+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Abszol út
| | | |-+  Shanda & Sheymesh
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Shanda & Sheymesh  (Megtekintve 272 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 12. - 10:43:36 »
0



Az angol varázslóvilág egyik legdrágább ruhaboltja. Kizárólag a legjobb, legdrágább holmikból lehet választani. Selyem, bársony, drága köves berakás. Egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere, itt megtalálható! Ugyanakkor, ha a legújabb párizsi divatra vágysz, akkor is érdemes ide betérni, számos francia tervezővel dolgozik ez a kiváló ruhaszalon.
Naplózva

Serena Hardy
Minisztérium
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 14. - 21:06:27 »
+1

Don't wanna see all the things I've seen
I'm dying, I'm dying


Mr. Mikhail Belot
(2001. május 14.)


Minden ruhád olyan szánalmas, mint te Diana. Minden ruhád olyan undorító. Most azonnal elmész ruhát vásárolni, és haza ne gyere nélküle.
Gyűlölöm az anyám. A francia gőgjével együtt teljes szívemből gyűlölöm. Azt a nevet is úgy gyűlölöm, ahogy engem engedelmességre kényszerít és én nem bírok tenni ellene semmit. Hogyan is tehetnék? Hiszen csak egy üres kis burok vagyok, egy szánalmas létforma, mely csupán abban az értelemben mondható élőnek, hogy a testem elvégzi a szükséges biológiai funkcióit. De én nem létezem, nem élek. Sosem éltem. Így hát, engedelmes robotként veszem az utam az egyik ruhaszalnoba, hogy megannyi tökéletes és finom anyagot próbáljak az én mocskos, undorítóan hibátlan gyűlöletes testemre. Hogy aztán azon a bálon is midneki csak adjon vegyen kézről kézre, mintha csak valami szánalmas portéka lennék.
Dehát az vagyok, nem igaz? Egy test, amit dobálhatnak és eladnak. Egyszer minden bizonnyal eladnak. De nekem mindegy, az én létem egyedüli értelmére sem találok megfelelő válaszokat. Mert az önmagamban feltett kérdéseket képtelen vagyok megválaszolni. Hiszen egy gépnek nem lenne szabad gondolkodnia, nem igaz?
És közben már szinte csak egy múló emlék maradt az a keserkékes mentolos és dohányfüstös illat attól az ostoba kölyöktől. De nem számít. Az én életemben semmi sem állandó. Ha nem tűnik el belőle, akkor előbb utóbb elveszik tőlem. Mert ők ilyenek. Mindent elvesznek, hogy engem maguknál tarthassanak. Szánalmas egy élet, és megint érzem ahogy a hangja közelít, közelebb jön közelebb és közelebb, ahogy a fehér magassarkúm kopog a macskakövön, és megszólal, szinte egyenesen a hülembe suttog, és egyenesen felmetszi a bőröm.
Akkor halj meg te is. Olyan könnyű lenne nem igaz? Csak tedd tönkre ezt az undorítóan hibátlan testet és halj meg.
Viszont a hang azt nem tudja, hogy haldoklom. És groteszk módon halott vagyok. Mindig is az voltam. De attól még ott suttog annak a nőnek a vékony hangja, és megőrjít. Annyira jó lenne csak telemérgezni magam megint a fehér porral. És csak hagyni hogy elszálljak megint, és az sem érdekel, hogy ismét az a kölyök szed össze az utcáról, valahol a muglik között.
Egy pillanatra megállok, és az arcomat a haloványan sütő Nap felé fordítom. Felnézek és a kék égen átsuhanó madarakat figyelem. Kifejezéstelen hűvös szemem tükrének legmélyén pedig valami nyomorult sóhaj szakad fel. Bár én is el tudnék repülni. Bár én is szabad lennék. De aztán csak elfojtom magamban a hangot, és a szívem helyén verdeső apró madarat ismét megölöm. Ki tudja hagyadjára gyilkolom ki magamból azt a leheletnyi kis életet is. De nekem nem szabad élnem. Mert nem azért hoztak létre, hogy éljek, hanem mert az a kötelességem, hogy más emberek életét megvédjem. És ennyiben ki is merül létem értelme.
Benyitok a boltba, és ahogy belépek szinte érzem, ahogy mindenfelől beborítanak arannyal. És fulladok.
Alig érek be máris szökken elém egy lelkes eladó, és én teszem a dolgom. Reagálok úgy ahogy programoztak.
- Üdvözlöm, Miss Hardy! Mindig öröm önt itt látni!
- Jó napot, Miss Reid - biccentek felé elegáns büszke tartással.
- Megkínálhatom ezzel a finom habkrémes süteménnyel, Miss Hardy? - azzal már az orrom elé is dugja a tálcát, én meg automatikusan a kezembe veszem. - Most érdekzek a legújabb kollekciónk, mit szeretne vásárolni?
A lelkesedése szinte ostrom alá vesz, én meg kifejezéstelen arccal bámulom a kezemben a süteményt. Nem hiszem, hogy érezném ennek az ízét. Mert azt is elvették tőlem, hogy bármit is érezzek ebben a létezésben.
- Fehér-arany báli ruhát, ahogy mindig - válaszolom kimérten, hogy addig se kelljen azzal az édességgel szemeznem. És ebben a pillanatban nyílik is az ajtó mögöttem és meglehetősen darabos léptekkel bejön valaki.
Naplózva


Mikhail Belot
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 22. - 10:41:30 »
+1

w t f
20010514

to: Serena

o u t f i t

Lángnyelves lett a kezem az utolsó átkozott csepptől, ami még a kezemben szorongatott laposüvegben volt. Undorodtam a gondolattól, hogy mennyire ragadni fogok. És, hogy miért ittam gusztustalanra magamat? Holden Bronx miatt. Köszönöm szépen, de én nem kérek belőle azután, hogy így eltűnt. Pláne nem úgy, hogy majd egyszer csak felbukkan, mintha minden rendben lenne és közölné: csak kutatni voltam. A francokat, velem ezt nem teheti meg! Én Mikhail Bertov vagyok! Nem Bertov, Belot! A háborgás bennem gyorsan elkeseredett, könnyező kismadárrá változott, a dühös, féltékeny szörny pedig egész egyszerűen eltűnt. Nem tudtam elhinni, hogy életemben először szerelmes voltam, valakit beengedtem a házamba, az meg egész egyszerűen csak… eltűnt. Felszívódott.
Utáltam, gyűlöltem, üvölteni tudtam volna bele az Abszol út zsúfolt morajlásába. Nem tettem. Helyette csak megráztam a kezemben szorongatott lapos üveget és azt kívántam, bár teremne benne még egy kis lángnyelv. Inkább erős és dacos akartam lenni, semmint sértett és szomorú. Végeztem veled Holden, végeztem. A gondolatra elszorult a torkom megint. Tudtam, hogy kelleni fog korty ital még, ha ezt most túl akarom élni.
– Tűnjön az utamból! – mordultam rá egy boszorkányra, akit akárhányszor kikerülni próbáltam, hogy az egyik üzlethez jussak, elém lépett. Hogy a francba lehet valaki ennyire marhára teszetosza?
Végül eljutottam a Sasha & Sheymesh-be… vagy Shanda & Sheymesh… vagy mibe – bár ez csak jóval azután esett le, hogy beléptem oda. Szóval hát, belöktem az ajtót, olyan erővel, mintha legalábbis egy uralkodó lépett volna be közéjük, na nem mintha nem ezt az érzést akartam volna alapból kelteni. Szerettem, ha azonnal rám figyelnek, amint belépek valahova.
– Egy ital lesz… akármilyen… – mormogtam magam elé, nem is bíztam benne, hogy bárki meghallja. Meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy összeszedjem kicsit a hangomat.
Lassú léptekkel sétáltam be az üzletbe. Nagyjából tehát ezen a ponton esett le, hol is vagyok. Elvigyorodtam gonoszkásan. Máris rengeteg terv fordult meg a fejemben. Egyébként jártam itt párszor, állítólag a legjobb ruhákat itt árulják. Tavaly, mikor a párizsi divatban a sötétkék egy bizonyos ritka árnyalata megjelent, ide tértem be ruhatár felújításra. Valami furcsa nevű eladó szolgált ki és azt mondta egy kasmír pulóverre, hogy a ház ajándéka. Nagyjából ennyi maradt meg a helyből, azon kívül, hogy egyébként pezsgővel is megitatják az embert, ha elég befolyásosnak találják és én az voltam.
Hirtelen elgondolkodtam, hogy piálás helyett inkább vásárolnom kéne bánatomban. Ha minden jól megy, még az eladókat is sikerülhet egy kicsit ugráltatnom, addig míg kellően rosszul nem érzik magukat. Aztán hirtelen rám tört a csuklás. Éreztem, hogy a számból töménytelen alkoholszag árad… hát azért talán nem éppen egy ilyen nívós helyre kellett volna részegségemben betévedni. Még jól jöhet, hogy valaki kikeresi a nekem való ruhát, rendesen bánik velem. Meghát az akadémián sem értékelték volna, ha majd arról cikkeznek, hogy alkoholista vagyok. Nem vagyok az, csak haragszom Holdenre… vagy mindkettő. Tök mindegy.
– Mr. Belot! – szólított meg az eladó, miközben hátrálni kezdtem. Nem tudom, miért talán ösztönös volt, pedig én aztán nem vagyok az a menekülős fajta. Nem, sőt az igazat megvallva úgy gondoltam, hogy a legtöbb dologhoz jogom van. Mégis neki ütköztem valaminek és ahogy oldalra fordítottam a fejemet meg is pillantottam a habot a vállamon.
– Ezt nem hiszem el! Ez a pulóver többet ér, mint ez az egész kóceráj! – szakadt ki belőlem a lehető legőszintébb hisztis felháborodás. Aztán az eladó felé pillantottam, hogy villámokat szórjak a szememmel. – Ez tűrhetetlen!– Tettem hozzá aztán.
– Nagyon sajnálom Mr. Belot! Kérem üljön le ide és maga is Miss Hardy, máris hozunk egy pohárka pezsgőt és néhány kényelmes ruhadarabot, amit felpróbálhatnak. – Egy kanapéra mutatott, ami igazából eléggé kellemesnek tűnt. Jól esett volna leülni az egész délelőttős bolyongás után. Szóval, amennyire kecsesen jelenleg tudtam mozogni, odatámolyogtam a kanapéhoz és leültem.
Naplózva


Serena Hardy
Minisztérium
***


§ Who cares if one more light goes out? §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 27. - 16:40:57 »
+1

Don't wanna see all the things I've seen
I'm dying, I'm dying


Mr. Mikhail Belot
(2001. május 14.)


A habos sütemény a kezembe szinte égeti az ujjam. De nem szabad visszautasítani, igaz? Hiszen nem menekülhetek. A menekülés minden opciója kizárt. Valahogy elhalt bennem, és egészen biztos vagyok abban, hogy ha valaki esetleg meg akarna erőszakolni is, lánraverve fogvatartana apám szava. Nem menekülhetsz. Az ő szava pedig törvény, és a törvény megszegése büntetést von maga után. Én meg gyűlölöm, ha megbüntetnek.
Nem hiszek a szerencsében, a sorsban, mert az életet nem irányíthatja így semmi. EMberek döntése az ami befolyásolja az egyes találkozások kimenetelét, nem pedig a sors. De mégis valahol egy emberi elhalt kis énem, a szívem mélyén fuldokló döglött madártetem halkan sóhajt fel, amikor berobban a férfi a ruhaboltba, és ez pedig elég alkalom arra, hogy megszabaduljak a kezemben tartott süteménytől, így visszateszem a tálcára, míg a hölgy rá figyel.
Aztán a férfra valahogy felkenődött egy sütemény, és nem is tudm ki érezte a jelenetet kellemetlenebbnek. A nő, vagy én.
– Ezt nem hiszem el! Ez a pulóver többet ér, mint ez az egész kóceráj! Ez tűrhetetlen!
A szemem a plafonra emelem. Varázslók vagyunk, miért háborodik fel mindeki egy kis kencén a ruhán? Összefonom magam előtt a karomat, de egyelőre nem szólok bele a vitába. Miért is tenném? Semmilyen jogom nincsen közbeavatkozni.
– Nagyon sajnálom Mr. Belot! Kérem üljön le ide és maga is Miss Hardy, máris hozunk egy pohárka pezsgőt és néhány kényelmes ruhadarabot, amit felpróbálhatnak.
Ó, szóval ő lenne az a híres Mr. Belot, akiről az anyám annyit áradozik? Nem tudok olyan lenyűgöző pillantást vetni rá, úhy ahogy minden jel szerint egy normális ember tenné. Ó, de hiszen te nem vagy ember, Diana. Sokkal inkább volt ez  aférfi megkeseredett, mintsem egy olyas valaki aki élvezi azt hogy híres. A mozgása darabos, mégha igyekszik ezt leplezni. A tekintetem a lábára siklik, ahogy a kanapéhoz igekzsik. Milyen sajnálatos, hogy egy táncos lába az élete, és ha az kellően megsérül, már javíthatatlan. Magam sem értem miért, de inkább szánni tudom őt, mégha ezt az arcomra nem is engedem kiülni. Azonban követem és leülök mellé, egy másik kanapéra.
Azt a kérdést, hogy jól van, Mr. Belot, felesleges feltenni, és olyan ostiba nem vavgyok, hogy ne lássam, nincsen jól.
- Ha megengedi, Mr. Belot, leszedném a foltot a ruhájáról - veszem elő az indás, rózsás pálcámat, majd igyekszem megtisztítani a drágának mondott öltözékét. A tisztítómágia talán már túlságosan is hozzám nőtt, anyám beteges mániája révén, hogy a lehető legkiemelkedőbb feleség legyek, aki képes tisztaságot és rendet tartani. - Kész is, remélem ezzel kicist javítottam a hangulatán - eresztek meg felé egy finom mosolyt. - Hogy van a lába? - csúszik ki a kérdés a számon, de ez talán még nem olyan bugyuta kérdés, mint amit alegtöbb nő feltenne egy ilyen helyzetben. De néha irigykedem az ostobaságukra is. Amiért olyan naivan őszinté ostobák. Én meg csak létezem, de nem élek. Létezem a szabályok a törvény vaskos marka alatt, mint egy gép.
Kis idővel később belép a nő, pezsgős tálcát lebegtetve maga után, amivel megkíválja a férfit.
- Parancsoljon, Mr. Belot. Miss Hardy, ezeket a ruhákat találtam önnek, ha óhajtja segítek a felpróbálásukan - én meg a ruhára emelem a tekintetemet, és igyekszem elnyomni magamban az undort. Gépies módon felkszálódok, és az egyiket leemelve a nő karjáról elvonulok a próbafülke felé.
Amint felpróbáltam kilépek és nézem magam a tükörben. És nem tetszik. Mert híztam. És anya ezt észre fogja venni. És megint addig hánytat, míg véres nem lesz a mosdókagyló. Legszívesebben belefolytanám magam ebbe a habos-babos ruhakölteménybe. Aztán egyszer csak megpillantok egy vérvörös foltot a ruha derekánál, mire ösztönösen odakapok.
- Merlinre Miss, megsérült? - rohan felém az eladó, de én csak megrázom a fejem. A vörös folt pedig csak terjed. És akkor, mintha valami megakadt lemezt valaki feltenne a fejemben egyre csak kattog és kattog.
Vér tapad a kezedhez, vér tapad a kezedhez, mert megöltél, megöltél.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 15. - 02:01:38
Az oldal 0.096 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.