+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Chloé Bones
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Chloé Bones  (Megtekintve 157 alkalommal)

Chloé Bones
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 05. 20. - 09:04:21 »
+1

CHLOÉ BONES


       Alapok

jelszó || "Utállak! Vegyél nekem unikornist!"
így ejtsd a nevemet ||Kloé Bónsz
nem ||
születési hely, idő ||London, 1979. 08.21.
horoszkóp ||Oroszlán
kor || 21
vér || fél
munkahely || Elvarázsolt nyúlüreg tetoválószalon



A múlt

18+


Gyermekkor

Mióta az eszemet tudtam,  különleges kapcsolat volt közöttünk. A nagybátyám volt, és gyakran voltak nálunk, hiszen az unokatestvéreinkkel sokat játszottunk. Eleinte csak barátként tekintettem rá, akinek mindent elmondhattam. Különleges kisugárzása mindenkire hatással volt. Mindig tudta, hogyan nyugtassa meg a körülötte lévő embereket. Így engem is. Éreztem, hogy rám máshogy néz, mint a család többi tagjára. Amikor találkozott a tekintetünk, olyan fény gyulladt benne, amit soha senki más szemében nem láttam. Boldog voltam, hogy ennyire fontos vagyok neki. Hogy van valaki, akivel mintha felette állnánk mindennek és mindenkinek. Tizenöt évvel volt idősebb nálam, de annyira gyermeki lelke volt, hogy mindig ő találta ki számunkra a legizgalmasabb játékokat. Michellelel és a többiekkel sokszor játszottuk azt, hogy elbújt előlünk a kertben, és olyan jól értett ehhez, hogy alig találtunk rá. Volt, hogy órákon át kerestük, és a többiek már feladták volna a keresést, de én soha. Addig kutattam, amíg mg nem találtam. És olyankor… amikor senki nem zavart minket, mindig szorosan átölelt és az ölébe ültetett. Én meg boldog voltam. Egy karácsonyon aztán megzavarodtam. Olyasmit kért tőlem, amit nem akartam és nem is értettem. De mégis megtettem, mert nem akartam őt megbántani. Ő volt számomra a legfontosabb. Tizenhárom éves voltam akkor. Ezek az alkalmak aztán egyre gyakoribbak lettek, és én nem tudtam, mit tegyek. Valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy ez nem helyes, de nem mertem elmondani senkinek, hogy mi van közöttünk. Egyszerre undorodtam tőle és mégis szerettem. Jobban, mint bárki mást.

✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾

Roxfortos évek

A Roxfortban sokáig nem is voltak barátaim. Igazából kapóra jött, hogy a Mardekárba kerültem, mert a többi házba tartozó diák így eleve jó messzire elkerült, a mardekárosok meg különcnek, nem közéjük valónak tartottak, úgyhogy gyakorlatilag nem kellett senkihez sem hozzászólnom. Ha nagy ritkán beszélgetést kezdeményezett velem valaki, a bizonytalanságomat azzal lepleztem, hogy nyers és durva voltam azzal, aki próbálkozott. Az iskolai pszichomedimágus szerint ezt azért csináltam, hogy távol tartsak magamtól mindenkit, mert nem akartam kapcsolódni. Részben egyetértettem vele, részben viszont nem hiszem, hogy igaza volt. Nem voltam magányos, mert Bernarddal gyakran leveleztünk. Senkivel nem beszéltem róla, de amikor levelet kaptam és pirulva olvastam a sorait, néha észrevettem, hogy összesúgnak a hátam mögött: "Már megint Chloé titkos barátja" - nevettek rajtam a többiek. A szüleimmel és a testvéreimmel is jól kijöttem, de elég csendes voltam otthon. Legjobban a kertben szerettem lenni, ahol kialakítottam magamnak egy alkotósarkot. Amikor csak tehettem, festettem, rajzoltam, az alkotásba menekültem az érzéseim és a gondolataim elől.
Bernarddal továbbra is titokban együtt voltunk, noha minden egyes alkalommal bűntudatom volt, amikor azt csináltuk. Végül a sors szólt közbe. A végzős évem előtti nyáron a könyvtárszobában voltunk, és olyan történt, ami addig sosem: elfelejtette kulcsra zárni az ajtót. A bátyám, Damian meg az unokatestvérem, René nevetve szaladtak be a szobába... Megláttak minket. Sikítani kezdtek és mindenki más is berontott. Én ott álltam, sokkos állapotban, a szoknyám még mindig a földön. Megszólalni sem tudtam. Anyám kézen fogott és elrángatott. Még utoljára ránéztem. A szemében megbánást és szomorúságot láttam. Akkor még nem tudtam, hogy most láttam őt utoljára. Erre csak pár héttel később jöttem rá, amikor apám bejött a szobámba és komoly arccal leült az ágyamra.
- Chloé… Annyira sajnálom, ami történt. Miért nem szóltál nekünk korábban? Ugye tudod, hogy megvédtünk volna? – mondta remegő hangon.
- Én….Én… nem… - csak ennyit bírtam kinyögni.
- Bernard jelenleg házi őrizetben van, hamarosan megkezdődnek a tárgyalások. A protektorunk szerint biztos, hogy az Azkabanban végzi – folytatta apám, majd fájdalmasan zokogni kezdett és átölelt.
Legszívesebben felsikítottam volna, hogy ne tegyék! Ne zárják őt az Azkabanba! De nem mertem megszólalni. Csöndben maradtam. Belül viszont üvöltöttem.

✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾

Pengeélen

Nem tudtam túltenni magam a történteken, iszonyatosan felemésztett az egész. A Roxfort elvégzése után hazautaztam, de úgy éreztem, semmi értelme tovább élnem. Többször tettem kárt magamban úgy a szobámban, hogy a családom nem vette észre, aztán egy alkalommal a szokásosnál durvább voltam. Pálcámmal finoman simítottam végig a karomon, majd vékony csíkban folyt végig rajta a vér. Minden csepp, ami a padlóra hullott, maga volt a mámor számomra. Addig sem gondoltam Bernardra.
Akkor és ott legszívesebben meghaltam volna. De sajnos idő előtt megtaláltak anyáék. Mikor magamhoz tértem, már a Mungóban matattak rajtam a medimágusok.
- Mikor lesz már vége? - kérdeztem tőlük, de csak a sablon szöveget kaptam.
- Tartson ki, Chloé! Ne adja fel! A szülei maga mellett állnak. Küzdjön az életéért! – mondta a medimágus, aki meglepően fiatal volt és szép. Egy pillanatra elvonta a figyelmemet a fájdalomról, amit éreztem, és amit magamnak okoztam. Mindent magamnak köszönhettem. A csontomig hatoló fájdalmat és a gyönyört is, amit ezután éltem meg. Csak ez az egy módszer létezett a számomra gyógyírként, semmi más.  
Mikor eljött a nap, hogy saját szememmel láthattam a Prófétában, hogy letartóztatták Bernardot, az volt életem legszebb és legborzalmasabb napja egyszerre. Nehezen vallottam be még magamnak is, hogy nem csak megkönnyebbülés van bennem, amiért végre rács mögé került. Hanem… sajnálat… és igen… gyász is. Teljesen kiüresedtem, nem volt kedvem alkotni... és továbbra sem láttam értelmét a létezésnek, de a családomra való tekintettel többé nem akartam megölni magam. Szörnyű bűntudatom volt a kísérletem miatt, amibe a szüleim és a testvéreim is láthatóan beleroppantak.

✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾

Párizsban

Az állapotom ennek ellenére nem javult. Csak vegetáltam, egész nap a kertben ültem és a leveleket bámultam. Étvágyam sem volt, alig ettem valamit. A szüleim mindennel próbálkoztak, hogy visszahozzák az életkedvem, de semmi sem vált be. Végül anyám húga, Flora felajánlotta, hogy költözzek hozzá, mondván, talán a környezetváltozás jót tenne. Ő Párizsban élt akkoriban, én meg mindig kíváncsi voltam rá, hiszen a világ egyik legszebb városaként tartották számon, így beleegyeztem.
Oliviával egészen jól kijöttünk, mindig volt miről beszélgetnünk. Őszintén rajongott a képeimért, ami jól esett. Ahogy Párizs varázslatos utcáit róttam, szépen-lassan visszatért az alkotókedvem. Lefestettem az Eiffel-tornyot, a Notre-Dame-ot, a Szajna partját, párizsi kávézókat. Reggelente Oliviával gyakran beszélgettünk el arról, hogy épp mit alkottam, és mi volt a galériában, ahol asszisztensként kezdtem el dolgozni. Időközben rátaláltam egy új szerelemre is, a zenére. Oliviának volt egy gyönyörű zongorája, amin szépen-lassan, az ő segítségével, megtanultam játszani. Amikor nem volt otthon, énekeltem is néha. Olyankor úgy éreztem, hogy minden elfojtott érzés felszabadul belőlem, ahogyan a festésnél is. Az elején csak egy évre terveztem a párizsi tartózkodásomat, de aztán három lett belőle. A háború legdurvább évei pont akkor voltak otthon, amikor én Párizsban voltam, így szerencsére kimaradtam az események sűrűjéből. A családommal váltott levelekből értesültem csak arról, hogy mi is történik, mert újságot sem szerettem olvasni. A saját kis buborékomban szerettem élni, anélkül, hogy bármi borzalom megzavarna.

✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾✾

Hazatérés

A háború befejeztével végül úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm, mert Olivia beleszeretett egy férfiba, akivel nagyon komollyá vált a kapcsolatuk, már az összeköltözést tervezgették. Nem akartam útban lenni neki, és már úgy éreztem, ideje lenne visszatérni Londonba. Miután hazatértem, alkotói válságba kerültem, egyszerűen nem jöttek az ötletek, nem voltak jók a képeim. Véletlenül, egy régiségboltban ismerkedtem meg Anelia Tiebonnal, akivel úgy éreztem, mintha régóta ismertem volna. Kiderült, hogy épp egy bordélyt, a Szirént szeretné megnyitni a Zsebpiszok közben, és nagy szüksége van valakire, aki tökéletesen beszél franciául. Mivel anyám révén én gyermekkorom óta perfekt beszéltem a nyelvet, és megmagyarázhatatlanul vonzódtam hozzá, jelentkeztem az állásra. Élveztem, hogy gyönyörű ruhákat hordhatok, süröghetek-foroghatok a csodás szobákban, és cseppet sem zavart, hogy mi is folyik a zárt ajtók mögött. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy segítsek Anelia csempészügyleteinek lebonyolításában, fogadjam a klienseket, és amíg a lányok fogadóképesek lesznek, itallal kínáljam őket. Anelia közelében szépen-lassan kinyíltam, jó hatással volt rám ez a fél év. Menthetetlenül beleszerettem, de ő nem viszonozta az érzéseimet. Mikor mindez egy beszélgetés során a felszínre került, úgy döntöttem, ideje tovább lépnem. Nem bírtam volna tovább a közelében maradni. Túlságosan fájt. Szerencsére megértette, és szívből támogatott. Hallott egy londoni művészről, aki varázslattal készített különleges tetoválásokat, és tanoncot keresett. Felajánlotta, hogy bemutat neki. Izgalmasnak hangzott, így éltem a lehetőséggel. Azóta Arnold gyakornokaként tanulom a tetoválás csodálatos mesterségét. Azt hiszem, megérkeztem oda, ahova tartottam. Az alkotásaimat életük végéig viselhetik a bőrükön a vendégeim… Ennél nagyobb elismerés talán nem is létezik művészetileg. Nagy ritkán persze még ma is festek és rajzolok a saját szórakoztatásomra, de a sok vendég miatt erre jelenleg nem sok időm akad.


       Jellem

Chloé csendes, visszahúzódó, igazi művészlélek. Szeret belefeledkezni a munkájába, és ha nem zavarják, talán egész nap meg sem szólal. Mióta Aneliánál dolgozott, nyitottabbá vált azért, ami jól jön számára, ha beszédesebb kedvű vendéggel akad dolga a szalonban. Alapvetően kedves az emberekkel, de ha támadva érzi magát, azonnal bekapcsol a régi viselkedésminta, és nyersen visszatámad.


         Apróságok

mindig || Festés, tetoválás, zongora, egyedüllét, Párizs, Olivia, Arnold
soha || Bunkó emberek, zsúfolt tömeg, hangos zajok, elutasítás, indiszkrét kérdések
hobbik || Alkot, zongorázik, színházba és galériákba jár.
merengő ||A legjobb, amikor először sétálgatott Párizsban, és teljesen szabadnak érezte magát. A legrosszabb, amikor Damianék rájuk nyitottak, mikor Bernarddal együtt voltak.
mumus || Bernard zokogva könyörög neki, hogy ismét legyen az övé.
Edevis tükre || A klienseit látja, amint mosolyogva csodálják a bőrükön az alkotásait.
 százfűlé-főzet || Szürke, nagyon sűrű, kávé ízű és illatú.
Amortentia || Friss rózsa erőteljes illatát érzi.
titkok || Biszexuális.
azt beszélik, hogy... || Az ismerősei pletykálták róla, hogy azért került a nagybátyja az Azkabanba, mert őt zaklatta szexuálisan. A lapok csak a történetet írták meg, az ő nevét nem, így biztosra nem tudhatták azért, de így is szörnyű érzés volt a számára, hogy màsok gyanítják az igazságot.

         A család

apa || Robert Bones, 48, félvér, jó viszony
anya || Flora Bones (születési nevén Gilles), 46, félvér, jó viszony
testvérek || Damian Bones, 24, jó viszony; Michelle Bones, 18, jó viszony
állatok ||Poppy, a macskája

Családtörténet ||

A Bones család már nagyon régóta félvér família, mivel Robert ükapja egy mugli lányt vett feleségül, a családja tiltása ellenére. Flora Franciaországban született és nőtt fel, de Angliában járt egyetemre, így ismerkedtek meg Roberttel. A Gilles család többi tagja továbbra is Franciaországban él, így Olivia, Flora húga is, akivel Chloé nagyon szoros baráti kapcsolatot ápol, és gyakran meglátogatja őt.


         Külsőségek

magasság ||170 cm
testalkat || átlagosan nőies
szemszín ||zöldesbarna
hajszín ||szőke
kinézet ||
Dekoratív jelenség, a karja tele van tetoválásokkal. Szőke haja és angyali arca mellett a színes, feltűnő tetoválások kissé disszonánsnak tűnnek, így gyakran kelt zavart másokban a megjelenése első ránézésre. Szeret elegánsan és lazán is öltözködni, a hangulatától függ, hogy nőies ruhába bújik, vagy egyszerű farmert és pólót húz, mindkettő kombináció illik hozzá. Előszeretettel sminkeli magát, rúzst szinte mindig visel.

         Tudás és karrier

pálca típusa || 11 hüvelyk, juharfa, unikornisszőr maggal
végzettség ||
A Roxfortot végezte el.

RAVASZ eredmények:
Gyógynövénytan – K
Átváltoztatástan – K
SVK – V
Bűbájtan – V
Bájitaltan – V
Rúnaismeret - V

foglalkozás || tetoválóművész
varázslói ismeretek ||
A Roxfort óta sokat felejtett már, de az alapvető bűbájokra emlékszik azért, a tetováló varázslatok pedig remekül mennek neki, Arnoldnak hála.

         Egyéb

avialany ||Béatrice Martin

Naplózva

Avery Cassen
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 22. - 11:00:15 »
+1

Kedves Chloé!

Hát neked sem volt egyszerű az életed. Sajnálom, hogy ennyire zárkózott voltál, ugyanis talán az segített volna, ha egy kicsit jobban képes vagy nyitni mások felé, és megosztani velük az érzelmeid. De még a sok borzalom ellenére is, legalább ott volt neked az alkotás, a művészet. Ez pedig nagyon különleges dolog - mindenkinek kell valami, amibe kapaszkodhat.
Köszönöm szépen a javítást, és igaz, volt még néhány dolog, amiről részletesebben olvasgattam volna, de ezt már hagyjuk csak meg a játéktérre! Az Előtörténetedet tehát



Gratulálok!
Az eligazító-pm hamarosan érkezik.
Sok kalandot és izgalmat kívánok, játssz sokat!


Avery

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.041 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.