+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Serena Hardy (Moderátor: Serena Hardy)
| | | | |-+  Az igazság pallosával
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az igazság pallosával  (Megtekintve 313 alkalommal)

Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 05. 01. - 17:24:38 »
+1



Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 16.)


Az apám igazságérzete és józan ítélőképessége az egyetlen pozitív tulajdonsága, de ez nem változtat a tényen, hogy mennyire gyűlölöm. Tulajdonképpen csodálkoznom kéne azon, hogy mi mindent gyűlölök, kezdve önmagamat, de már meg sem lepődöm. Szinte csoda, hogy ennyi érzelemre még képes vagyok, ahhoz képest, hogy belül, bennem minden rohadt, és az egész lényen nem más, mint egy métely rágta feltépett húshalom. Bár kérdés, az emberi lélek miért is lenne húshalom, de én nem tudom a sajátomat máshogy elképzelni. Az apám ezen két tulajdonságt én magam is örököltem, bár lehet ezt is belémkódolták, miközben megteremtettek, mint egy Diana nevő lelketlen robotot, aki mindenképpen engedelmeskedi a szülei akaratának. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha azt hallanám az apám vagy az anyám szájából, hogy Ölj, Diana. Akkor megtenném. Mert az a név feltétlen engedelmeskedésre kényszerít. De amíg nincs a hangjuk a fejemben, amíg nincenek a közelembe,monjduk úgy, hogy nagyjából józan vagyok. Nagyjából. Mert hogy is lehetne valaki józan, miközben ott dübörög a fehér por minden erejével a vénáiban és a folyamatosan éhsígég kínozta gyomromban?
"Szokjon le a szerről", mi? Ahogy felidézem azt a kölyköt, a keserkékes illatával együtt nem tud nem kiugrani a szívem a helyéről, de most én vagyok az, aki a vadul zakatoló madár szárnyát kitépi bennem. Mert most nem érek ilyenekkel fogllakozni. Mert nem is tehetem. Hiszen egyegytel egy találkozás volt és már soha nem fogom látni. Mert minden eltűnik az életemből.
Inkább tényleg azon vagyok, hogy ennek az undorító és ocsmány ügynek a végére járjak, és határozottan üdítő dolog, hogy egy normélis emberi lényre akadtam Miss Liu társaságában. Rajta kívül csak az irodában lévő segédemet tartom méltónak arra, hogy dolgozzak vele.
– Nem túl meglepő az az igazság, szeretnek mindennel tisztában lenni. Talán most is lehallgatnak minket valahol – vonja meg a vállát Miss Liu, mire felvont szemöldökkel körbe nézek. Még ha paranoiás is a hölgy nincs is okom elítélni. Hiszen őrület mindenkiben van. Nem igaz, Diana?
- Ha ez igaz is, Mr. Hartellnek van is mitől félnie, mert addig nem állok meg, míg el nem küldöm oda ahova való - bólintok kimérten. Nos igen, az őrület egészen különös fármájában van jelen bennem is. kíváncsi vagyok megérem-e azt, amikor valakinek a nevének a tisztára mosása közben kénytelen leszek-e bemocskolni azt a mérhetetlen nagy igazságérzetemet és törvénytiszteletemet is. De van egy olyan sejtésem, hogy ha valakinek az ártatlanságának a védelméről van szó, mér erre is képes lennék. Mert belém verték a megszállottságot. Ahogy haladunk előrébb az ügyben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy milyen ember is lehet ez a makulátlan elme. Hiszen belül a legfényesebb váz is rohad, Mr. Hartell. Ezt pedig én tudom a legjobban.
– Ez szörnyű, vajon hány esetet titkolhattak el? – erre csak egy néma, de igen jelentőségtelljes pillantáts vetek Miss Liu barna tekintetébe, melyben annyi minden kavarog, hogy még nekem is nehezemre esik belőle olvasni. Aztán követem Miss Liu tekintetét egy másik papírra, majd hűvösen sóhajtok egyet. ha nincs elég erőd felőrölnek. Ha nincs elég támaszod, ellöknek, mintha meg sem történt volna. Mintha csak egy jelentéktelen kis morzsa lennél. És már éreztem is a tekintetét, azokat a megtört fényű szürkészöld tekintetét, és már kúszott is fel a hátamon a suttogás, a keserves suttogás, egészen a fülemig, be az elmémbe.
Nem mentettél meg, nem mentettél meg.
– Miss Hardy, szerintem meg kellene látogatnunk Emily Hale-t. - Miss Liu hangja zökkent ki az őrült révületemből, mire kimérten rápillantok, és bólintok.
- Nagyszerű ötlet - egy intéssel összerendezem az aktát, és magamhoz veszem. Az apán undorító neve elég hozzáférést biztosít mindenhez, hogy még a zárolt részből is hozzájuthassak és ki is hozhassak bizonyos dolgokat. Így tehát magamhoz ölelve elindulok, ám a suttogás még midnig ott van és érzem, hogy egyre jobban megőrülök. Aztán egy tompa puffanás zökkent vissza, mire megtorpanok, és a kezembe veszem az egyik polcról levert aktát. Vékony mappa, egy bizonyos Conor Chantry nevével, mire felrémlik, hogy ez az egyik fiatal auror. De mit keres pont az ő aktája a zárolt részben. - Egy pillanat Miss Liu - motyogom, majd a másik mappával a kezemben egyensúlyozva kinyitom a és bele lesek a tartalmába. És amit benne találok attól egyszerűen borsózik a hátam. Mert ott virít a neve mellett a vörös pecsét, hogy nyolc hónapja halott. És én egy héttel ezelőtt láttam. Úgy teszem vissza a heéyre, mintha csak parazsat merkoltam volna, és követem Miss Liut, ki a Minisztériumból. De tudom, hogy még vissza fogok térni ehhez a mappához. Mert itt valami még nálam jobban is rohad a felszín alatt.

Nem volt nehéz elhopponálni a megfelleő címre, ám a környék maga aggasztó volt. Tipikus városi nyomortanya, patkányokkal és mindenféle bűzzel. De valahogy nem keltett bennem hányingert. Mert kiölték belőlem azt is, hogy undorodni tudjak. Az emberi bűnök olyan mélységét láttam már 12 éves korom óta, amikor az apám először ültetett be egy tárgyalásra, hogy már szinte semmi sem lep meg, még ha az a városi nyomortelep légylepte piszka is volt. Határozott mozdulatokkal indulok el az ajtó flé, miközben a nagy mappát inkább besüllyesztem a bűvölt táskámba, majd bekopogok az ajtón. Olyan hosszú pillanat telik el, hogy kezdem azt hinni senki sincsen itt, ám akkor kinyílik az ajtó, és egy 46 év körüli nő nyit ajtót.
- Üdvözlöm, Serena Diana Hardy vagyok, protektor. A hölgy mellettem Miss Irene Liu, auror - egy pillanatra elhallgatok, és kezet fogok vele.
- Mit akarnak tőlem? - hangzik a rémült kérdés mire bíztatóan pillantok a szőkésbarna, hullámos haja mögé rejtett barna szempárakba.
- Nyugalom, csak segíteni szeretnénk önnek. Mr. Adam Hartell ügyében járunk el, és szükségünk lenne az ön vallomására - a nő csak összepréselte a száját, így kérdőn Miss Liura pillantok, hátha ketten valahogy sikerül meggyőzünk, hogy engedjen be minket.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 02. - 17:39:39 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Nem igazán tudtam ezt az egészet hova tenni, vajon mindig ilyennek láttam a Minisztériumot? Ennyire tehetetlennek, miközben próbáltak mindent elrejteni, ami akár csak egy kis jelét is mutatta volna annak, hogy a Minisztérium egyáltalán nem az a pompás hely mint amilyennek tűnik? Valószínűleg a szabadulásom után kezdtem el kiábrándulni mindabból, amit a Minisztérium képviselt, de most, hogy ebbe az ügybe belekezdtünk Miss Hardy-val rájöttem, hogy még rosszabb a helyzet mint gondoltam. Azt hiszem, hogy már soha nem fogom szeretni a Minisztériumot, soha nem fogom azt gondolni, hogy szeretek oda dolgozni járni. Miután elkezdtem megint ott dolgozni tudtam, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan.
Ez az ügy pedig… egész egyszerűen undorító, nem találok rá jobb szavakat. Mr. Hartell tönkretette egy csomó ember életét, miközben ő maga nyugodtan ült a minisztériumi székében. Álszent egy ember az biztos, nyugodtabb lennék ha eggyel kevesebb ilyennel kellene egy épületben ülnöm nap mint nap.
Szerencsém volt, hogy Miss Hardy talpraesett és tudta, hogy mit akar. Régen találkoztam olyannal, akivel tényleg együtt tudtam rendesen dolgozni. A mostani ügyeim nagyrészét is egyedül csináltam, nem akart velem senki sem együtt dolgozni és én sem akartam másokkal lenni. Talán szomorú, de az a helyzet, hogy kölcsönös volt a bizalmatlanság köztem és a kollégáim között, úgyhogy azt hiszem túléljük ezt is valahogy. Most arra akartam koncentrálni, hogy ezt az ügyet megoldjuk. Ha kiderülnek ezek a mocskok Mr. Hartell-t illetően, akkor a közvélemény csak még jobban gyűlölni fog, de nem érdekel, le akarom buktatni és Miss Hardy is így gondolkodik minden jel szerint.

– Üdvözlöm, Serena Diana Hardy vagyok, protektor. A hölgy mellettem Miss Irene Liu, auror – Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy Miss Hale ajtót nyitott.
– Mit akarnak tőlem? – Természetesen Miss Hale megijedt és minden oka megvolt rá, akármit is csinált vele Mr. Hartell az biztosan traumatikusan érintette és el akarta feljeteni. Főleg azután, hogy a munkahelye hátat fordított neki és Mr. Hartell-t hozták ki szerencsétlen áldozatnak ebből az egészből. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy min mehetett keresztül ez a nő, de segíteni szerettem volna neki valahogy.
– Nyugalom, csak segíteni szeretnénk önnek. Mr. Adam Hartell ügyében járunk el, és szükségünk lenne az ön vallomására – mondta Miss Hardy, de láthatóan Miss Hale nem szeretett volna nyilatkozni. Összepréselte az ajkait, a tekintete még mindig ijedt volt. Éreztem magamon Miss Hardy tekintetét, nyilván jól jött volna neki, ha én is megszólalok.
– Miss Hale, hálásak lennénk, ha tudna segíteni. Egy hölgy bántalmazás miatt kért segítséget Miss Hardy-tól, amit Mr. Hartell követett el, de… nos a körülményei miatt elég nehéz feladatunk van és minden lehetséges támpontra szükségünk van. – mondtam, de egyelőre úgy tűnt, hogy még mindig bizonytalan. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű meggyőznünk, de nem akartam úgy elmenni innen, hogy nem egyeztünk meg legalább egy későbbi találkozóban. – Mr. Hartell-nek van egy aktája a Minisztériumban, miközben azt néztük át találtunk egy feljegyzést, amelyben ön kérte a Minisztérium illetékeseit, hogy indítsanak belső vizsgálatot. Mr. Hartell bántalmazta önt, igaz? –kérdeztem. Nem akartam szándékosan feltépni a sebeket, de valamit meg kellett mozgatnom benne, hogy elkezdjen beszélni. Szerettem volna, hogyha megbízik bennünk, de valószínűleg ahhoz több időre lett volna szükségünk.
– Az évekkel ezelőtt történt és gondolom azt is látták az iratok között, hogy… hogy hazudtam. – Keserűen felnevetett, talán mér régen feladta, hogy bebizonyítsa a maga igazát. Erről pedig megint az jutott eszembe, hogy én még most is őrült módjára próbálom megtalálni azt, aki tönkretette az életemet. A körülményeim ellenére valahogy még mindig nem hagy nyugodni, hogy meglegyen a tettes. Talán pont ezért fogok egyszer teljesen megőrülni. – Legalábbis a Minisztérium így zárta le az ügyet, nem volt elegendő bizonyíték, hogy mit tett az a… – Hirtelen megállt és vett egy mély levegőt, úgy látszott nehezére esik befejezni, amit mondani szeretne igazából.
– Miss Hale, mi azért vagyunk itt, mert segíteni akarunk. Nyilvánvaló, hogy a Minisztérium csak félmunkát végzett amikor kivizsgálták a maga feljelentési kérelmét. – mondtam és a szemébe néztem, egy kicsit még rémültnek tűnt, de talán nyitott volt arra, hogy beszélgessünk.– Kérem, csak pár kérdést tennénk fel, ha úgy érzi, hogy valamire nem akar válaszolni, akkor természetesen nem kell. De a vallomása nagyon fontos lenne ahhoz, hogy el tudjuk távolítani Mr. Hartell-t a Minisztériumból. – tettem hozzá, de ezúttal hosszú percekig nem válaszolt. Lesütötte a szemét, gondolkodott, majd mély levegőt vett ismét. Feszült voltam, hiszen elküldhetett volna minket a fenébe már régen, de az, hogy nem tette azért adott egy pici reményt.
– Jöjjenek be, főzök egy teát. – mondta végül és őszintén megkönnyebbültem, miközben elfordult, hogy bemenjen a házba. Miss Hardy-ra pillantottam és reméltem, hogy egyetértett mindennel amit mondtam. Én annyira nem értek az emberekhez, de azt hiszem, hogy az igazság érzetem elég nagy ahhoz, hogy segíteni tudjak ezen a nőn és megtegyek mindent annak érdekében, hogy Mr. Hartell mocskos titkai napvilágot lássanak. Végül követtem Miss Hale-t az otthonába, reménykedtem benne, hogy tud majd mondani hasznos dolgokat nekünk, de talán már attól is jobban fogja érezni magát, hogy egyáltalán meghallgatja valaki a történetét.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 09. - 16:30:39 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 16.)


A nő minden tétova rezdülését figyelem, és magamban elemzem, ahogy azt tennem kell, ahogy mindig is neveltek. Zavart volt, és feszült, de nem látszott rajta, hogy megyőzhetetlen lenne. Akkor már az elején ránk csapta volna az ajtót. Valahol mélyen egészen biztos vagyok benne, hogy ott ég az a kiolthatatlan düh és undor, amit a férfi iránt táplál. Amit akkor sem tudna elásni a lelkének mélyére, ha akarna. A rémület és a szégyen vegyes keveréke gyűlik az arcára, és a feszült hallgatás, mely Miss Liu szavai után áll be, egyre jobban egned arra következtetni, hogy ezzel a nővel valami szörnyűség történt. Amit még ő maga sem mer magának ismét felemlegetni. És mégis minden nap kísértheti a múlt. Úgy zörömböl a nyakában, ahogy az én árnyékom. A gyilkosságom árnyéka.
Mert az voltam. Egy ostoba gyilkos aki elvesztette a kontrollt és a halálba küldött egy ártatlan embert. Egy olyan nőt, aki bízott bennem.
Nem mentettél meg. Nem mentettél meg.
Mentségemre kellett volna szóljon, hogy tapasztalatlan voltam? A tapasztalatlanság nem oldoz fel a bűn alól. A bűnből  semmi sem oldoz fel. Mert mindig a nyomodban fog suttogni. A csend pár percig nyúlt, én pedig minden erőmet összeszedve szorítom meg a töviskoszorút, ami beleváj minden egyes alkalommal a maszkom alatti üres semmibe. Nem kéne, hogy fájjon és mégis lüktet a seb. Pulzál és vergődik.
Öld ki magadból a fényt, Diana.
És én megteszem. Ahogy mindig megteszek mindent, ha a parancs felhangzik.
– Jöjjenek be, főzök egy teát. – Visszazökkenek a pokolból, abból a vörösen pulzáló fehér-arany pokolból, és csak sóhajtok egyet némán, majd elimserően pillantok Miss Liu felé.
- Nagyszerűen csinálta - eresztek meg egy barátságos mosolyt felé, majd követem őt a kis házba. Olyan amilyenre számítik, kopár, üres, éppen hogy a legszükségesebb tárgyak el vannak benne helyezve. Egy mugli tévé villog tompán a félhomályban, de azt ki is kapcsolja a nő, és a kopottas kanapé felé muntatva hellyel kínál minket. Látom, ahogy végigméri a ruhánkat, a zavart az arcán, de mielőtt megszólalhatna, hogy mentegetőzzön a körülmények miatt én megelőzöm.
- Ne aggódjon, Miss Hale. Ezek csak ruhák - mondom, majd semmilyen undor nélkül leülök a kanapára. Igen, ez csak ruha. Pótolható, és mulandó, ezer meg ezer féle van belőle. Az emberi életből viszont csak egy van. És még ha nem is halt meg Miss Hale, látom rajta, hogy valami elvette az ő életét is. És ezt sosem tudtam tétlenül nézni. A saját üres létezésem nyomorát el viselem. De ha mással találkozom, akkor mindenképpen úgy érzem meg akarom menteni. Mert nekik még lehet esélyük. Még nem... Nem ölhettek ki belőlük mindent. Elég, ha csak velem tették meg ezt, hogy egy üres élet nélküli senkinek érezzem magam.
Amíg a hölgy elvonul a teával foglalkozni, Miss Liu felé fordulok.
- Tudja, Miss Liu, a nő, aki ezzel az üggyel felkeresett pontosen ilyen külső jegyeket viselt magán. Azaz, szőkésbarna, göndör hajzuhataga volt, szeplős arca és barna szeme. És Miss Hale is ilyen külső tulajdonsággal bír - osztom meg vele halkan a megfigyelésemet. - Lehet ez a fárfi zsánere - mondom, majd megint végigszalad bennem az undor.
Pár perc múlva vissza is tér a nő, kezében teával, és bár nem kifejezetten szeretem, az illem úgy diktálja, hogy elfogadjam. És mégis csak ő tisztel meg azzal, hogy hajlandó bezsélni is. Itt nincs helye annak, hogy magammal törődjek. Egy biccentéssel elfogadom a feém nyújtott kissé csorba csészét, és belekortyolok, hogy aztán letegyem az előttünk lévő morzsás asztalra.
- Miss Hale, mondja, hány évesen lett a titkárnője Mr. Hartellnek? - kérdezem óvatosan. A nő kipillant az ablakon, mintha csak számolna, de tudom, hogy nem csak emiatt húzza az időt. Túl sok a sötétség, amivel beszennyeztek, igaz?  Nagy remegő sóhajt vesz és belekezd a válaszba.
- Én... Én akkor huszon három éves voltam. Egy tapasztalatlan ostoba fruska voltam - a hangja hirtelen dühtől kezdett remegni. Önutálat. Milyen keserűen ismerős érzés. - Azt hittem. Azt hittem többről is lehet szó, amikor egyszerűen elkezdett udvarolni. Szinte magához édesgetett. Azt mondta olyan vagyok akár a karamella, édes és kívánós. Melyik nő nem áll ellen egy olyan férfinak, mint ő? Az édes, undorító szavainak... - remegve sóhajt, és egy pillanatra elhallgat.
- Hölgyem, ha önt ez megviseli, akkor elég csak a tényeket közölnie velünk - szólalok meg bátorítóan, de ő elszántan rám néz, és kihúzza magát.
- Ó, nem... Nem, ezeknek a megértéséhez nem csak a tények kellenek. Tudják én tényleg azt hittem lehet köztünk valami. De egy nap, minden megváltozott. És csak évekkel később tudatosult bennem, hogy mi is történt. Amikor az első kihallgatásra sor került rettenetesen kába voltam. Mint aki részeg, értik? Nem tudtam összefüggően beszélni. Semmit se tudtam felhozni, ami elegendő bizonyítékkal szolgált volna.
Jelentősségteljesen Miss Liu felé pillantok. A tárgyalást nem szokás ennyire sürgetni, legalább a kijózanodást megvárhatták volna. De valamit nagyon el akartak tussolni. Szinte biztos vagyok benne, hogy Miss Liu is erre gondol.
- És ott mart engem belül valami, hogy történt a testemmel... Néhány változás. És egyszerűen nem tudtam meg, hogy miért. És aztán, hét hónappal később elvetéltem. Mert teherbe ejtett. Megerőszakolt. Csak mindenzt úgy, hogy ne is emlékezzek rá. Hogy ne is tudjam, mi történt velem. Az az idő, amíg összeraktam a fejemben a dolgokat elég volt ahhoz, hogy ezt az egészet elfelejtsék. Hogy lepöcköljenek, mint valami nem kívánatos bogarat...
Megint néma csend borul ránk, én meg lehunyom a szemem és gondolkodom. Kérdések, kérdések, kérdések. Most kérdezned kell, Diana.
- Miss Hale, tudom, hogy a kérdésem abszurd lesz, és nem is várhatom el öntől, hogy emlékezzen. De hálás lennék, ha megpróbálná felidézni, hogy aznap, amikor ez a sajnálatos tragédia megtörtént evett-e vagy ivott-e valamit, amit Mr. Hartell adott önnek?
- Ó, hogyne, Miss. Bonbont adott. Meggylikőrös bonbont. Vörös szív alakú dobozban, vörös szalaggal átkötve. És aztán minden fekete lett.
- Ön előtt, Miss Hale, is egy fiatal lány volt a titkárnő?
- Igen. És olyan hirtelen nyoma veszett. Ahogy nekem is aztán. Gondolom az ő életét is tönkre tette.
Miss Liu felé pillantok, hogy szeretne-e esetleg ő is feltenni valamilyen kérdést, majd inkább megint a szám elé emelem a teát. De nem érzem az ízét. Semminek nem érzem az ízét. Mert az ízeket is elvették tőlem.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 11. - 17:30:01 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Miss Hale még a legfinomabban fogalmazva sem élt éppen ideális körülmények között. El tudtam képzelni, hogy ezt is a Minisztériumnak köszönhette. Gondolom miután elküldték nehezen talált munkát és biztosan most is valami olyasmit csinált, ami nem áll egyenes arányban az intelligenciájával. Sajnáltam, de egyértelműen tudtam, hogy a sajánlatommal nem megy sokra. Arra volt szüksége, amire nekem is a saját életemmel kapcsolatban, hogy bebizonyítsa a saját igazát. Persze, a történetünk egészen más, de ki tudja, hogy még hány ember visel ilyen sebeket magán? Eddig mindig csak azzal voltam elfoglalva, hogy nekem milyen nehéz, miközben a tudtom nélkül több ezer ember szenvedett talán még szörnyűbb dolgoktól.
Megráztam a fejemet és próbáltam észhez téríteni magamat. Most nem volt itt az ideje a saját tragédiámmal foglalkozni. Talán az lett volna a legjobb, hogyha munka közben teljesen el tudok vonatkoztatni arról, hogy mi történt velem és hogy éppen hol állunk a kérdések tekintetében. De tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy beszéljek Elliottal, most már közel voltunk a válaszokhoz és nem adhattam fel éppen most. Eddig azért küzdöttem, hogy megtaláljam az igazi tettest, egyszerűen hülye lettem volna feladni az egészet ennyi kínszenvedés után. Még New York-ba is elmentem, pedig egyáltalán nem akartam utazgatni, az ilyesmi már régóta nem hozott lázba.

– Tudja, Miss Liu, a nő, aki ezzel az üggyel felkeresett pontosan ilyen külső jegyeket viselt magán. Azaz, szőkésbarna, göndör hajzuhataga volt, szeplős arca és barna szeme. És Miss Hale is ilyen külső tulajdonsággal bír. Lehet ez a fárfi zsánere –alig láthatóan összerezzentem, amikor Miss Hardy megszólalt. Elgondolkodtam egy pillanatra, én ugyan nem láttam a hölgyet, aki megkereste Miss Hardy-t, de talán igaza lehet.
– Ha itt végeztünk, talán érdemes lehet majd ennek is utána nézni – bólintottam. Miss Hardy tényleg okos volt és sokkal gördülékenyebb volt vele a közös munka, mint bárki mással az auror parancsokságról. Biztosan velem van a baj, de nem tudtam egyszerűen megkedvelni a kollégáimat.
Miután Miss Hale visszatért hagytam, hogy Miss Hardy a kezébe vegye az irányítást. Én elértem, hogy bejussunk, ez most az ő terepe volt. Protektor, tehát valószínűleg jobban ki tud kérdezni embereket, mint én. Arról nem beszélve, hogy félig nem is voltam itt, egyre csak az az ember járt a fejemben, aki minden bizonnyal megölte a családomat. Tudom, hogy próbáltam mindent megtenni görcsösen, hogy ne gondoljak erre, de valahogy nehezen tudtam kiverni a fejemből az egészet, mióta beléptünk a házba.
Miss Hale beszámolója azonban őszintén sokkolt egy kicsit. Tudom, hogy nagyon fiatalon kezdett el dolgozni Mr. Hartell-nek, de iszonyatosan naiv volt, hogy hitt egy ilyen férfinak. Bár állítólag elég megnyerő a természete, nyilván nem mindenkinek tűnik fel, hogy az egész csak egy álca.

– Hölgyem, ha önt ez megviseli, akkor elég csak a tényeket közölnie velünk – Miss Hardy bátorítani próbálja, de úgy tűnik, hogy sokkal elszántabb, mint gondoltunk. Kihúzza magát és elszántan néz felénk, miközben én a magam részéről feszülten várom, hogy milyen új részleteket fogunk megtudni.
– Ó, nem... Nem, ezeknek a megértéséhez nem csak a tények kellenek. Tudják én tényleg azt hittem lehet köztünk valami. De egy nap, minden megváltozott. És csak évekkel később tudatosult bennem, hogy mi is történt. Amikor az első kihallgatásra sor került rettenetesen kába voltam. Mint aki részeg, értik? Nem tudtam összefüggően beszélni. Semmit se tudtam felhozni, ami elegendő bizonyítékkal szolgált volna. – Miss Hale részletesen mesélt és közben éreztem magamon Miss Hardy tekintetét egy percre. Úgy tűnt ebből, hogy az átlagosnál gyorsabban akarták lezárni az ügyet és ezért sürgették a kihallgatást is, Miss Hardy egyértelműen tisztában lehetett azzal, hogy ennek a sürgetésnek oka lehetett, egyébként a Minisztérium mindent kifejezetten komótosan intéz. –– És ott mart engem belül valami, hogy történt a testemmel... Néhány változás. És egyszerűen nem tudtam meg, hogy miért. És aztán, hét hónappal később elvetéltem. Mert teherbe ejtett. Megerőszakolt. Csak mindezt úgy, hogy ne is emlékezzek rá. Hogy ne is tudjam, mi történt velem. Az az idő, amíg összeraktam a fejemben a dolgokat elég volt ahhoz, hogy ezt az egészet elfelejtsék. Hogy lepöcköljenek, mint valami nem kívánatos bogarat...
Nem is tudtam, hogy mit mondjak erre. Miss Hale valóban naiv volt és sebezhető, amikor a Minisztérium alkalmazásába került. Szerencsétlen véletlen, hogy éppen sikerült egy olyan beteg főnököt kikapnia, mint amilyen Mr. Hartell volt. Azt hiszem, hogy én, de még Miss Hardy sem tudhatja pontosan megérteni, hogy milyen borzalmakon ment keresztül ez a nő. Szerettem volna mondani neki valami biztatót, de nem voltam benne biztos, hogy az javítana a helyzeten. Miss Hale szó szerint mindent elveszített, elég csak azt nézni, hogy milyen körülmények között él most. Igazság szerint én befoghatom a számat, lehet, hogy két évet kellett a semmiért az Azkabanban töltenem, de mikor kijöttem megvolt mindenem.
– Miss Hale, tudom, hogy a kérdésem abszurd lesz, és nem is várhatom el öntől, hogy emlékezzen. De hálás lennék, ha megpróbálná felidézni, hogy aznap, amikor ez a sajnálatos tragédia megtörtént evett-e vagy ivott-e valamit, amit Mr. Hartell adott önnek?– Miss Hardy szerencsére megszólalt, ami megszüntette ezt a feszült légkört egy kis időre.
– Ó, hogyne, Miss. Bonbont adott. Meggylikőrös bonbont. Vörös szív alakú dobozban, vörös szalaggal átkötve. És aztán minden fekete lett. – Nem hittem a fülemnek, Miss Hale tényleg nem gondolta, hogy ebben van összefüggés? Evett a bonbonból és attól kezdve nem emlékezett semmire, de mégis minden azután omlott össze. Mr. Hartell vajon maga tett valamit a bonbonba vagy elintéztette valakivel a piszkos munkát?
– Ön előtt, Miss Hale, is egy fiatal lány volt a titkárnő? –kérdezte Miss Hardy.
– Igen. És olyan hirtelen nyoma veszett. Ahogy nekem is aztán. Gondolom az ő életét is tönkre tette.
Miss Hardy nem kérdezett többet, amiből arra következtettem, hogy most rajtam volt a sor, ha esetleg lett volna kérdésem. De őszintén nehezemre esett bármit is kinyögni. Sajnáltam Miss Hale-t, de ugyanakkor úgy éreztem, hogy talán még most is az a naiv fiatal lány, mint aki akkor volt, amikor Mr. Hartell lett a főnöke. Mégis ki hiszi el, hogy a főnöke éppen vele akar kikezdeni? Kinek nem tűnnek fel a nyilvánvaló jelek? Azt hiszem kezdtem ok nélkül ideges lenni, nekem ezek feltűntek volna, de én más ember vagyok és mikor odakerültem a Minisztériumba akkor már elég régóta a férjemmel voltam együtt. Más háttérrel rendelkezem, mint ez a nő, nem szabadna ítéletet alkotnom felette. Ráadásul most az a cél, hogy Mr. Hartell kerüljön ki vesztesként ebből az ügyből.
– Esetleg Mr. Hartell felkereste önt a történtek után? –kérdeztem, de a torkom száraz volt, így inkább ittam egy kortyot a teából.
– Ami azt illeti… egyszer keresett, de utána teljesen eltűnt. Még akkor sem találkoztam vele, amikor bementem összeszedni a dolgaimat a Minisztériumba – válaszolta elgondolkodva Miss Hale.
– És akkor egyszer miért kereste meg önt? –kérdeztem, nem mintha biztos lettem volna abban, hogy bármi releváns információt kaphattunk volna még.
– Azt hiszem próbált a maga módján bocsánatot kérni, de tudják milyen. Természetesen nem volt őszinte. Csak nem akarta, hogy tovább vigyem az ügyet valahova. Félt, hogy bemocskolhatja a hírnevét – válaszolta a nő keserűen és megint megsajnáltam. Mr. Hartell egy igazi… nem találom rá a szavakat, de persze egyértelmű volt, hogy a hírneve fontosabb volt neki mindennél. Nem voltam benne biztos, hogy kérdezzek-e még valamit, talán már a Minisztériumban tudják, hogy milyen kényes ügybe keveredtem és ha visszatérek várhat rám egy elbeszélgetés. De nem igazén érdekelt, pont az ilyen Miss Hale típusú emberek miatt nem.
– Nem tudja véletlenül a titkárnő nevét, aki ön előtt dolgozott Mr. Hartell mellett? –kérdeztem végül, hiszen Miss Hardy korábbi megállapítása miatt lehetséges, hogy érdemes lett volna őt is megkeresnünk. Ha hasonlóan néz ki a hölgy, mint Miss Hale akkor azt hiszem, hogy tényleg levonhatjuk a következtetést, hogy Mr. Hartell betegesen vonzódott egy bizonyos típushoz.
– Ha jól emlékszem Lucy Everleigh-nek hívták – válaszolta Miss Hale, ugyan a név nem volt ismerős, de majd utána nézek a Minisztériumban, valószínűleg a régi dolgozók anyagai között neki is van egy mappája és ha Miss Hardy is úgy gondolja, akkor őt is felkereshetjük.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 05. 14. - 15:39:39 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


Az emberi naivitás a világ legelkeserítőbb dolga. Miss Hale fiatal volt, nagyon fiatal és szinte az egész világ ismeretlenül állt előtte. A gyerekes jóhiszeműsége miatt azinban úgy tűnik súlyos árat kellett fizetnie. Nem ítélhettem el, sőt inkáb csak szántam amiért nem volt meg a magához való esze, és szinte belerohant a ragadozó csapdájába. Keserves történet ez, és még megannyi ilyen van, amikor az emberek elfelejtik használi a józan gondolkodáskat, és csak az érzelmeik irányítása alatt képesek élni. Valahogy az én életemben az érzelmeknek nem jutott szerep. Minden döntésemet racionálisan hoztam meg.
Hiszen te csak egy megalkotott gépezet vagy, nem igaz, Diana?
És ha mégis. Ha egyszer mégis elveszítem az irányítást, akkor nekem végem. Mert az érzelmek kifordítanak.
Így öltél meg engem is. Mert elvesztetted a kontrollt.
Miattad haltam meg. Mondd, nincs kedved hozzám csatlakozni? Hiszen olyan könnyedén a halálba juttattál. Neked is olyan könnyű lépés lenne, nem igaz? Olyan könnyű, olyan könnyű...

Megrázom a fejem, ahogy végigsétálok ismét Miss Liu felé a Minisztériumban. A bőröm ég, a belsőm ég, és úgy érzem megint éhezem. De nem rendes ételre éhezem. Hanem megint minden egyes sejtem sikolt az után, hogy ismét megtelítődjenek a fehér méreggel. De nem mutatom ki, hogy mennyire éget. A maszkom már teljesen ráolvadt az arcomra. És ha leveszem. Nem lenne a helyén semmi.
4 nap telt el azóta, hogy Lucy Everleigh nevét keressük, de sehol sem találtuk meg. És ez egyre jobban azt sugallja, hogy ő lehet az utolsó láncszem ebben a fertőben. Semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt sem a címe, sőt még a neve sem. Mintha tényleg megszűnt volna létezni. Milyen nyomorúságos, nem igaz? Ha megszűntetnek rólad mindent, egy semmi leszel.
De te is az vagy, Diana. Egy nyomorult semmi, mérgező tébollyal és ürességgel.
Koncentrálj. Koncentrálj, Diana. És tedd azt, amire terveztünk. Apám hangja élesen zökkent vissza a jelenbe, abba a jelenbe, amit minden tagommal gyűlölök. A Minsiztérium jelenébe. Azoknak  a nőkek a jelenébe, akiket semmivé tett a Minsiztérium. Gyűlölöm, ahogy az emberek bánni tudnak a másikkal. Gyűlölöm, hogy az itteni varázslók és boszorkányok a törvényeik, a jogtisztaság mögé bújva pöffeszkednek, holott a világon hány ember nyomorodik meg csak azért, mert nem védi meg őt semmi? Még azok a törvények sem, amikre itt mondani olyannyira büszke.
A kezemben lenézek lévő aktára. Meglehetősen sovány, de annál tökéletesebb. Mr. Hartell leghűségesebb segítőjéről szól, Mr. Abraham Burnison neve szerepel benne.
Ahogy Miss Liu felé tartok, a cipőm hangosan végigkopog a félig zsúfolt foylosón, és látom, ahogy össze-összesúgnak az emberek. Büszkén emelt fővel lépkedem, és szinte érzem, hogy amiatt mérnek így végig, amiért Miss Liu irodája felé lépdelek. De sosem érdekeltek az ostoba emberek még ostobább pletykái. Én a saját szememnek hiszek. És az eddig még sosem csapott be. Így aztán megvetés nélkül vagyok képes Miss Liu szemébe nézni, mert az ő tekintete nem olyan, mint azoké a gyilkosoké, akikkel már annyit találkoztam  a Winzengamotban. De persze a tökéletes bírák a tökéletes törvényeik mögé bújva nem látnak tovább holmi undorító pletykánál.
- Jó reggelt, Miss Liu - köszöntöm, ahogy belibbenek a nőhöz, és barátságosan elmosolyodom. Kevés emberrel szeretek együtt dolgozni, de ő is ezen kevesek közzé tartozik. - Hogy van? - érdeklődöm, majd miután válaszol, a kezébe teszem a mappát.
- Ez itt a segédjének az anyaga. Túlságosan hibátlan - vetek jelentősségteljes pillantást a dokumentumokra. - Kíváló ismeretei vannak Alkímiából, Bájitaltanból és Gyógynövénytanból... A Mungóban kezdte, de tanulmányait félbeszakítva jelentkezett át a Godrik Akadémiára.
És ekkor kellett segítséget kérnem a fiatalabb bátyámtól, aki diplomata lévén kiterjed kapocslatokkal rendelkezett, így könnyen utánanézhetett annak, hogy miért hagyta el a Mungót. Az esetről szóló, megsárgult lap is azt bizonyítja, hogy bár megírták a jelentést, sosem jutott el a többi akadémiára, hogy az akkor még fiatal Burnison több diáktársán is ksíérletezett künönböző tudatmódosító bájitalokkal.
- Pénzzel és gerinc nélkül lehet a legkönnyebben megváltani a szabadságot - mondom ki hangosan a gondolataimat, miközben várom, hogy Miss Liu a dokumentumok végére érjen. Néha annyira erőt vesz rajtam az az undor, amit akkor érzek, ha belépek a Minisztériumba. Az igazságot szolgálom, annak szentelem az egész életemet, hogy emberek életét tegyem jobbá legalább azzal, hogy megvédem őket a szánalmas ügyektől, és a tökéletesnek hitt törvények romlottságától.
De egy tisztasségtelen világban hogy akarsz megvédeni valamit tiszességesen, Diana?
Kizárom a nő hangját a fejemből, mégha tudom is, hogy ő halott, hogy az egészet a saját bomlott elmém generálja, hogy az egész rohadás belőlem jön, és mégis. Nem vagyok elég hozzá, hogy elnémítsam.
- Lucy  Everleigh-ról sikerült valamit kideríteni? - érdeklődöm aztán, és kíváncsi tekintettel pislogok Miss Liu felé.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 05. 14. - 19:44:49 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Még mindig azon járt az eszem, hogy Miss Hale hogy lehetett ennyire naiv és hogy tudott elhinni mindent amit Mr. Hartell mondott neki. Tudom, hogy nem kellett volna ezen rágódnom, de akárhogy is nézem felkavaró volt ez az ügy és egészen biztos, hogy Mr. Hartell-nek több áldozata is volt. Ha belegondoltam, hogy még több ugyanilyen naiv nő esett az áldozatul kirázott a hideg. Ilyenkor örültem, hogy engem nagyjából levegőnek néznek még a folyosón is, bár valószínűleg ezt csak félelemből teszik. Nem mintha tényleg megöltem volna valakit, de azt hiszem, hogy itt a Minisztériumon belül amúgy sem igazán érdekelt már a hírnevem.
Egyre csak az járt az eszembe, hogy vajon tényleg képesek leszünk-e Miss Hardy-val felgöngyölíteni ezt az ügyet. Adott egy auror, akit megvet az egész szervezet és egy protektor, aki határozottan azon igyekszik, hogy lebuktasson egy köztiszteletben álló minisztériumi dolgozót. Ez kívülről cseppet sem festett jól, de a tényeket nem tagadhatja le senki. Én nagyon szerettem volna, hogyha megoldjuk ezt az egészet és legalább egy kevés igazságot szolgáltatunk azoknak, akik éveken keresztül szenvedtek Mr. Hartell miatt. Nyilvánvaló, hogy nem fogjuk tudni az összes hozzá hasonlót egyszerre lebuktatni, de ez talán elindíthat egy hullámot. Remélem legalábbis, de ugyanakkor nem bízom a Minisztériumban. Sőt, attól tartok, hogy majd minden lehetséges módon megpróbálják megakadályozni azt, hogy Miss Hardy és én sikeresen napvilágra hozzunk olyan információkat, amelyek bemocskolják Mr. Hartell és egyben a Minisztérium hírnevét is.

– Jó reggelt, Miss Liu! Hogy van? – kérdezte Miss Hardy miután belépett az irodámban.
– Volt már rosszabb napom is – válaszoltam, nem akartam azzal untatni, hogy inkább maradtam volna abban a házban, ahol megölték az egész családomat, minthogy ide kelljen jönnöm. Ez most nem volt fontos, sokkal égetőbb ügyekkel kellett foglalkoznunk.
– Ez itt a segédjének az anyaga. Túlságosan hibátlan. Kiváló ismeretei vannak Alkímiából, Bájitaltanból és Gyógynövénytanból... A Mungóban kezdte, de tanulmányait félbeszakítva jelentkezett át a Godrik Akadémiára. Miss Hardy alaposan utánanézett az ügynek azt meg kell hagyni. Ahogy a mappát lapozgattam egyet kellett vele értenem, hogy ez valóban túl hibátlan volt. Mr. Abraham Burnison úgy tűnt, hogy elég nagyravágyó ember, de akkor mégis mit keresett itt? Az ő ismereteivel a Szent Mungóban sokkal többre vitte volna, ha nem dönt úgy, hogy átmegy a Godrikra.
– Érdekes, figyelemreméltó, hogy Mr. Burnison mennyire jártas éppen a bájitalok terén – jegyeztem meg, miközben lapoztam egyet a mappában. Ez biztosan nem lehet véletlen, de vajon Mr. Hartell már régóta is ismerte vagy csak kellett neki valaki, akit be tud vonni az ocsmány játékába?
– Pénzzel és gerinc nélkül lehet a legkönnyebben megváltani a szabadságot – mondta Miss Hardy. Ha jól sejtettem, akkor egészen hasonló gondolkodásmódunk lehetett bizonyos emberekről és bizonyos helyzetekről. Tény és való, hogy mióta visszatértem a Minisztériumba még nem sikerült egyetlen olyan értelmes emberrel sem együtt dolgoznom, mint amilyen Miss Hardy volt.
– Hát ebben is egyet kell értenem önnel, Miss Hardy – mondtam, majd becsuktam a mappát. Azon kívül, hogy megtudtam, hogy Mr. Burnison mennyire sokoldalú igazság szerint nem volt nagy hasznomra a mappa. A későbbiekben majd még jól jöhet, ugyanis van egy sejtésem, hogy Mr. Hartellnek miért volt szüksége éppen egy ilyen varázsló segítségére.
–  Lucy  Everleigh-ról sikerült valamit kideríteni? – kérdezte Miss Hardy, így kihúztam a fiókot, hogy kivegyem a rettenetesen vékony aktát, amit Miss Everleigh-ról őrizgetttek a Minisztériumban.
– Az aktáját eltették a régi dolgozók aktái közé. Nem vagyok benne biztos, hogy még mindig ezen a címen él, amit itt leadott, de ha meg akarjuk látogatni ez jó kiindulópont lehet.  – mondtam és közben Miss Hardy elé csúsztattam a mappát. – Nem részletezték az elbocsátásának az okát, de kevesebb, mint egy évet töltött a Minisztériumban és az az érzésem, hogy ennek komoly oka lehetett. Nézze meg a fényképét, azt hiszem igaza volt azzal kapcsolatban, hogy Mr. Hartell-nek volt egy bizonyos fajta ízlése nők terén. A hölgy hasonlít Miss Hale-re – mondtam és türelmesen vártam, hogy Miss Hardy is megnézze a vékonyka aktát.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 05. 15. - 10:39:30 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


Nem tudok nem úgy nézni Miss Liu felé, hogy ne vegyem észre, mi zajlik benne. Valahogy így vagyok programozva, hogy mindent észrevegyek. A dühe a Minisztérium ellen szinte fojtogató, de nem is akarja már leplezni. Ahhoz képest, hogy én mennyire képtelen vagyok rendesen kimutatni az érzelmeimet. Abban sem vagyok biztos, hogy léteznek-e bennem normélisan az érzelmek. MAximum megbújva, valahol mélyen, olyan mélyen, ahova még nem ér el a rohadás. De érzem, hogy egyre jobban oszlik, és egyre jobban bomlok. Szétbomlok.
Mert egy halott test lélek nélkül rohad, rohad, rohad. Szinte érzem is a saját rohadáom bűzét. Még annak a hangját is gyűlölöm.
– Volt már rosszabb napom is – hangzil el a válasz, mire csak bólintok egy aprót. Én még abban sem vagyok biztos, hogy volt-e valaha egyszer is legalább egyetlen egy jó napom.
Míg megvárom, hogy Miss Liu végigfussa a listát, beavatom abba is, amit a bátyám talált róla. Ez az egyetlen előnye annak, hogy beleszületik az ember egy nyomorult, tökéletességre betegesen törekvő családba. Mindenhol lesznek kapcsolataid. És legalább Andrew-tól nem tartok úgy, mint a legidősebb bátyámtól, Cilliantól. Ő túl nagy árat követel minden egyes kis szivességért is. Néha az az érzésem, egyedül Andrew az ebben a nyomorult családban, akit a szüleim kevésbé tudtak a saját akaratuk szerint formálni. Cillián volt maga a tökély. Én pedig az elpuskázott, tele vírussal teli gép.
Mert megöltél. Megöltél engem.
A hangjára végigzongorázik rajtam a hideg, és minden erőm össze kell szednem, hogy nem hulljak darabokra Miss Liu előtt. Pedig olyan könnyű lenne, csak beadni a kulcsot, belemenekülni abba az őrületbe, ami bennem dúl, és csak az ürességben pengetni mindennapjaimat. Vagy pedig felvágni magam olyan mélyen, hogy végre tényleg kivérezzek. De egyelőre úgy érzem nem tehetem ezt meg. Ott van az a másik mappa arról a halott aurorról. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy beavassam-e abba is Miss Liut, de nem akarom még nagyobb bajba keverni. Minden érzelem mentességem ellenére nem szeretek senkit sem belerángatni olyanba ami veszélyes. És az a mappa csak üvöltötte felém azt, hogy túl veszélyes, és inkább hagyjam is a fenébe. De én képtelen vagyok megtenni. Mert még önmgamanlál is jobban gyűlölöm az igazságtalanságot, és azt, hogy valaki egy undorító cél miatt hal meg.
Gondoltaiamat erőszakosan visszavezényelem a jelenbe.
- Mérgeken kísérletezett a diáktársain, ezért eltanácsolták. De a Godrik mégis felvette. Mert pénzzel eltussolta az egészet és most itt van Mr. Burnison, és azt hiszem, Mr. Hartell mellett továbbra is hódol ennek az elkeserítően szánalmas és undorító szenvedélyének.
halványan elmosolyodom Miss Liu egyetértésére. Öröm volt egy normllis emberrel együtt dolgozni végre a Minisztériuomon belül, mert eddig csak az asszisztensemre számíthattam, aki ott van az irodámban. De igazából nem is bánom, hogy a minimálisra csökkentettem az itteni kapcsolataimat. Sőt egyenesen a nullával egyenlővé téve. Így is elég sokat susmognak a hátam mögött, hogy én hagytam meghalni azt a szerencsétlen nőt.
Tisztában vagyok ezzel, jó? Nem kell minden egyes nap az orrom alá dörgölni.
Tudom, hogy én öltem meg.
De ti? Ti hány olyan életet húztatok keresztbe, ami nem érdemelte meg, csak mert nem volt elég pénz rendes protektorra? És hány bűnös lélek kóvályog kint most is, mert annyira jól előadta maguát a bíróság előtt?
Miss Liu józannak tűnik, még ha észrevehetően ott hömpölyög benne az a sok gyűlölet, és undor, de ezek bennem is. De ő legalább ki meri mutatni. Mert ő él. Te pedig egy tetem vagy, Diana. Egy élő-lélegző tetem.
– Az aktáját eltették a régi dolgozók aktái közé. Nem vagyok benne biztos, hogy még mindig ezen a címen él, amit itt leadott, de ha meg akarjuk látogatni ez jó kiindulópont lehet.
- Minden esetre, ha nincs kifogása ellene, Miss Liu, meg is látogathatnénk most ezt a címet - pillantok fel a mappa felől, majd a szemem megakad a nő fényképén.
A sok buta, ostoba naív kölyök...
És hirtelen a szemem előtt van, ahogy James ott áll a nappaliban, azzal az elkeseredett barna szemeivel, és nem tudok nem felsóhajtani hangosan. Tudtam, hogy nem lenne szabad a szemébe néznem. Mert azóta is kísért, a szomorú kék illatával együtt kísért. De aztán csak megölöm magamban megint azt az apró madarat. Mert nem. Most nem szabad. Nem engedhetem el a kezemből a kontrollt.
– Nem részletezték az elbocsátásának az okát, de kevesebb, mint egy évet töltött a Minisztériumban és az az érzésem, hogy ennek komoly oka lehetett. Nézze meg a fényképét, azt hiszem igaza volt azzal kapcsolatban, hogy Mr. Hartell-nek volt egy bizonyos fajta ízlése nők terén. A hölgy hasonlít Miss Hale-re.
- Hihetetlen milyen naívvá válik valaki csupán az elsuttogott édes szavaktól - modnom, aztán vissza teszem az asztalra a mappát. - De ha végére járunk ennek, az ő lelkük is talán megkönnyebbül.
Ha nincs semmi egyéb, megvitandó dolog a parancsnoksáágon, akkor egy aprót biccentve Miss Liu felé, elindulok vele a megadott régi címre.

A ház egy tipikus angol kertvárosi negyedben van, nyugodt, békés környék, és szemmel láthatóan sokkal, de sokkal jobb környék, mint ahol Miss Hale lakik. Viszont hemzseg a mugliktól. Miss Everleigh otthona azomban csönes, talán túlságosan is az. Kellemetlen érzés markol belém, így óvatosan készenlétbe helyezem a pálcámat. Az ujjaim ráfonódnak a kis indákra és érzem az ismerős anyag tapintását. Nem szeretem a párbajokat, de néha elkerülhetetlenek.
- Repudio muglicum - suttogom még a bejárat előtt, hogy azért a biztonság kedvéért a helyszín le legyen védve. - Miss Liu. Az ajtó résnyire nyitva van - pillantok fel a társamra, majd óvatosan belököm az ajtót, ami halkan ki is tárul előttünk.
Túl közel kerültünk az igazsághoz? Egy apró győzedelmes mosoly suhan át az arcomon, ahogy belépek a házba. Ez az a pont, ahol a legtöbben bepánikolnak, amikor megérzik, hogy túl közel vannak ahhoz, hogy elkapják őket. És hibát hibára halmoznak. Mert elveszítik a kontrollt. Milyen szánalmas.
A házon túlságoan vihar előtti csend uralkodik. Óvatosan haladok előre, és igazából minden érzékemet igyekszem kiélesíteni. Bízok abban, hogy Miss Liu is érzi, hogy nincs rendben valami erre. A nappaliba érek, ahol egy nő vékony alakja fekszik elterülve.
- Miss Liu... - pillantok hátra, majd odasietek a nőhöz, és igyekszem kitapintani a pulzusát, miközben a hátára fordítom. És ott van a szempár, ami rám bámul. Vakon. Üresen. - Miss Liu. Lucy Everleigh halott.
És ahogy ezt kimondom egy átok csapódik felém, aminek majdhogynem sikerül eltalálnia, de még ki tudom védeni. Egy férfi lép elő a konyha sötétjéből.
- Úgy tűnik nem tanították meg maguknak, hogy ha túl sokat tudnak, az végzetes is lehet - húzza el a száját valami szánalmasan fölényeskedő vigyorra, mire én csak megvetően hümmögök egyet és a pálcámat rá szegezve felegyenesedek.
- Maga meg úgy tűnik nincs tisztában a gyilkosság következményeivel. Elég ostoba lehet, uram - mondom, mire intek egyet a pálcával és a férfi fejéhez vágok erőteljesen egy vázát. Sosem tudok rendesen párbajozni, és bár nem gyenge a magja a pálcámnak, valahogy az átkok nem működnek a rászemről túl erősen.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 05. 16. - 09:27:40 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


A kis nyomozásunk azt hiszem, hogy kezdett ismét begyorsulni. Ha belegondolok, hogy Mr. Hartell-t azóta még csak a Minisztérium folyosóin sem láttam sétálgatni nagy önelégülten akkor azért azt hiszem, hogy ez egy kicsit gyanús volt. Persze, tudom, hogy előre ítélkezem, de ez az ember megérdemli. El nem tudom képzelni, hogy akár egyetlen jó tulajdonsága is lenne. Szánalmas, hogy a Minisztérium hagyta, hogy egy ilyen ember ekkora hatalomra tegyen szert. De talán annyira nem is meglepő, mindig is volt valami korrupt a Minisztériumban. A Mr. Hartell-hez hasonló alakoktól hemzseg az egész épület, talán éppen ezért utálom az egész helyet, amit azt hiszem, hogy most már nem is próbáltam kifejezetten rejtegetni.
De minek is tagadtam volna? Annak idején a Minisztérium is tett róla, hogy megkeserítse az életemet. Ha több időt és energiát fektettek volna a nyomozásba, akkor nem kellett volna két évet a semmiért az Azkabanba töltenem. De azt hiszem, hogy ők a kezdetektől bűnösnek találtak, sosem bíztak bennem valószínűleg és ez jó alkalom volt akkor arra, hogy eltávolítsanak. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e a szabadulásom után elfogadni az alamizsnájukat, hogy visszajöttem ide dolgozni. Persze, most a saját ügyemet is próbálhattam megoldani, mint ahogy ezt a mostanit is. Rettentően makacs vagyok, ezt tudom magamról, éppen ezért nem fogom hagyni, hogy most megpróbáljanak megakadályozni.
Lucy Everleigh láthatóan jobb körülmények között élt, mint Miss Hale, talán éppen ezért, mert kevesebb mint egy évet dolgozott Mr. Hartell táraságában. Lehet, hogy okosabb is volt és kevésbé naiv, nem tudhattam előre, de sajnos már nem is volt esélyem, hogy megtudjam. 

 – Miss Liu. Lucy Everleigh halott. – Miss Hardy szavait azonnal felfogtam és tudtam, hogy ez nem jó jel. Akit éppen meg akartunk látogatni meghalt… ez semmiképpen sem lehetett véletlen és mivel a következő pillanatban konkrétan meg is támadtak minket sajnos egyértelmű volt, hogy valaki nagyon le szeretne állítani minket. Miért érzem úgy, hogy valahogy senki sem akarja, hogy válaszokat kapjak, legyen szó akármilyen ügyről is?
– Úgy tűnik nem tanították meg maguknak, hogy ha túl sokat tudnak, az végzetes is lehet – mondta a férfi kissé gúnyosan, ahogy alakja előrajzolódott a sötétből. A pálcámat egy pillanatra erősebben megszorítottam, de inkább úgy döntöttem, hogy okosabb, ha higgadt maradok. Engem nem fog leállítani senki sem, ha meg akarom találni az igazságot.
– Maga meg úgy tűnik nincs tisztában a gyilkosság következményeivel. Elég ostoba lehet, uram – Miss Hardy pálcaintésére egy közelben álló váza a levegőbe emelkedik, majd egyenesen a férfi fején törik szét, aki kissé megütközve elveszíti egyensúlyát.
– Maga kis…– kezdte a férfi összeszorított fogakkal, miközben vér folyt a szemébe. Láttam, hogy támadásra emeli a pálcáját, valamit tennem kellett.
 – Stupor! – kiáltottam, mielőtt a férfi bármit tehetett volna és nagyon reméltem, hogy sikerült eltalálnom.– Keressen valami fedezéket, Miss Hardy! – mondtam, miközben én magam is azon voltam, hogy fedezéket keressek egy komód mögött. Biztos voltam benne, hogy ennek itt nem lesz még vége egy ideig.
Ez a férfi nyilván meg akar minket akadályozni abban, hogy információkat szerezzünk és ezért megölte Miss Everleigh-t is, aminek a Minisztériumot ismerve nem lesznek következményei. Majd úgy tesznek mintha közönséges baleset történt volna, ebben biztos vagyok, de én nem fogok addig elmenni innen, amíg Miss Hardy-val legalább nem kutattuk át a házat.
Egy átok csapódott be mögöttem a falba, a férfi is menedéket talált valahol. Én ismét támadtam, de nem tudtam, hogy képes leszek-e eltalálni. Már az is elég lett volna, ha elfárad és inkább hopponál. Miért van az az érzésem, hogy Mr. Hartell uszította ránk ezt az embert? Az a pasas biztosan megsejtett valamit és most aggódik a hírneve miatt. Meg akartam mondani Miss Hardy-nak, hogy hopponáljon, de elvesztettem a szemem elől, miközben a férfi átkainak köszönhetően a polcokon álló könyvek és egyéb csecsebecsék a földre hullottak. Vakon visszatámadtam és elégedetten hallottam, hogy a férfi felnyögött fájdalmában, talán megsérült és az nekünk csak jó hír volt.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 05. 17. - 13:13:21 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


A menekülés ösztönét nem is tudom mikor ölték ki belőlem. Szinte belém vésték, hogy akármi is történik nekem nem szabad megmozdulnom, így egyszerűen csak némán behúzódva a saját sötétembe várni szoktam, hogy vége legyen. Akárminek. Hiszen a szüleimtől is elmenekülhetnék, de egyszerűen képtelen vagyok. Megdermedek, és csak állok, kifejezéstelen arccal bámulva vissza rájuk, és tűrve azt, amit velem tesznek, tűrve a megnyomorítást.
Hiszen miértelme menekülni? Mi értelme van, hiszen nincs életem, amit féltenem kéne.
Nincs semmim amit féltenem kéne.
– Keressen valami fedezéket, Miss Hardy! – kiáltja Miss Liu, én pedig még mindig ott állok a szoba közepén, mint egy darmedt szobor, ám a hangra összerezzenek, mintha csak beindítana bennem egy elfelejtett ösztönt, így kábán szinte robotos mozgással húzódom be egy kanapé mögé. Szinte teljesen összezavarodva pislogok, és csak hallgatom, ahogy az átkok egymás után csattannak el, ám amikor  aférfi fájdalmasan felkiált, végre visszazökkenek a jelenbe. A nappali már kész káosz, könyvek törött holmik hevernek szanaszét a szőnyegen.
Kapd össze magad, Diana! csattan apám erőszakos, durva hangja, mire megrázom a fejem, és kipillantok a konyha felé. A férfi összegörnyedve áll a pultnak támaszkodva, valószínüleg Miss Liu egyik átka igen hatásosan gyomron találhatta az előbb.
- Capitulatus! - szegezetm a férfire a pálcám, majd amikor hallom, ahogy felhörrdül és kiesik a kezéből a pálca, felé dobok még egy Stuport, és hallom, ahogy a teste kábán puffan. Előkászálódok a kanapé mögül, ami szintén elég zilált állapotban van. Elegáns mozdulattal felegyenesedek, és kisimítom a fekete szoknyámon a gyűrődéseket, majd Miss Liu felé pillantok.
- Jól van? Nem sérült meg? - kérdezem, majd odalépek a nőhöz, akinek a hátán apró törmelékek vannak. Hanyatt fordítom, majd kihagy a szívem. Mert a halott üres tekintete szinte kettétép. Olyan, mint...
Mint az enyém, igaz? Kacag a fejemben a nő hangja, mire megborzongok. Gyorsan lesimítom a szemhéjait, és ellépek a test felől. Nem a halottaktól undorodom, az ő látványukhoz is régen hozzászoktam. De az a fény nélküli tekintet. Ahogyan ő is rám nézett, a Winzengamotban, ahogy a szemembe nézett, miután kimondták rá a halálos ítéletet.
Szedd össze magad. Szedd össze magad. Szajkózom magamba, majd egy aprót nyelve a kába férfi felélépek.
- Ismerős önnek az arca, Miss Liu? - végigmotozom a férfit, de nem találok nála Minisztériumi igazolást. - Gondolja, hogy felbérelhették? - teszem fel a kérdést, majd a földről magamhoz lebegtetem a szilfa pálcáját és egy zsebkendőbe becsavarva Miss Liu kezébe nyújtom. A pálca megvizsgálása már az aurorok dolga, és ez is egy nagyon fontos bizonyíték. Egy picit örülök, hogy a gondolataimat nagyjából ez az ügy foglalja le, és nem hányódok szakadtalnul a saját szánalmasságom mocsarában.
Körbejáratom a tekintetemet a helyiségen, és még egyszer utoljára rápillantottam a szerencsétlen nőre. Csak pár évvel lehet nálam idősebb. Felsóhajtok.
Olyan szánalmasan könnyű eltüntetni egy életet. Demielőtt még tovább futtathatnám a filozofálgatásomat, lefékezem a gondolataimat, és Miss Liu felé pillantok.
- Sokan ostoba módon azt hiszik, hogy a bizonyítékok semmivé foszlanak az által, hogy megölnek egy személyt. De a tárgyak is ugyan úgy tudnak bezsélni. Javaslom, hogy válljunk szét nézzünk körül - pillantok körbe a konyhával egybe nyitott nappalin. A ház nem tűnik túl nagynak, így Miss Liura maradnak a hálószobák.
Ha külön válunk, odalépek a nappali szekrényeihez. A ház fájdalmasan fojtogató tud lenni olyankor, ha már nincs ott az a személy, aki megtölti élettel. Lenyomatok, csak ennyi. Ennyi marad utánunk, üresen kongó ház, megannyi tátgy feltöltve emlékkel. Óvatosan húzom ki a fiókokat, és nyitom ki a polcokat, hátha találok valami nyomot, valami bizonyítékot.
A nőnek nincs sok holmija, úgy tűnik nem is költekezett feleslegesen, csak a legszükségesebb dolgokat vette meg, a legtöbb fiók pedig kong az ürességtől. Az egyik szekrényben azonban alálok egy összegyűrt fényképet, amit óvatosan kihajtogatok. A képen Lucy szerepel, és Mr. Hartell. A képen Lucy éppen túlságosan naiv és szerelmes tekintettel fordítja Mr. Hartell arca felé a fejét, de a férfi csak merően néz a kamerába. Vissza se pillant rá. De a keze éppen csúszik a lány derekáról a feneke felé, ám mielőtt odaérne, a felvétel előről kezdődik. Még gyorsan átkutatom a konyhát, ám ott nincs semmi érdekes. A férfi éledezni kezd, én pedig a biztonság kedvéért még egy Stuport rábocsájtok, majd Miss Liu után indulok.
- Talált valamit? - kérdezem a hálószobába érve. Miután megvárom a válaszát, én is megmutatom neki a fényképet.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 05. 18. - 16:49:24 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Hogy lehet az, hogy mindig ilyen helyzetekbe kerülök? Azt hiszem, hogy vonzom a bajt és ez nem igazán van rám jó hatással. Ez az egész nyomozás eleve eléggé kusza és akkor még megjelenik ez a fazon is, aki meg akar minket állítani. Elhiszem, hogy én nem vagyok éppen senkinek sem a kedvence, de Miss Hardy aligha tehet róla, hogy éppen egy ilyen ügy miatt keresték fel. Komolyan azt hitte Mr. Hartell, hogy soha nem fog kiderülni, hogy mit csinált? Annyira naivan magabiztos, hogy az már szinte fájdalmas, a mocsok mindig kiderül.
 – Jól van? Nem sérült meg? –kérdezte Miss Hardy, miután ügyesen lefegyverezte a férfit.
 – Minden rendben –bólintottam, miközben lesöpörtem magamról valamelyik összetört dísztárgy maradványait. A fizikai fájdalom általában nem rázott meg annyira, általában meg sem éreztem, de lehet, hogy ez is csak az őrültségem velejárója volt.
– Ismerős önnek az arca, Miss Liu? Gondolja, hogy felbérelhették? –kérdezte Miss Hardy, miközben megmotozta a férfit, majd egy zsebkendőbe csomagolva átadta a pálcáját, amit elsüllyesztettem a táskámba. Ha visszatértünk a Minisztériumba ezt a pálcát meg kell vizsgáltatni.
– Még sosem láttam, úgyhogy egészen biztos, hogy felbérelték. Lehet, hogy Mr. Hartell kezd megijedni –válaszoltam, majd  elsuttogok egy halk Vinculum-ot, hogy aztán a férfi kezén bilincs kattanjon. Ha esetleg magához térne jobb, ha itt tartjuk.
– Sokan ostoba módon azt hiszik, hogy a bizonyítékok semmivé foszlanak az által, hogy megölnek egy személyt. De a tárgyak is ugyan úgy tudnak bezsélni. Javaslom, hogy válljunk szét nézzünk körül –Egyetértek Miss Hardy-val, így külön kezdjük el átnézni a házat.
A hálószobát kezdem el átkutatni, kicsit zavaró, hogy semmi személyes holmi nincsen kint. Úgy értem az ember az otthonát a saját kényelme érdekében rendezi be, de úgy tűnt, hogy ez a nő talán már nem is akarta jól érezni magát. Persze, most még nem tiszta, hogy Mr. Hartell mit is tett pontosan, de nyomasztó volt itt kutatni ennek a nőnek a cuccai között. Sosem szerettem a házkutatásokat, az emberek személyes terébe belépni kellemetlen volt. Én sem szerettem, ha valaki túl sokat tudott meg rólam vagy idegesítő kérdéseket tett fel az életemmel kapcsolatba. Igaz, nekem már nem is igazán van azóta életem, hogy nincs családom. Klisés vagy sem, de miattuk éreztem teljes embernek magamat, most olyan mintha valami elcseszett zombi lennék aki próbál megint embermódjára viselkedni. De most nem az én életem volt a fontos, hanem ezé a szerencsétlen, naiv és most már halott nőé. Vajon hány emberen lesz képes Mr. Hartell átgázolni azért cserébe, hogy a hírnevén ne essen folt?

– Talált valamit? – kérdezte Miss Hardy, mikor belépett a hálószobába, majd megmutatta a fényképeket, amikre ő bukkant.
– Ez elég jó bizonyítéknak tűnik –válaszoltam, majd  visszafordultam a pipere asztal felé, amit éppen átkutattam és akkor megakadt a szemem egy kis piros könyvön. Óvatosan megfogtam és kivettem a fiókból, amiben lapult.– Ez egy napló – állapítottam meg, mikor kinyitottam azonban kiesett belőle pár levél. Az egyiken pont láttam Mr. Hartell ocsmány cirádás aláírását.
Felvettem a földről a bizonyítékokat és átadtam Miss Hardy-nak, miközben szemügyre vettem a naplót. Úgy tűnt, hogy a hölgy igen részletesen beszámolt minden napjáról és talán voltak benne részletek Mr. Hartell-t is illetően.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 05. 20. - 13:59:37 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


A bizonyítékok összegyűjtését még élvezném is, ha lenne miben megtalálni az örömöm. Talán még örülnék is, hogy egyre közelebb kerülünk az ügy végéhez, bár van egy olyan sejtésem, hogy az nem lesz olyan hamar. Egy makulátlan elmét nehéz beszennyezni, főleg akkor, ha az a mocsok a sajátja.
Körbepillantok a szobán, ami fakónak és üresnek hat, pont úgy ahogyan a ház többi része is.
Olyan üres, mint te, Diana.
Azt hiszem én tényleg őrült vagyok. Ezek a hangok a fejemben nem logikusak. Sőt egyenesen káosz. És mióta beszélnek a halottak az emberek fejében? A halott halott marad, kivéve ha nem lesz belőle szellem. De a szellemek sem az ember agyának kis repedéseiből szólalnak meg. Az ő Hangja viszont onnan hömpölyög szűntelenül, megszakítás nélkül. És tudom, hogy ez belőlem árad, hogy ezt az én agyam csinálja, nem pedig Marianne.
Pedig itt vagyok, itt maradok veled, hogy el ne felejtsd a hangom. El ne felejtsd annak a nőnek a hangját, akit megöltél.
Végighullámzik rajtam a hideg, ahogy ezeket suttogja bele a fülembe, miközben szabálytalanul remegő kézzel veszem el Miss Liutól a leveleket, hogy átfussam a leveleket. Az egyik az anyjától való, ám a legtöbbön Mr. Hartell túlságosan beképzelt és hiú aláírása szerepel. Amíg Miss Liu a naplót futja át, végigszalad a tekintetem pár tőle származó levélen.
- Három féle levél érkezett tőle. A legtöbben a mézédes szavakkal próbál bocsánatot kérni tóle, ám úgy tűnik Miss Everleigh nem igazán kért ezekből a szavakból. A levelek másik része már dühös szavaktól árulkodik, mindenféle lotyónak elhordja a hölgyet... És még mindegyik végén ott van az az utolsó bizonyos sor. "Ha bárkinek el mered mondani esküszöm megöllek" - idézem felvont szemöldökkel a levél tartalmát. - Aztán ez az utolsó levél tőle. Az írása Mr. Hartellnek rendkívül indulatos, szinte belevéste a tollat a levélpapírba. És itt már azzal is fenyegetőzik, hogy bemocskolja Miss Everleigh-tot, ha beterjeszti az ügyet a Winzengamotba. És azt is írja, hogy úgyis hasztalan minden próbálkozása. Ez az utolsó levél tőle.
Visszateszem a borítékba a levélpapírt, és őket is odaadom Miss Liunak.
- Remélem nem haragszik, ha ezeket is önnek adom. Egy aurornál mégis csak nagyobb biztonságban vannak a bizonyítékok - pillantok rá, majd még egyszer körbenézek a szobában. Semmi személyes holmi, semmi olyan, ami arra utalna ki is lehet ő.
De lehet már nem is tudta. Hiszen az én lakásom is csak egy puccos fehér-arany kripta, ahol mint porcelánbaba létezek, a tökéletesség őrjítő fényében fulldokolva. Lehet Miss Everleigh sem volt már tisztában azzal, hogy ki is ő valójában. Ebbe valahogy belefacsarodik a szívem. Még akkor is, ha önmagam üressége teljesen hidegen hagy.
- Azt hiszem ideje lenne visszatérni a Minisztériumba, ezzel a férfival együtt - mondom halkan, majd a már egyre józanabb férfihoz lépek, és miután megvárom, hogy Miss Liu is beérjen, visszahopponálok vele abba az undorító helyre.

A nőtestét és a gyilkos is megvizsgálták az aurorok, de valahogy nem került szóba Mr. Hartell, hogy talán esetleg neki is köze lehetne ehhez az ügyhöz, és meglehetősen hanyag vizsgálat után betöréses gyilkosságként az Azkabanba zárták a férfit. És ennyi. Semmilyen nyom nem érdekelte őket, semmi sem izgatta őket, és ez a fajta igazságtalanság még jobban felidegesített. És nem, semmi esetre sem fogom feladni, és ha jól érzem Miss Liu is így van ezzel az üggyel. Viszont hirtelen úgy érzem zsák utcába fut az egész ügy, ami még jobban zavar.
Mindent meg lehet oldani, csak meg kell találni azt az egyetlen egy kis rést azon a falon, ami elzárja az utat. És a tömések nem tökéletesek. Semmi sem tökéletes. Mert mindig van egy valami ami elég laza ahhoz, hogy szétrobbantson bármit.
Éppen Miss Liunél ácsorgok, és a naplót olvasom.
- Úgy hiszem még akkor is veszélyes lenne a Winzengamot elé tárni az ügyet, hogy Mr. Hartell neve itt áll feketén-fehéren, a leveleken és a naplóban is - amiben részletesen le is írja a hajdani Lucy Everleigh, hogyan is esett a csapdájába és mit is tett vele. - Hivatkozhat egyszerűen arra, hogy a nő zavarodott elmeállapotú volt, és ezért küldte el a munkahelyéről.
A szoknyámról leseperek egy fehér szöszt, és egy sóhaj kíséretében ismét a nőre emelem a tekintetemet.
- A bátyám, Andrew segített kicsit Mr. Hartell segédje után járni, és talált egy fekete foltot róla. Eltűnt egy nő, akivel nos... randevúzott, majd napokkal később holtan találták meg. Méreg végzett vele, és bár igyekezett magát tisztára mosni megszorult a nyakán a hurok. Úgyhogy van házkutatási engedély oda - magyarázom, majd a szükséges papírokat átnyújtom Miss Liunak.
A következő pillanatban valaki kopogtat az ajtón, majd be is nyit. Egy alacsony kissé köpcös, kopaszodó, fekete bajszos, kék szemű férfi áll meg az ajtóban. Kissé húsos kezei között szorongatja a barna kalapját, majd a háta mögé pillant először, aztán remegő sóhajjal belép.
- Hölgyeim... Jonathan Westmiller vagyok. Mr. Hartell alatt dolgoztam, mint tudományos kisegítő - motyorássza meglehetősen halkan, mire Miss Liura pillantok.
- Jöjjön, üljön le, Mr Westmiller. Itt biztonságban van - nézek rá bíztatóan, majd elsuttogok egy hallgatózás elleni bűbájt, a biztonság kedvéért.
- Tudják szárnyra kapott egy pletyka, miszerint Mr. Hartellt be akarják varrni nemi erőszak vádjával. - Hát igen, a Minisztériumnak van füle. De engem hidegen hagy, hogy most már tudomására is juthat a férfinak az ügy. Előbb utóbb mindenn igazságra fény derül. Várakozóan rápillantok a férfira, hogy folytassa. - Én... Én... tudják láttam bizonyos dolgokat... Csak... Csak képtelen voltam elhinni... Képtelen voltam szólni - és itt egyszerűen remegve elsírta magát.
- Nyugodjon meg uram, senki sem vádolja önt - lépek hozzá, majd a kezébe adok egy zsebkendőt, mire hangos trombitálással kifújja az orrát.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 05. 21. - 14:46:31 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Már nem lepett meg, hogy a minisztérium teljesen közömbösen kezeli egy ex-munkatársuk meggyilkolását. A vizsgálati módszerek nevetségesek voltka és úgy éreztem, hogy rajtam és Miss Hardy-n kívül itt senkit sem érdekelnek a részletek. Mikor süllyedtek ilyen mélyre az aurorok? Egy tisztességes vizsgálatot nem így illik lefolytatni és az a nő nem érdemelte meg, hogy meghaljon. Senki sem érdemli meg, hogy csak így meghaljon azért, hogy a Mr. Hartell-hez hasonlóak nyugodtan élhessék a kényelmes életüket tovább. Az az ember nem érdemli meg senkinek sem a tiszteletét, de azt hiszem, hogy a Minisztérium inkább azon van, hogy elrejtse ezt a szégyenfoltot az egyszerű varázslók és boszorkányok szeme elől.
Tudom, hogy a háború óta sokat változott a Minisztérium, de az a baj, hogy nem eleget. Még mindig vannak olyan részek, ahonnan nem sikerült gyökeresen kiirtani ezt a mocskot. De ki vagyok én, hogy ezt szóvá tegyem? Az én szavam itt semmit sem ér, hiába próbálok tényleg jó ember lenni és jóként cselekedni, valahogy úgy érzem, hogy ez nekem sem megy teljesen. Én is hurcolom magammal ezt a sötétséget nap mint nap, de mégis próbálok jobb lenni, tényleg igyekszem. De a Minisztérium elvesz tőlem mindent, amiben valamikor régen hittem. Talán csak a férjem tartotta bennem azt a hitet annak idején és most, hogy egyedül vagyok már mindenben csak a rosszat látom.

 – Úgy hiszem még akkor is veszélyes lenne a Winzengamot elé tárni az ügyet, hogy Mr. Hartell neve itt áll feketén-fehéren, a leveleken és a naplóban is. Hivatkozhat egyszerűen arra, hogy a nő zavarodott elmeállapotú volt, és ezért küldte el a munkahelyéről. –Miss Hardy éppen a naplót lapozta át, én pedig próbáltam visszarázódni a jelenbe. Nem szabadna ennyit gondolkodnom a saját fájdalmamon.
 – Egyetértek, valószínűleg kimagyarázná magát –bólintottam keserűen, azt már inkább nem tettem hozzá, hogy a Minisztérium pedig zokszó nélkül hinne neki. Miss Hardy minden bizonnyal tökéletesen tisztában volt ezzel anélkül is, hogy szóvá tettem volna.
– A bátyám, Andrew segített kicsit Mr. Hartell segédje után járni, és talált egy fekete foltot róla. Eltűnt egy nő, akivel nos... randevúzott, majd napokkal később holtan találták meg. Méreg végzett vele, és bár igyekezett magát tisztára mosni megszorult a nyakán a hurok. Úgyhogy van házkutatási engedély oda. – folytatta Miss Hardy, azt hiszem a bátyjának majd idővel meg kell köszönnünk a segítséget. Egy házkutatási engedély már egészen komoly dolognak számított.
Mielőtt még reagálni tudtam volna kopogtattak az ajtón, már attól féltem, hogy esetleg valaki megint le akar minket állítani – csak ezúttal hivatalos formában. Igazából egészen meglepő, hogy eddig maga a parancsnok nem keresett meg és mondta azt, hogy ne foglalkozzak ezzel az üggyel. Valószínűleg nem tudja, hogy segítek Miss Hardy-nak, nem vagyok benne biztos, hogy az üggyel kapcsolatban mi kaptunk hivatalos megkeresést.

– Szabad! – mondtam, majd az ajtón egy számomra ismeretlen köpcös férfi lépett be. Ahogy belépett az irodába láttam rajta, hogy kissé remeg, mint aki fél itt lenni.
– Hölgyeim... Jonathan Westmiller vagyok. Mr. Hartell alatt dolgoztam, mint tudományos kisegítő –motyogta a férfi, nyilván nagy bátorság kellett neki, hogy ide jöjjön. Ahogy Miss Hardy rám nézett arra jutottam, hogy ugyanarra gondolhatunk.
– Jöjjön, üljön le, Mr Westmiller. Itt biztonságban van–Miss Hardy hellyel kínálja, bár abban nem vagyok biztos, hogy szerencsétlen tényleg biztonságban van itt.
– Tudják szárnyra kapott egy pletyka, miszerint Mr. Hartellt be akarják varrni nemi erőszak vádjával. Én... Én... tudják láttam bizonyos dolgokat... Csak... Csak képtelen voltam elhinni... Képtelen voltam szólni –szerencsétlen elsírta magát, de valahogy természetes volt a reakciója. Gondolom évekig cipelte azt a titkot magával.
– Nyugodjon meg uram, senki sem vádolja önt –Miss Hardy zsebkendőt ad neki, hogy kifújhassa az orrát.
Egyelőre csak csendben figyelek, sajnálom ezt az embert, teljesen átlagosnak tűnik. Gondolom míg itt dolgozott nem merte elmondani, hogy a főnöke, akit köztudottan mindenki kedvelt és tisztelt igazából egy mocskos kis hazug. Most meg bűntudata támadt, hogy eddig nem tett semmit. Sajnáltam, de tényleg, ilyen teherrel együtt élni nehéz lehetett, de a vallomása azt hiszem elég komoly segítség lehet abban, hogy Mr. Hartell-t meg tudjuk állítani. Vagyis szerettem volna ezt hinni, de természetesen tudtam, hogy Mr. Hartell olyan ember, aki nem adja fel harc nélkül.

– Ha nem tud most azonnal beszélni a történtekről, akkor nem kell erőltetnünk, Mr. Westmiller – jegyeztem meg és igyekeztem kedves lenni vele. A sarokban álló teáskanna felé pöccintettem a pálcámmal, ami ezután elkezdett serénen teát készíteni magában. Egy jó angol tea mindenkit megnyugtat, ez köztudott tény.
– Köszönöm szépen, de szeretnék segíteni. Hosszú évekig ment ez a játék és… az igazat megvallva szerintem Mr. Hartell összes alkalmazottja tudta, hogy miket tesz igazából –magyarázta Mr. Westmiller, miközben a teáskanna és a csészék egy tálcán az asztalra lebegtek. Töltöttem neki teát és felé nyújtottam a csészét, amit hálásan elfogadott. – Nem mert akkor senki sem beszélni róla, hiszen tudják milyen, Mr. Hartell. Aki nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, azt rögtön kirúgatta. Nekem el kellett tartanom a családomat, de gyűlöltem vele dolgozni.
– Ne aggódjon, nem kell magyarázkodnia, Miss Hardy-val nagyon jól tudjuk, hogy miről beszél – mondtam és egy pillanatra kolléganőm felé néztem. Azt hiszem nevezhetem a kolléganőmnek, legalábbis addig amíg együtt megpróbálunk ennek az ügynek a végére pontot tenni.– Ami azt illeti a legjobbkor érdekezett, ha a vallomását jegyzőkönyvbe vehetjük a beleegyezésével, akkor talán a Wizengamot is elgondolkodna a tárgyalás lehetőségén. Viszont arra számítania kell, hogy ettől még behívhatják tanúnak és akkor valószínűleg Mr. Hartell-el is szembe kell néznie a tárgyaláson –igyekeztem neki részletesen felvázolni, hogy mire számíthat. Ha vissza akart volna lépni, akkor annak most lett volna itt az ideje és nem hibáztattam volna érte. Lehet, hogy Mr. Westmiller nem dolgozik már a Minisztériumban, de feltételezem megtapasztalta az itt eltöltött idő alatt, hogy a Minisztérium keze meddig elér.
– Szeretném, ha kiderülne az igazság Mr. Hartell-t illetően. Nem érdemli meg az az ember, hogy ennyire tiszteljék, miközben olyan dolgokat tett… –Mr. Westmiller hangja megint elcsuklott. Nincs kizárva, hogy magát is hibásnak érezte azért, hogy ennyi éven keresztül nem állt ki a kollégái mellett, akiket Mr. Hartell zaklatott. De az az igazság, hogy valószínűleg akkor sem hittek volna neki, ha mégis felszólal. Lehet, hogy most sem hisznek majd neki, de egy próbát kell tennünk.
– Ha készen áll, akkor bármikor kezdhetjük a részletes vallomással – mondtam és elővettem egy pennát meg pár pergamenlapot a fiókból. Mr. Westmiller-nek le kell írnia minden egyes szót és aláírni a vallomást, hogy hiteles legyen a Wizengamot előtt az eljárás.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 05. 25. - 20:25:27 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


Ahogy az úr meglehetősen rémülten helyet foglal, elfog egy olyan érzés, hogy talán nem biztos, hogy biztonságban lesz az elkövetkezendő pár napban. A Minisztérium nagyon is jó abban, hogy szemmel tartson valakit, és ha Mr. Hartell egyik beépített embere észre veszi, hogy Mr. Westmiller nálunk volt, akkor félő, hogy neki is olyan szörnyű és elkeseredett vég jut, mint amilyen Miss Everleightnak jutott. Talán Billt, az asszisztensemet meg kéne bíznom, hogy tartsa rajta a szemét. Nem akarom, hogy még egy ember meghaljon ezért az ügyért.
Amint helyet foglal Mr. Westmiller én is leülök az egyik szabad székre, és a jobb lábama keresztbe vetve a balon, figyelmesen szemmel követem a beszélgetését, Miss Liuval. A férfit figyelem és olvasni próbálok benne. Szinte üvölt róla a bűnbánat. Hiszen mondják is, hogy az is bűnös aki hallgat. Látszik rajta, hogy fél, hogy magát okolja azért, amiért nem állt elő a vallomásával. De erősen kétlem, hogy az ő szava is nívós lett volna ebben az ügyben.
Kissé csapzott, kissé kopottas az öltözete, bár nem fest olyan lepukkantul, mint ahogy Miss Hale, vagy ahogy Miss  Everleigh nézhetett ki élőben.
– Ne aggódjon, nem kell magyarázkodnia, Miss Hardy-val nagyon jól tudjuk, hogy miről beszél – Elkapom Miss Liu tekintetét és egyetértően bólintok, de nem szólok közbe. – Ami azt illeti a legjobbkor érdekezett, ha a vallomását jegyzőkönyvbe vehetjük a beleegyezésével, akkor talán a Wizengamot is elgondolkodna a tárgyalás lehetőségén. Viszont arra számítania kell, hogy ettől még behívhatják tanúnak és akkor valószínűleg Mr. Hartell-el is szembe kell néznie a tárgyaláson.
– Szeretném, ha kiderülne az igazság Mr. Hartell-t illetően. Nem érdemli meg az az ember, hogy ennyire tiszteljék, miközben olyan dolgokat tett… – hangzik Mr. Westmiller válasza.
- Mindenképpen gondoskodni fogok arról, hogy az ügy a Winzengamot elé kerüljön - szólok közbe. Bár az apám már visszavonult, még elég nagy befolyással rendelkezik. Habár minden idegszálammal gyűlölöm azt, hogy az ő nevére kell támaszkodnom most sem fogok mást tenni. Ha ez kell ahhoz, hogy egy ember élete jobb legyen, ha egy aljas férget kaphatunk el vele, lenyelem a gyűlöletem. És ebben még Mr. Hartell szövevényes kis kapcsolatai sem fognak megakadályozni. Mr. Westmiller hálásan rám néz megfáradt szemeivel, majd újra Miss Liu felé fordul.
– Ha készen áll, akkor bármikor kezdhetjük a részletes vallomással – szedi elő a pennát és a papírt, mire a férfi bólint és a tollat megragadva írni kezd. Az alkalmat kihasználva odalépek Miss Liu mellé, és nagyon halkan megszólalok, hogy a férfi nem hallja. Bár amennyire bőszen ír, lehet nem is tűnik fel neki az, hogy már nem vagyok a helyemen.
- Miss Liu, úgy vélem gondoskodni kellene Mr. Wesmiller biztonságáról. Van egy segédem az irodában, Bill Miller, aki egykor aurorként dolgozott itt, megbízom vele, hogy tartsa szemmel. Addig nem lesz biztonságban, míg Mr. Hartell az Azkabanba nem kerül a társaival együtt.
A felől nem tartok, hogy minket meg akarnak ölni ismét, túl nagy hiba lenne a részéről, bár a csapdába szorult vadállat viselkedik a lehető leghevesebben. És ez veszélyes. De Miss Liut elég erős aurornak tartom, és nem félek attól, hogy megölnék. Engem meg túlságosan véd az apám átkozott neve. Ahogy erre gondolok érzem a görcsöt és a hányingert a hasamban, de szerencsére Mr. Westmiller hangja kizökken a feltörő gyűlölethullámból.
- Elkészült. Remélem ezzel segítettem önöknek - nyújtja felénk a papírokat, én meg azt Miss Liu asztalára téve kölcsön kérek egy tollat és egy papírt, amire felírom az irodám címét, és egy rövid üzenetet is felfirkantok Billnek. A férfi kezébe adom.
- Köszönjük, és nagyra értékeljük a segítségét, Mr. Westmiller. Most pedig jól figyeljen: valószínüleg önt is meg akarják ölni, de amint elhagyja a Minisztérium épületét hopponáljon el azonnal erre a címre, és adja át ezt az üzenetet az asszisztensemnek. Megbízható férfi, és nem fogja hagyni, hogy baja essék - nézek komolyan a férfira, mire ő nyel egy nagyot, és hajolgatva hátrálni kezd.
- Köszönöm Hölgyeim... Remélem még találkozunk - mondja sietve, majd gyorsan távozik. Én visszafordulok Miss Liu felé, és érdeklődve rápillantok. Hátha átfutotta addig a jelentést.
- Mit gondol elég lesz az, amit leírt? - kérdezem, majd közelebb lépve én is átolvasom a reszkető kézzel írt vallomását, amit néhol elkenődött tintapaca ékesít.
Naplózva


Irene Liu
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 05. 27. - 19:42:16 »
+1

Circus


Secrets growing by one, by two
And I thought no way, no way.


Kétség sem fért hozzá, hogy Mr. Westmiller nagyon bátran viselkedett, amikor úgy döntött, hogy idejön és vallomást tesz. Szerintem tudta, hogy milyen kockázatot vállal, de mégis eljött és tenni akart valamit. Ezt igazán becsültem benne. Szegény pontosan olyan embernek tűnt, aki mindig is a Mr. Hartell félék árnyékában élt és nem merte kinyitni a száját, amikor szükség lett volna rá. Persze, lehet, hogy a Minisztérium amúgy sem adta volna meg a teret neki ahhoz, hogy ezt tegye.
Azt hiszem sok auror társammal ellentétben empatikusabb ember vagyok, így tényleg igyekeztem mindent megtenni, hogy biztosítsam Mr. Westmiller-t arról, hogy itt biztonságban van. Persze, tény és való, hogy eleve kockázatot vállalt azzal, hogy idejön, de én minden tőlem telhetőt meg akartam tenni, hogy biztonságban legyen ő is és esetleg a családja is. Szerencsére Miss Hardy ugyanezen a véleményen volt.

 – Miss Liu, úgy vélem gondoskodni kellene Mr. Wesmiller biztonságáról. Van egy segédem az irodában, Bill Miller, aki egykor aurorként dolgozott itt, megbízom vele, hogy tartsa szemmel. Addig nem lesz biztonságban, míg Mr. Hartell az Azkabanba nem kerül a társaival együtt. –mondta, miközben Mr Westmiler még írta a vallomását. Biztos voltam benne, hogy eléggé részletes lesz ahhoz, hogy a Wizengamot komolyan vegye és egyáltalán foglalkozzon az üggyel.
 – Igaza van, ha a segédje szemmel tudná tartani Mr. Westmillert az most nagy segítség lenne –válaszoltam. Biztos voltam benne, hogy Mr. Hartell fülébe fog jutni valahogy, hogy egy egykori alkalmazottja ma itt járt, akkor pedig biztosan intézkedni fog, hogy történjen vele valami. Ha Lucy Everleigh esete megtanított nekem valamit, akkor az az, hogy Mr. Hartell nem riad vissza a gyilkosságtól. A saját kezét ugyan sose mocskolná be, de mással elintéztetne bárkit.
Szörnyű belegondolni, hogy milyen emberek járkálnak szabadon, hogy milyen embereket tisztelnek a Minisztériumban. Undorodva megráztam a fejemet és nagyon szerettem volna, hogyha le tudjuk zárni Mr. Hartell viselt ügyeit minél gyorsabban. Igazságot kell szolgáltatni annak a sok ártatlan nőnek, akit kihasznált.

– Elkészült. Remélem ezzel segítettem önöknek – szólalt meg Mr. Westmiller és örömmel láttam, hogy elég hosszú lett a vallomása. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy nagyon részletes is. Ez a vallomás, a napló, a fényképek és a levelek már talán elég bizonyíték lesz ahhoz, hogy vádat emeljenek.
– Köszönjük, nagyon bátor volt, hogy eljött ma ide és ez a vallomás mindenképpen nagy segítség volt –válaszoltam, miközben Miss Hardy átvette a pergamenlapokat.
– Köszönjük, és nagyra értékeljük a segítségét, Mr. Westmiller. Most pedig jól figyeljen: valószínüleg önt is meg akarják ölni, de amint elhagyja a Minisztérium épületét hopponáljon el azonnal erre a címre, és adja át ezt az üzenetet az asszisztensemnek. Megbízható férfi, és nem fogja hagyni, hogy baja essék – Miss Hardy egy darabka papíron átnyújtotta neki a címet, majd Mr. Westmiller hálálkodva távozott. Biztosan megijedt, amire minden oka megvolt, de talán ő még nálunk is jobban ismertem Mr. Hartell szokásait.
– Mit gondol elég lesz az, amit leírt?  – kérdezte Miss Hardy, miközben már a kezembe vettem a vallomást. Mr Westmiller évekkel ezelőtt dolgozott Mr. Hartell-nek, de úgy tűnt, hogy a felettese akkor is pontosan ugyanúgy bánt a hölgy alkalmazottakkal, mint mindig.
– Igen, azt hiszem. Ez egy jó belépő lehet az Wizengamothoz –válaszoltam, miközben Miss Hardy-ra néztem.– Úgy tűnik, hogy Mr. Hartell meg sem próbálta eltitkolni az alkalmazottai elől, hogy miket csinál szabadidejében. Nézze csak, Mr. Westmiller azt írja, hogy egyértelműen a legszebb nőket vette csak fel titkárnőnek –tettem hozzá, majd átadtam neki az első oldalt és tovább olvastam a vallomást.
Magamtól eszembe sem jutott volna, hogy bárkit is megkeressek, aki valaha dolgozott ennek a mocsoknak. Leginkább azért nem, mert úgy sejtettem, hogy mind félnek és szerintem meg volt rá minden okuk. Mr. Hartell terrorban tartotta őket éppen eléggé, talán mikor felmondtak akkor is megfenyegette őket. Még mindig hihetetlen, hogy ez az ember soha nem bukott le. Lehet, hogy többen is falaztak neki?

– Egyértelműen azon dolgozott, hogy ezek a nők belé szeressenek. Az első időszakban eljátszotta a herceget a fehér lovon, aztán minden megváltozott… –suttogva olvastam a sorokat, Mr. Westmiller vallomása egész egyszerűen lenyűgözően pontos volt. Nyilván ezek a szörnyű dolgok egy életre beleégtek a tudatába, de az egyértelmű volt belőle, hogy Mr. Hartell mennyire erőszakos és beteg ember. Ha ez nem lesz elég ahhoz, hogy az Azkabanba kerüljön, akkor tényleg nagyobb erők mozgatják itt a szálakat és félek, hogy akkor nem fogjuk tudni megállítani őket.
Naplózva


Serena Hardy
[Topiktulaj]
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 05. 29. - 12:58:40 »
+1

Like broken mirrors
Reflections of an unfamiliar face?


Miss Irene Liu
(2001. április 20.)


Mr. Hartell egy undorító emberi létforma. Ebbe belegondolva megborzongok, hogy mennyire gyenge is a Minsiztérium, hiszen hány ilyen lehet még itt, vagy akár a világban is. És mégis annyira büszkék a törvényeikre, annyira büszkék arra, hogy megteremtették a normálisan működő varázslótársadalom alapjait azokkal a szentnek tartott törvényekkel. De én tudom a legjobban, hogy milyen nagy a rés. Hogy mennyire nem számít, hogy mit tettél, ha olyan kapcsolataid vannak. És így már nem csak a Minsiztériumtól, hanem magamtól is undorodom. Mert voltaképpen meg kellett volna védenem azt a nőt a dementorcsók elől. És nem tettem meg, őt pedig megölték, és a vére az én kezemhez tapad.
És mégis itt vagyok. Mégsem zártak az Azkabanba, mert a hiba a rendszerben túl nagy, és mégis túl kockzatos minden vétket magára vállalnia a Minisztériumnak. Annyira gyűlölöm ezt, szinte felperzsel belül. Ahogy az ő hangja is, mert megallás nélkül duruzsol.
Elvetted az életemet, megöltél.
A gyilkosság az gyilkosság marad, mégha nem is a saját kezemmel követem el. És ez igaz Mr. Hartellre is. Félek, hogy Mr. Wesmiller nem fog túl sokáig életben maradni. Bill pedig még ha nem is hiszi el magáról képes megvédeni őt. Mert amikor cselekdenie kell, akkor az egyik legmegbízhatóbb varázsló, akit csak ismerek. Amikor aztán félelemmel telve, mégis hálása távozik, még nem hagyom, hogy eltemessen az a maró, méregzöld bűntudat, amely a nő alakjában tép és  szaggat. Még ma nem.
Ma nem hagyom, hogy az ő hangja, és a bőröm alatt kúszó éség a hatalmába kerítsen.
– Igen, azt hiszem. Ez egy jó belépő lehet az Wizengamothoz. Úgy tűnik, hogy Mr. Hartell meg sem próbálta eltitkolni az alkalmazottai elől, hogy miket csinál szabadidejében. Nézze csak, Mr. Westmiller azt írja, hogy egyértelműen a legszebb nőket vette csak fel titkárnőnek.
- Valószínüleg túl nagy volt a hatalma ahhoz, hogy a kis halatól tartania kellene a vízben. - jegyzem meg. -  Milyen arrogáns. De most ez a fajta nagyképűsége okozhatja a vesztét. - Odapillantok a papírra. Legszebb nők. A tökéletes gyönyör megszállotja, de úgy tűnik egyszeri alkaom után úgy hajítja el őket magától, mintha valami ócska ronggyá váltak volna a kezei alatt. - A tökéletességet keresve üldözi a gyönyört, hogy aztán a szépségüket elvegye. Mint valami mániákus, aki betegesen élvezi, ha tönkre teheti a szépet - mondom, miközben átfutom a sorokat. Szinte egyik nővel sem tartott egy alkalmas éjszakánál a kapcsolata. És aztán úgy tűnik elégedetten nézte végig, ahogy az egész életük romba dől.
- Kifejezetten szerethet uralkodni az embereken, és ha magasabb pozícióba képtelen volt kerülni kiélte a hatalmát a naív lányokon.
Felpillantok Miss Liura, és szinte már magam alőtt látom a férfi belső lényét, aki csak elnyomni akar, aki csak uralkodni akar, aki csak élvezi ha mást a porba tiporhat. Milyen szerencse, hogy az apám betanított arra, hogyan is alkossam meg az emberről a képet a jelentések alapján.
– Egyértelműen azon dolgozott, hogy ezek a nők belé szeressenek. Az első időszakban eljátszotta a herceget a fehér lovon, aztán minden megváltozott… – felvont szemöldökkel hallgatom Miss Liu halk felolvasását, és maikor  avégére érünk a szavak szinte égető undornak a nyomát hagyják bennem.
- Ez elképesztően részletes vallomás. Azt javaslom, készítsünk belőle egy másolatot, biztos, ami biztos. Az eredetit meg a többi bizonyíték közzé teszem. Óvatosnak kell lennünk - sóhajtok, majd egy pillanatra elgondolkozom, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy a hangot a lehető legmesszebbre tuszoljam el magamtól.
- Mr. Hartell így már beidézhető a Winzengamotba, de mit gondol, próbáljuk meg előkeríteni a mégerkeverő társát? Talán belőle is ki tud szedni néhány információt, ha sikerül elkapnunk. A vallatás annyira nem az én hatásköröm, de nagyon szívesen segédkezem benne.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.128 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.