+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  2000/2001-es tanév
| | |-+  A Királyság egyéb részei
| | | |-+  Skandináv Mágiatörténeti Múzeum
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Skandináv Mágiatörténeti Múzeum  (Megtekintve 3079 alkalommal)

Sophie Vanheim
Hugrabug
*


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 09. 25. - 09:17:27 »
+1

helvegen
aki kapja, marja
(2000. 09. 15.)

csendben meditálgatok a semmin, és azon vagyok, hogy az érkezés után ne forduljak ki drasztikusan önmagamból, úgyhogy határozottan kiugrik a szemem, amikor valaki random módon hátba támad.
- Bú!
- Hjáájjj!! - csúszik ki a számon a nőies meglepődés, amit valószínüleg a többiek csak akkor nem hallanak, ha süketek.
- Halihó, nyuszitulajdonos! Mizu?
- Jesszus, Ave, azt hittem idehalok, jobban lopakodsz, mint egy szellem - sóhajtok, majd rávigyorgok. Nagyon örültem, hogy ő is itt van, és gáz, de nem vettem észre annyira lekötött a... hm. A bambulás. Igen. Az egy nagyon fontos tevékenység.
- Azon gondolkodom, lehet becsórok pár elszóródott facuccot, hátha tudok belőlük valamit faragni - magyarázom neki. - Szeretek faragni - teszem hozzá lelkesen, majd menet közben fel is kapkodog pár kisebb, nagyobb gallyat, ágat, meg egyebet, aztán beletunkolom az amúgy nem túl teletömött táskámba, meg is feledkezve arról, hogy amúgy prefektus vagyok és inkább ébernek mint sem rőzsegyűjtögetőnek kéne lennem.
Végül egymás mellett bandulounk tovább, és néha azért igyelek a tanárra is, bár már aon gondolkodom, hogy mágis mitcsináljak az ágakból.
- Szóvaaal... te felvetted a Rúnaismeretet RAVASZ-ra? Tök jó! Én nem igazán értek ehhez a tárgyhoz, bár amúgy elég érdekes... Mit céloztál meg, egyébként? - hangzik el a kérdés Ave szájából, én pedig kissé talán túl csillogó szemekkel bámulok vissza rá. Hát na, megható, hogy valakit ez érdekel, végül is évek őta, Balthasaron kívül nem volt snekim, akivel tudtam volna beszélgetni ilyenekről is.
- Óh, hát igen, felvettem, de csak mert ró ötletnek tartottam... Ráérzésre vettem fel ezeket, mert fogalmam sincs, miből kéne még RAVASZ-t tennem, ha pálcakészítő akarok lenni. De az is lehet, hogy teljesen elszúrtam a jelentkezést - vonom meg lazán a vállam. Iagzából mindegy. - Na és te veled mi a helyzet? - pislogok rá kíváncsian.
- Olyan túlvilági ez a hely nem? - suttogtam felé közben amikor elhladunk a fák árnyas-lombjaik alatt. Közben igyekszem túltenni magam, hogy az első kérdésnél határozottan felsültem. Azóta is csak úgy visszhangzott ez a fejemben. Felsültem, felsültem. Mások bezzeg okosabbak nálam, cikii. Nem hiába nem vagyok aktív az órákon, akkor is csak hülyeségeket bezsélek. Khm. Na mindegy. Közben azárt figyelek a többiekre is, meg aztán odaintegetek vigyorogva Nolan felé is, mielőtt odaállunk az asztalkákhoz. Modnjuk út közben is el-el moslyodom a többieken. Azért tök jó néha figyelni a civilizációra is meg az emberekre.
AZtán amikor megpillantom az rúnát... Mivan kitört a fészek láz, hogy mindkei a szerelemmel jön? Kattan ki az agyam, Merel felszólalásával egy időben. Hangosan felhóshajtok, amikor végül is szabad kezet kapunk. Azért tökre örülök, hogy véshetek Hurrá.
- Jaj, hogy kézműves foglalkozás is lesz? De jóóó! - hallom magam mellett Avet örvendezni, ő legalább hangosan is kiéli az örömöét.
- Na, te mit néztél ki magadnak? - fordulok felé kíváncsian, miközben én is kitalálom mit véssek. Azért annyit megengedek magamnak, hogy az egyik nagyobb ágra vések. Ha meg nem vihetem magammal, maximum itt hagyom. - Én szerintem ezt a levélborítékos, szélforgós szerű cuccra voksolok - mondom. Egész egyszerűnek néz ki a véséshez, de azért látványos is. AZért remélem ez nem valami démoni szörny megidézésére szolgál.
Azért remélem, ha mondjuk büntiből egy faágra is faragok valamit, nem lesz mérges a prof, és nem csinál belőlem rituális áldozatot, hogy a vérsas segítségével lehajítson valami szikláról.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 09. 25. - 13:24:45 »
+1

TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS
mert világot látni jó
• 2000. szeptember 15. •

   

- Hát így jártál akkor, elhagyott téged, hogy új életet kezdhessen tömegközlekedésként – jegyzi meg Merel a táskás bohóckodást hallván, én pedig igyekszem visszafogni a jókedv-nyerítést.
- Bocsi! – nyomult mellém egy hollóhátas lány, olyan elszántan, hogy majdnem meglepett, de azért vidáman rávágtam:
- Maci!
A képemről a vidámságot az utazással járó kényelmetlenség törölte le. Legközelebb tuti csak seprűs kirándulásra jelentkezem…
- Béke Kunkorira – kuncogom később, mikor a fán lévő rúna előtt találgatunk, aztán megpróbáltam úgy csinálni, mint aki azért van itt, hogy tanuljon, és nem azért, hogy bohóckodjon.
Bolton professzort gondolat ragad meg a fejemben. Szellemidézés… Sosem gondoltam rá. A Roxfortban, a hétköznapibb órákon, mint az átváltoztatástan vagy a bűbájtan, szó sem esik ilyesmiről. A holtak zargatásának bárhány módja némileg súrolja a fekete mágia határát, itt mégis olyan lazán esett róla szó.
Ha a tanár úr tudott egy pillanatot szakítani rám, feltettem a kezem, és gyorsan közbe szúrtam a kérdést:
- Akkor ezek a rúnák, amik a grimoirban szerepelnek, valóban működnek, ha varázsló vési fel őket, vagy olvas rájuk valamit? És a varázslatok is valódiak, akkor is, ha mondjuk muglik tollából származik az adott leírás? – faggatózom, előre is bűnbánó képpel azért, hogy esetlegesen butaságot kérdezek… De azért csak érdekel, szóval megkérdezem. Hiszen, ha létezik olyan varázslat, amivel valóban szellemet lehet idézni, az talán nem esik a tiltott mágiák körébe, nem? Főleg, ha muglik írták le. Hogy lehetne az sötét varázslat? És amúgy sem önző célra használnám. Illetve, nem közvetlenül. Csak kérdeznék valami fontosat. Hátha kiderülne egy részlet a családom haláláról. Egy nyom, amelyen elindulhatnék…
A sziklafal, ami előtt megálltunk, igazán impozáns és mutatós eleme volt a tájnak a megannyi rávésett kriksz-kraksszal.
- Nézd Merel, ott van, hogy: Dohányozni tilos! – böktem oldalba a lányt, aztán előre mutattam, széles vigyorral. Azért amikor a prof magyarázni kezdett, persze arra figyeltem. Félig mindenképp.
– Ez a véset az „Að fá stúlku” nevet viseli. Ez egyszerelmi rúna, amit leginkább nők véstek egy férfi szerelméért. Mondhatjuk úgyis, hogy az izlandiak szerelmi bájitala volt ez, csak kevésbé folyékony formában. Persze férfiak is használták, ha meg akartak szerezni maguknak egy lányt. Ez egy oda-vissza működő dolog volt. Ez egyébként az egyik legegyszerűbben kivéshető jel, így ma ezt fogjuk megtanulni.
Csalódottan elfintorodtam, és megütötte a fülemet mellettem Merel elégedetlenkedése.
-Szerelmi cuccok megint, most tényleg?
Mélyen egyetértettem ezzel, és az orrom alatt én is kommentáltam:
- Három trágyavilla nyéllel a kincs helyébe tűzve. Kár, hogy nem egy szellemidézős rúnát tanulunk meg. Jobb ötlet lenne, mint fegyvert adni a hormontúltengéses tinik kezébe – forgattam a szemem, de aztán vállat rántva engedelmeskedtem az utasításnak, és lehuppantam a legközelebbi székecskére, remélhetőleg Merel mellé, hátha tovább ökörködhetünk. Persze, csak annyira, hogy az ne menjen a tanulás rovására.
– Lehet festeni, vésni, a lényeg, hogy az asztallapra kerüljön fel a rúna. Természetesen, aki bátor, az megpróbálkozhat erről a listáról bármelyikkel. Nem ragaszkodom a szerelmi rúnához.
- Én sem – jegyeztem meg az orrom alatt egy csibészes félmosollyal, aztán keresni kezdtem azt az említett listát.
- Szia! Te... tudod már, melyik rúnát fogod lefesteni? Vagy vésni – köszönt rám megint a hollóhátas lány, nekem pedig beugrott, hogy néhány órán már láttam, amire együtt járunk a hollóháttal. Évfolyamtársak vagyunk, és a neve Dora… Vagy ilyesmi.
- Épp azt keresem! Van kedved velem együtt meglesni a listát? – mosolyogtam rá, és odahajoltam a girbegurba vonalrengeteg fölé. Mondjuk nem találtam meg elsőre azt, amit kerestem, de megakadt a szemem egy leíráson.
- „Hordók végére vésték, hogy meggátolják a szivárgást…” – olvastam hangosan, félig röhögve. – Mert az biztos segített a szivárgáson, hogy összekaristolták a hordót, nem? – kuncogtam Merel és a másik szomszédom irányába. Küldtem egy elismerő biccentést a hugrabugros boszi felé a teljesítményét látva a szuper bicskájával, aztán tovább nézegettem a jeleket, míg csak meg nem találtam a nekem kellőt. Szellemek, és gonosz lelkek megidézéséhez volt oda írva.
- Stafur til að vekja upp draug? Ez a neve, vagy már a varázslat szavai is? De maradjunk a jó szellemeknél. Olyan, mint egy copfos robot. Sima ügy – vettem kezembe elszántan az ecsetet, és pingálni kezdtem. Nagy műgonddal csináltam, mindig is szerettem írni és rajzolni, ez meg valahogy kicsit mindkettő volt egyszerre. Addig kicsit megszűnt a külvilág is, míg be nem fejeztem, de nem csak egyszerűen alkottam – igyekeztem meg is jegyezni a vonalak szövevényét, az arányokat, a méreteket… Szóval az egészet. Mert erre nekem – éreztem – szükségem lesz.
- Nah… És ti miket csináltatok? – kérdeztem, mikor befejeztem a munkát, és föleszméltem arra, hogy vannak körülöttem mások is. – És hogyhogy… - bukott ki belőlem félig a kérdés, meglátva a mellettem ülő Dora által készített alkotást. A listával egyeztetve igencsak rácsodálkoztam a választásra, de aztán kínos vigyorral rántottam meg a vállam. – Bocs, de tényleg, áruld már el, hogy ez mire kell? Mármint… Gondolom nem saját részre…? – kuncogtam fel, próbálva harcolni kíváncsi természetemmel. Azért igyekeztem nem megrémíteni a lányt a tolakodásommal. Ha nem akart, hát nem válaszolt, akkor a többiek munkáját vizslattam tovább, meg a magamét tökéletesítgettem, hogy a megszólalásig, az utolsó vonalhosszig- és vastagságig tökéletesen olyan legyen, mint a könyvben. Vajon mit tennék, ha majd kipróbálnám "élesben" is, és működne? És beszélhetnék a családommal... Vajon mit mondanék? És mit kérdeznék? Hamarosan megtudom. Amint visszaértünk a Roxfortba.
 
Naplózva


Nolan Pye
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 09. 28. - 08:24:15 »
+2

Rúnaman


***

2000. szeptember 15.

Merel kacsintására egy széles vigyort eresztettem meg. Először észre sem vettem a tömegben őt… de hát amúgyis, ki gondolta volna, hogy egyszer Wenlock nőjének vagy nemnőjének köze lesz hozzám bármilyen módon is. Fagyizáskor meglepően normálisnak tűnt. Ahogy tovább sétáltunk, még egyszer végig néztem a társaságom, hogy most már azért tényleg sikeresen beazonosítsam a társaság tagjait. Sophie mellett még ott volt ismerősként Cassen, aki az egyik prefektus az évfolyamunkról.
Hamarosan annyira eltávolodtunk a kis háztól, hogy már nem is rajzolódott ki a fák között. Egy sziklafal előtt torpant meg Bolton prof és ahogy ujjait végig húzta rajta, láttam, azt is mindenféle girbegurba ábra díszíti. Aztán jött is az egyik egyszerűbb, kevesebb vonalból álló ábrához a magyarázat.
– Að fá stúlku – ismételtem meg a nevét. Szerelmi rúna volt. Mégis miféle ember használ ilyet? A szerelmi bájital sem több ócska kis játéknál, nem is okoz igazi érzéseket. Ha egy kapcsolat azzal kezdődik, akkor azzal is tartható fenn. Én az igazi dolgokat szerettem, az ami Emmeline-nel is volt… és ami sokkal gyorsabban véget ért, mint hittem volna, mikor először csókoltam meg. Már nem fájt, megszoktam, hogy így történt. Sosem illettem igazán hozzá, ő okos volt, remek kviddicsjátékos, én pedig ezeknek az ellentéte.
Lehuppantam végül, magammal húzva Margát egy másik griffendéles lány mellé. Scarlett… azt hiszem.
– Szia! Nolan vagyok. – Mondtam, majd a tekintetem az asztallapjára tévedt. Az egyik véső mellett végig simítottam annak érdes felületét. Tele volt már más rúnákkal vésve, éppen csak egy kevés szabad hely volt rajta. Ez az Að fá stúlku nem nekem való példány volt, én ugyan senkit sem akartam ilyen formán magamba bolondítani. Az asztalok között átnéztem, megint Merelre pillantottam… ha tényleg itt van Wenlock – márpedig eddig nem szúrtam ki –, akkor lehet éppen azért vési a rúnát, hogy lecsapjon szerencsétlenre. Akkor azt hiszem tényleg indokolt lesz a Wenclok nője kifejezés. Bár azt a kölyköt ismerve, nem valószínű, hogy sikerülne neki precízen kivésnie bármit is.
– Na én tuti azt a hajószerű izét fogom kivésni! – böktem az egyik rúnára a sziklafalon. Persze mivel Bolton nem említette a nevét, így fogalmam sem volt mire jó.



– Hmmm… a hajón utazik egy vasvilla.– Magyaráztam és Bolton profra tévedt a tekintetem. Közben már vésni is kezdtem a művemet. Nem volt tökéletes, közel sem. Nem volt nagy gyakorlatom a vésővel, de azért reméltem, hogy ezért nem jár pontlevonás. – Tanár úr, mire jó a vasvillás hajó?
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 09. 29. - 17:05:15 »
+8

TO; M I N D E N K I

2000. szeptember 15.


TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS
- RÚNAISMERET ÉS ALKÍMIA -

Csak akkor tűnt fel, hogy Piroska… mármint Merel… mármint Merel Everfen is ott van, amikor hozzá tett a korábbi kérdéshez. Tetszett, hogy folytatni próbálja a korábban megkezdett gondolatot. Így még kiegészítésképp hozzá tettem: – Kiváló gondolatment, Piroska… khm… – megköszörültem a torkom és zavart mosollyal folytattam. – Három pont a Hugrabugnak.
Nem volt különösebb hátsó szándékom a rúna kiválasztásával. Ez csak egy kis játék volt, abból is éppen az egyik legegyszerűbb. Az Að fá stúlkut ugyanis a gyengébb kézügyességgel megáldottak is könnyedén belevéshették a puhafába, ha pedig nem mertek éles tárgyakat a kezükbe venni, akkor ott voltak a festékek is. Nagyjából egy húsz perces munkával ez abszolválható típus volt.
A diákok mögé sétáltam és megnéztem az addigi alkotásukat. Az első Merel volt, csakhogy nem véső volt a kezében, hanem valami élesebb. – Ha nem vágod le az ujjad, maradhat. – Mondtam és megpaskoltam a vállát bíztatásképpen, hogy szépen halad a feladattal. Ezután léptem Szeplőske mögé. Nehéz lett volna úgy tenni, mintha nem égettem volna teljesen be magam előtt nyáron. Az ugyanis megtörtént, ő pedig, mikor már éppen elengedtem volna magam – abban az utólag igencsak kellemetlen helyzetben –, egyszerűen faképnél hagyott. Ha volt olyan diák a Roxfortban, akivel nem szívesen maradtam volna kettesben sehol, akkor az Theo volt.
– Feingur. – Szólaltam meg, a hangom is kicsit megremegett, ahogy lenéztem az általa alkotott vonalcsodára. – Ez egy termékenységi rúna. – Nyeltem egy nagyot és zavartan elfordítottam a tekintetem. Még a választása is egyenesen az arcomba nyomta a nyáron történteket. Azonnal tovább is álltam, még véletlenül sem érintve a lányt.
Avery szőke hajkoronája felett álltam meg következőnek. Ő az eredeti rúna mellett maradt. – Ügyes. – Elismerően bólintottam felé, majd egyszerűen tovább léptem a következő diákhoz. Nira volt az a későnk. Hólastafu rúnát választotta és máris egy kérdés csatlakozott hozzá, ami a sziklafalon lévő véset mellett elhelyezett magyarázó táblácska szövegére utalt. – Bányászati céllal értik. – Magyaráztam, szándékosan olyan hangosan, hogy a többiek is hallhassák. Scarlett volt a következő, aki mellé odaléptem.
– Draumstafir, igaz? Jó lesz ez, csak finoman próbáld kivésni az apró vonalakat. Ez puha fa, nem kell nagyon adni neki. – Mosolyogtam rá bíztatásképpen. Sophie „levélborítékos, szélforgós szerű cucca” volt a következő. – Stafur til að vekja upp draug. Ez a becsületes neve a választott rúnádnak. Csúnya kis dolgokat lehet vele megidézni, már amire a muglik vad elképzelései szerint való. A varázslók betegségeket és balszerencsét idézhettek ezzel elő. Ahogy már hallottuk, nem ritka, hogy mágikus dolgok valamilyen formában bekerültek a varázstalanok világába. – Kicsit megérintettem a lány hátát bíztatásképpen. – Jó lesz ez. Csak így tovább!
Mirabellához léptem oda következőnek, akire valami kisebb fajta szóáradat jött rá az elmúlt órákban. Láthatóan ő volt a legtöbbet fecsegő a társaságból. Ezért, mikor a műve fölé hajoltam és lényegében a korábbival az ő választását is kiegészítettem: – Nagyon jó, tökéletesek a vonalak. – Tettem hozzá dicséretképpen.  Mr Pye volt a soron következő. – Ez az Óttastafur. Félelmet idéztek elő vele, ami harcos nép lévén érthető ugyebár.
Félórát vártam arra, hogy mindenki befejezze a művét. Nem számított, milyen tehetségesek voltak, nekem elég volt, hogy megpróbálkoztak vele, ha pedig élvezték a feladatot, akkor az csak még plusz élményt adott hozzá.
– A rúnavésért 2 pontot kaptok fejenként. – Mondtam és intettem, hogy lassan kelljenek fel és vonuljunk vissza a múzeumi épület melegébe. Előre indultam, hogy mutassam nekik az utat át az erdőn a klasszikusan viking, hosszúház stílusban felépített helyszínre. Odabent már megvolt rakta a tűz és egy hosszú asztalon mindenféle étel volt.
– Foglaljatok helyet – mondtam és én azonban állva maradtam az asztal végében. A falakon hatalmas, kerek pajzsok lógtak különböző színekben pompázva és feldíszítve.  – Nyugodtan egyetek és igyatok. – Folytattam, közben két szolgálólánynak öltözött alkalmazott is előkerült, akik kenyereket és süteményeket pakoltak a diákok elé. – Ez a mai napunk utolsó programja. Mint látjátok igazából erre akár egy egész napot rá lehetne szánni, ám sajnos egy tanóra keretein belül erre nem sok esély van. Így mindenkit buzdítok, ha van kedve látogasson el ide saját maga is. Akinek valamilyen kérdése van, az nyugodtan felteheti ebben a kis időben, amit még itt töltünk, de természetesen az iskolában is bárki felkereshet. A szobám tudjátok, hol van.
Végül én is leültem az egyik pad végére valamelyik diáklány mellé – gondosan ügyelve, hogy az véletlenül se legyen Tania vagy Theo. Magam elé vontam egy pohár meleg teát, mézsört ma sajnos nem szolgáltak fel, tekintve, hogy kiskorúakkal jöttem.
– Élvezzétek a lakomát, aztán egy kis értékelés és házi feladat osztás után már tovább is állunk.


Akik az előző körre írtak fejenként 2-2 pontot kapnak a rúnákért.
Aki először írja le, hogy mellé ültem, az mellett ülök. Vigyorog
Az értékelőreag október 6-án érkezik.
Naplózva


Nolan Pye
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 10. 03. - 07:53:56 »
+1

Rúnaman


***

2000. szeptember 15.

Végülis Bolton egész jófejnek tűnt, össze sem lehetett hasonlítani mondjuk egy Salamanderrel. Ennek leginkább az volt az oka, hogy nem tett közöttünk különbséget és mondjuk nem direkt olyan feladatot hozott, ami csak egy lánynak kedvez. Ráadásul a fegyelmezési szokásai sem addig terjedtek, hogy egy rossz válaszra T-t ad vagy lecsesz, hogy beszélek, miközben nem is beszélek.
Vásásközben Bolton professzor hozzám is elért. Már korábban is végig nézte mindenki alkotását, így jöttem én a sorban végre. A vasvillás hajóm egészen tetszetősre sikerült, bár nem sikerült olyan simán ívesre a jel alja, de azért megtettem minden tőlem telhetőt.
– Óttastafur. – próbálta megismételni a nevét, hogy ne vesszen el az információ, amit a professzor közölt. Egészen tetszett a jelentése, örültem volna, ha néhányan félnek mondjuk… éppen tőlem. A gondolatra elvigyorodtam, most nem töltött meg úgy az a rengeteg keserűség, mint egy éve. Ennek ellenére McGalagony már a tanév elején magához hívott és leszögezte, hogy nem akar tőlem több dührohamot látni, javasolta, hogy látogassam meg az iskola új pszichológusát. Már tényleg legalább féléve nem történt hasonló. Kezdtem elfogadni a barátaim halálát, talán éppen azért, mert már nem voltam olyan magányos. De ettől még jót röhögtem volna, ha Wenlock vagy Salamander félelemtől reszketve menekül előlem.
Húsz percünk volt körülbelül befejezni a vésést, nekem még arra is volt időm, hogy kékkel kicsit kipingáljam a formát. Újabb két pontot szereztem a Mardekárnak – meglepő módon még mindig –, meg persze mindenki kapott, aki kivéste a rúnákat. Meglepő, hogy Bolton nem a tehetséget, hanem az igyekezetet értékelte, újabb ritka tulajdonság, ami mostanában egyre kevésbé fordul elő a tanári karban.
Tovább sétáltunk, át a fák között, mintha valódi erdőben volnánk. Végül pedig egy méretes faházhoz értünk. Az asztalnál szándékosan Merel mellé fúrtam magam, hogy legyen kivel beszélgetni, a másik oldalamra pedig odahúztam Margát.
– Szia! – köszöntem normálisan is most már a hugrás lánynak.
Bolton még mondott pár szót, aztán lehetett enni. Nem nyúltam azonnal az ételhez, inkább a kupába töltött, gőzölgő teát vontam magamhoz. Kint nem is éreztem, hogy ennyire hűvös van, de ahogy bent megéreztem a bőrömön a meleget, felfogtam, hogy bizony tényleg fáztam. Nem tudatosult bennem, mert élveztem a programot, hiába nem volt ebben a pár órában annyi idő rá, mint mondjuk egy egész napos családi látogatás alkalmával.
– Tényleg jó lenne visszajönni valamikor és még jobban megtanulni azt a rettegős rúnát. Talán Salamandert azzal távol tudnám tartani magamtól… vagy legalábbis kellően rettegne tőlem. – Nevettem fel. Ezután nyúltam csak az ételhez és húztam magam elé valami húsfélét. Az igazat megvallva már kezdtem egészen éhes lenni. A sok séta és az új dolgok tanulása azért eléggé leszívott, főleg, hogy egy tanítási nap végén történt.

Naplózva


Miyako Kuroyama
Jegelt karakter
***


Fehér holló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 10. 03. - 15:38:14 »
+1

Kirándulósdi

to: m i n d e n k i
2000. szeptember 15.


Van egy halovány sejtelmem, hogy nem nagyon keltem fel a tanár figyelmét a kérdéseimmel. Ezen nem különösebben csodálkozom. A személyiségem nem túl feltűnő és halkan is beszélek. Viszonylag. Úgyhogy ezt a húzását, most elnézem és hallgatom tovább a magyarázatát, amit rendkívül könnyeden tud előadni. Érdekes ember. Látszik rajta, hogy szenvedélyesen imádja a tárgyat, amit tanít és lelkesen átadja a tudását másoknak is.
Mikor ennél a faháznál végzünk, a prof továbbvezet minket az ösvényen. Amíg megyünk szemrevételezem a helyet, ahol vagyunk. Ha azt mondom, hogy rengeteg fa van körülöttünk, azzal talán nem mondok újat, hisz egy erdőben vagyunk. És általában egy erdőben rengeteg fa van. De ezekre fehér festékkel vannak telekenve, mindegyiken egy másik jel, nincsen két ugyanolyan. Olyan érdekes hangulatot áraszt az egész hely. Tetszik. A tudat, hogy varázslók vagyunk, hogy a muglik számára jóval több furcsasággal találkozunk, ami nekünk már normális.. És mégis képes egy egyszerű erdő kiváltani belőlem ilyen érzéseket. Képes lennék benne elveszni és nem aggódnék amiatt, hogy soha nem jutok ki. Csak élvezném a látványt és, hogy egyedül vagyok. Csak vagyok.
A gondolataim visszatérnek a kirándulásra, ahogy odaérünk egy hatalmas sziklához, ami tele van vésve rúnákkal. A tanár ismét végigsimít az egyiken, majd elkezdi mondani az anyagot.
– Ez a véset az „Að fá stúlku” nevet viseli. Ez egyszerelmi rúna, amit leginkább nők véstek egy férfi szerelméért. Mondhatjuk úgyis, hogy az izlandiak szerelmi bájitala volt ez, csak kevésbé folyékony formában. Persze férfiak is használták, ha meg akartak szerezni maguknak egy lányt. Ez egy oda-vissza működő dolog volt. Ez egyébként az egyik legegyszerűbben kivéshető jel, így ma ezt fogjuk megtanulni.
Miért mindig a szerelem? Az ég felé fordítom az arcom és lehunyt szemmel sóhajtok egyet, a nemtetszésem kinyilvánítása képpen. Körülöttünk megjelenik pár kerek asztal, négy székkel mindenhol a professzor egy intésére.
Ám ahogy jobban elmagyarázta a feladatot a prof, kíváncsi érdeklődéssel fordultam a szikla felé, majd indultam meg az irányába kényelmes léptekkel, hogy megnézhessem miből lehet választani. Végignézek a rúnákon. Nagyon sokféle van, hirtelen azt sem tudom, hogy melyiket véssem bele az asztalba. Majd megakad a szemem az egyiken. Olyan, mintha egy sokszorosan leszíjazott valami lenne.



Megjegyzem a formát, a vonalakat, majd egy leülök véletlenszerű asztalhoz. A kezembe veszem a vésőt és nagyon óvatosan nekikezdek egy még üres felületet „kidíszíteni.” Nem figyelek a környezetemre, nem hallok semmit, csak a készülő rúnámra koncentrálok. Szerencsére a fa puha, így a véső szépen siklik benne, különösebb erőlködés nélkül is.
Mindig is szerettem alkotni. Mindegy, hogy mit, de ha valami megfog, azt addig csinálom, míg kész nincs. És akkor szinte kikapcsol az agyam.
Kissé összébb húzom magamon a kabátomat, mikor fél óra múlva a tanár ismét megszólal. Még most sincs az a dermesztő hideg, de lassan azért kezdek fázni. Szép nyugodtan felkelünk, majd átballagunk az erdőn a múzeum épületébe. Belépve az ajtón megcsap a kellemes meleg, s így leveszem a kabátomat. A teremben elég feltűnően foglalja a helyet egy hosszú asztal, rajta mindenféle étellel. A prof hellyel kínál minket és én habozás nélkül le is ülök egy székre. Míg mi leülünk, ő az asztal végén figyel minket és várja az alkalmat, hogy ismét beszélhessen. Közben nekilátunk az ételnek is. Én magamhoz veszek valamilyen húst és ráérősen elkezdek nyammogni rajta, miközben a tanárt figyelem, ahogy szövegel.
– Ez a mai napunk utolsó programja. Mint látjátok igazából erre akár egy egész napot rá lehetne szánni, ám sajnos egy tanóra keretein belül erre nem sok esély van. Így mindenkit buzdítok, ha van kedve látogasson el ide saját maga is. Akinek valamilyen kérdése van, az nyugodtan felteheti ebben a kis időben, amit még itt töltünk, de természetesen az iskolában is bárki felkereshet. A szobám tudjátok, hol van.
Kicsit fáradtan eszegetem a husimat, és kortyolgatok egy bögre meleg teát. Ismét gondolkozok. Nincs különösebb véleményem Bolton professzoról. Érdekes embernek tűnik, tetszett ez az óra. Visszajönni is jó lenne ebbe az erdőbe, de nem hiszem, hogy ez megtörténne. De ezt inkább a jövőre bízom és folytatom az evést.
Naplózva

"Az alkimista mágus és a mágus számára a név valóság. A név,
a dolog lelke, a dolog formája, a szó platoni értelmében."

Merel Everfen
Hugrabug
*


VI. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 10. 03. - 19:25:53 »
+2

Felvonom a szemöldököm elgondolkodva, én indítottam el hullámot a megütközésemnek hangot adva, vagy - ebben a társaságban legalábbis - eleve is ennyien állnak ilyen rosszallóan a szerelmi mágiákhoz? Magam részéről nem csodálom, mert az utóbbi néhány évemnek csupán a nagyrésze tűzte ki minden jel szerint céljául, hogy ráneveljen engem a kritikus, megkérdőjelező hozzáállásra, és arra, hogy ne hagyjam csak annyiban senkinek a fa...likárpitságait, legyen akár felnőtt, tanár,  igazgató, bárki felettes pozíció is hozzám képest. És igen, az egyik ilyen gyújtópont a "hogy is van ez a szerelmi téren önkényes tudatbefolyásolás intézményileg támogtása". Vagy ők is mutassanak felelősséget, vagy rajtunk se kérjék számon a hiányát. És az ember esetében az érzelmek manipulálása elég nagy balhékat okozhat, még a hagyományos módjain is, talán pont ne a tanári kar akarjon még egy további lapáttal rátenni.
Merelkedrága, ba...lettozod, nyugi van már!
Inkább elkezdek vésni.
-Vannak néha itt "felelős" döntések, ja. Harmadikban te jártál azon a végzős bálon? Továbbra is vannak kétségeim, hogy megfelelően feltüntették-e a szerelmicuccos sütiket a szervezők, hogy melyik az és melyik nem- említem meg Mirának, csak felhozva már megint a témát. Hallod, pöttömfajzat? Mondom tessék nyugtatni a cinegéidet, nem belehergelni magad megint. -Hagyjuk is inkább... Naszóval, tartom és emelek: nyolc vasvilla! Tüskés nyéllel. Dobócsillaggá szerelve össze.
Mirára vigyorgok még, hogy erre rá tud-e licitálni, aztán el is kezdem vésni, végül a rettegés sisakját.
És ilyen puha fába, ilyen éles késsel, egész jól is megy, ha nem nyúl bele senki a munkámba. Mondanom sem kell ezután, fel is kapom a bal kezem Joyeuse-től, amivel a fokát támasztva segítettem a kanyarok irányítását, amikor Bolton prof megveregeti a vállam.
-Ha nem lökdösnek, én kérem tudom, mit csinálok, nyugi- jegyzem meg, kicsit éreztetve a célzást is, hogy most ő tudta volna az ujjamba lökni a pengét, ha kettővel vehemensebb önmagánál. Joyeuse kifejezetten borotvaéles - valószínűleg szó szerint, de ezt még nem teszteltem - de még megnyalni is lehet teljesen biztonságosan, ha tudja az ember a megfelelő technikát. Mindenesetre azt most nem demonstrálom.
A feladatot végül mindenki elvégzi végtagvesztés nélkül, és ezzel kiérdemeljük a viking lakoma fejezetet. Vagy legalábbis eljutunk odáig. Őszintén szólva, a rúnák se rosszak, de erre a részre eggyel kíváncsibb voltam végig. Már előre is megfogott a hangulata, de ezt a szintet meg se közelítette az elmondás. Egy darabig megint csak ámulva nézelődni sikerül.
-Helló.- Nolan zökkent ki belőle, ahogy leül mellém, köszönök is neki egyúttal, már távolról vigyorgásoknál szofisztikáltabban is. Kanyarít vele egy félmosolyt is az arcomra, amit leplezendő vadászok is magamnak valami sülthúst. Kezdésnek, aztán begyűjtök még hozzá körítést is folyamatosan, de a lényeg az első.
-Hmm, nem is rossz gondolat- válaszolok a fiúnak. -Tudom addig meg ajánlani ezt a "sisakot", az is hasonló, és egész megjegyezhető.
Röviden le is firkálom az asztallapra az ujjammal, hogy melyikre gondolok.
-Gondolom órarend miatt távoltartani nem tudnánk, de biztos feldobná a hangulatot. Én támogatom az ötletet.
Még vigyorgok is egyet hozzá biztatásnak.
Naplózva


Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2019. 10. 03. - 20:42:33 »
+1

Tanulmányi kirándulás


Épp a művemet csodáltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy két személy csatlakozott hozzám, majd a fiú le is huppant mellém, és be is mutatkozott.
- Szia! Scarlett vagyok! Örvendek! - válaszoltam neki mosolyogva, majd végeztem még egy kis utómunkát a művemet, hogy még tökéletesebb legyen, bár szerintem közel sem volt az. De legalább próbálkoztam, ez már önmagában is nagy dolog volt. A vasvillás hajón jót mosolyogtam, remek meghatározás volt, ugyanis én sem voltam tisztában vele, hogy valójában mi a neve, és azzal sem, hogy mire szolgál. Egy kis idő elteltével a tanárunk ellenőrizte az elkészült munkánkat, nagyon feldobódtam, mikor kiderült, hogy egész jó lett a művem, és csak egy kis finomításra szorul. Kicsit még hangoltam rajta, majd felálltam pontosztás után a helyemről, és visszaindultam a többiekkel a múzeumi épületbe. A helyszínt egyenesen imádtam, nagyon impozánsan festett, belülről sem nézett ki rosszul, sőt... Külön örültem a tűz melegének, hiszen kinn már eléggé hűvös volt, a hosszú asztal pedig tele volt rakva mindenféle ízletes étellel. A visszaúton kissé nyűgös voltam már, mert nem vettem magamhoz egy ideje semmilyen táplálékot, plusz hideg is volt. Tehát már eléggé éhes voltam, szóval alig vártam, hogy elkezdődjön a lakoma. Még felszolgáló lányoknak öltözött emberkék is jelen voltak a helyiségben, akik mindenféle finom sütit és kenyereket pakoltak elénk az asztalra, miután helyet foglaltunk. Ez aztán a szívélyes fogadtatás! Az asztal közepe felé foglaltam végül helyet, majd ittam egy forró teát, aztán ettem hozzá sült bacont tepsis krumplival, és kovászos uborkával, hadd szóljon! Isteni finom volt az étel, iszonyat jól esett, hogy végre finom falatok csúsztak le a torkomon. A tea ízesítése is rendben volt, plusz még külön át is melegített, ami rendkívül jól esett a cudar idő után. Az íze hasonló volt ahhoz, amelyet anyám csinált még kiskoromban, bár akkoriban több kakaót ittam, mint teát. Közben körbekémleltem a teremben, amely valóban hű volt a viking létformához, le a kalap az egész előtt! Eldöntöttem, hogy ide bizony el fogok majd még látogatni, hiszen ennyi idő nem volt elég arra, hogy mindent felfedezhessek. Persze a tanóra is érdekes volt, de azért ott motoszkált bennem a gondolat, hogy még mennyi látnivaló volt itt, amelyet nem fedezhettem fel. Idáig egész remekül telt ez a tanulmányi kirándulás, reméltem, hogy így is fog véget érni.  Kíváncsi voltam, hogy vajon mit fog még közölni velünk a tanár, de egyben fáradt is, hiszen elég hosszú volt ez a nap. Lelki szemeim előtt egy ágy lebegett már és az alvás fogalma. A saját ágyikóm kényelmes volt otthon, se nem volt túl kemény, se nem volt túl süppedős, mert azt nagyon nem bírtam. Bár lehet, hogy ez esetben mindegy is lett volna, mert hulla fáradt voltam már, szóval most talán kivételesen simán el tudtam volna aludni bármilyen körülmények között. Be is kajáltam rendesen, ettől is elálmosodtam, de próbáltam magamat tartani néhány kis ásítás közepette. Tudtam, hogyha véget ér a lakoma, akkor tovább is állunk rögtön, legalábbis ezt mondta a tanár, szóval ébernek kellett maradnom. Egy kis üldögélés után jobb lett a helyzet, éreztem, hogy visszatér belém az élet, és vártam, hogy folytatódjon az esemény.
Naplózva


Niraniel Ays
Hugrabug
*


*Trouble magnet*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2019. 10. 04. - 14:21:01 »
+1


Rendhagyó rúnaóra

– Bányászati céllal értik - válaszolta meglehetősen lényegretörően a tanerő. Már-már úgy éreztem, hogy ez a rövidség egyenes arányban állhat azzal, hogy egy 0-tól 10-ig terjedő skálán mennyire érzi értelmes hozzászólásnak a kérdésemet a prof, de nem voltam sértődős típus, úgyhogy elengedtem a fülem mellett a dolgot, és inkább vállat vonva folytattam a munkát.
- Aham - mormoltam talán egy árnyalattal flegmábban, mint akartam.
Jó volt belemerülni ebbe a fizikai tevékenységbe és a kedvemre színezni az adott jelet, ami a hangulatomnak megfelelően végül lila színben pompázott. Megnyugtató színre volt szükségem, miután a délután egy szörnyű rémálmot voltam kénytelen végignézni. Álmomban Rebecca haldoklott a szemem előtt és én nem tudtam őt megmenteni, akármennyire is próbáltam. Gyakran álmodtma ilyesfajta nyomasztó dolgokat, amiknek nem tudtam az okát. Talán belül stresszeltem amiatt, hogy keveset láttam a nővéremet, mióta elváltak a szüleim? Lehet. Pedig korábban sosem voltunk kifejezetten jóban, de azt éreztem, hogy nagyon hiányzik így is. Feltett szándékom volt baglyot küldeni neki, amint lesz egy perc szabadidőm írni neki. Csak remélni mertem, hogy nem hozom majd rá a frászt a puccos magániskolájában a baglyommal. Ahogy elképzeltem megdöbbent arcát egy ablakon bekopogtató bagoly látványára, elkuncogtam magam. Gondolom mások hülyének is nézhettek, hogy mit nevetek én itt, de annyira nem izgatott. Lassanként tényleg elkészültem, szinte pontosan abban a pillanatban, amikor Bolton így szólt: – A rúnavésért 2 pontot kaptok fejenként.
Ennek örültem, mivel ha jól emlékszem, elsőévben nem sok ponttal járultam hozzá a hugrás helyezéshez, és idén szerettem volna jól teljesíteni. Azt még nem tudtam, hogy mihez akarok magammal a későbbiekben kezdeni, de tudtam, hogyha bármire is vinni akarom, ideje elkezdenem tanulni. A varázslóiskolákban eltöltött három évem alatt ugyanis nem sok tudást szívtam magamba, leszámítva a francia nyelvet, ami a Beauxbatonsban azért csak rám ragadt akaratlanul is.
Követtem a többieket a viking stílusú épület felé, menet közben megcéloztam Sophiet, hogy legalább köszönni tudjak neki.
- Szia Soph! - üdvözöltem a prefektuslányt, aki a Roxfort Expresszen segített nekem annál a meglehetősen idegesítő afférnál, majd valahol az ő közelében foglaltam helyet a hosszú asztalnál, mégha közvetlenül nem is tudtam mellé ülni.
Az étel látványára teljesen felderült az arcom, hiszen borzasztóan éhes voltam, lévén, ma még egy falatot sem ettem. Bizony így jár az, aki nem kel fel reggelizni... meg ebédelni sem.
Miután a prof engedélyt adott az evésre, azonnal nekiestem a meleg, ínycsiklandó kajának, körülbelül olyan elánnal faltam, mint aki három napja nem evett. Megintcsak el tudtam képzelni, hogy egyesek lesajnáló pillantásokkal illetnek majd, de baromira nem izgatott.
– Ez a mai napunk utolsó programja. Mint látjátok igazából erre akár egy egész napot rá lehetne szánni, ám sajnos egy tanóra keretein belül erre nem sok esély van. Így mindenkit buzdítok, ha van kedve látogasson el ide saját maga is - folytatta Bolton, mire két falat között lehúztam egy korty teát is, rá se nézve a tanárra.
Jó, jó, persze.... Feltétlenül eljövök, hisz más dolgom sincs a töménytelen tanulnivaló meg a kviddicsedzések mellett.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2019. 10. 05. - 20:18:22 »
+1

TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS
mert világot látni jó
• 2000. szeptember 15. •

   

-Vannak néha itt "felelős" döntések, ja. Harmadikban te jártál azon a végzős bálon? Továbbra is vannak kétségeim, hogy megfelelően feltüntették-e a szerelmicuccos sütiket a szervezők, hogy melyik az és melyik nem.
- Nem, sajnos kihagytam. Milyen kár, szuper buli lehetett - prüszköltem, hallgatva Merel visszaemlékezését. Az elmúlt tapasztalataim alapján igazából minden közösségi eseményt ki kellene hagynom.
-Hagyjuk is inkább... Naszóval, tartom és emelek: nyolc vasvilla! Tüskés nyéllel. Dobócsillaggá szerelve össze - mondja Merel, én pedig visszavigyorgok rá, és meglesem, mit alkot.
- Brutális fegyver lehetne ez. Tudom, hogy a dementorok ellen patrónust kell intézni, de alternatívának ez se volna rossz, kipróbálnám, milyen hozzávágni egyhez egy ilyet. Lehet, még ők is rettegnének ettől - röhögök, de közben elmerengek vissza egy kicsit a nyáron történtekre. Egy darabig nem fogok a Román erdők meg az ott kísértő fekete dementorszerű izék közelébe menni, az is biztos.
- Haha, és ez? Mint egy ember nagy terpeszben, csak izé… Terpesz extrákkal - vihogom, aztán már tényleg a munkára koncentrálok, próbálom befogni.
Hupsz, biztos az idegesség miatt pofáztam annyit. Amint Bolton türelmes, és jelentékenyen szűkszavú dicséretét hallgattam, rájöttem, jó lesz bőrt húzni a fogamra. Csak még megkérdezek ezt-azt… Közben feltűnés mentesen előhúztam egy jegyzetlapnak elhozott pergament a táskámból, és óvatosan ráfektettem a friss tintára. Kaptam egy tökéletes, tükrös képet az alkotásomról, amit aztán gyorsan a táskámba gyűrtem.  A professzor Sophie-nak szóló magyarázata alapján ez mégsem egészen az, amire én gondoltam, de ott volt azért a leírásban, hogy “szellemek”, szóval minden esetre elraktároztam az érdekes kis rúnát.
[color=#seagreen]– A rúnavésért 2 pontot kaptok fejenként.[/color]
Engedelmesen feltápászkodtam az asztal mellől, hogy kövessem a menetet, a finom illatok és a megperzselt fa aromája felé. Megakadt a szemem egy pajzson, amin négy fehér ló feje díszlett, középről kiindulva. Aztán lehuppantam és nekiálltam enni, ahogy Bolton ara bátorított. Ha betömöm a számat, talán csöndbe bírok maradni. Élveztem a lakomát… És a fejemben az járt, vajon mit kezdek a megszerzett tudással azután, hogy hazaértünk.
 
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2019. 10. 06. - 15:02:29 »
+3

TO; M I N D E N K I

2000. szeptember 15.


TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS
- RÚNAISMERET ÉS ALKÍMIA -

A vacsora közben már nem érkeztek kérdések. Sejtettem, hogy így lesz és örültem, hogy tetszik neki ez a kis program. A kellemes melegben, a ropogó tűz mellett talán mindenki kicsit átadta neki a hangulatát. A szívem mélyén én is azt kívántam, bár lett volna egy egésznapunk minderre, de akárhogy csűrtem-csavartam a dolgot, az igazgatónő ennyit engedélyezett. Pedig mennyi érdekesség lett volna, amit megmutathatnék még nekik és ami bizonyára érdekesebb, mint az iskolában a padban ülni. Én is jobban szerettem a gyakorlati feladatokat diákként, amik fejlesztettek és újdonságokkal szolgáltak. Ezért élveztem annyira a terepmunkát is, hiszen nem csak mese volt, hanem igazi tapasztalat is.
Talán, egy következő alkalommal majd megmutatom nekik, milyen az én munkám. Valaki közülük még izgalmasnak is találhatná, ahogy elkopott, öreg kőbe vagy fába vésett jelet próbálunk meg felismerni és rájönni van-e annak bármiféle hatalma vagy egyszerű, mugli véste mű az. Még egyet kortyoltam a kezemben szorongatott kupa tartalmából. A meleg tea már egészen felmelegített az odakint kissé elgémberedett tagjaimat.
Végig néztem az asztalnál helyet foglaló diákseregen. Majdnem mindenki eljött, csak éppen Tania nem… nem lepett meg. Mostanában annyira felszívódott, mintha soha nem is lett volna közöttünk semmi. Nagyon is volt, még ha azt ő csak barátságnak is titulálta. Hiányzott persze, de nagyon jól tudtam, hogy ezt már elvágta közöttünk minden. Talán csak maga a Roxfort, hiszen most sokat kell tanulni vagy éppen a tény, hogy én tanár vagyok. Nem láttam sűrűn, de nagyon csalódott voltam. Abba inkább bele sem gondoltam volna, ha Szeplőske és Piroska mellett ő is megjelenik, akkor már aztán annyira zavarba jöttem volna, hogy csak hebegés-habogás hagyta volna el a számat ma.
Megvártam, míg nagyjából mindenki abbahagyja az evést, aztán felálltam és az asztal végéhez lépve megint rájuk pillantottam.
– Tudom, hogy milyen rövidke volt ez a program, de remélem mindenkinek meghozta a kedvét kicsit a rúnákhoz és ezután könnyebben fog menni a megtanulásuk is. Mindenesetre nem ez volt az utolsó ilyen jellegű program, amit terveztem nektek erre a tanévre. Már csak a szervezésen múlik, hogy módomban áll-e megismételni. Mindenestre, akinek kedve van és szeretne véleményt mondani a mai napról, az ne tartsa magában, legyen az negatív vagy pozitív. – Vártam, hátha valaki belevág. Nem akartam, hogy úgy érezzék, valami zsarnok vagyok, akinek nem mondhatják el azt, amit gondolnak. Sőt, kifejezetten érdekelt, mit élveztek, elkapták-e a hely hangulatát és úgy összeségében akarnak-e még hasonló programot. 
Miután megint csend lett, megszólaltam ismét: – Köszönöm a részvételt mindenkinek, aki ma eljött és hozzá szólt az órához. A csendesebbeket pedig – Miyakora és Scarlettre pillantottam. –, arra bátorítanám, hogy nyugodtan mondják el nekünk, nekem a gondolataikat. Butaságot nem tudtok mondani, legfeljebb rávilágítotok egy olyan problémakörre, amit érdemes érintenünk. Rajtuk kívül még Margát és Stellát kérném meg, hogy a kezdeti aktivitásotokat ne rontsátok le. – A két lányra pillatottam. – Nagyjából tíz perc múlva indul vissza a zsupszkulcsunk Roxmortsba. Onnan majd visszagyalogolunk a kastélyba és egy könnyes búcsút követen mindenki elteszi magát holnapra. – Magyaráztam, közben pedig a hátam mögött várakozó vödörre böktem. Ez nem volt olyan ütött-kopott, mint az idefelé használt batyu. Megvártam, míg mindenki összeszedi magát, a vödörhöz lép és csak utolsóként fogtam meg azt, várva, hogy egy rántással visszarepítsen Roxmortsba.

Köszönöm a részvételt!
akinek van kedve, írhat zárót!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 10. - 17:34:53
Az oldal 0.202 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.