+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Griffendél
| | | | |-+  Mirabella Harpell (Moderátor: Mirabella Harpell)
| | | | | |-+  Diákmunka
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Diákmunka  (Megtekintve 60 alkalommal)

Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 03. - 11:39:29 »
+1

Diákmunka

2000. június




Megigazítottam magamon a fekete, vörös virágokkal díszített laza inget és a fekete szoknyát. Kényelmetlenül éreztem magam ilyen csinosban, de jó benyomást akartam tenni az állásinterjún. A hirdetés szövege is, amin a Prófétában álláskeresés közben megakadt a szemem, olyan elegánsan és bájosan volt megfogalmazva, hogy biztosra vettem, itt össze kell szednem magam. Elegáns hely lehet ez a Szirén, a hirdetés alapján. Biztos valami bár. Olyan szófordulatokat használtak, hogy igényes vendégkör, meg hogy makulátlan megjelenés és figyelmes kiszolgálás. Ja, és hogy változatos pozíciók elérhetők. Sose láttam még ilyen cirkalmasan körülírva azt az egyszerű fogalmat, hogy vendéglátásban dolgozó.
Sokakat próbáltam megkérdezni arról, hol is van a Szirén, de olyan furcsa, kevesen válaszoltak csak. Többen szótlanul, elborzadó arccal mentek tovább, én pedig értetlenül néztem végig magamon. Miért mérnek így végig? Van rajtam valami? Pedig nagyon igyekeztem, hogy az alkalomnak megfelelően, csinosan öltözzek, és ez egyébként nem jellemző rám. Talán ez van a homlokomra írva. Vállrándítva mentem tovább.
Míg a hely után bolyongtam, az járt az eszemben, vajon pultosnak vagy felszolgálónak jelentkezzek. Takarítok is persze, ha muszáj, elvégre nem lehet olyan durva az asztalokat törülgetni... És amúgy is, kellett a saját pénz. Nem mintha nem volna más lehetőségem, mert igazából határozottan nem volt az utóbbi időben rossz sorom, de most direkt nem említettem senkinek, hogy ide jövök. Ez olyan felnőttes dolog. Hogy nem zsebpénzem van, hogy nem elkényeztetett vagyok. Én megállok a két lábamon is. Saját keresetem lesz. Vigyorogva borzongtam bele a gondolatba, aztán befordultam a sarkon... És meglepetten torpantam meg egy pillanatra.
Nem mondom, hogy nem fordult még elő velem, hogy a Zsebpiszok közbe keveredtem. De most megrökönyödtem, végtére is azt hittem, ettől puccosabb helyen nyílik meg egy ilyen minden bizonnyal nívós vendéglátó egység. Bár, azt nem tette egyértelművé a szöveg, hogy ez most étterem, ivó, vagy esetleg panzió... Vállat rántottam, nagy ívben kikerültem egy félszemű banyát, aki a földön ücsörgött, és elszántan sétáltam tovább.
És végül ott álltam, bámultam fel a megfelelő bejáratra, s megtorpantam a küszöb előtt. Nagy sóhajjal gyűjtöttem össze a bátorságom, és még utoljára végigsimítottam hosszú, kiengedett vörös hajamon. Most kivételesen jól megfésültem és gondosan beszárítottam. Talán beleférek az "elegáns megjelenés"-be, amit említettek. Az egészséges kitételnek tuti megfelelek, nem vagyok beteges, náthás típus, és olyan az immunrendszerem, mint a vas. Bár lehet, hogy túl fiatal leszek nekik... De majd füllentek a koromról, ha kell. Miért ne tudna egy tizenöt éves kiszolgálni mondjuk három korsó sört? Ha attól félnek, beleiszom, akkor megnyugtatom őket. Munkaidőben alkoholt soha!
Az ajtóban egy kedélyesen vigyorgó, elegáns taláros úrba futottam bele. Az igényes vendégkört fejben ki is pipáltam. Mégis csak elegáns étterem lehet, mert olyan boldog fejet vágott, mint egy jóllakott óvodás. Csak azt nem értettem, miért csodálkozott úgy rám.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen és kicsit értetlenül.
- Neked is. Mi járatban, kiscicus? Megkérdezhetem, mit keres egy ilyen fiatal, kicsi lány éppen itt? – bukott ki belőle a kérdés. Én még mindig nem értettem, ártatlanul válaszoltam.
- Láttam az álláshirdetést a Prófétában. Gondoltam, teszek egy próbát, hátha kellek nekik – böktem az épület belseje felé. A szépen berendezett előtér ígéretes kezdet volt, minden esetre. A fickó szeme viszont kikerekedett, aztán nagyon fura mosoly futott szét arcán.
- Ó, remélem alkalmaznak Téged. Nekem kellenél. Biztosan gyakrabban fogok jönni, ha munkába állsz – tette hozzá még szélesebben vigyorogva.
- Kösz, nagyon kedves, remélem lesz szerencsém a munkaidőmben Önhöz – válaszoltam neki finoman mosolyogva, bár kissé különösnek tartottam ezt a kiugró lelkesedést.
De aztán továbblendültem a dolog felett, és beljebb mentem. Nem volt nagy forgalom. Különösnek tartottam a sok ajtót, és még emeletre vezető lépcsőt is láttam. Egy fájdalmasan gyönyörűséges, végtelenül csinos szőke lány lépett oda hozzám.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte egy köszönést helyettesítő biccentéssel. Elég szigorúan nézett, de próbáltam nem zavarba jönni. Kell ez az állás, elszánt vagyok!
- Üdv, igen, láttam a hirdetést a Prófétában. Sajnos nem tudom, kit keressek ez ügyben, mert nem volt ott a név, de szeretnék jelentkezni – hadartam a lehető legmagabiztosabban, és kicsit ki is húztam magam, hátha attól is idősebbnek és rátermettebnek tűnök. Bár a csodaszép nőszemély ábrázata nem enyhül meg ettől, és furcsamód ő is olyan meglepettnek tűnt a jelenlétemtől, mint az előbb a férfi is. De kelletlenül bólintott, aztán intett, hogy várjak itt, és eltűnt egy míves, vintage stílusú ajtó mögött. Amikor újramegjelent, és szó nélkül intett, hogy fáradjak be, arcomon elszánt mosollyal indultam meg.
- Jó napot kívánok. Állásinterjúra jöttem, láttam a hirdetést a Prófétában – mondtam a még csodálatosabb hölgyeménynek, aki fogadott. A nőnek olyan kisugárzása volt, hogy magam sem tudom, miért, de összeszorult a gyomrom, amikor elé álltam. De felszegtem az állam, erőt merítettem a gondolatból, hogy önellátó lehetek, legalább részben. Simán elmennék felszolgálónak.
- A nevem Mirabella Harpell, egyébként – tettem hozzá, nagyon igyekezve, hogy ne hangozzék félszegen és gyerekesen vékonyan.
 
Naplózva


Anelia Tiebon
Boszorkány
*****


A Szirén madameja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 06. 06. - 14:02:02 »
0

La Belle et La Siréne


to; Mirabella
2000. június

♯♪♩♬


Nehéz úgy tennem ennyi ideje már, mintha nem venném észre, hogy Chloé rám vetülő tekintete mögött több rejlik alázatnál, ragaszkodásnál, barátságnál, sőt, még szeretetnél is....
Az elmúlt hetekben lassan, de bizonyosan rájöttem, hogy mit is érez irántam, noha szavakkal még nem merte a tudtomra adni, egy-egy futó pillantása, a kelleténél hosszabb ideig rajtam felejtett érintése elárulja őt.
Tisztában vagyok azzal, hogy ő is ugyanolyan egyedül van jelen pillanatban ezen a világon, mint én... És azzal is, hogy Chloé nem veti meg a férfi mellett a nő társaságot sem az ágyban. Szinte fáj, hogy nem tudom viszonozni irántam táplált érzéseit, főként, mert sosem voltam a házinyúlra nem lövünk elv pártolója. Az egészet butaságnak tartom. Elvégre mi lehetne gyümölcsözőbb egy jól működő munkakapcsolatnál, amely nem csak üzleti szempontból kielégítő mind a két fél számára?
Ezért sem ellenkeztem annak idején, amikor Elliottal, majd Daniellel fűztük szorosabbra a szálakat. Mind a kettő munkakapcsolatnak indult, aztán valami egészen más lett belőle...
Úgy éreztem, tökéletesen megbízhatok bennük, és a viszonyunk két különböző minőségét könnyedén el tudtam különíteni egymástól. Mindkét esetben remekül működött mindez... egy ideig. Elliotban nem is kellett csalódnom. Neki egyszerűen csak egy idő után nem volt maradása. Hívta az ismeretlen, hívta a végzet.... Aminek nem tudott, és talán nem is akart nemet mondani.
Danielt meg inkább hagyjuk. Ott nem ezen a tényezőn múlt, hogy kudarcot vallottam. Ha nem megyek hozzá, valószínűleg akkor is ugyanúgy tőrbe csalt volna, olyan tökéletesen megtévesztett..... Mint soha senki más. Átlátott rajtam, úgy, ahogy korábban senki. És ezt gátlástalanul ki is használta. Egy rám villantott, sóvárgó félmosoly után Chloé egy pillanatra eltűnik, hogy fogadjon egy váratlanul érkező vendéget. Nem féltem attól, hogy ő is visszaélne azzal, ha ilyen közel engedném magamhoz.
Nem ezzel volt a gond. Hanem azzal, hogy bár természetesen én is bele tudtam feledkezni egy-egy szép női domborulat látványába, ez a csodálat sosem fordult át vággyá bennem. Egészen egyszerűen nem vágytam az érintésére, sem az övére, sem más nőére, bármennyire is kívánatos lehetett más férfi- vagy női szemnek. Amikor Chloé visszatér, kissé meglepetten nézek végig a vele érkező jövevényen, aki nem más, mint egy igen fiatal lány.
- Jó napot kívánok. Állásinterjúra jöttem, láttam a hirdetést a Prófétában – mondja a vörös hajú leányzó meglehetős elszántsággal, amire akaratom ellenére is elmosolyodom. Szeretem, amikor valaki ilyen fiatalon ilyen céltudatos. Talán régi önmagamra emlékeztet.... Nem tudom. De rögvest eldöntöm, hogy kerítek neki valami munkát, ha tudok.
- A nevem Mirabella Harpell, egyébként – teszi hozzá a vöröshajú teremtés, akit hosszú, átható pillantással illetek, mielőtt válaszolnék neki.
A hószín, szeplő tarkította arc, a határozottan, mégis játékosan csillogó kék szemek és a lángvörös haj nem mindennapi szépséggé varázsolja őt, alig, hány évesen is? Bár azt látom, hogy már javában elkezdett serdülni, nem saccolom többnek 15, maximum 16 évesnél.
- Szervusz Ma Belle - lépek közelebb hozzá, felé nyújtva jobb kezem, hogyha szeretné, egy kézfogással pecsételjük meg a találkozást.
- Madame Tiebon vagyok, A Szirén tulajdonosa - nézek egyenesen a szemébe.
- Először is, meg kell kérdeznem, hány éves vagy? A szüleid vagy a hozzátartozóid tudnak arról, hogy ide jöttél? - kérdezem tőle kedvesen. Bármennyire szeretném ugyanis alkalmazni, szülői engedély nélkül meg van kötve a kezem, ha még nem töltötte be a 17-et.... És ahogy elnézem, aligha lehet annyi idős ez a törékeny teremtés.
Naplózva


Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 06. 10. - 06:08:04 »
+1

Diákmunka

2000. június



Úgy sejtettem, hogy a hely főnöke valószínűleg ez a hölgy lehet, akihez odavezettek. Mikor szembenéztem vele, akkor már igencsak fúrta az oldalamat, mi is lehet ez a hely. A levegőben ételek illatát nem lehetett érezni, inkább édeskés, virágos aromákat. Pedig cukrászdának se gondolnám, és bár egyértelműen vendéglátásról volt szó, nem tudtam eltalálni a jellegét. Talán olyan divatos lakás-étterem szerűség, amilyenekről Evyne néni mesélt korábban? Csak süteményekkel, talán italokkal…
- Szervusz Ma Belle – hallottam, mikor a hölgy közelebb lépett hozzám. Még én is eltaláltam a szavai alapján, hogy francia. Minden mozdulata kecses, és előkelő volt, én pedig belekapaszkodtam fél kézzel a táskám szíjába, és dacosan azért sem jöttem zavarba. Szabad jobbommal pedig viszonoztam gesztusát, és finoman megszorítottam a kezét.
- Madame Tiebon vagyok, A Szirén tulajdonosa – mondta, s neve is megerősítette a gyanúmat a származásáról. És ahogy nézni tudott…
- Szép név az, hogy Szirén – mosolyogtam, és épp megkérdeztem volna, hogy na de pontosan mi is zajlik itt, mert az a hirdetésben nem volt, csak körbeírva, mikor is lendületből rátapintott arra a kérdésre, amitől tartottam.
- Először is, meg kell kérdeznem, hány éves vagy?
- Mindjárt tizenhét – csaptam rá visszakézből, gondolkodás nélkül. Én legfeljebb így tudok hazudni, de igazság szerint ez sem ment túl jól. Meg kellene tanulnom, de nem is a színészet része nem ment, inkább a gyomromban az a szorító érzés, az volt annyira elviselhetetlen, hogy az igazság végül valahogy csak utat talált a napvilágra. – Tényleg mindjárt. Csak néhány év még – tettem hozzá egy csibészesen bánkódó vigyorral.
- A szüleid vagy a hozzátartozóid tudnak arról, hogy ide jöttél?
- Igazság szerint nem, de… De le vannak maradva néhány éve azzal, mi történik velem, és ez így is lesz mindig. Nem élnek már – magyaráztam, és bár nem mosolyogtam olyan szélesen, nem is játszottam el a szegény árvát, aki munkáért kuncsorog. Bár ez is egy jó kis kártya, néha kijátszhatnám, ha lenne, hozzá gyomrom. Itt viszont semmiképp sem szerettem volna, csupán a kérdés miatt adtam ki az információt, s hozzá egykedvűen rántottam meg a vállamat.
- De azért nem vagyok egyedül. Csak szeretnék a saját lábamra állni. Hogy ne függjek másoktól. Azért is jelentkeztem a hirdetésre…. Abban amúgy nem volt benne, hogy mi is a Szirén igazából. A legerősebb tippem, hogy valamiféle cukrászda? Olyan finom, édes illatok vannak itt. De nem ennék a sütiből, teljesen jól meg bírom állni – tettem hozzá gyorsan, mielőtt azt gondolja, hogy azért jelentkezem ide, hogy ingyen dézsmáljak meg lopjak, mint egy cukor-furkász.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 06. 12. - 12:12:52
Az oldal 0.043 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.