+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Hvor er varene?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hvor er varene?  (Megtekintve 209 alkalommal)

Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 01. 17. - 13:08:45 »
+1



Hol vannak az áruk?

Naplózva


Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 01. 17. - 14:33:15 »
+1



Adressat: Elliot

16+

A fejem hasogatott, és a szemem alatti karikák is óriási lepényhalként virítottak az éjszakában. Nem tudom mióta nem aludtam. Kísértettek a szörnyek, ami ennyi idősen kurvára gáznak hangzik, de nincs mit tenni ellene. Valahányadik napja csak megyek egyik kurvától a másikhoz, és utána nem lesz jobb semmi, aztán egyszer csak elkezdtem szex után az egyiknek a hajócsomókról magyarázni, míg el nem aludt.
A hopponálás is csak rátett erre a rosszullétre, elég sok piát öntöttem magamba, így meg kellett állnom az egyik fánál, hogy férfiasan megszabaduljak a kavargó gyomrom tartalmával. Utáltam hányni, annyira gusztustalan volt az egész. Ettől az egy dologtól mindig is undorodtam. Jævla for livet. Őszintén megletősen kevés kedvem volt eljöni ebbe az eldugott helyre, hogy átvegyek egy csempész árut, de nagyon is ragaszkodtak hozzá, hogy én csináljam. Tény, ami tény, eddig sosem kaptak rajta. Azt tudom róla, hogy egy újfajta drog, amit majd el akarnak terjeszteni a mai kamasz kölykök között, akiknek az élete olyan silány, hogy ezekkel akarják feldobni. Hurrá, Søren, hozzájárulsz egy csomó kölyök megnyomorításához. És amúgy ki nem szarja le? Ha nem veszik, nem szoknak rá, ennyi. És nem is érdekel mások szaros élete. Épp elég a sajátoméban térdig gyalogolni.
Ahogy lecsillapodott a gyomrom tartalma, felegyenesedtem és körbe néztem. Borult ég, szemerkélő eső, keserű hangulat, tipikus brit vidék. Bár a hűvös nem izgatott különösebben, odahaza sokkal hidegebb volt. Éjszaka közepében jártam, itt-ott felrepült néhány madár, de azon kívül egy klasszikus lerobbant angliai ház birtokán ácsorogtam. Nem is nézett ki olyan rosszul, igazából ha felújítaná valaki minimálisan még lehetne is használni fűtermesztésre, úgyse jár erre senki.
A talpam alatt recsegett a fadeszka, ahogy beléptem a házba. nem voltam túl tiszta így gőzöm sincsen hirtelen, hogy a padláson van eldugva, vagy a pincében. Hogy kitisztuljon az elmém, előkapartam a fekete szövetkabátom belső zsebéből a szivaromat, és meggyújtottam. Félhomályban álltam ott és lusta voltam használni a lumost is. Jót tett ez a pillanatnyi vaksötét és némaság, hogy a háborgó tengerhez hasonló lelkemet lenyugtassam egy kicsit.
Nem tudtam megmondani meddig ácsorogtam ott, de aztán a fülemet megütötte valami neszezés a ház belseje felől. Erre viszont éber lettem. Na mi a fasz, megtalálta volna valaki az árumat? Nagyon ideges lettem el is felejtettem minden bajomat. A legtöbb stresszhelyzetben mindig ki tudtam józanodni, hiszen elég sok dolog forgott most is kockán. Ha a rendelőnek eljátszom a bizalmát azzal, hogy lebukik a csomag, vagy meglopják, akkor nekem annyi. Annyi a kikötőben lévő dokkomnak, annyi a hajóimnak és annyi a nevemnek is. A hibázás nem volt nálam megszokott, és ha nem teljesíteném a megbízást komolyan viking létemre harakirit csinálnék, mert rettenetesen szar lenne. Előre lendültem és igyekeztem nem nagy zajt csapni, de a deszkák minden lépés alatt megnyekkentek. Gondoltam ha már alattam ilyen hangokat ad ki, a betörő helyzetét is elárulhatja. Bár kérdéses hogy ki is most itt a betörő. Legyen inkább tolvaj.
A sötét homáyban aztán kirajzolódott előttem a nappali, a boltívvel elválasztott konyha és étkező, a szaggatott függönyök, a bogár rágta, lyukas bútorok, a tucatnyi pókháló. Nem is tudnám megmondani meddig jártam fel-alá, míg rá nem bukkantam arra a bizonyos tolvajra, aki az árumtól akart megfosztani. Először csak a körvonalát láttam, így aztán rá is dörrentem, mert hátba támadaást nem tartottam becsületes dolognak, mégis csak férfi vagyok.
- Te meg ki a fasz vagy? Honnan tudtál arról?

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 01. 22. - 19:31:12 »
+1

Hvor er varene?



Søren
2001. január

outfit

Ja… azt elfelejtettem mondani, hogyha el akarod lopni azt a kupát, akkor nem ártana először megszerezned a hozzá vezető térképet – közölte Rivers olyan nyugalommal a képén, hogy hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most viccel-e vagy komolyan gondolja. Már lassan két hete próbáltam utánanézni a középkori kupának, amire igencsak jó kis halom pénzért állított rá. Erre kiderül, hogy van hozzá egy komplett térkép és nem nekem kéne utána nézni, ami amúgy marha sok idő.
Ez komoly, öregem? Csak így benyögöd két hét után, hogy hé, O’Mara, ugyan szerezd már meg a térképet, ami elvezet a kincshez… – Utánoztam a hangját a mondandóm végén, majd nagyot sóhajtva megforgattam a szememet. Ujjaim rásimultak az előtte pihenő, lángnyelvvel teli pohárra és magam elé húztam. Az ajkaimhoz emelve, nagyot kortyoltam belőle. Ennyi a minimum, hogyha már így kibaszott veled… A hang úgy bíztatott, mintha ez csak természetes volna. Végül is Rivers sem éppen rossz darab, csak valahogy bűzlik az egész jelleme. Már ránézésre is könnyű volt megállapítani, hogy a kimértsége megjátszott és sokkal több van a felszín alatt, mint egyszerű összekötő vagy éppen műkincskereskedő – mondja magát, aminek akarja.
Hol a fenében van ez a térkép akkor? – érdeklődtem.
Ez a bibi, tolvajkám – közölte, majd kihúzta magát a székében. Kidüllesztette az izmos mellkasát és úgy vigyorgott rám, mintha máris tudnom kéne választ. Hátra dőltem és kérdőn felvontam a szemöldököm, miközben megint vettem magamhoz egy kortyot a lángnyelvből. Hagytam, hogy végig égesse a torkomat, végig haladva egészen a gyomromig, ahol aztán kellemes meleggé alakulva kicsit talán fel is élénkített.
Egy elhagyott villában van a városban, egy-két igencsak értékes cucc között. Úgyis mondhatnám, hogy egy elég kemény bűnszervezetbe fogsz beletenyerelni, ha rajta kapnak. – Magyarázta önelégült vigyorral. Kezdett az az érzésem lenni, hogy egyenesen el akar tenni láb alól. De igazából nem tartottam fel tovább. Nem volt értelme.  Csak a helyszín érdekelt, aztán tovább is álltam – természetesen csak miután kihúztam belőle még egy pohárka lángnyelvet.
Ha boldogtalan voltam, hát ittam és ha ittam, gyorsan lerészegedtem, főleg, mióta nem ettem még annyit sem, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy normális ruha sem volt nálam, mióta Foresttel összekaptunk. A Suttogóba nem érkeztem hatalmas bőrönddel, minden márkás ruhadarab Tengerszemben vagy Dean házában maradt. Nekem csak egy kávéscsészém volt, egy hálózsákom és egy pizsamának használatos ruha. Így hát ma is abban voltam.
Odakint talán egy egészen kicsit fáztam, de mit számított? Ahogy a villa közelébe értem és megéreztem azt a vibrálást már jött is az adrenlain hullám, ami minden kellemetlenséget elmosott. Többek között a lábamban makacsmódon lüktető, borzalmas fájdalmakat is. Már megint az az átkozott heg volt, amit már lassan két éve szereztem… abba a sebbe tényleg majdnem belehaltam. Az is egy hasonló, elhagyatott épületben történt. Az egom azt mondatta velem, hogy menjek előre, képes vagyok egyedül bármin átverekedni magam… és akkor jött a csapda, a tüske, a vér. Örülhetsz, hogy élsz, te barom… – Így emlékeztettem magam a történtekre, majd egész egyszerűen egy kissé félreesőbb ablaknál, ahol megvolt bontva a deszka, bemásztam. Nem sokan fértek volna be itt, csak kisebb termetű, soványabb fickók vagy kölyök. Meglehet, ez az alkat volt az, ami miatt minden vonzerőmet elveszítettem Nat szemében, mégis rengeteg előnnyel járt, hogy jó egy éve már hatvan kiló alatt vagyok. Könnyedén surrantam be bárhová.
Szuper, O’Mara, akkor most kapcsold be a megfelelő érzékeidet és siess! A hang megint parancsolóan csendült bennem, én pedig gondolkodás nélkül indultam meg a lüktető érzés felé. Nem figyeltem annyira poros-penészes bútorokat, sem a falról csüngő pókhálókat, éppen csak kikerültem, ha szükséges volt. Így jutottam el valami letakart, ládákba rejtett cuccig. Éreztem, hogy ott van valahol… valami… de nem tudtam mi. A térképnek aligha lehetett mágikus képessége, hacsak nem kifejezetten „kulcsként” készítette el valaki. De nem… valahogy ez az ügy kezdett nem tetszeni. Mit keresek én csempészek helyén, ha Rivers nem akar szándékosan megöletni?
Zaj. Nem számít, csak a kincs. Zaj. Nem… nem… a kincs…   O’Mara, ezek lépések! A hang úgy dörrent rám, mint hang, valahonnan hátulról, a ház sötét félhomályának rejtekéből.
Te meg ki a fasz vagy? Honnan tudtál arról?
Bele sem gondoltam, hogy az egyik csempész lehet az. Olyan nyugalommal fordultam meg, mintha csak otthon lennék és egy várt vendég érkezne. Dohányszag, valami sós, tengeri illattal keveredve, amit annyira megszerettem az elmúlt időszakban.
Hm… – Sóhajtottam egyet, majd közelebb léptem, hogy lássam, kivel is állok szemben. Magasságra megközelített Natot, ezt láttam meg először, majd a rövidre nyílt hajat, amihez szakáll társult. Széles vállak, talán kicsit keményebben formált szavak. Valami északi, valami vad áradt belőle, amit a dohányszag csak még érdekesebbé tett. Valami megfeszült a testemben.
Nem tudom mi az az arról – Mondtam meglepő őszinteséggel és közelebb lépve hozzá megérintettem a mellkasát, mintha csak meg akarnám simítani. Igazából még mindig éppen csak ki tudtam venni a vonásait. – Na figyelj, nagyfiú… én nem akarok veled harcolni. Szépen beszéljük meg ezt, hogy is mondjam… civilizáltan. Biztosan találunk valami megoldást, ami mindkettőnknek jó.

Naplózva


Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 02. 02. - 19:29:40 »
+1



Adressat: Elliot

16+

Az ügyefeleim egytől egyig eléggé mocskos alakok. Az alvilág fekete részén mozognak, távolról mozgatnak dolgokat, és akiknek baszott nehéz volt elnyerni a bizalmát. Minden esetre kurva gazdagok, és nagyon nem akarom elveszíteni a bizalmukat olyan nevettségesen piti tolvajok miatt, akik beleszarnak a levesbe. Nem bírtam őket, túl gyávának gondoltam őket, akik képtelenek megküzdeni azért, amit akartak. Harcban meghalni rendkívül hősies dolog, de ezek az angolok többségében elég beszariak. A megrendelőm, akinek le kell szállítani az anyagot, egy elég ismeretlen névnek számít a felszínen. Hoopkirk. Egy pénzes alak a többi közül, akik nagyjából a feketepiacon vesznek ezt azt. talán még törzsvendég is. De van egy kurva jó kis hobbija. Rajongott a kölykökért. A kölykök meg a drogért, amit ő adott. Tökéletes üzlet mind a két oldalon lévő szenvedélybetegeknek. Még egy kis lebuja is volt, valami olcsó szappanboltnak álcázva. Milyen szellemes. Azonban ez a pedofil drogbáró nem szerette a csalódást, de a tiszta munkát annál inkább. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy ez a faszi rám szálljon és kiheréljen. De volt egy olyan érzésem ennél azért sokkal több szart kapnék a nyakamba, ha nem szállítom le neki az árut.
Idegesen toporogtam hát az árnyas, poros lakásban, és vártam, hogy megszokja a szemem a sötétet. A neszezés felé indultam, és a nyomokból ítélve tényleg járt előttem valaki, a pókhálók félig a poros padlóra voltak szórva, és még lábnyomokat is megőrizte a ház mocska. Cseles ide rejteni valamit, nem? Ha valaki itt kellemetlenkedne, mint most, simán lebukhat. Azt nem értettem, miért nem volt sehogy sem védve. Lehet nem is volt, de az eléggé abszurd. Vagy valaki feltörte a varázslatot és idejött. Talán az a valaki, akit én le fogok fejezni. Természetesen csakis tisztességesen.
Alacsony alak volt, sovány, amin meg sem lepődtem. A tolvajoknál ez szabványméret. Higgadtan kifújtam az orromon a szivarfüstöt. Ami előtt gyorsan felmértem, hogy az anyag-e. Nem volt egy vaskos alak ez a fószer, így egészen könnyen felmértem az, hogy ez csak valami nagyon ide nem illő láda. valamiért az az érzésem volt vele kapcsolatban, hogy valaki járt itt, vagy ide tette, vagy leporolta vagy kivett valamit belőle vagy bele tett. De nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy ahhoz a ládához valaki ebben egészen frissen hozzányúlt. A kérdés már csak az volt, hogy a drogot is megtalálta-e, mert ha csak egy fél gramm is hiányzott belőle, nekem aztán meszeltek. Nem voltam gyáva alak, és ha mind az összes testőre is jött volna nekem, Hoopkirnek, akkor is küzdöttem volna velük, még ha már a tüdőmet ki is köpném. De nem voltam hülye sem, tudtam, hogy nem játszhatok a bizalmával, mert rábaszhatok. Nagyon durván. De most tudtam, hogy meg kell őrizni a hidegvéremet. Szerettem volna egyből neki ugrani, de előtte férfiasan felmértem szemből is. Mandulavágású szeme és nagyon gyerekes arca volt, mégis volt valami sunyi csillogás a tekintetében, ami mélyről fakadt és talán magamban megjegyeztem nem olyan gyenge és törékeny, mint amilyennek látszik.
– Nem tudom mi az az arról – mondta mire felfelé fújtam egy utolsót a szivarommal és lepöckölve a földre rátapostam.
- Valóban? - fordítottam féloldalasan a fejemet és szigorúan meredtem rá. Őszintének tűnt. Nem mintha ezzel egy csapásra bíztam volna benne. Tolvaj volt. Arra hogy a mellkasomat taperolta, csak felvontam az egyik szemöldökömet. Egyelőre eléggé furcsa fazonnak tűnt, és azt lattolgattam magamban, mikor támadjam meg. Meg egyáltalán megéri-e megtámadni.
– Na figyelj, nagyfiú… én nem akarok veled harcolni. Szépen beszéljük meg ezt, hogy is mondjam… civilizáltan. Biztosan találunk valami megoldást, ami mindkettőnknek jó.
- Ha tárgyalni akarsz, akkor bizonyos feltételek között lehet róla szó, de inkább mondhatjuk ezt férfias. Az árumért jöttem - fontam magam előtt össze a karomat megfeledkezve arról, hogy éppen taperol. - Ha megfújod, lefejezlek. Akár puszta kézzel, akár baltástól, de lefejezlek. Kössünk ideiglenesen egy megállapodást. Bármiért is jöttünk, a másik szajréja le van szarva. Gondolom te már megtaláltad amiért jöttél... - néztem a mögötte lévő ládára és közben a megállapodás gyanánt beleköptem a tenyerembe és kezet nyújtottam felé. A kisvárosban mindig ezt tette apám, ha valakivel üzletelt. Régi szokás volt. Közben a szememmel egy távolabbi pontra meredtem, mert már megint éreztem, hogy néz egy gennyes szempár a sötéten.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 02. 03. - 14:41:02 »
+1

Hvor er varene?



Søren
2001. január

outfit

Nem tudom mi birizgálta az érzékeimet. Fogalmam sem volt, mi az a lüktetés ott mélyen, ami a szívemen át minden testrészemet átjárta. Mágia volt, de még milyen… volt itt valami más… van itt valami más… A hang búgott, mint valami ribanc, aki éppen csábításra készül. Én pedig úgy éreztem, nem is igazán a térkép miatt vagyok itt. Volt valami sorszerű, ami egész egyszerűen felül írta mindazt, amit Rivers mondott s másért sodort hát ide. Ezért, mikor ábrándozva pillantottam a velem szemben ácsorgó, férfias alakra, nem csak ő, de valami egészen más is megbabonázott. Tudni akartam, tudnom kellett mégis mi a fene az.
Nevezd még egyszer „nagyfiúnak” és letépi a fejed – a hang gúnyolódott, ahogy ujjam a kissé hitetlenkedő fickó mellkasán táncoltak. Nem különösebben érdekelt a megjegyzés, ugyanis flörtölhetnékem volt. Hogy együtt vagyunk-e Nattal? Éppen nem. Hogy próbálkoznék-e vele még egyszer összejönni? Talán és talán próbálkozom is. Ennek ellenére úgy éreztem, megérdemlek ennyit. Nem valószínű amúgy sem, hogy viszonzásra talál a dolog és nem azért, mert velem van gond. Egyszerűen csak kevesen olyanok, mint Forest. 
Ha tárgyalni akarsz, akkor bizonyos feltételek között lehet róla szó, de inkább mondhatjuk ezt férfias. Az árumért jöttem – magyarázta, közben leeresztettem a kezemet, nem játszva tovább a mellkasa felett húzódó ruhadarabbal. – Ha megfújod, lefejezlek. Akár puszta kézzel, akár baltástól, de lefejezlek. Kössünk ideiglenesen egy megállapodást. Bármiért is jöttünk, a másik szajréja le van szarva. Gondolom te már megtaláltad amiért jöttél...
Megköszörültem a torkomat, ahogy beleköpött a tenyerébe és felém nyújtotta a kezét. Most meg kéne fognom? Most ezt meg kéne fognom? Egy pillanatnyi pánik futott át rajtam. Nem zavar mások nyála, ha éppen nem ilyen helyzetben kerül a bőrömre. Végül mégis elvigyorodva csaptam a tenyerébe a tenyerem és jó erősen megszorongattam a kezét. Nem engem nézett és ez nem tetszett. Szeretem a figyelmet, az ő figyelmét pedig csak még inkább élvezném.
Biztosíthatlak, nem az árud foglalkoztat. – A lehető legőszintébben válaszoltam, habár nem tudhattam, hogy annak része-e a varázstárgy, amit kutatok. Ezért hát, ez éppenséggel hazugság is lehetett. Nem engedtem el a kezét, sőt hosszú ideig szorongattam még. – Elliot vagyok… – Tettem hozzá, csak hogy még inkább bizalmat ébresszek benne, aztán közelebb léptem hozzá… nem, továbbra sem engedve a kezét. Egészen közel hajoltam hozzá, hogy jobban lássam a szakállát, az arcvonásait. Még jobban tetszett, mint eddig, hiszen az egész lényén érződött a szivararoma, ami annyira vonzott, hogy beleremegett az egész testem.
Az a gyanúm, hogy mi egész jóban lehetnénk egymással. – Magyaráztam, mielőtt még a lényegre tértem volna. Riversben egyre kevesebb bizalmam volt, habár jó pénzt fizetett kétségtelenül s arra ilyen kényes időkben nagyon is szükségem volt. – Tetszik a kiállásod, azt kell, hogy mondjam… – Leheltem kicsit felé, majd elengedtem. Ha esetleg úgy gondolná, hogy érdeklem, megtalálná a módját, hogy érdeklődjön.
Szóval a dobozok felé fordultam, nem különösebben jobban megnézve magamnak egyiket sem.
Szerintem engem itt csapdába akartak csalni… hogy te megölj. – Folytattam, de az ujjammal megkopogtattam egy kevésbé poros láda fedelét. Meglehet, abba volt a kincs, ami engem annyira foglalkoztatott. – Ez pedig nem igazán tetszik. Mármint, ne érts félre, bizonyára remekül ölnél meg és mindketten csak profitálnánk a dologból… de még nincs itt az ideje. – Már megint éreztem a bizsergést, a vágyat, hogy szétzúzzam a ládákat és megtaláljam, amit keresek. – Milyen árud is van itt pontosan?
Naplózva


Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 02. 04. - 17:42:48 »
+1



Adressat: Elliot

16+

Még kavargott a gyomrom, a sok piától, talán érződött is rajtam, mert elég közel jött. Nem volt szokásom annyira az emberekkel foglalkozni, csak annyira, amennyire kellett. De talán nem voltam annyira képben, hogy azt a szokásos, óvatos távolságtartó maszkomat vegyem fel. Bámultam le rá, kissé párás kíváncsi tekintettel, félig felvont szemöldökkel és azon töprengtem, amint csak néha szoktam. Miért is járom ezt a sehova se vezető utat, miért menekülök attól a szempártól, holott mindennel szembeszállok, ami csak elém jön, akár az életem árán is. És miért is járja mondjuk ő is ugyan ezt, az árnyékok mögött, és mégis milyen fura, hogy nem is fejeltem le, csak bámultam azokat a csillogó szemeket, meg talán hagytam is magam. Talán mert elvonta a figyelmem arról a Szörnyről?
Az agyam zavaros volt és ez idegesített. Nem engedett rendesen melózni, és még a testvéreimet is eszembe juttatta az az árnyék és az a sárga szempár. Kedvem lett volna a baltát egyenesen beleállítani abba a fejbe, de tudtam, hogy hasztalan. Mert nem ölhetem meg azt újra akit egyszer kinyírtam. Csak mögöttem lépked, üldöz, mint egy nyomorult kereszt, melyet a hátamon kell örökké cipelnem.
Gyanakodva méregettem, miközben nem csapott bele elsőre a kezembe, és számtalan lehetőséget végigfuttattam az agyamban, hogy mi legyen a következő lépés, de még ott tartottam előtte a kezemet. Én nem szegtem meg soha sem a szavamat, minden alku rám eső részét teljesítettem. Ebből állt az én világom, egyezkedésekből, betartott ígéretekből, és a jutalomból, amiket értük kaptam. talán ezért is ment olyan jól a csempészet, mert így sok ember bizalmát elnyertem. Nincs is jobb annál az üzletnél, ahol mind a két fél nyer. Aztán végül csak belecsapott  a tenyerembe, én pedig elégedetten hümmögve megráztam és erősen meg is szorítottam, Meglepő volt, hogy valaki a tolvajok között mégis olyan puha bőrrel bírt, mint ő. Szokatlan.
– Biztosíthatlak, nem az árud foglalkoztat.
- Helyes - bólintottam kimérten, miközben lassan felfogtam, hogy közelebb jött. Nem mozdultam. Kíváncsi voltam erre a fura alakra, hogy mégis ki is ő, meg miért érdeklődött irántam ennyire ilyen hirtelen. Lehet valami csapda, előfordulhatott, sokan akartak így vagy úgy eltüntetni az útból, de hagytam, hogy közelebb jöjjön, és még én sem húztam ki a kezemet a markából.
- Elliot vagyok… - közölte, de mielőtt közelhettem volna én is a nevemet körbeszimatolt. Én is szemügyre tudtam venni, láttam rajta hogy leharcolt úgy nézett ki, mint egy hjemløs. Különös kontraszt volt ez az arcával és a bőrének puhaságával. Talán feltűnően mélyen szimatoltam meg én is őt.
- Søren Stærmose - mondtam aztán büszkén ki is düllesztve hozzá a mellkasomat, majd ha elengedte a kezemet férfiasan hátba csaptam. Bár nem tudtam volna megmondani, miért viselkedtem vele úgy, mintha együtt söröztünk volna egy héten keresztül.
– Az a gyanúm, hogy mi egész jóban lehetnénk egymással.
- Ebben egyet értünk - amíg állt a megállapodás közöttünk, egészen biztosan nem volt okunk egymás levesébe szarni, de hogy utána mi lesz, azt nem tudtam volna megjósolni.
– Tetszik a kiállásod, azt kell, hogy mondjam… – erre megdörzsöltem a szakállamat és úgy döntöttem egy újabb szivarra gyújtok. Kellett valamit csinálnom, ami leköti a kezeimet, és segít gondolkodni. Tetszett a bók, ás úgy döntöttem beleállok, ha már ennyire felkeltettem az érdeklődését. Gyufával meggyújtottam a kubai szivart, majd ráfújtam a nehéz füstfelhőt.
- Tán többet is akarsz belőle látni? Itt sötét van ahhoz - érdeklődtem vissza, miközben fürkésztem az arcát.
– Szerintem engem itt csapdába akartak csalni… hogy te megölj.
- Britek - horkantam fel megvetően - Mintha olyan vadállat lennék - mondtam talán kissé sértetten. Büszke voltam, és szerettem tisztességesen harcolni, még azokkal is, akik felbasztak. DE természetesen, ha nem éltek ezzel akkor kénytelen voltam határozottabban fellépni ellenük, ami sosem végződött az ő részükről jól.
– Ez pedig nem igazán tetszik. Mármint, ne érts félre, bizonyára remekül ölnél meg és mindketten csak profitálnánk a dologból… de még nincs itt az ideje.
- Nekem sem tetszik, hogy ennyire lenéznek - dörmögtem mély hangon és indulatosan, majd Elliothoz lépve leguggoltam a láda elé és megvizsgáltam én is. Nem nagyon tűnt érintetlennek. Abszurd volt. - Hát ha nem állunk egymást útjába a közeljövőben sem, nem hiszem, hogy lenne okom téged eltakarítani - pillantottam rá a szemem sarkából, majd megfogtam a ládát és felfeszítettem. Amikor nem éreztem szükségét a pálcám használatához, mindent megoldottam saját erőből. Talán kicsit izgatottan nyitottam fel, talán csapda is volt hozzá, de a doboz nem tartogatott mást csak egy rongydarabot.
- Ezt keresed? - emeltem ki belőle, és a kezébe adtam. Semmi okom nem volt kicsomagolni, nem tartozott rám és egyértelműen nem az én árum volt.
– Milyen árud is van itt pontosan? - kérdezte közben, én pedig feltápászkodtam.
- Drog - válaszoltam tömören. ha akart bemárt az auroroknál, úgyis könnyen meg tudok tőlük szabadulni, ha kell. De egyelőre nem tűnt annak, aki bemárt. Viszont semmi pénzért nem adnám ki az ügyfelem nevét, az mindig is titok marad. - Egy igen különös alvilági ügyfél számára szállítom.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 02. 05. - 15:26:09 »
+1

Hvor er varene?



Søren
2001. január

outfit

Ha nem lett volna ott a pasas a szivarával, bizonyára már mindenen át kutattam volna a mágia forrását, ami olyan erősen égett belém addigra, hogy az érkezése előtti pillanatokban nem is volt más, csak a lüktetés. A lüktetés át az ereimen, a tagjaimon, a szívemen… s át tudta venni az uralmat minden érzékem felett. Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyet éreztem. Igaz, a másik hasonló esetnél majdnem meg is haltam. Hirtelen fel is ötlött lelki szemeim előtt a kép, ahogy a vérző sebet próbáltam elszorítani a sálammal, de csak nem maradt abba. S hamarosan már ott táncoltam valami különös fény és sötétség határán, hiába lüktetett mélyen bennem, hogy: szerezd meg, szerezd meg!
A keze kicsit érdes volt. Nem számított mitől, de nem akartam elengedni. Inkább csak mélyet szippantottam az illatából. Másnak talán kellemetlen szag lenne, de én imádtam a szivarfüst aromáját és a bele-belekeveredő alkoholos bukét. Arra emlékeztett, amit mindig is kerestem, de sosem találhattam meg. 
Søren Stærmose – mutatkozott be aztán. Olyan érdes volt ez a két rövidke szó is, ami őt jelölte, hogy máris a skandináv utazgatásaim gyönyörű természeti képei sejlettek fel lelki szemeim előtt s valami olyan vágy kezdett el kínozni, hogy csak egy pillanat választott el, hogy ne hoppanáljak máris Izlandra s bámuljak a távolba jó hosszan.
Végül óvatosan elhúztam tőle a kezemet. Mondjuk azt értékeltem volna, ha nem vág máris hátba. Egy kicsit előre bukott a testem, de aztán csak elvigyorodtam, mint egy elismerésképpen, hogy tetszik az ereje… közben persze ott munkálkodott az a vággyal teli kis hang, amit legutóbb Tantallon váránál éreztem. Csak súgta a hang egyre erőszakosabban: Győzd le, mutasd meg az erőd… Megijesztett ez az érzés. Talán érződött a flörtölés enyhülésében is mindez.
A szokásos gombóc nőtt a torkomban s talán a szemeim is kicsit könnyesebbek voltak a kelleténél, de azért el nem sírtam magam. Már tudtam, hogyan tartsam vissza azt. Eddig is szórakoztam másokkal, de nem éreztem ilyen hirtelen, ilyen rögtön ezt. Nat volt az első és egyetlen… megrémített, hogy ilyen könnyen túl tudnék lépni. Mindegy, O’Mara… legyél önmagad, ne temetkezz a múltba… A hang rám mordult, én pedig egyszerűen, mintha csak vigyázzba vágtam volna magam, megint a láda kupac felé néztem. Még mindig nem tudtam biztosan, hogy onnan jön ez a különös erő. Ez pedig megint csak lefolgalt ebből a szarságból, aminek azt végképp nem kellett volna bennem kavarognia.
Tán többet is akarsz belőle látni? Itt sötét van ahhoz.
És tudsz egy elég világos helyet a nézelődéshez?– kérdeztem cseppet sem véka alá rejtve a folytatást illető szándékaimat. Szépen elnyomtam azt a sok szart, ami az elmúlt félévet igenis megpecsételte és most megpróbáltam csak Elliot O’Mara lenni, a tolvaj. Az a tolvaj, aki mindenél jobban tudta élvezni az élet apró örömeit. Legyen az egy éhezéssel teli időszak utáni első tányér leves, a naplemente, az erdő hangjai, egy értékes tárgy érintése… hogy mennyire hiányoztak ezek a dolgok s mennyire nem vagyok egyszerű már. Az emberek közötti élet bonyolulttá és nehézzé tett mindent.
A ládához léptem és hosszan bámultam a portalan fedelét. Søren ekkor lépett a ládához és leguggolva feltépte a tetejét. Nem tudom, mit vártam pontosan, de azért nem egy szakadt rongydarabot.
– Ezt keresed? – kérdezte. Még nem tudtam biztosan, ezért szétnyitottam az anyagot, közben az árujáról kérdezve. Nem ítéltem volna meg semmiért, mindenkinek megvan a maga oka, hogy mit és hogyan csinál. Nyílván neki. Bár tény, hogy ez a drogtéma annyira nem lepett meg. Mi mással is lenne érdemes kereskedni manapság?
Hmm… – Az anyagot szétnyitva egy térkép rajzolódott ki a sötétben. Utak és hegyek, erdők sokaság bukkant fel. Hát ez volt az, amiért Rivers ide küldött… de nem ezt éreztem. Talán mégsem a ládák voltak a forrásai a mágiának. – Nem… kell itt valami másnak lennie… – Mondtam. Nem éreztem a lüktetést az ujjaim alatt, sem a mindent elsöprő adrenalin hullámot, amit ilyenkor szoktam s a beteljesedés sem volt ott igazándiból.
Arra mi van? – mutattam az egyik közeli ajtó felé. Talán az lehetett a forrása mindennek, hamár ebből a sarokból éreztem a dolgot. Odasétáltam, megérintettem a kilincset és ahogy feltéptem, egy lefelé vezető lépcsőt láttam meg.
Naplózva


Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 02. 11. - 23:36:52 »
+1



Adressat: Elliot

16+

A világot jelenleg nem látom többnek, egy értéktelen szarkupacnál. Az elmémben már jó ideje letelepedett az éjszaka, nem hagyott szabadulni a szempártól, nem élvezhettem az életemet ahogy szoktam, ki tudja milyen régen nem hajóztam ki csak úgy bele a semmibe, hogy aztán horgásszak, nézzem a víz felszínén zajló életet, bálnákat lessek, vagy delfineket. Nem, ez az éjszaka a szokásosnál is jobban kitart, ami idegesít. Rühellem, hogy megakadályoz a munkában tökéletes elvégzésben, és bár az ügyfelek számára minden faszán alakul én tudom hogy hol hibázok és miben, ez pedig kurvára felbasz. Ahogy az árnyék is a sarokban. Idegesen remegő kezekkel tolom hát a számba a szivart, és szippantok mélyeket.
Nem értem miért pazarolom az időmet erre a mitugrászra, de van benne valami ami kíváncsivá tesz, van valami abban a szemekben, mélyen a rétegein belül, amit meg akarok fejteni. És talán még hasznom is lesz belőle, hogy nem vágtam szét az első pillanatban, végül is vannak emberek, akiknek élve több hasznuk is van, mint holtan. Taln neki az, hogy kirángasson megint a tengerre, hogy újra sós levegő töltse meg a tüdőm anélkül, hogy a kicsi húgom halának dögszakát is az orromban érezném. Mert ha tart az éjszaka, a dögszag is elviselhetetlenül erős. De talán látok valami sugarat. Ehhez meg csak flörtölgetni kell valami random emberrel? Legközelebb minden idegennel kipróbálom, végül is egészen barátságos kinézetű félóriás vagyok némi izommal...
– És tudsz egy elég világos helyet a nézelődéshez? - kérdezi, mire elvigyorodom, és közelebb hajolok hozzá, hogy kissé rekedten válaszoljak neki.
- A legjobb helyet tudom. Amolyan bónusz a közös munkánk után - mormolom, majd elhajolok tőle,mert egy hang kezd el dübörögni a fejemben. Az üres hajónk hánykódása a vizeken. Messze a partról a Norvég tengeren, és ahol négy kölyök hányástól reszkető öklendezése hallatszik. Még a szag is az orromban van. Összepréselem az ajkaimat és azzal a lendülettel, ideges, gyors mozdulattal tépem fel a ládát. Hogy legalább lekössem magam, hogy csináljak valamit, hogy ne vesszek bele ebbe az egészbe.
– Nem… kell itt valami másnak lennie…
- Dette er typisk... - mormolom bosszankodva, mert végül is, miért lenne bármi ilyen egyszerű. Nekem is még fel kell kutatni a helyet az árum után. - És akkor most... - kezdeném feltenni a kérdésemet, de Elliot az egyik ajtó felé bök.
– Arra mi van? – megvonom a vállam.
- Fingom nincs. Valami csak van ott - válaszolom majd a nyomában lépkedek, kimérten és lassan, ugyan hova siessek. Én ráérek. áltlában ha ilyen helyekre jövök a cuccért, ha nincs rohanás, akkor bejárom az egész kecót. Úgysincs benne semmi, maximum egy-két idétlen szellem, meg ilyen szarok. Félig sóhajjal kísérve kifújom a füstöt az orromon és miután Elliot feltépi az ajtót átnézve a válla felett egy lefelé vezető, sötét lépcsőt látok.
- Ez egy pince. Mily meglepő - dörmögöm füstölgetve. Ha elindul én hátramaradva követem, közben hátra-hátra nézve, hogy üldöz-e még a Szörny. Tudom hogy itt van még mindig. De az is lehet, hogy odalent vár. Idegesen és némán rágom a szivarom végét, és zsebre vágott kezekkel követem a vékony kis alakot előttem. Miért vagyok én rá ilyen kíváncsi? A lefelé menet szokatlanul hosszú. Amikor leérünk a nyirkos pincébe elé lépek és körbe nézek. Nem látok itt semmi különöset.
- Na, érzékelsz még errefelé valami hű-de-fasza dolgot? - kérdezem tőle. A hangom visszhangzik, és akkor valami zaj megüti a fülemet. Aztán a sarokból előrikolt egy kékesen fénylő pucér szellem, aki rikolt és rikolt és baszki, de rohadtul megijedek, összerezzenek és még a füstöt is félre nyelem. Köhögni kezdek, csoda, hogy a baszott szivart nem nyeltem le, mint kacsa a nokedlit. Jól is néznék ki vele. De összeszedem magam és igyekszem megőrizni a hidegvéremet, elvégre egy férfi legyen minden helyzetben méltóságteljes és higgadt. Azért tekintetemmel Elliotot keresem, hogy ő nem kapott-e véletlenül agyrákot vagy infarktust ettől a fostól, ami továbbra is ordítva kering körbe körbe a pincében.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 02. 13. - 09:11:14 »
+1

Hvor er varene?



Søren
2001. január

outfit

Talán mindig így kéne tenni. Egyszerűen hagyni, hogy annak a karjaiba sodorjon az élet, akiébe kell, nem pedig mindig ellenállni és már-már reménytelen dolgokba bízni s várni. Régen sem kapaszkodtam semmibe, csak a múltamba, de az túl fájdalmas volt ahhoz, hogy csak úgy eleresszem. Végül is az elmúlt év nem volt fájdalmas vagy túl nehéz… csak miután megváltozott minden és ellaposodtak a dolgok. De talán nem is erre kell emlékezni. Egyszerűen csak hagyni, hogy elmúljon, mint minden, ami valaha jó volt és új izgalmak felé sodródni.
Hosszan szorongattam a mocskos anyagot, rajta a térképpel. Hosszan figyeltem az utakat és éreztem az ujjam alatt a gyenge kis bizsergést, tudván, hogy ennek valóban van valamiféle varázsereje. Mégsem ez volt az, ami úgy vonzott, hogy éreztem minden porcikámban a vad lüktetést. A furcsa, durva nyelven elhangzott morgást nem értettem ugyan, mégis mélyen belém ivódtak a szavak: Dette er typisk. Akármi is volt, pontosan úgy hangzott, ahogy én is éreztem magam. Csalódottság. Nem szerettem a sikertelenséget… így hát minden érzékemmel azt kerestem, ami a varázserőt árasztotta magából… s így esett a választásom arra a bizonyos ajtóra.
Fingom nincs. Valami csak van ott – válaszolta, ahogy utánam lépketett. Csak hallottam, nem láttam, de amint mögém ért, megéreztem a szivarja füstjét, ahogy végig cirógat a fülemen, a tarkómon, majd rátalál az orromra. Megint beleborzongtam. O’Mara, hát más csapdájába is beleesel? Szalaggal vagy szalag nélkül, de ez a kegyetlen belső szörnyeteg mindenáron ellenem dolgozott. A földbe akarta tiporni azt a keveset is, amit még rám mért volna az élet azok után, hogy elhagytam a biztos pontomat és lemondtam egy gyerekről, akire mindennél jobban vágytam.
Az ajtót feltépve, látva a lépcsőt furcsa érzés fogott el. Nem azért, mert odalent végtelennek tűnő sötétség uralkodott. Attól nem féltem. Valahogy minden porcikám kiáltozott az ellen, hogy tegyek bármit is vagy belépjek oda. Csupán a kíváncsi természetem mondatta velem, hogy muszáj odamenni. Muszáj megszerezni a kincset.
Ez egy pince. Mily meglepő – közölte mögöttem Søren. Éreztem, ahogy újabb adag füst éri el a tarkómat. Nem néztem most sem rá, csak kirángattam a pálcát a kabátom alól. Egy néma Lumosszal aprócska fényt varázsoltam magunk elé, majd elindultam lefelé. Tudtam, hogy a fickó követ, így pedig csak még inkább megjött az őrült vakmerőség, ami mindig is bennem dolgozott. Meg akartam neki mutatni, hogy igenis erős vagyok, igenis több bujkál ebben a testben.
Különös… – morogtam magam elé, ahogy egyre lejjebb haladtunk, de minta lépcsőnek csak nem akart volna vége szakadni. Aztán mikor mégis… akkor a fénykörben láttam egy árnyat mozogni. Egy pillanat volt az egész, mielőtt a viking elém lépett volna. Nem tudtam, hogy ezt a védelmemért teszi-e vagy csak mert baromira férfiasnak akart tűnni.
Na, érzékelsz még errefelé valami hű-de-fasza dolgot? – úgy tűnt, hogy hatalmas térben állhatunk. A hangja visszhangott vert és éppen csak kivehető volt az orgánuma mellett valami mocorgást a sötétben. Aztán jött a sikoly. Søren karja mellett pillantottam ki, kinyújtva a pálcát tartó kezem. Kék fény, fura, meztelen alak.
Mi a szar? – kiáltottam. A szívem hevesen vert, az ijedtségtől még remegtek a tagjaim. De ez még mindig nem nyomta el azt az érzést, hogy van itt valami, valami, ami kell. Kiléptem a pasas mögül, hogy elé álljak. Ez már az én vikingem, nem vetheti rá magát az a fénylő izé, hiába pucér. Megvédem és kész.
Stupor! – Nem tudtam, hogy hatott-e, ugyanis olyan erősen villant fel a kék fény s a hangja még fülsértőbben csengett, hogy elvakított, megbénította az érzékeimet, én meg egész egyszerűen tettem hátra egy lépést, mintha az megvédene. A hátam Søren mellkasának ütközött.

Naplózva


Søren Stærmose
Sötét varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 02. 25. - 23:39:38 »
+1



Adressat: Elliot

16+

A sikítás kettétépi a koponyámat és egy ideig csak dermedten állok, mintha csak a földbe cövekeltek volna. Kikapcsolok,és nincs más előttem csak a testvéreim halott teste egymás hegyén-hátánA szívverésem is felgyorsul, és fel sem fogom, hogy abban a rövid időben mi is történik. Egy nagy fekete végtelenbe furó örvény közeén vagyok, mint oly sokszor, és az az érzésem, hogy a következő pár napjaim is csak a virrasztással fog telni a kurvákba és alkoholba fojtva. Aztán egy kék fény, és egy visszhangos csattanás visszaránt az űrből a pincébe, ahol a következő pillanatban Elliot nekem csapódik én meg félig révületben neki dőlök vele együtt a hideg, lucskos falnak. Ami túlságosan nedves. De én sem értem miért, talán valami kétségbeesett kapaszkodás, vagy az előbbi vonzalom hatására, de csak szorítom magamhoz Elliot testét, mintha attól félnék hirtelen  ő is püffedt, lebegő hulla lenne a folyó vagy a tenger vizében.
- Jól vagy? - kérdezem aztén érdesen és elengedem magamtól, már h ő nem szabadul ki addigra közben. Az emberek betegesen kiszámíthatatlanok. - Biztos vagy benne, hogy van itt azon kívül bármi is? - bökök a lestuporozott cuccra ami ott dereng a sötétben. - Mert nekem nem úgy tűnik, de talán a tolvaj receptoraid csak jobban működnek. - Ahogy az dörmögök lumost gyújtva még körbevilágítok az üres helyiségben. Mondjuk lehet valami elásott cucc is. Nem nagyon értek ezekhez, nekem tökéletesen megfelel a csempészet.
Ahogy sétálok, kezd viszont valami baljós előérzetem lenni, aztán megtorpanok, amikor valami neszt hallok. A pinte mind a négy falából kiesik valami halk puffanással a földre, és mielőtt felfognám mi is történik hangos zúgással kezd befelé folyni a víz. Nagyon gyorsan és nagyon nagyon hamar kezd megtelni a nem túl nagy belmagasságú pince. Igyekszem megőrizni a hidegvéremet, ez csak víz, és én nem akarok itt jelenleg szarba harapni a semmi közepén és puffadt vizihulla lenni. Nem terveztem, és amúgy sem vagyok haragban a vízzel. Sokkal jobban segít gondolkodni. Közben Elliotot keresem a tekintetemmel és ha összetalálkozunk, megint magamhoz húzom.
- Azt hiszem a kincsedet itt kicsit később kéne megkeresni - modnom és a pálcát a kezemben szorongatva agyalok valami megoldásfélén, miközben érzem, hogy egyre jobban kezd ringatni a  víz. Egyre jobban és jobban és jobban...
Túlságosan jól ringat, és megint valami beteges transzba zuhanok és nem vagyok semmilyen pincében semmilyen félázsiai férfival hanem egy nagy fehér hajón vagyok a sós vízzel körbevéve, és ahol nem égetnek a sárga szemek, ahol nincs baj, ahol a tetsvéreim friss halat esznek, ahol apám éppen valami nagy halt pecáz ki. Minden olyan álomszerű volt, tökéletes. Boldog és nyugodt, mintha mindig is ilyen életet kellett volna élnem, de valahogy annyira egyértelmű, hogy ez a most, ez a jelen, ez az igazi kép, hogy teljesen megfeledkezek egy ideig mindenről, még arról is, hogy lassan, szépen lassan belefulladunk ebbe a vízbe, pedig tudom, hogy nem igaz, mégis elhiszem.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 02. 26. - 19:37:31 »
+1

 
Hvor er varene?



Søren
2001. január

outfit

A Stupor, mintha talált volna. A sikoltozó lény hangja egyszer csak megszűnt és a teste egészen megbánult… mármint ha volt egyáltalán teste. Még mindig nem igazán tudtam, mi a fene az. Inkább tűnt kísértetnek, mint valami élőlénynek, amire csak így hatnak a varázslatok. Ráadásul a Stupor sem éppen olyan nagy dolog, a legtöbb varázslónak ez az egyik legkézenfekvőbb kábítóvarázslata, hiszen még a Roxfortban is tanítják.
Észre sem vettem, hogy Søren egészen magához szorított. Valójában hagytam is neki magamat, mert amint neki ütközte furcsa biztonságérzet járt át. Ez az O’Mara… mutasd meg ennek a mamlasznak is, hogy milyen kibaszott gyenge vagy – a hang szokás szerint rám förmedt és olyan mélyre fúrta tüskés szavait, hogy megborzongtam. Ezt talán a vikingcsávó is érezhette, ahogy a karja egészen körbe ölelt.
Jól vagy? – kérdezte, én pedig csak némán bólintottam.
Persze, megmaradok. Láttam már rosszabbat… – bizonygattam, mintha nem érezte volna, milyen reszketve csapódtam neki. Egy pillanatra még az erőt is elvesztettem, ami ide lecsalt minket. Csak az csiklandozás maradt meg valahol a tarkóm környékén, de nem tudtam már honnan jön. Ez zavart. Furcsa pánik lett úrrá rajtam. Talán ezért is húzódtam el tőle. Lehunytam a szemem, mert éreztem valamit… valamit, den me tudtam, hogy honnan.
Biztos vagy benne, hogy van itt azon kívül bármi is? – tapintott rá a lényegre. – Mert nekem nem úgy tűnik, de talán a tolvaj receptoraid csak jobban működnek.
Ahogy a Lumosszal fényt gyújtott, én pedig meghallottam a csobogást. A cipőm pillanatok alatt átázott és a zoknim is nedves lett. Szinte éreztem, ahogy megszívja magát a vízzel és az egész testem remegni kezdett megint. Ezúttal nem azért, mert a hang olyan mocskos kegyetlenséggel vájt belém – habár az folyamatosan ott duruzsolt a fülembe –, hanem mert fáztam. Iszonyatosan fáztam, hiszen amúgy sem voltam túl melegen beöltözve. A víz iszonyatosan hideg volt, mintha egyenesen odakintről a szabadról vezették volna be.
A tekintetem találkozott Sørenével. Láthatta a szememben ülő bizonytalanságot, ami pánikkal párosult. Nem tudtam úszni, rettegtem a víztől, bár inkább fulladtam volna bele ebben a fagyos valamibe, minthogy apám tökéletes másává váljak és az is éppenséggel terítéken volt nagyon is. Itt fogsz megdögleni O’Mara és még a kincs nyomát is elvesztetted… Az érzékeim egészen összezavarodtak. Éreztem, ahogy kékülnek az ajkaim és az érzékeim is egészen megbolondultak. Hol innen, hol onnan éreztem valamiféle energiát… mintha az is csak játszana velem. Utáltam és ha Søren nem kap el, hogy magához öleljen, akkor egészen biztos, hogy ott őrülök meg helyben.
A dohány aromája rám talált és talán hallottam, amint azt mondja: – Azt hiszem a kincsedet itt kicsit később kéne megkeresni.
Nem reagáltam, nem tudtam kimondani a szavakat, amik átfutottak a gondolatomon… igen, szinte száguldottak ide-oda, mint valami versenyseprűk. Közben pedig éreztem, hogy a térdemig emelkedik a víz. O’Mara a francba, nem dögölhetsz meg itt! Felugrottam hát Sørenre, a lábaimmal szorosan átkulcsoltam a derekát és átkaroltam a nyakát. Igen, rohadt szexi, de én ma akkor sem dögölhetek meg itt. De vele sem volt valami rendben. Úgy tűnt, mintha valami rohamot kapott volna. Hirtelen megszűnt a fény is, ami az ő pálcájából származott.
Hé! Maradj velem, nagyfiú! – Ütögettem meg kicsit az arcát. Az utolsó kis paskolás inkább tűnt pofonnak a hangja alapján, de annyi baj legyen. Elvártam, hogy rám figyeljen. – Kellesz nekem… –Csíptem meg az arcát, aztán a tekintetemmel a lépcsőt kerestem, amin át bejöttünk.
Keressük meg a lépcsőt… kérlek, maradj velem! – A pálcámat felemelve megvilágítottam az utat, közvetlenül a kék izé mellett.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.