+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Lancaster professzor irodája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lancaster professzor irodája  (Megtekintve 521 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 19. - 19:02:08 »
+3



A Gyógynövénytan professzorok irodája rendszerint egy kissé poros, gyakran sáros aprócska lyuk, ahová alig teszik be diákok a lábukat. Nos, ha ez utóbbi igaz is, az előbbi bizonyára nem, hiszen Reed Lancaster igyekezett azt mindig a legmakulátlanabb állapotában megtartani. Sötét helyiség volt ugyan és a mérete sem volt éppen kielégítő, a termetes asztal – mely éppen azt szolgálta, hogy a professzor, az ablaknak háttal, tökéletes fényben tudjon dolgozni – adta meg a szoba karakterét. A vendégek számára két díszesebb szék állt rendelkezésre. Ezen kívül jó néhány, különleges növényekkel megtöltött kötettől rogyadozó polc is helyet kapott.
Naplózva

Margery Winters
Hollóhát
*


soul gardener

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 09. - 22:48:13 »
+2

★ diùideachd sàmhach ★
Reed Lancaster

Befordulok az északi szárny végeláthatatlannak tűnő folyosójára, és végignézek rajta. Mintha a világ végére kellene elmennem, pedig a célom mr. Lancaster irodája, ami bizonyára nincs tíz méternél messzebb. Mégis megállok, és hagyom földbegyökerezni a lábaimat. Nem akarok még elindulni, ezért veszek pár mély levegőt, és magamban egyre csak ezt mondogatom: Képes vagy rá, meg tudod csinálni!
Úgy egy percig állhatok némán, mozdulatlanul a kanyarban, és ez alatt az idő alatt röpke húsz ember sétál el mellettem. Bizonyára egyikükben sem keltem azt az érzést, hogy teljesen normális vagyok, de ez eszembe sem jut. Csak arra koncentrálok, hogy az izgalom miatt ne rakjam egymás után kétszer is ugyanazt a lábamat. Nem lenne szerencsés spárgázni immáron a folyosó kellős közepén - nem is tudtam soha spárgázni.
Hamarosan az ajtóhoz érek, és nagy levegőt véve kopogok be. Egyik felem azt kívánja, hogy ne legyen itt, mert kellemetlen a téma, és bizonyára nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt anyunak előadtam. Másik felem mégis szinte könyörög az összes vallás összes istenéhez, hogy ezt még most meg tudjuk beszélni. Nem szeretném, ha a későbbiekben jutna el hozzá a pletyka, és félreértené. Most is fennáll a lehetősége annak, hogy már tud róla, mégis csak nemrégiben kapott szárnyra a téma. Nekem úgy tűnik, hogy még nem harapódzott el túlságosan, és talán nem is tud semmiről.
Ahogy kopogok, zsebemből egy bolyhos nyuszi kukucskál ki. Tegnap délután találtam a bagolyház közelében, és nem volt szívem otthagyni. A nyulak általában az erdő közelében élnek és mászkálnak, ezért is furcsálltam, hogy ilyen messze tévelyedett a puha szőrgombóc. Azóta is minden pillanatban rajta tartom a szemem, és azon gondolkodok, hogy mit is csináljak vele. Elvégre nem tarthatom meg. Az is lehet, hogy valaki már régóta keresi. Mindenesetre szembemegy a házirenddel, ezért ha mr. Lancaster nem szeretné megtartani, vagy nem tud semmiféle megoldást, akkor kiviszem a Tiltott Rengeteg széléhez vagy Hagridhoz. De az mégis jobb lenne, ha megtarthatnám, vagy olyan helyen lenne, ahol bármikor meglátogathatom...
Ha bebocsátást nyerek, akkor lassan belépek az ajtón, és hangosan köszönök, ahogyan az illő. Az ajtót persze nem csukom még be a további utasítások kilátástalanságának fényében.
- Jó napot, tanár úr!
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 10. 11. - 16:30:05 »
+3

Miss Winters


2000. október

Gyűlöltem a port. Gyülöltem minden idegszálammal, de hiába. Ennek ellenére folyamatosan megtelepedett a könyveken, az ezüst teáskészleten, amit tavaly óta nem sikerült makulátlanra sikáltatni egyetlen diákkal sem. Talán elpuhultam, hiszen még Mr. Slinkhardot is elengedtem a munka felénél, csak azért, mert megsajnáltam a múltja miatt. Ez van, ha az ember éppen családot készül alapítani? Elpuhul a gyerekektől? Akárhogyis, velem megtörtént.
Most is, ahelyett, hogy a port törölgettem volna az asztalról, Batsa édes sorait olvastam arról, mit is kívánt meg éppen. Nem érdekelt, hogy előrángatott minket a sajtó és jóformán megint a fejemhez vágták, milyen szörnyű alak vagyok. Igen, talán nem voltam jó vőlegény, mert már azelőtt teherbe esett, hogy megtörtént volna maga a házasság. Mégis, mintha ez így lett volna megírva nekünk. Természetesen jött a dolog és annak bizony nem szabad ellenállni. Örültem, hogy gyerekem lesz. Nem azért, mert tovább akartam adni a Lancaster nevet. Bár az eredeti terv ez lett volna, most mégis minden másképp volt. Csak szerettem volna a kezemben tartani, épen, egészségesen. Semmi több.
A hosszú munkanapok végeztével ez a néhány sor maga volt a megváltás. A diákok mostanában, mintha kétszeresen is próbára tennék a türelmemet. Az egyik sárgombócot gyúr, a másik beletrappol a sárkánytrágyába, majd széthordja azt mindenhol, a harmadik pedig szándékosan hozzányúl egy mérgező növényhez. Egyedül a délután Gyógynövénytan szakkörök tartották még bennem a lelkesedés, oda ugyanis tényleg csak azok jöttek el, akik nem ökörködték végig a foglalkozást.
Egy pálcaintéssel forrásra bírtam a teáskannában lévő vizet, ami aztán magától felreppenve teletöltötte teával az egyik csészét. Akkor húztam csak magam elé, mikor a levelet gondosan összehajtva az íróasztalom középső fiókjába süllyesztettem. Ott gyűjtöttem a fontos emlékeket… mintha egy részem még mindig félt volna, hogy ez csak egy álom. Batsa előtt nem voltak komoly kapcsolataim, amit meg annak hittem, az gyorsan kudarcba fulladt. Ki tudja? Egyik nap talán sem a gyerek, sem ő nem lesznek sehol, én pedig magányosan ülök majd ebben a porosodó irodában.
Belekortyoltam a teába, majd magam elé húztam egy kupac házi dolgozatot. Mostanában ebből is többet kell feladni, mintha a diákok nem akarnák maguktól megtanulni azt, ami bizony kötelező. Nem vártam soha csodát, csupán azt, ami elhangzott az órán. Persze, mit vár az ember valakitől, akinek az a legnagyobb poén életébe, hogy: „sárkányszarba léptem!”
Kopogás törte meg a magányomat.
– Szabad! – közöltem olyan hangosan, hogy a nehéz faajtón keresztül is meg lehessen hallani. Azt vártam, míg benyit. Voltak persze olyanok, akik kint ácsorogtak még egy percig, arra várva, hogy én tárjam ki nekik az ajtót. Ez nem szokásom. Ha kopog, hát legyen bátorsága rám törni.
Jó napot, tanár úr! – Áh, Miss Winters volt az. Csak úgy gondoltam rá, mint a jobb kezemre. Ha kellett segített a szakkör szervezésben, elhozott nekem papírokat a tanáriból, bármiben kértem, hajlandó volt a segítségemre lenni. Kedveltem és nem csak azért, mert jól szolgált ki. Ez nem erény. Az viszont annál inkább, hogy tehetségesnek tűnt a gyógynövénygondozás terén. Így akár arra is hajlandó lettem volna, hogy a későbbi szakmai előre menetelét támogassam.
– Miss Winters, öröm látni! – köszöntem és mutattam neki, hogy foglaljon helyett az asztallal szemközt lévő székek egyikén. – Kér esetleg egy teát? – Megvártam a döntését és ha amellett döntött, hogy igen, akkor hát intettem a kancsónak és az egyik tiszta csészének, hogy szolgálja ki.
Hátra dőltem a székemben, kicsit félresodortam a dolgozatokat is. Nem volt most szükség semmiféle figyelem elterelésre.
– Megbeszéltünk mára valamit? Vagy másban segíthetek?

Naplózva


Margery Winters
Hollóhát
*


soul gardener

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 11. 11. - 01:01:59 »
+3

★ diùideachd sàmhach ★
Reed Lancaster

– Szabad! - nagy levegőt veszek, majd kifújom. Szédülök, rettegek, remeg a kezem - ha megszólalnék, ez bizonyára a hangomra is igaz lenne. Mégis összeszedem az eddig sem túl sok, de most annál is kevesebb bátorságomat, és ezzel a pillanatnyi erőkupaccal rátenyerelek a kilincsre, és belépek az ajtón. Talán ilyen rémült még soha nem voltam ebben a szobában, holott sokan rettegve lépnek be, mert mi van akkor, ha véletlen összekoszolnak valamit, vagy gusztustalanul nyitják ki a szájukat, esetleg elrontották a legutolsó dolgozatukat. Nekem az ilyenekkel sosem volt problémám, mindig vidámat léptem át az iroda küszöbét, most mégis a kezemet tördelve csukom be magam mögött az ajtót egy kis szünetet tartva. Hagyom, hadd beszéljen, hadd kérdezzen. Nekem addig sem kell kinyitnom a számat, színt vallanom, elásnom magam és megszégyenülnöm - kár, hogy az utóbbit már elkezdtem, amikor megtettem az idefelé vezető út első lépését.
– Miss Winters, öröm látni! - nehéz léptekkel, talán kívülről is látható idegességgel lépek az íróasztalhoz állított egyik székhez, és darabosan, lángvörös arccal ülök le a vele szemben lévőre. Mindig ide szoktam, ez a kedvencem, és talán képes egy kis pluszt kölcsönözni számomra ebben a nehéz pillanatban. – Kér esetleg egy teát?
Összerezzenek szavaira. Túlságosan koncentrálok arra, hogy normálisan viselkedjek, ne hozzak szégyent önmagamra, és az sem lenne szerencsés, ha Zsebire ráülnék, vagy kiugrana a zsebemből. Az idegesség úrrá lesz rajtam, alig vagyok képes arra is, hogy egy értelmeset nyögjek, hát még egy rendes választ adni... Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből. Mr. Reed még nem látott így, talán meg is haragszik rám. Egek, ide sem kellett volna jönnöm...
- Ha van fehér.. - alig fejezem be a mondatot, és halkan is beszélek. Kérdéses, hogy meghallott-e bármit abból, amit mondtam neki. Bár úgy tűnik, a csésze és a teafű vette az adást, mert pár pillanat elteltével már előttem gőzölög az ital. Mégsem nyúlok hozzá. Előbb tisztáznunk kell ezt. Már rég említenem kellett volna!
– Megbeszéltünk mára valamit? Vagy másban segíthetek? - meg merjem mondani neki, hogy miért is jöttem? Vagy beszéljek inkább a legutóbbi jegyemről, és adjam az ártatlant, hogy nem érdemlek ilyen magas osztályzatot, elvégre kihagytam a kártevők növénybe költözésének pontos dátumát a jegyzőkönyvből? Áh, az nem én lennék. Sosem tudtam ennyire megjátszani magam. Csak ha igazán sajnálok valakit, akkor tudok megértőbb és toleránsabb lenni, mint amilyen egyébként vagyok. Bár lehet, néhányak szerint túlzás, amit ilyen esetekben csinálok, mert egyébként is bennem van a kellő tapintat és kedvesség - kivéve, ha átveszi helyét a félelemmel átitatott izgalom.
- Elnézést, hogy megbeszélés nélkül zavarom, de... - nagyot nyelek - van egy fontos és kényes dolog, amit már rég meg kellett volna említenem önnek, de féltem, hogy haragudni fog, vagy már tud az egészről, és igaznak is gondolja, és nem is biztos, hogy akarja ezek után, hogy segítsek Önnek bármiben, mert igaza lenne, hogyha azt mondaná, hogy felelőtlen vagyok és buta, de én NEM szeretem Önt! - egyre jobban belelendülök a monológomba, és a szemem sarkában pár könnycsepp is megjelenik, amit az egész végére érve sok másik is követ. Végigmossák arcomat, és én nem is ellenkezek. Csak az a fő, hogy tudja az igazat.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 11. 24. - 10:18:56 »
+2

 
Miss Winters


2000. október

– Van fehérteám. – Bólintottam, mire a megfelelő teafüves dobozka is becsatlakozott és hozzá a kanna, amiben a gőzölgő forró víz várakozott arra, hogy megtöltse Miss Winters csészéjét. Nem zavart a lány társasága, bár egy kicsit meglepett, hogy előzetes egyeztetés nélkül beállított. Ha a munkában segített vagy a fakultációval kapcsolatban, hát mindig előre egyeztettük a folyosón, hogy ekkor és ekkor benéz az irodámba. Ebből érezhető volt máris, hogy ez a találkozás más lesz, mint a megszokottak. Tény, hogy munka éppen nem is nagyon akadt, amit kiadhattam volna neki és más hasonló dolgok sem.
– Elnézést, hogy megbeszélés nélkül zavarom, de... – kezdte. Már a hangján érződött, hogy valami nincs rendben. De amúgy is eléggé feszengett, ami korábban nem tűnt fel, hogy a szokása lenne. – van egy fontos és kényes dolog, amit már rég meg kellett volna említenem önnek, de féltem, hogy haragudni fog, vagy már tud az egészről, és igaznak is gondolja, és nem is biztos, hogy akarja ezek után, hogy segítsek Önnek bármiben, mert igaza lenne, hogyha azt mondaná, hogy felelőtlen vagyok és buta, de én NEM szeretem Önt!
Megköszörültem a torkom és hátra dőltem a székbe. Nem számítottam ilyen fajta kirohanásra a mai napon. Főleg azért, mert Miss Winters, amúgy sem volt az a lány, aki ilyen könnyen elragadtatta magát. Egyelőre nem tudtam hogyan is kéne ezt az egész monológot értékelnem. Nem értettem a kijelentést sem a hangsúlyozást.
– Miss Winters, akármi is zaklatta fel ennyire, nyugodjon meg. – Mondtam és magamhoz vettem a csésze teám. Halkan szürcsöltem benne és félre toltam még inkább – amolyan pótcselekvésképpen – a korábban előttem heverő papírkupacokat.
Legutóbb Miss Banks-t láttam hasonló állapotban. Az a lány persze a pályakezdéstől feszengett ennyire, na meg ragadtatta el magát… nem is értettem miért. Úgy éreztem ott, mintha én lennék az ellenség, akit egyenesen megrohamozott azért, mert bizonytalan volt a jövővel kapcsolatban. Miss Wintersnél ezt a védekező támadást még nem véltem felfedezni, ám még nem is ástam a probléma mélyéra.
– Megkérdezhetem, hogy milyen értelemben nem szeret? És miért érezte szükségét a kihangsúlyozásának? – Érdeklődtem szinte csevegő hangon. Biztosra vettem, hogy valami kamasz dolog áll ennek az egésznek a hátterében, de éppen azért voltam tanár, hogy az ilyen helyzeteken átsegítsem a diákjaimat. Nem egyszer találkoztam már olyan helyzettel az elmúlt pár évben, hogy valakit zsaroltak vagy pletykák áldozatává vált. Az igazat megvallva mi tanárok már nem is nagyon figyelünk fel a szóbeszédekre. Minden évben van valami újdonság, ami szép lassan el is hal. Ritka, hogy azok már egyenesen zaklatóvá változnak.
– Persze, ha nem akar róla beszélni, akkor nem muszáj… csak élvezze a teát és nyugdjon meg szépen. Rendben? – Mosolyogtam rá, hogy kicsit megnyugodjon. Nem akartam bűntudatot kelteni benne a szavai miatt.
Naplózva


Margery Winters
Hollóhát
*


soul gardener

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 11. 26. - 23:34:48 »
+2

★ diùideachd sàmhach ★
Reed Lancaster

– Van fehérteám. - nagyot nyelek, nem is merek még belekortyolni. Lever a víz, aztán csak sikerül elmondani, de nem vagyok egyértelmű. Egyáltalán nem lehet érteni, hogy mit is akarok ténylegesen elmondani. Pedig gyorsan el akartam intézni. Gyorsan és fájdalommentesen, mint a kegyes hóhérok, mert itt saját magam hóhérja vagyok, és állok a bitón. Nézem, hogy is rúgjam ki magam alól a széket, de csak megingok rajta. Sikerül visszanyernem az egyensúlyomat, mert nem érti, mit akarok. Talán nem is hallott a pletykáról. Akkor viszont felesleges volt felhozni.
Elvágtam magam, mostmár muszáj lesz beszélnem, mert túl sokat mondtam el. Meggondolatlan voltam, és nem tehetek róla, de félelmemben túl sokat és gyorsan hadartam. Túlságosan izgultam és féltem a reakciójától, hogy lelassítsak, bár... Mit is beszélek? Még mindig rettegek, hogy mit fog szólni.
– Miss Winters, akármi is zaklatta fel ennyire, nyugodjon meg. - nyugodjak meg... Persze, könnyű azt mondani, de végülis igaza van. Fogalma sincs, miről beszélek, min megyek keresztül nap mint nap emiatt az egyetlenegy pletyka, jobban mondva pletykasorozat miatt. Nem vagyok szerelmes belé, nem vagyok a szeretője, még csak a prostija sem. Miért gondolja bárki, hogy képes lennék ilyesmire egy olyan férfivel, aki az apám is lehetne, emellett pedig nem mellesleg van menyasszonya is. Ugye nem ilyennek ismernek az emberek? Én nem ösztökélek senkit sem megcsalásra. Soha nem is voltam még szerelmes, nem volt még barátom. Inkább csámcsogjanak azon, hogy a lányokat szeretem. Azzal legalább nem sároznak be több embert is.
– Megkérdezhetem, hogy milyen értelemben nem szeret? És miért érezte szükségét a kihangsúlyozásának? - zavartam a fülem mögé igazítók egy arcomba lógó tincset, és lesütöm a tekintetemet. Azonban gyorsan rá kell jönnöm, hogy nem tudok egy helyben maradni, mert ha nem kezdek el rögtön mozogni, rövidesen elsírom magam, az pedig nem feltétlen lenne jó pont a magyarázkodásom folyamatát illetően. Ezzel meg is szűnne a terv, és sosem érnék semminek a végére. A könnyek mindig ellehetetlenítettek.
- Bocsánat, ha nem voltam egyértelmű, csak... - tényleg felállok, és fel-alá kezdek el járkálni. A fogaskerekek egyre kattognak, érzem, hogy lassan kezdek belezavarodni a saját gondolataimba is. Elmondom, vagy mégsem kellene? Hogy érdemes az ilyet tálalni? Miért ilyen bonyolult? Mi lenne, ha elszaladnék?
– Persze, ha nem akar róla beszélni, akkor nem muszáj… csak élvezze a teát és nyugdjon meg szépen. Rendben? - Végül egy teljesen ismeretlen gondolat győz, ami nem is tudatosul bennem teljesen. Csak visszhangzón koppan egyet, én pedig megcsókolom mr. Reed száját. Egyből elmémbe csap a felismerés, és hátralépek, amíg el nem érem a falat.
- Én nem ezt akartam... - elcsuklik a hangom, és remegő lábaim is lassan engednek a gravitációnak. Lassan lecsúszok a fal mentén, és kibuggyannak belőlem a súlyos, tengersós könnycseppek. Átkarolom a térdemet, hogy elrejthessem az arcom, és így próbálok a sírás közepette beszélni. - Én nem... nem szeretem.. Nem akartam... kérem, bocsá... - legjobban tenném, ha elmennék, és soha nem is kerülnék a szeme elé, de nem tudok megmozdulni. Csak ülök, mint egy szerencsétlen, és egyre hangosabban törnek felszínre az elfojtott sértések. Én nem szeretem őt ÚGY.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 12. 15. - 17:02:05 »
+3

Miss Winters


2000. október

Bocsánat, ha nem voltam egyértelmű, csak...
Értetlenül bámultam a lányra, aki hirtelen felpattant. Én is hasonlóképpen tettem és közelebb léptem, hátha akkor megnyugszik és nem csinál magából hülyét. Úgy tűnt azonban, hogy mondhatok bármit is, már bele lovallta magát valami olyan gondolatba, amivel aligha tudtam volna bármit is kezdeni.
Nem is értem, hogyan jutott oda, hogy egyszer csak előttem állt és történt, ami történt. Hirtelen megremegtem és hátrébb léptem. Belőlem az égvilágon kívül semmit sem váltott ki, csak valamiféle dühös szigort, aminek keretében összevont szemöldökkel néztem rá.
– Mégis mit művel Miss Winters?! – Kérdeztem felháborodva.
Aztán persze jött valami meglepően drámai jelenet, én azonban már úgy voltam vele, hogy most kiküldöm az irodából. A hisztériát sosem tudtam jól kezelni, Miss Winters azonban egyre inkább áldozatául esett a dolognak. Ahogy a falhoz simult és szép lassan összecsuklottak a térdei, jóformán a szavait sem értettem.
Én nem ezt akartam... – Mondta, majd felhúzva a térdeit még keservesebben kezdett sírni. Fogalmam sem volt, hogy most mit kéne tenni, hogyan lehetne megoldani vagy legalább megszabadulni tőle. Talán éppen ez a része nem ment soha a tanításnak. Nem értettem a törékeny lelkű lányokhoz… de úriember voltam, így hát közelebb sétáltam és kezet nyújtottam felé, várva, hogy elfogadja azt és felhúzhatom a földről. – Én nem... nem szeretem.. Nem akartam... kérem, bocsá...
Sóhajtottam aztán egyet és ha nem fogadta el a kezem, hát akkor is lehajoltam, finoman megfogtam a karjait, hogy felhúzzam. Szépen lábra állítottam és leporoltam a ruháját, nem szólalva meg azonnal. Kellett a csend, amit néha-néha megtöltött ugyan a szipogása, ám még is a kellemes teaillatban talán még az én zaklatott elmém is tisztulni kezdett.
– Miss Winters, semmi szükség a melodrámára! Szedje össze magát most azonnal! – közöltem vele ugyanazon szigorú hanggal, amivel tavaly Miss Montregot is illetni találtam, mikor egy kisebb hisztéria rohammal karöltve volt szíves befáradni az irodámba. Igen is meg kell tanulniuk kezelni az érzelmeiket. – Üljön szépen le és igya meg a teáját, jót fog tenni. – Húztam a székhez, majd mutattam, hogy foglaljon helyet végre.
Aztán én is leültem és szigorúan mértem végig a lányt. Mégis elé csúsztattam egy zsebkendőt, csak ezután nyúltam a saját csészémhez, hogy igyak abból egy kortyot, mielőtt folytatnám. Az ajkaim meglehetősen kiszáradtak a hirtelen jött stresszes helyzettől.
– Gondolom nem kell felhívnom rá a figyelmét, hogy miféle viselkedés engedhető meg egy tanárral szemben. Ez nem csak rám, hanem a többi oktatójára is igaz, így megkérem, hogy mellőzze az ilyesmit a közel jövőben. – Folytattam. Persze tudtam, hogy ezt nem engedhetem el ennyivel. Megértem én persze, hogy össze van törve a szíve, de másnak leginkább bűntetőmunkát szoktam adni ilyesmiért… vagyis adnék, mert nem fordul elő az ilyesmi naponta. – Azzal is tisztában van bizonyára, hogy az ilyen viselkedést büntetőmunkával szoktam korrigálni. Mégis mit csinálja most magával, Miss Winters?
Naplózva


Margery Winters
Hollóhát
*


soul gardener

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 01. 19. - 23:15:52 »
+2

★ diùideachd sàmhach ★
Reed Lancaster

Már a csók pillanatában is érzem, hogy ezt nagyon elrontottam. Nem szabadott volna ennyire elengednem magam, ezzel nagyon is tisztában vagyok, de a francba is! Nem tudtam irányítani abban a pillanatban, hogy mit teszek. Mindenkinek van ilyen pillanata- Egyeseknek sok, másoknak kevés. Nekem talán ez az első ilyen - más kérdés, hogy csak a mai napot vettem alapul.
– Mégis mit művel Miss Winters?! - ez egy nagyon jó kérdés, tisztelt tanár úr! Egy igazán nagyszerű feladvány, ám nem fogom tudni jelen pillanatban a nyilvánvalón túl elmagyarázni, mert én sem értem a miértjeimet. Csak azt tudom, hogy ezt egy igazán kellemetlen magyarázkodás fogja majd követni akár rögtön mostani kezdéssel.
– Miss Winters, semmi szükség a melodrámára! Szedje össze magát most azonnal! - hagyom, hogy felemeljen a földről, és könnyáztatta arccal valamint vörös szemekkel leülök a taszigálásának hála a korábban is birtokba vett székre. - Üljön szépen le és igya meg a teáját, jót fog tenni. - gépiesen nyúlok a kissé már kihűlt italért, és automatikusan, előre meredve iszom ki az egészet. Egy kicsit talán tényleg segített abban, hogy lenyugodtak, mert már eszembe jut legalább annyi, hogy a kapott zsebkendővel kifújjam az orromat, és megtöröljem az arcomat.
– Gondolom nem kell felhívnom rá a figyelmét, hogy miféle viselkedés engedhető meg egy tanárral szemben. Ez nem csak rám, hanem a többi oktatójára is igaz, így megkérem, hogy mellőzze az ilyesmit a közel jövőben. - immáron tényleg elapadnak a könnyeim. Apu mindig mondta, hogy ha szembe ülök valakivel, akkor nem szabad sírni. Erősnek kell lenni, és csak a pillanat hevében kimutatni azt, hogy könnyeket is képesek vagyunk ejteni. A tárgyalás nem ennek a helye. - Azzal is tisztában van bizonyára, hogy az ilyen viselkedést büntetőmunkával szoktam korrigálni. Mégis mit csinálja most magával, Miss Winters? - sóhajtok, aztán érzem, hogy megint igyekeznek felszínre törni a könnyeim, ezért inkább beszélni kezdek.
- Először is engedje meg, hogy összeszedjem a gondolataimat, és elmagyarázzam, amit eddig nem sikerült. - játszok a bögre fülével, aztán folytatom. Nagyon remélem, hogy tényleg engedi, hogy elmondjam neki azt, ami bánt ezzel az egésszel kapcsolatban. - Mióta Ön megjelent az iskolában, én pedig segítem a munkáját, egyre több - leginkább - rosszindulatú pletyka terjeng Önről és rólam. Önt jelentősen pedofilnak állítják be ezek a történetek, engem pedig egy gerontofil ágyasának. - igyekszem érzelemmentesen beszélni, mert ha nem törekszem erre, akkor abból mindenképp sírás lesz megint.
- Nézze... Nem vagyok Önbe szerelmes, nem azért segítek Önnek, mert ki akarom használni, sem bármi hasonló. Csak szeretek a gyógynövényekkel foglalkozni a szabadidőmben is, illetve értelmes, normális embernek tartom Önt, akitől tanulhatok mind emberséget, mind pedig szakmai fogásokat, ha már az édesanyám az ünnepekre sem képes hazajönni... - egy pillanatra oldalra nézek, aztán vissza. - Elnézést, az utóbbi lényegtelen. - sajnos elfogyott a teám, pedig most nagyon jól esne még pár korty. Mindegy, inkább nem kérek. Már így is kellőképpen kihúztam a gyufát.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 01. 26. - 17:20:01 »
+1

Miss Winters


2000. október

Még mindig csak egy nagy kérdőjel volt bennem azzal kapcsolatban, pontosan mi is történt. Mindenesetre, elővéve a szigorúbb arcomat, nyugalomra szólítottam fel Miss Winterst. Mégis mi a fene ütött a mostani lányokba? Meglátna egy tanárt, majd hisztirohamot kapnak? Szakasztott ugyanezt játszotta le a tavalyi évben Miss Montrego, aki engem vádolt minden hülyeségért, ami a magánéletében történt. Meglehet, már akkor is szükség lett volna egy iskolapszichológusra, aki kezeli az ilyen reménytelennek tűnő eseteket. Nem volt nekem való ez a munka, egyre biztosabb voltam benne, ahogy a könnyeivel küzdő, teázó lányt figyeltem.
Inkább én is kortyoltam egyet a már meglehetősen kihűlt italból, várva a magyarázatot. Éppen eléggé kiszónokoltam ugyanis magamat az elmúlt öt percben, míg a kisasszony óhajtott egy cseppet megnyugodni. Közben persze – bár kívülről nyugodtnak tűnhettem – azon kattogott az agyam, miképpen jutalmazhatnám ezt a kis akciót. Nem akartam én pontot levonni vagy megbüntetni, de mégsem hagyhattam következmények nélkül egy ilyen esetet.
– Először is engedje meg, hogy összeszedjem a gondolataimat, és elmagyarázzam, amit eddig nem sikerült. – Ujjai megállás nélkül a bögre fülét piszkálgatták, mintha az megoldaná a problémát. Valójában csak stresszlevezető pótcselekvés volt, ami aztán minden volt csak szükséges nem. Zavart. Zavart, ahogy a körme a porcelánhoz ér, még sem nyúltam oda, hogy kirángassam a kezei közül. Csak bámultam, ahogy mindezt teszi és közben beleborzongtam egy párszor. – Mióta Ön megjelent az iskolában, én pedig segítem a munkáját, egyre több - leginkább - rosszindulatú pletyka terjeng Önről és rólam. Önt jelentősen pedofilnak állítják be ezek a történetek, engem pedig egy gerontofil ágyasának.
Sóhajtottam egyet, ám egyelőre nem szóltam közbe. Ha beszélni akar, hát beszéljen.
– Nézze... Nem vagyok Önbe szerelmes, nem azért segítek Önnek, mert ki akarom használni, sem bármi hasonló. Csak szeretek a gyógynövényekkel foglalkozni a szabadidőmben is, illetve értelmes, normális embernek tartom Önt, akitől tanulhatok mind emberséget, mind pedig szakmai fogásokat, ha már az édesanyám az ünnepekre sem képes hazajönni… Elnézést, az utóbbi lényegtelen.
Felkeltem a székemből, hogy az asztal mögötti ablakon kinézzek. Kellett egy pillanat, hogy ne húzzam fel magam jobban a kelleténél. Nem voltam amúgy sem ideges típus, de nem értettem az egész helyzetet. Ezért aztán tényleg értelmetlen volt idejönnie.
– Nos, Miss Winters, azt hiszem ezért igazán kár volt idefáradnia. – Mondtam, mikor felé fordultam. Megtámasztottam magam az ablakpárkányban és úgy figyeltem a lány még kissé könnyektől csillogó szemét. – Ha nem szereti ezeket a pletykákat, akkor mégis miért foglalkozik velük? És a legfontosabb kérdés, miért jön ide és ad rá még okot is, hogy ezek tényleg igaznak bizonyuljanak? Ha egy másik tanárral tette volna meg ugyanezt, még fegyelmi tárgyalásra is sor kerülhetett volna, tisztában van ezzel?
A hangom szigorú volt. A karjaimat összefontam a mellkasom mellett, egyfajta védekezésképpen, mintha a lány bármi féle hatással lehetne rám, azon kívül, hogy esetleg újra elbőgi magát.
– Nem bűntetem meg és nem kap pont levonást sem, de kötelező elmennie M.r Murphyhez. Úgy gondolom magának sokkal mélyebb problémái vannak, amit a lehető legrosszabban kezel. Ettől függetlenül eljöhet hozzám a szokásos időpontokban, hogy együtt dolgozzunk. Egyelőre hajlandó vagyok szemet hunyni a történtek felett, amíg biztosan tudom, hogy jár a beszélgetésekbe Mr. Murphyvel. Erről holnap személyesen beszélek is a kollégával. – Végül megint a székemhez léptem. – Ha nincs más, akkor mehet. Ma egyedül folytatnám a munkám.
Naplózva


Margery Winters
Hollóhát
*


soul gardener

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 03. 25. - 17:27:49 »
+1

★ diùideachd sàmhach ★
Reed Lancaster

Tekintetemmel követem a mozdulatait, és próbálok leolvasni valamit az arcáról, a testtartásából, bármiből, de erre most nem vagyok képes. Egyszerűen nem látom a különbséget, vagy nem hagyja, hogy lássam. Bármelyikre van esély, de a lényegen nem változtat. Háttal elég nehéz ugyan az arcát figyelni, de ha megfordul... Forduljon meg, professzor, kérem! De nem erre fog, ezt is tudom. Csak jó lenne egy kis érzelmet látni, de lehet mégis az a jó, ha ne látom az arcát. Biztosan rosszul érintene, ha látnám az arcán, hogy csalódott bennem. Már így is nagyon rosszul érzem magam emiatt a döntésem miatt, ami nem is igazán döntés volt, hanem valamiféle ösztön, ami mintha nem is az enyém lett volna. Mert én tényleg nem akartam megcsókolni...
– Nos, Miss Winters, azt hiszem ezért igazán kár volt idefáradnia. - persze, azt gondolom. De még mindig nem tisztáztuk azt, amiért én igazából jöttem. Csak elmondtam, de nem tudtam meg semmit arról, hogy neki mi az álláspontja, és van egy olyan érzésem, hogy erre nem is kerül majd sor. Felkészítem magam erre is. A csóknál és a beégésnél rosszabb már úgysem jöhet. – Ha nem szereti ezeket a pletykákat, akkor mégis miért foglalkozik velük? És a legfontosabb kérdés, miért jön ide és ad rá még okot is, hogy ezek tényleg igaznak bizonyuljanak? Ha egy másik tanárral tette volna meg ugyanezt, még fegyelmi tárgyalásra is sor kerülhetett volna, tisztában van ezzel? - nem válaszolok. tudom, hogy elszúrtam, tudom, hogy ez a beszélgetés csak az én lelkemet nyugtatta volna meg, de idáig el sem jutottunk. Sőt, rosszabbul érzem magam, mint ahogy idejöttem, és ez nagy teljesítmény. Még a zsebemben lapuló nyuszi testtartásán is érzem, hogy inkább jól elbújik a zsebemben, minthogy kíváncsiskodjon, mi történik a nagyvilágban és az irodában. Érzi ő is a feszültségemet, ebben biztos vagyok.
- Nem büntetem meg és nem kap pont levonást sem, de kötelező elmennie Mr. Murphyhez. Úgy gondolom magának sokkal mélyebb problémái vannak, amit a lehető legrosszabban kezel. Ettől függetlenül eljöhet hozzám a szokásos időpontokban, hogy együtt dolgozzunk. Egyelőre hajlandó vagyok szemet hunyni a történtek felett, amíg biztosan tudom, hogy jár a beszélgetésekbe Mr. Murphyvel. Erről holnap személyesen beszélek is a kollégával. - nem, semmiféle mélyebb problémám nincsen, csak az, hogy kamaszként nincs mellettem az anyám még levélben sem igazán, ahogy a többieknek. Nincs mellettem az apám sem, és nincs barátom. Csak ennyi a bajom, a magány. Ezzel még nem kell pszichológushoz rohanni egyből. Mindegy, ebben a félévben járhatok, aztán mivel úgysincs semmi bajom, majd a második félévtől remélem el fog engedni mr. Murphy. Nem szándékozom nála tölteni azt az időt, amit a tanulásnak is szentelhetnék.
- Ha nincs más, akkor mehet. Ma egyedül folytatnám a munkám. - egy pillanat erejéig tudatosítottam magamban a szavakat, aztán bólintottam. Jól van, megértem. De a problémámat még mindig nem tudtam elmondani. Az, hogy ne foglalkozzak ezzel, nem megoldás. Mondjuk segíthetne ebben. Nem mindig az a legjobb megoldás, hogy elküldik az embert beszélgetni. Illetve de, csak megvan, hogy kivel lehetne ez a leghasznosabb, és most ez a személy elküldött egy olyanhoz, akivel nem nagyon fogok tudni mit kezdeni, mert rá nem tartozik ez a probléma. Mindegy...
- További jó munkát... - hallatszik, hogy nem vagyok túl lelkes, és szerintem ez teljesen érthető is, bárki bármit mond. Lényegében elhajtottak, de sebaj. Kilépek az ajtón, majd amikor becsukom, még a fogaim közt eleresztek egy mondatot a levegőben. - Köszönöm a semmit, tanár úr... - igazán hálás itt most csakis a tea miatt lehetek.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


A Hugrabug ház vezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 03. 27. - 09:40:36 »
+2

Miss Winters


2000. október

Hogy valaha kamaszhisztit látok majd Miss Winterstől, arra nem számítottam. Az igazat megvallva hosszú ideig úgy gondoltam, hogy ő az egyetlen olyan lány, aki mentes az ilyesmitől. Természetesen nem láttam bele a mindennapjaiba és valószínűleg éppen ez volt az, ami miatt így gondolkodtam róla. De az, hogy megcsókolja a tanárát, nos az túlmutat már ezen is. Ez már komoly probléma, méghozzá olyan, amivel szakembernek kell foglalkoznia. Amúgy sem tudtam az ilyesmit kezelni, ahogy már Miss Montrego esetében sem ment. Sőt az igazat megvallva ők már majdnem felnőttek, meg kell tanulniuk a helyükön kezelni az érzéseiket.
– További jó munkát...
A hangja tele volt sértettséggel. Valahol meglepett, hogy éppen neki, miközben ő jött ide és rontott rám hisztériázva, nem beszélve érthetően. Ráadásul, hogy mindezt még megkoronázta azzal a csókkal… nem tudom. Ezzel a lánnyal valami nem volt rendben. Mégis miért jött ide? Hogy okot adjon arra, amiről elvileg pletykálnak? Mert akkor bizony tökéletesen cselekedett. Ám azt sem tartottam kizártnak, hogy ezt az egész szóbeszédet éppen ő gondolta volna elhinteni az iskolában.
– Miss Winters… – Sóhajtottam egyet, ám már hiába szóltam utána, megindult az ajtó felé. Gondterhelten bámultam, amint a kilincshez nyúl, de nekem nem az járt a fejemben, hogy mégis mi értelme volt ennek az egésznek, hanem az, hogy hogyan titkoljam el Batsa elől. Tudom, hogy egy kapcsolatban őszintének kell lenni, de nem engedhettem meg magamnak, hogy felzaklassam őt vagy esetleg azt mondja, ne dolgozzak itt. Persze megfordult a fejemben és már majdnem elhatározásra is jutottam, de olyankor mindig az eszembe jutott, mennyire akartam ide jönni, mennyire szerettem volna Bimba professzor utódja lenni. Mindig is ő volt a példaképem és mikor ez végre megadatott, tudtam, milyen büszke rám. Hát rontsam ezt el egy kamaszlány miatt? Tény az is, hogy a kapcsolatunk Batsával némileg ellaposodott, mióta megint az iskolában vagyok, de valahol mégis ott az a tűz, egyébként nem fogtan volna meg az első gyermekünk sem.
– Köszönöm a semmit, tanár úr...
Ahogy kilépett az ajtón még egyszer megnéztem a szőke tincseket, továbbra sem értve, mit is akart ezzel a mai találkozóval és miféle megoldást várt volna tőlem. Lehet azt gondolta, hogy majd beinvitálom az ágyamba, vagy tovább csókolom. Hogy csábító gondolat-e? Melyik negyvenes fickónak ne lenne az egy ilyen fiatal, széplány közeledése. De közben mégis ott van a felelősségtudat, hogy én ennek a gyereknek a tanára vagyok és ha történne is közöttünk valami, mindketten megbánnánk és lehet, hogy rajta még nagyobbat csattanna az egész. Márpedig a viselkedéséből egyértelmű volt, hogy nem ártatlan szándékkal érkezett ma az irodámba. Ez pedig őszinte aggodalommal töltött el vele kapcsolatban.
Persze most számítottam néhány napos dacra, ami amúgy a kamaszok másik nagy jellemzője. Ha úgy gondolják, hogy nekik nem megfelelően bántunk velük, akkor szeretik túldramatizálni a dolgot és nos… ezen a ponton valamiért azt reméltem, hogy a születendő gyermekünk nem lány lesz, mert ha tőle is ilyen kirohanásokat kell majd elviselnem, akkor bizonyára azt nehezen fogom tudni kezelni. Ráadásul majd azon is aggódhatok, hogy melyik professzorával készül éppen összefeküdni.
– Viszlát, Miss Winter – közöltem teljes nyugalommal, nem felvéve a még mindig sértett hangnemet. Őszintén reméltem, hogy a lány majd a későbbiekben egy kicsit megnyugszik, rendben lesz és folytathatjuk a közös munkát. A bizalommal persze ezek után lesznek gondok, de nem hiszem, hogy felépíthetetlen dolog volna.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.096 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.