+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Giacomo B. Santeria (Moderátor: Giacomo B. Santeria)
| | | | |-+  Minisztériumi flesselés Elliottal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Minisztériumi flesselés Elliottal  (Megtekintve 113 alkalommal)

Giacomo B. Santeria
[Topiktulaj]
***


{színészpalánta}

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 22. - 10:44:38 »
+1

Minisztériumi flesselés Elliottal

Első szín: Morgana le Fay Kollégium, 26. szoba




Jajj de nagyon vártam ezt a mai napot. Annyira rám fért már végre egy laza, átnevetett éjszaka, hogy azt elmondani nem tudom. Ed egész nap olyan volt, mint egy pokróc, amiért csökkentették a színházunk állami támogatását. Hiába ajánlottuk fel rögtön neki a tehetősebb társulati tagokkal, hogy kipótoljuk a hiányzó összeget, hallani sem akart róla... Merlinre, ez a művészi önérzet egyenlő az agybajjal. Még szerencse, hogy belőlem ez teljesen hiányzott. Hiába mondtuk neki, hogy tök mindegy, honnan lesz meg a pénz, a lényeg, hogy meglegyen, és játszhassuk a darabokat, ő vérig sértődött, és az élettől is elment a kedve....Szabályosan jelenetet rendezett a dolog miatt.... Csak sajna ez egy olyan jelenet volt, amiből sem ő, sem a közönség, semi mi nem profitálhatunk a jövőben. Magasságos. Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a drámázásnak még az emlékét is, és a szobám falán lévő órára pillantottam. Ha minden igaz, bármelyik pillanatban befuthatott Elliot. Már hetekkel ezelőtt beszéltünk róla, hogy az apotékában egyre nő a kereslet egy bizonyos bájital iránt, amit a cuccal élő sihederek csak Medzsik Gandzsának neveztek egymás között. Nagyon kíváncsi voltam erre a matériára én is, és bár elég sokáig kellett várnom rá, hogy kipróbálhassam, lévén nagyon nehéz volt hozzájutni, végül csak eljött a kaland napja.... akarom mondani estéje. A várakozás pedig bizonyos esetekben jól tudjuk, hogy csak felerősítette a dolgok értékét. És ez most is így volt.
Lehuppantam a sarokban lévő türkiz babzsákra, és beleszippantottam egyet az előzőleg beizzított vizipipámba. Mélyen leküldtem a tüdőmbe a sütőtökkel ízesített dohányt, majd azzal kezdtem el szórakozni, hogy lassan kiengedtem a füstöt, és pálcaintéssel különböző formákra változtattam át. Még roxfortos koromban fejlesztettem ki ezt a szkillt az átváltoztatástan óráknak hála, amik ha másra nem, legalább erre jók voltak. Lágyan szólt a háttérben az aktuális kedvencem, és simogatta az arcom a nyitott ablakon besurranó szellő. Jólesőn konstatáltam, hogy a szobám a lehető legmegnyugtatóbb rezgéseket adja, finoman himbálózott a levegőben a felfüggesztés nélküli függőágy, amiben csak a varázslat tartotta a lelket, és a babzsákok mögött élénkzölden ragyogott a kis "dzsungelem", amivel az utóbbi időben igen sokat foglalatoskodtam. A zsigereimben éreztem, hogy ez egy jó este lesz.... Csillezős lazulás, ami aztán remélhetőleg átfordul majd egy véget nem érő röhögőgörcsbe, ami után még holnap is foghatjuk a hasunkat, akkora izomlázunk lesz. Örültem, hogy Elliot átjön, és nem csak a Gandzsa miatt. Bírtam a fejét, vicces társaság volt és jókat lehetett vele ökörködni. A mélyebb beszélgetések egyelőre elkerültek bennünket, de ez nem zavart. Csak nagyon ritkán voltam igazán filózós hangulatban amúgyis, leginkább akkor, ha túl sok bort ittam, aminek sosem volt jó vége. Úgyhogy ma este úgy terveztem, hogy még véletlenül sem keverem a cuccot borral, maximum egy kis vajsörrel vagy lángnyelv whiskyvel, ez Elliottól is függött. Türelmesen vártam hát, hogy befusson a haverom, és együtt megismerkedjünk újdonsült varázs-pajtásunkkal. A szobámban nem volt kandalló, de a kolesz első emeletén igen, ahol a fiúk szobái helyezkedtek el. A másodikon is volt ugyan egy másik, ami szintén rá volt kötve a Hop-hálózatra, de a kőkorszaki házirend értelmében, ha vendégeket fogadtunk, akkor külön szólnunk kellett nekik, hogy az elsőre érkezzenek, nehogy megzavarják a lányokat.... Pfff.... Annyira nem értettem, mit kell így rágörcsölni a dologra. Minek csináltak koedukált kollégiumot, ha utána izomból próbálták korlátozni a géncserének még a legkisebb halvány esélyét is.... Érthetetlen volt a dolog, de persze azért nem ért annyit, hogy felhúzzam magam rajta. Pláne, hogy bőven akadtak kiskapuk, amikről se az állandóan édesdeden szuszogó portás, se a kollégiumi házimanók nem vettek tudomást. Bőven adott nekik feladatot a vaduló gólyák utáni idézőjeles és szó szerinti takarítás... Szerencsénkre.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 05. 25. - 07:56:43 »
+1

Party kellékek


Giacomo
2000. május

.outfit.

Éppen egy rekesz Férfiasítót dobtam le a pultra, mikor előkerült a nevelőapám valahonnan a bájitalkonyha irányából. Mordulva jelezte, hogy meglepte a jelenlétem, hiszen nem túl sűrűn fordultam elő mostanában az apotéka falai között. Ha szükség is volt néhány bájitalra, azt teherbaglyokkal oldottam meg. Egyszerűen nem nagyon volt kedvem mostanában kimozdulni. A keserűség egyre komolyabb méreteket öltve vette át felettem a hatalmat. Nem akaródzott túl sok mindent csinálni… legutóbb is csak a Keresetlen Komédiás Kamarszínház tehetségkutató meghallgatásán vettem részt, remélve, hogy az majd felvillanyozza a hetek óta szörnyű kedvemet. Hát az is kevés volt, akárcsak a kedvenc lángnyelvem, ami ott lötyögött a zsebemben, egy kifogyhatatlan laposüveg belesjében.
Nos? – Pillantott rám Dean, ahogy ott ácsorogtam feszengve.
Van abból a rózsaszín löttyből? – kérdeztem és megtámaszkodtam a pulton, figyelve, ahogy egy-egy üveget kihúz a rekeszből. – Egy barátom ki szeretné próbálni… – Tettem hozzá. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy tini, aki éppen engedélyt próbál kérni a nevelőapjától, hogy egy kicsit betéphessen… persze ez a valóságban sosem történt volna meg, hiszen nem volt szükségem soha életemben mások engedélyére.
Megköszörültem a torkomat és elfordítottam a tekintetem a hatalmas polcok irányába, amiken ott sorakoztak az eladásra váró alapanyagok, attól nem messze helyezkedtek el a bájitalokkal megtöltött palackok. Imádtam az apotékát, amolyan második otthon volt nekem. Majdnem olyan felszabadultan éreztem magam a bájitalkonyhában, mint annak idején az erdőkben, a hegyeket járva… új kincseket kutatva.
Az nem játék, Elliot. – Jelentette ki szigorúan. – Gyógykezelésre való, nem hétvégi szórakozásra. Vannak emberek, akik nem tudnak kikapcsolni, mert dolgoznak és stresszesek. – Nyomta meg alaposan a szavakat. Mikor visszapillantottam rá, láttam, hogy összefonja a karjait a mellkasa előtt. – Ebből rád egyik állítás sem igaz.
Most miért oktatsz ki? Tudom nagyon jól, hogy mire való… de azért rám fér egy kis lazítás… meg a barátomra. – Jelentettem ki dühösen és kicsit kihúztam magamat. Igen is felnőtt vagy, O’Mara, és te döntöd el, mit csinálsz. A hang akaratosan közölte a tényeket, én pedig egész testembe beleremegtem ebbe.
Nathaniel nem tud erről, mi? – kérdezte és megfordult, hogy levegyen a polcról két aprócska fiolát. Azok dugig voltak rózsaszín löttyel, ami nagyon is jól tudtam mire jó. Látomásokat okozott, színkavalkádott idézett elő. Valakit élénkített, valakit megnyugtatott. A maga nemében nagyon is veszélyes volt, hiszen nem lehetett előre kiszámítani, mit hoz ki az emberből.
Nem tök mindegy? Felnőtt férfi vagyok. Semmi köze hozzá sem neki, sem neked. Vondd le a fizetésemből! – Közöltem és felmarkolva a fiolákat egyszerűen a kandalló felé sétáltam, éppen csak búcsút intve drága nevelőapámnak. Még hallottam, ahogy mordult egyet, mielőtt a rántás egyszerűen magával ragadott. Kandallók sora tűnt fel a szemem előtt, míg végül a megfelelőnél, egészen pontosan a Morgana Le Fay Kollégium első emeleténél megállt a folyamat.
A szobaszám tudatában indultam végig a folyosókon, cseppet sem zavartatva magam az ajtókon ki-bemászkáló diákok miatt. Csak kerestem azt a bizonyos 26-os számú szobát. A fiolákat nem rejtettem a zsebembe. Úgy terveztem azonnal megmutatom őket Giacomonak, remélve, hogy legalább az ő szemében látok valamiféle lelkes csillogást.
Így hát, elérve az ajtót azonnal be is kopogtam, várva, hogy kinyissák végre. Addig is egy nagy sóhajtással vettem tudomásul, hogy bizony rám fér a lazítás.
A Rózsaszín köd bájital rendelése érkezett meg, uram. – Jegyeztem meg vigyorogva, mikor előkerült az ismerős az arc az ajtó túloldaláról.
Naplózva


Giacomo B. Santeria
[Topiktulaj]
***


{színészpalánta}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 05. 26. - 11:31:27 »
+1

Minisztériumi flesselés Elliottal

Első szín: Morgana le Fay Kollégium, 26. szoba




Épp a legjobbkor kopogtattak az ajtón. Pár slukk után kellemesen belazultam és közben meg is szomjaztam valami jóféle italra. A pálcám szerencsére épp mellettem volt a földön, úgyhogy nem kellett feltápászkodnom, hanem egy szimpla Alohomorával kinyitottam az ajtót.
– A Rózsaszín köd bájital rendelése érkezett meg, uram - lépett beljebb az ajtón vigyorgó arccal Elliot, amire instant válaszvigyor volt a reakcióm.
- Te vagy a legjobb, pajti! - néztem rá letagadhatatlan lelkesedéssel, kábé mint egy óvodás, amikor megkaparintja az utolsó kakaót az uzsonnaszünetben, majd továbbra is ülő helyzetben körbemutattam a szobában.
- Kerülj beljebb és érezd magad otthon az én szerény kis hajlékomban! - ha körbenézett, láthatta, hogy számos puff és babzsák alkalmas volt arra, hogy helyet foglaljon rajta, illetve a már korábban említett függőágyat is választhatta.
- Na és nehéz volt hozzájutnod Medzsik Pinkhez? - kérdeztem lelkesen csillogó szemmel. Alig vártam, hogy kipróbáljuk, biztos voltam benne, hogy életre szóló élményben lesz részünk.
- Szeretnél előtte alapozni valamivel, vagy kezdjük rögtön a ködösítést? Van itthon vajsör meg lángnyelv is - vigyorogtam rendíthetetlenül. Valahogy előre éreztem, hogy ez az este felejthetetlen lesz....Jó volt látni, hogy Elliotnak is jó kedve volt végre. Mostanában kicsit maga alá zuhant, aminek az okát nem igazán tudtam, mert nem akartam faggatózni, gondoltam, majd úgyis elmondja magától, ha akarja. A próbákon elég jól leplezte, hogy bármi baja lenne, meglehetősen ügyesen átszellemült, láthatóan őstehetség volt ő is, akárcsak én. Ed szerint komoly potenciál rejlett benne, de egyelőre csak egy szerepet adott neki, mert nem akarta túlterhelni. Megjegyzem, ezt nagyon is helyesen tette.... A színészkedést szokni kellett nekem is.... Mostanra már nem jelentett gondot három-négy karakter bőrébe bújni estéről estére, de az elején még elég nagy valószínűséggel kaptam volna tudathasadást, ha rám zúdítanak egy csomó különböző személyiséget egyszerre. Láttam Ellioton, hogy jól esik neki maga mögött hagyni az igazi énjét és életét, olyankor mintha felszabadultabb is lett volna, de amint véget ért a próba, visszasüppedt abba a mély apátiába, ami annyira nem állt jól neki.
Az igazat megvallva, meg tudtam érteni, min mehet keresztül, még úgy is, hogy nem beszélt róla. Nekem is volt egy komolyabb hullámvölgyem mostanában, amit állandó bulizással, vedeléssel, betépéssel és egyéb vadulással próbáltam kompenzálni. Semmi végtelenül komolyról nem volt szó egyébként, csak azt hiszem, magányos voltam. Valahogy állandóan úgy jött ki, hogy aki tetszett volna, az lekoptatott. Willt leszámítva, de hát ő meg most nagyon messze járt.... Szinte naponta az eszemben járt a nevetése és a bőre érintése. Hiányzott. Be kellett valljam magamnak. A napokban már el kezdtem neki fogalmazni egy levelet is, hogy megkérdezzem, merre jár, hogy van.... De valahogy minden sort túl nyomulósnak éreztem, ezért folyton összetéptem a levelet. Korábban sosem érdeklődtem így egy férfi iránt sem, és még nagyon új volt nekem a helyzet. Nem tudtam, hogyan mutassam ki neki, hogy tetszik, anélkül, hogy taszítóan nyálas lettem volna. Mélyet szívtam a pipából, majd a füsttel együtt ezt a - már-már kellemetlen mélységekig hatoló - gondolatot is messzire fújtam magamtól....
- Kérsz egy slukkot? - kérdeztem, Elliot felé tartva a pájpot.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 05. 29. - 14:17:20 »
+1

Party kellékek


Giacomo
2000. május

.outfit.

Bár sok egyetemistát ismertem, a kollégiumi látogatáshoz még nem volt szerencsém. Valójában Montregoról fogalmam sem volt, hogy beköltözött-e egyáltalán. Az aranyvérű hátsófele nyilvánvalóan jobban érzi magát valami luxuslakásban, ahonnan aztán naponta bejár ide. Esmé pedig alapvetően sosem élt itt és amennyi időt szorosan együtt töltöttünk az nagyrészt az én lakásomban volt Londonban. Szóval nem bántam az új élményt, habár nem számítottam a lehető legrendezettebb környezetre. Ez pedig így volt rendjén. Nem kellett volna még egy másolat Tengerszemről, főleg arról a Tengerszemről nem, ahova először kellett belépnem… és hát a legszebb szó, amit használhattam rá azaz „üres” volt. Az arany phallikus szobor persze, amit kegyesen hajlandó voltam Natnak adományozni a ház rendbetétele okán feldobta a hangulatot, de közel sem volt elég, hogy a teljes teret uralja. Az is hosszú munkák eredményeképpen lett olyan lakályos, amilyen.
–  Te vagy a legjobb, pajti! – mondta Giacomo nem titkolt lelkesedéssel, mikor beléptem a megfelelő számú ajtón. Még meg is emeltem kicsit az üvegeket, hogy jól lássa, nem viccelek, megvan a rózsaszín cucc, amit annyira vágyott.
Kerülj beljebb és érezd magad otthon az én szerény kis hajlékomban!
Hümmögve néztem körbe, majd a Giacomohoz legközelebb eső, meglehetősen viseltes puff felé vettem az irányt. A biztonság kedvéért ledobtam rá egy zsebkendőt, amit éppen akkor rángattam ki a zsebemből és csak azután ültem le rá.
Bocsi, de ez nagyon drága nadrág… – magyaráztam, majd sóhajtottam egyet. Na igen, mostanában a kelleténél többször szakad le rólam a ruha, az már tuti. Az üvegeket leraktam az ölembe, majd szórakozottan megpiszkáltam őket az ujjaim hegyével. Döbbenet, hogy Dean ilyen jó cuccokat tud keverni… máris megszületett a fejemben a gondolat, hogy meg kell szerezni a receptet és minél gyorsabban elsajátítani. Akkor annyi rózsaszín kis fiolát gyárthatnék, amennyit csak akarnék.
Na és nehéz volt hozzájutnod Medzsik Pinkhez? – kérdezte. Közben az egyik fényes kis fiolát az ujjaim közé vettem és nagy sóhajtással pillantottam végig rajta. Szükséged van már egy jó kis lazulásra, O’Mara… – suttogta vihogva a hang. Én pedig elvigyorodtam. Nos, ha valamit tudott az a belső kis kegyetlenség, akkor az az, hogy mire van szükségem.
Nem igazán. A nevelőapám készíti ezeket. – Megrántottam a vállamat és óvatosan az ajkaimhoz érintettem a fiolát, mintha csak csókot akarnék rá lehelni. Valójában csak nagyon kíváncsi voltam. Egyszerre szerettem volna azonnal ledönteni az egészet és húzni, hogy a legtökéletesebb pillanatot éljem meg általa. – Szóval, ha kellően rosszfiú leszel és elszórakoztatsz, akkor még talán én is tudok főzni pár fiolával. – tettem hozzá és kacsintottam egyet.
Ezután még egyszer körben néztem a szobába. Igazából a zsepis nyitás ellenére egészen tetszett, el tudtam volna magam is képzelni egy ilyen helyen… illetve a tíz évvel ezelőtti énemet. Imádtam volna minden pillanatát, miközben a Mandragóra padjait koptatom. De hát ez sem jött össze, ahogy annyi minden más sem.
Szeretnél előtte alapozni valamivel, vagy kezdjük rögtön a ködösítést? Van itthon vajsör meg lángnyelv is.
Megrántottam a vállamat és leeresztettem egy üveget. Giacomo majdnem tökéletesen kiemelte azt, amire szükségem volt. Ezért hát a lehető legbájosabb arckifejezésemet felöltve közöltem: – Egy pohárka lángnyelv egészen jól esene. – bólintottam és végig néztem a fiún. Nem tudom, miért de belőle őszintén kinéztem, hogy jól elszórakoztat és nem csak nyaggat, mint Nat odahaza… persze talán azt is intézhettem volna másképp. Most is csak vita lesz belőle, mert nem jelentettem be jó előre, hogy eljövök. Igazából még egy cetlit sem hagytam otthon. Őt ismerve amúgy is a nyakamba varrt valakit már rég, aki addig követ, míg ki nem deríti, mire készülök… vagy rám nem kenheti, hogy megcsalom Nathanielt. Már hányszor volt ilyen!
Megköszörültem a torkom, hogy elűzzem Natot a lelki szemeim elől és átvettem a felém nyújtott pipát. Mélyet szippantottam belőle, hogy aztán hosszan fújjam ki a füstöt. Ez is nagyban segítette az ellazulást.
Nagyon bejön a szobád… – mondtam és még egyet szippantottam a pipából. Újra hosszan fújtam ki a füstöt, majd visszanyújtottam Gaicomonak. – Itt kéne maradnom veled, akkor tuti boldog lennék.
Hangosan sóhajtottam.
Nos, akkor kinyissuk? – kérdeztem és felé nyújtottam az egyik fiolát.
Naplózva


Giacomo B. Santeria
[Topiktulaj]
***


{színészpalánta}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 05. 30. - 16:31:03 »
0

Minisztériumi flesselés Elliottal

Első szín: Morgana le Fay Kollégium, 26. szoba




Először azt hittem, viccel, amikor ledobott egy papírzsepit a puffra, de aztán a szavai elárulták, hogy nagyon nem.
– Bocsi, de ez nagyon drága nadrág… – magyarázkodott Elliot.
- Nem is tudtam rólad, hogy ekkora sznob vagy - mondtam, majd elnevettem magam. Kész ez az arc. Elég sokszor megnevettet, ami jó.
Sóvárgon pillantottam az üvegcsékre, amint az ölébe rakta, majd játszadozni kezdett velük. Hetek óta ki akartam már próbálni ezt a szösszenetet, és most már elég nehezemre esett visszafogni magam, tudván, hogy csak egy kortynyira vagyok a varázslatos utazástól, amiről oly sokan beszámoltak a baráti társaságomból.
– Nem igazán. A nevelőapám készíti ezeket – mondta lazán, majd játékosan csókot lehelt az egyik fiolára. - Wow, te aztán jó helyre születtél, Öreg harcos - vigyorogtam rá lelkesen.
– Szóval, ha kellően rosszfiú leszel és elszórakoztatsz, akkor még talán én is tudok főzni pár fiolával – kacsintott rám viccelődve, amire természetesen egy felszabadult röhögés volt a válaszom.
- Azon leszek, Pajti, azon leszek.... - mondtam meglehetősen jó hangulatban. Egyszerű lélek voltam, engem bőven boldoggá lehetett tenni egy kis hippi életérzéssel, jó társaságban. A hallucinációt okozó bájital már csak a hab volt azon a bizonyos rózsaszín tortán.
- Egy pohárka lángnyelv egészen jól esne – adta le a rendelést cimborám, amire rögtön intézkedtem.
Hogy megmutassam, milyen jó házigazda is vagyok, a konyhapultról magam felé lebegtettem az odakészített tálcát. Volt rajta két pohár meg egy lángnyelv whiskey-s üveg. A sört a frigóban tartottam egyelőre, hogy kellően hidegen várja ki a sorsát. A pájp épp Elliotnál volt, amíg kiöntöttem neki egy adagot meg magamnak, aztán leraktam elénk a tálcát, rá a két pohárral, meg a whiskey-s üveggel. Ha volt valamim, azt szerettem teljesen megosztani másokkal, nem sajnáltam hát, ha esetleg úgy alakul, hogy elfogy mára az egész üveg whiskey.... Mellesleg még apámtól kaptam, a múltkori sikeres vizsgaidőszakomra, és különleges alkalomra tartogattam. Úgy éreztem, ez a mai este épp elég különleges, így hát befogtam a kis tüzest, hadd legyen a kedvünkre.
– Nagyon bejön a szobád… – mondta két szívás között a haverom, amire lelkesen vigyorogtam.
- Köszi... én is imádom. Itt tényleg mindig le tudok lazítani.... A sok színházi drámázás után rám is fér....
Tudtam, hogy ezzel nem mondok neki újdonságot. Bár még csak néhány hete volt a társulatunk tagja, ennyi idő alatt is bőven beleláthatott azokba a hatalmi harcokba, amik nem csak a színészek, hanem gyakorlatilag minden stábtag között folytak nap, mint nap. Én ezekből tudatosan kimaradtam. Nem volt kenyerem mások fikázása a hátuk mögött, és a behízelgésnek is szabtam egy egészséges határt. Igyekeztem önmagam maradni, amennyire csak lehet, még ebben az őrült állatkertben vagy ha úgy tetszik jobban, cirkuszban is, amit úgy hívtak, színház. Belekortyoltam a piámba, amíg Elliot még egy slukk pipát leküldött, aztán leraktam a poharat, és átvettem tőle a csövet, jóízűt beleszippantva ismét. Merlinre, milyen jó is volt ez.... Komolyan néha úgy éreztem, jobban esik, mint a szex. Itt nem kellett teljesíteni, nem kellett eljátszani semmit, egyszerűen csak átadhattam magam annak az örömnek, amit a dohány íze, a nikotin, és a füst szentháromsága nyújtott.
– Itt kéne maradnom veled, akkor tuti boldog lennék - folytatta a cimborám, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. Hosszasan kifújtam a füstöt, ezúttal egy négylevelű lóherét formázva belőle a pálcámmal.
- Ja.... tudom, miről beszélsz - sóhajtottam megértően.
– Nos, akkor kinyissuk? – hangzott el a kérdés, amire mindketten tudtuk, hogy csakis igen lehet a válasz.
- Nanáááá - mondtam lelkesen, elvéve tőle a fiolát. Gyorsan kipattintottam belőle a dugót, megvártam, amíg ő is így tesz, aztán koccintásra emeltem az enyémet.
- Csirió Pajti! - kacsintottam rá, egy jókora kortyot letolva közben a torkomon. Eleinte semmi extrát nem éreztem azon kívül, hogy meglepően kellemes volt a rózsaszín ital íze.
Aztán.... egy pillanat alatt beütött....
- Hé Haver...Te is érzed?- vigyorogtam rá földöntúli mámorral.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 05. 31. - 10:54:04 »
+1

Party kellékek


Giacomo
2000. május

.outfit.

Giacomo szobája valóban olyan volt, mint valami menedék. Szívem szerint ott ragadtam volna egy egész életre, hogy aztán semmi szörnyűség ne zavarjon meg. Talán ez az élet kéne nekem, iszogatás, pipázás és Rózsaszín köd minden mennyiségben. Életem minden pillanatában úgy éreztem magam lassan, hogy az idegeim feszülnek és feszülnek, míg nem egy elpattan, akkor meg csak üvölteni, sírni, zokogni tudtam… vagy bántani másokat. Elég volt. Nem akartam tovább, de minden tagom reszketett, ha csak arra gondoltam, hogy elveszíthetem Natot… egy más részem viszont legszívesebben ellökte volna, mert már túl sok volt. Túl sok volt az a fájdalom, ami közöttünk lejátszódott.
Ne gondolkodj, O’Mara… – suttogta a kegyetlen kis hang és mintha valami jeges levegő simított volna végig a nyakamon közben. Éreztem, hogy libabőrös lesz a hátam, a karom. Nem akartam valóban gondolkodni. Ezért is nyugtatott meg talán az a két szippantás a pipából. A füst mindent megtöltő látványa, mintha egy másik világba repített. Ezért is nyújtottam végül Giacomo felé a rózsaszín löttyel teli fiolát és pattintottam ki az enyém tetejét. Azonnal megéreztem az édes aromát, ami belőle áradt.
Csirió Pajti! – kacsintott rám. Közen a két apró üvegecske összekoccant.
Ezután emeltem csak az ajkaimhoz. Egy óvatosabbat kortyoltam, majd végül benyakaltam. Az édes íz úgy folyt végig a torkomon és a gyomromon, hogy pontosan tudtam, mikor ért le. Furcsán simogató, meleg érzés volt. Nem voltam hozzá szokva, hogy kellemes ízű bájitalokat fogyasszak. Szinte mindegyik keserű volt vagy szimplán annyira gusztustalan, hogy már a szagától öklendeznem kellett. Ezúttal más volt. Élveztem minden pillanatát és ösztönösen elvigyorodtam, amint elismerően az üvegre pillantottam.
Ekkor éreztem meg a hatást. Mintha fejbe vágtak volna, de fájdalmat nem éreztem. Furcsán szédelgő, mégis biztonságos érzés volt. Az első, amit észrevettem, hogy a színek, mintha sokkal élénkebbekké váltak. A kezemre pillantva olyan fehérnek láttam, mintha csak a csillogó, friss havat bámulnám, amint rávetül a napfény.
Hé Haver...Te is érzed?
Giacomo hangja furcsán mámorosan csengett. Ahogy ránézetem elröhögtem magam… na nem miatt, de a háta mögött egy hatalmas szivárvány ragyogott. Nyálas egy idióta vagy, O’Mara… hát erre vágysz? A hang gúnyolódni próbált, de most még annak a csengése is sokkal jobban tetszett. A tekintetem közben a sarokban éppen szaporodó nyulakra vetül.
Hát ez kurva jó! – Kiáltottam fel és annyira örültem magamnak, hogy megbillentem és hátra estem, illetve hátsóra, mert hogy elcsúsztam a puffról, amin olyan kényelmesen elhelyezkedtem a korábban. – Ennyit a Gucciról… meg a sznob Elliotról, hogy baszná meg… – röhögtem és kiterültem a padlón. A karjaimat magam mellett szétdobtam és éreztem, amint egészen felszabadulok. Azon kaptam magam, hogy egyszerre sírok és nevetek, olyan gyönyörű érzés volt az egész. – Ez majdnem olyan, mintha repülnék… majdnem olyan felszabadító… – mondtam kicsit rekedten.
A szívem nem vert vadul. Lassú volt, ritmusos, nyugodt, még akkor is mikor a nagy sírás-nevetésben felsóhajtottam egyet hatalmasat.
Nem rég voltam a Minisztériumban… tudod, ott olyan merev idióták vannak, az egyikkel még a liftbe is beragadtam… kéne nekik is vinni egy kis szórakozást… – Sóhajtottam bele a szoba csendjébe.
Naplózva


Giacomo B. Santeria
[Topiktulaj]
***


{színészpalánta}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 06. 07. - 14:04:46 »
+1

Minisztériumi flesselés Elliottal

Első szín: Morgana le Fay Kollégium, 26. szoba






Őszintén szólva nem tudtam volna száz százalékosan leírni, vagy elmagyarázni, hogy mit is éreztem. Egy azonban biztos volt: hogy azt szerettem volna, ez az érzés sose érjen véget. Alapvetően sem volt gond a közérzetemmel, most viszont ha lehet, sokszorosára nőtt a vigyor a képemen.
– Hát ez kurva jó! – kiáltott fel Elliot, és bár nem tudhattam egészen pontosan, hogy mire gondol, osztottam a lelkesedését. Én a magam részéről nem láttam semmi konkrétat, csak belül.... egyre inkább szétáradt bennem valami nagyon, nagyon furán fullos érzés.
Mintha buborékok keletkeztek volna, majd pukkantak volna ki a hasamban. Hangosan felröhögtem, és talán azért, hogy Elliot is értse, vagy csupán a magam szórakoztatására böktem ki a szavakat:
- Nini... Bubik szállnak ki a hasamból - mondtam, mert addigra tényleg így láttam. Már nem csak belül pukkantak ki a képzeletbeli buborékok, hanem kívül is. Általában beletelt egy kis időbe, mire a cuccok, amiket bevettem, hatni kezdtek, de ez valami egészen más volt.... Rögtön beütött és nem eresztett. Marha vicces volt, ahogy Elliot seggre esett, és valahogy a puffanást jóval erősebben hallottam, mint ami indokolt lett volna normál körülmények között. Csakhogy a normál körülményeken már rég túlvoltunk.
– Ennyit a Gucciról… meg a sznob Elliotról, hogy baszná meg… – természetesen erre a röhögési hullámra is azonnal rácsatlakoztam, és utánozva Elliotot, hanyat vetettem magam a puha, vastag szőnyegen.
- Igen, bassza meg a sznob Elliot! - kontráztam rá lelkesen. Asszem perzsa volt a szőnyeg, nem tudom, egy bolhapiacról szerváltam anno. Szerettem bolhapiacokra meg guberálásokra járni, ott mindig egyedi cuccokat lehetett találni és az volt bennük az izgi, hogy az ottani tárgyaknak már saját történetük volt. Ami engem sokkal jobban lázba hozott, mintha újonnan vettem meg valamit. Általában a ruháimat is másodkézből vettem mindig, egyrészt érdekelt a környezettudatosság, másrészt jó volt valaki más levetett göncébe bújni. Sokszor elfilóztam azon, kié is lehetett az adott mellény vagy kalap.... És a fantáziámban szőtt alak mintha lassan, de biztosan beivódott volna a személyiségembe, ahogy elkezdtem hordani az illető kiegészítőjét vagy ruhadarabját.
Elliot elkezdett mellettem a kezével csapkodni, mintha csak hóembert rajzolt volna, mire ismét követtem a példáját. A puha, selymes szőnyeg érintésén egészen jól elflesseltem, volt már ilyen velem máskor is, csak akkor hajat vagy kutyaszőrt taperoltam ilyen nagy elánnal. – Ez majdnem olyan, mintha repülnék… majdnem olyan felszabadító… – mondta rekedt hangon Elliot, mire ránéztem és meglepődve konstatáltam, hogy nem csak nevet, de sír is. Tudtam, hogy nincs semmi gáz, és ezt most boldogságot tükröz, nem pedig depit.
- Hé Haver... Te tök szép vagy, amikor sírsz - nevettem rá csillogó szemmel. Nem akartam bókolni, vagy ilyesmi, nem azért mondtam. Csak tényleg így gondoltam.
– Nem rég voltam a Minisztériumban… tudod, ott olyan merev idióták vannak, az egyikkel még a liftbe is beragadtam… kéne nekik is vinni egy kis szórakozást… – folytatta egészen váratlan irányba vive a beszélgetés fonalát, amit én persze kapásból megragadtam és tovább görgettem a képzeletbeli pályáján.
Hirtelen felültem, mint akinek valami roppant fontos és elmés gondolata támadt, aztán komolyan így szóltam.
- Mi lenne, ha odamennénk és szivárványszínűt pisilnénk nekik a szökőkútra állva? - szakadt ki belőlem a már pár másodperce sikeresen visszafolytott istenes röhögés. Aztán amikor ez elcsitult, megint komoly tekintettel néztem Elliotra. - Mit szólsz hozzá, Öreg harcos? Az elég szórakoztató lenne?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 06. 10. - 14:17:04 »
+1

Party kellékek


Giacomo
2000. május

.outfit.

Könnyes szemmel bámultam a körülöttem táncoló színeket, szivárványokat. A vadállatok árnyékát és mintha az orromat is megtöltötte volna az erdő ismerős, mégis sokkal, de sokkal kellemesebb illata. Ha tehettem volna kinyúlok és megmarkolom, mint egy kispárnát, hogy csak is az enyém legyen. El nem engedtem volna… talán csak Nat kedvéért. Éreztem, ahogy a könnyek nedves kis pöttyként siklanak újra és újra végig az arcomon. Megkönnyebbültem, mintha mázsás terheket dobáltam volna le magamról, amikor lecsúsztam a puffról a szőnyegre, hogy erőtlenül elterüljek.
Éreztem, hogy Giacomo is mellém került a szőnyegre, de nem fordultam felé. Csak bámultam fölfelé. A plafon helyét a szépséges csillagos ég vette át, ami leginkább a gyerekkori, észak-írországi ragyogást idézte. Hogy én mennyire imádtam felnézni rájunk! Most is ugyanazt az izgalommal vegyes ámulatot éreztem. Sóhajtottam egyet, várva, hogy elapadjanak a könnyeim.
Hé Haver... Te tök szép vagy, amikor sírsz.
Felé fordultam, láttam, hogy nevet és a szemei sokkal jobban csillognak, mint korábban. Szerettem volna megkérdezni, hogy ő is látja-e a sötét eget felettünk, ami furcsa módon tökéletesen megfért a fejemben uralkodó szivárvány tengerrel és a szaporodó nyulakkal.
Nem olyan szép, mint a csillagok… – suttogtam és felmutattam a Göncöl-szekérre. – Nézd csak… – mutattam tovább. Valamikor ekkor jött a hirtelen ötlet, hogy az a bolond, akivel legutóbb jó pár percet töltöttem liftbörtönben, mennyire élvezné mindezt. Talán végre kihúzná a seggéből azt az átkozott karót, na meg a hisztériája is abba maradna. Valószínűleg a Minisztériumban mindenki ilyen… azt sem tudják, hogyan kell rendesen szórakozni.
Mi lenne, ha odamennénk és szivárványszínűt pisilnénk nekik a szökőkútra állva? – kérdezte Giacomo, én pedig azonnal fel is röhögtem. – Mit szólsz hozzá, Öreg harcos? Az elég szórakoztató lenne?
Megint rá pillantottam, majd elvigyorodtam. Már ebből sejthette, hogy tökéletes cinkostársat talált az ilyen fajta szórakozásra. Én is felültem, bár kevésbé hirtelen, mint az imént Giacomo, majd vállon veregettem. Éppen csak egy pillanatra kalandoztam el megint a szexelő nyuszik felé.
Együtt pisilünk nekik szivárványt… – válaszoltam és megkapaszkodtam valami bútordarabba, hogy felhúzzam magamat. Közben az erdő illatba belekeveredett egy jó adag keserű tintaszag, na meg valami békés, édes aroma. Nem akartam magamhoz térni, mégis azonnal pánikszerűen fordultam körbe, mintha Natot keresném a tekintetemmel. – Itt volt? – kérdeztem Giacomot, nem mintha tudhatta volna, miről beszélek.
Aztán, mielőtt még bármit is mondhatott volna, elindultam az ajtó felé. Nem akartam egy pillanatot sem vesztegeti, mert ha még is az egyik képzelt fa mögül kilépne, megragadna és nem engedne többé sehova. Nem engedné, hogy körbe pisiljem a Minisztériumot vagy éppen Giacomoval szórakozzak. Rá valamiért kifejezetten féltékeny volt… jó talán nem annyira, mint Gustafra, de azért ezt is éppen eléggé kellemetlenné tudta volna tenni. Ismertem már eléggé ehhez.
Van Londonban egy telefonfülke, ahol simán be tudunk menni éjjel is a Minisztériumba. – Közöltem és megfogtam a kezét, mert nem akartam még véletlenül se elveszíteni a képzelt rengetegben.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 06. 12. - 12:12:46
Az oldal 0.063 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.