+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Rayla Blake
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Rayla Blake  (Megtekintve 1429 alkalommal)

Rayla Blake
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 10. 26. - 19:48:27 »
+4

Rayla Camilla Blake





        Alapok

jelszó || Egy seprű a boldogság ára.
így ejtsd a nevemet || réjlá kámillá blék
nem ||
születési hely, idő || Olaszország, Bosa; 1985. június 3.
horoszkóp || ikrek
kor || 15
vér || fél
évfolyam || ötödik


         A múlt

Emlékszem, mennyit üldögéltem a nagymamám zöldre mázolt fa konyhapultján az apró, mindig jóillatú és napfényes konyhában, a lábamat lóbálva, csillogó szemekkel figyelve ahogy sürög-forog, vagy éppen kibámulva az ablakon, a mesés olasz tájat figyelve. Nagyon jól kijöttünk ahhoz képest, hogy olyan olasz akcentusa volt, amit valószínűleg mai napig nem értenék istenigazán, ha még élne.
Emlékszem, ahogy a tengerparton rohangáltam és cigánykerekeztem a barátaimmal, a homok sütötte a talpamat meg a tenyeremet, de nem érdekelt, ha nagyon rossz volt, csak beszaladtunk a vízbe kicsit lehűteni magunkat, aztán meg persze sikítoztunk, olyan hideg volt a víz. A szüleim általában nem messze, egy pléden üldögéltek, és jó ég, annyira szerelmesek voltak egymásba.
Legalábbis azt hittem.
Két tejesen külön világ, amely végül néhány évnél tovább képtelen volt kibírni egymás mellett.
Emlékszem a tánciskolára, a balettórákra, amelyek után hiába fájt a lábam, egyszerűen betegesen imádtam csinálni. Azt utolsó egy-másfél évben tértem át aztán a jazzre, amely azóta is a szenvedélyem. Még ha már csak nyaranta is van rá lehetőségem.
Itt van a fejemben az a rengeteg emlék, messzebbről és régebbről, aztán nézem a kastély falait, és... egyszerűen csak tudom, hogy nem tartozom ide. Imádom a mágiát, imádok boszorkány lenni, de ez nem az én világom. És akárhányszor belépek szeptemberben a kapun, már alig várom, hogy nyáron visszatérjek az én kis olasz mesémbe.

Olaszországban születtem, Szardínia szigetén, egy Bosa nevű lélegzetelállítóan gyönyörű kisvárosban. A gyerekkorom hibátlan volt, olyan, amit mindenki csak kívánhat magának. Folyton a szabadban rohangálni a szebbnél-szebb vidékeken, táncolni, olasznak lenni... ez voltam én. Egy pillanatig sem éreztem magam nem odavalónak, hiába állt mindig felettem feszengve az anyám, azokkal a hűvös, szőkés-barna tincsekkel és világos bőrrel, próbálva minél inkább visszafogni, de lehetetlen voltam. Aztán szerencsére ott volt mellette az apám, az a sötét hajú és szemű, napbarnított férfi, aki néha csak a vállára tette a kezét, és ennyit mondott neki:
- Calmati!
Vagyis, hogy nyugodjon csak meg. Anya angol volt, apám pedig ízig-vérig olasz, ám mindketten beszélték egy kicsit a másik a nyelvét, így én is megtanultam mind angolul, mind olaszul. Persze az angol mindig is jobban ment, pláne miután az életem megváltozott... De ne ugorjunk ennyire előre.
A legkisebb éveim általában az olasz nagymamám és anyám egyvelegében teltek, mivel apa édesanyja a szomszédban élt, sokszor töltöttem ott a napjaim. A mi házunk sokkal nagyobb volt, gyönyörű, emeletes épület, medencével, hátul pedig hosszasan elnyúló szőlőssel. Apám borászatból élt, a piac pedig virágzott, így pénzre sose volt gondunk. Na, nem mintha ez engem annyira foglalkoztatott volna öt évesen. Az egészből csak annyit láttam, hogy apa folyton utazgat, én pedig mehettem vele.
Egyik nap egy hatalmas épületbe vezetett az utunk, ami nagyon tetszett már kívülről is, így lelkesen fogtam kézen aput, hogy bevezessen a széles bejáraton.
A hosszú, növényekben és napfényben fürdőző folyosók után egy terembe érkeztünk, amelynek szemközti falát egy tükör borította. Kíváncsian nézelődtem.
- Apa... mi ez a hely? - kérdeztem, továbbra sem engedve el a kezét. A válasz a hátam mögül érkezett.
- Szardínia szigetének egyik legelőkelőbb tánciskolája, kedveském... Talán édesapád nem mesélt róla, mielőtt idejöttetek? - Bár hangja kissé arrogánsnak tűnhetett, a magas, ébenfekete hajú nő kedves mosolyt villantott rám, miközben közelebb jött, és bemutatkozott. - Alana Caizzo vagyok, a Caizzo Táncakadémia igazgatója. Örülök, hogy eljött, Mr. Blake.
Az akkor még kissé merev nő később aztán az edzőmmé vált, akinek köszönhetően a tánc a szenvedélyem lett. Még azon a napon, miután apával megbeszélték a részleteket, körbevezetett a stúdióban. Csak néztem a táncosokat, a kecses, gyönyörű ugrásokat és forgásokat... és már akkor tudtam, hogy ennek  csodának a tagja akarok lenni.

Hetekkel később már ott álltam a padlón a kis edzőruhámban a többiek közt, és hiába volt minden új, nem éreztem magam elveszettnek. Sőt, mintha hazataláltam volna. Minden más volt, és mégis jó.
Miss Caizzo a stúdió legtehetségesebb táncosa volt, ebben biztos voltam. Mindig is felnéztem rá, a kecses mozdulataira és vonásaira, olyan akartam lenni, mint ő. Hamar megtaláltuk a közös hangot, nagyon kis pici voltam még, de így is sikerült belopnia magát a szívembe, és közel kerülni hozzám. Szigorú edző volt, aki kihozott belőlem mindent azalatt az öt év alatt, amíg oda jártam. Én pedig minden pillanatát imádtam, csak táncolhassak.
Valahogy hozzá mintha sokkal közelebb sikerült volna kerülnöm, mint a saját anyámhoz. Vele annyira különbözőek voltunk. Művész volt, festő, és mindig úgy elmerült a saját kis világában... Néha őszintén nem is értettem, hogy apám mit látott meg benne. Később aztán kiderült, hogy neki is voltak kielégítetlen vágyai. Ezért persze haragudtam rá, de... de megértettem. Azt hiszem.
Tíz éves koromig egy álom volt az életem Szardínia gyönyörű vidékein, aztán egyszer csak minden felborulni látszott. Abból az időszakból leginkább csak a sok veszekedésre emlékszem, amiknek a súlyát még csak fel sem fogtam. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, és miért...
Aztán egyszer csak, egy napfényes délutánon anya berontott a szobámba. Éppen a az érmeimet rendezgettem.
- Rayla! Pakolj össze.
Összerezzenve pillantottam fel a parancsra - anya vörösre sírt szemekkel álldogált a küszöbön egy üres bőrönddel a kezében, amit aztán a padló közepére dobott és a szekrényemhez sietett, hogy elkezdje a táskába dobálni a cuccokat. Riadtan pislogtam.
- Anya... - rebegtem. - Mit csinálsz?
- Pakold már a cuccaidat, kislányom!
Nem mertem ellenkezni. Ő az anyukám, biztosan a legjobbat akarja nekem... vagy mi a fene... elkezdtem hát összekapirgálni az érmeimet az asztalon, de erre éles pillantást vetett rám.
- Azokat nem. Csak a legfontosabbakat. Gyerünk!
Mi lehetne fontosabb az érmeimnél és okleveimnél?
- De...
- Rayla Blake, az isten szerelmére! - Összerezzentem, és hát kénytelen voltam otthagyni a díjaimat, hogy a többi cuccomat szedjem össze.
Tényleg nem értettem semmit. Hogy miért megyünk el néhány napra egy hotelbe, anya miért vadászik repülőjegyre... De nagyon féltem. Féltem a változástól, hiányzott az otthonom, és fogalmam sem volt, mi történik.
Később, mikor már kicsit idősebb lettem, elmondták, miért döntöttek a válás mellett. Anya mindig is gyűlölte Olaszországot, eredetileg csak festeni ment oda évekkel ezelőtt, aztán ismerte meg aput... És mellette maradt. Ez volt az áldozat az ő részéről, ám semmi más. Apának pedig egy idő után ez a helyzet nem volt elég. Anya egész nap csak festegetett otthon magának, apa pénzéből úgyis megéltünk, és hangosan sajnáltatta magát, amiért itt kell élnie. Aztán kiderült, hogy apának egy ideje viszonya van valaki mással,  ez pedig megadta a löketet, hogy végre fogjon engem és elhúzzon onnan a fenébe.
Angliába költöztünk. Angliába! Ahol folyton esett az eső, nem értettem, ki mit beszél, olyan fura volt mindenki akcentusa, és amúgy is, az emberek unalmasak és utálatosa voltak... Hol volt az én Olaszországom? Hol volt apa, hol volt nagyi, hol volt Miss Caizzo?
Hol volt a tánc?
Az életem megváltozott, és vele együtt én is.

A varázsvilágról addig mit sem tudtam, amíg tizenegy évesen meg nem kaptam a levelemet. Akkor anya elmesélt mindent, és hamar rájöttem, miért is akart ennyire visszatérni Angliába. Akkor már nem voltam olyan kis butácska, mint... mint nem is tudom, egy évvel ezelőtt. Az az egy év Anglia, a honvágy és az egész ottani élet utálata megerősített, pedig még nagyon kis pici voltam.
Anya sokat mesélt a mágiáról, és hogy mennyire szeretett volna medimágus lenni, de sose volt hozzá elég okos. Én bezzeg! Olyan kis intelligens lány vagyok, biztosan aratni fogok a Roxfortban. Nem mondtam neki, de szeptemberre már az iskola említésétől is hányingerem volt, pláne, mikor feltett arra a vonatra. Ahogy integetett az ablakon keresztül... én meg mosolyt erőltettem, de belül sikítani tudtam volna. Bárcsak itt lett volna apa, vagy akár Miss Caizzo... Velük mindig sokkal jobban megértette magam, mint anyával. Egy idő után kérdés sem fért belém: a saját álmát akarta átélni, rajtam keresztül. Én pedig nem akartam medimágus lenni. És tudod mit? Most sem akarok.
Azt hiszem, a jellemem fejlődésében nagyban hozzájátszott a közöttünk kialakuló kapcsolat. Talán ő nem vette észre az egyre növekvő dühömet. Minden egyes levél, ami érkezett hozzám a suliba tőle, mézes-mázosan ecsetelte, hogy bizony milyen ügyes lehetek, tanuljak nagyon szorgalmasan, és ami a legfontosabb, felejtsem már el vége azt a hülye ugrabugrálást. Kinek kell az?
Baromi pipa voltam.
Legszívesebben elszöktem volna az iskolából, az egész varázs életből... Én nem akartam ezt... Anya akarta... De nem volt visszaút. Ami azt illeti, ha őszinte akarok lenni, nem volt ez annyira borzalmas. Varázsolgatni, furcsa, különleges dolgokkal körbevéve... De az anyám elleni dac miatt képtelen voltam kiélvezni annyira, amennyire kellett volna.
Az első évem szorongással telt és visszafojtott dühvel, ami csak akkor fakadt ki, mikor hazaértem. Anya a karjaimba borult volna - a medimágiáról kérdezősködve -, de én csak felhúzott orral kijelentettem felé:
- A nyarat Olaszországban fogom tölteni.
Ő pedig csak bámult rám, mert szerintem tudta: nem viccelek.

Tudom, hogy apára kellett volna haragudnom, hiszen végtére is ő csalta meg anyát, de én mégis hihetetlenül boldogan tértem vissza hozzá, még akkor is, ha az oldalán már egy másik nő húzódott. Az után, hogy rengeteg ideig nem láttam, úgy vetődtem a nyakába, mint egy gepárd. Istenem, de boldog voltam! Ismét Olaszországban, ismét apával, az ismerős házban, az ismerős vidéken. Az új barátnőjét pedig egyszerűen csak képtelenség volt nem szeretni.
Újra tudtam lélegezni. Miért nem volt bűntudatom, amiért otthagytam anyát Angliában? Talán mert úgy éreztem, visszaadtam neki azt, amit ő tett velem. Bár ez sem egészen volt rendjén, tudom... De önző módon jó érzés volt.
A nyár egy részét szóval Bosában töltöttem. A kihagyott két év után ismét táncolhattam, találkozhattam Miss Caizzoval... Eszméletlen volt! De aztán augusztusban ennek is vége lett. Repülhettem vissza Angliába. Ott nem volt esélyem táncolni, nem volt esélyem olasznak lenni. Anya pedig megsértődött... önző módon ez sem érdekelt.
Jött egy újabb roxfortos év, már ez sem viselt meg annyira, mert tudtam, hogy jövő nyáron újra belecsobbanhatok a boldogságba.
Aztán jött a feketeleves, a háború. Itt kellett volna véglegesen meggyűlölnöm a varázsvilágot... de nem tettem. Valamiért kezdett kialakulni bennem egy kötelék, és azok a napok hiába voltak borzalmasak, engem sok hatás nem ért belőle, mert hazautaztam anyához, természetesen az ő utasítására. Ám még az utóhatásokat látni is fájdalmas volt.
Talán csak azért nem ijedtem meg, mert anya egyenesen rettegett. Nem engedtem ennek az érzésnek, direkt. Anya úgyis mindent túlreagál. Nem lehet ez egy ilyen élhetetlenül veszélyes világ.
A kapcsolatom valahogy megváltozott a Roxforttal és az egész varázslósdival, még ha ezt titkoltam is anya előtt. Azt akartam, lássa: én nem fogom megváltani az álmát. És már megint önző voltam vele. De csak a düh hajtott, amit folyton és folyton előidézett, amikor előhozakodott azzal, hogy milyen baromságok érdekelnek, milyen baromság Olaszország után álmodozni, és én igenis nem erre vagyok hivatott.
Nem is érdekelte, én mit akarok. Azt hitte, amit ő jónak vél, azt én is így szeretném. Hát pedig nem.
Ezután minden nyarat Olaszországban töltöttem. Mivel évközben hiányzott a sport, rákezdtem a futásra, arról pedig nem tudtam lejönni. Jól le tudtam vele vezetni a stresszt... Bár néha jött az a mocskos eső, és szépen ismét előhozta az idegeimet. Mindezek mellett pedig beleszerettem a varázsvilágba. Már nem éreztem magam annyira különcnek, mert tudtam, pár hónap, és úgyis visszatérhetek az otthonomba egy kis időre. Hiába laktam ugyanúgy Angliában, úgy éreztem, ismét olasz lehetek.
Anyát mintha nem érdekelte volna ez az egész. Mintha nem hiányolt volna. Elmerült a festészetben és ilyen-olyan munkákban, a kapcsolatunk teljesen elhidegült.



        Jellem

Nyughatatlan, beszédes, forrófejű és lobbanékony, mindez egy ártatlan kis arcocskába csomagolva. Alapvetően egész jellemét árnyalja a nőies báj, mind belül, mind kívül, pont azért meglepő, mikor kinyitja a száját, és elküld a... szóval el. Egy hatalmas igazságérzetű, néha kissé túlságosan is nyers lány, aki a pillanat hevében képes csak úgy lángolni és rohanni a végtelenségig a feje után. Hirtelen, indulatos egyéniség, akit egy pillanat alatt ki lehet hozni a sodrából, elérni, hogy támadjon, és ő aztán nem áll meg. Törekszik az átgondoltságra, a nyugalomra, de néha egyszerűen csak az érzelmei vezérlik, hogy képtelen megálljt parancsolni a szavainak s tetteinek. Elég haragtartó is, jó sokáig tud fortyogni - ám ugyanúgy ő is elismeri, ha hibázott. Bocsánatot kérni azonban eléggé nehezére esik.
Idegesíti, ha nem veszik komolyan, márpedig ez gyakran megtörténik, apró méretei végett sokan inkább "aranyosnak" titulálják a kirobbanásait. Persze, csak egy darabig.
Bármilyen meglepő, ez a viselkedés főként az idegenek felé jellemző, azon belül is, ha valaki bunkó vele, vagy csak túlmegy a viselkedése Rayla tűrőhatárain. A barátaival, szeretteivel már sokkalta türelmesebb és megértőbb, ott tényleg igyekszik hűteni magát, hiszen amilyen könnyedén meg lehet sérteni őt, már tudja, hogy ugyanilyen egyszerűen ejthet ő is sebeket másokon. Na, ez is csak és kizárólag a szerettei esetében foglalkoztatja.
Alapvetően nyitott és vidám ember, ha az elején megfogja valami benned, akkor gyorsan barátkozóvá és közvetlenné válik. Odaadó, megbízható barát, ám csak kevéssel alakít ki igazán bensőséges viszonyt.
Nem szereti, ha valami túl hosszúra nyúlik, kissé talán türelmetlen. Imádja, ha történik valami körülötte, szeret utazni, várost nézni, bejárni és körbenézni. Tulajdonképpen egy tipikus ikrek.



         Apróságok

mindig || tánc, futás, Olaszország, tenger, bor, meleg nyári napok, utazás, zene, olasz kultúra és ételek
soha || hideg, eső, szél, ha valaki kineveti, ha nem veszik komolyan, ha főnökösködni próbálnak felette, kisgyerekek, unalom, hazugság
hobbik || Lételeme a mozgás és a művészet - ám de mi iránt is vágyakozzon, hiszen ezt hozta magával a családjából is. Habár legnagyobb szenvedélyének, a táncnak nem tud annyira élni a kastély falai között, a futással akkor sem hajlandó felhagyni. De ha épp nem futkározva találod, akkor valószínűleg nagyokat sétál az iskola körül vagy a barátaival van. A kviddicsmeccseket sem gyakran hagyja ki, rendszeres szurkoló.
merengő || Legrosszabb, mikor elköltöztek Olaszországból, legjobb, amikor ismét visszatérhetett oda.
mumus || Bohócok.
Edevis tükre || Olaszországban élni és ott nyitni egy mágikus kis mindenes-boltot, szabadon és függetlenül.
százfűlé-főzet || sötét, csokoládébarna színe van, és tengervíz íze.
Amortentia || a nagymamája frissen sült Pastiera-ája, amely egy olasz sütemény, ropogós tésztával és ricottával, kandírozottt gyümölccsel, cukrozott tejben főtt búzával töltött.
titkok || Talán az, hogy szereti a Roxfortot. Az anyjának legalábbis sose mondaná el.
azt beszélik, hogy... || Azt beszélik, azért nincs benne a kviddics csapatban, mert a válogatón összeverekedett a csapatkapitánnyal. Ami baromság, hiszen ott sem volt a válogatón, szimplán mert bőven elég neki a néző poszt.


        A család

apa || Fabrizio Blake; 44; mugli; szeretetteljes, bizalmas viszonyuk van
anya || Melissa Logan; 39; félvér;  mindig is rideg volt a viszonyuk, sose értették meg egymást igazán
testvérek || -
állatok ||Claw

Családtörténet ||

Melissa egy munka miatt utazott Olaszországba, ahol aztán megismerkedett Fabrizioval. A gyors kalandból hamar szerelem lett és megszületett Rayla, az egyetlen gyerekük. A szikra azonban amilyen gyorsan jött, úgy el is kezdett kialudni, ugyanis Melissa gyűlölte Olaszországot és mindent, ami körbevette őt. A kapcsolatuk a kislány nagyon kicsi korában megromlott, de azért együtt maradtak, egészen Fabrizio félrelépéséig. Akkor Melissa fogta Raylát és elköltözött vissza az otthonába, a kislány érzéseivel nem is törődve. Nem érdekelte, ezt az önzőséget pedig máig képtelen kiirtani magából.
Melissa varázslócsaládból származik, de miután nem érte el a céljait, inkább megmaradt sima, mezei festőnek, még ha boldogtalan is. Fabrizio ezzel szemben megvalósította álmát és borászatot nyitott, amelyből még mindig boldogan éldegél.


        Külsőségek

magasság|| 161 centi
testalkat|| vékony, apró és nőies, ám mégis izmos
szemszín|| barnás-zöld
hajszín || alapvetően vöröses-szőke, de gyakran festi, hangulatától függően sötétebb barnára vagy szőkésebbre. A nap is könnyedén kiszívja
kinézet ||

Mozdulatai, egész lénye kecses és finom, pillantása fürkésző és intelligens. Nem sok olasz vért örökölt az apjától az átlagnál talán kissé napbarnítottabb bőrön kívül, ám nyáron még erre is sikerül úgy rápirítania, hogy egész mediterrán külsőt ölt fel. Ruhatára kényelmes, sportos darabokból tevődik össze, szereti a színeket. Hiába van szinte kifogástalan alakja, ő így sem szereti azt kifelé pakolni, szívesen hord bővebb pulcsikat, pólókat.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Nem egy magolós típus, de szerencsére elég könnyedén megért dolgokat, ha érdekli a tantárgy - ám az esetek nagy részében nem érdekli. Talán egy kicsit jobban megy neki a mágiatörténet, a bűbájtan és a rúnaismeret, de a többivel eléggé akadozik olykor.
pálca típusa || 12 hüvely
Juhar, sárkányszívizomhúr a magja

        Egyéb

avialany ||Zoey Deutch
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 26. - 20:32:41 »
+1

Kedves Rayla!

Igazi olasz temperamentumod van. Érezlmes vagy, indulatos, de közben pedig egy jó lelkű ember, aki őszinte szenvedéllyel viseltet a hobbija iránt. Nehéz úgy élni, hogy az ember két nemzetiség között lebeg és nem találja a helyét. Néha én is szembesülök ezzel és tudom, milyen nehéz. Ha te olasz szeretnél lenni, hát éld meg annak minden velejáróját, hogy igazán boldog legyél a jövőben.
A történetedben mindent rendben találtam. Talán egy kicsit kifejthetted volna bővebben a háborús részt még, hiszen utána azért biztosan hallottál a szörnyűségekről. Remélem erről majd a játéktéren lesz lehetőségem többet megtudni. Ezen kívül a helyesírás rendben, egy-egy elgépelés fordult elő. Illetve, amire kérlek figyelj: a Roxfortos tantárgyak neveti nagy kezdőbetűvel írjuk. Egyébként a fogalmazás remek volt, könnyed és görülékeny. Csak így tovább!
Ígyhát nem is kérdéses, az előtörténetet:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 19:03:54
Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.