+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Hana Tachibana (Moderátor: Hana Tachibana)
| | | | | |-+  Szeszélyes randalírozás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szeszélyes randalírozás  (Megtekintve 436 alkalommal)

Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 08. 08. - 10:50:08 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Mattakuuu...
Ez a front egyszerűen szörnyen megviselt az utóbbi időben. És az idő is rátesz egy hatalmas lapáttal. Olyan elviselhetetlen szédelgés és fejfájás kínoz már a fülled, esős Lundonban, ahol ez épületek nyomják a meleget és az embert szíven döfi, ha kilép. és az eső. AMinek frissítőnek és kellemesnek kéne hatnia, nem más, mint egy langyos szemerklélés, ami cseppet sem dob fel az időjáráson.
Aztán végül úgy döntök, nem halogatok tovább, kikeerek valami bájitalt erre a szörnyű szenvedésre, amit leművelek otthon, amikor váratlanul kapok egy baglyot a Roxforttól. Első pillanatban azt hiszem infarktust kapok, a szívem és a tüdőm egyenesen leliftezett a gyomromba. Sosem viseltem túl jól a hivatalos iratok érekzését. Mindet félre téve elvettem a levelet a bagolytól, és a pompás madarat cirógatva olvasni keztdem a sorokat. Az igazgató helyettes írta, aki felkért, hogy vegyek részt vele egy kis beszélgetésen és körbevezetésen a Roxfortban.
- Ohh, sugoii desu! - sóhajtok boldogan, és meg is írom gyorsan a választ, hogy néhány napon belül érkezem, amikor végre enyhül a fejfájásom.

\(≧▽≦)/ \( ̄▽ ̄)/


Szeretek úgy öltözködni, hogy kihangsúlyozza a nőies vonásaimat, és bár nincs sok és nincs jó tapasztalatom a férfiakkal, így mintha csak jelezném feléjük, hogy igen így nézek ki, de ugyan akkor nem leszek sose a játékszerük, akin uralkodhatnak. És akit irányíthatnak. Ez csupán egy üzenet. Nőies magabiztossággal, és finom léptekkel igyekezem az iskola épülete felé, mélyen belélegezve  afriss vidéki levegőt. Olyan jó lesz itt élni. A kellemes vidéki levegőt szívni. Érzem ahogy kitisztul, hallgatom a természet hangjait, és visszarepít egy nosztalgikus, régmúlt évekbe az egész iskola. Kellemes elmélkedésemet azonban megszakítja az, hogy érzem, a ciőmmel belelépek egy nagyon is furcsán nyúlós rágóba.
- Chikuso...  - csúszik ki a számon a nem túl finom szófordulat és örülök, hogy nincs a közeleben sneki, aki hallaná, bár kétlem, hogy sokan értenék is a jelentését. Bár sosem lehet tudni. Kicsit egy helyben topogok, hogy hátha sikerül megszabadulni a rágóból. Nem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténik velem pont most. nehezen lehet kihozni engem a sodromból általában nyugost természtem van, de az elmúlt pár nap kicsit kifordított önmagamból.
Végül csak összeszedem magam, és igyekszem továbbra is méltóságteljesen lépdelni a macskaköves úton, ám ahogy megbillantom a kedves Willow-san mosolygós arcát. Inkább elfelejtem a kellemetlen élményemet és kedvesen mosolyogva meghajolok előtte, és mivel még nem volt alkalmunk jobban találkozni személyesen, kissé formálisan köszöntöm.
- Hajimemashite, Yoroshiku onegaishimasu. Még nem találkoztunk személyesen, Hana Tachibana vagyok - mutatkozom be mellékesen és barátságosan mosolygok a professzorra. Már alig várom, hogy megmutassa a szobámat, a fejemben már mindent el is terveztem, hogy tradicionális japán szobám lesz. Miután ő is bemutatkozott, belépek vele együtt a terembe, és hagyom, hogy körbe vezessen.
- Mióta tanít tanérként, Willow-san? - kédezem kíváncsian. Mindig is csonáltam az elkötelezett embereket, akik sok évig képesek egy munkahelyen lenni, mivel úgy érzik megtalálták a  tökéletes állást. Én még 28 éves fejjel is csak keringek a nagyvilágban, keresve valamit, amit még én sem tudom, hogy mi az.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 08. 23. - 10:57:51 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Nagyon várom már ezt a találkozást. Nem véletlen az sem, hogy mindent megszakítok, amit még a nyár ezen részére terveztem. A motort Roxmorts határában parkolom le, valószínűleg csak egy napra szól ez a kérés az igazgató nőtől. De akkor is. Ms. Tachibana már akkor felkeltette a figyelmem, mikor a professzori meghallgatások voltak. Óh, ha belegondolok, hogy milyen volt az enyém, akkor elfog a nosztalgia. De most vissza a jelenhez. A házimanók már régen elkészítették a süteményt és a teát. Szóval becsukom a nagyterem ajtaját és megindulok a kapu felé.
Nosztalgikus élmény minden egyes alkalommal, mikor a Roxmortsba vezető úton haladok végig. Már tanárként is megtettem párszor, most mégis inkább arra gondolok, hogy milyen volt diákként. Merthogy a találkozás miatt inkább ez az érzés kerít hatalmába. Meg is igazítom kicsit a bőrkabátom és a mellényem. Nem gondolom, hogy talárban kellett volna mutatkoznom, még nincs iskolaidő, és ha a hölgy mégis hiányolná, akkor majd kimentem magam valahogyan.
Az is igaz, hogy eddig nem volt ilyen feladatom, szóval ennek is lehet köze ehhez az egészhez. Nem gondolom, hogy bármit elronthatnék, de az is biztos, hogy képes vagyok bármit egyetlen szóval elrontani. Végérvényesen. Mondjuk ezúttal annyira azért talán nem, hogy elüldözzem innen. Elmosolyodok, mikor meglátom közeledni az úton. Nos, soha nem értettem a nőknél ezt a magassarkú cipő dolgot. Kényelmetlenek és alig lehet benne menni. De ők tudják, ezt már igazán rájuk hagyhatom. Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy nagyon csinos.
Öhm… teljesen bambának érzem magam, mert fogalmam sincs, hogy miért hajol meg előttem. Meg abban se vagyok biztos, hogy nem küldött el éppen a fenébe. Azta, ez aztán az érdekes kapcsolat indítás.
- Örülök a megismerkedésünknek, Willow Fawcett vagyok.
Kicsit esetlenül, de én is meghajolok. Nem tudom jól csinálom-e, de ha esetleg ez a szokás, akkor felveszek a jelenlétében egy újabbat.
Felkísérem a kastélyba, ahol először a nagyterem felé vezetem. Út közben nem nagyon esik szó közöttünk, de ennek lehet az is az oka, hogy inkább arra koncentrálok, időben sikerüljön elkapnom, ha esetleg elesne.
 - Nos, egy rövid időt leszámítva, mikor is magántanárként dolgoztam, igazából két éve. Egészen addig nem találtam a helyem a világban, és valamilyen szinten még most sem. Pont ezért az összes lehetséges időt a tudásom bővítésére szánom és a világ bejárását egy motoron.
Nem tudom, hogyan viszonyul a varázstalanok dolgaihoz, de remélem, hogy nem elutasító ezzel kapcsolatban.
- Magát miért ezt a pályát választotta?
Egy olyan törékeny nő, mint amilyennek Ms. Tachibana tűnik, lehet, hogy nem a legmegfelelőbb hely a Roxfort. Persze, ha tud rendet tartani, akkor nem lesz itt semmi baj.
- Mielőtt megmutatom a szobáját, had hívjam meg egy kis beszélgetésre és teára, süteményre ide a Nagyterembe.
Abba az irányba vezetem, de leesik az állam, mikor meglátom a felborult csészéket és kannát, meg a sütemények is legalább olyan rossz állapotban vannak, mintha most készülnék belőlük valamilyen moslékot csinálni. Mégis mi a fene történt itt?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 08. 31. - 22:50:42 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Willow-san igazán férfiasan fest a motoros bőrkabátos megjelenésével, bár magamban némi riadalmat kelt, ugyanis arra a férfira emlékeztetett hirtalan minden porcikája, bár nagy erőt véve magamon nem mutattam ki a félelmemet az arcomon. Ha semmi gyanúsat nem csinál felesleges lenne elronatni a kezdeti első benyomást fura grimaszokkal, szóval óvatosan bár, de kedvesem üdvözlöm.
- Örülök a megismerkedésünknek, Willow Fawcett vagyok.
Pillant rám zavartam, majd kisvártatva meghajol.
- Oh, nem szükséges viszonozni, Willow-san, csak tudja, a magam szokásainak a rabja vagyok. Nem lennék önmagam, ha nem köszönnék így az embereknek, viszont nem várom el ugyan ezt senkitől. Nem szeretném, ha kellemetlenségére esne - mosolygok rá, bár jól esik, hogy igyekszik rugalmas lenni, és barátságoss teszi a kezdeti riasztó külsejét.
Kellemes érzés fog el, ahogy az épületben sétálunk, és annyira hatalmába kerít a nosztalgia, hogy megszólalni is elfelejtek, inkább csak követem Willow-sant. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is visszatérhetek ide. És vajon meddig leszek itt? Reméltem, hogy nem hagyom itt egy hónap után...
 - Nos, egy rövid időt leszámítva, mikor is magántanárként dolgoztam, igazából két éve. Egészen addig nem találtam a helyem a világban, és valamilyen szinten még most sem. Pont ezért az összes lehetséges időt a tudásom bővítésére szánom és a világ bejárását egy motoron.
Mosolyogva hallgatom, ám a motor elbizonytalanít. Nem szerettem, hogy mindig ugyan az az alak ugrik be. Bár meg kell hagyni, Willow-san nem éppen az ikertestvére neki... Szerencsére... Annyira azért józan vagyok,  hogy el tudjak vonatkoztatni. Határozottan kopogok a magassarkúmban, és bár nem látszik, satbilan uralom a lépteimet.
- Én sem találom a helyemet a világban... A legtöbb munkahelyemet otthagytam 2-3 hónap után. Nem is beszélve arról a sok félbehagyott egyetemi képzésről... - halkan sóhajtok. - De talán ez az állás megmarad. A tudás bővítése meg nagyszerű dolog - villanyozódom fel. - Bár nagyon szeretem a mugli dolgokat, a motor nem túl kellemes emlékeket idéz fel bennem. De ne értse félre, az említéstől és a látványától nem kell félteni - húzom ki magam magabiztosan, majd elmosolyodom. -  Igazán szenvedélyes tanár lehet, Willow-san. Miért pont a Roxfortot választotta? - kérdezem kíváncsian.
- Maga miért ezt a pályát választotta?
Elgondolkodom, hogy mégis miféle választ adjak. Shouta miatt? Hogy ha már az én gyermekemet nem nevelhetem fel sohasem, talán másokra kicsit hatással lehetek? Sóhajtok, majd igyekszem őszintén válaszolni.
- Szeretem, ha az emberek kérdeznek,és én maximálisan átadhatom nekik a tudásomat. Mindig is szerettem a gyerekeket, és jól esik látni, ahogy felcseperednek. De azért nem vagyok olyan vajszívű,szerencsére tanítottam mugli iskolában is, így van némi tapasztalatom.
A nagyterem elé érve megállunk, és Willow-san felém fordul.
- Mielőtt megmutatom a szobáját, had hívjam meg egy kis beszélgetésre és teára, süteményre ide a Nagyterembe.
- Ez nagyszerűen hangzik, Willow-san - mosolyodom el és kissé félrebillentem a fejem. Szerettem a teás süteményezős beszélgetést, a családom emlékét idézte fel bennem.
Ám qhogy belépünk a terembe, valami mérhetetlenül hatalmas, kaotikus őskáosz fogad minket. Lebegő tányérok és házimanók, randalírozó kanalak, és kockacukrok, szerteszét folyó, értékes tea, és egy Willow-san felé repülő sütemény,mely elegánsan landol a mellkasán.
- Yare, yare - sietek a segítségére. Azért mert volt egy négy éves kisfiam, iagzán járatos lettem a háztartási bűbájok terén, így gyorsan eltűntettem a foltokat Willow-san ruhájáról. Ám éppen, hogy kész lettem valaghonnan felölről rámlönnyet és beterített egy lebegő csészéből kiömlő tea.
- Mattakuu! - sóhajtok, majd igyekszem magam is tisztára varázsolni, abban reménykedve, hogy nem pottyan a fejemre egy manó.
- Iagzán izgalmas teázásnak néz ki, ugye? - pillantok idegesség nélkül a professzorra. - Mégis mi a manó történik itt? Ez lenne a Szeszély? - kérdezem, és közben fogalmam sincsen, hogyan is kellene ezzel a helyzettel megbírkózni, bár kifelé igen csak magabiztosnak tűnök
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 08. - 22:36:31 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Most mondjam azt, hogy soha nem fogok kiigazodni a nőkön? Áh, ez nem lenne igaz, vagy ha mégis, akkor sem ez lesz az, ami miatt elvetek egy kósza gondolatot vagy megtartok. Márpedig az nem eléggé kósza, hogy ha Hana lesz a professzor társam, akkor mindent meg akarok tudni a kultúrájáról. Mert ha ő is beilleszkedett, megtanult mindent a miénkről, akkor én sem leszek rest ugyanezt tenni.
- Én szeretném. Nem kellemetlen, csak új. És érdekel. Szeretném megtanulni, hogy megfelelő tisztelettel tudjam köszönteni majd, ha összefutunk a Roxfortban. Mert akármi is legyen, és tán elsőre úgy tűnhet, hogy el tudjuk kerülni egymást, egyébként lehetetlen.
És tényleg így van. Még Lutece sem tudott elszökni előlem, pedig nagyon rajta voltunk mind a ketten. Most már viszont, hogy nincs itt – amit csak részben sajnálok – sokkal nyugodtabb és könnyebb az életem. Fogalmam sincs mi ütött abba az alakba, mikor már próbáltam kibékülni vele a saját diákéveink után. De most nem is ez a lényeg, hanem a mellettem lépkedő hölgyemény. Figyelek minden szavára, hiszen fontosak.
- Sajnálom, akkor nem említem többet a motort – kicsit azért lelomboz ez az információ. – Miért hagyta ott őket? Nem bírta a diákokat? Milyen képzések voltak? A Roxfort mellett végül is lehetőség van rá, hogy befejezze őket, amennyiben úgy alakul.
Ez tényleg különlegessé teszi a nőt, és bevallom, talán még sokkal jobban elveszett, mint én. Mert végül is, erre már lehetne azt is mondani, hogy elveszett, én csak szimplán nem tudok megmaradni a fenekemen. Már most is érzem, hogy túlságosan meg vagyok kötve a Roxforttal, mennem kéne, utazni, felfedezni az ismeretlent, de azt hiszem, egyelőre még tudok megálljt parancsolni magamnak.
- Ez furán fog hangzani, de szerintem engem a Roxfort választott. A háború után megüresedett az életem. Addig alkalmi munkáim voltak, amik soha nem tatottak pár évnél tovább. A harcok után még ennyire sem találtam a helyem. Akkor még volt Londonban egy lakásom, oda tartottam, mikor a kezembe akadt egy Próféta. Ott láttam meg a hirdetést és „Mit veszthetek?” kérdés feltétele mellett elküldtem McGalagonynak az önéletrajzom.
A többi meg már történelem. Itt tanítok és a londoni lakásom sincs meg. Mondjuk azt nem bánom, csak a gond volt vele. Több, mint amennyi hasznot hozott a számomra, és mint utólag kiderült, Esmének sokkal jobban kellett a pénz, mint ahogy nekem. Csak tudnám mi történt vele, hogy úgy menekült a régi lakásából. Egyszer majd rákérdezek.
- Pont ezmiatt a gyerekkekkel való foglalkozás miatt gondoltam én meg magam majdnem, mikor jelentkeztem. Nem mondanám, hogy szeretek velük foglalkozni, inkább csak szeretem őket terelgetni. Aztán valakit lehet, valakit nem.
A nagyterem felé vezetem. Tudnék még beszélni arról, hogy milyenek a kapcsolataim a gyerekekkel, de nem fogok. Nem akarom magamtól elijeszteni mindjárt az első napon. A végén még megkérdőjelezi, hogy mit keresek itt, és ha úgy alakul, akkor a végén még én magam is. Most viszont térjünk majd át a lényegre. A teázás és a beszélgetés. Legalábbis ez lenne a lényeg, ha a Nagyterem nem áll a feje tetejére. Majdnem tátott szájjal állok az ajtóban, de még szerencse, hogy nem, mert akkor talán nem a ruhámnak, hanem a számba repül az a sütemény darab.
Elönt a méreg, nem akarom elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, hiszen így minden előkészületem a semmivé lesz. Lenézek a hölgyre, ahogy éppen a sütemény maradványait tünteti el a ruhámról és elszáll a mérgem. Nem éri meg, hiszen tudok kérni a konyháról másik süteményt, a saját irodámban is van még, és ez a nő itt nem láthatja meg ezt az arcom.
- Nos, igen, ez a Szeszély. Máris bemutatkozott. És ez csak a kezdet.
Megfogom a saját pálcám, és igyekszem eltüntetni a foltokat a ruhájáról. Kicsit megszárítani. Azt hiszem, a nagytermet most hagyjuk inkább, mert egy ideig biztos nem fog alább hagyni a randalírozás. Előbb azonban kiszabadítok néhány manót, hogy ők ne repkedjenek jobbra-balra, legalább.
- Menjünk fel az irodámba ahhoz a beszélgetéshez. Vagy mit szólna inkább egy piknikhez a parkban?
Azt hiszem a szép időt kihasználva inkább ez utóbbi felé terelem majd a lehetőséget, ezért szólok is a házimanónak, hogy készüljenek össze a tó partján egy kis teával és süteménnyel. Ha kell, akkor hozzák ki a szobámból a saját készítésüeket. De ehhez előbb megmutatom Hana szobáját. Nem akarom össze-vissza rángatni. Pontosabban ezt döntse el ő inkább.

- A piknik előtt vagy után mutassam meg a szobáját?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 09. 09. - 23:13:15 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Yare, yare. Azt hiszem túls sok bonyodalmat okoztam ezzel a megjegyzésemmel, mert némi zavartság jelent meg az arcán, de én tényleg nem szeretnék ezzel senkinek sem gondot okozni. Hm, már megint ez a tipikus japános hozzáállás, hogy mi senkinek nem akarunk gondot okozni. Mattakuuuu, gyerünk, Hana legyél kicsit kevésbé karót nyelt.
- Én szeretném. Nem kellemetlen, csak új. És érdekel. Szeretném megtanulni, hogy megfelelő tisztelettel tudjam köszönteni majd, ha összefutunk a Roxfortban. Mert akármi is legyen, és tán elsőre úgy tűnhet, hogy el tudjuk kerülni egymást, egyébként lehetetlen.
ENnek rettenetesen örülök, mert nem érzi kellemetlennek, maximum csak a megjegyzésemet, másrészt minidg örülök, ha a kultúrámról mesélhetek. Otthon a szüleim japánul bezsélgettek velem, és mindnet, még az ünnepeket is a mi hagyományaink szerint ültük meg. Bár kicsit megborzongok az utolsó mondatára, olyan érzésem van, mintha ez azt jelentené, hogy sokszor szeretne velem találkozni. Bár tanérok vagyunk, de valahogy furcsán cseng, és egy kicsit még zavarba is hoz. Jobban belegondolva kellemes kiállású férfi, de elsőre nem igazodom ki rajta. És nem engedem meg magamnak, hogy vak legyek. Nem játszahtom el megint magam.
- Yokatta, Willow-san, kedztem azt hinni, hogy csak kellemetlenséget okozok, de akkor határozottan megkönnyebültem - mosolygok rá. - Szívesen mesélek bármiről, és remélem elegendő tudással rendelkezem hozzá - teszem hozzá szerényen.
- Sajnálom, akkor nem említem többet a motort. Miért hagyta ott őket? Nem bírta a diákokat? Milyen képzések voltak? A Roxfort mellett végül is lehetőség van rá, hogy befejezze őket, amennyiben úgy alakul.
Azt hiszem picit túlreagálta a dolgot, szerintem nem kapok mugli szavakkal élve infarktust, ha meglátok egyet, vagy ha kiajtik a nevét a szájukon az emberek. Eszembe jut, hogy enyi erővel nevezhetnénk Tudjukminek is. Megköszürölöm a torkom, hogy a nevetésemet visszatartsam. Érdekes érzelmeket hoz ki belőlem Willow-san. Yare, yare de sok kérdés.
- A motorról való beszélgetéstől még nem lesznek rémálmaim, Willow-san - váaszolom kedvesen, majd veszek egy nagy lélegzetet. - Nehezen találom a világban a helyem. Nem tudom mit kéne csinálnom, túl hamar beleunok. Volt valami az életemben, ami egy ideig kitöltötte ezt az űrt, de... - elhalgatok. Mikor fogok tudni másoknak Shoutáról bezsélni zokogás nélkül? nem tudom. Most csak annyit teszek, hogy elhalgatom. Méég ha nem a legjobb dolog is, letagadni a gyermekem. Gombóc lesz a torkomon, de erősen folytatom. - nem tartott örökké. Utána szátcsúsztam, és mindenfélét kipróbálva kerestem a helyem. tanultam rövid ideig Kríziselhárítást, Lénygondozói Szakot, és Gégési medimágusképzást végeztem el. Nem nagy dolog, de valamit muszály volt. Meg a munkahelyekkel is ez volt a helyzet. A diákokkal jól kijövök. De... valamit felidéznek bennem, ami nehéz. De talán most erőre kapok - mondom határozott és őszinte lelkesedéssel. - És mi a helyzet magával, Willow-san. Szereti a tanítást, vagy valami mást akarna inkább? - kérdezem kíváncsian.
Ahogy Willow-san mesélt kicsit úgy érzem az útkeresésben talán egy a végzetünk, bár ez nagyon költőien hangzik. Talán még hasonlítunk is. ELveszettség. Igen, tudom milyen érzés. Nem találni önmagunkat, és csak úgy létezni a világban.
- ELveszve a világban... kurushii  - teszem hozzá talán a kelleténél jobban lelombozódva, de aztán gyorsan megemberelem magam. - De talán meg volt az oka, hogy a "Roxfort találta meg" - teszem hozzá bíztatóan. Bár pont én mondom. AKi elvesztette a gyerekét, hogy minden okkal történik... Nem, azt nem tudom erre fogni. képtelen vagyok rá.
- Pont ezmiatt a gyerekkekkel való foglalkozás miatt gondoltam én meg magam majdnem, mikor jelentkeztem. Nem mondanám, hogy szeretek velük foglalkozni, inkább csak szeretem őket terelgetni. Aztán valakit lehet, valakit nem.
- Óh, igen, néha nagyon nehéz velük. De ez teszi iagzán mókássá - nevetek fel. Soutánál rosszcsontabb és makacsabb gyerekkel nem volt még dolgom, de talán én kényeztettem el így. Sajnos nem láthatom milyen idősebben, de talán ő is a klasszikus lázadó lenne. Talán a Griffendélbe került volna.
Őszintén ez a kavarodás a nagyteremben inkébb tűnik nekem viccesnek, mint katasztrófálisnak, bár tudom jól, hogy nem szabad a Szeszéllyel kesztűs kézzel bánni.
- Yare, yare, mintha csak... - Shouta - gyerekek garázdálodtak volna itt - húzódik újra mosolyra a szám majd miközben zavarba jövök attól, hogy Willow-san segít megszárítkózni, próbálom könnyedén megnyugtatni - Nos, szerencsére nem történt nagyobb baj és nem sérült meg senki, bár talán a manók frászt kaphattak - jegyzem meg. AZt hiszem rég nem bezséltem ilyen szófordulatokban. Furcsa eg nap a mai.
- Menjünk fel az irodámba ahhoz a beszélgetéshez. Vagy mit szólna inkább egy piknikhez a parkban?
Óh, piknik. Imádom a pikniket. Eszebe jut, a cseresznyevirágzás idejében tett régi emlék a családommal. Pokróc. cseresznyevirág ízű tea, amibe belehullanak a cseresznyeszirmok, mindeki bezsélget, együtt vagyunk és élvezzük a látványt, a természet szépségét. Ahogy belelohalom magam ebbe az emlékbe, teljesenn álmodozó arckifejezésem lehet, ahogy a messzeségbe nézek. Még Shutával is elmentem egyszer, amikor három éves volt.
Válaszolni sem tudok, de Willow-san hangja kizökkent a valóságba, és visszahoz Roxfortba.
- A piknik előtt vagy után mutassam meg a szobáját?
Nem vagyok új lány, hogy ne vegyem észre a jeleket, és nagyon bájossá teszi a professzort a piknik felé való terelgetés.
- Természetesen nagyon örülnék a pikniknek - válaszolom örvendezve. - Nem lesz sokáig ilyen szép kellemes időnk, ebben a félévben, tényleg ki kell hazsnélni. Imádom a pikniket, sok szép elmlék kötődik hozzá. Akár teát is varázsolhatok hozzá, ha van hozzávaló a konyhán - már hogy ne lenne, Hana.
Szóval el is indulunk a helyzín felé, és mikor megtaláljuk az ideálisat, és letelepszünk valami rlytélyes ok folytán már szinte minden "meg van terítve". Nagyon előre látó ez a Willow-san.
- Őszintén szólva meglepődtem, hogy egy ilyen körbevezetést kapok a Roxforttól - hozom fel a témát, miközben nekiállok az odakészített teásdolgokkal a teaszertartásba. Haha-ue gésaként profi szinten tudta a dolkok mikéntjét, nekem pedig mindent megtanított, és remélem nem szól bele megint a Szeszély ebbe a kellemes pillanatba.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 09. 14. - 17:38:38 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás. Nem tudom miért izgulok annyira, hiszen csak meg kell mutatnom valakinek az irodáját. Még akkor is, ha az a valaki valójában egy csodálatosan szép nő. Érdekes, olyan, aki mellett mindig érne valami meglepetés. De nem is értem miért gondolkodok én ezen. Ő a kollégám. Mit szólna bárki is, ha mi itt egymás mellett… De mégis… Mi köze van hozzá bárkinek is?
Most még korai erre gondolni. Szeretném először tényleg megmutatni neki mindent, és kicsit jobban megismerni. Ki tudja, talán nem is illünk össze annyira. Majd kiderül legyen így, vagy legyen úgy, nem számt. De olyan nagyon aranyos, nem tehetek róla, hogy levesz a lábamról. Szomorúan hallom, hogy bár volt valami, ami kitöltötte az űrt az életében, mostanra már nincs meg. Érdekes viszont, hogy ennyire nem találja a helyét a világban. Tudom, hogy én se vagyok egy könnyű eset, amit az is bizonyít, hogy mennyi állásom volt életem során, de azért Hana sem panaszkodhat. Vajon ez egy újabb jel arra, hogy összeillünk. Hogy talán egymásnak ki tudnák tölteni azt az űrt?
- A kríziselhárítás jól hangzik, lesz lehetősége a Roxfortban, hogy alkalmazza.
Ebben az intézményben tényleg fel kell készülni mindenre, különben túl sok meglepetés érheti az embert. Szerencsére azt nem felejtettem el, hogy mindig van választása az embernek. Szóval, ha valamit nem akarnék csinálni, akkor azt nem is csinálnám. Még ha füstölgő pálcát tartanak a fejemhez sem.
- Igen, szeretem. A tanítás kihívás elé állít, amit le kell gyűrnöm. A Roxfort önmagában kihívás elé állít, de most a Szeszély idején még inkább próbára tudja tenni az embert.
És akkor el is jutunk a Nagyteremig, ahol a Szeszély volt olyan kedves és bemutatkozik. Szerencsére nem esik nagyobb kár bennünk, a sütemény meg már más kérdés. Remélem, a konyhában vagy a szobámban nem csapott le a Szeszély, így legalább az ott lévő sütemények megmaradtak. Most azért áldom az eszem, hogy pár darabot haza akartam vinni magammal. Gyorsan fel is ajánlom, hogy menjünk az irodámba, de aztán meggondolom magam magam. Szólok a házimanóknak, hogy készítsék fel a parkot egy kis piknikre. Addig, ha kell, akkor megmutatom a szobáját. Végül is ezért jött ide, és nem azért, hogy az én locsogásomat hallgassa.
Örülök neki, hogy a pikniket választja. Szinte felcsillannak a szemeim a hír hallatán. A karom tartom, hogy kivezethessem a tó partjára.
- Valóban, itt hamar elromlik az idő. Talán mire jövünk elsején a diákokkal együtt, akkor már esni fog. Nem lehet tudni előre.
Meg azt sem, hogy utána talán lesz még időnk arra, hogy kicsit kettesben töltsünk időt. Vagy legalábbis egy kis pikniket tartsunk. Még annak se lennék ellene, ha a diákok is csatlakoznának hozzánk.
- Biztos vagyok benne, hogy lesz tea is. A konyhán már felkészültek a tanévre, de ha mégsem, akkor a szobámban is van egy kevés.
Nem csalódok a házimanókban, mire odaérünk a tóparthoz, addigra már minden kész. Van sütemény, és van tea is. Többféle is. Magamban meghálálom ezt a manóknak, majd miután Hana letelepedik, én is követem a példáját. Leveszem a cipőm, mert azzal mégse akarok rálépni a puha anyagra, majd minden figyelmem a hölgyre és mozdulataira összpontosítom. Teljesen mások, így nem meglepő, hogy a végeredmény is más lesz.
- Arra gondoltam, hogy ön és én összefoghatnánk a diákok érdekében. Minden évben hirdetek párbaj szakkört, ahol kicsit mélyebben el tudják sajátítani a védelem és adott esetben a támadás fortéjait is. Arra gondoltam, hogy… - kicsit elbizonytalanodok, ahogy a szemébe nézek. – hogy talán ön ismer olyan átkokat és bűbájokat, amiket a Roxfortban hivatalosan nem tanítunk. Ez lehetne a fő cél akkor…
A hangom kicsit elhalkul a végére. Ahogy észrevettem, nem igazán támogatja az erőszakot és bármi olyat, ami erőszakos, talán ez sem tetszik majd neki. Csak remélni tudom, hogy tévedek, mert még egy baklövésből nem tudnék kikecmeregni. Akkor nagyon elásnám magam, és esélytelen lenne a hódításom.

- És komolyan gondoltam azt is, hogy szeretném megismerni magát úgy mindenestül. Ez a különleges teakészítés, amivel eddig nem találkoztam, szintén a családja öröksége?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 09. 19. - 11:15:55 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Az emlékek felidézése a fiamról, az apjáról, Shouta haláláról, még ha nem is mondtam ki őket keserédes ízt hagynak maguk után. Mint a rosszul elkészített tea. És a bennem visszhangzó némaság nagyon is fájdalmassá válik. Örökké keresni a helyem, miután elvették tőlem a gyermekemet... fájdalmas. Haha-ue és chichi-ue halála. AZt hiszem ezek a veszteségek olyan szinte összezavartak, mintha kiszakadtam volna az élet ritmusából, mintha csak kívülről néztem volna azt, ahogy a többiek élig az életüket. Én pedig megdremedve álltam és hagytam, hadd follyon  át rajtam az idő... és az élet. De ahogy látom vannak még rajtam kívül is elveszett lelkek ebben a világban.
- A kríziselhárítás jól hangzik, lesz lehetősége a Roxfortban, hogy alkalmazza.
- Úgy gondolja? - kuncogok halkan, és ráemelem a tekintetemet. - Nem hiszem, hogy az az egy féléves képzés olyan sok tapasztalattal járt volna.
Bár kíváncsi vagyok milyen kihívások elé állít az iskola, és őszintén belegondolva nem árt nekem se, hogy megpróbálok huzamosabb ideig itt dolgozni. Szerencsére nem a Bűbájtant átkozták el annak idején,d e ahogy látom, Willow-san is egészen jól bírja az SVK-t. És ahogy hallom tényleg sok kihívás vár itt a tanárokra. De azt hiszem nm árt nekem se egy kis izgalom meg életösztön, ami azt illeti. Főleg, hogy alapjáraton sok esetben lusta tudok lenni abban, ha valamit megunok. Remélem ez itt nem fog előfordulni.
Amint kis idő elteltével szóba kerül a piknik, és a piknik melletti döntésem, felcsillannak Willow-san szemei. Azt hiszem ő is örül neki, hogy egy ideig még beszélgethetünk. Nagyon érdekes társaság, kifejezetten mulattató tanulmányozni az arcát. Azt hiszem az érzelmek embere lehet. Örömmel megragadom  akarját, és elindulunk kifelé, a manók pedig mögöttünk sürögnek forognak. És a piknik helyszínét is nagyon jól berendezték. Milyen nosztalgikus, szakad fel belőlem egy sóhaj. Már csak a cseresznyevirágok és a töltés hiányzik, és talán már otthon is érezném magam.
Az abroszra úgy ülök, ahogy illik, a térdemen, a cipőmet a fűre téve kényelmesen elhelyezkedve felszolgálom a teát, miközben érdeklődve várom a kérdésemre a választ.
- Arra gondoltam, hogy ön és én összefoghatnánk a diákok érdekében. Minden évben hirdetek párbaj szakkört, ahol kicsit mélyebben el tudják sajátítani a védelem és adott esetben a támadás fortéjait is. Arra gondoltam, hogy…  hogy talán ön ismer olyan átkokat és bűbájokat, amiket a Roxfortban hivatalosan nem tanítunk. Ez lehetne a fő cél akkor…
A kérdésre picit megáll a kezem a levegőben, majd rápillantva csodálkozóan pislogok. Őszintén meglep, hogy ilyesmire kérnek fel, hiszen én leginkább a bájitalokban remekelek.
- Nahát - csúszik ki a számon a meglepődöttségem. - Ez meglepett - nevetek fel. -  Őszintén nem vagyok nagyon olyan kimagasló tehetség párbajból, mint az oktatója. De abban egyet kell értsek önnel, hogy nem hátrány, ha egy diák képes megvédeni magát... - halkul el az én hangom is egy kicsit, mert bevillan a kisfiam elterült, haldokló teste. Összeszedem magam és változatlan hangom folytatom. - Igen, van egy pár varázslat, amit apai ágon örököltem. Volt egy régi rokonom, aki Mahoutokoroban tanult még nagyon régen. Azt hiszem kénytelen vagyok elfogadni a felkérést, ha már egy úriember kér meg rá - zárom le a mondandómat mosolyogva és felé tartom a teáscsészét, majd ha elfogadja, veszek egy darab sütit és én is kortyolni kezdem a sajátom. A válaszát várva elmerengve tanulmányozom a tájat. Szóval most ez lesz az otthonom.
- És komolyan gondoltam azt is, hogy szeretném megismerni magát úgy mindenestül. Ez a különleges teakészítés, amivel eddig nem találkoztam, szintén a családja öröksége?
Az első mondatára enyhén elpirulok, és nem is tudom mit válaszoljak rá. Úgyhogy inkább gyorsan kortyolok még egyet a teámból.
- I..igen - mondom, majd kicsit összedettebben folytatom -, haha-ue gésa volt Potoncsóban, Gion egyik gésanegyedében. Ő volt a művészet megtestesítője, nagyon kifinomult nő volt... - sóhajtok. - Tőle tanultam mindent, amit az otthonom kultúrájáról tudok jelenleg. - Nem hoz zavarba és kellemetlen helyzetbe, hogy nyíltan kimondom mi volt haha-ue. A gésák nem számítanak kurtizánnak, a tévhitekkel ellentétben. Az egész az amerikai megszállás alatt lett így elferdítve. - Na és mi a helyzet önnel Willow-san? Maga nem tűnik első látásra professzor típusnak, sokkal inkább szabad kalandornak nézném. Igazán mesélhetne arról, miféle helyekre jutott el. Biztos sok története van - nézek rá kíváncsian.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 09. 27. - 13:30:47 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Egyre inkább úgy érzem, hogy ez a tanév sokkal több mindent tartogat számomra, mint azt elsőre gondoltam. Talán már most elkezdődik valami, ami csak később fog kiteljesedni és szírmait kibontani, de akkor is. Már érzem, hogy itt egyre mélyebb dolgok fognak előjönni, még akkor is, ha a végén nem lesz más belőle, mint szakmai kapcsolat. Az is milyen jó lehet, mindig is szerettem magam fejleszteni, új dolgokat megismerni. Komolyan már várom, hogy tanulhassak néhány új bűbájt vagy akár átkot.
Kicsit meghökkenek az egy félév hallatán. Az valóban nem biztos, hogy sokat fog segíteni, de ki tudja. Talán apróbb krízisekre még így is jó lesz. Főleg, ha a Szeszély beindul, mert mostanában mintha egyre durvább dolgokat csinálna. Eddig csak nem sikerült egy-egy varázslat vagy másként sikerült, kiborultak, felborultak holmik. Olyan dolgok történtek, amire azt is mondhattuk volna, hogy Hóborc tehet róla.
A pokróc már készen vár minket, mire odaérünk, ahogy a sütemények és a tea hozzávalói is. Leülök, és közben figyelem Ms. Tachibana minden mozdulatát. Olyan nyugodt, olyan kiegyensúlyozott és legfőképp olyan precíz. Azt hiszem, ő az lenne, aki mellett le tudnék nyugodni hosszú vándorlásokkal teli éveim után. De megint túlságosan is előre rohantam, hiszen fogalmam sincs, hogy mégis ő hogyan vélekedik rólam. Meg aztán nem tehetem meg vele azt sem, ha mégsem jön össze, akkor csak úgy fogom magam, ráülök a motorra és megyek. Nem, amíg hív az út, addig nem tehetem meg ezt egyik nővel sem.
Gyorsan a munka felé terelem a gondolataimat. Meg talán ezáltal az övét is, mert most látszólag valahol nagyon máshol jár.
- Elárulok valamit, csak Minervának ne mondja el. Én sem vagyok kimagasló tehetség párbajból. De tudja, hogy tartja a mondás: „Aki nem tudja, az tanítja.”
Elmosolyodom, és kacsintok felé egyet. Nem mondanám azért, hogy olyan nagyon pocsék lennék, de tudom, hogy van az iskolában olyan, például az igazgatónő is, aki sokkal jobb párbajozó nálam. Meg tudom védeni magam, ki tudok állni bárki ellen, de egy hosszabb párbajban alul maradok. A meglepetésre és a szerencsére alapoztam mindig is a harcaimat. Természetesen a tudásom mellett.
Megörülök kicsit, mikor kiderül, hogy jól sejtettem, van néhány varázslat, amit akár én is elsajátíthatnék, vagy pedig átadhatnánk a diákoknak egy óra keretén belül. Kíváncsi vagyok milyen lehet együtt dolgozni vele.
- Úriember? Én nem mondanám magam úriembernek, de örülök neki, hogy így gondolja.
Még akkor is, ha én magam nem gondolom annak, de igyekszem mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobban viselkedjem. Főleg azokkal, akik nem ártottak nekem. De amúgy már gondolkodok raja egy ideje, hogy mit is jelent valójában úriembernek lenni? Betartja valaki az illemszabályokat? Nem öl? Nem káromkodik? Szerintem mindenkinek más a fontos, és mástól lesz úriember. De akkor ha már itt tartunk, kicsit ráterelem egy komolyabb témára is a figyelmet.
Közben persze, kortyolgatni kezdem a teát. Az ölemben tartom a csészét, amíg az arcát fürkészem, miközben mesél. Érdekes lehet ötvözni a mi és az ottani kultúrát. Biztos büszke lehet a múltjára, elvégre az az, ami meghatároz egy-egy embert. A gyökerek nagyon fontosak, és igazából ez az, amit én nem biztos, hogy nyugodt szívvel ki tudok jelenteni. Mármint, hogy van gyökerem.
- Hát… én… - vakarom kicsit a tarkóm. – Valóban nem vagyok professzor típus, és ezt igyekszem a diákjaimnak is kihangsúlyozni. Az iskolában meg kell követelni a formaiságokat, de nem egyikükkel ültem már egy asztalnál a Három Seprűben. Mondjuk leginkább a hetedévesekkel, akiknek engedélyezett is az alkohol fogyasztás.
Történetek, amikben elmondhatom az életem úgy, hogy a háborúval ne ijesszem el őt? Igaz, most inkább vidám dolgokat mesélek, a depisek ráérnek akkor, ha közelebb kerülünk egymáshoz. Most nem rontanám el a hangulatot.
- Bejártam Hollandiát, Belgiumot és Franciaország egy részét. Valamint már szinte mindenhol voltam Írországban és Nagy-Britanniában. A szakmám se volt mindig tanár. Leginkább szakácsként tevékenykedtem, de egy ideig voltam politikus mellett asszisztens, meg a Prófétánál is kifutófiú és sorolhatnám még. A legérdekesebb kalandom Belgiumban volt. Egy kalandorral fogtam össze egy kincs reményében, de azon túl, hogy egy nagyon veszélyes helyzetbe kevertem magunkat egy jó kaland kedvéért, nem sikerült megtalálni. Mivel szeretek motoron utazni, nem zár be, nem köt meg, leginkább a közelbe mentem csak, de szívesen elmennék távolabb is.
Bekapok egy sütit, aztán meg egyet kortyolok a teából.

- Igazán finom ez a tea. Köszönöm, hogy velem tölti ezt a délutánt. Szereti a zenét?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 10. 01. - 19:32:51 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Amikor az ember leül egy kellemes társasággal és nézi a természet lüktet erejét, mindig motiváló és lélekmelengető. Egy kicsit elmerengek olyan kis semmiségeken, amiken ilyenkor szokás, nézem, ahogy a dombok vége összemosódik az égbolttal. Kicsit hiányzik ebből az égészből a barátságos, japán szellemektől és youkaioktól hangos napsütötte délutáni piknik a töltés partján. De mindezt kárpótolja Willow-san barátságos közeledése, mely egyszerre kavar fel, nyugtat meg és bizonytalanít el, hiszen kellemes emlékeket kaptam Cherub-santól is. Azt hiszem némi időre van szükségem, és némi bátorságra, hogy kevesebb, zárkózott és ki nem mutatott előítélettel forduljak a férfiak felé. Kedvesnek kedves vagyok, és nem vagyok snekivel sem bunkó. A közeledést és az udvarlát is jól fogadtam, amikor Cherub-sannal töltöttem az időmet, de úgy érzem, a falaimon belülre még nem léphetett, noha kicsit már felengedtem a védelmi rendszeremen. Mindeképpen érzem, hogy nem szabadna így élni az életemet, örökké feketébe és bizalmatlanságba öltöztetett lélekkel.
Amikor kevésbé figyel tanulmányozom az arcát, megfigyelem de persze apró-apróodapillantásokkal, melyeket talán észre vesz, talán nem. Akkor is igyekszem odanézni,amikor kicsit csak egy pillanatra talán felenged a jómodorából, hogy megnézzem milyen is ő úgy mélyen, de eddig erőszaos megvillanást, se egy sötét elborulást nem vettem észre rajta, ami egy kicsit nyugodtá tett. Na meg Esmé nagybátyja csak nem olyan szörnyűséges, hiszen Esmé-san is a megtestesült kedvesség.
Aztán valahogy visszaterelődunk az iskolához és a munkához.
- Eh, sumimasen, nem akartam ennyire kizöökkenni, csak magával ragadt ez a kellemes és békés táj - mondom zavartan, majd felemelem a teám, és kortyolgatni kezdem. Első ránézésre is olyan férfinek tűnik, aki képes megvédeni magát és másokat is, a határozott de barátságos kiállásával. Így a következő mondanivalója kissé meglep, de meg is mosolyogtat.
- Elárulok valamit, csak Minervának ne mondja el. Én sem vagyok kimagasló tehetség párbajból. De tudja, hogy tartja a mondás: „Aki nem tudja, az tanítja.”
- Eeeh, pedig nem néz ki úgy Minerva-dono, hogy könnyen meg lehetne ilyen téren téveszteni, de akkor nagoyn jól csinálja, Willow-san - mondom mosolyogva, bár szerintem csak szerénykedik. Bízok Minerva-dono döntéseiben. És mit ér a gyakorlat, ha azt valaki képtelen rendesen átadni?
Mosolyova hallgatom a mondandóját. Igen, valahogy ez teljesen Willow-sanos.
– Valóban nem vagyok professzor típus, és ezt igyekszem a diákjaimnak is kihangsúlyozni. Az iskolában meg kell követelni a formaiságokat, de nem egyikükkel ültem már egy asztalnál a Három Seprűben. Mondjuk leginkább a hetedévesekkel, akiknek engedélyezett is az alkohol fogyasztás.
- Tudja, talán nem is csinálja rosszul. Nem feltétlenül kell egy tanárnak karót nyeltnek lennie, hiszen az a dolgunk, hogy segítsünk, tanítsunk, és a diákok is sokkal jobban állnak a lazább tanárokhoz - jegyzem meg mosolyogva és bekapok egy apróbb süteményt. Mmm oishii. - Szerintem fontos, hogy a diákok azt érezzék, hogy odajöhetnek hozzánk és ezt egy karót nyelt professzor nem nagyon tudja elérni - kuncogok.
- Bejártam Hollandiát, Belgiumot és Franciaország egy részét. Valamint már szinte mindenhol voltam Írországban és Nagy-Britanniában. A szakmám se volt mindig tanár. Leginkább szakácsként tevékenykedtem, de egy ideig voltam politikus mellett asszisztens, meg a Prófétánál is kifutófiú és sorolhatnám még. A legérdekesebb kalandom Belgiumban volt. Egy kalandorral fogtam össze egy kincs reményében, de azon túl, hogy egy nagyon veszélyes helyzetbe kevertem magunkat egy jó kaland kedvéért, nem sikerült megtalálni. Mivel szeretek motoron utazni, nem zár be, nem köt meg, leginkább a közelbe mentem csak, de szívesen elmennék távolabb is.
- Igazán élvezetes lehet ennyit utazni, nagyon sok mindent tapasztalhatott meg, Willow-san - mondom újabb korty tea után. - Írország számomra minidg is a misztikumok földje, és egy csodás letűnt kultúráé - gondolkodok el, és eszembe jut az tipikusan zöld, csodákkal teli vadregényes táj, a talajon kúszó különös derengés, a furcsa természeti lények zajongása és a gyönyörű kelta motívumok. - Úgy tűnik maga se tudott egy helyen megállapodni hosszabb ideig, ebben nagyon hasonlítunk - teszem hozzá vidáman. -Oh, szakács volt? Ez nagyon izgalmas. Én annyira nem vagyok ilyen kalandor lelkű, deJapánban szívesen bóklászom. Egyszer majd azt is meglátogathatná - jegyzem meg elmerengve.
- Igazán finom ez a tea. Köszönöm, hogy velem tölti ezt a délutánt. Szereti a zenét?
A kérdés hallatán felcsillan a szemem.
- Oh,ugyan nincs mit - pirulok el kicsit. - Hai hai. Nagyon szeretem. De talán kicist meglapő lehet, hogy milyen zenéket kedvelek. Nem ilyennek látszom külsőleg. Bár a klasszikus és zenét és hangszereket is nagyon kedvelem. De igazából egy kicsit keményebb műfajokban mozogtam még fiatalabb koromban is - mondom sejtelmesen. Talán kicsit meglepő lehet a számára, hogy hard rockot és havy metalt is szoktam hallgatni. De ha az ember az X Japanon, visual kei mesterein nő fel, nem is szerethetne mást.
- Na és ön, Willow-san szereti a zenét? Mmm, mellesleg a süteményeket maga csinálta? - kérdezem kíváncsian, miközben újra bekapok egyet.
Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 10. 12. - 20:18:55 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Kívánhatnék ennél nyugodtabb napot? Bár már az elején sem volt éppen unalmas, de a Szeszély felbukkanása igen is megváltoztatott sok mindent. Bár az érzelmeim nem annak tudom be, a pillangók továbbra is úgy repkednek, örülök, hogy nem visznek el magukkal valahova az égbe. Persze az is lehet, hogy már ott vagyok, és ezért nem tudnak tovább magukkal vinni.
Rég éreztem már azt, hogy nem tudom mit kéne csinálnom. Úgy értem, nem mertem megtenni, amit tenni akartam. Itt ül velem szemben ez a gyönyörű nő és legalább tíz éves gyereknek érzem magam.
- Igen, így a diákok nélkül elég kellemes itt és nyugodt – jegyzem meg, bár semmi komolyság nincs a hangomban.
Végül valamiért késztetést érzek arra, hogy eláruljak neki egy nagy titkot. Nem is akkora nagy titok, de az ilyet nem híreszteli az ember. Legalábbis, ha jót akar magának.
- Gyakorlati része nem volt a felvételimnek, mikor beszélgettem vele, és tudom kompenzálni a gyakorlati kiesésem. Egész jól tudom olvasni párbaj közben, meg úgy egyébként is a testbeszédet.
Elég árulkodó jeleket mutat valaki, ha éppen támadni akar. Persze, nem csak akkor hasznos, hanem elég sok helyzetben. Talán ebből is kéne tartanom egy jó kis különórát, persze, ha van rá kellő számú érdeklődő, mert a többségnek bár nem gondolja, hogy szüksége lenne rá, szerintem mégis így van. De most vissza az oktatáshoz és a múltamhoz. Nem tudom mennyire támadhatom le vele Hanát, de az biztos, hogy nem az első találkozás alkalmával kell elmesélnem neki a családom történetét.
- Ha tényleg így gondolja, akkor magát is hamar meg fogják szeretni. Csak aztán arra kell figyelni, hogy ne nőljenek a fejére, és ha kell, akkor igenis merjünk szigorúak is lenni.
Vajon el fogom tudni majd vinni motorozni? Úgy érzem, nem csak a szó hallatán volt ellenvetése, de mielőtt még a saját magamnak feltett kérdést meg tudnám válaszolni, azelőtt jobb lesz majd alaposan megismerni. Nem is értem, megint hova gondolok, hiszen, pont ezt teszem, és ahhoz, hogy elvihessem motorozni, nem kell a legféltettebb titkait is tudnom, elég ha csak bízik bennem. Ezen kell dolgoznom, és utána sokkal könnyebb lesz.
- Igen, jó volt járni a világot és remélem fogom is még, bár az iskola kicsit jobban megköt, mint ahogy eddig éltem. De valahol ott van bennem már a letelepedés utáni vágy is. Egyelőre az iskola tudja pótolni ezt az érzést, de nem tudom meddig. Egyszer elviszem Írország talán legszebb helyére, ha szeretné.
Való igaz, hogy sok szép hely van, és nagyon sok a misztikum is, de amit különösen szeretek, de az csak az év egy szakában látható úgy, szóval nagyon meg kell tervezni az utat. Mondjuk örülnék neki, ha egyszer tudnék messzebb is utazni, de eddig nem volt okom rá. Azért van annyira honvágyam a hazámhoz, hogy ne menjek messzire, de Hana mellett a világ végére is elmennék.
- Nem mondanám, hogy voltam, mert még mindig gyakorlom a mesterséget, csak már nem napi szintén és nem egy étteremnyi embernek, hanem csak saját magamnak, illetve a kiválasztottaknak.
A kiválasztottak azok leginkább Greta és Esmé személyét teszik ki, néha Kean beugrik, de ennyi. Talán ez is az oka annak, hogy mostanra már nem érzem annyira a lelkesedést magamban és nem is nézek utána nagyon a recepteknek. De a tea az tényleg finom, és úgy hiányzik még valami ebből a meghitt hangulatból. Aztán egy pillanat alatt rájövök. Hiányzik a zene.
- Keményebb? Mit jelent a keményebb? Rockot, punkot vagy hard rockot?
Megfogom a pálcámat, és a gitáromat magamhoz hívom a szobámból. Úgy érzem, az most megfelelő hangulatot fog csinálni kettőnk között kicsit ügyetlenül is, de gitározok egyet vagy két dalt. Akkusztikus gitárom van, az elektromost és a basszus gitárt nem is tudnám itt használni és nem is kedvelem őket annyira.
- Igen, kedvelem a zenét, művelem is kicsit. – Ekkor érkezik meg a gitár egyenesen a kezembe. – Mint látja, gitározom.
Megpendítem a húrokat, nem árt hangolni kicsit mielőtt belekezdek bármibe is. Addig válaszolok a feltett kérdésére.
- Igen, bár a legtöbb elázott a nagyteremben. Sajnálom őket, mert nagyon finomra sikerültek, szerintem.
Végül megint megpendítem kicsit, és mikor hallom, hogy most már rendben lesz, elkezdem játszani azt a dallamot, ami igazából eszembe jut és az ösztönöm súg. Remélem tetszik majd neki, és meghozza a kellő hangulatot is. A dal végeztével aztán eszembe jut valami, amit eddig nem vettem figyelembe.
- Udvariatlan vagyok. Nem is kérdeztem még meg, hogy valójában ráér-e vagy csak a körbevezetés miatt érkezett az iskolába.
Lerakom magam mellé a hangszert. A válaszban szinte biztos vagyok, ha nem érne rá, akkor nem teázgatnánk ilyen nyugodtan itt. De ki tudja, hogy valójában nincs egész napra elfoglaltsága.
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


potion-sensei; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 10. 27. - 23:13:28 »
+1

Szeszélyes randalírozás
dressu

Willow-san
2000. 08. 08.
ongaku




Lehunyt szemmel ülök Willow-san meglepően megnyugtató és kellemes társasága melltt. Figyelek mindenre, és bár kívülről annak tűnhet, hogy messze járok, valójában nagyon is jelen vagyok. Igen itt vagyok, egy férfi mellett, akivel különösen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Van valami furcsa, amitől úgy érzem felszabadulhatok a már-már rögeszmésnek mondható szabályok és illemek alól. Egyszerűen csak élvezem a hangját. Azt hiszem ez már így is nagy bátorságra vall tőlem. Ennyire elengedni az éberségem. De talán az iskola miatt is van. Talán a táj, a régi emlékeim miatt. A megjegyzésére elmosolyodok és felkuncogok.
- Gyakorlati része nem volt a felvételimnek, mikor beszélgettem vele, és tudom kompenzálni a gyakorlati kiesésem. Egész jól tudom olvasni párbaj közben, meg úgy egyébként is a testbeszédet.
- Oh, sugoii desuu  - csillan fel a szemem és a teát a plédre téve összeérintem a két kezemet, miközben félrebillentem a fejem. - Ez egy nagyon előnyös tulajdonság, főleg annak, aki ezt a nehéz tárgyat oktatja. Azt hiszem nekem sem ártott volna egy ilyen képesség... - harapom el a szavam, aztán sóhajtok egyet -, elég sok mindentől megóvhattam volna magamat - minket. Shoutát, a drága kisfiamat. De erősnek kelllennem, majd otthon elengedem magam. Így hát továbbra is kellemes vidámságal nézek Willow-sanra.
- Minek köszönhető, hogy ennyire ért ehhez? - pillantok rá csillogó tekintettel.
A következő megjegyzésére elpirulok, és legyezgetni kezdem finom mozdulatokkal az arcomat.
- Yare, yare, zavarba hoz, Willow-san! Sajnos túlságosan is szeretem őket, mondhatni... hogy is van az itteni kifejezés..hmmm - ráncolom össze a homlokom, és a mefgeleó szólás után kutatok. - óh, megvan! Vajból van a szívem.
Közben ismét rápillantok, majd eszembe jut, milyen könnyen el tudok vele beszélgetni. Cherub-sannal sem voltak problémák, de valahogy ott a saját illemszabályaimon belül maradva csak az elragadóságban maradtam, vagy hogy is mondják a férfiak. Őszintén kedves voltam vele, de valahogy Willow-sannál sokkal könnyebben ki tudtam lépni a komfortzónámból. Nem féltem attól, hogy...újra a régi Hana legyek. Csak egy picit.
- Elvinne? Komolyan? - na ez pont az a nem túl illedelmes kereten belüli örülés. De aztán észbe is kapok. - Óh, nem szeretnék a terhére lenni Willow-san... Nem kérhetem ilyen önzőségre... vagyis nem lehetek ilyen követelőző... Azaz, mégis csak nagyon örülnék ennek... - válaszolom zavaromban és még jobban elpirulok. Remélem nem kapok agyvérzést. Nagyon kellemetlen lenne.Miközben sikeresen lenyugtatom magam, szerencsére egy kevésbé zavarba ejtő témára terelődik a szó.
Imádok főzni. ENni meg méginkább.
- Nem mondanám, hogy voltam, mert még mindig gyakorlom a mesterséget, csak már nem napi szintén és nem egy étteremnyi embernek, hanem csak saját magamnak, illetve a kiválasztottaknak.
- Hmm, ez érthető, Willow-san. Én is nagyon szeretek főzni, ha csak tehetem, ez számomra egyfajta hobbi is, elszakadok a... nehezebb gondolataimtól. És talán túlságosan is szeretem az otthonom konyháját. Ha van kedve egy vacsora erejéig kipróbálhatja a japán konyhát, egy iskolai, álmos hétvégén - invitálom meg egy esti lakomára. Régen nem osztottam meg már senkivel az ételt. Bár kissé talán elhamarkadott és bután naív dolog... De valahogy ezt nem gondoltam át az előbb.
Aztán a zene is előkerül, amit ugyan csak borzasztóan szeretek.
- Hmm, tulajdonkébben heavy metal - mosolygok szelíden. - Hazámat felrázta az első metál együttes, az X, bár sajnálatos módon egy meglehetősen megrázó események folytán feloszlottak. Szóval rajtuk cseperedtem fel. És igazán nagy kedvelője vagyok ennek a műfajnak... Bár a tradicionális zenét is nagyon szeretem. És ön milyen zenének a rabja, Willow-san?
A gitár láttán felcsillan a szemem és magam sem vagyok ezzel túlságosan tisztában, de közeleb csusszanok egy kicsit hozzá, és elvezem a nagyszerű hangszer hangját, és azt, hogy milyen szépen játszik rajta. AMint a végére ér, megtapsolom.
- Subarashii, Willow-san ez lenyűgöző volt. Ha szeretné egyszer majd én is játszhatok, ha majd nálam lesz haha-ue kotója.
Hmm, milyen lelkes vagvyok, és ez teljesen összezavar. A kérdése azonban újfent visszarángat két lábban a földre.
- Udvariatlan vagyok. Nem is kérdeztem még meg, hogy valójában ráér-e vagy csak a körbevezetés miatt érkezett az iskolába.
- Ó, ráérek, teljesen, öné az egész napom - csúszik ki a számon, mire teljesen elpirulok, és a plédet kezdem birizgálni, majd inkább zavaromban gyorsan bekapok egy sütit.

Naplózva


Willow Fawcett
Tanár
*****


SVK prof

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 10. 28. - 22:29:24 »
+1

Szeszélyes randalírozás



2000. augusztus


Így belegondolva, nem is tudom, honnan jött a testbeszéd tanulmányozásának ötlete. Tudom, hogy kerestem valamilyen megoldást a hiányosságaimra, de már nem emlékszem, hogy honnan szedtem pont ezt. Talán javasolta valaki.
- Ezt nem nehéz megtanulni, csak sokat kell gyakorolni. A diákoknál lehet a legjobban. Náluk általában más hagyja el a szájukat, mint amit a testükkel mondanak.
És ha már itt tartunk, akkor vesézzük is ki a diákokkal lévő kapcsolatot. Mert igen, nem árt előre elhatározni, hogy milyen tanár szeretne lenni valaki. Év közben változtatni, főleg esetleg többször is, az biztos, hogy a már kialakított kapcsolat rovására megy. Az nem baj, ha az ember szíve vajból van, ha attól függetlenül rendet tud tartani. Az biztos, hogy Hanának nem lesz könnyű dolga, de ha bármikor szüksége lesz segítségre, akkor ott leszek majd neki.
- Ha bármikor szüksége van segítségre, akkor kérem, szóljon. Majd én rendet teszek, főleg a mardekárosok között.
Látom a lelkesedést rajta. Mintha most kinyílt volna, és egy teljesen más személy ülne itt velem szemben. Ettől én is fellelkesedem, mert mintha sikerült volna benéznem egy olyan maszk mögé, ami mögé talán már évek óta nem sikerült senkinek.
- Természetesen elviszem. Nem lesz a terhemre, és örömmel osztok meg olyan szép tájakat, mint az is egy olyan csodálatos hölggyel, mint maga.
Végül hamar a szakmámnál kötünk ki. Mert hát a szakácskodást inkább tartom a szakmámnak, mint a tanárkodást, sokkal régebb óta csinálom, és legalább annyira szeretem mind a kettőt. Pedig eredetileg auror vagyok, és a végeredményeim alapján nem is annyira rossz. A más országok ételei azonban akkor jók csak, ha azt az adott ország szülötte csinálja. A legjobban ők ismerik a hozzávalókat és tudják beszerezni.
- Örömmel megkóstolnám a hazája ételeit. Egyszer összejöhetnénk akár itt a Roxfortban is, hogy főzzünk együtt. Én mutatok egy-két ír ételt, ön pedig a japánt.
Igen, úgy tűnik egyre gondolunk, bár a Roxfort konyhájához annyira azért nem ragaszkodok. Mert miért ne lehetne, hogy a tanév hétvégéi alatt is kimozduljunk innen. Varázslók vagyunk, ha kell akkor meg tudjuk teremteni magunknak a mágikus helyeket. Márpedig én egy rakás mágikus helyet tudnék neki most teremteni. Hogyan lehet valaki ennyire lenyűgöző? Úgy érzem, mellette felszínre kerülnének azok a részeim is, amik máskülönben rejtve maradnának.
De addig is zenélek neki egy keveset, ha már úgy meglepett a műfajjal. Valahogy nem néztem volna ki belőle, de persze ez nem jelent még semmit, hiszen a zenei ízlés csak részben határoz meg valakit. Engem például olyan szempontból érdekel, hogy tudom, sokkal több rejtőzik a mélyben, mint amit láttatni enged.
- Köszönöm. Egyszer jó lenne tényleg együtt zenélni. Mondjuk azon a romantikus hétvégén, amikor megkóstoljuk egymás nemzeti ételét.
De előbb még tudnom kell, hogy a mai napon mennyi ideje van erre az egészre. Mert ha más dolga van, akkor jobb, ha tovább lépek a következő napirendi pontra, ha nincs, akkor csak megpróbálom jobban ellazítani és közelebb vonni magamhoz. Tudni szeretném milyen nő rejtőzik az álarc alatt, amit most rejteget még.
Szerencsére van még bőven időm, szóval készenlétbe helyezem a gitáromat, és eljátszom neki a következő dalt, egy kis dúdolás mellett. Azért az énekemmel még nem akarom levenni a lábáról, habár tudom, hogy jó hangom van, mondták már.


Köszönöm a játékot.  :3
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 01. - 22:22:46
Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.