+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Griffendél
| | | |-+  Sally Sykes
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sally Sykes  (Megtekintve 274 alkalommal)

Sally Sykes
Griffendél
*


látod hogy mit teszek: sebet kapargatok

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 12. 01. - 02:18:08 »
+2

SALLY SYKES




Mottó
Zuhanok a semmiségben,
és senki se hallja az imám.
Vak vagyok a fényességben,
és nem találom az irányt

        Alapok

jelszó || Egy seprű a boldogság ára.
így ejtsd a nevemet || Szelli Szájksz
nem ||
születési hely, idő ||Bilbury; 1985. május 29.
horoszkóp ||ikrek
kor || 15
vér || mugli születésű
évfolyam || ötödik


         A múlt

18 +

Hallom a visításomat, és a csontjaimba vésődik az égető fájdalom.
Elvesztem az eszemet, pedig kétségbeesetten kapaszkodom abba az egyetlen sikolyba, hogy legalább önmagam tudatát megőrizzem. De egyre jobban elborít az a vörös köd.
Vörös.
Minden vörös, mint a mai hajnalhasadás, mely vérbe borította a korai eget. Vörös a vérem a padlón, vörös a függöny, melyet tépáz a betört ablakokon a szél. Vörösben fürdik odakint apám birkáinak teste, pedig az éjszaka igyekszik sötét, fekete leplet borítani rájuk. Vörös az istálló is, vörös a hold, és hirtelen nem létezik más szín csak a vörös. A fájdalom is vörös, és én egyre jobban azt kívánom, bárcsak megvakulnék, de egyszerűen képtelen vagyok ettől a színtől megszabadulni.
Anyám furcsa nyögése keveredik az én sikolyomba, és hiába értem mi történik, miközben egyre jobban kínoz és gyötör egy vörösmaszkos férfi, nem akarom érteni mit tesznek vele. Nem akarom hallani, nem akarok a magam tehetetlenségével csak vergődni, hogy a kezemet tartó erős kéz még jobban széttörje a csontjaimat. Csak vergődök, mint egy csapdába került vadállat, és aztán egyszer csak feladom. Ellöknek, és már a földnek csapódom, pedig nem is tudtam, hogy állok. Tényleg elvesztem a józan eszemet, egyszerűen csak kihagy az agyam, és elmenekít. Elmenekít, és nem érzékelek már abban a vörösbe borult szobában semmit. Megszűnik a világ és a vörösbe burkolt jelen abban a pillanatban, amikor letépik rólam a ruhát.
Ruha...kötött pulcsi...gyapjú...barik...
Szerettem apám birkáit. A kis bamba bégető hangjukat és a pihepuha gyapjújukat, amibe ha belefúrtam az arcomat, éreztem a fű zöld illatát, a friss napfény melegét, a hajnali harmatcseppeket és azt a békés és rendíthetetlen birkanyugalmukat. Igen ezt az illatot akartam érezni most, is, nem a felettem lihegő férfi izzadt bűzös testét és a lábaim között csordogáló vörös vér mégvörösebb szagát. De az elmém már el is illan a jelenemből megint, hogy a darabokra szakadt lelkem darabkáit megőrizze, ahogy csak tudja. Visszarángat azokhoz a napokhoz, amikor önfeledten rohangáltam a birkák között, vagy vágtattam a shetlandi pónimon. De ezt inkább lehetne nevezni randalírozásnak is, ugyanis mindig szerettem nagy felfordulást csinálni a környéken, szüleim nagy bosszúságára. Szerettem vidéken élni a szüleimmel, de ők túl békések voltak, én pedig egyre jobban vágytam valami izgalmas dolog után, ami nem csak a birkák terelgetéséből, és a lovak gondozásából állt. Pedig igazából imádtam ezeket a csendes nyugodt napokat, a természet hangjait, szerettem némán ücsörögni éjszakákba nyúlóan a házunk tetején és bámulni azt a milliárdnyi csillagképet. Ó, igen, a csillagos égbolt. A tekintetem felemelem és nem a felettem prüszkölő maszkos, koszos alak révedt szemét látom, nem is a vörösbe burkolt házunk plafonját, hanem azt a csodás égboltot, annak a milliónyi titkát. A csendes nyugodtam éjszakákon, amikor csak magam akartam maradni sokszor menekültem el a csillagképek tanulmányozásába. Igen, menekültem, valamiért a városi iskolástársaim mindig is csodabogárnak tartottak, a vidéki életemmel, pedig nem is voltam másabb, mint ők, ugyan olyan ember voltam, de valamiért ők nem ezt gondolták rólam. Azt hitték piszkálhatnak, azt hitték olyan bátortalan vagyok, aki csak hagyja magát, de én mindig is a talpamra álltam és a verekedéstől sem riadtam vissza. Erősnek mutattam magamat előttük, aki senkitől se fél, nem sírtam előttük, csak lenyeltem a sértéseiket. De azokon a túlvilági, mesékbe illő éjszakákon megadtam magam a gyengeségemnek, és kiszakadt belőlem minden fájdalmam.
Most viszont mindenem fáj.
A testemen kívül létezem, és hagyom, hogy szétszakadjak belül, hogy megnyomorítsák a mellem, hogy felfeszítsék az összepréselt ajkaimat. Nem tudok küzdeni, elveztettem a harcot. Igen elvesztettem. Undorító az amit a számban érzek, undorító, ahogy a testem elkezdte élvezni, és undorító, ahogy anyám ott fekszik nem is olyan messze tőlem, és ugyan ezt teszik vele is, mint velem. Nem akarok létezni, és ma kívánom azt, hogy bárcsak meghaltam volna, bárcsak véget ért volna minden azon a májusi napon, amikor elszabadult életemben először a pokol. Bárcsak megöltek volna a Roxfortban a halálfalók.
A Roxfort. A legszebb és legrosszabb emlékeim köthetőek hozzá. A levél, amit kaptam egy pufi bagolytól, egyeneseb kirobbantott ebből a vidéki életből. Furcsán viszonyultam az egészhez, egyszerre imádtam az ismeretlen csodavilágot más felől pedig rettegtem. Mennyi szerelmi csalódás, mennyi különös óra, mennyi furcsa varázslat és furcsa lény. Szerettem, és utáltam egyszerre. Az órák bezártságérzetét már kis iskolás kormban is nehezen viseltem, de ez idővel egyre szörnyűbbé vált. Talán a honvágy is okozhatta,hiszen nem hozhattam magam után a lovamat, se a birkákat. Sok barátságot kötöttem. Volt egy fiú, akit nagyon megszerettem. Jonasnak hívták. Nagyon jó barátok lettünk, pedig másik házba tartozott. Ő volt az első barátom. Az első szerelmem. És az első csalódásom. Azt hiszem még mindig szerettem, még akkor is, ha fáj. Még most is rá gondolok, az ő emlékéhez menekülök, csak hogy ne kelljen hallgatnom ezeket a tetveket fölöttem. De egyre kevésbé érzem úgy, hogy szeretem. A gyomrom összerándul a képekre. Pedig de szerettem az összes hozzá fogható emlékemet. Amikor először szóba álltam vele. Amikor először gondoltam azt, hogy mennyire helyes a mosolya. Hogy mennyire szépek a kék szemei. Még azt a szerencsétlen szerelmi vallomást is szerettem. Igen. Éppen kitörőben volt az a háború, aminek az előzményeit nem is értettem, pedig mindenki Harry Potterről beszélt. Csak azt tudtam, hogy bántottak, mert sárvérű voltam. Azt tudtam, hogy nekem nem szabad hagynom magam. Azt tudtam, hogy ha meg fogok halni legalább úgy tegyem meg, hogy elmondom neki, hogy szeretem. Olyan furcsa volt az egész, másodéves voltam, vagy talán harmad. Eléálltam, és nagy komolyan ránéztem. Pedig odakint az ablakból látni lehetett ahogy fényes burok veszi körbe az iskolát, körülöttünk mindenki rohangált. Én meg ránéztem, vettem egy nagy levegőt.
- Jonas. Te vagy a legszebb szemű fiú, akit valaha láttam. Szóval, mielőtt meghalunk... Jó, nem akarok meghalni, és azt se szeretném, hogy te meghalj, de azt hiszem ki kell mondanom, csak gyűjtöm az erőt... Szóval... én igazából... Szeretlek!
Elvörösödtél. Láttam. Aztán zavarodban összevissza pislogtál, majd megköszörülted a torkodat. Láttam rajtad, hogy nagyon kerested a szavakat, én pedig közben már a menyasszonyi ruhámon gondolkodtam, mert mindig is hajlamos voltam arra, hogy elragadtassam magamat.
- Én... Én nem is tudom, mit mondjak. Tudod, azt hiszem én is szeretlek, de... szerintem nem úgy ahogy hallani szeretnéd. Nagyon jó barátom vagy, akire számíthatok, és nem szeretném, hogy ez tönkre menjen. Szóval legyünk csak barátok, oké?
Nagyon szerettem, minden este vele álmodtam és már a közös jövőnket is elképzeltem. Olyan naív voltam. De nem is így működik a szerelem. Ráadásul még fiatal is voltam. Olyan nagyon fiatal. Arra emlékszem csak, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Elfelejtettem erősnek lenni, és csak mosolyogni. Elvesztettem a kontrollt és elrohantam, bőgve, sírva zokogva, bután ostobán beleszaladva a tömegbe, ahol a felnőttek harcoltak és ahol hullák terültek el és törmelékek repkedtek. Sírtam, de az a sírás már az én zokogásom is. A vörös könnyeim, a vörös jelenemben. Annyira fájt mindenem. Annyira fájt a háború emléke. Annyira fájt az egész világ úgy éreztem a mellkasomra nehezedik. De hiába kapaszkodtam reménytelenül abba az egy emlékképbe, egyre jobban és jobban láttam ocsmánynak őt. A szemét, az arcát, a hangját. A gyomrom összezsugorodik, és érzem, hogy nemsokára végem van.
- Már ennek is annyi - hallom a vörös hangot a szoba másik végétől, onnan, ahol anyám fekszik. Felettem még lihegnek és én rosszul vagyok. - Tényleg jó bőr, majd lehet visszajövök máskor is. - Vörös nevetés. Én meg nem bírom. Kiszakad belőlem az én vörös dühöm, és a törött meg az ép kezemmel tépni kezdem a vörös bőrét, sikoltva üvöltve, és az sem érdekel, ha nemsokára rá hányok. Csak legyen vége. Múljon el ez a szín. Legyen vége.
Nem is hallom mit ordít, csak érzem, hogy megütik az arcom én pedig visszahanyatlok a földre.
- Ezt a kis kurvát, még jobban meg kellene nevelni... - lihegi megint fölöttem egy alak, de aztán furcsa zajok törnek be a vörös rémálomba. Az alakok sietve igyekeznek otthagyni, kitört kezekkel a hideg vörös földön, úgy ahogy anyámat is ott hagyják. Én meg Jonas képébe kapaszkodom, olyan erősen, de aztán egyszer csak elhányom magam. Egyszer csak gyűlölöm. Utálom. Nem akarom látni egyiküket sem. És már tudom, hogy szétzuhantam. Összetörtek. Megvertek. Meggyötörtek.
Én pedig vörös darabokra hullok azon a vörös éjszakán.



        Jellem

Sally mindig is ellentmondásos lány volt. Szerette a nyugalmas kis életét, és néha menekült az emberek tömegéből, a sokadalomból, de voltak olyan időszakai, amikor mindennél jobban szerette felpörgetni az életét, és öntörvényűen kiélni magát. Alapjáraton az a szabad, vidéki lány, aki sose szerette, ha szabályok közzé szorítják, így mindig is problémás volt neki jól viselkedni az órákon. Nem szeretett hosszabb ideig ücsörögni egy helyben, vagy sokáig egy épületben tartózkodni, így sokszor állt fel órák közben is és szaladt ki a szabadba a Roxforban, amikor kisebb volt. Öntörvényű és makacs, szerette megalkotni a saját szabályait. Könnyen lehetett vele barátkozni, de mostanában távolságtartó. De még így is képes robbanni, ha valaki piszkálja, mert még mindig meg tudja magát védeni, ha kell.
Bár esetlennek tűnik, képes megvédeni saját magát és a barátait is. Szerette a tudást hajszolni, még akkor is, ha nem volt kifejezetten jó tanuló, egyszerűen csak élvezte, ha új ismereteket szerezhet. Pár éve szerette a fiúk társaságát, és velük bandázott, hiszen mindig is fiús lány volt, jobban kijött velük, hiszen gyerekkorában is az apja mellett sok fiús dolgot is meg kellett tanulnia. Talpraesett volt és az a fajta ember, aki nem hátrált meg a kihívásoktól, hanem egyenesen feléjük szaladt, és addig nem tágított, míg le nem győzte az akadályokat.
Összességében eléggé széthasadt személyiség lett, azon a nyáron, így természete ellentmondásossá és sok esetben követhetetlenné logikátlanná vált. Képtelen a fiúk közelében lenni, és alapból megrengett a bizalma a többi emberben is. Régebben könnyen szóba állt idegenekkel és teremtett kapcsolatot velük, de most szinte menekül a közelükből. Egyszerre vágyik arra, hogy ismét az  a lány legyen, aki benne van a hülyeségekben, másik része pedig már sosem szeretne semmiben sem részt venni, csak csendben túlélni. A háború után is már feltűnően szótlan volt, de a következő nyarat követően személyisége egyre inkább ijesztően ellentétes fordulatot vett. Kicsit mindig színpadias és drámai lány volt, de miután megtörténtek vele a rossz dolgok, túlságosan borúlátóvá vált. Bár igazán életvidám teremtés volt életének első szakaszában, elég sokszor filozofálgatott magában a csöndes éjszakákon; szeretett elveszni a gondolatai között.


         Apróságok

mindig || a vidék, szabadság, eső áztatta fű illat, birkák, lovak, gyógynövények, virágok, gyümölcsök, zöldségek, cselló, pörgés, lovaglás, birkázás, hideg, nyirkos levegő, ködös napok, elázni az esőben
soha || bezártság, unatkozás, ha korlátozzák a szabadságában, szobafogság, állatkínzás, férfiak/fiúk, nagy meleg, elsózott ételek
hobbik || Még 10 éves korában vett neki az apja egy csellót, hogy azt nyúzza, ne pedig az ő idegeiket. Ha csak van ideje és ereje, hogy elszakadjon mindentől és csak tisztán létezzen a zenében, a csellójához menekül. Ezen felül szeret lovagolni minden nyáron szinte éjszakáig kint van, csak hogy ne kelljen az anyjával egy szobában lenni.
merengő ||Legjobb: amikor Jonas a barátja lett. Legrosszabb: amikor megölték az apját a pásztorok, és aznap megerőszakolták őt is és az anyját is.
mumus ||Egy tagbaszakadt férfi közelít felé nyögdécselve és ahogy egyre közelebb ér hozzá egyre hatalmasabb lesz. Ez jelenti azt, hogy retteg a férfiaktól, és fél őket közel engedni, mert akkor csak el fogják nyomni őt, mint azon az éjszakán.
Edevis tükre ||Azt látja, hogy egy ismeretlen férfivaé/fiúval van, mert újra megtanult bízni bennük.
százfűlé-főzet || tejfelköd színű, néhol fűzöld foltokkal, trágyaszaga van, az íze pedig olyan, mint a mentának
Amortentia ||Esőillat, és istállószag
titkok || Megerőszakolták.
azt beszélik, hogy... ||
Azt beszélik, hogy meleg, pedig csak retteg a fiúktól. De igazából a legtöbb ember felé bizalmatlanná vált.


        A család

apa || John Sykes; 45(megölték); mugli; igazi apa-lánya kapcsolat
anya || Mary Sykes; 40; mugli; az apa halála után összeférhetetlen lett a kapcsolatuk
testvérek || -
állatok ||Rumba, egy fekete cirmos és Casablanca az karvalybagoly

Családtörténet ||

Egyszerű muglicsalád az övé. John Sykes már egy régi pásztorgeneráció utolsó tagja volt, akik régóta a faluban éltek, és birkákkal, lovakkal fogllakoztak. Egyszerű, kedves ember volt, egyszerű világfelfogással, de mindennél jobban szerette egy szem lányát és feleségét. Híres nyája volt, és gyönyörű felesége és szép lánya, így többször is összetűzésbe keveredett a többiekkel, akik az állományát akarták megvenni tőle. Ezek az összetűzések egyre gyakoribbak lettek, és bár megkeserítették az életét, nem avatta bele ezekbe a család többi tagját. Aztán egy csődbe ment tanya birkáit felvásárolta a többiek előtt, így azok bosszúból lemészárolták őt is és a nyáját is egy éjszaka.
Mary gazdag családból származott, mégis a szívét John dobogtatta meg a sok gazdag kérő ellenére. A családja füvészkertet gondozott innen ered Mary és Sally gyógynövény szeretete. Jó kapcsolatot ápolt a lányával, bár sokszor vesztek össze, amiket John békítő jelenléte enyhített, ám a férfi halála után egyre csak sokasodtak a veszekedések és rohamosan megromlott a kapcsolatuk egymás között.

        Külsőségek

magasság || 162 cm
testalkat || vékony, kissé izmos, és kifejezetten fitt
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet ||

Nagyon göndör, nagyon dús haja van, és ez az ami rendkívül feltűnő jelenséggé teszi. Általában imádja a laza, és a színes, meleg cuccokat, ha teheti mindig pihepuha pulcsikat hord. És bár imádja a kényelmes és bő ruhákat, amibe be tud gubózni, nem veti meg a csinos darabokat sem, elvégre ő is kamaszlányból van, aki szép szeretne lenni.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Igazából amiben nagyon is remekel, az az Asztronómia, mindig is imádta az eget fürkészi esténként a házuk tetejéről, így nem is kérdés, hogy az az egyik legkedvesebb tárgya. Szereti a Jóslástant is. Még mondhatni tehetséges is benne, könnyeb tudja értelmezni azokat a furcsa szimbólumokat, és összefüggéseket. Különösen kedves a szívének a Gyógynövénytan is, mert édesanyja is egy ilyen boltot vezetett a szülőfalujában, így mindig is természetes érdeklődése volt ezen különös növények iránt. És bár igyekszik ő jól tanulni, a teljesítménye változó, sőt erősen ingadozik. Természetéből adódóan sokszor elfelejt dolgokat, mert mindig máshol jár. Gyengesége közzé tartozik a Repüléstan és az SVK is, valahogy mindig máshol jár, így nem igazán tud koncentrálni a párbajokra.
pálca típusa || Vörösfenyő, 11 hüvelykes, unikornisszőr maggal
RBF || a jövő zenéje
[font]

        Egyéb

avialany ||Chiara Scelsi
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 12. 01. - 13:37:02 »
+1

Kedves Sally!

Döbbenet. Ezt tudom írni, hiszen ezt éreztem olvasás közben. Igazán sokkoló, de gyönyörűen megírt előtörténetet olvashattam. Azt hiszem, nem sokan mondhatják el, hogy ennyi mindenen mentek át, mint te. Azt gondolom, hogy bár megváltoztál, ez csak a feldolgozási folyamat része és hamarosan megtalálod magadban a régi Sallyt, aki meg tud bírkózni a fájdalmas múltjával és pajzsnak használni azt.
Nem találtam kivetnivalót az irományodban. Sőt egyenesen köszönöm, hogy ilyen részletesen kidolgoztad az apróságokat és teljes képet kaphattunk a karaktered múltjáról.
Ígyhát nem is kérdéses, az előtörténetet:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 05. - 16:04:51
Az oldal 0.043 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.