+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  A móló és a csónakház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A móló és a csónakház  (Megtekintve 6335 alkalommal)

Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2022. 11. 18. - 20:01:39 »
+1

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.




- Ha szünetet akar, akkor talán én is fontolóra vehetném, hogy akarok-e még ezerszer hülyét csinálni magamból a maga kedvéért! - magyarázta sértett indulattal a hangjában Florian, mire SMith megengedett magának egy mély, nagy levegőnyi sóhajt, miközben a dühös szempárba nézett.
Kissé nevetségesen is festhettek csuron vizesen, a talpuk körül gyűrőző tócsával, ahogyan dacosan és szigorúan edzett tekintettel meredtek a másikra. Mind a ketten együtt akartak lenni, ezek a vágyak még Smith professzorban is ott tomboltak, csak csupán két különböző módon vágytak erre. MSith prfesszor szerette volna a saját tempójában végighaladni kapcsolatuk lépcsőin, és úgy várta, hogy önnön magától kérje meg a fiú kezét, nem pedig annak a lelkes kívánságára. Romantikusabbnak és ünnepélyesebbnek találta ezt a fontos dolgot, ha nem várt alkalommal ereszkedik térdre elé. Amikor majd elballagott, és amikor talán még szeretne  aprofesszorral együtt lenni, akkor képes is lenne eljegyeznie őt. Így olyan kellemetlenül siettetve érezte magát és így a varázsa is odaveszett ennek. Az ő első alkalma sem volt varázzsal teli, nehéz kötelesség volt csupán. Meg akarta adni ennek az egésznek az ünnepélyességét.
Florian szeméből megint csorogtak a könnyek, miközben Smith csak meg próbálta magyarázni, hogy miféle aggályai vannak, és inkább  előbb szerette volna, ha elvégzi a Roxfortot, még ha nem is a legtökéletesebb eredménnyel. Szerette volna, ha ezen túljutnak, ha nem akadályozza őket ez a nehéz béklyó, az iskola falai között. Akkor már nem is lenne a tanára, akkor már nem is lenne olyan nehéz és veszélyes. Talán túl ünnepélyesen fogalmazott, hogy a váratlan haláláról beszélt, de az ő korában már bármi megtörténhetett. Amúgy is bájitalokkal foglalkozott, veszélyes lehetett ránézve minden.
- Most azt akarja mondani, hogy meg fog halni? - kérdezte nehezen formálva a szavakat Florian. Smith nem bólintott ugyan, bár hallgatott még egy ideig, talán kissé túlzásba esett, elragadták az idősödő félelmei. - - Akkor csak még inkább akarom. Az utolsó órájáig magával akarok lenni - ágaskodott fel hozzá és megcsókolta finoman. SMith erős karaji gyöngéden ölelték át és viszonozta egy kicsit hosszabban a csókot.
- Ezzel meglehetősen zavarba ejt, la Fay - mormogta mély, kellemes hangján, és kellemesen csiklandozta az orrát Florian illata közben.
- Miért nem érti, hogy én ezt akarom... én nem akarok soha mással lenni - magyarázta, mire SMith megint csak sóhajtott. Mostanában sokat sóhajtozott, biztosan a korral járt.
- Megértem, és én se vágyom más társaságát, csak a magáét - mondta nagyon szofisztikáltan és elegáns ünnepélyességgel. - Szeretném a magam módján megkérni a kezét, amikor nem számít rá - vallotta végül be. SMith professzor soha nem volt ilyen eltökélt semmiben. - De előbb el kell végeznie a Roxfortot - mondta atyáskodó szigorúsággal.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2022. 11. 20. - 15:12:41 »
+1

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor


Nem értettem Smith-t, miért nem mondta eddig, hogy baj van. Ha tudtam, hogy veszélyben van az élete, már sokkal, de sokkal előbb akartam volna ezt az egészet. Elegem volt belőle, hogy mindig elgyengít már a puszta jelenléte is. Nem tudom miért, de ilyen hatást váltott ki belőlem. Az érzéseim pedig rendszeresen túlcsordultak, sírtam és csak kapaszkodni tudtam belé, csókolni, remélve, hogy megnyugtat.
Viszonozta a csókomat. Hosszabbá, kicsit szerelmesebbé vált, ám most a szenvedély távol maradt tölünk. Talán kicsit őt is megrendítette ez a beszélgetés.
– Ezzel meglehetősen zavarba ejt, la Fay – mormogta mély hangon a professzor, ahogy elhúzódtunk. Barna szemeim megint az ő kékjeire, ez hozott tényleg kicsit nyugalmat, ám a hüppögés hiába maradt el, a könnyek ugyanúgy folytak a szemeimből.
– Megértem, és én se vágyom más társaságát, csak a magáét – felelte, ahogy elmondtam, hogy én már csak vele akarok lenni. Egy kicsit sem gondoltam volna másképpen, hiszen mikor ez az egész lett közöttünk… valahogy minden annyira egyértelmű volt, annyira a helyén volt. – Szeretném a magam módján megkérni a kezét, amikor nem számít rá – folytatta.
Kicsit nehezen tudtam volna elképzelni, hogy magától megteszi. Nem tudom miért. Talán azért, mert Aurorát is azért kérte meg, mert muszáj volt… és igazából az is csak egy gesztus volt, hogy helyette átvállaltam a dolgot. Igen ittam, erősebbek voltak az érzelem nyilvánításaim.
– De előbb el kell végeznie a Roxfortot – jelentette ki szigorúan. Csak azt nem értette, hogy én érte már most azonnal felállnék és kisétálnék a kastély falaira. Semmi szükségem nem volt RAVASZ szintű végzettségre. Nem akartam tovább tanulni, nem akartam a minisztériumnál titkár lenni. Én csak Smith-szel akartam lenni. Eleve azért maradtam a Roxfortban.
– De… – nyeltem egyet és lesütöttem a szemeimet. – Semmi érteleme eleve annak, hogy itt vagyok. RAVASZ-ból sosem lesznek jó jegyeim és úgysem tanulok tovább. – Tettem hozzá. A gyomrom görcsbe rándult. Kicsit bizonyára az ivástól, kicsit viszont attól, hogy végre őszinte voltam mindkettőnkkel. Egy ideig szerettem volna imponálni neki, megmutatni, hogy okos vagyok, de nem vagyok. Az a csoda, hogy nem kaptam mindenből Trollt máris.
– Prof. Én semmire sem fogom vinni. – Csuklott el megint a hangom. – Sosem leszek olyan menő, mint maga… és fogalmam sincs mi lesz velem, ha végeztem a Roxfortban, csak, hogy magával akarok lenni. – Lesütöttem a szememet. Tényleg túl érzékennyé tett Smith, amin a testemben lévő alkoholmennyiség sem segített.
Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2022. 11. 23. - 14:14:27 »
+1

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.




Smith nehezen értette meg Floriannal, hogy mennyire véágyott rá, de jelenleg nem tudott rögtön férjhez menni hozzá. Ő szerette volna megkérni a kezét, talán olyan romantikus és kellemesen mint ahogy az unikornisokat is megpillantották, annak idején. Talán az voltbaz első őszinte pillanata, amikor bevalotta magának és Floriannak is az érzéseit, merte is felvállalni őket. De most jelenleg tanár volt, igazgató helyettes, és a rég vonalas tanárként elvárta, hogy Florian ne tagajdon meg magától minden lehetőséget. A RAVASZ kellett, bármikor hasznát vehette a tudásának. Főleg, hogy lassan megette őt az idő, nem volt már fiatal, bár még most is jóvágású volt, izmos, erős és a születésénél fogva előkelő. De lassan negyven éves lesz, Florian előtt pedig ott állt  az egész élet.
A csók kellemes volt, hosszú és a professzor érezte a kellemes bizsergést a bőre alatt, ami egyszerre volt jó, és meglehetősen zavarba ejtő. Aurora mellett nem érzett ilyet, hosszú-hosszú évek óta nem érzett ilyet. Legszevesebben ebbe a pillanatba süppedt volna bele, a csókba ami minden kellemetlen bajt elmos. Nem volt kifejezetten konfliktus kerülő férfi, sőt általában mindig nyertesként került ki onnan. De szerette volna lezárni ezt a témát és belebújni Floriannal az ágyba, hogy kellemes melegben együtt végre alhassanak ezután a nehéz nap - és főleg éjszaka után -. Úgyis még ez elő fog kerülni többször is, amíg Florian nem végezi el az iskolát, egy kis békességre vágyott a kellemes vackában, a jó illatú, meleg színű ágyneműk között.
– De… Semmi érteleme eleve annak, hogy itt vagyok. RAVASZ-ból sosem lesznek jó jegyeim és úgysem tanulok tovább - magyarázta még mindig könnyező szemekkel, mire Smith kedvesen odanyúlt, és letörölte a könnyeket Florian arcáról. Nem szerette így látni, az eleven és vad természete sokkal inkább illett hozzá, mint a könnyek.
- Nem tudhatja, mikor lesz még jó magának az, hogy letezsi a RAVASZT. Még fiatal, és nem gondolkodik előre, de egy nap talán az lesz a legnagyobb segítség. Ha jó jegye lesz, ha nem - dörmögte halkan a kettejük között feszülő csendbe, amit néha az alvó macska halk dorombolása tört meg. Kint is teljes némaság uralkodott a birtokon, a hold fényét elmetszették a gomolygó felhők odakint, fekete palástot bortíva a tájra.
Smith hitte és tudta, hogy Florianban több lehetőség is rejlett, mint amit a fiú hitt magáról. Nem minden gyerek lehetett olyan tremészetellenesen okos, mint Hugo Theron, de Floriannak a képességei sem voltak átlagon aluliak, csak még nem kamatoztatta és bontakoztatta ki. Nem várta el, hogy az ő tárgyából legyen tökéletes, amúgy is kevesen érték el azt a szintet, amit ő követelt.
– Prof. Én semmire sem fogom vinni. Sosem leszek olyan menő, mint maga… és fogalmam sincs mi lesz velem, ha végeztem a Roxfortban, csak, hogy magával akarok lenni. –
- Együtt leszünk, la Fay, ezt megígérem - bólogat nagy komolyan Smith professzor olyan elszán tekintettel, hogy abban tényleg nem lehet kételkedni. Szerette volna ő is ezt, de voltak bizonyos dolgok, amikhez ragaszkodott. - És hogyje el, maga is rendkívüli képességű bizonyos dolgokban - suttogta és közelebb húzva magához gy kicsit az ágy felé kezdte magukat terelni. Talán a fájós dereka miatt, vagy csak össze akart vele bújni, hosszan és romantikusan. Meg Floriannak sem ártott volna kipihennie a hányást és az alkoholt, ami még egy kicist benne volt.
- Sose fogom lenézni magát
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2022. 11. 27. - 12:04:44 »
+1

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor


Bizonyára túl sokat ittam. Szinte éreztem, ahogy a bennem gyülekező érzések egyszerűen túlcsordulnak... de annyit szenvedtünk egymásért. Először nem tudta átlépni a saját határait, aztán mire belátta, hogy talán többet érek, mint Aurora, végre hajlandó volt komolyan venni engem. Most pedig, hogy megkaptam, természetesen teljesen magaménak akartam. Az életem többi része elképzelhetetlenül megfoghatatlan volt. Mi lesz mégis velem a Roxfort után? Irodai munkát nem valószínű, hogy kapok tovább tanulás nélkül, odahaza meg aligha volt komolyabb munkalehetőség a pincérkedésnél és Beddgelert borzasztó messze volt Roxmortstól... és Smith-től. Pénzem viszont nem volt kiköltözni a szüleimtől. Ezért bár vele képzeltem el a jövőt, ki tudja, mennyiszer és hogyan láthatnám. Valójában túl messze volt a RAVASZ és minden más, én pedig úgy éreztem elveszítem a kapaszkodómat, ami lényegében az iskola volt. Biztos kezdek felnőni, hogy ilyeneken gondolkodom... undorító érzés volt. Nem akartam felnőni. Nem akartam ezeket a problémákat, pedig Smith mellett csak felnőttként volt érzésem örökre megmaradni.
- Nem tudhatja, mikor lesz még jó magának az, hogy letezsi a RAVASZT. Még fiatal, és nem gondolkodik előre, de egy nap talán az lesz a legnagyobb segítség. Ha jó jegye lesz, ha nem - törte meg a beálló csendet Smith. Tudtam, hogy ő a tudást mindenek elé helyezte, de én nem. Mások voltunk. Fogalma sem volt, mennyi minden változott meg az elmúlt időszakban. A kviddics is semmivé lett és már nem is akartam visszatérni. Semmi esélyem nem volt többé kviddicsjátékossá válni, amennyire kiestem az egészből.
Csak könnyes szemekkel pislogtam rá. Ki kellett mondanom mennyire frusztrál a jövő. Neki könnyű, ő már felnőtt, helyben is van, én viszont ki leszek lökve a kapun és kezdhetek magammal, amit akarok... amiről nem tudom mi.
- Együtt leszünk, la Fay, ezt megígérem - mondta. A hangja olyan határozott volt, én meg annyira irigyeltem tőle. Végig simítottam az arcán mindkét kezemmel. -  És hogyje el, maga is rendkívüli képességű bizonyos dolgokba- Folytatta kis nyelvbotlással, ahogy magához vont, én pedig engedelmesen simultam hozzá. Lassacskán haladtunk az ágy felé. Közben kicsit lábujjhegyre tornáztam magam és finom puszit nyomtam az ajkaira.
- Sose fogom lenézni magát - tette hozzá. Ha elértük az ágyat, hagytam, hogy elvesszünk a takarók puha habjában. Még mindig itt éreztem magam a legjobban. Valahogy Smith mellett voltam otthon. Most a testem nem bírt volna egy együttlétet, de hozzábújva biztonságban éreztem magam. Lehunyt szemmel is éreztem a szédelgést, de már kimerült voltam. Túl sokat ittam és sírtam, amitől egyenesen hasogatott a fejem.
- Én meg mindig szeretni fogom magát, prof. Akkor is, ha haldoklik... - dünnyögtem és úgy fordultam felé, hogy a mellkasába nyomhassam a fejemet. Imádtam beszippantani az illatát és még finom puszit is nyomtam a bőrére.
- Nekem mindig maga lesz az első... - Ezen a ponton éreztem, ahogy a sötétség magával ragad. Megadtam magam a kimerültségnek és elaludtam. Ha mondott is valamit, már úgysem hallottam. Csak az álom volt már, semmi más.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT.
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.