+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  A nagy alkudozás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A nagy alkudozás  (Megtekintve 83 alkalommal)

Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 01. 06. - 12:05:21 »
0

Isztambul - Nagy bazár





A keleti kézműves áruk, illatok és kelmék különleges világával csábít a Nagy  Bazár,
mely a világ legnagyobb ilyen jellegű intézménye. Már maga az épület is varázslatos;
a hatvan fedett utcácskára tagolódó épületkomplexum csaknem ötezer üzletet rejt,
melyekben ékszereket, aranyat, antik bútorokat, szőnyeget, bőrárut és ruhaneműt,
kerámiákat, és fűszereket kínálnak áru fajtánként csoportosítva.

Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 01. 06. - 21:42:39 »
+1





          Majd megőrültem örömömben, mikor Elliot beleegyezett, hogy menjünk el Isztambulba. Mióta nyáron voltam Miron szüleinél Izraelben és láttam azt a környéket, mintha beleszerettem volna. Annyira más, annyira gyönyörű volt, hogy jobban körbe akartam járni. Bevallom, valahol számítottam rá, hogy Nat is jönni fog, hiszen így láthatná a szüleit. Talán ők is könnyebben ugranak át egy másik országba, mint egy fél világot megkerülve. Nem mintha varázslók révén ez olyan nagy probléma lenne.
          Eddig megpróbáltam elrángatni különböző nevezetességekhez és a tengerpartra is, de nem nagyon jártam sikerrel. Hiába, van ami sohasem változik. Nekem viszont jót tesz a kikapcsolódás. Pont az út miatt igyekeztem hamar letudni a vizsgáim, amik nem sikerültek. Egy még visszavan, de azzal könnyen megleszek, ha hazamentünk. Mennyire fogom sajnálni, ha itt kell hagyni ezt a várost, és mégis honvágyam van.
          A mai napra a Nagy Bazár van tervben. Már láttam kicsit a környékét, ahogy járkáltunk és félek tőle, hogy el fogok veszni, de muszáj idejönnöm. Állítólag sok áru található meg itt, talán találok néhány különleges festéket, vagy valamilyen eszközt, ami igazán feldobja a képeimet. És akkor még a varázslóknál nem is voltunk, itt annyi minden látnivaló van. Bár, Reginald azt mondta, hogy majd el fognak adni vagy meg fognak venni valami két tehénért, meg öt tevéért. Nem hittem neki. Eddig nem is következett be.
          Igyekszem nem elveszteni Elliotot, de a sok varázstalan között ez nagyon nehezen megy. Pedig ő elég magas, ki kéne tűnnie, de egy pillanat alatt képes felszívódni az embertömegben. Én pedig igyekszem őt lesni, de úgy nem tudok nézelődni. Sóhajtok egyet, majd elkiáltom magam.
          - Elliot, én most megállok itt.
          Mutatni éppen nem tudok az árus felé, de talán a hangom alapján be tud azonosítani, hogy hol vagyok. Nem értem, hogy miért szeretik ennyien ezt a helyet, ha ilyen sokan vannak itt. Persze, az árusoknak ez jó, hiszen képesek nagy forgalmat lebonyolítani.
          A bolt, ahova betérek, ruhákat árul. Nem sokban különbözik azoktól, amiket eddig láttam, de most sikerül csak megállnom. Fel is próbálok néhányat, majd fizetek és távozom. Persze, nem a sajátomban, hanem az egyik rajtam marad. Így kicsit elvegyülök a helyiekkel. Kíváncsi vagyok mit fog szólni majd a mecénásom, ha meglát. El is mosolyodok a gondolatra, majd a tekintetemmel keresni kezdem. Nem sokkal később meg is találom.
          - Na, milyen?
          Körbefordulok párszor, majd én úgy érzem, csillogó szemekkel nézek rá. Számít a véleménye, de ha azt mondaná, hogy nagyon rosszul áll, akkor sem fogom lecserélni. Nekem kényelmes így, és talán nem fognak eladni, ha ennyire hasonlítok a helyiekre. Átkozom a napot, mikor ezt az egészet elmondtam Reginaldnak. Nem tudtam kiverni azóta se a fejemből, pedig azt mondta, hogy viccelt csak.
          - Mit szólnál, ha vinnénk haza néhány fűszert. Nat is biztos örülne a kuriózumoknak.
          El is rángatom a fűszeres bazár felé, hogy válasszunk néhányat, de hamar rájövök, hogy hiába van kiírva, nem sokat értek belőle. Az őseink miért nem találtak fel olyan bűbájokat, ahol az idegen nyelvet lehet lefordítani csak a bűbáj hatására? Ha másként nem legalább írásban. Újabb sóhaj következik, majd elkezdek érdeklődni a különböző színű ételízesítők után. Szerencsére az eladó érti a nyelvemet, így nem kell sok, hogy itt is felpakoljunk egy keveset. Már két szatyor van a kezemben, és remélem, lesz még egy. Mert egy olyan boltot még mindenképp szeretnék találni, ahol a festéshez vehetek hozzávalókat.
          Nem sokkal később meg is találom, de ide megint egyedül szeretnék bemenni, főleg mert egyre nagyobb a tömeg, és így is úgyis elvesztenénk egymást Elliottal.
          - Sietek, ígérem, de itt muszáj körbenéznem.
          A bolt egy festményeket és szobrokat áruló hely, de egy része kellékeket is árul. Amolyan mini galéria és művészellátó egyben. Bevetem magam a boltba és majdnem szó szerint, kezdenek olyan sokan lenni. Köszönök az eladónak, majd meg is indulok az én részem felé. A rész felé, ahol legalább annyi időt el tudok tölteni, mint a könyvesboltban, és legalább olyan döntésképtelen tudok lenni, mint egy cukorkásnál. Mondhatni, én itt vagyok lerakva, mint egy gyerek a gyerekmegőrzőben. Ha valaki itt hagy, biztos lehet benne, hogy egy óra múlva is itt leszek.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 01. 08. - 16:37:59 »
+1

A NAGY ALKUDOZÁS


ESMÉ
2000. január

.outfit.

Nem neked való ez a forgatag, O’Mara… nagyon nem… Egy sóhajtás hagyta el az ajkaimat, ahogy a korábban szerzett kis csomagra vándorolt a tekintetem. Esmé beszélt rá végül is arra, hogy válasszak pár különlegesebb fűszert otthonra. Nem, mintha tukmálta volna, csupán finoman megjegyezte: „Nat is biztos örülne a kuriózumoknak.” Sajnos ebben igaza volt, mert még ha engem nem is dobott fel különösebben a közelgő étkezés lehetősége, hát Nathanielt mindenképpen. Ismertem már az ízlését, valami minél erősebb szagú vagy gusztustalanabb, annál jobban érdekli… és furcsa módon a végén mindig rám próbálja tukmálni.
Valamiért zavart a tömeg, máskor olyan könnyen elvegyültem közöttük, olyan könnyen akasztottam kapcsoltam ki egy karkötő aprócska csatját, míg a tulajdonos nem figyelt. Akkor, ott Isztambul Nagy bazárában még is rettegés fogott el… mintha már minden porcikám arra koncentrálna, hogy mikor bukkan elő valaki aki meg akar ölni vagy éppen, aki felismer valamelyik átkozott címlapról, hogy aztán Natról fagasson. Egyre többen jegyezték meg az arcomat s mintha ez az ünnepek közeledtével csak tovább nőtt volna. Nem akartam én is egy sztárocska lenni, az én nagy íróm árnyékában. Csak egy arctalan valakit akartam mutatni magamból, aki bárkit kinyír, ha hozzá merészel érni a párjához.
Nyugi, Elliot, nyugi! Nézd mennyi szép csillogó… értéktelen kacat… – súgta a hang, ahogy tekintetemmel megpróbáltam az árusok és a kis üzletek portékáit szemügyre venni. Magamnak még nem loptam semmit, csak Natnak vásároltam fűszereket, na meg végig néztem, ahogy Esmé bemegy egy ruhaboltba. Reménykedtem benne, hogy szegény lány nem hiszi, hogy nem érzem jól magam. A szívem mélyén imádtam ezt a helyet, volt benne annyi káosz, mint bennem mégis iszonyú szórakoztató volt az egész – arról nem is beszélve, hogy olyan édes süteményeket, még sehol sem ettem korábban, mint Isztambulban.
Sietek, ígérem, de itt muszáj körbenéznem.
Elmosolyodtam. Vicces volt, hogy Esmé milyen könnyen belesimult ennek a helynek a ritmusába. Ezért hát megálltam én is.
Menj csak – bólintottam. Nem akartam elrontani az ő hangulatát. Elég volt, hogy én fürkésztem a tömeget olyan merven, mint egy vadászkopó, aki támadásra kész. – Idekint megvárlak, édes!
Az utolsó szót direkt megnyomtam, ugyanis pont elhaladt mellettünk egy csoport suhanc, akik nem voltak szégyenlősek. Alaposan megbámulták Esmét. Figyelt, ahogy eltűnik az üzletben, sejtve, hogy ez nem lesz egy rövid menet. Aztán csak állta, mint egy szerencsétlen, hagyva, hogy elhaladjanak mellettem újabb és újabb emberek. Néhányan meg is löktek. Ez nem nagyon érdekelt, hiszen jobban lefoglaltak a keserű kis gondolatok, na meg a szalag különös lüktetése. Tudtam, hogy megérezte megint a gyengeségem. Na lopj el szépen valamit! Ne állj itt, mint egy szerencsétlen! – mordult rám a hang.
Közelebb léptem az egyik árushoz, aki értékesnek tűnő ékszerekkel kereskedett. Túl csicsásak, túl nagyok voltak egy európai ember ízlésének, mégis illet ennek a helynek a színességéhez. Alig, hogy odaléptem, máris rám tapadt az eladónő. Végig cirógatott a karomon, ahogy a közelembe húzott egy szépséges nyakláncot… és pont ebben a percben, mint éreztem volna valamit… gyenge kis lüktetést talán… ki tudja… de ott volt. Határozottan ott cirógatott végig az arcomon és azt súgta: „kapj el, ha tudsz!” Varázstárgynak kellett a közelben lennie.
Honnan jöttél, uram? – kérdezte tört angollal az eladó. – Mostanában nagyon sok az ázsiai látogató…
Megköszörültem a torkomat, aztán intettem, hogy nem kell az a nyaklánc. Az a valami kellett, amit éreztem, de nem láttam sehol. Furcsa, őrjítő érzés volt ez. Tekintetemet végig futtattam megint az észereket, ám egyik sem annak tűnt, amit én keresek. Drágának látszottak, de valójában ócska csecsebecsék voltak. Az ember az ilyesmit kiszúrja egy idő után.
Valami különlegességet keresek. – Válaszoltam, elnyomva még mindig a gonosz kis hangot. Vedd el! Vedd el! Ezt suttogta folyamatosan, ahogy lenéztem egy pár fülbevalóra vagy egy karkötőre.
Ó, van különlegességem is, de az nagyon drága! – Jelentette, majd lehajolt a pult alá.
Valami kis csomagot vett elő, vörös bársony lehetett. Széthajtotta és a szemem elé tárult a kopott, régies, aranyozott csillogás és az a lüktetés… Tudtam, hogy ez az, amit addig csak éreztem. Egy lámpás. Egy igazi arab lámpás, egy jó kis átokkal. Alig vártam, hogy a kezeim közé vehessem.
Ezt elviszem. – mondtam és már nyúltam is a zsebembe, közben ellenőriztem, hogy Esmé esetleg végzett-e már.
Nat bőven adott pénzt erre a kis kiruccanásra… nem gondoltam volna, hogy ilyesmire verem majd el a jórészét. Jó, meg egy jó adag ékszer is landolt zsebemben, míg a nő lehajolt, így azért bevételre is tettem szert. A mugli mániás varázslók kapkodni fognak értük.

Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 10. - 23:08:05 »
+1





          Alig léptünk be a bazár területére és már leköltöttem egy rakás pénzt. Lassan felélem minden tartalékom, és hiába lakik velem Shirley, a végén még miattam maradunk el a számlákkal. Néha úgy érzem, túl elhamarkodott volt a lakás cseréje, még akkor is, ha valójában nagyon is imádom a házat, amiben lakok. De még ha ezeket is beleszámítom, akkor is megéri az utazás is. Ki kellett kapcsolódnom abból a környezetből kicsit, és talán Elliotnak is. Itt nem kell attól tartania, hogy valamelyik bazár mögül előugrik valaki, hogy az életére tőrjenek, és biztos csak úgy jött el otthonról, hogy tudta, Nat is biztonságban van. Ahogy Danielék. Lassan kezd ez az egész arra hasonlítani, mintha a maffia elől kéne menekülnünk.
          De most nem akarok ezzel foglalkozni. Sikerül bevetnem magam egy művészellátóba egy röpke torpanás után, amit Elliot okoz azzal, ahogy hív. Végül elmosolyodom, és egy kacsintás után már a boltban is vagyok. Hihetetlen az a színkavalkád, ami a boltban fogad. Hirtelen nem is tudom, melyik irányba nézzek, mindegyikből kéne legalább egy. De nekem valami különleges kell, nem azok a hétköznapiak, amiket a legtöbb vevő meg tud venni, mert a gyereknek otthonra kell festék. Az eladóhoz fordulok hát egy kis segítség miatt.
          - Valami különlegességet keresek. Ritkaságot.
          Remélem, megérti, amit mondani akarok, mert az itt lévő eladók eléggé törik a nyelvet. Az eladó végigmér egy kicsit, majd elmosolyodik. Nem tetszik a mosolya, és nem csak azért, mert hiányzik két foga, amitől még simlisnek is tűnik. Úgy érzem, vagy át akar majd verni, vagy valamilyen hátsó gondolata van. Talán kellett volna húznom egy gyűrűt, és legalább úgy tenni, mintha egy pár lennénk Elliottal.
          Végül elvezet a bolt egy olyan részébe, ami már nem látható kintről. Mielőtt még odamennék, azért kinézek, de nem látom őt. Nem meglepő a sok ember között és a sok áru is eléggé kitakarja a látképet. Egy sóhaj után mégis belépek a boltnak a rejtett részébe. Ott mintha egy másik színes világ tárulna elém.
          - Abból kérek – mutatok egy ezüstszínű, szatén festékre.
          Nem tudom, hogyan hozták össze a kettőt, de az biztos, hogy megcsinálták. A következő egy türkizes, aztán egy lilás, de mintha mindegyik másik anyagból lenne, nem pusztán festékek. Hihetetlen, hogy a varázstalanok ilyenekre is képesek. Vagy ezek varázslók által kreált festékek, csak mugliknak is árulják? Lehet nem ártana majd megnézetnem valakivel, hogy tényleg biztonságosak-e. Nem aztán egyik este lemászik a festményről és megpróbál majd megölni. Nem, ilyenre még gondolni sem akarok.
          Kifizetem a három festéket, majd mosolyogva megyek kifelé az üzletből. Elliotot viszont még így sem látom. Nem hiszem, hogy olyan lassú lettem volna, hogy itt hagyjon, szóval benézek a környező üzletekbe, amíg meg nem találom az egyik ékszerboltban. Valamire nagyon figyelt, az eladónak pedig csillogott a szeme. Van egy olyan érzésem, hogy Elliotnak is, csak neki teljesen másért.
          Sóhajtok egyet, majd belépek. Kíváncsi vagyok, mit talált magának.
          - Jó napot!
          Odalépek a pulthoz én is, és megnézem a kis lámpást a pulton. Erről egy vicces történet jut eszembe. A hátammal nekidőlve nézek utitársam szemébe.
          - Tudtad, hogy eredetileg Aladdin nem is arab, hanem kínai volt?
          Persze, tudom, hogy Elliot nem az, de ha valaki ránéz, akkor nem ezt fogja először hinni róla. Látom, ahogy elcsomagolódik a lámpás. Biztos vagyok benne, hogy jó oka van annak, hogy hozzá kerül. Tudom mennyire szereti a különlegességeket, és csak ő tudja megmondani, hogy mi is ennek a különleges képessége.

          - Majd később elmeséled miért olyan különleges ez a lámpás?

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 01. 12. - 21:01:54 »
+1

A NAGY ALKUDOZÁS


ESMÉ
2000. január

.outfit.

Hiába fordultam hátra, hogy közeledik-e Esmé. A szívem nem a léptei hangjától vert hevesebben és nem is az izgalmas forgatagtól, ami körbevett. A lámpástól, amire rá sem kellett pillantanom. Elég volt éreznem a mágiát, az áradt belőle olyan hevesen, hogy a szívem is új, vadabb ritmust vett fel. Hamarosan pedig egyenesen átragasztotta a csuklómon feszülő bársonyszalagnak. Minden porcikám érezte, hogy igazi kincset adott el éppenséggel ez a nőszemély nekem és az bizony minden átkozott muglipénzt megért.
Ujjaim végig simítottak a kabátom zsebén, ellenőrizve, hogy valóban ott vannak-e azok a bizonyos fülbevalók és karkötők, amiket egy pillanattal korábban süllyesztettem el benne. Nem dudorodtak ki túlságosan, de én éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vannak, készen állva arra, hogy eladjam valami muglimániás bolondnak igazi egzotikumként. Mindig akadnak olyan ütődött varázslók, akik ilyesmiket keresnek, mit sem törődve azzal, hogy egy vasat sem ér az egész, amit hatalmas összegekért vásárolnak fel. Nem mondom, hogy nekem nem éri meg. Nagyrészt az egész életemet annak köszönhetem, hogy őrültek fizettek nekem… többek között Phillip is. De még is valahogy szánalmas volt az egész jelenség.
Hamarosan megéreztem Esmé illatát, ám tekintetem még mindig a lámpáson pihent. Imádtam a látványát is, ahogy az aranyozott felületen megcsillant a fény.
Tudtad, hogy eredetileg Aladdin nem is arab, hanem kínai volt?
Erre a kérdésre pillantottam csak Esmére. Egyrészt mert fogalmam sem volt, miről beszél, másrészt meg azért, mert a nő elkezdte csomagolni végre a szerzeményemet. Nem, mintha szükséges lett volna, alig vártam, hogy a kezembe vehessen mindenféle felesleges anyag nélkül. Nem féltem a halálos átkoktól… végül is valamiben be kell adni a kulcsot.
Ki az az Aladdin? – Néztem rá értetlenül, de aztán csak legyintettem és átvettem a csomagomat. Alig vártam, hogy kilépjek az üzletből és végre megérinthessem. Egyre vadabbul kapkodtam a levegőt, mint amikor nagyon izgatott vagy. A szalag pedig csak még jobban rázendített erre az egészre.
Majd később elmeséled miért olyan különleges ez a lámpás?
Közben már ki is léptem az ajtón és elkezdtem a csomagba turkálni. Először a bársonyos anyagot éreztem meg, amibe csomagolták. Annál fogva rángattam ki, a szatyrot meg egyszerűen félre dobtam. Nem érdekelt, nem volt rá szükségem, így hát látni sem akartam igazán. Végre az enyém vagy… – vigyorodtam el a csomag láttán.
El van átkozva. – válaszoltam Esmé kérdésére, mikor végre elég távol kerültünk az üzlettől, ahol megkaparintottam. – Kíváncsi vagyok, mit tud… – tettem hozzá aztán.
Félre húzódtam, Esmé karjába kapaszkodva a tömeg útjából. Behúzva egy kis sikátorféleségbe két üzlethelyiség közé. Ott simítottam csak újra végig a bársony anyagon, elvigyorodva attól az erőtől, amit alatta éreztem. Tetszett. Imádtam és rajongtam érte, alig vártam, hogy tényleg az ujjaim alatt érezzem a fémet.
Gondoltam kipróbálom. – Magyaráztam meg. Persze azt csak reméltem, hogy nem próbál meg lebeszélni róla. Nem veheti el ezt a kis izgalmat az életemből és még az is lehet, hogy több van ebben a lámpásban egy egyszerű kis kaszaboló átoknál.
Szétbontottam az anyagot és tenyeremmel a fémes anyag felé közeledtem. Alig egy-két centivel felett kellemes melegséget éreztem. Ez aztán bíztató volt annyira, hogy ismét halovány mosoly jelent meg az arcomon.
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 01. 19. - 17:00:57 »
+1





          Alig várom, hogy kiléphessek a bolt ajtaján. Túlságosan is tartottam attól, hogy olyan helyre menjek, ahol Elliot nem lát. Nem akarom teljesen kizárni annak a lehetőségét, hogy semmi sem történik, de az ördög sohasem alszik, ki tudja mi lesz a következő pillanatban. Aztán mikor végre sikerül elhagynom a helyiséget, óriási megkönnyebbülést érzek. Egy kis keresgélés után már látom azt is, hogy Elliot hova bújt el. Valahogy nem lep meg, hogy egy ékszerboltban látom. Elmosolyodok, ahogy belépek az üzletbe a sok csinos ékszer közé. Van egy-kettő, ami megragadja az én figyelmem is, de a többsége nem az ízlésemnek megfelelő.
          Már pakolnak, mire odaérek, de azért sikerül elcsípnem, hogy mi is az, amit vesz. Egy arab olajlámpás. Biztos vagyok benne, hogy a sok ékszer között ennek valamilyen különleges képessége van, ami miatt szüksége van rá, és ahogy ránézek csak izgatottságot látok.
          - Aladdin az Ezeregy éjszaka meséinek a szereplője. Van egy repülő szőnyege, egy ilyen lámpása, ami egy dzsinnt rejt és nagyon szeretné megszerezni a szeretett hercegnő szívét, és mindeközben rengeteg kalandban is része van.
          Nagyon szép történet és nem éppen úgy van, ahogy a varázstalanok egy-két meséjükben bemutatták. De érdekesek azok az elképzelések. Lehet nem is festőnek kéne mennem, hanem a varázstalanokat kéne tanulmányozni és kitalálni, honnan erednek ezek az elképzeléseik. Mondjuk nem nehéz kitalálni, hogy még azokból az időkből, mikor a Varázstitok védelmi törvény még nem létezett. És ki tudja mi van jelenleg is azokban az országokban, ahol nincs ilyen szervezett társadalom a mágusok között.
          Ahogy látom az eladó viszont tudja miről van szó. Sőt a szeme csillogásából arra gondolok, hogy valószínűleg ő is erre gondolt, mikor Elliot elkérte ezt a lámpást. Azért egy dzsinn csak nem fog kimászni belőle. Bár, valamiért azt gondolom, hogy távol kéne tartanunk magunkat attól a tárgytól, tudom, hogy őt pont ez vonzza annyira, ezért nem is szólok. Főleg, mert mire megtehetném, addigra kinn van a bolton kívül. Elköszönök az eladótól, majd megyek is utána.
          Még éppen sikerül elkapnom a lehulló szatyrot, mikor érzem a karját az enyémbe karolni. Nem ellenkezek, a tömegben úgyis rövid időn belül elvesztenénk egymást, ha csak egy pillanatra szem elől tévesztenénk egymást. A szatyrát elrakom a sajátomba, aztán nekidőlök az egyik bolt falának, pont szembe vele. Látni akarom, hogy mit tud. Bár, azért félek is tőle. Talán nem kéne bolygatni, de ebben ő a szakértő. Tudja mit csinál, és ahogy eddig is, úgy most is megbízom benne. De azért futásra is felkészülök, ha valami balul ütne ki.
          - Biztos vagy benne? Itt és most?
          Nem akarom lebeszélni róla, de mivel fogalmunk sincs róla, hogy milyen erővel bír, talán nem egy fedett helyen kéne kipróbálni, ott, ahol tele van még a legkisebb sarok is varázstalanokkal. Legalább egy szabad teret kellene keresni, ahol elbújhatnánk. De, ahogy elnézem, még ha innen hoppanálva is mennénk arra a helyre, már késő lenne.
          Megfogom a pálcámat, de úgy tartom, hogy ha valaki belesne hozzánk, akkor ne vegye észre elsőre. Ebben a félhomály is segít, hogy tető van a fejünk felett.

          - Fedezlek, ha kell, csináld csak.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 11. - 15:15:24
Az oldal 0.079 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.