+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  A Szükség Szobája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Szükség Szobája  (Megtekintve 14206 alkalommal)

Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2023. 06. 06. - 19:04:08 »
0

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra


-  Két embernek nem mutat semmit, talán…akkor mutatná, ha mindketten egy dologra vágynánk. Mondjuk Te Sandy csókjaira én pedig Smith elismerésére… - magyarázta Ellsworth, de nekem csak a jelent égett a gondolataimba. Ez a tükör megmutatta, amit sosem érek el és amiért csalódást okozok Smith-nek és amiért talán majd az ex-feleéségét és a szüeltendő gyerekét választja helyettem. Ki ne választana egy felnőtt nőt és családot a hülye le Fay helyett? Annyira elszontyolódtam, hogy még az ajkaim is megremegtek. - vagy bármire, amiért őt láttad, nem az én dolgom. - folytatta. Fel tudtam volna üvölteni, belerúgni a tükörbe, hogy ezer darabra tudjon törni. De tartottam magam. - – Amit itt láttunk itt is marad cimbi.
A hátam megveregetésére rápillantottam. Talán neki Sandy csókjai a múltat jelentették, de nekem Smith a jelenem volt... méghozzá egy olyan jelen, amiért minden percben küzdenem kellett, hogy ne fordítson hátat. Hány évvel is idősebb nálam? Sokkal. Nagyon sokkal. Hogyan tarthatnám fel a figyelmét? Túl intelligens hozzám. Már megint hülyén éreztem magam.
- Én jobban érzem magam egy kicsit.- Szólalt meg végül ismét Ellsworth. Néha jobb lett volna, ha csendbe marad. Nem azért, mert idegesít, csak én is jobban akartam érezni magam, de nem ment. Hogyan lehet ettől jobban? Hogyaaan? - lehet, hogy azt mutatja, miért kellene küzdenünk vagy mit kellene elengednünk, azt pedig, talán mi döntjük el. - Talán ő is érezte, hogy ennek se füle se farka, vagy csak én nem érettem, mit akar vele mondani. Könnyes szemmel pislogtam rá.
- Nem érdekel! Csak húzzunk el innen. Ennél még Jayjel szembenézni is egyszerűbb... - Fordítottam hátat a tükörnek és beletúrtam a hajamba, ahogy lehajtott fejjel a cipőm orrára pillantottam. Képtelen voltam elhinni, hogy Ellsworth orra előtt egyszerűen felzokogtam. Már rég el kellett volna tűnnöm innen, sőt egyenesen büntetőmunkára jelentkeznem.
- Nézd, nyilván nem vagyok olyan jó barát, mint Jay. - mondta, de én nem pillantottam rá. -  sokan néznek hülyének meg idegesítőnek, de ha szükséged van egy baráti csevelyre, szólj bátran.[Az a kviddicses balhé összeköt minket. - Tette hozzá és még a vállamba is boxolt. Kicsit megköszörültem a torkomat.
- Jól vagyok. Ne foglalkozz velem. - Megtöröltem a ruhám ujjával a szemeimet. Aztán kihúztam magam. Bár nem lettem tőle nagyobb vagy komolyabb, de talán kevésbé szerencsétlen. - Figyelj. Nagyon jó fej vagy, meg minden. De vannak dolgok, amiket senkivel sem tudok megbeszélni.
Elindultam kifelé, de persze követhetett. Nem tudtam volan visszatartani, ha beszélni akar. Pont elég hosszú folyosó vezetett ide.
- Van egy-két dolog, amit még Jayjel sem. - Ezt csak azért mondtam, hogy ne érezze, annyira utálom vagy valami. Jó, sosem voltunk nagy haverok, de ismertük egymást látásból. Nem utáltam én, egyszerűen csak ez a tanév nem a barátkozásról szólt. Nyár óta mást sem érzek, csakhogy harcolnom kell Smith-ért. Ez lekötötte az energiáimat.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2023. 06. 09. - 08:09:51 »
+1

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19



Florian



Sokszor voltam egyedül, legalábbis újabban, de én választottam ezt. Ha valaki közeledett, falat húztam elé és elüldöztem ezzel a bohóckodással és viccelődéssel. A fejemben ezek a poénok jól hangzanak, de mire végigérek a mondattal, rájövök, hogy igazából csak egy védelmi mechanizmus, mert félek, hogy valaki feltépi azokat a sebeket, amiket Sandy okozott, pedig be se gyógyultak teljesen, pont ez a tükör mutatta meg nekem az imént.
- Nem érdekel! Csak húzzunk el innen. Ennél még Jayjel szembenézni is egyszerűbb... – ezzel egyetértettem, ennél a tükörnél bárki jobb társaság lenne, jelenleg még Brown vagy Campbell is talán. – Jayre se haragudhatsz mindig. – válaszoltam, mikor elfordult a tükörtől és persze tőlem is. Lehajtotta a fejét így nem láttam a reakcióját vagy a vonásait, de inkább tartottam a távolságot és sóhajtottam egy mélyet. – Ha valaki rámozdulna a húgomra, biztos kiakadnék. – kezdtem bele, és elfogott a hányinger, ahogy arra gondoltam, ahogy a kis Eleine…. – de, ez így is, úgyis meg fog történni…ha pedig már megtörténik, legyen olyannal, aki a barátom. Szerintem… - vakartam meg az államat, kicsit elgondolkodva, nem mondtam-e megint hülyeséget. Bár lehet jobb lenne most csendben maradnom, talán Flor most csendre és magányra vágyik, dehát én csökönyös szamár vagyok, aki nem szeret hátrahagyni senkit. Túl sokáig voltam én is a magányban, a depresszíónak nevezett fekete lyukban.
- Jól vagyok. Ne foglalkozz velem. – morogva, majd megtörtölte az arcát, talán a szemeit, nem láttam, mivel még mindig háttal állt. - Figyelj. Nagyon jó fej vagy, meg minden. De vannak dolgok, amiket senkivel sem tudok megbeszélni. – tette hozzá, ahogy elindult kifelé a teremből, én meg a vállam megrántva indultam utána. Nem szóltam, nem tudtam, hogy kellene-e vagy hagyjam annyiban. Mindig felrémlenek a képek, ahogy ülök a szobámban vagy a műteremben lévő szekrényben és egyedül sírok. Nem volt jó. Ilyet senkinek sem szabadna átélnie.
- Van egy-két dolog, amit még Jayjel sem. – tette hozzá, valószínű reagálva a korábbi javaslatomra, miszerint bármit megbeszélhet velem, ha úgy gondolja, mire csak elmosolyodtam. Amolyan fájdalmas vigyor volt, bár tisztában voltam vele, hogy pont nem Ezra Ellsworth az a személy, akivel bárki, bármit megbeszélne, de nem hibáztatom, ezt én csináltam, magam építettem fel ezt a hírnevet, Sandy álszent csodálatával a hátam mögött, így nem meglepő, hogy miután ő elhagyott, rá kellett döbbenjek, ez a viselkedés valójában gáz.
- Nem biztos, hogy jó ötlet elbújni. – tettem egymás mögé a szavakat önkéntelenül, de óvatosan, az igazat megvallva, már meg is bantam, hogy megszólaltam. – Öhm…nem oldódnak meg a gondok attól, hogy magadban tartod őket és elfutsz. Ha…ha vannak barátaid, akkor több véleményt hallgathatsz meg és egy idő után talán… - miket beszélek. - csapott nyakon a felismerés, hogy pont nekem nem szabadna tanácsot adnom senkinek, miután egy barátom sem maradt, mert miután Sandy elhagyott, a legtöbbjük elfordult tőlem, az igaz barátaimat pedig én löktem el magamtól. Zander, Nora, Thessa, mindenkit elhajtottam magam mellől, hiába akartak nekem segíteni, a csínyek világába menekültem és megszállottan kergetni kezdtem Smith professzort. – Nincs jogom tanácsot adni Flor. Mindenkit el-hajtottam magam mellől, aki fontos volt és egyedül maradtam az önsajnálatomban. – mondtam végül nagyot sóhajtva, majd megvakartam a tarkómat és mosolyogva, bár még mindig könnyes szemekkel néztem fel rá. – Ha követni akarsz ide, nekem nem gond, legalább már nem leszek egyedül, ketten leszünk, de figyelmeztetlek. -*szip.* - hosszú távon idegesítő tudok lenni. – tettem hozzá és végül csak belenevettem a pityergésbe. Ez vagyok én, a saját magam gúnyolásával próbálok valakit kirángatni a depiből.
Naplózva

Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2023. 06. 14. - 10:41:25 »
+1

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra


Furcsa fazon volt Ellsworth. Általában idegesítő, béna viccei voltak, de most, könnyes szemmel egészen emberinek tűnt. Én sem voltam túl komoly, lényegében állandóan bajba sodortam magamat, nem tudtam felnőttesen gondolkodni, de mégis csak más voltam, mint ő. Leszámítva ezt a pillanatot, ahol egy nyamvadt tükör mindkettőnket kikészített. Mégis miért tette velünk ezt a szoba? Talán nem is a Szükség Szobája volt, hanem valamelyik kínzókamra. Állítólag van egy pár a Roxfortban.
- Jayre se haragudhatsz mindig. - szólalt meg. Mert miért nem? És amúgyis ő mit tud erről? Semmit. Maximum egy hülye pletykát, bár azt sem tudtam honnan, mert én nem mondtam el senkinek. Nyeltem egyet és figyeltem, mégis mit fog mondani. -  Ha valaki rámozdulna a húgomra, biztos kiakadnék. - Folytatta. Remek. - de, ez így is, úgyis meg fog történni…ha pedig már megtörténik, legyen olyannal, aki a barátom. Szerintem…
- Ja. Tényleg, mekkora buli, ha szakítanak és utálhatod a tesód miatt a legjobb barátod. - Sóhajtottam fel. Ebből is látszott, hogy sosem volt még ilyen helyzetben... vagy nem tudom valami életreszóló Barbie-világban gondolkodott. Tizenhét évesen senki sem hihet mindent biztosnak. Még akkor sem, ha a professzora a pasija... és történetesen éppen össze akarnak költözni.
Jobbnak láttam kimenni. Túlságosan fojtogató volt a légkör ebben a szobában és amúgy is odakint, még Jay mérges pillantása vagy Smith üvöltése is kellemesebb lett volna.
-  Nem biztos, hogy jó ötlet elbújni. - Szólalt meg újra Ellsworth, ahogy megindult utánam. Nem néztem rá, de hallottam a lépteit és a szavainak közelségét. -  Öhm…nem oldódnak meg a gondok attól, hogy magadban tartod őket és elfutsz. Ha…ha vannak barátaid, akkor több véleményt hallgathatsz meg és egy idő után talán…
Ebben igaza volt, de akkor sem akartam senki másnak az orrára kötni Smith-t. Így is többen tudtak róla a kelleténél, amire a professzor allergiás volt. Féltette az állását, a hírnevét, én meg őt. Nem akartam, hogy miattam még több dolgot kelljen felégetnie maga körül. A gyerekét és a házasságát már így is feladta. Támogatni akartam, közösen dolgozni vele és visszahúzódni, amíg kell.
- Nincs jogom tanácsot adni Flor. Mindenkit el-hajtottam magam mellől, aki fontos volt és egyedül maradtam az önsajnálatomban. - Folytatta végül. Ránéztem, láttam a keserű mosoly nyomát az arcán és kicsit meg is sajnáltam. Hát jó, bizonyosan nyomorultabb sorsa van, mint nekem. A szőke csajjal sem láttam együtt mostanában. Nekem legalább ott van Smith, még ha folyton morog is. -  Ha követni akarsz ide, nekem nem gond, legalább már nem leszek egyedül, ketten leszünk, de figyelmeztetlek. hosszú távon idegesítő tudok lenni.
Majdnem azt mondtam, hogy rövid távon is, de mivel könnyes volt a szemem, nem volt itt az alkalom, hogy ténylegesen húzzam az agyát. Csak megpaskoltam kicsit a vállát.
- Nyugi, most nem vagy annyira idegesítő. - Köszörültem meg a torkomat és elvigyorodtam. - Csak add önmagad, maszkok és minden nélkül, akkor megszeretnek az emberek. Jay, Sm... mindenki a legszarabb oldalamat látták elsőre és mégis megkedveltek. Ha nekem ment, neked is. - Aztán visszahúztam a kezemet. Valójában nekem volt vígaszra szükségem, mégis ő kapot vállba veregetést. Torz egy helyzet, az már biztos.
- Hagyjuk itt ezt a szar szobát inkább...
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2023. 06. 18. - 22:42:36 »
+1

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19



Florian


Nem tudom, hogy mit láthatott Flor a tükörben, mint ahogy azt sem, mit váltott ki belőle valójában, mert oké, elszomorodott, felmérgesítette magát, sőt még mintha néhány könnyet is láttam volna, de gondolom túl büszke volt ahhoz, hogy kimutassa őket és elfordult. Én jobban éreztem magam, mindig is úgy gondoltam, job kiengedni a haragot és erre a legmegfelelőbb a festés volt számomra, megyek is és elintézek Sandy portréját.
Miután próbáltam beszélni a fejével vagy legalábbis egy kis lelket önteni belé, tudtam kár volt megszólalnom, mert ugye mindenki a saját portáján söprögessen először, meg aztán nem is volt sok közöm az életéhez. Van olyan dolog, amit Jaynek sem mond el, akkor mi minden lehet, amit az én orromra se kötne. Jogos.
- Ja. Tényleg, mekkora buli, ha szakítanak és utálhatod a tesód miatt a legjobb barátod. – válaszolta, miután célozni próbáltam a nővére és Jay pletykaszintű románcára, bár nem túl megbízható forrásból hallottam, mégis igaznak bizonyult. – Hát azért, szerintem ennél azért érettebbek vagytok. – mosolyogtam el magam meggondolatlanul, hiszen, először azt hittem viccel a dologgal kapcsolatban, de aztán döbbentem rá, hogy ezt komolyan mondta. Nem gondoltam bele végül is, tényleg mi lenne, ha Eleine el kezd majd bulizni meg pasizni én meg azt látom, hogy azokon a helyeken csőrözik, ahol én tettem azt régebben Sandyvel.
Kirázott a hideg a gondolatra, de tudom, hogy el fog jönni az idő és nekem készen kell állnom rá, nem dughatom homokba a fejem. Fel kell végre nőnöm, mindenki erre sarkall és erre bíztat és sajnos ez nem fog menni úgy, hogy állandóan a nyomi vicceimet nyomatom és próbálom megviccelni a körülöt-tem élőket.
A magyarázkodásom megtorpanásra készette Flort, legalább is felém fordult és úgy néztünk far-kasszemet egymással, miután pedig beleéltem magam a szerencsétlen monológomban ismét könnyek gyűltek a szememben. Mialatt ismét megtöröltem a szemem a griffes cimbi megpaskolta a vállam és úgy válaszolt.
- Nyugi, most nem vagy annyira idegesítő. – Mosolyodott el túltéve magát ő is a pityergésen és a szomorkodásonm, bár lehet ez amolyan erőltetett vagy bátorító vigyor volt. - Csak add önmagad, maszkok és minden nélkül, akkor megszeretnek az emberek. Jay, Sm... mindenki a legszarabb oldalamat látták elsőre és mégis megkedveltek. Ha nekem ment, neked is. – tette hozzá, mire elismerően bólintottam és elnevettem magam. – Milyen hülye helyzet. Egy poént is fűzhetnénk belőle. – töröltem mostmár szárazra és vörösre a szemeimet. Ismertük egymást régről meg a kviddicspályás balhéról, de sosem voltunk olyan nagy haverságba, hogy kisírjuk a bánatunkat egymás vállán, mégis egy tükör kellett hozzá, hogy ez megtörténjen. Sose gondoltam volna, hogy ennek a laza, vagány sác-nak ennyi baja van és Smith elismerése lehet a legnagyobb gondja a Rofortban. Jó, nem török felette pálcát, mert nekem meg figyelemre van szükségem és szeretetre, arra, hogy valaki szeressen és ba-buzsgasson, hogy piedesztára emeljen, hogy csodáljanak. Azt hiszem túlcsordult benne az egó. Ezt valahogy majd meg kell fordítanom.
- Hagyjuk itt ezt a szar szobát inkább... – tette hozzá, mire én is bólintottam. – Egyetértek. Mit szólsz egy kis kajához. A sírástól mindig megéhezek. – veregettem én is hátba értelmes határok között, majd hogy ne válljék kellemetlenné az érintés, gyorsan zsebre vágtam a kezeimet. Azért még nem lettünk barátok, hogy ennyire közvetlen legyek.

Naplózva

Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2023. 06. 25. - 08:54:19 »
+1

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra


- Hát azért, szerintem ennél azért érettebbek vagytok. - mosolygott rám Ezra. Hát persze! Neki ez ilyen egyszerű, mert nem az ő testvérével feküdt össze a legjobb barátja. Egyébként meg miért is lennénk érettebbek? A helyzetben a legidősebb érintett húszéves. A nővérem az ráadásul, aki olyan érzékeny, mint egy kislány. Nem hittem, hogy lehetne értelme tovább magyaráznom neki. Amúgy is lefoglalt még mindig, amit a tükörben láttam. Olyan kép volt az, amit képtelen voltam hova tenni magamban. Nagy vágyam volt, hogy méltó párja legyek Smith-nek, de tisztában voltam a valósággal is.
Menekülni akartam a szobából, hogy ne is gondoljak rá többé. Sosem fogok jól kinézni, bájitalmester sem leszek, habár határozottan jobban mutattam volna Smith mellett úgy. Jó lett volna, de megbuktam az utolsó évemben gyakorlatilag mindenből és még évet is kell ismétlenem, mert a szüleim szerint szükségem van a RAVASZ-ra. Van elég bajom, nem nekem kellett volna még Ellsworth-t is vigasztalnom, ki tudja miért. Semmit sem tudok igazából erről a srácról azon kívül, hogy általában tök fura. Nem, mintha engem akkor nagymenőnek tartottak volna. Nyomorult voltam, az egyetlen menő bennem az volt, hogy Hansel legjobb barátja voltam. Idén még ebben sem volt részem.
- Milyen hülye helyzet. Egy poént is fűzhetnénk belőle.
Sóhajtottam egyet. Nem hiszem, hogy poénokra van szükség ebben a helyzetben, inkább zsebkendőre, meg a takarómra, ami alá elbújhatok az elől a kép elől, amit csak üldözök, de sosem lehetett igazán az enyém. Nem bántam, hogy magam mögött hagytam, de szinte az elmémbe égett. Talán csak Ezrának is kéne egy ilyen mindent elsöprő szerelem, ami mutatja a fényt... és talán ő nem is bukna bele úgy, ahogyan én. De igazából a mi korunkba enélkül is meg lehet lenni, ha van egy cél. A gond csak az volt, hogy az én célom már másfél éve Smith professzor volt. Ő adott értelmet az ittlétemnek. Már az RBF után félbe kellett volna hagynom az iskolát.
-  Egyetértek. Mit szólsz egy kis kajához. A sírástól mindig megéhezek. - Veregetett hátba.
Csak vállat vontam. Semmi étvágyam nem volt, de szerettem volna minél előbb kimenni. Így hát az ujjaim a kilincsre fonódtak, ahogy elértünk a kis folyosó végére. Az ajtót feltéptem és kiléptem, hogy a folyosón, a balettozó trollokat ábrázoló falikárpit előtt mély levegőt vegyek.
- Csak tűnjünk el... - Dünnyögtem és akármerre is vezetett, elindultam utána. Már arra sem figyeltem, fel bukkan-e Jay vagy Smith valamelyik sarkon. Akár el is kezdhettek volna kergetni, túlzottan lefoglalt a cipőm orrának bámulása. Azonban megkönnyebbültem, hogy az a mellkasomat szorító érzés a tükörrel együtt ott maradt a Szükség szobájában...

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 07. 30. - 13:15:01
Az oldal 0.126 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.