+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Hana Tachibana (Moderátor: Hana Tachibana)
| | | | | |-+  Szeszélyes randalírozás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szeszélyes randalírozás  (Megtekintve 145 alkalommal)

Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


löttykeverő; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 08. 08. - 11:50:08 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Mattakuuu...
Ez a front egyszerűen szörnyen megviselt az utóbbi időben. És az idő is rátesz egy hatalmas lapáttal. Olyan elviselhetetlen szédelgés és fejfájás kínoz már a fülled, esős Lundonban, ahol ez épületek nyomják a meleget és az embert szíven döfi, ha kilép. és az eső. AMinek frissítőnek és kellemesnek kéne hatnia, nem más, mint egy langyos szemerklélés, ami cseppet sem dob fel az időjáráson.
Aztán végül úgy döntök, nem halogatok tovább, kikeerek valami bájitalt erre a szörnyű szenvedésre, amit leművelek otthon, amikor váratlanul kapok egy baglyot a Roxforttól. Első pillanatban azt hiszem infarktust kapok, a szívem és a tüdőm egyenesen leliftezett a gyomromba. Sosem viseltem túl jól a hivatalos iratok érekzését. Mindet félre téve elvettem a levelet a bagolytól, és a pompás madarat cirógatva olvasni keztdem a sorokat. Az igazgató helyettes írta, aki felkért, hogy vegyek részt vele egy kis beszélgetésen és körbevezetésen a Roxfortban.
- Ohh, sugoii desu! - sóhajtok boldogan, és meg is írom gyorsan a választ, hogy néhány napon belül érkezem, amikor végre enyhül a fejfájásom.

\(≧▽≦)/ \( ̄▽ ̄)/


Szeretek úgy öltözködni, hogy kihangsúlyozza a nőies vonásaimat, és bár nincs sok és nincs jó tapasztalatom a férfiakkal, így mintha csak jelezném feléjük, hogy igen így nézek ki, de ugyan akkor nem leszek sose a játékszerük, akin uralkodhatnak. És akit irányíthatnak. Ez csupán egy üzenet. Nőies magabiztossággal, és finom léptekkel igyekezem az iskola épülete felé, mélyen belélegezve  afriss vidéki levegőt. Olyan jó lesz itt élni. A kellemes vidéki levegőt szívni. Érzem ahogy kitisztul, hallgatom a természet hangjait, és visszarepít egy nosztalgikus, régmúlt évekbe az egész iskola. Kellemes elmélkedésemet azonban megszakítja az, hogy érzem, a ciőmmel belelépek egy nagyon is furcsán nyúlós rágóba.
- Chikuso...  - csúszik ki a számon a nem túl finom szófordulat és örülök, hogy nincs a közeleben sneki, aki hallaná, bár kétlem, hogy sokan értenék is a jelentését. Bár sosem lehet tudni. Kicsit egy helyben topogok, hogy hátha sikerül megszabadulni a rágóból. Nem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténik velem pont most. nehezen lehet kihozni engem a sodromból általában nyugost természtem van, de az elmúlt pár nap kicsit kifordított önmagamból.
Végül csak összeszedem magam, és igyekszem továbbra is méltóságteljesen lépdelni a macskaköves úton, ám ahogy megbillantom a kedves Willow-san mosolygós arcát. Inkább elfelejtem a kellemetlen élményemet és kedvesen mosolyogva meghajolok előtte, és mivel még nem volt alkalmunk jobban találkozni személyesen, kissé formálisan köszöntöm.
- Hajimemashite, Yoroshiku onegaishimasu. Még nem találkoztunk személyesen, Hana Tachibana vagyok - mutatkozom be mellékesen és barátságosan mosolygok a professzorra. Már alig várom, hogy megmutassa a szobámat, a fejemben már mindent el is terveztem, hogy tradicionális japán szobám lesz. Miután ő is bemutatkozott, belépek vele együtt a terembe, és hagyom, hogy körbe vezessen.
- Mióta tanít tanérként, Willow-san? - kédezem kíváncsian. Mindig is csonáltam az elkötelezett embereket, akik sok évig képesek egy munkahelyen lenni, mivel úgy érzik megtalálták a  tökéletes állást. Én még 28 éves fejjel is csak keringek a nagyvilágban, keresve valamit, amit még én sem tudom, hogy mi az.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 08. 23. - 11:57:51 »
0

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Nagyon várom már ezt a találkozást. Nem véletlen az sem, hogy mindent megszakítok, amit még a nyár ezen részére terveztem. A motort Roxmorts határában parkolom le, valószínűleg csak egy napra szól ez a kérés az igazgató nőtől. De akkor is. Ms. Tachibana már akkor felkeltette a figyelmem, mikor a professzori meghallgatások voltak. Óh, ha belegondolok, hogy milyen volt az enyém, akkor elfog a nosztalgia. De most vissza a jelenhez. A házimanók már régen elkészítették a süteményt és a teát. Szóval becsukom a nagyterem ajtaját és megindulok a kapu felé.
Nosztalgikus élmény minden egyes alkalommal, mikor a Roxmortsba vezető úton haladok végig. Már tanárként is megtettem párszor, most mégis inkább arra gondolok, hogy milyen volt diákként. Merthogy a találkozás miatt inkább ez az érzés kerít hatalmába. Meg is igazítom kicsit a bőrkabátom és a mellényem. Nem gondolom, hogy talárban kellett volna mutatkoznom, még nincs iskolaidő, és ha a hölgy mégis hiányolná, akkor majd kimentem magam valahogyan.
Az is igaz, hogy eddig nem volt ilyen feladatom, szóval ennek is lehet köze ehhez az egészhez. Nem gondolom, hogy bármit elronthatnék, de az is biztos, hogy képes vagyok bármit egyetlen szóval elrontani. Végérvényesen. Mondjuk ezúttal annyira azért talán nem, hogy elüldözzem innen. Elmosolyodok, mikor meglátom közeledni az úton. Nos, soha nem értettem a nőknél ezt a magassarkú cipő dolgot. Kényelmetlenek és alig lehet benne menni. De ők tudják, ezt már igazán rájuk hagyhatom. Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy nagyon csinos.
Öhm… teljesen bambának érzem magam, mert fogalmam sincs, hogy miért hajol meg előttem. Meg abban se vagyok biztos, hogy nem küldött el éppen a fenébe. Azta, ez aztán az érdekes kapcsolat indítás.
- Örülök a megismerkedésünknek, Willow Fawcett vagyok.
Kicsit esetlenül, de én is meghajolok. Nem tudom jól csinálom-e, de ha esetleg ez a szokás, akkor felveszek a jelenlétében egy újabbat.
Felkísérem a kastélyba, ahol először a nagyterem felé vezetem. Út közben nem nagyon esik szó közöttünk, de ennek lehet az is az oka, hogy inkább arra koncentrálok, időben sikerüljön elkapnom, ha esetleg elesne.
 - Nos, egy rövid időt leszámítva, mikor is magántanárként dolgoztam, igazából két éve. Egészen addig nem találtam a helyem a világban, és valamilyen szinten még most sem. Pont ezért az összes lehetséges időt a tudásom bővítésére szánom és a világ bejárását egy motoron.
Nem tudom, hogyan viszonyul a varázstalanok dolgaihoz, de remélem, hogy nem elutasító ezzel kapcsolatban.
- Magát miért ezt a pályát választotta?
Egy olyan törékeny nő, mint amilyennek Ms. Tachibana tűnik, lehet, hogy nem a legmegfelelőbb hely a Roxfort. Persze, ha tud rendet tartani, akkor nem lesz itt semmi baj.
- Mielőtt megmutatom a szobáját, had hívjam meg egy kis beszélgetésre és teára, süteményre ide a Nagyterembe.
Abba az irányba vezetem, de leesik az állam, mikor meglátom a felborult csészéket és kannát, meg a sütemények is legalább olyan rossz állapotban vannak, mintha most készülnék belőlük valamilyen moslékot csinálni. Mégis mi a fene történt itt?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


löttykeverő; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 08. 31. - 23:50:42 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Willow-san igazán férfiasan fest a motoros bőrkabátos megjelenésével, bár magamban némi riadalmat kelt, ugyanis arra a férfira emlékeztetett hirtalan minden porcikája, bár nagy erőt véve magamon nem mutattam ki a félelmemet az arcomon. Ha semmi gyanúsat nem csinál felesleges lenne elronatni a kezdeti első benyomást fura grimaszokkal, szóval óvatosan bár, de kedvesem üdvözlöm.
- Örülök a megismerkedésünknek, Willow Fawcett vagyok.
Pillant rám zavartam, majd kisvártatva meghajol.
- Oh, nem szükséges viszonozni, Willow-san, csak tudja, a magam szokásainak a rabja vagyok. Nem lennék önmagam, ha nem köszönnék így az embereknek, viszont nem várom el ugyan ezt senkitől. Nem szeretném, ha kellemetlenségére esne - mosolygok rá, bár jól esik, hogy igyekszik rugalmas lenni, és barátságoss teszi a kezdeti riasztó külsejét.
Kellemes érzés fog el, ahogy az épületben sétálunk, és annyira hatalmába kerít a nosztalgia, hogy megszólalni is elfelejtek, inkább csak követem Willow-sant. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is visszatérhetek ide. És vajon meddig leszek itt? Reméltem, hogy nem hagyom itt egy hónap után...
 - Nos, egy rövid időt leszámítva, mikor is magántanárként dolgoztam, igazából két éve. Egészen addig nem találtam a helyem a világban, és valamilyen szinten még most sem. Pont ezért az összes lehetséges időt a tudásom bővítésére szánom és a világ bejárását egy motoron.
Mosolyogva hallgatom, ám a motor elbizonytalanít. Nem szerettem, hogy mindig ugyan az az alak ugrik be. Bár meg kell hagyni, Willow-san nem éppen az ikertestvére neki... Szerencsére... Annyira azért józan vagyok,  hogy el tudjak vonatkoztatni. Határozottan kopogok a magassarkúmban, és bár nem látszik, satbilan uralom a lépteimet.
- Én sem találom a helyemet a világban... A legtöbb munkahelyemet otthagytam 2-3 hónap után. Nem is beszélve arról a sok félbehagyott egyetemi képzésről... - halkan sóhajtok. - De talán ez az állás megmarad. A tudás bővítése meg nagyszerű dolog - villanyozódom fel. - Bár nagyon szeretem a mugli dolgokat, a motor nem túl kellemes emlékeket idéz fel bennem. De ne értse félre, az említéstől és a látványától nem kell félteni - húzom ki magam magabiztosan, majd elmosolyodom. -  Igazán szenvedélyes tanár lehet, Willow-san. Miért pont a Roxfortot választotta? - kérdezem kíváncsian.
- Maga miért ezt a pályát választotta?
Elgondolkodom, hogy mégis miféle választ adjak. Shouta miatt? Hogy ha már az én gyermekemet nem nevelhetem fel sohasem, talán másokra kicsit hatással lehetek? Sóhajtok, majd igyekszem őszintén válaszolni.
- Szeretem, ha az emberek kérdeznek,és én maximálisan átadhatom nekik a tudásomat. Mindig is szerettem a gyerekeket, és jól esik látni, ahogy felcseperednek. De azért nem vagyok olyan vajszívű,szerencsére tanítottam mugli iskolában is, így van némi tapasztalatom.
A nagyterem elé érve megállunk, és Willow-san felém fordul.
- Mielőtt megmutatom a szobáját, had hívjam meg egy kis beszélgetésre és teára, süteményre ide a Nagyterembe.
- Ez nagyszerűen hangzik, Willow-san - mosolyodom el és kissé félrebillentem a fejem. Szerettem a teás süteményezős beszélgetést, a családom emlékét idézte fel bennem.
Ám qhogy belépünk a terembe, valami mérhetetlenül hatalmas, kaotikus őskáosz fogad minket. Lebegő tányérok és házimanók, randalírozó kanalak, és kockacukrok, szerteszét folyó, értékes tea, és egy Willow-san felé repülő sütemény,mely elegánsan landol a mellkasán.
- Yare, yare - sietek a segítségére. Azért mert volt egy négy éves kisfiam, iagzán járatos lettem a háztartási bűbájok terén, így gyorsan eltűntettem a foltokat Willow-san ruhájáról. Ám éppen, hogy kész lettem valaghonnan felölről rámlönnyet és beterített egy lebegő csészéből kiömlő tea.
- Mattakuu! - sóhajtok, majd igyekszem magam is tisztára varázsolni, abban reménykedve, hogy nem pottyan a fejemre egy manó.
- Iagzán izgalmas teázásnak néz ki, ugye? - pillantok idegesség nélkül a professzorra. - Mégis mi a manó történik itt? Ez lenne a Szeszély? - kérdezem, és közben fogalmam sincsen, hogyan is kellene ezzel a helyzettel megbírkózni, bár kifelé igen csak magabiztosnak tűnök
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 08. - 23:36:31 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Most mondjam azt, hogy soha nem fogok kiigazodni a nőkön? Áh, ez nem lenne igaz, vagy ha mégis, akkor sem ez lesz az, ami miatt elvetek egy kósza gondolatot vagy megtartok. Márpedig az nem eléggé kósza, hogy ha Hana lesz a professzor társam, akkor mindent meg akarok tudni a kultúrájáról. Mert ha ő is beilleszkedett, megtanult mindent a miénkről, akkor én sem leszek rest ugyanezt tenni.
- Én szeretném. Nem kellemetlen, csak új. És érdekel. Szeretném megtanulni, hogy megfelelő tisztelettel tudjam köszönteni majd, ha összefutunk a Roxfortban. Mert akármi is legyen, és tán elsőre úgy tűnhet, hogy el tudjuk kerülni egymást, egyébként lehetetlen.
És tényleg így van. Még Lutece sem tudott elszökni előlem, pedig nagyon rajta voltunk mind a ketten. Most már viszont, hogy nincs itt – amit csak részben sajnálok – sokkal nyugodtabb és könnyebb az életem. Fogalmam sincs mi ütött abba az alakba, mikor már próbáltam kibékülni vele a saját diákéveink után. De most nem is ez a lényeg, hanem a mellettem lépkedő hölgyemény. Figyelek minden szavára, hiszen fontosak.
- Sajnálom, akkor nem említem többet a motort – kicsit azért lelomboz ez az információ. – Miért hagyta ott őket? Nem bírta a diákokat? Milyen képzések voltak? A Roxfort mellett végül is lehetőség van rá, hogy befejezze őket, amennyiben úgy alakul.
Ez tényleg különlegessé teszi a nőt, és bevallom, talán még sokkal jobban elveszett, mint én. Mert végül is, erre már lehetne azt is mondani, hogy elveszett, én csak szimplán nem tudok megmaradni a fenekemen. Már most is érzem, hogy túlságosan meg vagyok kötve a Roxforttal, mennem kéne, utazni, felfedezni az ismeretlent, de azt hiszem, egyelőre még tudok megálljt parancsolni magamnak.
- Ez furán fog hangzani, de szerintem engem a Roxfort választott. A háború után megüresedett az életem. Addig alkalmi munkáim voltak, amik soha nem tatottak pár évnél tovább. A harcok után még ennyire sem találtam a helyem. Akkor még volt Londonban egy lakásom, oda tartottam, mikor a kezembe akadt egy Próféta. Ott láttam meg a hirdetést és „Mit veszthetek?” kérdés feltétele mellett elküldtem McGalagonynak az önéletrajzom.
A többi meg már történelem. Itt tanítok és a londoni lakásom sincs meg. Mondjuk azt nem bánom, csak a gond volt vele. Több, mint amennyi hasznot hozott a számomra, és mint utólag kiderült, Esmének sokkal jobban kellett a pénz, mint ahogy nekem. Csak tudnám mi történt vele, hogy úgy menekült a régi lakásából. Egyszer majd rákérdezek.
- Pont ezmiatt a gyerekkekkel való foglalkozás miatt gondoltam én meg magam majdnem, mikor jelentkeztem. Nem mondanám, hogy szeretek velük foglalkozni, inkább csak szeretem őket terelgetni. Aztán valakit lehet, valakit nem.
A nagyterem felé vezetem. Tudnék még beszélni arról, hogy milyenek a kapcsolataim a gyerekekkel, de nem fogok. Nem akarom magamtól elijeszteni mindjárt az első napon. A végén még megkérdőjelezi, hogy mit keresek itt, és ha úgy alakul, akkor a végén még én magam is. Most viszont térjünk majd át a lényegre. A teázás és a beszélgetés. Legalábbis ez lenne a lényeg, ha a Nagyterem nem áll a feje tetejére. Majdnem tátott szájjal állok az ajtóban, de még szerencse, hogy nem, mert akkor talán nem a ruhámnak, hanem a számba repül az a sütemény darab.
Elönt a méreg, nem akarom elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, hiszen így minden előkészületem a semmivé lesz. Lenézek a hölgyre, ahogy éppen a sütemény maradványait tünteti el a ruhámról és elszáll a mérgem. Nem éri meg, hiszen tudok kérni a konyháról másik süteményt, a saját irodámban is van még, és ez a nő itt nem láthatja meg ezt az arcom.
- Nos, igen, ez a Szeszély. Máris bemutatkozott. És ez csak a kezdet.
Megfogom a saját pálcám, és igyekszem eltüntetni a foltokat a ruhájáról. Kicsit megszárítani. Azt hiszem, a nagytermet most hagyjuk inkább, mert egy ideig biztos nem fog alább hagyni a randalírozás. Előbb azonban kiszabadítok néhány manót, hogy ők ne repkedjenek jobbra-balra, legalább.
- Menjünk fel az irodámba ahhoz a beszélgetéshez. Vagy mit szólna inkább egy piknikhez a parkban?
Azt hiszem a szép időt kihasználva inkább ez utóbbi felé terelem majd a lehetőséget, ezért szólok is a házimanónak, hogy készüljenek össze a tó partján egy kis teával és süteménnyel. Ha kell, akkor hozzák ki a szobámból a saját készítésüeket. De ehhez előbb megmutatom Hana szobáját. Nem akarom össze-vissza rángatni. Pontosabban ezt döntse el ő inkább.

- A piknik előtt vagy után mutassam meg a szobáját?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


löttykeverő; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 10. - 00:13:15 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Yare, yare. Azt hiszem túls sok bonyodalmat okoztam ezzel a megjegyzésemmel, mert némi zavartság jelent meg az arcán, de én tényleg nem szeretnék ezzel senkinek sem gondot okozni. Hm, már megint ez a tipikus japános hozzáállás, hogy mi senkinek nem akarunk gondot okozni. Mattakuuuu, gyerünk, Hana legyél kicsit kevésbé karót nyelt.
- Én szeretném. Nem kellemetlen, csak új. És érdekel. Szeretném megtanulni, hogy megfelelő tisztelettel tudjam köszönteni majd, ha összefutunk a Roxfortban. Mert akármi is legyen, és tán elsőre úgy tűnhet, hogy el tudjuk kerülni egymást, egyébként lehetetlen.
ENnek rettenetesen örülök, mert nem érzi kellemetlennek, maximum csak a megjegyzésemet, másrészt minidg örülök, ha a kultúrámról mesélhetek. Otthon a szüleim japánul bezsélgettek velem, és mindnet, még az ünnepeket is a mi hagyományaink szerint ültük meg. Bár kicsit megborzongok az utolsó mondatára, olyan érzésem van, mintha ez azt jelentené, hogy sokszor szeretne velem találkozni. Bár tanérok vagyunk, de valahogy furcsán cseng, és egy kicsit még zavarba is hoz. Jobban belegondolva kellemes kiállású férfi, de elsőre nem igazodom ki rajta. És nem engedem meg magamnak, hogy vak legyek. Nem játszahtom el megint magam.
- Yokatta, Willow-san, kedztem azt hinni, hogy csak kellemetlenséget okozok, de akkor határozottan megkönnyebültem - mosolygok rá. - Szívesen mesélek bármiről, és remélem elegendő tudással rendelkezem hozzá - teszem hozzá szerényen.
- Sajnálom, akkor nem említem többet a motort. Miért hagyta ott őket? Nem bírta a diákokat? Milyen képzések voltak? A Roxfort mellett végül is lehetőség van rá, hogy befejezze őket, amennyiben úgy alakul.
Azt hiszem picit túlreagálta a dolgot, szerintem nem kapok mugli szavakkal élve infarktust, ha meglátok egyet, vagy ha kiajtik a nevét a szájukon az emberek. Eszembe jut, hogy enyi erővel nevezhetnénk Tudjukminek is. Megköszürölöm a torkom, hogy a nevetésemet visszatartsam. Érdekes érzelmeket hoz ki belőlem Willow-san. Yare, yare de sok kérdés.
- A motorról való beszélgetéstől még nem lesznek rémálmaim, Willow-san - váaszolom kedvesen, majd veszek egy nagy lélegzetet. - Nehezen találom a világban a helyem. Nem tudom mit kéne csinálnom, túl hamar beleunok. Volt valami az életemben, ami egy ideig kitöltötte ezt az űrt, de... - elhalgatok. Mikor fogok tudni másoknak Shoutáról bezsélni zokogás nélkül? nem tudom. Most csak annyit teszek, hogy elhalgatom. Méég ha nem a legjobb dolog is, letagadni a gyermekem. Gombóc lesz a torkomon, de erősen folytatom. - nem tartott örökké. Utána szátcsúsztam, és mindenfélét kipróbálva kerestem a helyem. tanultam rövid ideig Kríziselhárítást, Lénygondozói Szakot, és Gégési medimágusképzást végeztem el. Nem nagy dolog, de valamit muszály volt. Meg a munkahelyekkel is ez volt a helyzet. A diákokkal jól kijövök. De... valamit felidéznek bennem, ami nehéz. De talán most erőre kapok - mondom határozott és őszinte lelkesedéssel. - És mi a helyzet magával, Willow-san. Szereti a tanítást, vagy valami mást akarna inkább? - kérdezem kíváncsian.
Ahogy Willow-san mesélt kicsit úgy érzem az útkeresésben talán egy a végzetünk, bár ez nagyon költőien hangzik. Talán még hasonlítunk is. ELveszettség. Igen, tudom milyen érzés. Nem találni önmagunkat, és csak úgy létezni a világban.
- ELveszve a világban... kurushii  - teszem hozzá talán a kelleténél jobban lelombozódva, de aztán gyorsan megemberelem magam. - De talán meg volt az oka, hogy a "Roxfort találta meg" - teszem hozzá bíztatóan. Bár pont én mondom. AKi elvesztette a gyerekét, hogy minden okkal történik... Nem, azt nem tudom erre fogni. képtelen vagyok rá.
- Pont ezmiatt a gyerekkekkel való foglalkozás miatt gondoltam én meg magam majdnem, mikor jelentkeztem. Nem mondanám, hogy szeretek velük foglalkozni, inkább csak szeretem őket terelgetni. Aztán valakit lehet, valakit nem.
- Óh, igen, néha nagyon nehéz velük. De ez teszi iagzán mókássá - nevetek fel. Soutánál rosszcsontabb és makacsabb gyerekkel nem volt még dolgom, de talán én kényeztettem el így. Sajnos nem láthatom milyen idősebben, de talán ő is a klasszikus lázadó lenne. Talán a Griffendélbe került volna.
Őszintén ez a kavarodás a nagyteremben inkébb tűnik nekem viccesnek, mint katasztrófálisnak, bár tudom jól, hogy nem szabad a Szeszéllyel kesztűs kézzel bánni.
- Yare, yare, mintha csak... - Shouta - gyerekek garázdálodtak volna itt - húzódik újra mosolyra a szám majd miközben zavarba jövök attól, hogy Willow-san segít megszárítkózni, próbálom könnyedén megnyugtatni - Nos, szerencsére nem történt nagyobb baj és nem sérült meg senki, bár talán a manók frászt kaphattak - jegyzem meg. AZt hiszem rég nem bezséltem ilyen szófordulatokban. Furcsa eg nap a mai.
- Menjünk fel az irodámba ahhoz a beszélgetéshez. Vagy mit szólna inkább egy piknikhez a parkban?
Óh, piknik. Imádom a pikniket. Eszebe jut, a cseresznyevirágzás idejében tett régi emlék a családommal. Pokróc. cseresznyevirág ízű tea, amibe belehullanak a cseresznyeszirmok, mindeki bezsélget, együtt vagyunk és élvezzük a látványt, a természet szépségét. Ahogy belelohalom magam ebbe az emlékbe, teljesenn álmodozó arckifejezésem lehet, ahogy a messzeségbe nézek. Még Shutával is elmentem egyszer, amikor három éves volt.
Válaszolni sem tudok, de Willow-san hangja kizökkent a valóságba, és visszahoz Roxfortba.
- A piknik előtt vagy után mutassam meg a szobáját?
Nem vagyok új lány, hogy ne vegyem észre a jeleket, és nagyon bájossá teszi a professzort a piknik felé való terelgetés.
- Természetesen nagyon örülnék a pikniknek - válaszolom örvendezve. - Nem lesz sokáig ilyen szép kellemes időnk, ebben a félévben, tényleg ki kell hazsnélni. Imádom a pikniket, sok szép elmlék kötődik hozzá. Akár teát is varázsolhatok hozzá, ha van hozzávaló a konyhán - már hogy ne lenne, Hana.
Szóval el is indulunk a helyzín felé, és mikor megtaláljuk az ideálisat, és letelepszünk valami rlytélyes ok folytán már szinte minden "meg van terítve". Nagyon előre látó ez a Willow-san.
- Őszintén szólva meglepődtem, hogy egy ilyen körbevezetést kapok a Roxforttól - hozom fel a témát, miközben nekiállok az odakészített teásdolgokkal a teaszertartásba. Haha-ue gésaként profi szinten tudta a dolkok mikéntjét, nekem pedig mindent megtanított, és remélem nem szól bele megint a Szeszély ebbe a kellemes pillanatba.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 09. 14. - 18:38:38 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás. Nem tudom miért izgulok annyira, hiszen csak meg kell mutatnom valakinek az irodáját. Még akkor is, ha az a valaki valójában egy csodálatosan szép nő. Érdekes, olyan, aki mellett mindig érne valami meglepetés. De nem is értem miért gondolkodok én ezen. Ő a kollégám. Mit szólna bárki is, ha mi itt egymás mellett… De mégis… Mi köze van hozzá bárkinek is?
Most még korai erre gondolni. Szeretném először tényleg megmutatni neki mindent, és kicsit jobban megismerni. Ki tudja, talán nem is illünk össze annyira. Majd kiderül legyen így, vagy legyen úgy, nem számt. De olyan nagyon aranyos, nem tehetek róla, hogy levesz a lábamról. Szomorúan hallom, hogy bár volt valami, ami kitöltötte az űrt az életében, mostanra már nincs meg. Érdekes viszont, hogy ennyire nem találja a helyét a világban. Tudom, hogy én se vagyok egy könnyű eset, amit az is bizonyít, hogy mennyi állásom volt életem során, de azért Hana sem panaszkodhat. Vajon ez egy újabb jel arra, hogy összeillünk. Hogy talán egymásnak ki tudnák tölteni azt az űrt?
- A kríziselhárítás jól hangzik, lesz lehetősége a Roxfortban, hogy alkalmazza.
Ebben az intézményben tényleg fel kell készülni mindenre, különben túl sok meglepetés érheti az embert. Szerencsére azt nem felejtettem el, hogy mindig van választása az embernek. Szóval, ha valamit nem akarnék csinálni, akkor azt nem is csinálnám. Még ha füstölgő pálcát tartanak a fejemhez sem.
- Igen, szeretem. A tanítás kihívás elé állít, amit le kell gyűrnöm. A Roxfort önmagában kihívás elé állít, de most a Szeszély idején még inkább próbára tudja tenni az embert.
És akkor el is jutunk a Nagyteremig, ahol a Szeszély volt olyan kedves és bemutatkozik. Szerencsére nem esik nagyobb kár bennünk, a sütemény meg már más kérdés. Remélem, a konyhában vagy a szobámban nem csapott le a Szeszély, így legalább az ott lévő sütemények megmaradtak. Most azért áldom az eszem, hogy pár darabot haza akartam vinni magammal. Gyorsan fel is ajánlom, hogy menjünk az irodámba, de aztán meggondolom magam magam. Szólok a házimanóknak, hogy készítsék fel a parkot egy kis piknikre. Addig, ha kell, akkor megmutatom a szobáját. Végül is ezért jött ide, és nem azért, hogy az én locsogásomat hallgassa.
Örülök neki, hogy a pikniket választja. Szinte felcsillannak a szemeim a hír hallatán. A karom tartom, hogy kivezethessem a tó partjára.
- Valóban, itt hamar elromlik az idő. Talán mire jövünk elsején a diákokkal együtt, akkor már esni fog. Nem lehet tudni előre.
Meg azt sem, hogy utána talán lesz még időnk arra, hogy kicsit kettesben töltsünk időt. Vagy legalábbis egy kis pikniket tartsunk. Még annak se lennék ellene, ha a diákok is csatlakoznának hozzánk.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz tea is. A konyhán már felkészültek a tanévre, de ha mégsem, akkor a szobámban is van egy kevés.
Nem csalódok a házimanókban, mire odaérünk a tóparthoz, addigra már minden kész. Van sütemény, és van tea is. Többféle is. Magamban meghálálom ezt a manóknak, majd miután Hana letelepedik, én is követem a példáját. Leveszem a cipőm, mert azzal mégse akarok rálépni a puha anyagra, majd minden figyelmem a hölgyre és mozdulataira összpontosítom. Teljesen mások, így nem meglepő, hogy a végeredmény is más lesz.
- Arra gondoltam, hogy ön és én összefoghatnánk a diákok érdekében. Minden évben hirdetek párbaj szakkört, ahol kicsit mélyebben el tudják sajátítani a védelem és adott esetben a támadás fortéjait is. Arra gondoltam, hogy… - kicsit elbizonytalanodok, ahogy a szemébe nézek. – hogy talán ön ismer olyan átkokat és bűbájokat, amiket a Roxfortban hivatalosan nem tanítunk. Ez lehetne a fő cél akkor…
A hangom kicsit elhalkul a végére. Ahogy észrevettem, nem igazán támogatja az erőszakot és bármi olyat, ami erőszakos, talán ez sem tetszik majd neki. Csak remélni tudom, hogy tévedek, mert még egy baklövésből nem tudnék kikecmeregni. Akkor nagyon elásnám magam, és esélytelen lenne a hódításom.

- És komolyan gondoltam azt is, hogy szeretném megismerni magát úgy mindenestül. Ez a különleges teakészítés, amivel eddig nem találkoztam, szintén a családja öröksége?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 23:34:11
Az oldal 0.057 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.