+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Az Imbolc bál
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az Imbolc bál  (Megtekintve 2170 alkalommal)

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #90 Dátum: 2020. 03. 04. - 10:16:52 »
+5

AZ IMBOLC BÁL



2001. január 31 - február 1
- a történetben szereplő medimágusok, aurorok és őrvarázslók irányíthatók! -

Bár Mr. Oswinra már aligha volt szükség a támadás színhelyén. Ezt valószínűleg Miss Everfen is észrevette vagy csupán a fiú félelmét látva vonta félre, hogy megvárják, míg lenyugszanak a kedélyek. Ez nem is tartott olyan sokáig, ugyanis eddigre az őrvarázslók mellett néhány auror is megjelent, akik a kijárat felé irányították a tömeget. Így hamarosan az Oswin-Everfen páros is megindult kifelé, szorosan egymásba kapaszkodva. Mr. Fraser nagy nehezen magához ölelte a röhögőhörcsben szenvedő Raylát, mire a lány szép lassan megnyugodott, így őket is elkezdték kifelé terelni a helyszínről.
Mr. Finnigan még mindig remegett a történtek miatt. Ezért egy hozzájuk tévedő auror először tőle kérdezte meg, hogy jól van-e. Nem csoda, a fiú iszonyatosan sápadt volt. Miss Wyne és Miss Vanheim sebeit pedig az aurorral érkező medimágus hölgy látta el, majd miután elkészültek, szépen elindították őket is útjukra, vissza a Roxfort felé Miss Cassen társaságában. Mr. Finnigannek még ott kellett maradnia, hiszen elsőként a diákokat menekítették ki.
Mr. Fawcetthez  is érkezett egy medimágus és egy auror, aki alaposan kifagatta mindarról, ami történt. Mr. Belot persze nem volt rest kihasználni az alkalmat és közölni, hogy a professzor úr bizony egy perverz, majd szépen odébb terelték őt is Miss Liu társaságában a bozótos irányába, ahol a többi felnőtt várakozott. Mr. Fawcettmellett csupán a még mindig aggodalmaskodó  Miss Tachibana maradt. Miss Fawcett is odasétált a kedves rokonhoz, nem csak azért, hogy bizotsítsa róla, minden rendben van vele, hanem ellenőrizni akarta a sérülés komolyságát is. Néhány gondolatot pedig ő maga is hozzáfűzött a rögtönzött kihallgatáshoz.
Mr. Stærmose és Mr. Forest úgy tűnt, hogy végre összedolgoznak. Elliot vérét látva mindketten úgy gondolták, hogy ideje lesz kimenekíteni a férfit a tömegből. Nem érdekelték őket az aurorok sem, akik fel akarták tartani őket, míg a diákok eltűnnek a helyszínről. Hol a viking, hol az író lökték félre az embereket. A cél az volt, hogy minél gyorsabban kijussanak onnan.
Mr. Hansel kimászott az asztal alól, majd Lupa és Rose is követték őt. Ekkora lépett be pont a sátorba egy auror, aki megkérdezte jól vannak e. A különös látványról Lupa azonnal nyilatkozott, a többiek pedig csak hevesen bólogattak. Ezután a férfi kiterelte őket a sátorból, hogy a hegyről levezető úton végre visszatérhessenek a Roxfortba.
Odalent, a hegy lábánál egy újabb auror várta a diákokat, aki szép lassan visszakísérte őket a kastélyba. A legtöbben persze nem tudtak elaludni mindezek után. Már mindannyian sejtették: ez nem csupán a Szeszély volt, ez valami annál több és veszélyesebb, amit még viszonylag ép bőrrel megúsztak.
A felnőttek csak egy jó órával később hagyhatták el a helyszínt, miután az aurorok a legtöbbjüket kikérdezték a történtekről. Melyiküket ne zaklatta volna fel ez az egész? Melyiküknek nem okozott forgolódással teli estét?

KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!



Minden záróreag 5 pontot ér!
Megszabott hozzászólási sorrend nincs!
A kalandot március 8-án lezárjuk.

Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Hana Tachibana
Tanár
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #91 Dátum: 2020. 03. 04. - 12:04:39 »
+3


Az este további része tompán lüktetve telik a számomra és nagyjából csak hagyom, hadd sodorjon a tömeg, hadd sodorjon az a félős férfi, hadd sodródjak Willow felé, miközben ezernyi kínzó gondolat akar belül engem szétszakítani. Egyfolytában a halott lány járt a fejemben a házamból, és egyre jobban elsápadok, miközben az jár a fejembe, hogy lehet most is... Lehet most is... De nem vagyok olyan bátor még ahhoz sem, hogy végiggondoljam. Nem, nem. Még egy diákom halála. Bármelyik házból... Nem tudom hogy viselném, és nem is szeretnék belegondolni. Mindenképpen meg kell találnom Willow-ot, hogy az ő oltalmazó karjai közzé bújjak. Jelenleg az az egyetlen hely, ahol biztonságban érzem magam, és nagyon vágyok rá.
Gondolataimból az húz ki, hogy a velem sodródó férfival két óriási alak fog minket közre. A szívem megint a torkomba ugrik, és nem tudom, hogy jelenleg a sikítás, vagy a sírás határán vagyok-e. Összerezzenek Mikhail kiáltására, aki összegörnyed, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy valahogyan a kísérője felé evickéljünk.
- Chikushou! - kiáltok fel is káromkodok ingerülten, majd ha végre kiszakadunk a szorításból tudom hogy feleslegesen, de megkérdezem - Daijoubu desu ka? Öhm... are... jól van? - tudom, hogy felesleges kérdés, de szerencsére hamar odaérünk a nőhöz, és átadom neki a férfit. Egy félénk és barátságos mosolyt vetettem a nő felé, majd odasimultam végre Willow ölelésébe.
- Jól vagy?
- Hai, hai - bólogatok hevesen - Anata wa? - kérdezem aggódó szemekkel a kezét szorongatva és még mindig ott gyűrűzik bennem a félelem.
- Lehet tudni, hogy mi történik itt? - erre csak megrázom a fejemet és sóhajtok egyet az idegesebb férfi válaszára. Igen, talán ő csinálja jól, kitombolja magát azonnal és nem nyeldesi le a félelmét és a pánikot.
- Remélem a diákok jól vannek és egyikük se... - itt megint elharapom a mondatot, és az alsó ajkamba harapok. - Ó, Willow - sóhajtom és reszketegen bújok megint hozzá összeszorított szemekkel. Nem hittem volna, hogy ennyire káoszba fullad minden.
- Sajnálom, hogy így alakult ez az este. Egy nyugodt és szórakoztató programnak gondoltam, de úgy tűnik tévedtem.
- Daijōbu, Willow. Ezt senki sem tudhatta. Azt hiszem egy ideig a közös sütögetés és főzés tűnik a legbiztonságosabb programnak - mosolygok fel rá. Nem telik el sok idő, megjelennek az aurorok és aztán Willow mellé és Esmé is.
- Esmé-san! Úg yörülök, hogy épségben vagy és itt vagy és semmi... Mattaku, mi történt a nyakaddal? - ölelem meg őt is, és aggódva rápislogok. Az Aurrok kérdésére válaszolgatok én is, kötelességtudóan, de nem nagyon tudok mint mondani, csak egy sötét alakot láttam. De remélem másokkal sokkal többre mennek mint velem.
Lassan múlik el az este ezen része, és amint megindulhatunk a diákok után az iskola felé, úgy érzem álmatlan éjszakám lesz. ELbúcsúzom Willowtól és amint a szombámban állok magányosan, magamhoz húzom Akamét, és megállás nélkül ölelgetem, miközben a zaklatott elmém nem nyugszik le egy hamara. Féltem, és mindekit féltettem. Mert nem úgy tűnt, hogy ennek egyhamar vége lesz.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva


Charlie Oswin
Mardekár
*


fura szláv gyerek

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #92 Dátum: 2020. 03. 04. - 22:25:20 »
+1

Az Imbolc bál
2001. január 31 – február 1.




Ha Merel nem húz vissza és nem döntünk úgy, hogy kimaradunk ebből az egész dulakodós hisztiből, akkor biztosan rám tört volna valami pánikroham. Egyre több kép rémlett fel abból az időből, amit apám romos kis melléképületében töltöttem Csehországban. A szagok, a vér, a morgások, mintha mind-mind ott lettek volna körülöttem akkor is.
– Bocsi, nem bírom a tömeget annyira – jegyeztem meg Merelnek, mikor valahol félrehúzódva megálltunk. Éreztem, ahogy a hideg verejték végig csorog az arcomon, a nyakamon keresztül egészen a mellkasomig a ruhám alatt. A jobb kezem őrült módon kereste a cigarettás dobozt a nadrágzsebemben, de csak nem akart meglenni, pedig biztosan tudtam, hogy odatettem. Ráadásul a hasamban is ott terpeszkedett az az átkozott görcs, amit a korábbi ütés okozott. Legalább a hányingerem csillapodott eddigre.
Nem tudom, miért jött rögtön a hazugság ezzel a tömeg dologgal. Valójában nem volt nekem ezzel semmi bajom, sőt emberek között biztonságban éreztem magam. Nem figyeltem fel minden kaparó hangra és hittem azt, hogy figyelnek. A tömeg egy pajzs volt, ami megvédett attól, hogy fogva tartsanak megint.
– Kérem, mindenki hagyja el a helyszínt! A roxfortos diákok induljanak meg a hegy lába felé! – Magyarázta egy auror, de igazából nem mozdultam addig, míg egy újabb hullám magával nem sodort. Ekkor megfogtam Merel kezét és magamhoz húztam. Ezt a napot már jól elcseszte ez az egész cirkusz, ráadásul belőlem is kiszállt az élet, s nem nagyon volt ihletem ahhoz sem, hogy visszajutva a kastélyhoz egész egyszerűen berángassam egy mosdóba vagy egy raktárba… pedig idefelé jövet másról sem álmodoztam, mint ő meg én egy fülledt kis helyen.
Azért nem akartam annyiban hagyni a dolgot. A vágyaim megvoltak csak éppen elnyomta egy halom félelem és idegesség. Ezt nem akartam Merelnek mutatni, így rántva rajta egyet közelebb vontam még inkább és átkarolva a derekát vezettem lefelé. Aztán persze véletlenül megcsúszott a kezem a formás kis domborulatai felé. A feneke sem volt rossz, ezért elégedetten és egy halovány vigyorral megpaskolgattam.
– Szexis vagy – közöltem olyan egyszerűen ezt a bókot, mintha csak azt mondtam volna „szép időnk van.” Mindenesetre még ez is diszkrétebb volt annál, mint amik ma itt történtek. Ráadásul az utóbbi félórában a lehető legszörnyűbb oldalamat mutattam. Azt hiszem, nem akartam senkinek sem megnyílni a félelmeimről, pláne azokról a dolgokról, amik akkor történtek velem, mikor el voltam rabolva.
– Sajnos ez az este cseppet sem volt ideális, de ne hidd azt, hogy ez elterelte a figyelmemet rólad, sőt… csak még inkább tetszik mindaz, amit láttam. – Folytattam olyan stílusban, mintha tényleg nem viselt volna meg a dolog. – Nincs kedved elszívni egy vicces cigit valamelyik délután? Ismerek pár kellemes raktárt, ahol Frics rejtegeti a takarítószereit.
Aztán elvigyorodtam. Jó, ő is csak lány, azok meg szeretik a felhajtást és a romantikát, bár Merel azért nem tűnt annak az unalmas csitrinek, akit a pénzszórással lehet levenni a lábáról. Azért volt még egy-két jó ötletem, ami mindkettőnket elszórakoztatna talán.
– De ha valami kifinomultabbra vágysz, esetleg elmehetnénk meginni valamit a következő roxmortsi hétvégén…
Ekkor értünk le a hagy lábához, ahol egy újabb auror várt, hogy visszakísérjen minket a kastélyban. Csak a bejárati csarnoknál állítottam meg egy pillanatra még a lányt, hogy odahajoljak egy hosszú, szenvedélyes csókra, közben cseppet sem szemérmesen megmarkolásztam a melleit is.
– Jó éjt, szexi csaj!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Válasz #93 Dátum: 2020. 03. 04. - 23:42:11 »
+1

Imbolc bál



2001. január 31 – február 1.

outfit

Az orrvérzésem csak nem akart csillapodni. Sőt éreztem, ahogy percről percre rosszabb lesz. A vér fémes íze már egészen megtöltötte a számat, amitől egészen undorodni kezdtem. Igazából nem is nagyon fogtam fel mi történik, egészen addig, míg Forest és Stærmose el nem kezdtek egészen másfelé rángatni.
Kérem várakozzanak itt, míg a diákokat kimenekítjük! – mondta valaki a hátunk mögül, de nekem még mindig annyira vérzett az orrom, hogy nem kaptam levegőt, csak a számon keresztül. Borzalmasan szánalmasnak éreztem magam, ezért hol Sørennek, holt Natnak dőltem, hogy kicsit támogassanak. Egészen jól dolgoztak ezek ketten, még azt is megmertem volna kockáztatni, hogy amúgy kijönnének egymással, ha nem lenne miattam féltékenység… leglaábbis Nat részéről. Azt nem gondoltam volna, hogy Søren féltékeny. Ő valahogy mindig olyan nyugodt és határozott volt, ami tökéletesen megtestesítette az én szememben a nagybetűs férfit. Apámat is ilyennek láttam, még akkor is, mikor szigorú, fenyegető volt a hangja. Sosem veszítette el az önfegyelmét, akármilyen helyzetről is volt szó s akármennyire is hangot adott annak, amivel nem értetett egyet. Furcsa, hogy apám mennyire lenyűgözött, mikor még nem tudtam róla, mennyire gusztustalan.
Most olyan menők vagytok… – mondtam még mindig kicsit orrhangón, de már sokkal érthetőbben beszélve, mint korábban. Megtöröltem az orromat, nem számított, hogy az elegáns ruhám egészen véres lett, főleg a szmoking ujja és kicsit a kilógó ingem. Közben figyeltem, ahogy egy-egy tolakodó idiótát félre löknek előlem. Egészen jó érzés volt, hogy ketten is ennyire értem vannak. Egy ideje hiányzott a figyelem, így a dupla kedvesség most egészen megmelengette a szívemet.
A hegy lábához érve, kicsit elvontam őket oldalra, hogy ne keveredjünk bele a diákokba. Csak ekkor jutott eszembe, hogy talán jobb lett volna, ha Søren ott marad és vigyáz Esmére, de talán valahogy elkeverdetünk mellőle. Igaz, miután az a faszi, aki bántott, eltűnt, már sokkal kevésbé aggódtam érte.
Lehet, hogy nem kellett volna otthagynunk Esmét… – Nagy nehezen közben előrángattam a pálcámat és megpróbáltam helyre hozni az orromat. Talán éreztem a varázslat nyomán valamiféle roppanást is, de a fájdalom egészen megszűnt. Csak az volt a baj, hogy ettől még jobban vérezni kezdett az orrom. Érzetem, ahogy meleg nedvesség végig folyik az arcomon, a nyakamon és bemocskolja az ingem gallérját. Hát ezt a ruhát sem fogom megőrizni, jobb lesz tőle egészen megszabadulni.
Köszönöm a megmentést, uraim. – Tettem hozzá aztán nagy vigyorogva, nem mintha szükségem lett volna ilyesmire. Valószínűleg ez is egy olyan helyzet lett volna, amit ilyen-olyan módon túlélek. Nem volt ez olyan vészes, csak egy kis tülekedés, némi támadás és vér. De halál az nem volt… legalábbis én nem voltam semminek az áldozata sem a szemtanúja, szóval egy közepesen izgalmas estének tituláltam mindezt magamba. Jól esett volna persze, ha Nat egy kicsit jobban jelen van és nem csak rángatom magam után ide-oda, de azt hiszem emiatt már kár aggódni.
Nos, ki akar hazakísérni? – Nevettem fel aztán.


Köszönöm a játékot!



Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Elérhető Elérhető
« Válasz #94 Dátum: 2020. 03. 05. - 16:20:00 »
+1

A bál vége
- Jól vagy összerakva?- szólt rám Jay. - Jó, hát kurva para volt, de legközelebb sikolts belülről. Rose? Fehér vagy.
- Ühm…Csak... fáj a fejem... Ti jól vagytok? Úgy értem...
- Mi volt az a valami?
- Nem t'om. Valami bizbasz. Valami nagyon para bizbasz.
- Sosem láttam még ehhez hasonló dolgot... Tankönyvekben sem. Bár nem is láttam igazán részletesen... Ti igen? Annyi biztos, hogy arany színű volt... És... És az aurája... Olyan furcsa...
Tehát senki sem tudta, hogy mi történt, mégis mind éreztük. Kezdtem rosszul lenni az összeöntött italok, bűzös alkoholszagtól. Vajon a szagától is be lehet rugni? Remélem nem ma derül ki... Ahogy kezdtem megynugodni, megéreztem  sebeim fájdalmát. Szerencsére nem volt túl vészes, még sebtapasz sem kell rá. Végül Jay tette meg az első lépést és kimászott az asztal alól. Úgy tűnt, hogy elmúlt a veszély. Furcsáltam, hogy elmenekült az az alak, hisz mennyibe tartana legyőzni néhány tanulót?
Kijöttünk mind a búvóhelyünkról, amikor újra meglibbent a sátor ajtaja. Ijedten fordultam felé, de szerencsére senki veszélyes nem volt ott.
- Jól vannak?
Jól? Már amennyire... A ruháink szétszakadtak, tele vagyunk sebekkel, bűzlünk az alkoholtól, véresek vagyunk, zaklatottak, féltünk. De mindezt leszámítva igen, teljesen jól vagyunk.
- Én megvagyok. - mondtam végül.
- Mi történt itt?
Úgy tűnt átveszem a beszélői fonalat, kezd visszatérni a bátorságom, ami jó jel. De vajon hisz e nekünk? Tizenéves fiatalok, az italos sátorban... valami hihetetlent mesélnek.. igen.. biztos igazat mondanak...
- Nem tudjuk pontosan. Egyszer csak felemelkedtek a poharak és üvegek, majd összekoccantak és szanaszét repültek a szilánkok. Bemenekültünk az asztal alá, a tömeg kiment, majd bejött egy furcsa ember... - néztem a többiekre. - Nem tudjuk ki volt az, csuklya volt rajta, de... volt nála valami... Egy arany tárgy, ami... hát... volt valami fura hatása... Mind elkezdtünk félni, pedig nem történt semmi. Aztán, az ember eltűnt, hopponált.
Igyekeztem mindent végiggondolni úgy, ahogy történt, hogy mindent elmondhassak. Persze nem akarom közölni vele, hogy úgy éreztem mindjárt átváltozok, szerintem azt se tudja mi vagyok. Hogy a többiek mit gondoltak? Fogalmam sincs, de lehet jobb is. Ők sem olvasnak az én fejemben és én sem az övékben. Már csak ki akartam kerülni onnan, haza kerülni a puha ágymba és megszabadulni minden rossztól az álmaimban. Szerencsére nagyon jó alvókám volt.
Miután elmondtuk amire az auror kíváncsi volt, elvezetett minket egy ösvényre, ahonnan már a Roxfortba kerülhettünk. Végre vége a rémálomnak!
Kifelé menet láttam ahogy egy sátor füstöl, de már eloltották. Úgy tűnik így is elég meleg volt ahhoz, hogy a korom a levegőbe kerüljön és szétterjedhessen. Elég vészjósló kinézetű volt. Sérült embereket láttam, megjelentek más aurorok is. Kezdtem úgy érezni, hogy már biztnságban vagyunk, de még mindig ott volt bennem egy kis félsz.
A szobámba menet elköszöntem a többiektől, majd ruhástól bedőltem az ágyamba. Hát nem semmi este volt. Legalább megismertem új embereket, végülis a célom elértem, habár fura módon. Megcirógattam Sunyit, akinek szemmel láthatóan ne tetszett a szagom, egyetértettem vele. Elmentem megfürödni, akármilyen fáradt is voltam. Ki kell mosnom magamból a mai nap szagait. Az este legjobb pontja mégis az volt, amikor végre nyugton aludhattam és hallgathattam Sunyi cincogását.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #95 Dátum: 2020. 03. 05. - 22:47:09 »
0

-Finite. Bocs, de beleugrottál- szedem le a rontásomat pórul járt háztársamról, részben a figyelmemet is arról elterelni, milyen olcsó pipacsvirág is a valószínűség, legközelebb a célzást a pálcahegy a gerinccsigolyák közé nyomásával végzem majd. Feltéve, hogy nem immunis lenne még úgy is. Vagy hagyom a rákba, és nem próbálok proaktív tagja lenni a társadalomnak, tessék, az illetékesek is csak most kezdenek feltünedezni, hogy vagy mindegy már az adott szituáció, vagy az áldozatai oldották meg maguk.
Ez a világ tényleg megérdemli magát...
-Ameddig minket nem,..- vonok vállat Charlie kérdésére, és hagyom is inkább odébbtessékelni magam füstölögve. Legjobb, ha csak hagyom lecsengni a hangulatom, vagy elterelem a figyelmem, vagy miegyéb.
-Bocsi, nem bírom a tömeget anny...- A mentegetőzése közben bal kézzel belekapaszkodok a tarkójába, és mivel magam azért nem tudom csak így fél karral felhúzni, mert egy, nem vagyok olyan könnyű, kettő, nem vagyok olyan könnyű se, szóval sem én nem emelgetem magam félkézzel, sem más nem tart meg úgy, ha váratlanul éri, tehát ezek eredményeként Oswint húzom le a fejmagasságomra, és fogom be a száját egy csókkal.
Csak úgy. Meg esetleg feszültséglevezetni. Akinek inge, úgyse fog panaszkodni.
Na, csak megjelennek itt aurorok is, most hogy már csak helyszínelni lehet mit, vagy hazaterelni a tömeget, mint azt a szintén redundánsnak bizonyult biztonságiak is simán megtehetnék. Biztos akarok én aurornak aspirálni, ha ilyen hatékonysággal vannak bevetve? Lenne értelme?
-Lankadatlan éberség- biccentek a minket tessékelő példánynak, kevéssé kendőzött elégedetlenséggel, netán gúnnyal a hangomban. Inkább maradnom kéne a figyelmem elterelésénél.
A még mindig tettrekészen szorongatott varázspálcát inkább vissza is tűzöm a korábbi helyére, és magunk mögött hagyom a helyszínt.
-Te meg felettébb diszkrét.- Megfogom Charlie engem átkaroló kezét, és tárgyilagosan feljebbhúzom vissza a derekamra. Nem mintha én sokkal diszkrétebb lettem volna itt korábban, de egy nagyon pici látszatot azért csak illik megtartani.
-Elég egyértelműen nem nagyon terelte el bármi a figyelmedet rólam- pimaszkodok vigyorogva. Teljesen árttlanul letagadhaték bármi gyanusítást, miszerint az ujjam köré csavarom a srácot. Végülis minek fáradjak, ha csavarodik magától, még anélkül is, hogy csak egyenesen kitartanám az ujjam neki.
-Raktár? Tényleg? Egy csomó érdekesebb hely van ebben az iskolában, amiket nem is zavarnak sokan. Mint például Frics. Meg kényelmesebb,.. ismeretlenebb,.. nyugodtan lehetsz kreatívabb. Apropó, az a ...gyógynövény szorgalmi, az lehet most se lenne olyan alkalmatlan, de gondolom ezek szerint nincs nálad.
Hajlamos vagyok még a történteken füstölgésre, de mostmár kibírom tananyagon füstölgés nélkül is, ha nem pörgök rá a témára megint.
A búcsúcsókkal nincs ellenvetésem, de a settenkedő kezeit közben alkarral kihárítom kétfele, a mozdulat végére mindkét kezét a saját kezembe fogva, körívben levezetve a mozdulatot egy gyanútlan kézfogás magasságára, mint ha mindvégig ez lett volna a célja eleve. Azért vannak határok. Nagyon rugalmas, engedékeny, nem túl szigorú, de határok.
Naplózva

Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.427 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.