+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Anglián kívüli részek
| | |-+  Párizs
| | | |-+  Louvre
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Louvre  (Megtekintve 3944 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 05. 28. - 21:12:35 »
0


A világ számtalan művészlelkű fiatalt megihletett az évek során. Volt, aki kinőtte magát, s hírnevet szerzett, de volt kinek a neve örökre a feledésbe merült. Vagy… munkásságának minden mérföldköve rejtett volt a nyilvánosság egy bizonyos szeglete előtt. Bizony. Bár a világot nagyrészt a mugli művészek uralják, akadnak nem mindennapi példányai a mágikus alkotásoknak is. A Louvre egy muglik elől rejtett részében bizony ezeket a műalkotásokat tekinthetik meg a látogatók. Méghozzá nem is apró méretű helyen. Az impozáns épület tucatnyi folyosója és terme áll a mágikus művészet rendelkezésére.
Naplózva

Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 07. 07. - 20:25:10 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Én megkaptam Alf levelét. Jó, amikor a nagyteremben belesúgta a fülembe az is meglehetősen egyértelmű dolog volt a részéről, hogy mik a szándékai nyáron. Aztán jött a levél. És még egy. Meg még úgy pár dühös sor, hogy hová is tűntem, mert hát eltűntem. De jelen helyeztből kifolyólag nem tudtam volna elvinni csak úgy Franciaországba. Tehát dolgoznom kellett. Sokat. Nagyon-nagyon sokat, reggeli és esti műszakban, még hétvégén is, kajafutár voltam, és az egyetlen hű térsam a robogó volt, amin repesztettem. Nem volt időm semmire, csak az alapvető szükségleteimet elégítettem ki, szóval ettem-ittam, aludtam, és kb. ennyiből állt az életem. Nem voltunk olyan gazdagok, nagyjából megéltünk, de mégsem várhattam el az apámtól, hogy fizesse ki az utat. Szóval güriztem, amikor aztán végre megtudtam magam szedni annyira, hogy megrendeljem a zsupszkulcsot és egy kellemes szállodát is lefoglaltam... Na jó, abba apa segített, mert ő bezsélt franciául, én meg nem. Végre elindultam, hogy megszöktethessem a férfit, akit imádtam.
Az útra aztán tényleg felkészültem, mindent összeszedtem, és bepakoltam a legszebb ruháimat, azaz a Nirvánás pólóm, a fekete kissé szakadt rövid nadrágomat, a fekete zoknikat, a fekete farmerdzsekimet ha hidegebb lesz az idő, és még néhány olyan pólót, amitől Alf úgy is ki fog teljesen égni. Igazából eddig csak egyszer látott az iskolán kívüli egyenruhában, úgyhogy most tuti az agyára fog menni ez a számára meglehetősen ízléstelen stílusom. Pedig én rocker voltam, és szerettem is úgy kinézni. Örülhetett, hogy nem hordtam a nyakamon tüskés bőrnyakörvet, vagy láncokat a gatyám zsebe körül, és nem voltam televarrva sem. Bár én terveztem tetoválást csináltatni. Egy olyan egyedi varázstetoválást, ami a muglik előtt nem mozgott, de amúgy meg mozgott. Egy fecskét akartam. Tod a DS-ben megtanult patrónust idézni, és neki fecske volt. Kívácnsi vagyok az enyém mi lenne, de sosem leszek olyan jó v arázsló, hogy megtudjam. Amúgy sem voltam tehetséges, csak a zenélésben, meg egy aranyvérű szívének a meghódításában.
Tudtam hol lakott, és könnyen megtaláltam azt a fényűző, hatalmas birtokot a kastéllyal. Egy kicsit elállt tőle  a lélegzetem, amikor a táj az orrom alá dörgölte, hogy mennyire más a rangunk, a világunk és az életünk, hogy ezt fel kellett dolgoznom. De aztán véégül erőt vettem magamon, és megkerestem, kifigyeltem hol lehet Alf. Aztán, amikor éppen már este volt, megindultam felmászni az ablakába, miközben úgy éreztem magam, mint Rómeó, aki nem Júlához készült éppen, hanem... milyen Júliás pasi nevek vannak... Juliushoz. Már csak szónokolnom kellett volna, de sosem volt erősségem a színjátszás, és amúgy se én voltam az énekes, szóval azt sem erőltettem inkább. Egy erősebb futókába kapaszkodva zörgettem be az ablakot, majd az mintha magától kinyílt volna bezuhantam, egyenesen Alf sötét szobájába, meglehetősen hangos nyekkenéssel. Kiterültem, mint egy kilapított béka.
- A cickány rúgja meg - dörmögtem bele a szőnyegbe, ami már szaglásra is túlságosan drágának és luxusnak érződött, de még egy kicsit kellett néhány pillanat, hogy összeszedjem magam.
- Most, LORD Alfonz Baldron, velem fog jönni, ha akar ha nem - bár azt hiszem akar -, Párizsba - léptem oda hozzá, akárhol is volt, annak ellenére is, ha éppen azt hitte erőszaktevő vagyok és dobált vagy  bármit is tett közben megragadtam a kezét, hogy a hátamra vehessem, és meginduljak leereszkedni ott ahol jöttem.
- A fa tövében van a Zsupszkulcs - magyaráztam neki.
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 07. 10. - 09:40:54 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

Az elmúlt hónap kemény volt. Hillről alig hallottam, leszámítva néhány érzelmileg aberrált üzenetet, amit a bagollyal küldött. Szóba sem volt nagy tehetség, nemhogy írásban... ezért kezdtem kicsit aggódni. Valamiért elfogott az az érzés, hogy talán nem is szeret már. Otthon van, lehet valami csajjal összejött, vagy egy másik sráccal. Le mertem volna fogadni, hogy az együtteses barátaival lóg és rám már nincs is ideje vagy kedve. Pedig úgy elújságoltam volna neki, hogy 156 centire nőttem az elmúlt évben és bár a súlyom éppen csak gyarapodott, nőtem.
Ezekkel a gondolatokkal bújtam be a takaróm alá. Bemásztam az ágy közepére, mint mindig és amikor a fejem végre a párnán volt, csak a plafont bámultam. Hillre gondtam és arra, ahogy megérintett a konyhában és... hogy mennyire bizsergett tőle minden porcikám. Azt kívántam bár itt lenne és megint csinálná, vagy legalább csókolna meg. Annyira hiányzott és utáltam, hogy hiányzott. Dühössé tett az elérhetetlensége.
Szép lassan lepilledtem. A szemeim lecsukódtak, ahogy a szoba ablakán betört a kellemes, hűvös szellő. Egészen békés volt... egy darabig. Valami zajra rezzentem össze, aztán megérkezett hozzá valami hang is: - A cickány rúgja meg.
Tompa zaj volt. Nem tudtam pontosan honnan jött a szobámból, de megijedtem, hogy egy gyilkos lehet az.
- Most, LORD Alfonz Baldron, velem fog jönni, ha akar ha nem - bár azt hiszem akar -, Párizsba - Hill hangja volt, de eddigre kipattant az ágyamból és egyszer csak kapott már a vállára.
- Mit művelsz? Hill - csapkodtam a hátát idegesen. Nem pakoltam össze, azt sem tudtam, hogy idejön, így egyáltalán nem voltam felkészülve az addig annyira áhított párizsi kiruccanásra. Hirtelen nem is értettem, hogyan gondolta.
- A fa tövében van a Zsupszkulcs - magyarázta, de addigra bele rúgtam és kénytelen volt letenni, mert addig ficeregtem.
- Jó! Elég! Értem, hogy te vagy a romantikus... hülye... - Böktem oda és feloltottam a kisvillanyt. Aztán persze már nyúltam is a szekrénybe a hátizsákomért, amibe úgy gyűrtem bele a ruháimat, a pálcámat. - Hadd pakoljak be és amúgy is... pizsamában vagyok. - Magyaráztam és az ajtó felé néztem. Elég késő volt, nem sok esély volt, hogy bárki rám nyit, ha csak nem hallották meg a puffanást, amivel bejött. A hátizsákba még beledobtam a pénztárcámat, amiben elég sok pénz volt, de a megfelelő kulccsal a világ bármelyik részén valutához tudtam jutni. Saját számlám volt a Gringottsnál... a bökkenő csak az volt, hogy nem volt velem az apám.
Még belebújtam egy bézs nadrágba, a sportcipőmbe, meg egy vékony ingbe, amire estére pulcsit is vettem.
- Menjünk... - nyeltem egyet az ajtó felé pillantva, majd felmásztam Hill hátára, hogy le tudjon vinni ott, ahol ezek szerint feljött.
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 07. 15. - 10:17:20 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Tényleg szerettem volna a meglepetés erejével behatolni, meg reméltem, hogy egy kicsit meg is ijed. Vicces volt, amikor kiakadt és kiabált, úgyhogy szerettem is piszkálni rendesen. Az akcióm tökéletesen működött, hiszen senki se vett észre, ahogy felmásztam az indákon, mintha csak valami olcsó színházi jelenetet játszottam volna el. Szerettem volna hatásos belépőt, de kissé elbénáztam a dolgot, minden esetre sikerült bejutnom a pompás hálószobába, ami olyan hatalmas volt, hogy biztos voltam benne, teljesen elnyelte magába Alfot. Az ágy körvonalát is láttam, ami kitette a szobám méretét. valamiért a gazdagoknak mindenből nagyobb volt, mint az átlagos embereknek, amit sosem értettem, hogy miért jó. Biztos kényelmes volt az ágy is meg minden, a szőnyeg is tökéletesen harmonizálhatott a bútorokkal, amiknek csak a körvonalát láthattam.
Szóval éppen elterültem a földön, amikor hallottam, ahogy ő is megmoccant, bizonyára meg is rémülve a becsíptetésemtől, de addigra meg a hátamra kaptam, hogy siessek a zsupsz kulcshoz, mert nem akartam róla lekésni.
- Mit művelsz? Hill - csapkodta a hátamat, mire nekem muszáj volt elengednem, mert kezdett kicsúszni a kezem közül. Ennyit a drámai megszöktetésről, ilyen is csak a filmekben működik jól.
- Jó! Elég! Értem, hogy te vagy a romantikus... hülye... - magyarázta és felkapcoslta a villanyt, amitől megvakultam így csak sűrűn pislogva vártam, hogy bedobálja a cuccait a zsákjába. Addig én igyekeztem a gyors fénytől könnyes szememet megtörölgetni, majd hunyorogva meredtem rá.
- Most ne mondd, hogy nem jön be - magyaráztam vigyorogva és roppant elégedett voltam magammal.
- Hadd pakoljak be és amúgy is... pizsamában vagyok - magyarázott, én meg cska megforgattam a szememet, és a falnak támaszkodva vártam rá. Az án szobám úgysem hiszem hogy tetszene neki, itt minden pompás volt otthon meg olyan unalmasan egyszerű. Egyszerű, de szerettem. Szerettem a sok növényt otthon, meg nézni, ahogy apa reggel kicsiszog és meglocsolja őket. NÉha be is segítettem neki, és kezdtem úgy érezni szívesen csinálnám még azt is amit ő. Nem volt nagy házunk, de minden megvolt benne, amire szükségünk volt. Bár azt hiszem apának kellett volna egy valaki, egy nő, egy társ egy szerető. Rossz volt látni, ahogy egyedül volt, csak mert anyám úgy döntött lelép a születésem után és az ajtóban hagy egy mózeskosárban. Erről is Tod mesélt inkább, hallgattam még most is a rám maradt felvételeit. Hallani a hangját megnyugtató volt. Mintha most is mellettem lett volna.
- Menjünk...  - készült végre el, majd a hátamra mászott. Én csak megfotrgattam a szememet. Csak túl fogják élni az itthoniak, hogy a kicsi fiúk nem szándékozik ezer évig itt ülni sápadtan, mert jobb dolga is van annál. Mondjuk velem elszökni a francba, szó szerint.
Ügyesen leereszkedtem ahol feljöttem, és szapora léptekkel oda is értem a kulcshoz, ami porosan, ácsrogott ránk várva a fa tövében, ami még a birtokon belül volt.
- Na meg meri fogni őnagysága, vagy adjak hozzá egy zsebkendőt? - kérdeztem gúnyolódva, miközben, visszaszámoltam és ha készen állt megfogtam egyszerre vele a cuccst, ami őrült módon pörgetett és repített el minket a francia varázslónegyedbe, ahol még kellemes, éjjeli ötétség uralkodott, és az utca egyik vége egyenesen a Louvre felé nyílt.
- Tádááá - tártam szét a karomat, majd drámaian körbefordultam a helyemen, és naygon büszkén néztem Alfra. - Most mondd, hogy nem vagy rám büszke
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 07. 19. - 08:52:13 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

Magamhoz képest is villámgyorsan bújtam a rövid bézs nadrágba, a szellős fehér ingbe és a világos edzőcipőbe. Néhány ruhát, pénzt és iratokat pakoltam csak a táskámba, amit aztán a hátamra véve, felkapaszkodtam Hillre. Az ablakon keresztül távoztunk, leereszkedve egy kúszó növényen, amit eddig észre sem vettem, pedig nagyon erősen kapaszkodott meg a ház oldalán.
Odalent, ha ő nem is gondolt rá, odanyúltam és megfogtam a kezét. Valójában egy kicsit szívesebben bújtam volna hozzá az ágyban. Álmos voltam és fáradt... de tudtam, hogy amint a nevelőnő benyitna az ajtón és meglátna vele, elszabadulna a pokol. Jobb volt házon kívül lenni vele.
Aztán egyszer csak, távolabb a háztól megálltunk. Addig jobbnak láttam nem is szólni, nehogy a nővérem meghallja. Szinte ki volt hegyezve az ilyen helyzetekre. Bár nem hittem, hogy beárulna, azt sem gondoltam, hogy helyeselnél ezt a kapcsolatot Hill-lel - főleg, hogy egyes iskolai pletykák vele és nem velem boronálták össze.
- Na meg meri fogni őnagysága, vagy adjak hozzá egy zsebkendőt? - A fa tövében pihenő, öreg kulcsra pillantottam. Talán az volt a zsupszkulcs.
- Marha vicces- csapkodtam meg a karját. - Mikor indul? - kérdeztem, majd leguggolva a kulcshoz, megérintettem az ujjaimmal. Feltételeztem, hogyha annyira jól megszervezte ezt az egészet, akkor olyan helyre visz majd, ahol tudok kezet mosni a rozsdás fémdarab fogdosását követően is.
Sokszor utaztam már zsupszkulccsal. Anyáékkal gyakorlatilag minden nyarat egy spanyol villában töltöttünk. Szerettem azt a helyet, mert gyönyörű volt, saját medencénk volt és persze mindent megkaptunk, amit csak kértünk. A szüleink nem mondtak nemet, ahogy a szolgálók sem, akik literszámra készítették a limonádét és a fagyikelyheket.
Sötét volt még, de így is kirajzolódott a francia főváros macskaköves utcája. Egyszer egészen kicsi koromban voltam itt, csak ennyire emlékeztem az egészből. Az utca végében aranyló világítással jelezte a Louvre épülete, hogy van.
- Tádááá - közölte nagy elégedetten Hill. -  Most mondd, hogy nem vagy rám büszke - tudtam, mennyire elégedett magával. Ezért csak ridegen pillantottam felé.
- Ennyi volt a minimum, Hill... - Húztam ki magam és végig simítottam a ruhámon, hogy a gyűrődések elsimuljanak, amik az út közben keletkeztek. - Fáradt vagyok... - bújtam oda végül hozzá és adtam egy puszit a nyakára. Hetek óta nem hallottam róla, hiányzott nagyon. Átkaroltam, lábujjhegyre álltam, hogy még jobban bújhassak.
- Hány óra lehet... - súgtam a fülébe. - És hol van a szállásunk?
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 07. 21. - 16:26:39 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Szórakoztatónak találtam Alfot, ahogy elkezdetett mindenfélét összedobálni, és magra rángatta a ruhákat. Ha nálam jelentek volna meg így simán elindultam volna a világba akár pizsamába is. Igazából ha engem alf elrabolt volna az északi sarkra egy szál alsógatyában is követtem volna oda. Minden esetre vicces volt, ahogy összeszedte a cuccait, miközben az enyémek ledobva pihentek a zsupszkulcs mellett, mert nem akartam málhás szamárként mászni a falon, mint egy elcseszett Pókember. Amikor odaértünk a kulcshoz, ami undorítóan nézett ki, és eléggé közhelyesen, fel kaptam én is a cuccaimat.
- Marha vicces. Mikor indul? -kérdezte, mikor megcsapkodott én meg csak vigyorogva megcsókoltam még mielőtt elszippantott volna minket a sötétség.
- Most - vágtam rá, és a következő pillanatban már ki is kötöttünk a francia macskakövön, ami már most franciásan nézett ki, pedig aligha van különbség a francia és az otthoni macskakő között, de hát ha az ember idegenben volt, akkor minden olyan rohadtul egzotikusan és kuriózumnak számított, mintha odahaza sose látott volna olyat. Nem mintha én olyan nagy világjáró lettem volna, de azért egyszer, még amikor Tod is élt, apával elmentünk Németországba. Habár nem éppen nyaralás miatt, csak valami botanikus nyári konferencia volt, mindent megtett annak érdekében, hogy nyaralásnak érezzük.
- Ennyi volt a minimum, Hill... Fáradt vagyok... - magyarázta és hozzám bújt én meg lelkesen ölelgettem. nem volt olyan félelmetes a kis hely ahová érkeztünk, egészen kellemes éesti barátságos lepelbe burkolózott Párizs fogadott minket.
- Én is, igazából a szöktetésed elég fárasztó volt - mormogtam, hogy egy kicsit piszkáljam is.
- Hány óra lehet... És hol van a szállásunk?
- Nagyjából éjfél után... asszem - vontam meg a vállamat és ásítottam. Elfogyott az adrenalin és kezdtem lemerülni - Egyébként már lefoglaltam a szobánkat, szóval megláthatod, hogy miért dolgoztam szét az agyam. Gondolom ismered a Salvatore hotelláncot. Olasz varázslócsaládé, és itt van a közelben. Szóval egyszerre leszünk olaszországban és Franciaországban is. Zseni vagyok - magyaráztam elégedetten és megindultam a szálloda felé, ami az üvegpiramisokon túl húzódott.
Megfogtam a kezét és húzni kezdtem az éjjeli utcán, ahol kevesen sétálgattak, kifejezetten meghitt volt így a teljesen aranyba öltözött tér. Mintha ez egy másik arca lett volna Párizsnak. Biztos voltam benne, hogy a nappali órákban itt egymás hegyén hátán álltak volna az emberek, de most ahogy elnéztem a Louvre fényeit, a körbeölelő épületeket egy kicsit újra megtorpantam. olyan érzésem lett, hogy ez az élmény csak a miénk, és olyan més intimitást adott ennek, hogy még hirtelen nem is akartam berongyolni a szállodába, mert a nyakamba akartam venni az éjszakai várost.
- Olyan, mintha csak a miénk lenne - suttogtam lenyűgözve. - Szerinted fel lehet mászni a tetejére? - kérdeztem, az üvegpiramis felé pillantva. Az a néhány ember is rajtunk kívül ugyan olyan ámulattal sétálgatott a téren át, mintha csak el lettek volna varázsolva. Szerettem a nyugodt pillanatokat, bármilyen eleven is voltam, és Alf mellett ez különösen szép volt.
- Ne menjünk még a szállodába - jelentettem ki és feléfordultam - Járjuk be az éjszakai Párizst!  - jelentettem ki színpadias elszántsággal. Biztos voltam benne, hogy ez sokkal romantikusabb, és nem kellett annyi idegesítő embert kerülgetni. Sok pénzt sikerült összegyűjtenem a munkákból, így gazdag embernek hittem magam, aki bármit megengedhet magának ezen az éjjel.
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 07. 25. - 16:11:13 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

Fáradtan karoltam át a nyakát Hillnek. Nem akartam mást, csak bebújni mellé az ágyba, érezni, hogy milyen meleg és hogy működik a teste… mert mellettem mindig működött. Pihenésre vágytam.
– Nagyjából éjfél után... asszem – vonta meg a vállát és természetesen volt képe az arcomba ásítani, így odatettem a kezemet, hogy legalább azzal ne kelljen szembesülnöm, hogy mit evett vacsorára. – Egyébként már lefoglaltam a szobánkat, szóval megláthatod, hogy miért dolgoztam szét az agyam. Gondolom ismered a Salvatore hotelláncot. Olasz varázslócsaládé, és itt van a közelben. Szóval egyszerre leszünk olaszországban és Franciaországban is. Zseni vagyok – nagyképűsködött tovább. Nem szerettem, mikor ilyen, mert nem állt jól neki, de kivételesen nem az volt az első gondolatom, hogy mennyire pofán vágnám.
Megköszörültem a torkomat és elhúzódtam tőle, hogy kicsit körbe nézzek a sötét párizsi utcán. Mellesleg nem ismertem semmiféle Salvatore-t, leszámítva valami méregdrága üzletet, ahonnan anyám a ruháit rendelte.
– Nagyon zseni vagy… de elég szarul is áll. – Közöltem, de az ujjaim engedelmesen simultak a tenyerébe, hogy húzzon tovább a Luvre felé. A kivilágítás szinte vonzotta a tekintetem… egészen meseszerű volt az aranyozott fényekkel. Az üvegpiramis csak úgy ragyogott az éjszakai égbolt alatt.
Rajtunk kívül nem sok ember volt odakint. Így meg tudtunk állni és csak bámulni ezt a szépséget. Azt hiszem, Párizs nagyon is illett hozzám. Kifinomult volt és elegáns, amilyen én magam is. Ráadásul a szüleim nélkül kivételesen szabadnak is éreztem magamat. Persze nem hoztam magammal a bájitalaimat, de tudtam, hogy már elég erős vagyok azok nélkül is kibírni. Többé nem akartam az a törékeny kisfiú lenni, akit véletlenül megmérgeztek.
– Olyan, mintha csak a miénk lenne – suttogta Hill. Furcsa, meghitt érzés uralkodott el bennem. A szívem vadul kalapált, mégis nyugodtt és meleg volt az egész, mint egy takaró puha ölelése. Nem is volt meglepő, hogy Hill a következő mondatával el is rontotta: – Szerinted fel lehet mászni a tetejére? – kérdezte kisvártatva, ahogy az üvegpiramis felé pillantott.
– Hill… ha felmászol rá, többé nem simogatom meg a… azt – közöltem nemes egyszerűséggel. Én még mindig nem a piramist néztem, hanem Hill szemét, ahogy ámulattal figyeli és a barna tükrökben visszaverték az aranyló fényt. Furcsa érzés volt, hogy egy ekkora idiótát tudok szeretni, nem is tudtam magam sem, pontosan hogy, de egyfolytában arra vágytam, hogy érintsen és csókoljon, vagy csak beszéljen, legyen ott a cigiszaga mellettem.
– Ne menjünk még a szállodába – Fordult hirtelen felé, én meg összerezzentem. – Járjuk be az éjszakai Párizst! – Folytatta lelkesen. Most először éreztem azt, hogy nem akarom lerombolni a lelkesedését, ám igazán kicsattanó örömmel sem tudtam fogadni. Valahogy még mindig nem ment, hogy kifelé azokat az érzéseket mutassam, amik bennem voltak.
– Jó… de csak akkor, ha nem tart sokáig. – Közölte és hagytam, hogy megfogja a kezemet, aztán végig vezessen a Louvre előtt álló, szépséges modern téren. Azért még kicsit ijesztő volt, ilyen későn az utcán lenni. Nem ehhez szoktam, hiszen nyolcra még a gyerekbulikról is mindig haza kellett érnem, kilencre meg már ágyban voltam a dajkám gondos kezeinek hála.
– Figyelj, Hill… igazából… ez tetszik. – Motyogtam elég halkan. Talán nem is hallotta, nem akartam vallomást tenni neki. – Azt hiszem, eléggé szeretlek… – Folytattam, nem mintha ezeket a dolgokat hangosan ki kellett volna mondani. Már elígértek nekem egy lányt, akit tizennégy éves koromban meg is kell ismernem. Apa azt mondta, egy francia családból származik, aranyvérű és jó hírű. Erre persze még nem akartam gondolni, de előbb-utóbb ki kellett bökni, ám az alkalom most nem volt megfelelő.
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 07. 27. - 12:01:07 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Egoistán pöffeszkedtem Alfonz mellett, miközben nagyban kidüllesztettem a mellkasomat és nagyon büszkle voltam erre, hogy ezt összehoztam neki. Nekünk. Az a sok túlóra és látástól vakulásig való meló meghozta a gyümölcsét, és még apa is adott nekem egy kis pénzt, pedig nem szerettem volna, hogy adjon, de úgy nagyon ragaszkodott hozzá. Az egyetlen családtagom volt, úgyhogy beavattam a terveimbe, ő pedig lelkesen, mintha ő is egy kamaszfiú lett volna, segített nekem a szállás elintézni. Kiskorú voltam még, kellett a jóváhagyása a foglaláshoz amúgy is. Apa volt az egyik legjobb barátom, Tod mellett és örültem, hogy nem akadt ki, amiért nem valami bigét szedtem fel, hanem egy srácot, aki aranyvérű is volt, és azt mondta, hogy ha boldog vagyok vele, nem is kívánhatok magam mellé mást. Örültem a támogatásának, és ez még több lendületet adott nekem, hogy kibírjam a sok órányi szenvedést a melót és hogy eljussak ide. Egyenesen Párizs szívébe. Éjszaka. Ennél szebb dolog nem is történhetett volna.
– Nagyon zseni vagy… de elég szarul is áll - közölte Alf kíméletlenül, én meg csak még szélesebben vigyorogtam, és a kezünket romantikusan összekulcsolva megindultam az arany fényben úszó tér felé.
- Végül is, te nekem jobban állsz, mint bármi más - csókoltam meg séta közben, majd egyszerűen csak megálltam csodálni ezt a helyet. A gazdagok és az elegancia városát, ami aranyba öltözve teljesen illett Alfhoz.
Élveztem, hogy felnőttek nélkül csak mi magunk voltunk, és hogy ez mennyire sokat dobott a hangulaton. A fények elnyomták ugyan az égbolt ragyogó csillagait, amiket otthon kicsit tompán az ablakból láthattam, de most olyan volt, mintha csillagok között jártunk volna. Kevesen voltunk idillikus és törékeny állapot volt ez, amit nem zavarhatott meg senki és semmi. Párizs talán én hozzám sosem illett, én túl átlagos voltam ehhez a helyhez, de még az én egyszerű, sárvérű tekintetemet is kellően megbabonázta ez az egész atmoszféra.
– Hill… ha felmászol rá, többé nem simogatom meg a… azt - közölte velem nemes egyszerűséggel Alf, mire én csak letört sóhajt tettetve felé fordultam hogy  atekitetem az ő pillantásába fúrjam.
- Te jó ég, pedig csak erre vágytam, hogy megfogd és hogy én is megfogjam azt - pislogtam nagy szemekkel rá, és azt6án mintegy véletlenül közelebb húztam magamhoz, hogy szorosan összeérjen a testünk, és mélyen megcsókoltam. Így is romantikus állapotba hozott a hely, és Alf ezt csak fokozta. Csak le akartam nyűgözni és azt szerettem volna, hogy boldog legyen.
Aztán már vezettem körbe a téren. Éreztem, hogy kicsit feszengett, nem tudtam róla elképzelni azt, hogy nyolc után ébren volt, de így egyre jobban élveztem betölteni a védelmező szerepét. Nem féltem este biztonságos volt a hely, és csak kevés romantikus elvetemült ember mászkált erre. Talán a hajnalhoz kezdtünk el lassan közelebb járni, mint az éjjelhez, de így csak még varázslatosabb volt. Egy romantikus rózsás étteremben áramlott ki a  zene, miközben Alf mellettem megszólalt.
– Figyelj, Hill… igazából… ez tetszik. Azt hiszem, eléggé szeretlek…
Megtorpantam, mert azt hittem rosszul hallottam és csak nagyokat pislogva néztem Alfot. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt ki se szerette volna mondani, így hát úgy tettem mintha nem hallottam volna. Pedig hallottam A fontos pillanatokat mindig meghallja az ember.
- HAH?! MIT MOONDAASZ? - üvöltöttem, mert amúgy szólt a zene. - Á, be akarsz ülni egy romantikus vacsorára? Vagy kell ez a rózsa? - magyaráőztam, miközben szerelmes dobbanásokkal járt a szívem a mellkasomban, és inkább csak levettem egy rózsát a díszítésből, és a kezébe nyomtam. Ezt persze észrevette egy pincér és kiabálva megindult felénk és persze framciűul karattyolt.
- Azt hiszem inkább fussunk - kacsintottam rá, és szaladni kezdtem majd amikor elég messze kerültünk az étteremtől egy kis romantikus parkba érve csak magamhoz húztam és mélyen megcsókoltam.
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 08. 02. - 08:10:07 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

– Végül is, te nekem jobban állsz, mint bármi más – csókolt meg, ahogy haladtunk. Valahogy Párizsban még ez is olyan másnak tűnt… habár a nyálas romantika nekem nem ment. Talán csak Hill miatt, mert mikor ilyen mocskosul egoista volt, legszívesebben leütöttem volna. De, amikor megálltunk a Louvre mellett, az aranyló fényben a sötét ég alatt, megint kicsit elállt a lélegzetem.
Szerettem Párizst. Elegáns volt, ragyogó és olyan végtelenül otthonos számomra. Hill persze nem illett ide, mégis attól voltam a legboldogabb, hogy ő hozott el, hogy megszervezte… és igen, tényleg büszke voltam rá, de nem úgy, hogy az egoját is simogassam vele.
– Te jó ég, pedig csak erre vágytam, hogy megfogd és hogy én is megfogjam azt – nézett a szemeimbe nagy pislogva. Valójában én is arra vágytam, így mikor közelebb volt és éreztem a teste melegét, nem bírtam ellenállni. Csak odabújtam én is jobban, a térdemet benyomva a lábai közé, amint az ajkaink finom szenvedéllyel találtak egymásra. Azt kívántam bár így maradhatnánk, de Hill elhúzódott és tovább vezetett a téren, ahol alig-alig akadtak emberek rajtunk kívül.
Egy étteremből zene szűrődött ki, bár már nem volt nyitva. Csak a takarító hagyhatta bekapcsolva a jazzt. Ez pedig annyira megolvasztotta a szívemet, hogy meg kellett szólalnom és kimondanom az érzéseimet. Megtorpant, a zene ezen a részen persze hangosabb volt, mert a nyitott ajtó mellett álltunk meg. Talán meg sem hallotta.
– HAH?! MIT MOONDAASZ? – üvöltözött, mintha tényleg nem hallotta volna. Hirtelen zavarba jöttem, éreztem, hogy kipirul az arcom. A viselkedéséből tudtam, hogy értette minden szavam és nem örül neki. – Á, be akarsz ülni egy romantikus vacsorára? Vagy kell ez a rózsa?
Értetlenül pislogtam rá.
– Nincs is nyitva… – dünnyögtem még mindig rózsaszínre festett arccal. Aztán nyeltem egyet, nem is akartam megszólalni. Azt mondtam neki, hogy szeretem, ő meg kellemetlenül érezte magát tőle. Aztán persze Hill volt olyan hülye, hogy tovább rontsa a pillanatot. Elvette a díszítésből az egyik rózsaszálat, mire egy kiöltözött pasas lépett az ajtóba és kezdett el üvölteni.
– Azt hiszem inkább fussunk – kacsintott rám, aztán húzni kezdett a kisebb utcák felé, távolabb az étteremtől, a Louvre aranyló fényétől. Hamarosan a Diadalív mögötti Jardin du Carrousel nevű parkban találtuk magunkat… nem, mintha Hill tudhatta volna a nevét.
Ez a park nem volt olyan durva és vad, mint Londonban vagy Anglia más területein. Köves út, geometrikus formák és tökéletesen nyír fő jellemezte. Ezt az arányosságot szerettem a francia kertművészetben… rengeteg képeskönyvet olvastam, mikor nem engedtek a szüleim sehova, mert túl gyenge voltam. A fejemben össze is tettem egy kisebb listát, hogy a világ mely országait akartam végig járni, milyen alkotásokat megnézni.
Hagytam, hogy odahúzzon magához és megcsókoljon. Átkaroltam a nyakát, hagytam neki magamat, pedig tudtam, hogy nem is szeret engem. Amikor elhúzódtam tőle, csak az ajkaira sóhajtottam.
– Nem muszáj azt mondanod, hogy szeretsz… – dünnyögtem az ajkaira. Csak tizenhárom éves voltam és realista. Nem volt valószínű, hogy Hill lesz életem nagy szerelme. – Csak én mondani akartem. – Simítottam meg a nyakát, a vállát és a mellkasát.
– De többé ne lopj nekem rózsát, ha zavarba jössz…
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 08. 04. - 08:51:50 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Szép volt  aváros, olyan, mintha valami béna romantikus regényben lettem volna. Idillikus volt, tökéletes, és Baldron arcára volt írva, hogy amúgy nagyon is tetszett neki Párizs. Sőt egészen ide beleillett, ebbe a pompázatos csillogó forgatagba. Én pedig egy kicsit kívülállónak éreztem maga. Más világban éltünk, máshová születtünk, mégis most, hogy itt lehettem mellette, fogva a kezét, egyáltalán nem számított. Talán nem leszünk örökre egymás mellett, fiatalok voltunk, de most ebben a pillanatban azt is el tudtam volna képzelni, hogy örökre együtt leszünk. Pedig még csak nem is szerettem annyira az olyan őrülten romantikus dolgokat, azok olyan nyálasak voltak és lányosak. De mellette még ezek se voltak olyan sziruposak, csak szépek- Nagyon-nagyon szépek. A szép pillanatok pedig mindig belevésődnek az emberbe, mint amikor Tod először engedte meg, hogy jástzak a gitárján, vagy amikor apa az ölébe kapva kivitt engem a kiugróra, és láthattam vele a tüzijátékot. Szép pillanatok, az igazán szép és megható pillanatok ritkán vannak az ember életében, én pedig úgy éreztem ez az egész Párizs egy ilyen... örökké tartó szép pillanat.
A szerelmi vallomástól őrülten zavarba jöttem, és úgy tettem, mintha nem hallottam volna. persze mindent hallottam, csak nem vagyok hozzászokva, hogy szerelmet valljanak nekem, mert én anynira nem voltam olyan akinek ezt szoktak is mondani., Inkább Charlie-ék voltak a közönség kedvencei a basszus gitárosokkal nem sokat foglalkoztak, annak ellenére, hogy azért voltam már lányokkal is.
Alf elvörösödött, a fickó ordibált, én pedig futni kezdtem egy nagyon kellemes és fura geometrikus kertbe, ami tele volt menő bokrokkal, meg mindennel is. Apa nagyon örült volna, ha látja ezeket, és teljesen belebújva a bokrokba elemezte volna őket. Még szerencse, hogy ilyen téren nem voltam valami megszállott, és inkább csak Alffal foglalkoztam, meg a dörömbölő szívemmel, hogy az előbb szerelmet vallottak nekem. Inkább csak hosszas és szenvedélyes csókba kezdtünk, addig se kellett mondanom semmit, pedig azért jó lett volna, ha valamit csak kibökök.
– Nem muszáj azt mondanod, hogy szeretsz…  Csak én mondani akartam - felsóhajtottam, és csak néztem azokat a szépen csillogó szemeket. – De többé ne lopj nekem rózsát, ha zavarba jössz…
- Én... Én nem tudom mondani azt, hogy nem szeretlek... - dünnyögtem halkan, és nem vettem le a tekintetem róla. - Mert igazából eléggé beléd szerettem - suttogtam, és éreztem, hogy ettől még jobban zavarba jöttem. Sosem mondtam ki ilyeneket még és elég szerencsétlenül éreztem magam tőle.
KÖzelebb vontam egy hosszú csókhoz, és szinte nekidöntöttem teljesen az egyik oszlopnak, ami között erősen burjátak a szép virágok. Az ajkaimmal kicsit rövid csókokat, ami aztán egyre hevesebbek és szenvedélyesebbek lettek. A nyelvemmel az övét kerestem, miközben szinte még levegőt se tudtam venni. Nagyon-nagyon szerettem őt, és mintha csak most esett volna le, hogy mennyire.
- Teljesen máshonnan jöttem, mint te, de nem érdekel. Nem akarom, hogy ez most csak úgy kettőnk közzé álljon Alf. Jelenleg te vagy a legfontpsabb az életemben - suttogtam meglehetősen nyálasan, miközben az ujjaim a nadrágja felé nyúltak, és újra megcsókoltam a puha ajkait.

Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 08. 08. - 08:56:58 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

A Jardin du Carrousel és a Diadalív kettőse valahogy egészen mesés képet nyújtott az éjszakai égbolttal. Most az egyszer Hill tényleg meglepett jó értelemben, én pedig élveztem, ahogy a gyomrom összerándul erre a gondolatra. Mérhetetlenül boldog voltam, pedig annyira gyűlöltem, hogy a vehemenciája és nem törődömsége miatt majdnem elvert minket egy mugli pincér.
A zavar csak akkor fokozódott, mikor a boldogságomat igyekeztem szavakba is önteni. Nem kellett volna. Talán korai, meg hát mást nem is szerettem, nem tudhattam, milyen ez. Nem volt viszonyítási alapom... de hanem mondom ki, akkor elmenekülhetett volna, mert azt hiszi, nem is szeretem... nem is örülök semminek. A Baldronok mind olyanok, mint én. Kemények, szigorúak, az érzéseiket nehezen fejezik ki.
- Én... Én nem tudom mondani azt, hogy nem szeretlek...- kellett egy pillanat, hogy felfogja mit mond. Késő volt, fáradt voltam a karjaiba vágytam, puha párnák és takarók közé. Ő felpörgött Párizstól, én viszont már éreztem magamban a napot.
- Akkor meg minek állsz itt, mint valami kuka? - ütögettem meg a mellkasát, de ahogy közelebb vont, inkább finom simogatássá vált az egész. Túlságosan hiányzott, a testem finoman reagált rá, de ez a hely nem volt elég sűrűn növényekkel ahhoz, hogy bármit is tehessünk.
A finom, kis rövid csókok hamar hevesebbé váltak. Egyre többet sóhajtottam és remegtem a finom érintésekre.
- Teljesen máshonnan jöttem, mint te, de nem érdekel. Nem akarom, hogy ez most csak úgy kettőnk közzé álljon Alf. Jelenleg te vagy a legfontpsabb az életemben - suttogta. Ujjai közben a nadrágomat érték, tudtam mit akar... de annyival jobb lett volna ez a szálláson.
- Hill. Az fog közénk állni mindjárt, hogy tökön rúglak. - Ütöttem félre a kezét. Ha kicsit is tisztelt engem, hát kénytelen lesz elvinni egy normális helyre. A biztonság kedvéért ráfogtam a csuklójára, nehogy újra tudjon próbálkozni.
- Vigyél a szállásra, ha hozzám akarsz érni. - Húztam ki magam nagy büszkén. Nem azért jöttem Párizsba, hogy csöves módon egy padon csináljam azt... amit már a manók előtt sem kellett volna. Hillnek rengeteget kellett még tanulnia a velem való kapcsolatról.
- És nem mellesleg, elfáradtam az utazástól. - Szegtem fel dekadensen az államat.
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 08. 10. - 15:16:00 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance


Laza srác voltam, sosem kombináltam túl a dolgokat. Valahogy sosem tartozott a szervezett élet hozzám. SPontán voltam, olyan spontán, ahogyan a gurkókat ütögettem a kviddics meccseken. Szerettem a pillanatokat megélni, nem törődve a következményekkel. Talán ezért is alakult ilyen spontán ez a nyaralás. Ás még így is felülmúltam önmagam, hogy Alf miatt mindent jó előre meg kellett terveznem és elő kellett készítenem. Szerettem volna bebizonyítani neki, hogy ha van tétje a dolgoknak, akkor nagyon is oda tudtam tenni magamat. És talán így még jobban vonzóbbnak meg férfiasnak fog tartani.
Az események persze felpörgettek, teljesen indokolatlanul, és úgy éreztem magam, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki túl sok cukorkát evett. Alf persze ettől a mindentől meg fáradt, én mégis úgy öleltem és csókoltam, mintha nem is zavart volna semmi. Se a romantikus, világos fények, se a kevés növényzet körülöttünk. Régóta nem élveztem Ennyire az Alftól kapott csókokat és hiányzott. Persze el is ragadtak az ösztönök, nem nagyon tudtam magam visszafogni... még szerencse, hogy neki volt lélekjelenléte, és leállított.
- Hill. Az fog közénk állni mindjárt, hogy tökön rúglak. Vigyél a szállásra, ha hozzám akarsz érni - magyarázta és úgy felhúzta az orrát, hogy nem tudtam komolyan venni, csak elvigyoordtam, de azért felemeltem a kezeimet, hogy vettem a lapot. Az egyik még ki is pirosodott, de csak vigyoorgva néztem Alfot. Szerettem, hogy ilyen fensőbbséges volt, hogy nem hagyta magát, miközben én ide-oda csapódtam és sdoródtam az érzéseimmel. talán még következetesebb is lehetett mint a nővére, akit mindig is jó vicc volt felidegesíteni.
- Oké, oké, oké. De vedd hízelgésnek, hogy teljesen elveszed az eszemet - kacsintottam rá, majd ellöktem magam a bokortól, és megráztam a hátam, hogy a növénydarabok lepotyogjanak rólam. An hajamban is akadt egy pár zöldség, és talán nem is volt hülyeség elmenni a szállodába, habár még nem éreztem magamon a fáradságot. Izgatott voltam, és ha kutya lettem volna, körbe-körbe rohangáltam volna Alfon.
- És nem mellesleg, elfáradtam az utazástól - jelentette ki, én meg prüszköltem egyet, mert nem akartam felröhögni. VIcces volt, amikor így felkapta az állát is. Sóhajtottam és megcsóváltam a fejemet, majd leguggoltam elé, és hátat fordítottam neki.
- Na gyere akkor a hátamra veszlek - intettem magam felé a kezemmel, és ha modnjuk úgy döntött, hogy felmászik rám, akkor megindultam a szálloda felé bandukolni, ami a főtér közelében volt. A muglik sima, bezárt cipőüzletnek látták, de számunkra maga volt a dekadens pazarság. Fényben úszott, akár csak Párizs,és belül minden olyan giccses és pazar volt, ami biztosan megttszett Alfnak is. Aranyozott-fehér és fekete márvány futott a plafonig rózsa és egyéb virágmotívumokkal. Manók meg varázslók és boszorkányok rohangáltak és vonultak fel-alá.
- Na, itt fogunk aludni - mondtam vigyorogva és a pulthoz léptem, majd a recepciós orra alá nyomtam apám jótállási izéját, hogy kezdekedik értem és minden tettemért felelősséget vállal és blabla, majd végre megkaptam a kulcsot a szobánkhoz és felgyalogoltam a nagyon menő szobánkba.
- Megfelel az ízlésének, uram? - kérdeztem elmélyített hangon, mintha csak egy szállodai alkalmazott lettem volna, és ha elengedhettem, akkor felé kacsintottam. Hát ezért tűntem el olyan sokáig és ezért tepertem annyit a melókkal.
Hogy Alf boldog legyen mellettem.
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 08. 14. - 14:59:35 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

- Oké, oké, oké. De vedd hízelgésnek, hogy teljesen elveszed az eszemet - kacsintott rám Hill úgy, mintha nem akarná megérteni, hogy a szállásunkra kell vinnie ahhoz, hogy ezt folytassuk. Nem értem rá a szórakozásra, én magam is mindennél jobban vágytam rá és ez még furcsa érzés volt. Nem szoktam hozzá, hogy a testem ilyen heves ösztönnel reagál rá, de hát engem is megtalált a kamaszkor.
Persze, olyan volt, mint egy kutya. Még azért is megállt, hogy a hátára vegyen, amikor közöltem vele, hogy lefárasztott az utazás. Fogalma sem volt, milyen hosszú és unalmas napom volt a szüleimmel odahaza. Anyám megállás nélkül a nővérem és Dom eljegyzési bálját rendezte, engem meg a bájitalaimmal piszkált - amiket szerencsére most otthon hagytam, mert elég erősnek éreztem magam nélkülük is.
- Na gyere akkor a hátamra veszlek - tette hozzá. Én pedig odaléptem mögé, átkaroltam a nyakát és felcsimpaszkodtam a hátára. Ahogy a térdeim alá nyúlva megtámasztott, az arcomat odanyomtam a bőréhez. Finom volt az illata, annak ellenére is, hogy egyrételműen olcsó sampont és tusfürdőt használt. Valójában nem zavart, hogy csóró… az sem, hogy inkább mugli, mint varázsló sokszor. De tudtam, hogy anyám gyűlölné, ha tudomást szerezne róla. Apám meg bizonyára megbüntetne, amiért nem egy aranyvérű lányt választottam magam mellé… tizenhárom évesen.
- Na, nehezebb vagyok? - kérdeztem csendesen, ahogy haladtunk végig a francia utcákon.
Nem tudom pontosan hány lépést tettünk meg, de egész gyorsan odaértünk a hotelhez, ahova Hill besétált. Túl díszes és pazar volt ahhoz, hogy erre a helyre neki legyen elég pénze… de annyira leesett az állam, hogy egyelőre szóvá sem tudtam tenni. Csak lekeveredtem Hillről, hogy ne nézzen mindenki teljesen bolondnak minket.
A pulthoz lépve ámuldozva nézte ma rózsákkal teli előcsarnokot, a manókat és a varázslócsaládokat és-párokat, akik le-föl rohangáltak. Laza mozdulattal fésültem az arcomba a hajamat, nehogy valaki felismerjen és idehívja a szüleimet. Nem akartam lebukni, habár sejhető volt, hogy ez lesz az egésznek a vége.
- Na, itt fogunk aludni - mondta Hill és elővett valami papírt. Az apja írta alá, hogy a fiát engedjék be az általa foglalt szobába. Nem értettem ezekhez a dolgokhoz, de az biztos volt, hogy mi még kiskorúak voltunk, ergo nem is foglalhattunk volna csak úgy szállást.
A recepciós biccentett, miután ellenőrizte az irat hitelességét. Aztán egy kulcsot is kaptunk végre, ami után intett, hogy induljunk meg a lépcsők felé, ami a szobánkhoz vezetett. Nem volt sok holmink, könnyen felgyalogoltunk.
- Megfelel az ízlésének, uram? - kérdezte Hill, ahogy megérkeztünk a szobánkhoz. A zár kattant és hatalmas ágy, jó kilátás és egy giccses fürdőszoba tárult elénk. Csak annyira voltam képes, hogy ledobva a táskámat, lefogyjak az ágyunk közepére. Az arcom a takaróba nyomtam, olyan puha volt és finom illatú.
- Végre… - dünnyögtem és a hátamra fordultam, hogy Hill végre rám feküdjön. Most szívesen éreztem volna a teste melegét. - Lenyűgöztél. De honnan van egy csóró gyereknek erre pénze? - kérdeztem, szándékosan húzva az agyát.
Naplózva


Claus Hill
Griffendél
*


blah blah blah

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 08. 17. - 11:08:23 »
+1

Alffal a francban
~ 2003. július 24.  ~


lö flance

lö 18+


- Na, nehezebb vagyok? - kérdezte Alf, ahogy felvettem a nyakamba, és elkezdtem a menetelést abba a drága szállodába. Iagzábol boldog voltam, hogy vele lehettem. Talán most is kissé elragadtattam magam, de túlságosan intenzív hatással volt rám. Biztos valami kanos perverznek hitt egyébként emiatt, bár így is idiótának gondolt azt hiszem.
- Ó igen, nagyon nehezebb vagy - bólogattam komoly fejjel, miközben róttam a kivilágított várost. Nem volt sok cuccom, így Armint is tökéletesen el tudtam bírni a hátamon. Persze Alf nem volt sosem egy nagy súlyú srác, és én amúgy is eléggé erős voltam. A Roxfortban is terelőként elég jó fizikai erővel kellett rendelkeznem. Na meg hangszálakkal, mert javarészt végigordítottam a meccseket, a túl sok adrenalin miatt. És rohadtul élveztem ráadásul. Persze kizárt volt, hogy valaha is komolyabban játsszak, ahhoz nem voltam elég tehetséges, de minden porcikám rajongott érte. És a gurkókat csapkodni nagyon állat volt.
- Csak nem nassolt titokban, amikor nem figyelnek a szüleid? - kérdeztem röhögve.
Lassan megérkeztünk a szállodába is, ahol Alf lemászott rólam és nagy csillogó szemekkel csodálta a helyet. Nekem is tetszett, fogjuk rá, én az egyszerűbb dolgokhoz voltam hozzászokva. A kinti csendes Párizs inkább elvarázsolt itt már élet volt sok-sok gazdag emberrel. De tudtam, hogy ő odalesz érte, szóval.. érte amúgy is szinte bármit megtettem volna, hogy boldog legyen. Ez a sok flancos valamit pedig kibírtam valahogy. A szobánkban úgyis csak ketten leszünk.
A giccses szobánk legjobb része nem az arany-kék fürdő vot, hanem az a hatalmas puha ágy, amibe Alf úgy belecsobbant, mintha egy hatalmas vattacukorfelhő lett volna az egész. Természetesen az is hasonló árnyalatokban pompázott, mint a furcsa színű fürdőszoba. Aranyos volt ahogy elnyelték a takarók, és a párnák, szinte teljesen elveszett bennük. Én is ledobtam a cuccaimat.
- Végre… Lenyűgöztél. De honnan van egy csóró gyereknek erre pénze? - kérdezte mire vágtam egy morcos grimaszt, majd felékúsztam, miközben az ujjaimmal megcirógattam Alf tincseit, és a szemébe néztem. Aztán lehunytam a szememet és lágyan csókolgatni kezdtem.
- Először kiraboltam egy bankot - mormogtam, miközben apró kis puszikat nyomtam az arcára, miközben az egyik kezemmel a ruhája alá nyúltam. - Aztán eladtam az egyik vesémet - dünnyögtem, és az ujjaimmal kitapintottam finoman odalent
. - Meg amúgy egész ynáron dolgoztam - mondtam el az igazságot - embereknek vittem kaját - sóhajtottam a fülébe és szexin megcsókoltam a füle mögött.
Ha hagyta kibújtattam a nadrágokból, és finoman simogattam a kezemmel őt. Nem nagyon akartam tényleg rámászni, annál fontosabb volt nekem, mint hogy valami perverznek gondoljon, de azért eléggé kívántam már, hogy lássam és felfedezzem minden porcikáját. Nem is éreztem még ilyen hevesen senki iránt, pedig azért voltak kalandjaim, még ha nem is olyan hú-de-nagyok. Alfnak viszont nem akartam erőszakkal elvenni egyszer sem az első alkalmát, mert az szemétség és önző dolog lett volna. Inkább lejjebb kúsztam rajta apró csókokkal behintve, hogy aztán odalent az ajkaim megtalálják őt.
Naplózva

Alfonz Baldron
Mardekár
*


II. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 08. 22. - 17:45:00 »
+1

húzz el a Francba


2003. július 24.
Hill

lö 18+

– Ó igen, nagyon nehezebb vagy – ismerte el Hill, ahogy végül felemelt és átkarolva a nyakát bújtam hozzá hátulról. Tényleg fáradt voltam, de a nyakához temetve az arcomat kicsit megélénkültem. Még mindig hatással volt rám az illata, a bőrének az érintése.
– Csak nem nassolt titokban, amikor nem figyelnek a szüleid? – kérdezte röhögve, mintha csak poén lenne az egész. Nekem igenis sokat jelentett, hogy híztam és nőttem egy picit. Az anyámtól gyerekkoromtól azt hallgattam, milyen fene törékeny vagyok… pedig nem voltam az, legalábbis úgy hittem. Ezért lépten-nyomon a családomnak próbáltam teljesíteni, hogy ugyanolyan vagyok, mint a többi gyerek.
– Ez nem vicces. – Dünnyögtem a fülébe kissé morcosan. De nem haragudtam rá, elvileg ez az egész utazás olyan volt, mint egy valóra vált álom és mivel úgy tűnt, a kezében tartaj a dolgokat, én is szép lassan, fokozatosan engedni kezdtem a gyeplőn. Nem akartam, hogy azt higgye, nem vagyok boldog, ám olyan nehezen fejeztem ki magam.
– Először kiraboltam egy bankot – magyarázta, ahogy a szállodai szobánkba érve rám feküdt és finoman csókolgatni kezdett. Az a pillanat olyan tökéletes volt, még az is, ahogy a meleg tenyere a nadrágom alatt kötött ki. Tudtam, hogy érzi, amit korábban én annyira éreztem nála. Talán ott is nőttem… legalábbis én ezt hittem. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy most még büszkébben hagyjam magam simogatni.  – Aztán eladtam az egyik vesémet.
Hümmögve vettem tudomásul a mugli viccet. Nem tudtam, miért adják egymásnak a belsőszerveiket, de volt egy ilyen szokásuk az alapján, amit hallottam.
– Meg amúgy egész ynáron dolgoztam – vallotta be végül. Erre kicsit elpirultam, bár a szoba félhomályában ezt ő nem láthatta. Miattam dolgozott nyáron… miattam… – embereknek vittem kaját – folytatta, ahogy finoman a fülem mögé puszilt. Közben az ujjai szépen letornázták rólam a nadrágot és az alsógatyát. Így tökéletesen tudott végre simogatni.
– Most miért finomkodsz vele… – sóhajtottam, ahogy úgy tűnt, kicsit tétlen. Erre persze lejjebb csúszott és szépen, lassan valami egészen újfajta érzésben részesített, ahogy odalent az ajkai közé vett. Szinte azonnal éreztem azt a remegést, ahogy forró hullámok lüktettek végig a testemen. Csak annyira voltam képes, hogy a vörös tincsek közé nyúljak és még jobban nyomja le a fejét magamra. Érezni akartam a leheletét a bőrömön. Egészen megvadított a közelsége. 
Hangosan sóhajtottam minden apró érintésre, de végül nem tudtam elvonatkoztatni a gondolattól magamat, hogy egyszerre akarom vele azt a gyönyört érezni, ami ott történt a konyhába. Azt akartam, hogy felettem legyen, hogy lássam az arcát és a szemeit.
– Hill… nem lehetne, hogy úgy csináljuk, ahogy még sose… – dünnyögtem és belemarkolva a hajába, felhúztam a fejét magamról, mielőtt még túl jól érezném magam. Az sem érdekelt, ha fáj neki esetleg, rám kellett figyelnie, mert én mondtam meg mikor és mit csinálunk. Bevallom, élveztem ezt a parancsnoki szerepet.  – Akarom. – Jelentettem ki követelőzve, kétsóhaj között.

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 03:54:01
Az oldal 0.244 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.