+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Håkon Arnesen
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Håkon Arnesen  (Megtekintve 140 alkalommal)

Håkon Arnesen
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 02. 14. - 12:46:25 »
+2

HÅKON KNUT ARNESEN



Ár var alda þar er Ýmir bygði, vara sandr né sær né svalar unnir

        Alapok

jelszó || „Nézd Ellioooot, ez egy tévééé”
így ejtsd a nevemet ||hákon knüt árneszen
nem ||férfi
születési hely, idő || Torsvåg, Norvégia, 1970. június 18.
horoszkóp ||ikrek
kor || 30
vér || fél
munkahely || Egy Jørgen nevű csempésznek dolgozom


         A múlt

1970. Mondhatnám az, hogy a születésem éve rengeteg embert boldoggá tett. Azonban ez nem így volt. Szívek törtek össze, könnyek hullottak és fájdalomtól gyötrődtek rengetegen. S mindez csak azért, mert én a világra jöttem. S hogy miért?
Apám egy északi halászfaluban élt, amit Torsvågnak hívnak. A helyet csupa mugli lakta, akik a hagyományos életmódban hittek. Rönkházakban éltek, mellőzték a modern technológiát és éppen ettől váltak annyira híressé, hogy apám Knut Arnesen hamarosan valamiféle messiássá vált. A sajtó állandóan kiszállt a területre, hogy tudosítson ezekről a különleges emberekről, akik még életben tartották az északi istenek emlékét és azt az életmódot, amit oly’ régen éltek a helyi emberek. Sokan menekültek a város élet elől ide, hogy apám mentalitása szerint éljenek, kiszakadva az egyre rohanóbbá válló életből.
Knut Arnesen 1969-ig tökéletes családi életet élt. A falu legszebb nője volt a felesége, Helga, akivel két addigra már nagyobbacska gyereke volt, Alfred, a bátyám és Eydis, a nővérem. Minden idilli volt, egészen addig, míg egy nap apám néhány férfi társaságában útnak nem indult a közeli erdőbe egy zarándok útra. A legtöbben persze nem a természeti csodák miatt akartak odamenni, hanem, hogy találkozzanak azzal a boszorkánynővel, aki állítólag a fák között bújkálva élt. Rengeteg legenda terjedt róla, hiszen a favágók és a gyűjtögető asszonyok gyakran megpillantották szépséges, vékony alakját, amint elsuhant a távolban.
Már két napja gyalogoltak az erdőben, mikor apám apám először pillantotta meg a lányt. Gyönyörű, hullámos hajába bele belekapott a szél, gyönyörű, hófehér bundába burkolózva sétált végig a havas tájon. Knut később úgy mesélte el, hogy azonnal megbabonázta s nem tudva neki ellenállni követte. Egészen egy kis kunyhóig, ami kívülről rozogának tűnt, de amint feltépte az ajtaját gazdagság fogadta. Nem volt átlagos nő, hiszen nem űzte el a váratlan vendéget, csak bemutatkozott neki és az asztalához hívta enni. Gunhild volt a neve és valóban boszorkány volt. Azon az estén leült a kristálygömbjéhez és míg apám a vadhúsból evett, amit elétett, megjósolta, hogy fiút fog szülni neki. Ezen az éjszakán fogantam meg én.
Knut persze mit sem sejtve visszatért a falujába és élte tovább az életét, egészen a következő tavaszig, amikor is Gunhild megjelent. Az állapota egyértelmű volt, így hát Knut kénytelen volt színtvallani a feleségének. Helga féltékenységében elhagyta őt és a falu másik végébe költözött, csupán akkor tért vissza, mikor megszülettem. Ajándékokat hozott és megbocsátott apámnak, bár a házasságuk soha többé nem rendeződött.
Gunhild ellenben hamarosan apám szívének első helyére került. Nem zavarták a képességei sem, sőt rendszeresen komoly figyelmet fordított a jóslatainak. Az elkövetkezendő években még két öcsém született: Harald és Thor. Mikor a legfiatalabb öcsém is a világra jött, megkaptam a levelem a Durmstrangból. Ekkor világosított fel anyám arról, hogy milyen különleges képességek birtokában vagyok és az ő támogatásával még sokra vihetem.
Ebben az évben ismertem meg a skandináv varázsvilágot, ami meglehetősen ódivatú volt, de ettől függetlenül könnyen megtaláltam benne a helyemet. Szerettem az iskolát, bár tanulni kevésbé szerettem, mint mondjuk bajbakeverni magam a többiekkel.
Már az első évtől kezdve összebarátkoztam két másik norvég fiúval. Baldur került hozzám először közelebb, bár az ő szülei a városi életet preferálták mégis olyan könnyen megtaláltuk a közös hangot, mintha egyazon tőről fakadtunk volna. A harmadik év nyarát nálunk is töltötte. Baldur másik jóbarátja volt Svein. Eleinte tartottuk egymással a két lépés távolságot, ám a negyedik évben Baldur kimaradt az iskolából. A testvére meghalt és a szülei félték bárhová is elengedni. Állításuk szerint egy őrült varázsló gyilkolta meg a gyermeküket, aki egyébként akkoriban elég komoly fenyegetést jelentett. Ámokfutó volt, gyerekeket rabolt el és végzett ki a lehető legkegyetlenebb módszerekkel. Baldur bátyját pont a nyári szünet alatt kapta el, mikor az erdőben játszottak. Másnap már csak a megcsonkított holttestét találták meg egy barlang falához szögelve. Mindenkit elborzasztottak a történtek, még a Durmstrangban is megemlékeztek a fiúról.
Így hát egyedül maradtam Sveinnel, aki lényegében egészen addig csak akkor szólt hozzám, ha ott volt Baldur is, amúgy idegesenek voltunk egymás szemében. Most azonban, eljött az idő, hogy összefogjunk és vissza szerezzük magunknak a közös legjobb barátunkat. Svein csak bólogatott ugyan, de én a kamaszos buzgalmammal kijelentettem: - El kell kapnunk azt, aki megölte a bátyját.
Az akciót a téliszünetre terveztük. Mindketten elszöktünk otthonról, majd egészen közelmerészkedtünk ahhoz a helyhez, ahol a fickó több ember is megölt. Az erdő csupasz volt és nagyon hideg. Reszkettünk a prémes bundák alatt. Svein eddigre egyébként magasabb és izmosabb lett nálam. Amíg én a varázslásban voltam jó, addig ő fizikai küzdelemben is egészen megállta volna a helyét a maga kamaszos alkatához képest persze…
 - És most mi lesz? - kérdezte Svein, mikor megtaláltuk a barlangot, ahol Baldur testvérét megtalálták.
- Nem tudom… - vallottam be és csendesen bámultam a földet. A hóban rengeteg nyom volt, éppen elég frissek ahhoz, hogy tudjam nem rég járt erre valaki. Bele sem gondoltam, hogy nem lehet az a fickó, mert miért is térne oda vissza, ahol már egyszer nyomott hagyott?
Órákig vártunk, mire valaki előkerült. Valaki… valakik. Sokan voltak, furcsa, feketébe bugyolált tinédzserek, láthatóan mind muglik. Az egyik röhögve jegyezte meg, hogy úgy festünk, mint két ősember. Egy nagyobb gyerek meg egyetlen mozdulattal leterítette Sveint.
- Nem kellett volna idejönnöd kisfiú. - Közölte, mikor az egyik elém lépett és fellökött. Elég könnyű dolga volt, alacsony kölyök voltam és meglehetősen sovány is. A hóba esve azonnal éreztem, ahogy átáznak a ruháim és reszketni kezdtem. Aztán rúgdosni kezdtek. Legalább ketten-hárman. Éreztem, ahogy eltörnek a csontjaim… és aztán megéreztem a füstöt. Meggyújtották Svein ruháját. Ekkor vettem elő a pálcámat. Meg kellett védenem. Meg kellett mentem, hát elotottam… a kölyök pedig megijedtek és elmenekültek.
A varázslás miatt persze számon kértek. Svein kiállt értem, elmondta milyen “hősiesen” védtem meg őt. Hamarosan a Durmstrang akkori igazgatója is felszólalt mellettem és megúsztam a dolgot. Csak otthon jött az igazi számon kérés: mit kerestem ott, hogy tehettem ezt.
Ötödéves koromban Baldur ugyan visszatért, de sosem volt ugyanaz a fiú, akivel megismerkedtünk. A szülei eltiltották tőlem, hivatalosan is rendbontónak kezdtem számítani. Az anyámat is szájukra vették a szülők, mindenféléket pletykáltak róla: szerelmi bájitallal csábít el férfiakat. Igazság szerint a legtöbben féltékenyek voltak rá a szépésge miatt.
A hatodévemre készültem, mikor apám közölte, hogy újabb utazásra készül, ezúttal távoli hegyekhez. El akart zarándokolni egy olyan helyre, ahol közelebb kerülhet az istenekhez. Júliusban távozott… és még szeptember elejére sem tért vissza. Éreztem, hogy anyám aggódik, hogy valami benne is megváltozott. Ez akkor bizonyosodott be teljesen, mikor a következő nyáron hazatértem. Anyám más nő volt. Thor öcsémmel foglalkozott a legtöbbet, ő akkor még mindig odahaza volt mellette, még csak öt éves volt. Én és Harald pedig mellőzöttek lettünk, sőt anyám nem egyszer azzal bűntetett, hogy hozzám vágott valamit. Azt üvöltözte, hogy túlságosan hasonlítok apámra. Elment az esze.
Emlékszem, hogy féltünk tőle és állandóan a bátyámékhoz menekültünk, mikor rohama volt. Egy rosszabb héten akár napokat is töltöttünk ott. Helga kedves volt hozzánk, azt mondta, hogy Knut fiainak mindig lesz hely az ő házában. Végül anyám annyira megőrült, hogy egyszer Thorral a karjában rontott ránk Helga házában. Azt üvöltözte, hogy ellop tőle minket. Végül pedig neki esett a nőnek és meg akarta ölni. Fojtogatta, őrült szavakat és dalokat kántált, mintha azok átkok lennének. Majd egész egyszerűen megállt a szíve és meghalt.
Onnantól kezdve én, Thor és Haralad Helgával és a másik két testvérünkkel éltünk. Nem zavart, sőt Alfred mellett megtanultam férfinak lenni… és ekkor kezdődtek azok a furcsa álmok is. Először azt hittem, anyám halála viselt meg és csak rámálmok gyötörnek. De valahogy egészen más volt, mint egy egyszerű álom. Kínzó, sötét, sikolyokkal teli. Egyszerre ijesztő és mégis reményteli.
Egyik éjszaka újra rám találtak. A testem vergődött, az izmaim megfeszültek. De nem tudtam magamhoz térni. Aztán megéreztem Alfred érintését a homlokomon és ahogy valami olyasmit mormolt: - Térj magadhoz, öcsém. - Az előtt nem szólított az öccsének, így ez különösen nagy hatással volt rám. Amikor kinyitottam a szememet, csak felültem és öleltem őt. Büszke voltam, hogy ő a testvérem, mégha sokáig gyűlölt is azért, mert miattam szakadt el az apánktól.
Huszonöt éves volt, mikor kiderült, hogy apánk halott. Megtalálták a csontjait, a ruháit a helyen, ahová elzarándokolt. Ekkor döntöttek úgy, hogy a közösségnek új vezetőt kell választania. Hirtelen valamiért mindenki engem akart, pedig én más voltam, mint ők. Varázsló voltam és egészen más körökben mozogtam, mégha igyekeztem is a közösség része lenni. Alfred ekkora haragudott meg rám elsőként ismét. Láttam, hogy bántja a büszkeségét, hogy nem őt akarják… de nekem nem kellett ilyen “dicsőség.” Szívesen lemondtam róla. Így hát végül is, nagy nehezen de elintéztem, hogy Alfred legyen apám utódja.
Engem egészen más dolgok foglalkoztattak. Jó ideig pálcakészítő akartam lenni, ezért egy mester műhelyében dolgoztam inasként. Aztán meg ott voltak az álmaim, egyre sűrűbben, egyre intenzívebben találtak rám. A végére már odáig fajult, hogy ébren is megkísértettek.
Huszonhat évesen felhagytam a pálcák iránti rajongásommal. Kocsmárosként kezdtem dolgozni egy kisebb varázslónegyedben, de ennek is igencsak hamar vége szakadt… mikor a tulajdonos lánya egészen véletlenül teherbe esett és egészen véletlenül nem óhajtottam feleségül venni.
A kocsmában ismertem meg egy csempészt. A neve Jørgen volt. Azt állította persze magáról, hogy utazó, de ezt csak az vette be, aki még hitt a tündérmesékben. Hallottam miféle üzleteket köt a pultnál. Csak éppen soha nem szóltam bele és ő megjutalmazott  a hallgatásomért. Olyannaiyra, hogy amikor megtudta, hogy elvesztettem a munkámat, felkeresett és közölte, hogy lenne hely az emberei között. S hogy mi lenne a dolgom? Semmi különös, csak leveleket vinni bizonyos embereknek. Egészen pontosan angol embereknek Londonban. Hát így keveredtem a Zsebpiszok közbe és kapta lakást a Fonósoron.
Eddigra már egészen furcsa, baljós hangulat uralkodott Angliában, de 1997-ig nem nagyon foglalkoztam vele. Ekkor azonban meglátogatott Alfred. Emlékszem, egy eldugott kis kocsmában találkoztunk a mugli városrészben. Már ősz tincsek vegyültek a szakállába.
- Haza kéne jönnöd, Håkon. Harald aggódik érted.
- De miért? - kérdeztem értetlenül, hiszen tudták, hogy engem aligha érintene mindaz, ami itt folyik. A magam fajta ember meghúzta magát, ha kellett és előlépett a fényre, ha azt követelte meg a dolog. - Nem lesz semmi bajom!
- Én nem vagyok olyan, mint te… de még én is érzem, hogy ebben az országban valami nagyon nincs rendben… - vette halkabbra a hangját. - Helga szívesen látna nálunk megint. Kérlek, gyere haza! - Vállba veregetett, majd kifizette az italomat és egyszerűen távozott.
Nem hallgattam rá, ott maradtam s így kerültem kapcsolatba egy halálfalóval 1998-ban. Sosem mondta el nevét, rendszerint csuklyában mutatkozott. Leveleket kellett szállítanom tőle Jørgennek és fordítva. Hosszú ideig nem történt semmi, csak némán átadta a leveleket és távozott. Egy nap azonban valaki mást küldött maga helyett. Egy tagbaszakadt, kopasz, sebhelyes fickót, aki azt mondta, vele kell mennem, ha a levelet akarom. Már ekkor gyanús volt, de végül is követtem… és ez lett a vesztem. Rám támadtak, azt mondták adjam át az üzenetet a főnökömnek és addig rúgtak, míg el nem ájultam.
Hogy mikor tértem magamhoz? Lényegében hónapokkal később… hogy elfelejtettem-e valamit? Azt nem tudom. Jørgenhez költöztem, ő gondoskodott rólam, azt hiszem eddigre barátok lettünk és felelősséget vállalt értem. Kiderült, hogy a szakmája ellenére nem rossz ember, szép családja volt. Feleség, két kislánnyal. Fél évig éltem náluk, s egyiküknek sem volt egyetlen rossz szava sem, etettek, itattak, míg vissza nem tért a régi erőm és vissza nem tértem a saját koszfészkembe.
A munkám megmaradt, de sokkal körültekintőbb lettem. Ha veszélyben éreztem magam, inkább leléptem… s az álmok csak még erősebbek lettek…
 

        Jellem

Håkon sosem volt egyszerű eset, habár az esetek nagyrészében nyugodtnak és megfontoltan tűnik, valójában ezer meg ezer különböző erő dolgozik benne. Hol tűzes, hol pedig olyan jeges, mint a tavak vize télen. Valójában túlzottan is vakmerő, gyakran gondolkodás helyett azonnal beleveti magát mindenféle dolgokba és addig hajszolja őket, míg rosszul nem jár.
Alapvetően próbál nagyon férfiasnak tűnni, de még mindig élénken él benne az a kisfiú, akit olyan könnyen a földre taszítottak a nagyobbak. Ezért gyakran el is megy az önbizalma és meglehetősen hisztis lesz. Ilyenkor pedig, aki a közelébe megy, az nagyon gyorsan meg is bánja. Férfi létére sokat nyafog, bár váltig állítja, hogy utálja a nyafogást… ha ő csinálja, azt szabályosan észre sem veszi.
Nagyon lelkes tud lenni, ha az érdeklődési körének megfelelő dologgal találja szembe magát… ez csak akkor nem látszik, meg ha úrrá lesz rajta a depresszió. Az álmok, amik kínozzák kimerítik, leszívják minden enerigáját.

         Apróságok

mindig || sör, norvég nyelv, norvég hagyományok, sült hús, szakáll
soha || édes íz, törékeny nők, nyafogás (nem veszi észre, ha ő csinálja haha), gyengeség, fájdalom
hobbik || kis dísztárgyak faragása, pipázás, olvasás
merengő ||
A legrosszabb emléke az, amikor az apja holtteste előkerült.
A legjobb emléke pedig, amikor Alfred az öccsének nevezte.
mumus || az anyja őrült mása
Edevis tükre || Normális családi élet, pont úgy, ahogyan az apja szerette volna azt.
százfűlé-főzet || Küllemre a mézsörre hasonlít, de sokkal-sokkal édesebb, már-már gejl.
Amortentia || Tenger és fenyő illat keveréke.
titkok || Sosem volt még szerelmes.
azt beszélik, hogy... || Azt pletykálják róla, hogy olyan, mint az anyja. Őrült.


        A család

apa || Knut Arnesen; 65 ; mugli, meghalt
anya || Gunhild; 50; mugli születésű, meghalt
nevelőanya || Helga Arnesen; 65; mugli, szeretetteljes
féltestvérek || Alfred; 42, mugli, szeretteljes
Eydis, 39, mugli, semmit mondó
testvérek || Harald; 27, félvér, szeretetlejes
Thor, 19, félvér,  szörnyű
gyermekek || Inga; 5, félvér, nem ismerem
állatok ||háziállatok

Családtörténet ||

Hosszú történet - ahogy mondani szokás. Apám, Knut Arnesen egyszerű mugli, aki úgy döntött a főiskola elvégzése után, hogy a hagyományos életmódhoz tér vissza. Kis közösséget épített ki Norvégia északi részén, rengetegen csatlakoztak hozzá. Vagyona is igencsak sok volt, de azt sosem használta fel, csakha a közösségnek volt valamire szüksége. Bölcsességével mindenkit elkápráztatott, de a családjáról soha semmit sem mesélt. Helga, apám elsőfelesége Osloból menekült észrka, lényegében maga mögött akarta hagyni a muglik egyre rohanóbbá váló világát. Hamars egymásba szerettek és gyermekeik születtek.
Apám már harminc felett volt, mikor megismerkedett Gunhilddel. Anyám nem sokat mesélt az életéről, sőt még a vezetéknevét sem tudhattuk meg. Annyit mondott, hogy a szülei meghaltak és a muglik, akik nevelték, kitagadták, miután kiderült, miféle. Soha semmi egyebet nem tudtunk meg róla.
Harald és közöttem nagyon kis korkülönbség volt, mégis már akkor nagytestvérnek éreztem magam, mikor ő a világra jött. Megértettük egymást, mindig jó testvérek voltunk. Thor azonban, a legkisebb testvérünk egészen más volt. Túl sokáig volt anyánk szoknyája mellett, éppen akkor mikor megőrült. Belenevelte, hogy az istenek utódja és olyan képességei vannak, amikről mi csak álmodhatunk. Ezért nem jött ki velünk, mindig is úgy gondolta, jóval felettünk áll mindenben. A mai napig isteníti anyánkat, holott a végére már egészen megbolondult.
Alfred, akárcsak apám, varázstalannak született. Leghőbb vágya volt, hogy átvegye apám örökségét. Ezért hát hozzá segítettem, talán tudott róla, ezért is bánt velem olyan jól a későbbiekben is. Eydis volt az egyetlen lánytestvérem. Egyébként gyönyörű nő lett belőle, de hamar elhagyta a kis közösséget északon. Egy férfival szökött meg, hogy egy nagyvárosban kezdjen új életet, tőlem végig undorodott. Mindig is azt gondolta, hogy én vagyok a szülei házasságának tönkretevője.


        Külsőségek

magasság || 183 cm
testalkat || átlagos, kissé izmos
szemszín || kék
hajszín || világosbana
kinézet ||

Tipkus északi férfi: szakáll, oldalt lenyírt hajjal. A külsejére éppen csak annyira figyel, amennyire muszáj, de a szembetűnő, nagyon kék szempár mindenkiben mély nyomot hagy és talán azok szépségét szúrják ki elsőnek. Egyébként általában sötét ruhákban jár, de szereti a prémes kabátokat, amik az otthoni életére emlékeztetik.

        Tudás és karrier

pálca típusa || 13 hüvelyk, vörösfenyő, főnixtoll maggal
végzettség || kb a RAVASZ szintnek felel meg
foglalkozás || Küldönc
iskola || Durmstrang
varázslói ismeretek ||

Párbajozásban szinte kiváló, sőt a sötétvarázslatok területén is igencsak jól mozog. Azonban a látóképességeket, amiket az édesanyjától örökölt, sosem tanulta meg használni, ezért folyamatosan kínozzák rémálmok és látomások, amiket sem értelmezni, sem kihasználni nem tud. Ettől gyakran depressziós és fáradt, ilyenkor sokkal nehezebben koncentrál bármiféle varázslatra.

        Egyéb

avialany ||Jordan Patrick Smith

Ha lehet, Esmé nézzen! Köszönöm kacsint Puszi
Naplózva

Esmé Fawcett
Moderátor
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 02. 14. - 21:49:51 »
+1

Kedves Håkon!


Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és felkértél a bírálatra.
Nagyon tetszik a történeted, igazán különlegesre sikeredett.
Valamiért úgy érzem, maradt még benned bőven mesélni való, remélem
erről minél hamarabb fogok majd olvasni.
Nem kérdés részemről, az előtörténetedet




Gratulálok!
Hamarosan eligazító pm-et kapsz, amiben minden fontos
információ le van írva. Sok jó játékot kívánok!

Esmé
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.056 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.