+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Belvárosi utcák
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Belvárosi utcák  (Megtekintve 15863 alkalommal)

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2021. 03. 09. - 14:42:33 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




Nem tudom megállni hogy ne ciccegjek egyet a saját egofényezésre. Még mindig jobb mintha kevésbé nőiesen horkantanék, azt inkább visszafogom. Nem tudom ez, vagy valami más tereli-e el Nott figyelmét, de mikor lemarad még a hívásomra se igen reagál, csak a kirakatot bámulja mint egy ötéves kisgyerek a fenyőfa alatt rejtőző csomagolt ajándékokat, vágyakozással telve.
- Ezt inkább a te karcsú vonalaidra szabták. Ha tetszik, akár be is mehetnénk
- Hogy mi?
Vonom össze meglepetten a szemöldököm és indulok vissza pár, tétova lépést. Valamiért rossz előérzetem támad, de a kíváncsiság hívogatóan csal felé közelebb és közelebb, míg nem az üzlet bejárati ajtajának távolsága van csak kettőnk közt. Ő az egyik oldalon, ravaszkás mosolyát felém villantva, én meg a másikon. Ledöbbent fejjel.
- Tudod, van a számlámon néhány tönkretett ruha, gondoltam, törleszthetnék
- Tessék?
Hüledezek egy sort, és kell egy perc mire leesik, mit is akar egészen pontosan.
- Ugyan hagyd, már nem ke…
Nincs lehetőségem befejezni a tiltakozást, mert Edward már ott is terem villámgyorsan  és lelkesen kapja el a kezem hogy maga után húzva az üzletben kössünk ki. Ez meg a lendület pedig épp elég hogy az ellenkezést befagyassza a levegőbe és magunk mögött tudjuk azt. Tény hogy a Chanel szétgyalázása miatt pikkelek rá, de ettől még nem kell nagyvonalúskodnia.
Fél percig toporgok idegesen, egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyt mire jön is az egyik kikent kifent műmosollyal ellátott eladó hölgyike és persze engem észre sem véve Notthoz kezd mézesmázos stílusban beszélni.
- Üdvözlöm uram! Szeretettel köszöntjük üzletünkben! Violet vagyok, amennyiben segítségre lenne szüksége..- rám pillantva javít egy biccentéssel az elkövetett hibáért. -…ük forduljon bátran hozzám. Frissítőt esetleg? Kávé? Tea? Pezsgő?
Nem hibáztatom, végül is a széles vállak mellett én apró vagyok, de azért bosszant hogy egyetlen kósza irigy pillantásra méltatott csak azóta se semmire. Úgyhogy a lázongó hiúságom rögtön működésbe lendül és saját életet élve előre rohan a vesztébe.
- Igazán kedves, de azt hiszem nem ez a megfelelő bolt. Itt csak női ruhák vannak…
Hangsúlyozom ki azt az egy bűvös szót, ami a lényeg.
- Mi pedig Neked keresünk. Mivel fogytán az időnk
A végét szinte már sziszegem és hogy magamra vonjam a figyelmét bele is karolok a másikba, amit persze a szőke colos garantáltan félreért. De leszarom. Szigorúan nézek fel Edward kék szemeibe, sugallva neki hogy ne merje... ne merje...
- Ó csak nem valami alkalom?
- Nem!
Vágom rá élből túl keményen, túl határozottan, túl… nem kedvesen, remélve félig hogy bár udvariatlan vagyok letűnik a színről amit üzletpolitikailag nem fog és végre kettesbe maradva ellenkezhetek egy sort Edward gonosz kis ötletének kivitelezésére.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2021. 03. 10. - 05:58:48 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Hogy mi? Tessék? Ugyan hagyd, már nem ke…
Gondoltam, hogy ez se lesz egyszerű… Még ajándékot adni neki is kihívás, pedig ez technikailag nem is ajándék, inkább jóvátétel, ami tőlem valljuk be, ritkaság. Ha minden ruha helyett, amit elszaggattam, leöntöttem vagy khm… egyéb módon tönkretettem, újat vennék, már felvásároltam volna egy egész ruhaüzletet. De vele ebben is épp ezért kivételt teszek, és egyébként is jó programnak tűnik.
- Nem erőszak, ha mégse tetszik, de azért szórakozni akkor is lehet. Adj neki egy esélyt… - dorombolom a fülébe, egyrészt mert tudom, hogy szereti a macskákat, másrészt meg mert én szeretek lenni az emberek vállán a kisördög.
Megjelenik az eladó csaj, és ledarálja a szokásos köszönőszöveget.
- Üdvözlöm uram! Szeretettel köszöntjük üzletünkben! Violet vagyok, amennyiben segítségre lenne szüksége...ük forduljon bátran hozzám. Frissítőt esetleg? Kávé? Tea? Pezsgő?
- Helló, Violet - karolok hirtelen és kedélyesen rá a lány vállára, majd szelíden a kirakat felé fordítom, nem törődve annak zavarával.
- Igazán kedves, de azt hiszem nem ez a megfelelő bolt. Itt csak női ruhák vannak… Mi pedig Neked keresünk. Mivel fogytán az időnk…
Próbálkozik Melanie, de én már túszul ejtettem az eladólányt, és nem eresztem egykönnyen.
- Ne is törődj vele, csak szerénykedik - vigyorgok a szőke mellől Hopkirkre, mintha jó vicc volna, hogy szokása szerénykedni. Azért nem kínzom túlzottan soká a hónom alatt feszengő csajszit, csak egy kicsit, amíg vicces. Odahajolva hozzá jelentőségteljesen mutatok a mályvaszínű kabát hátára, és mentségemre szóljon, magam is abba az irányba nézek, észre se veszem, hogy amúgy modellesen csinoska.
- Azt a lila hacukát szeretnénk felpróbálni. Hozzon egyet a méretemben… - kezdem, mire akkora szemeket mereszt, mint egy házimanó, akit épp folytogatnak. - … illetve az övében - pontosítok, mielőtt szegény lány megfullad, és inkább el is engedem, felszabadítva a nyomás alól. Melanie meg belém karol, talán hogy megpróbáljon fegyelmezni, vagy terelgetni, de engem aztán hiába próbál megmozdítani, csak kedélyesen megpaskolom a kezét, és továbbra is hajthatatlan (és mozdíthatatlan) maradok.
- Ó csak nem valami alkalom?
- Nem!
- Igen! - vágom rá egyszerre vele, és a szép kánon még inkább felvillanyoz, de hogy nyerésben maradjak, még hozzáteszem:
- Szülinap, tudod… Kerek tizenhetedik, arra illik valami nagyot - kacsintok a szöszire, aki nagy szorgalmasan bólogat, és még szorgalmasabban hátrál, talán attól tartva, hogy egyszercsak megint elkapom. Pedig nem. Inkább Mel kezét szorítom magamhoz, amivel belémkarolt, lássa csak, hogyan fordítom maga ellen (de inkább a javára) a saját csapdáját.
- Érthető, természetesen - bólogat, és egy percig sem kételkedik a szavaimban, főleg mert én meg komoly képpel somolygok felé. Aztán elporzik a ruhákért, én meg Melaniet kezdeném fixírozni, és közben eszembe jut még valami, úgyhogy átkiabálok a bolton, aminek szerencsére nem akkora a forgalma, hogy ez sokakat zavarjon.
- És két pezsgőt is kérünk!
Aztán halkabban a shopping-társat biztatom:
- Ugyan már, jó móka lesz… - És egyre inkább annak ígérkezik, mert az eladó visszatér, és nem hiszem el, de két kabátot hoz, egy Melanie-méretűt, meg egyet, ami jóval nagyobb. Most vagy humorérzéke, vagy eladói vénája van a csajnak, vagy szimplán csak nem ő a leghosszabb pálca a fiókban.
- Látod, drágám, mondtam Neked, hogy én elég férfi vagyok ahhoz, hogy rózsaszínt viseljek! - teszek rá egy lapáttal még a heccre, és nyúlok is a nagyobbik kabátért, hogy fölpróbáljam, a szöszi meg odakínálja a másikat Hopkirknek, s közben így dünnyög:
- Igen, mostanában egész nagy divatja van a férfiak körében...




Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2021. 03. 10. - 21:33:25 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




- Nem erőszak, ha mégse tetszik, de azért szórakozni akkor is lehet. Adj neki egy esélyt…
Adj neki egy esélyt… adj neki egy esélyt… adj neki egy esélyt…
Mint egy rossz mantra, ami végérvényesen az agyamba ivódott úgy hatnak rám a férfi szavai. Így aztán már végképp könnyű dolga van a másiknak, már ami az üzletbe való beinvitálásomat illeti. Valahol ez az utolsó kis odabúgott kérés nemcsak a ruhapróbának szól hanem talán neki is. De akarok én esélyt adni? Vagy inkább a pontosabb kérdés… merek-e?
Már hajlanék az igen felé, mikor Edward úgy tesz mintha ott s elennék, vagy csak egy kis kosz a szépen vixolt cipőjén, figyelmét a szőke liba köti le, ráadásul oly annyira hogy rögvest átkarolja. Én meg duzzogva vonulok háttérbe és fonom össze a kezem magam előtt.
Míg ő az eladó fruska vérét szívja, aki láthatóan zavarban van a tapizástól addig én idegesen váltogatom újra a testsúlyom. Akartam én esélyt adni? De tényleg? Picsába is…
Ha az órám nem lenne nála és emiatt nem kellene magyarázkodnom Henry előtt nyomban sarkon fordulnék és eltűnnék mint a kámfor mire a lapátkezű trampli meg az auror felocsúdnának vagy lehámozhatnák a kirakati báburól a szaros kabátot. De a doxy rágja meg, erre nincs lehetőségem.
Hát kénytelen vagyok a figyelmét fizikális behatással magamra vonni, bár nem szívlelem a dolgot. Amúgy is hasztalan mert csak megpaskolja a kezem és még a korommal is viccelődik mielőtt a kiszolgálás eltűnik a raktár irányába.
- Ugyan már, jó móka lesz…
- Jó móka?
Sziszegem idegesen és megpróbálom elhúzni a kezem. Engem aztán ne fogdosson ha talál magának mást minden adandó alkalommal.
- Hogy tinédzsernek degradálsz le? Roppant szellemes, no meg hízelgő. Aggódnék a helyedben, lehet azt hiszi az apám vagy…
Piszmogom oda morcosan mert sajnos villámsebességre kapcsolt Miss Szőke Ciklon (gyűrű ugyanis nincs hosszú csontos ujjain) és már porzik is vissza hozzánk kezében ténylegesen két darab ruhával.
Elhúzom a szám miközben felénk nyújtja és csak vonakodva veszem át sötét pillantást eregetve felé.
- Látod, drágám, mondtam Neked, hogy én elég férfi vagyok ahhoz, hogy rózsaszínt viseljek!
Szemforgatva otthagyom Nottot meg az elégedett monológját és a próbafülke irányába indulok. Van egy olyan sejtésem hogy hamar be fog érni már ha akar, de nem igazán szeretnék vele leállni cseverészni. Inkább csak vadul kihúzom az egyik függönyt belépek és megfordulok.
- Keress magadnak egy másikat! Ebbe nem jössz be!
Közlöm ellentmondást nem tűrően és berántom az anyagot, aminek következtében a sínen a futó láncszemek hangosan megcsörrennek. Vadul remegő szívvel állok neki levetkőzni, mert folyamatosan az jár a fejemben hogy azt hittem van ennek értelme, és megint csak magam áltattam. A nagy mélázásba, melyben többször is elhordom magam a hét pokol bugyrába eltelik jó öt perc mire a ruhához érek de annak furfangos kis cipzárja a hátam közepén megakad.
- Franc…
Nyögök kétségbeesve de csak nem akar se előre se hátra menni. A tükörbe való bénázásom sem hoz várt sikert így egyetlen dolog marad. Félszeg, szelíden megremegő hanggal szólok hát ki.
- Edward… tu… hm..khm..tudnál kicsit segíteni? Beragadt ez a szar…
A végét már csak dörmögöm és igyekszem a megalázott érzésen felülkerekedni, eddig nem sok sikerrel.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2021. 03. 11. - 09:38:11 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Jó móka?
Értetlenül állok a huzakodása előtt, hiszen az előbb, mikor még kinn az utcán győzködtem, úgy tűnt, egészen belement a játékba. És most pedig… Nem. Nagyot szusszanok, és természetesen elengedem a kezét, ha kelletlenül is. Majd később visszaszerzem, nehogy kereket oldjon a boltból. Közben összerakom a képet, talán a szöszi colos a gond, pedig még csak nem is iletlen helyeken ragadtam meg, becsületemre legyen mondva, nem volt tapizás. Mégis úgy féltékenykedik rá.
Féltékeny. Ahogy ez leesik, az értetlenség csibészes “mindent értek” kifejezésnek adja át helyét az arcomon.
- Hogy tinédzsernek degradálsz le? Roppant szellemes, no meg hízelgő. Aggódnék a helyedben, lehet azt hiszi az apám vagy…
- Te tudod a legjobban, milyen jól adom a gyerekest. Nem fog az apádnak gondolni, és téged sem tinédzsernek - sóhajtom, és megvárom, hogy az eladó visszatérjen a két kabáttal. Az állványon nézelődök, ami mellettünk van, rajta gyönyörű koktélruhák. Elkapom a pillantását, Melanie is azokat mustrálja, hát elkapom azt, amire feltételezésem szerint néz.
- Ebben pláne nem fogsz tinédzseresnek tűnni, és jól megy a kabáthoz - jegzem meg, majd a kezébe nyomom. Szerintem eltaláltam a méretét, legalább azzal hátha nem lépek mellé. Mert férfi létemre miért is ne sétálnék be a két legizgalmasabb női háborús övezetbe, a méretek és évek számainak aknamezőire…
Visszatér a szöszi, és én már venném is fel a részemre kiadott, kicsit férfiasabb szabású mályvaszínű kabátot ott a bolt közepén, mikor Melanie határozottan megindul a vörös bársonyos próbafülkék felé.
- Ja, hogy nem itt vesszük fel… - döbbenek rá hangosan és derűsen, aztán követem Hopkirket, aki igencsak paprikás hangulatban van már.
- Keress magadnak egy másikat! Ebbe nem jössz be!
- Mindig ilyen harciasan vadászol magadnak ruhát? - bukik ki belőlem a kuncogás, és lendületesen megkerülöm őt, hogy továbbmenjek a mellette lévő fülkéig, de persze végig fogva tartom a tekintetét, míg csak be nem rántja a függönyt.
- Aztán nem leskelődni - dörmögöm még ki, mielőtt én is behúzom a függönyt, bár teljesen feleslegesen, mert egy kabát felpróbálásához minek is vetkőznék neki olyan nagyon… Tényleg, miért is?
Míg én a tükörben méregetem magam a rendkívül szokatlan színű felsőruházatban, a szomszéd fülkéből egyre hangosabb csatazajokat hallok. Dühös szuszogás, furakattogás, végül egy szitokszó.
- Franc…
Felkapom a fejem, és mivel tükör is van itt, két Nott vigyordik el meglepetten és csintalanul.
- Edward… tu… hm..khm..tudnál kicsit segíteni? Beragadt ez a szar…
- Tessék? Hogy én? - bukkanok ki lelkesen és eltúlzott ártatlansággal a próbafülke függönye mögül, mint egy kaját szimatoló szurikáta, aztán csibészesen somolygok az orrom alatt.
- Persze, szívesen.... Csak hát nem tudom, hogy segíthetnék, sajnos abba a fülkébe nem mehetek be - sajnálkozom úgy, hogy majd’ leszakad a plafon is. Aztán persze megenyhülök.
- De érted a saját szabályaidat is simán megszegem - teszem hozzá, és óvatosan elhúzom az ő függönyét, először csak résnyire, ha esetleg az arcomba akarná vágni a cipőjét vagy az öklét; nála sosem lehet tudni.
- Na hadd lássam, mi van ezzel a gonosz cipzárral - dünnyögöm, és ha odafordul, akkor megpróbálom óvatosan tovább húzni a vacak cipzárkocsit. Legalábbis próbálom. De hát minőségi anyagok ide, drága ruhamárka, az a kurva cipzár csak letörik, pedig próbáltam nagyon finoman húzni.
- Picsába - kuncogom, és a szemem elé emelem a kezemben maradt húzót. - Na most mi a jó fenét csináljunk?


Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2021. 03. 11. - 18:02:34 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




A mentegetőzés fabatkát sem ér, inkább csak viszem a nekem kiszúrt ruhát meg a szép szabású kabátot, hogy túlessek a dolog nehezén. Már nem a próbáláson, az önmagába nem lenne túl megerőltető, sokkalta inkább az auror szórakoztatása kimerítő. Nem szeretem ha vásári furkásznak néznek, de mit tehetnék?
- Mindig ilyen harciasan vadászol magadnak ruhát?
Ártatlan kis kérdés és talán még szemtelenség sincs benne csak féligazság, amit főleg a függöny érez meg, de tőle még ez is bántónak hat. Vagy csak én gondolok mindenbe többet, ami hozzá vagy vele kapcsolatos. S bár remélem a magány kissé lehiggaszt, megnyugtat, csak még idegesebb leszek főleg mikor a ruha háta félig nyitottan villantja a bőröm és sehogy se sikerül magamra applikálnom. Kénytelen vagyok hát segítséget kérni, mert más opciót nem nagyon látok.
- Tessék? Hogy én?
Kiérzem a hangjából a meglepettséget, így hogy ösztökéljem visszaválaszolok.
- Ki más mégis?
Rázom meg a fejem a plafont bámulva és egy dühös szusszantással fűszerezve. Míg ő elpiszmog meg szellemeskedik a függöny előtt addig én félrevonom az útból a hajam hogy ha ő esetleg sikerrel jár, ne csípje oda egyetlen tincsemet vagy hajszálamat se.
Ezer évnek tűnik mire óvatosan belép, ami elismerésre méltó figyelmesség, már csak azért is, mert jócskán látszódik a csipke melltartóm, amit azért vadidegeneknek nem szívesen villogtatnék. Mondjuk neki se de ez már más kérdés.
- Na hadd lássam, mi van ezzel a gonosz cipzárral
Lehunyom a szemem várva hogy kiügyeskedjen valamit, és igyekszem levegőt se véve mozdulatlan maradni, de hát ez nehéz megérezve a kezét és ujjait a bőrömön. Szinte várom, akarom hogy végigszántson gerincem mellé felfele, de valahogy ez csak nem akar összejönni, aminek alátámasztásaként egy cifra káromkodás a biztosíték.
- Picsába…
Eddig vadul zakatoló szívem most még jobban meglódul. Érzem ahogy a fellépő gond miatt kiszárad a szám és persze eddig szelíden libabőrös karom most aztán teljesen merevvé válik. Szemeim kipattannak és kétségbeesve pillantok hátra, kitekeredve, már amennyire lehet meg tudok.
- Mi van?
Sipítom magasabb hangfrekcencián de ugyanakkor halkan, s mikor a férfi kezében fityegő darabkát látom a rémület hulláma csap le a fejemre elemi erővel.
- Picsába! … most mi a francot csináljak?
Megismétlem őt reflex szerűen mert hát ez a totál szívás, ugyebár se fel se le. Igazából lehet egy reparo-val működne a dolog de a pálcám a táskám legmélyén hever valamerre jóval odébb. Közbe meg kint a nő már felszolgálja a próbafülke előtt a frissítőt, legalábbis erre enged következtetni a pohár és tányér porceláncsörömpölésének jellegzetes hangorkánja.
- Meg tudod javítani?
Szinte tátogva suttogok Nott felé fordulva és felbámulva rá és a rajta feszülő mályvaszín kabáton elsomolyognék ha nem lennék ekkora nagy pácban.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2021. 03. 12. - 05:59:16 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Mi van? - hangzik el a félig talán költői kérdés. Emekednek a vállak, mozdul a mellkas, és vele együtt az egyéb ruhák. Neház koncentrálni ilyen körülmények között, mi tagadás, de megpróbálok ellenállni az önkéntelen csábításnak. Ha ő lesz az első nő, akit öltöztetni próbálok, és nem vetkőztetni, az végülis nekem is egy új, érdekes élmény.
- Picsába! … most mi a francot csináljak?
- Megoldom - dörmögöm megnyugtatóan a nyakába, ha nem hangoskodik, nem tűnik fel a csajnak, aki a  csatazajokból kiindulva talán épp a pezsgőnket töltögeti.
- Meg tudod javítani?
- Több lehetség van, és az egyik igen, az hogy megjavítom - bólogatok suttogva, és meglapogatom a pálcát tartó részt a nadrágomnál. A varázspálcás tartózsebet persze, nem a másikat. Bár ahogy hátranéz…
- De ahhoz elő kell vennem a pálcám - teszem ezért hozzá a mondandómhoz halkan kuncogva.
- Vagy kimegyünk, és jelenetet rendezel, amiért ennyi pénzért ilyen silány anyagból készítik ezt a ruhát - ajánlom, és eljátszom a gondolattal, milyen lenne, ha valóban inkább hagynám elszabadulni azt a tűzvihart, aminek két szikrájával nézek épp farkasszemet. Szegény lány odakin, nem állna meg a lábán. Talán jobb, ha mégis én oldom meg a dolgot.
- De inkább az előbbi… Nézzük csak… - Szinte lehellem a szavakat, közben előhúzom a pálcám, és a célterületre fogom a szűk helyen. Odatartom a cipzárkocsi mellé a húzót, és nonverbálisan ráeresztek egy reparo-t. Az aprócska szerkezet szépen összeáll újra, aztán engedelmesen felsiklik, keresztül a melltartó fekete csipkepántján, át a fehér, bársonyos bőrterület felett, elérve a lapockák közé. Bár ne a kis fémdarabot fognám eközben az utazás közben, és bár ne csak a ruha selymét érinteném, de így is jó végülis. Azért amikor kész, mintegy véletlenül végigsimítok a karján, ahogy leengedem a kezem, de ez magyarázható figyelmetlenséggel is, hisz közben a  másikkal elpakolom épp a pálcám.
A válla fölött látom a tükörben magunkat, a színben passzoló öltözékben, és mi tagadás, elégedett mosolyt csal az arcomra.
- Jól áll. Már úgy értem, neked - teszem hozzá, nehogy azt higgye, malackodom megint. Nem, ezúttal inkább csak egyszerűen gyönyörködöm. Hogy tegyek valamit mégis, megigazgatom a kabátot magamon, a gallérjánál fogva. Jó-jó egyébként, tetszik, hogy passzol a nőéhez, de be kell vallanom, azért nem az én stílusom. Nem illik a borostás képemhez.
- Gyere, igyunk meg a nagy ijedelemre egy pezsgőt - javaslom, bár részemről nem volt akkra a kétségeesés, hiszen kiképeztek rá, hogy akár varázstalan területen is alkalmazzak mágiát, ha az nem feltűnő, és hát ez nem volt az, főleg nem a próbafülke rejtekében.
Egy libbenéssel elhagyom a kis helységet, és odaballagok az eladóhoz, majd szó nélkül elkapok egy karcsú kristálynyakat. Látja a lány, hogy onnan jövök ki, ahonnét Melanie is, de én nem fűzök hozzá semmit. Csak nem gondolja, hogy fél perc alatt a pálcámmal ügyeskedtem volna… Nem is akar gondolni semmit, csendesen álldogál a pult mellett.
- Tényleg jól áll - dünnyögöm, amikor Hopkirk utánam jön. Felé nyújtok egy pezsgőspoharat.
- Pótolja a chanelt? - érdeklődöm kedvesen, és felé kínálom a saját poharam, ha van kedve koccintani. Aztán csendben kortyolok.



Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2021. 03. 12. - 12:11:26 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




- Megoldom
Megnyugtató válasz ez, de azért mégse vagyok olyan lélekállapotban. A szívem a torkomba dobog, várva miként is akarja a másik a problémát orvosolni.
- De ahhoz elő kell vennem a pálcám
- Csináld…
Sziszegem neki és hátraarcot vágok de aggódón pillogok vissza a vállam felett. Kezeim csípőre vágom, próbálva ezzel is a szobormerevséget adni, ami azért nem megy száz százalékosan.
- Vagy kimegyünk, és jelenetet rendezel, amiért ennyi pénzért ilyen silány anyagból készítik ezt a ruhát
Valahol igaza van és már helyeselnék, de inkább az előbbi opció mellett dönt. Elő is kerül a nadrágzsebből a pálca és egy hosszú, lélekölő percig semmi nem történik aztán… érzem ahogy megindul felfelé szépen összezárva a ruha két lógó oldalát Edward keze.
Mikor kész és elengedi megkönnyebbülten szalad ki belőlem az eddig benn tartott levegő. Azt hittem nem állja meg hogy ne tapizzon le, de meglepően túlzottan is udvariasan viselkedik önmagához képest. Az a szelíd kis karsimítás tőle olyan kis semmiség mintha egy Ukrán vashasút kérne az ember hogy üvöltés helyett inkább áriázzon.
- Köszi
Hangomba meleg őszinteség költözik és mellé még egy mosolyt is megeresztek.
- Jól áll. Már úgy értem, neked
- Úgy gondolod?
Fordulok a tükör felé én is, ahol kettősünk virít, majd nem bírom megállni hogy ne húzzam az agyát, szelíden végigsimítok a ruha anyagán le majd a végét kissé feljebb húzom hogy a combom jobban elővillanjon.
- Azt hittem túl hosszúnak ítéled…
Közlöm ravaszkásan, de nem akarok én se visszaélni a magára erőltetett normális viselkedéssel így elengedem az ökölbe szorult kezemből a selymet, ami lágyan omlik vissza és kilépek Nott után a próbafülkék előterébe. Ott már a fotelek és kanapék mellett felállított kis asztalkán minden ott van, ami egy teadélutánhoz szükséges, hiába lassan inkább ebédidő van. Persze elmaradhatatlan kellékként ott a Szöszi is, aki egyikünkre se néz csak begyakorolt műmosolyával bámul el a fejünk felett.
- Pótolja a chanelt?
Felvont szemöldökkel lépek mellé és nyúlok a felém kínált pohárért benne a gyöngyöző aranyszín pezsgővel.
- Egy Chanelt bármi pótolhat?
Hát nem, de nem akarom se lelombozni se kedvét venni. Ha ebbe a ruhába kialkudok akkor talán az órám is gyorsan visszakapom, így mielőtt elfancsalodna a kedve, pontosítok.
- Nekem tetszik. És ha neked is jó akkor…
Kinyújtom a bal karom, várva hogy visszakapjam vagy visszacsatolja rá a tulajdonomat. A lányka meg csak bámul ránk értetlenül, mit is csinálunk. Megfordul a fejembe, hogy még egy kör lesz a levétele is ennek a darabnak, ahol igényelhetem Nott jelenlétét és a privát szférát, ami veszélyesen ingoványos terep újfent, vaaagy… le se veszem. Lehet azzal járok a legjobban, bár ilyet sose csináltam még, de egyszer végül is mindent el kell kezdeni.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2021. 03. 13. - 09:41:51 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Csináld…
Ha ezt az egy szót más helyzetben mondaná… Még így is meggyengültem egy kissé, de nem vagyok fegyelmezetlen kisfiú, hogy ne tudnék egy egyszerű cipzárfelhúzást véghez vinni. Az ilyen esetekre tartogatom az önuralmam, ezért is nem szoktam túlzotan igénybe venni az életem más részeinél. És egyre inkább úgy érzem, hogy megérte.
- Köszi.
- Szívesen - vágom rá, megengedek magamnak egy egészen apró, csibészes vigyort. És meglepő, Melanie viselkedése is egész más irányt vesz.
- Úgy gondolod?
Szemezek vele a tükörben, és tudm, hogy ő is azt nézi, amit én, és talán lát is valami hasonlót. Én azt látom, hogy összeillik az a páros, és nem a ruhadarabok miatt. A huncut szemek csillogása, a dacos arcok, az én melák termetemhez az ő kontrasztosan kecses és légies alakja… Egyszerűen csak így tökéletes. Keresztbe fonom a karjaim, és nem is titkolom, megnézem a mozdulatait alaposan, ahogy elsimítja a ruhát, ezen a szűkös helyen. Nincs annyi helye lehajolni, hogy ismét elérhetetlen távolságban legyen tőlem.
- Azt hittem túl hosszúnak ítéled…
- Ha nem tetszik, szívesen segítek levenni is - vágom rá, de csak mert felbátorít a khívással felérő arckifejezésével. Inkább az alkoholt választom, mert ez a tekintet jobban megrészegítene, és egy ilyen kicsi térbe összezárva vele eddig tartott az önuralmam.
Azért nem múlasztok el finoman a kezéhez érni, és bár drága kristályüveget tartok a kezemben, az ő bőre érintése még sokkal finomabb érzésekkel tölt el.
- Egy Chanelt bármi pótolhat?
- Talán két Chanel? - kérdezek vissza játékosan, de nem komolytalanul. Azt se tudom, itt az utcá között vajon van-e valamerre Chanel üzlet, de érdekes és kellemesen elnyújtott túra volna felfedezni.
- Nekem tetszik. És ha neked is jó akkor…
Pókermosollyal pillantok le a felém nyújtott kacsóra, aztán vissza a két izzó, dióbarna íriszbe. Még egy pár pillanatig méregetem így, mire rájövök, hogy levegőt kéne venni, és válaszolni valamit. Megadóan sóhajtok hát fel, egyik kezemmel a zsebembe túrva, az óra után matatva mintegy mellesleg, de ez csak elterelés. A másik kezem gyengéden megfogja az övét, és azzal a lendülettel megemelem kissé, majd futó kézcsókot lehelek rá. Fogom még egy kicsit. Csak úgy, minden nélkül, amíg alkalmasnak érzem a pillanatokat, aztán mielőtt elrántaná vagy orrbaverne vele, rákapcsolom az utálatos kis ékszert. Furcsa ez az ellentét, mert pont azzal, hogy felerősítem a szíjat, pont ezzel engedem szabadjára a részemről. Ne az én rabom legyen.
- Nekem akkor jó, ha Neked jó. Talán hozzácsaphatunk még egy chanel táskát… És egy ebédet. Lassan délre jár az idő - javaslom, huncutul még utoljára pillantva az óra felé, aztán már csak vele nézek farkasszemet. Már tudom, hogy nem köti semmi, így izgalmasabb a válasz is. Mindenre felkészülök, de azért kitartó vagyok. Ácsorgok elegáns, és sziklaszilárd mosollyal, türelmesen várakozva a válaszra, hogy hogyan tovább.





Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2021. 03. 13. - 15:31:37 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




Bár csábító a gondolat hogy le is vetetem vele a nehezen magamra applikált ruhát, inkább nem élek a felkínált opcióval. Helyette marad a pezsgő szénsavas édes íze, a szöszke irritáló jelenléte meg Nott meglepett arckifejezése mikor látja, hajlandóságot mutatok a kiegyezésre vele. Olyan nehéz fegyverszüneti békekötés pillanata ez, mint az 1570es kobold-varázsló béketestamentum. Sok vérontás és áldozatok egész sora után némineműleg fátyol kerül a múltra. Vagy kerülne ha megtalálná a zsebében az órám, de inkább csak lelkesen elpiszmog, gondolom az időt húzva.
Azért végül, mielőtt már épp a tűrés végső határát feszegetné, megjelenik kezében a szikrázó kis szerkezet és bár először inkább csak kézcsókkal illet -amire a szöszke nyel egyet látványosan- megfordítva rákattintja valaki más bilincsét.
A torkomba gombóc szorul, hiába ez csak egy ékszer, amit bármikor levehetek, tudom hogy szimbolikája van. És ő is tudja ennek a jelentőségét. Nem mintha Mirollal együtt lennék vagy lehetnék… neki is megmondtam hogy ez nem opció… de mégis valahol belül mardos emiatt, minden miatt a lelkiismeret.
- Nekem akkor jó, ha Neked jó. Talán hozzácsaphatunk még egy chanel táskát…
Csak én érzem ki a hangsúlyt a neked jelzőn? Vagy valóban megnyomja a mély hangján önszántából?
- Oh igazán nem…
szükséges… fejezném be de belém fojtja a szót.
-…És egy ebédet. Lassan délre jár az idő
Talán látja hogy feszült vagyok, vagy csak sejti és ezért próbál úgy tenni mintha nem lenne több ez, mint holmi tárgy. Még lelkesen rá is pillant, felhívva engem keringőre én meg… mivel nem engedem el a kezét és nem is rántom ki az övéből megadóan biccentek.
- Hát jó. És merre?
Pillantok fel kíváncsian várakozón. Feltételezem erre is van már egy bevett forgatókönyve.
- Nem öltöznék át, ha nem muszáj. Gondolom megoldja hogy kifizessük és összeszedje a holmim…
Vetem oda az eladónak, mire Violet készségesen bólogatva teszi is a dolgát. Eltávolodik jó messzire szatyorért meg egyebekért.
- Nem úgy volt hogy neked vásárolunk?
Szegezem Edwardnak a kérdést és lehajtom utána a maradék pezsgőm. Kíváncsi vagyok mit talál még ki. Vele mindig minden csupa meglepetés.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2021. 03. 14. - 10:03:03 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Hát jó.
A pezső színe csillogóbb arany lesz, az íze édesebb, bár nem is látok és érzek senki mást igazán, csak Melanie-t egy pillanatig. Persze, nem vigyorgok úgy, mint egy kisgyerek karácsonykor - én egyébként sem élveztem soha azt az ünnepet, főleg nem védtelen gyerekként a családi intrikák és hatalomméregetések kereszttüzében - de a tekintetem lehet, hogy elárul. Derűsebb még a felhőtlen, déli kék égnél is.
- És merre? - kérdezi, én pedig kicsit visszazökkenek, nem túlságosan, csak a praktikus kedélyesség szintjére.
- Hogy állsz a fine dininggal? - érdeklődöm lelkesen. Ha már eszünk valahol, az se egy szimpla ebéd legyen most, hanem valami élmény. Látványkonyha, új ízek, és jó alkohol mellé, mardjon csak ez a nap fényes és derűs.
- Nem öltöznék át, ha nem muszáj. Gondolom megoldja hogy kifizessük és összeszedje a holmim…
Violet elsiet intézkedni, én pedig szintén kiürítem a poharamat, szinkronban Melanie-val.
- Nem úgy volt hogy neked vásárolunk?
- Mikor mondtam én ilyet? - bújok elő az üvegpohár mögül csibészes képpel. Végül is, egy pillanatig nem állítottam, hogy nekem bármire is szükségem volna. Legalábbis tárgyakra, öltözékekre nem igazán…
- De ha már itt vagyunk, nézhetek én is. Mondjuk egy új övet, vagy egy szép sálat esetleg - teszem hozzá elgondolkodva, nem is csak a hiány pótlása miatt, mint inkább azért, hogy legyen erről a napról valami szuvenírem.
Bárhogy is dönt, egy jó ebéd az jó ebéd, főleg két vadászat között. Van valami ősi, ösztönös dolog az együtt evésben-ivásban, meg a vásárlásban, ami erősíti a csapatszellemet. Talán onnan ered ez nálunk embereknél, mint az állatoknál, mikor összegyűlnek az itatóhelynél. Megfelezni a falatot, mint a farkasok között a prédát… Együtt figyelni, becserkészni az alkalmas prédát, és aztán megosztani, legalább a becserkészés élményét.



Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2021. 03. 15. - 21:01:47 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




- Hogy állsz a fine dininggal?
Hogy is állok? Fogós kérdés. Igazából szeretem, ahogy a gasztroutazásokat is de Nottal együtt azért még ez is veszélyes terep. Ám abból indulok ki hogy a vásárlás is rizikósnak tűnt és mégsem sült el annyira rosszul. Biccentek tehát beleegyezésképpen, de szavakkal nem toldom meg, nehogy elbízza  magát. Nem hiányzik a thesztrál alá.
Míg a Szöszi a cuccaimért rohangászik ártatlan de mégis számonkérő kérdésnek ható kérdésem látványosan azért célba ér, mert rögtön visszakérdez.
- Mikor mondtam én ilyet?
- Inkább csak utaltál..
Jegyzem meg, mert bár ténylegesen nem állította, én ezt hámoztam ki a jól becsomagolt szövegből.
- De ha már itt vagyunk, nézhetek én is. Mondjuk egy új övet, vagy egy szép sálat esetleg
- Hmm, ne itt. Majd máshol. Van egy ötletem.
Mosolyodom el ravaszkásan, aztán elegánsan teszem le az immár üres poharat. Csak a pezsgőcseppek jelzik hogy egykor volt is tartalom benne bőven.
- Előbb együnk.
Kacsintok és elindulok Violet felé aki már vadul írja a jótállási jegyet meg az egyéb adminisztrációs dolgokat, de ugyanakkor már ott virít mellette a szatyor a ruhamárka logójával és benne a saját ruháimmal. Bűbájos de őszintétlen mosollyal köszönöm meg a segítségét és mikor kiérünk fellélegzek. Kicsit hűvös van a ruhában, de csak pár sarok innen az étterem, ahova Edward menni akar. Én pedig nem ellenkezem, sőt kifejezetten élvezem a puccos éttermek hónapról hónapra való tesztelését.
Asztalért ugyan várni kell pár percet de végül csak az ölembe teríthetem a hófehér, monogrammon bársonyszalvétát hogy aztán az itallap hosszú listáját böngésszem.
- Én azt hiszem bort innék…
Mosolygok fel a velem szemben ülő aurorra, majd bezárom és leteszem a finom papírlapokat.
- Rád bízom az évjáratot és a fajtát.
Nem az anyagi vonzata miatt inkább az ízlése végett. Én egyarát szeretem a száraz vöröset mint a fehéret.
- És mondd csak mennyi felesleges pénzed van mára? Mert Armaninál kisebb vagyont tud az ember elkölteni.
Közben a pincérnek bökök a kinézett főételre az étlapon, mely könnyed salátaágyon felszolgált pikáns jércemellet ígér. Pont megfelelő hogy ne fulladjak meg ha valami olyan témára kerül a sor, mely talán a torkomon akadna.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2021. 03. 16. - 14:34:39 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




Bőven elég az a biccentés. Én máris lyan képet vágok, mintha előttem lenne egy szép, designos tányéron egy csábító falat. Pedig a gyomrom nem korog igazból.
- Inkább csak utaltál…
- Aljas rágalom - ellenkezem átlátszóan, de egykellőképp lehengerlő mosollyal.
- Hmm, ne itt. Majd máshol. Van egy ötletem. Előbb együnk.
Ha van nő, akinek szót fogadok, az legfeljebb ő lehet. Vagy férfi. A szüleimnek se engedelmeskedek, sőt éppen nekik nem, na de mi van akkor Hopkirkben, ami még erre is rávesz?
A szőkét csak azért veszem észre, mert oda kell neki adnom a ruha árát. Az utolsó pillanatban kanyarodik az ujjam a tárcám mugli pénzeket rejtő rekesze felé, kis híja, hogy ne varázslópénzt nyomjak a nőcske kezébe. Azt inkább észreveszem, Melanie mennyire pikkel rá, és ahogy a fejemben összerakom a képet, még szélesebben somolygok. De nem szólok semmit.
A Galvin la CHapelle egy közeli, jó hírű hely, de még én sem voltam sosem. Legalább új tapasztalatot szerzünk, Előre engedem a hölgyet az ajtóban, majd követve őt, megállapítom, hogy ez a háttér is csodásan áll neki. A plafont helyettesítő üvekupolán átszüremlő fény, a hófehér abrosszal, csilogó kristállyal és ezüstösen fénylő étkészletekkel, az elegánsan öltözött emberekkel, a csábító illatokkal… Jól kiemelik mind azt a különleges valamit, ami benne ott van.
Ez nem az a hely, ahová csak úgy beesnek az emberek, de Hopkirk ruházata igazán ideillő, az én szokásos fehér ing-fekete nadrág munkaruházatom pedig szintén nem üt el az íratlan dress kódtól. De persze ügyet se vetnének ránk, csak hgy én várok éppen eleget, egy flancos asztalra nem fogok. Míg Melanie nem figyel, a pulnál várakozó pasashoz lépek, és egy bőkezű kézfogással érdeklődöm, nincs-e egy félreesőbb, két személyes asztal a galérián, ami pont most szabadulna fel. Az ipse profi pókerarccal számolja meg a csúsztatott bankjegyek összértékét, majd olyan mézesmázas mosollyal intézkedik, hogy az beillene egy fogásnak is. Seperc alatt felkalauzolnak minket a lépcsőn, hogy a többi vendég felett ücsörögjünk a galéria egy csendes, jó kilátású részén. Elégedetten dőlök hátra, a tarkómra téve kezeimet.
- Én azt hiszem bort innék… Rád bízom az évjáratot és a fajtát - mosolyogja, én pedig bólintok.
- Maradjunk a fehérnél, ha már pezsgőztünk - javaslom, és elveszem a kezéből az itallapot, noha nyilván nekem is készítettek egyet, de nem múlasztok el egy lehetőséget sem, hogy közelebb kerüljek. Érkezik a piás pingvin, én pedig mutatom a választást.
- Egy üveg Domaine de Montille-t szeretnénk - mondom, mire lelkesen bólint. Gondolom régóta várakozik már ez az ital a pincéjükben.
Amíg hozza az innivalót, átböngésszük az étlapot is. Illetve, Melanie nyilván átnézi, nekem nem sokat mond se a csicsás francia név, se az utána következő részletek, amik közt olyan zöldségek meg husok is szerepelnek, amikről nem is hallottam. Inkább a távolabbi asztalokon landoló fogásokat lesem, és azt az egyet hamar megállapítom, hogy nem itt fogunk jól lakni. Hacsak nem olyan színházi kellék cukortányérokon szolgálják fel az ételt, amit utána elfogyaszthatunk szintén.
- És mondd csak mennyi felesleges pénzed van mára? Mert Armaninál kisebb vagyont tud az ember elkölteni.
- Nem felesleges, ha hasznos, amire fordítom - jelentem ki határozottan. - Majd vállalok túlórát - teszem hozzá gúnyosan, no nem mintha panaszkodhatnék a fizetésemre, de azért egy aurori díjnak nyilván megvannak a határai, ha már közpénzből fizetik. Azt nem részletezem, hogy ez a túlóra nem a minisztériumban zajlana, és nem ártatlan adófizetők galleonjait zsebelném be, hanem minden bizonnyal bekopogtatnék valamelyik rokonomhoz, hogy lökjön oda egy kis érmét, némi aprópénzt abból, ami egyébként is jogos jussom lenne.
A pincér visszatér, és elegáns mozdulatokkal kitölti a borunkat, majd a félig maradt üveget az asztalon hagyja. Melanie választ előbb, s én még most is inkább őt nézem. Minek is kérjek bármit? A rejtett étlap sokkal izgalmasabb, és akkor rájövök végre, mit szeretnék.
- Nekem hozzon valamit a sorok közül. Izgalmas előétel és főétel is, kétfélét egyelőre mindkettőből. A desszertről még beszélünk - ígérem neki kedélyesen, és ki se nyitom a saját étlapomat. Szerintem tudja már, merre hány óra, mert profi műmosollyal biccent, és elsiet.
- Veszélyesen élünk, mi? - kérdezem a velem szemben ülőt, mikor kettesben maradunk
- A mellen én is gondolkodtam - teszem hozzá huncutul, aztán kezembe veszem az italomat, és felé billentem finoman, hogy koccintásra invitáljam.
- Egyébként felesleges vagyonok elverésében jó vagyok. Képzeld, vettem egy házat véletlenül… - kezdek bele. - Innét oda megyek majd, megnézni, megvan-e még - teszem hozzá mélázva. Mivel jó környéken van, talán nem piszkálta senki, és Frank zajongása is távol tartja a betolakodókat, de sose lehet tudni.
- Na és te mit terveztél későbbre? Esetleg egy újabb randevú Henryvel? Mint hallom, volt, ami elég hűvösre sikeredett - teszem hozzá. Bizony, a minisztériumban a falnak is telefüle van, mindenki tud mindent IS. Hozzám is eljutottak bizonyos pletykák. Hidegről… És melegről is.
- Félre ne értsd a kérdést, nem akarok a magánéletedben vájkálni persze… Csak féltékeny vagyok. De nagyon - jelentem ki vidáman, mert semmi értelme nem is volna titkot csinálni belőle. Inkább somolygok derűsen, és a drága borba merülök.


Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2021. 03. 16. - 18:52:33 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




Bár a galéria fényárjában is ücsörög két páros rajtunk kívül mégis jóval csendesebb és elszeparáltabb mint a lenti rész. Ha nem ismerném Edwardot talán azt hinném randit akar kisajtolni belőlem, de hát ez egy zsarolásnak indult túszejtésbe torkolló találka, ami minden csak nem romantikus. Vagy nem abban a klasszikus értelemben, de meglehet csak azért gondolom így mert közel se készültem rá.
- Maradjunk a fehérnél, ha már pezsgőztünk. Egy üveg Domaine de Montille-t szeretnénk…
Nem vetek ellent de azért kikerekednek a szemeim. Érthető hát ha viccesen szórakozva rákérdezek ingje gatyája is rá akar menni egy ebédre vagy tényleg belefér-e ez a költségvetésébe? Nem kellene ennyit költenie… pláne rám. Valahol enyhe zavart érzek, ugyanakkor élvezem is. Jogos, már ha a tönkretett ruháim számát nézzük, ahogyan felemlegette, de elvárható-e? Nem gondolom.
- Nem felesleges, ha hasznos, amire fordítom
Akaratlanul is összeszűkül a tekintetem, és méregetem őt egy sort. Milyen burkolt célzásokkal akar levenni a lábamról? Mert ezt érthetném úgy hogy a belém fektetett energiáját látja megtérülni meg úgy is, hogy… áh… hagyjuk.
- Majd vállalok túlórát
Vállat vonok mint akinek mindegy és bámészkodom egy sort a dekoráción. Tetszik az összhang, a színek harmonizálása de minden nap itt enni unalmas lenne. És elnézve az adagok mennyiségét, hát Nottnak ez biztosan kevés lesz hiába eszi végig az egész menüsort a séf ajánlásával.
Legalább a bor kiszellőzik szépen míg dönt, és csak egy udvarias biccentéssel köszönöm meg a közreműködést, miután méltóságteljesen távozik a rendelésünkkel.
- Veszélyesen élünk mi? A mellen én is gondolkodtam
A piszkálódásra csak egy kedvesnek burkolt fanyar mosolyt villantok felé, de értékelem hogy legalább nem szánt az arcomtól lejjebb az az átható égkék pillantása.
- Azt rögtön sejtettem….
Miután nem mond tósztot hát könnyeden emelem meg a poharam. Szinte várná az ember lánya, de Nott az Nott, vele minden más, soha semmi nem a megszokott, nem úgy mint Henryvel mondjuk. Így nem is erőltetem bele olyanba, ami nem az ő terepe vagy tőle idegen. Inkább csak élvezem a fehér nedűt míg ő folytatja a megkezdett társalgást.
- Egyébként felesleges vagyonok elverésében jó vagyok. Képzeld, vettem egy házat véletlenül…
Olyan hirtelen jött információ ez hogy még a szám is tátva marad a meglepettségtől. Aztán persze rájövök mennyire ostoba képet vághatok így gyorsan rendezem arcom vonásait lágy, szelíd érdeklődéssé nem pedig hüledezéssé, amit valójában érzek.
-  Véletlenül?
Csodálkozom nyíltan.
- Innét oda megyek majd, megnézni, megvan-e még
- Miért? Talán olyan kacsalábon forgó palota, hogy megszökik? Tudtommal van már egy… minek másik?
Nem értem, de meglehet jobb is. Mellesleg igazán érdekes, hogy hogyan lehet egy házat véletlenül venni… Ez nem olyasmi, mint egy ostoba pipereholmi…
- Na és te mit terveztél későbbre?
- Semmit…
Vágom rá, miközben a pincér meghozza a felszervírozott tálakat. Már ránézésre is gusztusos, az illata mennyei ízorgiákat ígér de alig jutok az első pár falaton túl mikor jön a hideg zuhany.
- Esetleg egy újabb randevú Henryvel? Mint hallom, volt, ami elég hűvösre sikeredett
A torkomon akadna a saláta, de szerencsére lecsusszan pont időben. Inkább egy retekdarabot szúrok fel a hosszú szárú villámra.
- Honnan… - de ki se kell mondanom a kérdést, már sejtem is a választ. Nem hiszem hogy pont Mirol hencegett volna el bármivel, pláne hogy külön kértem. Van tippem ki. A kérdés az honnan a jóretkespicsából tudta mégis meg. Azt hittem kellően diszkrétek voltunk…
- Félre ne értsd a kérdést, nem akarok a magánéletedben vájkálni persze…
- Már megtetted…
Morcoskodom és a retket úgy lendítem hogy a férfi homlokát találja telibe majd pottyanjon a tányérjára. Kuncogok egy sort, és a poharam mögé bújok gyorsan körbelesve, bárki észrevette-e de szerencsére nem.
- … Csak féltékeny vagyok. De nagyon.
Kár beleinnom a borba, mert most aztán tényleg majdnem félreköpöm az egészet. Ez már maga alapvetően is abszurdum, így meg ebben a közegben és körítésben még inkább. Elhűlve nézek a másikra, mérlegelve viccel-e vagy komolyan mondja, de nem jutok dűlőre azon a barátias mosolyon. Csak a szeme utal némiképp hogy igaz lehet, mert ha nem is a klasszik szomorú pillantás azért van benne egyfajta… vágy, hogy megcáfoljam a tényeket. Felkacagok halkan, de el is hal ez hamar mert nincs benne semmi de semmi vicces, pláne hogy igaz. Nagyon is igaz. Feszengeni kezdek és a nyakamhoz érek de tudom, ha valami hát ez aztán elárul. Igazából kár szavakba önteni, de mégis megteszem. Nem Edward miatt vagy a vallomásának köszönhetően hanem saját magamért.
- Egyszeri alkalom volt. Te is jól tudod miért.
Szinte csak suttogom az egészet, mintha ezzel meg nem történtté tehetném, bár igazából nem akarom. Miért is akarnám? Az eljegyzésem nem bomlott fel, a szerződés tovább él és akár tetszik akár nem, ebbe bele kell törődnöm. De mégis úgy érzem magam mint egy kamasz, akit rajtakaptak hogy dézsmálja a bájitaltanszertár tartalmát. És nem merek a velem szemben ülő vallatóra nézni.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2021. 03. 17. - 15:13:23 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2002. Március 10., vasárnap 11 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




Csak hallgatom csendben a kristály és a drága bor csengését, miután egymáshoz érintettük a poharaink. Hiába csörögnek körülöttünk az evőeszközök, és duruzsol a többi vendég, ez a hang átvisszhangzik mindenen, legalábbis számomra még a halk zenét is elnyomja. Ott csilingel a fülemben még sokáig, mikor már beszélgetünk is.
-  Véletlenül?
- Elképzelhető, hogy enyhén alkohol befolyásoltsága alatt álltam - célozgatok, és tudom, hogy ebből rögtön rájön, nagyjából mi történhetett. Tehát pont annyit tud immár a dologról, mint én, hiszen jószerint egy villanásra sem emlékszem abból az éjszakából. De sok idő eltelt Valentinnap óta, és úgy tűnik, a hölgyek társasága által hagyott űrt én színültig alkohollal töltöttem. Mégis csak most érzem azt, hogy nem vagyok már olyan szomjas. Pedig a borból most csak óvatosan kortyolok. Ez nem olyan lőre, mint a mindennapi.
- Miért? Talán olyan kacsalábon forgó palota, hogy megszökik? Tudtommal van már egy… minek másik?
- Ez nem palota - legyintek, aztán elgondolkodva hozzáteszem:
- De nagyon stílusos. Viktoriánus vagy milyen. Nem is hiszem, hogy nagyon hozzányúlnék, legfeljebb egy tisztasági festést kap. Aztán talán kiadom apartmanként, izgalmakra vágyó turistáknak. Van egy padlásszellem - pontosítok vigyorogva azon, amit mondtam, mert kivételesen most csak utólag hallottam ki belőle a huncutságot. Frankre gondoltam, természetesen, izgalmak címszó alatt.
Aztán rátérünk a veszélyesebb vizekre, de nem bánom a hullámokat. Raftingolni sem ok nélkül szeret az ember, talán az életveszélyt megéri megkockáztatni az élményért.
- Semmit… Honnan… Már megtetted… - szúrkálja közbe, én pedig ártatlanul teszem fel a kezeim, egyikben a poharat is tartva elegánsan.
- Csak ha hagyod - jegyzem meg, hiszen ha nem válaszol, nincs vájkálás. De végülis válaszol. Majdnem nem is veszem észre a közénk helyezett tálakat, csak onnan tűnik fel, hogy menet közben valamikor étel érkezett, hogy homlokon vág egy retek. Nem mintha ellenemre volna egy kajacsata, ami tudjuk, felnőtt férfi és nő között mibe torkollhat, de egyrészt nem itt az étteremben, másrészt belőle nem néztem volna ki. A kis gyökér halkan koppan a tányéromon, én meg meglepetten dörgölöm meg a homlokomat ott, ahol érintett.
- Ne lőj, bevallok mindent - kedélyeskedem. És úgy is lesz. Ő kis híján belefullad a borba, de ha ezt tudom, a vörösből kértem volna, ott még sokkal szélesebb volt az árszabás.
- Csak óvatosan… Meg ne ártson - dünnyögöm, és nyugodt mosollyal állom kutató tekintetét. Sőt, nyíltan farkasszemet nézek vele, és hogy közelebb kerüljek, szépen az asztalra fölé előrébb hajolok, alkarjaimra támaszkodva. Hadd olvasson csak. Addig én elgyönyörködöm azokban az okosan és szúrósan csillogó szemekben. Kíméletlen vagyok, mert hiába keresi a hazugság jeleit, nem találja.
A zavart kacaj, meg ahogy a keze a nyaka elé téved, mind-mind árulkodó jel.
- Zavarba hoztalak? Nem volt szándékomban - jelentem ki bocsánatkérőn, de inkább kicsit meglepetten. Mindig tud valami olyan érzelmi reakciót mutatni, ami más, mint amire számítanék. Azt gondolnám, máskor is szembesítették már ilyesmivel.
- Egyszeri alkalom volt. Te is jól tudod miért.
Nagyot sóhajtok, és nem engedem el a pillantásomból azért sem, hiába menekül.
- Nem. Nem tudom - kötözködök, de nem undok módra, ahogy mással tenném. Inkább csak piszkálom, de jóakarón.
- Nem tudom, miért nem választod inkább a boldogságot. És most nem csak magamra, vagy akár Mirolra gondolok, vagy akit csak akarsz, mindegy… Van választásod. Miért nem engeded meg magadnak, hogy szabad legyél? Olyan fontos a vagyon? Vagy a jó hírnév? Mennyibe kerül, hogy azt az életutat járd, amit akarsz? - susogom, de csak alibiből. Tudom, hogy ezek a szavak igazából rendesen verik az aranykalitkát, rázzák azokat a kényelmes rácsokat, amiket ő választ.   Ritka eset, de most úgy érzem, végtére is itt elég, és visszafogom magam. Elengedem a rohamot, hátradőlök, és keresztbe fonom a kezeimet.
- Persze te  tudod. Ha neked fontos, hogy szót fogadj, és betartsd az ígéretet becsületből, az más. De ha rám hallgatsz… Önmagában a pénz és a jó hírnév túlértékelt dolog. Nem temetik őket veled. Csak az élményeket - teszem hozzá, aztán szemügyre veszem, mit is hoztak nekem. Valami egzotikus, rózsaszín, napsárga gyümölcsdarabkák, halványbarna felvágottserűségen, égő piros szószban. Csak úgy kézzel kapok el egyet, és a számba dobom. Furcsa kombináció, de igazi ízélmény. És jó csípős. Szórakozottan odakínálom a tányérral Melanie-nak, aztán ő eldönti, hogy megkóstolja, vagy megdobál vele.






Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2021. 03. 18. - 10:21:20 »
+1

 

edward
március 10
+16
toss a coin to your witcher
outfit




Meg sem lep, hogy az alkoholra fogja a házvásárlási indítékát. Csak meglepetten csóválom a fejem, mert kezdem érteni milyen jellegű vétel is volt ez. Ennyi erővel akár a mugli pókeren is nyerhette volna vagy a bájitaltantődzsén egy jópofa fogadás keretein belül.
- Ez nem palota. De nagyon stílusos. Viktoriánus vagy milyen. Nem is hiszem, hogy nagyon hozzányúlnék, legfeljebb egy tisztasági festést kap.
A felhorkanása a jelzőre tőle idegen, így nagyot pislogok csak megszeppenve. Nem akartam megszólni, nem szokásom pláne nem látatlanba. Talán ezért is csak annyival intézem el a dolgot, hogy az orrom alatt motyogom el:
- A viktoriánus szép. A padlássszellem problematikus.
És ezzel inkább kiszállok a házfelújítási terveiből, mert közöm amúgy se sok van hozzá, meg hát olybá fest elég kényes téma ez neki.
Talán ezért fordul a pálca csúcsa és szegezi rám képzeletben, górcső alá véve a magánéletem. Ha nem ismerém azt hinném kicsinyes bosszú ez az előbbiért, de valójában sejtem, elkerülhetetlen lett volna normál esetben is. Készülhettem volna erre, de hát naivan ostoba vagyok néha mellette és elfeledkezem a felvett szokásokról, így félig szelíden fulldokolva hallgatom ahogy szellemeskedik. Legalább ő jól elszórakoztatja önmagát, ha már más nem…
- Zavarba hoztalak? Nem volt szándékomban
- Nem?
Kérdezek vissza élesen és kissé bosszúsan. Még a bamba, meglepett arckifejezése a retek miatti incidenssel se tudja feledtetni hogy majdnem a pohárba végeztem.
- Szerintem meg nagyon is ez volt a szándékod.
Kár tagadnia, imádja a necces, kényelmetlen szituációkat. Nemcsak mást belekeverni saját magát is a képletes dobozon kívül helyezni. Ez egyszerre érdekes, lehengerlő, vicces is alkalomadtán, új, inspiráló és ijesztő. Hogy melyik leginkább az nagyon jó kérdés.
- Nem tudom, miért nem választod inkább a boldogságot. És most nem csak magamra, vagy akár Mirolra gondolok, vagy akit csak akarsz, mindegy… Van választásod. Miért nem engeded meg magadnak, hogy szabad legyél? Olyan fontos a vagyon? Vagy a jó hírnév? Mennyibe kerül, hogy azt az életutat járd, amit akarsz?
Dühösen fújtatok, mert nem akarok ebbe újra belemenni vele. Ő azt hiszi megoldhatok mindent de valójában azért ettől sokkal árnyaltabb a kép.
- Persze te  tudod. Ha neked fontos, hogy szót fogadj, és betartsd az ígéretet becsületből, az más. De ha rám hallgatsz… Önmagában a pénz és a jó hírnév túlértékelt dolog. Nem temetik őket veled. Csak az élményeket
Nem kerüli el a figyelmem ahogy a neked szó kissé nagyobb hangsúlyt kap, mint minden más. Somolygok ezen egy sort de igyekszem leplezni, több-kevesebb sikerrel.
- Hmm ez alapján akkor Mirol az ideális választás. Mert te nem akarsz se házasságot, se gyereket, se semmit. Csak gondolom Vörös Tangákat női mosdókban…
Szándékosan nyomom meg ugyanúgy, a jelzőt mint ő és előre dőlök. Féltékeny? Nem hiszem. Csak mondvacsinált indok ez, de mégis nagyon érdekel az ellenkezője, már ha tényleg igaz. Igaz lenne? Elbizonytalanodom. Annyi alkalom volt, annyi lehetőség, annyi elhagyott kvaffhelyzet…. Ki akarom deríteni, így bátor módon a poharamért nyúlok, a szép kecses üvegpohár száráért, úgy hogy kézfejemmel szinte véletlenül az övét súrolom.
Naplózva

Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 04. 17. - 05:02:10
Az oldal 0.17 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.