+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Déli szárny
| | | |-+  Bolton professzor irodája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bolton professzor irodája  (Megtekintve 571 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 17. - 17:19:12 »
0




Belépve az ember egy rendetlen irodaféleségben találja magát. Mindenhol könyvek, pergamentekercsek hevernek. A tintásüveg nyitva hagyva száradt be az asztal közepén. Itt-ott még egy-egy ruhadarab is hever a tanár úr holmijával vegyülve. Ettől jobbra, a könyvespolcok között egy keskeny rés vezet a hálórész felé, ahol hasonló mértékű rendetlenség uralkodik.
Naplózva

Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 10. - 14:31:18 »
0


Tudom, hogy valami nem kerek. Rosszul aludtam, nem tudtam kiverni a fejemből a francia nő sikítását a balesetben. Utálom, ha összeálmodok ilyen baromságokat. Azóta, hogy anyám kivitt a Kings Crossra nem ültem autóban. A levelet forgatom a kezemben, amit anyám küldött. Anyám kellett hogy küldje, de minden jellegzetes dolog hiányzik. Nincs puccos boríték, valószínűleg puccos levélpapír sem. Anyám írása olyan kapkodósnak tűnik a borítékon. Nem merem kinyitni.
A macskámra nézek, mint egy támogatást várva, Toni pedig lelkesen dörgölőzik a lábamhoz. Ez csak egy levél, nem lesz semmi baj. Mi baj lehetne? Kicsit remeg a kezem, ahogy kinyitom a borítékot, és kihúzom a félbehajtott írólapot. Egy szanaszét satírozott tintapacát látok a papíron, nagynehezen kiolvasom mit írt anyám. Mintha nem let volna elég bajom. Akarok e menni a temetésre?
Mittudomén, egy hete anyám még azt mondta hogy átugrik Londonba mert beszélni akar velem. És most nincs apám. Na nem mintha az elmúlt évben lett volna. De most végleg nincs.
Zúg a fülem, a kardigánom zsebébe gyűröm a papírt. Nem is érzékelem, hogy elindulok valahova, arra sem emlékszem az előző pillanatban hol voltam.
Zúg a fülem, és közben a nő sikoltása visszhangzik a fejemben. És csak arra tudok gondolni, mi van, ha nem álmodtam? És apám ott volt, és nem tudják ki a hibás, és nem látom többet.
És zúg a fülem, de nem merek sírni, és a lakáskulcsom keresem. Apám lakása.
Zúg a fülem, az a lakás már az enyém. Az egyik zsebemben papírgalacsin, a másikban lakáskulcs, és én sem tudom hová megyek, de megyek. Összefolynak a képek, de nem merek sírni, valaki nekem jön és majdnem fellök. És kiesik a zsebemből a level, de visszagyűröm a zsebembe, és bekanyarodok valahova.
És üres a folyosó, és nem is értem mit keresek itt, és zúg a fülem és csattanok egy ajtón, és kitartóan próbálom a lakáskulccsal kinyitni. És nem nyílik, és felnézek. Aranyló névtábla figyel az ajtón, és nem apám neve van rajta. Lecsúszik a kilincsről a kezem, ahogy felfogom kinek a neve áll a táblán.
Sage Bolton.
Hátrébblépek, és már kezdek reménykedni, hogy nem vette észre ahogy megpróbáltam hozzá betörni, de nyílik az ajtó és még mindig zúg a fülem.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 14. - 18:31:44 »
+1

to; TANIA

2002. március 8.



A hamu éppen az egyik dolgozatra hullott az asztalomon, ahogy megtámasztottam a kezemet az asztal szélén. Unott, szürkenap volt ez is, akárcsak az összes mostanában... alkohol nélkül szép lassan elvesztem, mintha az mosolygós, táncolós, őrülten laza Sage Bolton egész egyszerűen köddé vált volna. Nem voltam több, mint egy kagylóhéj, aminek a tartalmát márt valaki kierőszakolta belőle. Talán sok volt, amit a testvéreim tettek velem, hogy ki akartak semmizni mindabból, ami engem illetett apánk örököseként. Egyre kevésbé tartoztam bárkihez is, a család nagyrésze eltávolodott tőlem. Sallyvel sem jöttek össze a dolgok. Egyedül voltam. Tökéletesen egyedül.
Csendesen piszkáltam meg a hamut, hogy az asztallap felé sodorjam, majd egész egyszerűen magam elé húztam a dolgozatot. Újabb szövegelés ugyanarról a három rúnáról, mint a korábbi. A pennát megmártottam a piros tintába, hogy pipát tegyek a bekezések mellé, majd egész egyszerűen a szokásos K-t írtam rá. Egy előnye megvolt az iskola legfiatalabb tanára voltam. A diákok nagyrésze nem tartott tőlem, az óráimat inkább szórakozásnak látták és valahogy könnyebben meg is jegyezték, amiket mondtam nekik. Elég kevesen kaptak Kiválónál rosszabb eredményt, éppen csak azok, akik nem jelentek meg az órákon vagy a dolgozatok alkalmával.
Félretettem a kiégetett dolgozatot, sőt ujjaim már a következő szélét érintették, mikor egész egyszerűen lenyomódott a kilincs. Belülről zártam be az ajtót, nehogy valaki csak úgy rám törjön. Azonnal felpattantam és elmotyogtam egy alig hallgaható, máris nyitomot. Aztán a számba dugva a cigarettát, odasétáltam az ajtóhoz, hogy ujjaim finoman érintésk a kilincset. A zár azonnal kattant. én pedig könnyedén kinyitottam azt.
- Bocsánat, bezártam a... - kezdtem, de a tekintetem a sötét szemekre talált. Éreztem, ahogy megfagy bennem a vér. Tania. - Szia. - Böktem ki nagy nehezen és kitártam az ajtót, hogy jöjjön be, ha akar. Talán láttam párszor a folyosón az elmúlt időszakban, de nem igazán beszéltünk kettesben. Valószínűleg így volt jobb a munkámra nézve, meg neki is a tanulmányai miatt.
- Segíthetek? - kérdeztem kimérten, ujjaim közé csípve a cigarettát elhúztam a számtól és kifújtam a füstöt.

Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 18. - 15:53:36 »
+1


Zúg a fülem, nem lehetek ennyire elborulva, egyáltalán mit keresek itt, miért nyílik az ajtó, nem lehetett volna valahol máshol? És kinyílik az ajtó, és Sage ott áll, az ő teljes, füstös valójában. Nyelek egyet, és valahogy semminek nincs értelme, és a hangja olyan, mintha nem is itt állna velem szemben, hanem valahonnan minden alól szólna hozzám. És csak most éreztem, mennyire hiányzott eddig. Az is lehet, hogy csak a végeláthatatlan magány éreztette ezt velem.
- Segíthetek? – ért el hozzám valahonnan valamelyik tó aljáról a távolságtartó kérdés. Sűrűn pislogok, és olyan hirtelen száraz lesz a szám, én pedig nem tudom mit is mondjak. Kicsit eltátom a szám, aztán becsukom. Úgy sem akar rólam hallani. Körbenézek, még egyszer a folyosón, mielőtt belépek.
- Kérdezni szeretnék valamit. – vágni lehet a füstöt, könyvek és papírok hevernek mindenfelé, olyan hamusan magányos volt az egész. Ha egyszer kibámészkodtam magam, mint valami jó gyerek, leülök az asztal előtti székre. Milyen régen voltam itt. Felderengenek emlékek, még azelőttről, hogy elrontottam mindent. Vagy, hogy fél évet kushadtam a saját magányomban. Régen volt. Én sem az a Tania vagyok mér, mint akkor, és valószínűleg Sage sem az a Sage, aki akkor volt.
- Én csak… - remeg a hangom, megköszörülöm a torkom. – Tegyük fel, hogy van valaki… Akinek nincsenek együtt a szülei. Az anyja lelépett, mert nem értett vele egyet, az apja pedig pár évvel később elhagyta, mert megunta. – sóhajtok, valahogy megint a kezembe kerül az anyám által írt levél, és azt gyűrögetem az ölemben – Szóval egy ideig egyedül volt, az anyja végül visszajött, de az apja. – A galacsint bámulom az ölemben – Az apja nem. Te mit mondanál neki, elmenjen az apja temetésére? – felnézek Sagere, és érzem, ahogy valami eltörik. Nem mondanám, hogy bennem, de valahol.
 Érzem, hogy egy könny végigfolyik az arcomon, mire gyorsan letörlöm. Mit keresek én itt? Alig bírom visszatartani a kitörni készülő zokogást, kitartóan gyűrögetem a kardigánom alját. Már nem zúg a fülem.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 03. 21. - 12:00:52 »
+1

to; TANIA

2002. március 8.



A számból előtörő füstfelhőben is felismertem Taniát. Nem csak a látványát, mert az egyre lenyűgözőbb volt, ahogy teltek múltak az itt lévő hónapok, sőt lassan már évek. Figyeltem őt, mégha nem is olyan módon, mint korábban. Fogalmam sem volt ugyanis, mit érzek vele kapcsolatban. A sötét szemek még is felkavartak, ha elkaptam a pillantásukat. Valahol azt vártam, hogy elrohan... hiszen hónapok óta nem voltunk kettesben sehol - sőt talán az is megvolt már egy éve. Volt közöttünk valami, határozottan, de csak nem akart igazán szárba szökkenni. Nem minden kapcsolat alakulhat jól. Én ezt elfogadtam.
-  Kérdezni szeretnék valamit. - Mondta, miközben bejött az irodámba. Próbáltam nem megnézni magamnak abban a csupa fekete ruhában, inkább csak becsuktam mögötte az ajtót s még a kulcsolt is elfordítottam, attól tartva, hogy valaki benyit és leolvassa az arcomról, hogy milyen kusza gondolataim is vannak erről a tizenhat éves lányról. Az nem számított igazából, ha én bajba kerülök. De őt nem akartam hasonló helyzetbe hozni.
- Mit? - kérdeztem, aztán én is az asztalom mögé sétáltam és leültem. Nem tudtam megkínálni semmivel, legfeljebb a néhány palack borral, amik ott sorakoztak az egyik polcon, ám most jobbnak láttam józzank maradni. Az ő közelében mindig jobb józannak maradni, ha tűrtőztetni szerettem volna a bennem tomboló indulatokat és vágyakat. Hiszen már lemondtam róla.
- Én csak… - A hangja megremegett. Hirtelen nem tudtam tanári vagy ex-szeretőféle minőségben ülök-e vele szemben, mindenesetre a távolságot megpróbáltam kivételesen tartani, úgyhogy nem dőltem előre, hogy elérjem a kezét. - Tegyük fel, hogy van valaki… Akinek nincsenek együtt a szülei. Az anyja lelépett, mert nem értett vele egyet, az apja pedig pár évvel később elhagyta, mert megunta. - Tudtam, hogy magáról beszélt, mert felületesen már beavatott a családi helyzetébe. Ezért is ajánlottam fel annak idején, hogy a nyarat töltse nálam, segítsen rendbe hozni a kastélyt. - Szóval egy ideig egyedül volt, az anyja végül visszajött, de az apja. - Láttam, ahogy az ujjai a levelet gyűrögetik. - Az apja nem. Te mit mondanál neki, elmenjen az apja temetésére?
Sóhajtottam egyet. Részvétet kellett volna nyilvánítanom.
- Azt, hogy örök életében bánná, ha nem menne el. - A számba vettem a cigit, hogy nagyot szívjak belőle... de nem bírtam tovább. A könnyeit látva fel kellett kelnem, odasétáltam mellé, a szék mellé guggoltam és megfogtam a kezét, amivel a kardigán anyagát gyűrögette. - Nagyon sajnálom... - Suttogtam. Tudtam mit érez. Én két szülőt veszítettem már el. Elhúztam a kezét és finom puszit leheltem az ujjaira. Nem voltam már olyan szórakoztató, mint amihez szokott. Nem tudtam másképp hatni rá, csak úgy, ahogyan az elmúlt, meglehetősen depressziós időszakomban ment... egy-két szóval, ami vagy kedves volt vagy nem.
- Tehetek érted valamit, amitől esetleg jobban érzed magad?

Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 24. - 23:42:46 »
+1


Még mindig nem igazán tudom mit keresek itt. Leginkább valami jelet, vagy útmutatást, de jelenleg annak is örülnék, ha belémcsapna a villám. Nem vágyom Franciaországba.
Itt ülök, ebben a nyavalyás székben, a nyavalyás íróasztal előtt, Sage előtt. Nem vágyom Franciaországba. Nem vágyom temetésekre. Utálom őket.
Még emlékszem Helia temetésére, a mai napig remegés fogott el az emléktől. Az, hogy ravatalozták is, egy nagyon morbid dolog volt számomra. De most nem lesz ravatal. Apám ripityára tört. Az olyat nem mutogatják senkinek. És most itt ülök, összezuhanva, mint valami roncs. És megint Saget terhelem a jelenlétemmel. Nem tudom azt se, hogy akar-e még látni egyáltalán. Azt is megértettem volna, ha az orromra csukja az ajtót. De nem, itt ülök, és kesergek, hogy milyen rossz nekem, a zokogásommal küszködve.
- Azt, hogy örök életében bánná, ha nem menne el. – válaszolt, a lassan kimekegett kérdésemre. És tudtam, hogy igaza van, bánnám, ha nem mennék. De nem vágyom Franciaországba. Nem vágyom arra, hogy lássam apám szüleit. Valami fura ellenségesség árad belőlük mindig, anyám azt mondta, azért, mert utálták a gondolatot, hogy apám egy brit nőt vett feleségül. Ahogy feleszméltem ebből a gondolatból, Sage már a szék előtt guggolt, és megfogta a kezem. A hátamon felállt a szőr az érintésétől.
-Nagyon sajnálom… - suttogja, ahogy az ajkaihoz húzza a kezem. Óvatosan megsimítom egy pillanatra az ajkai felett a borostát, mielőtt leengedem a kezemet. Éreztem, hogy összeszorul a torkom, és szinte folytogat a zokogás. De, hogy mit siratnék ennyire, abban én sem voltam biztos. Magamat sirattam, vagy apámat, esetleg akármi is legyen az, ami Sagedzsel közöttünk volt, vagy mindet egyszerre. Azt tudom, hogy nem lehetek megint meggondolatlan.
- Tehetek érted valamit, amitől esetleg jobban érzed magad?  - eddig felsem tűnt, hogy a kezeimet nézem. Felemelem a tekintetem, és eddig tart az összes akaraterőm, és meggondoltságom.
- Én csak… - kezdek el motyogni, ahogy lecsúszok a székről, és megölelem. És csak ömlenek a könnyeim, bele a dohányfüstös illatába, ami úgy hiányzott.
- Sajnálom.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 26. - 16:45:41 »
+1

to; TANIA

2002. március 8.



Érzékeny lettem, ahogy megláttam az ismerősen csillogó barnaszemekben a szomorúságot. Valójában nem is emlékeztem láttam-e valaha boldognak Taniát, hogy amikor együtt voltunk csillogott-e vidámság a tekintetétbe. Mindig maga alatt volt és egy idő után személyes kudarcnak éltem meg, hogy nem értem el semmiféle változást ezen a téren. Most még is leguggoltam a szék mellé, megérintettem a kezét és megint vigasztaltam. És hogy minek? Arra nem tudtam én magam sem a választ, nemhogy Tania Niel, akinek hiába is tettem volna fel. Mit mondott volna? "Azért nem tudsz boldoggá tenni, mert egy vén pasas vagy, aki nem értheti meg a problémádait." Vagy: "Mert ehhez is kevés vagy."
A simítás az ajkaim felett kellemes volt, de nem ezért adtam azt a finom csókot a bőrére. Nem számítottam rá, hogy majd megjutalmaz érte. Egyszerűen csak tehetetlen voltam, nem értettem a vigasztaláshoz, nem voltam elég jó ebben sem. Nem is volt időm gyakorolni, hiszen a napom nagy részében egyedül voltam, a diákok hiába voltak körülöttem, magányos voltam. Azt mondják ilyen tanárnak lenni a Roxfortban. Elfogadni, hogy egyedül vagy. Mindig egyedül. Én pedig belenyugodtam, csak Tania illata és jelenléte tudta felmaradni ezt újra. De nem engedhettem neki újra. Félő volt, hogy megint rám un. Nem akartam újra ezt érezni.
- Én csak…- hirtelen siklott le a szőkről, hogy átkaroljon. Ősztönösen hunytam le a szememet és érintettem meg a hátát puhán. Éreztem, ahogy a könnyei a nyakamhoz érnek, átáztatják az ingemet.
- Sajnálom.
Nem akartam, hogy szomorú legyen vagy sajnálkozzon bármi miatt. Igen, ebben a helyzetben szinte akármire mondhatta azt a szót.
- De... nincs is mit sajnálnod... - suttogtam, ahogy ujjaim felsimítottak a hátán, belesimítva a sötét, göndör tincsek rendegetegébe. Most is puhák és finomak voltak, tökéletesen illetek az ujjaim közé a maguk játékosságával. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy emlékezzek rá: nem tehetem meg újra. Sosem volt igazán önuralmam, most sem. Az ajkaim a nyakára csókoltak. Ha ez volt az utolsó alkalom, hogy így beszélgetünk, hát megérdemeltem azt a búcsút. Közben a szám a fülére siklott újabb apró puszit lehelve.
- Semmi baj.
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 03. 29. - 18:31:34 »
+1


Nagyon jól tudom, hogy én rontottam el, és még csak rendesen meg sem tudom magyarázni, hogy miért. Eltűntem, mert egy önző dög vagyok. Ennyi. Eltűntem, mert nem tudtam elviselni, hogy nem tudnak körbeugrálni a szüleim, úgy mint régen. Mert mindent elrontott a mágia. És igazából nagyon nehezemre esett most itt lennem, és úgy csinálni, mintha nem lenne semmi baj. Aurorok hemzsegnek az iskolában, minden szét van hullva, senki nem tudja miért. Mágia. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy minden egyes nappal rosszabb lesz, és fáj, és sosem leszek jól. ÉS erről én tehetek, mert mindenáron szembe kellett mennem vele. És néha mégis elhiszem, hogy anyámnak volt igaza. Rendes iskolába kellett volna járjak, lehet akkor sosem válnak el, lehet akkor sosem romlik meg anyámmal a kapcsolatom, lehet akkor apám nem hagy el, lehet akkor… Még mindig él. És akkor biztosan nem találkozok Sage Boltonnal. Azzal a Sage Boltonnal, akinek az ingjét éppen most áztatom szét a könnyeimmel, akinek az illatától kicsit mindig melegebb lesz a lelkem, akinek kicsit fényesebben ragyognak a csillagok, csupán mert rájuk néz.
- De… nincs is mit sajnálnod… - suttog bele finoman a hajamba. Tudom, hogy vígasztalni akar, tudom, hogy tudja, hogy nincs igaza, és ha egy héten keresztül csak bocsánatot kérnék, akkor sem érdemelném meg, hogy visszaengedjen az életébe. És akkor megéreztem az ajkait a nyakamon, az összes idegszálam egyszerre feszült meg, és elapadtak a könnyeim. Mire észbekaptam, egy apró puszit kaptam a fülemre, ami szinte ott sem volt, de arra elég volt, hogy beleremegjek.
- Semmi baj. – mondja, és én annyira szeretnék hinni neki, szeretném elhinni, hogy nincs semmi baj, és soha nem is volt.
-Tudod, hogy ez nem igaz. – suttogom bele a nyakába – Nem voltam jó… - keresem a szavakat, ahogy lélegzetvisszafojtva beszélek bele a könnyektől nedves ingjébe.
- Nem voltam jó, és nem voltam itt, és úgy tévedtem be mindig az ajtódon, mintha lenne bármi jogom itt lenni. – kihúzom magam egy kicsit az ölelésből, hogy a szemébe nézhessek. -– Sajnálom, hogy nem voltam elég jó. Elég stabil. Eléggé itt. – nem tudom, meddig tudom még visszatartani magam attól, hogy megcsókoljam, csak bámulok bele, a nagy barna szemeibe, lassan simítom végig az arcát, mintha attól félnék, hogy megijed és elszalad. Csak akarom, hogy tudja, hogy tényleg sajnálom.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 03. 30. - 21:21:49 »
0

to; TANIA

2002. március 8.



Nem volt helyes, amit tettem. Nem volt helyes, hogy az ajkaimmal érintettem, hogy közel vontam magamhoz. Mégis minden porcikám vigasztalni akarta, ahogy a könnyeit láttam és megéreztem az ingem anyagán nedvesen átütni. Egy pillanatra, addig az ölelésig minden olyan volt, mint régen... és közben ott volt a tudat is: kevés vagyok én ahhoz, hogy boldoggá tegyem ezt a lányt.
- Tudod, hogy ez nem igaz. - suttogta a nyakamba. Pedig én komolyan godnoltam. Az a dolog közöttünk elmúlt. Túl öreg vagyok hozzá és vannak a korosztályában olyan fiúk, akik százszor boldogabbá tudták volna tenni egy kis figyelemeltereléssel, kevesebb alkohollal, kevesebb cigarettával és dohányfüsttel. - Nem voltam jó…
Csitítani akartam. Nem kellett kimondania ezeket a szavakat. Már régen nem számított, ami történt. A múltat nem lehet visszacsinálni, még bocsánatkéréssel sem. Ráadásul nem is az ő hibája volt az egész. Én rontottam el, én engedtem túl közel magamhoz, pedig tudtam, milyen veszélyes. A testem még sem engedett, érezni akartam a melegségét, a könnyeit el akartam apasztani. Ő még is elhúzódott kicsit. Így a szemébe nézhettem. Azokba a szép, sötét szemekbe.
- Nem voltam jó, és nem voltam itt, és úgy tévedtem be mindig az ajtódon, mintha lenne bármi jogom itt lenni. - Ebben igaza volt. Mégsem vetettem volna a szemére... miért is tettem volna? Akárhányszor idejött, én is ugyanúgy kihasználtam azt az alkalmat, pedig nem kellett volna. - Sajnálom, hogy nem voltam elég jó. Elég stabil. Eléggé itt.
Az érintésbe beleborzongtam. Lehunytam a szememet egy pillanatra.
- Tania. Én engedtelek be azon az ajtón. Úgy engedtelek be, hogy tudtam, nem biztos, hogy kellek neked örökre. - A hangom suttogáshoz hasonlított. A tekintetem az ajkaira vándorolt. Nem akartam megtenni, de csókolni akartam. Így hát, közelebb hajoltam hozzá. - Vállaltam a felelősséget minden alkalommal. - Lehetem az ajkaira, mielőtt megadtam volna magam a késztetésnek. Hosszan, szenvedéllyel csókoltam, beletúrva a hajába. Megint ugyanott tartottunk és megint ugyanazok a sebek vártak ránk. - Nem lenne szabad ezt... - Motyogtam kissé elhúzdva, de ajkaim olyan könnyen találtak megint az övéire.
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 03. 31. - 19:03:43 »
+1


Nem tudom, mit keresek itt. Hogy hogyan kerültem megint a karjaiba, hogy hogyan lengett körbe a füstös illata. Nem tudom mihez hasonlítani azt, ami közöttünk van, de valahogy mindig visszatalálok ide. Valahogy, megint itt vagyok. És még én sem tudom, meddig leszek itt. Hogy mikor sétálok ki ismét az ajtaján, hogy utána megint előkerüljek a semmiből.
Olyan vagyok, mint valami kisbolygó, folyamatosan keringve körülötte, néha közelebb, néha távolabb. Sokat gondolkodtam, de nem tudom hinni, hogy működhet közöttünk ez egy rendes kapcsolatként. Elvégre én 16 vagyok, ő meg a tanárom. De megint itt vagyok, és tudom, hogy nem fogom tudni elengedni, ha most megint megcsókol. Éreztem, hogy megborzong.
- Tania. Én engedtelek be azon az ajtón. Úgy engedtelek be, hogy tudtam, nem biztos, hogy kellek neked örökre. – nem tudom hogy került még közelebb, ahogy suttog, a szavait érzem az ajkaimon. Tudom, hogy merre visz ez az út, ez a mondat. És hiába tudom, hogy az lenne az ésszerűbb, ha most elhúzódnék, és kisétálnék. De nem akarom.
- Vállaltam a felelősséget minden alkalommal. – szinte a számba mondja a szavakat, a következő pillanatban pedig már az ajkaimon voltak az ajkai. Kicsit minden megremegett bennem, már már úgy éreztem magam, mintha egy elefántcsorda táncikálna a gyomromban. Érzem ahogy még motyog valamit az ajkaimra, hogy nem lenne szabad. Igaza van. És mégis itt vagyunk, megint összeakadva, az ajkaink egymáson. Nem akarom elengedni, szorosabban húzom magamhoz, mielőtt elválnak ismét az ajkaink.
- Eddig sem állított meg, hogy nem lenne szabad… - suttogom, ahogy letörlöm a száradó könnyeimet az arcomról. Egyikünket sem állította meg korábban, most sem állított meg, itt ülünk egymásba tekeredve megint. És mindketten tudjuk, hogy lehet megint bántani fogjuk egymást, és ugyanúgy fog fájni, mint első alkalommal. Beletúrok a hajába, ahogy visszacsúszok az ölelésbe, és megint a vállára hajtom a fejem.
- Hiányoztál... - suttogom alig hallhatóan, bele a kócos füstös hajzuhatagba.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 04. 05. - 17:42:26 »
+1

to; TANIA

2002. március 8.



Azt kellett volna mondanom, hogy állj és elég. Nem Taniának, sokkal inkább magamnak, amiért voltam olyan ostoba, hogy megint magamhoz vontam, csókolni és érezni akartam. Mikor lett rám egy kamaszlány ilyen hatással? Mikor engedtem meg magamnak, hogy ennyire elcsavarják a fejemet? Ha szerelem nem is volt közöttünk, hát a hatása az erőteljes volt. Szinte éreztem, ahogy minden erejével felül kerekedik rajtam az a rengeteg beteljesületlen vágy, amit éreztem. Egyszer olvastam egy könyvben vagy talán újságban valami olyasmit, hogy az emberek mindig az olyan kapcsolatokhoz kapnak megszállottan, újra és újra, ami nem elég jó vagy legalábbis valamilyen szinten nem működik megfelelően.
A csók meleg volt és nedves, tökéletesen őrjítő. Hiába váltak el újra az ajkaink, utána tudtam volna kapni. Tania érezhette, milyen forróság dolgozik a testemben. Esélyem sem volt ellenállni neki, ha ő is úgy akarja.
- Eddig sem állított meg, hogy nem lenne szabad…
Ahogy távolabb került és megtörölte az arcát, kicsit én is nyugalomba kerültem. A lélegzetem rendeződött, a szívverésem is lassult. Kellett ez a pillanat, mielőtt visszasimult hozzám és a vállamra fektete a fejét, ujjai pedig a tincseim közé fúródtak.
- Hiányoztál... - súgta a hajamba, mégis tökéletesen hallottam a szavait. Kicsit mocorogtam vele együtt, úgy hogy kényelmesen legyenek a lábaim és az ölemben tudjon maradni. Hátradőltem kicsit, így húztam magamra, nem tudom miért... bensőségesebb volt eldőlve a földön, a mellkasomon érezve a súlyát és a melegségét.
- Már nem ugyanaz a Sage vagyok, akit megismertél... - Jegyzetem meg, mintha meg akarnám magyarázni, miért is nem kéne hiányoznom neki. Az a Bolton professzor, aki besétált az iskola falai közé még nyugodt, laza alak volt, de aki idén tért vissza... az egészen más volt. Megviseltek a családi dolgok, a magány, a sok ivás. Valahogy semmi sem alakult úgy velem, ahogyan akartam minden félre siklott. Igen, még a Taniás dolgok is.
- Nekem ez hiányzott. Ez a létezés... együtt... .
Naplózva


Tania Niel
Griffendél
*


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 04. 06. - 23:01:29 »
0


Szerelemnek lehet ezt nevezni? Néha gondolkodom rajta. Szerelem ez, vagy valami káros ragaszkodás? Olyan függőség, mint az alkohol meg a cigaretta? Van elvonó? Anyám biztos megint a rehabbal fenyegetőzne, ha megtudná. Egyszer elkotyogtam neki telefonon, mikor részegen felhívtam.
Nagyon kiakadt. Rám kényszerített egy csomó hülyeséget, miután apám elment. Sokra mentem az anonim alkoholistákkal is.
Érzem ahogy Sage mocorog alattam, aztán kicsit hanyattdől. A nyakának támasztom a homolkom és elkezdek a kezével babrálni. Hallom a szívverését, és egyszerűen nem tud érdekelni más, csak az, hogy itt vagyok, és úgy érzem nem árthat nekem semmi. Ez persze nem igaz, de jó elképzelni. Hogy mindenféle következmény nélkül bújhatok az ölelésébe, és nem bánthat semmi.
Valamikor egyszer régen, az apámmal éreztem így. Nagyon régen.
- Már nem ugyanaz a Sage vagyok, akit megismertél… - szólalt meg, nem is tudom milyen céllal. Ha elrettenteni akar magától, akkor ennél jobban kell igyekeznie.
- Én sem az a Tania vagyok, akit megismertél. – nem is tudom mit akartam ezzel. Tudom, hogy nem tud megjavítani, tudom, hogy nem fog pont miattam félretenni mindent, hogy mindig velem foglalkozzon. Az AA meetingek jutottak megint az eszembe. Utáltam. De bassza meg, 16 éves vagyok, alkoholproblémákkal. Lehet, hogy mindeki elbaszottnak érzi magát tinédzsernek, de ez azért egy különösen mély szint, amin én vagyok jelenleg. És szeretnék úgy csinálni, mintha apám és a mágia tehetne róla.
- Nekem ez hiányzott. Ez a létezés… együtt… - összefűzöm az ujjaim az övéivel. Szeretném, ha szeretne. De valahonnan előkúszik a kép az emlékeim közül. Van menyasszonya. Neki le van szervezve minden. Ki tudja mi vagyok én neki. Lehet kicsit emiatt is ittam, lehet kicsit emiatt is féltem visszajönni szeptemberben. Féltem, mi van, ha egy vagyok a sok közül. De most nem számít, mert én vagyok itt, és nem más.
- Legalább kicsit olyan, mintha nem siklott volna ki minden. – motyogom a nyakába. Legalább egy kicsit olyan. Megszorítom egy kicsit a kezét, mielőtt elengedem, hogy feltámaszkodjak, hogy meg tudjam csókolni. Megcsókolom, és még közelebb húzom magamhoz, és még talán kicsit várom is, hogy elfeledtesse velem, milyen szar volt az elmúlt időszakom, a most, meg milyen szar lesz a következő pár hét, hónap. Olyan volt az a csók, mint valami drog, és erre nincs rehab, és én nem tudok betelni vele.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 04. 10. - 19:07:46 »
+1

to; TANIA

2002. március 8.



Fogalmam sem volt, hogy tudta elynomni az illata belőlem áradó dohányszagot, ami már annyira a részem volt, mint másnak egy jobb parfüm. A legtöbben talán undorodtak tőle, de Tania úgy bújt a karjaimba, mintha nem is érezné meg. Sosem értettem, mi tetszik neki bennem... nem voltam különösebben helyes, de még csak különleges típus sem. Lényegében egy magas fickó voltam, állandóan karikás szemekkel. Az utóbbi időben azok a karikák ráadásul tovább mélyültek... a fáradtság egyre komolyabb nyomot hagyott rajtam. Ezt nem akartam mutatni a diákoknak, hiszen nem az ő hibájuk volt. Egyszerűen csak a családi dráma szívott le annyira, hogy már aludni sem tudtam jól. Régen elég volt pár óra mély alvás és máris úgy pörögtem, mint aki több liter kávét ivott meg. Hát most Tania is érezhette, hogy sokkal komorabb voltam, mint máskor. Ezért is mondtam neki, hogy nem az a Sage vagyok, akire neki szüksége lenne... ha egyáltalán szüksége lenne. Mégis miért lenne? Sosem tudtam igazán boldoggá tenni.
- Én sem az a Tania vagyok, akit megismertél - válaszolta és el is hittem. Az egész kisugárzása egész más volt, de az ő korában még normálisnak mondható volt egy-egy nagyobb változás. Meglehet éppen ettől reméltem én is, hogy majd előbb-utóbb boldog is lesz.
Lepillantottam az egymásba fűzött ujjainkra. Éreztem, hogy a látványtól nagyot dobban a szívem, pedig nem kellett volna ennek újra engednem. Sejtettem, hogy megint vége lesz az egésznek, pontosan úgy, mint legutóbb. Valószínűleg így is van helyén a dolog, hiszen a tanára vagyok.
- Legalább kicsit olyan, mintha nem siklott volna ki minden. - Magyarázta és újabb csókba forrtunk össze. Valójában minden félre siklott. Ha egy kapcsolat működik az emberek boldogok, nem? Tania sosem volt igazán az, én mégis úgy kívántam őt most, az irodámban, mint bármikor máshol. Egyetlen mozdulattal fordítottam a pozíciónkon úgy, hogy alám kerüljön és még erőteljesebben elmélyítsem ajkaink játékát. A tenyeremmel végig simítottam az oldalán... de nem. Nem akartam ráerőltetni magamat, amúgy sem lett volna helyes kihasználni, hogy most rossz kedvű.
- Ezt nem tehetem meg... - Suttogtam az ajkaira finoman a szavakat, aztán a tekintetét keresve maradtam felette. - Nem akarom kihasználni, hogy most szomorú vagy... - Tettem hozzá csendesen.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 10. - 20:21:07
Az oldal 0.099 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.