+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Keleti szárny
| | | |-+  Prefektusi fürdő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Prefektusi fürdő  (Megtekintve 921 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 12:59:28 »
0



A fürdő az ötödik emeleten található Balgatag Borisz szobrától balra a negyedik ajtó. Elég azt mondanod: pacsuli és már is bent található magad a hatalmas fürdőmedencénél. Állítólag csak prefektusok használhatják... na de mégis kit érdekel, ha már egyszer az ember birtokában van a jelszó? Te kitől szerezted meg?
Naplózva

Aiden Fraser
Sötét varázsló
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 10. 04. - 18:51:49 »
+1

there is blood
in your lies



2001. szeptember 26.
style


a vörös kislány


A kezemben szorongatom a nehéz kis ékszert, ahogy kifordulok a teremből, az ajtó pedig becsukódik mögöttem, halk puffanó hangot szórva szét a Roxfort folyosóin. Beleborzongok, és várok néhány másodpercet, fülelek a mozgás után, hogy kinek a figyelmét keltettem fel ezzel, avagy kiét nem... de szerencsére minden baromi csendes.
Beosonni egész könnyű volt, sőt... már-már túl könnyű. Persze, az aurorok ott köröznek a folyosókon, de ahogy sejtettem, főleg a hálókörletek előtt, így az utam majdnem, hogy nyugalmas volt. Ki is sejtené, hogy majd valaki nem gyereket gyilkolni bukkan fel... hanem ellopni egy nyakláncot?
Óvatosan ellököm magam a Műterem ajtajától, és elindulok a folyosón. Olyan könnyű lesz kijutni is... legalábbis már majdnem elhiszem ezt egy pillanatra, amikor hang csapja meg a fülemet pont abból az irányból, amerre menni készülök.
Kurva életbe!
Egyből irányt váltok, a gond csak az, hogy nem tudom, merre megyek - öt évet jártam a Roxfortba, persze, de az már azért elég régen volt, jött egy háború, utána a felújítások... és hát ez a rohadt kastély mindig is elég nagy volt. A zsebembe csúsztatom a vörös ékkövekkel díszített ékszert, és elindulok az egyik sötét folyosó felé, amelyet hirtelen szimpatikusnak ítélek meg, és igyekszem minél halkabb lenni.
Ki gondolná, hogy még a Roxfort is rejteget értékes kincseket, mint ez a kis ékszer a zsebemben? Ráadásul a Műteremben... hát nem túl egyedi, meg kell hagyni. De persze ez nem gond. Mások egyszerűsége nekem egyáltalán nem gond.
Furcsa újra a kastély falai közt. Nagyon-nagyon furcsa. Persze májusban már jártam itt egyszer amiatt a bál miatt, de mégis... most csend van, a falak pedig mesélni próbálnak, de én már nem akarom kinyitni a fülemet. Nem nézek körbe... csak haladok a hangok elől, és nem akarom látni az emlékeit annak, hogy melyik sarokban kényszerített térdre egy halálfaló.
- Aha... te is hallottad? Van valaki a folyosón... - Ez nem diák hangja. Francba is, egy rohadt auror! Remek... Visszafogom a morgást, és körbepillantok a folyosón, ahogy egy kereszteződéshez érek. Merre is, merre is... itt nincs idő precízkedni és átgondolni, merre is vagyok, ugyanis ahogy hátralesek, valakinek a sötét alakja már ki is rajzolódik. Így egyből, gondolkodás nélkül vetem magam előre. - Hé!
Kurva életbe! Nem lassítok, sebesen hasítok végig a folyosókon, és keresek a szememmel egy ajtót, ami mögé behúzódhatok, mielőtt meglátnak. Ez így nem jó, nagyon nem jó... Mikor lettem ilyen fasz, hogy elkap néhány auror? Nem kockáztathatom meg, már csak azért sem, hogy aztán O'Marát hallgassam, hogy ő nem ezt tanította nekem... Ó, a faszomba, Fraser! Nem fognak elkapni.
Magamra erőltetem a nyugalmat, a zsebembe nyúlok végre a pálcámért, és ebben a pillanatban egy ajtó is kirajzolódik a szemeim előtt. Nem is egy... hanem több, egymás mellett, és véletlen pont egy szobor ismerős alakjától nem messze, én pedig hirtelen lefékezek. Nem pillantok hátra, nincs rá idő... inkább csak az ajtó kilincséért kapok, és reflexszerűen hagyom, hogy a számra gördüljön az első szó, amely eszembe jut.
- Pacsuli... - Biztos vagyok benne hogy nem fog működni. Hiszen eltelt három év, miért is lenne ugyanaz a jelszó? És a francba is... Működik! Ahogy nyílik az ajtó, én besurranok rajta, majd pedig hagyom, hogy becsapódjon, még ha végig is zengi a hangja az egész folyosót. Ó, Fraser... gondoltad volna, hogy egyszer majd ennyire megéri az, hogy egykor prefektus voltál? Éppen halkan kifújnám a levegőt, amikor a körbevizslató tekintetem megakad valakin... és egyből torkomon akad a lélegzetem is. A faszomba. Rányitottam egy pancsoló prefektusra, hm?

Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 10. 12. - 12:48:37 »
+1

ღ pizsama ღ
ღ a titokzatos behatoló ღ

Ben? vagy Aiden?
(2001. szeptember 26.)
ღ soap ღ


Zombi módra csoszogok a sötét folyosókon. Igazából egészen biztos vagyok benne, hogy az iskola  avilágításon spórol. Mert hogy a pálcám lumosa nélkül nem igazán látnék semerre az tuti. Oké, hogy varázslók vagyunk, akik mindenhez a varázsbotokat használják, de azért na. Egy kis modernség nem ártana az iskolába, és akkor lehet még a folyosók sem néznének ki úgy, mintha egy horrorfilm forgatási helyszíne lenne. Meg azért valami fűtés sem ártana. Rám fagy a bugyim és a pizsamám, ahogy a jéghideg folyosókon csoszogok végre egy kis forró fürdőt venni. Most lettem kész a házikkal, és még a dolgozatokra is tanultam. A tanárok miért az utolsó évben akarnak mindent hirtelen megtanítani? Valahogy nem érzem azt, hogy a hajnövesztés gátló bájital olyan nagyon életbevágóan fontos lenne.
Kissé elkalandozva mászkálok a fürdő felé, és remélem Hisztis Mirtylle sem most akarja kiélni a sohatöbbé-nem-fürdök-de-azért-mégis-ijesztgetem-a-prefektusokat vágyait. Már egyszer rám hozta a frászt, szóval nem volt kedvem még egyszer átélni egy szívinfarktust.
Arra is gondoltam, hogy meglátogatom Teddyt, de ha felverem az egész Mardekárt, akkor attól tartok, nem csak Frederick akar megfojtani egy kanál vízben, hanem Ave és Teddy kivételével mindenki. A Mardekárosok ijesztően agresszívak.
- Bárcsak együtt tudnék aludni Teddyvel - dünnyögöm bele a sötétbe, és megállok a prefektusi fürdő előtt, miközben hirtelen nem jut eszembe a jelszó. Talán Puli? Pulcsi? Pancsi? Pocsi? Locsi-pocsi... Na jó, szedd össze magadat, Sophie, mert büdös maradsz életed végéig, ha nem jutsz be a fürdőbe. Aztán végül csak eszembe jut a jelszó, és végre élvezhetem a kellemesen színes, gyümölcsízű ehető habokat, és azt, hogy a fejem búbjáig habos vagyok.
Magam sem tudom meddig ülök a vízben, de aztán valami motoszkálást hallok meg kívülről, mire én annyira a frászt kapom, hogy azt hiszem tényleg Mirtylle az, így hát úgy mászok ki a kádból és rángatom magamra vizesen a ruhámat, hogy a szeder ízű hab még lilán befedi a fejem búbját. És aztán már bele is ütközöm abba, aki az előbb benyitott, én meg azt hiszem összehabozom a srác fekete cuccát.
- Uh.. öhm...bocsi... - motyogom teljesen zavarban, miközben felbámulok a testhez tartozó arcra is, ami annyira, de annyira ismerős... Nem mintha nagyon remekelnék az arcfelismerő képességeimben, de mintha már láttam volna. valamikor. Hunyorogva bámulom, aztán csak kibököm a nevet, kissé bizonytalanul.
- Benjamin? - kérdezem hunyorogva, mert igazából abszolút nem tudom. Mindig félek attól is, hogy nem ismerem fel hirtelen Averyt, vagy Teddyt. Aztán a kérdésem végére felnőttek hangjai szűrődnek be, amik egyre közelednek a fürdő ajtaja felé. A fenébe az aurorok. És már dörömböltek is az ajtón.
- Azonnal jöjjön ki! Hatalmunkban áll betörni az ajtót! - hangzik az aurorosan szigorú fenyegetés mire aggodalmasan a srácra nézek. Nem igazán értem mi történik, de nem akarom, hogy elkapják, akármit is csinált. Jó, ha embert ölt volna, dehát ki öl itt embert?
- Jajj, ne tessék bejönni.... Pucér vagyok! - kiabálok ki az ajtón.
Naplózva


Aiden Fraser
Sötét varázsló
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 10. 17. - 18:38:16 »
+1

there is blood
in your lies



2001. szeptember 26.
style


a vörös kislány


Mélyen kifújom a levegőt, ahogy a nehéz ajtó becsapódik mögöttem, és leengedem végre a pálcámat, amelyből persze még mindig pulzál az energia, de már nem akkora lendülettel, mint egy pillanattal ezelőtt. Akármennyire is gyűlölöm néha és érzem azt, hogy egyáltalán nem tartozunk egymáshoz, ez nem igaz. Tudom, hogy tökéletesen rám van hangolódva... valahol mélyen, a lelkem belső darabjára... amelyet általában nem hagyom, hogy irányítson. És hogy az vagyok-e én valójában? Ez egy remek kérdés. Én pedig nem akarom megtudni a választ.
Aztán az örömön épp csak néhány pillanatig tart, mert valaki belesétál a mellkasomba. Felvonom a szemöldökömet és lepillantok az apró termetű lányra, akiből ebből a szögből hirtelen nem is fogok fel sokat, csak a vörös frizuráját, és... a habokat? Eszméletlen tömény, édes, gyümölcsös szag száll fel az orromba, és ahogy a lány hátrébb lép, lepillantva a pólómra azt is látom, hogy már nem csak ő habos, hanem én is. Merlinre...
- Uh.. öhm...bocsi... - Sóhajtok egyet, majd figyelem, ahogy a kiscsaj tekintete az arcomra téved, és pont, ahogy számítok arra, felismer. Hát persze... de ami már jobban meglep, hogy nekem is ismerős. Persze egyből nem ugrik be, honnan... de aztán hirtelen megjelenik elmémben a kép, ahogy túlzott lelkességgel rángat be valami förtelmes, cukorszagú helyre. Merlin faszára... persze, tudom én, hogy Benjamin vérbeli depressziós, de az új, hogy ezzel minden mozgó és lélegző nőnemű lény figyelmét felkelti annyira, hogy a következő alkalommal elrángassák cukrot zabálni. Mert persze, a kislány akkor is Benjaminnak nézett.
- Benjamin? - Pont úgy, mint most! A plafon felé emelem a tekintetemet, és újra sóhajtok. De most komolyan... ennyire azért nem hasonlítunk. Persze, kölyökkorunkban még a legtöbb vonásunk szinte tükörképként megegyezett, de mostmár nem. Mindketten átalakultunk, és azért ha más nem, nekem a szemem elég feltűnő. De nem... az embereknek így sem sikerül elvonatkoztatnia.
- Továbbra sem - válaszolok. Ha jól emlékszem ugyanis, már akkor is elmondtam, hogy a nevem nem Benjamin, ne is volt, és nem is lesz, mielőtt viszont folytathatnám, az aurorok hangja felcsendül az ajtó túloldalán.
- Azonnal jöjjön ki! Hatalmunkban áll betörni az ajtót! - Hát ez remek, remekebb nem is lehetne... kicsit odébb lépek azért az ajtótól, és közben elgondolkozok azon is, hogy a vízbe vetem magam és simán úgy teszek, mintha itt se lennék, de sajnos valószínű, hogy nem tudnék olyan sokáig víz alatt maradni, levegő nélkl. Persze van erre valami varázslat... dehát kinek van erre ideje?
- Jajj, ne tessék bejönni.... Pucér vagyok! - Felhúzott szemöldökkel nézek a vörös kiscsajra, és hallom, hogy az ajtó mögött is valószínűleg megszeppen az auror. Persze, a kislány nem visel túl sok ruhát... csak valami túlméretezett pulóvert, ami amúgy is rásimul itt-ott, és hát... igen... de aztán inkább oldalra nézek, mert nem illendő megbámulni egy... hány éves lehet? Tizenkettő-tizenhárom?
- Kisasszony, biztonságban van odabent? - kérdezi az auror, mire majdnem felröhögök. Hát persze, mindjárt meggyilkolok egy diákot, nem? Annyira azért én sem vagyok beteg. Szívesen válaszolnék erre, de aztán inkább csak az egyik padhoz lépek, és lehuppanok rá, hogy közben a zsebembe csúsztassam a pálcámat is. Most meddig kell majd itt csövelnem, hogy aztán feltűnés nélkül kijussak? Különben is... vajon miért nem engedte be a kiscsaj az aurorokat? Én biztosan nem értékelném, ha valaki rámnyitna pancsolás közben.
- Az aurorok mindent túlkapnak... - kezdem hirtelen, a vöröske felé pillantva, mintha csak magyarázkodni akarnék. A számon meg csak gördül ki a hazugság. - Csak a konyhába akartam kimenni, de persze ezek mindenhol ott vannak... Nem mintha bármi különösebb hasznuk lenne.
Hmmm, vajon feltűnt neki, hogy Benjamin már nem ide jár? Hát, remélem nem.
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 10. 24. - 16:47:27 »
+1

ღ pizsama ღ
ღ a titokzatos behatoló ღ

Ben? vagy Aiden?
(2001. szeptember 26.)
ღ soap ღ


Rózsaszín hab van a fejem tetején.
De ami a legnagyobb probléma... hogy nincsen rajtam melltartó. Jó, hát ki gondolná, hogy egy békés kis kellemes habfürdőzés után mondjuk rátörnek. Jó, nevezzük inkább belopakodásnak, vagy minek. Elpirulva állok a Benjaminszerű srác előtt, és remélem van annyira sötét, vagy félhomály, hogy nem látja a zavaromat. Bár  a fiúk ezt valahogy ki szokták szagolni, biztos van erre valami különleges receptoruk vagy nem is tudom. De inkább kissé összébb húzom magam, és próbálok nem egészen teljesen halálosan zavart arccal visszanézni az ismerős és mégsem egészen ismerős barna tekintetbe.
- Továbbra sem - mondja halkan, én meg bólogatni kezdek, hogy igen, igen te továbbra sem vagy Ben... De akkor ki? Mintha magyaráztak valamit arrólhogy kettő van belőle. Jó, Sophie, gondolkodj logikusan. Ben-klón nem lehet, mert hát klónozni nem igazán tudom, hogy lehetséges-e magunkat. Varázslók vagyunk, nem pedig valami ismeretlen faj, sci-fi képességekkel. Vagy... vaaagy... Anyám, miért nincsen rajtam melltartó? Azért csak nem fog velem fürdős erőszakolósdit játszani. Egyáltalán minek is jut eszembe? Szóval akkor óóó, akkor ő Ben halott de mégsem halott tesója lehet! Aha! Aha.
- Ja, akkor te Adam vagy - mondom ki, mintha tényleg ez lenne a neve. Valami a betű meg d betű rémlik.Egyébként nem ő az a csávó, aki nem akart édességet enni velem? Pedig nem hiszem hogy olyan félelmetes cukros néni lennék. Vagy ilyesmi.
És ekkor két és feledjére is rámtörik az ajtót. Mert hát nagyjából sikerül, de mégsem. Kissé feszengve pillantgatok végig a sellős mozaikon a kád előtt, a vizes csempén és a összevissza repkedő habokon.
- Az aurorok mindent túlkapnak... Csak a konyhába akartam kimenni, de persze ezek mindenhol ott vannak... Nem mintha bármi különösebb hasznuk lenne.
Együtt érzően bólogatok. Az aurorok mindenhol útban voltak,mintha csak ottfelejtett goromba oszlopok vagy szobrok lennének, beleakadok folyton.
- És még csak nem is kedvesek. Legalább mosolyognának vagy valami - motyogom, bár egészen biztos vagyok benne, hogy nem igazán érdeklik. A konyhás részre azonban felkapom a fejem. - Óó, a Konyha. Az a legjobb hely. Segtítsek odaosonni? - kérdezem tőle vigyorogva, miközben a srác arcvonásait nézem. - Kifejezetten rutinos vagyok a Konyha felé osonásban - mondom komoly fejjel. Egyébként Ben... vagy Ben tesó végzett tavaly nem? Vagy nem? Oké, összezavarodtam. Bárhogy is legyen, azért ha elballagtak is, szerintem én se bírném ki, hogy ne lógjak be a cuki manókhoz egy jó adag finomságot enni.
Közben megint dörömbölnek az ajtón, mire összerezzenek, és megragadva a srác felsőjének az ujját, hátrébb húzom az ajtó elől, miközben mégis csak benyomakdonak a faragatlan felnőtt bácsik.
Naplózva


Aiden Fraser
Sötét varázsló
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 11. 08. - 15:39:57 »
+1

there is blood
in your lies



2001. szeptember 26.
style


a vörös kislány


- Ja, akkor te Adam vagy.
Fogalmam sincs, hogy miről beszél. Fogalmam sincs, hogy mikor találta ki, hogy így hívnak, fogalmam sincs, hogy... minek is jöttem ide? Merlinre... miért vagyok ilyen szerencsétlen? A dolognak simán kellett volna mennie, erre most itt állok a fürdő közepén. Az éjszaka közepén, ráadásul... Sóhajtok egyet, ahogy kissé laposan lepillantok a lány arcára, de aztán úgy döntök, ráhagyom. Akkor higgye, hogy Adam a nevem. Kit érdekel? Még akkor is, ha ennél bénább nevet keresve se talált volna.
Inkább elhelyezkedem oldalt egy padszerűségen, ahogy az aurorok verni kezdik az ajtót. Csendben maradok, hogy a hangom nem hallatszódjon ki... de persze valószínűleg láttak bejönni, így igazából mindegy. Úgysem úszom meg, mindenesetre hajlandó vagyok remélni és kivárni, hogy mégis. Még ha addig kénytelen is vagyok bájcsevegi a vöröskével... vagy inkább valami ahhoz nagyon hasonlót előadni a ridegre élezett hazugságaimmal.
És még csak nem is kedvesek. Legalább mosolyognának vagy valami - válaszolja, én pedig a falnak biccentem a fejemet. Nem, tényleg nem túl kedvesek... Ezt már megtapasztaltam egyszer a Minisztérium falain belül is. - Óó, a Konyha. Az a legjobb hely. Segtítsek odaosonni? Kifejezetten rutinos vagyok a Konyha felé osonásban.
Kicsit felvonom a szemöldökömet. Szóval egy szabályszegő kis prefi, hmm? Izgi. Persze, ki tudja, még ugyanazok-e a szabályok mint régen? Mintha néha elfelejtkeznék róla, hogy milyen régen is tartoztam ide utoljára tanulóként, pedig olykor ha arra az időszakra gondolok, tényleg úgy tűnik, mintha sose történt volna meg... máskor pedig, mintha csak még mindig az a tizenöt éves kölyök lennék, akinek nem szennyezte a kezét semmilyen bűn.
- Szerintem megoldom... - kezdeném, de ekkor hirtelen hangos dübbenéssel megadja magát a fürdő ajtaja és kinyílik, hogy két aurot alakja azonnal felbukkan a párás helyiségben. Faszodat, Merlin... Felpattanok és előrántom a pálcámat, de egyelőre nem támadok, sőt, rájuk se fogom. Mondtam... kivárok.
- Lépjen hátrébb a kisasszonytól! - szólít fel az egyik auror, mire ártatlannak tettetett képpel felemelem a karjaimat fejmagasságba, és még arrébb is lépek egy kicsit. Pöcsfejek... - Mit keresett a folyosókon az éjszaka közepén?
- Csak levegőzni jöttem ki - rántom meg a vállamat. Persze, ha valamelyiküknek kicsit több esze van, az láthatja, hogy nem egyenruhát vagy pizsamát viselek... - Hetedéves prefektus vagyok, azt hiszem, megtehetem.
A két auror összepillant, de nem veszik le rólam a pálcájuk hegyét. A fenébe, fiúk, ez a legjobb módja egy csavargó kölyök megnevelésének? Nem szép... látványosan kelletlenül kifújom a levegőt, és kissé oldalra hajtom a fejemet.
- Akkor mutassa meg a jelvényét! - kéri végül az egyig, a szám sarka pedig majdnem mosolyra görbül. Upsz, persze, sejthettem volna... Bár igazából egy részem reménykedett abban, hogy vannak annyira ostobák, hogy ez eszükbe se jut.
- A hálókörletben hagyhattam.
Az egyik auror horkan egyet és felém kiált valamit, de ezt már nem várom meg. Hirtelen megcélzom a mellkasát a pálcámmal és hagyom kipattanni onnan az átkot.
- Flipendo! - A robbanással kísért varázslatot sem várom meg, hogy betalált-e. Kacsintok egyet a vöröske felé, csak hogy mégis valami módon kifejezzem a hálához azért nem fogható dolgot, amit érzek, aztán már ki is suhanok az ajtón, hogy aztán egy rögtönzött irányba kezdjek rohanni, próbálva felidézni lelki szemeim előtt a Roxfort egykori térképét. Hallom a hátam mögött az aurorok lépeit és kiabálását... de ez sem akadályoz meg, hogy végre elérjem az alagutat, majd onnan kijutva Roxmortsba hoppanáljak, Elliothoz. A véremben lüktet még az adrenalin, mégis... egy részem nagyon örül, ahogy végre kiszabadulok a Roxfort falai közül. Hiszen annak minden árnyékai egy kis emléket rejt, olyanokat, amikre nem állok készen... És soha nem is fogok.



Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.



Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 12. 10. - 18:36:45 »
+2

To: Avery

2001. december 14.
éjszaka



Erőteljesen éreztem magam Noah illatát. Túlzottan is átvette a bőröm, a hajam, az egyenruhám. Ráadásul éreztem más helyeken is, igencsak határozottan azokat a következkeményeket, amikkel a vele töltött idő járt. Legutóbb forró fürdőt javasolt, ám nem tudtam kiszökni aznap a klubhelyiségből, ma azonban még inkább szükségét éreztem, mint akkor. Azt tudtam, merre kell keresni, Balgatag Borisz szobrát és a közelében rejlő fürdőhelyiséget mindenki ismertem, ám a jelszóhoz nagyon kevesen jutottak hozzá. Nekem volt annyi szerencsém, hogy Jack is éppen a csajozós korszakát élte, így nem egy randiját szervezte le ide... ehhez persze az egyik ötödéves prefekust is meg kellett vesztegetnie egy halom édességgel, meg egy unikornis plüssel.
A meleg víz most nem csupán a következmények enyhítésére szolgált volna. Jól esett volna a fáradt testemnek, ami nem csak az együttlétek okozta érzékenység mellett, az átváltoztatás okozta izomfájdalomnak is jót tett volna. Csak beülni akartam a habok közé, élvezni, ahogy a meleg víz óvatosan körbeölel és lemossa rólam a mocskot, amivel a vérfarkas lét járt. Túl erősen éreztem még minden porcikámban a telihold éjszakájának szörnyűségeit.
Pacsuli, pacsuli, pacsuli - ismételgettem magamban a jelszót, ahogy végig lopakodtam jóval takarodó után a folyosón. Nem egy auror mászkált persze kint a sötétben, de szerencsére egyikük sem volt olyan halk, hogy ne tudtam volna még éppen időben behúzódni egy szobor vagy falikárpit mögé. Így végül feltűnés mentesen jutottam el az ötödik emeletre. Azon gondolkodtam vajon Jack mit szólna hozzá, ha tudná, hogy nélküle jöttem ide? Biztosan toporzékolna, hogy miért hagytam ki egy ilyen buliról, hiszen Frics tuti nagyon mérges lenne. Jack imádta a káoszt, az eleme volt a bajkeverés, mégis ennek ellenére az egyik legkedvesebb ember volt, akit ismertem. Tudtam, hogy nem ítélne el azért, mert Nightingale-lel érzem éppen jól magam... én mégis úgy vágtam a fejéhez a nevét, mintha számon kérne. Valójában csak túlzottan is kíváncsi volt...
Éppen csak be tudtam slisszolni a fürődbe, mielőtt két auror befordult volna erre a folyosóra. Mély levegőt vettem, hogy aztán sóhajtan fujjam ki megkönnyebbülésként. Azonnal ledobtam a talárt és már szedtem szét a nyakkendőmet, mikor felfogtam, hogy van valaki a fürdőbem, a habok között ült. A hosszú szőke hajra, amit szinte azonnal felismertem, csak nyelnem sikerült egyet. Éppen egy prefektus volt bent... méghozzá egy mardekáros, azok pedig köztudottan nincsenek oda a griffendélesekért. Tavaly is az egyikük állandóan pontot vont le tőlem, csak azért, mert kilógott az ingem a pulóverem alól. "Nem ez a megfelelő viselet, Bates!" Ezt harsogta állandóan, majd egy varázslattal megigazította a ruhámat és vihogni kezdett a barátaival... már nem is tudtam, mi volt a neve, idén nem lett belőle újra prefektus, így nem szívatott többé.
- Ne haragudj! - magyarázkodtam, bár nem voltam benne biztos, hogy amúgy észrevett. Az egyik tenyeremet azonnal a szemeimre fektettem. - Én csak... nagyon szeretnék venni egy fürdőt... nem akarok bajt, meg rád mászni sem, meg semmi... - hablatyoltam nagyon zavartan, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, így legalább nem kellett eltakarni a szemeimet.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 12. 13. - 17:35:44 »
+1

SEBASTIAN

2001. december 14., éjszaka


A szeretet az élet... Igen, meg az édességek. Lassan lapoztam, a halkan csobogó víz hangján át hallottam, ahogy a kissé sárgás, jóillatú lapok súrolják egymást. Kellemes péntek este volt... ennél kellemesebb nem is lehetett volna. A fürdőt a karamell finom illata vonta körbe, körülöttem pedig mindenféle színű és méretű habhegyek úszkáltak. Volt, amelyik még csillogott is. Nem is tudom, miért nem lógtam sosem többet a prefektusi fürdőben... valahogy mindig elterelte valami más a figyelmemet, aztán jöttek azok a bizonyos események meg az aurorok... ha nem volt muszáj, nem szerettem volna a folyosón mászkálni esténként. Aztán ma mégiscsak lazítani akartam egy kicsit... a végső lökést pedig az egyik horkoló szobatársam adta meg.
Visszatereltem a figyelmemet a könyv felé, miközben fél szemmel láttam, ahogy Wampus ide-oda csúszkál a csempén tőlem nem messze. Egy adag kisodródott, rózsaszín habot kergetett. Természetesen képtelenség volt otthagyni a hálókörletben... amint felkeltem, ő már rohant is utánam, és tudtam, hogyha megpróbálom visszafogni, akkor heves nyivákolással kezd majd hisztizni. Mindenkit meg azért nem akartam felverni.
Valami hülye kis romantikus regényt tartottam a kezemben. Túlságosan nem kötött le, de legalább nem tankönyv volt, a hangulatnak pedig megfelelt. Közben elfújtam egy kis habfelhőt az állam elől, ami tömény, gyümölcsös illatot hagyott maga után. Tökéletes volt minden... elégedetten támaszkodtam neki a medence szélének, ám ebben a pillanatban meghallottam a hangokat az ajtó felől. Éreztem, hogy megfeszülök, és államnak biccentettem a könyvet, nem, mintha nem takart volna a víz és habtömeg eléggé. Az ajtó felé bámultam, hogy akárki is toppan be, közöljem vele, bocs, a prefektusi fürdő már foglalt mára, de a berohanó griffendéles hirtelen még csak nem is volt ismerős.
Gyorsan pörgettem végig fejemben a piros prefektusok listáját, igaz, nem kifejezetten voltam jóban a griffendélesekkel. Aztán persze el is hessegettem a gondolatot... hiszem a fürdő köztudottan nem csak a prefektusoké volt már. A jelszó könnyen terjedt tovább azok felé is, akiknek nem kellett volna tudnia... Miért is nem változtatták meg amúgy évente?
Halkan megköszörültem a torkomat, hátha a közben vetkőzni kezdő srác észrevesz, és ahogy végre felém pillantott, vádlóan felhúztam a szemöldökömet.
- Ne haragudj! - kezdte azonnal és egyik tenyerével eltakarta a szemét, ami azért becsülendő volt. Tényleg nem volt ismerős, de fiatalabbnak tűnt nálam... úgy két-három évvel. Így valamiért a jelenléte nem hozott zavarba annyira, mint esetleg kellett volna. Amúgy is itt volt a testőr macskám, aki tudta, mikor kell bevetnie a karmait... nem, igazából továbbra is a habot üldözte, észre sem véve igazán a fiút. - Én csak... nagyon szeretnék venni egy fürdőt... nem akarok bajt, meg rád mászni sem, meg semmi...
Mielőtt akármit is mondtam volna, megfordult, hogy háttal legyen nekem. Kicsit mocorogtam a vízben és elhúztam a számat... most zavarjam ki? Mármint igen, ki kéne zavarnom, ez nem is kérdés. Miért is gondolkodok rajta? Nem tudom... én csak egy nyugalmas estét akartam, gondok, a vizsgák, a tanulnivalók és az akadémiák gondolata nélkül...
- Nem fogok veled egy medencében fürdeni... - közöltem végül, aztán oldalra nyúltam, hogy keressek egy száraz részt, és letettem oda a könyvemet. - Meg ne fordulj!
Nem vettem le a hátáról a tekintetem, amíg kiemelkedtem a vízből, aztán a sötétzöld, puha fürdőköntösömért nyúltam, azt tekertem magam köré és húztam össze szorosan. Úgy léptem odébb a víztől, a hajamból pedig kipöcköltem egy adag narancsillatú habot. Wampus máris ott termett a lábam mellett, és finoman bújt oda hozzám, de én közben még egyszer végigmértem a fiút.
- Felőlem jöhetsz... - sóhajtottam. Túl kedves voltam... de én már amúgy is kiáztattam magam, azt hiszem, meg amúgy sem volt hangulatom szigorúskodni. Teljesen kijöttem a formámból... - Hogy cselezted ki az aurokat? - kérdeztem aztán csak úgy, csevegő hangon, miközben ha vetkőzni kezdett, én fordultam el. Nem voltam kíváncsi a gyerektestére... De igazából amúgy is menni készültem.




Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 12. 15. - 21:48:42 »
+2

To: Avery

2001. december 14.
éjszaka



Annyira a fürdésre koncentráltam, hogy bele sem gondoltam, lehet bárki is odabent. Csak ott csengett a fülemben, ahogy Nightingale azt mondja egy forró fürdő jó lehet a történtek után… én pedig mindennél jobban akartam. Nem is biztos, hogy a megtisztulásért feltétlenül. Egyszerűen csak rá akartam gondolni, meg arra, ami történt, de ezt a klubhelyiségben nem tehettem meg fürkésző tekintetek nélkül… pláne mióta az a bizonyos kiakadásom megtörtént Bájitaltan órán.
Avery Cassen… pont Avery Cassen volt a prefektusi fürdőben, mikor bementem. A klubhelyiségben a srácok, akik nem attól voltak elájulva, milyen formás hátsója van, arról beszéltek, hogy direkt szivatja a griffendéleseket. Velem még nem fordult elő ilyen, ha valami hülyeséget csináltam, hát a tanári karnak sikerült rám szállnia, de annyira, hogy hetekig sújtott a büntetőmunka… bele sem mertem volna gondolni, mi történt volna, ha éppen Noahval is rajta kapnak a folyosón enyelegni.
– Nem fogok veled egy medencében fürdeni... – közölte a hátam mögül Cassen. Jobbnak láttam nem megfordulni, még a végén levon húsz pontot és akkor majd nézhetek. – Meg ne fordulj! – Tette hozzá. Nem szándékoztam egy pillanatra sem odanézni.
Hogy mi… Csak most esett le, hogy engem egyáltalán nem érdekel az iskola egyik legjobb csajának a teste. Ezt hogy nem vettem eddig észre? Ezen agyaltam, miközben ő a hátam mögött valószínűleg kiemelkedett a vízből. Végig nem érdekeltek a lányok és még csak le sem esett. Valahogy, ami Jack és a barátnője között történt olyan természetesnek tűnt… de eszembe nem jutott volna, hogy majd velem is ez megtörténik egyszer. Nem gondoltam randikra, Valentin-napokra… semmi ilyesmire. Csak úgy voltam egyedül… és… és arra gondoltam, hogy Edward milyen veszettül jóképű és értem miért őrülnek meg érte a csajok.
Egy kis hangot hallattam a felismerés végeztével… körülbelül olyat, mintha éppen megfulladni készülnék.
– Nem… nem terveztem leskelődni… – dadogtam némileg megkésve a válasszal. Persze odabökhettem volna neki, hogy épp most jöttem rá, meleg vagyok… de ez nem az az állapot volt, ami elviselt volna egy ilyen vallomást. Igazából még én sem tudtam volna elviselni… mert fogalmam sem volt, hogy hogyan kell kimondani. „Ne izgulj, nem nézem a melleidet, mert a fark… nem! Nem! Nem!” Halk morgás tört fel a torkomból, de az olyan idiótán állatias volt, hogy még a hülye is egyértelműen kijelenthette: ez itt egy vérfarkas.
– Felőlem jöhetsz... – mondta, így megfordultam. Szerencsére addigra már rajta volt a köntöse, így nem tűnt gáznak felé pillantani. Még mindig kicsit zavart voltam, vártam, hogy majd esetleg levonja a pontokat.
– Figyelj, ha le akarsz vonni pontot… én meg tudom magyarázni… szóval Nightingale… és akkor Jack mondta… – Magyaráztam, de csak nem sikerült egy ép mondatot összepakolni. Ezért inkább megköszörültem a torkom. – Na mindegy…
Meglepődtem, hogy nem próbál megbüntetni. Valahogy olyan kedvesnek tűnt ahhoz képest, amiket a többiek mondtak róla. Nem tűnt ridegnek vagy gonosznak sem. Szóval nem bántam annyira a dolgot.
– Hogy cselezted ki az aurorokat? – kérdezte aztán elfordult. Szét tudtam húzni a nyakkendő anyagát, gyorsan lerángattam magamról a pulcsit és az inget… aztán még egyszer felé fordultam. Háttal volt, nem láthatta a marás nyomot a testemen, ahogy a nyomait a korábbi együttlétnek sem. Így a nadrágtól, a cipőtől és a zoknitól megszabadulva már másztam is be a medencébe.
– Kész vagyok. – Mondtam aztán kicsit bátortalan hangon. – Köszi… hogy megengeded… mármint, hogy maradjak. – Dadogtam, de úgy érezrem még több magyarázatot igényel a dolog. – Ma… nagyon koszos lettem és…
Be kellett fognom, mielőtt hülyeséget mondok. Lenyeltem a szavakat, amik még jönni akartak, majd nagyokat pislogva a lányra vártam, hogy elmenjen. Egyedül akartam lenni, hogy normálisan megmossam magam odalent.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 12. 16. - 23:59:42 »
+2

SEBASTIAN

2001. december 14., éjszaka


Kicsit meglepett a helyzet. Mármint... persze, maga a tény is, hogy csak úgy rámrohantak. De ahogy a srác álldogált ott nekem háttam, mintha minimum attól félt volna, hogy én majd most mindjárt jól megverem, vagy valami... Nem tudom, miket sugdolóztak mostanában a mardekárosokról, meg miket nem. Igazából annyira már ez az egész prefektus dolog sem izgatott mint mondjuk előtte, amikor tényleg nem volt más dolgom, mint ezen agyalni... most minden egyes gondolatomat elborította Jasper, és ez egyértelműen túlságosan is elvonta a figyelmemet az élet minden területéről. Éreztem én is... talán jobb is volt, hogy Jasper már nem ide járt, akkor ugyanis talán csak még rosszabb lett volna ez az egész. Az illata még a taláromra is ráragadt volna, és annyit sem fogtam volna fel az órákból, mint amúgy.
Mikor váltam ilyen elvakultan szerelmessé? Már a józan eszem is oda volt, hála neki... ez valahol egy kicsit idegesítő volt, semmit nem tudtam tenni azellen, hogy ne rajta agyaljak. Nem lehetett leállítani... vajon neki sikerült? Mármint, persze, persze, hogy sikerült. Ő nem volt olyan túlbuzgó és állandóan lelkes, mint én, bár abban azért reménykedtem, hogy néha neki is eszébe jutok az akadémián.
– Nem… nem terveztem leskelődni… – hebegett a srác, ahogy kimásztam a habok közül és betakartam magam a puha köntösömbe. Az egyenruhám is ott pihent az egyik padon összehajtogatva, el is gondolkodtam, átvegyem-e... de talán a klubhelyiségig már eljutok az aurorok kísérete nélkül, vagy legalábbis nagyon reménykedtem benne. Úgyis itt van a prefektusi jelvényem is valahol...
A fiú hirtelen mordult egyet, mire nagy szemekkel pislogtam oda rá. Kissé tanácstalanul méregettem, aztán inkább elpillantottam, és a hajamhoz értem, hogy kicsavarjam nedves tincseim közül a vizet.
– Figyelj, ha le akarsz vonni pontot… én meg tudom magyarázni… szóval Nightingale… és akkor Jack mondta… – magyarázta a srác, mire az előbbinél még értetlenebb fejjel bámultam vissza rá. – Na mindegy…
- Mivan? - ingattam meg a fejemet. Nightingale, Jack... azt se tudtam, kik ezek. A barátai lehettek, gondolom. Ja... vajon most itt hallgatóznak az ajtó előtt? Gyanakvó pillantással mértem végig, mielőtt elfordultam volna, hadd másszon bele a medencébe, ha akar. A plafon felé pillantva várakoztam, amíg hallottam, hogy öltözködik. - Nem tudom, kikről beszélsz, de ha szeretnéd, nagyon szívesen vonok le pontot...
Halkan sóhajtottam egyet, és közben oldalra pillantottam Wampus felé. Már nem játszott a habokkal, helyette felborzolt szőrrel állt és épp a srác irányába meredt, mintha legalábbis valami állatot látna.
- Wampus - guggoltam le felé, és kinyújtottam a kezemet, hogy a cica odabújhasson, miközben hallottam, hogy a griffendéles belemászik a vízbe. Megcirógattam Wampi fejét, aki halkan nyávogott egyet, de továbbra is a fiút figyelte.
– Kész vagyok – csendült a bizonytalan hang. – Köszi… hogy megengeded… mármint, hogy maradjak. – Felálltam újra és közben már felvettem a ruháimat is, finoman szorítottam őket magamhoz, úgy pillantottam felé. – Ma… nagyon koszos lettem és…
Ahaaaa... inkább nem kérdeztem vissza rá, hogy mitől lett olyan nagyon koszos, csak egy bizonytalan pillantással tettem egy lépést a kijárat ajtaja felé.
- Hááát... szívesen. Akkor én megyek is, asszem... - mormogtam és az ajtó felé fordultam, hogy megérintsem a kilincset, és a szokásos mozdulattal a folyosó felé lökjem... de nem mozdult. Pislantottam egyet, és megpróbálkoztam újra, de persze ezúttal sem volt semmi eredménye. Merlinre! Mi a fene? Nyeltem egyet, az agyam élesen pörgött, úgy lestem vissza idegesen a fürdőző griffendéles felé. Miért nem hoztam le a pálcámat magammal? De komolyan... miért nem?
- Nagyon remélem, hogy nem te zártad be, különben... - élesen sóhajtottam egyet válasz helyett, és mégegyszer nekifeszültem az ajtónak, de semmi. Ez nem lehet igaz... hátrébb léptem az ajtótól, és lepillantottam Wampusra, aki szintén tanácstalanul nyávogott egyet felém. Remek... újra a srác felé pillantottam, aztán fel a plafonra, úgy támaszkodtam a falnak. Valahol persze éreztem, hogy ő nem lehetett... nem tűnt olyannak. Ugyan már... annyira zavarban volt, hogy felém se mert pillantani, pedig a fürdőköntös mindenemet takarta. Ha a szavai is erről árulkodtak, akkor további veszekedés helyett egyszerűen csak sóhajtottam egyet.
- Szóval... ki ez a Nightingale? - kérdeztem csak úgy. Volt a hangjában valami, ahogy kimondta... és ez izgalmasabb téma volt, mint néma csendben álldogálni, amíg ki nem nyitja a Szeszély az ajtót. Mert ha nem a srác, akkor az volt... valószínűleg.
Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 12. 20. - 23:17:27 »
+2

To: Avery

2001. december 14.
éjszaka



Csak megköszörültem a torkomat, mikor visszakérdezett. Képtelen lettem volna válaszolni, normálisan összetenni Jackről és Noahról a gondolat mentet, miszerint az előbbi megadta a jelszót, utóbbi pedig egész egyszerűen közölte, hogy a fürdés jót tesz, miután ő belém… nos azt csinálta. Zavartan pislogtam rá, miközben folytatta a beszédet.
– Nem tudom, kikről beszélsz, de ha szeretnéd, nagyon szívesen vonok le pontot...
Kezdtem irigyelni, hogy ennyire összeszedett, én pedig még csak az auroros kérdésre sem tudtam kinyögni a választ. A szóbeli kommunikáció nem volt az erősségem, pedig tényleg volt egy-két trükköm az aurorok elkerülésére. Egyrészt az, hogy a titkos kis folyosókat ismertem, másrészt a termetem miatt könnyen el tudtam tűnni a folyosón felállított szobrok mögött is.
Gyorsan kapkodtam le magamról a ruhát, miután kétszer is ellenőriztem, nem néz-e rám. Nem akartam, hogy lássa a hátsómat… mert ki tudja milyen nyomok vannak ott. Lehetnek nyomok? Nem, nem, nem! Még a fejemet is megráztam, hogy elhessegessem a rém képeket… de amint beléptem a vízbe, magam mögött hagyva a ruhakupacot, éreztem, hogy picit csíp a forró víz.
A hab jótékonyan ellepett, ahogy lehuppantam. Oldalra fordítva a fejemet ebben a habtömegben jeleztem Cassennek, hogy most már akár felém is fordulhat, nem lát semmi illetlent. Inkább azzal foglalkoztam, hogy megmossam a vállaimat, a nyakamat a kellemes melegvízzel… még az is átfutott a gondolataimon, hogy igazságtalan, mennyivel jobb dolga van a prefektusoknak.
– Hááát... szívesen. Akkor én megyek is, asszem... – magyarázta. Csak a szemem sarkából láttam, ahogy összeszedi a cuccait és elindul az ajtó irányába. Megnyugodtam kicsit, hogy végre egyedül lehetek és az érzékenyebb területeimet is tisztára moshatom… bár fogalmam sem volt, hogyan kéne azt rendesen csinálni.
– Köszi… szia… – bukott ki belőlem egy újabb adag hálálkodás, de már nagyon vágytam a magányra. A fürdést nem élveztem társaságban, bár ha Nightingale itt lenne, biztosan segítene. Nem is foglalkoztam már a Cassen nevű prefektussal, egészen addig, míg rám nem nézett megint. Éreztem a tekintetét a bőrömbe fúródni. Hirtelen el is gondolkodtam, vajon mégis tettem valami rosszat?
– Nagyon remélem, hogy nem te zártad be, különben... – Rá pillantottam a felvetésre, szinte vártam, hogy közölje még is csak levonja azokat a pontokat. Azonban ehelyett, hogy folytatta volna a mondandóját, nekifeszült az ajtónak.
– A fenébe… – motyogtam, szinte ráismerve a folyosós történetre. Csakhogy itt most nem volt semmiféle szexuális vonzódás… aminek következményei lehettek volna. Cassen… akárhogy is néztük nem volt az estem. Se nem volt a Griffendél csapatának kapitánya, és Nightingale-re sem emlékeztett különösebben módon. Lány volt. Furcsa volt arra gondolni, hogy lány és közben semmiféle ingert nem kelt bennem, miközben mindenki róla áradozott a klubhelyiségben egyik nap.
– A Szeszély… – csúszott ki a számon. – Múltkor… bent ragadtam egy kisebb folyosón… és legalább félóra volt kijutni… – Magyaráztam, elpirulva, ahogy eszembe jutott, milyen volt érezni a sötétben azokat a finom érintéseket. Lesütöttem a szememet, miközben Cassen úgy döntött, hogy inkább várakozik egy kicsit.
– Szóval... ki ez a Nightingale?
Mi? Mi? Mi? Két pislogásra futotta tőlem, ahogy rémült tekintettel megbámultam. Honnan tudhatta, hogy valami olyasmi volt? Jó… igazából nem mondta, csak simán érdeklődővé vált, de kellett legalább két perc, hogy ez leessen.
– Egy srác… hatodikos... – makogtam, de közben a szívem majd kiszakadt a mellkasomból, ahogy eszembe jutottak a korábban történtek. Csak pár órája volt, még éreztem a ruháimon az illatát, mikor végig siettem a folyosón… még éreztem, ahogy nyomot hagyott a testemen.
– Egy helyes srác… – motyogtam, de a következő percben a szám elé kaptam a kezemet, vagyis hát szó szerint szájba vágtam magamat, mint kiskoromban, mikor csúnyát mondtam. – Bocsi. – Vörösödtem totálisan el.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 12. 28. - 01:24:19 »
+2

SEBASTIAN

2001. december 14., éjszaka


Méregettem kicsit a srácot, akire még Wampus is mintha fújni kezdett volna. Pedig ő aztán nem volt kifejezetten agresszív, még a patkányokat sem üldözte, csak furán pislogott rájuk... Persze közben nem akartam én sokáig maradni, ha már így alakult, akkor pont itt volt az ideje szépen visszavonulni a hálókörletebe. Egy élmény lesz persze az auorok között, már ha találkozom közben egyáltalán akár eggyel is, néha csak indokolatlanul eltűntek a folyosókon...
A víz tökéletes eltakarta a srácot, nem mintha amúgy leskelődni akartam volna. Nem kifejezetten érdekelt a teste. Mármint... egyáltalán nem. Szóval csak fogtam a cuccaimat, hogy az ajtó felé lépjek és elegánsan itthagyjam, ha már ma ilyen jófej és kedves voltam, erre mi történik? Nem mozdul az ajtó.
Miért nem mozdul az ajtó?
A fejemben lehetőségek százai gurultak le egymás után, természetesen azonnal gyanakodni kezdve. Miért is ne hoztam magammal a pálcámat? Tagadhatatlanul hülye döntés volt, igen. Persze mertem feltételezni, hogy fürdőzni még csak kiugorhatok a fűz nélkül... nem, tökre nem. Aztán persze jött a kérdés, kire legyek mérges? Valamiért arra az ártatlan, riadt fejre a habok közt olyan nehéz volt. Nem voltam amúgy sem ilyen típus... kevés helyzet volt, amikor igazán bedühödtem valakire. Persze ez most megtörtént egy pillanatig... Aztán jutott csak eszembe, hogy mi van, ha a Szeszély. Nem volt nehéz ráfogni a dolgokat, pláne, hogy jobban belegondolva logikusnak is tűnt - ha valamire készülne a griffis, már megpróbálta volna, és nem csak idegesen fürdőzgetne... gondolom.
– A fenébe… – Visszapillantottam rá, és sóhajtva a falnak dőltem, miközben Wampus megint a bokámhoz bújt és nyávogott egyet a medence felé.
– A Szeszély… Múltkor… bent ragadtam egy kisebb folyosón… és legalább félóra volt kijutni… – Felé pillantottam, ahogy szavaira elkezdett vörösödni az arca, erre pedig kicsit összevontam a szemöldökömet. Majdnem rákérdeztem, hogy mi volt olyan zavarbaejtő abban a fél órában, de aztán inkább becsuktam a számat. Persze a szálak lassacskán kezdtek összefutni.
- Remélem ez a rohadt ajtó azért hamarabb kinyílik... - mormogtam és vetettem még egy pillantást a fürdő ajtajára. Az persze véletlen se moccant meg.
– Egy srác… hatodikos... – szólalt meg aztán a griffendéles nagy nehezen, ahogy rákérdeztem az előbbi névre. Nightingale... ismerős volt valahonnan, itt-ott biztosan hallottam már, de ez egy iskolatárs nevével nem volt túlságosan megdöbbentő. Érdeklődve pillantottam a fiú felé, hogy folytassa, közben pedig összefontam a hátam mögött, a csempe hideg anyagánál az ujjaimat.
– Egy helyes srác… – Ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessen fel, de még így is elvigyorodtam, ő pedig szájoncsapta magát. De édes! – Bocsi.
Halkan kuncogtam, ahogy a fiú teljesen vörös lett, de reméltem, nem érti úgy, mintha gúnyt űznék belőle. Tényleg aranyos volt.
- Ugyan már! Biztos nagyon helyes. - Wampus tovább nyávogott zaklatottan a lábamnál, hogy lehajoltam és felvettem, úgy pillantottam vissza a fiúra, miközben a cica hozzádugta a fejét a fürdőköpeny puha anyagához. - Nincs abban semmi baj, ha tetszik valaki...
Wampusszal léptem oda az ajtóhoz, hogy ismét megpróbáljam kinyitni, de továbbra sem moccant. Halkan sóhajtva dőltem vissza a falhoz, és tovább vakarásztam a macska fejét.
- Mesélhetsz róla, ha akarsz... - jegyeztem aztán meg visszalesve rá. - Úgyis itt dekkolok még egy ideig, amilyen szerencsém van...
Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 12. 31. - 18:50:16 »
+2

To: Avery

2001. december 14.
éjszaka



A jelenet kísértetiesen hasonlított arra, amikor Nightingale-lel ragadtunk bent azon a szűk kis folyosón, a bárányos képek előtt… amikor az történt. De nem tudtam normálisan beszélni róla, valahogy a vele kapcsolatosan gondolataimat képtelenség lett volna egyszerűen szavakba önteni. Nem csak a puszta emléke zavart meg, hanem ahogy odalent kicsit csípett a meleg víz… és tudtam: ez az ő nyoma. Ezt hagyta a testemen.
– Remélem ez a rohadt ajtó azért hamarabb kinyílik... – mondta, miközben még egyszer az ajtó felé pillantott. Az láthatóan úgy döntött, hogy nem mehetünk innen sehonnan. Jobbnak láttam kényelembe helyezni magam a medencébe, nehogy Cassen jobban megnézze magának a vézna testemet. A kviddics ellenére nem voltam éppenséggel sportos, a hold mindig gondoskodott a étvágytalanságról és a gyengeségről is. Ezért hát, hiába mozogtam, amit megettem az kevés volt ahhoz, hogy izomként épüljön be.
Persze jobb lett volna a kviddicsről beszélni, ez helyett valahogy Nightingale lett a téma… én meg persze nem tudtam befogni. Csak magyaráztam, míg el nem jutottam odáig, hogy helyes. A saját tenyerem az ajkaimnak csapódott, apró kellemetlenséggel jelezve, hogy ezt aztán most baromira nem kellett volna kinyögni. Éreztem, ahogy az arcom, a fülem hegye égni kezd a zavartól. Biztosan olyan vörös voltam, mint valami paradicsom…
– Ugyan már! Biztos nagyon helyes. – mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolgát nyögtem volna ki. Ahhoz képest akkor újdonság volt, hogy miután belekiáltottam a nagy hírt a Bájitaltan órába, hirtelen mindenki erről kezdett el pletykálni… és még huszonnégy óra sem telt el. – Nincs abban semmi baj, ha tetszik valaki...
A lány felé pillantottam végre, miután legyűrtem valamennyire a zavaromat. Aranyos volt a cicája… én is mindig szerettem volna egyet, de nekem csak egy hörcsög jutott. Pamacsot sem hozhattam be olyan egyszerűen a kastély falai közé. Anyám külön levelet írt Digbynek, hogy engedélyezzék, így a kis ketrecében ott pihent a hálóteremben az ágyam végén lévő láda tetején.
– Ha tetszik valaki… – ismételtem meg és megint zavartan pislogtam, de most már végre a szemébe nézve. Eddig azt sem tudtam, hogy tetszik nekem… illetve sejtettem, mert helyesnek láttam és nem akartam, hogy mással csinálja azokat a dolgokat, amiket velem.
Megköszörültem a torkomat és szórakozottan piszkálni kezdtem a habot. Nem is tudom miért, talán csak nehéz volt ezt úgy elismerni, hogy valakinek a szemébe nézek… ráadásul nem is volt éppen a legjobb ötlet elmondani egy prefektusnak, hogy lefeküdtem valakivel, aki nálam sokkal idősebb, ráadásul a hálóteremben. Vajon a tanárok mit szólnának hozzá?
– Mesélhetsz róla, ha akarsz... Úgyis itt dekkolok még egy ideig, amilyen szerencsém van...
– Nem olyan izgalmas… – motyogtam kicsit szerencsétlenül, éppen csak egy pillantást vetve rá. Cassen nem tűnt tényleg szemétnek, hiába állította egy csomó griffendéles lány róla ezt… és hiába akarta az összes fiú elérni, hogy éppen ő büntesse meg. Valahogy kedves volt az arca, meg az egész viselkedése. Furcsamód megbízhatónak látszott.
– Mármint… igazából… nem tudom… – makogtam tovább, mint valami idióta, aki tényleg nem tud beszélni. Mostanában állandóan elakadt a szavam… bár leginkább Nightingale közelében. Nem tudom miért… nem kellett volna, hiszen biztos voltam benne, hogy nem vesz komolyan engem, hiába akarta minden procikám azt, hogy így tegyen. Fogalmam sem volt, hogyan kell azt elérni.
– Ez nem olyan… nem érted… és… lefeküdtem vele… – folytattam szerencsétlenül, immádon másodjára az ajkaimra csapra a tenyeremmel. – Mármint nem sokszor… csak megtörtént.
Naplózva


Avery Cassen
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 01. 03. - 20:26:16 »
+2

SEBASTIAN

2001. december 14., éjszaka


Finoman cirógattam végig Wampus bundáján, aki idegesen csóválta a farkát. Úgy tűnt, érez valamit... bizonyára volt érzéke a mágiához, hamar kiszagolta ezeket a dolgokat, ami persze a Roxfortban nem volt nehéz amúgy sem. Hagytam hát, hogy kiugorjon a kezemből, és tovább keringjen a lábam körül.
Aranyos volt a srác, ahogy zavarba jött és elvörösödött a fiú említésére, hiába nem tudtam még a nevét sem. Persze ebben a kényszerhelyzetben talán illett volna bemutatkoznom nekem is... de inkább csak ki akartam innen szabadulni végre és visszamenni a hálókörletembe. Amúgy is egészen kezdtem álmosodni végre.
– Ha tetszik valaki… – ismételte meg a szavaimat, mire elmosolyodtam egy kicsit. Az első szerelem tényleg nehéz téma volt... vagy legalábbis ki tudja hanyadik, de ilyen fiatal korban. Nehéz ér bonyolult érzések voltak ezek, amiket az ember néha még szeretett volna kikapcsolni is valahogy... de nem lehetett. Ez csak jött és borított mindent. Persze nem volt rossz. Túl jó volt, ez volt vele a legnagyobb baj.
Elbámultam inkább a díszes üveg irányába, miközben a pillanatnyi csendben hallgatóztam tovább az ajtó felé, nem kattan-e a zár. Ez természetesen nem történt meg.
– Nem olyan izgalmas…
Visszapillantottam a griffendéles fiú felé, és kicsit megvontam a vállamat.
- Biztosan az - válaszoltam. Az ilyen dolgok mindig azok voltak, még ha nem is tűntek igazán annak kívülről. Nekem meg épp tényleg nem volt sokkal több dolgom, mint meghallgatni őt. Persze választhatta közben azt is, hogy nem mond semmit. Igazából ki vagyok én, hogy kötelessége legyen mesélnie ezekről a dolgokról?
– Mármint… igazából… nem tudom… – dadogott, én meg addig lepillantottam a ruháimra, amik a kezeim közt pihentek, de nem szóltam közbe.
– Ez nem olyan… nem érted… és… lefeküdtem vele… – visszalestem rá, ahogy újra a szájára csapott. – Mármint nem sokszor… csak megtörtént.
Pislogtam rá párat, aztán bólogattam párat. Hát, nem volt ebben semmi rossz, na... nekünk is volt életünk és vágyaink attól, hogy be voltunk zárva egy kastély falai közé. Nem vártak, hogy a diákok egyszerűen csak ne tetszenek meg egymásnak.
- Hát... ahaaa... - Hirtelen kezdett világosabbá válni az is, miért akart megfürdeni itt. - Ez végülis jó, nem? Az ilyenhez két ember kell, ez azt jelenti, hogy neki is tetszel te.
Felé vigyorogtam, az ajtó felől viszont ekkor jött a hangos, kattanó hang, hogy kicsit összerezzentem, pláne, ahogy még visszhangzott is a falak közt. Közelebb léptem aztán az ajtóhoz, és óvatosan megérintettem a kilincset. Ekkor aztán az már engedett, könnyedén ki tudtam mozdítani az egyik irányba. Végre...
- Hmm... - Visszafordultam azért a fiú felé, mielőtt kiléptem volna az ajtón. Gondolom ő is jobban örült volna egy kis magánszférának már, így nem is terveztem maradni csevegni. - Hát, azért legközelebb óvatosan a fürdővel... a többi prefektus nem ilyen jó fej. Sok sikert a srácodhoz!
Rávigyorogtam újra, úgy léptem ki aztán a fürdőből és óvatosan be is csuktam magam mögött az ajtót, remélve azért, hogy a Szeszély nem tér vissza kísérteni. Szorosabban szorítottam magamhoz a ruháimat, aztán lepillantottam Wampusra, aki már a folyosó közepén illegett, láthatóan nagyon várva már, hogy visszatérve az ágyba kialudhassa az elmúlt egy óra fáradalmait... Visszalestem a folyosón, úgy követtem aztán, nem is csodálkozva azon, hogy már fejből tudja az utat a Mardekár klubhelyisége felé. Az ágy gondolata már azért engem is egészen hívogatott.



Köszönöm a játékot!

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 23. - 06:41:03
Az oldal 0.168 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.