Nemrégiben kikölcsönöztem egy érdekes könyvet a könyvtárból, mely a gyógynövényeket ismertette és azok hatásait. Mindig is érdekeltek a növények, úgyhogy már alig vártam, hogy még jobban beleáshassam magam a témába. Legnagyobb bánatomra azonban a saját részlegemben nem tudtam nyugodtan olvasgatni, mert a hálókörlet és a klubhelyiség is tele volt diákokkal, akik elég nagy hanggal voltak. Egyébként is szívesen kimozdultam volna, úgyhogy elhatároztam, hogy beülök valahova, hogy kicsit nyugodtabb körülmények között tanulmányozhassam a nemrégiben beszerzett művet. Jó melegen öltöztem fel, mert kinn már eléggé cudar idő volt, egy kis mászkálás után végül a Mérges Banya Fogadó nevű helyiségben kötöttem ki. Viszonylag kevesen voltak a fogadóban, így hangzavar sem volt, akik az asztaloknál ültek, elég csendesen elbeszélgettek egymással, nem sok vizet zavartak. Egyedül a portré volt unszimpatikus, amely időnként mindenkire gúnyos megjegyzéseket tett, biztos nagyon megkeseredett volt, vagy csak unatkozott, ki tudja... Rendeltem magamnak egy vajsört, amely iszonyatosan jól esett, majd a sarokban lévő székek egyikében foglaltam helyet. Bekortyoltam az italomba, majd elkezdtem a könyvemet olvasgatni, szuperül éreztem magam. Minden adott volt egy csendes, nyugodt délutáni tevékenységhez, azonban időnként ezt az idillt megzavarta a banya rikoltozása. Épp a kamilla felhasználása rész következett a könyvben, mikor hirtelen mellém huppant egy srác, akivel idáig még sosem találkoztam. Rögtön elcsodálkoztam, hogy miért pont az én asztalomnál foglalt helyet, mikor meghallottam a festmény éles rikoltását. Menten össze is rezzentem, olyannyira, hogy egy hirtelen mozdulattal meglöktem a poharamat, amelynek tartalma a földre ömlött. Pont jött a pincérnő is, hogy felvegye az egyik asztalnál ülő emberek rendelését, mikor szerencsétlen megcsúszott a síkos, ragadós trutyiban. Ösztönösen a szám elé kaptam a kezem, nehogy felsikítsak meglepetésemben, arcom pedig szinte tüzelt, olyan pirossá vált. Iszonyatosan szégyelltem magam a történtek miatt. Meg sem tudtam szólalni, a nő már fel is kelt a padlóról, majd rögtön elkezdett szabadkozni, hogy visszatér a pálcájával, aztán feltakarítja a cuccost. Azért egy bocsánatkérő pillantást elengedtem felé, közben megjegyeztem magamban, hogy ide se jövök többet, megcsináltam a műsort. Rá se mertem pillantani a fiúra, igazából féltem a reakciójától, nem akartam még cikisebb helyzetbe kerülni. Azonban ami most következett, arra a legvadabb rémálmaimban sem mertem számítani. A megilletődött pincérnő gyorsan elsietett a pálcájáért, majd egy néhány másodperc elteltével hirtelen feltűnt a helyszínen egy idősebb férfi, aki elég határozott léptekkel indult meg az asztalunk mellett egy adott cél felé. Ám ő is pórul járt, mivel sikeresen belelépett a kiöntött vajsör trugymóba, aminek következtében egyenesen az asztalunkra vágódott.
- Remek! Most már mindenki minket figyel! - mondtam ki hangosan vérvörös fejjel, hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak. Idegesen harapdáltam az ajkam, majd tekintetemet a földre szegeztem, mintha valami marha érdekes dolgot látnék ott. Nem tudtam, hogy mi fog történni a továbbiakban, de mertem remélni, hogy ennél már nem lesz rosszabb az a bizonyos helyzet. Bár, ahogy mondani szokás, mindig van lejjebb. Egyáltalán nem így terveztem el a délutánomat, de tisztában voltam azzal, hogy semmit sem tudok visszacsinálni, ami megtörtént, már megtörtént. Nagyokat nyelve rimánkodtam magamban, hogy bárcsak elnyelne a föld, és felszívódnék, de tudtam, hogy erre vajmi kevés esélyem volt, pontosabban egyenlő a nullával.

to Elliot O`Mara

Végre szánhatok egy kis időt magamra is, vagyis hát arra, hogy sétálgassak egyet Roxmortsban. Az elmúlt időszakban az egyetemi teendői mellett nem sok időm volt erre, azt se tudtam ez idáig, hogy hol áll a fejem. Néha azért nagyon hiányzik a Roxfort meg az ottani élet. Nem volt annyi dolgom mint itt. De érdekes, hogy amikor a Roxfortba jártam azt kívántam, hogy már jöjjön el az az idő, hogy végezzek és egyetemre járhassak. Hjj. Most meg... Szerintem minden ott tanuló diák így van ezzel. Kevés az olyan, aki ne várná az iskola végét. Hát én azok közé tartozom, akik nagyon várták, ám most mit nem adnék azért ha újra Roxfortos diák lehetnék.
Roxmorts utcáin sétálva bámulom a mellettem elhaladó diákseregeket. Épp abban az időben jöttem amikor a Roxfortosoknak kirándulásuk van a falúba. De vártam én anno azokat a napokat, mikor lejöhettünk ide. Mennyit gürcöltem azért, hogy lejöhessek és éppen ne az legyen a büntim, hogy ki kell hagynom ezt. Régi szép idők, milyen jók is voltak. Azért most mégis jobb, mert akkor jövök le ide amikor csak akarok. Legalább is majdnem, már ha az egyetemi programjaim megengedik.
Ahogy látom semmi se változott. Minden bolt, minden ház és minden kávézó ugyanúgy és ugyanott van. Miért is változott volna, hisz azért még a varázsló világban sem mozognak  a házak maguktól. Szép is volna. Bár sose lehet tudni miféle újabb varázslatokat fejlesztenek ki. Még akár a Roxfortos diákokból is kitelne ilyesmi. Ha jól belegondolok az azért mégis túl nagy teljesítmény volna.
Hallom amint pár diák mellettem elhaladva valamiféle Mérges Fogadóról vagy miről sustorognak, amit a tavaly nyitottak. Kissé jobban hegyezve a füleimet hallgatom beszédjüket. Aztán eszembe jut, hogy hallottam róla az egyetemen. Mérges Banya fogadójának nevezik  ha jól emlékszem. Én még nem jártam benne, pedig már rég megnyílt, nem volt szerencsém tiszteletemet tenni benne. Hát éppen itt az ideje. Odaballagok a diákokhoz és kedvesen rákérdezek, hogy hol is találhatom meg ezt a helyet. Útbaigazítás után rögtön a fogadó felé veszem az irányt. Túl sokat nem kell gyalogolnom Merlinek hála.  Elég közel volt ahhoz a helyhez ahonnan elindultam.
Egy pillanatra megállok a hely előtt, hogy jól szemügyre vehessem. Hmmm. Kívülről olyan mint a többii. Én szerintem semmiben sem különbözik a Három Seprűtől vagy a Szárnyas vadkantól, de lehet csak én látom így. Lássuk milyen belülről. Erős és határozott mozdulattal ragadom meg a kilincset, hogy beléphessek a fogadó küszöbén. Kellemes kis hely. Elég tágas és világos. Az egyik táblácskán, rögtön ahogy belépek, kiadó szobát hirdetnek. Ááá. Szóval még szállásnak is megfelelő hely lehet. Erről nem is tudtam. Érdekes. Körbe-körbe forgatva fejemet megyek beljebb a fogadóban, mindent alaposan szemügyre véve. Aztán betérek arra a helyre ahol azt írja PUB. Teljes nyugalommal, ábrándozva vonulok a fal mellett a pult felé, mikor hirtelen valaki rám kiállt. Én meg úgy pattanok félre, mint egy pattanó gumilabda. A szívemhez kapok rémülten.
- Azt a jó bű...- harapom el a szót, mikor körbenézve észbe kapok, hogy nem vagyok ám egyedül. - Bocsánat - mosolygok kényszeresen - Ez mindig így kiabál? - kérdezek az emberekre a képre nézve. Mert ugye közben kiderült, hogy az ijesztőm egy átkozott festmény, akit időközben elhallgattattak megdobálva. 
Erőre kapva a rémületből a pultoshoz sétálok, hogy rendeljek tőle valami inni valót. Igazából nem tudom mi található itt, de nem is érdekes csak valamit ihassak. Mikor megkapom az italomat kezembe veszem és megfordulok az asztalok felé, hogy egy üres helyet keressek. Gyorsan rá is találok és teli pohárral, óvatosan elindulok a hely felé. Már majdnem ott vagyok, mikor valaki szó szerint belém rohan. Az itóka pedig egynegyede pedig egyenesen az én felsőmön a többi pedig bizonyosan az ő ruházatán köt ki. Ennél mérgesebb már nem is lehetnék. Nagyot fújtatva, rá se nézve fakadok ki.
- Nem látsz a szemedtől te idióta?! Nem tanították meg neked, hogy nézz a lábad elé! - rivallok rá kissé hangosabban.