9. emelet - Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály

A liftektől a bejáratig egy ablaktalan, sötét folyosó vezet, innen egy kék lánggal égő gyertyákkal megvilágított kerek terembe jutunk. A terem falain körbe - körbe ajtók találhatók, melyek a különböző helyiségekbe vezetnek. A Kerek Terem biztonsági  rendszerének része a behatolók összezavarása: mihelyt valaki becsukja maga mögött a bejárati ajtót,  a terem forgásba lendül, és a termek sorrendje átrendeződik. Csak a beavatottak tudnak rögtön a kívánt terembe lépni, az illetékteleneknek sorra kell próbálniuk az ajtókat.

 

dalton

right here, right now
outfit

Vissza abba a fránya mókuskerékbe. Nem mondom, hogy nem imádtam a nászút minden egyes percét, ha lehetett volna talán vissza se jöttem volna az Egyesült Királyságba. Csakhogy Nott-ot éppúgy szólította a kötelesség mint engem is, és a minisztérium folyosóit róva jövök rá igazán, hogy azért hiányzott már a munka monotonitása valahol.
Irodám előtt lefékezek és a tökéletes tusvonallal kihúzott szemeim összeszűkülnek az aranyló névtábla láttán. Hangosan felciccenek és megpróbálom átvarázsolni, de olybá tűnik a felirat makacsul ragaszkodó. A betűk bár megsokszorozódva átalakulnak Hopkirk-re a sorrendet nem veszik fel és minduntalan visszaállnak Nott-ra. Melanie Nott.
- Francba már, Edward!
Bosszankodom hangosan egy utolsó erőtlen kísérlet végrehajtása közben. Tudom jól hogy újdonsült férjem műve ez, aki egyszerűen képtelen elfogadni hogy legalább itt szerettem volna megőrizni és mondhatni legitimizálni a függetlenségem utolsó morzsáját a szakmaiság oltárán feláldozva. De neeeem, neki ez sem elég, ebben sincs tisztelet.
- Ezért este számolunk!
Morgom és paprikás hangulatban nyitok be a kissé áporodott szagú irodába. Mióta elmentem láthatóan alig járt erre valaki, még a takarító is messzire került. Az asztalomon nagy kupacnyi irathalom melyen hosszú hónapok lesznek mire átrágom magam, a fikusz kidöglött a sarokban aszályt jelentve és a legtöbb üzenetbűbáj már rég elveszve aktualitását szerteszét heverő cetlikként végezte, de úgy néz ki mintha szétbombázták volna velük az egész szobát. Lemondó sóhajjal csóválom meg a fejem és pár pálcaintéssel valami rendszerűt igyekszem intézni némi frissebb levegő kíséretében, hogy mire mára várt vendégem megérkezik ne legyen ekkora az az őskáosz, amit az első munkanapom jelent a mézes hetek után.
Elegánsra manikűrözött vörös ujjaim újabb és újabb akták hófehér és kissé zörgő papírlapjain lapoznak végig, de mindet érdektelen üres arccal futom át és dobom az íróasztal túlfelére, ahol a kupac egyre nagyobb és nagyobb lesz. Mind csupa unalmas szemét ügy, ami nem is értem mit keres nálam hisz mindegyik gyakornoki munka. A Hamox-féle ügyhöz való anyag teljes egésze ott van az íróasztalom másik felén a cipőm alatt, mert megengedem magamnak azt a luxust hogy szűk ceruzaszoknya ide, iroda oda, kihívóan merészen pihentetem a lábam az íróasztalon. Igazából remélem, hogy Edward – szokásához hívem – most is benéz, és kifejezetten az ő bosszantására akarom közszemlére tenni kellően arcpirítóan szexin csinos kis vádlim és a kedvenc Jimmy Choo magassarkúm. Ne higgye, hogy engem gúzsba köthet a nevével, a titulusával vagy egyáltalán.. bármivel. A függetlenségem, a sikerem itt az irodába magam értem el, kemény küzdelmek árán anyám árnyékát is túlnőve, hát érezze csak… attól mert az immár nyomkövető-bűbáj mentes baszott nagy gyémántgyűrű van az ujjamon a testem az enyém, akárcsak a nevem és azt teszek vele, amit csak akarok. Ott és akkor, amikor csak akarom. Engem ne kezeljen tárgyként…!
A halk, de határozott kopogtatásra kaján mosolyra görbül szép vörösre festett szám, és átfut egy elégedett na végre! gondolataimban. Úgy teszek, mint aki roppant elfoglalt és csak egy jó perc után, hogy nyílik az ajtó és belép az emberem, pillantok fel. Ám legnagyobb meglepetésemre… nem Nott az.
Francba…
- Öhm, segíthetek?
Húzom fel a szemöldököm kecses ívbe a fiatal férfi láttán. Már kínos lenne megmozdulnom, így tartom a pozícióm, hátha csak… eltévedt. Van egy kósza percem szemrevételezni kissé jobban leeresztve az aktát, amit - akár egy pajzsot - tartottam eddig magam előtt. Meg kell állapítanom, hogy kínosan zavarba jöhetnék, ha arra gondolok, milyen jóképű. És emlékeztetnem is kell magam, hogy jól férjnél vagyok. Hogy a hippogriff rúgja oldalba… hát mik ezek az óriási kiskutyaszemek? Elolvadok! Ő nem lehet az, akit várok, elvégre a gyűjtemény tulajdonosa a jelenlévőtől jóvalta korosabb, de még tőlem is. Ez a srác meg… talán az új gyakornok lesz? Hmm… nyami!

[Pengeélen]

Pengeélen

hanging tree

outfit

"A bűnt, a csalást megértem. De a csalást a szavakban? Aki ugyanis a szavakban csal, nem az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét, azt a pillanatot, amiben még a vesztőhely is kisimulhat, mint egy szeretett arc, amikor megbékélt álomba hajol."

Tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat... A szálak egész könnyen visszavezethetőek voltak hozzánk, ha valaki tüzetesebben utánanéz... és most utána is nézett. Az újabban feltűnő Rend megjelenése óta a Minisztérium tüzetesebben elkezdett vizsgálódni annak tagjai után, és nos... egész könnyen eljutottak annak egyik jelentősebb vezetőjéig is. Ophelia Flame aranyvérű, arisztokrata családból származott, akárcsak megboldogult férje, Aurelius Flame,  a többszörösen díjazott bájitalmester. Tisztes varázslópolgárként rendszeresen adományozott a közérdek érdekét képviselő célokra, a törvényeket látszólag mindig betartotta, sosem került összetűzésbe aurorokkal. Nem csoda hát, hogy egy ideig sikerült elterelnie magáról a gyanút... azonban egy alkalommal nem volt elég elővigyázatos, és egyik bizalmas alkalmazottja jelentett róla, hogy titkos szeánszot tartottak a házában. Mivel akkoriban már felfedte magát a Rend a listán szereplő varázslók és boszorkányok előtt, a Minisztérium fokozottan figyelt a bejelentésre... Flame azonnal eltűnt, mint a kámfor, és azóta sem leltek a nyomára, pedig személye fontos összekötő pont lehetett a sötét pókhálóként szerveződő szervezetben. Most, két és fél évvel később sikerült csak a nyomára bukkanni, és ez is szinte a véletlennek volt köszönhető. Ahogy kihallgatták Flame-ék összes közelebbi és távolabbi ismerősét, hátha tudnak bármit is a nő hollétéről, az egyikük elárulta, hogy Flame és a neje még jóval korábban interjút adott egy bizonyos mágiatörténész professzornak, Dawson A. W. Hamoxnak... akinek felbecsülhetetlen történelmi értékű emlékgyűjtemény van a birtokában. Nos... a szálak tehát elvezettek hozzánk. Amikor Apám a kezébe vette a minisztlriumi idézést, olyan pánikrohamot kapott, hogy úgy éreztem, ilyen állapotban jobb, ha inkább a háttérben marad. Úgy véltem, nem tudna elég higgadt lenni ahhoz, hogy megússza komolyabb következmények nélkül. Nekem kellett hát elmennem helyette. Apámat elvittem a Mungó Pszichiátriai osztályára, szerencsére volt ott ismeretségem, és sikerült őt komolyabb panaszok nélkül is beutalni. Kiégésre, pánikrohamra hivatkozva legalább pár hétig késleltethetjük az elkerülhetetlen kihallgatást... Még az is eszembe jutott, hogy el kéne őt rejteni valahol, amíg elül az egész dolog, de egyelőre nem tudtam biztosabb menedéket a számára, ehhez még időre volt szükségem. A levélre azonban azonnali válaszra volt szükség. Határozott, kifogástalan válaszokra... Hogy elkerüljük a nagyobb bajt.
Nem akartam kiszolgáltatni a családunk évszázados örökségét a Minisztériumnak, csak azért, mert egy őrült fanatista nyomára akarnak bukkanni... Eltökélten érkeztem hát az épületbe, hidegvérrel, abban bízva, hogy leendő aurorként némi bizalmat tudok majd kelteni bennük, és talán együttműködésemet látva eltekintenek majd a házkutatástól... Ami valljuk be, igen nagy következményekkel járt volna apámra és rám nézve is... Ha kiderül, mit tartogatunk otthon, illegálisan, bármilyen bejegyzett engedély nélkül, nos... apám elköszönhetett volna roxfortos állásától, és megbecsült mágiatörténészi presztizsétől. Ahogy rám sem várt volna fényes jövő sem novellistaként, sem amneziátorként. Ezt nem engedhettem.
Legnagyobb pókerarcomat felvéve kopogtattam be hát a rejtélyügyi osztályon Melanie Hopkirkhoz, akit ugyan személyesen nem ismertem, de a családja jelentősége természetesen nem volt ismeretlen előttem sem. Bár az ajtón már a Melanie Nott név szerepelt, ez nem tántorított el, határozottan nyitottam be, hisz a levélen egyértelmű volt, hogy azonnali hatállyal várnak. Egy pillanattal később már apró döbbenet ült ki arcomra, ahogy premier plánban pillantottam meg a magassarkút viselő, finoman ívelt vádlikat keresztbe téve az asztalon.
- Abban bízom, hogy én lehetek kegyed segítségére inkább... - ráztam meg a fejem, és nyertem vissza egy pillanat alatt higgadt, magabiztos modorom. Bíztam benne, hogy mélyen zengő baritonom némi bizalmat kelt majd a nőben, aki szemlátomást igen dekoratív volt. Méretes gyűrűjére rögvest felfigyeltem, bár nem értettem az ékszerekhez különösebben, de azt gyanítottam, hogy nemrégiben mehetett férjhez, ha a levélen még Hopkirk, az ajtón meg már Nott volt.
- Jó napot, Mrs. Nott! Dalton Julius Eric Hamox vagyok, szolgálatára... Apám sajnos gyengélkedik, a Mungó pszichiátriai osztályán fekszik, így jelen állapotában nem tudna megfelelő válaszokat adni ebben a kényes ügyben. Én azonban helyette is állok szolgálatára, hátha a birtokomban lévő információk mielőbb segíthetnek kézre keríteni Mrs. Flame-t - pillantottam egyenesen a zöldesbarna íriszekbe, s közben képzett legilimentorként akaratlanul is megpróbáltam beférkőzni a gondolatai közé. Tudnom kellett, mennyit tud... hogy mit hallgathatok el előtte, és mit nem...

 

dalton

right here, right now
outfit

- Abban bízom, hogy én lehetek kegyed segítségére inkább...
A szép ívű szemöldököm feljebb kúszik a szavak hallatán. No meg azért is, mert a vendégem döbbenetét leküzdve könnyed stílust üt meg lábaim és személyem fél pillanatnyi mustrálása után. Nem tudom eldönteni milyen opciók jöhetnek szóba. Jól néz ki, de annyira talán mégse hogy meleg legyen. Vagy meglehet tévednék? Az biztos, hogy nem hozza nagyon zavarba a kihívó természetem, tehát botor de bátor. Veszélyes kombináció. És van mersze… van mersze így nyitni.
- Hmmm...Csakugyan?
Úgy nyomom meg ezt az egy szót, olyan hangsúllyal hogy abban minden benne van. Hitetlenség, kérdés, pökhendiség és szarkazmussal kevert cinizmus. Fiatalka, még tőlem is de annyira azért nem hogy ha valóban gyakornok ne pakoljam rendre fél percen belül. Bár mondhatnám ilyen kifiúkat eszem minden reggelire, de sajnálatos mód a gyakornoki pozícióba szánalmas lúzerek kerülnek az utóbbi időben. Üdítő színfolt lesz…
- Jó napot, Mrs. Nott! Dalton Julius Eric Hamox vagyok, szolgálatára... Apám sajnos gyengélkedik, a Mungó pszichiátriai osztályán fekszik, így jelen állapotában nem tudna megfelelő válaszokat adni ebben a kényes ügyben. Én azonban helyette is állok szolgálatára, hátha a birtokomban lévő információk mielőbb segíthetnek kézre keríteni Mrs. Flame-t.
Hát ennyi elég is főleg az első köszöntő mondat után, hogy leforrázva üljek, szemeim rá függesszem és összeszűkülve méregessék őt. Eddig sem voltam érdektelen felé, de ha magára akarta hívni a figyelmet, most száz százalékosan sikerült is. Tetőtől talpig mérem végig nagyon alaposan, minden részletre kíváncsian. Talán kicsit túl kíváncsian is bizonyos pontokon tovább is elidőzve, mint illendő lenne. Érdekelne az a láthatóan kidolgozott felsőtest a mustársága merész választású ing alatt, például. Akaratlanul is összehasonlítom Edwarddal pedig ez se nem helyes, se nem okos dolog. Aztán, talán mivel érzem hogy ezt a bűvös, mély és súlyos pillanatot meg kell szakítani hangosan csapom be egy mozdulattal a kezembe lévő aktát és dobom erővel az asztalra, hogy csattan a míves bútor tetején.
Na velem nem baszakodik ám senki! Puffogok magamba és nincs is szándékomban leplezni dühömet, amit a név vált ki belőlem. Egyetlen pillanat alatt emelem le kecsesen lábaimat, olyan gyorsan hogy a másiknak esélye sincs bármit is látni ami illetlen lenne - pláne mert az asztal is kitakar -, s állok fel. Még szerencse hogy nem régóta tartom ezt a pozitúrát, így nem zsibbadt el a lábam egy kicsit se. Stabil alapot fogva lesimítom a szoknyám kicsi ráncát a derekamnál és úgy lépek ki az íróasztal mögül. Gyilkosan villogó fénnyel a szemembe közeledem a férfihoz, aki magasabb tőlem természetesen.
Van bátorságom az asztal túlfeléig menni, megtámasztani ott kecsesen nekidőlve. Tekintetem továbbra is azokba a mélybarna szemekbe kapaszkodik, megadva a lehetőséget hogy olvasson a gondolataimban a másik, mert nem tűnik fel egyelőre hogy ezt tenné.
- Szolgálatomra? Nos… akkor Mr. Hamox, legyen is kérem. Ha még egyszer ezen a néven szólít engem garantáltan a pálcám végén találja magát és egy csinos kis ártással távozhat innen, minimum. A nevem Hopkirk, mint ahogy a levélben is állt. A névtábla ne tévessze meg… ostoba kis félreértés. Van, akinek ez szerfelett vicces. Ne foglalkozzon ilyen bosszantó közjátékkal, én se teszem…
Vagyis erőteljesen próbálom. Na mindegy. Hangom gunyorosan karcos, mert akarom hogy érezze megsértett és akarom hogy nyomassza ez. Azért a kezemmel hellyel kínálom. Két szék is akad, az egyik közelebb van hozzám a másik távolabb. Én nem mozdulok csak kivárok miként dönt.
- Szóval az édesapja… gyengélkedik. Milyen sajnálatos! Ezúton is jobbulást kívánok neki. De kicsit azért örvendetes, így hogy megismerhetem magát cserébe!
És ezzel ellököm magam az aszatltól hogy a férfi felé lépjek a jobbomat kézfogásra nyújtva. Érzem, ahogy a pillantása fogva tart, szinte a lelkembe akar látni és az… elmémbe olvasna….
- Melanie No… öhm Hopkirk...
Mi van velem?
A férfi keze ahogy megérinti az enyémet már szinte meg is adja a választ. A langyos meleg, talán a fizikai kapcsolat segít rádöbbenteni mi is folyik itt. Érintése puha, kellemes, jólesően simogató.
- Lenne olyan kedves ha már ily buzgón a szolgálatomba áll, hogy... kimászna esetleg a fejemből? Köszönöm!
Nem vagyok okklumentor, nem tudom tökéletesen lezárni az elmém. Csak úgy ímmel-ámmal. De a kutakodást megérzem még ha kissé késve is. Egy hajszálnyit meglehet el is pirulok, de csak azért, mert bele se merek gondolni mi mindent olvashatott ki belőlem a másik. Ezt a reakciót persze betudhatja Mr. Hamox sajátos vonzerejének is akár, és voltaképp ezzel sem téveszt célt olyan nagyon.