+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Észak-Írország
| | | |-+  Cranagh
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cranagh  (Megtekintve 9982 alkalommal)

Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2022. 09. 18. - 12:11:23 »
+1


2003. szeptember 19.
outfit >><< paradise

Ez borjú itt, lógó fülű, hasát veri a nyári fű


Sáros voltam, én sáros. Morcosan sóhajtottam egyet, és inkább csak ignoráltam a tényt, hogy a férjem, akinek most együtt kellett volna éreznie velem, a nyomorúságos sorsommal, és főleg a ruháimmal, az az arcomba röhögött. Csak laposakat pislogtam felé, miközben a fejünk felett sötét fekete felhők gyűltek, mintha csak ők is engem akartak volna kiröhögni. Sértetten horkantottam egyet, hogy egy kis drámai helyzetet is teremtsek. Persze ez már inkább csak rájátszás volt, Elliot felszabadult nevetése jelenleg mindennél többet ért nekem. Még akkor is, ha rajtam röhögött. Aztán jött a csók, ami olyan kellemesen hosszúra nyúlt, miközben és már Elliot bőrén simítottam végig. Nem is tudtam szinte felfogni, hogy mennyi idő telhetett el így. Csak belemerültem az érintésébe, az ajkainak puha lágyságába és az illatába. Még hirtelen az sem érdekelt, hogy rohadtul sáros voltam, és egy prűd fakupacon csókolóztam vele együtt. El tudtam volna veszni ebben a pillanatban.
De aztán dörgött az ég, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül ránk is zuhant, hatalmas kövér esőcseppek formájában, hogy még koszosabb legyek, és hogy még el is ázzak de  teljesen. Csak megadóan megforgattam a szememet, rájőve arra, hogy ez a nap már nem lesz jobb, tisztaság tekintetében. A távoli házakat is szinte elmosta az eső, nem lehetett túl messzire látni. Egy kicsit nosztalgikus volt. Hányzsor áztam el így az utcán annak idején. Főleg itt, Londonban. Hányszor húzódtam be egy-egy kis párkány alá, ami persze szart sem ért, és bőrig hatolt a hideg eső. Nem felejtettem el, hogy milyen volt az életem ott, de akkor minden egyes ilyen nehéz pillanatot valami sorsszerű büntetésként éltem meg, nem is ellenkezve, csak megadóan beletörődve.
És mégis ennek ellenére az esőt szerettem. A hangját az illatát. Csak szarrá ázni nem volt buli. Sem akkor, sem pedig most. Elliotot követve botorkáltam be a fészerbe, ami cseppet sem volt melegebb, sőt nagyjából olyan hűvös volt odabent mint kint. Felsóhajtottam. Dörgött az ég, meglehetősen hangosan, és a villámok is cikáztak felettünk. MÉg csak öt sem kellett számolni, jött a következő csattanás. Hát, nem lettem volna most birka. Nem is csoda, hogy olyan büdös volt a gyapjújuk.
- Itt még Londonnál is szeszélyesebb az időjárás - jegyezte meg Elliot én meg csak hümmögve bólintottam. Tény, hogy nagyjából a semmiből csapott le ránk a vihar. Morcos arccal bámultam ki az esőre, és még csak be se tudtunk így menni. Bár azt hiszem Rosie ezt az egészet úgy is át fogja aludni. Az alvásnál legalább rámütött. Ha olyan eleven lett volna, mint az öcsém, sose aludt volna. Anya mindig előadta, hogy alig bírta elaltatni. Elliot odalépett hozzám, és megcsókolt,  éreztem az esőcseppeket az ajkain, az arcán. - A hajad most még cukibban göndör lesz-  tette hozzá.
- Pedig már kezdtem megzabolázni a hajam - túrtam bele a nedves tincseimbe. Nem szerettem, ahogy göndörödött, órákat basztam el általában régen is, hogy minimális hullámokra csökkentsem a hajamban lévő fodrokat. Benjamin loboghatott a hülye loknijaival a Roxfortban, de én nem akartam lejjebb adni. Elliot drámai kijelentésére csak bólintottam egyet.
- Így futottam össze pár éve Seannal - idéztem fel, hogy mondjak neki valamit. - Bőrig áztunk, de én találtam magamnak egy kellemes kis járdát, ami alá behúzódhatok. Persze ő is pont oda jött. Úgy nézett ki mint a mosott szar, és rám is esett. Előző nap volt telihold - vontam meg a vállamat. - Megkérdezte, hogy milyen évet írunk - megcsóváltam a fejemet. Három éve volt, és a sors valami rohadtul furcsa, nem? Mert lett otthonunk. Mind a kettőnknek.
Magam mellé húztam ELliotot, mindegy volt már, hogy ő is sáros volt - én is.
- Nem hittem volna akkor, ott, azon a kis város koszos, hűvös járdáján, hogy megtalállak téged. Hogy lesz egy hely ahová hazatérhetek. És hogy lesz újra családom - dünnyögtem magam elé. Kitört belőlem a Benjamin féle szentimentalizmus. Meg az eső és az emlékek. Valahogy, ha belegondolok meg se kellett vorlna érdemelnem ezt. De sokan megtanítottak rá, hogy de. Én is valahogyan ezt megérdemeltem. Mert olyan dolgokat kaptam az élettől, amiről álmodni se mertem volna.
- Köszönöm - mondtam aztán halkan, olyan halkan, hogy talán meg se hallotta, hiszen a szavaimat szinte el elmosta az eső, miközben ránk ereszkedett a nappali éjszaka a vihar miatt. Odahajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam. Mert most valahogy koszosan és ázottan is, de...
Kibaszottul tökéletes volt minden.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2022. 09. 20. - 09:30:06 »
+1

◂ az otthoni levegő
2003. szeptember 19.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: yellow for you zene: yours

Hát te meg miben sántikálsz?- kegyetlenkedett a hang mélyen bennem, ahogy beleremegtem Aiden érintéseinek puhaságába. Olyan meleg volt a tenyere, olyan finom az érintése, hogy újra és újra az ajkai közé sóhajtottam egy lágy nyögést. Pontosan abban sántikáltam, amiben ilyenkor lehetett. Még az sem érdekelt, hogy fényes nappal volt és odakint bárki megláthatott volna. A bárányok már megszokták, a népek pedig ritkán jártak erre... még is ebből a kellemes bágyadtságból undok módon kirángatott a természet, néhány hideg, kövér esőcseppel, amik azonnal nedvesre mosták a ruhámat.
Gyorsan pattantam s bizonytalan léptekkel húztam magam után Aident az öreg fészerbe, ami pont eléggé karban volt tartva ahhoz, hogy ne essen be a víz. Ezt még Dean építette a fának, hogy egész télen kellően száraz maradjon a ház befűtésére. Anyám mellett megtanult praktikus lenni, nem csak élt bele a világba. Igazi férfi volt, nem érdekelték az életkörülményei, ez csupán anyámmal változott meg.
Jólesett az a csók vizesen és átfázva, na meg kicsit sárosan még. Sosem számított hol vagyunk és mi vesz körbe minket, Aiden ajkai azonnal felmelegítettek.
- Pedig már kezdtem megzabolázni a hajam - magyarázta. Nem is tudta talán, de imádtam a göndörödő tincsek vicces kis érintését. Annyira jól állt neki, én pedig olyan szívesen piszkálgattam őket.
- Gyönyörű a hajad. - Válaszoltam teljes őszinteséggel és finom csókot leheltem az ajkaira, ahogy végig simítottam a haján. Nekem ez tényleg örömöt okozott, de talán Aiden is látta ezt a szinte fekete szemek csillogásában.
- Így futottam össze pár éve Seannal- idézte fel ő maga is. - Bőrig áztunk, de én találtam magamnak egy kellemes kis járdát, ami alá behúzódhatok. Persze ő is pont oda jött. Úgy nézett ki mint a mosott szar, és rám is esett. Előző nap volt telihold - folytatta. Szerettem a történeteit, még ha fájdalmas is volt, de ebből tudtam megismerni igazán őt. Érdekelt, miken ment át, milyen kapcsolatai voltak. - Megkérdezte, hogy milyen évet írunk.
Odabújtam hozzá, ahogy közelebb vont magához. Nem is fáztam már, mert olyan kellemes volt megölelni őt, belebújni a karjai biztonságos ölelésébe. Két éve elképzelhetetlen volt, hogy ilyen boldog legyek bárkivel is. Aiden elhagyott, Natot meg én hagytam el, a gyerekeim, mintha soha nem is születtek volna meg. Ez az egész maga volt a kétlábon járó csoda.
- Nem hittem volna akkor, ott, azon a kis város koszos, hűvös járdáján, hogy megtalállak téged. Hogy lesz egy hely ahová hazatérhetek. És hogy lesz újra családom- dünnyögte Aiden. Az ajkaim puha csókkal illették a nyakát nyugtatásként.
- Én sem hittem muci, de te vagy az én kis csodám. - suttogtam. A hátát simították az ujjaim, éreztem milyen vizes és piszkos a ruhája, de így is imádtam. Szerettem érezni, hogy emberi, nem pedig olyan fene tökéletes, mint mindig.
-  Köszönöm - lehelte az ajkaimra, ahogy egyetlen csókban olvadtunk össze. Ez volt a mi kis pillanatunk kettesben. Az sem számított, hogy odakint szakad az eső, a villámok cikáznak az égen és a a dörgés is hangosabb lett. Nagyot sóhajtottam végül, ahogy elhúzódtam és a szemeibe néztem.
- Én köszönöm - suttogtam magunk közé.
Odakint, mintha a vallomásainkkal egy időben a természet is nyugodni látszott volna. A sötét felhők megmaradtak, de a dörgés és villámlás abba maradt. A ház tetőn pedig egyre halkabban kopogtak az esőcseppek. Szerettem az őszt, a hűvösebb levegőt, a szürkeséget. Nekem ez volt a lételemem, ám Aiden koszos lett tőle általában, ami neki bosszúságot okozott.
- Ennyit a fészerszexről. - Állapítottam meg hangosan, majd elvigyorodva végig néztem a férjemen, majd kinyitottam az ajtót, amit magunkra húztam befelé jövet. - Adogatom kintről a fákat, te csak pakold be. - Mondtam és kiléptem az enyhe esőre, hogy a rönkökhöz nyúljak. Engem nem zavart az eső, sem az, ha esetleg szálka megy az ujjamba.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2022. 09. 21. - 11:06:46 »
+1


2003. szeptember 19.
outfit >><< paradise

Ez borjú itt, lógó fülű, hasát veri a nyári fű


AZ eső nedves hűvössége végigcsorgott a hajamról a ruhámba és kellően elég volt ez ahhoz, hogy egy kicsit libabőrös legyek tőle. A hideg nem zavart, az eső sem, számtalanszor áztam el az utcán, és vacogtam egy-egy eresz alatt. Mégis nem sírtam vissza az életet. Tudtam milyen legalul lenni, és ahhoz képest, hogy milyen magasan hordtam az orromat, mennyire lenézően viselkedtem a muglikkal és a sárvérűekkel, ez egy kegyetlen erős pofon volt az élettől. Kellemetlenül dörgölte az orrom alá, hogy mekkora vesztes voltam. Nem csak egy háború vesztese, hanem az a vesztes is, aki nem volt képes megvédeni a családját. Hülyeség lett volna közben azon gondolkozni, mit kellett volna máshogy csinálnom. A sorsom pergette a lapokat, büntetést és áldást osztva egyaránt. Az is lehet, ha nem veszítettem volna el az apám és  ahúgom, unalmas életem lett volna egy nő mellet. Vagy nem. Sosem fogom megtudni. És szerencsére nem vergődtem anynit azon, mint régen. Azon a kibaszott mi lett volna ha...-n. Megváltoztam, felnőttem, talán jobban is, mint az öcsém, de nekem ez volt a dolgom. Felnőttként vigyázni rájuk és óvni őket. Főleg Elliotot és a kislányunkat. Ő adott célt az életemnek és okot arra, hogy folyatni tudjam.
- Gyönyörű a hajad - csókolt meg én meg csak hümmögtem egyet. Tudtam persze, hogy jól néztem ki, de azért voltak gondjaim a hajammal, amik szerintem rontották az összképet. Nem szerettem magamon a hullámokat, nem akartam régen se úgy kinézni, mint az öcsém, így mindent megtettem, hogy belőjem úgy ahogy nekem tetszett. De ELliot szerette ezeket a fejemen, így voltak időszakok, amikor nem zaboláztam meg őket.
Kint zubogott az eső, átitatta az életet adó vízzel az egész környéket engem meg valami lehetetlen, szentimentálisan nosztalgikus hangulatba sodort, és felidézett bennem pár régi emléket, amik lassan de biztosan megváltoztatták az életemet. Eszembe jutott az első találkozásom Seannal, és ezt valahogy úgy éreztem meg kellett osztanom ELliottal is.
- Persze én mentettem meg az auroroktól, akik keresték. Akkor még pálcája se nagyon volt - húztam ki magam büszkén. És még sonkát is vettem neki. Aiden Kibaszott James Fraser... az utca hőse, mi? Hát már akkor is túl jó volt a szívem. Most persze jól esett leplezni az akkori érzéseimet ezzel a feneketlen nagy egoizmussal. De akkor ott valahogy olyan kurvára jól esett beszélni valakihez aki ugyan olyan elbaszott volt, mint én. Annak ellenére, hogy ő is és én is ugyan úgy ázottak voltunk, nem csak az esőtől, hanem a kezünkhöz tapadó vértől is. Talán ezért éreztem, hogy köszönettel tartoztam neki. Ha nem is mindet, de lemosta rólam a vért a csókjaival, az ölelésével és a szerelmével. Annak ellenére, hogy milyen rohadtul elbaszott voltam. 
Mellette néha lehettem az is aki vagyok, egy sebzett vesztes, egy koszos kölyök, egy törékeny férfi, aki inkább vágyott egy ölelésre és egy szerető csókra, mint a világ legdrágább borára vagy öltönyére. Jól esett, ahogy megérintett, ahogy megsimogatta a vizes, sártól ragacsos hátamat.
- Én sem hittem muci, de te vagy az én kis csodám - Erre szomorks félmosollyal válaszoltam és egyszerűen csak megköszöntem neki. Mindent. Azt, hogy itt volt velem, hogy elfogadott. Hogy létezett és aztán úgy döntött, hogy mellettem éli le az életét.
- Én köszönöm - suttogta kettőnk közzé, én pedig odahajoltam egy forró, kissé esőízű, de annál őszintébb csókra. Az idő odakint ennek örömére giccses jókedvre váltott át, a vihar elvonult, bizonyára odább görgette a felhőket a heves szél, ami miatt az eső szinte vízszintesen eshetett. Mintha csak az idő is velünk ünnepelte volna, hogy abban a pillanatban milyen kibaszottul jól passzolt minden.
- Ennyit a fészerszexről - mormogta ELliot és kölcsönösen végignéztünk egymáson, miközben én próbáltam - sikertelenül - rendbe szedni magamat. A pálcámat amúgy se vehettem most elő, még szárítkozni sem, mert féltem, hogy azzal is csak megkavarom ezt a fos Szeszélyt.
- Ha kész vagyunk, még bepótolhatjuk - vigyorodtam el. - Esetleg a fürdőben - tettem hozzá noymatékosítva, miközben Elliot kiment, hogy beadogassa a nedvesen csillogó fákat. Talán itt majd megszáradnak. Az időt elnézve még kaphattunk abból az esőből, ami elvonult másokat boldogítani.
Igyekeztem a fákat ügyesen és gyorsan bepakolni, hogy aztán végre megszabaduljak ettől a fenemód vidékies kötelezettségeimtől. Persze segítettem, de inkább töltöttem volna bent az időmet kényelmesen, Rosie-val, Elliottal és Deannel. Mégis azért azt is be akartam bizonyítani, hogy nem voltam annyira elkényeztetve. Csak egy nagyon picit. Szerencsére Elliottal gyorsan megvoltunk, és aztán csak sóhajtottam egyet, miközben megropogtattam a kezemet. Kissé kimelegedtem a pakolástól, ilyen fizikai dolgokhoz nem voltam hozzászokva, nem úgy mint itt bárki, vagy otthon az öcsém, aki dupla ennyi idő alatt végzett volna. De azért makacsul büszke voltam magamra is, mintha megváltottam volna a világot.
- Zsenik vagyunk, Nyuszi - öleltem magamhoz a sáros fárjemet és puszit nyomtam az arcéra. Ennél koszosabbak már úgysem lehettünk. - Most alig várom hogy, hogy lezuhanyozzunk - kacsintottam rá, és átkarolva megindultam vele befelé, hogy végre fedett helyen legyünk. A fák pedig elégedetten szárítkoztak a fészerben.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2022. 09. 22. - 09:27:59 »
+1

◂ az otthoni levegő
2003. szeptember 19.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: yellow for you zene: yours

Volt valami az otthoni levegőben, az itteni eső kopogásában, ami egészen más volt, mint Londonban. Békésebb, csendesebb, olyan megnyugtató érzésű volt valahogy. Meg akartam ragadni ezt a pillanatot és elmerülni benne, de akármennyire is szerettem, mindig választottam volna inkább Aident ezekkel szemben. A londoni életünk, a családunk többet ért ennél az otthonos érzésnél.
Bájos volt, ahogy a haját igazgatta, mintha akkor az apró csigák visszaalakulnának azokká a lágy hullámokká, amik addig voltak. Nem is tudta, mennyire imádom ezeket az emberi pillanatainkat. Nem létezett a Rowle család, sem a Zsebpiszok köz, de még csak az Aranyfog sem. Ezek a momentumok tettek minket azokká, akik mindig is voltunk… és amitől korábban Aiden annyira félt. Talán ezért hagyott el korábban, mert neki ez túl új volt azok után, hogy az utcán élt, hogy Seannal alkottak keserű kompániát egymás számára.
Valójában nekem is új volt. Korábban Nat ott volt, mint húzóerő, de a kettőnk kapcsolatát én próbáltam megmenteni, miközben Aiden foggal-körömmel harcolt a boldogságunk ellen. Én is féltem szeretni és élvezni, mert mindig ott kopogtatott a vállamon a kétség, hogy mikor gondolja meg magát.
– Persze én mentettem meg az auroroktól, akik keresték. Akkor még pálcája se nagyon volt – magyarázta, tovább emlegetve a múltját. Tudtam, hogy ő is sok mindenen ment keresztül, de még kellően fiatal volt, hogy ez az életének egyetlen rövid szakasza legyen. Szerettem Aident, mellette akartam lenni, mint egy megbízható támasz… nálam jobban amúgy sem tudta senki, milyen számkivetettnek lenni, magányban, némaságban élni. Csakhogy én nem az utcákon húztam meg magam, hogy mindenkitől megvető pillantást kapjak, én kimenekültem a természetbe. Ennyi volt a különbség közöttünk.
Elmerültünk abban a nedves, esős, sáros csókban. Az ölelésében akartam dorombolni, ahogy a testem finom borzongással reagált a nyelvünk szenvedélyes táncára. Nem akartam elhúzódni, hiába csendesedett az idő. Az ujjaim, ahogy végig simítottak a felsőjén és elértem a fenekét, finoman paskolták meg ott.
– Ha kész vagyunk, még bepótolhatjuk – érkezett a válasz, miután hangot adtam csalódottságomnak. Jobban örültem volna, ha legalább egymásnak esünk… de határozottan nem ezért jöttünk, hanem, hogy bepakoljuk a fát, megkímélve Dean fájós, meghúzódott hátát. Kénytelen voltam megemberelni magamat és a csendesedő esőre kilépni, még ha nem is akaródzott igazán. – Esetleg a fürdőben – tette hozzá, finoman jelezve, hogy meleg fürdőzésre vágyik. Igaza is volt.
– Meglátjuk. – Kacsintottam rá, de ahelyett, hogy hagytam volna most őt kibontakozni, inkább csak beadogattam neki a kissé nedvesre ázott fát a fészerbe. Nem akartam, hogy esetleg elázzon megint vagy elessen. Aidennek éppen elég sok volt már az, amit eddig kapott idekint, vidéken.
– Zsenik vagyunk, Nyuszi – vont magához Aiden. Sárosak és fáradtak voltunk, én kifejezetten éreztem minden tagomban, ahogy az izmaim feszülnek a szokatlan munkamennyiség hatására. De jól esett az a kis puszi. – Most alig várom hogy, hogy lezuhanyozzunk– tette hozzá.
– Nahát akkor… – mosolyodtam el és már indultam is befelé.
A házba lépve kellemes meleg fogadott minket. A kandallók és kályhák ontották magukból az aranyló fénnyel együtt. Dean és Rosie pedig láthatóan még a kis vihart is átaludták, így csendesen osontam be a fürdőbe, magammal húzva Aident. Ahogy becsuktam az ajtót, odapréseltem hozzá, hogy hosszan megcsókoljam.
– Vetkőzz le, szexi. – Húzódtam el.
Az öreg, lábas kádhoz lépve megengedtem a melegvizet, csak egy csepp habfürdőt tettem bele. Mit nekünk zuhanyzás, ha felmelegedhetünk rendesen is? Ráadásul a habok között annyival jobb volt Aidenhez bújni.

Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2022. 09. 23. - 11:19:30 »
+1


2003. szeptember 19.
outfit >><< paradise

Ez borjú itt, lógó fülű, hasát veri a nyári fű


Fárazstó volt a vidéki élet és koszosabb, testhez közelibb, ami persze nem volt idegen tőlem, és mégis szerettem az elegáns és luxus szintű kényelmet. Hogy ha akartam az esőt hallgatva az ablak mellett ültem és kávéztam meg olvastam. Vagy csak gyönyörködtem a hangjában, esetleg a családomban,a kik körbevettek. Ezt szerettem. És most itt voltam, hogy segítsek az apósomnak, és Elliotnak pakolni  afákat, miközben már nem csak a felsőm, hanem az alsógatyám is átázott a nedvességtől, és szinte mindenemet beborította a mocsok. Ha valaha is itt kellene élnem, mert tudtam, hogy ELliotnak ez a hely milyen sokat jelentett nem hittem volna, hogy valaha is megszoknám ezt. Az egészet, még ha volt ebben a tájban és ebben az életmódban valami elragadóan regénybeillő és vad. A zöld, fűtől ázott dombok, a szeszélyes időjárás mind-mind Elliotra emlékeztettek, benne volt ez a fajta ősi vadság és szabadság, ami engem sosem érhetett el. Teljesen szabadnak érezni magam képtelen voltam, a az öcsém jussa volt, aki sosem foglakozott a szabályokkal. És már nem is akartam tőle ezt az érzést ellopni.
– Meglátjuk - válazsolta Elliot, miközben gyorsan betettük a fészerbe a fát. A testem kezdte magán érezni a mozgás hatását. Nem iagzán volt ehhez hozzászokva, csak a kisebb edzésekhez, amiket az öcsémmel együtt csináltam. Nem mintha ott olyan nagyon megerőltettem volna magamat, inkább csak szintet tartottam a testemet, és nem is voltam olyan nagyon izmos, mint a Benjamin. Neki amúgy is erőre volt szüksége, hogy túlélje a meccseket, meg tudjon izomból hajigálni kvaffot. Tiszteltem az erőt az öcsémben, és Elliotban is.
Minden esetre rendkívül büszke voltam magamra, hogy befejeztük, és otthon meg ezzel el is dicsekedhettem majd, mintha én pakoltam volna egyedül a fákat. Persze Elliot segítsége nélkül amúgy továbbra is itt kínlódtam volna a pók meg a sár meg minden egyéb túlságosan is vidékies dolog miatt. Nem mintha erről bárkinek is tudnia kellett volna, de úgyis úgy adtam elő a dolgaimat, mintha megváltottam volna velük a világot. Most legalább nem egyedül csináltam ezt, hanem ELliottal együtt, és így az élet is sokkal szebb volt. Mert az élet szép. Csak kellett hozzá valaki, hogy ezt megmutassa nekem.
Amint bepakoltunk cuppogva ás mocskosan indultunk be a házba, ahol Dean és Rosie az igazak álmát aludták. Elmosolyodtam és egy pillanatra megálltam gyönyörködni a látványban. Egyszerűen jól esett látni, hogy az életet tovább adtam, és az ott pihent egy hatalmas vörös medve hasán, mintha a világon semmi baj nem lenne. Tiszta volt és ártatlan, és én meg szerettem volna ezt őrizni neki, amíg csak tudtam. Kellett ilyen apró kis fény a világunkba. Főleg azután hogy a legfényesebb csillag az életemben kihunyt Chrissie-vel. De most büszke voltam. Büszke a férjemre és a családomra.
A fürdőben Elliot az ajtóhoz nyomva hosszasan megcsókolt, én pedig kiélveztem az ajkainak kellemesen lágy érintését. A házban meleg volt, és kellemesen jól esett az átfagyott tagjaimnak is. Már egy kissé elszoktak attól, hogy az utcán kellett dideregniük, vagy a fűtetlen, elhagyatott hotelszobákban, ahová már csak csövesek jártak aludni.
– Vetkőzz le, szexi - mondta, és elhúzódott, hogy megengedje a vizet, én pedig csak elnéztem az elekját.
- Ezután a csók után még mondanod sem kell - vigyorogtam, és ledobáltam a ruháimat, hogy amikor beleültünk mind a ketten akellemes és jóillatú kádba, ha Elliotot is megfosztottam a ruháitól. A habokban szinte felsóhajtottak az izmaim, de én nem velük foglalkoztam, hanem azzal, hogy minél közelebb érezzem magamhoz Elliot testét.
- Már hiányzott ez - sóhajtottam, és gyengéd mozdulattal beletúrtam a vizes, kissé habos kezemmel Elliot hajába, hogy magamhoz húzzam. Fáradt voltam és csak csókolni szerettem volna, hogy érezzem azt a szeretetet, amit csak ő tudott neki adni, és amitől régen annyira el akartam menekülni. Sose voltam szerelmes, ő volt az első, aki ennyire lázas érzéseket váltott ki belőlem. Meleget és fényt adott nekem, pedig elbaszott voltam, olyan elbaszott. És most már megtanultam így élni.
A másik kezemmel a víz alá nyúltam, hogy odalent is megérintsem. Szerettem kényeztetni, csókolni és eggyé válni vele.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2022. 09. 26. - 18:23:43 »
+1

◂ az otthoni levegő
2003. szeptember 19.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: yellow for you zene: yours

18+
szexualitás


A vidéki élet annyira én voltam. Mocskos, sáros, még is meghitt… ráadásul pontosan annyira békés, amire a leginkább szükségem volt. Valójában az elmúlt években elég sok stressz ért a magánéletemben. Nem csak sajnáltam magam, hogy senki sem szeret, mint kölyökként. Szó szerint beledobtak a mélyvízbe Nat mellett. Társasági élet, bálok, jótékonysági estek, könybemutató turnék, őrült rajongok. Akkora szociális jelenlét korábban évtizedekig nem volt a mindennapjaimba.
A vidék megnyugtatott és lezárta ezt a szenvedést és talán éppen ennek az ellazultságnak köszönhetően éreztem úgy, hogy fel tudnám falni Aident. Minden kín, amit addig érezhettem, tova szállt. A kétségeim elhalkultak és csak arra tudtam gondolni, mennyire akarom őt. Az a csók, ahogy az ajtóhoz nyomtam, egészen megborzongtam. Csak azt akartam, hogy vetkőzzőn és ennek persze hangot is adtam.
– Ezután a csók után még mondanod sem kell – vigyorodott el. Még a szemem sarkából elkaptam, ahogy vetkőzni kezd, de én már a káddal foglalkoztam, miközben kiléptem a cipőből, azzal együtt pedig a zokniból. Az ujjaim már a nadrágommal bütyköltek és ahogy az alsóval együtt lesiklott rólam, jött a sárga pulcsi, a fehér póló és az óra. Persze Aiden is besegített, amint végzett a saját ruháival és a finom kis simítások, ahogy a bőrömhöz ért, egészen fel tudott izgatni.
– Készen áll a fürdő… – suttogtam és hagytam, hogy magával húzzon a kádba, ami eddigre habbal és vízzel telt meg. Finom citromos, levendulás illat lengett körbe minket, odakint pedig békésen kopogott az eső tovább. Közelsimultam hozzá, finom csókot nyomtam a nyakára.
– Már hiányzott ez – mondta.
Az ajkait figyeltem, miközben beszélt. Kívánatos volt, ahogy formázta a szavakat, én pedig egészen összerezzentem ahogy a lehelete végig simított a bőrömön. Ezen persze csak az tudott még fokozni, hogy az ujjai a tincseim közé fúródtak. Kellemes, meleg volt az érintése.
– Hiányzott kettesben lenni… – dünnyögtem csendesen és finoman megharaptam az alsó ajkát. Szükségem volt Aidenre, hogy a bűntudatom, amiért magammal rántottam őt. Nem nyugodott ez a keserűség, ám most elcsendesedett, amíg a testem élvezte a pillanatot. A gondolataim egészen elhomályosodtak.
A testünk finoman olvadt össze. A csókokkal és a simogatásokkal mozdultam együtt az ölében. Szerencsére elég nagy volt a kád, így a lassú ritmusunkkal is kényelmesen elfértünk. Újra és újra megcsókoltam az ajkait, puszilgattam az az arcát. A szám végig simított a bőrén, finoman kaptam be a fülcimpáját. A testem megremegett tőle. Túl jó érzés volt az ízében elveszni.
A gyönyör gyorsan jött, kellemes hullámként sodorva el minden erőt, amit a mozdulatokba fektettem és csak ráomlottam Aiden mellkasába. Ez volt a világon a legjobb érzés, amikor a testünk egyetlen ritmusra létezett.
– Szeretlek… – Nyomtam az arcom a bőrébe. Az ujjaim finoman túrtak a tincsei közé.

Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2022. 09. 28. - 11:42:21 »
+1


2003. szeptember 19.
outfit >><< paradise

Ez borjú itt, lógó fülű, hasát veri a nyári fű

18+
forróság



Tényleg örültem annak, hogy így láttam ELliotot. Boldognak. Az utóbbi hónapok megviselték, főleg, ami az apjával történt, főleg, hogy miatta majdnem meghaltunk, de lassan az a lappangó fekete méreg is kezdett úgy összeolvadni velem, hogy nem is nagyon éreztem meg bennem a fájdalmat. Az öcsém miatt is és elliot miatt is örültem ennek, hogy lassan kezdett beleolvadni a testem minden egyes sejtébe, és valahogy belém olvadt a sötétséggel a kígyó is. És Elliotnak kellett egy enedék, hogy önmaga lehessen, hogy elmeneküljön a kirakat élet elől. Talán nem élt úgy mellettem, mint Forest, ha voltak bálok, ahová elmentem sose kényszerítettem rá, hogy jöjjön velem. Nekem az volt az élet, a pezsgés, a középpontban lenni néha-néha, hiszen bár az árnyékban éltem lubickoltam abban, amikor szerepelnem kellett. MItch amúgy is ha hazajött összehívta a fiaival az unokatestvéreket. Sokan voltunk szétszóródtunk, de a családunk összetartott. És ettől szerettem én őket annyira és ezt akartam én is. Hogy egy szép napon a gyerekeink is így összetartsanak. Mert ettől voltunk mindig is erősek. És imádtam a gondolatát, hogy ennek ELliot is  arészese volt.
A fürdőszobában csaptak fel kettőnk között azok a szenvedélyes lángok, amiket az eső sem tudott elmodni a mocsokkal a fészerben. Kívántam minden egyes porcikáját, és az illatát ami minden nedvesség és sár elleneére az orromba kúszott. Elliot tett egésszé, rakta össze a darabjaim úgy, ahogy senki se volt rá képes. Talán ezért is éreztem egy kicsit úgy, hogy tartoztam neki, hogy ha felvetette volna azt, hogy itt akar élni, hát belementem volna. Nem mintha meg tudtam volna változni gyökeresen, de élni itt mellette képes lennék.
– Készen áll a fürdő… - suttogta az ajkaimra én pedig az ölembe vettem, hogy a meleg habok közzé merülve lemossuk rólunk a mocskot, ami a testünket beborította.
- Nem csak a fürdő van készen - mormogtam, és egyre mélyebben és hevesebben csókoltam őt, és már csak sóhajtottam a szavaira. Egyre jobban kívántam, és akartam, hogy egymásé legyünkújra és újra, amíg a testünk bele nem fárad. Persze még az a fáradtság is olyan jól esett, hiszen utána az összebújás az ágyban a takarók között billentette helyre a sokszor romokban álló világomat.
Elvesztem teljesen a mozgás közben, csak hagytam, hogy az ajkai a bőrömet simogassák, és azzal együtt a ronccsá vált lelkemet is egy kicsit összefoltozzák. Lehunyt szemel élveztem ahogy egyre hevesebbé váltak a csókok, az érintásek, és a ritmusunk is. Végigsimítottam az ujjiammal a gerincének vonalán, beletúrtam a hajába, és néha én is meg-meg szívtam ELliot nyakán a bőrét vagy az ajkát. A közeláben nem volt semmi ilyenkor, csak ketten léteztünk egy  kifesíztett végtelen pillanatig. Aztán éreztem, hogy a testem megadja magát Elliotnak, és reszketve sóhajtottam fel, arcomat a vállába temetve csókoltam őt.
- Szeretlek - válaszoltam én is. Egy kicist még elringattam magunkat a vízben olyan kibaszott tökéletes volt minden így. Szinte már koszosak sem voltunk, de aztán gyöngéd mozdulatokkal kezdtem el megmosni ELliot fáradt testét, hogy átmelegedjen - bár ezek után már át volt -. Alig vártam, hogy lefürödjünk és végre bebújjunk ELliot szobájában az ágyába, ahol megint csak befelé kukkolhatnak majd a birkák.
- ezek után megérdemlünk mi is egy békés csendes pihenőt, mint Rosie és a nagyapja - mondtam és elvigyorodtam haloványan.
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.118 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.