+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Hana Tachibana (Moderátor: Hana Tachibana)
| | | | |-+  Qiu Yang Rottyantott Fűszerkereskedése
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Qiu Yang Rottyantott Fűszerkereskedése  (Megtekintve 3241 alkalommal)

Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 07. 10. - 14:34:02 »
+1





London kínai negyedében áll egy rozoga, füstös falú kis bolt, mely a muglik szeme előtt csak egy elhagyatott, poros ablakú régi üzlet, ám az arra járó varázslók és boszorkányok oda betévedve számos ínycsiklandozó fűszert és egyéb nyalánkságokat találhatnak. A Bolt tulajdonosa egy ráncbaszedett kínai javasasszony, kinek a vállán egy öreg, fehérbundájú patkány gubbaszt.


Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 07. 10. - 15:03:00 »
+1

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu




A kis bérlakásom fűszeres polca teljesen üresen néz felém. Olyan, akár egy kitátott szájú Oni, ami meglehetősen éhes. Egy fűszerekre éhes oni. Erre persze megkordul a hasam is, mire kelletlen sóhajjal nyugtázom magamban, hogy bizony üres a hűtőm is. Még jó, hogy a hűtők hasa nem szokott korogni. Meg is süketülnék a sok haskorgástól akkor. Előkeresem a tárcám és elkezdem számolgatni az félre tett pénzemet, amiből jelenleg élek. Sürgősen találnom kell majd egy új állást, és remélem felvesznek oda, ahova menni szeretnék. Ha a Roxfortban taníthatnék legalább nem kell minden hónapban albérletet fizetni.
Azt hiszem, curryre éppen futja, szóval mehetek is bevásárolni, a kínai piacra. Imádok ott lenni, olya nosztalgikus és a régi emlékeimet idézi fel, amikor a szüleimmel, később pedig a kisfiammal sétáltam a kellemes illatú, barátságos forgatagban. A piacon ténferengve végül egészen sok időt eltöltök, lassan ideje lenne elindulnom haza, ám ekkor jut eszembe az üres szájú, falra szegezett fűszeres polc, így egy kis félmosollyal a szám sarkában elindulok a régi, jól ismert fűszerkereskedés felé.
Ahogy belépek az ódon falak közzé, mindig rácsodálkozom arra, hogy minden ugyan úgy van, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Ugyan úgy ég a kis lámpás a sarokban, ugyan olyan sorrendben vannak a fabódékon, zsákokban és üvegekben a mindenféle, varázslóvilágbeli és ázsiai fűszerek. Bár szerettem a roxfortban is a különleges ételeiket, én mindig is hagyományos ételeket készítettem, úgy, ahogy édesanyám tanította. és természetesen ugyan úgy gubbaszt ugyan olyan pózban Qiu Yang is, aki pontosan ugyan annyi ránccal büszkélkedik, mint gyermekkoromban. Most is nehezemre esik megállni, hogy ne számoljam meg őket.
Ám valami furcsa érzés motoszkál bennem, mintha lenne valami furcsa ami megzavarja ezt a kellemesen monoton egyhangúságot az üzletben. Mintha valami... Valami nem lenne ugyan úgy.
- Jó napot, kedveském - köszönt, mint mindig, kissé karhácsolva a sok dohánytól. Hosszú vékony ujjai között most is ott füstölög a gyűrött cigaretta.
- Konnichiwa - hajolok meg kissé, majd elkezdem válogatni és kimérni a fűszereket a currymhez. Bőségesen szeretnék most fűzni belőle, hogy egy ideig ne kelljen megint ilyen nagy bevásárló körútra indulnom.
- Hogy van mostanság? - kérdezem illedelmesen, mire ő csak legintve morog egyet. Erre kissé megforgatom a szemem. Ajapánok illedelmes népnek számítanak, de nekem néha már kicsit elegem van az illedelmességből, viszont nehéz innen kitörni, ha már teljesen belenevelődtem. Talán hazafelé betérek inni valahova inni egy kis szakét. Gondolokodom elmerengve, majd valami zörömbölést  hallok és egy szemgolyókkal teli üvegcse pottyan le és törik szét ripityára a fapadlón. Mind a ketten felkapjuk a fejünket, és látok is egy apró, fekete árnyékot viháncolva végigszaladni a plafonon. Goyrsan előveszem a pálcám, és rendet varázsolok. Qiu Yang bosszúsan sóhajtozik, majd az apró néni lekászálódik a székből és keresni kezdi a kis rossztevőt.
Kezeimből leteszem a szatyrokat és elszánt arccal én is lesni kezdem azt a valamit plafonra szegezett pálcával. Ha valaki belépne ide, igen csak furának láthatja a helyzetet.


Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 07. 19. - 15:45:54 »
+1


KICSI LÉNY, NAGY CSÍNY

Van azért, amiről nem akarok lemondani… Mióta Kis Lakban élünk mellőzzük a kihívó, luxuscikkeket. Furcsamód felszabadulttá tett az egyszerű élet és egy pillanatig sem bánom már, hogy bizonyos kényelmi dolgokat mellőzök az életemből. Persze akad, ami hiányzik… De aztán, amikor Elliot odabújik hozzám, a nyekergő ágyon. És nincsen semmi más közöttünk, csak a finom levegő, a leheletének illata és a bőrének érintése. Akkor megnyugszom. Igen… Tudom, hogy ezért, hogy ő érte nagyon is megéri a hatalmas házat lecserélni egy olyan kicsire, ahol, ha nem vigyázok a fejem simán beleütöm a kiálló mestergerendába. És ez persze meg is történt már nem egyszer. De akkor is, van amiről nem akarok lemondani…

lehet, hogy a luxusnak mennie kellett. Viszont Elliot egy szóval sem fogalmazott meg ellenérveket Qiu Yang fűszerkeverékei ellen. Ezeket lényegében a szokásos angol fűszerek, vannak egyáltalán olyanok?, helyett szereztem és szerzem be mind a mai napig. Egy ideje már nem is jártam Londonnak ezen részében, szóval be kellett érnem azzal, amit a házunkhoz közeli kis faluban kaptam. Frissek voltak, ez vitathatatlan, de messze nem fűszerezték megy úgy az ételem és az életem, mint ezen portékák. Amikor Elliot főzött… hát szóval neki meg lényegében mindegy volt, hogy milyen színű sót használ, vagy épp mit tesz bele a helyett az ételébe. Bár főztjei már nem mérgezőek, azért van ég mit tanulnia, de imádom az igyekezetét. És még inkább imádom éreztetni vele, hogy imádom, az igyekezetét…

London kínai negyede most is nyüzsgő és hangos. Mint mindig. Furcsamód ez a hely olyan, mintha London megszűnne létezni körülötte. Angol szavakat alig hallani ki a tömegből, s ez a látványra is fokozottan igaz. Pontosan úgy érzem magam, mint, amikor Kínában sétálgatva direkt sodródom az árral, hogy minél jobban elveszhessek az ország hétköznapjaiban. Amikor már kezdene egy kicsi hiányom lenni, hát végiggyalogolok az itteni szűk utcákon, a körülöttem rohangáló, nekem többnyire a könyökömig érő emberek között és már nem is sajnálom annyira, hogy hónapok óta nem jártam abban az országban. El kéne menni oda… Megígértem Ada rokonainak, hogy a lehető legtöbbet láthatják a kislányt, de ezt egy ideje nem igazán tartom. Persze, hisz annyi a tennivaló… Még ide is nehezen jutok el, nemhogy egy külön külföldi útra…

Most is csak azért vagyok Londonban, mert leadtam egy halom verset a készülő, merőben szokatlan kötetemhez. Gyanítom csodálkozni fognak a kiadóban, amikor olvassák. Nem mintha érdekelne. Főképp azért nem, mert végre a kínai negyed mágikus szegletében meglátom azt a kedves kis boltot, ahol végre kicsit elmerülhetek Ázsia nosztalgikus illataiban.
Belépve máris várom, hogy megcsapjanak az érzetek, és meg is csapnak, de azon kívül némi aggodalom is. Gondolkodás nélkül kapom elő pálcámat és zárom be magam mögött az ajtót, szememet a plafonra szegezve, amit többen is meredten bámulnak.  
- Jó napot! – Köszönök, miközben gyorsan végigfuttatom tekintetem az egybegyűlteken. Nem vagyok egy nagy varázsló továbbra sem, de William órái elég jót tettek az önbizalmammal. Elbírok az ellennel, ha kell. Bár ez esetben nem igazán látom. Úgy kicsit nehezebb lesz. – Segíthetek valamiben? – Kérdezem, mintha nem épp most és én tértem volna be a boltba, ugyanezen kérdést elvárva egy eladótól. – Mi történt?
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 07. 23. - 12:10:32 »
0

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu



Nem sokkal később a lény garázdálkodása után nyílik az ajtó és belép rajta egy haaaatalmaaas varázsló.
- Eh, kyojin? - szalad ki a kérdés halkan a számon, de aztán megemberelem magam és megrázva a fejemet felé mosolygok. A boltos felől azonban továbbra is bosszús morgás hallatszik, ami akár valami üdvözlés is lehetne. Halkan sóhajtok. Ma igazán bosszús kedvében van a hölgy. Ám pálcámmat továbbra is készenlétben tartom, biztos, ami biztos. Az ismeretlen varázsló is így tesz, ami igzaán kedves tőle, pedig még én sem tudom pontosan mivel is van dolgunk.
– Segíthetek valamiben? – kérdezi előzékenyen. – Mi történt? - Oh, milyen udvarias. Kedvelem az udvarias férfiakat, ők nagyon méltóságosak. Egy kicsit jobban megnézem magamnak, aztán rájövök, hogy valahonnan nagyon ismerős. Mintha láttam volna többször is.  Mielőtt válaszolhattam volna, krákogva megszólal az idős Oba-san.
-  Már lassan harmadik hete garázdálkodik itt ez a nyomorúságos izé. Mindent, mindatnt felborogat, összekeveri a fűszereimet, kirabolja a vásárlóimat, elveszi a pénzem a kasszából - aggódva nézem Oba-sant, amint minden felsorolás után egyre magasabbra és magasabbra szökik a hangja, az arca pedik pecsenyévé vörösödik. - Mindenek tetejébe még otthon sem hagy nekem nyugtot!
- Nyugodjon meg Oba-san, most, hogy még többen lettünk könnyedén elkaphatjuk és elűzhetjük ezt a lényt. - mosolygok barátságosan, majd az ismerős kyojin felé fordulok.
- Hajimemashite! Hana Tachibana vagyok. Yoroshiku - hajolok meg illendően az ismeretlen előtt.
- Egy beazonosítatlan lény garázdálodik itt, amint azt Oba-san is mondta, de jelenleg elbújt és nem tudjuk hol van. Viszont Nincs szívem elmenni innen úgy, hogy a kedves Qiu Yangot a bajban hagyom - sóhajtok.
Mielőtt folytathattam volna a mondókámat, egy hangos viháncolást hallottunk a plafon felső sarkából, ami kifejezetten árnyékos a többi szeglethez képest, ám mielőtt kiáltottam volna egy lumost, a lény valószínüleg elindult, mert szürkésfekete kis felhő gomolygás hömpölyög végig a plafonon.
- Van valami ötlet, hogyan kapjuk el a... - kérdezem meg az új vevőt, de a mondatom félbeszakad, amikor a ködgomolygás egyenesen a nyakam köré kerül, és egy paró kéz el kezdi ráncigálni a nyakláncom, ami a kisfiam mosolygós fényképét őrzi.
- Chikushou - szalad ki a számon a nem túl kellemes káromkodás, és hiába kűzdök a lény ellen, a lánc elszakad, a medál pedig lepottyan a földre, ám túl lassú voltam ahhoz, hogy elérjem, a lény kiszökkent a gomolygásból és felkepta a medálomat, amivel kisurrant az ajtón.
Szinte éreztem, hogy holtsápadt lett az arcom, de minden döhöm és kétségbeesésem ellenére képtelen voltam utána szaladni. Olyan volt, mintha már rögtön feladtam volna, pedig tudom, hogy pont ezt nem lenne szabad feladnom. De mégha fájdalmas is volt, nagyon fájdalmas, mintha már hozzászoktam volna ahhoz, hogy elvesztek minden olyasmit, ami túlságosan is fontos nekem.
Lelombozva állok a csendes kis fűszerboltban miközben tudom, hogy el kéne indulnom megkeresni azt a lényt, amint lehet, hogy sosem leszek képes megtalálni, főleg nem egyedül.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 08. 04. - 10:30:28 »
+1


KICSI LÉNY, NAGY CSÍNY

Az ember általában nem azért jár boltba, hogy találkozzon a káosszal. Bár nagyobbrészt jellemzi ez is a vásárlókat, hiszen ott a tömeg, a hangos zaj és a milliónyi áru behatása, ami igenis, maga a káosz. De cserébe az ember, amint megvásárolta a kis dolgát, olyan elégedettséget érez, hogy azonnal jobban is lesz tőle. Megéri a hercehurca, hiszen a végeredmény egy kézzel fogható, megvásárolt, lényegében zsákmány, ami köztudottan emeli a boldogságszintet.
Viszont ebbe a fűszeres boltba pontosan azért járok, mert nem jellemző rá ez a fajta káosz. Ide belépve az ember szinte lehunyt szemmel sétálna körbe, hogy csakis az illatoknak adjon teret. A rengeteg fűszer, hat az érzékekre, s az ember finom érzékével csakis arra szeretne koncentrálni, ami abban a pillanatban fontos. Megtalálni a tökéleteset a számtalan között…

Na és ez az, ami most nem jöhetett létre. Ez a fajta átszellemülés, amit ebben a boltban érezni szoktam egy hangosan kacagó, összevissza ugráló kis lény és egy baján szomorkodó asszony zavarta meg. Utóbbi teljesen jogosan. Előbbit pedig minél előbb ki kell innen paterolni, hogy aztán nyugodtan vásárolhassunk tovább.
- Nat Forest. – Mutatok magamra egy gyors bemutatkozásként. - Segítek! – Jelentem ki, olyan határozottan, ahogy főnöki parancsaimat szoktam. Majd még inkább rászorítok pálcámra, hogy azzal követhessem a betolakodó nyomát. – Jó lenne valahogyan csapdába csalni. Mi az, amit a leginkább szerethet? – Kérdezem, de akkor észreveszem, hogy immáron a Hanaként bemutatkozó bájos nő nyakán helyezkedik el a ködfolt. Majd újabb kacagással kísérve leugrik onnan és az ajtó felé szalad. Próbálom útját állni, de persze ő sokkal fürgébb nálam…

- Elkapom! – Mondtam sürgetőn, bár csak épp a szemem szögletéből érzékeltem, hogy mintha ellopott volna valamit, ami ott csillant a lényecskénél. De azzal a lendülettel, ahogy a szó kiszakadt ajkaimon, már vetettem is bele magam a kínai negyed nyüzsgő tömegébe. Követve az egyre halkabban, de még mindig kivehető kacajt és a ködfoltot, ami körüllengi.
Közben észreveszem, hogy még annyi lélekjelenlétem is volt, hogy Hana kezét megfogjam és magammal húzzam az utcára. – Mit lopott el? – Kérdezem futás közben, biztos, ami tuti, hogy tudjam mit kell keresni. – Visszaszerezzük! Csak kell egy terv!  
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 08. 08. - 10:06:34 »
+1

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu




Az ember sosem lehet eléggé felszészülve a ködösen gomolygó lények támadására, főleg nem a kedvenc fűszerboltjában. Yare, yare. Azt hiszem ez nem lesz az én napom, mert kezd egy baljós előérzet megkörnyékezni. Nagyon is baljós.
- Nat Forest - mutatkozik be, nekem pedig felragyok a tekintetem, amiben némi szomorúság is vegyül. A kisfiam szerette a könyveit, és még dedikáltatni is akarta vele, de sosem került rá sor. Sumorúan sóhajtok, aztán méltóságteljesen erőt veszek magamon, mert egy nagy író társaságában csak nem szabad kellemetlenkedni, nem szeretnék a terhére lenni. Ám amint ezt kigondoltam, jött is a lendületes és határozott folytatása - Segítek! - jelenti ki, én pedig kicsit összerezzenek, és méginkébb nem szeretnék alkalmatlankodni. Azt hiszem bestresszelek a híres emberektől, pedig apám alapítványa miatt nem eggyel találkoztam már. De azt hiszem ezt sosem fogom tudni kinőni. Viszont azt megtanultam, hogyen leplezzem az izgatottságomat és én is határozottan kihúzom magam, mintha az ég világon semmi se zökkentene ki a nyugalmamból.
- Arigatou, Nat-san.
– Jó lenne valahogyan csapdába csalni. Mi az, amit a leginkább szerethet?
- Mindent ami kellően nagy zajt csap, ha felborítja - krákodja füstöt pöfékelve a néni - És mindet a mi fénylik.
Még szinte be sem fejezik a mondatot, máris elvesztem minden gondosan felépített önuralmamat, mert a lény letépi a láncomat és elillan vele, mint a kámfor.
Ám még feleszmélni sincsen időm, Nat-san már karon is ragad és kihúz nagy lendülettel a kis kereskedésből. Óh, milyen tettre kész férfi, gondolom csodálkozva, majd ismét erőt veszek magamon, hogy nehogy eluralkodjon rajtam a kétségbeesés és a bánat, hogy a legértékesebb tulajdonomat ragadták el tőlem. gyerünk, Hana, lény nő!
A tömeg kissé sűrá, de szerencsére Nat-san kellőképpen kitűnik a sok apró ázsiai között, így könnyebb vele lépést tartani. Meg persze inkább félre állnak előle, még a végén felborulnának, mint a dominó.
– Mit lopott el?
- A nyakláncomat - csuklik el a hangom, aztán úgy érzem muszáj folytatnom, hogy mégis milyen nyaklánc. Ha egy átlagos lenne, nem csapnék ennyi hűhót körülötte. - Amiben a kisfiam fényképe van... - csuklik el ismét a hangom, de egy erős sóhajjal ismét kihúzom magam. Erősnek kell lenned, Hana.
– Visszaszerezzük! Csak kell egy terv!  - a talpra esettsége ösztönző, hogy ne veszítsem el én sem a fejemet. HAngosan kifújom a levegőt és összeszedem a kevéske egetemes szintű ismeretemet LLG-ből.
- Azt hiszem csak egy bizonyos ideig képes köd alakban lenni, utána újra fizikális alakjába vált. Van pár házzal odébb egy porcelán kereskedés, mindenféle ázsiai kerámiával. Sok ott a szép és összetörhető dolog, biztosan oda fog menni. Más érdekes hely nincs itt a számára. Qiu Yangon kívül. Minél jobban bosszant valakit annál tovább marad és annál nagyobb kárt okoz - magyarázom. A szüleim ázsiai szellemek, démonok és youkai rajongók voltak, így szerencsére ragadt rám a tudásukból valamennyi. - Talán az egyik nagy kerámiába bele is csalhatnénk, csak akkor kell elkapni, miután kijött a ködből... - gondolkodom hangosan. - Ott van! mutatok a kerámia bolt rásnyire nyílt ajtajára, és éppen elkapom a tekintetemmel a kis gomolygást. - Annyi a szerencsénk, hogy ezek varázstárgyak, és nincsenek a boltban muglik.
Belépek a kis, sajnálatos módon zsúfolt üzletbe, és gyorsan elmagyarázom az eladóknak a helyzetet, akik fahérre spápadt arccal, plácáikat elővéve kezdik kutatni a lényt.
- Van olyan vázájuk, amibe beleterelhetjük a lényt? - kérdezem hadarva, túlságosan is tört akcentussal. Közben pedig Nat-sanra nézek, aki lehet kissé szorongani fog ebben a zsúfolt üzletben. De ha el is törik valami, helyre tudom hozni. Shouta mellett sok háztartásbeli katasztrófát éltem meg, így kifejezetten gyakorlott lettem.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 08. 20. - 10:40:53 »
+1


KICSI LÉNY, NAGY CSÍNY

Nem gondoltam volna, hogy a mai napomat apró varázslények kergetésével fogom tölteni. Hol a békés fűszervásárlásom? Á… Igaziból még csak nem is szidhatom az eget, mert ez is annyira belevág immáron tipikusnak mondható hétköznapjaimba, hogy az nem igaz. Ha az én életemben bármi is egyszerűen zajlana esküszöm már lehet unatkoznék. Szóval az ég elintézi, hogy akkor is tucatnyi dolgom legyen, ha épp nem vezetek kiadót…
Most épp a kínai negyed közepén borogatom fel az embereket, miközben szorosan húzom magam után a fűszeresnél megismert nőt. Nem tudom mi váltotta ki ezt a hirtelen szimpátiát, amivel azon nyomban tettre kész férfivá cseperedtem. Mindenesetre szaladok, keresztül a tömegen, el az előlem szorgosan ugráló emberek között.

- Te se először futsz össze mágikus démonnal… - Állapítom meg, miközben magyarázza a tervet. Azt hittem én leszek a megmentő lovag, de látszólag nem tetszeleghetek ebben a szerepben. enyhén elmosolyodom, majd jelzem a nőnek, hogy ezúttal menjen ő előre. – Mennyi időnk van azután, hogy fizikai valóra váltott? Mennyi ideig marad vajon abban? – Kérdezem és közben óvatosan belépek a kerámiaboltba. – Hát ez nem az én terepem… Főleg nem az apró kínai változata már így magának a helyiségnek… Mindenesetre igyekszem a szememmel követni a halovány derengést. Közben kiszúrok egy nagyobb edényt, aminek szerencsére fedele is van, így miután belecsaltuk, még lezárni is le tudjuk.

- Az ott szerintem tökéletes lenne. – Mutatok a színes, mintás tárgy felé. – Bármi történik megtérítem. – Jelentem még ezt is ki komolyan, hátha akkor még együttműködőbb lesz mindenki. Nem mintha én engedtem volna ki a lényecskét és nem mintha nekik nem számítana mennyi káruk származik. Érdekük tehát, hogy segítsenek.
- Azt mondtad szereti a zajt és a fényes dolgokat. – Mondom, miközben a kinézett edény felé lépkedek. – Ugyan csak ez az óra van nálam, de hátha ez is tetszik neki. – tartom csillogó karórám a kínai vázaféle tetejéhez. – Ha ráharap a csalira, maga tegye gyorsan rá a fedőt…
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 08. 23. - 18:23:57 »
+1

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu




Igazából egészen mókás dolog a varázslnyek kergetése, ha nem lopnak el tőled valami értékeset. Mindig is szerettem őket, talán a szüleim hóbórtja miatt. És ha van bennem elegendő elkötelezettség, akkor talán el is végeztem volna az LLG-t, az egyetemen. De azt hiszem, valahogy mégsem lett teljesen az enyém az a szakma. Ha rá lettem volna kényszerülve, hogy egyfolytában velük foglalkozzak, lehet beleunok. Lehet belefásulok. Lehet bele fogok fásluni a tanításba is. Nem tudom. Nem tudom merre megy az életem. talán holnapra azt is megunom. A láncom nélkül teljesen magáramaradtnak és elveszettnek érzem önmagam. Tudom, hogy el kéne engednem a fiamat, de így olyan, mintha tényleg sosem létezett volna.
Nagyon kedves Nat-santól, hogy segít nekem, pedig egyáltalán nem akartam neki felesleges gondot okozni. Iagzából talán kicsit zavarban is vagyok. A férfiak kedvességétől teljesen elszoktam.
A heves magyarázásba teljesen elszégyellem magam, kicsit olyan, mintha parancsolgatnék, de talán nem értana előkaparni azt a féle lelkiimeretlen határozottságot, amit valahol Shoutával együtt eltemettem.
- A szüleim nagy rajongói voltak, és én isjártam pár félévig emiatt egyetemre, de sose tudott a hivatásommá válni, azt hiszem nem ez az utam - magyarázom hadarva.
– Mennyi időnk van azután, hogy fizikai valóra váltott? Mennyi ideig marad vajon abban?
- Eeeetooo... Azt hiszem nem tudja túl sűrűn váltogatni az alakját, úgyhogy remélem lesz időnk bőven.
A boltban apró meg-meg rezzen, csörren a porcelán, és azt hiszem minden egyes nesszel egyre sápadtabbak lesznek az eladók, bár Nat-san kijelentése picit megnyugtatja őket, így most már négyen vadászunk a csínytevőre. Az órára pillantva rámosolygok a férfira.
- Tökéletes lesz. Most már csak várni kell, hogy a kapzsisága erősebb legyen a bújkálásánál - suttogom halkabban, majd fedezékbe húzódva várjuk, hogy belesétáljon a csapdába.
Azt hiszem nem is kellett olyan sokat várnunk. A lény lassan előmerészkedett, a kis kezében észreveszem ahogy a medálomat szorongatja. Nehezen, de megállom, hogy ne ugorjak rá mérgesen. Végül csak belebukik a porcelánedénybe, és éppen jó pillanatban sikerül rátenni a fedelét.
- Yare, yare - sóhajtok megkönnyebbülve - Most már csak el kéne venni tőle azt, ami a miénk. Aztán... valahogy elűzni innen - túrok elgondolkodva a hajamba és Nat-san felé pislogok, hátva van valami jó ötlete.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 09. 08. - 15:11:47 »
+1


KICSI LÉNY, NAGY CSÍNY

Csörrenések jelzik a kis lény útját. Hol itt, hol ott hallani, ahogy koccannak egymáshoz a gyönyörű tárgyak. Néha még mintha apró kacagása is fülemben csengene. Csoda, hogy egyelőre semmit sem tört össze… És bizony nem is fog, ha én rajtam múlik. Volt már dolgom hozzá hasonló, alattomos, embereken élcelődő lényekkel. Nem ez fog kifogni rajtam, ezt már az első pillanatban megígértem magamnak, neki, sőt még a velem tartó kedves hölgynek is. Bárcsak ne felejtettem volna el a nevét… Az a fránya rossz névmemória.

Mindegy. Fényes karórámat, ami egyszegényesebb, kevésbé díszített darab, mint az, amit kis tolvajom birtokolt el tőlem pár hónapja, és érzi azóta is boldogságosan magáénak… Szóval ez csak egy átlagos kis darab, de attól még felkeltheti a lényecske figyelmét. Legalábbis van annyira figyelemfelkeltő, mint a nő nyaklánca. Ha nem figyelemfelkeltőbb…

- Az jó hír, ha nem tudja sűrűn változtatni az alakját. – Suttogom, miközben óvatosan a nő kezébe adom az edény fedelét én magam pedig fölé tartom az órámat, várva, hogy lecsapjon rá a kis szörnyeteg. – Imádom, hogyha egy kis lény kapzsi, de nem okos. Ha az lenne, kicsit nehezebb lenne elbánni velük… - Vigyorodom el közben, mert valahol csodálom is a természet adta lényüket, amik többnyire ösztönből oldanak meg dolgokat, semmint fejből.
És így tett most is, ez a pimasz tolvajunk. Egyáltalán nem érzékelte a csapdát. Úgy sétált bele, ahogy azt illik. S miután a nő gyorsan rátette a tetőt a porcelántárolóra, már csak az ideges rugdosását és morgását lehetett hallani bentről.

- Szerintem ugyanúgy a gyorsaságunkra lehet szükség… - Állapítom meg kissé grimaszba húzva orromat, pár másodpercnyi gondolkodás után. Egyelőre csak a feladat első pontját oldottuk meg, az ékszer még odabent van,a mit bizony el kell tőle halásznunk. – Tudja mit… Adjuk oda neki az órámat. – Mondom végül sóhajtva egyet, hogy aztán ez a darab is egy tolvaj zsákmányává válik, bár ehhez nem fűz érzelmi ragaszkodás, mint ahogy a másikhoz. – Szerintem tényleg tetszene neki a nagyobb, csillogóbb. És én bármikor tudok szerezni egy ugyanilyet. De ahogy sejtem maga nem. – Mosolyodom el kedvesen és már készítem is újra elő az órámat, bár még mindig fogom a porcelánedényt. – Szerintem az lenne a legjobb, ha gyorsan elkapnánk a lényt kézzel. A kezébe nyomnánk az órámat és azzal a mozdulattal elhalásznánk tőle a nyakláncot. Majd gyorsan vissza az edénybe. Mit szól? – De szinte amint megkérdezem már teszem is kezem az edény fedeléhez. – Egy… Kettő… Három!
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 09. 19. - 10:34:20 »
+1

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu





A zörgések, edények ütközésének és a porcelán keserves nyekergésének köszönhetően teljesen jól nyomon lehet követni ennek a bigyónak az útvonalát. Természetesen még semmi sem tört össze, de minden egyes apró zaj után egyre sápadtabbak és sápadtabbak lettek a kínai porcelánosok, akik még hirtelen azt sem tudták, hogy mit csináljanak. Halkan felsóhajtok, és barátságosan rájuk mosolygok.
- Semmi aggodalom, ha el is törnének a tárgyak, járatos vagyok a háztartás mágiában, helyre tudom hozni a károkat - ígérem meg nekik. A szüleim rendszerető embernek neveltek, így már mellettük felnőve a roxfortos éveim alatt is elsajátítottam az apróbb trükköket, na meg volt egy nagy csíntevő kisfiam is. Ha bepörgött, a lakás eléggé letrapát állapotba került. Összekente a tatamit, elszakította a tolóajtókat és néha összetörtek a teáskészletek is. Igykeztem minél szigorúbban leorrolni, hogy mégis csak viselkedjen egy kicsit visszafogottabban, hiszen az életébe is kerülhetett volna egy-egy ilyen baleset. És belül rettenetesen féltem, hogy olyan fékezhetetlen indulatos lesz a nevelése ellenére, mint amilyen az apja volt...

Szóval miután a kiszenelt tárgyhoz érünk, Nat-san leveszi a szép óráját, és az edény felé tartja, hátha azzal tőrbe csalja a kis tolvajt.
– Imádom, hogyha egy kis lény kapzsi, de nem okos. Ha az lenne, kicsit nehezebb lenne elbánni velük… - mondja, én pedig elmosolyodom.
- Egyetértek, Nat-san. Annak is örülök, hogy nem egy hatalmas bestiával van dolgunk, hanem egy ilyen apró lénnyel - sóhajtok. Azért hiába a háztartás mágia, az összetört porcelánok látványa mindig is szomorú. Nem is kell sookat várnunk, és meg is jelenik a kapzsi apróság, hogy csillogó tekintettel rávesse magát az órára, hogy aztán belepottyanjon az edénybe.
- Yare, yare - sóhajtok, mikor megüti a fülemet a vinnyogása és kis karmainak a porcelánt kaparó hangja. Kirázott rá a hideg, de igykszem úrrá lenni magamon. Az ilyen hangoktól mindig kitör a frász.
– Szerintem tényleg tetszene neki a nagyobb, csillogóbb. És én bármikor tudok szerezni egy ugyanilyet. De ahogy sejtem maga nem.
- Egy nagyon kedves emléket őriz a medál - suttogom a kedves férfi felé, és nagyon is megható a figyelmessége. Talán ha nem rángat magával hagytam volna elveszni. Még mindig szörnyen suta tudok lenni.
Aztán mást mondani nincs is időm, mert mihelyst vázolja a tervét már rántja is le a tetőt az edényről. Én pedig a lehető leggyorsabban igyekszem belenyúlni és kézbe fogni a lényt. Magamban pedig egyre csak azt mantrázom, hogy kérlek ne változz át, kérlek ne változz át. Nos, ez nem is történik meg, de helyette néhány helyen összekarmol, de nem nagyon foglalkozom vele. Apró karcolások lesznek csupán a kezemen, de ha mélyebbek lennének se aggódnék. Végül annyit ficánkol a kis izé, hogy kénytelen vagyok a másik kezemmel is megfogni, majd gyorsan ki is szedem az edényből, és a ficánkoló lényt NAt-san felé tartom, aki közben igyekszik cserére sarkallani a foglyomat.
Ha ez komplikációk nélkül megtörténik elengedem a szörnyecskét, aki arcsarkodva, az órát szorongatva kiugrál a porcelánboltból. Hű, végül csak sikerül mindenféle törés és rombolás nélkül visszaszerezni a nyakláncomat.
- Agrigatou, Nat-san! - pillantok a férfi felé, miközben azon igyekszem, hogy ne lábadjon könnybe a szemem. Képes lettem volna lemondani a nyakláncról, ami a kisfiam utolsó mosolyát őrzi. - Az adósa lettem - teszem hozzá mosolyogva.
Naplózva


Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 09. 22. - 11:08:56 »
0


KICSI LÉNY, NAGY CSÍNY

Nem mondom, hogy nem izgultam. Egy pillanatra inkább levegőt se vettem. A tervem bár jó volt, de kockázatos és azért aggódtam rajta, hogy mi lesz, ha simán újra kiszabadítjuk a lényecskét. Nem nagyon örültem volna neki se én, se az üzlet tulajdonosai, ha garázdálkodásba kezd újfent idebent. Gyorsnak és ügyesnek kellett hát lennünk, de valahogy megbíztam így ismeretlenül is ennek a nőnek a képességeiben. Valahogy éreztem, hogy miden rendben lesz. És hát puff neki… ha az órám látja kárát. Ehhez a darabhoz csak a pénz köt, semmi érzelmi vagy személyi kötelék. Azt tényleg eleve ellopták már tőlem, szerencsére a szívemmel együtt, így azt hiszem nem is annyira bánom talán.

Szerencsére most minden jól alakul. A nő kellően ügyes és szerencsére eléggé erős is hozzá, hogy a csere megtörténhessen, a lény pedig végül eliramodjon az órámmal. Mintha még hallanám boldog kacagását is, ahogy élvezi a nagyobb, súlyosabb, sőt amúgy lehet, hogy még vagyonilag is értékesebb tárgyacska megszerzését. De ez tényleg értéketlen az én szememben, nem úgy, mint a nyaklánc, amit olyan szolidsággal és szeretettel tartanak most az apró női kezek… Nem is kérdéses, hogy maximálisan megérte a csere. És valahol még annak is örülök, hogy ezt az apró meghitt kis jelenetet láthattam. Sőt, hogy tehettem is érte.

- Nem tartozol semmivel. – Mosolyodom el kedvesen, miközben kikísérem az üzletből. Talán az eladók is nyugodtabbak lesznek végre, ha a párosunkat nem látják. Kár, hogy, bár ő mindig kedvesen a nevemen hív, nekem fogalmam sincs az övéről… Az a pocsék névmemória örökké kísérteni fog. De hát ez van. A lényeg, hogy boldog. Ennél többet jelenleg nekem nem is kell tudnom. – Örülök, hogy segíthettem. Ez lenne az emberek dolga egymás felé. – Teszem még hozzá, aztán kedvesen fejet hajtok. – És ha most nem bánod, alig várom, hogy megvegyem azokat a remek fűszereket, amiket kinéztem magamnak. Vagy netalán te is visszafelé jössz? – Mosolygom, ezúttal teljes felszabadultsággal, és miután megvártam a válaszát, visszasétáltam a fűszereshez.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT
Naplózva


Hana Tachibana
[Topiktulaj]
*****


let me forget all of the hate, all of the sadness

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 09. 30. - 13:36:21 »
+1

Kicsi lény, nagy csíny...

Nat-san
2000. 07. 10.
dressu





A mai napom sem gondolta, hogy lesz velem valami izgalmas, de természetesen a sors valamiért újra talpra akar állítani és újra azt szeretné, hogy ne ítéljek el rögtön magamban minden férfit, akivel csak találkozom, És bár szomorú, és nem mutattam, hiszen a belém nevelt illem ezt nem engedi, eléggé tartottam az elején Nat-santól, de azt hiszem felesleges volt tőle aggódnom. De azthiszem nem lenne túl logikus, ha most egy bocsánatkérést még elmondok, hiszen nem is értené miről beszélek. Minden esetre talán fel kéne tényleg álnom, és erősebbnek kéne lennem. Már nem az a naív 17 éves iskolás lány vagyok, hanem egy felnőtt, egy anya, egy tanár, akit megtanulta az élet leckéjét.
Ahogy elhagyjuk au üzletet, még a bajárat előtt meghajolok egy aprót.
- Még egyszer elnézést a felfordulásért - mondom, majd Nat-san kíséretében kilépek az utcára, ahol még most is tart a pezsgés, a vidámság, az árusok és a vevők alkudozása. Jó érzés az emberek tömeglben lenni, kevésbé érzi magányosnak magát az ember.
– Örülök, hogy segíthettem. Ez lenne az emberek dolga egymás felé.
- Ebben nagyon is igazad van - mosolygok szélesen, miközben én is megindulok vissza az üzlet felé.
– És ha most nem bánod, alig várom, hogy megvegyem azokat a remek fűszereket, amiket kinéztem magamnak. Vagy netalán te is visszafelé jössz?
- Oh.. Hm.. yare, yare, azt hiszem ott felejtettem a fűszereket - nevetek fel zavartan -, úgyhogy még egy ideig veled tartok, ha nem bánod - mondom előzékenyen. - Kipróbálhatnád a vadrózsa fűszerkeveréket, nagyon kellemes ízt kölcsönöz például a curryhez, nekem az egyik kedvencem.
Már alig várom, hogy hazaérve megint főzhessek egy jó nagy adagot belőle, mert már nagyon hiányzik annak a fűszernek a kellemesen édesen savanyús íze.

KÖSZÖNÖM A TÁRSASÁGOT, NAT-SAN! Angyal
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 24. - 14:10:09
Az oldal 0.083 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.