+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Alexej A. Zharkov (Moderátor: Alexej A. Zharkov)
| | | | |-+  Leszámolás extrákkal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Leszámolás extrákkal  (Megtekintve 693 alkalommal)

Alexej A. Zharkov
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 09. 17. - 08:25:27 »
+1

Leszámolás extrákkal

to: Kash



Feketepiac a Kikötőnegyedben
2000. szeptember


Csendes, őszi est borult a kikötőnegyed hal-, füst- és iszapszagú, mocskos utcáira. Egyesek talán furcsának találnák, pedig attól, hogy az időjárás békés, nincs vihar és mennydörgés, a gonosz erői attól még dolgozhatnak.
Némán, lazán zsebre dugott kézzel sétáltam végig az elhagyatott, és elhagyatottnak tűnő dokképületek között. Üvegszilánk fogakkal tátongtak felém a fekete ablaknyílások, s néha sustorgást, elfojtott morgást sodort felém onnét a szél, mintha nem is a bent bujdosó emberek adtak volna hangot fenyegetésnek, üzelmeknek, hanem maga az épület.
Maguk a belsőbb utcák ilyen késői órán sem voltak néptelenek. Ez volt itt a feketepiac szíve – alig kevésbé feketébb az éjszakánál, amelynek sötétségét csak itt-ott törte meg egy narancssárgás fényű, villódzó utcai lámpa, egy cigaretta parázsló vége, némely bűnözők szeme fehérjének villogása, késpenge csillanása vagy egy hangtompított pisztoly villámszerű felvillanása.
A „soron” egyébként két oldalt utcai árusok kínálták kétes eredetű árujukat annak, aki arra járt. Néhány, nappal halárusítóként működő standon most pikkelyes döglött állatok helyett fehér porral telt zacskók és karcsú, sodort cigaretták sorakoztak. Mondják, hogy az innen származó drogot meg lehet ismerni egyedi mellékízéről, bár én ezt csak hallomásból tudom, nem élek ilyen szerekkel. Jobb szeretek józan maradni, és túlélni.
Másutt fegyvereket, késeket kínálnak, kiterített pokrócokról. Ha esetleg felbukkanna valaki a hatóságoktól, a plédet sebesen össze lehet kapni, s onnantól nem tűnik többnek, akár egy egyszerű batyu. Persze, ilyen cselre nincs sokszor szükség, a rendfenntartás emberei itt legfeljebb inkognitóban fordulnak elő, és ugyanazért jönnek, mint a bűnözők. A kikötő szennyes vize elmossa a különbséget, a folyó nem beszél. Ha rendőri razzia nagy ritkán előfordul, a vízben is egyformának tűnik minden hulla.
Egyébként van néhány, kifejezetten mágusoknak árusító ember is, mérgek és egyebek is gazdára találnak e helyen. Én azonban feléjük se nézek most. Eredetileg nem vásárolni érkeztem ide, hanem az egyik dokképületben működő csempésztanya „körmére nézni”. Kellemetlen feladat, de ha felüti a gaz a fejét, gyomlálni kell. És megmutatni a többi, kisebb beszállítónknak, mi jár annak, aki megdézsmálja az árut. Persze, ők rólunk nem sokat tudnak, se arcot, se nevet… De ma este gondoskodom róla, hogy amit kell, azt megjegyezzék. Akik életben maradnak. Hiszen mind varázstalanok, és mivel tudtukon kívül egy varázslóval üzleteltek, bizony megeshetnek véletlen kellemetlenségek.
Az épület, ahová tartottam, már ott volt, nem messze előttem, az utca végében. Majdnem elsétáltam az utolsó kiterített pokróc mellett is, aztán azonban mégiscsak megálltam egy pillanatra. Megakadt a szemem a szokásos kések és egyéb szúró-vágó eszközök közé fektetett karcsú és elegáns kardpengén, rubintköves markolattal. A nyár óta valahogy, magam sem tudom az okát, megszerettem ezt a fegyvernemet. Talán az illuzionista keze van a dologban, talán csak megtetszett az érzés, ahogy az ember karja kiegészül ezzel a halálos, fémes toldással, ahogy a tökéletesen kiegyensúlyozott él süvítve szeli ketté a levegőt – és amin még áthalad.
– Mennyi? – kérdezem csendesen. Itt mindenkire egyéni árszabás vonatkozik, így a kezdeti fellépés elég meghatározó. A ravasz képű, borostás fickó végigmér, aztán nyel egyet, és sunyi mosolya megremeg kissé.
– Mennyit ér magának Griffendél Godrik kardja? – kérdez vissza nagyzolva, egy adag pökhendiség mögé próbálva rejteni aggodalmát, s közben felveszi a kardot. Amatőr. Még megfogni se tudja rendesen, és egyébként is jobb lett volna, ha nem látom a nevezett tárgyat közelebbről.
– Ha ez az volna, nyilván nem becsülném alá. A kard gyatra másolata viszont nyilván sokkal olcsóbb - jelentem ki halkan, de most már összehúzott szemöldökkel. Ennyi elég ahhoz, hogy az árus megrettenjen, és mondjon egy értelmes árat – nem vagyok persze piti rablógyilkos tolvaj, hogy csak úgy kivegyem a kezéből, és az életével fizessek érte, de nem baj, ha ő ezt nem tudja. Már nyitja a száját, hogy megszólaljon, de pillantása hirtelen megrebben, s most nem engem néz, hanem valahová a hátam mögé irányul. Alapból nem ugranék be ilyen cseleknek, de belőle nem nézek ki ennyi ravaszságot, így követem a pillantását. Így szúrom ki a fekete hajú, vékony hölgyet, akinek a látványa felidéz bennem egy korábban a kezembe fogott mappát… És arcomon hideg, halvány mosoly suhan át. Tudom, hogy ezt az első találkozást nem engedhetem el.
 – Lám csak, ejnye. Nem tanácsos itt egy ilyen fiatal, törékeny hölgynek kísérő nélkül tartózkodni – jegyzem meg csendes, kissé kihívó éllel a hangomban, félig felé fordulva. Az orosz akcentus egyedül most érződik beszédemen, sajnos a szidalom játékos szavát képtelen vagyok anélkül kimondani, hogy az édesanyámtól hallott orosz dallam bele ne szivárogjon. De ez csak egy emléktöredék, s ha megszabadulni nem tudok tőle, hát nem foglalkozom vele tovább.
- – Szívesen felajánlom szolgálataimat… Mielőtt esetleg Ön is a kirakott áru közt találja magát – teszem hozzá, s a műmosolyom egy hajszállal szélesebb lesz.
 
Naplózva


Kashmir Echo
Eltávozott karakter
*****


mirr-murr

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 09. 17. - 14:20:39 »
+1

✰✰✰
2000. szeptember közepe


♡a gyanús Lex♡




18+, mert csúnyán beszélek, de jól áll



Van valami gyanús mozgolódás azon a fura piacon, a kikötőnél. Nem nagyon tudunk róla sok mindent a Minisztériumból, mert miért is tudna ott bárki bármit is? Nem is értem, hogy miféle parancsnokság ez, ahol ennyire képtelenek az emberek rendesen nyomozni. És persze a fele nincs is itt, mindenfelé a Szeszély után nyomoznak, de nekem itt kell még mindig dekkolnom, a sok szar papír felett. Mert a jócsaj, Mave rohadtul azt hiszi, hogy ő a főnök. Hülye picsa. Estefelé van már, nekem pedig próbálni kéne a bandával, de nem tudok menni rá, mert kitalálták, hogy nézzek körbe valami kétes piacon. Mave miért nem tudja kitolni az aranyból lévő seggét? Nagyon jó arcság tőlem, hogy vállalom azt, hogy körbeszimatolok, mint valami kopó. De hátha találok ott valami érdekeset.
Meglehetősen nyeszlett aktát sónak rám, mert körülbelül senki nem tud semmit, csak azt, hogy van ott valami gyanús. Hát kösz, ezzel kitörölhetem a fenekemet. Vannak feljegyzések, valami Szeszes kereskedésről, meg ezernyi kérdőjel, meg vesztegetések, gyilkosságok, koncukrenciák gyanús eltűnése, random felbukkanó vérfarkasok, ugyan olyan randomsággal el is tűnve, meg minden ilyen, ami tök fasza lenne, csak ezekhez csapnak egy rahedli kérdőjelet. Hát nagyszerű, komolyan nagyszerű.
na jó, Kashmir, csapjunk a fejedre valami napszemcsit meg egy göncöt, és vetődjünk bele az éjszakába. Hogy ismeretlen volna-e előttem ez a világ? Óh, dehogy. Sokat jártam én az utcákat éjjelente is, a feketepiac bűzét mocskát, hogy valamennyire életben tartsam magam, miután a fater kitagadott. De azt hiszem jobb is volt így. Sokkal több dolgot vésett belém az élet, mintha csak otthon dekkoltam volna nyaranta, a Roxforti szünetekben.
Most viszont nem rosszulhetok be, ha már hivatással jövök, szóval a piac környékén elkezdek körbeszaglászni. Nem tartom jó ötletnek, hogy átváltozzak, talán úgy sokkal többen felismernének, aztán jól el is cseszném vele a bulit, ami miatt idejöttem. Egyelőre úgy döntök, körbenézek az elhagyatottnak tűnő épületekben, hátha sikerül valami nagy fogást találni, ha már ez elvileg valami halpiac. Elvileg. Az egyik betört üvegű, elhagyatott raktárat veszem célba, majd a pálcámat a készenlétben tartva beosonok. Nem vagyok se szívbajos, se baszari csaj, de volt egy olyan érzésem, nem árt, ha magammal hozok egy pisztolyt is, biztos, ami biztos. Nem szívesen keveredek sima mugli összetűzésbe, de azért van egy rendőri igazolványom is, bár a minisztériumi sokkal faszább. Szóval jobb az elővigyázatosság.
Az épület üres, én pedig csalódottan távoznék, amikor tekintetem megakad egy fura árnyékon.
- Lumos - veszem a pálcámat elő, mikor közelebb érek. - Űű, téged aztán jól helyben hagytak, haver - mondom a hullának, majd mivel hasal a mocsokban megfordítom. - Na fúj - fintorgok, mert a látvány eléggé brutális, és én nem nagyon szoktam még hozzá az ilyenekhez. Az ürge testét mély karmolásnyomok tarkítják, de nem vagyok profi halott halottszakértő, de valószínűnek tartom, hogy vérfarkas cincálta szét. A pálcámat közel tartom a fejéhez, hátha be tudom lőni, hogy ki is lehet, manapság elég sok vezető testére bukkanhatnak a gyanútlanul sétálgató aurorok. Rögtön felismerem a faszit, egy furcsán eltűnt szeszesital vállalatnak volt a feje.
- Hát ez szívás öregem - motyogom, majd erősen agyalok azon, hogy kihívjam-e a nekromágusokat. De végül inkább feljegyzem a dolgokat, és kiosonva az épületből biztosítom a helyszínt, így aki belép egy full üres épületben találja magát, de a Minisztériumtó ha oda kódóorog valaki látni fogja. Ha most kihívnám a többieket, megbolydulna az egész piac, így pedig tudom folytatni a körbeszimatolást. Az a hulla úgysem megy sehova.
A piac nagyon fenyegetőnek néz ki, főleg, hogy aligha nem én vagyok az egyetlen nőnemű kóborló a bódék között. Határozottan el akarnak csábítani hol a drogosok, hol a stricik. Már lassan attól tartok, hogy hiába körözök itt, mint valami félkegyelmű, semmilyen apró nyomra nem bukkanok. A vérfarkas karmolásokat szinte lehetetlen beazonosítani, hiszen rendkívül titkolják az igazi személyazonosságukat, mellesleg lehet, hogy olyan "szent életűek", hogy nincsenek is beregisztrálva. De baszottul nehéz ez az ügy. Alaposan megdolgoztatja az agyamat, amikor egyszer csak megakad a tekintetem egy fegyveres ipsének a bodegáján, és a szemem egyből kiszúrja a Griffendél Godrik kardját. Egyből látszik, hogy másolat, emlékszem, az a Longbottom csávó előttem is hadonászott az eredetivel a Voldis csetepaté közben. Ez azért eléggé röhejes, ember! De úgy tűnik az előttem álló alaknak is feltűnik, ám nem fog el az érzés a hangja hallatán, hogy hátba veregessem az éles szeme miatt, főleg miután az árus tekintete rám tapad és ő is felém fordul.
A francba, tudtam, hogy be kéne magam festeni szőkére. Na mindegy. Az ipse pedig elmosolyodik, ami bennem inkább gyanakvást kelt, mint bizalmat.
– Lám csak, ejnye. Nem tanácsos itt egy ilyen fiatal, törékeny hölgynek kísérő nélkül tartózkodni – hangzik és közben felismerem az orosz akcentusát. Rémlik valami anorexiásan sovány mappa, amiben valami orosz szeszcsempészekről írnak, de nyilván nem ugorhatok rá, és tartóztathatom le. Főleg nulla bizonyítékkal. Még hogy törékeny, ha akarnám felrúgnám a gyolyóidat a gyomrodba, gondolom szememet forgatva, de nyilván nem láthatja ezt, a napszemüvegem miatt. De inkább maradok nyugton, és azt hiszem lehet adnom kéne egy Charmen szintű showt, csak kevésbé túltolva. De azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ismer valahonnan. Mondjuk ez inkább eltölt némi hiúsággal, szeretem, ha tudják, hogy ki vagyok.
- Milyen lovagias, hogy ennyire aggódik a törékeny nőkért - válaszolom én is a kihívó hangnemére reagálva,kissé lágy hangon, de érződik rajta az is, hogy ha kell felveszem vele a kesztyűt.
– Szívesen felajánlom szolgálataimat… Mielőtt esetleg Ön is a kirakott áru közt találja magát – erre egy apró nevetés kicsúszik a számon. Ugyan már drágám, az én bőröm szinte megfizethetetlen, gondolom magamban, de hangosan inkább mást mondok.
- Nahát - mondom csodálkozó hangon -, nem hittem volna, hogy errefelé ilyen kedves alakok is mászkálhatnak. Nagyon örülnék a szolgáltatásainak - teszem hozzá kacsintva. - Látom maga is szereti a fegyvereket, csak nem tán vásárolgatni akar? - kérdezem félrebillentett fejjel, de igazából engem nagyon is érdekel a válasza, mert őszintén szólva fegyvermániás vagyok. Majd mellé lépve közelebbről is szemügyre veszem az árukat. Kések, pisztolyok, kardok... Óh várjunk csak, pisztolyok?? Tekintetem megakad egyen, amibe első látásra is beleszerelmesedek. Egy FN Five-seveN fekszik a varázsfegyverek között. Jelen pillanatban az sem érdekel, hogy lopott-e eredetileg, vagy honnan a ménkőből szedték ezt a modellt, hiszen meglehetősen új. És én imádom.
- Kell! - mondom, megfeledkezve magamról és szó nélkül leemelem a pisztolyt, majd leteszek egy köteg pénzt. Nem igazt, hogy a másik fazon mellettem látja, hogy mennyim van. Nem néz ki olyan rabló tolvajnak. Amúgy is, ha ki is rabolnak, nem számít. Van pénzem még bőven.
- De hölgyem - kezdi meg a mondandóját.
- Kuss! Kifizettem, most már az enyém - mondom hűvösen, mire a fazon elhallgat és elteszi a pénzt, én pedig gyönyörködöm a pisztolyban. - Mondja csak, errefelé van valami érdekes még? - kérdezem kedvesebb hangon, és felpillantok a letolt szemüvegem mögül a pasasra, akit ha jobban megnézek igazán jóképű.

Naplózva


Alexej A. Zharkov
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 09. 18. - 13:56:12 »
+1

Leszámolás extrákkal

to: Kash

They call me devil


Feketepiac a Kikötőnegyedben
2000. szeptember


- Ez vagyok én, hős lovag – tárom szét a kezeimet lustán, enyhe színpadiassággal, az iménti megjegyzésre válaszul. Finom mosolyomban nem sok őszinteség van, s elég színtelen is, de az emberek szeretnek belemenni a játékba, szeretik visszatükrözni a barátságos gesztust és lám, most is így lett.
- Nahát, nem hittem volna, hogy errefelé ilyen kedves alakok is mászkálhatnak. – Laza pókerarccal suhanok el a jelző felett, amivel illet. Más is mondta már, akkor is szemrebbenés nélkül fogadtam, akár komolyan gondolták, akár nem. Ez is a dolgom. Hogy kedvesnek tűnjek. Mondhatni benne van a munkaköri leírásomban.
- Nagyon örülnék a szolgáltatásainak. Látom maga is szereti a fegyvereket, csak nem tán vásárolgatni akar?
- Megnézem, mit találok – közlöm szánt szándékkal kétértelműen, nyugodtan állva a kis hölgy kutató pillantását, amíg az rám irányul. Nyugodtan nézek vele farkasszemet, pillantásom elmélyed az övében, bár elsőre úgy tűnhet, csak puszta kíváncsiság. De gondosan megjegyzem magamnak azt a rajongó kifejezést, ami megjelenik az arcán, és a csillogást a sötétbarna írisz tükrén, ahogy a lőfegyverekre néz. Emlékezetembe vésem nem csak azt, amin a szeme megakad, de azt a lendületet is, és az elszántságot… Ez mind-mind apró nyom, az ő kis kirakósának egy-egy jelentéktelennek tűnő, de fontos részletet hordozó darabkája. Minden rezzenés, minden szava kicsit kiegészíti a formálódó képet, és gondolatban máris látom, amint a róla olvasott, egyelőre csupa átlagos dolgokat mondó mappa lassan, de biztosan, nőttön nő.
- Kell!
Ó, mennyi minden van ebben az egy szóban. Határozottság, ellentmondást nem tűrés, neveletlenség és egy csepp színpadias éretlenség. Csendesen keresztbe fonom a kezeimet, és visszafogott érdeklődést mutató arccal figyelem, ahogy a nőszemély lebonyolítja, pontosabban inkább kierőszakolja az üzletet. Jól csinálja, a fickó, aki pedig munkájából adódóan nem szívbajos, végül is nem mond már egy szót sem. Jobban is teszi, mert bár a félelem, és nem az ész veszi rá erre, nem volna tanácsos épp egy magas beosztásban dolgozó aurorral fecsegnie.
- Kuss! Kifizettem, most már az enyém – mutatja ki a kis fekete a foga fehérjét, és egy pillanatra egész önfeledten tanulmányozza új szerzeményét. Én közben az árushoz lépek, megkerülve a lányt, és elegánsan a fickó markába csúsztatok még néhány bankjegyet. Nem kell mondanom semmit, elég egy jól irányzott szemrebbenés, és a másik máris nyúl a doboz lőszer felé. Én veszem el tőle.
- Mondja csak, errefelé van valami érdekes még?
Bájos, ahogy a félárbocra eresztett napszemüveg fölött kileskel. Igazán megnyerő alakítás, akár van mögötte igazság, akár szín tisztán nekem szól a színjáték. Én pedig engedelmesen mutatom a saját szerepem. Egy ügyes mozdulattal a kis hölgy szabad kezébe simítom a lőszerrel teli dobozt, melynek tartalma csak egyszer cseng össze, halk, fémes csilingeléssel.
- Enélkül az nem sokat ér, nem igaz? – teszem fel a költői kérdést, és nagyon klisés, óvatos mozdulattal megpaskolom a karton tetejét, ismét finom csengést generálva ezzel. Minden tettemből nyugalom és hidegvér árad, s kíváncsian figyelem, a kis hölgy mit kezd a játékszerekkel.
- És, hogy visszatérjünk a kérdésre… - Jelentékeny hallgatásommal húzom kicsit még az időt, és hagyom, hogy az arcomon ülő leheletnyi félmosoly, valamint finoman felvont szemöldököm elővezesse a feleletként szánt visszakérdést. A kezem közben lassan, egyáltalán nem fenyegető mozdulattal a kabátom alá nyúl, és megragadja a pálcámat, hogy nonverbális varázst bocsájtsak magunkra, ami által a mellettünk elhaladó emberek egy átlagos, semmitmondó, muglifül számára is biztonságos csacsogást hallanak ahelyett, amiről valójában beszélgetünk. Csak egy pillanat, a varázspálca már el is tűnik a kabát rejtekében, a kezem újból szabad, enyhén feljebb is emelem, ártatlanul, hogy láthassa.
- Azon kívül, hogy a Mágiaügyi Minisztérium egy embere épp itt szerzi be a lőfegyvert? Ennél érdekesebbel félő, nem szolgálhatok – ingatom meg a fejem, és közelebb lépek a nőhöz. Magas ő is, de azért kicsit fel kell néznie rám. Nem zavar, hogy a nőnél épp fegyver van. Ha meg volna töltve, se zavarna. Nyilván nála van a pálcája is, de ugyan mi oka volna használni? Nos, legalábbis nincs olyan indok, amiről tudna. És ha mégis megpróbálná… Megtudja, milyen védelmi mágiák vannak a tarsolyomban, és milyen sebesen tudom elkerülni – s amellett átfordítani – az életveszélyt.
- Mit szólna egy könnyed sétához, Miss Echo? Közben hátha ráakadunk… valami érdekesre – javaslom, és szánt szándékkal tartok egy cseppnyi szünetet a mondandóm közepén, melyet egy jelentőségteljes, könnyeden kihívó pillantással töltök ki.
- És közben elmesélhetné, hogy a leendő aurorparancsnok rajong a mugli lőfegyverekért, vagy esetleg a nagypénzű rocksztár – indítványozom visszafogott, elegáns kedélyességgel. Gavallérosan intek, és előre terelem kinyújtott karommal úgy, akár egy bejáratnál, illedelmességből is tenném. Végtére is, a piac küszöbén állunk, bár nincsenek falak, sem ajtó, a séta kezdeténél úgy tartom, így illik. Nem utolsó sorban pedig így végig is mérhetem őt. Csak egy pillanat, majd mellé lépek, ha elindul, hogy fej-fej mellett lépkedhessünk. Mintha csak a parkban sétálnánk, a vidám kis folyó kiépített partján. Majdnem mintha.
Naplózva


Kashmir Echo
Eltávozott karakter
*****


mirr-murr

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 24. - 11:37:55 »
+1

✰✰✰
2000. szeptember közepe


♡a gyanús Lex♡




18+, mert csúnyán beszélek, de jól áll



Ha jobban megfigyelem, ez az ember borzasztóan veszélyes. És ez roppantul szórakoztató. Ahogy belepillantok a szemüvegemen keresztül az szempárba, melyekkel engem mustrál, elsőre ártalan kellemes méslységű óceánnak tűnik, de ha jobban meg tudnám nézni, biztos vagyok benne, hogy legbelül ott lappan benne a mélységesen mély sötétség. Azok a terepek pedig számomra minidg is a legizgalamsabbak voltak. Imádok elmerülni ebben a lepelben. Ahogy a gesztusait, és a mozdulait, a hangját és az arcmimikáját figyelem lassan egy egyre izgalmasabb palinak néz ki. Le akarok róla nyúzni minden bőrt, hogy lássan milyen is igazán belül... Bár a nyúzást lehet meg kéne hagyni annak a gurkóvalütött Liliumnak...
- Megnézem, mit találok – mondja, én pedig még mindig nagyon örülök, hogy nem lát át a sötét szemüvegemen, mert akkor észrevenné, hogy milyen élénken felcsillannak erre a kijelentésére. Imádom az ilyesfajta szófordulatokat. Ez a fószer veszélyesen inteligens. Mindig is buktam az okos faszikra, bár jelen esetben nem éppen ezen kéne pörögnöm, hanem a józanságomat kéne megőriznem. Van egy olyan érzésem, hogy egyetlen pici figyelmetlenség és nem úszom meg ép seggel. De talán nem is bánnám. Vigyáznom kell, hogy azért ne nagyon tűnjek túl okosnak, de azért trollhülyének sem.
- Ez a hely tökéletes arra, hogy mindeki megtalálja azt,amire vágyik - teszem hozzá kissé üde hangon, majd le is csapok a kiszemelt áldozatomra, ami tökéletesen jól fog mutatni a másik mellett. Minden menő embernek kettő pisztolya van. Mostmár szimmetrikusan is sexy lehetek, ha szétlövöm valakinek a fejét...Nem mintha ez olyan gyakran megtörténne, de akkor is jó benyomást kell tenni az áldozatra. Ahogy a kezemben gyönyörködöm a mesterműben, töltények csilingelése töri meg a gondolataimat, és felnézve látom, ahogy a pacák töltényekkel.
- Enélkül az nem sokat ér, nem igaz?
- Végül is korgó hassal nem mehetünk semmire - csúszik ki a számon, majd elvigyorodok a hülye poénomon. Nem mintha szándékomban állt volna megtölteni, de ha már ez a gavalléros csávó így a kezembe tolja, már csak puszta felvágásból is, de elveszem tőle, és szaporán teletömöm a pisztolyom pocakják jó friss hideg tölténnyel. De azért csak nem biztosítom ki. Így egyelőre láthatja, hogy nem vagyok agresszív. Annyira. Na meg ott a másik pisztolyom is, amiről úgy sem tud.
Belegondolva nagyon hatásos, ha szándékosan játsza a jóarcot. Mindtha minden mozdulata csak egy előre elkészített maszkos jelenet része lenne, és egyik cselekedete sem hatna túl őszintén. Vajon milyen ő igazából, és ki az igazi én? Gondolkodom el, de aztán kiszorítom a gondolataim közül ezt a Shakespeare féle drámai gondolatmenetet, mialőtt még teljesen abszurd módon felülkerekedne rajtam.
- Milyen kellemesen otthonosan mozog itt - jegyzem meg megint kihozva magamból egy leheletnyi Charment. nnyi haszna legalább volt a nővéemnek, hogy ellessem az akkor nagyon haszontalannak tűnő trükkjeit.
- És, hogy visszatérjünk a kérdésre… - szakítja félbe a mondatát, fájdalmasan hosszúra hagyva a csönted. Hát jó, értem én. Már éppen kotyognék bele a csendbe, amikor a keze eltűnik a kabárja mögött, kicsit kihagy a szívem egy ütemet. De aztán el is engedi, akármit is birizgált ott. Óh, ember, a frászkarikát hozod rám, forgatom meg bosszúsan a szemem, de még nem vettem le szerencsére a szemüveget. Bár már egészen hótra sötét van, és egy vak tyúknál is kevesebbet fogok látni, majd a legmegfelelőbb pillanatban lekapom. Az időzítés fontos. Én sem ugrálok fel a színpadra úgy, hogy még nincs kiknek pattogni.
- Azon kívül, hogy a Mágiaügyi Minisztérium egy embere épp itt szerzi be a lőfegyvert? Ennél érdekesebbel félő, nem szolgálhatok – lép hozzám közelebb, mire a szemüveg mögül ismét felpislogok rá. bbe annyira nincs színészkedés, de a közeledésétől nem kapok annyira frészt mint az előbbi manővertől. Lazaság. Lazulás van, Kash. Én pedig csak vigyorogni tudok. Imádom az okos ellenfeleket, bár még nem vágom ez az ipse miért az.
- Öcséééém - nevetek fel kicsit - Hát ez meglepett, tudtam, hogy meg kéne innom azt a Százfőlé löttyöt - vonom meg a vállam, majd rágyújtok egy cigire, míg másik kezemmel feltolom a szemüvegem. Tádámmmmöö. - De ugyan, nem hiszem, hogy magának kéne ezen a legjobban meglepődni, minden bizonnyal vágja a témát, hogy még ott se tiszta semmi. Maximum a wécék - hozom elő a természetem egyik kis részét, de azért még az éles eszemet nincs kedvem túlságosan megvillogtatni. - És ha már a mosdók, elég sok kollegina pletykál egy borzasztóan kétes hírű szeszipari vállalatról, és annak egy kellemesen szívdöglesztő"kidobó emberéről"... de ezek csak pletykák - vonom meg a vállam. Még egy picit hadd higgye, hogy nem vágom, ki ő. Minden esetre a reakciómból lesűrheti, hogy jól elvagyok támadás nélkül is. Ez a mai találka inkább az elmék küzdelme, vagy mi.
- Mit szólna egy könnyed sétához, Miss Echo? Közben hátha ráakadunk… valami érdekesre – pillant rám kihívóan, én pedig belemegyek ebbe.
- Ezer örömmel, de...Nem hiszem, hogy azt magának tovább kéne keresni - billentem félre bájmosojjal a fejem és újra  rápislogok, aztán utána kicsivel később hozzá is teszem, tökre könnyedén: - de ha ennél sokkal érdekesebbre vágyik, kukkantsunk be arra felé - mutatom meg a raktárat, amiben már jártam, és még egy ártatlan kacsintást is kierőszakolok magamból. Teljesen kétértelmű így a mondanivalóm, hiszen ő nem tudhatja, legalább is elvileg, hogy ott mit találtam. Kíváncsi vagyok mit lép erre most, és majd ha tényleg oda érünk, akkor a hullára. Lehet nem túl okos döntés a részemről, de baromi izgalmas.
-És közben elmesélhetné, hogy a leendő aurorparancsnok rajong a mugli lőfegyverekért, vagy esetleg a nagypénzű rocksztár.
- Milyen szemfülesek vagyunk - jegyzem meg a sétálás közben. - De ebben nincs semmilyen érdekes, mindenkinek vannak hobbijai, kinek piszkosabb, vagy kevésbé - hallgatok el egy kicsit. Óhóó, egy rajongó, mi? Gondolom némi iróniával, nem nézem ki olyan koncerteken pogozós csávónak. Pénzem van, nem is kevés. Egyrészt hogy az öreg trotty orra alá dörgöljem, hogy köszi, nélküled is kurva jól megvagyok. Másrészt semmi kedvem megint kuporgatni és éhezni az utcán. - Ha van pénzem, bármit megvehetek, anélkül, hogy akárkire is rá kéne szorulnom. Egészen sok mindent tud rólam, esetleg autogramot ne adjak? - kérdezem kissé viccelődve. - De akárhogy gondolkodom, elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen - gyanús, khm teszem hozzá magamban - férfi, mint ön, mégis miben lelheti az örömét... Az érdekes dolgok nézegetésén kívül - teszek megint csak többértelmű célzást. Tudom, hogy vigyáznom kell vele, de azért minidg is szórakoztató szócsatázni az ellenséggel. Habár inkább a fejjel a falnak rohanós, erőszakosan harcoló típus vagyok, itt mégsem ártana óvatosnak lenni, na meg ha nekimentem volna az előbb, eze százalék, hogy bottal üthetném a nyomát.
Közben ki is kötünk az előző raktár épületben, jajj, hát micsoda véletlenek vannak. Bár levédtem a helyet, most legalább gyorsan neki is láthatóvá teszem a másnak láthatatlant. Tudom, hogy nem öribari se nem szövetséges. De talán ismeri a halottat, és kíváncsi vagyok hogyan reagál. Megfigyelés. Na mit lépsz, szivi?
Naplózva


Alexej A. Zharkov
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 27. - 13:53:56 »
+1

Leszámolás extrákkal

to: Kash



Feketepiac a Kikötőnegyedben
2000. szeptember


- Ez a hely tökéletes arra, hogy mindenki megtalálja azt, amire vágyik.
Nem is tudja, mennyire nincs igaza, de nem vitatkozom, csak az orrom alatt somolygok csendesen. Mert hát… Amire vágyik? Nem vágytam rá, hogy éppen belé botoljak, a Minisztérium rendfenntartó részlegének egy igen fontos emberébe; hogy alkalmam akadjon megfigyelni, elemezni, behálózni. Nem. Ez a hely tökéletes arra, hogy olyat találjunk, amire nem is tudtunk, hogy vágyunk.
Hazug bólintással válaszolok hát, és figyelem az események sodrását, egyre növekvő elégedettséggel. Hallgatagon megmosolygom bohém megnyilvánulásait, és a szakszerű mozdulatokat, ahogy a tárat tölti be. Félig mintha nem is nézné, mit csinál. Nem először van ilyesmi a kezében, az látszik.
- Milyen kellemesen otthonosan mozog itt –állapítja meg a kisasszony, s már csak a sűrű szempilla rebegtetés hiányzik az összhatáshoz. Bár csak árnyalatnyit, de lazán hagyom, hogy elbűvöljön. Ez most a dolgom. És egy kicsit az is, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. A teliholdas éjszakákon sokszor jut nekem ugyanez a szerep, de általában én vagyok az is, aki az üldözés végén elroppantja az apró állatka gyenge kis nyakát.
- Miből gondolja? – kérdezek vissza ártatlan nyugalommal. A napszemüvegén az én képem vetül vissza, de tudom, hogy a sötét lencsék alatt ott van, és már nem sokáig bújhat el mögéjük.
- Öcséééém! Hát ez meglepett, tudtam, hogy meg kéne innom azt a Százfőlé löttyöt – mondja, a félmosolyom pedig újból megmutatkozik rajtam.
- Meglepte, hogy egy napszemüveg nem elég az inkognitóhoz? A mugli filmekben talán az volna – teszem hozzá, majd megmosolygom a Minisztériumra vonatkozó megjegyzést. Pillantásom cinkosan csillan, megmutatom neki, nagyon is tetszik, hogy kritikus szemmel tekint a munkahelyére. És odafigyel az ott terjengő butácska pletykákra.
- Vajon ki lehet az? – teszem fel a kérdést eltúlzott tanácstalansággal. Gondolom, hogy ő rám céloz a mondandójával, én viszont másra értem a költői kérdést, és felveszem képzeletbeli listám pontjai közé annak a személynek felderítését, aki ilyen kellemetlen pletykákat indít ilyen kényes helyen. Én nem vagyok kidobó ember, úgyhogy nem veszélyesen jól értesült lehet az illető, de azért meg fogja tanulni a leckét. Érdekes találkozó lesz az is – de nem annyira, mint ez a mai, váratlan.
Felkelti a figyelmem ez a nő, annyi bizonyos. Nemcsak pusztán azzal, aki, és nem csak kissé hangos, bohém viselkedésével, de van valami benne, ami miatt felfigyelek rá. Hagyom, hogy ő vezessen, a huncut csillogás a szemében meggyőz arról, hogy nem csapdába akar csalni. Nem mintha amiatt aggódnom kellene.
- Milyen szemfülesek. De ebben nincs semmilyen érdekes, mindenkinek vannak hobbijai, kinek piszkosabb, vagy kevésbé – magyarázza, én pedig szárazon biccentek. Pedig megint nem értek vele egyet, nekem például nincs hobbim. Időpazarlás. Ha pedig hasznos elfoglaltság, akkor nem hobbi, hanem a munka része.
- Ha van pénzem, bármit megvehetek, anélkül, hogy akárkire is rá kéne szorulnom. Egészen sok mindent tud rólam, esetleg autogramot ne adjak? – Viccelődik, de kihívó félmosolyommal helyeslek, és előhúzok egy filctollat a zsebemből. Amolyan egyszerű, mugli íróeszköz, de épp az ilyen alkalmakra tökéletes. Még a csuklómat is odatartom, hogy papír híján ott hagyhassa keze nyomát.
- Epekedek egy szignóért – sóhajtok és közelebb hajolok hozzá. Az ő vékony, madárcsontó karja mellett az enyém meglehetősen masszívnak tűnik, noha egyébként nem vagyok kifejezetten kigyúrt, inkább szikáran izmos. De azért talál helyet becses nevének – már ha akar, és nem táncol vissza a komolyan vett viccből.
- De akárhogy gondolkodom, elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen… férfi, mint ön, mégis miben lelheti az örömét... Az érdekes dolgok nézegetésén kívül.
- Ez az időm nagy részét sajnos kitölti – mérem végig a lányt, majd pedig az általa feltárt látványt. Mikor a szétmarcangolt fickóban felismerem Finns képét, finoman és nyugodtan bólintok.
- És ez valóban érdekes. Érdekes, mert itt állok egy minisztériumi auror mellett, aki felteszem, nem tudja, ki ez a tag és kinek a keze által lelte végét. Én pedig természetesen szívesen és örömmel, önzés nélkül a segítségére leszek. Ha megengedi… - teszem hozzá, majd egy jelentőség teljes pillantást követően közelebb sétálok a hullához. Míg elgondolkodva tanulmányozom azt, a sérülések mélységét és milyenségét, a körülötte lévő vércseppeket, lábnyomokat, szőrszálakat és miegymást, kedélyesen kérdezem a társaságomtól:
- Vajon mit tenne, kedves Miss Echo, ha a tudomására jutna, ki ezért a felelős? – A válaszától pedig elég sokat várok. Ha jól beszél, a nyelvem talán nem csak megoldódik, de még az is lehet, hogy lesz igazság abban, amit mondok.

 
Naplózva


Kashmir Echo
Eltávozott karakter
*****


mirr-murr

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 10. 07. - 23:05:18 »
+1

✰✰✰
2000. szeptember közepe


♡a gyanús Lex♡




18+, mert csúnyán beszélek, de jól áll



- Hogy miből gondolom? Hmm olyan magabiztosnak tűnik ezeknek a sötét...kietlen utcák, csapások ellenére is, mintha ide született volna, már ha érti mire gondolok - felelem könnyed hangon.
Tudni akarom, hogy mit rejteget magában. Sok-sok-sok férfival volt dolgom már. Igen, tudtam, hogyan kell elcsábítani őket. Szinte mindegyikkel félével volt egy-két köröm, még ha a végeredmény számomra nem is volt sikernek elkönyvelhető. Értettem a szavukat, a gesztusaikat. És persze azt is, ha nem kellettem nekik. De valahogy ennél a pacáknál... Nem tudom. Olyan érzésem van, mintha csak hagyná, de ez csak a látszat. Az az őszintén kitágult pupilla hiányzik a képből. De ez csak még inkább feltüzeli az érdeklődésemet. Még inkább szeretném lenyúzni róla ezt a fehér maszkot, amit szerintem az arcán visel. Vagy talán az egész lényén. Ez az egész roppant izgatottá tesz, és innestől fogva nem is fecsérlem el a tehetségemet holmi gyermeteg színészkedésre.
Innestől kezdve tisztán játszom.
- Meglepte, hogy egy napszemüveg nem elég az inkognitóhoz? A mugli filmekben talán az volna.
Heh, milyen vicces. De való igaz, nem nagyon fecsérlem az időmet holmi eltúlzott beépüléssel, ha kell bagoly vagyok, ha kell némi álcaruha, de azon kívül nem igazán szeretem eltúlozni. Úgyis az a lényeg hogy észre vegyenek... Mert imádom, ha észre vesznek. Imádom, ha leesik nekik, hogy a nyomukban vagyok. És imádom őket ezek ellenére üldözni.
- Kedveli a mugli filmeket? - kérdezem inkább. Kíváncsi vagyok a válaszára. kíváncsi vagyok a reakciójára. Talán meg tudom ebből a szemőpontból érteni azt az eszelős Liliumot. A kíváncsiság megszállottá tehet.
Hmm vajon ki is lehet az. Igazából senki sem pletykált róla a mosdóban. Igazából pontosan, már amennyire az adatokhoz hozzá lehet jutni, tudtam, hogy kiről is van szó.
- Fogalmam sincs, legközelebb jobban megnézem kik mászkálnak a női mosdókban - jegyzem meg mosolyogva. De legyen bármilyen idióta a kollégám, arra sosem lennéék képes, hogy bárkit is eláruljak. Nem az én asztalom volt. És amíg józanul a saját tudatom irányítása alatt állok, ez így is marad. Mindenesetre kíváncsi vagyok utána akar-e nézni ennek a rejtélyes, nem létező pletykának.
Vigyorogva fogom meg az erős karját. Bevállalós vagyok, és tetszik, hogy ennyire szereti a játékokat. Már ha az ilyesmit annak lehet nevezni. Meg is ragadom a filctollat és rá is vésem az aláírásom, természetesen szívecskével. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy merjem-e magamra szabadítani a veszedelmet. Mag azért a varázslók  körében nem túl népszerűek ezek a fura mobilok, a kis kijelzőikkel és a hatalmas gombjaikkal, de a számomat is alá kanyarítom. Ha már dögösen akarom csinálni, csinálom is. Azt, hogy erre hogyan reagál magában, nem tudhatom, de én nagyon is jól szórakozok.
- Aztán el ne veszítse ezt az értékes információt - kacsintok rá őszinte pajkossággal.
Az elhagyatott épületben pedig természetesen nem mulasztok el semmiféle tanulmányozást. Lehet teljességgel ellentmondásos az, amit teszek. Lehet irreális. Lehet hülyeség. Lehet egy csapdába sétáltam bele. de állok elébe. Meg akarom tudni, hogy mégis ki ez a fickó. És ehhez bizony igen csak mélyre kell ásnom. Még ha egy picit be is piszkolódom. A Minisztériumban szinte úgyse tisztességes senki.
- Vajon mit tenne, kedves Miss Echo, ha a tudomására jutna, ki ezért a felelős? - néz rám jelentőségteljesen, én pedig büszkén állom a tekintetét. Engem ugyan nem ingat meg. A szám szélén játékos mosoly bújkál. Tudom, hogy sok múlik ezen  a válaszon, d enem tudok nem őszintén válaszolni rá.
- Levadásznám - válaszolom neki csillogó szemekkel. - Hajlandó benne segíteni?
Naplózva


Alexej A. Zharkov
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 10. 11. - 08:12:19 »
+1

Leszámolás extrákkal

to: Kash



Feketepiac a Kikötőnegyedben
2000. szeptember


Mintha ide születtem volna… Játékosan biccentek a lány felé, hogy értem, de a tekintetem most egy röpke kitérőig a környéket járja. Sötét, mocskos, tele alattomos kutyákkal. Egyik sem nagyobb nálam. Hangatalan sóhajtom magamba a fekete levegőt a folyó iszapos, rothadó szagával és a mellettem sétáló rendőr-szuka dító illatával.  Igen, ez az én világom. Pont itt vagyok a helyemen.
- Kedvelem az emberi naivitást - mondom úgy, mintha a kedvenc ételemről válaszolnék. És ha meggondoljuk, nagyrészt valóban ebből élek. Építeni a gyengeségekre, a morális értékekre, azokra az alap társadalmi konvenciókra és jó érzésekre amiket ismerek és… Amik belőlem teljes mértékben hiányoznak. Épp ezért tudom őket olyan hatékonyan kihasználni.
- Miss Echo, magácska egy igazi angyal - mondom, hogy érezze a hálámat a mosdós kijelentésért és az aláírásért, melyet még a telefonszámával is megtoldott. Mennyi érdekes, értékes apróság…
- Ezért az információért a fél karomat is odaadtam volna - emelem meg finoman az említett végtagot. Még érzem a bőrömön a filctoll lusta hegyét, még emlékeznek érző idegeim arra az apró megtorpanásra, mikor a neve után még azon gondolkodott, hogy a telefonszámát is odakanyarítsa. És nem felejtem el ezt az érzést egyhamar.
A hulla nincs jó állapotban. Igazi tökéletes, provokatív kép, több mint egy alvónak tűnő test. Látszik rajta az erőszak, a brutalitás. Egy valamire való polgár zsebében bizonyára kinyílik tőle a bicska, különösen ha a hivatásában is benne foglaltatik, hogy a világ borzalmai ellen küzdjék.
- Levadásznám. Hajlandó benne segíteni?
- Örömmel állok szolgálatára - toppanok a lány mellé egy  hajszállal közelebb az átlagos, illedelmes távolságnál. Így nézek vele játékos nyugalommal farkasszemet.
- Egy keveset ez esetben még sétálnunk kell - javaslom, és egy intéssel, úriember módjára előreengedem a hölgyet, a megfelelő irányba a kijárat felé.
Eredeti úticélom felé lépdelünk immár ketten. Most már elkerüljük az árusokat, és egy oldalsóbb, sötétebb sikátoron vágunk át kettecskén, csendes magányunkban. Nyilván ha harmadjára kószálnánk el a söpredék orra előtt, az már több, mint gyanúkeltő volna
- A fickó Morick Finns, vizezett, gyatra muglivodkát árult Londonban és környékén. Két dokképülettel arrébb innen... - bökök fejemmel a szóban forgó építmény felé. - … pedig ott a konkurens cég, a Samogon egy leányvállalata. Jobb vodkát csempésznek, mint a szerencsétlen Finns. És az embereik is rátermettebbek, a jelek szerint - magyarázom, s csak gondolatban teszem hozzá, hogy annyi eszük mégsem volt, hogy a hullát elrejtsék.
- Gondolom, lenyúlták a mai szállítmányt, és most épp Finns vodkásüevgeire hamisítják az új zárjegyeket. Ne felejtsük el, hogy ők varázserővel rendelkezhetnek. Oh, és a jelek szerint van valami ölebük is - utalok a helyben hagyott hulla jellegzetes, marcangolt sérüléseire.
- Persze, ez már csak következtetés a részemről. Én kizárólag ártalmatlan vodkafogyasztóként osztom meg Magácskával, amit tudok - teszem hozzá egy ártatlan, angyali műmosollyal.
- De azért jobb, ha előkészíti azt a pisztolyt, meg a varázspálcáját - teszem hozzá, és magam is kezembe veszem a karcsú, mágikus fegyvert. Nem mintha eszemben volna használni különösebben. Nem, ma hagyom, hogy valaki más dolgozzon helyettem.
A fal tövében elegánsan ajkaim elé tartom mutatóujjam, és biccentek a lány felé. A dokképület kívülről elhagyatottnak tűnik, de amint a hátsó bejárat ajtaját halkan kitárom, bentről gépek zúgása, ugatós röhögés, trágár orosz és brit beszéd ömlik az utcára.
- Csak csendben, nehogy észrevegyenek - hajolok oda Cashmir karcsú nyakához, s alig hallhatóan lehelem rá a szavakat. Amit ő nem tud, hogy az ajtót védő bűbáj közben jelzett a fickóknak. A nyüzsgés kissé alábbhagy, de nem egyértelmű mértékben, nem lesz rögtön csend, inkább csak elhalkul a mocskos duruzsolás.
Elkapom a kislány kezét és magam után vonom, miközben pálcámat előre szegezem. A fal tövében osonunk egészen a résnyire nyitott újabb ajtóig, ami mögül szesztől nehéz, gőzölgő fény szűrődik ki. Belesek, szemügyre veszem a három nagydarab, szőrös alakot. Az egyik egy félig elfogyasztott üveget tart a kezében, a másik kettő a kis papírcetliket bűvöli a mugli italokra. Gyanútlannak tűnnek elsőre, halk, orosz morgással beszélgetnek. Odébblépek, és biccentek, hogy Miss Echo is szemügyre vehesse a jelenetet.
- Nocsak, nocsak, kiket találtam? - harsan a hátunk mögül, a sötétből hirtelen. Én elmosolyodok az orrom alatt, aztán felöltöm a rémület álarcát, és magasba, védekezésre rántom a pálcám. Szánbdékosan nem támadok azonnal, kíváncsi vagyok, hogy hölgykíséretem mit lép minderre.
 
Naplózva


Kashmir Echo
Eltávozott karakter
*****


mirr-murr

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 10. 25. - 18:03:26 »
+1

✰✰✰
2000. szeptember közepe


♡a gyanús Lex♡




18+, mert csúnyán beszélek, de jól áll



A pasas, bármilyen gyanús is és fura, kibaszottjó szórakozás a számomra. Azom gondolkodni, hogy ki is ez az ipse meg pláne. Jó, van róla valami vérszegény cuccom, de na. Az izgalom az izgalom. Én meg bebörgök, mint valami muglijáték, mi is annak a neve, talán búgóscsiga? na midnegy, a megjegyzéseire mindössze halk kuncogás vagy bájmosoly a válaszom.
Ó, igen, a vadászat. Ha a világ eleve sáros, miért pont én legyek benne a legmakulátlanabb? MIért pont én nekem kéne szent üdvöskét játszani, miközben a minisztérium az új főboss után is eléggé... Hát sok ott a szennyes. De ha egyszer ilyen világban élünk, akkor inkább könnyebb a mocskot magunkra kenni, mint mindentől távol maradva tisztán tartani magunkat. És a piszkolódás kurvára érdekes tud lenni ám. Nem érint rosszul, hogy esetleg ezzel a magánakciómmal mondjuk ici-picit feketén dolgozom. Jelentenem kéne. De majd jelentem. Valahogy. A Minisztérium szeme pedig úgysem engem pásztáz, óh, hát ki vagyok én nekik, légy a szarban. Szóval most felpörgök, és vigyorogva még egyszer utoljára megnézem magamnak a testet, majd hirtelen elém is tobban a gavallérom.
- Örömmel állok szolgálatára - mondja csábítóan közelről. Jól játszik. Ezt nagyon bírom. Elmosolyodom, és állom a tekintetét. Nem is kell megszólalnom, mert gyorsan folytatja. - Egy keveset ez esetben még sétálnunk kell.
- Kérem, vezessen továbbra is, olyan jól áll magának - sóhajtok játékosan, direkt eltúlzott hangon, majd kilibbenek előtte az ajtón. És, hogy a testtel mi lesz? Fene sem tudja. Nem is izgat igazán. Egy kis szórakozásból kiinduló vadászgatás néha sosem árt.
A magyarázatát hallva kíváncsian nézeldődöm körbe a sikátorokon át vezető utunkon, majd vágok egy grimaszt a vizezett vodkára. Nem mintha olyan nagyon a szívem csücske lenne az a krumpliból meg fene tudja miből készült cucc, de hogy még fel is van vizezve.
- Fúh, fasza kis cucc lehet - szúrom közbe fintorogva, majd tovább hallgatom a sztorit, így már kezd is világossá vállni számomra, hogy mi is zajlott ott a sötétben, és úgy egyáltalán mi is zajlik itt feltehetőleg nap, mint nap. Hiába a szuper mugli-, és varázsigazságszolgáltatás, a sötétség mindig, mindenhol megmarad. Öleb. Ez még érdekesebbé teszi számomra a dolgokat.
- Persze, ez már csak következtetés a részemről. Én kizárólag ártalmatlan vodkafogyasztóként osztom meg Magácskával, amit tudok - mosolyog rám, én pedig visszamosolygok rá. Hát hogyne, valószínüleg. Minden esetre abban biztos vagyok, hogy az is esélyes, hogy többet tud rólam, mint én magamról. Vagy róla. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy ma szórakozni akarok. Mert ez így tök fasza estének ígérkezik.
- Végül is a szenvedély sokmindenre képes - jegyzem meg csak úgy mellékesen. - És ivott abból a borzalmasnak hangzó vizezett vodkából is, ha ennyire nagy rajongója?
- Ezt mondaia sem kell - pörgetem meg elszánt mosollyal az ujjaim között a pálcámat. Ezt a muzdulatot tök sokáig gyakoroltam egyébként az unalmas, éjszakai próbák szünetében, mert én is menőzni akartam a dobosunkon kívül. Szóval, ja nagyon is bolodg vagyok, hogy nem repül ki a kezemből, az elég cikis lenne.
Hagyom hogy megborzolja a hangja és a lehelete a nyakamat, és amúgy se vagyok ez ellen, bár mégis csak igyekszem nem túl elbájolódni, ki tudja, hogyan használ ki jelen pillanatban. De amíg én elszórakozom, addig ugyan nem érdekel. Igazság szerint fel sem fogom, hova vezet aztán a hapsi, csak von és húz, mire kissé összeráncolom a szemöldököm. Hát jó. Most az egyszer nem rambózok be. Pedig az hatásosabb lett volna. Nem mintha nem tepertek volna le, de az izgalom akkor is izgalom.
Végignézek aztán a szorgoskodó ruszki pacákokon. Eléggé el vannak mélyedve abban a bazira unalmas melóban amit csinálnak. Hát ha fizetnének se végeznék ilyen undorító és alantas munkát. De most nincs is időm ezen háborogni, hanem azon jár az agyam, hogy mégis mi a fenét kezdjek velük,amikor valami ipse mögülünk megszólal.
- Nocsak, nocsak, kiket találtam?
Halkan felsóhajtok, és inkább megfordulva szemébe nézek az ürgének. Ezzel biztossá válik, hogy vagy nagyon szarul osontunk be, vagy már tudtak rólunk. Esetleg ez a hősszerelmes lovagias ürge csalt ide. Mindegy, akármi is van, nekem most támadni kell, érzem, ahogy felpörget az izgalom, és az, hogy leátkozhassam ezeknek a mocskoknak a fejét. Nem is az igazságérzetem diktálja ezt, hanem mert élvezem azt, hogy jobb lehetek náluk. És valószínüleg jobb is vagyok. Szóval a szokásosan neki is megyek, és az első varázslatommal ki is töröm a lábát, mire az hagosan jajongatva elvágódik.
- HÁ! - kiáltom elszántan, majd megpördülve, és megfeledkezve a társamról a többi maradék felé indulok meg, és közben azon gondolkodom, hogy pörköljem meg őket, vagy esetleg valami más módon jár. Bemutatkozhattam volna olyan hivatalosan is, hogy ki vagyok honnan jöttem, de valahogy nincs kedvem formaiságokkal vesződni. Az melákok felém indulnak, valamit oroszul magyaráznak, lehet éppen az anyámat szídják, vagy ilyesmi, én pedig felemelem a pálcám és egy újabb erőszakos átokkal fejen találom az egyiküket.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 11. 13. - 14:58:06 »
+1

Leszámolás extrákkal

to: Kash



Feketepiac a Kikötőnegyedben
2000. szeptember


- Végül is a szenvedély sokmindenre képes - mondja, én pedig az orrom alatt somolygok rá, s a következő kérdésre csak a fejem ingatásával felelek.
Szenvedély… a szó gúnyosan visszhangzik a fejemben. Tisztában vagyok az értelmével, de tudatosan elkerülöm még a gondolatát is. Felesleges érzelem, az ész rovására. Igen, sok mindenre képes, és nem minden hasznos ebből. A szenvedély helyett maradjon csak a racionalizmus és a színjáték. Ez a kettő még annál is többre képes.
Kedvtelve nézem, ahogy ügyeskedik a pálcájával. A karcsú, törékenynek tűnő kecses kis ujjak között  csodásan és pontosan moccan a fadarab, bizonyságául annak, hogy több van ebben a hölgyben, mint ami elsőre látszik. Jó taktika ez azokkal szemben, akik alábecsülik, és nem veszik észre. Elismerő pillantásom mögött azonban több van. A pontos mozdulatok, a koncentráció ilyen mértéke egy ehhez hasonló helyzetben… Mind-mind árulkodó jel. Nem véletlenül van ott, ahol van a ranglétrán. Mókás volna feljebb juttatni - ötlik fel bennem a gondolat, aztán a történésekre bízom, hogy alakul tovább.
Csont reccsen, test ütődik a földnek, ígéretes nyitánya ez a ma esti műsornak. Kivágódik az ajtó, én egy néma pálcapöccintéssel hanyagul visszalendítem, eltörve ezzel a benti két idióta közül legalább az egyiknek az orrát. Mily kevés ellenérték ez azért a három raklap drága, minőségi vodkához képest, amit szemtelenül eltüntettek? De gondoskodom róla, hogy megfizessék minden egyes cseppjét. És miss Echonak köszönhetően talán annál még többet is. Így az ellopott szállítmány talán ér majd annyit, mintha eladtuk volna. Túl is tesz rajta. Ha minden jól megy.
Szánt szándékkal fogom vissza magam. Az ajtó most tüzes robbanással kivágódik a helyéből, nemes egyszerűséggel kiszakad a lap a keretből, s a szemközti falnak vágódik, izzó pernyedarabokat fröccsentve szét. A benti kettő közül az egyik felém lép, hát azzal szórakozom el, s hagyom, hogy a másik csatlakozzon a törött lábú társához. Ezek ketten talán kitesznek egy egészet, vagdalkoznak mindenféle erősnek mondható átokkal, de ész híján ezzel még nincs nyert ügyük, ha Cash odafigyel. Én úgy teszek, mintha lefoglalna ez a véres orrú figura, s közepesen gyors tempóban védegetem ki az átkait, néha visszatámadok. Azt is gondolhatja, hogy én is auror vagyok, hiszen semmit sem tudnak rólunk. A náluk lévő áru, amit öntögetnek, meg hamisítgatnak, márkajelzés nélküli, egyebet se tudnak megbízóikról. Akár mondhatnánk, hogy a náluk lévő készlet lopott…  Ha miss Cashnek feltűnik az az egy, farkasos-teliholdas emléma, ami valakinek a sajnálatos hibájából itt felejtődött, az egyik raklapon. De őt egyelőre lefoglalják az ellenfelei…
Tűnődve várom a végkifejletet, s csak félgőzzel figyelem a saját párharcomat. Egykedvűen veszem tudomásul, mikor valaki hátulról rámront, s a nyakamnak szegezi a pálcáját. Angolul harsan reszelős hangja:
- Le a fegyvert, vagy pástétomot csinálok az agyából! - mondja a mögöttem álló, eddig valahol rejtőzött tag. Nem volna ilyen magabiztos, ha tudná, kit piszkál szánalmas kis pálcikájával épp, de üdítő változatosság, hogy nincs tisztában vele, s eddig még nem fél. Én pedig pókerarccal lejjebb engedem a pálcám. Persze, ettől még nem esem kétségbe, egy mozdulattal kitekerhetném magam a fogságból, egy újabb mozdulattal végeznék is vele. De akkor oda volna a szórakozás. Inkább megvárom, mit szól a helyzethez ma esti hölgypartnerem.

 
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 12. 23. - 19:26:47
Az oldal 0.067 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.