Minőség és ár - a jó termék áldozattal jár.
A csúcskategóriás seprűktől kezdve a szezonális újdonságokig minden fellelhető, s ha az ember igazán figyelmes, még lakkjavesztett veteránokra is bukkanhat! Itt aztán nem megy feledésbe semmi sem!
A sportszaküzlet foglalkozik a kviddicshez szükséges minden alap- illetve kiegészítő-felszerelés árusításával, szaktanácsadással.
A Nemzeti Válogatott hivatalos sportüzlete.

Micsoda lehetőség! Hihetetlen, hogy pont aznap dedikál a Chudley Csúzlik őrzője, amikor Londonban vagyunk. Na jó, talán egy kicsit hatottam is anyára, hogy ezen a napon jöjjünk a bevásárlásra. Mert neki pont elfogytak a bájital készletei, meg különben is kell apának egy új dísztalár, meg hát Kirának is kell néhány új ruha ("Láttad, mekkorát nőtt a húgod ebben az évben?"). Én meg csak csapódtam, és véletlenül, pont leragadtam a kviddics boltnál.
Habár nem szerettem semmi olyan dolgot, ami apához kapcsolódik, azért a kirakathoz csak odapillantottam, és büszkén láttam, hogy ott van az új seprű modell: a DragonWing Nova. Ezt csak azért kedveltem, mert tudtam, hogy ennek a tervezéséhez apának már nem sok köze volt, a tervezők viszont szívüket-lelküket beleadták.
Mire odaérek, a sor már elég hosszúra nyúlt, úgyhogy kedvetlenül álltam be. Lehet, hogy rám sem kerül a sor. És ha mégis, akkor hogyan legyen? Mondjuk meg a nevemet, hiszen a McCarthy nevet mindenhol ismerik a kviddics világában. Vagy maradjak csak a Tessánál?
Ezen tanakodtam, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Először azt hittem Nora az, az egyik legjobb barátnőm, aki mindig szeretett ilyen dolgokkal megviccelni, de amikor hátrafordultam, senki nem volt ott. Gyanakodva azon, hogy csak beképzeltem az egészet nagy unalmamban visszafordultam, és tovább elmélkedtem azon, hogyan is mutatkozzak be a fickónak.
Aztán megint éreztem a kocogtatást. Akkor már jobban körbenéztem, mert mégis csak kíváncsi voltam, van-e ott ismerős. Volt néhány Roxfortos korú arc, de egyiket sem ismertem, úgyhogy abban maradtam magammal, biztos csak valaki szórakozott velem.
Így a következő alkalommal már nagyon figyeltem, és végre megláttam, ki is a kocogtató úriember.
-Megvagy! - kaptam el a karját, habár ez alkalommal már biztosan ő is úgy tervezte, hogy "lebukjon". - Ismerjük egymást valahonnan? - kérdeztem lazán, mert egy leendő sportriporternek minden helyzetben lazának kell lennie.

- Ez igen villám, megfogtál. – mosolyodott el a srác, amikor elkaptam a kezét. Meg is lepődött, milyen gyors vagyok. Mondjuk még én magam is meglepődtem, hogy sikerült elkapnom a kezét. Egy pár évvel lehetett idősebb nálam. Tuti Roxfortos volt, mert hát hova máshova járhatott volna, de nem hiszem, hogy valaha beszéltünk volna akár csak egy szót is.
Próbálta kimenteni magát a kínos szituációból, habár nem is volt annyira kínos az egész. Viccelődött, aztán lebukott, de lazán vettük mindketten. Nem zavart igazán, hogy én voltam a tréfájának az alanya, mert én is unatkoztam a sorban állás közben.
Hamar kiderült, hogy ő is hasonlóan gondolkodott, mint én - valószínűleg egy iskolába járunk.
-Akkor ezek szerint te is Roxfortos vagy. Hova máshova is járhatnál? - forgattam a szemem.
- Ezra Ellsworth. Örvendek. - mutatkozott be, majd a kezére nézett, amit még mindig fogva tartottam. Zavartan engedtem el a kezét, nem akartam ennyire hosszú ideig fogni, csak belemerültem a beszélgetésbe.
-Bocs. - nevettem kényszeredetten, hogy ne legyen kínos a szitu mindkettőnknek. - Tessa McCarthy vagyok.
Ha egy kicsit járatos volt a kviddicsben - és miért ne lett volna az, ha ebben a sorban állt -, akkor hallhatta már a családunk nevét. Azért a seprűink elég híresek voltak, és a sporthírekben apám elég gyakran feltűnt, hogy éppen készült megkötni az év üzletét az Appleby Arrows-zal.
-A Csúzliknak szurkolsz? - kérdeztem az ajtó felé mutatva, ahova egy lépéssel közelebb léphettünk végre. Én nem voltam nagy rajongó. Amikor erre rákérdezett, azt válaszoltam:
-Én igazából a kviddicsért vagyok oda. Kiskorom óta. De azt hiszem, ez családi ártalom. - vontam meg a vállam.
Ah, olyan régen voltam egy jó kviddics meccsen. Mármint egy olyanon, amit nem az iskolatársaim vívtak, hanem akik tényleg, úgy igazán tudtak játszani.
-Te játszol valamilyen poszton? A házad csapatában esetleg? - Ez egy jó puhatolózás is volt afelé, hogy Ezra melyik ház tagja. Azért sejtettem, hogy nem Mardekáros, nekik nincs ilyen jó humorérzékük. És Griffendéles sem lehetett, mert akkor azért már láttam volna korábban...
-Szóval, mik a terveid a következő, nagyjából másfél órára? - néztem végig a soron. - Én azért szurkolok, hogy kerüljek sorra, mielőtt anyámék elunják a vásárlást a húgommal. Mondjuk szerencsére a húgom NAGYON sokáig tud vásárolgatni. - A nagyont tényleg megnyomom. A kicsi hugicám igazán bele tud merülni a vásárlásba. Talán ez volt az egyetlen számomra pozitív tulajdonsága. Ilyenkor anya figyelme teljesen az övé volt, én meg azt csinálhattam, amit akartam: például sorban állhattam egy autogramért és pár kérdésért.

Ezra szerint nincs murisabb hely a Roxfortnál. Én mondjuk nem én fogalmaznék, de maradhatunk ennél is felőlem. Persze a nevem hallatán, ő rögtön asszociál a DragonWingekre, én meg csak elhúzom a számat a kritikák idézése miatt.
-Megbízhatóbb, mint a Nimbuszok, és gyorsabbak, mint a Tűzvillámok. Nem véletlenül rendelt belőle több csapat is, köztük a Csúzlik. De jobban örülnék, ha inkább a Furkász Firkász miatt ismernél. Nem olvasod a Roxfort legkirályabb újságját? - teszem fel a kérdést szemrehányón. Csak viccelek, a Furkászt mindenki ismeri, maximum nem olvassák, és nem beszélnek róla. De a lányokkal egész jó újságot dobtunk össze, szóval talán egy kicsit legalább sikeres is.
- Ha most csinálnánk egy fotót, az celebfotó lenne? A bulvárlapok összeboronálnának minket, ha meglátnának? Nem is, csak simán elkiáltom magam, hogy ki vagy, itt a bolt előtt. A kezemben van Miss McCarthy.
A szemem forgatom, tudom, hogy csak viccel, de valójában ebbe még sose gondoltam bele. Tényleg híresek lennénk. A varázsló körökben biztosan ismerik a nevünket. Ami inkább apám neve. Nekem nagyjából semmi közöm nincs a seprűkhöz. Pedig kiskoromban még seprűket akartam tervezni. De aztán szembejött az újságírás...
-Nem vagyok én olyan érdekes, Mr. Ellsworth. - bököm meg a mellkasát. Aztán, amikor még az elrablásom is előkerül, vigyorogva rázom a fejem. - Apám hamarabb fizetne váltságdíjat a legújabb DragonWing prototípusáért, mint értem. Sőt, talán még azért fizetne, hogy raboljanak el. - nevetek.
Na jó, talán odaáig nem süllyedne. De csak azért, mert az mégis milyen fényt vetne rá. Talán a bátyám lebeszélné róla, meg jobb belátásra térítené. Lehet, hogy már meg is kellett tennie?
Inkább a kviddicsre terelem a szót, végülis ezért vagyunk itt.
Ezra Appleby Arrows szurkoló, de meglepő az érve mellettük. A címerük tetszik neki. Gyorsan felidézem a címert, és el kell ismernem, tényleg igazán művészi.
-Áh, szoktál fogadni? - csillan fel a szemem. - A legjobb embert találtad meg a sorban. Én is szívesen dobok fel pár galleont egy-egy meccsre. Majd keress meg a Roxfortban, és fogadhatunk egy-egy meccsre.
Megtudom, hogy Ezra szeret festeni, és ő csak pihenni jött ki az Abszol útra. Vajon itt lakik vagy csak idehoppanált? Vagy londoni, és bármikor idejöhet. Mindig irigyeltem azokat, akik csak úgy hipp-hopp Londonban tudtak teremni. Nekem ez még nem lehetséges. De alig várom már, hogy letehessem a hoppanálási vizsgát, és jöhessek-mehessek ahogy a kedvem tartja.
-Londonban laktok? - kérdezem Ezrától. - Én az újságot tervezgetem, ha ki akarok kapcsolni. Valójában ez a célom is, előbb-utóbb újságíró szeretnék lenni. Ha lehet, akkor sportújságíró. Kviddics, varázslósakk, köpkő, részemről bármi jöhet. De persze ez hosszú folyamat, először be kell jutnom egy újsághoz.
-Egyébként Griffendéles vagyok. Most leszek ötödéves. És te? - Majd a továbbtanulásról kérdez. - Igen, apám biztosan szeretné, ha egyetemre mennék, de én inkább a Próféta gyakornoki programjába szeretnék bekerülni. Nem tudom, hogyan lesz, de van még pár évem meggyőzni a szüleimet arról, hogy én ezt szeretném. Ezért is vágtam bele a Furkász Firkászba. Te a festészettel szeretnél foglalkozni vagy vannak más terveid is?

Ezráról hamar kiderül, hogy nem olvassa a Furkászt, ami kicsit sérti az önérzetemet. Az az újság igenis jó, minőségi lap, nem adunk holmi pletykákra, csak az igazságot írjuk meg. Komoly munkánk van benne, a Roxfort diákjainak és tanárainak írjuk, és igazán beleolvashatna néha mindenki.
-Pedig igazán jó riportokat szoktam írni a kviddics meccsekről. Legalább a sport részébe nézz bele egyszer, mert a kviddicsről szeretek írni. Meg nézni. Meg fogadni rá. - mondtam, egyre lelkesebben.
Ezra is szeret fogadni, ez a későbbi beszélgetésünkből kiderül. Azt csak hiszi, hogy könnyedén meg tud kopasztani. De azt nem tudja, hogy én adom az oddsokat a fogadásokhoz.
- A Roxfortban én vagyok a kviddics szakértője. - mondom a srácnak. - Szóval meglátjuk, milyen irányban is cserélnek majd gazdát azok a galleonok.
Amikor felveti, hogy muglijárművel érkezett, én meglepetten pillantok rá:
-Olyan autóval vagy mi a neve? Azzal jöttél? - kérdem meglepetten. - Mi szinte csak hoppanálva vagy Hop-porral utazunk. Na meg persze rövidebb távokon seprűvel. De azért azt még apa is elismeri, hogy hosszú távon gyorsabb, és kényelmesebb a hoppanálás.
Aztán Ezra elmeséli, hogy festő szeretne lenni.
-Ó, nem is gondolnád mekkora kereslet van a festőkre. Az olyan családoknál, mint a miénk is, alap, hogy legyen mindenkiről egy festmény. Na meg a termek díszítése. És az ilyen-olyan alkalmakra festett egyéb képek. Szóval hidd el, rejlik ebben lehetőség.
Amíg beszélek, valami történik előttünk a sorban. Nyüzsgés, kiabálás, lökdösődés kezdődik, aztán megjelenik a Csúzlik őrzője, és láthatóak elég zaklatott állapotban van:
- A díjam! Az év legjobb Örzője díja! Valaki ellopta! - kiabálta, én meg aggódva nézek rá. Vagyis inkább magam miatt aggódom, lehet, hogy teljesen feleslegesen ment el az időm? Habár annyira nem, mert megismertem Ezrát, aki tök jófej, és még a kviddicset is kedveli. De hát azért mégis csak emiatt a fickó miatt vagyok itt.
- Azta, egy díj miatt ekkora műsort csapni. Megkeressük? - kérdezi tőlem Ezra, és griffendéles szívem nagyot dobbant. Naná, kaland és bátorság, ez való nekem! Ezra már el is indult, én meg követtem, feladva a közel sem olyan jó helyemet a sorban. Elég nagy volt a zűrzavar a boltban, mindenki, aki már benn volt vagy kiabált, vagy a díjat kereste. Mi meg elég kicsik, és gyerekek voltunk ahhoz, hogy ne foglalkozzanak velünk.
-Szerintem csak leesett vagy ilyesmi. - mondom halkan Ezrának. Azt akartam, hogy mi találjuk meg, ne valaki más. Azt akarom, hogy legyünk a hősök, hogy egy kviddics játékos megjegyezzen, talán még hálás is legyen nekem.
Ezért odaosonunk az asztalhoz, ahol eddig dedikált, és észreveszem az aranyozott tollat, amivel az aláírását odafirkantotta a könyvbe.
-Azta, micsoda fényűzés. És még arról panaszkodnak, hogy nem fizetik meg őket. - morgom, és körbenézek, de egyelőre sehol nem találom a díjat.
-Te tudod mit is kell keresni pontosan? - kérdezem Ezrától.

Úgy tűnt, sikerült meggyőznöm Ezrát, hogy olvassa az újságunkat, még ha kicsit nyomulósnak is tűntem az ajánlgatással. De hát muszáj volt olvasókat gyűjtenünk, mert akármennyire is népszerű volt az újság, sok munkánk volt benne, és nem akartunk feleslegesen dolgozni. Habár a szerkesztőség kicsi volt, de baráti, sőt már-már családi légkör uralkodott. Lassan már túl jól ismertünk mindenkit, megosztottuk egymással az örömünket és bánatunkat.
Hiányoztak. Sajnos még több, mint egy hónap vissza volt a nyárból, de én már vágytam vissza. Milyen hülye gyerek vágyik vissza a suliba? Ja, az, akit kevésbé kedvel a családja, mint a barátai.
Ezrát próbáltam bátorítani, hogy igenis megéri festőnek menni, habár azért tényleg nem volt olyan nagy kereslet rájuk. Sok-sok meló, és utánajárás, na meg kapcsolatok kellettek hozzá. Komoly kapcsolatok. De megfogadtam, hogy ha egyszer Ezra odakerül, segítek neki. Jófejnek tűnt.
Aztán elkezdődött ez a díj-keresés mizéria. Nekem lassan lejárt a szabadidőm, ha pedig nem végzek időben anyám tuti kirángat a sorból. Viszont, ha megtaláljuk azt a díjat, akkor lehetünk mi a hősök, és talán még pár extra, kedves szót is kaphattunk a kviddics sztártól. Így lelkesen vetettem bele magam Ezrával együtt a kutatásba.
-  Gondolom valami serlegfélét, amin vagy póznák vannak vagy egy repülő manus. Szóval nem, nem tudom pontosan. - válaszolta a kérdésemre, hogy mit is keresünk pontosan. Na én is pont ennyit tudtam erről a díjról, amit keresnünk kellett. De hát csak nem lehetett annyira hétköznapi darab.
 - Fenntről valami dobbanás volt, akkor vihették el. - mondta a könyvesbolt tulaja mellettünk ellépdelve. A tekintetem felfelé vándorolt, aztán körbe és megláttam egy lépcsőt:
-Nézzünk körül odafenn! - suttogtam Ezrának, és már indultam is felfelé. A lépcsőn felérve egy raktárszerű helyiséget találtunk. Mindenhol könyvek voltak. Egyik-másik sarokban még meg is mozdult valami.
-Remélem azok csak könyvek. - morogtam, az egyik ilyen mozgás után. - Nézzünk körbe. Enyém az az oldal. - mutattam a kevésbé mozgékony irányba. Mindenhol csak por volt, sportolói díj nem. De még csak senkit és semmit sem találtam, ami arra utalt volna, hogy volt itt valaki.
-Te találtál valamit, Ezra? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Nem volt nehéz dolgunk, hogy feljussunk az emeletre. Igazából senki nem foglalkozott két tinédzser gyerekkel, akik a boltban mászkáltak. Mondjuk figyelhettek volna jobban is, és akkor talán nem tűnik el a díj.
Ahogy mentünk felfelé, azon gondolkodtam, hogy igencsak ínyemre van ez a kis nyomozás. Ezra jófejnek tűnt, és úgy látszott, ő is izgatott, hogy sikerrel végződjön a nyomozásunk.
Mindenesetre, amikor felértünk a padlásszerű helyiségbe, és körülnéztünk kissé kirázott a hideg. Itt-ott megmozdult valami, én meg csak reméltem, hogy nem valami veszélyes. Simán lehetett valami vagy valaki olyan, aki a felnőtt varázslókra nem mert rátámadni, de az olyan amatőr nyomozókra, mint mi igen. A koncert óta nem voltam biztos magamban, a varázserőmben. Láttam, mire képes egy felnőtt varázsló, én pedig még nagyon messze álltam attól. Így inkább kerültem minden varázslással kapcsolatos dolgot, főleg úgy, hogy nem is szabadott a Roxforton kívül varázsolnunk.
- Találtam valami furcsát, azt hiszem. - mondta Ezra, amikor rákérdeztem, hogy mi van arrafelé, ahol ő néz körbe.
- Remélem nem furmászméz... - morogtam inkább csak magamnak, miközben Ezra felé tartottam. Annál inkább meglepődtem, amikor megláttam, hogy egy lyuk van a padlón, és tinta folyik lefelé.
-Nahát... - motyogtam. - Ez érdekes. - Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy a tinta teljesen logikátlan irányba folyik, mintha direkt a rés felé irányították volna. Az pedig a dedikáló asztal felett volt.
-Talán a figyelemelterelés volt a cél. Valaki idevarázsolta a tintát, ami megzavarta a dedikálást. Biztos a fickó menő cuccára folyt a tinta és kiverte a hisztit. Közben pedig ellophatták a díját. Talán azzal akarták megzsarolni, ha már semmi kompromittálót nem találtak róla. - mondtam el az elméletemet Ezrának.
Végül abban maradtunk, hogy itt fenn már nincs több látnivaló, ezért elindultunk visszafelé. A lépcsőn lefelé haladva már láttuk, hogy a kviddicsjátékos újra az asztalnál áll. Körülötte egy csomó újságíró állt, és néhány fényképész kattogtatta munkaeszközét. A férfi kezében pedig ott volt a díj, amit érzelmesen nézegetett, majdnem a könnye is kicsordult.
-Hát... azt hiszem, erről most lecsúsztunk. - pillantottam vissza Ezrára. Közben megláttam anyámat és a húgomat, akik éppen engem kerestek a tömegben.
-Viszont, ha megbocsátasz, nekem most mennem kell. Anyáék már keresnek. Egy élmény volt ez a nyomozás, Ezra. A Roxfortban találkozunk! - intettem felé. - Ha fogadni akarsz, keress meg. - kacsintottam még rá, és gyorsan eltűntem a tömegben, hogy aztán meglepetésszerűen toppanjak anyámék elé.