+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Tiltott Rengeteg
| | | |-+  A sűrű rengeteg
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A sűrű rengeteg  (Megtekintve 477 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 18. - 20:45:01 »
0




Veszélyes erre mászkálni, nem csak azért, mert senki sem hallja meg, ha esetleg hangosan kiabálsz segítségért, hanem mert erre él a Rengeteg veszélyesebb, kevésbé veszélyes lénypopulációjának nagy része. Jól gondold meg, valóban bemerészkedsz-e ide!
Naplózva

Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 13. - 00:46:29 »
+1

Joshua


Valahogy éreztem, hogy nem kellett volna belemennem ebbe a fránya fogadásba, ugyanis sikerült elvesztenem. A fogadás tárgya az volt, hogy vajon az egyik bátortalan diáktársam összejön-e azzal a sráccal, aki csapta neki a szelet egy bizonyos határidőn belül. Hát pechemre összejöttek. A többiek elégedetten vettek elégtételt rajtam, ráadásul eléggé parás feladatot kaptam vesztesként, aminek az volt a lényege, hogy be kellett mennem a tiltott rengetegbe némi egyszarvú szőrért. Ennél nagyobb badarságot ki sem találhattak volna. Persze semmi kedvem nem volt az egészhez, de hát muszáj volt véghez vinnem a feladatot, ha már veszítettem. Erre az alkalomra egy kényelmes, sportos ruhát választottam, prefektusként pedig nem volt nehéz dolgom az esti közlekedéssel. Szerencsére egész kihalt volt minden, bármerre mentem is, ugyanis szinte mindenki az igazak álmát aludta már. Egy kis idő elteltével elértem a célterületet, amely mindennek volt nevezhető, csak éppen hívogatónak nem. Nagyon félelmetes volt az egész hely, kellett egy kis idő arra, hogy rávegyem magam a belépésre. Összeszedtem minden bátorságomat, majd megindultam az erdő sűrűjébe a nagy sötétségben. Egyáltalán nem volt egy sétagalopp a "kirándulásom", az egész hely eléggé elátkozottnak tűnt. Ráadásul még csak csendesnek se volt mondható, mert ijesztő hangok hallatszottak a távolból meg némi motoszkálás is. Nem szerettem volna senkinek sem a célpontja lenni, úgyhogy szép komótosan mozogtam, emellett próbáltam annyira hangtalan lenni, amennyire csak lehetett. Az egész hely tiszta para volt, simán le lehetett volna forgatni itt egy tizennyolc pluszos horrorfilmet. Több "remekmű" is eszembe jutott, amiket még anno láttam, a faházas-kísértetes parától kezdve a boszorkányos dokumentum filmig. Nos, egyiknek sem kívántam a szereplője lenni, a mellékszereplők amúgy is fogyóeszközök voltak, ráadásul a főszereplők sem élték túl általában a horrorisztikus történeteket. Ahogy egyre mélyebbre jutottam az erdőben, egyre ijesztőbbé váltak a hangok, a rezgések, az atmoszféra... Ráadásul a fogadásom tárgyával még csak véletlenül sem találkoztam, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is szerezhetnék némi egyszarvú szőrt. Menet közben eszembe jutott, hogy nem ártana valamivel védekezni, ha már a szobámban felejtettem a pálcámat. Legbelül nagyon mérges voltam magamra, amiért ilyen felelőtlen voltam, hiszen erre a veszélyes helyre illett volna magammal hoznom az egyetlen biztonságot nyújtó tárgyamat, de annyira izgultam, hogy totál elfeledkeztem a pálcámról. Séta közben figyelgettem az utamba eső dolgokat, majd egy kis idő után megakadt a tekintetem egy boton, melynek a vége kissé élesebb volt a kelleténél. Rögtön magamhoz is ragadtam a tárgyat, hogy ne legyek ennyire védtelen. Tisztában voltam vele, hogy esélyem sem volt megvédeni magam, ha rám támad valaki vagy valami, de mégis nyújtott némi biztonságot az az átkozott bot, hiszen valamivel csak tudtam védekezni. Ha meg már utolért a végzet, legalább harcoljak ellene, úgy voltam az egésszel, nem akartam túl könnyen adni magam. Immár bottal a kezemben folytattam az utamat egészen az erdő sűrűjébe, továbbra is szemfüles voltam, nehogy beüssön a gebasz. Idáig szerencsém volt, hogy nem akadtam össze semmilyen veszélyes lénnyel, reméltem, hogy továbbra is támadás nélkül folytathattam az utamat. Egy kis idő után fura hang ütötte meg a fülemet, mintha valami közeledett volna az irányomba. Gyorsan az egyik fa mögé préseltem magam kezemben a bottal, hogy megvédhessem magam, ha úgy hozza a helyzet.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 10. 17. - 14:12:27 »
+1

Scarlett a rengetegben


Hagrid cimborával ha csak tehetjük, egy hónapban egyszer minimum tartunk egy úgynevezett ötye-estet, amikor is néhány kupa lángnyelv társaságában kiengedjük a gőzt. Ez a mai nap is így kezdődött, meglehetősen jól éreztük magunkat, már túlvoltunk a különböző vadak kibeszélésén, a fehérnépet is beleértve. Épp előadtam a legújabb elméletet Hagdridnak, miszerint mi férfiak poligámok vagyunk, a nők meg szintén valamilyen gámok, de nem monogámok, ahogy sokan gondolnák, hanem hipergámok.
Nos, én nem osztom ezt a véleményt, de vannak ismerőseim, akik igen, és ez bizony elég stresszes lehet számukra. Hogy miért? Röviden és tömören, a hipergám nő elméletileg arra van berendezkedve biológiailag, hogy mindig a legerősebb státuszú (anyagi, fizikai, intellektuális téren, stb.) férfit fogja ki magának.
Ez abban nyilvánul meg, hogy a hímek testbeszédét figyeli, és a leginkább határozott, domináns egyén iránt először ösztönösen nemi vágyat táplál, majd be akarja hálózni őt magának. Ahogy telik az idő, lehet, hogy gyengül a mellette lévő férfi, vagy épp megismer egy keményebb csávót a munkahelyén, aki többet keres, jobb az ágyban, és ezért lecseréli az aktuális pasiját. Na de a csavar az a történetben, hogy a biológiai magyarázat szerint mindezt azért teszi a hölgyemény, hogy a legéletképesebb utódokat hozhassa világra.
- És ha már létrejöttek az utódok? Akkor mi történik? Megy tovább az ösztönei által vezérelt nő, vagy képes megállapodni amellett, akitől a gyereke van? Hiszen az elsődleges ösztön szerint mindig az erősebb kanhoz vonzódik majd, és ha lehetősége lesz rá, lecseréli miatta az eredeti párját. Viszont ha meg abban gondolkodunk, hogy a nő célja, hogy ideális családban nevelje fel a kölyköket, akkor pont, hogy nem célszerű folyton tovább állnia... - magyaráztam Hagridnak, aki ezen a ponton belehorkantott a beszélgetésbe.
- Áhh igazad van, felesleges agyalás az egész - morogtam legyintve, aztán feltápászkodtam a kényelmes karosszékből. Igen hamar megtaláltam az egyensúlyt függőleges helyzetben is, dacára az öt kupa jóféle whiskeynek, elvégre hozzá vagyok szokva a tartalmas italhoz, nem állok fejre tőle egyhamar. Magamra kanyarítottam a hasított bőrkabátomat, aztán az erdő felé vettem az irányt. Szerettem ősszel járni a rengeteget, és tapasztalatból tudtam, hogyha Hagrid beszundít, akkor jó pár óráig nem érdemes őt zargatni, úgysem fog magához térni, így jobb híján egy spontán túrát terveztem az este hátralévő részére. A pálcámmal és egy laposüveggel felszerelkezve jártam hát a rengeteget, amikor pár méterrel arrébb egy akromantulát szúrtam ki a levegőben, ami láthatóan meg akart környékezni egy arra kóboroló diákot.
- Ne mozdulj! - szóltam higgadtan a lánynak, majd a pókra irányítottam a vörösfenyő pálcát.
- Petrificus totalus - adtam ki az ukázt, ami szerencsére azonnal betalált, így a pók pár centire a lánytól a földre zuhant. A környező bokrokat már eléggé behálózta, így a biztonság kedvéért azokról is gondoskodtam, nehogy beleakadjon valaki.
- Diffindo - szakítottam szét a hálót, majd közelebb léptem a leányzóhoz és a vállára tettem a kezem.
- Legközelebb ha jót akarsz magadnak, inkább ne gyere az erdőbe sötétedés után. Az akromantulánál jóval agresszívabb lények is kolbászolnak erre.... - intettem óvatosságra, miközben körbekémleltem, hogy más veszély nem leselkedik-e ránk.
Naplózva


Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 10. 18. - 22:45:09 »
+1

Joshua



Nem is értem, miért mentem bele ebbe a hülye fogadásba, hiszen simán mellőzhettem volna... sajnos a büszkeségem nagyobb volt a józan eszemnél, emiatt pedig már jó párszor bajba kerültem. Nagyon ijesztő volt ez a helyszín számomra, hiszen így egyedül ebben az időpontban még sosem jártam errefelé. Ráadásul voltam olyan jó fej, és otthon hagytam a pálcámat is, pedig az lett volna a legfontosabb eszköz itt, hogy megvédhessem magam. Tényleg iszonyatosan szerencsés voltam idáig, hogy nem találkoztam össze egy veszélyes lénnyel sem. Persze óvatosan mozogtam ezen az idegen területen, majd mikor meghallottam, hogy valami közeledik felém, rögtön egy fa mögé bújtam bottal a kezemben. Na, nem mintha ezzel a "fegyverrel" bármit is elértem volna vagy meg tudtam volna védeni magam vészhelyzet esetén... ezzel én is tisztában voltam. A bot csak valamiféle megnyugvásul szolgált számomra, hogy mégis van valami a kezemben mások ellen a pálcám helyett. Persze helyettesíteni már nem tudta azt éles helyzetben, ezt nagyon jól tudtam... érdekes módon azonban a józan ész felett időnként az elszántság uralkodott. Na, meg a remény... igazából nagyon is jól tudtam, hogy semmire sem megyek majd a bottal egy esetleges támadás esetén, mégis bíztam benne, hogy a bottal némiképp hátrányos helyzetbe tudom hozni az ellenfelemet. Szerencsémre azonban erre nem került sor. Amikor ugyanis meghallottam a fa mögül a közeledő ismeretlen valamit, valaki hirtelen véget vetett az egész dolognak, mielőtt közelebbi ismeretségbe került volna velem a veszélyes ismeretlen... csak akkor kerültem tisztába a támadom kilétével, mikor a megmentőm közölte, hogy mi a stájsz...
Miután közölte velem a védelmezőm, hogy ne mozduljak, és elvégzett néhány varázslatot, megkönnyebbültem, hogy nem történt nagyobb baj. Persze az utasításainak megfelelően engedelmeskedtem, hiszen ő volt a tapasztaltabb személy a témában.
- Köszönöm, hogy megvédtél! - felteltem neki hálásan, majd hevesen bólogattam a kijelentésére. Igaza volt azzal kapcsolatban, hogy nem szabadott volna itt lennem. Amiért megvédett, én is úgy gondoltam, hogy őszinte leszek vele:
- Tulajdonképpen egy fogadás miatt vagyok csak itt. Vesztettem, szóval  némi egyszarvú szőrt kell szereznem az erdő mélyéről. Nem mehetek vissza úgy, hogy nem végeztem el a feladatomat. Mindig megtartottam idáig az ígéreteimet az életem során, ez pedig nem változhat. Nálam ez alapelv - válaszoltam a férfinak elszántan.
- Ó, még be sem mutatkoztam. Scarlett vagyok - nyújtottam a kezem feléje udvariasan.
A szüleim biztosan szívbajt kaptak volna, ha a tudomásukra jutott volna, hogy a lányuk nem éppen egy példakép, ráadásul még veszélybe is sodorta magát a tiltott rengetegben. Szerencse, hogy erről nem kellett tudomást szerezniük, így én is meg voltam kímélve a megjegyzéseiktől és persze ők is nyugodtak maradhattak afelől, hogy a lányukkal az égvilágon semmi sem történt. Ez pedig így volt jól. Nem lett volna jó ötlet bármiről is beszámolni nekik… ha úgy tudták, hogy minden rendben van, akkor nem volt miért izgulniuk. Én pedig élhettem tovább a saját kis életem, mindenféle beleszólás nélkül, persze bizonyos meghatározott keretek között. Ez pedig így volt jól.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 11. 06. - 11:35:23 »
+1

Scarlett a rengetegben

- Köszönöm, hogy megvédtél! - hálálkodott a lány, aki igyekezett bátor lenni, de a hangszínén azért éreztem, hogy megrémítette ez a kis incidens.
- Nem tesz semmit.... - legyintettem, majd elmormoltam egy Lumos-t, hogy lehetőség szerint jobban lássuk egymást. Bár nem akartam magunkra felhívni a vadak figyelmét, azt is fontosnak tartottam, hogy mihamarabb kivezessem innen a leányzót, aki nagy eséllyel kevéssé tudott sötétben közlekedni egy ilyen terepen bukdácsolás nélkül, mint én, aki betéve ismertem az erdőt. Nem számítottam magyarázkodásra azt illetően, hogy mit is keres itt, de amikor nekifogott, figyelmesen hallgattam.
- Tulajdonképpen egy fogadás miatt vagyok csak itt. Vesztettem, szóval  némi egyszarvú szőrt kell szereznem az erdő mélyéről. Nem mehetek vissza úgy, hogy nem végeztem el a feladatomat. Mindig megtartottam idáig az ígéreteimet az életem során, ez pedig nem változhat. Nálam ez alapelv - fejezte be mondandóját, amire rosszallóan csóváltam a fejem.
Mielőtt reagálhattam volna, bemutatkozásra nyújtotta a kezét, amit természetesen viszonoztam, ügyelve rá, hogy pár fokozattal finomabban szorítsam meg a kezét, mint ahogy egyébként szoktam.
- Örvendek Scarlett. Én pedig Joshua Davis vagyok, Hagrid barátja. Régen én is ide jártam - feleltem. Fontosnak éreztem, hogy tudja, van kötődésem a Roxforthoz, nem ok nélkül kóborlok a rengetegben.
- Ami az egyszarvúszőrt illeti, nem kis fába vágtad a fejszédet, de szerencséd van! Hagrid mesélte, hogy merre legeltek mostanában, így van ötletem, hol találhatjuk meg, amit keresel - mondtam komolyan, mégis elszánt csillogással a szememben.
- Kérlek karolj belém, és ne szakadj el tőlem semmiképpen, nehogy bajod essen. A tanári kar ugyanis akkor szíjat hasítana a hátamból - folytattam, Scarlett felé nyújtva a karomat.
Aztán ha hajlandó volt követni engem, megindultunk a rengeteg belsőbb része felé.
- Na és mondd csak, melyik házba tartozol? - kérdeztem halkan, ügyelve arra, hogy ne csapjak nagy zajt menet közben az avarban. Le mertem volna fogadni, hogy griffendéles, hiszen mely másik ház növendéke merne késő este, egyes-egyedül, varázspálca nélkül látogatást tenni az erdőben? Pár perc gyaloglás után a távolban meg is pillantottam azt a tisztást, amiről barátom mesélt nekem, és egy kisebb kutatás után az egyik bokorba akadva meg is találtuk a keresett zsákmányt.
- Látod? - kérdeztem Scarlettet. - Ezt itt pont neked szánhatták - mutattam a gyönyörű, ezüstösen ragyogó szőrcsomóra bátorítóan, hogy szolgálja ki magát. A legtöbb lány odáig volt a mesés varázslényekért, már akkor is sikítva ujjongtak, ha megláttak egy unikornist, amikor én voltam gólya. Nem csodálkoztam volna rajta, ha Scarlett is lelkesedni kezd az unikornis nyoma láttán, még akkor is, ha a szőrpamacs gazdája ezúttal távol maradt tőlünk. Aligha volt esélyünk arra, hogy élőben is feltűnnek, ilyen későn már biztosan elbújtak a bevált rejtekhelyükön, így ezzel nem is akartam kecsegtetni a lányt. Ha minden jól ment, ezek után nem volt más hátra, mint kijuttatni őt a rengetegből, vissza a kastélyba.
Naplózva


Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 11. 09. - 19:23:30 »
+1

Joshua


Tulajdonképpen kellemeset csalódtam a férfiban, ugyanis először arra számítottam, hogy letorkol, hogy mit keresek a tiltott rengetegben egyedül. Ráadásul a pálcám sem volt nálam, ami még egy plusz fejmosásra adott volna okot számításaim szerint, de a megmentőm szó szerint meglepett. Nem játszotta meg magát, mint a legtöbben, hogy ő van velem szemben fölényben, hiszen ő felnőtt, meg egyébként is hogy jövök én ahhoz, hogy megszegem a szabályokat. Minden tiszteletem az övé volt, hiszen úgy tűnt, nem felejtette el, hogy egykor ő is volt tizenéves, és bizonyára ő is elkövetett néhány csínytevést. Úgy tűnt, hogy teljesen megérti a dolgot, és nagyon emberségesen állt az egészhez, és iszonyatosan rendes volt velem. Ezeket az embereket mindig is becsültem, ha több lenne belőlük, már rég nem itt tartana a világ, hanem egy jobb hely lenne.
- Örvendek, Joshua. Aki Hagridot kedveli, rossz ember nem lehet - feleltem neki mosolyogva. Megjelenése és markáns kézfogása alapján határozott embernek tűnt. Kifejezetten örültem a társaságának, mert így jóval nagyobb biztonságban éreztem magam, hogy velem volt ezen a számomra idegen és félelmetes helyen. Mikor meghallotta, hogy miért is vagyok itt, úgy tűnt, hogy őt is felspannolta az egyszarvúszőr megtalálása, ráadásul még segített is megtalálni a helyszínt, ahol fellelhető a fogadás tárgya. Kifejezetten jó fejnek tartottam ezek után, hiszen ha mással találkoztam volna össze, biztosan nem érdekelte volna, hogy miért vagyok itt, ráadásul óriási fejmosást kaptam volna.
- Valóban? Ez remek hír! - néztem rá lelkesen, csillogó szemekkel, majd folytattam a mondandóm:
- Köszönöm, hogy segítesz!
Belé karoltam, majd óvatos léptekkel megindultam vele a tiltott rengeteg belseje felé. Reméltem, hogy nem fogunk összetalálkozni több bestiával, bár úgy tűnt, hogy Joshua nagyon is jól ismeri a terepet, ez pedig valamilyen szinten megnyugtatott.
- Griffendéles vagyok - feleltem neki büszkén, miközben egyre beljebb jutottunk az erdőben. Nagyon örültem, hogy a süveg ebbe a házba osztott be, hiszen a tulajdonságaim zöme nagyon is illett hozzá. Akkor sem lettem volna szomorú, ha máshova kerülök, de itt nagyon otthonosan éreztem magam, és a közösséget is szerettem.
- Te melyik házba jártál? - tettem fel neki én is a kérdést, hiszen azt mondta, hogy régen ő is az iskola tanulója volt. Nem lepődtem volna meg, ha ugyanabba a házba járt volna, mint én. Egy kis idő elteltével egy óriási tisztásra jutottunk, amely tele volt bokrokkal. A férfitól megtudtam, hogy itt előszeretettel szoktak legelészni az unikornisok, így bizakodó voltam azzal kapcsolatban, hogy előbb vagy utóbb rátalálunk a keresett tárgyra. Elkezdtünk keresgélni a bokrok között, majd Joshua hirtelen megjelent előttem egy kis egyszarvúszőrrel a kezében.
- Jaj, de jó! Tényleg nagyon köszönöm a segítséget! - lelkendeztem neki, szinte ugráltam örömömben. Kicsit sajnáltam, hogy nem láthattam élőben unikornist, de örültem annak, hogy megszerezhettem azt, amiért jöttem.
- Jövök eggyel. Ha kell valamiféle segítség, állok rendelkezésedre - néztem rá a férfira egy cinkos mosoly kíséretében. Nagyon hálás voltam neki, amiért rám szánta az idejét, hogy segíthessen nekem. Igazán rendes dolog volt tőle. Nem maradt más hátra, mint hogy visszajussunk épségben a kastélyba. Reméltem, hogy a visszautunk is olyan zökkenőmentes lesz, amilyen a tisztásra vezető volt.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 11. 13. - 11:29:39 »
+1

Scarlett a rengetegben

- Örvendek, Joshua. Aki Hagridot kedveli, rossz ember nem lehet - mosolygott rám a leányzó, aki jóval bátrabbnak bizonyult kis kalandunk alatt, mint azt feltételeztem volna róla, ha mondjuk az Abszol úton futunk egymásba. Hát igen, sokszor ezek az ártatlan őzikeszemek merészebb lelket rejtenek, mint az ember sejtené.
- Ez így van! - mosolyodtam el a megjegyzése igazságtartalmán.
Scarlett lelkesen hálálkodott, hogy mellé szegődök ebben a kis küldetésben. - Köszönöm, hogy segítesz! - csillogott a lány szemében az általam is oly gyakran érzett kalandvágy, mire rákacsintottam és a karom nyújtottam felé. Egész ügyesen boldogult a sötétben is az ingoványos terepen, úgyhogy szerencsére nem keltettünk túl nagy feltűnést.
- Griffendéles vagyok - hangzott a felelet, amiből egyértelműen kihallottam a büszkeséget. Értettem, miért érzi így, a Griffendél volt a legjobb ház szerintem is.
- Én is az voltam - vigyorogtam rá válasz közben, aztán egy időre a feladat teljesítésére került a fókuszom. Csodásan ragyogott az éjszakai homályban az ezüstös szőrdarab, ami nem csak gyönyörű volt, hanem igen értékes is, de le mertem volna fogadni, hogy a lány nem a csengő galleonok miatt vetemedett erre a kalandra, hanem a társai előtt akart bizonyítani. Ismertem ezt a bizonyítási vágyat, annak idején én is sok komfortzónán kívül eső dolgot vállaltam be, hogy lenyűgözzek másokat. De ahogy öregedtem, ez a bizonyítási vágy kezdett alábbhagyni bennem.... Már csak az izgatott, hogy kiváló legyek abban, amit csinálok, a saját mércém szerint, és hidegen hagyott, mások mit szólnak hozzá.
- Jaj, de jó! Tényleg nagyon köszönöm a segítséget! - örült a zsákmánynak a lány őszintén, amire megveregettem kedvesen a vállát. - Nagyon szívesen kislány!
- Jövök eggyel. Ha kell valamiféle segítség, állok rendelkezésedre - ajánlotta fel még, mielőtt visszaindultunk a kastély felé.
- Rendben, ha legközelebb bajba jutok, mindenképp neked szólok, hogy ments meg! - mosolyogtam rá cinkosan én is, hogy értse, csak viccelek. Bár szívesen láttam volna még ezt a bátor diákot, aligha akartam volna egy húzós helyzetben magammal rántani a slamasztikába, pláne nem akkor, ha egy ilyen póknál jóval nagyobb vadak leselkednek rám közben.
Lassan sétáltunk a kastély felé, félúton ott volt Hagrid kunyhója, amiben még mindig nyugodtan pislákolt a fény.
- Na és mondd csak, milyen most a roxforti hangulat? Pár évvel a csata után.... - érdeklődtem séta közben a lánytól. Nem lehet könnyű dolga a mostani diákoknak, hiszen az egész varázslótársadalmat megrázó háború után kell tovább vinniük az iskola hagyományait.... és gyakorlatilag úgy tenniük, mintha minden rendben volna. Tanulnak, leteszik a ravaszt, aztán kilépnek egy olyan világba, ahol most látszólag minden szép és jó.... Már csak az a kérdés, meddig marad így mindez.
- Te most hanyadéves vagy? És mik a terveid az iskola utánra? - teszem fel a következő kérdésemet, miközben lassan megérkezünk a bejárathoz.
- Hát akkor, vigyázz magadra Scarlett! Örülök, hogy bajtársad lehettem ebben a kis kalandban - nyújtottam felé a kezem, és ha elfogadta, búcsúzóul még megráztam, a tőlem telhető legfinomabban, nehogy kárt tegyek benne, ha eddig nem esett baja. Aztán visszafordultam és megindultam a cimborám kunyhója felé.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 11. 30. - 00:59:14 »
+1

Joshua


Örömmel tudatosult bennem, hogy Joshua is Griffendéles volt, akárcsak én. Nem igazán csodálkoztam rajta, hiszen, nagyon bátor volt és határozott, akárcsak a házam képviselői. Szerencsém volt, hogy összetalálkoztam vele, hiszen eleinte fel sem fogtam, mennyire merész és veszélyes vállalkozás belépni a rengetegbe. Ráadásul a pálcám sem volt nálam, szóval így esélyem se lett volna megvédeni magam bármivel szemben is. Remélem, hogy a kiutunk is olyan zökkenőmentes lesz az erdőből, amilyen az utunk volt az unikornis szőr megszerzése céljából. Közben elindultunk a kastély felé, a férfi elkezdett viccelődni, mikor felajánlottam, hogy segítek neki. Jó humora volt, azt meg kellett hagyni, azért jól esett, hogy egyenlő félként kezelt, nem pedig holmi buta kis diákként. Igaz biztosan tisztában volt, hogy azzal, hogy a házunk képviselői a merészségükről híresek, ez ugyanis eléggé köztudott volt, szóval pont beleillett a válasza ebbe a témába. Visszaemlékeztem, hogy mikor elsős voltam, nagyon szerettem volna a Griffendél házba kerülni, és kitörő örömmel fogadtam, mikor a süveg beosztott a hőn áhított helyre.  Biztosan kiegyeztem volna a többi házzal is, de valahogy itt éreztem magamat a legotthonosabban.
- Rendben, számíthatsz rám! - kacsintottam rá mosolyogva, kicsit kihúzva magam, hiszen ki tudja, mit hoz majd még a jövő? Közben kissé szomorkásabb vizekre eveztünk, már ami a témát illette. Rengeteg szerettemet elvesztettem a háború során, nagy szerencsém volt, hogy a családom életben maradt, bár ezt nem kötöttem az orrára. Bizonyára más is hasonlókat élt meg vagy még rosszabbakat, aki nem volt olyan szerencsés. Nekem iszonyatosan hiányoztak a barátaim még most is, sosem fogom elfeledni őket, előttem voltak a mai napig a régi közös emlékek, amiket együtt átéltünk, a sok nevetés, móka, vigasztalás… sose gondoltam volna, hogy sosem fogom őket viszontlátni az életben, mindig is azt hittem, hogy elválaszthatatlanok vagyunk. A háború azonban elszakított minket egymástól, ugyanis örökre elvette tőlem azokat a fontos embereket, akik nélkül egykor el sem tudtam volna képzelni az életem. Ekkor tanultam meg igazán, hogy az élet bizony nem habostorta.
- Nos, az az igazság, hogy mindenki próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de azért a háttérben érződik, hogy csak színjáték az egész. Nem is hibáztatok emiatt senkit, hiszen szeretnék tovább élni az életüket, próbálják elfelejteni azokat a szörnyű időket több-kevesebb sikerrel. Ha a múltan keseregne mindenki, nem tartanánk most ott, ahol épp vagyunk, emiatt teljesen megértem őket, tovább kell lépni. Persze nem lehet semmissé tenni a történteket, de a jelenben kell élni - feleltem a férfinak határozott hangnemben.
- Én most ötödéves vagyok. Egyelőre még nem tudom, mit szeretnék csinálni, de nagyon szeretem az állatokat, úgyhogy nagy valószínűséggel velük kapcsolatos lesz a jövőbeli szakmám. Az még rejtély számomra, milyen formában, de velük szeretnék foglalkozni - feleltem Joshua-nak, miközben megérkeztünk a bejárathoz.
- Köszönök mindent, remélem nem ez lesz az első és utolsó kalandunk. Üdvözlöm Hagrid-ot is! - ráztam kezet a férfival, majd elindultam a hálókörletem felé. Sebes léptekkel siettem a helyszínre, nehogy bárki is rajta kapjon, hogy tilosban jártam, szerencsémre senkivel sem találkoztam, és biztonságban eljutottam a lányok körletébe, ahol aztán egy kis készülődés után álomra hajtottam a fejem.
Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 02. 04. - 19:18:57 »
+2

Lupa

Már késő délután volt, mondhatni estefelé, amikor úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni és élvezem a Nap meleg sugarait. Szeretem a nyarat, alig vártam hogy újra eljöjjön. A telet már annál kevésbé, elég fázós vagyok. Mivel még nem volt elég késő, Sunyi a kis ágyában aludt, nem volt szívem felkelteni őt, nélküle mentem sétálni.
Boldogsággal töltött el, hogy végre érzem a napfény erejét, nem pedig csak azt, hogy világít. Végre volt egy kis szabad időm, ki akartam élvezni. A lábamban éreztem a kilóméter hiányt, nagyon sokat ültem tanulás közben, eszemben sem volt ilyenkor is punnyadni. Biztos történik valahol valami izgalmas.
Különféle "kalandokat" gondoltam végig, amihez eddig volt szerencsém életemben. Mikor kóbor kutyákkal barátkoztam össze, vagy farkasként vadásztam.  Esetleg mikor Fibivel felfedeztük a környéket. Most is valami hasonlót terveztem. Ahogy gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy valakinek nekiütközöm. Bénaságomban még el is estem, de szerencsére nem ütöttem meg magam.
- Bocsánat, nem láttalak!
Egyből nekiálltam bocsánatot kérni és gyorsan talpra ugrottam. Ebben a pillanatban valami furcsa hangot, nyöszörgést hallottam meg az erdő felől. Kíváncsian arra fordultam, hogy ugyan mi lehet ez a zaj, de akárhogy próbáltam fókuszálni, nem láttam semmit.
Naplózva


Tommy Reese
Hugrabug
*


roxfort koboldjai gitárosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 03. 24. - 16:22:46 »
0

Lupa Tenebris

hisz ne érdekeljen más, hogy mit tesz
hogy a holnap mit hoz és mit rejt
annyi mindent látnod kell, ne félj!

- Mindenkinek köszi a részvételt, mára ennyi. Jók leszünk a következő meccsen! - szinte ügyet sem vetek arra, amit Gabrielle mond, mert már nagyon vágyom egy kis sétára, de azért egy kösz-viszlátot még elejtek a számmal, mielőtt elindulok az öltözők felé, hogy átöltözhessek a csupa illatos ruhadarabjaimba egy hűsítő zuhanyt követően. Elég jó idő van már ahhoz, hogy az ember úgy istenesen le tudjon izzadni, ezért sem lepődök meg, hogy a házamon és még számos ponton átázott a mezem, meg alatta a trikóm is. Mindegy, erre van a tusoló...
Utolsóként lépek ki végül az öltözőből, mert elég sokáig áztattam magam. Szeretek sokáig fürdeni, még ha ezt a Roxfort vízszámlája meg is sínyli - van egyáltalán a sulinak bármiféle számlafizetési kötelezettsége? Talán nincs, de mindegy, nem is az én dolgom. Gondolom ha van is, számítanak arra, hogy egyesek sok vizet elhasználnak. Főleg a prefektusi fürdő monumentalitásából adódóan. Komolyan, az a hely egy fürdőparadicsom, olyan medencés partikat lehetne tartani, hogy szinte öröm lenne kijózanodni másnap.
Az edzős cuccomat az öltözőben hagyom, és mivel ilyen jó az idő, elindulok egy irányban, és hagyom, hogy vigyenek a lábaim arra, amerre a jó energiákat érzik. Be is csukhatnám a szemeimet, elvégre nem figyelem, hogy merre megyek, és gondolom ez lesz az oka annak, hogy egy nálam alacsonyabb lányba ütközök, aki el is esik. Na hoppá, ennyire nem kemény a hasam, hogy elaléljanak tőle a mindenek népei.
- Hé, jól vagy? - felé nyújtom a kezemet, hogy felsegítsem, és akkor már be is kellene mutatkoznom, mert szerintem nem ismerjük egymást, ami egy cseppet nagy teljesítmény ebben az iskolában ezzel a nem túlzottan nagy létszámmal, de azért ahogy látom, mégiscsak előfordul. - Tommy Reese vagyok, nagyon megütötted magad? - kicsit körbenézek, mert nem tűnik kifejezetten ismerősnek a hely. Naná, hogy nem, elvégre nem sűrűn járok a tiltott rengetegben. Itt már tiszta köves-bozótos a terep. Remélem tényleg nem esett nagyobb baja. Semmi kedvem ok nélküli gyanúsítgatásokhoz.
Eddig azonban nem jutunk el, mert meghallok valamit, és szerintem ő is az arcából következtetve. Na szép, akkor ez semmi zeneiség az erdő jóvoltából, amit csak én hallok, mások meg hülyének néznek emiatt. Mindenesetre ez egy kicsit megnyugtató, és ha már nem vagyok egyedül, megfogom a kezét, és a hang irányába kezdem húzni az újdonsült ismeretségünk megkoronázása végett a lányt. Legalább kalandos lesz a mai napja.
- Gyere, nézzük meg, hogy mi ez.
Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 03. 24. - 17:12:34 »
+1

Tommy Reese
- Hé, jól vagy?
- Igen, megvagyok, csak úgy tűnik két bal lábas lettem, ahogy ide kerültem...
 - Tommy Reese vagyok, nagyon megütötted magad?
- Én Lupa Tenebris, szerencsére nem, csak simán elestem, nincs semmi bajom.

Mikor meghallottam azt a fura hangot, hirtelen az irányába fordultam. Nem tudtam elképzelni, mi adhat ki ilyen hangot. Úgy tűnt, hogy nem csak én hallom, de nem tudtam, hogy jó ötlet e, ha elindulok felé. A kíváncsiságom túl nagy volt, érdekelt, hogy mi lehet ott. Helyettem azonban a fiú döntött, mikor elkezdett húzni az erdő felé.
- Gyere, nézzük meg, hogy mi ez.
- Oké.
- lelkesültem fel.
Bár nem nagyon ismertem, mintha játszana a kviddicsben. Az arcát mintha már láttam volna. Mindenesetre jófejnek tűnt, csak nem árt ha megnézzük mi lehet ott, ugye? Legalább nem csak farkasként fogom ismerni az erdő egy kis részét. Vajon segítenek az emlékeim a tájékozódásban?
Az ágak ropogtak a talpunk alatt, a furcsa hang pedig erősödött, ahogy haladtunk felé. Kissé aggódtam, hogy ha nem megyünk elég halkan, akkor eltűnik, de úgy látszik eszébe sem jutott elmenekülni. Lehet hogy nekünk nagyobb okunk lenne félni tőle, mint nkei tőlünk? Vagy nem ismer minket? Végül is nem túl sok varázsló járkál a rengetegben.
- Szerinted mi lehet az?-kérdeztem halkan.
Naplózva


Tommy Reese
Hugrabug
*


roxfort koboldjai gitárosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 03. 24. - 20:30:57 »
0

Lupa Tenebris

hisz ne érdekeljen más, hogy mit tesz
hogy a holnap mit hoz és mit rejt
annyi mindent látnod kell, ne félj!

Nem sűrűn járok egyébként a Tiltott Rengetegben, meg semmilyen más tiltott helyen, ezt azért leszögezném, de ez most így alakult, és annyira nem érdekel, ha megbüntetnek miatta. Ketten vagyunk, óvatosak leszünk. Szerintem még nem vagyunk a legveszélyesebb részeken ahhoz, hogy itt haljunk szörnyet, és vigyázok a kiscsajra, meg ő is vigyáz rám, ha akar.
- Én Lupa Tenebris, szerencsére nem, csak simán elestem, nincs semmi bajom. - érdekes hang, nehezen beazonosítható, ezért még szép, hogy felkelti az érdeklődésemet. Minden, ami egy kicsit zenei, az érdekel, és utána akarok járni, hogy mi adhat ki ilyen keserves, ugyanakkor szépséges hangot. Abban nem teljesen, de biztos vagyok, hogy valami nőnemű lényt találunk, ha ez bármiféle élőlénytől származik. Legalábbis ez a megérzésem, az meg nem sűrűn szokott becsapni. Amikor elrejtettem anyámat, és falaztam neki, hogy nincs nálunk, akkor is bejött a megérzésem, hogy mindez fölösleges. Na igen, egy napra rá ismét eltűnt, de hát biztos ezt érdemlem, elvégre nem adtam neki pénzt - lévén, hogy nekem sem volt.
- Oké. - a lány nem ellenkezik, ezért könnyű magam után húzni. Amúgy sem sietek, hogy ne csapjak túl nagy zajt. Bír követni, a hang forrásához pedig egyre közelebb kerülünk, mert egyre hangosabban hallom, ahogy nyúzza a hangszálait. Hallottam már olyan madárról, ami keserves hangjával csalogatja magához az áldozatait, aztán éles csőrével szétmarcangolja őket. Inkább előveszem a varázspálcámat, és magam elé tartom, a lányt meg magam mögött, hogy ha valami gáz van, engem érjen először, és legyen alkalma elszaladni. Lumosra nincs szükség, elég világos van ahhoz, hogy lássunk az orrunk elé, és így gyorsabban is tudok reagálni a veszélyhelyzetben, mint vakító hegyű pálcával.
- Szerinted mi lehet az? - egy pillanatra megállok, és intek, hogy kicsit csendesebben. Nem akarom, hogy azon múljon ez a kis akciónk, hogy nem voltunk túlságosan óvatosak. Inkább megállok két méterenként fülelni, hogy még mindig jó irányba tartunk-e, vagy kanyarodjunk le valamerre.
- Fogalmam sincs, de már nagyon közel lehetünk. - már nem kell megerőltetnem magam, hogy rendesen halljam a hangot, szóval pár fával odébb akár meg is pillanthatjuk, amit keresünk. Legalábbis nagyon remélem.
Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 03. 24. - 21:26:17 »
0

Tommy Reese
Egyre beljebb haladtunk, a hang erősödött, én pedig egyre jobban izgultam, hogy mi lehet az a valami, ami ilyen hangot ad ki. Egy beteg állat? Vagy valaki megsérült és bevonszolták az erdőbe? Esetleg magától jött ide? Valaki bajban van? Vagy csak át akar verni minket? Nem menekül a közeledésünkre. Tudja egyáltalán, hogy jövünk? Ha bajban van, lehet mi is abban leszünk hamarosan? Ezernyi kérdés cikázott még a fejemben, fel akartam készülni a legroszabbra. Tommy elővette a pálcáját én pedig követtem példáját. Végül is varázslók vagyunk.
Egymás mögött haladtunk, már úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban előttem teremhet valami, ami elragad. Azok alapján, amiket az erdőről hallottam nem éreztem magam túl nagy biztonságban. Tudom, hogy én hogy szoktam itt járkálni, mi van ha más is hasonló helyzetben van, de nem csak havi egyszer?
Bár még láttunk, de minden megmozdulásra felfigyeltem. A madarak fentről néztek minket, még ők is ritkán mozdultak. Néha megtámaszkodtam egy egy fánál, hogy jobban körülnézhessek. Ilyenkor Tommy is megállt hallgatózni. Óvatosan lépdeltünk, mikor úgy éreztem, hogy elérkeztünk oda, ahova tartottunk. Megálltam, mert nem voltam biztos benne, de mintha láttam volna valamit.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 04. 01. - 12:18:46
Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.