+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Abszol út
| | | |-+  DakoTea House
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: DakoTea House  (Megtekintve 5208 alkalommal)

Yoana Bertov
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2022. 03. 31. - 18:22:30 »
+1

 
London, 2003. február vége


I've had the highest mountains
I've had the deepest rivers
You can have it all but life keeps moving

Hogy idegesíthet valakit egy mosoly? Szegény lány nem tett semmit, Mikhail meg csúnyán beszólt neki. Annyira bunkó tudott lenni a bátyám, ha olyanja volt. És mindig olyanja volt.
De nem akartam, hogy felpattanjon és elhúzzon a francba, úgyhogy inkább nem szóltam, de megfogadtam, hogy ha elmegy, és befejeztük a teát, a nevében is bocsánatot kérek Beckytől. Ő mindig kedves volt velem, Mikhail meg bunkózik vele. Talán majd egyszer szerzek neki titokban egy autogramot is Miktől engesztelésképpen.
Azért is mérges voltam rá, mert a tudtom nélkül ment el Mominoba. Nem azért, mert magyarázattal tartozik nekem a tetteiről, hanem egyszerűen azért, mert ezzel engem is veszélybe sodorhatott volna. Sőt, nemcsak engem, hanem a kisbabát is. Aggódva hallgatom, hogy szóba kerültem-e, de szerencsére máson járt a szüleink gondolata, amikor ott voltak.
-Azért remélem nem... keféltetek ott a házban. - motyogtam cinikusan. - És végül sikerült lezárnod a mominoi múltad? - kérdeztem, habár sejtettem a választ. Hogy zárhatná le, amikor még most is feldúlta az egész látogatás. Ő járt mindig vissza és vissza, hogy apánk megbecsülését kivívja. De azt hiszem, ezzel már elkésett. Talán egyszer, valamikor régen még megszerezhette volna, de az akkor elveszett, amikor az első pletykák eljutottak a faluba arról, hogyan is jutott el oda, ahova. Talán a táncos karriert még meg tudta volna apa bocsátani neki, de azt, hogy az egész családot a közbeszéddé tette, na azt már nem.
Mert Mikhail nem tudta, hányszor hallgattak el a beszélgetések, ha arra jártunk. Hányszor szóltak be miatta a bátyáimnak? Hányszor piszkálták emiatt Petart! Volt olyan, hogy egy anyuka nem engedte Petart a frissen szülött kisbabájához érni, mert hát ki tudja, ő is milyen dolgokat művelt.
Mikhail ezeket a dolgokat nem láthatta. Ő csak élte a világát, azt a világot, amiből ő maga zárt ki minket. Persze, most már tudom, hogy nem volt nehéz ott hagyni azt a fertőt, de mégis, ott voltunk egymásnak. Katarina és én vigasztaltuk Petart, amikor elveszett így egy élet.
-Nem hiszem, hogy apa valaha is gyilkosságra adná a fejét. És valószínűleg az összes pénzét elköltötte múltkor az útra Londonba. Szóval nem kell aggódnotok miatta. - vontam meg a vállam. Azért a szívem egy kicsit összeszorult, amikor kiderült, hogy nem foglalkoztak velem. Valószínűleg engem még inkább kiírtak a családfából, mint Mikhailt. Talán csak Grigori az, aki néha gondol rám, bár valószínűleg ő is csak megfojtani akar, mást nem. Én is legalább annyira szégyent hoztam az egész családra, nyilvánvaló, hogy nem beszélnek rólam. Tabu téma lettem. Legalább is nyíltan. Mert Katerina még írt néha levelet.
-Mikor fogsz szülni? - váltott témát hirtelen.
-Néhány hét múlva. Kevesebb, mint egy hónap. Már várom. - mosolyodtam el halványan. - Meghallgatod a neveket, amiket kinéztem? - kérdeztem egy kicsit izgatottan. Valójában kicsit be is szerettem volna vonni Mikhailt ebbe az egészbe. Szerettem volna, ha a kislányom életének a része. Hogy legyen neki egy nagybátyja, aki vigyáz rá. Egy olyan nagybácsi, akire nekünk is szükségünk lett volna.
Igazából nem is vártam meg, hogy válaszoljon, elővettem egy kis cetlit, de mielőtt elkezdtem volna felolvasni, Mikre néztem:
-Bertov lesz a vezetékneve. Semmiképp sem akarom, hogy Grigori nevét kapja. Egyáltalán nem akarom, hogy köze legyen hozzá.
Grigori nem akarta ezt a kisbabát. Őt egyedül én szerettem volna, jogom volt a saját nevemet adni neki. Így szerettem volna, ebbe nem szólhatott bele senki. Végül lepillantottam a cetlire, és elkezdtem olvasni:
-Milena, Eliza, Radina vagy Alina.
Naplózva


Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2022. 04. 08. - 15:58:12 »
0

j u s t  a  c u p  o f  t e a
200302

to: Yoana

o u t f i t

– Azért remélem nem... keféltetek ott a házban. – A motyogást képtelen voltam elengedni a fülem mellett. Őszintén felháborított, hogy ilyen alpárinak tart. Na persze, majd pont abban a koszfészekben fekszem le valakivel, akit a saját életemnél is többnek tartok. Sosem aláznám meg ilyennel Sokolovot, nemhogy saját magamat. – És végül sikerült lezárnod a mominoi múltad?
A második kérdést elengedtem a fülem mellett. Túlságosan bosszantott az előbbi, mintha valaki viszkető ártást küldött volna rám, amit addig kellett vakarnom, míg meg nem szabadulok tőle. Csakhogy belőlem most legszívesebben az üvöltés szakadt volna ki. „Babát vár, legyél vele kedves.” Sokolov szavai visszhangoztak bennem, aztán szép lassan helyre billentek a dolgok.
– Tudom, hogy számodra hihetetlen, de nem egy mocsoktanya közepén akarok dugni, egy szobában az apánkkal. – Morogtam rá és még bólogattam is hozzá: – Persze! Miért is ne! Pont ilyen undorító ember vagyok. – Elvettem a teámat és nem érdekelt, milyen forró, csak belekortyoltam egyet. Kellett valami, ami lenyugtat, de az a füves ízű vacak nem tartozott azok közé. Tudtam, hogy nem kellett volna így felcsattannom, miközben Ed minden alkalommal azt kérte tőlem, ne tegyek semmi meggondolatlan. Kedvesnek kellett volna lennem Yoanával, mert terhes… és még a végén ideszüli nekem a gyereket. A kisbabákat pedig nem lehet lekenyerezni valami csillogóval, mint egy furkászt.
– Nem hiszem, hogy apa valaha is gyilkosságra adná a fejét. És valószínűleg az összes pénzét elköltötte múltkor az útra Londonba. Szóval nem kell aggódnotok miatta.
Erre csak megforgattam a szememet. Yoana naiv volt. Tudta nagyon jól, hogy az apánk mindenre képes, ha éppen olyan kedve van és azt hiszi, én mentem majd meg az egész családunkat a vagyonommal.
– Ahhoz képest rá támadt Sokolovra… meg rám is. – Közöltem aztán. – Mindegy, Yoana, talán egyszer majd te is megtapasztalod a bőrödön, bár a gyerekednek nem kívánom ezt. – Tettem hozzá és hosszan fújtam ki a levegőt. Le kellett volna nyugodnom, de persze megint elkezdett zavarni, hogy mindenki bámul minket. Beszélhettünk, mi bolgárul, a hangos szavak felénk vonzották a tekintetet.
Ideje volt témát váltani. Végig túrtam a festett, fekete tincseket, aztán rákérdeztem inkább a szülésére. Képtelen voltam ennél figyelmesebb lenni vele, de megpróbáltam. Talán ez elég lesz ahhoz, hogy ne áruljon be a főnöknél, hogy milyen voltam vele.
– Néhány hét múlva. Kevesebb, mint egy hónap. Már várom. – Végre elmosolyodott, úgyhogy legalább ezt a témát szerette. Valahogy amúgy sem volt kedvem az elbaszott családunkról beszélgetni, amin már nem javít semmit.
– Hát azt nem csodálom… – Néztem végig rajta és azon gondolkodtam, vajon meddig lesz kövér azután, hogy kinyomta magából a gyereket. Talán csak pár napig… talán örökre.
– Meghallgatod a neveket, amiket kinéztem? – Tudtam, hogy most aztán belelkesedett és olyan lesz, mint egy cukormázba csomagolt gejl valami… szóval ki kellett bírnom. Bárcsak varázslással lehet valahogy átvenni mások hangulatát. Egyelőre engem nem izgatott fel a babatéma, annál tovább, hogy biztosan bájos lesz és ennyi… nekem sosem lesz gyerekem. Ezért elzárkóztam a dologtól.
– Bertov lesz a vezetékneve. Semmiképp sem akarom, hogy Grigori nevét kapja. Egyáltalán nem akarom, hogy köze legyen hozzá. – Magyarázta, én pedig csak bólintottam. – Milena, Eliza, Radina vagy Alina.
Remek. Egyikre sem tudtam volna mit mondani, szóval inkább ittam a bioízű bioteából, hátha az arcbőröm legalább elkezd csillogni és majd barátságosabbnak tűnök tőle. Közel sem tudtam volna értelmes választ mondani. Nekem mindegyik ugyanúgy hangzott.
– Neked melyik tetszik a legjobban? – kérdeztem vissza inkább. Meglepően diplomatikus tudtam lenni, ha akartam. De nem akartam igazából, csak veszekedni sem volt kedvem. – Gondolom az Alina nem rossz. – Dünnyögtem az egyetlent, amit meg tudtam jegyezni. Aztán még egy nagyobbat kortyoltam a teából. Szerencsére ezzel a végére is értem, anélkül, hogy fintorognom kellett volna.
– Ha megszülsz… nekem ott kell lennem? – kérdeztem aztán bizonytalanul, remélve, hogy túlléptünk a gyerek nevén és hamarosan leléphetek innen.
Naplózva


Yoana Bertov
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 04. 09. - 15:44:40 »
+1

 
London, 2003. február vége


I've had the highest mountains
I've had the deepest rivers
You can have it all but life keeps moving

Mikhailnak nem kellett volna Mominoba mennie - ez volt a véleményem. Egyértelműen nem állt készen a lezárásra. Ha készen állt volna, nem térne vissza újból és újból a szülőfalunkba. Ha nem keresné még mindig apa elfogadását vagy megbocsátását, nem tenné ezt. Magának sem vallotta be, de tudtam, hogy ez volt az igazság. Én is így éreztem. Csak egész egyszerűen nekem már egy másik életre is gondolnom kellett, aki nem tudta megvédeni úgy magát, mint Mr. Sokolov.
Próbáltam kizárni Mik undorító modorát, ami tudtam, hogy nem nekem szól, hanem az egész világnak. Én igazán nem akartam vele bunkó lenni, de szerintem mindenkiből ki tudta hozni a rosszabbik énjét. A hanglejtése, a stílusa annyira lekezelő és fennhéjázó volt, hogy legszívesebben felpofoztam volna, de láttam rajta, hogy próbálja türtőztetni magát. Vajon Mr. Sokolov van rá ilyen hatással vagy miattam viselkedik visszafogottabban?
Egyszerűen elengedtem a fülem mellett azt, hogy nekem is azt kívánta, hogy apánk megtámadjon. Hogy mondhat ilyet? Én nem fogok oda visszamenni soha többé, ebben biztos voltam. És a kislányomat sem fogom ilyen kellemetlen helyzetbe hozni. Tudni fogja, hogy honnan jöttem Londonba, mesélni fogok neki a nagyszüleiről és a testvéreimről, de a részleteket nem kell tudnia.
Végül eltereltem a témát, mert nem akartam, hogy Mik felpattanjon és odébb álljon. Tudtam, hogy szükségem lesz a minimális segítségére az első pár hétben, amíg nem fogok tudni dolgozni.
A nevekre nem igazán volt kíváncsi, inkább az én véleményemet kérdezte:
-Nekem az Alina tetszik a legjobban. Alina Bertov. Mit szólsz?
– Gondolom az Alina nem rossz. - morogta a nem létező bajsza alatt. Ez is valami.
– Ha megszülsz… nekem ott kell lennem? – kérdezte aztán, én meg meglepődtem. Vajon arra gondol, hogy fognia kell-e a kezemet, miközben megszülöm a kislányomat? Vagy hogy várjon kinn a szülőszoba előtt?
Felsóhajtottam. Igen, jó lett volna, ha valaki mellettem van, de tudtam, hogy erre nem kérhetem meg Mikhailt.
-Nem. - válaszoltam végül. - Nem kell ott lenned. Viszont... - kezdtem bele abba, amiért most idehívtam. - Miután megszületett a pici, jó lenne, ha pár naponta... hát csak... - annyira gáz volt ezt kérni. De fogalmam sem volt, hogy leszek, meg milyen lesz a kislány hangulata. - Csak be kellene vásárolni, meg néha rám nézni, hogy élek-e még. - Ennyit igazán megtehetett értem. Ez igazán nem volt nagy feladat. - Persze, ha csak nem túl nagy kérés... Ha az, akkor majd megoldom valahogy.
Valójában rettegtem, hogy fogom tudni ezt megoldani egyedül. Persze láttam már a testvéreink gyerekeit, meg fogtam is őket a karomban, de hogy ténylegesen hogyan kell egy kisbabát felnevelni, arról fogalmam sem volt. Így maradt az, hogy a saját bőrömön tapasztalom meg. Egyszerűen nem volt más opció.
Vártam, és bíztam Mik pozitív válaszában. Szerettem volna, ha néha-néha találkozik a kislánnyal. Mégis csak a nagybátyja lesz.
Néztem a bátyámat, akinek annyira ellenszenves voltam, mégis itt volt, végigkísérte a terhességemet, és valamennyire izgatja a kisbaba születése is. Vett neki ruhákat, beszállt a babaszoba berendezésébe, és legalább neki nem kívánt semmi rosszat. Egy kis dolgot kértem tőle, reméltem, hogy megteszi.
Naplózva


Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2022. 04. 17. - 11:22:10 »
0

j u s t  a  c u p  o f  t e a
200302

to: Yoana

o u t f i t

Még bosszős voltam, amiért Yoana azt feltételezte, hogy összefeküdtem Sokolovval a szülői házban. Nem. Sosem tettem volna ilyet. Az a ház lényegében egyetlen légtérből állt, amiben a hálószobát egyetlen függöny választotta le a nappali-ebédlő egységéről. Talán jobb is volt, hogy a babáról kezdtünk beszélni… az volt az egyetlen téma, ami nem bosszantott, bár sokat nem tudtam hozzászólni.
Nem értettem a nevekhez különösebben. A Mikhail szép volt, de az az enyém és mivel a baba lány, amúgy sem illett volna hozzá. A felsorolt nevek közül is nagyjából csak az Alinát fogtam fel s úgy tűnt, Yoana is azt kedveli a legjobban. Ez tipikusan olyan helyzet volt, ahol egyszerűen csak bólogatnom kellett a húgom szavaira. Meg amúgy, nem is a név volt az, ami érdekelt, hanem hogy mi lesz, ha megszül. Mármint nincs férje… szóval félő volt, hogy némi kötelezettség előbb-utóbb rám fog hárulni.
- Nem kell ott lenned. Viszont… - A válasznak örültem, de éreztem, hogy ez csak valaminek a felvezetője. Nem tetszett az a “viszont.” - Miután megszületett a pici, jó lenne, ha pár naponta... hát csak... Csak be kellene vásárolni, meg néha rám nézni, hogy élek-e még.
Ketőtt pislogtam. Nem értettem mit akar tőlem. A családi dolgokra olyan szinten voltam érzéketlen, mint a szüleim. Kötelékek voltak, kötelező kötelékek, amikből hasznot lehet húzni. A szeretet, vagy az érintés mindig másoktól jött, lényegében idegenektől. Ezért ösztönösen húztam a családon kívüli emberek felé.
- Persze, ha csak nem túl nagy kérés... Ha az, akkor majd megoldom valahogy.
Még mindig nem értettem. Aztán persze hirtelen észbe kaptam. Mármint ott lent jön ki a baba, nyilván fájni fog neki, meg majd nem tud mozogni sem… és bizonyára nem tudja rendben tartani a lakást, amiben lakik.
- Jaj persze! Átküldöm a takarítónőmet. Nagyon jól tud bevásárolni is… tudja, hogy hol vannak a bioboltok. - Bólogattam. Nem igazán volt beszédes a nő, de jól takarított és kellően diszkrét volt, ha valakit talált a hálószobámban. Egész egyszerűen nem lehetett lefizetni, mert tudta, tőlem mindent megkap, ha tartja a száját.
- De majd Ed is biztos látni akarja a babát. Ő olyan gyengéd ember… - Magyaráztam, csakhogy ne higyje azt, hogy nem fogjuk látni a gyerekét. Gondolom ez szokás. - Azt hiszem, kedveli a gyerekeket is, bár eddig nem sokszor láttam a közelükben. De a macskáját bájosan dajkálja. - Lelassult a beszédem, ahogy az karórámra pillantottam. Mikor beszélgettünk el másfél órát? Te jó ég. A kínos beszélgetés így véget ért és talán nyertem egy kis időt átgondolni, mit is kéne most tennem…
 - A fenébe… ne haragudj, a Szombati Boszorkány fotózásán kéne lennem… úgy tíz perccel ezelőtt. - Felkaptam a kabátomat, a táskámat, majd az arcomba nyomtam a napszemüveget és egy integetés után, hoppanálva távoztam az üzletből.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A  h e l y s z í n  s z a b a d .
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.31 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.