+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Észak-Írország
| | | |-+  Glenariff erdő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Glenariff erdő  (Megtekintve 74 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 09. 02. - 21:28:20 »
+1



A mugli turisták számára kialakított parkos rész mellett található itt egy elvadultabb, nehezen járható erdős terület. Állítólag gonosz kísértetek lakják, míg mások szerint koboldok. Mindenesetre a kutatók már találtak néhány ősi, rituális helyet, amikről fogalmuk sincs mire használhatták az itt élők. A kőasztalok és egyéb rituális kellékek furcsa negatív energiát árasztanak magukból. Ráadásul az utóbbi időben, mintha valami baljós átok is megszállta volna az erdőt. A napfény alig tört be a fák ágai között, nyomott érzés lett úrrá az idelátogatókon és persze, számos mugli szenvedett halálos balesetet.
Naplózva

Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 09. 08. - 17:24:41 »
+1




Elliot O'Mara

+18
Erőszakos jelenetek miatt


Kicsit sokáig tartott O’Marának, amíg sikerült megszereznie, amit kértem, de ez legyen a legkevesebb. Közben történt velem is annyi minden, hogy fel se tűnjön az eltelt idő. Ennek tetejébe még ráadásul itt van ez a lányka is. Olyan jó volt vele játszani, kár, hogy hamar feladta. Lényegében azonnal, hogy elhoztam őt ide az erdőbe. Még a csillogás kihunytától is megfosztott. Ha lehetne úgy elátkoznám, hogy kérné a visszatértét, csakhogy megmutassa nekem. Szóval jobb híján kívájom a szemeit és feltűzöm őket egy-egy fára egymással szembe, hogy örökké nézhessék egymást. Vagy legalábbis, amíg valami madár, bogár vagy állat el nem viszi magával.
O’Marának az a szerencséje, hogy jóval idő előtt idejöttem, különben most nagyon morcos lennék. Nincs már játékszerem, amivel játszhatnék, halálra fogom unni magam. Kivéve, ha… zörgést hallok nem messze tőlem a bokrok közül. Ha ez egy egész nagy állat, akkor talán ki tudnám elégíteni vele azt a tátongó űrt, amit most van bennem. Nem mozdulok, fülelek, de nem egy állatot hallok mocorogni, hanem egy ember csoportot. Nem tudom milyen okból jönnek egy ilyen elhagyatott részre, egy elátkozottnak vélt erdőbe, de biztos valami bátorságpróba állhat a hátterében.
Közelebb osonok hozzájuk, mire kiderül, hogy a csoport valójában két emberből áll, egy nőből és egy férfiból, meg valami mugli kütyü van náluk, amiből hang jön, a másiknál meg valami, amit folyamatosan a szeme előtt tart. És még rám mondják, hogy fura vagyok. Előveszek az egyik zsebemből egy fiolát, majd két kis nyílhegyet mártok bele. Ez nem fog komolyabb sérülést okozni bennük, a véráramukba kerülve viszont hallucinációt okoz. Meg egy idő után idegbénulást.
Miután kilövöm a lövedékeket, nincs más teendőm, mint öt percig várni. Nagyjából annyi idő kell ahhoz, hogy nagyon durván hallucináljanak, és ha odamegyek hozzájuk, akkor valami szörnyet lássanak ne engem. Eltéveszthetetlen, hogy mikor üt be nekik a szer. Először egymás ellen fognak fordulni, majd kiabálnak, ha van fegyverük, akkor egymásra fognak lövöldözni rosszabb esetben. A jobbikban pedig elrohannak. Nekem most ez utóbbi látszik beválni.
- Stupor!
Nem hezitálok sokat, a férfira célzok és le is dönti a lábáról. A nőt hagyom futni, amúgy sem hiszem, hogy kiérne az erdőből. Meg nála van az a fura izé is, aminek nem igazán mennék a közelébe. Majd meg kell néznem a muglik világában, hogy mit is csinál az a szerkezet. Van egy olyan érzésem, hogy semmi olyat, ami nekem megfelelő lenne.
A férfit kikötöm egy fához fejjel lefelé. Mikor minden előkészülettel megvagyok, akkor oldom fel a varázslatot. A hallucináció még tart, de nekem nem is ez a lényeg. Leszarom, hogy mit lát. Engem csak az érdekel, hogy én mit látok. Amint odalépek elé, elkezd üvölteni és hadonászni is, mintha így akarna távol tartani. Azt hiszem nagyjából egy percébe telik felfogni, hogy nem tud kiszabadulni.
- Minél hamarabb megadod nekem, amire vágyom, annál hamarabb szabadulsz.
Értelmes szó nem hagyja el a száját, szóval közelebb megyek. Akkor megüt, bár nem tűnik szándékosnak én mégis megbüntetem. Fogom a pálcám és letépem a karjait. Ezen a ponton elveszti az eszméletét, de még nem hal meg.
- Most komolyan, kellett ez? – kérdem költőien, miközben rágyújtok egy szivarra. – Most meg kell várnom, amíg magához tér, arra pedig már nem biztos, hogy lesz lehetőségem, ha O’Mara ideér.
Igazam is lesz. Nem kell sok idő, hogy neszezést halljak ismét. A kezem a pálcát markolja, de messziről felismerem azt a csörtetést, amivel ő közelít. Kicsit eltávolodok a fára akasztott emberemtől, hogy ne legyen hatással az üzletemre. De tény, hogy még így is szemmel fogom tudni tartani.
- Végre megjöttél. Már játékszer után kellett néznem. Nyugi éppen eszméletlen, és hallucinál is, ha felébred, esélytelen, hogy bármit is tudjon majd rólunk. Nálad van, amit kértem?
Rögtön a lényegre akarok térni, mert van egy rossz érzésem ezzel a találkozóval kapcsolatban. Nem tudom megmagyarázni, de lehet jobb lenne először élvezkedni is, mielőtt teljes egészében lezavarjuk az átadást.
 


Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 09. 10. - 09:43:26 »
+1

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Nem mondom, hogy nehéz feladat volt éppen az apámtól lopni. Csak meglehetősen nehezen vettem rá magam… nem akartam még csak a szivarja bűzét sem érezni, nem hogy a cuccai között matatni. Ráadásul az élet is eléggé lefoglalt, először elköltöztünk KisLakba, jó messze Londontól, aztán befogadtuk Avery és végül még el is váltak az útjaink. Ez kicsit sok volt, de a bánat mindenestre egy valamire jó volt. Tökéletes koncentrációt biztosított az olyan melókra, mint Walsh mappájának az ellopása. Nem kellett arra gondolnom, hogy haza kell érnem Foresthez. Egyszerűen csak léteztem bele a világba, pont úgy, mint régen… és cseppet sem élveztem.
Ne drámázz már, O’Mara, rosszabb vagy, mint egy hisztis picsa! A hang nyersen közölte a tényeket, ahogy mindig is szokta. Elég volt a tükörben megpillantanom a saját sápatag arcom, miközben a kabátom gallérjét igazgattam. Nem is értettem magam. Megint kitetettem magamért. Normálisan felöltöztem a legjobb ruhámba. Sötét farmer, fehéring, tejeskávé színű, kötött pulcsi és az a szép, fekete szövetnadrág. A hajamat is szokás szerint tincsenként a helyére igazítottam és kicsit megütögettem az arcomat, hogy a színe ne egy hullát idézzen. Ezután fújtam magamra két csepp parfümöt és léptem bele a fényesre sikált cipőmbe. Walsh-nak aztán kár volt kicsípnem magam, azt ugyan nem érdekelte. Ez leginkább amúgy is magamnak szólt. Adnom kellett a megjelenésemre, hogy ne csússzon ki a talpam alól a talaj és adjam át magam a kínoknak.
Kisétáltam a fürdőből a nappali-konyha-étkező együttesébe. Az elnyűtt asztalról felkaptam a Piper Walsh felirattal ellátott dossziét és bedugtam a kabátom elé. Szerencsére a gombolásnál eléggé megfeszült ahhoz, hogy ne csússzon ki. Ezután hoppanáltam, közvetlenül a megbeszélt helyre. Ez a Glenariff erdő volt, aminek mostanság nincs éppen jó híre. Mindenesetre elég volt követnem a vérszagot, hogy tudjam, merre lehet a kopasz kis barátunk.
Végre megjöttél. Már játékszer után kellett néznem. Nyugi éppen eszméletlen, és hallucinál is, ha felébred, esélytelen, hogy bármit is tudjon majd rólunk. Nálad van, amit kértem?
Jó formán felém sem fordult, mikor kibökte a kérdést. Én ugyanis először a hátát pillantottam meg, na meg a felakasztott embert, akinek bizonyos részei már hiányoztak és folyt belőle a vér. Sosem zavart a durva látvány, de Walsh munkájában volt valami embertelen és művészietlen. Ezért egy fintorral bámultam az ájult test felé.
Tök nyugodt vagyok. – Közöltem a magam hidegségével a tényeket és Walsh elé léptem. Nem volt bennem félsz vele kapcsolatban, sőt szerettem addig piszkálni, amíg csak jól esett. Ez a legutóbbi találkozásunknál is leeshetett neki. Velem ilyet úgysem tudott volna megtenni. Sokkal erősebb voltam, mint azt hihette.
Egyelőre nem szándékoztam a kérdésre válaszolni, hiába siettette a dolgot. Rajtam állt, hogy miképpen adom át és én szeretem hatásosan csinálni a dolgokat. Talán igaza volt annak a Giacomo gyereknek és elveszett bennem egy kis színészi véna valahol.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire le akarsz nyűgözni, öregem. – Mutattam a fán lógó testre. – Bizonyára azért nem működött a házasságom, mert nem várt ilyen csodás ajándékkal. – Tettem hozzá, aztán a tenyeremet végig húztam a kabátomon ott, ahol a dosszié volt. Igazából érdekelt a reakciója. Na látod, itt van a kis cuccod… Ezzel a gondolattal pillantottam az arcára. Nem érdekelt volna, ha nekem esik, könnyedén megvédtem volna magam, hiszen a másik kezembe ott volt a pálcám, de jó esetben bármi megteszi fegyvernek. Ráadásul ilyen kis távon még félre is tudok hoppanálni.
Te is szereted a sötét erdőket?– kérdeztem és csak hogy tovább fokozzam az szórakozást, odaléptem a fickóhoz, végig simítottam a fatörzsön, amivel párhuzamosan lógott lefelé a teste. Épp csak egy pillantást vetettem Walshra.

Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 13. - 21:25:05 »
+1




Elliot O'Mara


Néhány hullajelölttel csak a baj van. Miért nem tudják könnyen megadni magukat, ahogy egy szép és jó hullajelölttől elvárható? Aztán persze, ha olyanokat kell tennem, mint ezen a hullán is, akkor én vagyok a barbár. Most komolyan, mégis ki a franc az, aki egy vesztett ügyben így küzd az életéért? Nem számít, mert legkésőbb akkor, mikor O’Mara elmegy, ennek a fickónak is lőttek. Mondjuk nem szó szerint, de még poén is lehetne megtanulni pisztollyal lőni.
Végül azért csak megérkezik, már ideje volt, mert így, hogy eszméletlen ez az alak, elég unalmas kezdett lenni. A kölyök aurája viszont nem tetszik. Szerintem azt hiszi, hogy majd játszadozhat velem, de még ha szét is robban az a dosszié, még akkor is megéri, ha megtanulja a leckét, hogy velem nem húzhat büntetlenül újat. Tudom, hogy fájdalmas lesz egyikünknek vagy mind a kettőnknek, fizikailag inkább neki, de akkor is meg kell mutatnom neki, hogy vagy egyenlőnek tekintjük egymást, vagy ő van alul.
Legalább nyugodt, ez már viszonylag jó hír. Nem fog semmilyen ostobaságot elkövetni mondjuk hirtelen felindultságból. Mert mégis mi lehetne az a jelen helyzetben, ami kihozhatná a sodrából?
- Nem téged akartalak lenyűgözni, de ha valóban ez hiányzott a házasságodból, akkor az exednek már régen rossz. Talán hozzá se kellett volna menned. A normális emberek nem ilyen ajándékokkal készülnek általában.
Nem kerüli el a figyelmem a mozdulat, amit a tenyerével tesz. Ez igazából csak megkönnyebbülés nekem valamennyire, mert biztos, hogy nála van a dosszié. Vagy valami, amit annak próbál meg eladni. De tudom, hogy a tolvajok becsületesek, és O’Mara ha másért nem is a családjáért az lesz, különben innen a drága mostohához és az öcsikéhez megyek. Egy kislányt még úgysem hallottam sikoltani. Vajon milyen lehet? Lehetséges, hogy érdemes lenne emlékeztetnem erre az apróságra? A továbbiakra nem veszem le a szemem arról a pontról, de nem is teszek arra utaló jelet, hogy már kellene nekem az a dosszié.
- Nem különösebben kedvelem, de mivel ide hívtál, kénytelen voltam itt találkozni veled, és abból gazdálkodni, amim van.
Ha hozzáér a hullajelöltemhez, akkor nagyon morcos leszek. Hogy játszik az időmmel, nem érdekel. Játssza az eszét, az sem érdekel. Annyi önfegyelem szorult belém, hogy ne ugorjak a nyakának azonnal. A hullajelöltem addig, amíg a fényre esélyem van, nem játék. Arra viszont ugrani fogok.
- O’Mara… – sziszegek figyelmeztetően.
Mielőtt még jobban elárulnék magamból bármit is, veszek pár mélyebb lélegzetet, és miután ténylegesen sikerül lenyugodnom, csak aztán fordulok újra felé. Igazából, el kell vonatkoztatnom a férfitól, mert most ő a gyenge pontom. Amíg ő itt van, addig zsarolható vagyok.
Előveszem a pálcám és úgy irányítom, hogy a gyér fényben ne tudja biztosra megállapítani, hogy felé vagy a hullajelöltem felé fordítottam.

- Van valamilyen konkrétum, ami miatt iderángattál, vagy csak szórakozni akarsz?
 
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 13. - 22:04:11 »
+1

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Nem téged akartalak lenyűgözni, de ha valóban ez hiányzott a házasságodból, akkor az exednek már régen rossz. Talán hozzá se kellett volna menned. A normális emberek nem ilyen ajándékokkal készülnek általában.
Megforgattam a szemeimet. Ez a Walsh aztán nagyon tudhatja, milyenek a normális emberek… éppen ő. Ne röhögtessen már, hiszen én sem tudom, pedig állítólag hozzámentem egyhez. Hogy Nat normális-e? Aligha hinném, nekünk is megvoltak a magunk kis hülyeségei… amikre a kis és hülyeség is igazán enyhe szó volt. Néha voltak nyomok, néha nem, de ott lüktetett közöttünk a fájdalom, amit mindketten annyira szeretünk.
Ne áltasd magad azzal Walsh, hogy tudod milyenek a normális emberek. Még én sem tudom… – vállat vontam és kihívóan néztem rá. Szinte vártam, mikor tör ki belőle valami állat. Láttam, hogy közelebb lépve az emberhez, akit a fához kötözött megvillan a szeme, mintha valami mocskos kutya lenne, aki félti az ételét. Illett is az ilyen viselkedés Walsh-hoz, olyan vagy volt, mint ő maga.
–  O’Mara…
A hang, amin beszélt… Áh, meg is van a gyengepontod, öregem! A hang felcsattant bennem, én meg aljas mosolyra húztam a számat. A tenyerem megint megcirógatta a fatörzset, egészen közel a rajta lógó testhez. Nem érdekelt engem a vérszag vagy bármi más, ami belevegyült ennek az erdőnek a korhadó-avaros aromájába. Csak bámultam Walsh-t, várva, hogy na mikor jön elő az a bizonyos szörnyeteg. Nem féltem tőle, sőt ki akartam hívni egy kis játékra.
Kicsit meglepett, hogy azt hitte egy varázspálcával sakkban tud tartani. Sok olyasmit tudok, amiről fogalma sincs. Mit mondhatott neki apám? „Kicsapták a Roxfortból ötödikben, csak ócska kis trükkjei vannak.” Még el is tudtam képzelni mindezt Phillip gúnyos hangszínén. Nem tudhatta, hogy leckéket vettem és már vagyok olyan gyakorlott a feketemágiában, mint ez a Walsh vagy bárki más. Bőven volt időm begyakorolni, na meg indítékom is. Akkoriban még volt kit megvédeni. Nem volt persze egyértelmű, hogy rám fogja-e vagy a hullára, de nem most jöttem le a falvédőről. Ilyen távolságban könnyedén lehet változtatni a célzott személyen.
Van valamilyen konkrétum, ami miatt iderángattál, vagy csak szórakozni akarsz?
Megint elmosolyodtam. Egy pillanatig tartott az egész, aztán kihúztam magam és megigazítottam a kabátom gallérját. Egyenesen Walsh szemeibe néztem. Azt akartam, hogy rám koncentráljon, ne arra azt átkozott fickóra a fán. Igen, azt fogja megölni, de én vagyok az, aki számítok és ezt jó lesz, ha megtanulja itt és most. Elliot O’Marával senki sem állhat csak úgy szembe anélkül, hogy komolyan venné.
Van konkrétum. De előbb játszani akarok… – válaszoltam gyermeki lelkesedéssel. – Ha a cuccodat akarod játszanod kell velem. – tettem hozzá.
Mielőtt még megszólalhatott volna, újra felemeltem a kezemet, jelezve, hogy bele se kezdjen abba, amibe nyilván akar. Sőt beléptem egyenesen a hulla elé, így a pálcát, ha nem is akarta rám szegezni, most egyenesen a mellkasomhoz tarthatta.
Nem kellenek a béna kis fenyegetéseid, hogy megölöd a családomat. Nem különösebben hat meg, tudod már annyiszor hallottam, hogy kezd mocskos unalmassá válni.– Megérintettem a csuklóját, amivel felém tartotta a pálcát. Persze, ha támadni próbált, azonnal elengedtem volna, hogy odébb hoppanáljak.– Szóval, egy kicsit másképp kell próbálkoznod nálam, mint a gyenge kis férgek esetében, akik azonnal behódolnak neked.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 02:50:18
Az oldal 0.127 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.