+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Észak-Írország
| | | |-+  Cranagh
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cranagh  (Megtekintve 2594 alkalommal)

Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 04. 16. - 21:52:14 »
+1


2002. április 3.
outfit

Sucker love,
a box I choose


Ahogy magamra kapom a ruhám, és elégedetten végignézek magamon a fürdőszoba tükréban, miközben onnan látom Elliotot is, megnyugodva konstatálom, hogy még mindig remekül nézek ki. Néha kicsit tartok tőle, mennyire leszek olyan gusztustalanul ráncos ugyan a sok cigitől, de... Nos, majd foglalkozok akkor ezzel, ha odáig jutok. Amúgy is bízok a genetikámban, hogy tőkéletesen nem lesz tőle semmi bajom. Az más kérdés, hogy ha így folytatom, a negyvent se érem meg, de ki tudja? Minden esetre előkapom a kabátom zsebéből a félig üres cigis dobozomat, ami kifejezetten mugli cigaretta volt most és apám régi megviselt öngyújtójával elbíbelődök a tűzzel, de végül elégedetten beleszívok.
– Az erdőben vannak romok. Oda járok ki néha varázsolgatni… meg élvezni a mágiát - felvonom a szemöldökömet, miközben nekitámaszkodva a fürdőszoba szekrénynek, félig zsebre dugott kézzel, figyelem ahogy öltözködik. Szám egy kis félmosolyra húzdóik.
- Nahát, nem is tudtam, hogy ennyire spirituális lettél. Felcsapsz druidának? Még a végén átkelünk a nagy varázsláskodásod közepette Annwn földjére - vonogatom a szemöldökömet, és persze büszke vagyok magamra, és arra, hogy még mindig milyen okos vagyok. Mondjuk engem azt hiszem midnen érdekelt kölyökkoromban, és apának... a családom felmenőinek... elég hatalmas könyvtára volt. Szóval igen, van egy kis tudásom a keltákról. Szinte hiányozni kezd a kis szürke, kopottas antik fotelem mennyezettől a földig érő üvegablak előtt heverés egy könyvvel a kezemben. Olyan könyvvel, amiből Benjamin általában nem értett semmit. Legalább is ezt akarta beadni nekem. Nem volt ő olyan ostoba, mint amilyennek szerette magát előadni. Csak lusta volt. És... talán ő mindig is rohant a célja felé, hogy kviddicses legyen. És az is lett. Erre pedig kibazsottul büszke voltam. Nem mintha bármikor is tudatnám ezt vele. Én meg csak tanultam, hogy minden lehetőségem meglegyen egy menő állásra. És nézzük meg mire is mentem vele.
– Nem igazán. Már elfogadott - szögezi olyan hatérozottan, hogy akár hinnék is neki. ha nem volna önkritikám. Mert ismerem magam, nem vagyok olyan szörnyűségesen tiszta kellem meg a faszom se tudja. Drámaian is befeketítek mindent.
- Aha. - Inkább csak nem fűzök hozzá több felesleges kommentárt. Az úgyis mindig Benjamin rezortja volt. Továbbra is szeretem magam a nomrmálisan kommunikáló tetsvérnek hinni magam, aki még mindig nem beszél felesleges köröket futva.
Végül csak elindulunk. Az utunk inkább csendesen telik, mert ahogy elnézem igazán megnyerő a táj ahhoz, hogy az ember elkalandozzon. Kifejezetten különleges és még én is azt mondom varázslatos a környék, pedig nem iagzán vagyok olyan lehetetlenül szentimentális, mint az öcsém. De különlegesen szűrődött át a nap fénye a leveleken, nyugodt és csendes hely volt. Olyan nyugalom áradt a helyből,a mit eddig sosem tapasztaltam meg azóta, hogy... Nos, beálltam Halálfalónak.
- Elliot? - kérdezem egy kissé aggódva, amint észreveszem, hogy nem kifejezetten van jó bőrben, és midnjárt kiadja a nemlétező reggelijének a tartalmát. Közelebb lépek hozzá, és az arcát fürkészem amíg jelt nem ad a felől, hogy jobban van. Faszság lenne megkérdezni, hogy jól van-e, mert nincs jól, és megkérdezni se lenne semmi értelme, hogy mi baja van, mert... a hely mágiája különösen erős. Szinte erején felül vibrál mindennél jobban, mint amivel eddig találkoztam. Szinte furcsán baljós volt, ez pedig kifejezetten izgalmasnak tűnik. És ahogy Elliotot ismerem ő is ezt gondolja, mint én.
– Itt másképp működik a mágia, segít stabilizálni a kapcsolatodat a… áááá! - ugrik a nyakamba Elliot, mire a lehető legnyugodtabban megtartom a kezeim között. Nehezen hoznak ki így is a nyugalmamból, egy túlzottan hangos öcsike, és egy túlságosan könnyen megrémiszthető húg mellett nőttem fel, és kellett  ajózanabbik testvér szerepét jástszanom. EZ is egyike volt azoknak a maszkoknak, amiket már réges rég a bőröm alá varrt az idő. És már nem tudom őket levetni.
Tekintetemet inkább abba az irányba bezetem ahol az a valami... egy törpe áll, és nagyon jól szórakozik Ellioton. Iagzából fogalmam sincsen, mit kéne most csinálni, de pesrze büszke vagyok ahhoz, hogy a tanácstalanságomnak utat engedjek.
- Hmmm. Helló - köszönök felé, mire a törpe-kutya teremtmény csak valami fura kuncogást hallat, és körbeszaladgál minket, hol eltűnve, hol elővillanva úgy, mintha meg akarna ijeszteni. - Remélem re nem egy olyan tündér vagy aki három kívánságért cserébe palotákat vág az emberekhez - sóhajtom, mire a kis tündér mérgesen felmorran.  - Szóval örülnék, ha bemutatkoznál.
- Ahaha. Előbb mutatkozzatok be ti! Ezt a helyet én védem - dülleszti ki a mellkasát. - Halljam mit kerestek itt? Már megint - vet  néhány sokatmondó pillantást Elliot felé.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 04. 17. - 10:52:12 »
+1

i told the stars
about you
- after -


Aiden
2002. április 3.
Kora reggel

outfit

Éreztem, hogy Aiden nem bízik bennem… pedig én aztán tényleg tudtam, hogy a pálca bízik benne. Anyám egyetlen célja az én védelmem volt, ez úgy égett bele a fegyverbe, mintha mindig is a része lett volna. Talán, ha kipróbálja, majd ő is megéri a magáit, ami engedelmeskedik neki. A pálca ugyanis tudta, hogy Aiden ott volt, mikor elraboltak, vagy kihúzta azt a dárdát a vállamból, mikor megsérültem. Ő volt a gyógyír sokszor és most olyan volt, mint egy sebtapasz, amit egyenesen a szívemre raktak. Egész egyszerűen örültem a jelenlétének.
– Elliot?
Honnan ismersz, ilyen jól Aiden? Pislogtam nagyokat rá, ahogy a tekintetem az övébe fúrtam. Ahogy közelebb lépett, tudtam, hogy tudja… megint felkavarta a gyomrom a hoppanálás, hogy egészen beleszédültem. Kellett egy pillanat, hogy a frisslevegő helyre rázzon, hogy megszűnjön a szédülés. Addig a pillantásom nem szakítottam el a barna-szürke szempár ismerős, kissé tompa fényétől.
Midnen oké… – suttogtam aztán, egyenesen rá az ajkaira. Az orrunk hegye egy picit összeért, mielőtt hátrébb léptem volna. Körbe néztem a kis kőkörön. Nem volt olyan nagy, mint amiket a mugli képes könyvekbe tesznek, a mágia mégis olyan kuszán és erősen vette körbe, hogy éreztem, ahogy végig lüktet az ereimben s eléri a szívemet. Volt benne valami vad, rendezetlen hatalom, amit birtokolni egy mai varázsló nem tudott. Talán igaza volt Aidennek  és tényleg fel kéne csapnom druidának. Az még tiszta mágia volt, nem úgy, mint ez a mostani szabályszerű, kötött valami, amit a minisztérium használni engedett.
Kirángattam a dobozból a fehér pálcát. Éreztem, ahogy az ujjaim között már is megkezdi az ellenállást, elkövetve a benne nyugvó erőket. Aztán magyarázni kezdtem, nem mintha Aiden nem érezhette volna, vagy nem láthatta volna az óráján. Biztosra vettem, hogy a mutatói most éppen őrült módon jártak. Nem néztem mégsem a csuklója irányába. Nem. Egész egyszerűen a válla felett bámultam el a motoszkálás hangjára, hogy aztán egész egyszerűen a karjai közé vessem magam. A kutya-törpe elől az arcomat még a nyakához is fúrtam egy pillanatra.
– Hmmm. Helló – köszönt neki, aztán én is odafordultam úgy, hogy az arcomat Aidenéhez simítottam. –  Remélem re nem egy olyan tündér vagy aki három kívánságért cserébe palotákat vág az emberekhez.
Lehet, hogy nem kéne beszélned hozzá… – motyogtam és erősen kapaszkodtam belé. A pálcát szerencsére nem ejtettem meg, ez részben annak köszönhető volt, hogy elég volt egy kezemet használni, ugyanis Aiden megtartott. Sokkal erősebb volt, mint legutóbb… vagy csak én lettem még vékonyabb. Egyik sem lett volna különösebben meglepő fordulat.
– Szóval örülnék, ha bemutatkoznál.
Aiden túl udvarias volt a teremtménnyel. Általában nem voltam gyáva és nem ijedtem be, de ez a valami rendkívül bizarrul festett. Persze volt egy-két népmese, amiben olvastam arról, hogy az ilysmivel érdemes kedvesen bánni, megvendégelni… énekelni neki és akkor jótett helyében jót várj. lesz
– Ahaha. Előbb mutatkozzatok be ti! Ezt a helyet én védem – büszkélkedett, mintha valami hatalmas harcos volt. Ránézésre egy félig kutya, félig télapó valaminek tűnt. – Halljam mit kerestek itt? Már megint. – Sandított felém. Te jó ég… ez kukkolt engem végig! Gyerekkorom óta. Hát nem mondom, hogy nem pisiltem le egyszer-kétszer a követeket. Inkább nem engedtem el Aident, nehogy valami undorító ragályt szabadítson rám.
Esküszöm, nem én pisiltem le az áldozati asztalt! – Mondtam magabiztosan, de aztán megköszörültem a torkomat. – Én Elliot vagyok, meg Muci… vagyis Aiden. – köszörültem meg a torkomat, majd a pálcás kezemmel benyúltam a zsebembe, hogy kirángassam onnan a csokit, amit reggel mint egy ösztönösen pakoltam bele a komódon tetejéről. A kis lény lábai elé hajítottam. – Ezt az isteni nektárt neked hoztam. Csak vedd ki a csomagolásból és… imádni fogod. – Tettem hozzá, Aiden zakójába marva a másik kezemmel. Nehogy letegyen, meg akkor nekem végem minden bizonnyal.
– Ti egy pár vagytok? – kérdezte és a szakálla alá rejtette a csokoládét, mintha az valami titkos zseb lenne. Aztán közelebb sétált és alaposan végig mért minket. A tekintete Aiden arcán állapodott meg egy időre. – Nincs ez így rendjén fiúk… nagyon nincs… – Beszélt, mint egy öregember az unokáihoz.
Nem vagyunk azok… nem nem… – Próbáltam ellenkezni, hátha az megnyugtatja. A pálcát Aiden kezébe nyomtam, abba, amelyikkel tartani próbált. Neki kellett ugyanis megvédenie a manótörpétől.
– Éppen erről beszélek. – Az arca elé emelte a tenyerét, majd belefújt. Arany por repült felénk, valahogy úgy, hogy még az orromba is bejutott. – Így most már minden rendben lesz – tette hozzá, majd felnevetett. – Mikor következőnek találkozunk ti már… – Folytatta, majd legyintett egyet és hahotázva köddé vált. 

Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 04. 20. - 13:13:27 »
+1


2002. április 3.
outfit

Sucker love,
a box I choose


Összevont tekintettel bámulom a furcsa kis lényt, és örülök, hogy ilyen törpék nem iagán voltak  aházunk környékén. Lehunyom egy pillanatra a szemem, miközben még mindig Elliotot tartom  akezemben, hogy belélegezhessem a megnyugtató illatát. Különös atmoszférája van ennek a helynek, és azt hiszem Elliot érzékenyebb is erre, mint mondjuk a legtöbb varázsló. Bár aki ennyi átkot bekap az életében, csoda, hogy a varázsfrontot nem érzi. Mondjuk ezt én is elmondhatnám magamról. A hely szinte szúrkálja a megroncsolódott csuklómat, ami zsibbad, de nem mintha ez megakadályozna abban, hogy Elliotot elengedjem. Jól van ő ott a helyén, ami általában az én karjaim között van. Sőt kifejezetten elégedett is vagyok a helyzettel. Mindig is jól állt  ahős lovag szepe.
– Lehet, hogy nem kéne beszélned hozzá… – motyogja ELliot, én meg jelentősségteljes pillantást vetek rá, hogy már pedig de. Kívácsni vagyok, és ez a törpe cucc nagyon is érdekesnek tűnik. És inkább leszek vele jólnevelt és udvarias, minthogy elátkozzon egy életre valami balszerencse varászlattal.
– Esküszöm, nem én pisiltem le az áldozati asztalt! – Erre aztán felhorkanok. Még hogy ő nem pisilte le. Félmosolyra húzom a számat és úgy pislogok rá, mint aki el is hiszi, hogy nem ő volt. -  Én Elliot vagyok, meg Muci… vagyis Aiden. – mutat be, mire ránézek megint a törpére, és egy bájvigyort is megeresztek felé, mire az a télapószakálla mögül pislog rá. Az egész feje egyébként szőrös volt, mert a szemöldöke szinte feleolvast a szakállába ami szintén olyan fehér és bozontos volt. És még kutyaszarűnek is nézett ki.
– Ti egy pár vagytok? - kérdezi, mire hümmögök egyet, de közben Elliot már kezdi is tagadni, mire gonoszul elvigyorodiom..
- Ó, dehogynem vagyunk egy pár... lelki társak vagyunk - hangoztatom, hogy piszkáljam ELliotot, de azt hiszem elkések vele, a fehér nyárfapálca már a kezemben pihen,  és meglehetősen furcsa érzés jár át. Az ellentéte volt annak, ami a galagonyából áradt, az vérszomjas volt, erőszakos és kegyetlen. Ez pedig túlságosan finoman és engedelmesen simul az ujajim közzé, mintha midnig is arra vágyott volna, hogy én forgassa. Ami meglehetősen abszurd és logikátlan gondolat, mert hát mégis csak elliot édesanyjának volt a pálcája. De ahogy a pálcán keringenek a gondolataim, nem igazán veszem észre mi történik, csak későn, amikor a manószerű kutya-valami felénk fúj olyan aranyporszerűséget.
- Protegro! - kiáltom, de az már szánalmasan későn véd minket, az aranypor teljesen feledi a fejemet, amit be is élelgzem és elvesztve az egyensúlyomat hátra is zuhanok. Az meg már másik dolog, hogy menynire furcsán egyszerűen ment a varázslás vele. De valahogy ez egyre kevésbé izgat, inkább csak bámulok bele ELliot gyönyörű barnás tekintetébe, ami més a szokottnál is szebbnek találok. Valahogy tompán érzékelem, hogy biztos a portól van, de igazából nem is bánom.
- Gyönyörű vagy - dünnyögöm, majd a szabad, pálca nélküli kezemmel végigsimítok ELliot arcán, és megcsókolom.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 04. 23. - 09:17:12 »
+1

i told the stars
about you
- after -


Aiden
2002. április 3.
Kora reggel

outfit

Ó, dehogynem vagyunk egy pár... lelki társak vagyunk – jött Aiden válasza. Persze… verjünk át egy manót, aki az életünkről is dönthet, ha éppen olyan kedve van. Sosem gondoltam magunkra lelkitársakként, hiába volt annyi közös a múltunkban. Ő is elkerült a Roxfortból, pont abban a korban, amiben én is… neki is furcsa a kapcsolata a családjával, ő is elkövetett hibákat, és neki is az volt a célja, hogy helyre hozza mindezt. Olyanok voltunk, mint egymás elcseszett tükörképei és volt ebben valami fájdalmasan gyönyörű. Talán ezért is tudtam annyira szeretni, amennyire szerettem. Ezért is viseltem el, hogy a saját keserűsége miatt engem gyötört. Ezt képes voltam neki megbocsátani. Nekem is volt olyan, hogy másokat bántottam a saját feszültségem miatt. Ismertem magamat, így ismertem Aident is.
A manókutya vagy kutyatörpe aranyport fújt felénk, amire válaszként Aiden ujjai között lendült a pálca. Bár nem tudta kivédeni azt, egész egyszerűen túl kései volt a reakció. A pálca még is olyan könnyen, olyan tökéletesen hajtotta végre a varázslatot, mintha az mindig is Aidenre lett volna kitalálta. Büszkeség töltött el és egy „váót” is kipréseltem volna magamból, csakhogy az orromhoz ért, végig csikalndozva érte el az orromat.
Tüsszentettem egy nagyot, addigra a manó nem volt semerre. Óvatosan dörzsöltem meg az orromat, de ahogy kinyitottam a szememet, a világ egészen másmilyennek tűnt. Aidenre pillantva furcsa bizsergést éreztem. Nem olyat, amit eddig… ez egészen más volt. Remegősen sietett végig a porcikáimon. Találkozott a tekintetünk és valahogy úgy a helyére kerültek a dolgok. A szürke szem tompa csillogására a szívem kalapálni kezdett. Nagyon nem lett volna szabad megint ezt érezném Aiden iránt.
Muci… – motyogtam, ahogy még közelebb hajoltam hozzá. Az illata beköltözött az orromba és úgy tűnt nem akar távozni. Nem lett volna szabad még itt is egymásnak esnünk, de úgy éreztem muszáj vagyok érinteni. A tenyerem végig simított a mellkasán. Éreztem a szívverését a bőröm alatt.
– Gyönyörű vagy – mondta, ahogy végig cirógatott az arcomon.
Még sosem bókolt így. Csak hümmögött és dünnyögött, ha megkérdeztem, hogy tetszem-e neki. Elpirultam, olyan Elliotos, rózsaszínpozsgásan. Még a fülem hegye is vörösen égett, ahogy az ajkai hozzám értek. Lehunytam a szemem, átadtam magam a csóknak. Szorosabban karoltam át a nyakát, hogy az ujjaimat a hajába tudjam fúrni. Nem gondolkodtam tovább, csak vele akartam lenni.
Te meg szívdöglesztően jóképű… – motyogtam az ajkainak, mielőtt megint csókba fordult volna a helyzet. Finoman nyaltam végig az ajkain, harapdáltam meg kicsit, mielőtt elmélyítve a mozdulatot, megadtam volna neki magamat ezzel a mágiával átitatott helyen. Talán megint fájni fog, mert megint ellök… de valahogy még is úgy éreztem, ezt kell tennem abban a percben. Aiden pedig nem ellenkezett, sőt ő is akarta.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.
Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2022. 01. 02. - 17:50:12 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


A szilveszter és a múlt év lassan olyan távolinak tűnt, mintha csak álmodtuk volna. Még midnig bennem égtek Párizs forró pillanatai, a csók az Eiffel-torony tetején a tüzijátékok szikrái alatt. talán ez volt életem egyik legjobb és legtökéletesebb szilvesztere, és még a hasogató másnaposség sem zavart utána, sem az izomfájdalom, hiszn talán túlságosan is élveztük a közös együttlétünket az alkohol jóindulató hatásainak köszönhetően. Így volt tökéletes, és Elliot jobb ajándékot nem is adhatott volna.
Trágya. Trágya szag terjengett a levegőben, miközben tekintetemmel követtem a cigimből kiáramló füstöt, az ég felé néztem. Tiszta és kék volt, nyoma sem volt annak, hogy esni fog a hó, vagy valmi trutymós eső. talán ezért is döntöttek úgy a városiak, hogy ideje lenne betrágyázni az egész környéket, miközben a többi vidéki bugris külön-külön megbámul minden egyes ugyan olyan fejű birkát. - Bocs Dean. - Igazából nem nagyon kedveltem a bárányokat, állandóan nézték, ahogy szexeltünk Elliottal, és nem mellesleg túlságosan sokat mondóan néztek rám utána, mintha tartanom kellett volna, hogy egyszer csak megszólalnak emberi nyelven és szétkürtölik ezt az egész helyen. Halkan sóhajtottam, miközben Elliot kezét szorongattam. Előttünk vonult Dean, egyik kezében vezette a saját birkáját, a másikban pedig a mély hóban ugrándozó Amberét szorongatta. Bájos látvány volt ez így, a vörös hajuk pedig szinte tökéletes, kellemes színfoltjai voltak a tökéletes hó szépségbe borult utcákon. Mögöttünk valamivel hátrébb bandukolt Daniel a csajával, akinek köszönhetően Elliot koboldul is megtanult, és emiatt persze rettenetesen büszke voltam rá.
Furcsa volt egy kicsit ehhez a családhoz tartozni, miközben még a sajátommal se tudtam úgy bánni, ahogy megérdemelték volna, de azt hiszem mostanában már kezdtem kevésbé szemét lenni mondjuk Benjaminnal. Oké, ez volt az év vicce, pedig még csak most kezdődött el. Szóval iagzából nem éreztem magam úgy, mintha teljesen a része lettem volna, és lehet Elliot sem, pedig tudtam, hogy mindenkit teljes szívéből szeretett. Valahogy ezt meg tudtam érteni, hiszen én is iígy voltam vele, csak azzal a különbséggel, hogy én szándékosan zértam el magam tőlük. Főleg apa és Benjamin elől, mert ők láttak engem úgy igazán, és ez megrémített. Elliotot igyekeztem támogatni abban, hogy higyjen a családjában, és nem is olyan kívül álló, mint amilyennek gondolja. Rosemary úgyis össze fogja rántani velük őket, ebben biztos voltam.
- Ez után a kellemes szagfelhő után nagyon meg fogok érdemelni egy pezsgőfürdőt otthon - dünnyögtem úgy, hogy csak ELliot hallja. Semmi bajom nem volt a természettel, csak maradjon szépen kívül a határaimon a mocskával és a bűzeivel. Még csak hagyján, hogy amikor elmentünk a vársoba sétálni Cleoval, vagy a mugli parkpa, képes voltam összeszedni a meglepetéseit, de ennél többre nem voltam hajlandó.
- Vigyázz nyuszi, kissé csúszós - jegyeztem meg, mert úgy tűnt, valakik spóroltak a jégpálya kialakításával, és inkább meghagyták nekünk az utcát ennek. Ahogy ezt megjegyeztem, a hátunk mögül sikkantás hallatszott, majd a következő pillanatban éreztem, ahogy Diana - talán ELliot termetes öccsével együtt - belénk csúszott, hogy egy hatalmas négy fős gombóc váljon belőlünk, ahogy én is Elliottal együtt elterültem a földön. Örültem, hogy Dean és Amber kissé odébb jártak, így nem került rám még egy termetes birka valaga sem, elég volt nekem valakinek a könyöke, és Diana szőke tincsei az orromba.
- Jaj, ne haragudjatok, milyen ügyetlen vagyok - hallottam meg Diana zavart hangját a kupac valamelyik végéből.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2022. 01. 03. - 18:53:28 »
+1

◂ a bárányok bégetnek
2003. január 8.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: black for you zene: yours

Az ünnepek őrült gyorsan elpörögtek, hiába kapaszkodtam volna bele a boldog pillanatokba, hiába súgtam volna magunk közé a varázsszót, áll meg, az idő nem engedelmeskedett nekem. Minden felgyorsult, mintha csak hajtanánk előre, pedig úgy megragadtam volna az olyan pillanatokat is, mint amikor feküdtünk az ágyban és Aiden előttem elaludt. Csak figyeltem volna, ahogy szuszog, vagy éppen őrült horkolásba kezd. Ez tett boldoggá. Ezek a pillanatok mégis elillantak és olyan keserű dolgok vették át a helyét, mint apám szemétláda levele a fiókomban. „Nem gondolod komolyan…” Ezt harsogták a sorai. Nem fogadta el, hogy felnőtt férfi vagyok, hogy én döntök a jövőmről.
Aiden elől eltitkoltam. Nem akartam, hogy lássa, ezért beledugtam egy általa gyűlölt rózsaszín zokniba, remélve, hogy még véletlenül sem veszi ki onnan. Csak is azért őriztem meg, hogy minden alkalommal emlékeztessen: ezzel az utolsó fallal még le kell számolnom. Ha kellett hatalmas kalapácsot ragadtam volna, hogy szétverjem… de ahogy Aiden, úgy én sem akartam, hogy még egy élet az én lelkemen száradjon. Öltem már eleget és azoknak az embereknek a vére örökké ott vöröslött a kezemen.
Nyeltem egyet. Mindez nem számított, csak is az, hogy megérkeztünk Cranagh-ba és hogy családi körben leszünk végre. Ez jelentett a mindent, a biztonságot, az otthont. Imádtam, ahogy Dean előttünk sétált. Hatalmas volt, apukás és olyan mérhetetlenül erős, amit mindig is csodáltam benne. Most is ott szorongatta a kedvenc birkáját, Bogáncsot a hóna alatt, a másik kezével meg az ugrabugráló Amber kezecskéjét szorongatta. Valahol vártam már, hogy Rosie is ennek a csodás családnak a része legyen, ami bár sebzett volt, valahogy mégis összetartott… hiába éreztem sokszor úgy, hogy kiszakadtam, hogy anyám nélkül nem létezik jövőnk.
Még Dianát is kedveltem. Nem azért, mert megtanított koboldul, hanem mert láttam rajta, hogy szerette a testvéremet. Daniel megérdemelte, hogy ne legyen olyan veszettül magányos. Sokat veszített és akármennyire is nagy paraszt tudott lenni velem, ezt sosem sajnáltam tőle. Mégis csak a kisöcsém.
– Ez után a kellemes szagfelhő után nagyon meg fogok érdemelni egy pezsgőfürdőt otthon –
dünnyögte Aiden, én pedig kicsit megszorítottam a kezét. Már közeledtünk a kis földút végére, ahol a falu beton útjai vártak. Ott eltakaríthatták nyilván a havat is.
Mucus, ehhez jobb lesz, ha hozzá szoksz. – Vigyorodtam el és rá néztem. – Ez a vidék illata. – Tettem hozzá. Imádtam cukkolni, mikor előadta a városi fiút. Persze, amikor az utcán élt, ő akkor sem az erdőben húzta meg magát, mint én… nem volt kint szakadó esőben, perzselő forróságban, vagy éppen olyan szélviharban, hogy mohás fatörzsek odvaiba kelljen meghúznia magát. Nem is kívántam neki ezt. Aiden minden nyafogása vagy mosolya azt jelezte élek, nagyon is élek. Egy változatos, boldog kapcsolatban ráadásul.
Kiértünk a falu főútjára. Láttam, ahogy a sápadt fény megcsillan a tükörjégen és még Aiden figyelmeztetése is megérkezett mellé: – Vigyázz nyuszi, kissé csúszós.
Óvatosan léptem az útra. Persze már én sem voltam olyan, mint régen. Nem olyan cipőben voltam, mint Dean, ami az ilyen hidegekre volt kitalálva. Szinte azonnal éreztem, hogy picit megcsúszok, nem maradt más választásom, mint Aiden ujjaira szorítani. Még nem is lett volna akkor a baj, de aztán hátulról belénk jött Diana, magával rántva Danielt, én meg hanyatt estem, a fejem kicsit beütöttem a jégbe. Az öcsém térde éppen veszélyes helyre, a lábaim közé érkezett. Alig tudtuk elkerülni a végzetes ütközést, a másik oldalról meg Diana haja csapódott a képembe.
– Jaj, ne haragudjatok, milyen ügyetlen vagyok – hallottam meg Diana hangját valahonnan.
Nyugi, te legalább nem kiheréltél, minta pasid… – dünnyögtem, érezve, hogy egészen átnedvesedik a ruhám a jeges úton. Na meg hálás voltam a sorsnak, hogy egy olyan pöfögő mugli vacak nem éppen arra járt. Daniel persze jót röhögött, miközben mocorogni kezdett.
– Túl reagálod. Semmi baja a cuccodnak. – jegyezte meg és ő volt az első, aki sikeresen fel is ült.
– Ti meg mit szerencsétlenkedtek? – Jelent meg Dean felettünk, egyik kezében a birkával, a másikban pedig Amberrel, aki láthatóan elborzadva figyelte a hegynyi felnőttsereget a jégen. – Bogáncs az első, oda kell érnünk. Pattanjatok fel! – Közölte, majd már hátat is fordított és indult előre.
Daniel egy mozdulattal talpra állította Dianát, én pedig irigykedve néztem rájuk. Pont elég nehéz volt a jégről felkelni, miután egészen összezúztam magamat. Ráadásul vizes is voltam és fázni kezdtem.
Undorítóan harmonikusak… – nyünnyögtem Aidennek és közben próbáltam összeszedni magamat.
Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2022. 01. 04. - 23:23:52 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


Kellemes hangulata volt mindig is Írországnak, és bár nagyon élveztem azt a fajta misztikumot és a csodáit amit magába foglalt, nagyon örültem volna annak, hogy a manó csak úgy nem bukkan fel, mert modnjuk manógyűlése akadt, vagy pedig manólányoknak udvarol, esetleg csak téli álmot alszik Elliot kedvenc pisilő helyénél, bánom is én mit cisnál, csak ne legyen a közelemben. Igazából róla nem is tudott a családom, és szerintem Ellioté sem. Semmi kedvem nem vol miatta kellemetléen szitukba kevereni, miközben éppen a nagyon egysében az O'Marákat játszunk. Igazából bájosan néztek ki, Dean is a birkával és Amberrel, mögöttünk meg Danielék. Kicsi család volt és sebzett, akár csak az enyém, tele jó emberekkel, akik nem érdemelték vonla meg, hogy szenvedjenek. Furcsa volt, hogy ennyi mindenben haosníltottunk egymásra ELliottal. Sosem hittem hogy valaha is fogok egy ilyen férfi mellett élni. Apa és anya tökéletes párost alkottak, és talán belül én is olyantra vágytam, amit náluk láttam. Valahogy olyna élvezetes volt nézni, ahogy anya apa mellett bepörgött és kiabált, apa pedig csak szerelmes moslygások közepette dünnyögött a pipája alá, és csak egy bókot kellett mondania neki, hogy teljesen zavarba hozza. Utáltam magam, hogy megfosztottam őket ettől. Nem csak anyát, hanem apát is, hogy még évekig a társa legyen. Nem utáltam Metzgert sem, csak még most is hiányzott apa anya mellől. De ez talán az én másik keresztem volt, ahogy Bennek is, még annak ellenére is, hogy tudtuk, Metz mennyire boldoggá tette anyát. Fucrsa volt és szívfájdító, de örültem, hogy anya ismét szerelmesen mosolygott.
- Mucus, ehhez jobb lesz, ha hozzá szoksz. Ez a vidék illata - szakított ki a gondolataimból Elliot a bűzzel együtt. Nem iagzán tetszett. Nem mintha London jobb lett volna, de... Mi külvárosban éltünk egy elég jó környéken, szóval, nem volt ott tárgya bűz, csak a házunk mögött húzódó rdő illata, ami keveredett apa kajáival, vagy anya kókuszos pitéjével. Nem pedig birka meg tehénkakival. Fúj, és fúj.
- Nem, nem fogok hozzászokni, elviselem, nagy nehezen, de nem szokom meg - mondtam kissé talán túlságosan is beképzelten és a hatás kevéért még fentebb kaptam az orromat is, hogy aztán a következő pillanatban már egy emberes kupaccá váljunk, mindenféle végtagokkal körbecsavarva. Persze nekem nem is volt olyan rossz, nem én voltam legalul, hanem ELliot, és még DEanből is kapott egy tetemes adagot, míg nekem a pihekönnyű DIana jutott, meg a zavartan elvörösödött arca.  A kupac közben meg is szólalt, miközben a két talpon maradt csak furán bámult ránk, és miközben Elliot és Daniel is dumáltak a tagokról már én is meg akartam szólalni.
- Majd mindjárt leellenőrzöm, hogy megvan e - mondtam szándékosan úgy, hogy hallja az akinek kell. Szerettem a pikánsabb életünkkel zavarba hozni másokat bár télen amikor összetört alattunk az ágy az alpokban a családi kiruccanás alatt nem tdutam úgy anyám szemébe nézni, hogy ő nem vörösödött volna el. De Danielékkel és az öcsémmel vicces volt szórakozni. Végül aztán csak felkászálódtunk, és én még csak nem is foglalkkoztam azzal, hogy Dean milyen lovagiasan emeli fel a barátnőjét, inkább fel akartam állítani magunkat is a jeges csúszós útról.
- Nyugi Dean, senki se indult el ilyen hajnalban a barányaival, mint te - dünnyögtem, persze költői túlzással, bár valéahogy én is örültem volna, ha a birkája győz. A boldog após finomabb kávét jelentett és valahogy olyan bájos is volt akkor.
– Undorítóan harmonikusak… – mormogta Elliot mielőtt még a hercegi mozdulataimmal fel nem szedtem a földről. Csak horkantottam egyet, nem igazán akartam ilyenben versenyezni velük, vagy bárkikkel, egyszerűen tudtam, hogy mi vagyunk a világ legtökéletesebb és legjobb párkapcsolata.
- Mi meg tökéletesek vagyunk - mondtam és kacsintottam rá, meg megpaskoltam a popóját, mire a hátunk mögött Daniel és Dianan egyszerre köszörülte meg a torkát, az utóbbi inkább lányos zavarában, aztán megindultunk a célunk felé, ahol egyre közelebb kerültünk a báránytrágya felé. A bvárányoknak amúgy is volt egyfajta jellegzetesen büdös szaguk, de így még inkább tetsközeli élményre számítottam. A kis verseny helyszíne kürl mindenféle bárányokkal teli bódék álltak, bárányos bpólók, bárányos ételek, bárányos lufik, minden bárányos volt.
- Elég erősen jelen van itt a bárány kultusz - suttogtam Elliot fülébe, miközben DEan intézte Bogáncs helyét, és velünk maradt Amber. Daniel meg Diana éppen valami szuveníres birka bódénál ácsorogtak.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2022. 01. 06. - 18:42:27 »
+1

◂ a bárányok bégetnek
2003. január 8.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: black for you zene: yours

Volt valami meghitt abban a pillanatban, ahogy a göcsörtös, kissé havas-fagyos földúton másztunk végig. Valójában egészen örültem annak, hogy ezek az emberek a családom tagja és, hogy ennyire elfogadóak azzal szemben, akit szeretek. Mármint jórészük elfogadó... Daniel folyamatosan az orrom alá dörgölte, hogy túl fiatal hozzám Aiden és el fog hagyni, vagy én csalom meg. Ez volt a másik őrült ötlete, hogyha Aiden velem is akarna lennei, biztosan elrontanám valahogy. Nem terveztem, boldog voltam és nem vágytam arra, hogy más másszon rám.
- Nem, nem fogok hozzászokni, elviselem, nagy nehezen, de nem szokom meg - közölte Aiden annyira gőgösen, hogy még a vak is kiszúrta volna, hogy aranyvérű. Valójában ő nem szerette úgy a természetet, mint én. Igaz sosem kellett neki benne meghúznia magát, na meg a gyerekkorát nem egy falu szélén töltötte, ahol a legkomolyabb szórakozás az erdőben mászkálás volt.
- Hát pedig kénytelen leszel, mert az imádott féjred ebben a szarszagban nőtt fel. - Közöltem kegyetlen vigyorral a képemen, szinte alig várva, hogy felháborodjon a puszta szóhasználaton, ám mielőtt a hatás megérkezett volna, Daniel az ormótlan nagy testével egyenesen belém ütközött, majd megcsúsztam a jégen és hamarosan ott találtam magam, majdnem sérült herével. Még fel is kiáltottam, annyira megijedtem.
- Majd mindjárt leellenőrzöm, hogy megvan e - közölte Aiden alig hallhatóan, ahogy nagy nehezen egyáltalán ülő pózba tornáztam magam.
- Most? Itt? Oké, de a többiek inkább ne lássák. - Válaszoltam és szexizve megnyaltam az ajkaimat, mjad felnyomtam magam a fagyos talajon, megigazítva magamon a ruhámat. Kicsit átázott a pulcsim a jégen való landolástól és a gyomrom is görcsbe rándult, ahogy végignéztem Dianán és Danielen. Mi is nyálasok voltunk, de közel sem ezen a harmónikus módon, mint ők. Nálunk inkább a szenvedély vált túlzottan is erőteljessé bizonyos időszakokban. Testileg képtelenek voltunk távol maradni egymástól.
- Nyugi Dean, senki se indult el ilyen hajnalban a barányaival, mint te - válaszolt még Deannek Aiden. Talán meg is indult felém, hogy felszedjen a jégről, de mielőtt még megtehette volna már az egyensúlyom is megtaláltam. Lehet, hogy igaza volt Vitrolnak a Szombati Boszorkányban? A házasságok kihűlnek… és a tűz meg a romantika eltűnik? “Nincs más dolgunk, minthogy újdonsággal szolgáljunk. A párunknak legyünk érdekesek és megfejthetetlenek.” Idéztem fel a megoldásként kínált mondatot.
- Mi meg tökéletesek vagyunk - közölte Aiden nagyon magabiztosan, majd megpaskolta a fenekemet. Erre kicsit összerezzentem, mintha nem számítottam volna rá… pedig annyiszor érintett így meg. Hallottam, ahogy az öcsém megköszörüli a torkát és valamit odasúg Dianának, mintha minket beszélnének ki. Ezért odabújtam Aidenhez.
-Muci… ugye nem hűlt ki a házasságunk? - kérdeztem csendesen, remélve, hogy nem is hallja meg igazából. Ahogy haladtunk a házak között, mind közelebb kerültünk a bárányszantól bűzlő főtérre, ahol már álltak a bódék és a zsűri tagjai is készülődtek. A bárányos ételek, lufik és pólók már gyerekkoromban is menők voltak, talán csak a fazon meg a minőség változott meg.
-  Elég erősen jelen van itt a bárány kultusz - suttogta felém, ahogy Dean mögött haladva megérkeztünk egy bódéhoz. Ott ő elkezdte Bogáncs nevezését intézni, mi pedig kettesben maradtunk Amberrel.
- Elliot bácsi, neked most tényleg kisbaba van a hasadban? - kérdezte a kislány nagy kíváncsian és még meg is bökte a hasamat. Erre persze összerezzentem és még tettem hátra is egy lépést, a kezemet éppen oda kapva, ahol az apró érintés ért.
- Dehogy. Neeem! Mármint máshogy legy babánk. Nem úgy. - Pirultam el kicsit és segítségkérően bámultam Aidenre, hátha ő el tudja neki magyarzni megprozás meg gólya nélkül a dolgot. Amber még kicsit volt, nehezen érthette meg az ilyen dolgokat.
- De apa azt mondta kisbabátok lesz és a kisbaba a lányok hasában van. És te vagy a lány. - Magyarázta, de látszik rajta, hogy mennyire gondolkodik, hogy akkor most miről is van szó.

Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2022. 01. 07. - 21:52:26 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


kELLEMES volt az idő, a táj, és valahogy az egészben volt valami meghitt, még a taknyolás ellenére is. Már rég magunk mögött tudtuk a család látogatásokat az ünnepeket és már itt voltunk az új év első napjait taposva a hóba, mégis. Furcsa varázs uralkodott a levegőben, vagy csak egyszerűen unalmas és szentimentalista lettem, ahogy Bejmain fogalmazott egyszer: nyúgdíjas tempóval kezdtem élni, de lehet ebben igaza is volt. Túl sok teher nyomta egykor a vállamat, a testemben hemzsegtek az átkok és a méreg, túlságosan is öregnek éreztem a lelkemet, és csak békére meg nuygalomra vágytam, Benjamin pedig ráért még ezer fokkal élni. Szerettem a csendes hosszúra nyúlt sétát, még az elviselhetetlen birkaszag és kakibűz ellenére is, meg az sem zavart, hogy a mögöttünk lévő gerle páros mennyire nyálas volt és valószínűleg Elliotot igazából ez nagyon is zavarhatta. Bár nem értettem miért, biztos valami hülyeséget olvashatott megint valami hülye szennylapban, amit nem értettem miért rendelt, de én legalább nem téptem őket össze, mint ő a könyveimet.
-Muci… ugye nem hűlt ki a házasságunk?  - dünnyögte olyan hallkan elliot, hogy csak azért hallottam a t9bbi ember izgatott duruzsolása ellenére is, mert nem voltam olyan süket, mint az ágyú, ami persze Benjaminról nem volt elmondható. Íde kellett neki azokat a gusztustalan mugli együtteseket hallgatnia, és tépnie egyfolytában max hangerőn a hülye gitárjait. Egyébként a kérdés annyira meglepett hogy valami nagyon hülye fejet vághattam hozzá. Komolyan le fogom mondani az összes hülye újságot, amit ELliot olvas, mégis honnan szedte volna ezt?
- Majd ha nem szexeljük törésig a nyaralás alatt az ágyat akkor mondjuk kihűltnek, jó? - horkantottam fel, és elhúztama számat. Kicist meg voltam ezzel a kérdéssel sértve, mert amúgy másból sem álltam ki, csak hogy mondjuk örömet okozzak neki, és hogy mondjuk egy olyan színvonalat teremtsek meg, amiben el tudtam tratani a családunkat anélkül, hogy lejjebb kellene adnunk belőle.
- Amúgy is miét kérdezel ilyne hülyeséget? - dünnyögtem hallhatóan sértett hangon, miközben beértünk a birka kultusz közepébe, és mindenki szétszéledt rajtunk kívül. Iagzából kicsit örültem is neki, hogy Dianáék elvesztek a tömegben legalább Elliot nem nyújtogatta utánuk a fejét, de cserébe megkaputk társaságnak az édes Ambert, akit ugyan úgy imádtam, mint ahogy a húgomat is. Na jó, Chrissie-t talán jobban, de ő volt a hercegnőm. Amber éppen úgy méregetett minket, hogy a kis szeplős, vörös hajjal keretezett arca nagyon is kattogott valamin, amit nem sokkal később ki is bökött.
- Elliot bácsi, neked most tényleg kisbaba van a hasadban? - Erre éppen csak sikerült elfojtanom a röhögést, mert amúgy a kérdés is olyan aranyos volt és bájos, ahogyan a gyerekek amúgy is. Valahogy ők mégis csak olyan logikusan voltak képesek gondolkodni, olyasmiket kérdeztek, amiket az ember nem is hitt volna, hogy képesek feltenni, és imádtam a kérdések mögött megbújó aranyos gyerek logikát is. Valahogy már alig vártam, hogy Rosemary is ugyan így csináljon, és a halálba nyaggasson minket minden egyes alkalommal a kérdéseivel.
- Dehogy. Neeem! Mármint máshogy legy babánk. Nem úgy. - Elliot szabályosan elvörösödött én pedig látványosan kezdtem el élvezni a helyzetet és még el is viygorodtam erre.
- De apa azt mondta kisbabátok lesz és a kisbaba a lányok hasában van. És te vagy a lány - fokozta Amber a dolgokat, én pedig vigyorgás közben megköszörültem a dolgokat, és csak leguggoltam Amber elé, hogy egy szintre kerüljek vele, és a tekintetem találkozott az ő okosan csillogó szempárjával.
- Tudod, ez egy nagyon különleges baba lesz. Egy másik pocak vigyáz rá, hogy rednesen fejlődjön, mert sem én sem Elliot nem tudunk róla úgy gondoskodni. Ettől függetlenül a közös babánk lesz, mert mind a ketten szerettük volna. Így érthető? - kérdezem meg, majd ha esetleg nem kellett magyaráznom többet Ambert közénk tereltem, hogy meg tudja fogni a kezünketc és ő legyen középen. Amíg nem kezdődött el ez a birka dolog, odaléptem egy pulthoz, ahol mindenféle birka plüss volzt kipakolva, és mindegiyk hatalmas volt és nagyon nagyon puhának tűntek. Rózsaszín birkától kezdve volt ott minden.
- Válasszatok valamit - mondtam nagy bőkezűen, és hátranyúlva megpaskoltam Elliot fenekét is, miközben Amber belemerült a válogatásba. - Az a lógó fülű úgy néz ki, mint egy hatalmas bárányfelhő nyúl - böktem az egyik plüssre, ami aranyos volt, és az volt a neve, hogy Bolyhos Veszedelem.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2022. 01. 10. - 19:35:09 »
+1

◂ a bárányok bégetnek
2003. január 8.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: black for you zene: yours

– Amúgy is miét kérdezel ilyne hülyeséget? – kérdezett vissza Aiden, mintha egyenesen megsértődött volna arra, amit mondtam. Nem volt persze rá oka, én csak aggódtam a házasságunkért, hiszen ez a kapcsolat éppen egy éve omlott magába. Kicsi gyomorgörcs ült a hasamban, amit nem csak az álterhesség tünetének tudtam be… izgultam. Izgultam kettőnkért. Látva, hogy az öcsém és Diana mennyire harmonikusak pedig csak megijesztett. Engem maximum hátsón paskolt Aiden, de nem nagyon fértünk volna bele egy romantikus regénybe.
Ez nem hülyeség. Egy házasságterapeuta mondta, hogy ki tudnak hűlni a kapcsolatok. – Folytattam kicsit fojtott hangon. Nem akartam, hogy Dean vagy akár Daniel meghallja a dolgot. Az utóbbi biztosan azonnal kioktatna, hogy már megint elrontottam a kapcsolatomat és majd csodálkozom, hogy ismét az ő vállán sírom ki magamat. Csakhogy én nem szándékosan űztem el mindenkit magam mellől. Még Nat Forestet is meg akartam tartani, tényleg, de nem sikerült… hiába küzdöttem az utolsó percig és próbáltam megragadni azt a rengeteg érzést, ami hozzá kötött. Azt már a szerelem, amit iránta éreztem, nem tudta felülírni. Egyszerűen csak megszűnt létezni a házasságunk és nem volt több egy görcsös ragaszkodásnál. Akkor már nagyon nem volt jó.
A kis feszültséget Amber hangja szakította félbe. A lakót kereste a hasamba, aki éppenséggel egy egészen más pocakban volt éppen… bár tény, hogy amennyire megviselt fizikálisan a rendszeres hányingerrel vagy éppen a szédüléssel, lehetett volna éppen bennem is. Zavartan pislogtam, hatalmasokat a kislányra. Ennél félelmetesebb kérdést el sem tudtam volna képzelni egy hatéves szájából. Szaporodás. Majdnem olyan, mint a halál. Képtelenség elmagyarázni úgy, hogy ne törje össze az ember a mesevilágukat.
Aiden kilépett mellőlem, éppen Aiden elé. Ahogy leguggolt, megint olyan apukás volt, amilyen én sosem leszek ebben az életben. A gyerekeimnek is inkább leszek egy szórakoztató haver, mint igazi szülő. Alkalmatlan voltam arra, hogy igazán felelősségteljes döntéseket hozzak meg, vagy éppen fegyelmezzek bárkit is.
– Tudod, ez egy nagyon különleges baba lesz. Egy másik pocak vigyáz rá, hogy rednesen fejlődjön, mert sem én sem Elliot nem tudunk róla úgy gondoskodni. Ettől függetlenül a közös babánk lesz, mert mind a ketten szerettük volna. Így érthető? – Beszélt hozzá Aiden kedvesen. Láttam, hogy Amber mennyire figyel minden szavára. Izgatottan szorongatta a felé nyújtott hatalmas kezet.
– De Elliot jó anyuka. Ada is megmondta, hogy ő az anyukája… – dünnyögte Amber és még mindig kérdőn bámult Aidenre és rám is. Megköszörültem a torkomat és kicsit hátrébb léptem a beszélgetéstől. Inkább az egyik plüssbárányos pultot bámultam.
De cuki!– Kiáltottam fel. Szerencsére Aiden kapott az alkalmon és közénk irányítva Ambert, megindultunk a pult felé. Valószínűleg a bárányok amúgy is jobban érdeklik, minthogy kinek a hasában rugdalózik az unokatestvére. A lényeg akkor is akkor kezdődik, mikor megszületik.
– Válasszatok valamit – mondta Aiden. A szokásos nagylelkűsége persze a fenékpaskolással máris homályba veszett, ahogy a hátsómat kicsit megmozgattam a finom simítás alatt. Amber már előre lépett és egy puha, de kisebb rózsaszín báránnyal fakrasszemezett. – Az a lógó fülű úgy néz ki, mint egy hatalmas bárányfelhő nyúl – bökött az egyik plüssre Aiden.
Akkor a rózsaszín és a nyúlbárány lesz, néni. – Közöltem az eladóval. Éppen időben, mert mire Aiden kifizette és Amber is, meg én is boldogan ölelgettük a szerzeményünket, a hangosbemondón közölték, hogy tetszik a bárányszépségverseny és a nézők üljenek le a lelátón.
– Hozunk sheepburgert. Addig foglaljatok helyet! – Jelentek meg mellettünk Danielék. Az öcsém épp a karjába vette a kislányát, majd egy bólintással a kis család röviden távozott.
Megfogtam Aiden kezét és óvatosan húztam a lelátó felé. Gyerekkoromban sokszor jártunk ide mindenféle eseményre. Még a cirkusz is itt volt, mikor elérkeztek… bár egy varázslógyereknek nem volt olyan izgalmas, mint a mugliknak. Csak anyám ragaszkodott hozzá, hogy társaságba járjunk.
Gyerekkoromban itt voltak a foci meccsek. A muglik egy labda után futkosnak… – magyaráztam és felvezettem a lelátó harmadik szintje felé, ami a legmagasabb volt. – Elég uncsi volt.
Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2022. 01. 12. - 21:28:51 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


Furcsa volt Elliot félelme a kapcoslatunk iránt, bár nem idokolatlan. Egyszer már elhagytam. Egyszer? Az elején szinte folyamatosan, aztán szépen lassan ő lett a kisherceg én pedig a róka. És most már ott tarto, hogy nem hagyom el. nem hagyhattam el. Nem tehettem tönkre mégjobban, és az árnyak... Az árnyak bár még mellettem jártak, megtanultam őket kicsit figyelmen kívül hagyni, és élvezni tudtam az élet adta közös pillanatokat. Még azokat is,a mik benjaminnal voltak közösek. Valahogy már nem akartam szánalmasan mindenen keseregni. Azon, hogy ELliot fura cuccokat kent magára, vagy hogy Bejamin milyen fárazstó a zenélésével vagy a foyltonos dumálásával. Nem éreztem úgy, hogy az egész élet rám nyomta a súlyát, egyszerűen csak élveztem hogy éltem, hogy együtt tölthettem a napjaim azokkal akiket szerettem, és közben reméltem, hogy a terveimmel, a terveinkkel valahogy a távolban lévő apámat is büszkévé teszem. Fájt, és sokszor marta a szemem és  atorkom a bűntudat, amikor csak eszembe jutott hogy viselkedtem vele. talán nem is érezte, hogy fontos volt nekem. Ez állandóan elkeserített. De Benjamin mindig mondta, hogy apa mindent tud. Talán ezt is tudta, hogy én valahogy... egyiküket sem akartam bántani. Soha. nem csak aznap az átokkal. Hanem a többi hétköznapon nem. Ebbe kapaszkodtam.
– Ez nem hülyeség. Egy házasságterapeuta mondta, hogy ki tudnak hűlni a kapcsolatok - hallatszott be a gondolataim közzé Elliot bánikolása, miközben még egyszer horkantam egyet, és inkább dugtam egy újabb cigit - az előző úgyis ment a kásába az esés miatt - a számba és meggyújtottam apa régi öngyújtójával. A szemem sarkából lestem Elliotra és rá volt az arcára írve minden gondolata én pedug szinte szóról szóra le tudtam őket olvasni. Ismertem már, ismertem az embereket, mindekinek láttam a legsötétebb és a legjobb arcát is. Elliotot pedig sosem volt olyan nehéz kibogarészni, mégis élveztem elidőzni az arcán amin annyi érzelem hullámzott, az enyémhez képest.
- Nyuszi, amennyit mi szexelümnk, és utazunk és kutyát sétáltatunk és szexelünk... említettem már, hogy szexelünk? Szóval nem fog kihűélni a kapcsolatunk - dünnyögtem kissé lazán lusta mozdulattal, mert valahogy... Nem tartottam ezt valószínűnek. Már túlvoltunk minden nehezén, ami kettőnket széttéphetett volna, Feryll is eltűnt az árnyékával is. Minden más mai következett csak erősebbé tehet minket. - Nem kell félned.
Közben persze Amber is elénk keveredett, ahogyan a nagyapja éppen báránybizniszbe kezdett, én pedig hirtelen nem is tudtam neki, hogyan magyarázzam meg a gyerek dolgot. Imádnivalóan okos kereszt kérdései voltak AMbernek, és talán ezért is kedveltem annyira ezt a kislányt is. Valahogy midnig jól kijöttem a gyerekekkel, pedig nem volt velük sok tapaszutalatom. talán ez az ösztön valahogy apámtól eredt. Mielőtt leguggoltam volna elé, inkább el is tapostam a hóban a cigit, hogy ne füstöljek az arcába.
– De Elliot jó anyuka. Ada is megmondta, hogy ő az anyukája… - mondta Amber, mire elvigyorodtam.
- Persze hogy az. Tökéletes, igaz Nyuszi? - mormogtam miközben összeborzoltam a haját kedvesen és felegyenesedtem. Rákacsintottam Elliotra,  majd vezettem is őket a játékokhoz, hogy midnenki aztán ujjongva ölelgesse magához a plüssöket. Attól függetlenül, hogy utáltam régen a közös családi nyaralásunkat is... Szerettem a szeretteimről gondoskodni. Nem sokkal később Dianáék felnyalábolták mellőlünk Ambert aki vigyorogva integetett nekünk, nem mintha ne találkoznánk még a mai nap folyamán.
- De Elliotnak pink zsömlével kérjétek, láttam, hogy van olyan is - vigyorodtam el mielőtt eltűntek volna a tömegben és mi is megindultunk a lelátók felé, hogy unalmas bárányokat bámuljunk, mintha valami unalmas, átlagos angol család lennénk.
– Gyerekkoromban itt voltak a foci meccsek. A muglik egy labda után futkosnak…  Elég uncsi volt - kezdte magyarázni Elliot mire én hümmögtem egyer. Nem volt számomra ismeretlen mondjuk Benjamin béna sárvérű vagy félvérű haverjai rászokatták a szeszélyes miuglis hülyeségekre, míg én elvoltam a méltóságteljes aranyvérű érdek barátaimmal. Akiket csoda, hogy nem öltem meg, miután azon a bizonyos tavaszi napon el nem törték az öcsém vállát.
- Akkor tök jó játszótársa lennél Seannek. Te rúgnád a labdát ő meg kergetné veled - viygorodtam el. - Keveset mesélsz a gyerekkorodról. Kívácnsi vagyok, mit csináltál itt amikor kölyök voltál.
Miközben Elliot ha mesélt ezt-azt a lelátók is megteltek, odalent pedig a birkák akik tök ugyan olyanok voltak ácsorogtak, mellettük a gazdáikkal. Onnan tudtam kiszúrni DEant, hogy neki volt a lehető legünnepélyesebb arckifejezése. Na meg a vörös szakáll is sokat segített. Közben még mellénk ért Daniel csapata is, kezükben a burgerekkel, amik között ott virított pinken az egyik.
- Remélem nem maradtunk le smemiről - telepedett le mellénk Diana, az ölében ücsörgő Amberrel. Én csak intettem a fejemmel egy nemet, és elvettem a kajánkat.
- Hölgyeim és Uraim! Üdvözöljük önöket a hagyományosan megrendezett birka szépségversenyen. Itt láthatják a döntősöket, melyek a selejtezőkből kerültek ki győztesen. Akik a győztes címért és az almáspitéért versenyeznek: Szamóca, Bogyó, Bogáncs, Ribizli és Sajttorta!
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2022. 01. 13. - 20:02:48 »
+1

◂ a bárányok bégetnek
2003. január 8.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: black for you zene: yours

– Nyuszi, amennyit mi szexelümnk, és utazunk és kutyát sétáltatunk és szexelünk... említettem már, hogy szexelünk? Szóval nem fog kihűélni a kapcsolatunk – magyarázta Aiden. Hát igen, ez a része tényleg működött, az én fejemben mégis a Szombati Boszorkány cikke ült meg a gondolataim mögött. „Egy kapcsolat csupán a házasságig szenvedélyes. A boldogító igennel egyfajta nyugalom szál a felekre és megkezdik a sörhas növesztést.” Ezt harsogta a cikk. „Ráadásul eltűnik a titokzatosság, ami a tüzet életben tartja.” Ezek a szavak ott maradtak a fejemben, egyértelműen jelezve, hogy nem igazán vagyok magabiztos a kapcsolatunkat tekintve. – Nem kell félned. – próbált bíztatni, mintha nem történtek volna közöttünk régen fájdalmas dolgok.
Jó… lehet, hogy nem olyan nagy a baj… – dünnyögtem és megpróbáltam hinni benne. Amber persze egy kicsit beragyogta a napot, még ha elképesztően zavarba is hozott a szövegelésével. Volt ez-az, amit igazából Aiden nem tudott rólunk… rólam, meg úgy a korábbi családi életemről. Régen minden Natos dolgomra borzasztóan féltékeny volt, ezért nem meséltem neki semmit, mostanra meg amúgy sem nagyon jutott eszembe megszokásból.
Többek között azt sem tudta, hogy Ada egészen kicsi korában, úgy öt-hat évesen megállás nélkül anyának szólított. Azt hiszem, csak hiányzott neki az igazi anyukája, én pedig jobb pótlék voltam erre a szerepre, mint mondjuk a mackósabb méretekkel rendelkező Nat. Nem szerettem, ha mások előtt úgy hív, de ez volt a mi kis titkunk családilag. Még anyák napján is teapartiznom kellett vele és kaptam ajándékba egy kézzel rajzolt kártyát tőle.
– Persze hogy az. Tökéletes, igaz Nyuszi? – kacsintott rám Aiden, ahogy felkelt a kislány elől. Megköszörültem a torkomat és kicsit elpirultam, de még mielőtt bármit is kibökhettem volna az Adával való kapcsolatomról, a bárányplüssökre terelődött a figyelem. A hatalmas gömbszerű, már-már felhőnyúlra hajazó forma puhán simulta a karjaim közé. Kicsit magamhoz öleltem, aztán Aiden kezébe nyomtam, hogy inkább ő cipelje. Mire nem jó, ha az embernek férje van.
Az öcsém és a családja eltűntek hamburgert szerezni, mi meg felmentünk az ósdi fakilátóra, ami már gyerekkoromban is létezett, hogy helyet foglaljunk öt főnek. Közben odaböktem Aidennek, hogy régen itt néztem bőrgolyó után futkosó mugli kölyköket. Az igazat megvallva ez volt a legközelebbi kapcsolatom a varázstalanok sportolási szokásaihoz… és elég félelmetes volt, mikor néha-néha fejbe talált az a valami, én meg majdnem elájultam. Túl kicsi és gyenge kölyök voltam ahhoz képest, hogy állandóan nagy szájjal álltam ki magamért.
– Akkor tök jó játszótársa lennél Seannek. Te rúgnád a labdát ő meg kergetné veled – vigyorodott el Aiden. – Keveset mesélsz a gyerekkorodról. Kívácnsi vagyok, mit csináltál itt amikor kölyök voltál.
Ahogy helyet foglaltam, keresztbe vetettem a lábaimat, majd kissé zavartan kezdtem el piszkálni a sálat a nyakamban. Nem is tudom, nem volt igazán mit mesélnem Aidennek… nem volt kifejezetten gyerekkorom. Kevés játékom volt, nagyrészt anyámmal menekültünk és mikor idekerültünk sem volt vége a nehézségeknek. Az apám mindent megtett, hogy anya sose lehessen boldog.
Hát… igazából sosem lehettem gyerek nagyon. Csak ott a manónál, meg mikor felfedezni jártam az erdőbe. – meséltem nagy lelkesen. Közben Deant néztem, ahogy Bogáncs mellett, nagy büszkén megjelenik. Megtapsoltam és még lelkesen úúúúúztam is nekik. A bárány láthatóan fel is emelte a fejét, hogy megfigyelje, ki örül neki ennyire. – Mások miért nem lelkesednek a barikért… – Dünnyögtem, ahogy zavartan körbenéztem. Mindenki engem bámult.
Aztán megjelent az öcsém és a kezembe nyomott valami rózsaszínt. Nagyot pislogtam az ételszerű dologra, bár inkább tűnt egy fürdőszobai gyerekjátéknak. Megköszörültem a torkomat is, úgy pillanatottam Danielre magyarázatot várva.
– Egy hercegnő menü bátyónak – morogta a szakálla alól, aztán Aidennek is adott egy szendvicset, ami sokkal nagyobb volt, mint az enyém. – Ez pedig egy Megvadult Kos menü. – Tette hozzá, majd ő is végre leült.
Amber Diana öléből figyelte a nagyapját, ahogy büszkén ácsorgott Bogáncs mellett. Még meg is paskolta a jószág fejét, ahogy a műsorvezető, bajszos bácsi is előkerült: – Hölgyeim és Uraim! Üdvözöljük önöket a hagyományosan megrendezett birka szépségversenyen. Itt láthatják a döntősöket, melyek a selejtezőkből kerültek ki győztesen. Akik a győztes címért és az almáspitéért versenyeznek: Szamóca, Bogyó, Bogáncs, Ribizli és Sajttorta! – harsogta a szöveget. – Kérem mutassák be az egyedi számukat! Ezt követően a zsűri előtt vonulnak fel az állatok. – Tette hozzá.
Szamóca valami karikás trükkel próbálkozott, Bogyó pedig hát nem tudom… béna volt. Bogáncs volt a legjobb természetesen, aki elbégette a Für Elise-t.
Ő az én barim! – Visítottam nagyon tapsolva és felpattantam Aiden mellől. Olyan lelkes voltam, hogy még a hamburgeremet is elhajítottam, valami kopasz fejre két sorral előttünk. A pasas azonnal felkelt, látszott, hogy kétméteres, széles vállú… tipikus paraszt és nem a szó nemes értelmében.
– Tökmag! Letépem a fejed! – üvöltött rám, majd a tekintete Aidenre vándorolt. – Neveld meg a csajod, te gyökér gyerek!
Csaj?! Férfi vagyok baszd meg, te mugli söpredék! – háborodtam fel.
Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2022. 01. 18. - 23:07:54 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


Iagából csak próbáltam győzködni, pedig tudtam, hogy jó okkal félt, sőt talán még jól is tette. Valahogy nem tartottam magam olyan megbízhatónak, és még most is tartottam tőle, hogy még egyszer majd ugyan új darabokra töröm. Ez a gondolat kísért a legtöbb álmatlan éjjeleimen, a sok más szörnyűség mellett, amiket én tettem, és a vér képe villog közben a tenyeremen. De méltósággal cipeltem a kerszetemet, egyenes háttal, ahogy azt apámtól tanultam.
– Jó… lehet, hogy nem olyan nagy a baj… - motyogta ELliot, én pedig csak sóhajtva haladtam vele tovább, hogy aztán azon godnolkodjak, mégis milyen más újságot kéne járatni a Szombati boszorkány helyett, ami annyi szánalmas és undorítóan fos cikkeket tartalmazott, hogy már akkor rosszul voltam, ha csak ránéztem a címlapjára. Én izgalmasabbakat olvastam, művész újságokat, vagy a leggazdagabb varázslók éves számát vettem meg, meg egyéb ilyen kifinomultságokat olvastam, már ha el tudtam, mielőtt ELliot össze nem tépte volna őket vagy meg nem semmisítette a számokat. Legtöbbször gyorsabb voltam nála szerencsére, főleg amikor mondjuk elalszik egy napra.
- Nyuszi, neked is inkább a Leggazdagabb Aranyfákat kellene olvasnod. Legalább midnig látnád ott a családom nevét is. Úgy mind az összes rokonoméval egy helyen - horkantottam fel, de azért büszke voltam erre,. Kevés aranyvérű család volt ilyan ragaszkodó az örökségére, és valahogy hiába ágaztunk szerte-szét még midnig ott volt az a mágikus fotóalbum, a levelek és a közös találkozások, ha egyik-másik alkalommal össszefutottunk a városban vagy anyánál velük. Szerettem a családomat, és büszke voltam arra, hogy ELliot is ennek a részese lehetett, és nem kell az apja őrült családjával lennie.
Lassan felkeveredtünk a lelátóra, miután mindeki kapott tőlem valami cukit és aztán csak hallgattam ELliotot és a múltját. Igazából mindig is érdekelt a gyerekkora, mert valahogy elképzelve is már nagyon bájosnak láttam. Szerettem amikor egyes beszélgetések egyre közelebb hoztak minket egymáshoz. Én modnjuk keveset meésltem erről és ő is csak ritkén hozta szóba a múltját, de valahogy... hallgatni ezt sokkal jobb volt, mint hogy én a húgomról vagy az apámról meséljek. pedig attól, hogy nem akartam folyton rájuk godnolni, ott bújtak meg állandóan a gondolataimban, elég volt csak egy szellő, egy tócsa és máris előre tolakodtak. De már lassan megszoktam, hiszen nekem minden fájdalommal együtt kellett élnem.
- Hát… igazából sosem lehettem gyerek nagyon. Csak ott a manónál, meg mikor felfedezni jártam az erdőbe - Erre nyomtam egy kis vígasztaló csókot ELliot puha ajkaira, azért én mégis... ahogy mondani szokás, aranykanállal a számban születtem.
- Ó. És bizonyára mély benyomást keltettél benne, ahogy pisiltél - vigyorpdtam el, majd félbeszakítottak  bárányok. Azon agyaltam, hogy miért volt mindegyiknek valami kaja neve, azt hittem mondjuk olyanok lesznek, hogy Biri, Bori, Bari, Bordos, Böngyör. Valahogy egyik se volt olyan szokványos birka név.  Bogáncsnál ELliot lelkesen kiabál és tapsikolt, miközben mindenki olyna unalmas parasztosan fordult felém, én meg olyan mit bámultok, faszfejek szemekkel néztem rájuk, majd ELliot megszóllat, az orra alá dünnyögve.
Mások miért nem lelkesednek a barikért… - mormgta letörten én meg csak átkaroltam a vállát és magamhoz húztam, hogy legalább valami férfias támogatást nyújtsak neki, mert biztos, hogy én se ordibáltam vona így, még Benjamin unalmas meccsein se. Közben meg is kaptuk a kaját, én pedig rávigyorogtam Elliot tesókájára.
- Ne aggódj, lesz itt megvadult kos - mondtam szemtelenül, mire Diana füle tövéig elpirult, én pedig viygorogva kacisntottam Elliotra közben, miközben nekikészültem a kosnak, mert már éhes voltam. Szerettem enni, férfiből voltam és kellett a magasságomhoz tartozó energia. A következő percekben a birkák mind előadást tartottak, de mindegyik olyan unalmas volt, ez idő alatt simán csinálhattam vona valami hazsnosabbat is, mondjuk elolvashattam volna  Félkegyelműt Dosztojevszkijtől, aztán persze bogáncs már az én érdekéődésemet is felkeltette mert a Für ELise-t bégette el, amire elégedetten hümmögtam és dugtam az ajkaim közzé egy cigit, miuztán megettem elédegetten a kosos hamburgert. Aztán ELliot nagy lelkesedésében eldobta üvöltözve  a kezéből a kaját, bele egy skinhead pofájába, aki röhgtön felemelkedett úgy, mintha ő lett volna a falu Janija.
– Tökmag! Letépem a fejed!  Neveld meg a csajod, te gyökér gyerek!
– Csaj?! Férfi vagyok baszd meg, te mugli söpredék! - kiabálta vissza ELliot, mielőtt én úgy kioszhattam vonla ezt az anyjaparasztját, mint a szart. Erre már rambózott is felénk a pasas, én pedig ELliot elé álltam őt védelmezve.
- Mi a szart pofázol te kis csíram hát ketté törlek izomból, hogy az anyád úristenit! - kiabálta a disznaj, miközben megállt felém tornyosulva. Kicsit irigykedtem Benjaminra, hogy nem rendelkeztem az ő izomagyával és az izmaival mégsem voltam olyan erős mint ő, és multkor is lenyomott volna skanderben, ha nem csaltam volna, hogy győzzek. Szegényt talán egyszer hagyni kéne nyerni. - A gyökér pasid szoknyája alá szaladsz, mi? Na, hát gyere, gyere csak ki a gyepre intézzük el - csapkodta a tenyerébe az öklét és a közönség meg ujjongani kezdett. Én csak unottan kifújtam a füstöt az ajkaim közzül, majd egy olyan erős ütéssel öklöztem a fickó álla alá, hogy fájdalmas hangon csattant össze a foga, és talána  nyelvét is elharapta.
- Soha ne sértegesd a férjemet, kobold és goblin keverékű fattyú! - modntam megvetően, ahogy a megtántorodó, ájuló félben lévő fickóra néztem.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2022. 01. 20. - 18:48:42 »
+1

◂ a bárányok bégetnek
2003. január 8.

a i d e n
we’re only obsess over relationships
that feel unfinished

style: black for you zene: yours

– Nyuszi, neked is inkább a Leggazdagabb Aranyfákat kellene olvasnod. Legalább midnig látnád ott a családom nevét is. Úgy mind az összes rokonoméval egy helyen – mondta Aiden, finoman célozva, hogy a Szombati Boszorkány nem éppen kulturális folyóirat. De hát nem is ezért olvastam a lapot. Egyszerűen csak szerettem volna jobb partnere lenni Aidennek. Ahogy korábban Nat mellett, most is fejlődni akartam a főzésben, a kapcsolatokban és ilyenek.
De én nem értek a tőzsdéhez… – Sóhajtottam.
A pénzügyi dolgokhoz sosem értettem igazán. Talán ezért nem is volt sosem közöm nagyobb vagyonhoz, apám egy-egy gyengébb pillanatát leszámítva. Inkább csak azt tudtam, hogy ami csillog, az kell, ami pedig nem csillogott, az unalmas és nem keltette fel az érdeklődésemet. Ezt persze Aiden is tudta, azért vágott velem bele az Aranyfog megnyitásába. Az én képességem az ő üzleti érzékével tökéletes találkozás volt. Én nem voltam nagyra vágyó. Egy lepusztult ír házban is ellettem volna, én csupán szenvedéllyel viseltettem a varázstárgyak iránt. Aidenben meg megvolt ez a képesség, hogy ezt használni tudja.
Szóval ezzel a részével nem volt baj velem. Azon a szinten viszont nagyon is, hogy hogyan kell családban viselkedni. Nat is megmondtam, nem vagyok alkalmas gyerekek nevelésére és hogy meg kell változnom, ha családot akarok. Csakhogy már annyira próbáltam megváltozni, hogy sokszor ijesztőnek tűnt saját magamként viselkedni. Aiden ezt bizonyára észre is vette, mert okos volt és határozott.
–  Ne aggódj, lesz itt megvadult kos – mondta Aiden szemtelenül, mikor megérkeztek a kaják. Az enyém persze olyan rózsaszín volt, hogy tényleg hercegnőnek tűntem. A flört persze elterelte a figyelmem az enyhe sértettségtől, amiért hercegnőnek titulált a saját öcsém.
Tartogasd otthonra a varázspálcád, nagyfiú. – Kacsintottam vissza kissé szerencsétlenül. Diana persze ettől csak még vörösebb lett, ami végre kezdte szórakoztatóvá tenni a helyzetet… egészen addig még Bogáncs nem került a műsor középpontjába. Imádtam, ahogy ritmusosan bégetett. Ez van, ha egy varázsló nevel fel egy bárányt és nem egy unalmas mugli.
Aztán túl lelkes lettem és persze a legnagyobb darab kopaszt sikerült eltalálnom. Kicsit gondolkodnom kellett kire emlékeztet, mert ismerős volt, ahogy vadul kapálózott felém mocskolódás közben. Aztán beugrott. Az a Peter gyerek volt, aki kölyökkorunkban állandóan az öcsémet nyúzta, hogy milyen kicsi és szerencsétlen, engem meg a templomi énekkarral húzott, hogy milyen kis buzis vagyok. Hmm… hát kissé betalált, O’Mara. – Emlékeztetett a hang, ahogy lepörgött előttem néhány verekedésünk is.
–  Mi a szart pofázol te kis csíram hát ketté törlek izomból, hogy az anyád úristenit! – üvöltözött úgy, mintha ő lenne ennek a szemétdombnak az ura. – A gyökér pasid szoknyája alá szaladsz, mi? Na, hát gyere, gyere csak ki a gyepre intézzük el – Csapott a tenyerébe, majd kimászott a lelátóról. Engem szó szerint maga után rángatott, mert na. Engem könnyebb volt lekapni, mint Aident, akin azért duzzadtak rendesen az izmok. Aztán persze ő is utánunk jött, de addigra már elengedett a tahó és csak rá bámult vicsorgós-vigyorgós képpel. Elbízta magát. Nagyrészt ez volt az olyan törékeny alakok előnye, mint amilyen én is voltam.
Muci lényegében csak odalépett elé és mielőtt bármit is tehetett volna, Aiden ökle az arcában landolt. Gyorsaság. A legjobb fegyver az ilyenek ellen. A térde megrogyott, majd nyöszörögve omlott a megfagyott fűre, amiről az eseményre eltakarították a havat.
– Soha ne sértegesd a férjemet, kobold és goblin keverékű fattyú! – mondta megvetően Aiden, én pedig egyenesen a karjai közé rohantam.
Én hősöm! – Mondtam és a nyakára nyomtam egy aprócska puszit. – Szar érzés lehet, hogy megint Elliot O’Mara nyert, Peter… – Fordultam aztán meg, majd az alélt pasas felé néztem, akit eddigre egy kövérke nőszemély próbált összekaparni.
Ideje megtanulni, nem mindig a méret a lényeg.– Közöltem nagyokosan, majd egész egyszerűen elhúztam Aident, vissza a lelátó felé, viszont mielőtt vissza tudtunk volna menni a helyünkre, meghallottam: „És az első helyzetet díját a mi kis énekesünk, Bogáncs nyerte.” Dean büszkén vette át a díjat, Bogáncs meg hangosan bégetett egyet a nevelőapámnak, ahogy a nyakába került a rózsaszín masnira függesztett, aranyérme.
Bocsáángcs! – Visítottam lelkesen.
Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: Tegnap - 21:33:20 »
+1


2003. január 8.
outfit >><< song

A bárányok hallgatnak


- Tartogasd otthonra a varázspálcád, nagyfiú - szólalt meg ELliot mire én szemtelenül feltűnően végig mértem, hogy az amúgy is zavartan ücsörgő DIanát még jobban zavarba hozzam. Egyszerűen ez is olyan kellemesen jó hobbi volt. Bájosak voltak ketten együtt és valahogy az is olyan édes volt, hogy Amber enynire kijött vele. Egy kicsit arra is gondoltam, hogy remélem majd egyszer Ade is elfogad úgy, ahogy mondjuk Lola is elfogadott minket. Örültem, hogy az életem haladt valamerre, hogy nem rekedtem bele mégsem önnön magam mocsarába, és hogy valahogy a vonzás törvénye miatt mégis csak kilyukadtam ELliot mellet. Utáltam beismerni, de mégis csak mindig én voltam az, akit megmentettek, és ezt sose mondtam volna el neki.
persze ELliot mellet sosem volt nyugtom, és most is meg kellett védeni, bár persze ez sokkal izgalmasabb volt, mint a bárányok viadalát bámulni, amit most se értettem, hogy miért volt olyan nagy szám, pedig azért Bogáncs bégetése egészen bájos volt, és kifejezetten művészi, a maga nemében. Szóval sajnálatos módon a zsűrik tököléséről lemaradtam, amíg éppen egy helybéli parasztot tanítottam meg arra, hogy hol a helye. természetesen a lábaim alatt, és nem abban az értelemben, ahogyan Elliot is szokott lenni, szenvedélyesebb perceinkben. Utáltam az ilyen buta és idegesítő izomagyúakat... Bocsi Benjamin. Már értem,. hogy miért vertelek el mindig, amikor nekem estél. Elégedetten néztem a csúszómászó, elszédült alakot a földön akit egy kövér banya akart összeszedni a földről, és szerencséje volt, hogy nem használtam a pálcámathogy modnjuk apró kis drabokra tépjem, amiért sértegette a férjemet.
- Na most lehet szeretni - vigyorogtam ELliot felé, és odahajoltam hozzá, hogy a megérdemelt csókomat kiköveteljem. Büszke voltam magamra? naná. és élveztem, hogy lenyűgözhetem Elliotot a testi erőmel.
- Én hősöm! Szar érzés lehet, hogy megint Elliot O’Mara nyert, Peter… tette hozzá ELliot mire felmordultam, és megforgattama  szememet, miközben a szám közzé nyomtam egy szál cigit, és a nyelvemmel az ajkaim között forgattam lusta mozdulattal, de még nem gyújtottam rá.
- Héé, én ütöttem ki, ez az én köröm, de legközelebb meghagyom neked a verekedést - mormoltam megjátszott sértődéssel. Közben azért hatalmas ujjongás is tört fel az emberekből, és láttuk, ahogy Dean és a bárány is elégedetten kihúzták magukat, mert ők lettek a győztesek. Erre azért eléggé büszke voltam, szerettem, ha a családom tagjai lenyűgözőek, még ha nem is annyira, mint én, de legalább... legalább kiemelkedtek az átlagosságból. Elliot lelkesen ordibált mellettem, és megint megbámultak minket, aztán csak sóhajtottam egyet, hogy lehúzzam a nevelőapja és a birka mellé, hogy azt ölelgetve legyen róla egy képe, ha már úgyis volt valami győztes fotózás a helyi lapnak.
- gyere nyuszi, ölelgesd meg a kedvenc birkád - mormogtam, majd intettem Danielék felé is, hogy mi lassan megindultunk ők pedig turbékolhattak a lelátókon még összebújva mint a címlapokon szereplő álompárok, és valahogy még jól is állt nekik ez a fajta rózsaszín nyálasság is
- GratulálunkDean - mondtam neki, miután végül kifotózkodtuk magunkat és Bogáncs éppen a szájával rágcsálta Dean finomnak tűnő kabátját. Nem tűnt úgy, mintha meg akarta volna enni, lehet csak kedvességből cuppogott a gazdájának.  - remélem őt nem... khöm - köhömmölög a legutóbbi báránypörköltünkre célozva, mert Kormit ELliot azóta is csak úgy random emlegette.
- ELliottal még terveztünk tenni egy kis kellemes délutáni sétát, hogy méylrehatolóbban megsimerjem a helyet ahol felnőtt - vigyorodtam el direkt olyan szavakat hazsnálva, és közben végre rá is gyújthattam, hiszen Amber se volt már a közelünkben. Elliotra lestem és kacsintottam is rá, majd ártatlan fejjel pislogtam Deanre. Szerettem ezeket a kis apró, családi pillanatokat, és iagzából annak is örültem, hogy ELliot családjába is kezdett valahogy visszatalálni az élet. Mintha ők is jobban kivirultak volna azután, miután rájöttek, hogy nem fogom mmég egyszer dobni az ő szeretett ELliotukat és még kevésbé éreztem én is úgy, hogy szívesen megforgatták volna a gyapjúvágót a torkomban.
- Elliot úgyis szereti testközelből megumtatni nekem a dolgokat, igaz, nyuszi? vigyorodtam el még egyszer hogy húzzam a körülöttünk lévők agyát.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 25. - 19:00:37
Az oldal 0.814 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.