+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Főépület
| | | |-+  Nyilvános mágiatörténeti irattár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nyilvános mágiatörténeti irattár  (Megtekintve 392 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 19. - 18:27:28 »
0



Egy egyszerű, négyszög alakú terem. A falak mentén körülbelül három méter magas polcok vannak, melyek tele vannak mágiatörténetről szóló iratokkal, könyvekkel, feljegyzésekkel. Az irattár egyediségét tükrözte az is, hogy ebben a teremben nem csak a brit mágiatörténetről található információ, hanem az egész világ mágiatörténetéről olvashatnak az ide látogatók. Minden irat kronológiai, és kontinens szerinti sorrendbe volt rendezve. Habár ez a terem a könyvtár egyik kisebb kirendeltsége volt, az itt megtalálható iratok egyediek, így a termen, és lakóin erős bűbájok ülnek. A mai napig egy iratot sem lehet kivinni a teremből. Persze volt már, aki megpróbálta, de a könyv az ajtóban kicsusszant kezéből, vagy táskájából, és visszareppent helyére. Az irattár egyik központjában egy gyönyörű ezüst-bronz földgömb kap helyet. Mivel a teremben nincsenek ablakok, a fényt egy hatalmas csillár szolgáltatja, illetve az asztalokon kisméretű olajlámpák vannak elhelyezve. A terem az 1999-2000-es tanév során került restaurálásra, ugyanis az ostromban súlyosan megsérült.
Naplózva

Jaimie Lockwood
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 02. - 18:41:36 »
+1

A neved…?


Florian

I hope things will get clearer in the darkness

Sosem szerettem a Mágiatörténetet – illetve, voltak érdekes óráink, de nem tudom, valahogy annyira nem ragadott meg. A legrosszabb pedig az volt, hogy szinte minden hétre kellett írni egy dolgozatot és lassan kezdtem kifogyni az ötletekből. Nem szerettem volna beleesni abba a hibába, hogy kétszer ugyan arról írok, ezért úgy döntöttem, hogy inkább folytatok egy kis plusz kutatómunkát a mágiatörténeti irattárba. Itt általában sokkal kevesebben szoktak lenni, mint a könyvtárban, ami nem is volt annyira nagy probléma.
Az az igazság, hogy ma elég nehezen tudtam bármire is koncentrálni. Harvey is megjegyezte, hogy nem vagyok önmagam, de nem akartam neki bevallani, hogy mi történt. Ugyanis még én sem igazán tudtam hova tenni ezeket a leveleket. Azt hiszem, hogy egy hete érkezett az első, kék tintával írt rúnák voltak benne, de még nem jutottam el addig, hogy lefordítsam. Azt hiszem, hogy féltem, hogy mi ez, de közben még öt újabb levél érkezett, pontosan ugyanazokkal a rúnákkal.
Lehet, hogy egy tanártól kellett volna segítséget kérnem? Nem hiszem, mármint ezek csak rúnák, lehet, hogy teljesen értelmetlen az egész. Arról nem is beszélve, hogy velem általában semmi érdekes nem szokott történni, még az is lehet, hogy valaki csak meg akar viccelni. Megráztam a fejemet és megpróbáltam visszakanyarodni a Máriatörténet felé. A teremben néma csend volt, csak ketten voltak itt rajtam kívül, de fullasztó volt így is az egész. Letettem a pennámat, mert hiába próbáltam valami értelmeset írni a pergamenre egyszerűen nem ment.
Beletúrtam a táskámba, hogy kivegyem a leveleket, amik eddig érkeztek. Hat darab levél ugyanazzal a kék tintával írva, ugyanazokkal a rúnákkal. Óvatosan kisimítgattam a kis fecniket, majd elővettem a rúnaismeret könyvemet. A dolgozatra úgysem tudtam most koncentrálni és lehet, hogy ez volt a legjobb alkalom, hogy lefordítsam a rúnákat. Harvey ebben nem tudott volna segíteni, a klubhelyiségben meg nem szerettem volna elővenni a leveleket, így is elég nehéz volt elrejteni őket minden alkalommal, amikor megjött a bagoly posta.
– F…R…E…– suttogtam, miközben viszonylag könnyen megtaláltam az első három rúnát a könyvben. Azonban a következő pillanatban olyan hangosan nyílt ki az irattár ajtaja, hogy összerezzentem és gyorsan becsuktam a könyvet a leveleket pedig begyűrtem a lapok közé. Mikor felnéztem csak egy Griffendélest láttam bejönni a terembe, így vissza is fordultam a pergamenjeim felé.
– Nem lehetne halkabban? –kérdezte idegesen suttogva egy másik diák valahonnan a hátam mögül, gondolom a Griffendélesnek címezve. Éreztem, hogy lángol az arcom, de nem tudtam miért, végül is semmi rosszat nem csináltam. De mégsem akartam, hogy valaki észre vegyen, mert féltem, hogy mit jelenthetnek azok a rúnák. Azt hittem, hogy itt talán nyugodtan meg tudom majd fejteni és kiderül, hogy semmi értelme az egésznek, aztán elfelejthetem, hogy valaha kaptam ilyen leveleket.
De mi lesz, ha holnap reggel megint érkezik egy? Mi lesz, hogyha megfejtem tényleg a rúnákat? Vajon mire fogok rájönni? Megint megráztam a fejemet és halkan kinyitottam a rúniasmeret könyvemet ismét, nem hagyhattam abba, hogyha már egyszer elkezdtem vele foglalkozni. A Mágiatörténet dolgozat várhat még, ez most valamiért úgy éreztem, hogy fontosabb.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 05. - 17:50:14 »
+1

A neved…?
▪ 2001. május 2. ▪

Jaimie



Bassza meg, hát hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Magamban hüledeztem egy sort még a könyvtár előtt ácsorogva. Madame Cvikker megint kidobott, mert állítása szerint túl hangosan lapoztam és a hevességem már-már veszélyes a könyvekre, amiket ő oly’ nagy becsben tartott. Fájdalmas képet vágva néztem körbe az egyébként kihaltnak látszó folyosón. Mindig az ilyen alkalmak voltak a legveszélyesebbek. Nem tudtam elvegyülni a tömegben, mert nyilván mindenki a leckéjét írta s ha Welch professzor esetleg felbukkant volna a folyosó végén, akkor neki kellett volna állnom bájcsevegni. Így a Frics által talán legjobban utált dolgot választottam: a rohanást. Végig sittem a folyosó, le a lépcsőkön egészen a mágiatörténeti irattárig. Ez volt a második legalkalmasabb hely arra, hogy elbújjak és még tanulni is képes legyek a klubhelyiség zsivajához képest.
Stresszesen néztem körbe mindenfelé, majd úgy téptem fel az ajtót és estem be a küszöbön. Éppen csak meg tudtam kapaszkodni az egyik asztal szélébe, mire már jött is a beszólás: – Nem lehetne halkabban? – kérdezte morogva az egyik hollóhátas srác, akit órákon néha szoktam látni. – Rosszabb vagy, mint egy becsapdódó gurkó, le Fay. – Tette hozzá cseppet sem barátságos stílusban.
– Dugulj el, stréber… – közöltem halkabban, majd szemforgatva elindultam beljebb. Még úgyis, hogy ez jól kisebb és nyugodtabb hely volt, mint a könyvtár, minden asztalnál ült legalább egy ember. Így hát döntenem kellett ki is a legszimpatikusabb ember jelenlévők között.
Végül az egyik barnahajú, hollohótas lányon állapodott meg a tekintetem. Valamit nagyon bújt, de nem figyeltem annyira oda rá. Csak lehuppantam, fedobva az asztalra a kopottas barna oldaltáskámat. Nem volt benne szinte semmi, csak egy-két könyv megy három tekercs pergamen a dolgozatnak. Mert persze megint olyan rengeteg házit kaptam, hogy az elviselhetetlen volt és ebből a legunalmasabb a Mágiatörténet volt. Alig vártam, hogy túlessek az RBF-en és elfelejthessem azt a tárgyat örökre. A kviddics érdekelt. Repülni akartam hát.
– Rúnaismeretet tanulsz? – Néztem meg a könyvet, ami a lánynál volt, közben az akárhányadik koboldlázadásról szóló kötetet kihúztam a táskámból magam elé, meg egy tekercs pergament, tintát és pennát. Nem nagyon volt kedvem neki kezdeni sem, így pontosan tudtam: hamar ezzel nem végzek, sőt órákig fogok ücsörögni felette.
– Florian vagyok… amúgy – böktem ki, de nem voltam benne biztos, hogy nem találkoztunk már. Ismerős volt az arca, így a folyosón biztosan kiszúrtam már. Talán Jay évfolyam társa lehetett, hozzájuk sok aranyos kinézetű lány jár, de egyikkel sem ismerkedtem még meg közelebből. Eddig Jay volt az egyetlen, akivel valamennyire összebarátkoztam a Figyelők Társasága óta… azelőtt sokáig nem voltak komolyabb barátaim. Talán azért, mert egy kicsit mindig féltem, hogy Isaac majd azt mondja, hogy éppen azt az ember kell megfigyelnem és bántanom kicsit. Persze sosem bízott rám komoly feladatot, bizonyára mert a bizalom, mint olyan nem létezett közöttünk igazán. Jayjel kapcsolatban pedig még inkább érezhette, hogy veszett ügye van. Úgy fújt, mint egy őrült macska, mikor kiderült, hogy éppen vele barátkoztam össze. Halálfalók voltak a szülei. De ettől még nem éreztem őt hibásnak semmiért. Kedveltem. Jófej volt.
– Nem sok hollóhátast ismerek, bár a kviddicscsapatotok tagjai azért megvannak. Te nem játszol, igaz? – Legszívesebben magamra förmedtem volna, hogy fogjam be, de amúgy már késő volt, elindult a lavina.

Naplózva


Jaimie Lockwood
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 08. - 14:22:11 »
+1

A neved…?


Florian

I hope things will get clearer in the darkness

Nem számítottam rá, hogy a Griffendéles majd éppen az én közelembe fog leülni. Nem arról van szó, hogy zavart… vagyis de, talán mégis. Azt gondoltam, hogy itt majd tényleg nyugodtan le tudom fordítani a leveleket, de ez így nem fog menni. Nem akartam, hogy megtudják, hogy kaptam ilyen furcsa leveleket. Az csak ahhoz vezetett volna, hogy el kellett volna mondanom valamelyik professzornak és akkor elvették volna őket, talán soha nem is tudtam volna meg, hogy mi áll bennünk. De nem tudom, valamiért mindenképpen tudni akartam, pedig egyelőre eléggé értelmetlennek tűnt az egész.
– Rúnaismeretet tanulsz? – kérdezte a fiú, pedig egy egész percig tényleg azt hittem, hogy nem fog hozzám szólni. De legalább azt nem kérdezte meg, hogy miért éppen a mágiatörténeti irattárban döntöttem úgy, hogy itt lenne az ideje egy kis rúnaismeretnek.
– Igen, csak egy picit gyakorolnom kell – hazudtam, miközben a következő rúnát kerestem a könyvben. Nem szeretek hazudni, de természetesen nem mondhattam el az igazat sem vagy legalábbis ebben a pillanatban még úgy éreztem, hogy jobb ha nem mondom el. Egyébként meg azt hittem, hogy körülbelül ennél több szót nem is fogunk váltani, mert ahogy elnéztem neki éppen valamelyik koboldlázadásról szóló könyvvel volt dolga. De mégis bemutatkozott, így inkább letettem a pennámat megint.
– Florian vagyok… amúgy – mondta, de nem tudtam volna megmondani, hogy láttam-e már a folyosón vagy nem. Valószínűleg igen, de igazából egy idő után minden arc éppen ugyanolyannak tűnik. Tudom, ez rosszul hangzik, de nem szoktam nagy figyelmet fordítani másokra, hacsak nem a segítségemet kérik valamilyen tantárggyal kapcsolatban.
– Jaimie vagyok – mutatkoztam be végül én is, tényleg nem akartam vele azt éreztetni, hogy zavar, de sajnos ez nem volt igaz. Én csak nyugodtan szerettem volna lefordítani valamit, anélkül, hogy közben megszakítanának. Tudom, hogy a barátkozási képességeim nagyjából egyenlőek a nullával, de az ilyen helyzetek sajnos csak még jobban elveszik a kedvemet.
– Nem sok hollóhátast ismerek, bár a kviddicscsapatotok tagjai azért megvannak. Te nem játszol, igaz? – kérdezte és valahogy az volt az érzésem, hogy innentől kezdve majd nem lehet lelőni.
– Nem, nem igazán az erősségem a repülés. Viszont ezt tényleg le kell fordítanom, elég fontos. – mondtam, de rájöttem, hogy ezt talán nem kellett volna bevallanom. Elvégre azt hazudtam, hogy csak „gyakorolok”. Hát mit mondjak? Sosem tudtam jól hazudni. – Ne haragudj, nem akartalak megbántani… csak ez… – elhallgattam.
Mondjam el neki? Mi van ha azt mondja meg, hogy inkább keressek meg egy professzort? De mi van ha segít? Eléggé szociálisnak tűnt, talán tényleg segítene, de nem is biztos, hogy szükségem lenne a segítségére. Viszont egyetlen professzort sem szeretnék beavatni ebbe az egészbe. Elmondhatom vajon neki? Megbízhatok benne? Rettenetes emberismerő vagyok és a tény, hogy a legjobb barátomnak sem mondtam el, hogy ilyen leveleket kaptam azért sokat elárult. De Florian idegen volt bizonyos mértékben, talán könnyebbnek tűnt elmondani neki mindent és abban reménykedni, hogy tud segíteni.
– Nem olyan régen kaptam az első levelet – suttogtam és az első példányt odatoltam elé. – Aztán érkeztek újabbak, mintha valaki nagyon el akarna nekem mondani valamit. De nem értem miért rúnákkal írták és egyelőre az egész teljesen értelmetlennek tűnik. – tettem hozzá és megmutattam neki azt amit eddig lefordítottam „frej”, ennyi állt a papíron a rúnák alatt és nem tűnt úgy, hogy bármi értelmes kijön majd ebből a fordítás végére.
– Nem tudom volt-e már veled ilyen, de az az érzésem, hogy ez egy titok, aminek hozzám van köze – mondtam még halkabban és közben arra gondoltam, hogy biztosan teljesen bolondnak néz. Nem lenne meglepő, de ezt gondoltam tényleg. Nem tudtam, hogy mi áll a papíron, de éreztem, hogy ez valami olyasmi amit én nem tudok magamról. Florian ugyan nem tudja, hogy örökbe fogadott gyerek vagyok, de én tudom és azt is tudom, hogy valamilyen életem volt azelőtt, hogy örökbe fogadtak. Féltem, hogy ezeknek a rúnáknak ahhoz lehet köze.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 05. 10. - 11:51:04 »
+1

A neved…?
▪ 2001. május 2. ▪

Jaimie



Miközben elő bányásztam a Mágiatörténet dolgozathoz szükséges pergamentekercset, tankönyvet és persze a pennát. Nem volt olyan nehéz megtalálni, hogy hol tartottunk legutóbb az anyagban, hiszen unalmamban összevisszagyűrtem azt az oldalt. Nem hiszem, hogy a koboldfelkeléseknél van fárasztóbb téma… legalábbis én minden órán a könyvemre hajtott fejjel aludtam. Ez persze vagy feltűnt a professzornak vagy nem.
– Jaimie vagyok.
Hát a neve alapján sem volt ismerős a lány. Annak viszont örültem, hogy éppen mellé ültem le, ha megakadnék a dolgozattal, akkor esetleg segíthet. A legtöbb hollóhátas egészen okos… kivéve Héloise Gauthier vagy mi a neve. Vajon az a csaj, hogyan lett éppen kék? Nem, mintha nem lenne néhány meglepetés tanuló minden házban. A Mardekárban például ott van Cassen, aki egész kedves, Jay is jó fej a maga rideg humorával.
Nem lepett meg, hogy Jaimie nem kviddicsezik. Kedves arca van, bizonyára emlékeznék rá, ha már ráküldtem volna egy gurkót. Azért megnéztem még egyszer magamnak.
– Viszont ezt tényleg le kell fordítanom, elég fontos. – Felelte és hirtelen zavarba jött. Azt persze nem értettem miért… mármint ide az emberek nagyrésze azért járt, hogy tanuljon. Néha-néha beült egy-egy öreg kutató is, azok meg folyton pisszegtek, ha a diákok csevegtek. Ilyen most nem nagyon akadt itt, minden asztalnál roxfortos diák ült… de ez nem is volt olyan meglepő, tekintve, hogy már a nyakunkon vannak az évvégi vizsgák is hamarosan. Mindenki próbálja minél jobban feldolgozni az átlagát, hogy jó benyomást tegyen a tanárokra.
– Rendben. Csak nyugodtan… – válaszoltam és kinyitottam a tintás üveget, meg a kezembe vettem a pennát. Lapoztam még egyet a könyvbe, hogy a tekintetem végre megtalálja a koboldlázadás szót. A kobold előbb megvolt, valahol a 115. oldal közepén. Már majdnem el is kezdtem olvasni, mikor a lány hirtelen elém tolt egy darab pergament.
– Nem olyan rég kaptam – mondta, én pedig ránéztem a rúnákra. Igazság szerint annyira nem voltam otthon ebben a témában. – Aztán érkeztek újabbak, mintha valaki nagyon el akarna nekem mondani valamit. De nem értem miért rúnákkal írták és egyelőre az egész teljesen értelmetlennek tűnik.
Aztán megmutatta azt is, amit már átírt az egyébként meglehetősen nyúlfarknyi szövegből. „Frej” – ennyit talált.
 – Hát ez egy ansuz a végén. Vagyis akkor Freja. – Igazából nem voltam annyira biztos benne, mert szokszor összekevertem már az ansuzt a naudizzal. Eléggé hasonlított a kettő. A teiwaz is valami hasonló volt… meg a laguz… de őszintén szólva tényleg nem voltam túl jó Rúnaismertből. Egyszer már le is adtam, aztán megint felvettem, mondván, hogy talán mégis csak jó lenne nekem ezt megtanulni. – Az nem valami skandináv istennő? – kérdeztem elgondolkodva.
A másik felét én sem nagyon tudtam értelmezni a szövegnek, igaz nem is volt előttem egy komplett rúnaszótár, márpedig az nagyon kellett volna. A kézírás is, amivel készült csak úgy bonyolította.
– Nem tudom volt-e már veled ilyen, de az az érzésem, hogy ez egy titok, aminek hozzám van köze – mondta.
Közelebb hajoltam a levélhez, hogy jobban megvizsgáljam magamnak. Egy-két helyen a tinta kicsit megfolyt, ami megzavart.
– Milyen titokhoz lehet egy északi istennőnek köze? – kérdeztem és hátradőltem a székbe. Nagyon reméltem, hogy ez nem valami szektadolog. Nem örültem volna, ha megint valaki le akarja vágni a lábujjamat, hogy egy ősöreg angolnát támasszon fel… jó, lehet kígyó volt, de az angolna valahogy undorítóbb.
– Van valami közöd északhoz? – kérdeztem aztán csak úgy találomra.
Naplózva


Jaimie Lockwood
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 05. 10. - 18:01:20 »
0

A neved…?


Florian

I hope things will get clearer in the darkness

Kezdtem azon gondolkodni, hogyha Florian nem mellém ült volna le, akkor nem jöttem volna rá, hogy mit jelent az első része a rúnáknak. Nem tudom, hogy akartam-e, hogy segítsen, de végül is ő volt az első, akinek elmondtam ezt az egészet és magától segített. Hihetetlen, de azt kell mondjam, hogy lehet okosabb volt nálam. Hollóhátasként lehet, hogy ezt sértésnek kellene éreznem, de nem zavart, sőt… talán jobb is, hogy segítséget kértem tőle, még ha nem is közvetlenül tettem.
Freja egy skandináv istennő, igen, ezt én is tudtam, de mikor még nem jutottam el addig, hogy lefordítsam az első szót nem gondoltam volna, hogy ez lesz a papíron. Már nem tudtam eldönteni, hogy jó ötlet volt-e elkezdeni foglalkozni a levelekkel. Persze, ha nem foglalkozok velük, akkor is valószínűleg tovább fogom kapni az újabb és újabb verziókat. Valaki mindenképpen szerette volna, hogy lefordítsam a rúnákat, csak ez látszott megfelelő magyarázatnak.
– Milyen titokhoz lehet egy északi istennőnek köze? – kérdezte Florian, miközben én a már átírt rúnákat néztem a pergamenen. Pontosan ugyanez a kérdés járt a fejemben és még várt rám egy szó, amit le kellett fordítani. Miért akarta nekem valaki elküldeni egy skandináv istennőnek a nevét? Az egésznek semmi értelme nem volt láthatóan. – Van valami közöd északhoz? – kérdezte Flroian ismét és felé fordultam egy pillanatra. Nem tudtam hirtelen, hogy mit mondjak, végül lesütöttem a szememet és inkább visszafordultam a pergamen felé.
– Azt hiszem, hogy nincsen. – válaszoltam, de eszembe jutott amikor kiskoromban mindenki a hátam mögött összesúgott. Éreztem, hogy megfeszülnek a vállaim és akaratlanul is meggyűrtem a pergamen szélét. – Illetve… nem tudom biztosan. Örökbe fogadtak. –böktem ki nagy nehezen és reméltem, hogy Florian most nem kezd el sajnálni. Ha valamit nagyon utáltam, akkor az az volt, hogyha sajnáltak. Nincs ugyanis abban semmi rossz, hogy örökbe fogadtak. A szüleim szeretnek és csak hálával tartozom nekik azért, hogy velük lehetek. Nem tudom, hogy kik a biológiai szüleim, de nyilván lemondtak rólam, nem kellettem nekik, úgyhogy jobb nem is belegondolni, hogy milyen emberek lehettek.
– Mindegy, ez biztosan csak… valaki biztosan csak szeretné, ha nem unatkoznék a tanulnivalók mellett. – mondtam és kisimítottam a pergament ott ahol összegyűrtem, majd újra nekiálltam a rúnák fordításának. A Mágiatörténet nem érdekelt jelen pillanatban és ha már eljutottam eddig Florian segítségével akkor meg kellett fejtenem a második szó értelmét is. – Egyébként örülnék neki, hogyha erről nem beszélnél egyik professzornak sem. Mármint a levelekről és majd arról sem, hogy mi áll benne. –mondtam csak úgy mellékesen, miközben a rúna alá véstem egy L betűt.
Nem tudom mennyi idő telt el, de kezdett összeállni a második szó is lassan. Közben azon gondolkodtam, hogy mi közöm lehetne éppen nekem északon. Láttam az anyakönyvi kivonatomat otthon, abban az áll, hogy Portsmouth-ban születtem, ahol fel is nevelkedtem. De most először jutott eszembe, hogy talán minden, ami abban az anyakönyvi kivonatban van hazugság. Nem tudtam sokat az örökbefogadásom körülményeiről, de nem tűnt lehetetlennek, hogy mikor az igazi szüleim magamra hagytak, akkor semmilyen papírom nem volt és ezért talán pont az árvaházban adtak nekem születési helyet, nevet… egy kicsit rossz volt ebbe belegondolni. Azt hiszem, hogy soha nem fogom megérteni, hogy miért mondtak le rólam az igazi szüleim, de hát nem is emlékszem rájuk, úgyhogy mindegy is azt hiszem.
– Larsson. Ez a második szó. – mondtam, de igazából nem figyeltem, hogy Flroian mellettem ül-e még vagy sem. Vajon megírta már a dolgozatát a koboldlázadásokról? – Freja Larsson. – olvastam fel csendesen a papírra írt szavakat. Egyértelmű volt, hogy ez egy név, de kinek a neve lehet?
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 05. 12. - 20:03:13 »
+1

A neved…?
▪ 2001. május 2. ▪

Jaimie



Freja. Nemek még mindig az az istennő jutott eszembe, akiről egyébként semmit sem tudtam… nyilván azért, mert nem figyeltem eléggé Bolton professzor óráján. Bár tanított mindenféle rúnákat és mágikus szimbólumokat, azt mindenki tudta, hogy neki a skandináv kultúra a szakterülete, így erről volt a legtöbb szó nála. De nem igazán voltam a helyzet magaslatán mostanában az iskolában. Állandóan az jutott eszembe, hogy mi van Mironnal… vajon megbűntet-e, van-e valakije és minden olyan dolog, ami egyáltalán nem illett az óráimhoz. Minden bizonnyal ilyen, ha valakiben túlpörögnek a kamaszkori hormonok.
– Azt hiszem, hogy nincsen – válaszolta a kérdésemre. – Illetve… nem tudom biztosan. Örökbe fogadtak. – Tette hozzá és ahogy rám nézett, valahogy az a gondolat villant be, hogy: talán mégis csak van. Nem tűnt annak a klasszikus, északi nőnek, aki elbírna mondjuk egy baltát meg egy pajzsot… de azt hiszem ennyire én sem ismerem az ott élő népeket. Bizonyára közöttük is akadnak törékenyebb lányok.
– Valahogy illene hozzád… így ránézésre. – Böktem ki és kicsit áthajoltam az asztalon, hogy halkabbra tudjam venni a beszédemet, nehogy megzavarjunk mást. Meghát ez elég privát téma volt ahhoz, hogy ne zengje be az egész irattárart. Félretoltam a Mágiatörtént tankönyvemet és a pergament.
Mostanában mennyiszer talál rám ez nyomozgatósdi. Először ott volt az az angolnaimádó társaság, akik valami Kuki nevű dögöt akartak feltámasztani, aztán már a saját társaságom után is nyomozgatok és most ez. Egyre érdekesebb ez a tanév, azt kell, hogy mondjam.
– Mindegy, ez biztosan csak… valaki biztosan csak szeretné, ha nem unatkoznék a tanulnivalók mellett. – Közben kisimította a gyűrődést a pergamenen, hogy aztán ismét fölé hajoljon. – Egyébként örülnék neki, hogyha erről nem beszélnél egyik professzornak sem. Mármint a levelekről és majd arról sem, hogy mi áll benne.
Bólintottam. Számomra egyértelmű volt, hogy a legtöbb dolgot jobb távol tartani a profoktól. Amikor beléptem a Figyelők Társaságába titoktartást fogadtam, méghozzá örökre. Emiatt igazából Jaimie esete sem jelentett gondot.
– Tőlem nem tudnak meg semmit. Főleg nem Welch professzor. – Mondtam határozottan, majd mikor rájöttem, hogy milyen név bukott ki belőlem, elvörösödtem. Éreztem, ahogy az arcomra kiül a pír, na meg a fülem hegye is ég a vörösségtől. Örültem, hogy Jaimie a rúnákkal van elfoglalva, mert én teljesen belesüppedtem a székembe és azt kívántam bár nyelne el. Így hát ismét távolabb kerültem tőle.
– Larsson. Ez a második szó. – Nem figyelt, hála az égnek! Megkönnyebbültem, hogy semmit sem vett észre a Welch miatti jelentből. Nem kéne, hogy még egy ember gyanút fogjon és esetleg pletykák keringjenek rólunk az iskolában. Igen, elkövettem néhány hibát, de nem vagyok már vele és nem is leszek. – Freja Larsson. – Olvasta ki aztán a papírra vetett rúnák jelentését.
– Ez egy név? – kérdeztem. Nem voltam benne biztos, felőlem valami speicális északi imaszöveg részlet is lehetett volna. Megint áthajoltam az asztalon, hogy megnézzem magamnak a pergamenre vetett betűket. Némán néztem egy pillanatig. Valahogy nekem nem álltak össze, de Jaimie-nek persze ott volt a segítség. Egy rúnaszótár vagy egy tankönyv, nem figyeltem meg annyira.
– De vajon minek küld valaki neked egy nevet? Lehet… hogy valami híres ember és nevét megtaláljuk egy lexikonban? Meg kéne próbálni.
Naplózva


Jaimie Lockwood
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 05. 14. - 19:05:02 »
+1

A neved…?


Florian

I hope things will get clearer in the darkness

Többször egymás után elolvastam a nevet. Freja Larsson. Nem mondott semmit sem, csak tudtam, hogy valakinek a neve. Tudtam, hogy Freja egy skandináv istennő és ennyi. Általában okkal adnak egy bizonyos nevet a viselőjének. Az én nevemet használhatják fiúk és lányok is, több jelentése is van, de azt hiszem nekem azért választották ezt a nevet, mert franciául azt jelenti, hogy „szeretlek”. A második nevemet pedig az egyik nagymamámról kaptam, akit már nem ismerhettem meg, így a teljes nevem Jaimie Roseanna Lockwood. A Roseanna kegyelmet jelent, de sosem szoktam a teljes nevemet használni, túl hosszú lenne.
Freja a szerelem és a szépség istennője, de ugyanakkor a háború és a halál istennője is. Ez a kettőség pedig ijesztő, akkor is, hogyha egyelőre még nem tudom, hogy miért küldte el nekem valaki többször egymás után ezt a levelet ezzel a névvel. Eddig sem értettem, hogy miért kaptam ezeket a leveleket, de most még inkább úgy éreztem, hogy csak a sötétben tapogatózok. Hiba fejtettem meg a rúnákat, ha egyszer nem tudom, hogy miért akarták, hogy megismerjem ezt a nevet.
– Ez egy név?  – kérdezte Florian és ez kizökkentett a gondolkodásból. – De vajon minek küld valaki neked egy nevet? Lehet… hogy valami híres ember és nevét megtaláljuk egy lexikonban? Meg kéne próbálni. – tette hozzá.
– Lehet, hogy igazad van, de akkor sem értem, hogy miért akarta valaki, hogy tudjam ki ez a Freja Larsson. – mondtam és gondosan összehajtogattam a pergament, amin már sikerült lefordítanom teljes egészében a rúnákat. – Igazából… nem akartam senkinek sem elmondani ezt az egészet, ne haragudj, hagynom kellett volna, hogy nyugodtan megírd a dolgozatodat a koboldok valahányadik lázadásáról. – mondtam és nagyon szégyelltem magamat.
Az egy dolog, hogy a saját munkámmal sem haladtam, de Florian idejét is elvettem ezzel az egész hülyeséggel. Hiszen éppen csak egy picivel tudok többet most, hogy lefordítottam a levelet, de ez sem sokat jelent. Nem hallottam még soha egyetlen Freja Larsson-ról sem, ha egy híres boszorkányról lenne szó, akkor lehet, hogy már olvasnom kellett volna róla, de hirtelen egyetlen könyvet sem tudtam felidézni, amiben olvastam volna a nevét.
– Teljesen értelmetlen volt ez az egész… – morgolódtam magamban, miközben visszatettem a rúnaismeret könyvet és a leveleket a táskámba, majd magam elé húztam a még mindig üres pergamenemet. Azt hiszem még jó pár órát itt kell töltenem, hogy be tudjam fejezni Mágiatörténetre ezt a hülye dolgozatot.
Valamit elkezdtem írni, de közben még mindig a névre gondoltam és arra, hogy milyen lexikont nézhetnénk meg. Mármint milyen lexikont nézhetnék meg én, mert nyilván Florian nem a barátom, még csak nem is igazán ismerem, úgyhogy nem kérhetem meg, hogy segítsen nekem. Nem is igazán lenne oka, hogy segítsen. De Harvey-nak nincs szívem elmondani ezt az egészet, talán már azért is neheztelne rám, hogy eleve nem avattam be, mikor megkaptam az első levelet.
– Szerinted tényleg lehetséges, hogy egy híres boszorkány lehet ez a Freja Larsson? Egy kutató vagy ilyesmi? –kérdeztem, miközben megint letettem a pergament. Soha nem lesz kész ez a dolgozat és biztosan Floriant is idegesítem, de mással nem tudtam megbeszélni. Ő az egyetlen, aki tudja ezt a titkot és csak az ő véleményére számíthattam. Azt sem tudtam, hogy most mit csináljak. Várjak holnap reggelig? Hátha az ismeretlen valaki küldd még egy levelet, mert tudja, hogy már lefordítottam ezt? Igazából az nagyon ijesztő lenne, remélem, hogy nem figyel valaki vagy ilyesmi.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 05. 22. - 09:24:14 »
+1

A neved…?
▪ 2001. május 2. ▪

Jaimie



A papírról Jaimie-re vándorolt a tekintetem. Nem ismertem ezt a lányt, különös volt, hogy ennyire beavatott a dolgaiba, hogy így megbízott bennem… de valahogy megértettem. Mikor tanácstalan voltam, én is mindig támogatásra vágytam a környezetemtől. Ebben az iskolában akármilyen sok furcsaság is van, azért az ember a diáktársaira általában számíthat. Legalábbis, ha azok nem egy titkos angolnaimádó szekta tagjai és az egyetlen céljuk, hogy lenyessék a lábujját. Megborzongtam a gondolatra. Jaimie az ilyesmihez túl hollóhátsnak nézett ki – persze a szó legjobb értelmében. Rendes lány lehetett… meglehet, ezért nem is ismertük egymást.
Sóhajtottam egyet és az jutott eszembe, hogy én mennyire nem voltam rendes az elmúlt években. Először is beléptem egy szektába... mert lássuk be, amit Isaac csinált a figyelőkkel, nem sokkal jobb az angolnaimádókhoz képest. Ráadásul még az egyik tanárommal is lefeküdtem. Sőt, nem csak lefeküdtem, együtt voltam vele a szó legszorosabb értelmében. Már csak annyit kellett volna kibökni, hogy járunk. Azóta meg nem győzöm kerülni, mert félek, hogy kicsapnak mindenkit, ha kiderült az FT dolog. Nem lepne meg a dolog. Még ha én nem is, de a többieknek sok verekedés és bántalmazás szárad a lelkén. Kétlem, hogy bárki is megúszná, ha kiderül. Na mindegy. Megráztam kicsit magamat és megpróbáltam a lány problémájára koncentrálni. Valahogy érdekesebb volt, mint a saját hülyeségemmel foglalkozni.
–  Lehet, hogy igazad van, de akkor sem értem, hogy miért akarta valaki, hogy tudjam ki ez a Freja Larsson. – Felelte és összehajtogatta a pergament, amin korábban a név szerepelt. Még éreztem rajta, hogy bizonytalan, de legalább már tudtuk, hogy mit takartak a rúnák. Ez is siker volt ahhoz képest, mint amit addig érezhetett.
– Talán ez csak akkor derül ki, ha megtalálod kihez tartozik a név, nem? – kérdeztem és magam elé húztam normálisan a tankönyvemet. A heves mozdulattal majdnem feldöntöttem az üveg tintát is, de még éppen időben elkaptam, nehogy tönkre menjen a pergamen. Tudom, hogy vannak mindenféle tintaelszívó varázslatok, de én egyet sem tanultam.
– Igazából… nem akartam senkinek sem elmondani ezt az egészet, ne haragudj, hagynom kellett volna, hogy nyugodtan megírd a dolgozatodat a koboldok valahányadik lázadásáról. – Kezdett hirtelen mentegetőzésbe, én pedig egész egyszerűen összerezzentem megint. Nem miatta, kinyílt az ajtó és a szemem sarkában csak egy magas, barnahajú alakot pillantottam meg. Ahogy odafordultam, megnyugodtam, hogy nem Welch az. Hosszan fújtam ki a levegőt, majd visszapillantottam a könyvemre.
– Kétlem, hogy ezt meg tudnám írni nyugodtan… – mondtam és elvigyorodtam. Mágiatörténetből akkor sem tudnék fél-egyóra alatt megírni egy dolgozatot, ha nagyon koncentrálni próbálnék. Általában valami eltereli a figyelmemet, ha más nem, hát a gondolataim.
– Teljesen értelmetlen volt ez az egész… – morgott, miközben pakolászni kezdett. A könyv és a levelek hamarosan visszakerült a táskájába. Nem értettem, mi baja volt. Nekem nem tűnt olyan értelmetlennek, hiszen sikerült a rúnákat megfejteni és az is kiderült, hogy mi állt a papíron. Nem csak értelmetlen jelek voltak. Figyeltem, ahogy maga elé húz egy üres pergament.
– Egyáltalán nem volt értelmetlen és határozottan izgalmasabb volt, mint a Mágiatörténet dolgozatom. – Vállat vontam, nem értettem, miért tört le ilyen hirtelen, hiszen tényleg közelebb került a levél megoldásához. Nyeltem egyet, mert megint nyílt az ajtó, ezúttal azonban valóban ismerős arc lépett be rajta. Egészen konkrétan Isaac. Vigyorogva biccentett felém, mire az egész testem libabőrös lett.
– Szerinted tényleg lehetséges, hogy egy híres boszorkány lehet ez a Freja Larsson? Egy kutató vagy ilyesmi? – Visszapillantottam Jaimie-re. Bólintottam egyet, mert azt gondoltam, hogy ez egy kiindulópont kellene, hogy legyen. Ha zsákutca, úgy minek küldték volna el neki? Ráadásul olyan sokszor, hogy az ember még csak figyelmen kívül sem tudta hagyni.
– Gondolom, aki küldi azt akarja, hogy jöjj rá, mit takar a kód. Mégsem takarhat olyan dolgot, aminek semmilyen formában nem tudsz utánanézni, nem? – Megrántottam a vállam és felírtam a nevem és a dolgozat címét a pergamenre, de közben éreztem, hogy Isaac megindul felém. Nem akartam vele beszélni, nem akartam, hogy ráijesszen Jaimie-re.
Idegességemben meggyűrtem a még nagyjából üres pergamen szélét. Aztán egyszer csak kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, mert elment az asztal mellett, jó messzire. Egy számomra ismeretlen fiúval szemben ült le.
– Ha akarod, szívesen segítek utána nézni ennek a Freja Larssonnak. – Minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne Isaacre, hanem Jaimie-re koncentráljak.
Naplózva


Jaimie Lockwood
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 05. 25. - 18:55:37 »
0

A neved…?


Florian

I hope things will get clearer in the darkness

Florian nem tévedhetett nagyot, talán valaki tényleg azt gondolta, hogy gyorsan megfejtem a rúnákat. De tulajdonképpen bárki megfejthette volna, akihez eljut a levél, mások is járnak Rúnaismeretre. Persze, a levelek személyesen nekem jöttek és akárki is volt ez a Freja Larsson nekem kellett rájönnöm pontosan kivel van dolgom. Akár ő is küldhette a leveleket, nem tudhatom, hogy milyen ember volt, aki ezeket írta. Ami azt illeti semmit sem tudtam azon kívül, hogy mi állt a levélbe, most, hogy már lefordítottam.
Lehet, hogy ez butaság volt, de kicsit féltem. Az igazság az, hogy a múltam egy részét mindig is homály fedte azért, mert örökbe fogadott gyerek vagyok. Nem emlékszem arra az időszakra mielőtt a szüleimhez kerültem volna, még csak az árvaházból sincsenek emlékeim. De ahogy megint eszembe jutott a név valahogy arra gondoltam, hogy talán mégiscsak ismerhettem valamikor ezt a nőt. Talán nem egy híres boszorkányról van szó, hanem valaki egészen másról.
– Ha akarod, szívesen segítek utána nézni ennek a Freja Larssonnak. – ajánlotta fel Florian, amiért hálás voltam. Simán elkönyvelhetett volna egy őrültnek, de nem tette, sőt, szerintem érdekelte is, hogy miről van szó. Végül is egy pár betűt segített lefordítani, talán így már nem közömbös neki az ügyem.
– Komolyan? Nem tartasz bolondnak? – kérdeztem és közben próbáltam legalább a tanulás látszatát kelteni. Nem sokszor fordult elő olyan, hogy pont a tanulnivaló ne kötött volna le. De megmondom őszintén a Mágiatörténet nem éppen a kedvenc tantárgyam és mindig is nehezen álltak össze a dolgozataim erre az órára. – Lehet, hogy ismerem, ezt a nőt. –mondtam óvatosan, miközben felvettem a pennámat és elkezdtem átgondolni, hogy mit írhatnék a dolgozat bevezetőjébe.
Florian zavartnak tűnt, ahogy ránéztem a következő percben. Talán mégis bolondnak tartott vagy egyszerűen csak az ő fejében is volt valami, amit nem mondott el senkinek. Én nem tudom, hogy miért voltam vele ennyire őszinte, de azt hiszem a kedves kisugárzása sokat segített a helyzeten. Ha beszélgetek is általában valakivel, akkor az körülbelül arról szól, hogy mit hányadik oldalon talál meg a könyvben. Harvey kivételével legalábbis a legtöbbekkel ilyen, de azt hiszem, hogy Florian is hasonló hozzá. Nem szeretek barátkozni, de amikor valaki kedves hozzám, akkor megváltozok. Azt hiszem, hogy alapvetően én is kedves vagyok, vagy legalábbis nagyon igyekszem az lenni. De sokszor vagyok zavarba és azt félreértik az emberek.
– Arra gondoltam, hogy talán… talán az igazi anyám neve lehet ez. –suttogtam és nem voltam benne biztos, hogy Florian meghallotta.
Igazából semmit sem tudtam a biológiai szüleimről, éppenséggel élhettek valahol északon. De akkor sem állt össze a kép, hogy miért akarta valaki, hogy tudjak róluk. Még annyit sem tudok, hogy életben vannak-e egyáltalán. És ha élnek is, akkor is mi lenne? Ők lemondtak rólam és ha tehetném sem akarnék visszamenni hozzájuk – nem tudom, hogy egyáltalán ilyet lehet-e, de nem is számítana. Én szeretem a szüleimet és ha ők nem fogadnak örökbe, akkor lehet, hogy család nélkül kellett volna felnőnöm. Ha most tényleg a vér szerinti anyámnak van ezekhez a kódolt levelekhez köze, akkor mégis mit kellene csinálnom?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 05. 06. - 16:19:13
Az oldal 0.115 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.