+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Anglián kívüli részek
| | |-+  Párizs
| | | |-+  Champs-Élysées
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Champs-Élysées  (Megtekintve 222 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 05. 28. - 21:13:10 »
0


Párizs legismertebb sétáló útja telis-tele van, nemcsak a legismertebb világmárkák boltjaival, de az azokba tucatjával özönlő turistákkal is. Az ember itt nagyjából bármit megtalálhat a legjobb boltoktól a legfinomabb éttermeken át a híres francia kávézókig. A nagy kérdés csak az, mit engedhetsz meg magadnak, illetve tudsz-e választani?
Naplózva

Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 21. - 13:26:08 »
+2

Karácsonyi vásárlás


Avery
2001. december 8.


Izgatott voltam, hogy találkozhatok Elliot lányával. Nem is gondoltam, hogy sokkal több élő rokonom van Elliotnak köszönhetően, mint eddig sejtettem. Ráadásul sejtettem, hogy nem lenne baj, ha jól kijönnék az unokahúgommal. Régen voltam gyerek társaságában, bár igazából Avery már nem igazán gyerek, de nem tudtam rá egyelőre máshogy gondolni. Nem tudom, hogy Elliot mit mondott neki rólam, de nem szerettem volna, hogyha kellemetlenül érzi velem magamat vagy úgy érzi, hogy ez a nagy találkozás most kényszer volt. Ahogy közeledik az ünnep igazából szívesebben töltöttem volna nyugodtan a napokat, de most ideges voltam amiatt, hogy milyen első benyomást keltek. Bár azt hiszem, hogy a Párizsba való kiruccanással nyert ügyem van. Mert ki ne szeretne télen Párizsba menni, mikor mindent gyönyörűen befed a tökéletes fehér hó és már fent vannak a karácsonyi díszek és fények mindenhol? Biztosan jobban vártam volna a karácsonyt, ha tudtam volna, hogy a családommal tölthetem. De nem akartam erre gondolni, már itt volt az ideje, hogy tényleg elengedjem a múltat.
A Három Seprűben találkoztunk és egy zsupszkulcs segítségével jutottunk el a Champs-Élysées-hez közeli kisutcába, ahonnan könnyen be lehetett menni a főutcára. Minden tömve volt emberekkel, a boltok kirakatai ragyogtak és olyan hangulat volt, mintha már tényleg a karácsony közepén lennénk. Pedig még egy pár hét vissza volt, de hát az emberek nagyrésze már így is őrülten készült az ünnepekre.
Esni kezdett a hó, miközben egyik boltból a másikba mentünk be – hihetetlenül tökéletesnek tűnt ez a nap, még a boltokban is olyan akciók voltak, amik nem voltak jellemzőek így karácsony környékén. De annyira nem bántam, elég régen voltam ilyen nyugodt, családi kikapcsolódáson.
– Elliotnak vettél már valamit karácsonyra? – kérdeztem, egyelőre nehéz volt eldönteni, hogy milyen témákat hozzak fel. Nyilván nem ismertem annyira Avery-t, de kedvesnek tűnt és azt nem mondhatom, hogy rosszul éreztem magamat vele. Csak kellett még egy kis idő, hogy feloldódjunk szerintem.
– Igazából nekem még nincsen annyira karácsonyi hangulatom. Ez az ajándékvásárlás is olyan nehéz – vallottam be. Eddig is igazából csak magamnak vásároltam, de nem számított. Daniel és Elliot sem volt könnyű eset abból a szempontból, hogy minek örülnének karácsonyra. Azt hiszem Avery-nek is kellene vennem valamit, de talán majd találunk valamit az egyik boltban, amit megenged, hogy megvegyek neki ajándék gyanánt.
Azonban tényleg kicsit túl tökéletes volt minden, a hóeséstől kezdve az utca gyönyörű téli képet idéző látképéig. Lehet, hogy a kelleténél kicsit sokkal paranoiásabb voltam, de hát ilyen voltam az egyszerű hétköznapokon is. Aztán valóban történt valami: nekem ütközött egy manó. Mármint egy pici ember, aki karácsonyi manónak volt öltözve – nem házimanó.
– Elnézést, jól van? – kérdeztem, mert azt hittem, hogy felborult, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a karácsonyi manó nagyon fura. Egy pillanattal később kitépte a kezemből az egyik zacskót, azt hiszem Avery egyik új szerzeményét is elragadta és szaladni kezdett a zsákmánnyal előlünk. – Meg is lepődtem volna, ha ez egy átlagos nap lesz – mondtam mérgesen és már kotortam is elő a pálcámat a táskámból, szegény Avery remélem nem bánja, ha a manó után megyünk.
Naplózva


Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 11. 23. - 23:42:12 »
+2

IRENE

2001. december 8.
o u t f i t


Halkan sóhajtottam egyet, ahogy az ég felé fordulva a bőrömet érte néhány pehely hó. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen gyönyörű karácsonyunk... már november vége óta szinte el sem állt a hóesés, ez pedig valami eszméletlen boldoggá tett. Imádtam a telet, az ünnepeket, ez pedig már a második volt, amit Elliotékkal tölhettem... remélhetőleg valamivel vidámabban, mint az előzőt.
Kicsit eltűnődtem azon, mennyi minden megváltozott ebben az évben is... azelőtt annyira unalmas életem volt, eltekintve persze az örökkévaló konfliktusokkal Karennel, ami persze egy idő után elég megszokottá vált. Most pedig... nem is tudom, mióta nem láttam az igazi apámat. De úgy döntöttem, nem rontom el a mai napot az ő gondolatával.
Sokat hallottam Irene-ről Elliottól, és ettől az egész csajos vásárlós dolog nagyon felpörgetett. Mármint, persze... imádtam Elliotot meg Jaspert is, meg a távolabbi családot is... de merlin szakadt gatyájára, mindenki férfi! Kellett nekem végre egy kis társaság, ha már Esmé épp az esküvős dolgokkal volt elfoglalva - gondolom -, Sophie pedig a fura fiújával.
Körbepillantottam Párizs gyönyörű, hófedte utcáin. Ez egy elég drága környék volt... jól jött az Elliottól kapott zsebpénz, de azért nem akartam őrültmód elköltekezni magam már az első boltban. Nem volt egyszerű... de amúgy is, szerettem volna vadászni néhány karácsonyi ajándékot. Amire persze szintén nem biztos, hogy ez a környék volt a legmegfelelőbb. Hiszen, igen, továbbra is... az árak...
– Elliotnak vettél már valamit karácsonyra? – érdeklődött Irene, mire felé kaptam a fejemet. Már pihent pár zacskó a kezemben, de igazából az egyikben egy táska, a másikban pedig pár szokásos kedvenc lapult - gyertyák. Hiszen azokból sosem lehetett elég.
- Csak néhány apróságot... egy kis édességet, meg kávét... de igazából nem sok ötletem van - válaszoltam halk sóhajjal, és újra körbenéztem. Igazából tudtam, hogy a csokoládéknak is örülne egymagában, de azért szerettem volna valami még jelképesebbet emellé... A másik nagy kérdés pedig az volt, hogy mit vegyek Jaspernek. Ez mégjobban aggasztott, mint az Elliot ajándéka... hiszen ő még az édességeket sem szereti. De komolyan, ki nem szereti az édességet?! - Te mit veszel neki?
Irene kedves nőnek tűnt. Nem egészen láttam még át Elliot családjának minden szegletét... de azért próbálkoztam, és izgalmas volt egyre több mindenkit megismerni. Vajon mennyi rokonom van még, akikről eddig nem tudok?
– Igazából nekem még nincsen annyira karácsonyi hangulatom. Ez az ajándékvásárlás is olyan nehéz – mondta Irene, mire kicsit lebiggyesztettem ajkaimat.
- Óóó... nekem már ősszel karácsonyi hangulatom van - nevettem fel halkan, és kicsit jobban magamhoz öleltem a zacskóimat, majd körbenéztem az utcán. Az egyik üzlet már messziről ragyogott a fényeivel és a kirakatba kiállított gyönyörű fenyőfával. Talán írószer bolt lehetett, ugyanis mintha pennákat láttam volna a fa alatt kipakolva. - Nem nézünk be oda? - kezdtem mutogatni a kirakat felé lelkesen. - Talán ott megjönne a hangulatod is.
Vidám pillantást vetettem rá, ám ha meg is indultunk volna az üzlet irányába, valaki hirtelen elénk keveredett. Nem is tudom... hirtelen csak annyit fogtam fel belőle, hogy milyen kicsi volt, meg a manóruhát, amit viselt.
– Elnézést, jól van? – Mielőtt felfoghattam volna, mi történik, a törpe kirángatta a kezemből az egyik zacskót, és Irene egy szerzeményével együtt loholni kezdett. Kellett egy pillanat... ugyanis nem hittem el, amit láttam, olyan nevetséges volt, még úgy is, ha a manóruhás figura kezében épp a mi drága cuccaink voltak. – Meg is lepődtem volna, ha ez egy átlagos nap lesz – hallottam Irene hangját, mire becsuktam inkább a számat és utána lendültem, ugyanis a kezdeti szórakozást egyből felváltotta a düh, ahogy realizáltam, hogy az ott a mi pénzünk. Én is magamhoz húztam a táskámat, hogy kézhez készítsem a varázspálcámat... még ha így, a muglik közt nem is tudtam sokat kezdeni vele.
- Te auror vagy, igaz? Ugye tudod hogy kell elkapni a... a manóruhába öltözött törpéket? - súgtam oda Irene-nek, ahogy a kis gyökér után siettünk. Igyekeztem szemmel tartani... bár a vakító piros ruha azért sokat segített ebben, valljuk be. Ki az a hülye, aki manóruhában kezd el lopkodni?
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 11. 26. - 17:43:51 »
+2

Karácsonyi vásárlás


Avery
2001. december 8.


Most már attól voltam ideges, hogy Elliot mit fog szólni, hogy bajba keverem a lányát rögtön az első alkalommal, hogy egyedül hagyta velem. Mármint… Avery már elég nagy, nekem pedig volt még nagyon régen két kislányom, de lehet, hogy az anyai oldalam már eléggé megkopott. Csak egyetlen nyugodt napot szerettem volna együtt tölteni Avery-vel, elvégre az unokahúgom és tudom, hogy Elliotnak is fontos. Azt akartam, hogy jól érezze magát és jobban megismerjük egymást, de ez a nap most már semmiképpen sem alakulhatott jól köszönhetően a manóruhás törpének. Komolyan, ránk volt írva, hogy minket kell hirtelen kirabolni vagy mi?
– Te auror vagy, igaz? Ugye tudod hogy kell elkapni a... a manóruhába öltözött törpéket? – kérdezte Avery, miközben a manóruhás ember után szaladtunk. Nem volt nehéz észre venni az emberek között, hiszen a piros ruhája eléggé rikított.
– Igen, el fogjuk kapni, ne aggódj – mondtam, hogy megnyugtassam. Láttam, hogy a manó bevetődik az egyik mellékutcába, így kicsit gyorsabbra vettem a lépéseimet. Figyeltem, hogy Avery ne maradjon le, de igazából talán még itt az emberek között is nagyobb biztonságban lenne. Nem tudom, hogy az a törpe mire képes és tényleg nem az volt ezzel a vásárlással a célom, hogy Avery-t bajba sodorjam.
Az utca végéhez érve, ahol eltűnt a manó megálltam és egy pillanatra benéztem oda. A kis mellékutca nem volt annyira kivilágítva, mint a főút és nagyon szűk volt, valahogy az volt a sejtésem, hogy a törpe ezzel akart tőrbe csalni, de láttam egy piros foltot odabent, szóval tudtam, hogy ott van még.
– Maradj mögöttem és ne csinálj semmit sem, csak akkor ha megkérlek. Nem kell megtámadnod a törpét vagy ilyesmi, majd én intézem – mondtam Avery-nek mielőtt beléptem volna a szűk utcába. Magam előtt tartottam a pálcámat, felkészülve minden lehetségesre. Hamarosan a főutca nyüzsgése kezdett elcsendesedni, elég sötét volt ebben a mellékutcában, de voltam már ennél rosszabb helyzetben is. Egy pillanatra megint láttam a piros kis foltot és tudtam, hogy csak a törpe lehet az, de már sokkal messzebb volt tőlünk, mint korábban.
– Látod azt a piros foltot? – kérdeztem Avery-t halkan, miközben kicsit lassabbra vettem a lépéseinket. A törpe messze volt, de nem nézett hátra, tehát eddig szerintem nem vette észre, hogy követtük. Biztosan azt hitte, hogy könnyen ki tudott minket rabolni és nem mennénk utána. Azzal nem számolt, hogy én auror vagyok. Erről jut eszembe, hogy semmi kedvem nem volt felvenni a kapcsolatot a francia Mágiaügyi Minisztériummal, szóval ezt nekem kell mindenképpen megoldanom. – Szerintem még nem vette észre, hogy követjük – tettem hozzá és abban reménykedtem, hogy ez így is marad. Még az is lehet, hogy elvezet minket valami olyan helyre, ahol több bűnöző is van. Avery miatt az mondjuk nem lenne jó, Elliot biztosan megölne, ha még ennél is nagyobb bajba keverném a gyerekét.
Naplózva


Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 11. 29. - 14:20:28 »
+2

IRENE

2001. december 8.
o u t f i t


A napunk már-már túlságosan is tökéletesnek tűnt, de erre persze berobbant a képbe az a furcsa kis manó, és kirángatta a tasakokat a kezünkből. Szerencsére Irine számára is egyértelmű volt, hogy utána kéne mennünk... valószínűleg ő sem akarta veszni hagyni a megvásárolt cuccainkat.
– Igen, el fogjuk kapni, ne aggódj – biztosított a nő és már el is indult az emberek közt, én pedig egyből utána. Még szerencse, hogy auror volt és jócskán akadt tapasztalata, hogy kell elkapni az ilyen rohadékokat... Az incidens nem is igazán tűnt fel Párizs tömött utcáin senkinek, vagy legalábbis mindenki pont úgy ignorálta, mint általában Londonban is a többség. Azt hiszem, az emberek túlságosan hozzászoktak ahhoz, hogy senki másra ne figyeljenek, csak magukra.
Követtem Irene-t az utca végére, közben ujjaim kitapintották fűzfa pálcámat a táskámban, de egyelőre nem akartam előhúzni.
– Maradj mögöttem és ne csinálj semmit sem, csak akkor ha megkérlek. Nem kell megtámadnod a törpét vagy ilyesmi, majd én intézem – bólintottam Irene szavaira, bár nyilván ő ezt nem láthatta. Amúgy sem akartam elkezdeni mondjuk átkokat dobálni a manóra, vagy ilyesmi... ha lehetett, az ilyeneket szívesen másra bíztam, pláne ha az a más történetesen auror. Nem szerettem az erőszakot... egy kicsit megijesztett, ami azt illeti. Pláne a közelmúltban történtek után. Tessana, Jasper őrült zaklatója, a Rend... túl sok volt az őrültség.
- Oké, én szívesen rádbízom... - suttogtam vissza.
Egy sötét mellékutcába keveredtünk, mire kicsit összehúztam a szememet. A maradék, nálam maradt tasakokat szorosabban öleltem magamhoz, még ha meg is fogyatkoztak az emberek körülöttünk, mostmár biztosra akartam menni... kipillantottam Irene háta mögül, és még épp észrevettem a piros ruhába öltözött kis alakot suhanni valamerre. Innen pont úgy nézett ki, mint egy paradicsom... hogy őszinte legyek, meglehetősen nevetséges látványt nyújtott.
– Látod azt a piros foltot?
- Ühömmm... - dünnyögtem vissza, és itt, hogy már csak ketten voltunk, előhúztam én is a pálcámat. Nem akartam használni, de azért megnyugtató érzés volt, hogy nálam volt. Így, hogy már elmúltam tizenhét, végre legálisan használhattam.
– Szerintem még nem vette észre, hogy követjük.
Igaza lehetett, a manó ugyanis valamivel messzebb, nekünk háttal állva éppen mintha a szatyrok tartalmát vizslatta volna. Igazából ötletem sem volt, mihez kezdene egy női táskával meg fehérneművel... legalábbis azt hiszem, Irene-nél az volt. Talán eladja? Akkor már inkább valaki aranyóráját lopta volna le.
- És most? - pillantottam ideges-izgatottan Irene felé, és kicsit mocorogtam is. - Aurorosan lerohanod?
Talpam alatt megcsikordult a törmelék. Nem gondoltam, hogy annyira hangos lenne... de ahogy fellestem, láttam, amint a manó alakja megfeszül, majd felénk pördül.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 12. 02. - 15:16:04 »
+1

Karácsonyi vásárlás


Avery
2001. december 8.


Jobban örültem volna, ha ez kivételesen tényleg csak egy teljesen átlagos nap lesz, de hát persze mire számítottam? Féltem, hogy ezzel a kis közjátékkal nem igazán sikerült jó benyomást keltenem magamról, mármint reméltem, hogy azért Avery nem hiszi azt, hogy vonzom a bajt. Igazából nem tudom, hogy Elliot egyáltalán mennyit mesélt neki rólam. Sokat én sem tudok róla, azon kívül legalábbis, hogy Elliot családtagja. De gondolom, nem lehet neki egyszerű, kb. csak férfiak veszik körbe. Igaz, én nem nagyon vagyok része a családi banzájoknak, de hát ennek is megvan az oka. Ha belegondolok, hogy Elliotot akkor kellett volna megismernem, amikor még élt a férjem meg a gyerekeim… áh, inkább nem gondolkodtam ilyesmin. A most az ami számít, ezt már megtanultam.
Ráadásul most éppen a manóruhás törpe számított, aki ingerülten fordult felénk. Azt hiszem meghallotta a lépteinket, de ahogy ránk nézett rögtön felemeltem a pálcámat. Lehet, hogy auror vagyok, de ez itt Franciaország és nem Anglia.
– Ha visszaadja a csomagjainkat, akkor elengedem minden következmény nélkül – mondtam komoly hangon, bár abban sem voltam biztos, hogy a törpe érti-e egyáltalán az angolt. Mindenesetre tettem egy lépést felé és habár dühösen méregetett, nem hátrált és más furcsa mozdulatot sem tett. Kivettem a kabátom zsebéből az auror igazolványomat, de nem voltam benne biztos, hogy ebben a sötétben látja-e egyáltalán mi az. – Nem jó emberrel kezdett el ma szórakozni – sziszegtem idegesen, miközben vártam, hogy reagáljon végre valamit.
Nem néztem Avery-re, de gondoltam, hogy még ott van mögöttem, ahogy kértem. Már elég nagy volt, varázsolhatott volna ő is, ha éppen úgy alakult volna, tehát mondhatjuk, hogy túlerőben voltunk. Bár az volt az érzésem, hogy ennek a manónak több van a tarsolyában, mint amennyit látunk belőle.
– Érti egyáltalán, amit mondok? – sóhajtottam fel végül, de abban a percben halványan egy pálca alakját láttam a kezében és mormogott is valamit a törpe. – Protego! – kiáltottam szinte azonnal, szerencsére, mert az átok különben valahol Avery feje mellett csapódott volna be.
Idegesen felmordultam, nem akartam elhinni, hogy komolyan párbajoznom kell egy törpével, aki meglopott. Mármint milyen alapon van ő kiakadva, hogy szeretném visszaszerezni a saját tulajdonomat? Azt hiszem nem fogjuk tudni elkerülni, hogy jelentenem kelljen ezt az ügyet a francia minisztériumnak… szép kis kiruccanást szerveztem az unokahúgomnak mit ne mondjak. De talán Elliot nem fog megölni ezért.
– Avery, jól vagy?– kérdeztem és egy perce rápillantottam, de aztán inkább visszafordultam a manó felé. – Capitulatus! – mondtam gyorsan, mielőtt a manó megint moroghatott volna valamit. Hát aurorosan lerohantam végül is, ahogy Avery fogalmazott… bár inkább csak megszereztem a pálcáját, ami odagurult a lábamhoz és felvettem a földről.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 24. - 08:32:32
Az oldal 0.054 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.