Merel Everfen pennájából





Varázstalan állami árvaház London belvárosában, a Kind Streeten. Az árvaháznak két szárnya van, az egyikben csak fiúk a másikban csak lányok vannak, de az udvaron és ebédnél általában találkoznak. Az árvaházat jelenleg Ms. Sarah Grelod vezeti. Sok nevelő vigyáz a gyerekekre, de közülük név szerint csak Ms. Nora Saltonstall és Mr. Ernest Naras ismert. Ez utóbbi portás pozíciót tölt itt be, és ő van megbízva azzal, hogy az árvaházba kerülő varázsló és boszorkány gyerekeket elindítsa a Roxfortba vezető úton mikor betöltik a 11. életévüket.

Serena nem tudta, mire vállalkozik, amikor jelentkezett erre a szociális munkás, mugliismeretes feladatra. Jó bulinak tűnt, egészen addig, amíg mindenki ki nem hátrált mögüle, és már csak egyedül maradt erre a festegetős feladatra. Nem igazán volt kedve a dologhoz, lett volna kellemesebb elfoglaltsága is, mint mugli és varázsló gyerekek árvaházában falat festegetni, de a kredit kellett, a plusz pont mindig jól jött és az önkénteskedés is jól mutatott az önéletrajzban.
Így hát egy kellemes szombati napon elindult a Trinity árvaházba, ahol nem is sejtette, milyen nagy emberrel fog találkozni.
Amikor odaért, és felvette a munkát, már hallotta a suttogást: az író, az a Forest itt van, és ő is besegít a munkába. Serena rögtön izgatottá vált: vajon lehet olyan szerencsés, hogy a híres íróval kerül egy szobába? Vagy el tudja érni, hogy találkozzon vele?
A Noldar világai kisebb korában a kedvencei közé tartozott. Mindig úgy képzelte, hogy egyszer megtalálja a Noldar Galaxist és majd a sok különös, kitalált dologgal odautazik és megismeri a különleges bolygókat. Ez a történet egy asztronómusnak igazi nyalánkság volt.
De sajnos első körben nem Mr. Forestet kapta társául, hanem valami unott fickót, aki még a színekben sem tudott rendesen választani, és egy csúnya szürkével festette a falat.
Serena hamar elunta a dolgot, és úgy döntött, megkeresi a WC-t, de közben azért nyitott szemmel jár, hátha belebotlik az íróba, vagy hall valamit, hol lehet. Mindenképpen szüksége volt egy autogramra tőle. Vagy legalább csak egy pillanatra, hogy találkozhasson kiskora kedvenc írójával.
A legtöbb szoba ajtaja nyitva volt, és Serena úgy nézett be mindegyikbe, mintha valakit keresne. Természetesen keresett is valakit, de sejtette, hogy ez nem teljesen szabályos, és nem is biztos, hogy menni fog. Lehet, hogy millió testőr veszi körbe, hiszen annyi őrült rajongója lehet. Ekkor szöget ütött a fejében, hogy ő is pont úgy viselkedik, mint bármelyik őrült rajongó. Lehet, hogy vissza kellene vennie a tempóból? De ha most nem találkozik vele, akkor lehet, hogy soha...
Végül mellé szegődött a szerencse, benyitott egy ajtón, és a szobában ott festegetett maga, Nathaniel Forest, teljesen magába mélyülve. Serena belépett a szobába, becsukta az ajtót - mert szeretett volna legalább pár percet kettesben tölteni Foresttel -, de úgy tűnt a férfi teljesen magába mélyedt.
-Khm... - köszörülte meg a torkát a lány. Amikor Mr. Forest felé fordult, érezte, hogy elbaltázta ezt a dolgot, mégsem kellett volna így rátörni a férfira.
-Elnézést, azt hiszem, benéztem a szobát. Nem akartam zavarni.
Dehogynem akart! Mennyire udvariatlan volt. A férfi bizonyára azért jött ide, és azért festett egyedül, mert egyedül akart lenni. Serena rögtön bele is pirult bunkóságába. Elszállt minden bátorsága, fordult volna ki a teremből, de ahogy próbálta nyitni az ajtót, az nem nyílt.
-A fenébe... -motyogta, és zavartan nézett Nathanielre. - Nem nyílik.

A helyzet nem is lehetne kínosabb. Serena bepofátlankodott a híres író privát szférájába, oda, ahova valószínűleg azért menekül el, hogy békén hagyják, és most pedig összezárva kell tölteni néhány percet, vagy esetleg órát egy ismeretlen lánnyal, aki egyelőre még eléggé izgul ahhoz, hogy bármi értelmeset tudjon mondani.
Mert hát nem mindennap találkozik az ember egy híres íróval, akitől annyit mindent olvasott. Serena szerette Forest könyveit, kicsit elvitte egy másik világba, egy olyan világba, ahova mindig is vágyott. Belemerült a történetbe, néha egész napokat a szobájában töltött, és csak olvasott.
Mostanában ez a luxus már nem adatott meg neki, inkább a iskolai dolgait kell olvasnia, mint regényeket, mégis az érzés, hogy egyik kedvenc írójában lehet összezárva egy szobában, izgatottá tette.
Forest nem izgatja magát ennyire. Amikor a lány becsöppen a szobába, mintha gondolatban ott sem lenne. Ez nem meglepő, hiszen biztosan ezer gondolat jár a fejében. Vajon az új könyvén gondolkodik? Vagy inkább a családi életén mereng - amiről néha többet is írnak a kelleténél az újságok?
Ahogy Serena ezen mereng, eszébe jut Elliot, akivel már régen találkozott. Mintha neki is lett volna valami kapcsolata Mr. Foresttel. De ezt a gondolatot most elhessegeti Serena, és inkább menekülni próbál, nem sok sikerrel.
Nat is megpróbál kiszabadulni a szobából, de ő sem jár sok sikerrel:
- Nos. A szeszély azért szeszély, mert szeszélyes. Azt hiszem. Ha pár perc múlva sem enged ki minket még nekiállhatunk kisikítani az ablakon, vagy kimászni. Majd eldöntjük akkor. Addig is pihenek legalább egyet. - mondja, Serena pedig követi a tekintetével, hogy mit csinál. Valójában semmit, ő pedig még mindig kínosan az ajtó mellett áll. Még egyszer megpróbálja kinyitni az ajtót, de nem megy, úgyhogy jobb ötlet híjján beljebb megy a teremben, a ablak felé, és a falfestést nézi.
-Úgy látom, ez egy lányszoba lesz. - mutat a rózsaszín falra. Próbál beszélgetést kezdeményezni, mégsem ülhetnek-állhat itt addig, amíg az ajtó kiengedi őket. - Én egy hálószobában festek, úgyhogy az egyik falon csillagképek lesznek.
Nem volt jobb ötlete. Nem túl eredeti egy asztronómustól, de ez van. Ő ehhez ért, ezt tudja szépen megcsinálni, így ezt rajzolja. Ameddig haladt, egészen jól nézett ki, de most, hogy ide beragadtak, nem volt biztos benne, hogy be fogja tudni fejezni az egész falat. Arra meg gondolni sem mert, hogy valaki belekontárkodik a munkájába.
Amikor Nat figyelme újra a lányra terelődik, ő elpirul.
-Elnézést, talán illene bemutatkoznom, most, hogy így bezáródtunk ide. Serena Fawley vagyok.
Azért elereszt egy barátságos mosolyt, végül is eddig nem nyelte le keresztbe a híres író, talán még egy jó beszélgetés is kisülhet az egészből.