+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Abszol út
| | | |-+  Café Fulvio
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Café Fulvio  (Megtekintve 140 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 12. - 10:36:05 »
+1




A Café Fulvio az Abszol út vége felé elbújt, mediterrán berendezésű, kellemes kis étterem. Családi ebédek, baráti beszélgetések, vidám randevúk számára kiváló, de egy nagyobb bevásárlás után is be lehet térni egy kávéra. A kilátás gyönyörű, a vendégek nyáron a smaragdzöld vidéket, télen a hófehér lankákat figyelhetik a nagy ablakokon keresztül. Nevét tulajdonosáról, az olasz származású Fulvio úrról kapta.
Naplózva

Hana Tachibana
Tanár
*****


löttykeverő; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 09. 08. - 22:20:15 »
+1

Vajon el tudom engedni?..
ongaku

Esmé-san
2000. 09. 05.
dressu





Az első  hét nem volt olyan kimerítő, mint amilyenre számítottam. Szerencsére most a hétvégén van is egy kis szabadidőm, hogy még egyszer egy kicsit kikapcsolódjak, utána már aligha lesz erre alkalmam. De most úgy érzem, ez az alkalom arra is jó, hogy kibezséljek magamból némi feszültséget, némi fájdalmat. Túl sokszor jut eszembe Shouta. Túl sokszor gondolok arra, hogy jobb lenne, ha nem lennék itt. Most lenne elsős. És ennek a tudata nagyon fáj.
Nem teljesen a lelkikiborulás szándékával hívom meg Esmé-sant az Abszol úti kis étterembe. Mivel utólag még be kell szereznem magamnak néhány hozzávalót a bájitalokhoz, így eszembe jutott, hogy találkozhatnánk ott.
Szeretem az Abszol út nyüzsgő forgatagát, az emberek egymás mögött nyomorgó sokaságát. Sokkal rosszabbul érezném volna magam, ha olyan magányos sötét utcákon kell egyedül kóborolnom. Először betérek az egyik boltba, és beszerzem a békanyálkát, halkönnyet és az óriásnő szakállát, amik rendkívül ritkák, és már nagyon régen megrendeltem őket, nagyjából másfél éve, de szerencsére még az én életembe megjöttek. Így már hozzá tudok látni ez egyik legújabb bájitalomhoz, ami egy erős ellenméregnek készül.
Végül a megrakott hozzávalókkal együtt elszambázom a baglyos obaa-san mellett, és kikerülök néhány kóborló boszorkányt, akik a talárszabászat felé masíroznak.
Kellemes nyári idő van és szokatlanul ragyogóan süt a nap is, így egy elegáns ruhát öltöttem magamra és egy talán túságosan is nem boszorkányhoz illő magassarkút. De én kedvelem ezeket a cipőket,lévén, hogy alacsony is vagyok, így pedig talán ad nekem némi méltóságot. Szerettem kihangsúlyozni, hogy még minden rossz dolog ellenére is nő vagyok. Egy olyan nő, akit nem lehet csak úgy megkapni, és aki nem veti alá magát sosem egyetlen egy férfi uralkodó akaratának. És ez látszik is rajtam.
Ehogy a kis étteremhez érek elmosolyodom. NAgyon bájos étterem nyílt az Abszol úton, és elsőre megkedveltem, az aranyos mediterrán kinézetével. Úgy hírlik, hogy isteni finom a kávéjuk, és nekem pontosan erre van szükségem. Egy jó nagy adag erőteljes kávéra.
be is masírozok, és meghökkenek, hogy milyen sokan vannak még most is idebent. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy egy picit távolabb eső helyet keressek, ami sze előtt van, de azért nem takarnak el a fejek, és Esmé-san is láthat ha megérkezik. Az ablak mellett találtam egy helyet, ami roppantul megörvendeztetett, imádom a nagy világos ablakokat, ami még most is csodálatosan szép smaragdzöld tájat mutat, ha kinézek. Mintha egy pusztaságban lennénk. Teljesen megmelengeti a lelkem. Míg várom Esmé-sant, rendelek magamnak egy nagy bögre melange-t, amit élvezettel kortyolgatok, miközben az olaszos zenét és az emberek csevegését hallgatom.
Aztán meglátom, ahogy Esmé-san benyit és észrevesz. Megvárom, míg felém ér, én pedig felállok és szorosan magamhoz ölelem.
- De jó, hogy tudtunk találkozni! - mondom mosolyogva, majd ha leül én is leülök vele együtt.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 09. 11. - 20:33:13 »
+1




Hana Tachibana
2000. szeptember 5.


          Nagyon örülök neki, hogy a jól sikerült nyári kirándulás után Hana beszélni akar velem. Nem tudom, hogy miről lehet szó, de nagyon komolynak tűnt a levele. Talán nem jól alakulnak a dolgok a Roxfortban? Máris feladta volna? Azért nem gondoltam, hogy lehet ennyire kiborító valami, amit pedig szeret csinálni az ember? Legalábbis úgy láttam, hogy Hana szereti csinálni, velünk is nagyon türelmes volt Japánban.
          Most a kiadóból szabadulok el az ebédszünet idejére. Megígértem Ginevrának, hogy többet leszek otthon, de van, amit én se tudok otthon megoldani, ahogy ő sem. Szóval örülök neki, hogy sikerült ezt a kis időt elszabadulnom. Sietek is az utcán végig, de aztán egyik pillanatról a másikra megindul alattam a föld, és elkezdek ugrálni. Mármint szerintem inkább pattogni, és nem én vagyok egyedül ezzel, hanem mindenki, aki belép az utca ezen szakaszára. Ezt csak nem a Szeszély okozza? Most már igazán megfejthetnék a titkát, mert kezd elegem lenni belőle.
          Ahogy megindul, úgy el is múlik, én pedig mehetek tovább az utcán, teljesen kimelegedve. Szerencsére ezt egyik rokonom se látta, mert a végén még elszégyelném magam. Viszont biztos vagyok benne, hogy ennek a kis közjátéknak köszönhetően el fogok késni. Valahonnan mindenképpen.
          Mindig láttam ezt az éttermet, de eddig még nem jöttem be egyszer sem. Van olyan, amit egyszer el kell kezdeni, és ennek úgy tűnik ma jött el a napja. Belépek a kis helyiségbe, ahol azonnal magával ragad a hangulata az étteremnek. A pult felől felém biccentenek, de én nem oda megyek, hanem észreveszem Hanát, így őt veszem célba. Pár lépéssel át lehet suhanni a helyiségen, így nem meglepő, hogy hamar oda is érek. Mikor feláll, hogy megöleljen, én is így teszek; megölelem.
          - Szia! Úgy örülök, hogy sikerült elszabadulnom. Már vártam ezt a találkozást.
          A pincér felé intek, majd kérek egy buborékos ásványvizet. Kérnék én mást is, csak miután innen elmegyek az mégis csak munkaidő lesz. Vágjunk is bele akkor a közepébe kicsit.
          - Ne haragudj, hogy így izzadok, de lecsapott az utcára a szeszély, volt egy rész, ahol mindenki ugrált.
          Mondjuk így utólag azért vicces volt. Másrészt viszont nem tudom más is így gondolja-e. Szerencsénk volt, hogy nem valami komolyabb dolog történt. Mondjuk random tehenek esnek az égből.
          - Hogy boldogulsz a Roxfortban?
          Rámosolygom a pincérre, miután kihozza a vizemet, majd minden figyelmem Hanának szentelem. Biztos vagyok benne, hogy fontos lehet, amit mondani akar, és ha igazam van és ilyen rövid ismertség után megteszi ezt a gesztust felém, akkor külön hálás leszek érte.

Naplózva


Hana Tachibana
Tanár
*****


löttykeverő; A Hollóhát házvezetője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 09. 30. - 20:24:44 »
+1

Vajon el tudom engedni?..
ongaku

Esmé-san
2000. 09. 05.
dressu





Az egyre közeledő halálának az évfordulója, vagy a közelgő borús, esős évszak visel-e meg nem tudom. Minden esetre össze vagyok zavarodva mindenestől. Azt hiszem akartalanul is meghódítottam két férfi szívét, de nem akarok fájdalmat okozni egyiküknek sem. És legbelül még én is félek ettől az egésztől. AHogy közelebb kerülök hozzájuk annél gyakrabban jut eszembe minden, amit rég el akartam felejteni, de túl fájdalmas volt az emlékezés is és a felejtés is. De Esmé-sant meglátva valamiért minidg ráül az emberre egy kedves derű.
- Szia! Úgy örülök, hogy sikerült elszabadulnom. Már vártam ezt a találkozást.
- Konnichiwa, ennek én is örülök, Esmé-san. Milyen a munka mostanában? - kérdezem mosolyogva, miközben újra leülünk. Nagyon szerettem a minidg is a művészeteket, a szüleim így neveltek, és anyám is nagy hatással volt rám.
- Egyszer nagyon szívesen megnézném a képeidet - teszem hozzá elmerengve.
- Ne haragudj, hogy így izzadok, de lecsapott az utcára a szeszély, volt egy rész, ahol mindenki ugrált.
Erre elnevetem magam, mert nagyon mókásnak tűnt elképzelni, miről is maradtam le az imént.
- Bizonyára a Szeszély volt. Willow-sannal is megtérfált minket, de elmésen úrrá lett a helyzeten - mondom mosolyogva.
Kíváncsi vagyok mi is ez a Szeszély igazából, de a jelek szerint elég sok mindenkit az őrületbe kerget. Én eddig nem nagyon találkoztam vele, mondjuk egy ideig nem is a varázslótársadalomban mozogtam, hanem tanérnőként a muglik között. Ott meg ugye nem sok természetfeletti történik.
- Hogy boldogulsz a Roxfortban? - hangzik Esmé kérdése, én pedig nagyot sóhajtok.
- Szeretem. Szeretem, mert azt taníthatom, amihez értek. Annyi idő téblábolás és tengődés után végre kicsit úgy érzem megtaláltam a helyem. De tudod... Kicsit mégis megbántam. Ne érts félre jó nekem ott. Azt hittem elég erős leszek hozzá. Azt hittem ez a munka segít elfelejteni... Vagy csak könnyebbé teszi az emlékét. De egyre jobban és jobban beletaszít oda, ahonnan ki akartam volna szabadulni.
Nagyot sóhajtok és iszok egyet a kávémból.
- Tudod, ezt még aligha nem mondtam senkinek, de volt egy kisfiam... Idén lenne elsős a Roxfortban. És így nagyon nehéz tanítani.
Nem tudnám leírni szavakkal, milyen érzés végre valakinek ezt kimondani. Milyen érzés szóban kimondani, hogy "volt" egy fiam. A kimondott szó súlyától ez az egész visszafordíthatatlanná válik. Elmúlt, és nem lesz többé. Amíg nem modtam ki hangosan, talán még reménykedtem, hogy álom, hogy ha nem fogadom el meg sem történt. De azt hiszem itt az ideje elkezdeni ezen a valóságban is túltenni magam. Elveszett lettem, és reménytelen, letört és kétségbeesett, szerettem volna kimondatlanná tenni, amit mondtam, de aztán beláttam, hogy ez nem így működik. Fel kel nőnöm. És el kell engednem.
Kicsit csendben üldögélek, és várom, hogy Esmé-san mit mond, tesz vagy reagál. Kis idő elteltével újra megszólalok, bár igyekszem méltóságteljes lenni, ésnem engedem, hogy elsírjam magam. Nem azt nem szabad, nem illik. Mégis csak a szüleim lánya vagyok.
- És ezzel kapcsolatban vannak dolgok, amik mérhetetlenül elbizonytalanítanak. Hogy helyesen tettem-e azt, amit tettem. Nem is tudja rajtam kívül szinte senki sem. Ez egy nagyon nehéz kereszt. Eddig nem gondoltam bele, végig elnyomtam magamban, hiszen nem gondoltam rá, mi lett utána, hogy a fiam meghalt. De annyi év után eszembe jut. Egyre többször és többször. És a végletekig kísért - temetem az arcomat a kezembe, hogy összeszedjem magam.
- Gomene, Esmé-san. Nem kellene ezekkel téged terhelnem. Nem szeretnék gondot okozni ezzel.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 10. 13. - 14:18:43 »
+1




Hana Tachibana
2000. szeptember 5.


          Miután sikerül kicsit megnyugtatnom magam, már csak egy pohárka italra vágyom. Lehuppanok a székre, a holmimat magam mellé teszem, és már rendelem is az italomat.
          - A munka hol jobb, hol kevésbé. De talán ennek az én szeszélyem az oka. Ha kevésbé szeretnék dolgozni, akkor nehezebben is megy.
          Nem hiszem, hogy csak én lennék így vele. Valószínűleg mindenki, akinek munkája van. Én viszont azért dolgozom, hogy később ne kelljen a kiadóban dolgoznom, csak akkor, ha felkérnek. Ahhoz viszont nagyon sokat kell még fejlődnöm és híresebbnek lennem, hogy az dolgozzon helyettem, meg a képeim. Szóval az még nagyon messze van, ha egyáltalán elérek addig. Most még nagyon az elején tartok ennek a folyamatnak. Bár, Elliot megvalósította már egyik álmomat, azzal elérte, hogy újat keressek magamnak.
          - Milyen volt a nagybátyám? – kérdem, mert minden részlet érdekel. – Mesélj róla, még nem láttam akció közben.
          Ezt most értem arra, hogy nem láttam még udvarolni, és nem láttam még varázshasználat közben sem. Ritkán találkozunk, akkor pedig leginkább a magánéletünkről beszélünk. Apróságokról, egy kávé mellett, de legutóbb még nyáron a Három Seprűben találkoztunk, azóta pedig maximum bagollyal írtunk egymásnak. Ő sem ért rá, és én sem értem rá, de lassan ideje lesz meglátogatni az iskolában őt. Tőle is hallani akarom a részleteket. Vajon ugyanazt gondolja, mint Hana?
          De most visszatérve barátnőmre. Örülök, hogy jól érzi magát az iskolában. Nem mondom, hogy ennek köze van Willow-hoz is, de reménykedem benne. A beszélgetés aztán egy kicsit sötétebb téma felé terelődik. Először nem is tudom, hogy mit akar mondani nekem. Nem azt mondom, hogy nem fogom fel a jelentését a szavaknak, de valami hasonlóról lehet szó. Biccentek egyet a pincérnek, ahogy lerakja az italom az asztalra, majd iszok is egyet belőle.
          - Hana, most miről beszélsz?
          Megrémítenek a szavai, bár nem hiszem, hogy nagyon nagy szörnyűségre kéne gondolnom. Talán van valami a háttérben, amiről fogalmam sincs. A Szeszély már nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megtámadja az embereket?
          - Ha nem jó a Roxfort, akkor hagyd ott. Minerva biztos megértené, ha megfelelő indokkal állsz elő.
          Mondjuk biztos nem örülne neki, ha egy hónap után le kéne cserélnie az egyik tanárját, de nem hiszem, hogy komoly gondot okozna neki elengedni Hanát. A történet folytatása azonban nem úgy halad, ahogy arra gondoltam. Hirtelen ledermedek. Soha nem gondoltam erre, pedig annyira egyértelmű. Hana elég idős ahhoz, hogy gyereke lehessen. Már én is érzem a késztetést rá, főleg családi nyomásra, ez is igaz.
          - Hana…
          Átülök a hozzá közelebb eső székre, a táskám, így oda kerül, ahol eddig ültem, majd megfogom a kezét és igyekszem a szemébe nézni. Úgy érzem, ez nem csak egy egyszerű tényközlés, hanem valamilyen szinten segítségkérés is. Ismerem ezt az érzést, és akkor én rosszul döntöttem, nem engedhetem meg neki, hogy ő is a rossz döntést válassza. Muszáj lesz beszéltetnem, és addig nem elengedni innen, amíg meg nem könnyebbül.
          - Sajnálom, biztos csodálatos gyerek volt. Szabad tudnom, hogyan halt meg? Beteg volt?
          Nem akarok arra gondolni, hogy esetleg a háborúban, vagy más erőszakos cselekedet hatására vesztette őt el. Maga a tény is szörnyű önmagában, hát még így. Végül mikor látom, hogy már nagyon nehezen tartja magát, akkor teljesen közel húzom hozzá a székem és megölelem. Egy hatalmas gát van benne, amit át kell szakítani, és ezt a legkönnyebben a sírással lehet elérni.
          - Hagyd folyni őket. Hana, akármi is történt, akkor ott jónak láttad megtenni, ne hibáztasd magad. Mondd el nekem. Segítek cipelni azt a keresztet, segítek bármiben, amiben tudok.
          Kicsit eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Ha nagyon komoly bajról van szó, akkor nem is biztos, hogy velem kell megbeszélnie. De vajon ilyen állapotban tudná kérni Willow segítségét?

          - Mi történt miután meghalt a fiad?

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 21. - 14:26:10
Az oldal 0.041 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.