+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Clayton C. Colton
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Clayton C. Colton  (Megtekintve 1110 alkalommal)

Clayton C. Colton
Eltávozott karakter
*****


Merel Önjelölt Talpbetétje

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 12. 01. - 15:08:06 »
+5

CLAYTON CUTHBERT COLTON


Ki korán kel, egész nap álmos lesz


        Alapok

jelszó ||"Egy seprű a boldogság ára"
így ejtsd a nevemet ||Kléjton Kászbört Kolt'n
nem || megtévesztő lehet, de amúgy férfi. Abban sem vagyok különösebb Adonisz, nőnek milyen ronda lennék már?
születési hely, idő ||Nagy Britannia - Anglia - London, 1984. március 28.
horoszkóp ||kos
kor || 16
vér || sár
évfolyam || hatodik

         A múlt

Gyermekkorom virága

Születtem Albion ködös vidékén, London közepesen ismert városában, egy hófehér ágyban, mint egészen apró csecsemő. Hát azért mégsem tolhattam ki annyira anyuval, hogy ilyen szép darabként jövök világra nem? Ha már anyunál tartunk, hiszed vagy sem, ő is ugyanazon kórházban tartózkodott, mint a fent említett fehér ágy. Lehet beteg volt? Na jó, viccet félre téve, egy egészen átlagos brit család gyermekeként születtem és eleinte úgy tűnt teljesen átlagos életet is fogok élni. Maximum a sport mozdíthat ki ebből a hírnév és a siker felé. Kis kölyök korom óta járok súlyemelő edzésekre, a legelsőre őszintén szólva már nem is emlékszem. Próbálkoztam én sok mással is, a birkózáshoz ügyetlen vagyok, a focihoz olyan sebességem van, mint egy teherhajónak. Nagyjából olyan fordulékonyságom is. Így hát maradt a súlyemelés, de majd mindent szívesen megnézek, ami sport. Tősgyökeres szurkoló vagyok, van egy pár Tottenham mezem otthon. Azok nem tizenkét személyes legénységi sátrak!! Csak rám vannak méretezve... Gyerekkoromban egész jó viszonyom volt apukámmal, nagyon büszke volt a sporteredményeimre, majd minden edzőm nagy jövőt jósolt nekem. Tudjátok elég kései gyerek vagyok, a hugim még késeibb, kicsit lehet elkapattak minket. De azért szerintem még kezelhető szinten maradt ez. Ja hugi! Van egy csodálatos, kedves, imádni való tesóm, Tiffany! Amilyen kis törékeny, mosolygós virágszál első ránézésre, ki sem néznéd belőle a karate tudást, pedig egyszer rúg homlokon fél fordulatból egy hétig ott lesz a "sadidA" felirat. Tapasztalat... Azért nem ez jellemző a kapcsolatunkra. Imádom és ő is engem. Tény, egy igazi kis hercegnő aki akármikor az ujja körül tud tekergetni engem, de attól még nagyon szeretjük egymást. Még a mágikus hülyeség ellenére is...
Tudjátok van egy apai nagypapám, Thomas bá', akiről nem nagyon beszéltünk soha, nem is emlékszem, hogy láttam volna gyerekkoromban, a keresztelőmön biztos ott volt, de arról nincsenek közvetlen emlékeim. A családban furcsa embernek tartották, aki valahol vidéken él, elzárkózva a világ elől. Csak jóval később tudtam meg, hogy egy mágusközösségben könyvtáros és igen büszkén kereste fel a szüleimet, amikor megjött a behívóm a Roxfort átokverte falai közé, hogy elmagyarázza nekünk, miről is van szó és hogy mennyire csodálatos ez az egész marhaság. Apám egyáltalán nem örült ennek, ő remélte, hogy a sportkarrieremet fogom folytatni és sikeresebb leszek ebben a világban, mint ő volt, nem valamiféle habókos bűvész. Anyámat már jó ideje leginkább csak a brandy érdekli, ő csak örült, hogy nem rontom otthon tovább a levegőt. Egyedül Tiff volt aki irigységgel vegyesen imádta ezt az egészet, de hát ő csak egy romantikus meséken felnőtt kislány akkoriban. Én mélységesen egyetértettem apukámmal. Szerettem sportolni, megvolt a kialakult baráti köröm, se bűbájoskodni, se elköltözni valami világvégi bentlakásos suliba nem nagyon akartam. Sejthetitek mennyiben érdekli a mágusvilágot, hogy mit akar egy kisfiú, vagy hogy van tehetségem egy mugli sporthoz. Édesapámmal akkoriban romlott meg a kapcsolatom, legalábbis a korábbihoz képest. Furán nézett rám onnantól kezdve. De hát mit csináljak? Én ezt nem akartam, nem kerestem, nem tehetek róla! Mindenesetre Thomas papa hamar megértette velünk, a Roxfort meghívóját nem lehet visszautasítani. Így hát az utolsó fennmaradó 2 hétre elvitt magához, hogy felkészítsen. Szerintem a vasúthoz is csak ő kísért volna ki, ha Tiffany otthon nem kezd olyan toporzékolásba, ami letaposta a fater mentális ellenállását. Ja igen, nem csak engem tud az ujjai körül csavargatni.
Mit mondhatnék, kevés választott el a sírástól, mikor Ollivander úr és Thomas papa büszkén nézték a kezemben, ha vonakodva is, de azért engedelmeskedő, hozzám tartozó pálcát. Engem választott. De most miért? Én annyira nem akartam, de minden összeesküszik ellenem. Máig emlékszem a vén pálcakészítő mester szavaira.
"- 9 és fél hüvelyk, kökény, egyszarvúszőr maggal. Érdekes pálca, nem átlagos varázslóknak, már régóta várom, hogy gazdára leljen. Becsülje meg fiatal úr. A kökény különleges fa, sok nehézséget, sok akadályt kell legyűrniük együtt, amíg igazán összecsiszolódnak, de bizton mondhatom: meg fogja érni az erőfeszítés. Ha a tüskéi mögé tud látni, a kökénynél hűbb barát, megbízhatóbb, engedelmesebb társ nem létezik a legnehezebb helyzetekben. A pálca pedig ismer magát, érzi az igazságot. Meg van magában az a különlegesség, az az erő, ami elő tudja csalogatni igazi hatalmát.
- Szívesebben emelgetnék inkább súlyokat, mint pálcát - morogtam keserűen. El kell ismerni, a mester idős kora ellenére jó hallással rendelkezett. Különös mosoly jelent meg ajkain.
- Majd megtudja fiatalember, milyen súlya is van egy pálcának, ha arra vágyik. Amikor ez megtörténik, akkor fogja igazán birtokolni a kökényt - mormolta. - Ez a fa igazi harcosnak való. Addig is igyekezzen amennyire tud. Az egyszarvúszőr érzékeny alapanyag a magnak, könnyen depresszióba esik, ha rosszul bánnak vele, ha nem érzi az érzelmi kapcsolatot a gazdájával. Még el is halhat, ha nem figyel rá. De azt hiszem ez nem fog megtörténni. A pálcák általában tudják kit és miért választanak.
Kényszeredetten, keserűen összepréselt ajkakkal bólintottam egyet, csak gondolatban üzenve vadonatúj társamnak. 'Tartok tőle, meg fogsz dögleni.' Aztán mérgesen követtem papát a tovább bevásárlásokra."
Amúgy is elég szerény anyagi forrásokkal bírtunk, szinte mindenből használtat kaptam, persze a pálcán kívül, de egy valaminek legalább tudtam örülni. Toledonak. A kissé már szürkülő tollazatú, öreg erdei fülesbagoly szinte bagóért lett a miénk, nagyon lassú már szegény és a fél szemére vak, de engem nem érdekelt. Szerintem gyönyörű. Bizonytalanul repül már, szívesebben tölti a napjait alvással. Spanyolországban szolgált korábban hírvivőként, de korábbi gazdája már nem vette hasznát az idős jószágnak, fiatalabb, gyorsabb bagoly után nézett. Nekem tökéletesen megfelelt. Pontosan tudom milyen nehézkesnek és esetlennek lenni, feltett szándékom volt legalább őt megbecsülni ebből az egész mágikus ökörségből. Ő nem tehet a nyomoromról és mindig is akartam házi állatot, csak a szüleim nem engedték. Emlékszem Tiffy is milyen csillogó szemekkel simított végig borzas tollain. Aztán pedig jött a rejtett vágány és az utazás. Kész. Eltűnt mögöttem minden. Barátok. Sport. Család. Várt a Roxfort...

Első év

- Hé, Hájfej!
Az elég nyilvánvalóan nekem címzett kiáltásra megtorpantam az iskola udvarán. Kezeimet a kopott farmerem zsebébe süllyesztve csupán sétálgattam a friss levegőn, nem keresve sem kontaktust, főleg nem konfliktust senkivel. De hát az a jelek szerint önerőből is megtalálja itt az ember gyerekét. Egyszerűen csodálatos hely ez az idióta Roxfort. Nem nagyon régen vagyok itt, de már elképesztően gyűlölöm. Mennyire nevettek az osztálytársaim, mikor nagy nehezen harmincadjára hajlandó volt a kezembe reppeni az az istenverte seprű, aztán mindjárt elsőre leszédültem róla. Nem találtam rajta normálisan a súlypontomat, általában vagy ötször-hatszor kellett neki könyörögnöm, hogy hajlandó legyen a kezembe jönni, túl sokáig pedig végképp nem tudtam megmaradni rajta. Már több lila folt volt a tomporomon, mint egy minőségi szivárvány. Jó, abban nincs lila szín, de érted mire gondolok...
Három harmadéves fiú közeledett felém, talárjuk smaragdzölden villant, ezüsttel szegve. Vezetőjük jóképű, már-már babaarcú srác, enyhén lebiggyesztet ajkakkal. Ez a másik. Itt szinte mindenki topmodell, meg Adonisz ahogy körbe nézelődtem, gondolom a mágikus vér vagy ilyesmi. Kissé úgy éreztem kilógok a sorból. Főleg minden irányba. Utálok itt lenni.
- Segíthetek? - kérdeztem rezignáltan. Persze pontosan tisztában voltam vele mivel segíthetek, ma lehetek aktuális céltábla, de egy kísérletet megért. harmadikasok, nem kéne kötözködni.
- Ja - bólintott fölényesen a fiatalember. - Megmondhatnád mit keres a Roxfortban egy korcs sárvérű zsírsertés?
- Sárvérű? - pislogtam zavarodottan, ezt a kifejezést még sosem hallottam. A fiú és a barátai nevetni kezdtek összenézve.
- Nézzétek már! Ez a jól fejlett féreg, még beszélni se tud! - kacagott jó kedvűen, majd a szemembe nézett az ő smaragdszín lélektükreivel. - Sárvérű. Az olyanok mint te. Akiknek mugli trágyalé folyik az ereiben - fogta be látványosan az orrát. - Szóval mit is keresel itt hájpacni?
Lehajtottam a fejemet és nem tudtam megszólalni sem. Eddigi életemben még sosem néztek le a szüleim miatt. lehet hogy nem miniszterek, meg cégvezetők, de becsületes emberek. Megszóltak már a kövérségem vagy az ügyetlenségem miatt, de olyasmiért még soha ez előtt, amiről nem tehettem, ami velem született. Csak kapkodtam levegő után. A fiú közben kiszúrta a nyakamban viselt kis ezüstkeresztet, amit mélyen hívő katolikus nagymamám hagyott rám a halálos ágyán, az utolsó emlékem volt tőle, természetesen viseltem mindig, nem is gondoltam semmi rosszra ezzel kapcsolatban.
- Mugli istenek Pufimalac? - érdeklődött vigyorogva, majd egy határozott rántással kitépte a nyakamból. Ösztönösen, könnytől elfutott szemekkel kiáltottam fel.
- Add vissza! - sírtam fel kis híján. - Én nem... nem vagyok vallásos... azt a nagyimtól kaptam...
- A vén korcsok se érdekelnek jobban - kuncogott lenézően.
Elpattant nálam a cérna és nekiugrottam, hogy visszaszerezzem a kis medaliont. Számomra ismeretlen szót mondva furcsa mozdulatot tett a pálcájával, én meg felkenődtem egy láthatatlan falra és elterültem a földön egyensúlyomat veszítve. Gúnyos nevetéssel földre dobta az ékszert, majd határozottan rálépett. Idáig hallottam a bántó reccsenést, ahogy megadja magát a nyomás alatt. Két szememből patakzottak a könnyek. Az volt az utolsó emlékem a nagyitól. Gyűlölöm ezt a helyet! Utálom! Utálom! Utálom!
- Ez itt nem így megy patkányka! Itt párbaj dukál - világosított fel szélesen villogó gyöngyházmosollyal. - Netán tekintsem kihívásnak? - érdeklődött lenézően.
- Tekintse! - magas, kellemes női hang kapcsolódott bele a beszélgetésbe. Hosszú árnyék vetült rám. Hetedéves lány állt meg mellettem, vörös sújtású talárján büszkén ágaskodott a Griffendél oroszlánjával ékes prefektusi medál. A három fiú riadtan húzta be a nyakát. - A fiatalember segédje én leszek és ha valamely okból nem tudna kiállni, mert mondjuk lelki fájdalma van, hogy egy díszmarha megrongálta a családi emlékét, nagyon szívesen átveszem a helyét. Mikor és hol, kisfiam? - nézett keményen a srácok szemébe.
Jól láthatólag egy végzőssel szemben ez már közel sem tűnt olyan jó mókának a Mardekáros fiúknak, kétségbeesett, bizonytalan pillantást váltottak egymással.
- Én... Mi... Mi csak...
- Maguk csak holnap hajnalban jelentkeznek a gondnoknál felmosóvödörrel és ronggyal. Egészen biztosan talál maguknak valami elfoglaltságot. Tűnjetek a szemem elől, de nagyon sürgősen! - dörrent rájuk szigorúan, mire rekord idő alatt felszívódtak. Én ezzel sem foglalkoztam, csak a meggörbült, megrepedt, földbe tiport kis keresztemet tudtam bámulni. Nagyi... nagyikám... Miért kellett nekem ide jönni?! A lány lehajolt, felvette a megroppant tárgyat, majd ráirányozta a pálcáját.
- Crux reparo!
A mágikus energia azonnal egyenesbe fordította újra a meggörbült medált, újra szép kis ezüstkeresztté alakult csodálkozó szemem előtt. Nekem nyújtotta mosolyogva, biztatóan szólalva meg.
- Tudod azért előnye is van annak, ha itt tanulsz...

Második év

Lassan sétáltam előre a párbajpáston ellenfelem felé. Hogy egészen pontosan minek is csináljuk ezt? Ez egy nagyon jó kérdés. Háború van meg minden, fel kell készülnie mindenkinek, de hát na. Csak gyerekek vagyunk, nem? Izzadó tenyeremben csúszkált a pálca, ami, bármit is mondott Ollivander se megdögleni nem akart végre, se normálisan engedelmeskedni nekem. Általában nehézkesen, lassan, kényszeredetten tudtam csak varázsolni, mert ezt a merev átkot nehéz volt rávenni az együttműködésre. Ugye milyen nagyszerű előny ez a páston? Utálkozva haladtam előre. Amúgy is mindig félek, hogy fájdalmat okozok másnak ezen a hülyeségen, de a muszáj nagyúr. Valamiért ezzel senkinek nincs problémája, ahogy elnéztem. Szokni kell ezt a mágikus világ dolgot, még ha a hátam közepére sem kívánom. Velem szemben állt Adam, a Griffendél tehetséges párbajozója és ha engem kérdeztek egyúttal a Roxfort stratégiai kreténtartaléka egy személyben. Nem, nem csak a Mardekárba tudnak népművészet agyagedények és bajkeverők kerülni, a heves oroszlán almában is akad elég. Ütemesen tisztelegtünk egymásnak az arcunk elé emelt pálcánkkal, még ha tudtam is, ez csak azért van, mert a tanárnál nagy balhé lenne belőle, ha nem így volna. Pitonról sok mindent el lehet mondani, de kifejezetten konzervatív ember, én nem akarom kipróbálni, milyen az, ha nem tartjuk be a hagyományokat. Már így is sokszor úgy érzem, úgy néz rám, mint valami közepesen undorító csótányra. Ez persze nem jelent semmit, elég sokan néznek rám így. Adam hangtalanul mozgó szájjal formálta felém a szavakat:
- Ahogy nézem, ma disznóvágás lesz...
Sóhajtva felálltam a helyemre, majd félkörívesen hátrálni kezdtem, hogy folytonosan utánam kelljen mozdulnia a pálcájával a nagyképű griffes srácnak.
- Serpensortia! - kiáltottam és némi fáziskéssel ki is repült a mérgeskígyó a pálcámból a fiú lába elé.
- Pertificus totalus! - jött a viszontválasz, mire helyes kis szoborként dőlt el a viperám oldalra, ugyanis pont útban volt reptében. Ebből milyen jó kis papírnehezék lenne...
- Protego! - kántált újfent Adam, kissé visszafogottabb stratégiára váltva, ezzel láthatatlan falat idézve közénk. Jómagam nonverbálisan próbálkoztam egy erősebb fénycsóvával, hogy elvakítsam, de a pálcám nem így gondolta. Adamnek persze nem voltak ilyen problémái a saját pálcájával, egyetlen intéssel idézte meg az exlukhopsot, mire a kisebb-nagyobb tárgyak a teremben felhőként rajzottak körülöttem. Visszafogottan nyújthattam méltóságteljes látványt egy fél pár harisnyával az arcomon (most komolyan, ezt ki hagyta itt?) és egy plüss nyuszis kulcstartót próbálva kiköpködni, miközben írószerek, füzetek és taktikai nehéz tankönyvek intéztek zuhanótámadást ellenem megvadult kamikáze papírboltként. Adam széles mosollyal emelte a magasba a pálcáját kinézve a közönség felé, nagyot kacsintva egy csinos griffes lány felé. Ez azt hisz győzött is? Hát nem vagyok egy párbajmester, de azért ennyire ne... Ennél többet tanultam a sportoló múltam alatt a kitartásról. Rámarkoltam arra az átokverte pálcára.
- Invito asztal!
A terem túlvégében lévő íróasztal megemelkedett, majd észvesztő sebességgel kezdett felém száguldani. Adam meg útban volt. Előtte meg az általa idézett láthatatlan mágikus fal. Csúnya volt... A srác nagyot nyikkant, ahogy felkente oda a harminc kilós bútor, majd sípoló lélegzettel lerogyott, elernyedő ujjaiból kihullott a pálcája. Győztem? Én? Tényleg? És hogy én ezért mit fogok kapni az óra után...

Harmadév - Ostrom

Nehéz lélegzetvételek közepette futottam a folyosón, oldalamban éreztem a bent szorult levegő szúrását. Súlyemelő vagyok én, nem távfutó a fenébe is! Betörtek az iskola falai közé, lezárva egy hosszú és reménytelen időszakot, Amycus Carrow rémuralmát. Még hogy SVK tanár... Inkább tanított sötét varázslatokat, sokakat megkínozva, többek között engem is, hiszen sárvérű vagyok. Így utólag visszagondolva, elsőben nem is volt olyan nagy dolog, hogy kigúnyoltak érte. A "professzor úr" meg tudta mutatni, mennyivel sötétebb oldala is létezik ennek. Most pedig itt vagyok és futok. Futok, mert gyenge vagyok. Tohonya. Csak egy sárvérű. Igen, meg tudták tanítani, hol a helyem ebben a világban. Végül is mégsem olyan rossz oktató Carrow. Sikerült realizálnia, nem csak a kövér testem miatt nem érek semmit. Főleg a vérem miatt vagyok kevés. Gyenge. Haszontalan. Most pedig rohanok, hogy mentsem az életemet. Mert félek. Félek? Rettegek... Halálosan rettegek.
Elcsúsztam a folyosó kanyarban, ahogy nehézkes lábaim kicsúsztak alólam. Remegő inakkal küzdöttem magam talpra és döbbenten vettem észre a két kicsit. Egy sóbálvánnyá merevedett hollóhátas kislány és egy kikerekedett szemű kis griffes fiúcska. Elsősök így ránézésre. Jaj nem! Már betörtek, itt bent vannak, ezek ketten meg a folyosón ácsorognak...
- Fussatok! - kiáltottam rájuk, nagyjából minden hatás nélkül.
A lányka úgy meredt maga elé, mint a sodomai sóbálvány, a fiúcska valahová mögém mutatott a kezében szorongatott, remegő pálcával. Megpördültem és az én szemeim is kikerekedhettek a látványra. A gomolygó, fekete füst lassan alakot öltött. Magas, ösztövér, negyvenes férfi materalizálódott előttünk, hosszú, hollószín haja a vállaira borult, mint furcsa, sötét glória övezte beesett arcát, melyből karikás, beteg fényű szemek villogtak. Egy halálfaló... Lassú, határozott léptekkel indult felénk, ajkai farkasvigyorra húzódtak, megvillantva erős, sárgás fogait. Félrebillent fejjel, mint a kutya nézett rám.
- Na mi lesz Cucu? Most mit fogunk tenni? - kérdezte csúfondárosan.
- Ne... ne bántsa őket... - nyögtem magam is remegő pálcával a kezemben.
- Mert különben? - vonta fel a szemöldökét. - Nos? Tudsz táncolni? Táncolsz velem Májashurka? - kuncogott idegtépően. Lassan, de kérlelhetetlenül mozgott, haladt felénk. Kabátja ujjából kimódoltan, kegyetlenül húzta elő a pálcáját. Kétségbeesetten idéztem meg a kígyót, ahogy az SVK-n szoktuk. De ez nem óra volt. Nem párbaj. és főleg nem játék. Szinte oda sem figyelve ütötte félre a levegőben még a férfi egy láthatatlan erővel, majd rám mutatott. Az átka földhöz vágott, a testemen hosszú, mély vágott sebek jelentek meg, a vérem gazdagon patakzott el. Minden levegő kiszaladt a tüdőmből. A fájdalom másodlagos volt, egész évben volt szerencsém hozzáedződni, ahhoz viszonytani se lehetett. Nevetve lépett át felettem, mulattatta a kis griffes fiúcska gyenge próbálkozása. Azt hiszi meghaltam! - hasított belém a felismerés. Mint Adam tavaly. Semmibe vett és lebecsült. Mint mindenki. Senki és semmi vagyok. Egy kövér, remegő, sárvérű féreg. De... de így kaptam egy esélyt. A gyerekek! Gyerünk Clayton! Gyerünk! A fickó talán ha hetven kiló, nehezebbet is emeltél már. Sokkal nehezebbet. Senki és semmi vagy - hallottam a fülemben Carrow igazságát. Nem fog sikerülni. Nem tudok mit tenni. Tehetetlen vagyok. Egy csődtömeg. Trágyalé folyik az ereidben! - kacagta a fülembe két évvel ezelőttről a Mardekáros fiú. Igaza volt. Méltatlan vagyok. Gyenge. Féreg. Senki és semmi. De... de olykor a féreg is lehet bátor nem? Ha mást nem, időt nyerhet, amíg eltapossák! A kicsik! Az a két, rémült szemű gyerek! Értük kell megtenned Clayton! Bármi van is, legalább meg kell próbálnod. Nehéz zihálással löktem magam felfelé pont abban a pillanatban, amikor a halálfaló átlépett felettem. Vaskos, combvastag karommal átkaptam a combhajlatát, a másikkal a derekát és mint a súlyemelésnél a fejem fölé löktem. Meglepődni sem volt ideje, mikor elhajítottam. Átbucskázott a korlát felett, majd éles reccsenéssel fogott talajt a lépcsősoron. Tiszta sor volt: nyakát szegte. A feje természetellenes ívben bicsaklott meg, a körülötte szétterülő hajkoronája szép lassan terjedő sötét vérben ázott. Halott volt. Megöltem... Én... Megöltem egy embert... Istenem... Belém mart újra a sebekből eredő fájdalom, hirtelen felkavarodott a gyomrom és fázni, reszketni kezdtem. Atyaég... Aztán kissé homályos tekintetem a két gyerekre vetült.
- Gyerünk! Menjünk! Már nem fog bántani! - nyögtem és a kicsik mögött botladozva megindultam én is. Végigbotorkáltunk a folyosón, ami egy zárt ajtóba torkollott. Valahol a Mardekár klubhelysége felett lehetünk. Talán... Már teljesen elveszett az irányérzékem. Az átok nyitotta sebek borzasztóan fájtak, a vérveszteség pedig kezdett leteríteni. Felnyögtem, amint észrevettem, hogy a gyermekek hiába rángatják a nehéz faajtót. Ösztönszerű volt a mozdulat, amivel a pálcámért nyúltam és suhintottam, a kitörő mágikus energia pedig a szemközti falig tokostól tépte ki a helyéről a nyílászárót. Azt a rothadt... Távolról csengtek a fülembe az idős pálcakészítő szavai: "A kökény különleges fa, sok nehézséget, sok akadályt kell legyűrniük együtt, amíg igazán összecsiszolódnak, de bizton mondhatom: meg fogja érni az erőfeszítés. Ha a tüskéi mögé tud látni, a kökénynél hűbb barát, megbízhatóbb, engedelmesebb társ nem létezik a legnehezebb helyzetekben." Még a végén összecsiszolódunk, haver...
Beérve az újabb folyosó szakaszra elfogytak a tartalékaim. Hátamat a falnak vetettem, aztán lassan a földre csúsztam. Éreztem, ahogy az elsősök rángatnak, de már nem láttam őket.
- Fussatok... ne álljatok meg... fussatok... - ziháltam, majd pörögve hullottam alá a sötétbe.
Fogalmam sincs meddig voltam eszméletlen, sok idő lehetett, amire valahonnan a sötétből hangok értek el hozzám, még ha egyelőre a látásom nem is tért vissza az ájulás és az ébrenlét határán. Csak hangok. Csodálatos hangok.
- Tessék segíteni rajta!!!
- Ő mentett meg minket!
- Nyugodjatok meg gyerekek. Megmarad, azt hiszem...

Negyedik év

- Hé, Hájfej!
Már-már rutinból fordultam meg a folyosón az éles kiáltás felé. A történelem állítólag olykor ismétli önmagát. Aztán van, amikor évről-évre igen sokszor. Zöld-ezüst talár: stimmel. Lefittyedt ajkak: stimmel. Kihívó léptek: stimmel. Hasonszőrűekből összeverődött nézőközönség: stimmel. Hogy most éppen nem valamelyik Mardekáros bika, hanem jelenleg éppen egy barna hajú, egyébként csinos lány? Ez már nem oszt, nem szoroz. Ilyen is volt éppen elég. Fáradt kínmosollyal fordultam az érkezők felé és biccentettem egyet.
- Miben segíthetek Androméda?
Az aranyvérű, büszke, rátarti lány csípőre tett kézzel, kihívóan mért végig, majd foghegyről odavetette felém felsőbbsége biztos tudatában az első szavakat. Ismertem ezeket jól. Mindegy mi a hangalakjuk, tudhatod a végét: megint ki leszel röhögve, ahogy minden év minden hetének legtöbb napján. Nem volt szerencséd. Meglátott. Ennyi, ezzel el is dőlt a sorsod. Vártam ez alkalommal milyen remek szórakozást találtak ki.
- Esik - közölte hidegen.
Na egyelőre még nem értem. Három napja esett az eső, angliai ősz, nem éppen az évszázad felfedezése, de mégis mi a búbánat közöm van ehhez?
- Valóban - bólintottam. Régen nem hittem a diplomácia, a nyugodt beszélgetés hatalmában, de legalább próbálkozzon az ember. Mást úgysem tehetek. Egyrészt aranyvérű, másrészt sokkal jobb párbajozó, harmadrészt meg lány, mégse támadhatok neki.
- Tudod mit jelent ez? - érdeklődött még mindig enyhén degradáló stílusban.
- Hogy jó lesz az almatermés? - próbálkoztam reményvesztve.
- Azt jelenti, hogy térdig sáros a csizmám, te takony! Úgyis ideje megtanulni a hozzád hasonló sárvérűeknek a helyüket. Gyerünk! Térdre és tisztítsd ki!
- Tessék? - nyögtem meglepetten, ez azért még tőle sem volt megszokott, azt hiszem a rosszabbik lábával kelt ma.
- Hallottad. Vagy süket is vagy büdös, zsíros paraszt? - meredt rám keményen.
- Befejezted? - az új hang egy Andromédával egy évfolyamba, tehát eggyel felettem járó lánytól érkezett, aki nagyon határozott léptekkel közeledett felénk.
- Mit szólsz bele? - érdeklődött a Mardekáros hölgy. - Nem a mi köreinkből való, hogy úgy mondjam...
- Még egyszer kérdezem: befogod végre? - érdeklődött meglehetősen fenyegetően az érkező.
- Ne kelljen... - kezdett dadogni a zöld taláros, majd remegő kézzel előkapta a pálcáját. A közbe lépő lány egyetlen intéssel, szikrázó tekintettel röptette ki a kezéből, majd saját pálcáját Andromáda álla alá szegezte, aki rémülten hunyta le a szemeit, remegő ajkai mögül törten jöttek a hangok. - Én... én...
- Androméda, ha nem fogod be most azonnal azt a lepcses szádat, rád hajtogatom a legközelebb széket és addig taposlak, amíg lélegzel. Kellően világos voltam?!
- I... igen...
- Gyere Clay - nézett rám hatványozottan kedvesebben. - Ezek bunkók...
Lassú, egyenes léptekkel hagytuk ott a leforrázott társaságot, miközben én a közbelépő, számomra ismeretlen hölgyemény vonásait fürkésztem. Biztos vagyok benne, hogy csak látásból ismerem, mégis furcsán ismerősnek tűnt.
- Miért? - tettem fel az egyszerű kérdést.
- Mert a kis hugom elmesélte mit tettél tavaly - felelte, nekem pedig rögtön bevillant a meredten álló hollóhátas kislány a folyosón, aki olyan remegve nézte a halálfalót, aki azóta is kísértette nehezebb álmaimat. Ugyanaz a szem, ugyanaz a haj, ugyanazok a vonások... - Bármi is van Clay, már nem vagy egyedül. Tudom, hogy nem beszélsz róla, tiszteletben tartom, de nem vagy egyedül. Érted?

Ötödév

Kész. Rendes varázsló lett belőlem! Túl vagyok a vizsgákon! A tó partján ültem a méretes sziklákon, amelyekhez annyi éve járogatok ki emelgetni őket, hogy karban tartsam az izmaimat. Nem is megy rosszul. Főleg mióta megtanultam kicsit átalakítani őket, hogy jobban kézre essenek. Szerintem idén komoly esélyem van a nyári versenyen. Ujjaim szeretettel simították végig a kökény pálcámat, amely azóta a végzetes nap óta soha többé nem makrancoskodott a kezemben. Tisztában vagyok vele, páran tudják mit tettem az ostrom alatt, hiába vagyok csendben e tekintetben. A többség nem. De azt mindenki érzi, megváltoztam. Legalábbis akik ismernek. Talán mert... Talán mert már nem vagyok egyedül. Akik tudják, más szemmel néznek rám. Néhányszor lehívtak a Roxmortsba is. Kis társaság, de meghallgattak, odafigyeltek rám, együtt nevettünk. Már egész elviselhető az iskolai vegzálás is. Persze, még mindig én vagyok a Hájfej, a Zsírsertés, a Pufimalac, a Hombi. Na és? Van pár ember, akiknek már csak a Triple C vagyok. És valahogy az ő véleményükre többet adok. Megkedveltem-e ezt a helyet? Nem. Az erős túlzás lenne. Életem legszörnyűbb emlékei ide kötnek. A megalázások. Az ostrom. Az a sötét hajú férfi, aki nyakaszegetten fekszik a lépcsőkön. De annyira már nem is gyűlölöm, mint egykor. Van bennem valami, ami mágussá tesz. Nem többé, nem jobbá mint akárki, csak... talán valamelyest egyedivé. Érdekes. Régebben alig vártam a pillanatot, hogy kiszakadhassak innen, hogy magam mögött hagyhassam ezt az egész őrületet, a sok bűvészkedést. Most? Fene se tudja. Leraktam a vizsgákat, kielégítő eredménnyel, van amiből jobban, van amiből rosszabbul. De magam is meglepődtem, hogy amikor a további tanulmányokra kérdeztek rá, húzódozás nélkül tudtam bejelölni a mágiatörténetet, a rúnaismeretet és persze az átváltozástant. Furcsa nem?
Igen, még mindig súlyemelő bajnok akarok lenni. Nem adom fel egykönnyen az álmaimat. De utána? Sportolsz versenyszerűen úgy harmincöt éves korodig. Mit csinálsz utána? Az élet sokkal hosszabb ennél és el kell rajta időnként gondolkodni. Ami azt illet igenis el tudom képzelni magam varázstárgykutatóként, rúnatudorként vagy mágiatörténészként. Valahol rémisztő. Valahol egyáltalán nem. Szemem a tóparton sétáló Everdean tanárnő alakjára tévedtek. Hát igen... Volt oka annak, hogy az átváltozástan volt az egyetlen igazán gyakorlati tantárgy, amit meg tudtam szeretni még ezekben a mágikusan instabil időkben is, mikor minden további nélkül tud a két füled közé vágni a hirtelen önálló és felette aktív életre kelő üstöd mondjuk. Innen úgysem lát most, mezítláb sétál a fűben, a maga gondolataiba merülve.
Én pedig elmerengve nézegettem a karcsú bokákat, amelyeket a fűszálak csiklandoztak. Ha át tudnám változtatni magam papuccsá már akkor boldog lennék, ha az ő szobájában lehetnék, már attól is. Azok a gyönyörű ívű lábacskák, az a ringó csípő, azok a keblek... A vörös glóriaként rebbenő hajzuhatag... Azok a tiszta, kedves szemek... Megértő, bájos és... és... hahh... biztos, hogy róla mintázták a mitológiai angyalokat. Imádtam az óráin lenni, hallani a csilingelő hangját. Olyan... de olyan... de olyan, hogy... hogy nagyon... Jó volt holdfénynél, az ablakban ülve verseket írni róla. Igazán jó. Annak azért örülök, hogy van annyi agyam még, hogy csak a fiókba kerüljenek. Hej, Clayton, Clayton... Igazi, megveszekedett hülye vagy! De attól még, ahogy elnézem a lábacskák ringó táncát a fűben, a vérszín hajkorona légi balettjét a szélben és ahogy az orromban máig érzem a parfümjének illatát... Nos, tetszik, nem tetszik, van ebben a mágia, meg Roxfort meg mindenféle mizéria dologban valami jó is. Valami igazán jó. És szép. És gyönyörű. És most húzok innen, mielőtt meglát, mert még rám köszön és akkor két értelmes mondatot se fogok tudni kinyögni.

        Jellem

Szelíd és kissé gyenge. Clayből hiányzik az agresszivitásra való hajlam, noha erre bizonyos mértékig mindenkinek van szüksége az életben. Alkata, megjelenése és szelídsége miatt hosszú ideje az állandó gúnyolódás és tréfák céltáblája, ami nem tett jót az önértékelésének. Mondhatnánk hogy egészséges önkritikával rendelkezik, csak ez nem egészséges, meg nem önkritikának hívják, hanem kishitűségnek, önbizalomhiánynak, ezt leszámítva minden stimmel. Minthogy alapvetően egy egészséges, fiatal fiúról beszélünk, így természetesen érdeklik a lányok, vágyik a szociális kapcsolatokra, de nincs elég hite magában, hogy ezeket kezdeményezze is. Ettől függetlenül nem antiszociális, csak visszahúzódó. Csendes, magának való.
Sportember, aki kiskölyök kora óta edz, súlyt emel. Ez jelentősen meghatározza a jellemét és a hozzáállását, nem hajlamos feladni az első, meg a sokadik nehézségnél sem a dolgokat. Kitartó, már-már makacs, ismeri a céljait és amennyiben azok nem kötődnek más emberek általi elfogadáshoz, akkor azokat el is éri. Ilyen tekintetben nem jellemzi a szociális téren megjelenő önbizalomhiánya, sőt, kifejezetten erős tud lenni. Felelősségteljes fiú, határozott jövőképpel, amelybe egyre inkább belefér a mágia is, még ha évekig is lázadozott ez ellen. Most sem örül neki, hogy megkapta ezt az "adományt", inkább lenne egyszerű mugli és koncentrálna a súlyemelő sportra és a mindennapi életre, de mióta kezd összehangolódni a pálcájával és megtalálta a számára érdekes dolgokat a mágia történetében és a rúnák világában, már nem tűnik olyan hatalmasnak az a béka, csak azt a nyomorult seprűt minek találták ki?
Ha valaki időt szán arra, hogy megpróbáljon vele kapcsolatba kerülni, akkor egy jó kedélyű, talán mondhatjuk, hogy jó humorú embert ismerhet meg a személyében, aki bárhol és bármikor tud saját magán nevetni. Ahhoz a kevés, túlnyomórészt még a régi, mugli életéből megmaradt emberhez, akihez barátság köti a nyári szünetekben rendkívül állhatatos és hűséges. Nála jó helyen vannak a titkaid, ha bizalmat helyezel belé, nem fog vele visszaélni és mindig számíthatsz rá. Nyugodt és kedves természet, akaratlagosan nem bántana meg senkit. Verbális párbajra teljesen alkalmatlan, azonnal elbizonytalanodik, inkább kihátrál a konfliktusból. Éppen ezért, ha hajlamod van rá, mondhatni ideális lábtörlő, amire túl sokan jöttek rá már az iskolában, de hát mint tudjuk a gyerekek kegyetlenek. A barátai számára ezzel ellentétben inkább lelki szemetesládának kiváló, mindig lesz ideje meghallgatni a nyomorod és ha segíteni nem is biztosan tud, de legalább együttérez. Ha tud, segít is. Mondhatjuk, hogy az értelmező kéziszótárban a fotóját be lehetne tenni a friendzone szóhoz.
Nagyon szereti a gyerekeket, talán mert azok nem bántják a kinézete matt? Valószínűleg nem csak ez az oka. Mindig is kedvelte a piciket, ideális korrepetátor melléjük. Létezik benne a felelősségérzet, ezért komolyabb szabályszegések nem jellemzők rá, ellenben azért nagyjából mindenért tud morogni, ami kötelezvény, szívből utálja a tilalomfákat és korlátokat. De konfliktuskerülő jelleme miatt nem próbálja megfúrni őket, általában véve igaz rá a "rendes gyerek" jelző.


         Apróságok

mindig || családja, kevéske szűk barát köre, sport (súlyemelést műveli is, a többit csak nézi), állatok (még a legendások is), szép lányok, nem olyan szép lányok, lányok, álmodozás (igen, van összefüggés az előzőkhöz), bundás kenyér, sajtburger, mindenféle tészták, mindenféle húsok, édességek (nem zabagép, csak egészségesen odafigyel a megfelelő tápanyagbevitelre na), rap zene, rock zene, Tottenham Hotspurs, baráti versengés, kölkök.
soha || általában véve a mágia (mostanra ez csökkenőben, de még mindig morog mint a bolhás kutya), ha a számára fontos személyeket akár verbálisan, akár fizikailag bántják, ha kinevetik (bár volt alkalma hozzáedződni), saláták és egyén nyúlkaják, vajsör, elektronikus zene, repülés (seprűvel), pókok.
hobbik || a tó partján heverő sziklákkal igyekszik karban tartani magát súlyemelés terén, amatőr rap szövegeket írogat, álmodozik a lányokról.
merengő ||A legjobb emlék kiválasztása egy átlag ember számára természetesen nagyon nehéz. Mondja az első ifjúsági bajnoki címének pillanatát? Vagy amikor először kelt a védelmére valaki a kötekedéssel szemben? Vagy pusztán csak a nagymamája almás pitéjének ízét egy hosszú roxforti év után? Nehéz ezt kiválasztani.
A legrosszabb emlék egy traumát átélt személynél már sokkal könnyebb. Az ostrom idején annak a halálfalónak a képe, aki összezúzódva fekszik a lépcsőn.
mumus ||az évfolyamtársa úgy tudják a pókoktól, lévén másodikban jól fejlett arachnofóbiájának hatására hatalmas acromantula alakját öltötte a mumus. Az ostrom óta azonban annak a halálfalónak az infernus alakját venné fel előtte.
Edevis tükre ||  az olimpia dobogó tetején hallgatja a brit himnuszt és egy lány nézi ragyogó szemekkel, mert szeretik egymást.
százfűlé-főzet || az állott, poshadt vízhez hasonlóan homályos, opálszerű színezetű, undorítóan keserű, ami hosszan megmarad a nyelven.
Amortentia ||női parfüm gyenge illata, bundás kenyér, krétapor.
titkok || titkolja, hogy a Roxfort Ostroma során embert ölt.
azt beszélik, hogy... ||
ostoba dákszerelmet érez egy tanárnője iránt (Marhaság. Ilyen nem történt. Nem. HONNAN TUDJÁK?Hö?)


        A család

apa || Charles Thomas Colton, 43 éves, mugli, garázsmester a doveri buszvállalatnál - instabil viszony
anya || Emily Colton, 41 éves, mugli, ének-zene - matematika szakos általános iskolai tanárnő - hideg viszony
testvérek || Tiffany Anna Colton, 14 éves, mugli, a húga, tanuló - nagyon meleg, közeli, szeretetteljes viszony
állatok ||Toledo - egy nagyon öreg, kissé megszürkült tollazatú, félvak erdei füles bagoly

Családtörténet ||

Ismerete szerint a családjában sohasem voltak mágikus képességekkel bíró személyek és nem is viselik túl jól fiúk "különcségét". Egyedül apai nagypapája, Thomas bá' akinek van bármilyen köze a természetfelettihez, egy kis varázslófaluban könyvtáros (kvibli). A Coltonok igazi proletár nemzetség, ameddig csak vissza tudnak emlékezni, mindig is jó munkásemberek alkották, akik erős kötődéssel bírnak a sportok felé, szinte minden felmenője sportolt valamit, apja negyed osztályú labdarúgó volt, ő maga a súlyemelésben bizonyult tehetségesnek, a kis húga karatézik. Édesanyja tanári pályája nem sok szellemet hozott a házba, általában halálfáradtan és cincált idegekkel tér haza az iskolából ahhoz, hogy otthon is ilyesmivel foglalkozzon. Tipikus középosztály-alja háttér.

        Külsőségek

magasság || 198cm
testalkat || kifejezetten elhízott, kövér, de aki megfigyeli észreveheti, hogy a karjain és a lábain elképesztő izmokat fednek a zsírpárnák
szemszín ||kék
hajszín ||barna
kinézet ||

Általában az évek alatt kapott beceneve tökéletesen leírják a róla alkotott első benyomást. Hájfej. Zsírsertés. Pufi. Dagadék. Egyszer egy Mardekáros prefektus az idegbaj állapotában egyszerre akarta Hordónak és Gömbinek szólítani, ami így Hombi verzióban bukott ki ajka mögül. Na ez Clay. Egy hegyomlás, vérbeli hústorony. A kövér emberekre jellemző kissé kimódolt (más megközelítésben: tohonya) mozgás jellemzi. Göndör, félhosszú haja, a tokáján meghagyott ritkás borosta, a kissé bárgyú, kerek arca mind-mind kissé komikus hatást kölcsönöz neki. Arcából szelíd, de okos szempár mered előre.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
igazi elméleti ember, jó memóriával és hajlammal is az elmélkedésre. Ennek megfelelően a főleg elvontabb ismereteket kívánó órákon sokkal jobban teljesít, mint azokon, ahol bármiféle gyakorlati érzékre, ügyességre is szüksége lenne. A kivételek közé tartozik, kedveli a mágiatörténetet és ha a mágia ellen, már inkább csak rutinszerű ódzkodása miatt még magának se vallaná be, de igen remek képességű rúnaismeret terén. Ha nem is évszázados tehetség, de az iskola 90%-át korrepetálhatná belőle. Szereti az állatokat, amelyek ezt általában szintén megérzik, így a legendás lények gondozása terén is jó eredményeket tud felmutatni. Gyakorlatias jellem, így a jóslástannal nem sokat tud kezdeni, a növényültetéshez ügyetlen, a bájitalfőzés meg... még ha csak szimpla főzésről van szó, akkor se engedd felnőtt, felelősségteljes nő felügyelete nélkül a konyhába, hát képzeld el mi lesz abból, ha mágikus szerekhez nyúl? Gyenge párbajozó, bár remek elterelő képességei vannak, tűrhetően védekezik, de a támadó átkok terén semmi gyakorlata. A repülés az ő termetével maga a megtestesült mumus.
pálca típusa || 9 és fél hüvelyk, kökényfa, egyszarvúszőr maggal.
RBF ||
Sötét Varázslatok Kivédése - E
Gyógynövénytan - E
Bűbájtan - E
Bájitaltan - E
Átváltoztatástan - V (de csak mert ezen nagyon odatette magát a professzor szép szeméért)
Asztronómia - E
Mágiatörténet - K
Rúnaismeret - K
Legendás Lények Gondozása - V


        Egyéb

avialany ||Jonah Hill
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 12. 01. - 21:37:50 »
+3

Kedves Clay!

Igazán remek személyiséged van. Egy kedves talpraesett fiú vagy, aki kicsit talán túlzottan is elhiszi magáról, hogy gyenge. Nem vagy az, sőt! Ezt igazán jól bizonyítottad az ostrom idején. Szóval szedd szépen össze magad és mutasd meg milyen fából faragtak. Nem kell mindenkinek harcos alkatnak lennie ahhoz, hogy sikeres legyen a varázsvilágban. Biztosra veszem, te is megtalálod majd a helyed hamarosan. kacsint
Ezzel az Elliotos áldással pedig nem is kérdéses, hogy az előtörténetet:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 03. 18. - 23:32:46
Az oldal 0.106 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.