Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
Mucipuma
Nyuszi ˚ᆺ˚
Hozzászólások: 4 963
Jutalmak: +7775
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : fekete
Szemszín: sötétbarna, szinte fekete
Kor: 36
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Mucim
Munkahely: tolvaj, kereskedő és beszerző az Aranyfog Varázstárgy Szaküzletben
Kedvenc tanár: ez egy rossz vicc?
Legjobb barát: Cartwright, Blöki, Benji
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Lucfenyő, a magja egyszarvú szőr, 14 és ¼ hüvelyk hosszú, teljesen merev
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 17. - 23:50:43 » |
+2
|
valami régi, valami új
Irene 2001. május 16.
outfit
Csendesen ücsörögtem az asztal mellett, miközben a kávémat vártam. Irene is itt volt velem, de néha-néha beállt a hallgatás közénk. Mindkettőnket sok minden ért, így nem volt meglepő, ha elgondolkodtunk. Ő talán a családja gyilkosán elmélkedett, míg engem a családi dolgokkal kapcsolatos kérdések foglalkoztattak. Hol Nathaniel Forest, hol apám és a kis terve. Azon gondolkodtam, hogy felveszem a Rowle nevet, új fejezetet nyitok az életemen. Fejlődnöm kellett, tovább lépnem azon, aki voltam az elmúlt két évben. Ezt pedig a Rowle névvel minden további nélkül megtehettem volna. Kihúztam magam a kis kávézóban körbe néztem. A napfény könnyedén tört be ide, már elég jó idő volt, de azért a szokásos angol tavasz néha-néha megmutatta a borús oldalát. Közel sem volt olyan langyos és kellemes, mint a tavalyi május. Nem számított, a hangulatomhoz jobban illett a borongás. – Tetszik ez a hely… csendes… – mondtam és magam elé húztam a Reggeli Próféta mai számát, mikor letettem a kávés csészémet az asztalra. Nem sűrűn olvastam ezt a lapot, mert rendszerint Nattal volt tele. Most azonban valami más virított a címlapon, talán ezért nem is sodortam le az asztal lapjáról, amint leültünk. Remek. Talán most nem szerepelsz benne, O’Mara. A hang gúnyolódott egy sort, ahogy a szalag lüktetni kezdett a csuklóm körül. Nem zavart, hogy a sötétséget ilyen könnyen pumpálja végig az ereimen, a testemen. Már befogadtam ezt. Én voltam, a részem volt minden keserűség és ez adta az erőt. Elolvastam a vezércikk címét: Rejtélyes lista. Ezt írta, s valahogy, mielőtt még végig olvastam volna a cikk szövegét… a jelet pillantottam meg, amit láttam már korábban s alatta egy halom név. Elliot O’Mara… A hang helyettem olvasta fel, ridegen súgva a nevet, ami soha nem hangzott el nyilvánosan, amit soha nem viseltem Nat mellett. S most itt állt nyersen, kitéve mindenki mocskos tekintetének és gondolatainak. Nem olvastam tovább. Nem olvastam tovább a harmadik nevet, bár mintha egy I-betűt elkaptam volna. – Mi a szar… – böktem ki, még az üres kávéscsészét is felborítottam, ahogy kihajtottam a lapot, hogy elolvashassam a cikk szövegét. Szánalmas volt, nem az, hogy Virtol egyre szörnyebben közli az információkat, annyira mézesmázaskodva, hogy elveszett a lényeg. Még is kiszűrtem, hogy azok, akiknek a neve e listán szerepelt, veszélyben vannak. Tovább olvastam: Sophie, Avery barátnője, Irene, Avery… rengeteg ismerős név volt rajta. Az ujjaim meggyűrték a lapot, ahogy áttoltam a szemközt ülő Irene-nak. Látnia kellett, habár engem csak egy lehelet választott el attól, hogy megragadjam a pálcám és lángba borítsam azt a papírkupacot. Ki meri fenyegetni Averyt… ki meri Miron nevét odaírni… ki meri Irene-t zsarolni… ki meri… Remegtem a dühtől, de olyan pusztító, veszélyes értelemben, ahogy akkor érzem magam, amikor megvédenem kell azt, aki fontos. Azért pedig ölni is képes lettem volna. Így hát, akárki is írta azt a listát, a saját sírját ásta meg. – Újabb ellenség került fel a térképre, azt hiszem. – Néztem Irene szemébe. Ki akartam olvasni belőle, hogy mit gondol, hogy mit érez… de közben, már tudtam, én mit fogok tenni: felkészülök. Felkészülök arra, hogy véget vessek ennek az egésznek, hogy megszabadítsam a lányom, a rokonaim attól, akik fenyegetnek. – Aki így lemerte írni a nevem, az ismert. Tudta, ki vagyok… – mondtam és mintha valami kép beugrott volna valahol mélyen s ott lüktetett bennem még hosszú percekig. Neve szinte megült nyelvem hegyén. Nem számított.
|