+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  A kifürkészhetetlen jövő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A kifürkészhetetlen jövő  (Megtekintve 268 alkalommal)

Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Dátum: 2020. 04. 22. - 22:19:58 »
0


India szeme




India lakása Roxmorts egy eldugott utcácskájában.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 04. 22. - 23:10:51 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Mint mindig, mikor megyek és átadok egy általam készült festményt, vagy a kiadóba egy képet, akkor nagyon izgatott vagyok. Most is, és alig várom már, hogy a megrendelőm elmondja a véleményét a képről. Nem volt ez sem egy könnyű menet, hiszen egy olyan dolgot kellett megjelenítenem, amit azelőtt sohasem láttam. Szóval úgy indult az egész képnek az elkészítése, hogy megvettem vagy legalábbis belenéztem az összes olyan könyvbe, amiben erről volt szó.
          Roxmortsba kell menni, szóval úgy döntöttem, hogy ha már ott járok, akkor meglátogatom Hanát és Willow-t is. Nem meglepő módon nem találom őket az iskolában, vagy csak letagadják magukat, hogy kicsit kettesben maradhassanak, nem tudom. De Hanával mindenképpen szeretnék találkozni, szeretném elmesélni neki a nagy hírt.
          A faluban először betérek a Mézesfalásba, ahol persze tele vásárolom magam mindenféle édességgel. Szeretnék valami meglepetést készíteni szerelmemnek, és ahhoz kell bőven az alapanyag. Azért, amíg elérem a kérdéses házat, megpróbálok elmajszolni egy sütőtökös pitét, de nem megy. Valahogy miután a szemem megkívánta, a gyomrom már nem. A nálam lévő képet nagyon féltem, és bár mindig is elleneztem azt, hogy hoppanálással legyen eljuttatva egyik helyről a másikra egy festményem, lassan megszokom, hogy ez a fajta közlekedési mód a legegyszerűbb.
          Odaérve a kérdéses házhoz, bekopogok rajta, de aztán egy pillanattal később rájövök, hogy nem a jó házon kopogok, eltévesztettem az utcácskát. Sűrű bocsánatkérések közepette és egy kicsit rohamosabb tempóban távozom a helyszínről, mert a férfi, aki ajtót nyitott mintha szemet vetett volna a szatyromra. Még véletlenül sem szeretnék esélyt adni annak, hogy megszeresse és megszerezze. Mikor lettem ennyire félős?
          Ostoba kérdés, tudom, mikor lettem ennyire félős. A kérdés az, miért nem tudtam még mindig kinőni. Régóta nem történt velem semmi borzalmas, és mégis, ha meglátok egy olyan férfit, akit nem ismerek és rossz arcúnak tűnik, akkor inkább elkerülöm, még akkor is, ha ehhez meg kell kerülnöm a fél környéket. Bátor vagyok? Nem mondanám annak, csak akkor ha mások élete forog veszélyben, a barátaimé, ismerőseimé. De ha úgy érzem, olyan van velem, aki erősebb nálam, akkor már előjön a kis nyápic énem és jobban szeretem, ha megvédenek.
          Végül megérkezem a kérdéses házhoz. Bekopogok, és miután bebocsátást nyerek, rögtön India felé fordulok. Még három hete találkoztunk és monda el, hogy mit szeretne. Bevallom, nem vállaltam azonnal a felkérést, pont azért, mert tudtam, hogy nehéz lesz, de aztán rájöttem, hogy meg fogom tudni oldani a helyzetet, szóval pár perc (egy tea elfogyasztásának ideje) után igent mondtam.
          - Szia! Hogy vagy?
          Nem mindig futom meg a kötelező udvariassági köröket, de valahogy most úgy érzem, hogy szükség van rá. A kíváncsisága felcsigázása miatt? Az én szívverésem lenyugtatása miatt? Nem tudom, de végül csak megnyugszom, felé fordulok és leveszem a borítást a képről.
          - Annyi bagolyváltás után végül elkészültem vele.
          Egyelőre nem kérdezek rá, hogyan tetszik neki, az első reakció sok mindent elárul, kivéve ha valakinek amolyan pókerarca van. Addig is tördelem a kezem, remélem, jó lesz így, és nem kell változtatnom rajta. De ha kellene az sem lenne gond, van nálam egy kevés festék és néhány ecset, amivel meg tudom tenni a kisebb módosításokat.

Naplózva


India Zayathri
Boszorkány
*****


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 04. 27. - 08:56:52 »
+1

Életem egy képen



2001. április


szett

Izgatott voltam, mert mára vártam Esmét a festménnyel, amit rendeltem tőle. Régóta volt a fejemben egy kép, amit szerettem volna a hálószobám falára kiakasztani. A kép annyira tisztán megvolt, és többször is megpróbáltam lerajzolni, de egyszerűen nem sikerült, hiába, nem volt tehetségem a rajhoz. A tehetség olyan dolog, amit én mindig is komolyan vettem… Ha az ég olyan kegyes, hogy tehetséget adományoz az embernek, hát minden erejével tennie kell azért, hogy azt az ajándékot kibontakoztassa. Az én életemben ez a jóslás volt, és rettentően hálás voltam miatta, még ha néha nehézségeket is okozott ez a különös adottságom.
A képhez visszatérve, már két ismert művészt felkértem, hogy elmondás alapján alkossák meg a fejemben született képet, de egyik sem sikerült úgy, ahogy én azt megálmodtam. Elég kínos helyzet volt, mert természetesen kifizettem a festményeket, hiszen sokat dolgoztak rajta, de amikor kikérték a véleményemet, meg kellett mondanom őszintén, hogy nem erre gondoltam. Már majdnem feladtam a próbálkozást, amikor egy londoni galériában véletlenül megpillantottam Esmé egyik festményét. Annyira megfogott a stílusa, hogy muszáj volt megkérdeznem, kinek a keze munkája az a csodálatos kép. Szerencsére a galériában dolgozó lány készségesen megadta Esmé elérhetőségét, így bagoly útján felkerestem őt. A megérzéseim azt súgták, ő lesz az, aki végre valóra tudja váltani álmaim festményét.
Gondosan felkészültem a mai találkozásra, főztem egy finom teát, amit mindenféle kiegészítővel ellátva tálcán odakészítettem a dohányzóasztalra, némi friss gyümölccsel együtt. Egyszer már találkoztunk Esmével, amikor élőben elmagyaráztam, hogy mire is gondoltam, és mivel nagyon szimpatikus volt, szerettem volna kicsit beszélgetni is vele a festmény átadásán felül, ha ráér. Kopogtak, így gyorsan az ajtóhoz léptem és beengedtem a festőt. Kedves, finom nő volt, olyan, akinek a társaságában véleményem szerint a legtöbb ember jól érezhette magát.
- Szia! Hogy vagy? – érdeklődött, mire mosolyogva feleltem.
- Szia! De jó, hogy itt vagy! Hú, nagyon izgulok – vallottam be őszintén, aztán beljebb léptünk a nappaliba. Esmé nem sokat lacafacázott, rögtön megmutatta a képet.
- Annyi bagolyváltás után végül elkészültem vele.
Kellett egy perc, hogy felfogjam, mit is látok. Igen… Pontosan az a kép jelent meg előttem, amit évek óta a lelki szemeim előtt láttam… sőt, ha lehet, még csodálatosabb volt... és most itt volt élőben! Hirtelen minden érzés előjött bennem, amit ez a kép jelentett számomra… Emlékek… amik között számos fájdalmas és gyönyörteljes is volt… A menekülés és a honvágy, a nosztalgia és az újrakezdés érzése, ami az egész életemet jellemezte. A magány és az ezzel járó harmónia furcsa keveréke.
- Tökéletes! Épp ilyennek álmodtam meg! – mondtam Esmének könnyes szemmel, majd közelebb léptem hozzá, és ha engedte, megöleltem. Ösztönösen cselekedtem, talán túl sok volt ez neki így egyszerre, de ez a kép mindent jelentett számomra. Az életemet festette vászonra. Engem. A lényemet. Miután sikerült egy csöppet lehiggadnom, a kanapé felé mutattam.
– Nem ülsz le? Főztem egy kis teát… - tettem hozzá még mindig elérzékenyülve, bízva benne, hogy nem néz teljesen őrültnek.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 01. - 15:03:55 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Kemény munka volt ez a legutóbbi megrendelés, de megérte. Miközben dolgoztam rajta és azóta is érzem, hogy sikerült valami nagyon különlegeset alkotnom. Pont ezért félek tőle, hogy nem azt sikerül visszaadnom, amit India kért. Mondjuk, ha elutasítja, akkor is lehet megkérem, had állítsam ki a galériában. Az új tulajdonos talán beleegyezik majd. Még mindig nem sikerült találkoznom vele, de talán nem is baj. Egyelőre. Most még van az év végi nagy hajrá, majd a vizsgák után felkeresem, ha addig ő nem tenné meg.
          Roxmorts utcáin sétálva most mintha másként nézném a házakat. Még akkor is, mikor eltévedek és az a férfi nagyon megijeszt. Ez a baba nagyon megváltoztat, legalábbis én így érzem. Vajon szerelmem is észrevette rajtam, hogy valamiben megváltoztam? Lassan kezdek már gömbölyödni is. Azért attól félek, hogy akkor mi lesz. A teljes ruhatáram újra kell vennem. Sóhajtok, ez még nagyon messze van, de az biztos, hogy annyi költség lesz itt az elkövetkezendő hónapokban, ha lehet akkor még többet kell dolgoznom.
          Végül sikeresen megtalálom a kérdéses házat, be is kopogok rajta. Szokták mondani, jobb egyszerre lerántani a sebről a tapaszt. Akkor egyszer fáj csak. India hamar ajtót nyit, én meg gyorsan be is megyek, mielőtt még az a férfi megtalálna mégis.
          - Én is izgulok – rántom is le a leplet mind az érzéseimről, mind a festményről.
          Mintha egy kő esne le a vállamról, talán még hallom is koppanni a földön, mikor meglátom a tekintetét és az arckifejezését. Akármennyire is próbálja az ember leplezni az érzelmeit, a tekintet soha nem hazudik. Sikerült eltalálnom, és ezért hamar nekem is fülig kezd érni a szám.
          - Annyira örülök – megöleljük egymást.
          Ez már a totális megkönnyebbülés annyi izgalmas óra és nap után. Mind a kettőnknek jól esik az ölelés, ebben biztos vagyok. Elmosolyodom, amikor még nem látja. Bólintok egyet a kérdésére, és leülök a kanapéra. Egy tea most nagyon jól esne. Valami gyógynövényes.
          - Köszönöm.
          Kicsit jobban megnézem magamnak ezt a helyet. Olyan otthonos, és olyan különleges. Biztos meg lesz a képnek a helye. Majd lehet eljövök akkor is megint, amikor már a helyére került.
          - Tudod, nagyon hálás vagyok azért, mert engem kértél fel erre a képre. Sok kihívással kellett szembenéznem, és rájöttem, hogy van még olyan képességem, amit nem ismertem meg magamban.
          Legutóbb, mikor valamilyen külföldi tájról készítettem képet, akkor odautaztam a helyszínre. Mondjuk azért is, mert ott voltak azok a személyek, akiknek mindenképpen kellett szerepelnie a képen. Az úgy egyszerűbb volt, mint így.
          - Megvan már a helye? – kíváncsiskodom.

Naplózva


India Zayathri
Boszorkány
*****


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 05. 01. - 21:01:39 »
+1

Életem egy képen



2001. április


szett

Boldog voltam, amiért megszületett álmaim képe és annak is örültem, hogy Esmé szemében is büszkeséggel vegyes boldogságot láthattam a reakcióm után. Azonnal létrejött közöttünk egy mély kapcsolódás, úgy éreztem, mikor megöleltem és ő visszaölelt. A kép egész egyszerűen fantasztikus volt, és nem is lehettem volna elégedettebb. Ideiglenesen az egyik fotelre raktam, amíg leültünk teázni, de úgy helyeztem el, hogy lássam, és alig bírtam levenni róla a szemem. Esmé elfogadta az invitálás, és helyet foglalt, én pedig kitöltöttem neki egy csészébe a teát és felé nyújtottam.
- Tessék. A saját gyógynövényes receptem. Van benne borsmenta, hársfa és egy kis hibiszkusz is. Az nagyon megbolondítja – mosolyogtam rá, aztán magamnak is töltöttem és ittam egy kortyot. Az izgalomtól kicsit kiszáradt a szám, jól esett hát a frissítő ital. Igen meleg volt odakint és ebben az időben azt mondják, jót tesz meleget inni. Mondjuk nekem mindegy, hogy milyen évszakot írtunk, egy finom teára és kávéra mindig kapható voltam. Pláne ilyen remek társaságban. Esmé az a fajta nő volt, akivel szívesen barátkoztam volna. Intelligens, kedves és jó humorú, ez már rövid ismeretségünk alatt is kiderült.
- Tudod, nagyon hálás vagyok azért, mert engem kértél fel erre a képre. Sok kihívással kellett szembenéznem, és rájöttem, hogy van még olyan képességem, amit nem ismertem meg magamban – osztotta meg velem Esmé, mire elgondolkoztam. Bizony, ez tényleg nehéz feladat lehetett… Úgy megjeleníteni egy valós, és egyben mégis fiktív tájat, hogy sosem járt ott….
- Nagyon szívesen! Miután megláttam a képed, nem is volt kérdés, hogy te vagy a tökéletes festő erre a feladatra. Hogy tudtad megfesteni? Mi segített? – érdeklődtem kíváncsian. Tényleg érdekelt, hogy milyen trükk segített, ha egyáltalán alkalmazott ilyesmit.
- Megvan már a helye? – kérdezte azután, és én büszkén feleltem.
- Igen, a hálószobám falára kerül majd! Ha gondolod, megmutatom, hová, miután megittuk a teát – mosolyogtam. Reméltem, hogy nem érzi majd indiszkrétnek a helyzetet… Egyértelműen nem hátsó szándékkal hívtam a hálószobámba, habár gyönyörű nő volt, ez kétségtelen. De egyrészt tudtam róla, hogy komoly párja van, másrészt ebből a szempontból én kizárólag a férfiakhoz vonzódtam. Esmé aurájában ennek ellenére volt valami hihetetlen különleges fény, ami megfogott. Vajon minek köszönhető ez? Ki szerettem volna deríteni… Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy az égiek választ adjanak, amikor…
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de elképesztő, hogy mennyire ragyogsz… Csak nem… Csak nem vagy várandós? – tettem fel végül a kérdést, amire az előző sugallatom tisztán utalt. Kész boldogság volt már csak ránézni is erre a nőre, aki valóban sugárzó volt. Fiatal, tehetséges, és majd’ kicsattant az egészségtől és a harmóniától. Valószínűleg élete csúcsán lehetett… Nagyon örültem annak, hogy bár nekem a jövendölés szerint sosem lehet gyermekem, mégsem voltam irigy rá. Az életet mélységesen tiszteltem és csodáltam, és benne egy új élet virágzott… Nem éreztem hát mást iránta, mint őszinte lelkesedést és csodálatot, a féltékenység hála az égnek elkerülte a gondolataimat és érzéseimet.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 05. 03. - 20:35:16 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Olyan jó érzés, hogy ekkora örömöt okoztam Indiának. Nem is tudom leírni szavakkal, hogy ez nekem is mekkora öröm. Talán egyszer majd meg tudom mutatni, hogy milyen ez, de most egyelőre csak érzelmekkel tudok bármit is tenni. Az öleléssel és a mosollyal.
          Elveszem tőle a bögrét és beleszimatolok a teába. Mióta ismerem Hanát, azóta tudom, hogy a teaivásnak külön szertartása van, ezért nem is kortyolok bele azonnal. Először jöhet a szimat és hagyom, hogy kicsit hűljön is, mert képes vagyok teljesen leégetni a nyelvem.
          - Köszönöm, nagyon jó az illata.
          Egy kicsit meglötyögtetem az italt, majd belekortyolok. Tényleg istenien van elkészítve. Nem véletlenül mondják, hogy ha igazi teát akarsz inni, akkor Indiába kell menni. Ott értenek úgy igazán a készítéséhez.
          - Ez nagyon finom.
          Bele is temetkezek a csészébe egészen addig, amíg színt nem vallok arról, hogy mennyire örülök a felkérésének. Eddig is rengeteg ötletem volt azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne újabb technikákat kitalálni, amivel meg lehet reformálni a festészetet, akár a muglik számára is elfogadható módon, de mostmár tudom, hogy a kreativitásom előtt egy olyan út nyílt, amire bolondság lenne nem rálépni.
          - Nos, először eléggé kétségbe voltam esve, mert nem utazhatok most – kezdem a mesét. – Szóval csináltam egy vázlatot a leírásod alapján úgy, ahogy én képzeltem el például a házakat.
          Ez a vázlat egyébként még otthon meg van, igazából az összes egészen addig, amíg a kész képhez nem értem. Ki tudja, talán később is hasznukat veszem még. Az viszont biztos, hogy addig nem akartam eldobni őket, amíg a válaszom meg nem kapom a megrendelőmtől.
          - Mikor azzal megvoltam, akkor jött a gond. Hogyan fogom ténylegesen úgy ábrázolni, ahogy kinézhet. Napokig jártam a könyvtárakba, átnéztem a kiadóban, ahol dolgozom néhány könyvet, és még filmeket is néztem. Végül összeállt a vázlataim és a látottak alapján egy kép a fejemben, ami, mint utólag kiderült még mindig nem volt a végleges. Egy apró dolog hiányzott belőle. A lélek. Ott volt a képem, amit máskor késznek tituláltam volna, de tudtam, hogy valami hiányzik. Szóval beletettem egy keveset magamból azáltal, hogy nem munkaként és megrendelésként görcsöltem rá, hanem kihívásként és fejlődésként. Ekkor összeállt, és elnyerte ezt a formáját.
          Ezt így hallva lehet, hogy nem éppen a legjobb megfogalmazásban próbálom elmondani neki, de ez a lényeg. Beleraktam az emlékeket rólunk, a találkozásokról, az emlékekről, az érzésekről, amiket a meséi, történetei váltottak ki belőlem.
          - Remélem, nem tűnik úgy, mintha hülye lennék. Mármint tényleg így sikerült elkészítenem a képet, és még nekem is megmagyarázhatatlan picit. Eddig is beleraktam szívem-lelkem, ha valaki hozzám fordult egy kép miatt, de ez most mintha más lett volna.
          Óh, nagyon patinás helye lesz a képnek. Kicsit bánom, hogy nem látják majd többen, de végül is nem másoknak készült, és gondolom India sem mutogatás miatt készítette, hanem saját maga miatt. Gyorsan megiszom a teát, és indulásra készen állok. Fel is állok a helyemről, de India nem mozdul. Egy pillanatra azt gondolom, hogy talán valami baj van, mikor lehunyja a szemét. Gyorsan vissza is ülök a helyemre. Nem akarok tolakodó lenni úgy, hogy esetleg előre megyek és felderítem a terepet. Teljesen meglep, mikor újra kinyitja a szemét és felém fordul.
          - Öhm…
          Nem mondtam még neki erről semmit. Mikor kaptam a megbízást, akkor készültünk szerelmemmel a beültetésre New Yorkba. Ott készítettem az első vázlatokat.
          - Igen, nem sokkal azután fogant meg a baba, miután először találkoztunk. Még nem sokat tudok, de nagyon örülök neki. Jelenleg elégedett vagyok a karrieremmel, nem akarok ennél többet, így már csak ez a baba hiányzott az életemből. Alig várom már, hogy a karjaimban tartsam.
          Kicsit elkalandoztam, egy olyan jövőbe, ami még nagyon messze van. Nem akarok semmit sem elkiabálni. Mostanában úgy is szörnyűségeket álmodok. Például arról, hogy fekszem szerelmem mellett és egyszer csak vérezni kezdek. Akármelyik dokihoz mentem, mindegyik azt mondta, ha ilyet tapasztalok azonnal menjek hozzá kórházba.

          - Veled mi a helyzet? Vőlegény, család?

Naplózva


India Zayathri
Boszorkány
*****


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 05. 08. - 09:28:50 »
+1

Életem egy képen



2001. április


szett

Esmé hála az égnek nem nézett hülyének, hanem viszonozta az ölelésemet, és úgy éreztem, hogy neki is jól esett. Aztán mindketten helyet foglaltunk, és a teánkba temetkeztünk egy rövid időre.
- Köszönöm, nagyon jó az illata – dicsérte meg az aromáját Esmé, majd belekortyolt és szerencsére ízlett is neki. - Ez nagyon finom.
- Örülök, hogy ízlik – mosolyogtam, aztán nagyokat kortyoltam a teából. Ez az ital mindig megnyugtatta az idegrendszeremet, nem mintha annyira zaklatott lettem volna az utóbbi időben, hogy szükségem lett volna rá, de egy kis extra nyugalom mindig jól jött azért a munkám miatt. Mégis csak azzal foglalkoztam, hogy más emberek sorsát engedtem átáramolni magamon. Sokszor kellett rossz hírt közölnöm, ami megterhelő volt, mind a vendégem számára, mind nekem. Rám fért hát egy finom csésze tea vagy egy forró fürdő a nap végén. Tudatosan figyeltem rá, hogy ápoljam a mentális állapotomat, és egy héten csak négy napot dolgoztam, hogy legyen időm megtisztítani az aurámat és kipihenni a látottakat. Persze így is előfordult néha, hogy kéretlen, hívatlan látomások gyötörtek…akár a saját, akár mások életével kapcsolatban, de igyekeztem ezeket is elengedni, amennyire lehetett és másra koncentrálni.
- Nos, először eléggé kétségbe voltam esve, mert nem utazhatok most. Szóval csináltam egy vázlatot a leírásod alapján úgy, ahogy én képzeltem el például a házakat – mesélt Esmé a módszerről, melynek segítségével sikerült megfestenie ezt a csodálatos festményt.
- Mikor azzal megvoltam, akkor jött a gond. Hogyan fogom ténylegesen úgy ábrázolni, ahogy kinézhet. Napokig jártam a könyvtárakba, átnéztem a kiadóban, ahol dolgozom néhány könyvet, és még filmeket is néztem. Végül összeállt a vázlataim és a látottak alapján egy kép a fejemben, ami, mint utólag kiderült még mindig nem volt a végleges. Egy apró dolog hiányzott belőle. A lélek. Ott volt a képem, amit máskor késznek tituláltam volna, de tudtam, hogy valami hiányzik. Szóval beletettem egy keveset magamból azáltal, hogy nem munkaként és megrendelésként görcsöltem rá, hanem kihívásként és fejlődésként. Ekkor összeállt, és elnyerte ezt a formáját. Remélem, nem tűnik úgy, mintha hülye lennék. Mármint tényleg így sikerült elkészítenem a képet, és még nekem is megmagyarázhatatlan picit. Eddig is beleraktam szívem-lelkem, ha valaki hozzám fordult egy kép miatt, de ez most mintha más lett volna – árulta el, mire elismerően bólogattam.
- Jaj nem, dehogy! Tökéletesen értem, amit mondasz! Rengeteg munkát fektettél bele… de nagyon kifizetődött. Szívből köszönöm még egyszer! – néztem rá elismerően, és ezután jött a megérzésem a várandósságáról.
- Öhm… Igen, nem sokkal azután fogant meg a baba, miután először találkoztunk. Még nem sokat tudok, de nagyon örülök neki. Jelenleg elégedett vagyok a karrieremmel, nem akarok ennél többet, így már csak ez a baba hiányzott az életemből. Alig várom már, hogy a karjaimban tartsam – válaszolta őszintén, én meg melegen rámosolyogtam.
- Nahát! Nagyon gratulálok! Biztos vagyok benne, hogy csodálatos anya leszel! Ez a kis lélek jól ráérzett, hogy kiket válasszon a családjának – mondtam, aztán eszembe jutott valami.
- Figyelj csak! Szeretnéd tudni a baba nemét? Van egy biztos módszerem, amivel meg tudom jósolni – ajánlottam fel, és közben reméltem, hogy nem voltam túl tolakodó.
- Persze csak ha nem szeretnétek, hogy meglepetés legyen… - tettem hozzá, majd elgondolkodtam Esmé kérdésén.
- Veled mi a helyzet? Vőlegény, család? – érdeklődött kedvesen. Szerencsére már túlvoltam azon, hogy ezen elszomorodjak. Régebben gyakran uralkodott el rajtam a melankólia emiatt a téma miatt, de az utóbbi években, azt hiszem, sikerült végre túltennem magam a dolgon.
- Sajnos nincs egyik sem. Volt egy férjem, de a házasságunk maga volt a pokol. Ide menekültem előle. Azóta már halott. Auror volt, és halálfalók végeztek vele a varázslóháború alatt – árultam el röviden, hogy mi is történt Ryannel.



Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 05. 09. - 13:48:19 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Valahogy fura érzésem van már napok óta. Nem ettől a helytől vagy a képtől. Egyszerűen csak rosszat sejtek és félek, hogy a babával kapcsolatos ez a sejtelem. Mindent megtettem azért, hogy összejöjjön, és mégis minden pillanatban, a testem minden jelére. A medimágusomat már az őrületbe is kergetem, mert minden jel miatt küldöm a baglyot, hogy az jó volt vagy sem. Eleinte még elmondtam ezeket szerelmemnek, és akkor sikerült is megnyugtatnia, de mostanra már annyira elhatalmasodott ez rajtam, hogy néha magamtól is félek.
          Igyekszem elhessegetni magamtól ezeket a gondolatokat, ezért igyekszem csupa pozitív dologgal körbevenni magam. Ilyen a kép is, amit Indiának készítettem. Alig vártam már, hogy meglássa és ki is fizetődik ez az izgalom és a befektetett munka. Mikor megöleljük egymást, akkor mind a ketten megkönnyebbülünk. Érzem rajta, és ettől még inkább úgy gondolom, hogy minden perce megérte. A kép így bizonyos értelemben végig velem van… volt a terhességem első szakaszában.
          Gyorsan belevágok a mesébe arról, hogyan sikerült megalkotnom a képet. Szerencsére sikerül úgy megfogalmaznom a gondolataimat, ahogy valójában vannak és nem kell magyarázkodnom. Néha igenis bele tudok gabalyodni a gondolataimba és az a katyvasz, ami akkor szokott keletkezni még engem is meg szokott zavarni.
          - Köszönöm – mondom kicsit elpirulva. Még mindig nem vagyok teljesen hozzászokva ehhez a sok figyelemhez, ami azóta irányul felém a családom részéről is, hogy kiderült babát várok.
          Mint minden családban, az enyémben is vannak olyanok, akik nem fogadják el a kapcsolatom a szerelmemmel, de ők távoli rokonok, és mióta megismertem Willow-t, meghallottam a történetét, nem is nagyon keresem a társaságukat.
          - Lehet? – kérdezek vissza, aztán eszembe jut szerelmem.
          Engem hajt a kíváncsiság, ha elég idő eltelik már, akkor úgyis utánajárnék, de ha India meg tudná mondani, annak nagyon örülnék. Nem tudom viszont, hogy Ginevra örülne-e neki vagy jobban szeretné, ha meglepetés lenne. Én semmi esetre sem szeretném, hogy meglepetés legyen. Majd óvatosan rákérdezek, hogy szeretné-e tudni.
          - Igen, szeretném tudni – mondom ki végül határozottan.
          Aztán persze rákérdezek az ő családjára is. Egyik beszélgetésben sem említette meg korábban és a képen se kérte, hogy legyen férfi alak. A kérdésemre adott válasza viszont teljesen megdöbbent. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szörnyű lehetett neki. Le is sütöm picit a szemem.
          - Sajnálom, nem akartam a rossz emlékeket felkavarni.
          A háború mindenkinek okozott traumát, de lehet, hogy Indiának ez a tragédia inkább megváltás volt. Egy erős férfi, személyiség nem baj, ha van a nő mellett, de egy erőszakos az már teljesen más.
          - Mit csináljak ahhoz, hogy megtudjam a pici nemét?
          Izgatottan kezdek fészkelődni a helyemen. Csak találgatom, hogy újabb teát kapok majd, vagy a tenyeremre lesz szükség, vagy egyszerűen maradjak csak nyugton, vagy csacsogjak. Minden nagyon jól megy, tényleg.

Naplózva


India Zayathri
Boszorkány
*****


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 05. 14. - 20:53:34 »
+1

Életem egy képen



2001. április


szett

Örülök, hogy Esmé nem vette tolakodásnak a felajánlást, hogy megállapítsam a baba nemét. Van egy ősrégi jós módszer, amit Faith tanított meg nekem, és eddig bárhányszor próbáltam ki, mindig sikeres
- Lehet? – kérdezett vissza izgatottan a felvetésre, mire bólintottam. Egy kicsit még vacillált, de aztán határozottan rávágta:
- Igen, szeretném tudni – hangzott el a beleegyezés, mire én elkezdtem körbenézni a szobában, hogy melyik növényt válasszam ki a célra ezúttal. - Sajnálom, nem akartam a rossz emlékeket felkavarni – mentegetőzött közben, amiért a magánéletemről kérdezett, de hát ez engem egyáltalán nem zavart, így csak lazán legyintettem egyet.
- Ugyan már! Nincs semmi gond, régi történet, és tényleg túl vagyok rajta – igyekeztem megnyugtatni, aztán felálltam és odaléptem az ablakpárkányhoz, amin egy gyönyörű, napsárga orchidea kapott helyet. Megfogtam és az asztalra helyeztem, ami Esmé és közöttem kapott helyet.
- Mit csináljak ahhoz, hogy megtudjam a pici nemét? – érdeklődött Esmé, én pedig lelkesen beszélni kezdtem.
- Gondolj a kisbabádra és közben simítsd meg az orchidea egyik szirmát. Én közben elmondok egy titkos varázsigét, amit nem hallhatsz, de ez fogja megmutatni a baba nemét – mosolyogtam rá.
- Nos, mehet? – kérdeztem, aztán megfogtam a pálcám és megvártam, hogy ráhangolódjon a feladatra. Mikor hozzáért a virághoz, elmormoltam nonverbálisan a Revelatio varázsigét. Azért sem hallhatta ezt Esmé, mert ha nem látó alkalmazta, akkor nem működött. Ezért mi, látók, igyekeztünk titokként megőrizni a varázsigét, nehogy elértéktelenedjen mások szemében azáltal, hogy olyanok használnák, akik számára nem adatott meg a látás.
Néhány pillanat múlva az orchidea azon szirma, amit Esmé megérintett, feketére színeződött. Mosolyogva csaptam össze a tenyeremet és boldogan tudattam a kismamával a hírt:-
- Kislányod lesz!!! – mondtam örömtől csengő hangon, majd így folytattam:
- A feketére színeződött szirom jelenti, hogy kislányotok lesz. Ha fehérre változott volna, akkor kisfiú lenne – magyaráztam, és hagytam egy kis időt neki, hogy feldolgozza a hallottakat. Mégis csak nagyon fontos információ birtokába került most, és valószínűleg még azelőtt, hogy orvosilag meg lehetne állapítani a gyermeke nemét.
- Ha szeretnéd, nyugodtan leszakíthatod és elteheted a szirmot emlékbe. Létezik egy konzerváló varázsige, amivel sokáig meg lehet őrizni ilyen formában, anélkül, hogy kiszáradna. Ha gondolod, akkor elvégzem rajta a varázslatot – tettem hozzá.
- Na és mit szólsz a hírhez? - érdeklődtem kíváncsian. – Kislányt szerettetek volna vagy kisfiút?
Csillogó szemmel néztem rá, el tudtam képzelni, mennyire boldog lehet most. A szíve alatt hordta élete legnagyobb ajándékát, akiről most már azt is tudta, hogy kislány lesz. Mindent megadtam volna érte, hogy egyszer én is átélhessem, amit ő.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 05. 17. - 20:30:59 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Érzem én is, hogy megváltoztam New York óta. Valahogy türelmesebb lettem és békésebb.  A kíváncsiságom viszont semmit sem változott, és mint olyan, nagyon is érdekel bármi, ami új dolog. De tényleg bármi, és ha lehet, akkor a legeslegeslegjobban szeretem körbejárni a témát. Tanulni róla, ha lehetséges. Minden információra szükségem van, és minden tudásra, hogy fejlődhessek. Szeretek rajzolni, és szeretek új technikákon gondolkodni. Úttörő akarok lenni. Igen, most ez a célom, hogy legyen egy technika, amit majd úgy tanítanak a főiskolán, hogy én találtam ki. De persze csak azután, hogy a magánéletemben már minden rendben van. Soha nem helyezném a magánéletem elé a munkámat.
          Addig is, amíg ezeket a céljaimat elérem, úgy akarom élni az életem, hogy minden pillanatot megélek. Ezért is örültem neki, hogy India megkeresett. Nagyon sok mindent tett hozzá a tudásomhoz a kép elkészítése. Amíg sajnálom, hogy olyan dologra kérdeztem rá, ami Indiának szomorúságot okoz, addig izgatottan készülök arra, hogy megtudjam a kisbabám nemét. Annyira jó lenne, ha mindjárt olyan ruhákat tudnánk venni, és ha a neveket is úgy tudnánk keresgélni. Szeretem a meglepetéseket, de ez esetben inkább nem hagyatkoznék rá.
          Némán figyelem, ahogy az ablakból az egyik virág elém kerül az asztalra. Teljesen tanácstalan vagyok. Ugye nem kell elpusztítani majd ezt a csodálatos virágot? Aztán hamar megnyugszom, mikor megtudom, hogy mi a feladatom. Lehunyom a szemem.
          - Igen, mehet – bólintok is mellé anélkül, hogy kinyitnám a szemem.
          Megfogom az egyik szirmot, majd a babára kezdek gondolni. Arra, hogy mennyi mindent fogunk csinálni majd. Hogy mennyire büszke leszek majd rá, hogy rengeteg időt akarok majd tölteni vele, és arra, hogy milyen tökéletes család leszünk mi hárman. Képzeletemben kék szemei bontakoznak ki előttem és barna fürtöket is látok, aztán egy kis totyogót. Elmosolyodom már arra gondolatra is, hogy van egy másik élet a szívem alatt, amit hamarosan szerelmem is megcsodálhat.
          - Tényleg? – nyitom ki a szemem, mikor meghallom az eredményt.
          A kezemnél egy fekete szirom díszíti a virágot. Én nem is tudom, rózsaszínre vagy kékre számítottam, de pont ezért nem én vagyok a jós. Először letaglóz a hír, de nem is értem miért. Mindig is a lányok felé húztam jobban. Ennek talán Ambernek is köze van. Elliot unokahúgára időnként vigyázni, még most is, olyan nagy felelősség, de sokszor úgy elrepült az idő, hogy észre se vettem, mikor velem volt. Másrészről viszont a fiúnak is örülnék. Szóval nem is tudom miként gondoljak erre a babára most. Még úgy is, hogy tudom a nemét. Jaj, ezzel most még nagyobb bajban vagyok.
          - Nem szeretném, maradjon csak itt.
          Tudom, ha szükségem lenne rá, akkor bármikor eljöhetnék érte. Szerelmemnek még nem tudom, hogy szüksége lenne-e rá, de ha igen, akkor megkérdezem majd Indiát, hogy megvan-e még az a szirom és eljövök, vagy eljövünk érte.
          - Én… nem is tudom. Örülök neki, bármi is legyen a végeredmény, de valahogy megkönnyebbültem, hogy lány lesz. A fiúkkal nincs sok jó tapasztalatom. Oké, ez így nem igaz, de nagyon úgy néz ki, hogy annyi próbálkozás után mégis egy nő lett a nagy ő az életemben.
          Miután picit kezd leülni bennem a hír, a kezem a hasamra siklik. Hirtelen önt el a boldogság. Tehát tényleg meg lesz és a karjaimban foghatom majd, és boldogok leszünk. Azt hiszem, ebben a pillanatban én vagyok a világ legboldogabb embere.
          - Nagyon köszönöm – megyek oda Indiához és ölelem meg. – Nagyon boldoggá tettél most.
          Nem is engedem el pár percig. Valahogy érzem azt, meddig illetlenség és mikor kell elengedni az embereket. A pici fejlődése bennem, más utakat is megnyitottak bennem. Érzékenyebb lettem a körülöttem lévő emberekre.
          - Kaphatnék még egy kis teát, amíg tudok uralkodni magamon és nem sírom el magam örömömben? – törölgetem már így is a szemem.
– Persze, ha szabad. Ha nem, akkor inkább meghívlak a Három Seprűbe.

Naplózva


India Zayathri
Boszorkány
*****


az Orákulum

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 05. 20. - 10:45:17 »
+1

Életem egy képen



2001. április


szett

Izgatottan fogtam neki a varázslatnak, miután Esmé beleegyezett, hogy kezdhetjük. Nagyon kíváncsi voltam, mi lesz az eredmény. Volt egy megérzésem, de persze az csalhatott. A varázsige viszont tuti biztos volt, így erre bíztam magam. Nem is tudtam, hogy a helyében én mire vágytam volna inkább, ezen még sosem gondolkoztam el. Azt hiszem, túlságosan fájt volna tényleg belegondolni… de ha őszinte akartam lenni magamhoz, akkor valószínűleg tényleg mind a két nemnek ugyanúgy örültem volna. Mindig úgy éreztem, hogy egy nő is lehet vagány, merész, erős, miközben egy férfi is lehet érzékeny, empatikus és lágy. Szóval senkinél nem azt figyeltem, hogy milyen nembe született, hanem a személyiségét. Ebből kiindulva pedig tényleg lényegtelen lenne, hogy a saját gyermekem kislánynak vagy kisfiúnak születne, hiszen a személyisége kibontakozása lenne az, amit igazán izgalmas volna végig követni.
Mikor megosztottam a hírt Esmével, láthatóan nagyon meglepte a hír. – Tényleg? – kérdezte zavartan, mintha nem örült volna annyira, de amint kicsit is feldolgozta az információt, igazi lelkesedés csillant a szemében. Nem is csoda, hisz mostantól tudhatta, hogy kislányt várnak a párjával. Nagyszerű lehetett a tudat számára, és innentől kezdve bátran keresgélhettek nevet is a kislánynak, na meg beszerezhették a babaszobába való dolgokat is, ami azért nagyon praktikus, hiszen a babakelengye beszerzéséhez bőven kellett idő, ezt már gyermekkoromban is tudtam. Indiában szokás volt, hogy meglátogattuk az újonnan született kisbabákat a rokonoknál, és drága ajándékokat vittünk a picinek. Jól tudtam hát, mennyi mindenre volt szüksége az újdonsült szülőknek. A sziromra vonatkozó kérdésemre gyorsan és határozottan válaszolt a kismama.
- Nem szeretném, maradjon csak itt – felelte, mire bólintottam és átvettem tőle a szirmot. Majd elrakom a díszdobozomba, amiben a korábbi jóslások eredményeit tartottam. Volt már egy pár.
- Én… nem is tudom. Örülök neki, bármi is legyen a végeredmény, de valahogy megkönnyebbültem, hogy lány lesz. A fiúkkal nincs sok jó tapasztalatom. Oké, ez így nem igaz, de nagyon úgy néz ki, hogy annyi próbálkozás után mégis egy nő lett a nagy ő az életemben – árulta el Esmé, mire érdeklődve néztem rá. Nem tudtam, hogy egy nő a párja, ez eddig nem került szóba. De természetesen örültem a boldogságának, teljesen lényegtelen volt, hogy nő vagy férfi van mellette. És bizonyosan boldog család lesznek így hárman. Úgy láttam rajta, hogy mostanra nyugodott meg igazán, és kezdett el szívből örülni a hallottaknak.
- Nagyon köszönöm. Nagyon boldoggá tettél most – lépett oda hozzám és ölelt át ezúttal ő engem. Örömmel viszonoztam az ölelést, nekem is nagyon jól esett megint. – Nagyon szívesen – feleltem.
- Kaphatnék még egy kis teát, amíg tudok uralkodni magamon és nem sírom el magam örömömben? – kérdezte könnyektől csillogó szemmel. - Persze, ha szabad. Ha nem, akkor inkább meghívlak a Három Seprűbe – tette hozzá, én meg elnevettem magam.
- Hát hogyne szabadna! Van még bőven! – mosolyogtam rá, és teletöltöttem a csészéjét, majd az enyémet is. Miközben kellemesen iszogattuk a teát, odaadtam neki az előre kikészített kis szütyőt, amiben pontosan kiszámolva csilingelt a festmény ára.
- Még egyszer köszönöm! Hihetetlenül gyönyörű lett! Már ma kirakom a falamra! – mondtam hálásan Esmének, majd belefeledkeztem a teába, és átadtam magam az örömnek és a harmóniának, amit Esmé látogatása okozott számomra.

Köszönöm a játékot! Mosolyog
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 05. 25. - 10:31:16 »
+1

India
2001. április


~ set ~


          Hirtelen letaglóz a hír, hogy kislányom lesz. Nem tudom, hogyan kéne megfogalmazni azokat a szavakat, amikre éppen akkor gondolok. Talán nem is igazán gondolok semmire, csak bámulok és ízlelgetem a kislány szót. Barna fürtökkel, kék szemmel. Csodálatos lesz. Így még jobban várom már, hogy kibújjon majd belőlem, és ott tarthassam a karjaimban. Nem tudok mást tenni, mint megköszönni Indiának. Hogy a gondolataimat még egy picit összeszedjem, kérek egy kis teát. Úgy érzem, hogy most nem tudnék azonnal hazamenni. Előbb össze kell szednem a gondolataimat és kitalálni, hogyan fogom elmondani szerelmemnek.
          - Köszönöm – mosolygok rá, majd magamhoz veszem a csészét.
          Meg kell jegyeznem, hogy milyen tea ez, és kell szereznem belőle otthonra is. A tea és a jóslat minden pénzt megért nekem, de azért elrakom a kis szütyőt is. Minden sarló jól jön most. Nem elég, hogy még a családomnak is tartozom azzal az összeggel, amivel beszálltak a házamba, de most még elég sok dolgunk lesz a gyerekszobával is. Beleszédülök, ha belegondolok, hogy mennyi mindent meg kell tennem még. A dizájnját is ki kell találnom a falnak. Legyenek rajta állatok? Vagy virágos legyen? Legyen rajta mágia? Vajon megijesztené, ha az állatok mozognának?
          - Ha bármi eszedbe jut még, akkor szólj nyugodtan. Kitaláljuk.
          Egy kis ideig még beszélgettünk. Meséltem a terveimről, szerelmemről egy pár szót, kicsit talán illetlenül is sokáig maradtam. Bőven benne vagyunk a délutánban, amikor felállok és elköszönök tőle. Remélem látjuk majd még egymást. Olyan jó lenne.



Köszönöm a játékot!  Mosolyog
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.274 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.