+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Tiltott Rengeteg
| | | |-+  Az erdő széle
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az erdő széle  (Megtekintve 435 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 18. - 20:46:15 »
+1




A Tiltott Rengeteg Roxforttal szomszédos határa. A tanulók általában csak tanári kísérettel léphetnek be ide. Komoly büntetőmunkát von maga után, ha valakit rajta kapnak itt egyedül, esetleg más bajkeverők társaságában.

F i g y e l e m !
Belépés csak saját felelősségre!
Naplózva

Jayce Hansel
Mardekár
*


idegenné válik a lélegzetvétel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 12. 30. - 23:38:27 »
0

.:A pucér árnyember meséje:.
2000.12 10.; hajnaliórák



a random piros Fura Flo gyerek
:.Nem hall nem lát nem mesél az Erdő hallgat mélyen
Nem hall nem lát nem mesél, nincs miről beszéljen.:




16+, mert csúnya beszéd.


Mindegy csak el. Akár ki a világból. Mindegy. Loholok, mint valami vad, akire vadásznak, mint valami ösztönlény, aki csak a megfelelő menedéket keresi a riherongy, szánalmas életének. De engem nem a túllés űz mindig messzebb és messzebb a kastélytól. Inkább csak magam elől furok, az árnyékom elől, minden elől, ami ara emlékeztet, hogy ebben a világban embernek kéne lenni, emberként kéne viselkedni, nem pedig úgy mint valami elmebeteg. De nem, már csak azért sem akarok így viselkedni, és kezdem azt érezni teljesen felőröl az, hogy minek kéne lennem, meg az is, hogy minek nem, és inkább mindent elutasítva egyre inkább a szüleim képévé formálódom én is, azzá a senkiházivá akivé soha nem akarok lenni. Menekülök attól az élettől, és mégis mindig oda lyukadok ki, hogy nem el futottam tőle, hanem egyenesen bele. Ennyire nem lenne választásom? Egyszerűbb lenne megszűnni létezni.
Legyek jó ember? Legyen rossz? Egyik sem akarok lenni. Akkor mégis kivé kéne válnom? A kérdések, amik felvetése még több fálydalmat okoznak egyre beljebb és beljebb űznek az erdő sűrűjébe, és csak a fura Flo gyerek elhaló hangja zökkent vissza. Rájövök, hogy hol vagyok, hova szaladtam, és csak körbenézek. Itt vagyok, ezen a helyen ahol keserű fák nyögdécselnek.
– Szerinted itt el tudunk bújni előle?  - kérdezi fázósan toporogva a grincses pizsamát viselő srác, éseszembe jut, hogy ja igen, iagzából a tata elől rohantam elfele, csak hogy ez is jött utánam. Nem hiszem el, hogy ne lett volna választása elfele kanyarodni valahol. Közben pedig arra jutok hogy fingom nincs arról, hogy hol vagyunk.
- Tökre felesleges elbújni - morranok fel. - Azt se tudom hol vagyunk, és szerintem Frics se. - Ingerülten teszem hozzá, és igazából nem az eltévedés frusztrál, hanem a puszta létezés. Közben körbenézek a környéken, már amennyit az éjszaka, vagy hajnal enged látni, hogy valami letelepedéshez illő alkalmatosságot nézzek hogy a hátralevő életemet úgy töltsem. Úgy tervezem mától gyökereken és mohán fogok élni és én leszek a Tiltott Rengeteg Mauglia. Amúgy nem fér a fejembe, hogy ez a srác mit csinálhatott pucér lábban grincses ppizsamában a folyosón, bár lehet van az a sürgős eset, amikor csak rohanni kell, de azért ez elég szar ügy, ha azt vesszük, hogy hűvös van. Szóval csak nem bírok magammal és felteszem a kérdést.
- Mi a franc ütött beléd amúgy? - bökök az állammal felé, és célzok a megjelenésére. Goromba-e? Nem tudom. nekem mindig ezt teték fel anyámék, akármikor megláttak. Közben odalépek az egyik fához hogy leüljek, majd a lustán magam mellé ejtem a kezemet, amikor placcs.
Placcs?
Mi placcs?!
Ugye nem kentaur szarba tenyereltem?
Gyanakvóan előveszem a pálcám, és már minden féle rosszat elképzelek, miközben egy lumos segítségével megvilágítom a kezemet és a földet.
És annyira meglepődök, hogy hirtelen nem is tudom mitől undorodjak jobban.
Attól, hogy vérben ülök.
Vagy attól, hogy a vértócsa egyik peremén van egy koszos, lenyesett lábujj.
Nabazdmeg, köszi, helló, ezzel a lendülettel aztán fel is kelek, tiszta véres a gatyám, mintha olyat tojtam volna, nem hiszem el. Nem vettem észre a hülye erdőszagtól, és amúgy is mi a szar ez?
- Bazdmeg - mondom ki aztán hangosan is. Hogy félek-e? Igen. Azt mondják a mardekársok gyávák, de ez csak egy egészséges túlélőösztön, ami a legtöbb agymosott griffendélesben nincsen meg. A pálcát tartó kezemmel körbevilágítok, hétha még találok embermaradványt.
Nem, nem, nem érdekel, kié volt, hogyan lett, mi történt, én most innen elmegyek.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 01. 07. - 13:40:28 »
+1

a pucér árnyember meséje
▪ 2000 december 10. ▪

Jayce


▪ ▪ pizsi ▪  ▪


Nem kellett volna követnem azt az idióta gyereket… amint kiértünk a kastélyból és megéreztem az talpam alatt a hideget, már tudtam, hogy nem jól döntöttem. De közben meg nem volt már más választásom, elvégre Frics mögöttünk lihegett valahol és csak akkor nem ismert fel, ha nagyon nagy mákom volt. Ismeri már a képemet jó ideje… nem egyszer ő adott Welch prof kezére, de ezt mostanában nagyon nem szerettem volna megismételni.
Mire felfogtam, hogy baromira nem jó helyen vagyunk, már csak a fákat érzékeltem, na meg azt hogy büdös van és sötét… tuti, hogy éppen a kentaurok kibaszott budijába sikerült besétálnunk – esetemben pucér talppal. Azt azonnal éreztem, hogy valami felsértette a bőrt a lábfejemen, egy pillanattal később már úgy csípett, hogy üvölteni tudtam volna… de inkább befogtam. Nem akartam magunkra csődíteni valami szarságot, pláne, hogy csak a fura gyereknél volt varázspálca.
– Tökre felesleges elbújni – közölte. Hogy mivel érdemeltem ki a mogorva viselkedést, az jó kérdés, mindenesetre nem terveztem rákérdezni. Felesleges volt, olyan hülye emo gyereknek tűnt, aki bármikor felcsaphatja az ereit, csak azért, mert valaki csúnyán nézett rá… és persze az utálatát a világ ellen rajtam kellett levezetni. Szuper. Legjobb társaság, miután az ember egy sétálós álomból ébred. –  Azt se tudom hol vagyunk, és szerintem Frics se.
A bal kezemmel végig dörzsöltem a jobb karomon, remélve, hogy esetleg felmelegedhetek kicsit. Nem segített túl sokat, de azért kezdetnek nem volt rossz.
– Mi a franc ütött beléd amúgy? – kérdezte a lábaim felé bökve. Aztán, még mielőtt válaszba kezdhettem volna, az egyik fához sétált. Én csak követtem némán, majd megköszörültem kicsit a torkomat, hogy összeszedve a gondolataimat, végre válaszoljak. Jóformán még időm sem volt magamhoz térni abból az átkozott alvásból. Abba meg már bele sem akartam menni, hogy miért nem képes normálisan beszélni… simán lehet, hogy fejre ejtették, mikor baba volt.
– Semmi. Este van, az emberek pizsamában vannak. – Rántottam vállat, legalább olyan goromba stílusban, mint ahogyan ő hozzám szólt. – Alvajártam éppen, mikor belém jöttél, vagy mi a tököm történt.
Igen, baszki, kösd az orrára, hogy alvajáró vagy, mióta történt egy kis ez-az Welch-sel, biztosan értékelné… Nem akartam persze kimondani ezt, éppen elég volt anélkül is, hogy rajtam kívül senki sem tudott a dologról. Mást biztosan nem vitt el egy körre a „seprűjén” a professzor bácsi. Csak én voltam ilyen hülye, hogy hagytam neki magam.
Magyarázhattam volna persze még, de a nyomorult valamibe beletenyerelt és előkapta a pálcáját. Akkor láttam meg azt, amit feltehetően ő is, ott a pálca fénykörében ugyanis ott volt egy lábujj.
– Bazdmeg.
A jellemző mardekáros gyávaság csendült fel a hangjában. Nem számított, leguggoltam és megnéztem magamnak a lábujjat, nem mintha különösebb információt árult volna el a tulajdonosától, de egy igen csak nagy vértócsa volt ott, ahonnan véres lábnyomok vezettek valamerre. Talán nem is egy pár volt, hanem több. Ösztönösan indultam meg arra, érezve, hogy felizzik bennem a kíváncsiság, elnyomva a lábamon lüktető fájdalmat és a hülye gondolatokat, amik állandóan egyetlen ember körül forognak.
– Gyere már! – Pillantottam hátra, majd megragadva a kezét elkezdtem a nyomokat követve húzni még beljebb az erdőbe. Annyi eszem azért volt, hogy ne hagyjam itt, még a végén valami felfaja. – Lehet van itt egy szörnyeteg, ami diákokat eszik… – közöltem izgatott vigyorral, ahogy haladtunk előre és közben még egy nagyobb tócsa fémesbűzű nedvességbe léptem bele. S mintha a távolban tűz pislákolt volna, ám nem olyan nagy lánggal, mint mondjuk egy tábortűz, inkább több gyertyáról lehetett szó.
– Ott! - mutattam, majd a szám elé tartva a mutatujjamat, jeleztem neki, hogy maradjon csendben és úgy húztam abba az irányba.
Naplózva


Jayce Hansel
Mardekár
*


idegenné válik a lélegzetvétel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 01. 26. - 00:45:01 »
+1

.:A pucér árnyember meséje:.
2000.12 10.; hajnaliórák



a random piros Fura Flo gyerek
:.Nem hall nem lát nem mesél az Erdő hallgat mélyen
Nem hall nem lát nem mesél, nincs miről beszéljen.:




16+, mert csúnya beszéd.


Feszült vagyok? Igen baszdmeg. Ideges? naná. Egy kurva sötét erdőben vagyok valami fura griffendéles csávóval? Még jobb. Komolyan ez az év egyre jobb dolgokat tartogat és még csak pár hónapja kezdődött. Mik jönnek még? Minotauruszok? Még több diák megpurcanása? Esetleg valami mocsári hegyilény telihényja majd az iskolát? Mi jhet még? Mérges vagyok, nagyjából midnenre, és ahelyett, hogy az iskola még nyugadalmas napokat biztosítan az is telibe stresszel.
Megnézem magamna alaposan ezt az erdőt, ha már ide vert engem a sors. Fura nyomasztó hangulat, fura hagnok, és mégis néha kínosan nagy feszült csend, random fasistergés meg hűvös szél, hurtelen felbukkanó gyökerek... és dermesztően kellemetlen érzés. Hm ezt a hely nekem van kitalálva, szerintem idehozom az ágyamat és itt fogok lakni. Tökéletes az én nyomott hangulatomnak, és talán fel is fal valami random éhes dolog... Ezeken kattogok mert legalább akkor nem kell az elcseszett kapcsolatomra gondolnom Sierrával, amit mindenbizonnyal én tettem tönkre. Úgy akartam, de nem hittem volna, hogy ennyire fáj. De ha a közeleben volt is csak öltem, a lelkét öltem, és mellettem nem lehetne sehogyse boldog. SZörnyű milyen gyáva és szánalmas vagyok...
A tökéletes mardekáros mi?...
– Semmi. Este van, az emberek pizsamában vannak. Alvajártam éppen, mikor belém jöttél, vagy mi a tököm történt.
- Hát az rendkívül kellemetlen... - mormolom magam elé. Merlinre, hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen? - Nyakig érő hóban azért ne kószálj kint - mondom majd lehuppanok a fa elé. Végigmérve a srácot talán idősebb nálam, nem ismerem az órákról. Olyan tipikusan griffendéles jófiús feje van. Viszont a pizsije kifejezetten tetszik. Talán előző életemben grincs voltam. Egy időre osszeszorítom a szemem és megdörzsölöm a halántékom. Talán nem kéne mindekivel fasznak lenni, mert... Mert miért nem?... Belegondolva tök egyedül vagyok, Sierrát is sikeresen elüdöztem, csak ahhoz értek. Végül nagyon mélyen felsóhajtok. Csak egy kicsit legyél normális Jay... kerget őrületbe a józanabbik énem hangja.
Éppen erőt vennék magamon, hogy valami emberszerű beszélgetésbe egyeledjek vele, de meglátom a vért és a lábujjat vagy mia halált és ez annyira undorító, de most komolyan, még a csont is kikandikál a hús alól, ott fénylik és integet nekem, hogy helló, nézd te is járhatsz így. Na nem, én nem, én most nem, szóval nem, én megyek. Nem érdekel, hogy ez gyávaságnak számít, több eszem van annál, mint hogy önként belesétáljak valamiba, ami konkrétan megcsócsál.
– Lehet van itt egy szörnyeteg, ami diákokat eszik… - mondja izgatottan.
- Aha. Remélem akkor is így fogsz mosolyogni amikor leeszi a fejed. Van nálad mellesleg pálca - pislogok rá kételkedve, de csak követem ezt a tipikusan hősi halált halni vágyó srácot. De hogy minek nem tudom. Magamban puffigva lépkedek a nyomában hátra-hátra lesve, hogy ha esetleg onnan jönne az ellen, legalább lássam mi öl meg.
Aztán megpillantok valami...valami... rituális helyet?... Gőzöm sincsen, egyelőre megpróbálom feldolgozni a fura alakban kirakott, félig pislogott gyertyákat.
- Mi a szar ez - motyogom magam elé szinte tátogva, a nehogy a végén ránk rontson valami... státán kecske vagy a franc se tudja mi. Az már fel se tűnik, hogy rángatnak meg húznak, csak bámulok a valamilyen rituálé nyomaira, ami véres, meg gyertyás, és ott van valami sötét kupac, ami kivehetetlen... Aztán eszembe jut, hogy fel kéne jelenteni ezt McGalinál, és remélem Frics nem talál itt minket a végén azt hiszi mi áldoztunk valamit...Valakit...jut eszembe a lábujj. Aztán egyszer csak valamizörren, mikor már egészen közel érünk a fura helyhez, a fú már eléggé viaszos, és nem is igen tudom beazonosítani, hogy milyen jelet festettek oda, de örülök, hogy nem az a beteg izé van feketén oda mázgálva, amit a Halloween vacsorán láttunk.
- Oké, ez nagyon para, szerinted a suliból csinálták valakik? - kérdezem suttogva összeráncolt szemekkel. Miközben nézem a helyszínt, bár nem vagyok benne biztos, hogy a lumos jó ötlet e, így hát a szememet erőltetem... Aztán valaki felüvölt, de úgy mint akit nyúznak, és még csak nem is távolból. Annyira megijedek, hogy Florian oldalába tolatok egy kicsit és tekintetem a hang forrását keresi. Ami meg is van. Egy alak jön felénk csámpásan, hörrög... és...
... és teljesen pucér.
Csápol a kezével dől jobbra balra, és kalimpálva előttünk fura hangokat adva ki magából hörrög vinnyog, és tiszta vár maga után a fű.
- Nyugtass meg, hogy te is látod őt...
Képtelen vagyok beazonosítani ki ez az arca füffedt, mint akit megvertek, és a haja is csapzott, de a kora alapján ő is Roxfortos lehet... Mire észbe kapnék a tanulmányozásból a fura fickó teljes erejével belém csapódik, én meg megtántorodom, és nem tudom hogy Flo esik-e vagy nem, de én igen, a csáóval együtt, aki ugye pucér, és véres és beszívott nem tudom, de én eskü megölöm. De ő fogja magát és érted legurul rólam, feltápászkodik és szaladgál tovább, mint akit felhúztak, mint aki nem érzete az esés fájdalmát, én meg a viaszban fekszem...
- Basszameg, én esküszöm lelövöm - morgom a földön fetrengve és igyekszem feltápászkodni. Sose gonoltam volna hogy egy pucér őrült csávó meghemperget a Rengetegben...
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 01. 31. - 11:25:35 »
+1

a pucér árnyember meséje
▪ 2000 december 10. ▪

Jayce


▪ ▪ pizsi ▪  ▪


Az a lábujj… ezután tuti nem fogok reggelizni és egyáltalán mi a szarnak vagyok itt? Csak még egy ok, hogy Miron elé rángassanak és majd jól megbüntessen a közös kis kalandunk emlékére… mert biztos vagyok benne, hogy Digby helyett valahogy elé keverednék és akkor jól megszívnám. Tudom, az én hibám, idióta voltam, hogy úgy ráakaszkodtam egy tanárra… de tehetek róla? Engem a hormonjaim rángattak bele, ő viszont felnőttként hozott egy döntést. Vajon megtehetem, hogy mindent a kamaszságomra fogjak? Nem tudom, talán félpillanat alatt játszódott mindez le a fejemben.
–  Aha. Remélem akkor is így fogsz mosolyogni amikor leeszi a fejed. Van nálad mellesleg pálca.
Ja persze, a pizsamagatyámba tartom. Nem volt nálam lószar sem, csak én és a sebes talpam, meg a lefagyni készülő lábujjaim. De nem számított, az a véres cafat felkeltette az érdeklődésemet, így hát megindultam valamerre, valamerre ahonnan talán fényt véltem látni.
– Hát nem szoktam a varázspálcámmal aludni, szóval kitalálhatod. – Mondtam és hogy melengessem kicsit a kezem, bedugtam a nadrágom zsebébe. Most igazán jól jött volna egy pulcsi, mert már minden részem egészen átfagyott. Úgy éreztem, megmerevednek a tagjaim.
– Mi a szar ez. – Már láthatta, amit én. Valóban gyetya fény volt, több gyertya fénye.
Kiléptünk a fák közül valami olyan helyre, ahol nem olyan sűrűn követték egymást. Gyertyák meg valami riutálisnak tűnő kence is volt ott egy edényben, némi növényzet leszaggatva… meg ocsmányvérszag. Talán itt nyesték le azt a testrészt, ami egyébként meglehetősen frissnek tűnt. Közelebb léptem az edényhez. Leguggoltam mellé, hogy megnézzem a testalmát, óvatosan bökdösve az ujjammal. Valami zsíros anyag volt, meglehetősen undorító.
Hümmögve egyenesedtem fel és fordultam Jayce felé. Egy pillanatra csak néztem rá, hiszen már tudhatta mi ez. Az FT-ben sok mindent megtanultam, például azt, hogy számos beavatási szokás van, de nálunk soha, senkinek nem vágták le a részeit vagy kenték be zsírral.
– Valami szertartás félének tűnik… talán egy titkos társaság lenne a Roxiban? – magyaráztam és kérdeztem némileg elgondolkodva, majd végig néztem a pislákoló gyertyákon is. Körben voltak elhelyezve.
– Oké, ez nagyon para, szerinted a suliból csinálták valakik?
Még csak válaszolni sem volt időm. Egészen közelről hosszú, elnyújtott, fájdalmas üvöltés hangja hallatszott. Valami… vagy valaki kibotorkált a fák mögül, de csak akkor rajzolódott ki igazán, mikor a gyertyák fénykörébe lépett. Egy tök pucér, rémült arcú valaki volt… leginkább annyit tudtam megállapítani, hogy fiú az illető. Ösztönösen hátrébb léptem, egy kicsit neki ütköztem Jaynek.
– Nyugtass meg, hogy te is látod őt...
– Ha a beszívott pucér valakire gondolsz, akkor igen… – válaszoltam és még tettem hátra egy lépést, de addigra nekünk indult. Elugrottam volna, de esélyem sem volt. A kölyök Jaybe csapódott, ő meg belém és mindhárman a földre keveredtünk. A jéghideg földre.
Csak akkor fogtam fel mi történik, mikor a nyomorul pucér felpattan, majd rám lépve elrohan valamerre, hosszan üvöltve, mintha csak egy vérfarkas volna.
– Basszameg, én esküszöm lelövöm.
Az oldalamra szorított kézzel ültem fel és bámultam a fák között eltűnő alak után. Nem volt ismerős, de azért nem is ismertem mindenkit a Roxfortból. Aztán valahogy fel is álltam és még mindig nem értettem az egészet.
– Neked ismerős volt? – kérdeztem rekedten, máris megfájdult a torkom a hidegtől. – Lehet, hogy holnap meg kéne kérdezni, jól van-e. Még sem szólhatunk McGalagonyéknak. Akkor rájönnének, hogy mi mászkáltunk kint este és Welch megint megbüntetne… – sóhajtottam. De örültem, hogy sötét van, mert még a neve kimondásától is egészen zavarba jöttem és elpirultam.
Naplózva


Jayce Hansel
Mardekár
*


idegenné válik a lélegzetvétel

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 02. 04. - 15:35:13 »
+1

.:A pucér árnyember meséje:.
2000.12 10.; hajnaliórák



a random piros Fura Flo gyerek
:.Nem hall nem lát nem mesél az Erdő hallgat mélyen
Nem hall nem lát nem mesél, nincs miről beszéljen.:




16+, mert csúnya beszéd.


Összefontam a kezem gama előtt, és beleharaptam a kézfejembe, hogy ne akadjak ki és ordibáljak. Mondták már sokan, hogy klinikai eset vagyok azokkal a kontroállhatatlan dühkitöréseimmel, a mindennek nekimenéssel, a rongálással... De igazából lehet igazuk van. Én csak azt érzem belül minden egyre fagyosabb és egyre mérgesebb vagyok magamra, a világra, Sierrára és úgy nagyjából mindekire aki él és lélegzik. Mánikusan beleragadtam abba  amájusi napba, mintha onnan lehetetlenség lenne kimászni, mintha egyszerűen nem akarnék onnan meggyógyulni. Nem megy, meghaltam én is velük, ahogy Sierra is, úgy énis, belül mélyen valami meghalt és sosem már minden olyan, mint ami előtte volt. Összeszorítottam a szememet, és arra gondoltam ez egy erdő, ez nem a törkeméles iskola, és én nem vagyok elsőéves, élek, már ha ezt életnek lehetne nevezni. Mélyet lélegzek, hogy kizökkentsen a vér és a bomló hús szaga.
Ekkor jövök rá, hogy a pálcás kérdésem inkább kijelentésnek hangzik. Nagyszerű Jay ma sem tudsz bezsélni, de igazából ehhez hozzászokhattam volna.
– Hát nem szoktam a varázspálcámmal aludni, szóval kitalálhatod.
- Ha olyan holdkóros vagy lehet nem ártana vele aludni... - forgatom inkább a szememet, majd inkább hagyom őt elől menni, én legalább így tudom fedezni magunkat. Milyen előzékeny és jófej vagyok... De még a végén ha valami történne velünk én húznám a rövidebbet. A mardekárosok úgyis csak szar alakok lehetnek végül is. Fél füllel hátra figyelve suhanok a csávó után és magamban csodálkozom, hogy nem fagyott szarrá a lába. Én tök jól megvoltam, talárostól mindenestől, de ez elég szerencsétlenül járt.
Az erdő kifejezetten nyomasztó. Mindeig reccsen valami, fura szagok vannak, meg hangok, és lehet hogy követnek is minket? Nem tudom, de azért éberen bökök a sötét felé a pálcámat markolva. Nem vagyok jó varázsló ezzel tisztában vagyok, de valamennyire tudnék védekezni, hogy aztán elszaladjak. A Griffendélessel vagy nélküle. De szerencsére nem támad ránk senki, azzal nyugtatom magam, hogy annyira mélyen nem is vagyunk az erdőben.
De az az érzésem lehet jobban jártam volna ha elvisz magával egy vérfarkas vacsorára, mert amint megpillantom a szertartás helyszínét máris érzem, hogy valamibe alaposan belekeverem magam. Büdös van, vér meg zsírszag, meg füst, meg viasz, és ezeknek a keveréke egyáltalán nem kellemes. Sőt. Hányingerkeltő. De kíváncsi vagyok így a sráccal együtt belenézek abba a nyálkás fehéres izébe, amit még meg is nyomkod. Fúj. Kizárt, hogy beledugja abba a kezem.7
– Valami szertartás félének tűnik… talán egy titkos társaság lenne a Roxiban?
- Lehet... - mondom, miközben belesétálok a kör közepébe. Megidézni a sátánt, vagy annak a kecskéjét. Ekkor zökkentett ki a fityegő farkú, lábujjhíjas ordító, pucér csávó a beszélgetésből. Fénylett a teste, ezek bezsírozták, hogy megegyék? vagy mi a franc? Nem sok időm van gondolkodni, ugrani, mászni, reagálni, a visító árnyember belém üttközik és leteper engem is és Floriant is, és a pofámba nyomódnak a rajtam vergődő csávó golyói. Azt a kurva. Amint lemászik rólam, félig a döbbenettől, félig az idegtől remegő kézzel próbálnám lelőni ezt a faszit, vagy legalább kiherélni, de ő ordítva tovaszalad.
Káromkodva nézek utána. Remélem elkapja valami az erdőben, mert ha napközben meglátom szétbaszom a fejét valami átokkal, az biztos. Fúj. Fúj. Fúúj. Az arcomat dörzsölgetve visszahuppanok a földre és a pizsamás gyerek felé nézek.
– Neked ismerős volt? - Elgondolkodom rajta. Vörös haja volt meg tiszta szeplő, mintha járna a Hugrásokhoz olyan valaki. Ott amúgy mindeki vörös? – Lehet, hogy holnap meg kéne kérdezni, jól van-e.
- Asszem Hugrás, szerintem alattunk jár... De ha megtalálom én pofán rúgom - morgok mérgesen. Ő sem lenne ilyen barátságos ha a képébe nyomta volna valaki a golyóit.
- Még sem szólhatunk McGalagonyéknak. Akkor rájönnének, hogy mi mászkáltunk kint este és Welch megint megbüntetne… - ebben igaza van, bár nem értem miért Welch volt a legnagyobb baja, nekik nem Digby a házvezetőjük? Na mindegy, nem is érdekel. Feltápászkodom, majd rápillantva bosszúsan sóhajtok egyet és felé nyújtom a kezem, hogy felhúzzam.
- Jah, semmi kedvem szivni a bümtetőmunkával megint... Mit szólnál ha mi járnénk utána ennek az egésznek? - vetem fel az őrült kérdést. De ez hátha lefoglal. Hátha nem minidg csak Sierrán járna az eszem. Hátha megint megtanulnék élni.
Közben lassan megindulok visszafelé, és ha Florian is követ hozzádobom a taláromat is.
- Idegesítő, hogy itt vacogsz - mormolom. Még a végén olyan hangosan fog itt fázni hogy tényleg rénk szabadul valami.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 02. 09. - 16:44:49 »
+1

a pucér árnyember meséje
▪ 2000 december 10. ▪

Jayce


▪ ▪ pizsi ▪  ▪


Lehetne a hajnal ennél szürreálisabb? Azt hittem, hogy majd a szétfagyó lábamnál megáll a dolog, erre ott volt a lábujj és végül az a fura rituálé, ami valami pucér gyerek őrjöngésével ért véget. Hosszan pillantottam az eltűnő alak után, még mindig nem fogva fel, hogy ez bizony nem csak egy rémálom – habár tény, hogy egyre inkább kezdett ahhoz hasonlítani. Nem gondoltam volna, hogy az Figyelők Társaságán kívül bármiféle csoportosulás van az iskola falai között… de hirtelen nagyon kíváncsi is lettem. Vajon Isaac tudott erről? Láthatóan mindenről tájékozódott. Tudta a legtöbb ember mindennapi rutinját és azt, hogy milyen családból származik.
– Asszem Hugrás, szerintem alattunk jár... De ha megtalálom én pofán rúgom – válaszolta a gyerek. Nem nagyon tudtam ennek ellenére sem beazonosítani a kölyköt. Jó páran járnak alattam és jó páran hugrások is azok közül. Jay persze nálam talán nagyobb társasági életet élhetett… engem mostanában nagyon lefoglalt a tény, hogy a lehető legnagyobb ívben elkerüljem Isaacet, főleg, hogy még mindig ott volt a karomon a véraláfutás, amit legutóbb okozott. Nem lett volna kedvem újabb atrocitáshoz.
Zaklatott voltam mostanában. Lényegében Welch és az FT miatt is. Nagyon nem jött volna jól még egy büntetőmunka, aminek a végén megint jól megszívóm. Nem. Nem volt helyes, hogy azokat a dolgokat hagytam és nem volt helyes az sem, hogy Welchnek ilyen jutott az eszébe. Az ő hírnevével jobban kéne vigyázni kivel kezd.
– Jah, semmi kedvem szivni a bümtetőmunkával megint... Mit szólnál ha mi járnénk utána ennek az egésznek?
Ahhoz is kellett egy pillanat, hogy megértem mit mond. Az a rohadt Welch… ha csak a nevét említik, már teljesen elmegy az eszem és ködös lesz minden körülöttem. Most viszont egy halom közös emlék ugrott be és benyomakodott minden épeszűnek ható gondolatom közé. Remek! Remek! Csináljak hülyét magamból éppen miatta!
– Valószínűleg jobb ötlet, mint ezzel az egésszel telekürtölni az iskolát első körben… – bólintottam az orrnyergem masszírozgatva. Valami belső erő egyenesen azt üvöltözte a fejemben, hogy kapjam össze magam végre. Nem tölthettem az egész életemet azzal, hogy Welchről fantáziálok. Nem érdeklem. Elég nyilvánvalóan kerül és már én sem nagyon óhajtok bejárni a közös órákra.
Jay elindult előre, én pedig extrém lassan követtem. Még mindig reszkettem a kinti, csontig hatoló hidegben. Eddigre már annyira átfáztam, hogy a fogaim is össze-összekoccantak. Nem baj, tudtam, hogy bár messze a kastély, azért örültem, hogy odabent legalább kellemes meleg lesz.
– Idegesítő, hogy itt vacogsz – közölte és hozzám vágta a talárját. Mivel arcon talált, egy lépésig nem láttam magam elé. Meg is botlottam egy gyökérben – talán –, majd végre megszabadultam a képembe keveredett talártól. Óvatosan bújtam bele, majd egy nagyot sóhajtva elvigyorodtam.
– Kösz. Ez igazán rendes tőled. – Magyaráztam és összehúztam a testem előtt a méretes ruhadarabot. Mi a fenét eszik ez, hogy ilyen marha magas lesz? Nem mertem rá kérdezni, elég morgósnak tűnt. Mindenesetre, azt elhatároztam, hogy másnap reggel felkeresem majd a ma este ügyében… akkoris, ha várnom kell egy kicsit a nagyteremben.
Az épületben hamarosan elváltunk. Nem egy klubhelyiség felé kellett elosonni elvégre… és addig még gyötörhettem magam a ma este gondolataival.

köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 13. - 10:37:16
Az oldal 0.094 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.