+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Észak-Írország
| | | |-+  Glenariff erdő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Glenariff erdő  (Megtekintve 512 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 09. 02. - 20:28:20 »
+1



A mugli turisták számára kialakított parkos rész mellett található itt egy elvadultabb, nehezen járható erdős terület. Állítólag gonosz kísértetek lakják, míg mások szerint koboldok. Mindenesetre a kutatók már találtak néhány ősi, rituális helyet, amikről fogalmuk sincs mire használhatták az itt élők. A kőasztalok és egyéb rituális kellékek furcsa negatív energiát árasztanak magukból. Ráadásul az utóbbi időben, mintha valami baljós átok is megszállta volna az erdőt. A napfény alig tört be a fák ágai között, nyomott érzés lett úrrá az idelátogatókon és persze, számos mugli szenvedett halálos balesetet.
Naplózva

Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 09. 08. - 16:24:41 »
+2




Elliot O'Mara

+18
Erőszakos jelenetek miatt


Kicsit sokáig tartott O’Marának, amíg sikerült megszereznie, amit kértem, de ez legyen a legkevesebb. Közben történt velem is annyi minden, hogy fel se tűnjön az eltelt idő. Ennek tetejébe még ráadásul itt van ez a lányka is. Olyan jó volt vele játszani, kár, hogy hamar feladta. Lényegében azonnal, hogy elhoztam őt ide az erdőbe. Még a csillogás kihunytától is megfosztott. Ha lehetne úgy elátkoznám, hogy kérné a visszatértét, csakhogy megmutassa nekem. Szóval jobb híján kívájom a szemeit és feltűzöm őket egy-egy fára egymással szembe, hogy örökké nézhessék egymást. Vagy legalábbis, amíg valami madár, bogár vagy állat el nem viszi magával.
O’Marának az a szerencséje, hogy jóval idő előtt idejöttem, különben most nagyon morcos lennék. Nincs már játékszerem, amivel játszhatnék, halálra fogom unni magam. Kivéve, ha… zörgést hallok nem messze tőlem a bokrok közül. Ha ez egy egész nagy állat, akkor talán ki tudnám elégíteni vele azt a tátongó űrt, amit most van bennem. Nem mozdulok, fülelek, de nem egy állatot hallok mocorogni, hanem egy ember csoportot. Nem tudom milyen okból jönnek egy ilyen elhagyatott részre, egy elátkozottnak vélt erdőbe, de biztos valami bátorságpróba állhat a hátterében.
Közelebb osonok hozzájuk, mire kiderül, hogy a csoport valójában két emberből áll, egy nőből és egy férfiból, meg valami mugli kütyü van náluk, amiből hang jön, a másiknál meg valami, amit folyamatosan a szeme előtt tart. És még rám mondják, hogy fura vagyok. Előveszek az egyik zsebemből egy fiolát, majd két kis nyílhegyet mártok bele. Ez nem fog komolyabb sérülést okozni bennük, a véráramukba kerülve viszont hallucinációt okoz. Meg egy idő után idegbénulást.
Miután kilövöm a lövedékeket, nincs más teendőm, mint öt percig várni. Nagyjából annyi idő kell ahhoz, hogy nagyon durván hallucináljanak, és ha odamegyek hozzájuk, akkor valami szörnyet lássanak ne engem. Eltéveszthetetlen, hogy mikor üt be nekik a szer. Először egymás ellen fognak fordulni, majd kiabálnak, ha van fegyverük, akkor egymásra fognak lövöldözni rosszabb esetben. A jobbikban pedig elrohannak. Nekem most ez utóbbi látszik beválni.
- Stupor!
Nem hezitálok sokat, a férfira célzok és le is dönti a lábáról. A nőt hagyom futni, amúgy sem hiszem, hogy kiérne az erdőből. Meg nála van az a fura izé is, aminek nem igazán mennék a közelébe. Majd meg kell néznem a muglik világában, hogy mit is csinál az a szerkezet. Van egy olyan érzésem, hogy semmi olyat, ami nekem megfelelő lenne.
A férfit kikötöm egy fához fejjel lefelé. Mikor minden előkészülettel megvagyok, akkor oldom fel a varázslatot. A hallucináció még tart, de nekem nem is ez a lényeg. Leszarom, hogy mit lát. Engem csak az érdekel, hogy én mit látok. Amint odalépek elé, elkezd üvölteni és hadonászni is, mintha így akarna távol tartani. Azt hiszem nagyjából egy percébe telik felfogni, hogy nem tud kiszabadulni.
- Minél hamarabb megadod nekem, amire vágyom, annál hamarabb szabadulsz.
Értelmes szó nem hagyja el a száját, szóval közelebb megyek. Akkor megüt, bár nem tűnik szándékosnak én mégis megbüntetem. Fogom a pálcám és letépem a karjait. Ezen a ponton elveszti az eszméletét, de még nem hal meg.
- Most komolyan, kellett ez? – kérdem költőien, miközben rágyújtok egy szivarra. – Most meg kell várnom, amíg magához tér, arra pedig már nem biztos, hogy lesz lehetőségem, ha O’Mara ideér.
Igazam is lesz. Nem kell sok idő, hogy neszezést halljak ismét. A kezem a pálcát markolja, de messziről felismerem azt a csörtetést, amivel ő közelít. Kicsit eltávolodok a fára akasztott emberemtől, hogy ne legyen hatással az üzletemre. De tény, hogy még így is szemmel fogom tudni tartani.
- Végre megjöttél. Már játékszer után kellett néznem. Nyugi éppen eszméletlen, és hallucinál is, ha felébred, esélytelen, hogy bármit is tudjon majd rólunk. Nálad van, amit kértem?
Rögtön a lényegre akarok térni, mert van egy rossz érzésem ezzel a találkozóval kapcsolatban. Nem tudom megmagyarázni, de lehet jobb lenne először élvezkedni is, mielőtt teljes egészében lezavarjuk az átadást.
 


Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 09. 10. - 08:43:26 »
+2

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Nem mondom, hogy nehéz feladat volt éppen az apámtól lopni. Csak meglehetősen nehezen vettem rá magam… nem akartam még csak a szivarja bűzét sem érezni, nem hogy a cuccai között matatni. Ráadásul az élet is eléggé lefoglalt, először elköltöztünk KisLakba, jó messze Londontól, aztán befogadtuk Avery és végül még el is váltak az útjaink. Ez kicsit sok volt, de a bánat mindenestre egy valamire jó volt. Tökéletes koncentrációt biztosított az olyan melókra, mint Walsh mappájának az ellopása. Nem kellett arra gondolnom, hogy haza kell érnem Foresthez. Egyszerűen csak léteztem bele a világba, pont úgy, mint régen… és cseppet sem élveztem.
Ne drámázz már, O’Mara, rosszabb vagy, mint egy hisztis picsa! A hang nyersen közölte a tényeket, ahogy mindig is szokta. Elég volt a tükörben megpillantanom a saját sápatag arcom, miközben a kabátom gallérjét igazgattam. Nem is értettem magam. Megint kitetettem magamért. Normálisan felöltöztem a legjobb ruhámba. Sötét farmer, fehéring, tejeskávé színű, kötött pulcsi és az a szép, fekete szövetnadrág. A hajamat is szokás szerint tincsenként a helyére igazítottam és kicsit megütögettem az arcomat, hogy a színe ne egy hullát idézzen. Ezután fújtam magamra két csepp parfümöt és léptem bele a fényesre sikált cipőmbe. Walsh-nak aztán kár volt kicsípnem magam, azt ugyan nem érdekelte. Ez leginkább amúgy is magamnak szólt. Adnom kellett a megjelenésemre, hogy ne csússzon ki a talpam alól a talaj és adjam át magam a kínoknak.
Kisétáltam a fürdőből a nappali-konyha-étkező együttesébe. Az elnyűtt asztalról felkaptam a Piper Walsh felirattal ellátott dossziét és bedugtam a kabátom elé. Szerencsére a gombolásnál eléggé megfeszült ahhoz, hogy ne csússzon ki. Ezután hoppanáltam, közvetlenül a megbeszélt helyre. Ez a Glenariff erdő volt, aminek mostanság nincs éppen jó híre. Mindenesetre elég volt követnem a vérszagot, hogy tudjam, merre lehet a kopasz kis barátunk.
Végre megjöttél. Már játékszer után kellett néznem. Nyugi éppen eszméletlen, és hallucinál is, ha felébred, esélytelen, hogy bármit is tudjon majd rólunk. Nálad van, amit kértem?
Jó formán felém sem fordult, mikor kibökte a kérdést. Én ugyanis először a hátát pillantottam meg, na meg a felakasztott embert, akinek bizonyos részei már hiányoztak és folyt belőle a vér. Sosem zavart a durva látvány, de Walsh munkájában volt valami embertelen és művészietlen. Ezért egy fintorral bámultam az ájult test felé.
Tök nyugodt vagyok. – Közöltem a magam hidegségével a tényeket és Walsh elé léptem. Nem volt bennem félsz vele kapcsolatban, sőt szerettem addig piszkálni, amíg csak jól esett. Ez a legutóbbi találkozásunknál is leeshetett neki. Velem ilyet úgysem tudott volna megtenni. Sokkal erősebb voltam, mint azt hihette.
Egyelőre nem szándékoztam a kérdésre válaszolni, hiába siettette a dolgot. Rajtam állt, hogy miképpen adom át és én szeretem hatásosan csinálni a dolgokat. Talán igaza volt annak a Giacomo gyereknek és elveszett bennem egy kis színészi véna valahol.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire le akarsz nyűgözni, öregem. – Mutattam a fán lógó testre. – Bizonyára azért nem működött a házasságom, mert nem várt ilyen csodás ajándékkal. – Tettem hozzá, aztán a tenyeremet végig húztam a kabátomon ott, ahol a dosszié volt. Igazából érdekelt a reakciója. Na látod, itt van a kis cuccod… Ezzel a gondolattal pillantottam az arcára. Nem érdekelt volna, ha nekem esik, könnyedén megvédtem volna magam, hiszen a másik kezembe ott volt a pálcám, de jó esetben bármi megteszi fegyvernek. Ráadásul ilyen kis távon még félre is tudok hoppanálni.
Te is szereted a sötét erdőket?– kérdeztem és csak hogy tovább fokozzam az szórakozást, odaléptem a fickóhoz, végig simítottam a fatörzsön, amivel párhuzamosan lógott lefelé a teste. Épp csak egy pillantást vetettem Walshra.

Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 13. - 20:25:05 »
+2




Elliot O'Mara


Néhány hullajelölttel csak a baj van. Miért nem tudják könnyen megadni magukat, ahogy egy szép és jó hullajelölttől elvárható? Aztán persze, ha olyanokat kell tennem, mint ezen a hullán is, akkor én vagyok a barbár. Most komolyan, mégis ki a franc az, aki egy vesztett ügyben így küzd az életéért? Nem számít, mert legkésőbb akkor, mikor O’Mara elmegy, ennek a fickónak is lőttek. Mondjuk nem szó szerint, de még poén is lehetne megtanulni pisztollyal lőni.
Végül azért csak megérkezik, már ideje volt, mert így, hogy eszméletlen ez az alak, elég unalmas kezdett lenni. A kölyök aurája viszont nem tetszik. Szerintem azt hiszi, hogy majd játszadozhat velem, de még ha szét is robban az a dosszié, még akkor is megéri, ha megtanulja a leckét, hogy velem nem húzhat büntetlenül újat. Tudom, hogy fájdalmas lesz egyikünknek vagy mind a kettőnknek, fizikailag inkább neki, de akkor is meg kell mutatnom neki, hogy vagy egyenlőnek tekintjük egymást, vagy ő van alul.
Legalább nyugodt, ez már viszonylag jó hír. Nem fog semmilyen ostobaságot elkövetni mondjuk hirtelen felindultságból. Mert mégis mi lehetne az a jelen helyzetben, ami kihozhatná a sodrából?
- Nem téged akartalak lenyűgözni, de ha valóban ez hiányzott a házasságodból, akkor az exednek már régen rossz. Talán hozzá se kellett volna menned. A normális emberek nem ilyen ajándékokkal készülnek általában.
Nem kerüli el a figyelmem a mozdulat, amit a tenyerével tesz. Ez igazából csak megkönnyebbülés nekem valamennyire, mert biztos, hogy nála van a dosszié. Vagy valami, amit annak próbál meg eladni. De tudom, hogy a tolvajok becsületesek, és O’Mara ha másért nem is a családjáért az lesz, különben innen a drága mostohához és az öcsikéhez megyek. Egy kislányt még úgysem hallottam sikoltani. Vajon milyen lehet? Lehetséges, hogy érdemes lenne emlékeztetnem erre az apróságra? A továbbiakra nem veszem le a szemem arról a pontról, de nem is teszek arra utaló jelet, hogy már kellene nekem az a dosszié.
- Nem különösebben kedvelem, de mivel ide hívtál, kénytelen voltam itt találkozni veled, és abból gazdálkodni, amim van.
Ha hozzáér a hullajelöltemhez, akkor nagyon morcos leszek. Hogy játszik az időmmel, nem érdekel. Játssza az eszét, az sem érdekel. Annyi önfegyelem szorult belém, hogy ne ugorjak a nyakának azonnal. A hullajelöltem addig, amíg a fényre esélyem van, nem játék. Arra viszont ugrani fogok.
- O’Mara… – sziszegek figyelmeztetően.
Mielőtt még jobban elárulnék magamból bármit is, veszek pár mélyebb lélegzetet, és miután ténylegesen sikerül lenyugodnom, csak aztán fordulok újra felé. Igazából, el kell vonatkoztatnom a férfitól, mert most ő a gyenge pontom. Amíg ő itt van, addig zsarolható vagyok.
Előveszem a pálcám és úgy irányítom, hogy a gyér fényben ne tudja biztosra megállapítani, hogy felé vagy a hullajelöltem felé fordítottam.

- Van valamilyen konkrétum, ami miatt iderángattál, vagy csak szórakozni akarsz?
 
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 13. - 21:04:11 »
+2

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Nem téged akartalak lenyűgözni, de ha valóban ez hiányzott a házasságodból, akkor az exednek már régen rossz. Talán hozzá se kellett volna menned. A normális emberek nem ilyen ajándékokkal készülnek általában.
Megforgattam a szemeimet. Ez a Walsh aztán nagyon tudhatja, milyenek a normális emberek… éppen ő. Ne röhögtessen már, hiszen én sem tudom, pedig állítólag hozzámentem egyhez. Hogy Nat normális-e? Aligha hinném, nekünk is megvoltak a magunk kis hülyeségei… amikre a kis és hülyeség is igazán enyhe szó volt. Néha voltak nyomok, néha nem, de ott lüktetett közöttünk a fájdalom, amit mindketten annyira szeretünk.
Ne áltasd magad azzal Walsh, hogy tudod milyenek a normális emberek. Még én sem tudom… – vállat vontam és kihívóan néztem rá. Szinte vártam, mikor tör ki belőle valami állat. Láttam, hogy közelebb lépve az emberhez, akit a fához kötözött megvillan a szeme, mintha valami mocskos kutya lenne, aki félti az ételét. Illett is az ilyen viselkedés Walsh-hoz, olyan vagy volt, mint ő maga.
–  O’Mara…
A hang, amin beszélt… Áh, meg is van a gyengepontod, öregem! A hang felcsattant bennem, én meg aljas mosolyra húztam a számat. A tenyerem megint megcirógatta a fatörzset, egészen közel a rajta lógó testhez. Nem érdekelt engem a vérszag vagy bármi más, ami belevegyült ennek az erdőnek a korhadó-avaros aromájába. Csak bámultam Walsh-t, várva, hogy na mikor jön elő az a bizonyos szörnyeteg. Nem féltem tőle, sőt ki akartam hívni egy kis játékra.
Kicsit meglepett, hogy azt hitte egy varázspálcával sakkban tud tartani. Sok olyasmit tudok, amiről fogalma sincs. Mit mondhatott neki apám? „Kicsapták a Roxfortból ötödikben, csak ócska kis trükkjei vannak.” Még el is tudtam képzelni mindezt Phillip gúnyos hangszínén. Nem tudhatta, hogy leckéket vettem és már vagyok olyan gyakorlott a feketemágiában, mint ez a Walsh vagy bárki más. Bőven volt időm begyakorolni, na meg indítékom is. Akkoriban még volt kit megvédeni. Nem volt persze egyértelmű, hogy rám fogja-e vagy a hullára, de nem most jöttem le a falvédőről. Ilyen távolságban könnyedén lehet változtatni a célzott személyen.
Van valamilyen konkrétum, ami miatt iderángattál, vagy csak szórakozni akarsz?
Megint elmosolyodtam. Egy pillanatig tartott az egész, aztán kihúztam magam és megigazítottam a kabátom gallérját. Egyenesen Walsh szemeibe néztem. Azt akartam, hogy rám koncentráljon, ne arra azt átkozott fickóra a fán. Igen, azt fogja megölni, de én vagyok az, aki számítok és ezt jó lesz, ha megtanulja itt és most. Elliot O’Marával senki sem állhat csak úgy szembe anélkül, hogy komolyan venné.
Van konkrétum. De előbb játszani akarok… – válaszoltam gyermeki lelkesedéssel. – Ha a cuccodat akarod játszanod kell velem. – tettem hozzá.
Mielőtt még megszólalhatott volna, újra felemeltem a kezemet, jelezve, hogy bele se kezdjen abba, amibe nyilván akar. Sőt beléptem egyenesen a hulla elé, így a pálcát, ha nem is akarta rám szegezni, most egyenesen a mellkasomhoz tarthatta.
Nem kellenek a béna kis fenyegetéseid, hogy megölöd a családomat. Nem különösebben hat meg, tudod már annyiszor hallottam, hogy kezd mocskos unalmassá válni.– Megérintettem a csuklóját, amivel felém tartotta a pálcát. Persze, ha támadni próbált, azonnal elengedtem volna, hogy odébb hoppanáljak.– Szóval, egy kicsit másképp kell próbálkoznod nálam, mint a gyenge kis férgek esetében, akik azonnal behódolnak neked.

Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 09. 23. - 17:52:01 »
+2




Elliot O'Mara

+18
Erőszakos jelenetek és/vagy káromkodás miatt


O’Mara megint játszik a tűzzel, és úgy tűnik, ez tetszik is neki. Csak azt nem értem, hogy miért, hiszen tudhatná, hogy az életével játszik. Nem tartana semeddig megölnöm, legalábbis lelkileg nem okozna semmilyen törést, de mondjuk az igaz, hogy meg kellene küzdenem vele rendesen. Azt pedig nem akarom. Most nincs kedvem ahhoz, hogy játszak vele.
- Nem is akarom tudni milyenek a normális emberek, de ismerem az elvárásaikat. Egy hulla ajándékba nem tartozik az elvárásaik közé.
Kicsit félvállról mondom ezeket a szavakat ki, nem igazán érdekelnek a normális emberek ilyen szempontból. A normális emberek csak áldozatok. Olyan áldozatok, akiket érdemes levadászni, mert hasztalanok és semmire sem jók. Nincs bennük meg az, amit úgy általában meg lehet találni egy hozzám hasonlóban. És ezért kedvelem O’Marát.
Még akkor is, ha néha a nem létező hajamat is kitépném miatta, de ez van. Egyszer majd ő lesz az, aki pórul jár, és nem én. Mert legközelebb nem követem el azt a hibát, hogy szabad prédaként ott hagyom bárhol is az áldozatomat. De nem adom meg neki a lehetőséget, hogy kikelve magamból rárontsak. Nem, ezt nem fogod megkapni tőlem. Ahhoz kicsit közelebbi kapcsolatba kéne lennünk. A közelebbi kapcsolatot pedig el lehet érni többféle módon nálam.
Mondjuk szeretném most már látni is azt, amiért iderángatott, mert nagyon mérges leszek, ha nincs semmi a kezében. Igyekszem addig is elterelni a figyelmem arról, hogy mit csinál, bár nagyon bizsereg már a kezemben a pálca. Ő robbantana, én még nem. Még várnunk kell, mert egy rossz célzás és vége lehet mindennek. Mondjuk az nem érdekelne annyira, ha O’Mara meghalna, egy idegesítő alakkal kevesebb lenne a földön, de a nála lévő papírok kellenek.
- Játszani?   – felhúzom a szemöldököm. – Mi a fasz?
Mondanám tovább is, de ezután leint, így inkább csöndben maradok. A kezemben lévő pálca viszont szikrázni kezd. Ott csapódik ki, amit magamban igyekszem megőrizni és látszólag hidegvérként kimutatni.
- Másként? – kérdezem, és a tekintetem végigszalad rajta, majd hamarosan egy villanás hagyja el a pálcámat. – Hopsz, ez elsült. Tudod, nem szereti az olyanokat, mint te, O’Mara.
Nem tudom, hogyan csinálja, de sikerül hoppanálnia nem tudom hova, még nem látom. A kis játékszerem persze ekkor kezd el nyöszörögni, ami nem jó ötlet a részéről. Odamegyek hozzá, megcibálom kicsit a haját, majd a két szeme közé lövök egy halálos átkot. Mostanra úgyis besötétedett annyira, hogy lassan nem látunk majd semmit. De legalább ez az idióta nem tud már játszani velem így.
- Megnémultál? Mit akarsz játszani, kölyök? Tán, gyerek vagy még vagy tökös férfi? Játszani csak a gyerekek szoktak. Ha akarsz valamit, intézd el!
Nem vagyok biztos benne, hogy hallja a szavaim, bár, a második durranásból ítélve, még itt kell lennie valahol. Az biztos, hogy Rowle ajánlata még mindig áll. Vajon mit szólna hozzá, ha azzal állítanék be hozzá, hogy a fiacskája meglopta őt?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 09. 26. - 10:30:35 »
+2

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Wlash-ban és az elcseszett „megölök mindenkit” csillogásban, ami ott ült a szemében, volt valami rohadtul szórakoztató. Nem mondom, hogy nem tetszett az ereje és hogy elhiszi, ő aztán bárkit el tud tenni lábalól. Én szerettem a magabiztos férfiakat, lenyűgöztek. Talán éppen azért, mert annak idején, mikor gyerek voltam, apámat pont ilyennek láttam. Tetszett az ereje, a hatalma, a kisugárzása. Forest ilyen volt, Walsh ilyen… még valamennyire Christopher is. Bennük, talán egy-két kivétellel nem is kellett annyit csalódnom, mint Phillipben.
Játszani?  – kérdezte, szinte felháborodva. – Mi a fasz?
Értetlenkedett, talán észre sem véve, hogy ez máris egy játék. Bosszantottam és örültem neki, mert éppen ezt akartam elérni. Bár az egy kicsit unalmas volt, hogy máris a pálcájával próbált helyre tenni, de félre hoppanáltam. Vártam, hogy előkapja azt a testi erőt, amiről a tagjai árulkodtak. Nekem nem volt ilyen, de megvolt a magam módszere, amivel véget vethettem valaminek, ha már eléggé veszélyes volt. Valahol kicsit balra kötöttem ki tőlünk, egy vastagabb fa törzse mellett. Ez az, O’Mara, csak így tovább. Alakul a buli.
Hopsz, ez elsült. Tudod, nem szereti az olyanokat, mint te, O’Mara.
Hümmögve elvigyorodtam, igaz mivel sötétedett, ezt Walsh aligha láthatta. Mindenesetre, a pálcám még mindig kézben tartva megindultam felé. Nem szóltam. Hagytam, hogy a testem lépésről lépésre rajzolódjon ki neki az erdő feketeségében. Szinte szánalmasan egyszerű volt, ahogy egy kis hajcibálással véget vetett a szerencsétlen nyöszörgéseinek. Meglehet, már csak velem akart foglalkozni.
Megnémultál? Mit akarsz játszani, kölyök? Tán, gyerek vagy még vagy tökös férfi? Játszani csak a gyerekek szoktak. Ha akarsz valamit, intézd el!
Még egy hümmögés, még szélesebb vigyor. Erre futott tőlem abban a pillanatban, majd mikor odaértem hozzá, megálltam vele szemben. Nem is néztem a kis játékszerére. Engem nem tesz boldoggá a halál és nem okoz élvezetet, de játszani azt én magam is imádtam. Ezt már megérthette Walsh, csak annak lényegét nem. A mellkasára fektettem a tenyeremet egy pillanatra és felnéztem a barna szemekbe, a vigyor gúnyos mosollyá szelídült az arcomon. Csak óvatosan, O’Mara… csak óvatosan… A hang röhögött, tudva, hogy nincs itt olyan, hogy óvatosság valójában. Sosem voltam az. Vakmerő voltam, egyenesen őrülten vetettem bele magam a veszélyes helyzetekbe, akár csak most. A szalag a csuklómon lüktetni kezdett, sötétséggel töltve a meg a közöttünk lévő leheletnyi távolságot.
Vagy éppen nagyon is szeret. – Vállat vontam. – Hiszen te kedvtelésből, élvezetből ártasz másoknak, nem igaz? Így a pálcád is, hiszen ezt a testet csak is imádni lehet. – Magabiztosan mondtam ki ezeket a szavakat, aztán a kezem róla a saját mellkasomra csúszott, éppen ott, ahol a dosszié sarka helyezkedett el. Ellenőriztem, hogy nem esett-e bántódása a hoppanálás során.
És egyébként is, már most is játszunk. – Nevettem rá, majd kigomboltam a kabátomat annyira, hogy láthatóvá váljon a dosszié. – Idebent van, amit annyira akarsz. – Pislogtam rá, a szokásos nagy, csillogós Elliot tekintettel. Talán egy kölyökre hasonlítok, de Walsh tudhatná, tökösebb vagyok, mint gondolná.
Közben körülöttünk lépések zaja hallatszott és egy reccsenés. Egy vadállat lehetett, így nem foglalkoztam vele. Vártam, a reakciót. 
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 09. 27. - 20:14:13 »
+1




Elliot O'Mara


Muszáj megállnom egy pillanatra. Nem tudom eldönteni, hogy valóban jól hallottam-e azt, amit mondott. Játszani akar. Nyilván nem egy Gazdálkodj okosan!-ra gondolt, de hát akkor is. Azt már tudom, hogy van bátorsága, de ez azért már túlmutat azon. Vakmerőség? Talán ez lenne a legjobb szó. Vagy az őrültség. Akárhogy is legyen, úgy érzem, nincs más választásom, mint belemenni ebbe a játékba. Még talán az is lehet, hogy élvezni fogom. Ki tudja, jól is kijöhetek ebből a játékból. Veszteni semmi esetre se fogok, mert ha mégis úgy állnék, akkor inkább csalok.
Lassan rajzolódik ki az alakja a fák között, ezért inkább úgy döntök, hogy a férfit megölöm. Már sötét van a csillogás figyeléséhez, plusz O’Marával szemben nem lenne fair, ha nem szentelném neki az összes figyelmem. Mert szerinte megérdemli, vagy legalábbis azért csinálja ezt az egészet. Nem hinném, hogy tényleg megérdemelné. Legalábbis, ha jutalomként gondol a megérdemlésre.
Végül csak ideér hozzám. Ideje lesz, túl lassan sétafikált? Hát mit gondol, hol van, az Abszol úton? Összeszűkítem a szemem, amikor már annyira közel ér hozzám, hogy szó szerint hozzám is ér. Ha most kicsit ideges lennék még a korábbi miatt, akkor azonnal kitekerném a nyakát magáért a gondolatért is. De szerencséje van, mert valamennyire az a szerencsétlen megnyugtatott. Bár, nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni, ha ilyen közel van hozzám.
- Semmi közöd ahhoz, hogy miért ártok másoknak – morgom.
Még akkor sem lenne hozzá köze, ha a főnököm lenne. Vállalom a munkákat vagy vállalom az élvezetet. Csak az én dolgom, hogy milyen ok áll egy-egy gyilkosság hátterében. Már nyúlnék a keze után, hogy kitekerjem a helyéről picit, mikor elveszi onnan, majd a saját mellkasához rakja.
- Szeretnéd, hogy oda célozzak? Nagy örömmel.
De csak miután kiveszem a dossziét, amit ott rejteget. Játszani akar, és már tudom, hogy milyen módon. Még nem tudtam eldönteni, hogy milyen módon adjam meg neki azt, amit akar. Elég közel van hozzá, hogy puszta kézzel megfojtsam, de lehet jobb lenne egy párbaj. Főleg, mert nem tudom még eldönteni, hogy a zajok, amiket hallani lehet az valóban állatoktól származik, ahogy a legenda is tartja, vagy valaki jön. Azt még nem tudom, hogy ha emberek, akkor muglik vagy varázslók. Ha muglik, akkor jobb helyzetben vagyunk, de majd kiderül.
Végül úgy döntök, hogy nem foglalkozok a zajokkal, majd teszem ezt akkor, ha akkut probléma lesz. Szóval most megemelem a pálcámat és megpróbálom leátkozni a fejét a helyéről. Hoppanálok kicsit hátrébb, hogy ha visszatámadna, akkor könnyebben kivédjem, de nem tévesztem szem elől, végig a mellkasára célzok.
- Hasta impetus!
Kíváncsi vagyok, hogy ilyen közelről hogyan fogja megállítani azokat a lándzsákat. Az nem is érdekel, hogy marad-e valami abból a dossziéból, majd összerakom. A biztonság kedvéért egy sóbálvány átkot is a nyomába küldök, talán az első takarásában, amíg arra koncentrál, addig a másik betalál.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 09. 29. - 14:57:46 »
+1

 
Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Semmi közöd ahhoz, hogy miért ártok másoknak – közölte Walsh, én pedig csak egy kihívó vigyort eresztettem meg felé. Szóval sikerült felhúznom és ez tetszett. Ki is húztam magam nagy büszkeségemben, ahogy közelebb kerültem hozzá.
Walsh kiszámíthatóbb volt, mint gondolta volna magára. A vicc csak az volt az egész helyzetben, hogy most nem ő szórakozott másokkal, hanem éppen más vele. Ezt pedig nehezebben bírta, mint hittem. Nem számított, szívesen előcsaltam belőle az állatot, hogy mindkettőnk életébe csempésszek egy kis élvezetet. Forest nélkül az életem nem volt több, mint unalmas, szürke valami. Nem volt senki, aki berángasson az ágyba egy esős délután vagy csak kicsit felmelegítsen, ha már egyenesen reszketek az unalomtól.
Szeretnéd, hogy oda célozzak? Nagy örömmel.
Felhúztam a szemöldököm, mintha várnám, hogy tegye meg. Ő nem ismerte a trükkjeimet, fogalma sem volt, mire vagyok képes, én viszont ismertem ezt. Azonnal támad, mert felbosszantották és persze nem is olyan varázslattal fog, ami egyszerű vagy éppen csak megzavarja az ellenfelet, az ahogy hoppanált már el is árulta. Nem került messze és ez bizony egyértelművé tette, mire készül. Éppen csak kimondta az átkot, én hasra vetettem magam. Éreztem, ahogy fejem felett elsuhannak a lándzsák. Aztán kinyújtottam a kezemet:
Locomotor mortis! – Céloztam meg a lábait, majd a következő pillanatban egyszerűen felpattantam. Leporoltam magamról a faleveleket s még csak eszembe sem jutott, hogy mennyire zavar a kosz. Régóta nem volt ilyen. Talán azért, mert minden iszonyatosan untatott. Nem volt hát jobb dolgom, mint a külsőségekkel foglalkozni. Most azonban Elliot O’Mara voltam, a tolvaj, a káosz maga… és ezt készen álltam minden idegsejtemmel kiélvezni.
Egy pillanatra átfutott a gondolat rajtam, hogy talán ezt jelentette nekem a Nattal való szakítás. Előhozott valakit, akit már régen eltemettem magamban. Ez pedig mindennél jobban tetszett.
Confringo! – Ezt Walsh mellé küldtem, annyira messze, hogy a robbanás éppen csak megpörkölhette a fülét. Nem érdekelt, meg akartam neki mutatni, hogy engem ugyan varázslattal nem fog legyőzni. Ahhoz már túl erős vagyok és amúgy is, ennél azért többet néztem volna ki belőle. Ha sikerült a varázslatom és a földön hevert, hát mellé sétáltam és fölé hajoltam, ha nem, akkor megálltam vele szemben és a barna szempárba pillantottam.
Szarul játszod ezt a játékot Walsh. – Mondtam és benyúltam a zsebembe a szabad kezemmel. Kirángattam belőle egy tőrt. Nem volt semmiféle varázs ereje, éppen csak annyira volt jó, mint bármelyik másik ilyen éles tárgy. Így hát Walsh torkához szorítottam és elmosolyodtam, ahogy megint a szemeibe néztem. Veszélyes volt? Nem érdekelt, érezni akartam, hogy élek és ő kellett ehhez. Már megint megőrültél… A hang úgy suttogott, hogy abba egyenesen beleborzongtam. A csuklómon a szalag lüktetni kezdett, a sebhelyem pedig egyenesen felizzott.
Meg kéne, hogy tanítsalak erre, mert egyébként elrontod a szórakozásom… – Leheltem felé egészen közelről a szavakat. A leheletemet érezhette a bőrén. Éreztetni akartam vele, hogy nem féle tőle. Felőlem aztán megpróbálhatott volna fojtogatni is, megszorongatni, ellökni. Nem számított az egész. Walsh csak Walsh volt, egy faltörőkos, semmi több és az ilyeneket aztán kiválóan tudtam irányítani úgy, ahogyan az nekem tetszett.
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 10. 26. - 13:58:12 »
+1




Elliot O'Mara


Ez a rohadék most már nagyon kezd az agyamra menni. Egy egyszerű csereüzletről volt szó. Ha megszerzi azt, amit kértem, akkor segítek neki Rowle-lal kapcsolatban. Erre itt bohóckodik nekem, mint egy cirkuszi mutatványos. Legszívesebben leütném és itt hagynám. Amilyen jó híre van ennek az erdőnek, nem is biztos, hogy élve viszontlátnám utána. Mégis ki ez az alak, hogy bármit ismeretlenül meg mer kérdőjelezni. Egyszerűen nem tudok napirendre térni felette.
De erre most nincs időm, mert a kapcsolatunk egy új szintre lép, ha már kikényszeríti belőlem ezt a hülyeséget, hogy játsszunk. Ha azt akar, akkor megkapja. Ilyen közel ahhoz a dossziéhoz nem fogom hagyni, hogy kisétáljon az életemből. Kell az az információ. Meg úgy amúgy arra is kíváncsi vagyok, hogyan lógott be a Rowle birtokra.
Az átok kimondása után valahogy nem lepődök meg rajta, hogy hasra veti magát. Legközelebb majd nem előre célzok egy átoknál, hanem valamelyik másik irányba. Ez az átkozott szemétláda csak idegesíteni tud. Hallom az átkát, de kikerülni már nem tudom. A lábam összebilincselődik, és abban a pillanatban, hogy a második átkot kimondja, sikeresen el is dőlök. Valahogy meglep ez a tény, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire nem jó az egyensúly érzékem.
- Te mocskos szemét  – sziszegem a fogaim között, közben a pálcámat továbbra is markolom.
Igyekszem minél előbb megszüntetni a lábbilincselő átok hatását, de O’Mara még a sérült lábával is olyan gyorsan mozog, mintha nem lenne semmi baja. Vagy, tényleg azért nem ügyeskedem annyira? A lelkem mélyén kíváncsi vagyok a játékára és játszani is akarom. Mikor fölém térdel és előveszi a kést, akkor már tudom, hogy ez a játék az én számomra is érdekes lesz.
- Tökéletesen játszom ezt a játékot.
Megszüntetem a lábbilincselő átkot, de nem mozdulok, nem kell tudnia róla, hogy sikerült kiszabadulnom. Még nem. A pálcámat bedugtam a felsőm ujjába, még úgy is, hogy tudom, ott nem lesz jó helyen. Igyekszem a lehető legkevesebbet mozogni.
Ahogy a hideg fém a nyakamhoz ér, elmosolyodom. Kár, hogy a gyenge fényben ez nem annyira látszik, de O’Mara van annyira közel hozzám, hogy láthassa. Más meg nincs itt, hogy számítson. Szóval a lényeg mindenképpen érvényesül.
- És most csak szövegelsz, vagy tényleg meg is fogsz tanítani rá?
Hergelem és heccelem egyszerre. Nem fog megölni, kellek neki, így nincs mitől félnem. Nem mintha félnék. Fájdalmat nem érzek, ha meg is vágja a nyakam, maximum a vér szagából tudom, hogy mi történik. De azt nem mondtam, hogy meg akarom várni. A szép vörös nedű maradjon csak bennem, ha O’Mara annyira gyilkolni akar, akkor keresünk neki valakit vagy valamit. Úgyis egyre közelebbről jönnek a zajok körülöttünk.
- Mi lenne, ha én tanítanék neked most valamit?
Lendítem a szabad karom az arca felé. Ha nem talál be, akkor a nagyobb súlyomat kihasználva lököm le magamról. Ha mellém esik, akkor ezúttal én kerülök fölébe, és meg is ütöm. Megpróbálom kitépni a ruhája alól a dossziét, és ha bármilyen fizikai módon megpróbál ellenkezni ellene, akkor elütöm a kezét és balomat a nyakára helyezem egy kicsivel nagyobb erőt beletéve, hogy nyugton is maradjon, amíg ki nem sikerül tépnem onnan.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 10. 28. - 10:01:24 »
+1

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Lihegve bámultam Walshra. Tetszett a látvány, ahogy a nyakához ér a hideg fém. Imádtam fölényben lenni, olyan volt, mint az orgazmus, minden porcikámat átjárta és élveztem, ahogy azt teszi. Erősebbnek kellett lenne mindenkinél, főleg egy ilyen alaknál, aki lényegében nem volt több Phillip bábjánál. Vajon ha átadnám neki azt a dossziét, tényleg a hasznomra lenne? Tényleg segítene elpusztítani apámat és végre szabaddá válni? Nem bíztam benne.
Ahogy mosolygott, csak még inkább fel akartam sérteni a bőrét. Fájdalmat okozni neki, esetleg végig nézni, ahogy elvérzik… a szívem is egyre hevesebben vert, akárcsak az őrült szalag. Öld meg, öld meg… A hang őrült sámán módjára mantrázott a fejemben. Minden porcikámban ott lüktetett az erő, ami csak időnként tör felszínre. Minek nekem varázspálca? Hisz volt erő is bennem bőven, amiről talán csak én tudtam.
–  És most csak szövegelsz, vagy tényleg meg is fogsz tanítani rá? – kérdezte.
Nem érdekelt a hecc, nem érdekelt semmi. Csak az, hogy az én szabályaimat lássa, azt ahogy én diktálom a játékot. A sötétség olyan mélyen ivódott már belém, hogy szinte fel sem tűnt, milyen könnyedén veszi át felettem az irányítást. Hagytam, hogy mozgassa a kezem, irányítsa a gondolataimat, a vágyiamat. Vért akart és én is vért akartam, mintha ez lenne a bosszúm a világ ellen, amiért állandó boldogtalanságra ítélt. Már nem egyszerű tolvaj voltam, hanem egy megsebzett őz, aminek feltépték begyógyult sebeit. Nem nekem való Anglia, nem nekem való London, nem nekem való az, hogy összetört szívvel keressem a kiutat a fájdalomból.
Fogd be, Walsh – közöltem inkább kijelentésként, semmint parancsként. Természetesen nem hallgatott rám. Láttam a szemében azt a vad csillogást, amivel elhitte, erősebb lehet nálam. Mégis mi okból? Csak mert nagyobb vagy mert izmosabb? Ócska kis külsőség volt az egész. Engem más erők hajtottak. Bosszú, csalódottság, fájdalom… kit érdekeltek a fizikai sérülések? Apró semmiségek voltak.
Mi lenne, ha én tanítanék neked most valamit?
A testsúlyát használva könnyedén letaszított magáról s mintha észre sem vette volna, ahogy a penge végig karcol a bőrén. A vérzés abban a pillanatban megindult, ahogyan én az avarba huppantam. Közben egyre jobban nőtt a körülöttünk lévő mozgás, de nem számított. Nem azzal foglalkoztam, hanem Walsh-sal, aki úgy mászott fölém, mint egy vadállat. Leszorított és megütött, de még csak meg sem éreztem. Túlzottan hajtottak még az indulatok. Jó pár percbe beletelt, mire tudatosult bennem a tény, hogy fájdalmas volt. Addigra azonban már a nyakamra szorított a karját, úgy hogy levegőt is alig kapja, a keze a kabátom alatt matatott.
Nem engedhettem meg neki, hogy nála kössön ki a dosszié. Így minden erőmet bevetve a mellkasát lendületből megütöttem, hátha egész egyszerűen legurul rólam. Ha nem, akkor megrugdostam egy kicsit.
Elég… – Addig lökdöstem, míg le nem keveredett rólam, nem számított, ha kivette a dossziét. Megint rávetettem magma és megpróbáltam kifeszegetni az ujjai közül. Te vagy az erősebb, O’Mara! A hang meglepő módon nem kiröhögött, hanem bíztatott. Szokatlan volt, de szinte éreztem, ahogy ez megtölt azzal a bizonyos erővel. Hát a magasba lendítettem a tőrt, de nem csaptam le azonnal. Nem tehettem, mert most jóval közelebbről hallatszott neszezés. Ez pedig elterelte a figyelmem.
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 11. 17. - 23:46:46 »
+1




Elliot O'Mara

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz


Még a sötétben is látszik rajta, hogy mikor oldódik fel annyira, hogy már ne számítsanak az etikai gátlások. Mégis van egy olyan érzésem, hogy visszafogja magát. Még mindig visszafogja magát valamennyire. De nem baj, ki fogom hozni belőle azt, amire annyira vágyik. A kérdés, hogy utána majd képes lesz-e visszatérni a normális életéhez. Mert miután valaki hagyta elsüllyedni magát a sötétségben, onnantól már soha nem lesz az, aki régen volt.
A szövegelése viszont nagyon idegesít. Ha valaki csinál valamit, akkor azt rendesen csinálja. Még akkor is, ha fenyegetőzik. Mégis csak mutogatja azt a kést? Ő nem tudja, hogy én nem érzem a fájdalmat, így kíváncsi leszek arra, hogy mi lesz, mikor megtudja. Mikor megvág és én nem fogok reagálni rá? Vajon megakasztja vagy addigra már csak az élvezetet fogja látni? A kijelentésére igazából nem reagálok, csak tudom, itt az idő arra, hogy ellentámadásba lendüljek.
Megemelem magam, majd egy könnyed mozdulattal föléje kerekedek. Nem akarom, hogy megszökjön vagy nagyon mocorogjon, amíg megszerzem tőle a dossziét. Látni akarom azt a nevet, hogy tavaly ki volt az, aki rám támadott, kinek a jóvoltából kellett menekülnöm, és legfőképp, miért kellett annyi nélkülözést elszendvednem, hiszen itt is jól megvoltam. Mindenem megvolt, amit valaha akartam.
Az első ütésétől kicsit megtántorodok. Pont rossz pillanatban kapott el, így kellett pár lélegzetvétel, amíg összeszedem magam, de ez részéről csak annyit jelentett, hogy enyhítettem a nyaka körüli szorításon. Akartam tudni azt az információt.
- Ennél több kell, O’Mara – mosolyogtam.
Meg is kapom azt a többet, mikor elkezd rugdosni. Az első néhánynál még ellenállok, nem sikerül komolyabban eltalálnia, de a következőnél úgy mozdul, hogy kibillent az egyensúlyomból.
- A picsába! - káromkodom el magam.
A dossziét legalább sikerül kirántanom, habár eléggé megsérül, gyűröttek lesznek a lapjai, a lényeg így is olvasható lesz, nem érdekel különösebben. A hátamon fekszem, és kicsit diadalittasan érzem, ahogy a lapok az ujjaim között elmozdulnak egymáson. Sikerült. Örömöm azonban nem sokáig tart. Hamarosan meglátom az ő ujjait is a lapokon, valamint tépni is elkezdi ki a kezemből.
- Megőrültél? Engedd el!
Látom, ahogy le akar súlytani a tőrrel. Ezt azért nem fogom hagyni, így a dossziét és ezt az egészet beáldozva úgy intézem, hogy az fixen közöttünk maradjon. A tőr azonban nem súlyt le, amit kihasználok, és egy jobb horoggal igyekszem leteríteni a földre, hogy legalább ne rajtam múlassa az idejét.
- Barom! Majdnem tönkretetted!
Felállok, majd a pálcámért nyúlok. Pontosan tudom, hogy nem vagyunk egyedül. Eddig még elhittem azt, hogy csak vadállatok vannak itt, esetleg rég meghalt emberek kísértetei, de mostanra világossá vált, hogy felénk tartanak. Aurorok? Nem hiszem, ahhoz túl nagy zajt csapnak. Érdekes menet lesz O’Mara ellen harcolni és ezek ellen is. Lehet inkább hoppanálnom kéne, hiszen mindent megkaptam, amit akartam. Majd megüzenem a lököttnek, hogy hol talál meg, ha az apja elleni hadviselésben szüksége van rám. De addig, amíg ki nem derül, hogy kik ezek, nem akarom itt hagyni a játszópajtásom.


Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 11. 27. - 16:11:52 »
+1

Let’s play in the forest


Walsh
2000. szeptember

.outfit.

Nem különösebben érdekelt, hogy Wlash érzéketlenséggel reagált a bőrén végig szántó pengére. Mármint, lehet, hogy valami bájital hatása alatt volt vagy csak defektes az egész ember, egyik sem lepett volna meg. Ennek ellenére pontosan ugyanúgy vérzik, mint bárki más. Engem ez a tény nyugtatott, ahogy megint fölé kerültem, a dosszié ott volt az ujjaim között. Nem számított, hogy tépi. Nem számított semmi, csak az, hogy nálam legyen az irányítás… mert a szívem mélyén tudtam, én vagyok az erősebb és ennek a tudata egészen meg tudott nyugtatni.
Megőrültél? Engedd el! – Magyarázta. Egy perce komolyan el is hittem, hogy megijed… éppen ő, na persze, O’Mara, ne legyél ilyen gyermeteg! A hang kigúnyolt, a szalag viszont egyre vadabbul lüktetett a csuklóm körül, legalább annyira kívánva azt a vért, mint én. Nem tudom miért, de egyre inkább eldurrant az agyam… az ujjaim úgy szorongatták a tört, mintha tényleg le akarnék sújtani vele. Talán Walsh is elhitte, nem sokat tudtam abban a sötétben leolvasni az arcáról.
Mindenesetre minden lelki erőmet be kellett vetnem, hogy ne tegyek kárt benne, sem a közöttünk feszülő dossziéba. Ezt pedig ki tudta használni, hiszen még a szememet is lehunytam egy pillanatra. Ekkor érkezett az ütés. Egy pillanatra csak szédelgés és csengő hang maradt, aminek nem tudván ellentartani, egyszerűen eldőltem oldalra, bele az avarba. Nem hallottam a körülöttünk lévő sejtelmes kis zajokat egy darabig. Nem hallottam semmit, még Walsh lépteit sem, ahogy a száraz falevelek megtörnek a cipője alatt.
Barom! Majdnem tönkretetted!
 Erre a mondatra eszméltem fel. Nem is tudom, még félig kómásan, de fellöktem magam a földről, valahogy talpra kerültem. Az egyik kezemben immáron a tör, a másikban pedig a varázspálcám volt. Egyik percről a másikra minden érzékem éberré lett és a lépések zaját még a szél enyhe süvítésében is tisztán kivettem. Megint lüktetni kezdett a csuklóm körül a szalag, ahogy kinyújtottam pálcát tartó kezemet a sötétbe. Ez így nem lesz jó, O’Mara… A hang suttogott, mintha csak figyelmeztetni akarna valami szörnyűségre.
Mi a franc… – motyogtam magam elé, de a következő pillanatban már csak valami hatalmas, színes fényt láttam egyenesen felém száguldani. Egy leheletnyi időm volt csak rávetni magam Walshra, hogy egyikünk se kapjon be valami átkot.
Petrificus totalus! – Böktem abba az irányba, ahonnan a támadás érkezett s talán huppant is valami az avarban. Nem volt időm alaposabban megfigyelni, ugyanis szinte azonnal küldtem utána egy komolyabb átkot is. – Cutler!– Kiáltottam bele a sötétségbe. Nem számított, hogy hallják, nem érdekelt.
Lekászálódtam Walshról, hogy ezúttal normálisan vegyem fel az érkezőkkel a küzdelmet. Ugyanis nem egy támadó volt. A sötétben mindjárt négyet ki tudtam szúrni, akik közelebb keveredtek hozzánk. Az egyik, aki a legközelebb sétált máris megtapasztalhatta, milyen ha nem engem szúrnak, hanem én szúrok. Éreztem, ahogy a vére a kezemre kerül. Meleg volt és fémes szagú, de ahogy elérte a szalagot… valami furcsa, sötét áramütés futott végig az egész testemen, kihúztam hát belőle a pengét és megkezdődött az eszeveszett küzdelem. Ez nem volt rám jellemző igazából.
Legalábbis a régi Elliot nem vette el mások életét. Ez az új egész más volt… egészen sötét, egészen veszélyes. Képes lett volna komoly fájdalmat okozni ezeknek az alakoknak. Biztosra vettem, hogy apám küldte a nyakamra ezeket is… ha nem éppen Walshnak szánte. De esélyt sem láttam rá, hogy ne legyen hozzá köze.
Walsh! – Szóltam rá, mikor valaki éppen a háta mögött jelent meg. Eddigre kicsit távolabb sodródtam tőle, de még a körvonalait láttam az erdő furcsa félhomályában. – Stupor! – Céloztam be a támadóját.
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 01. 21. - 21:36:54 »
+1




Elliot O'Mara

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz


Átkozott! Nem tudom hányszor fogom még mondani, de az biztos, hogy ezt a napot még sokáig fogja emlegetni. Hogy lehet ennyire szemét; csak mert azt hiszi, hogy előnyben van, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy így is van ténylegesen. Nekem az életem jelenti az a dosszié. Azt a nevet tartalmazza, aki majdnem megölt, ő meg itt szórakozik velem. Kezdem azt érezni, hogy kettőnk közül nem is én vagyok a kegyetlenebb, hanem ő. Ami viszont ijesztő, hiszen így ő a veszélyesebb is. Aztán persze ha sikerül letörnöm a szarvát, akkor remélem megtanulja majd, hogy ki a főnök. Mert meg kell tanulnia.
A lépések zaja sokkal közelebbről jön, mint eddig. Most már nem érünk rá egymással foglalkozni, ideje lesz felvenni a kesztyűt. A dossziét biztonságos helyre teszem, miután összezsugorítom picit, hogy ne zavarjon annyira. O’Mara még csak most tápászkodik fel, ezért akárki is jön, kényetelen leszek megvédeni a seggét. Hamarosan meg is jelenik az egyik, a hátunk mögül lép ki a fák takarásából. Bár sötét van, még így is lehet látni, ahogy gyülekeznek.
A következő pillanatban csak azt érzem, hogy lerántanak a földre, de tudom, hogy O’Mara az, érzem a szagából. Az átok így elhúz felettünk. Remek, teljesen körbevettek.
- Ideje lesz elhúzni innen, nem gondolod?
Remélem nem gondolja azt, hogy majd képzett fekete mágiát használó alakokkal szemben lesz esélyünk. Azért annyira hülye nem vagyok, hogy szembeszálljak bármilyen túlerővel. Csak megforgatom a szemem, mikor látom, ahogy rátámadnak a társamra. Ennyire nem lehetnek ezek ostobák, hogy puszta kézzel támadjanak ránk. Pedig megteszik, és mikor kilép a bal oldalamon egy férfi, aki szintén leginkább egy machetéhez hasonló késsel támad ránk, akkor egyszerűen küldök felé egy halálos átkot.
- A balek.
Odafigyelek, amerről O’Mara hangját hallottam. Meg is látom az átkot közeledni felém. Már éppen védekeznék ellene, mikor megérzem a mögöttem lévő parfümjét. A hülye, komolyan így jött vadászni? Na, mindegy, mint kiderült, a társam csak őt találja el, és nem engem akart éppen kicsit csöndesebb létre szenderíteni. Cserébe én is küldök felé egy Stuport, de nem rá, hanem a felé rohanó két ember közül az egyikre. Még azelőtt elvágódik, mielőtt elérné őt, így van ideje a másikra felkészülni.
Visszafordulok a saját ellenfelem felé. Nem tudom honnan jelent meg hirtelen, de már csak egy pajzsra van időm. Szóval itt van ez az alak, aki úgy tűnik egy picivel okosabb a többieknél. Már csak ő és az van itt, aki a társamnál próbálkozik. Bolondok. Ezek biztos vagyok benne, hogy öngyilkos jelöltek. Valaki olyan küldte őket, akik meg akartak szabadulni tőlük.
Nincs sok időm gondolkodni, a támadások megállás nélkül záporoznak. Néhány Stuporon, Cruzión és Protegon kívül nem igazán tudok mást tenni. Nem tudom O’Mara hogy áll a saját ellenfelével, az biztos, hogy nekem taktikát kell váltanom. Hoppanálok egyet, majd mögötte jelenek meg, de egy különleges fogásnak köszönhetően levágódok a földre. Hirtelen nem kapok levegőt, és elsötétül a világ is. Pár pillanat, de mikor kitisztul a kép csak azt látom, hogy nála van a dosszié. Hogy a fenébe került hozzá?
- O’Mara…
Kicsit kapkodva veszem a levegőt. Nincs más lehetőségem, egy lövés, egy döfés és kész. Látom, ahogy megforgatja a pálcáját a kezében, kész a támadásra, csak még nem tudja mivel, nem tudja mennyire vagyok padlón. Kihasználom a bizonytalanságot, egy Confringo után már minden másként néz ki a környéken.
Miután elül a por, az ellenfelemet nem látom semerre. Meglépett a dossziéval. Rohadjon meg a mocskos szemétláda!



Köszönöm a játékot!  Mosolyog
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 02. 20. - 04:41:08
Az oldal 0.473 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.