+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Kviddicspálya és környéke
| | | | |-+  Kviddicspálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kviddicspálya  (Megtekintve 78 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 19. - 18:35:09 »
+1




Az új kviddicspályát a régi pálya maradványaira építették, miután az porig égett az ostrom alatt. Az új pálya mindenben megegyezik elődjével, meglehet a gyep sokkal jobb állapotban van. Mindkét végében három-három karika található. Itt játszódnak a kviddicsmeccsek.
Naplózva

Niraniel Ays
Hugrabug
*


.*Trouble magnet*.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 07. - 15:23:01 »
+1

Frontális találkozás


to; Jayce
2000. október


Nos tehát. Eljött végre ez a szép őszi reggel is, amikor  Merlinnek hála van időm gyakorolni a kviddics-edzésemre a töménytelen mennyiségű tanulnivaló előtt. Őszintén nem értem, hogy miért van az, hogy ennyi házidolgozatot meg egyéb magolnivalót kapunk már most, negyedévben, miközben az RBF csak ötödévben lesz. Én abban reménykedtem, hogy ez az év még viszonylag laza lesz és így megadatik, hogy elég energiát fordítsak a kviddicsre és beépüljek rendesen a csapatba. Erre meg...
Hát, örülök, ha heti egyszer ráérek gyakorolni. A tegnap délutáni edzésen eléggé lebőgtem a szlalomozásban, pedig marhára igyekeztem, úgyhogy ma ezt szándékozom magasabb szintre fejleszteni. Célirányosan kviddics-cuccban jöttem le gyakorolni, mivel épp frissen mosták a manók a ruhákat, nem kellett bemennem az öltözőbe sem. Nagyon örülök, hogy nem kellett felesleges átöltözéssel szenvednem és időt spóroltam meg, hála a manók fantasztikus időzítésének. A levegőben kihelyezek néhány előre megbűvölt zászlócskát a levegőben, majd fogom a régi Nimbuszomat és egy pár kör bemelegítő repülés után neki is fogok a hadműveletnek. Ahogy a második zászlócskát megkerülném, furcsa légáramlat sodor arrébb, na de nem valami kis visszafogott széllökés, ó nem! Igazi orkán erejű szélvihar ez, ami elől nincs menekvés, sem kitérés.... Tehetetlenül sodródom, amíg.... Valami megállít a szabadrepülésben.
Ahogy oldalra nézek, egy pillanatra kihagy a szívdobbanásom, mert az a valaki inkább valami. Nem is akárki, hanem egy mardekáros srác, akit már láttam korábban a kasélyban. A nevét azt nem tudom, de azt biztosra le merném fogadni, hogy a mardis csapat egyik hajtója.
Na pasztmek. Csak ez hiányzott. Miért mindig engem ver az ég ezekkel a hülye mardekárosokkal?! - sóhajtok fel magamban, de ezúttal van annyi eszem, hogy ne mondjam ki hangosan, amit gondolok. Mert ha azt meg is úszom, hogy valószínűleg gyomorszájon találtam repülés közben, azt már nem hiszem, hogy elnézné nekem Fawcett, a mardekárosok házvezetőtanára, hogy nekiálltam sértegetni a diákját...És hát a héten olyan büszke voltam eddig magamra, hogy megúsztam, büntetőmunka nélkül, hogy ezt a szériát nem most kéne elrontani.
Ahogy beleszálltam hát teljes erőből a srácba, könyökkel védtem magam ütközés közben, ami talán nem volt szép, de ösztönös volt, és akkor még ugye azt sem tudtam, hogy nem egy oszlop lesz a végállomás, hanem egy emberi test.
- Öööö.... ezer bocs - próbálom túlkiabálni a süvítő szelet, és közben erősen elpirulva, kétségbeesetten igyekszem a lófarokból kiszabadult hajtincseimet odébb simítani a szemem ügyéből.
- Már megint ez a tetves szeszély! - fogom rá idegesen a mágikus természeti katasztrófára az egészet, megjegyzem, tényleg úgy vélem, hogy ezúttal nem én bénáztam. Ekkorát azért nem szoktam... sem én, sem a seprűm. És őszi szeszélyes időjárás ide vagy oda, ekkora széllökések még ilyenkor sem jellemzőek. Magyarázkodás közben erősen azon vagyok, hogy a karambol után valahogy megtartsam a seprűm egyensúlyát, amit még mindig hevesen tépáz az az idegesítő orkán. Hiába ezek a Nimbusz 2000-esek már elég régik, és nekem sem ártana egy újat beújítani, majd írok anyának, hogy mihamarabb legyenek szívesek nekem pénzt küldeni. A rendelést majd én elintézem, hiába, a családtagjaim echte varázstalanok létükre mindig olyan sután állnak ezekhez a varázsvilágbeli dolgokhoz. De addig is, éljem túl valahogy lehetőleg ezt a mai repülést...
Naplózva



Jayce Hansel
Mardekár
*


minden_jég

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 10. 07. - 16:31:23 »
+1

Mi a f#@&??!
2000.10 07.



Nira, vagy ki ez
ÓTTA




Az, hogy a kviddicset választottam valami olyasminek nevezném, hogy nyűgölődés helyetti kínszenvedés. Valahogy inkább csinálva akartam valamit összeszenvedni, hogy esetleg abból legyen is valami, ahelyett, hogy a klubbhelységben kotlok és bámulom a falat. Ha őszinte lennék magamhoz, bevallanám, hogy élvezem a repölést, és azt, hogy versenyre kelve a többiekkel megmutathatom, hogy igen is én vagyok a jobb. Hajtónak lenni fifizetődőbb, mint csak ülni a gyűrűk előtt meg ilyemsik. Legalább ha gyakrabban repülök el a házak közötti lelátók előtt talán Sierra előtt is felvághatok. Meg ilyesmi. Véletlenül se azért, hogy menőzzek, inkább csak meg akarom neki is mutatni, hogy jobb vagyok nála.
Ahogy beérek a pályára, még nincs ott senki, így felkapom a seprűmet, ami nincs a legjobb formájában. Talán majd lenyúlok egy jobbat egy fiatalabbtól, hiszen értük a szülők úgyis mindent megtesznek. Nekem meg jóformám pénzem sincs, meg szüleim se. Vagyis elvileg. Gyakorlatilag meg tudja a tököm, hogy hol bújkálnak. Már ha el nem kapták őket. Jó érzés néha arra gondolni, hogy megkapták a dementor csókot.
Inkább felugrok a jelenlegi seprűmre, amit még előző kunyorogtam el egy háztársamtól, aki mardekáros létére igen csak jószívű volt. Bár a háztársakért azt hiszem én is tűzbe tettem volna a kezem. De inkább nem teszem, úgyis csak a katasztrófa van abból, ha valakinek segíteni akarok. Mellesleg a gyerek még a régi seprűjánél is jobbat kapott... Jó kis világba szült az a... nő.
A seprűn ülve kicsit talán felengedek. Elhagynak a nyomasztó gondolatok, az égből minden olyan aprónak tűnik. Sierra is, a múltam is, a kilátástalan jövőm is. Nem is csinálok semmit, csak ülök a felettem elterülő felhőtengerben és lógatom a lábamat bele a messzeségbe. talán leugorhatnék. Ugysincsen senki odalent, aki elkaphatna. De furcsaán érzem magam, mintha valami odatapasztana a seprűhöz. A gondolataim túlságosan ellaposodnak és még le sem esik az, hogy valamilyen oknél fogva zuhanok lefelé.
Aztán beleüttközöm egy sárgába.
Aki random odateleportálódott.
És még belém is könyököl.
És még csak le sem esem.
Ha akarnék se esnék le
Mi a f@&#???
- Öööö.... ezer bocs
- Miaszar?
Mondom teljesen egyszerre vele, aztán a szemldökömet ráncolva rá meredek. És a lehető leg őszintébben válaszolok.
- Most mit kezdjek a bocsánattal? - folytatom igazából feszülten és gorombán, de valami olyasmit akartam inkább mondani, hogy kösz jól vagyok, semmi értelme bocsánatot kérni, nem a te hibád.
Mire még mondanék valamit elképesztően nagy nyűves légörvénybe keveredek és nem esek le a seprűmről.
- Már megint ez a tetves szeszély!
Hallom a sárga hangját. Jobban megnézve azt hiszem évfolyam társam, vagy ilyesmi, bár annyira sosem érdekel senki, hogy tüzetesebben végigmérjek minden egyént, akivel egy órákon kuksolok. Vagyis egy személyen kívül senki. Mindegy, úgysem fontos. Annyira. Annyira, igen annyira...
- Mi a retkes dementorcsókot csinálsz itt, ha nem tudsz repülni? - teszem fel a kérdést, ami lehet inkább úgy kellett volna mondanom, hogy mi a fene történik, hogy nem tudunk rendesen repülni. De a hangom lassan elviszia a szél, én pedig a megváltozott légiránynak köszönhetően belefordultam seprűstől a csajba.
- Útban vagy - mondom, amit esetleg bocsánatkérésnek kellett volna inkább megfogalmazni, de sose tudom, hogy azt hogyan is kell. Hát valami ilyesminek kellett volna lennie. Na mindegy, inkább megadom magam a szeleknek, és sodródom, a sárgába gabalyodva. Egyszer csak megállunk. Valamikor mindeképpen.
Naplózva


Niraniel Ays
Hugrabug
*


.*Trouble magnet*.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 10. 09. - 11:16:59 »
+1

Frontális találkozás


to; Jayce
2000. október


- Miaszar? – reagál a srác meglehetősen meglepetten vagy ingerülten, nem tudom. Nehéz megfejteni a szavai mögött rejlő érzelmeket úgy, hogy közben azért küzdök, hogy ne sodorjon le a szél a seprűmről. - Most mit kezdjek a bocsánattal?
A férfi lélek egy nagyon furcsa, különös dolog, amibe jobb nem is belegondolni, azt hiszem. Anno apámat próbáltam ugyan megfejteni, de elég nehezen ment…
Láthatóan ennek a srácnak sem erőssége a kedvesség, de én szerencsére nem vagyok erre érzékeny, mert már hozzászoktam apám mellett a hasonló stílushoz. Ha ok nélkül leüvöltötte a fejem vagy bunkó volt velem, akkor neki az volt a megoldás, hogy legközelebb úgy tett, mintha mi sem történt volna. Nos. A srác szavaira visszatérve, én tudtam volna mit kezdeni a bocsánattal, ha ő nem is.
- Nem is tudom… például dugd fel a seggedbe! – kiabálom felé fapofával, hiszen én próbáltam kedvesen indítani, de hát ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ezt már megtanultam az évek során.
- Mi a retkes dementorcsókot csinálsz itt, ha nem tudsz repülni? – kérdezi meg roppant elmésen, mire idegesen fújom ki az orromból a levegőt.
- Ja, én csak elmélkedem itt a magasban az életről - kezdem ironikus hangsúllyal. - Ha nem tűnt volna fel, gyakorolni próbálok, nagy ész - köpöm felé a szavakat a múlni nem akaró szélfúvás közepette. Pár pillanattal később talán már ő is rájön arra, hogy ennek a fele sem tréfa, és nem direkt bénázok itt, amikor láthatóan ő is elveszíti a seprű felett a kontrollt. Telibe nekem jön és majdnem letaszít a seprűmről, mire jobb kezemmel megkapaszkodok a fanyélben, a ballal meg arrébb tolom a srácot, aki nemes egyszerűséggel így folytatja a kedveskedést:
- Útban vagy – keni rám a dolgot nevetséges módon, mire szó szót követ.
- Szállj le rólam te tirpák – taszítom még mindig arrébb, mert nem bírom, ha valaki így bejön az intimszférámba kéretlenül. Pláne akkor nem, ha az illető egy tapló mardekáros, aki megzavarja az én nyugodt repülésemet. Na jó, a teljes igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nem is ő kezdte, hanem a hülye szeszély, amivel nem ártana kezdeni valamit…. ha nem akarunk egész álló nap itt keringeni a levegőben.
De mi a fészkes fenét tudnék vele kezdeni? Reménykedve pillantok lefelé a pálya füvére, hátha van ott egy tanár vagy valaki, aki tud is varázsolni, nem csak úgy csinál. Ám sajnos egyáltalán nincs szerencsém, ezen az anyaszomorítón kívül ugyanis senki sincs a közelben. Pár pillanatnyi gondolkodás után eszembe jut valami, amit apám mondogatott mindig. Tiszta fizika…. Hát, akármennyire is banálisan hangzik, ez sajnos jelen pillanatban az egyetlen megoldásnak tűnik. Mégha annál kínosabban is hangzik majd, miután az előbb próbáltam meg arrébb taszajtani a gyereket.
- Hé…. Mi lenne ha összekapaszkodnánk és úgy próbálnánk meg leszállni? Ketten együtt talán elég nehezek vagyunk ahhoz, hogy ne fújjon el minket a szél – kiáltok rá inkább harciasan, mint barátságosan.
- Vagy van jobb ötleted? Mert elhiheted, hogy nekem sincs fikarcnyi kedvem ehhez – magyarázom neki grimaszolva, nehogy azt gondolja, hogy örömmel olvasztanám egybe az auránkat.
Naplózva


Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.054 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.