+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Nathaniel (Moderátor: Nathaniel Forest)
| | | | | |-+  Tel Aviv
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tel Aviv  (Megtekintve 205 alkalommal)

Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 04. 30. - 10:54:29 »
+1


TEL AVIV - JAFFA

Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 04. 30. - 11:55:23 »
+1


NATAN ARCHIE WELCH

április

- Szóval... Azt gondolod, hogy a fiam vagy. – Jelenti ki olyan keménységgel, amilyennel talán én még tárgyalópartnereimmel sem beszélek és ez megrémiszt. Nem akarom, hogy látszódjon rajtam, de önkéntelenül is lépek egy aprót hátra, aminek következtében nekimegyek egy polcnak, amiről azonnal le is hullik valami szerszámokat tartalmazó kisebb ládikó. Ez az én formám. Ilyen az elefánt a porcelánboltban. Ez vagyok én, a jelenleg épp csak testében hatalmas Nathaniel Forest, lelkében épp egy kisebbfajta egér vagy csecsemő.

Szabadkozva hajolnék le, hogy összeszedjem, amit levertem, de a férfi, aki elvileg az apám, és aki most épp valami fadarabot bütyköl kissé rám morog. Gyereknek érzem magam. Örülnék ha ezzel valamiféle emlék is a felszínre dobódna. Biztos vagyok benne, hogy ez a jelenleg nagyon is mogorva ember csinált ilyet velem gyerekként is. Most is úgy érzem magam, mint aki rossz fát tett a tűzre és büntetésből a sarokba állítottak, ő pedig várja, hogy bocsánatot kérjek és magyarázatot adjak a tettemre, hogy aztán, mint bíró, közölje a következményeket. Talán az érzés stimmel, talán tényleg épp most próbálnak ítéletet mondani fölöttem, csakhogy jelenleg nincs bűnöm. Sosem voltam egy mintaember, most sem folytatok épp a normáknak megfelelő, erkölcsös, keresztényi életet, de a lehetőségeimhez mérten nagyon is igyekszem. A kiadómat is úgy vezetem, hogy abban semmi kivetnivalót ne lehessen találni. Rendes főnök vagyok, még ha a közvetlen alkalmazottaimmal némiképp szeszélyes is, de a gondoskodásukat meghálálom és ezt Szürke is jól tudja.

Merlinre… Kiadót vezetek… És most egy férfi szinte térdre kényszerít az átható, elemző, kék tekintetével, amivel mintha a vesémből próbálná kiolvasni, vajon tényleg én vagyok-e Natan Archie Welch, ahogy ők nevezték el a fiukat harmincegy évvel ezelőtt. Honnan is tudhatnám… Nathaniel Forest vagyok. Ezen a néven nőttem fel, a szüleimet Ballardként ismerem, a vérszerinti gyermekem pedig Forest néven született. Fogalmam sincs mi is ez a helyzet, arról pedig pláne nincs, hogy ki is voltam és kinek is kellett volna lennem a mostani életem helyett.

Lopva Elliotra nézek, de úgy, mintha az is bűn lenne, hogy tekintetemmel nem a férfi kemény munkától inas kézfejét bambulom meredten. Ha Elliot nem lenne itt velem, valószínűleg remegve kértem volna elnézést pusztán a létezésem miatt is. És gyanúsan már kimenekültem volna a műhely ajtaján is. Az öreg épület kövei között amúgy is még nagyobbnak és ormótlanabbnak tűnök, olyan nagyon nem idevalónak. A házuk sokkal kellemesebb, nagy, tágas tereket alakítottak ki és modern berendezést használtak. Ott egészen úgy érzem magam, mintha én rendeztem volna be. Nem mintha a férfi szemeibe nézve például, nem tulajdon tekintetem nézne vissza rám… csak némileg szigorúbban… És mégis. Még én is megkérdőjelezem, vajon jó helyen járok-e. Vajon ez lenne az, amit annyi éven át kerestem?

- Fogalmam sincs, mit gondoljak. – Nyitom ki végül száraz ajkaimat, hogy kipréseljek egy rövidke mondatot. Azt is megbánom, amint a férfi felém fordul és újra morgós hanggal hümmög egyet. Elkapom a tekintetem, tényleg, mint egy rossz kisfiú, nem akarok a szemeibe nézni. – Idehívott, itt vagyok. Ennyit tudok csak…
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 04. 30. - 14:33:10 »
+1

Natan Archie Welch


Nat
2001. április második fele

outfit

Szóval… Azt gondolod, hogy a fiam vagy. – A kijelentés olyan kegyetlenül hagyta el az ősz férfi száját, hogy egy pillanatra tényleg megkérdőjeleztem, miért mentem ebbe bele. Vissza kellett volna tartanom Natot, hogy ne jöjjön ide, nincs szüksége sem örökségre, sem családra… neki ott voltak Ballardék, akik szerették és még mindig képesek voltak úgy babusgatni, mint egy kisfiút. Nem akartam látni, ahogy ez az ember összetöri a szavaival, márpedig nagyon közel állt hozzá. Ismertem őt és rá sem kellett pillantanom, tudtam mit érez. Az ő feszültsége, az ő aggódalma, mind-mind az enyém is volt. Ott lüktetett bennem, szinte fájdalmasan, csak nem mondtam ki, nem mutattam ki. Talán olyan voltam, mint Esmé, mikor ő állt mellettem az apámmal való első találkozáskor.
A tekintetem tehát nem Naton pihentettem. A fickó kezét néztem, ahogy dolgozott a keményfán. Az egész testtartásából áradt az ellenszenv, mintha nem tudnám elfogadni, hogy ez a csodálatos ember mellettem az ő fia… az, akit annyira megijeszt, hogy még ügyetlenkedni is kezd.
Elővettem a varázspálcámat és egy intéssel a helyére repítettem a leesett holmit. Valami doboz volt, talán a fa ápolására használták a tartalmát. Nem nagyon érdekelt, elég volt, hogy az orromba beköltözött a pác és minden egyéb bájital szúrós szaga, ám még az sem zavart annyira, mint ez az ember, aki láthatóan vitát akart szítani, csakhogy sebet ejtsen Naton. Nem engedem, hogy ártson neki… nem engedem! Dühösen szajkóztam magamban a mondatokat, de az arcomra most nem ült ki semmi. Én nem féltem tőle, legyen akármilyen morgós és kemény. Ha bántja, én is bántani fogom.
Fogalmam sincs, mit gondoljak. – Felelte Nat, éreztem a hangján, hogy ezeket a szavakat is úgy préseli ki magán. Ezért haragudtam az apjára, mert a máskor erős kiadótulajdonosból most egy rémült kisfiút csinált, aki azt várta, hogy megbüntessek… de mégis miért? Mert meg akarja ismerni azt, aki az életét adta? Az anyja sem volt sokkal kedvesebb, az apja azonban rideg volt és kegyetlen. Rajta mély sebeket ejthetett mindaz, amiket átélt. Én megértettem volna, ha nem azt bántja, akit ennyire szeretek. – Idehívott, itt vagyok. Ennyit tudok csak…
A férfi megállt a munka közben. Kezei elengedték a fát, és teljes testével felénk fordult. Éreztem, ahogyan végig mér, pedig nem most látott először… de az egész arckifejezésében volt valami megvető. A hideg kék tekintete olyan volt, mint Naté, csak a csillogása volt más. Hát ő miért nem látta a hasonlóságot kettejük között? Elég lett volna csak tükörbe néznie.
Ha idejöttél, bizonyára úgy gondolod, igaz a feltételezés – mondta szigorúan, mintha semmiféle érzelmei nem lennének az egésszel kapcsolatban. Csak a keze remegése árulta el, ugyanis a fától poros ujjai most is ott remegtek a teste mellett. – Azt hiszed, hogy egy feltételezés elég? Nem az, sőt! Semmit sem ér.
Egy kicsit közelebb léptem Nathoz, mintha azt akarnám érzékeltetni, hogy most aztán megvédem, ha kell… de a tekintetem Nat-apuciról a műhelyasztalra vándorolt, remélve, hogy megpillantok valamit, amivel nyakon önthetem, ha úgy alakul. Egy palack volt ott, de nem láttam mi van benne. Egy kibontott doboznyi lakk. Hát igen, az még hasznos lehet… ha pedig nem, hát akkor a fejére szakad majd szépen a szerszámos szekrény.
Be kell bizonyítanod, hogy ehhez a családhoz tartozol! Nekem kell bizonyítanod! – Olyan vadul mondta ezeket a szavakat, mintha mindegyik egy-egy ütés lenne. Nem érdekelt. Nat elé léptem és közben a kezemmel a pálcámat kerestem.
Maga meg azt bizonyítsa be, hogy nem egy tahó! – Válaszoltam indulatosan és úgy vicsorogtam rá, mint egy veszett kutya. Készen álltam megvédeni Natot, akármilyen áron is. Az ujjaim végre elérték a pálcámat a zsebemben, de egyelőre csak azért szorongattam, hogy megnyugtasson.– Nem beszélhet így vele! Ha a gyereke, ha nem, ő csak egy árva, aki keresi a múltját! Pont ugyanúgy fáj neki, mint magának a fia elvesztése! Szálljon le arról a rohadt magas seprűről és szedje már össze magát!
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 04. - 17:59:02 »
+1


NATAN ARCHIE WELCH

április

- Elliot… - Suttogom halkan, egy pillanatra páromra is nézve. Tudom milyen, mikro dühös. És azt is tudom, hogy most nem a dühére van szükségünk, hanem a józan eszére, amivel olyan mederben tarthatjuk itt a dolgokat, amiből nem lesz katasztrófa. Azt hiszem… Ez mér önmagában is elég katasztrófa. Magam sem tudom, minek is jöttem ide, ahogy néha azt is megkérdőjelezem, hogy Elliotot miért kevertem ebbe bele. Nem akartam, hogy ilyennek lásson. Szánalmas voltam és ezt nagyon is jól tudta. Sőt, most látta is…
Megfogtam finoman a kezét és elhúztam a pálcájától. Tudom mire készül. Ennyire ismerem már. Ő a furcsa balesetek mestere, amiket mérgében vagy ijedtségében okoz. Bármennyire is bánt most engem ez a férfi, azt hiszem ő tényleg az apám. Nem rossz ember ő. Tudom én. Ismerve Batsát és Miront, mindketten kedves, olykor-olykor pont olyan naiv emberek, mint amilyen én is vagyok. Az ilyen embereknek a szüleik sem lehetnek igazán rosszak… Egyszerűen csak fáj… Neki is épp úgy fáj az életüknekk ezen része, mint ahogy nekem sajgott a lelkem sok-sok éven keresztül, ahogy a válaszokat kerestem.
Ada volt az első, aki kicsit megnyugtatta a lelkem, majd Elliot szinte végleg elűzte a gonoszt a szívemtől. Aztán pedig jött Kis Nat és pontot tett mindennek az i-jére. Ott volt egy család, akiket szerethettem. Rájöttem arra, hogy Ballardék olyan mélyen az életem részei, ahogy senki más. És elkezdtem inkább hálás lenni mindenért.
Aztán egyszer csak jött Miron. És az életem újra felborult, hogy aztán szembe kelljen néznem a ténnyel. A család, aki elvesztett, nem akar már visszakapni, mert fájdalmasabb a tény, hogy valahol nélkülük éltem és ők nem találtak meg, mint az amibe már belenyugodtak; a fiuk halott.

 Egy idegen vagyok épp, aki az életükbe akar férkőzni.

Nyelek egy nagyot és szinte szorítom már Elliot kezét. Talán belőle próbálok erőt meríteni. Nem lenne gond. Ha valakiért, érte mindig tudtam erős lenni. Magamért kissé nehezebben álltam ki, mint érte. Szerettem, hogy erősnek szeret, erősnek tart és azzá is tesz.
- Azért jöttem, mert idehívtál. Nem jövök, ha nem akarsz látni. Nem jövök, ha nem akarsz a családodba. – Megint lehajtom a fejem. Szinte megijedek attól milyen határozottan beszélek és ismét lépek egy kicsit hátrább. Ezúttal szerencsére csak Elliotnak ütközöm neki és semmit sem verek le óriási tömegemmel. Még csak az kéne, hogy ledöntsem a műhelyét. Így is utál tulajdonképpen, azután mennyire utálna vajon…

- Akkor bizonyítsd, hogy a családomhoz tartozol. Léteznek már mugli módszerek. Tedd meg, amit meg kell tegyél. És aztán gyere vissza. – Néz rám kemény tekintetével, amit inkább csak homlokomon érzek pár pillanatig, hogy aztán kissé felemelve a fejem kék tekintete az enyémbe fúródjon. Ugyanaz a szempár néz vissza rám megint, amit a tükörben én magam is mindig látok. Vajon miért nem veszi észre a nyilvánvalót?
Sóhajtok egyet. Elliot kezét a zsebembe rejtem az enyémmel együtt, még mindig szorítom, de ez most jól esik így. Kissé megnyugtat.

- Nem szeretném ezt, követelésre teljesíteni. – mondom végül, szinte csak lehelve a szavakat, de tény, hogy egyre megalázottabbnak érzem magam. Pedig nincs miért szégyenkeznem. Nekem sem volt könnyű. Én kire vetítsem a fájdalmam, ha ő én rám? Határozottan a kék szemekbe nézek. – Nem szeretném ezt, követelésre teljesíteni.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 05. 06. - 18:43:34 »
+1

Natan Archie Welch


Nat
2001. április második fele

outfit

Valószínűleg nem volt a legjobb ötlet beszólnom Nat apjának. Mégis csak ennek a makacs öszvérnek köszönhettem, hogy ő létezett, annak ellenére is, hogy jelen pillanatban mindent megtett azért, hogy totálisan lerombolja a fia önbizalmát. Én tudtam, milyen mikor erős, mikor határozott, de ezzel az emberrel szemben valahogy nem jött ez ki… pedig annyira kívántam, hogy lássa, milyen is. Forest ízig vérig férfi volt, még ha néha a pirulós hercegnőt is játszotta hozzá. Az az oldala csak nekem szólt, a külvilág szemében mindig nagy volt és határozott.
Elliot… – ahogy kimondta a nevemet, máris kellemes borzongás futott végig a testemen. Nem fordultam felé, nem próbáltam meg leolvasni az arcáról mit gondol. Sejtettem ugyanis, mint mindig. Azt akarta, hogy ne legyek dühös, hogy nyugodjak meg… de engem éppen ez hajtott. Ez az érzés megint. A düh adott erőt, hogy megvédjem őt s ha kellett, hát most az egész világtól képes lettem volna, nem csak Adam Welch-től, az állítólagos apjától. Ezt a tényt pedig az öreg tagadni sem tudta volna. A makacsság fénye pontosan ugyanúgy ült ki a kék szemekbe, mint Nat esetében szokott.
Tekintetem egy üvegre vándorolt, ami vagy szivacsdarabkák vagy apró furcsa sajt forma valamik voltak s az egyik polcon kapott helyet. Azt kívántam, bár most előránthatnám a pálcám és míg dühösen merednek egymásra, had robbanstam szét. De Nat ezt is megérezte, mint annyi mindent. Megfogta a kezem, elhúzta és kissé meg is szorította. Ez olyan volt, mint valami parancs, ha körülöttem minden fekete vonal és nem látnék semmit és senkit, is tudtam volna, hogy mit akar. Fejezd be, Elliot! Ne csináld, Elliot! Légy jó kutya, Elliot! A hang kigúnyolt, tudta persze, hogy ez most mélyre szúr. Fájdalmasan előre görnyedtem, mintha fizikailag is éreztem volna a szavak hatását.
Azért jöttem, mert idehívtál. Nem jövök, ha nem akarsz látni. Nem jövök, ha nem akarsz a családodba. – A szemem sarkából láttam, hogy Nat lehajtja a fejét, én pedig azonnal felé fordultam. Nem lett volna szabad így látni ennek az erőszakos embnernek. Nem, neki azt kellett volna látnia, hogy a fia pont olyan erős, mint ő… hiszen így volt… és legszívesebben az arcába kiáltottam volna, hogy vegye már észre.
Nat… semmi baj… ez egy hülye… – suttogtam, nem húztam el a kezemet. Azt akartam érezze, ott állok mellette. Ha a fickó felbosszantja elviszem, ha megsiratja, leütöm… nem bánthatja az én Mackómat. Azt nem engedem, ahhoz túl becses kincs volt ő nekem. A kincseimet pedig mindennél jobban féltettem a külvilágtól. Közülük is a leginkább mindig is Natot. Úgy éreztem, mintha mindenki bántani akarná, ha pedig nem, hát elvenni.
– Akkor bizonyítsd, hogy a családomhoz tartozol. Léteznek már mugli módszerek. Tedd meg, amit meg kell tegyél. És aztán gyere vissza. – Keményen vágta oda a szavakat, de nem fordultam felé. Engem Nat érdekelt, Ő azonban csak sóhajtott egyet és a kezemet a zsebébe rejtette a sajátjával együtt. Közben erősen szorította az ujjaimat. Nem fájt, tudtam, hogy ez csak azért kell neki, hogy picit megnyugodjon.
Ne szeretném ezt, követelésre teljesíteni. – Kezdett bele aztán, végre kimondva azt, amit én magam is gondoltam. Nem volt tisztességes ilyet kérni tőle, hiszen a vak is látta mennyire hasonlít az egész családra. S ahogy megismételte a szavakat, olyan határozottnak és erősnek tűnt.
És nem is kell – mondtam és én is a férfi felé pillantottam. Láttam, ahogy közöttünk jár a tekintete. Rám persze még Natnál is lesajnálóbban pillantott, gondolom én csak a kolonc voltam. A keze szép lassan elengedett a fát, amint eddig dolgozott – bár az is csak a farokméregetés része volt – és teljes testével a fia felé mozdult. Nat mozdulataiban is ott volt az a keménység, amivel ő felénk lépett.
– Szóval azt gondolod, hogy bizonyíték nélkül befogadunk? – kérdezte. Aztán megint rám nézett: – Te meg idejössz és úgy beszélsz velem, mintha te lennél otthon? Talán te vagy Natan szószólója? – Ahogy észrevettem, hogy a fiát a nevén szólított, kicsit zavarba jött. Egy pillanatra ült ki csak az arcára a kifejezés, de az éppen elég volt ahhoz, hogy lássam, igenis vannak kétségei az igaza felől.
Megvédem, ami az enyém… – húztam ki magamat, bár még így sem közelítettem meg egyiküket sem magasságra. Nem érdekelt, lehet hogy gyerekesen festek, de nem voltam az. Erős voltam és ott lüktetett minden porcikámban valami láthatatlan hatalom, amit sem ő, sem Nat nem láthattak. Egyszerűen csak tudtam. Ez volt a túlélésem kulcsa… A hang… – súgta ő bentről s tudtam, mennyire igaza van.
– Nem tudja magát megvédeni? – pillantott aztán Natra. Kemény volt még mindig a hangja, mély és ijesztő.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 05. 13. - 16:14:00 »
+1


NATAN ARCHIE WELCH

április

Attól tartok, hogy kezdünk egy katasztrófa felé sodródni. Vagyis nem kezdünk, hanem igaziból már pengeélen táncolunk. És ezt most nem csak az előttem álló férfi, a valószínűleg vérszerinti apám fogja megszívni, de hosszútávon én is a következményeivel. Ismerem már Elliotot. Tudom, hogy értem mindent megtenne, ami a legtöbb esetben jó, de ide most némi diplomáciai érzék és nem egy hadsereg kéne. Még akkor sem, ha jelenleg egy törékeny virágszálnak is tűnök a helyzetben. Nem a legjobb az, hogyha érzelmi dolgokról van szó, sajnos elvesztem minden tárgyalóérzékemet. Pedig ez most tipikusan az az eset, amikor nagy szükségem volna rá, hogy kihúzzam magam ebből a helyzetből. És lehetőleg ne sokkal rosszabban, mint ahogy beleugrottam. Vagy szerintem inkább beleestem. Nem én tehetek erről az egészről. Most nem. Évekig kerestem őket, inkább boldog összeborulásról ábrándoztam, nem erről az idegen, gonosz elutasításról. Most, amikor pedig úgy éreztem, hogy végre mindenem megvan, egyáltalán nincsen rá szükségem, hogy valaki így parancsolgasson nekem. Még Elliottól is nehezen tűröm, nemhogy mástól… Valakitől aki nekem most éppúgy idegen, mint én ő neki. De nem vagyok ellenség. Közömbös ismerősnek talán inkább lennem kéne, mint valakinek, akit utálni lehet. Ezt az egész helyzetet nem én teremtettem.

Mindazonáltal belesétáltam. És rángattam magammal Elliotot is, bár egyáltalán nem akartam pajzsnak használni. Inkább csak olyan kis lelki segítőnek. Bár az elmúlt napokban talán még az életemet is megbántam, nem működött túl jól az a lelki segélyszolgálat…

- Meg tudom magam védeni. – Jelentem ki felemelt fejjel, mert tény, ami tény, hogyha ezt tovább hagyom jelenlegi medrében, Elliot ránk robbantja a plafont, vagy valami lakkot a műhelyben, ami biztos kevésbé jó, mint a kóla az irodámban anno... – Amint látod van egy aprócska testméretem, ami tulajdonképpen mindent kibír. De van lelkem. És most olyasmiért hibáztatsz, ami nem az én bűnöm. Ide se akartam jönni, mert éreztem, hogy nem tartozom épp a kívánatos személyek körébe. Úgy viselkedsz velem, mintha a jussomat követelném, de fizikailag nincs semmi, amire szükségem lehetne vagy amit te, ti adhatnátok nekem. Volt idő, amikor majdnem beleőrültem a tudatlanságba. Most sincsenek emlékeim, nincs semmim, csak állítólag ti. Ti pedig épp a peremén vagytok annak, hogy inkább végleg eltűnjek. Mondd meg, te akarod, hogy kiderüljön az igazság? – Érzem, hogy szinte fújtatoka  dühtől, miközben tovább szorongatom Elliot kezét, de keményen állom Adam tekintetét. - Mert ha igen, akkor jelenleg ott tartunk, hogy az a minimum, hogy ezt szépen és kulturáltan megbeszéled velem. Férfi vagyok, te meg elvileg az apám vagy, hát csinálj úgy, mint aki nem egy rabszolgavásáron üzletel…
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 05. 16. - 10:24:52 »
+1

Natan Archie Welch


Nat
2001. április második fele

outfit

Meg tudom magam védeni – felelte Nat. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg képes lenne. Nem azért, mert gyengének tartottam, csak ismertem. Ami nekem erőt tudott adni, az őt képes volt összetörni a tehetetlenségig. Engem az érzéseim nem taglóztak le annyira, mint őt. Fájtak, de ez csak olyan volt, mint egy medvadult bikának a vörös posztó. Csak mentem, mentem előre míg meg nem toroltam minden sérelmemet. Nat sosem volt ilyen bosszúszomjas. Ő inkább elmenekült a fájdalmak elől. Ezt az egyet még Reagan halál sem tudta megváltoztatni benne, pedig néha előrébb lett volna vele, ha nem csak hagyja magát… nekem…
Nyeltem egyet, ahogy hallgattam a hangját. Pontosan arról beszélt, ami bennem is megfordult. Neki volt lelke, másmilyen, mint nekem. Nem, mintha nem adtam volna már régen el a sajátomat… de az erős volt, kitartó, mindent eltűrő. Bár sok sebhely volt rajta, mindenből felgyógyult. Nat viszont okáig őrizgette őket, pedig néha annyival könnyebb csak túllendülni, elfogadni, hogy megtörténtek a dolgok, rágódás nélkül. Sokszor kívántam, hogy bár be tudnám gyógyítani a hegeit, hogy ne is emlékezzen arra, miképpen szerezte őket, de Reagan nyomának eltűntetéséhez kevés voltam egész egyszerűen.
– Amint látod van egy aprócska testméretem, ami tulajdonképpen mindent kibír. De van lelkem. És most olyasmiért hibáztatsz, ami nem az én bűnöm. Ide se akartam jönni, mert éreztem, hogy nem tartozom épp a kívánatos személyek körébe. Úgy viselkedsz velem, mintha a jussomat követelném, de fizikailag nincs semmi, amire szükségem lehetne vagy amit te, ti adhatnátok nekem. Volt idő, amikor majdnem beleőrültem a tudatlanságba. Most sincsenek emlékeim, nincs semmim, csak állítólag ti. Ti pedig épp a peremén vagytok annak, hogy inkább végleg eltűnjek. Mondd meg, te akarod, hogy kiderüljön az igazság? – Éreztem, ahogy megszorongatja a kezemet, nem fájt annyira, hogy elhúzzam, ám minden ereje ott lüktetett abban a szorításban. Tudtam, hogy mik kavaroghatnak benne annak ellenére, hogy most erőteljesebben szólt. Nem akartam, hogy még mélyebb sebet ejtsen rajta ez a fickó. Nem akartam, hogy bántsa, hogy kárt tegyen benne. Nem akartam megint azt látni, hogy valaki bántotta… mert akkor megint ölnöm kell. Koncentrálj O’Mara… – a hang ezúttal csak suttogott, mégis éreztem mennyi erő rejlik a hangsúlya mögött. Végig lüktetett bennem a sötét erő, amivel képes lettem volna megvédeni Natot. Bár fogta a kezemet, a másik szabad volt, könnyedén kirángathattam volna a pálcámat. Egyelőre mégsem tettem.
Az apja most nem engem nézett lesajnálóan, hanem őt. Hallgatta a fiát, csendesen, ám éppen annyira nem megértően, mint korábban. Mordultam egyet, mert nem tetszett. Túl csendes volt, túlságosan is készenállt arra, hogy sebet ejtsen Naton. Az az érzésem támadt, hogy csak várja, hogy elhangozzon valami, amibe belekapaszkodhat, amivel árthat neki.
– Mert ha igen, akkor jelenleg ott tartunk, hogy az a minimum, hogy ezt szépen és kulturáltan megbeszéled velem. Férfi vagyok, te meg elvileg az apám vagy, hát csinálj úgy, mint aki nem egy rabszolgavásáron üzletel… – Folytatta dühösen Nat. Ismertem ezt a hangját, mérges volt, de nem annyira, hogy eldurranjon az agya… azt csak én tudom kihozni belőle valószínűleg.
– Ha nem akarnám megtudni, nem várnám el. – Közölte Adam olyan nyers hangon, ahogy csak kitelhetett tőle. – Ha a család része akarsz lenni, áldozatokat kell hoznod. Bárki besétálhatna ide és mondhatná azt, hogy a fiam, csak azért, mert barna a haja és kék a szeme.
Visszafordult a faanyag felé és folytatta annak megmunkálását. Nem akartam a fiára nézni, ez egyértelműen látszott, de közben úgy áradt belőle valami hatalmas, erőteljes indulat, hogy megmérgezte az egész környezetet. Éreztem én, érezhette Nat is. Meg kell óvnod őt… meg kell óvnod…
A vak is látja, hogy a gyereke. – Jelentettem ki, szinte sziszegve. Elrántottam a kezem Nattól és közelebb léptem a munkaasztalhoz… vagy mi az, amin matatott. Nem nagyon érdekelt, csak az, hogy észhez térítsem, bár erre nem sok esélyt láttam. –És nem a kék szem, meg a barnahaj miatt mondom. Mindketten pont ugyanolyan hülye morgós medvék és a mozdulatai, mintha csak türközték volna. Hogy lehet ilyen vak a makacsságától?! – Emeltem meg a hangomat, de a szalag egyre jobban lüktetett a csuklómon. Védd meg! Védd meg! A hang már egyenesen üvöltözött a fejemben, azt éreztem, amit annak idején Reagannel szemben állva. Vigyáznom kellett Natra, minden porcikám bosszút kívántam, amiért bántották.
– És te ki vagy? Egy kis szarházi, aki befurakodott az állítólagos fiam ágyába és most idejön osztani az észt? Azt hiszed, jogod van hozzá? Ha ő családtag is, te biztosan nem! – Jelentette ki lesajnálóan nézve rám. Aztán a tekintete Natra vándorolt. – Te meg idehozod magaddal? Nem szégyelled magad?! – Kérdésnek hangzott, mégis sértés volt.
Ujjaim ösztönösen siklottak a pálcámra. Senki sem figyelhetett rám, mert egymást marták. Mit számított Nat kis ágyasa? Semmit… rá sem kellett gondolnom, a varázslat szinte ösztönösen jött és felrobbant az asztalon pihenő bontott lakk, majd egy üveg ásványvíz, ami minden bizonnyal alapból szénszavas volt, ugyanis az üveget olyan erővel dobta szét, hogy még a füleim is csengett. A következő, ami leesett az a falra fúrt polc volt.
Hoppá… – Pislogtam némileg meglepetten. Azért ekkora rombolásra nem számítottam, pláne, hogy én is tiszta ragacs lettem a lakhoz. A hajamban jó pár tincs összeragadt. A cipőm átázott a víztől, a zoknim pedig pillanatok alatt megszívta magát vele.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 05. 22. - 10:29:06 »
+1


NATAN ARCHIE WELCH

április

Na, ez az amit nem akartam. És igen… Ez valahol éppenséggel az én hibám. Nem kellett volna idehoznom Elliotot, egyedül kellett volna megküzdenem a saját érzéseimmel és bizonytalanságommal. Legyőzni mindazt, ami most előttem áll, vagy éppenséggel aki most előttem áll. De már mindegy… Nyilván vágytam az érzelmi támogatásra egy olyan helyzetben, ahol a nagydarab testem fizikai erejével nem sokra megyek, és ahol látványosan megvédeni sem képes. Ez vagyok én. A legsebezhetőbb lélek Anglia egyik legnagyobb testébe zárva. Remélném, hogy a testemmel együtt a szívem is hatalmas és ez ezért van, de talán én is valahol mégis ott ragadtam a múltban, s gyermeklelkem nem fejlődött tovább az évek során, mert félt, hogy ha kinövi a burkot, ami körülveszi, akkor azonnal meg is sérül.
Nincs már mit tenni. Vagyok, aki vagyok, s maradok is így most már. Elliot a családom része, van két gyönyörű gyermek, akiket nevelünk és úton a harmadik is. Elég erős vagyok hozzá, hogy megvédjem őket, mert tudom ez a legfontosabb dolog az életemben. És éppenséggel nincsen szükségem egy olyan családra, ahol nem kedvesek velem. Nem, már nincs. Már van családom, nagy, hangos, zajos, veszekedős és kifejezetten színes. De szerető. És ez a lényeg. Mariel meghalt, azért, mert engem védett, Elliot kezén pedig a mai napig ott van Reagan bélyege. Ők az én családom.

Odarántom magamhoz Elliotot abban a pillanatban, ahogy a káosz elszabadul. Szerencsére a velem szemben álló férfi sem sérül meg, de szitkozódik pár sort, ahogy a lakk ruhájára ragad. Én is tiszta ragacs vagyok, nem mintha kifejezetten zavarna. Talán össze is ragadunk Elliottal, tulajdonképpen azt nem is bánnám. Összeragadtunk mi már egy életre, azt hiszem. Persze ez a katasztrófa sújtotta övezet nem volt a terveim része. Nagyon nem. De Elliot szeszélyességét hurrikáni mértékekben lehet csak mérni. És nem mondom, hogy nem volt jogos, azok után, amit kapott, kaptunk.

A hátam mögé tolom, azt hiszem jobb, ha most nem egészen kerül Welch apám szeme elé. – Ezt azért nem kellett volna… - Korholom is kicsit meg, miközben én sziklaszilárdan, de koszosan állok ugyanott, ahol eddig. – Ezek a lakkok nem éppen kólák… - Teszem még hozzá, hogy értse tulajdonképpen aggódom, most is, mint mindig, főképp ő érte. – Azért lássuk be, hogy ezt egy kicsit megérdemelted. – Nézek most az ugyanúgy sziklaszilárdan, de ugyanúgy talpig vizesen és lakkosan álló férfira. Még ebben is hasonlítunk. Azt hiszem az erőnk egy része egy tőről fakad… Úgy fest legalábbis. – Nem egy futó kalandot pakoltam a táskámba. Attól még, mert a férfiakat szeretem, nekem is a komoly kapcsolat az első. Ő pedig nem egy szarházi, hanem a férjem. De gondolom erről már azért tudomást szereztél a magánnyomozód révén, aki az elmúlt hónapokban kutakodott utánam. Igen, tudok róla. Minden információ általam lett csepegtetve neki, csak azt tudhattad meg, amiről én megengedtem, hogy tudj. Nem mintha a családi életemet nagyon titkolnám… Kérj meg szépen, normális hangnemben és a családom sértegetése nélkül arra, hogy megnézzem, bizonyítsam vagy igazoljam, hogy a te családodhoz is tartozok. Különben nem teszem meg. Megvan a magam élete, ha így fogadtok, a tiétek egész egyszerűen nem kell.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 05. 25. - 09:15:32 »
+1

Natan Archie Welch


Nat
2001. április második fele

outfit

Nathoz simultam, miközben saját hurrikánom egész egyszerűen végig söpört az apja műhelyén. Mindent átjárt a felrobbant vegyszerek bűze. Mit számított? Ez voltam én, ha stresszeltem romboltam s talán akkor is, amikor nem. Remegtem egy hosszú pillanatig, mint akiből éppen kiszakad minden feszültség és fájdalom, amit a helyzet okozott. Az persze nem érdekelt, hogy rólam mit mondott az apja, az zavart, hogy ezzel is csak Natot kínozta. Egy szülő sosem tehet ilyet a gyerekével… egy szülőnek szeretnie és dédelgetnie kell, pont úgy, ahogy az én apám sem tette soha. Annyira átéreztem Nat helyzetét, mintha tényleg csak a sajátom volna.
Ezt azért nem kellett volna… – közölte Nat, miközben betolt a háta mögé. Biztonságban kellett volna éreznem magam az erős test óvásában, de nem így volt. Tettre kész voltam, tudtam legyen akármi, én készen állok őt megvédeni. Ez volt a dolgom, az egyetlen dolgom, ami még ebben az életben maradt. De ő nem engedte, ő azt akarta, hogy maradjak hátul… s tudtam, hogy azért, mert visszatért bele az erő. Ez egyszerre volt vonzó és félelmetes. Aggódtam érte. – Ezek a lakkok nem éppen kólák…
Akármi is volt, kurva jól esett – közöltem nyersen, Nat tarkójának címezve a szavakat. Ezt akartam végig, megleckéztetni az apját, bosszút állni azért, mert így megalázta a fiát… s egy részem néha azt kívánta, bár a saját apám arcába is így beleöntöttem volna egy jó adag lakkot vagy éppen egy kólát. Megérdemelte volna. Csakhogy én másképp harcoltam a saját véremmel, átkokkal, harccal, párbajjal s mindig győztem. Mindig én kerekedtem felül, ám sosem öltem meg, hagyva, hogy kiröhögjön s gyengének nevezzen. Nem akartam, hogy Natot is gyengének nevezze ez a férfi, nem akartam, hogy azt higgye csak szórakozás neki ez, meg talán vagyongyűjtés.
Nem mintha a családi életemet nagyon titkolnám… Kérj meg szépen, normális hangnemben és a családom sértegetése nélkül arra, hogy megnézzem, bizonyítsam vagy igazoljam, hogy a te családodhoz is tartozok. Különben nem teszem meg. Megvan a magam élete, ha így fogadtok, a tiétek egész egyszerűen nem kell. – Zárta Nat a mondadóját. Imádtam a hangját, ahogy komolyan, mélyen formázta meg azokat a szavakat. De közben bűntudatom volt, hogy már nem állok előtte, nem üvöltöm, hogy elég és rángatom el.
Az apja láthatóan megmakacsolta magát. Egész testében megfeszülve állt, koszos ruhával, viseltesen a fiával szemben. A szemei szinte villámokat szórtak és láttam, ahogy remeg a keze, amint egy hatalmas lakkfolton simít végig az ingén.
Ha nem kell az életünk, miért is vagy itt? – Egyértelműen kiforgatta a szavait. A mondatnak csak azt a részét hallotta meg, ami neki elég bántó volt ahhoz, hogy felháborodást mímeljen. Nem mondom, hogy Nat sosem tett így, mert volt egy ilyen tulajdonsága, megint csak bizonyítva a közöttük lévő hasonlóságot, de ez a férfi… ez szenvedett. Konkrétan szenvedett, mert olyan sebek szakadtak fel benne, amik már régiek voltak, de még mindig fájdalmasak. Egy gyereket elveszíteni fájdalmas lehetett. Ő nem olyan volt, mint Phillip, ő fel akarta nevelni Natot… de ahhoz, hogy visszakapja, meg kellett nyugodnia.
Ha szeretné megtudni, hogy Nat a fia-e, akkor kedvesebben kéne viselkednie. A kegyetlenség nem fogja megóvni attól, ha esetleg nemleges választ kap a kérdéseire. – A hangom határozottan csengett, kiléptem a férjem háta mögül s megfogtam a kezét. Elkezdtem kifelé húzni onnan. Nem lehetett ezt tovább csinálni, meddő vita volt csupán az egész. Védd meg, védd meg, védd meg! A hang erőteljes parancsot adott ki, én pedig tudtam: el kell tűnni innen minél gyorsabban. Nem akartam, hogy újabb adag dühöt szabadítson a saját fiára. Azok a sebek ugyanis nem gyógyultak volna be olyan könnyen Nat szívén és ha ki is derül biztosan, hogy ennek a családnak a része talán soha többé nem bocsátott volna meg az apjának azokért a dolgokért, amiket itt mondott neki.
Menjünk. Jobb lesz, ha mindketten kicsit megnyugszotok.– Nathoz már halkabban, nyugtatóbban intéztem a szavaimat. Talán nem vagyok a legjobb támasz, de nem akartam, hogy neki rossz legyen. Így hát kihúztam a műhelyből és az ajtó előtt röviden megállva, magamhoz vontam egy ölelésre. Az arcomat a mellkasába fúrtam, hallani akartam, hogy dobog a szíve. Ez pedig az én megnyugtatásomat szolgálta.
Ő egy dühös ember, de a szívem mélyén imádja a fiát és tudja, hogy te vagy. Csak fél elhinni.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 05. 29. - 11:31:08 »
+1


NATAN ARCHIE WELCH

április

Nem mozdult. Tudtam, hogy ő is egy kemény, sziklaszilárd ember. Mármint, néha magamat is épp ilyennek képzeltem, mikor egy-egy tárgyaláson voltam, vagy Elliottal volt némi vitám. Nem mintha ellene kifejezetten győzni akartam volna. Simán csak meggyőzni. Ahogy azt hiszem most ezt a férfit is próbáltam. Nem túl sok sikerrel. De most mondjuk nekem nem is volt erőm. Ha nincs itt Elliot talán már az elején összeomlok és most könnyek között állva néznék szembe vele, meghunyászkodva minden szava és az akarata előtt. Csakhogy szerencsére itt van velem a férjem, az erőm, a mindenem. És ezért, ezért szembe tudok nézni azzal, amivel szembe kell, még akkor is, ha jelenleg győzni nem is lehet ellene.

- Elmondtam, mi a véleményem. – Mondom én is olyan keményen, ahogy csak ki tudom préselni magamból a fájdalmas szavakat. – Azért jöttem, mert hívtál és mert én elhiszem, hogy ez az a család, amit annyi éven keresztül kerestem. De ha te így fogadsz, akkor nem fogok erőlködni. Van egy nagyon jó kis életem. Ha azt szeretnéd, hogy a tiedben is benne legyek, akkor azt mond ki normálisan, ne ilyen megkeseredett akarással. – Sóhajtok egy nagyot, miután kiegészítem Elliot szavait az én gondolatommal, aztán páromra nézek és szomorkásan bólintok egyet.
Tényleg, tényleg nagyon hálás lehetek érte, hogy ő ma itt van velem. Önkéntelenül húzom oda összekulcsolt kézfejeinket, hogy egy apró puszit nyomjak rá. Nem is gondolok bele abba, hogy ez talán bosszanthatja a még mindig, szinte mozdulatlanul minket figyelő férfit, az elvileges apámat. De hallom, ahogy hümment egyet. Még ez is olyan, mintha magamat hallanám viszont. Nekem egyértelmű a hasonlóságunk, ebből kifolyólag igencsak nehéz megérteni, hogy ő miért nem veszi észre?

Hümmögök én is egyet, mikor újra a szemébe nézek. Aztán csak engedek Elliotnak és elindulok kifelé a műhelyből, át a régi, gyönyörűen megmunkált fa ajtón, ami szerintem ugyanúgy apám munkája lehet, vagy esetleg talán a nagyapámé… Még csak azt se tudom, hogy ő vajon értett-e a fához. Ballard apámat az apja sakkozni tanította. Utáltam akkor, amikor gyerekként sokat vesztettem ellene, de aztán belejöttem. Ma már fele-fele arányban győzünk. Ez az én gyerekkorom… De most már olyan nehéz a szívem, ha megkérdezem magamtól, vajon melyiket hívjam az igazi családomnak?

Az ajtó előtt kicsit megálltunk. Jól esett. Kifújtam a levegőt, miközben önkéntelenül húztam magam felé Elliotot. Nem mintha nagyon kérlelni kellett volna őt egy ölelésre. Azt hiszem neki is éppoly szüksége volt rá, hogy a karjaimba zárjam, hogy érezze az illatom, a szívem, mint nekem ugyanerre. Arcomat szinte a hajába fúrtam, úgy rejtettem el keserű vonásaim a világ elől, miközben mélyen magamba szívtam csokoládé illatát. – Nagyon szeretlek. – Suttogtam neki és azt kívántam bárcsak ne kellene megmozdulnunk.
Csakhogy a szüleim házában voltunk. Az igazi anyámat pedig feszült aggodalomban hagytuk ott a kanapén, mikor bementünk a műhelybe. Úgyhogy most még jön egy kis sajnálkozás, talán magyarázkodás is, vagy egy újabb veszekedés… Magam sem tudom. De megfogom Elliot kezét és úgy indulok tovább. Mert tudom, ha ő mellettem van, minden megoldódik…
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 06. 02. - 08:49:44 »
0

Natan Archie Welch


Nat
2001. április második fele

outfit

Ahogy Nat ajkai a kezemet érték és a szakálla egy egész kicsit végig cirógatott a bőrömön, valahogy minden a legnagyobb rendben volt, de csak egy pillanatig. Mielőtt kiléptünk az ajtón és ő visszanézett, én is megéreztem a lakkok és egyéb vegyszerek bűzét, amitől felment bennem a pumpa. A szívem fájdalmasan kalapált a mellkasomban, valami ismeretlen, különös keserűség járta át minden porcikámat és tudtam: nem csak ebből a házból, de az egész országból menekülnünk kell. Meg akartam védeni Natot ezektől az emberektől.
Eszembe jutott a saját apám, az első találkozásunk szemtől szemben. Ő is ilyen volt, bántott szavakkal, aztán bántott mágiával és nem csak engem, hanem Esmét is. Undorodtam tőle, undorodtam attól, hogy annak az embernek köszönhetem az életemet s nem kívántam, hogy Nat is így érezzen. Más ember volt, mint én. Rendezett, jószívű és figyelmes, annak ellenére is, hogy ez egy jó adag önzőséggel társult. De hát az vesse rá az első követ, aki makulátlan! Minden emberben van jó és rossz, a kérdés mindig csak az volt, merre billent a mérleg nyelve. Az én esetemben Nat nélkül mindig az utóbbi felé s ezért is érdemeltem olyan apát, mint Phillip. Egyszerűen ott volt az ereimben, a húsomban minden, amit tőle örököltem. Mr. Welch nem lehetett szörnyű ember, inkább csak túl sok fájdalom érte, ez pedig bunkóvá és morgóssá tette. Én pedig egész egyszerűen nem engedhettem, hogy ezt Foresten élje ki. Ahhoz nekem ő túl fontos volt.
Nathoz simultam. Hallgattam a szívverését, hogy biztosra vegyem: jól van. Nem akartam, hogy fájjon neki, ezért ruhán keresztül is finom gyógypuszit leheltem a mellkasára. Nyugodj meg, nyugodj meg, semmi baj, semmi baj… A hang is úgy lüktetett bennem, mintha csak őt akarná védeni. Furcsa volt az eddigi vad ellenkezéshez képest. De ez voltam én magam is, azt gyűlöltem legjobban, akit képes voltam a legjobban szeretni. Legalább olyan undorító voltam, mint az apám. Már annyiszor gyötörtem Natot, hogy megérdemelte volna, hogy tényleg útnak engedjem, hogy megpróbáljon új életet kezdeni egy John vagy egy akárki ázsiai ember oldalán, aki képes úgy szeretni, ahogy illik. Csak egy púp voltam a hátára. Egy hatalmas, végtelen púp.
Éreztem, hogy a hajamba fúrja az arcát. A leheletét egészen közelről éreztem és csak még szorosabban karoltam. Hagytam, hogy az illata egészen átjárjon. Keserű tinta, édes-mámoros csokoládéba burkolódzva.
Nagyon szeretlek – suttogta. Belsőm beleborzongott és azt súgta: ne mondd ezt, Nat, nem érdemlem meg. De ajkaim nem formálták meg a szavakat. Hagytam, hogy megfogja a kezemet és húzzon a házban. Még egy menet vissza volt, de ezt készen álltam a lehető legrövidebbre venni. Nem engedhettem, hogy Nat tovább sérüljön.
Beléptünk a házba, megint elfogott az a nem elég otthonos illat és egyenesen a nappali felé mentem. Kicsit olyan lehetett, mintha most én húznám Natot, de nem számított. Túl akartam esni rajta, ezért hát megálltam a nő előtt, aki elvileg az anyja volt. Nathaniel rá is hasonlított, de közel sem annyira, mint az apjára.
Elmegyünk – jelentettem ki. Nem csak a nőnek, Natnak is. Általában tőle vártam, hogy erős és határozott legyen, de most nem tudott talán. Most nekem kellett kimondanom ezeket a szavakat, hogy mindketten túl tudjon lépni. Még mielőtt az asszony megszólalhatott volna, ismét szóra nyitottam a számat. Nem akartam, hogy ő is valami olyan dolgot mondjon, ami nem sül el jól s újabb fájdalmat okoz. – Ha akarják őt, akkor akarják rendesen, mert másképp nem adom.– közöltem és védelmezően megszorítottam Nat kezét. Védd meg, mert ő a tiéd! A hang suttogott a szemeim pedig egyenesen szikrákat szórtak az asszony felé. Benne sem volt több bizalmam, mint a férjében. – Elmegyünk.– Tettem hozzá még egyszer, megerősítésképpen.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.