+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  2000/2001-es tanév
| | |-+  Anglián kívüli részek
| | | |-+  Párizs
| | | | |-+  Eiffel-torony
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Eiffel-torony  (Megtekintve 3360 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 11. 30. - 17:20:07 »
+1


A torony a francia főváros egyik legismertebb jelképe. Az 1889-es világkiállításra készült, nevét tervezője után kapta, ám később, az eredeti tervekkel ellentétben sem került lebontásra. Manapság mind mugli, mind varázslókörökben rendkívüli népszerűségnek örvend, így állandóan rendeteg erre a turista. Ha el akarod kerülni a tömeget, érdemes a kora reggeli órákban ellátogatni ide.
Naplózva

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 11. 30. - 21:17:15 »
+4

Karácsonyi vásár az Eiffel-toronynál



2000. december


Csípős hideg futott végig Párizs városán. A sok turista azt mondta, nyáron elképesztő a látvány a szerelem városában, de azok, akik télen látták már, azt mondták a nyári látkép össze sem volt hasonlítható vele. Valahol mind a két félnek igaza volt, hiszen Párizs önmagában gyönyörű város volt.
A szerelem városa ezúttal a korábbi évekkel ellentétben hamar megízlelhette a tél hidegét és szépségét. Még november utolsó hetében leesett az első hó, így megnyílhattak a karácsonyi vásárok és korcsolyapályák szerte a városban. Az egyik ilyen a város egyik nevezetessége közelében volt, az Eiffel-torony lábánál a Szajna partján. Már hagyománnyá vált ennek a korcsolyapályának a megnyitása, és rendszerint el is lepik a téli sport kedvelői a környéket.
A pálya mellett egy kisebb körhinta kapott helyet, bár ez elég újnak számított még a város lakóinak körében is. Először kétkedve fogadták, de aztán ahogy egyre többen kipróbálták – felnőttek és gyerekek egyaránt – rájöttek, hogy nagyon is jó ötlet volt. Más módon is ki lehetett kapcsolódni. A szerelmes párok előszeretettel használták ezt a játékot, amíg megitták a vásárban vett italukat.
A pálya és a körhinta mellett a tér nagy látványossága a karácsonyi vásár volt. Ez csak pár sorból állt, nem úgy, mint a belvárosban lévő nagyobbik testvére vagy a Champs-Élyséesn lévő. Mégis azok, akik ezt a helyet választották kikapcsolódás gyanánt mindent megtaláltak, amit akartak. A pultok roskadozásig voltak játékokkal, meleg ruhákkal, lámpásokkal, italokkal és finom ételekkel. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere.
A téren egyaránt megtalálhatóak voltak a varázslók és a varázstalanok is. A karácsony és az előtte lévő felkészülési idő alatt, mintha még azok is könnyebben el tudtak volna vegyülni, akik egyébként nem bírták egymás társaságát. Ezt sokan a karácsony csodájának tartották, mások szimplán legyintettek csak, hogy olyan nem létezik és morogva tovább sietett.
Ezen a télen a természet különlegességet is tartogatott a városba látogatóknak, hiszen sok év után a Szajna elkezdett befagyni. Arra még nem volt lehetőség, hogy a korcsolyázók rámerészkedjenek, de látványra érdekesnek ígérkezett. Már csak pár nap kellett, a tapasztaltabbak azt mondták, hogy az ünnepre már lesz olyan vastag jégréteg rajta, hogy bárki rámenjen.
A forgatag mindenhol akkora volt, hogy szinte azonnal el lehetett tűnni a tömegben, így az anyák vigyáztak csemetéikre, a szerelmesek párjukra. A hétvégére való tekintettel a szokásosnál nagyobb volt az érdeklődés, a turisták száma is megugrott hirtelen. Mintha mindenki érezte volna, hogy itt valami nagy dolog volt készülőben. Valahol így is volt, hiszen a tömeg számára csak egy esemény lett meghirdetve a ’Karácsonyi csoda’ neve alatt, de a szervezőkön kívül nem is tudta senki, hogy mit is takart ez a cím. Az idő pedig lassan elérkezett, hirtelen megállt mindenki, mintha maga az idő állt volna meg.
Minden tekintet magára a toronyra szegeződött, ahogy lassan megjelent egy visszaszámláló óra. Az emberek lélegzet visszafojtva várták, hogy mi történik majd, ha elérkezik a nullához, de valahogy senki sem azt kapta, amire számított. Az égen pár másodpercig lehetett látni valami fényeset, mintha egy tűzijáték vagy fényshow kezdődött volna el, de abban a pillanatban hirtelen nagyon fagyos szél kezdett el süvíteni. Mindenki összehúzta magán a kabátot, és igyekezett a legközelebbi árus felé, ahol egy tea vagy forralt bor, esetleg puncs kortyolgatásával felmelegedhet, de tévedett. Az italok rövid időn belül hűltek ki, és fagytak meg, így az embereknek sem volt más választásuk, menniük kellett egy melegebb, fedett helyre.
A város lakó tudták csak, hogy az óceán felől érkezett, ez a csontig hatoló hideg de csak a brit turisták gondolták, hogy ehhez talán köze volt a Szeszélynek. Nos, senki sem tudta megmondani, hogy csak a véletlen volt egy természeti jelenség formájában vagy valóban a Szeszély már nem csak Nagy-Britaniában, hanem Franciaországban is lecsapott?




A játékra január 1-ig lehet írni.
Lehet szösszenet vagy minijátékot is játszhattok.
Hozzászólásonként 5 pont jár.
Diákok, felnőttek, akárkik is csatlakozhatnak!
Naplózva

Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 12. 03. - 21:53:15 »
+2

Párizsi randevú



Hana Tachibana
2000. december


Eredetileg nem így terveztem a vakáció előtte felkészülést, de adódott egy nagyon jó lehetőség. Az egyik kutatótársam még a nyárról felajánlotta, hogy menjek el hozzá egyik hétvégén ha van kedvem kikapcsolódni. Feltéve, ha az iskolából el tudok szabadulni. Azt hiszem, szó szerint így hangzott el a szájából ez a mondat. De akárhogy is volt, most az a lényeg, hogy csomagolok. Igen, végül elfogadtam a meghívását és múlt hét végén elmentem a kulcsért, tegnap pedig bevásároltam. Csak egy hétvégéről van szó, de remélem Hana jól fogja érezni magát.
Egyik nap az órája után meglátogattam a bájitaltan teremben és a kezébe nyomtam egy hivatalos meghívót. Nem volt sok rajta, egy egyszerű szöveg:
„Eljössz velem Párizsba megnézni milyen advent idején?”
A részleteket már szóban beszéltük meg, nekem egy igen vagy nem is elég volt. Bár, valahogy érzem, hogy kettőnk között ha nagyon lassan is, de alakul valami, így szinte biztosra vettem a válaszát.

Párizsba valamikor délelőtt érkezünk meg, és egy étteremben elköltött ebéd után a város egyik, ha nem a leghíresebb látványosságához megyünk. Az Eiffel-torony valóban lenyűgöző látványt nyújt a karácsonyi fényekbe öltözve. A hideg azonban túlságosan is csontig hatoló, ezért kicsit összébb húzom magamon a kabátomat.
- Nem fázol nagyon? – fordulok Hana felé.
Nem tudom milyen hőmérsékletekhez van szokva, de remélem kicsit bírja majd ezt a klímát. Ha nem, akkor hamarabb visszamegyünk a lakásba. Addig is elvezetem a vásár felé, ahol meghívom egy italra, ami majd felmelegíti picit. Én egy puncsot rendelek magamnak, ami köztudottan a tél egyik legjobb itala, és fel is tud melegíteni.
- Menjünk egy kört a körhintán vagy inkább korcsolyáznál?
Bevallom a korcsolyában nem vagyok annyira profi, de ha csak körözni kell, az szerintem még fog menni. A téli sportok közül nem a korcsolya az, ami az erősségeim közé tartozik. Oké, a téli sportok úgy alapból nem tartoznak az erősségeim közé, de Hana kedvéért megtanulnám bármelyiket.
Naplózva


Hana Tachibana
Eltávozott karakter.
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 12. 06. - 12:09:14 »
+1

Karácsony és...

Willow-san
2000. 12.




Amikor Willow-san megjelent a meghívóval rettenetesen zavarba jöttem. Nem voltam a nagy utazó, bár minidg is kézelegtem arról, hogy milyen csak úgy nekiindulni a nagyvilágnak. De valahogy sosem jött ez össze és mégis csak úgy elindulni nem is volt merszem sosem. Na meg jobban elvoltam a négy fal között a saját bánatom tengerében. De Willow-san úgy tűnik valamiért kifele rángat ebből, és már nem is látom az életem olyan borúsan.
Azt hiszem eléggé lelkesen készültem, bár fogalmam sincs, hogy egyáltalám mit illik ilyenkor csinálni, egy meghívásnál, vagyis ami ilyen, úgyiértem, most teljesen össze vagyok zavardova. Szóval üres kézzel semmiképpen sem szerettem volna menni, olyan udvariatlannak éreztem, és amúgy is minidg olyan kedves volt velem, szóval vittem magammal dangot. Sok-sok színes dangot, mert az olyan hangulatos és finom, és mégsem olyan halálos mint a mochi. Azért az rettenetes lenne, ha megfulladna a mochitól Willow-san. Yare, yare...
Szóval sosevoltam még Párizsban és csak gyönyörködm ebben a forgatagban, az emberekben a látványban és csak mosolyogva nézelődöm, miközben valami meghittség lesz rajtam urrá, és még szorosabban közelebb is húzódom Willow-sanhoz, miközben zavartan félrepislogok, mert nem merek ránézni. De azért csak összeszedem magam és felé nyújtom a dangót.
- Kérsz, Willow-san? Japán édesség, nagyon finom - nyújtom felé a pálcikát, rajta a három darab rózsaszín, fehér, zöld édességgel, miközben a másik kezemben a sajátomat szorongatom.
- Nem fázol nagyon? – kérdezi, mire ,égjobban elpirulok, és csak megrázom a fejem. Azt hiszem most olyan hevesen dobog a szívem, hogy nem is érzem a hideget. Azért japánban is megéltem régebben hideg teleket, amikor karácsonykor ott voltunk. Mattakü, nem tudom mi van velem, de kezdek elolvadni. Ez így nem lesz jó, mert a végén megint csak megnémulok és az roppant kellemetlen lenne.
- Menjünk egy kört a körhintán vagy inkább korcsolyáznál?
- Hmmm - köszörülöm meg a torkomat. Nagyon szeretek korcsolyázni, de nem tudom, hogy Willow-san tud-e, és nem szeretném ráerőltetni ezt, de valahogy az sokkal csábítóbban nézett ki, és hát nekem romantikusabban is... hangzik...Yare, yare, teljesen össze vagyok zavarodva. De milyen romantikus lenne, egymás kezét fogni meg egymást támogatni, yare, yare. Hát jó, szedd össze magad Hana, a végén még egy ép mondatot sem tudsz majd kinyögni. Szóval meg is szólalok, és az egész mondandómat japánul mondom, majd nem is tűnik fel, csak ha Willow-san visszakérdez vagy értetlenül pilslog rám. Erre mégjobban elpirulok, aztán csak összeszedem magam és újra kezdem, miközben felpislogok rá.
- Hát, nagyon jó lenne együtt korcsolyázni. Már ha ez nem gond. - Juj. Szóval inkább vártam, ha beleegyezett, zavartam megfogtam a kezét, még jó, hogy kesztyűben vagyok. És a korcsolyapályához vezetem.
- Tudsz korcsolyázni, Willow-san? - kérdezem, miközben már  akorcsolyákat húzzuk fel. Milyen nosztalgikus emlékek. Mennyire szerettem. De most itt az idő, azt hiszem, hogy újra kezdjek élni, ismét merjek szép emlékeket szerezni. Közben továbbra is fogom a kezét és vezetem, miközben a jégre lépünk. Kicsit bizonytalan voltam, de aztán a rutin csak előjön, és könnyen siklok a jégen, miközben óvatosan tartom Willow-sant, ha nehézkesebben siklik.
- Igazából nagyon rülök, hogy veled lehetek - csúszik ki a számon, de inkább már csak hagyom, had áramoljanak az érzések, ha már megtöltött csordulásig, ez a szeretet ünnepe, meg a karácsonyi hangulat, és az ez egyész szerelem városa dolog. - Nagyon rég nem volt senki az életemben, aki miatt bármihez is kedvem lett volna... Arigatou
Közben valami készülődést látok,mintha valaminagyszabású dolog lenne és így megfeledkezve magamról arra fordulok, amerre a a többiek, aminek az az eredménye, hogy megtorpanok, majd elvesztve az egyensúlyom el is esek, magammal rántva Willow-sant.
- Mattaku... Gomenasai, Willow-san - ülök fel, és pislogok rá, mert nagyon szégyelltem magam. Közben lehet lemaradunk arróla valamiről, ami éppen  készülődött, de hirtelen feltámad a hideg szél, egészen a csontomig hatol.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 12. 08. - 17:02:17 »
+1

Párizsi randevú



Hana Tachibana
2000. december


Majd kiugrottam a bőrömből. Persze, tudom, hogy Hana nem olyan nő, akit némi bűvészmutatvánnyal el lehet kápráztatni, így komolyan készülődni kezdtem. A lakást is kicsit feldíszítettem, hogy otthonosabbnak és ne idegennek tűnjön, mint egy szálloda, ahova csak megszállni megy az ember pár éjszakára.
- Igen, köszönöm – fogadom el a felém nyújtott pálcikát, amin valamiféle édesség van.
Ez már az Eiffel-torony lábánál van majdnem. Legalábbis arrafelé sétálva. Kicsit hidegebb az idő, mint ahogy gondoltam, de nem fogunk megfagyni, ez már biztos. Ez az édesség pedig tényleg nagyon finom. Nem is tudom kifejezni szavakkal, hogy milyen hálás vagyok neki a figyelmesség miatt. De hogy ne fagyjunk meg, javaslom, hogy végezzünk valamiféle testmozgást, így abba az irányba terelgetem őt.
A körhintának jobban örülnék, korcsolyázási tudásom hagy némi kivetnivalót. De ha ezt szeretné, akkor legyen a korcsolya.
- Nem, természetesen nem gond.
Felvértezem magam lovagi páncéllal, és igyekszem is úgy tenni, mintha tényleg nem lenne gond, holott belülről majd szétvet az izgalom. Nem akarok elesni, nem akarok olyat tenni, amivel megsérthetem fizikailag.
- Nem… annyira – próbálom kicsit árnyalni azt a tényt, hogy nem tudok korcsolyázni.
A kezét fogva viszont minden olyan könnyűnek tűnik. Mármint az egyensúlyom megtalálása után. Próbálom lemásolni az ő mozdulatait. Szerintem egész jól is haladok, csak néha ingok meg egy kicsit. Van, amikor meg jobban, de szerencsére egyszer sem esek el. Egyszer viszont nem tudok megállni… pontosabban fordulni, és nekimegyek a palánknak. Nem fáj, de attól még kemény az érkezés.
- Szusszanok picit, jó?
Komolyan, mióta az utóbbi időben visszavettem a mozgásból és csak annyit teszek, hogy szinten tartsam magam, mintha kicsit jobban fáradnék is. A mellettem lévő nő szemébe nézek, ahogy meghallom melengető szavait. Magamhoz ölelem. Olyan természetesen jön, olyan hálát érzek iránta, fel sem fogom, hogy eddig nem jutottunk el erre a szintre. Kézfogások, köszönések, udvariaskodás megy, de úgy gondolom, ez a mai nap nagyon sok mindent meg fog és meg is változtat majd a kapcsolatunkban.
- Én is örülök, Hana, annak, hogy megjelentél az életemben.
Úgy tűnik a mi találkozásunk egy amolyan nagy találkozás. Ennek meg kellett történnie, és ha belegondolok, hogy a tavalyi év végén még gondolkodtam rajta, nem térek vissza a Roxfortba, akkor most tudom, téves döntés lett volna. De szerencsére nem így történt.
Megindulunk újból a korcsolyázók között. Úgy gondolom, hogy most már sokkal jobban megy, mint ahogy elkezdtem, és az első köreimnél botladoztam. Még megyünk néhány kört, nem engedem el Hana kezét, majd ő hirtelen valamiért megtorpan. Én nem tudok ilyet, szóval mikor borul én is borulok vele. Mindent megteszek azért, hogy ne rá essek és ez sikeresen össze is jön.
- Én… Nem ütötted meg magad?
Először picit dühös vagyok, nem gondoltam, hogy ennyire fájhat is, ha korcsolyával elesünk, de aztán nevetek egyet, főleg miután megtudom, hogy neki nem esett baja.
- Ne aggódj miattam, sokkal strapabíróbb vagyok, mint hinnéd. Kölyökként ennek a többszörösét is elviseltem.
Igaz, azóta eltelt jó pár év, és már a csontjaim sem úgy bírják, ahogy akkor, de azért nem fog megártani egy kis bukás. A motorozás edzésben tart, szerencsére ilyen téren.
- Ez egy sport és nem veszélytelen, előfordulnak balesetek.
Igyekszem felállni, ami elég bénára sikeredik, de ez van. A lényeg, hogy Hana ne üljön a hideg jégen tovább, nem akarom, hogy megbetegedjen. A terveim azonban kettészeli egy szélfuvallat. Hirtelen ráz meg a hideg, mintha az lenne a célja, hogy ott helyben megfagyasszon. Valahogy most nem érzem úgy, hogy a mozgás elég lenne a melegen tartáshoz, bár amíg mások nem mozdulnak, addig nem biztos, hogy kell aggódnunk. Ami pedig a többieket illeti, nagyon úgy tűnik, hogy néhányukat még nem zavarja ez a hideg.
- Ha szeretnéd, akkor húzódjunk egy fedett helyre, ahol nem ér minket a szél ennyire.
Valahogy mégis aggodalom fog el, bár a természetnek a számlájára írom. Megpróbálok beszélni majd valakivel, hogy ez mennyire természetes jelenség errefelé. Túl paranoiás vagyok, aminek köszönhetően az aggódalom is kiül az arcomra.
 
Naplózva


Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 12. 17. - 12:50:23 »
+1

k ö z ö s k a r i
20001222  

to: Flaska

o u t f i t

Hogy jó ötlet volt-e Holdent elrángatni a párizsi adventi vásárra? Nem különösebben érdekelt, hogy a válasz minden bizonnyal nem. Már megszoktam, hogy rólam cikkeznek mindenhol, már Miron Welchtől kezdve mindenkivel összehoztak, természetesen tévesen. Azért ennyire még én sem halmozom az élvezeteket, hiába járok hétvégenet inni és cigizni olyan öregemberekkel és öregasszonyokkal, akik szemérmetlenül csorgatják rám a nyálukat. S miért mindezt? Hogy az akadémiának, aminek a vezetőség jóformán közölte, hogy a sérülésem óta nem veszik rendesen hasznomat, pénzhez jusson.
Apám is ilyen volt gyerekkoromban. Ha kellett, hát úgy odacsapott, ahogy csak kellett, de közben kegyetlenül kihasznált mindannyiunkat. Akinek nincs pénze, az a gyerekeiből is azt akar csinálni, mintha csak ez volna az életrendje odahaza, Bulgáriában… legalábbis az olyan szegény vidékeken, mint Momino. Nem. Nem akartam rájuk gondolni, inkább behúztam az utolsó sorba is Holdent és szorosan átkarolva a karját, a vállára hajtottam a fejem. Ez az én életem, az meg a múlt.
– Hát nem romantikus így kettesben? – kérdeztem és felnéztem az Eiffel-toronyra, ami éppen felettünk magasodott. Párizsnak amúgy is volt valami iszonyatosan jó hangulata, ami mindenkire hatással volt… vagyis reménykedtem benne, hogy rá is, nem csak rám.
Persze ez sem tartott sokáig. Valami nekem jött és leforralt borozta a cipőmet. Lényegében az egész pohár a minőségi bőrön landolt és az gőzölögve jelezte, hogy bizony bejutott az anyag alá is. Megremegtem, majd egy perccel később, mint egy őrült ordítani kezdtem: – Mégis mi a francot képzel magáról?! – Fel sem fogtam persze, hogy francia helyett ezúttal angolul szakadt ki belőlem a szavak. Bár nem sok esélyt láttam, hogy esetleg megértheti a szavaimat az a törpeszerű öregasszony, aki aggodalmas, már-már síró arckifejezéssel bámult rám.
– Tudja maga mennyibe kerül egy ilyen cipő? Az életénél is többet ér! – hajtogattam, majd kicsit megrántva Holdent, magam elé toltam. Finoman jelezve, hogy itt az ideje, mint férfiasabb alkat, tegyen valamit. – Ha nem vigyáz magára, akkor a párom el fogja ásni! – Tettem hozzá indulatosan, majd a mellém érő fiatalok egyikének a kezéből kikaptam egy pohár forralt bort és egyenesen a nőhöz vágtam bosszúból. Nem gondolkodtam tisztán, egyszerűen csak cselekedtem és hagytam, hogy a szokásos hisztéria egyszerűn eluralkodjon rajtam.
Holden persze sejthette, hogyha nem segít rajtam valahogy, akkor vagy bőgni vagy veszekedni fogok tovább. Ezt pedig nyilván ő sem akarhatta, mégis csak emberek között voltunk… ami engem nem zavart, de őt valószínűleg igen.
Naplózva


Hana Tachibana
Eltávozott karakter.
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 12. 21. - 23:17:09 »
+1

Karácsony és...

Willow-san
2000. 12.




Eszembe jut néha. Nagyon néha a hangja. Még azelőtt, mielőtt megerőszakolt volna. Az a hang, amivel magéhoz édesgetett. Ott kísért és megőrít vele. De belegondolva nagyon szép hangja volt. Olyan amivel le vehet bárkit a lábáról. Ha becsukom a szemem, neóincsen más, csak a hangja. De hosszú idő után... Azóta, amióta Willow-san felbukkant az életemben... A hangja elkezd megfakulni. Olyan akár a kiszívott festmény a falon. Egyre csak fakul. És talán lassan, nagyon lassan a hangja is megszűnik. Willow-sannak kellemes a beszéde. Barátságos és meleg. Kicsit érződik rajta, hogy izgul. Szeretem a hangját. Most is csukott szemmel hallgatom, mielőtt a korcsolya pálya felé indulunk, és esszük az édességet.
Kicsit talán önző dolog volt erre kérnem.
- Szusszanok picit, jó? - miközben pihen mellé suhanok, és talán túlságosan közel érkezem meg hozzá, így érzem a kellemes illatát és rendkívül udvariatlanul, de belenézek a szemébe. Csak egy nagyon rövid pillanat ez, én mégis elpiulok és elkapom a tekintetem. Hogy aztán valami zavarba ejtő dolgok csússzon ki a számon. Aztán hogy még jobban zavarba jöjjek az ölelésre. Kicsit összerezzenek arra a hirtelen mozdulatra, mert nem sok emlékem van ami jónak mondható egy férfi köze,ségében, de nála valahogy elfelejtem a félelmemet. Így talán kicsit késve, de megszeppenve visszaölelem.
- Én is örülök, Hana, annak, hogy megjelentél az életemben.
Felsóhajtok. Furcsán kavarodnak bennem az érzések. Aztán a lelátón megpillantok egy kisfiút. Messziről olyan mint Shouta volt, 3 éves, élettel teli. Behunyom a szemem, és nem merem kinyitni. Mi van, ha ismét ott vagyok, abban a szobáan? Mi van, ha ez az egész egy hosszú álom? Mi van, ha ez az egész csak egy téveszme, amit magam köré von az agyam, hogy meneküljek a valóságból?
De nem tudom kibírni, hogy ne nézek rá megint, így kinyitom a szemem, de a kisfiú már nincsen ott. Ellépek Willowtól, és gynegéden magam után húzom, miközben kitörlök egy könnycseppet a szememből, elfordulva, így nem veheti észre.
- Igazán sajnálom, az én hibám - mondom kicsit talán túlságosan japánosan mereven és hajlongva, miután feltápászkodunk.
- Ne aggódj miattam, sokkal strapabíróbb vagyok, mint hinnéd. Kölyökként ennek a többszörösét is elviseltem.
- Oh, hontoni? kalandos gyerekkorod lehetett - mondom mosolyogva, és remélem ezzel nem sértem meg, vagy nem tapintatlan a mondandóm, vagy ilyesmi. Hjajj, hirtelen olyan feszült vagyok, és még a hideg is urcsán nem ide illően hideg. Belegondolva én elég nyugis kislány voltam.
- Ha szeretnéd, akkor húzódjunk egy fedett helyre, ahol nem ér minket a szél ennyire - mondja kisvártatva Willow-san, én pedig bólintok egyet. Kellemetlen lenne egy ilyen alkalomon lebetegedni neki is. Sőt az egyenesen kínos lenne.
- Jó ötlet, Willow-san - mondom helyeslően. Azt hiszem van valamerre ilyen fedett hely, így miután elbúcsuzunk a korcsolya pályától, most hagyom, hogy Willow-san vezessen, ha má én ráncigáltam el korcsolyázni. Ha felém nyújtja, akkor belekarolok a karjába és közelebb húzódva hozzá sétálunk amerre visz minket. - Írországban milyen volt felnőni? - kérdezem kíváncsian,mert úgy tudom ő ott született.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 12. 22. - 15:03:31 »
0

Adventi kiruccanás

To Ms. Lottie Lowell

ruha


Én teljesen meg vagyok húzatva. Ezt a tényt naponta megállapíthatja rólam valaki, de önmagamról azért csak ritkán sikerül, most valahogy mégis eljutok idáig fejben. Hogy miért? Kezdjük ott, hogy nem vagyok egy óriási karácsony rajongó, de a kapitalizmus kitermelte giccset és azt, amit advent címén művelnek, sőt sokszor már november elején elkezdenek, egyenesen rühellem. Ehhez képest hova készültem ezen a vasárnapon? Egy adventi vásárba! Ráadásul még csak nem is a brit sziget területén... egyetlen mentségem volt: erre a förtelemre nem egyedül készültem.

"Kedves Művésznő! Remélem részeltet abban a szerencsében, hogy egy vasárnapra és hétfőre rám áldozza idejét és ellátogat velem egy adventi kiruccanásra. Ha igen, úgy kora délután találkozzunk a kollégium előtt, ott lesz az induló zsupszkulcs. Egy ott töltött éjszakára csomagoljon könnyebben.

Ölel: M."

Igen, ez a levélke volt az oka mindennek: annak, hogy vettem a fáradtságot utánajárni ennek az egésznek, hogy szereztem helyet a zsupszkulcsos utazáshoz két főre némi ellenszolgáltatás ellenében (a részleteket hagyjuk, nem fért túlzottan össze a koli házirenddel az ellenértékként csúsztatott anyag). Meg kellett próbálnom. Mit? Jónak lenni, vagy annak látszani. A levél címzettje pedig az a személy volt, aki ebben már eddig is sokat segített s akinek így köszönhetek is dolgokat, valamint olyan egyén volt, akinek hála többször éreztem úgy: érdemes próbálkoznom ezzel. Érdemes visszafogni a piálást, lejönni a cigarettáról és az egyéb önromboló dolgokról. Hogy annyira mégse rossz, ha tudod, hogy miért ébredsz ott (és azokkal) ahol. A Roxfort óta két végén égettem a gyertyám, ez nem titok, de amióta ősztől rendszeresen összefutottunk a kollégiumban, ez egyfajta küzdelemmé is alakult: a Művésznőnek hála elkezdtem küzdeni is ez ellen az oldalam ellen több-kevesebb sikerrel. Most pedig egyfajta hála is volt részemről, hogy elhívtam Őt egy ilyen hétvégi kiruccanásra, egyúttal seggére verve a nyáron összekapargatott pénzemnek. Csoda volt az is, hogy elég tisztességes összeget (a viszonyokhoz képest) meg tudtam őrizni az egész ősz alatt, de persze tettem is hozzá, mert a kalapozós-zenélős biznisz ha van tehetsége az embernek, azért tud zsebpénzt hozni.

Akárhogy is, a megadott időpontban összegyűlt a kis utazó csoport az udvaron, majd jött a zsupszkulcsos utazás zsigerforgató élménye, hogy aztán végül Párizs hideg szele vágjon az arcunkba a már megszokott angliai helyett. Én pedig karom kínáltam Lottie-nak egy könnyed mosoly keretében, hogy a többi egyetemistához hasonlóan mi is meginduljunk valamerre ki a rejtett sikátorból, ahova a mágikus utazás hozott minket. Szabad kezemmel picit szorosabbra húztam magamon a bőrkabátot, sőt azt is fontolgattam, hogy most tényleg össze kéne húzni rajta a zipzárt, ha ilyen hideg szeles marad az idő. Vagy folyékony bundakabátot kölcsönözni... de lehet nem kéne inni, pláne nem az Ő társaságában. Jó, talán egy forralt bor belefér, az egyáltalán nem erős, de átmelegít és talán Lottie se fog rá nemet mondani. - Na, itt is vagyunk a festői Szajha... akarom mondani Szajna partján! - jegyzem meg könnyed mosollyal, míg szemem szokni próbálja és megemészteni a karácsonyi giccset, hogy aztán tekintetem megtalálja az Eiffel-torony kivilágított iránytűjét, aminek fénye belehasított az alkonyatba és arra is kormányozom lépteinket. - Mit szólnál egy-egy pohár forralt borhoz majd? Elég hűvös van hozzá. - teszem is fel végül a kérdést, míg szabad kezemmel katonai táskám pántja alatt összeügyeskedem a zipzárt és fel is húzom azt.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 12. 23. - 23:19:47 »
+1

Párizsi randevú



Hana Tachibana
2000. december


Sóhajtással kezdem a szusszanásomat. Nem érzem úgy, hogy erre a mai napra fel lettem volna készülve, de mindent megér az, hogy Hanát boldognak látom. Márpedig most nagyon úgy tűnik, hogy boldog. Vissza kéne térnem a sportoláshoz, mert így nagyon hamar kerülhetek nagyon nagy bajba. Ha el akarom őt vinni akár a világ körül is, akkor fittnek kell lennem. Talán ennek kéne lennem az egyik újévi fogadalmamnak.
A pihenő azonban hamar véget ér, és folytatjuk is a siklást a hideg időben. Nem tudom miért, de eddig csak a terhemre voltak a téli hónapok, nem igazán tudtam mit kezdeni magammal és ez szörnyű volt. Most egy új jövő kezdődik el, hiszen látom, bőven van mit tenni ilyenkor is. A jégen siklani kicsit olyan, mint motorozni. Bármi történhet, akár egy ütközés, és ha eléggé gyakorlott lennék, akkor akár komolyabb sebességet is képes lehet elérni valaki. Mondjuk ez utóbbihoz már megfelelő távolságra is szükség van, de akkor sem lehetetlen.
Végül csak sikerül elesnünk, amire az első megdöbbenés után csak nevetéssel válaszolok. Olyan felemelő érzés, olyan más. Tényleg jól érzem magam itt, és azért nem vagyok olyan nehéz eset még így elhanyagoltan sem, hogy nagyon megüssem magam.
- A jég csúszik, én meg ügyetlen vagyok, és előfordulnak balesetek. Ne aggódj, nem a te hibád.
Öhm… kérdőn nézek rá, mert nem tudom most is meg kéne-e hajolnom, és a fenébe, már rég meg kellett volna tanulnom. Pedig eskü, egy csomó könyvet vettem és olvastam, ami a japánok kultúrájával foglalkozik.
- Igen, tényleg. Hát, a kalandos nem a legjobb szó erre. Inkább lázadozónak mondanám, és ezért mindent megtettem, amivel az apámat és a három bátyámat bosszanthatom.
A múltamról, anyáról még nem meséltem neki. És nem is most fogok a szeretet ünnepén. Ahhoz túl szomorú az a történet, és lényegében a múltam is. Legalábbis ezen része, és örülök neki, hogy most ennyire boldog. A hideg szél viszont közbeavatkozik, így mennünk kell. Muszáj, ha nem akarunk megfagyni. Ezen a hidegen már egy forró ital sem segít. Fedett helyre kell mennünk. Leveszem a korcsolyámat, és otthagyom a pálya szélén. Nem az enyém és nem is szeretném elvinni magammal, de most biztos nem fogok össze-vissza járkálni a téren, hogy megoldjam ezt a gondot.
- Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk az apartmanba? Úgy hiszem, most nem lesz tanácsos a szabadban maradni.
Elnézve a menekülő embereket, más is úgy gondolja, hogy nem kéne kinn maradni. Egy kevésbé zsúfolt részen megfogom Hana kezét, és hoppanálok az apartmanhoz. Egy pici lakásról van szó, egy tetőtéri lakásban. Mikor odaérünk, lesegítem a kabátját, majd bekísérem a lakásba.

- Kérsz egy kis teát?
 


A játék másik helyszínen folytatódik.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 01. 02. - 16:36:18 »
+1



AZ ADVENTI VÁSÁROS JÁTÉK VÉGET ÉRT!
Természetesen a játékot folytathatjátok, ám a további hozzászólások nem érnek pontot!
Naplózva




Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 01. 19. - 14:41:08 »
+1

Kiskarácsony
2000 12 22

MIKHAIL

Sosem szerettem különösebben a karácsonyi felhajtást. Gyerekként mindig stresszelt, most meg már nem igazán érdekel. Mikhailnak igent mondtam, persze. Ennyit kibírok, miatta, érte. Egy este nem a világ. Vagy ki tudja. Akarva akaratlanul is eszembe jut anyám és az apró fenyőfája a nappaliban, amire a kézzel horgolt hópihéit aggatja. Borzasztó magányos, egyre többet nyaggat, mikor viszek valakit végre bemutatni. Lopva pillantok végig Mikhailon. Egyelőre még nem áll készen erre a találkozásra egyikük sem. Talán jövőre, valamikor. Már ha addig nem hagy faképnél és talál jobbat. Ismét a belém karoló Mikhailra emeltem a tekintetem. Van benne valami meglepően bájos, amit talán még ő sem lát magán. Na meg a világ sem, pláne amikor hisztériás rohamot kap a nagy nyilvánosság előtt. Azt mondják borzasztó arrogáns és bunkó. Nem vitatom, tényleg az, és nagyon akaratos. Mégis van benne valami… valami megmagyarázhatatlan.
– Hát nem romantikus így kettesben? – azt leszámítva, hogy hatszázezer ember vett körül minket, valóban volt egy kellemes hangulata ennek az egésznek.
- De az. – nem tudom, mit mondhatnék neki, nem akarom untatni. Mostanság pedig a levéltárakban vagyok derékig, nem valami izgalmas. Ő, mint táncos, biztos érdekesebb dolgokat lát és tapasztal, mint egy papírköteg keresése. Na meg ott van… Catherine. Az ő keresésében sem jutottam még előre. Gondolkodtam rajta, hogyan mondjam meg Mikhailnak, hogy van valahol egy lányom. De nem éreztem azt, hogy jó lenne az idő és a hely. A magambaszállásból egy alig érezhető lökés, és Belot megugrása rántott ki. Mire észbe kaptam, már egy szerencsétlen öregasszonnyal üvöltözött, a cipője miatt.  Óvatosan tettem a vállára a kezem és próbáltam volna nyugtatni, mire maga elé húzott, mintha azt mondaná, vegyem kezembe az ügyet. Bevallom kicsit bambán passogtam a nőre, aki irányába még most is szórta Mikhail a különböző megjegyzéseket.
– Ha nem vigyáz magára, akkor a párom el fogja ásni! – nem sokkal ezt a felszólalást követte egy pohár forralt bor, ami a nő kabátján landolt. Az apró nénit szabályosan a zokogás kerülgette. Odanyújtottam neki egy szövetzsebkendőt, majd egy biccentéssel próbáltam jelezni neki, jobban jár, ha elslattyog. Nem vártam meg a nő reakcióját, Mikhailhoz fordultam, és a vállára tettem a kezem.
- Mikhail. – látom, hogy ha nem csinálok valamit, akkor itt fog üvölteni és csapkodni jövő karácsonyig. Megsimogatom az arcát, közben halkan beszélek hozzá. – Próbálj megnyugodni, kérlek, semmi helyrehozhatatlan nem történt. - óvatosan húzom magamhoz közelebb.
Naplózva


Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 02. 03. - 11:45:28 »
+1

k ö z ö s k a r i
20001222  

to: Flaska

o u t f i t

Ahogy Holdenbe karolva sétáltam végig a párizsi adventi vásár éppen kevésbé izzó forgatagán, eszembe jutott, hogy mostanában milyen kevés időt töltöttünk együtt. Ezt persze mindig hisztivel akartam jutalmazni, már ki is találtam a szövegeket, amiket majd a fejéhez vágok: „Már nem vagyok neked fontos? Ezt nem teheted meg velem, nem ezt érdemlem! Egy dekát sem híztam, minden reggel kirohantam fogat mosni, míg aludtál, hogy gyönyörűnek láss, mikor felébredtél… mit tehettem volna jobban?!” Még az üvöltés is megvolt hozzá, meg a műkönnyek. Csak aztán megpillantottam a barna szemeit, a nyúlánk alkatát és máris elfelejtettem, hogy mit akartam. Elég volt ölelni őt.
S már majdnem idilli volt ez a kevéske idő együtt… majdnem. Ha az az idióta törpe mama nem dönt úgy, hogy éppen engem kell nyakon önteni és hozza ki belőlem az állatot. Kétlem, hogy Holdent különösebben vonzotta volna a toporzékoló oldalam, de ez valami olyan volt, ami ellen nem tudtam tenni. A részem volt, még inkább magába itta a személyiségem, mióta szilánkosra tört a lábam és minden mocskos napon még mocskosabb módon fájt.
Persze, mikor meg kellett volna ölni a nőt, az egyszerűen meglógott. Ráadásul nem is roham tempóba.
Mamka… – káromkodtam bolgárul és még a nő után is mutattam, hogy Holden érzékelje, neki ez lett volna már a harci feladata. Valószínűleg persze totál feleslegesen, mert inkább felém fordult. Nyilván láthatta, hogy remegek, mert általában ez történik, ha totál ideg vagyok valakitől. – Ezt még is hogy a francba képzelte? Hogy? Ez a cipő többet ér a mocskos életénél! – Közöltem fennhangon, hogy még hallja az öregasszony azért, bár a törpe alakját már nem láttam a tömegben.
Megköszörültem aztán a torkom. Holden szemeibe néztem inkább, az legalább volt olyan szép, hogy elterelje a figyelmem erről a hülyeségről. A szervezetem közben veszettül sikoltozott, hogy szerezzek már egy pohár italt valahonnan és nem, nem ezt az ócska forralt bort, hanem valami rendesebbet. Valamit, ami legalább a bokámban lüktető fájdalmat elnyomja annyira, hogy kicsit kevésbé kapjam fel hirtelen a vizet.
– Mikhail. – Éreztem, ahogy a vállamra teszi a kezét, de nem reagált rá semmilyen módon. Gondolom most meg akar majd nyugtatni, hogy jaj, ne hangoskodjak az utcán vagy ne akarja öreg néniket megölni… éppen ő mondja ezt, akivel az első találkozásom lényegében egy bűnrészesség volt. Nem zavart, sőt. Igazából annyira szexinek találtam, hogy aznap fel is rángattam a szállodai szobámba. De azért mégsem neki kéne erről kioktatnia. De… de… az az arcsimogatás azért nagyon finom volt. Ha macska lettem volna biztosan bele is dorombolok az érintésébe. Vajon ő is ezt érzi, amit én? Minden apró érintésre perzsel benne ez a tűz? – Próbálj megnyugodni, kérlek, semmi helyrehozhatatlan nem történt. – Elégedetten hagytam, hogy az ölelésébe húzzon. A vállára hajtottam a fejem és csak élveztem az illatát egy hosszú percig, miközben minden jobban kívántam. Bár ezt valószínűleg már a tekintetemből ő is leszűrte addigra.
Átkaroltam és megpaskoltam a hátsóját, csakhogy érezze a törődést.
– Lehet, hogy nem történt olyan… de azért talán elég feltűnő vagyok ahhoz, hogy ne kelljen letarolni egy vödör forraltborral és talán nem olyan marha nagy kérés, hogy öld meg a támadómat. Én bárkit megölnék, aki csak hozzád ér… vagyis megöletném. – Magyaráztam egy kicsit talán ingerültebben, mint ahogy azt a popsisimiből gondolta volna. – Nem ez lenne az első, hogy hülye módszerrel akarnak megölni. Egyszer egy nő eljátszotta, hogy a rajongóm, aztán ki akarta szúrni a szemem a körömreszelőjével… mert szerinte lefeküdtem a férjével.
Talán paranoiás voltam és nem is feltétlenül a rajongók miatt, akik mindenféle módon hozzám akartak érni. A sok vénember fogdosása mindig undort keltett bennem, ráadásul azok között mindig akadtak erőszakosabbak. Fiatalabbként ez annyira megrettentett, hogy gyakran csak sírva gubbasztottam az aktuális lakásomban és napokig nem akartam kimenni. Arra emlékeztetett az egész, amikor apám elővette a szíjat és addig vert, amíg nem vérzett a bőröm. Nem csak velem csinálta ezt, mégis talán nekem esett a legrosszabbul. A többiek még mindig ott vannak a közelében elvégre. Most már erősebb voltam. Mindent elviseltem és lefeljebb hánytam az undortól, amit ezek a dolgok váltottak ki belőlem.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 02. 04. - 22:50:50 »
+1

Kiskarácsony
2000 12 22

MIKHAIL

 
Tudja mindenki, milyen szar hely a világ. Varázslattal, vagy anélkül. Volt valami kellemetlenül rohadt az emberek lelkében, és mintha mindenki szent küldetése az lenne, hogy a világot is elrohasszuk. Vidám gondolat, nem igaz?Láttam magam előtt a lassan elvérző apámat. Hallottam a fülemben a fájdalmas nyögéseit. Valahogy ez a jelenet folyamatosan jelen volt a gondolataim között. Nem tudtam elszakadni az apámtól, még így sem. Nagyon utálom őt ezért. Meg magamat is.
De amikor Mikhail a közelemben volt, a jelenléte kiszorított mindent. Nem tudom, mikor történt mindez, mondhatni elég gyorsan tettük meg azokat a bizonyos lépéseket. Most is, ahogy belesimult az ölelésembe, éreztem, ahogy elhalkul apám folyamatos dörömbölése. Hálás vagyok Mikhailnak, már a puszta jelenléte miatt is. Nem akarom elengedni. Érzem, ahogy megpaskol, mint valami lovat, mire kicsit hátrébb húzódok és rávigyorgok, de végül nem mondok semmit. Ezt ő felhívásnak érzi keringőre, mert elkezd megint dőlni belőle a mondandója. Még mindig hihetetlenül feszült.
– Lehet, hogy nem történt olyan… de azért talán elég feltűnő vagyok ahhoz, hogy ne kelljen letarolni egy vödör forraltborral és talán nem olyan marha nagy kérés, hogy öld meg a támadómat. Én bárkit megölnék, aki csak hozzád ér… vagyis megöletném. - ingerülten magyaráz, mire én forgatni kezdem a szemem. Szeretnék mondani neki valamit, és már nyitnám is szólásra a szám, de egyszerűen nem hagy megszólalni, tovább fojtatja. -Nem ez lenne az első, hogy hülye módszerrel akarnak megölni. Egyszer egy nő eljátszotta, hogy a rajongóm, aztán ki akarta szúrni a szemem a körömreszelőjével… mert szerinte lefeküdtem a férjével. - akaratlanul is felnevetek. Elég abszurd a jelenet, de nem elképzelhetetlen.
- Bocsánat - folytom el magamban a nevetést több, kevesebb sikerrel. Megköszörülöm a torkom - Öltem már embert, csak azért mert veszélyeztetett téged, nemigaz? - suttogom a fülébe, az első találkozásunkra utalva. Oké az ennél azért kicsit komplikáltabb volt, de a lényeg ez volt. Kisimítok egy adag hajat az arcából.
- Tudod, hogy senkinek nem hagynám hogy egy ujjal is bántani merjen. De nem feltűnősködhetek holmi öregasszonyokkal. Nem tenne jót az üzletnek. - utáltam ennyire nyíltan beszélni erről, de ő már tudta, akkor végülis mindegy volt, nem? Mondhatni a bűntársam volt arra az alkalomra. Nem szívesen vittem volna magammal máshová is. Ő az enyém volt, az én személyes kincsem, nem szívesen adtam ki senkinek. Ezért is fordult fel a gyomrom amiatt, amit az a nyamvadt akadémia csinált vele. Egyszerűen undorítónak tartottam azt az egész intézményt. Ismételten közelebb húztam magamhoz, röviden megcsókoltam. Nem tudtam betelni vele.
- Nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson. súgom, miközben ölelem, majd újból megcsókolom.
Naplózva


Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 02. 07. - 09:24:09 »
+1

k ö z ö s k a r i
20001222  

to: Flaska

o u t f i t

Nem hittem el, hogy kiröhögött… jó elhittem. Végül is kívülről nézve vicces lehetett, ahogy a nő nekem esett egy körömreszelővel, de azért nem örültem volna, ha tényleg sikerül kiszúrnia a szememet. Mégis hogy a fenébe nézne ki Mikhail Belot szem nélkül? Igen! Felháborító már csak a puszta gondolat is! A híres táncos, a Reggeli Próféta visszatérő arca, a Szombati Boszorkány Legbűbájosabb Mosolya díját kétszer elnyert varázslója nem sérülhet meg csak úgy! Bosszúsan pillantottam rá a nevetésért, de annyira azért, nem húzott fel, hogy máris el kezdje hisztizni. Még ha néha sok időt is töltünk külön vagy úgy érzem, túl érzelemmentes, nem tudok sokáig haragudni rá. Van valami azokban a barna szemekben, aminek még én sem tudok ellenállni.
– Bocsánat – mondta, mikor végre sikerült elfojtani a nevetést. Talán észrevette a pillantásomat, ami körülbelül azt tükrözte: Ez komoly? Most kinevetsz? – Öltem már embert, csak azért mert veszélyeztetett téged, nemigaz? – A fülemhez hajolt és úgy suttogta ezeket a szavakat. Ahogy a kifújt levegő végig cirógatott a bőrömön, megborzongtam. Hát ezért nem voltam rá dühös, mert egyszerűen, mintha csak egy villanykapcsoló lenne, úgy gyújtott fel bennem egészen más, egészen ismeretlen érzéseket és vágyakat. Azt mondják, egy kapcsolat elején minden heves és tüzes, hát én minden percben éreztem azokat a perzselő lángokat. Néha akkor is, ha csak rá gondoltam. Olyan sokszor hiányzott mellőlem.
– Jó… tudom… – kissé motyogós lett a hangom. Egészen kimelegedtem a vágyaktól, talán rózsaszínes, halvány pír is megjelent az arcomon. A hajammal játszott, ami túlzottan is izgató volt.
– Tudod, hogy senkinek nem hagynám hogy egy ujjal is bántani merjen. De nem feltűnősködhetek holmi öregasszonyokkal. Nem tenne jót az üzletnek. – magyarázta, én pedig mint valami gyerek csak hallgattam a szavait, ellenvetés nélkül. Hagytam magam röviden csókolni, s ahogy elhúzódott még bele is sóhajtottam egyet. Borzalmasan hiányzott azokban az időkben, mikor nem volt. Egy ideig nem is találtam igazán önmagam.
– Nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson. – Suttogta és ismét magához ölelt. Én meg csak megtámasztottam az állam a vállán és bújtam a nyakához. Szerettem a meleget, ami belőle áradt, mert engem is feltöltött és olyankor annyira egyek voltunk, mikor csak ölelkeztünk. S így az újabb csóknak is nehéz volt ellenállni. Hosszan viszonoztam, cseppet sem érdekeltek a körülöttünk állók.
Igazából hosszú idő óta Holden volt az egyetlen ember, akibe annyira megbízta, hogy bármit engedtem neki. Másnak konkrét hisztit vágtam volna le, ha így húz oda magához. Igaz más iránt nem is nagyon éreztem ilyet. A legtöbb ember, akihez közöm volt, erőszakos vadállat volt, csak azért tettem nekik a szépet, mert muszáj volt. Egyikükhöz sem akartam igazán tartozni.
– Szeretném, ha összeköltöznénk rendesen. – mondtam, mikor picit elhúzódva, ujjaimmal végig simítva az ajkain, felnéztem a nagy, barna szemekbe. – Tudom, hogy így is sokat aludtam nálad vagy te nálam… de nem így értem. Hanem, hogy tényleg egy helyen kéne laknunk…  
Egy kicsit zavartan beszéltem, mert igazából soha senkivel nem beszélgettem még így és ilyen dolgokról. Furcsa érzés volt, mert rá és rám már egy egységként gondoltam, amit nem kéne megbontani kicsit sem. Csak most tudatosult bennem igazán, hogy menthetetlenül szerelmes vagyok belé. Talán ezért gondoltam akkor is rá, mikor nem volt a közelemben és attól féltem, hogy sosem látom többé. Tényleg féltem, csak nem vallottam be magamnak.
Naplózva


Holden C. Bronx
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 02. 11. - 20:59:34 »
+1

Kiskarácsony
2000 12 22

MIKHAIL

Először nem tudtam mit mondjak erre a felvetésre. Költözzünk össze. Világ életemben egyedül laktam, pláne amíg az országhatárokon kívül voltam. Kivéve, hogy most igazából anyámnál "laktam", mint olyan, csak sosem voltam ott, meg igazából van egy lakásom Londonban, de nem használom semmire. Jó, mostanában használtam, oda vittem Mikhailt. Ő egy annyira más világ volt, más mint én, más mint mások. Nem akartam, hogy bárki is ismerje. Nem akarom bemutatni anyámnak, nem akarom bemutatni a bagázsnak, akik apám oldaláról nevezhetők a családomnak, nem akarom abba az egész fertőbe bevonni. Nem akarok bele gondolni se, hogy ki kell őt adnom másoknak. Ameddig lehet, szeretném megtartani magamnak, csak és kizárólag magamnak. Önző vagyok, de nem vagyok benne biztos, hogy tetszene e neki az életvitelem. Vagy minek lehet ezt nevezni. Leginkább mintha utazóügynökként rohangálnék körbe-körbe, mindenféle drága kacattal, és néha anyámnál, néha terápián, néha meg nála kötnék ki. Nem igazán van otthonom, ahová ténylegesen beengedhetném.
De hülyeség lenne azt mondani, hogy nem szeretném közelebb tudni magamhoz. Szeretném, ha lenne kihez hazamennem, és ha ő lenne az, akihez hazamehetnék.
- Rendben, legyen. Én is szeretném. - tovább szórakoztatom magam a hajával, miközben az arcát fürkészem - De előre figyelmeztetlek, lehet nem leszek egyszerű eset. - óvatosan támasztom a homlokomat az övének, és úgy mosolygok rá. Van egy olyan érzésem, hogy ez mindkettőnk részéről komoly kompromisszumokkal fog járni. De meg fogjuk oldani. Szeretném megoldani. De lehet, hogy haragudni fog kicsit, a dolgok miatt, amit még nem mondtam el neki. Nem akartam beavatni, amíg nincs semmi kézzelfoghatóm, de így, azt hiszem muszáj lesz színt vallanom minél hamarabb. Nem akarom, hogy úgy érezze, játszottam a bizalmával. Óvatosan simogatom meg az arcát, ahogy ismételten megcsókolom, röviden és puhán, hogy utána ismételten az arcába mosolyogjak. Levakarhatatlanná vált a mosoly a fejemről, és ahogy lassan tovább indultam vele, feltlettem az utolsó komolyabb kérdést.
- És... Hozzád vagy hozzám?
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 10. 21. - 07:57:37
Az oldal 0.259 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.