+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Holnemvolt party
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Holnemvolt party  (Megtekintve 461 alkalommal)

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 11. 04. - 10:40:37 »
+4

HOLNEMVOLT PARTY


 
A szél hangosan fütyült odakint, az eső cseppek vadul csapkodták az üveget. Bent mégis kellemes meleg tombolt az egyik kandallónak köszönhetően. Megtöltötte a lépcső melletti helyiséget, ami éppen elég nagy volt ahhoz, hogy egy húsz-huszonöt fős vendégsereget fogadjon. De vajon ki rakta oda a finomabbnál finomabb édességeket? Ki készítette el azt a pókforma, keserűcsokoládéba mártott süteményszeletet? A választ senki sem tudta a kérdésekre, ahogyan arra sem: vajon kiküldte a meghívókat? Nem, nem csak a Roxfortba érkezett, hanem irodákba, a Minisztériumba, de még egyesek otthonába is. A legtöbben egy hóbortos ismerősre fogták és a kíváncsiság egy-két embert a helyszínre is csalt, hiszen ki ne lenne benne egy vad buliban a Szellemszálláson?

itókázás

Nathaniel Forest is éppen azon elmélkedett, hogy vajon járt-e korábban a Szellemszálláson? Persze arra tökéletesen emlékezhetett, hogy az ő diákéveiben is rendeztek „rossz” tanulók ivászatot a romos ház falai között – de azok rendszerint rosszul végződtek. Gondolataiba mélyedve ácsorgott Mr. O’Mara mellett, aki hirtelen annyira összerezzent, hogy poharának tartalma is a padlón végezte. Csak nem azt érezte, hogy valaki éppen az ő bokáját szorongatja meg az asztal alól kinyúlva? Ha le is pillantott, nem láthatott ott senkit és semmit.
Piper Walsh a kandalló előtt kortyolgatta a minőségi whiskyt s közben csendesen figyelte, a tőle alig fél méterre ácsorgó Forest-O’Mara párost – talán meg akarta őket szólítani? Éppen csak akkor kapta el róluk a tekintetét, mikor Mr. Montrego és Miss Lowell is megérkeztek a kandalló vonzáskörzetébe. A lány ijedten kapott Mathias karjához… mintha éppen elveszítené az egyensúlyát. Egy alattomos kis lökést érzett a lapockája környékén, ám mögötte nem állt senki.

sütikézés

Miss Niel nem egyedül érkezett a bulira. Több Roxfortos diák is összeállt, hogy a tanárokat megkerülve, a Fúriafűz alatt vezető ösvényen érkezzenek meg a Szellemszállásra. Griffendélesünk éppen Miss Stane társaságában lépte át a legnagyobb helyiség küszöbét. Szinte egyszerre szippantottak bele az édes aromába és egyszerre kaptak fel egy-egy tányér csokoládés pókot. Éppen ezzel egyidőben érkezett melléjük Mr. Fawley, aki csakugyan lökést érzett a lapockájánál. Elveszítve lendületét egyenesen letarolta a két lányt.
Az ügyetlen mardekárost követően érkezett meg a tortáktól roskadozó asztal mellé Miss White, akiből már csak hatalmas sikoltás tudott kitörni. Egy nagyobbacska pók zuhant ugyanis a ruhájára, egyenesen a plafonról. Az állat eltávolításában, az éppen édességet válogató Mr. Destain segédkezett.

sikongatás

Miss Everfen – a diákok érkezési tervének feltételezett ötletgazdája – lépett ki elsőnek a Fúriafűztől indul járat végén, mégsem érte el a kellemes melegben úszó fogadó helyiséget. Ugyanis odakint, a lépcső mellett, a talpára ragadt valami ócska kartonféleség. Nagy nehezen persze sikerült letornáznia a cipőjéről a ragaszkodó papírdarabot, hogy aztán jól megvizsgálhassa magának. Csak nem egy tarotkártya az? Dehogynem! És nem is akármelyik, a XVI-os számot viselő Torony. Vajon ez mit jelenthet? Nem is volt talán ideje alaposan végig gondolni, hiszen éppen akkor ütközött a hátának Mr. Wenlock, aki meg volt győződve arról, hogy valaki kigáncsolta. Egészen pontosan, a mögötte várakozó Mr. Pye, aki már jó ideje mozdulatlanul álldogált. Csak nem azért, mert megérezte végigcirógatni azt a különös, fagyos szellőt a tarkóján?
Miss Smethwyck talpig tollakban, kissé lemaradva mászott ki a nyíláson, ami az épületbe vezetett. Talán még sem a legkényelmesebb viseletet választotta erre az alkalomra. Észre sem vette, hogy egy nagyobbacska farktollal először Miss Pye-t majd a mellette várakozó Miss Fawcettet is eltalálja. Sőt, talán csak akkor szúrta ki a két másik lányt, mikor azok egyszerre sikoltottak fel, ugyanis mindketten látták az ablakon beleső hófehér arcot.



Megszabott válaszadási sorrend nincs.
Következő KM-reag november 11-én, reggel érkezik.
Minden hozzászólás 5 pontot ér!

Aki 2 egymást követő kört kihagy,
annak nem mozgatom tovább a karakterét!
A visszatérés ára egy bagoly.
Cupp


Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Benedict Destain
Griffendél Godrik Akadémia
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 11. 04. - 17:53:14 »
+2

s ü t i k é z é s

1999 – Halloween estéje
Mark és a remek társaság! Mondhatom, nem egy Csavardi Samu szegény, aki töretlenül kitart az állítólagos legjobb barátja mellett. Két perce sem érkeztünk meg a titokzatos buli helyszínére, egészen pontosan egy ütött-kopott épületbe, amit mindenki csak Szellemszállásnak hív. Talán ez a közismert neve, de ránézésre nem sok szellem járhatott erre… csinos lányok viszont annál inkább. Az egyik ugyanis azonnal megragadta Mark fantáziáját, majd egyszerűen elvegyült a közepes méretű tömegben.

Hoppon maradva nem volt sok választásom, minthogy az édességes asztal kínálata felé fordultam, ugyanis éppen az mellett sikerült megállnom. Ügyetlenül kaptam a levegőbe, pontosan oda, ahol a szakállamnak kellett volna helyet kapnia… ha meglett volna. Ehelyett persze egy tökéletesen borotvált, babapopsi puha arcú Merlint sikerült csak kihoznom a megmaradt jelmezeimből. Természetesen a lila talár, amit apró, ezüstös csillagok díszítették, továbbra is remekül mutatott. Szerettem ezt az öltözéket, habár a süveg meglehetősen zavart. A szobában helyet kapó kandalló csak úgy ontotta magából a meleget. Már-már az az érzésem támadt, hogy menten felforr az agyvizem. Így hát lekaptam a fejemről a talárhoz tartozó süveget és a hónom alá csaptam.

Ujjaimmal finoman túrtam bele megkócolódott hajamba, nem mintha érdekelt volna miként is festek. Gondoltam, az este kezdeti unalmát elűzöm egy jó adag édességgel. Ismét a tányérok fölé hajoltam, láttam, hogy volt ott mindenféle finomság. Engem még is legjobban a csokoládéval borított, pókforma sütemények nyűgöztek le. Nyeltem is egyet, ahogy megéreztem a kellemes illatot. Alig vártam, hogy az első falatot lenyeljem és történjen már végre valami… khöm, még ha az éppenséggel csak is a számban történik.
 
Már éppen elkaptam volna azt a tányért, amelyiken a legtorzabb nyolclábú díszelgett, mikor a közvetlen közelemben valami csörömpölést hallottam. Meg is szerettem volna fordulni, de abban a pillanatban egy sikoly is csatlakozott mindehhez. A vak is láthatta, hogy nem vagyok hozzá szokva az ilyen nagy zajokhoz s általában csendesen ücsörgök a kollégiumi szobámban a kutatásaim felet, ugyanis hatalmasat ugrottam. A mellkasomra szorított kézzel kerestem a hang forrását, míg nem egy mellettem álló lányt pillantottam meg.

Egy fél perc sem volt, amíg ott álltam tehetetlenül, bámultam a kétségbeesett arcát, az arc vonásait… és nem azon elmélkedtem, miként segíthetnék neki. Sokkal inkább azon, hogy honnan olyan átkozottul ismerős? Talán az akadémiáról? Talán a Roxfortból? Talán… máshonnan?  Könyvtárakon kívül nem sok helyre jártam az elmúlt időszakban, még az egyetemi kocsmákat is kerültem, ahol hatalmas zaj uralkodott állandóan. A gondolataimra kellett koncentrálnom, azokra a gondolatokra, amik valamikor eredményt hozhatnak nekem. Ezért rendszerint beugrottam az első kávézóba, hogy elhozzak egy erősebb feketét, majd visszatértem a könyveim felé. Évek óta nem jártam igazán társaságba… nem hiányoztak az emberek. Csak az ilyen bulikra rángatott el időnként Mark, hogy találjon nekem egy csajt. Nem tudom honnan jött ez a titokzatos küldetés, de egyre inkább feladatának kezdte érezni a dolgot.

Ízé… ööö… – Kezdtem volna, de a kezem magától mozdult.  Finoman simítottam végig a ruháján, ám elsőre nem sikerült az eltávolítása, sőt még jobban belefészkelte magát a lány ruhájába.

Mindjárt megmentelek. – A hangom furcsán magabiztosan csengett, úgy ahogyan egyébként sosem szokott.
Két ujjam közé csíptem az állatot, majd megmutattam a lánynak is. Csak reméltem, hogy nem fog újra sikoltozni. Vagy így vagy úgy, de mindenképpen letettem a pókocskát a padlóra, az asztal alá, ahol nem kellett attól tartani, hogy esetleg agyon tapossák. Így hát könnyedén útnak indulhatott egy biztonságosabb terület felé, ahol nem esik majd sikoltozó lányok nyakába.

Benedict vagyok… és nem Sir Benedict. Naponta küzdök meg ekkora pókokkal – mondtam és még rá is mosolyogtam. – Van kedved velem sütit enni?


Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


IV. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 11. 04. - 19:56:20 »
+3

Nagyon érdekes dolog a roxforti pletykahálózat intézménye. Eredetileg én nem szerveztem semmit, nem is tudtam, hogy más is kapott ilyen meghívót. Egy ideig.
Persze nem én lennék, ha nem egyből úgy döntök, hogy ide tuti eljövök, mert kíváncsi vagyok, mi egyáltalán. Az, hogy eszembejut, lehet veszélyes is, ismeretlen meghívó ismeretlen eseményre, azt eredményezte csak, hogy jelmeznek a nagyon kreatív "varázsló"t választottam. Tehát random hetköznapi hímnemű személy, a random hétköznapi nőnemű személy "boszorkány" helyett. Úgyhogy most vannak véletlenszerű fiúk a hugrában, akiknek ilyen-olyan egyenruhadarabjai nem értek haza mosás után. Lévén rajtam fiú Roxfortos egyenruhaként, az ilyen idős varázslók általában roxforti diákok errefelé.
De a pletykákra visszatérve: ugye senki nem beszél senkinek semmiről, ami titkos, mégis valahogy mindenki tud mindent mindenről. Hogy én is kaptam meghívót. Hogy ők is kaptak meghívót. Hogy el is megyek. Hogy jártam már a Szellemszálláson, és hogy tudok egy odavezető útvonalat a Roxforton belülről is.
Vigyorogva sütkérezek egy kicsit az ingyen hatalomban, megkerestek, delegáltak vezérnek ebben az akcióban, effektíve még meg is szerveztek minden lényegesebbet, pedig én csak egy-két kósza kérdésre válaszoltam sejtelmesen.
"Igen, mint ha hallottam volna ilyenről."
"Lehet, hogy ismerek olyat."
"Végülis, megmutathatom, de nem tőlem tudod."
Szóláncok szaladnak ifjúságszerte, és most azt hallom vissza, hogy az egészet én szerveztem meg, én vetettem föl, hogy elvezetek mindenkit a Szellemszállásra. Cuki.
És ha kérdőre vonnak - és csak nem üt kétszer is csalánba a menykő - nem fogok hazudni, amikor azt mondom, én nem szerveztem semmit. Csak válaszoltam egy-két ártatlan kérdésre, arról nem tehetek, ha mások önszántukból utánam mászkálnak. A társaság nagyjáról én is csak most tudtam meg, kik azok.
Nézegetem közben a semmiből jött kártyalapot a cipőm talpán. Tarot kártya, olyan hatvan százalékot adok annak, hogy Torony a neve, mert egy tornyot ábrázol, nagyon gyanúsnak találom, hogy a semmiből véletlen pont így megtalált egy, mert nem látok mindenhol szétszórt tarot paklit, csak ezt az egy lapot. És abszolút fogalmam sincs mit jelent, viszont támad olyan érzésem, hogy lehet jelentősége, kvázi üzenet módon, a jelentése alapján. Ha járnék jóslástanra, tudhatnám onnan?
Marad, ahogy mondják, a lankadatlan éberség. Annak a tanárnak az SVKjára olyan szívesen jártam volna.
Már épp zsebrevágnám vállvonva a lapot, amikor valaki belémütközik, kiverve a kezemből a kártyát.
-Ha ez köszönés akar lenni részedről, szokj át valami másra- ajánlom, ahogy felismerem, már megint Wenlock gázol el.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 11. 05. - 14:55:09 »
+4

I T Ó K Á Z Á S


.outfit.

Az álca jó, az álca rendben eltakarja az ember arcát… legalábbis ha jól megválasztják és nem édességmámorban sikerül ráböknie „arra a kékre.” Herceg jelmez, milyen ostobaság ez? Sóhajtottam újra és újra, mikor kicsomagoltam a hatalmas papírzacskóból, amibe Szürke csomagoltatta. Mindenesetre magamra erőltettem minden egyes darabot, aminek oka Nat lelkesedése volt. Mindketten kaptunk meghívót, én persze egy könnyed mozdulattal félre is dobtam volna, ha nem látom meg a helyszínt. Nem egy kellemes vagy legalábbis nem annyira kellemetlen emlék kötött a Szellemszálláshoz. Ott kerültem közelebb Merelhez, majd nem sokkal később Montregohoz is. Talán ez utóbbi éppen csak elindított egy komolyabb barátság lejtőjén, feltéve, ha Blaire nem tilt el végleg a bátyjától.
Nem is figyeltem, miként érkeztünk meg a partira. Mármint, nyilvánvalóan a Három Seprű kandallóján át bukkantunk fel Roxmortsban és végig gyalogolva a macskaköves úton jutottunk el a Szellemszállásig. Csakhogy nem néztem körbe, nem figyeltem az útvonalat, amin haladtunk. Egyszerűen elmélyedtem a gondolataimba, amit időnként a hideg szellő cirógatása zavart meg. Hol a fülemet, hol a nyakamat, hol a közfejemet csiklandozta meg, ahogyan éppen jól esett neki. Aztán jött az eső. Nem zavartak a hajamra hulló cseppek, sőt az sem, hogy azok egyre sűrűsödtek. Valami furcsa érzés kerített hatalmába, valami sötét, valami lüktető. Annyira, hogy talán a szalag is kicsit erősebben kezdte szorítani a csuklómat. Nem valószínű, hogy Halloween éjszakája váltotta ezt ki bennem… sokkal inkább az az állandóan figyelő tekintet, amit a tarkómon éreztem. Valójában persze nem biztos, hogy bámult valaki, én mégis úgy sejtettem. Az ajtóba érve még egyszer megfordultam, belebámultam az esőtől áztatott sötétségbe, de nem láttam senkit.
Némán léptem át a küszöböt és hagytam magam egy melegebb helyiségbe vezetni. Nat illata megnyugtatott, bár sejtettem, hogy ez a buli sem lesz jobb azoknál, mint amiket általában együtt töltünk. Igaz a puccosság most legalább valahol odakint maradt. Tetszettek a korhadt falak, a szakadt tapéták. Az egész helyszín rozogaság különös bájt kölcsönzött az egész helyzetnek. Még egy grimaszszerű, gúnyos kis mosoly is az arcomra költözött, ahogy megpillantottam az édességekkel, majd az italokkal megpakolt asztalt. Egy poharat kaptam fel, miközben a kandalló felé közeledtünk. Nem is néztem meg mi van benne, csak belekortyoltam.
Merlinre, de rég jártam itt! – böktem oda Natnak, aztán végig néztem rajta. Fogalmam sem volt, miért van rajta egy csomó ág és hogy egyáltalán, mi a franc az, amit megtestesít ez a jelmez. Ő csak „en” vagy „entként” hivatkozott rá. Egy vállrándítással adtam a tudtára, hogy nekem aztán mindegy, minek öltözött… de persze azért indulás előtt gondosan megdicsértem és közöltem, hogy ő lesz a legszebb fa a partin.
Elvigyorodva fordultam a másik irányba. Egy pillanatra a tűz fénye ragadta meg a tekintetem, aztán egy túlzottan is ismerős alakon állapodott meg a tekintetem. Ajkaim éppen azt a szót próbálták megformázni, hogy: Maga… Sőt már a kezem is lendült, mikor valami különös szorítást éreztem a bokámon. Egy hangos kiáltás szakadt ki belőlem, valami ilyesmi: – Héé…
Az italom persze Nat felé fröccsent – nem láttam, hogy eltalálták-e az erősen alkoholtartamú cseppek. Azonnal lepillantottam, még meg is fordultam, hogy mögöttem lévő asztalt tökéletesen láthassam.
Lehajoltam, hogy benézhessek a bútordarab alá. Nem volt ott senki és semmi… megráztam a fejemet, sőt két nagyobbat is pislogtam, hátha csak nem szúrtam ki valamit. Ám még mindig nem volt ott senki és semmi.
Mintha valaki megérintette volna a bokám… – Magyaráztam Natnak felegyenesedve. Még folytattam volna a szövegelést a különös érintésről, ám mielőtt megszólalthattam volna, megjelent Montrego, meg az a bögyös csaj Hertfordshire-ből. Persze csak elvigyorodtam, ahogy láttam egymásba gabalyodni őket… fogalmam sem volt, hogy éppen mi a helyzet Mathias szerelmi életében. Annak viszont őszintén örültem, hogy nem jelent meg Blaire ezen a rendkívüli bulin, mert képes lett volna megint az arcomba üvölteni: „Megöllek, Elliot!” vagy valami ilyesmi.
Látom becsajoztál megint, Montrego. – Böktem oda köszönés helyett.
Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 11. 05. - 15:27:06 »
+2

sikongatás


***

Már jó pár hónapja megkezdőtött az újabb tanév a Roxfortban. Meglepően kevés hülyeséget csináltam, mert az időm nagy részét inkább Emmeline-nel vagy Margával töltöttem volna… mégis, mikor kézhez kaptam a meghívót, eldöntöttem: ezt egyedül fogom végig csinálni. Nem tudom, miért nem hívtam meg egyiküket sem. Talán azért, mert titkon reménykedtem, hogy megint iszogathatok valamit és ha balhé is lesz belőle, majd nem rángatom bele őket. Hamarosan pletyka érkezett Merel Everfenről… valami hugrás kiscsajról és egy csapat diákról, akik megtalálták a tökéletes utat a Szellemszállás felé. Hát én csak követtem őket lényegében, nagyrészüket nem is ismertem vagy csak a jelmezek miatt nem tudtam beazonosítani.
Amúgy is az járt a fejemben, hogy talán egy pohárka whisky vagy egy kellemes sör majd felidézi a mi kis nyári kalandunkat Margával. Sosem felejtem el, milyen felszabadító érzés volt egyetlen hátizsákkal meglógni otthonról és bejárni pár kisvárost és falut. Nem számított, hogy éjszakánként padokon aludtunk. Volt abban az egészben valami különleges és nem utolsó sorban még egy barátot kaptam. Hisz mennyit elveszítettem az ostromban, erre, mintha maga a Roxfort kínálta volna ezüst tálcán nekem azt a griffendéles lányt. Imádtam Margát minden hóbortjával és hülyeségével együtt. Olyan volt, mint én. Szeretett bajba kerülni és nagy volt a szája, sokkal nagyobb, mint az enyém… mégsem tört ki rajta annyi sértő szó. Kedves volt. Éppen rá volt szükségem a történtek után. Ki tudott rángatni a szürke magányból, az önsajnálatból. Már nem gondoltam állandóan a barátaimra vagy éppen a halálukra. Egyre többet aludtam éjszakánként is.
Különös, sötét alagúton ereszkedtünk le, valahol a Fúriafűz alatt. Folyamatosan a nyakkendőmet igazgattam, vagy éppen a nadrágomat húzgáltam le-fel. Nem volt olyan könnyű hugrabugos egyenruhát találni, főleg nem a méretemben. Az egyik nagyobb darab, ám kevésbé eszes ötödévestől sikerület elcsennem. Ezért sem csodálkoztam annyira, hogy lötyög a nadrág… de azért még egyet húztam az övemen, remélve, hogy az öreg darab legalább ma este úgy funkcionál, ahogyan kéne.
Az épületbe érkezve minden pontosan olyan volt, ahogyan számítottam arra… leszámítva, hogy megpillantottam a nővéremet. Az minden kísérethistóriánál ijesztőbben hatott rám. aztán jött az a különös érintés a nyakamon, mintha hideg ujjak… nem mintha hideg szellő cirógatott volna végig a nyakamon. Nem mertem megfordulni, mintha attól tartanék, áll mögöttem valaki. Talán össze is rezzentem volna, ha nem akkor és nem előttem sikerül megbotlania annak a szerencsétlen Wenlocknak. Meglehet, hogy direkt csinálta… talán valami új udvarlási szokás.
Nem én voltam! – Kezdtem azonnal őrült mentegetőzésbe.
Nem is figyeltem, hogy rám néznek-e. Kezemmel ugyanis a nyakamhoz kaptam, oda ahol az előbb fagyos szellőt éreztem. Vajon csak a nővérem látványa okozta a különös érzést? Vajon tényleg a tarkómra lehelt valaki? Úgy szerettem volna feltenni valakinek a kérdéseimet, csakhogy egyetlen szó sem tört fel a torkomból. Éppen csak a szemem sarkából láttam a lányt, akit már a Fúriafűznél is azonnal kiszúrtam. Tollas ruha, mindent fedő maszk… valahonnan ismerős volt, de nem voltam megesküdni rá, hogy tényleg beszéltem is vele. Sok arcot lát az ember naponta a Nagyteremben, de azért képtelenség lenne mindenkit megjegyezni vagy jóban lenni vele.
Jött valami ismerős érzés, egy illat. Én pedig azonnal közelebb is húzódtam a lányhoz, mintha csak az ösztöneim irányítanának. mondani is akartam valamit, de egyetlen értelmes szó sem jutott eszembe.
Szia… – Köszöntem, de azzal a lendülettel hátra is hőköltem. Nem a madárcsaj miatt, hanem mert a nővérem és a barátnője éppen egyszerre kezdtek sikoltozni.
Evelyn! – Ugrottam mellé, mintha legalábbis olyan lány lenne, akit meg kell védeni. Nem hinném, hogy értékelte volna az erőlködésem. Csupán a szüleim miatt tettem. Ők ugyanis engem nyírtak volna ki, ha a nővéremnek baja esik – főleg úgy, hogy a közelében vagyok.

Naplózva


Oliver Wenlock
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 11. 05. - 22:30:58 »
+2

Na szóval be kellett volna öltözni. Mert hát Halloween van és egy fura holló verte az ablakom fél éjszakán át. Elég ijesztő volt ez így önmagába is, szóval inkább a kezembe kanyarítottam azt a meghívót, amiben a Szellemszállásra szóló bulimeghívó állt. Vagyis feltételezem hogy buli, mert hát mi más is lehet ott? Egy koszos, dohol elhagyatott viskó, amit még Hóborc is messzire elkerül…
Nem kellett sok ész hogy kisilabizáljam kik is fognak részt venni ezen a partin. Igazából meglepett, hogz Nolan Pye is szerzett egy belépőt. Nem nagyon van bajom a sráccal, azon kívül hogy látványosan két csajt is fűz- Destain-nek mondjuk mindig fura ízlése volt a pasik terén, szóval nem érdekel, Miss okostojás Szmötywicktől azonban többet vártam volna…
Mindegy, ha neki a rókaképű mardekáros jön be, hát az jön be…
Szóval jelmezt kellett szereznem. Első hétvégén amit Roxmortsba töltöttem sikerült is egy menő álarcot találnom, igaz kisebb vagyont fizettem érte. Az ijesztő bohóc annyira hatásosnak bizonyult, hogy az egyik háztársnőm sikoltva szaladt ki a klubhelységből, mikor véletlen magamon felejtettem. Nem győztem eléggé sokáig pakolászni és rejtegetni, nehogy Lancaster rajta kapjon és elkobozza.
No mármost a Halloween éjjelén kiszökés téma nem épp egyszerű. Talán mert sejtik, hogy ez az este más inkább az iskolai lakoma is tovább húzódott el én pedig hasfájásra hivatkozva könnyeden kislisszoltam félidőnél. Így kényelmesen volt időm visszamászni a klubhelységbe, átöltözni és még a vacsora befejezte előtt kislisszolni a nagykapun. Mázlimra még Frics is elnézően iszogatott a BloodyMaryből, ami a tanári kar asztalán díszelgett és ügyet sem vetett rá ki mit művel.
A dolog így elég simának tűnt. Csak le a hídon, át a parkon, egyenesen a Fúriafűzhöz és onnan át a Szellemszállásra… Szinte gyerekjáték. Vagyis az let volna. Ha nem áll az utamba Pye. Pye, aki megkövültem bambázott és ugyan engem csöppet sem érdekelt mit művel (bár kissé zokon vettem, hogy nem rémült halálra a véres emberölős idegbeteg torz vigyorba húzódó bohócjelmezemen), azért mégis csak nem ér kigáncsolni.
Mert hol itt a vicc?
- Ember! Nézz már a lábad elé!
Üvöltök, de már későn. Az egyensúlyom vesztve esek el, és neki valaminek. Vagyis nem is valaminek, hanem pontosabban valakinek.
– Nem én voltam!
- Jah, persze. Én meg Dumbledore fia vagyok... - dörmögök bosszúsan miközben feltáplászkodom a földről, és körbenézek. Ekkor döbbenek rá, hogy megint Everfennel sikerült koccannom. Immár másodjára.
-Ha ez köszönés akar lenni részedről, szokj át valami másra-
A lány dühe szinte kézzel tapintható és egyben jogos is. Én is hasonlóképp reagálnék, de mentségemre szóljon ez most valóban nem az én hibám volt. Ellenben nem mondom, hogy nem bánom,
- Uhh bocsika. Fellöktek.
Tartom fel a kezem megadóan, jelezvén valóban nem az én saram. Azán inkább a lány felé nyújtom, hátha segítségre van szüksége.
- Rossz kifogás, tudom. De ez szar halloween-i tréfa bárkitől... amúgy is az egyszerű sziát jobban preferálom, és szeretek másfajta fizikális kontaktusba lépni az emberekkel. Már úgy értem, hogy... ehh...Na mindegy. Mi járatban itt? Te is a szellemszállásra igyekszel?
Pislogok miközben végig mérem a lányt. Minek is akart ő beöltözni? Mert nem jövök rá elsőre. Viszont ha semminek sem és nem is pont oda tart, akkor csúnyán lebuktam. És mellé még el is kések a Hol nem volt buliról.
Naplózva

Nathaniel Forest
Varázsló
*****


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 11. 06. - 12:53:36 »
+3


ITÓKÁZÁS



Némán sétáltunk Elliottal egymás mellett Roxmorts macskaköves utcácskáin. Ujjaink finoman összefűzve mutatják összetartozásunk. Még, ha a sötétben most nincs is aki kilesné szerelmünk. Bár nem is titok mindaz mik mi vagyunk, de szeretem, mikor apró, csendes pillanataink, csakis a mieink. Összébb húzom magamon a kabátot, mikor az eső kissé szemerkélni kezd. Talán lemossa arcomról a barna, fa erezet-szerű csíkokat, amiket odapingált nekem egy sminkes, de azt igaziból nem bánnám. Épp kellően mulatságosan nézhetek ki így is. Bár csinos akartam maradni, ezért így is sokkal, de sokkal szolidabb lett az az ent jelmez, mint amire eredetileg, első körben gondoltam. Csak tetszeni akartam Elliotnak. És megmaradni az ő Natjának.
Egy kicsit megállok. Épp csak egy lépésnyi időt hagyok ki, amikor megpillantom a Szellemszállást. Érzem ahogy a cseppek folynak végig arcomon és gyorsan inkább megtörlöm arcomat kabátom ujjával, hátha akkor tényleg lejön a festék nagyja. Nekem már az is elég, ha halványabb. Igen. Feszélyezve éreztem magam maskarába öltözve és ezt Elliot nagyon is érezhette rajtam. Sóhajtottam egy aprót és újra öles léptekkel mozdultam a party helyszíne felé, miközben úgy kapaszkodtam Elliotba, mintha bárki is elvonhatná tőlem itt az utcán.

Amúgy lelkes voltam, amikor megkaptuk a meghívót. Érdekelt a nagy rejtélyesség. Bár lehet az én elmúlt hónapi tapasztalataimmal elég bátor dolog beleugrani egy ismeretlen buliba. De érdekelt a Szellemszállás. Régen jártam erre. Nem sok dolgom akadt Roxmortsban, szóval az elmúlt években szinte egyszer sem jöttem errefelé. Mintha múltam elfeledett részével együtt egy másikat is épp ugyanúgy ki akartam volna törölni. Pedig nem. Egész egyszerűen csak nem vezetett erre az utam. A Roxfortról nincsenek rossz élményeim igaziból. Az utolsó években már kellően ismert és népszerű voltam ahhoz, hogy ne akarjanak bántani. Addig pedig volt nekem Mariel.
És Elliotot is ki akartam mozdítani otthonról. Nem azért, mert nem járt mostanában semerre sem. De túlzottan is magára vállalt mindent a családommal kapcsolatban. Magára vett minden terhet, amit én rápakoltam, gondoltam itt hátha lesznek olyanok, akik egy kicsit elterelik a figyelmét rólam és az én életemről, kicsit a sajátjára.

Az ajtóban újra kicsit megálltunk. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem azóta, hogy elindultunk és most sem akartam megtörni a köztünk lévő csendet. Tetszett, hogy a bentről kiszűrődő furcsa zaj közepén mi mégis még ott vagyunk egy pillanatot a magunk meghittségében. Csak nézem kicsit az arcát, amit kicsit keretez a herceg jelmez gallérjának giccse. Önkéntelenül elmosolyodtam, majd belöktem az ajtót és bevezettem a Szellemszállásra páromat.
Tény, ami tény, hogy híres belsődekorációs szakemberek segítségével sem lehetett volna tökéletesebb helyszínt alkotni egy ilyen bulira, mint ez. A falakról lemálló tapéta, a néhol összetört bútorok, a zsalukon besüvítő szél hangja. Mind, mind tökéletes kelléke volt az estnek. Persze nekem kicsit borsódzott a hátam az egésztől. Pontosan azért, mert ez nem egy megrendezett helyszín volt. Nyilván került fel némi dekoráció és az édességes, italos asztalok is pompáztak a maguk módján, de ez a hely önmaga csúfságában volt ilyen. Évek tették kopottassá és nem boszorkányok keze-munkája pár nap alatt…
- Én végzősként voltam itt utoljára. – Vonom meg a vállam, miközben elveszek valami piros löttyöt az egyik lebegő tálcáról. - Az sem ma volt. - És persze arra is csak azért lettem elrángatva, mert már híres írónak számítottam. És azt hiszem, hogy a bokámat is a miatt nem ütöttem meg jobban a végén. A tanárok akkoriban sem szerették az efféle kihágásokat, pláne nem attól az évfolyamtól, akiknek a legjobb példával kellett volna elől járniuk… Bár, ahogy így elnézem, most is akad itt pár iskolai versenyző. Gondolom nem épp tanári engedéllyel lófrálnak kint… Mindegy. Nem én leszek a buli elrontója. De azért az érdekes, hogy egy tanárnak se jutott eszébe a meghívók láttán, hogy majd a diákok csoportosan fognak kiszökni. Vagy… egy tanár se kapott meghívót. Simán lehet az is.

Nem sok ismerős arccal fogok összeakadni. Azt is látom már… Sóhajtok megint egy nagyot. És nagyjából ez is az a perc, amikor megbántam, hogy nem téptem le Elliotról otthon helyben azt a herceg jelmezt, hogy inkább csak csókolgassam őt, amíg el nem alél a karomban a gyönyörtől. Nem mintha túl kívánatosnak érezném magam fának öltözve, de végül is még előtte is megtehettem volna… Már mindegy.
- Mi az? – Ugrottam kicsit meg, mikor mélázásomból Elliot italfröcskölős mozdulata kitérített. Nem talált el az a valami, ami a poharában volt, de cserébe a sajátomat kilöttyintettem. Úgyhogy most vérszerű piros valami folyik végig a kezemen. De csak egy pillanatra nézek rá. Elliot jobban érdekel, őt jobban féltem. – Biztos csak a terítő ért hozzád furán. – Magyarázom, miközben én is bekukucskálok az asztal alá és kicsit fellendítem az abroszt. – Bár egy ilyen estébe beleférne valami láthatatlan mágikus dolog, ami mindenkinek megfogja a bokáját, aki megáll az asztal előtt. – Nyugtatom, némiképp magamat is, mert amúgy nem vagyok oda a direktben való ijesztgetésért. De egy ilyen estének ez a velejárója lehet.
Ahogy Elliot sötét múltjának ismerősei is… Forgatom elég feltűnően a szemeim, mikor meglátom Mr. Bájgúnárt, mondjuk bár csak egy bájgúnár lenne. Mindegy Mr. Unszimpificsúr is megteszi. Látványos nemtetszéssel az arcomon fordulok felé, hogy aztán épp csak megint egy pillantásra méltassam. És inkább csak elnézelődjek az emberhalmazon. Egy ismerős eddig. Egyetlenegy…
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 11. 07. - 15:48:25 »
0

Sikongatás




          Ha bizony nem kapok egy felszólítást arra, hogy ideje lenne kimozdulnom a lakásomból, még akkor is, ha az új illata lengi körbe, akkor bizony legszívesebben nem mozdulnék ki ebből az épületből. De Evenek szüksége van rám, nem tudom minek, és miután szintén rám lett parancsolva, hogy olvassam már el azt a meghívót, amit kaptam, végül is úgy döntöttem, hogy miért ne. A jelmezen nem is gondolkodtam, csak felkapok néhány göncöt, amik még korábban kerültek hozzám, és igazából, ahogy végignézek magamon még egy Piroskának el is mennék. A fejemre kanyarintom a kapucniját a köpenyemnek, és már indulok is a kandalló felé.
          Nem tudom ki lesz ott, és igazából időpontot sem beszéltünk meg barátnőmmel, de azért határozott léptekkel indulok meg. A Szellemszállás már önmagában nem hordoz sok jót, és ahogy megállok előtte a kapunál, végignézek rajta és rájövök, hogy inkább tényleg vissza kéne fordulnom. Semmi jóra nem számítok a mai este folyamán. Összefonom még szorosabbra magamon a köpenyt, majd kopogás nélkül megindulok a bejárati ajtón befelé. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor egy szurkoló lányt kell keresnem a tekintetemmel és nem sokkal később meg is találom.
          - Kérdezzek rá, hogy jutottatok ki a Roxfortból?
          Igen, köszönés nélkül esek neki ezzel a mondattal, de azért megölelem. Hogy nem fázik ebben a vékony kis ruhában? Mindegy, ha majd szüksége lesz a köpenyemre, akkor odaadom neki.
          - Ugyan, te is ismered azt a járatot, ami kivezet az iskolából. Biztos, hogy hallottál róla.
          Természetesen hallottam róla, még akkor is, ha én magam nem használtam. Valahogy soha nem vonzott a kijárás Roxmotsba a szellemszálláson keresztül. Főleg, mert mindig megkaptam az engedélyeket hozzá, szóval okom se nagyon volt. Ha meg mégis szükségem volt valamire, akkor mindig volt valaki, aki kiszökött az iskolából, megkerestem és leadtam neki a rendelésemet.
          Még elég kevesen voltak, ezért kicsit beljebb araszolunk. Nem akarom elállni az utat, és egyébként is egy olyan dologról szeretnék beszélni vele, ami nem feltétlenül tartozik másra is. Igazából a segítségét szeretném kérni, mivel az orvosom elutasított, de ő talán tudna nekem szerezni megfelelő bájitalt, vagy hozzávalót. Elég ritka és én most biztos nem tudnám megfizetni. Nem csak lenulláztam magam a ház vásárlással, hanem egyenesen évtizedekre adósságba kevertem magam.
          Mondjuk nem lep meg a válasza. Egy komoly nyugtató és altató bájitalról lenne szó, ami nem éppen a veszélytelen kategóriába tartozik. De úgy érzem, rajtam már csak ez segíthet, ha ki akarom aludni magam. Nem véletlen az sem, hogy ha Elliot akar valamit tőlem, akkor igyekszem az iskolánál intézni a dolgokat vagy valamilyen semleges helyen. Biztos vagyok benne, hogyha nagyon akarná, akkor ki tudná deríteni a címem, de egyelőre jobbnak érzem így.
          Már pont azon gondolkodok, hogy el kéne menni az asztalhoz egy kis italért, mikor Eve tekintetét megragadja valami, és kis kuncogásba is köt ki. Látom rajta, hogy mennyire visszafogja magát mielőtt még átadná magát a nevetésnek.
          - Emi! – szólítja meg az egyik iskolatársát. – Ez nagyon frappáns jelmez. Hogy tudtál átjönni benne az alagúton?
          - Jegyzetelni ne kezdj – jegyzem meg a füléhez hajolva.
          - Emi, ő itt Esmé, két éve végzett, talán emlékszel rá, Mardekáros volt.
          A kezem nyújtom felé, és bár szép volt a próbálkozás, a lány biztos nem emlékszik rám. Ahhoz túl nagy a korkülönbség közöttünk. A lényeg úgyis az, hogy mosolyogjak és akkor majd lesz valami. Aki ismer csak az láthatja rajtam, hogy baj van, bár a bajt most otthon hagytam. Ez nem az a buli, amikor annak van ideje. Ahhoz másmilyen ruhát kellett volna húznom. Mindenesetre igyekszünk úgy fordulni, hogy a tollak kikerüljenek a látómezőnkből, és ha már pontos akarok lenni, akkor a szemünkből konkrétan.
          De lehet inkább nem kellett volna, és akkor nem látnám azt a fehér arcú alakot az ablakban, aki most benéz és alaposan szemügyre veszi a társaságot. És nem csak én veszem észre, hanem Eve is, ráadásul úgy tűnik, szinte egyszerre történik ez meg, mert egyszerre kezdünk el sikítani. Természetesen mindenki felénk fordul, és úgy néz ránk mintha megbolondulnánk, de a szemfülesek talán még el tudják kapni az alakot, mielőtt eltűnne.
          - Nolan!
          Barátnőm az öccse mögé ugrik, át is öleli a nyakánál, ami elég szokatlan látvány, én viszont inkább nevetni kezdek. Persze, le kell vezetnem valahogy az ijedelmet, de nem biztos, hogy pont így kéne.
          - Most miért nevetsz? – kicsit sértődötten kérdezi. – Nem is vicces.
          - Nem, tényleg nem – mondom, és igyekszem legyűrni a mosolyom. – Amúgy köszi Nolan, hogy megvéded a nővéred. Nem tudom, így hogyan akar majd csatába menni, hogy tudósítson.
          Persze, tudom, hogy nem kéne összekeverni a kettőt, hiszen látott elég borzalmat a Mungóban régen, és talán most is mikor visszajár ellenőrzésre. Például Lockhart elég ijesztő lehet, ahogy… Nem is akarok belegondolni. Inkább csodálkozok rajta, hogy valaki nem neki öltözött be. Bár, még nem láttam mindenkit.

Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 11. 07. - 23:40:09 »
+1

Itókázás



Bevallom a kíváncsiságomon kívül semmi sem motivál azzal kapcsolatban, hogy elmenjek erre a partira. A Halloween mindig is érdekelt, bár leginkább a Roxfortban, azóta ha nagyon akartam, minden nap tarthattam ilyen jellegű összejövetelt. Ahogy sokáig tartottam is, de mostanában mintha elvesztettem volna minden érdeklődésem. Üres lett az életem úgy pedig nem sok értelme van a dolognak. De ezért is megyek el ebbe a buliba. Talán valaki, vagy valami visszahozza a kedvem.
Kinevetem magam, mikor meglátom a tükörképem. Angyalként nem hiszem, hogy bárki is sejtené, milyen vagyok valójában. Bár, nem is értem, miért lenne ez bárkinek furcsa. Inkább nekem az, hogy örökké azokkal a hülyeségekkel jönnek mit szabad és mit nem, hogy mi a rossz és mi a jó. Kit érdekel? Mindig is az mozgatott, hogy kiélvezzem azt, amit keresek, és ezért bármire képes is voltam. Szó szerint bármire.
Mielőtt még elindulnék a bulira, megírok néhány levelet. Tudom, hogy ők nem lesznek majd ott, és egy ennyire nyílt és látványos helyen nem is bocsátkoznék üzletelésbe. De az új bolt megnyitójához szükségem van ezekre az alapanyagokra. Másként viszont nem tudom elérni őket, csak ha félig feketén megveszem őket. Még szerencse, hogy maradt néhány csecsebecse azokból, amiket legutóbb sikerült zsákmányolni.
Végül alig néhány óra múlva már a kandalló mellett kortyolgatom az italom szép lassan felmérve az érkező embereket. Valahogy nem lep meg, hogy tele van a hely Roxfortosokkal. A meghívó nem válogatott, akár egy-két inferusz is jöhetett volna. Talán feldobnák ezt a lagymatag hangulatot. Még szerencse, hogy van egy kevés tömény, így azt kortyolgatva állok meg a kandalló mellett. Nem mintha érdekelne, hogy ki lép ki rajta, már ha képes még egyáltalán onnan kilépni valaki.
Nem is lep meg, hogy nem látom itt Pye-t, ahogy az sem, hogy O’Marát viszont igen. Nem is kell sokáig gondolkodnom rajta, hogy ki az, aki ott lépked szorgosan mellette. Áh, le se tudnák tagadni a dolgot. Csak Rowle lehet az, aki hagyta elmenekülni ezt az alakot. Komolyan, mit tudott annyira elbénázni? Mindegy, ez már nem az én dolgom. Érdekes lenne viszont egy hármas csevej. Vajon Forest tud a kis balhéról? A muglik szeme láttára történt robbanás nagy port kavart, és ha jól tudom, akkor végül gázrobbanással magyarázták. Ezért jó, hogy olyan naivak.
Megindulok feléjük, hogy beköszönjek, de végül csak biccenteni marad időm, mert megjelenik a kis Montrego. Talán vele is fel kéne venni a kapcsolatot és lepacsizni a régi idők emlékére. Talán tudna még egy-két információval szolgálni azok közül, amit megígért két évvel korábban. De sajnos, ahogy most az a tanár, úgy ő sem volt eddig elérhető.
Mindegy, inkább megyek és felszedem azt a szőke bombázót ott a sarokban, aki… nem, mégsem. Most jött meg a kisebbik Fawcett. Ő rá aztán tényleg nem számítottam. Milyen jó kis buli lehetne itt, ha mindenkit a nevén szólítanék meg, akit ismerek. Mert nem tagadhatjuk, hogy a kis Fawley is elég neves, jobb ha egy valamirevaló bűnöző, mint ami állítólag én vagyok megjegyzi az arcát.
Na, de ott az a kis barna, megpróbálom magamhoz csalni, és majd kiderül mi lesz ennek a vége. Talán ma este megint jól szórakozom majd, és leginkább a buli utáni tevékenységre gondolok, nem az alatta lévőkre.

Naplózva

Tania Niel
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 11. 08. - 22:10:22 »
+1



sütikézés


Először eszembe sem jutott, hogy elmenjek. Akart menni a fene. Messziről bajtól bűzlött az egész. A meghívó szinte a semmiből került elő, én pedig azon kevesek közé tartoztam, akik nem jártak még a Szellemszálláson. Nem akartam bajba keverni magam. Megint. Aztán egyre több embertől hallottam, hogy megy, és buli lesz, és ki ne hagyjam, mert király élmény lesz. Sokat gondolkodtam, majd győzött a kíváncsiságom, és úgy döntöttem, elmegyek. Én úgy hallottam, egy hugrabugos lány szervezte a kijutást Roxmortsba, a Fúriafűz alatti alagúton. Nehogy egyszer valami könnyen menjen.
Egy egész nagy csoport diákkal értem oda, egy hugrás lánnyal, akit ha jól emlékszem Oliviának hívnak, szinte azonnal a kipakolt édességes asztal felé vettük az irányt. A mugliknál is ezt szerettem legjobban, az ingyen kaját. A csokis póksütivel kezdtem szemezni, nem sok kellett hozzá, hogy elkezdjem vele tömni magam. Nem tudtam kiélvezni, ugyanis alig álltam neki a póknak, máris a földön kötöttem ki. Valaki átesett rajtam, majd ahogy felnéztem, láttam, hogy Olivián is. Egy srác volt az, aki sith szerelésben feszített. Ahogy megpróbáltam feltápászkodni, láttam, hogy a zöld zakómon elkenődve éktelenkednek a csokipók foltok.

-Ó hát ez valami zseniális.- morogtam, ahogy megigazítottam a nyakkendőmet.-Sötét oldal, meg az instabil birdalmi lépegetőik.- Lesepregettem a zakómról a morzsákat, majd felnézek, hogy Olivia és a sith is rendben van e, majd segítek a lánynak felállni.


Naplózva


Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 11. 08. - 22:43:40 »
+1

zene:E - Venom


’Egy hang üvölt bent mélyen,
ami feltörni készül.
Mint prés szorít, fogva tart,
a szó bent akad végül.'



Halloween. A borzongások éjszakája. A sikoltások estje. A cukorkatarhálás napja és a kicsik csínytevésének ideje. Mindegy egy alkalomra sűrítve. Nem mondom, hogy nem vártam... ó dehogynem. Igazából ilyenkor olyan vagyok, mint egy nagy gyerek. Egy nagy, izgatott gyerek. A jelmezem már készen állt és nem csak az enyém de Lyáé is. Persze ő mikor lesz influenzás? Na mikor? Hát naná, hogy most. A hetekkel előre megtervezett programok, a lázas készülődés, mind hiábavalónak látszott. Valójában eléggé elkeseredtem ezen, és noha igyekeztem palástolni, tudom hogy látta rajtam. Talán ezért is mondta és már a végén kényszerített hogy jöjjek el. Nem értem néha a nőket, miért is nem örül hogy az ágya mellett ücsörgök és ápolom, de szerinte szükségem van erre, meg amúgy is sokat készültem rá. Hát ebben mondjuk van igazság. B persze lemondta, mondván mennyit tanul az iskolában. Véleménye szerint örül ha átmegy minden vizsgán, és kihasznál minden időt. A halloween estéje meg amúgy is csendes lesz a klubhelységben.
Megértem, hisz tavaly ugyanebben a cipőben jártam én magam is. Szóval marad Eric, aki csak egy talánra méltatta a bulit. Igazából szívből remélem hogy az a talánja egy biztos igenné válik mert nem igen tudom kik is vesznek részt a party-n. Voltaképp csak a Szellemszállás maga vonzott felettébb. Sok emlék kötött ide, jó is rossz is, a múltból és a még régebbi múltból. Elene, Emily, Elliot, B, mindenkiek köze volt ehhez a helyhez hol ilyen hol olyan formában.
Magányosan indultam el, de nem gondoltam volna hogy ez a magány ilyen rövid ideig tart majd. Már az elején nyilvánvaló volt hogy nem én készültem az ünnepre, a fél falu díszben pompázott, és a lelkes gyerekzsivaj töltötte be a környéket. A meghívót ujjaim közt forgatva indultam el az úton, mikor egy hófehérke ugrott nekem, szabály szerűen. Még jó hogy nem súlyosabb tőlem, így sikerült talpon maradni, és megtartanom. S ugyan hangot adtam megrökönyödésemnek hamar Lottie-t ismerhettem meg benne.
- Hékás, azt hittem tőlem ijedsz meg, nem pedig hogy rám veted magad...
Na ennyit a jelmez félelmetességéről... Magamban kissé elszontyolodtam ugyan, de hát már késő bánat. Pedig Lya szerint zseniálisan félelemetes lett az arcfestés (ő művelte, ami külön elismerés lázasan) és választotta ki a ruhát.
- Nem esett nagyobb bajod?
Kérdésem igazából némileg udvarias, de lehet félreérthető, mert a lány látványosan nem óhajtja elengedni a karom. Talán fél hogy elesik, vagy kigáncsolja valami... esetleg máris többet ivott a kelleténél. Nincs szívem magára hagyni és miután ő is ugyanoda igyekszik, hát mehetünk együtt.
A kísértetház már önmagában elég impozáns, de most ezen az estén valahogy mák kísértetiesebbnek tűnik. Alighogy lépjük át a küszöböt bent azonban máris ismerősbe botlunk. Vagyis szét sem nézek alaposan, máris felismer valaki és a hangot rögtön archoz párosítom.
A kalóznak öltözött Elliot és a laposan felém majd elpislantó szeretője, Nat Forest biztosan az est társaságát és talán magját is képezik. Az elmés kis megszólalására csak elmosolyodok a szokásos sármommal, mert tudom... már megint a féltékenység szól. Mi más?
- Még mindig, O’Mara... még mindig. Lottie-t csak elkísértem, miután megpróbálta kitörni a bokáját.
Megpaskolom a lány kezét, jelezvén, itt már talán nincs mitől tartani és esetleg nem kellene olyan erősen szorítani a karomat sem. Bízom benne hogy veszi az adást, annál is inkább mert felmérve a környezetet nagyon más ismerőst elsőre nem látok. Még Ericet sem. Így hát akármennyire is tetszik vagy sem, a Forest-O’Mara pároshoz csatlakozom... még ha ez a könyvfirkásznak is is tetszik túlzottan.  
Naplózva




Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 11. 10. - 09:06:20 »
+1

Nem vagyok oda a halloweenért, igazából kiskoromban se szerettem soha. Ezek az illesztgetős dolgok nagyon messze állnak tőlem. Igazából nagyon félek a horror filmektől meg a sötétségtől, meg minden olyan dologtól, ami hozzá tartozik ehhez. De megpróbálom titkolni félelmeimet, nem vetne jó fényt a karrieremre ha olyan újságcikkek jelennének meg, hogy: "A színésznő, aki még a saját árnyékától is megijed" avagy "Mrs Lowell a nyuszi" vagy mit tudom én. Lényeg a lényeg nem szabad, hogy észrevegyék a gyengeségeimet.
Meghívó egy halloweene partira? Hogy miért is fogadtam el és miért indultam el a Szellemszállásra, a parti helyszínére? Hát ez egy 10 pontos kérdés. Utoljára Roxforti diákként léptem át a Szellemszállás küszöbét. Akkor sem volt valami kedves érzés és valahogy úgy érzem most sem lesz az. Azt sem tudom, hogy mit vegyek fel. Sosem volt még halloweeni jelmezem. Hirtelen ötlettől fogva kapom fel magamra az egyik színházi jelmezemet, egy mesehősnő ruhát. Hófehérkét. Azt hiszem ez tökéletesen meg fog felelni erre az alkalomra.
Hihetetlen, hogy milyen sokan mennek erre a bizonyos partira. Körbenézek, szinte mindenki be van öltözve valaminek, szóval tuti biztos, hogy oda tartanak. Nevetséges a legtöbb jelmez valami félelmetes alakot próbál ábrázolni. Mi a fene. Mért hiszi mindenki azt, hogy a halloween a félelmetes jelmezekről kell, hogy szóljon. Szánalmas.
Hm. Mi volt ez? Hangokat kezdek felfedezni valahonnan. Furcsa és félelmetes hangokat, mintha  a hátam mögül jönnének. Megfordulok de nem vélek felfedezni senkit sem, nem jön után senki és előttem se nagyon vannak. érdekes. Kissé megrémülök. azért ijesztő ilyen sötétben hangokat hallani, olyasvalakitől, akit nem látsz. Kissé szaporábbra veszem lépteimet, hogy gyorsabban a helyszínre érjek. Közben folyamatosan hátrafelé pillantok, de még mindig nem látok senkit. Aztán egy lökést érzek a lapockámnál, majdnem a földre vágódok, de szerencsére valaki kifog. Felnézek rá. Hisz őt ismerem. Azt hiszem Mathias a neve.
- Ne haragudj. Csak valaki...- magam mögé nézek, egy árva lelket se látok. - Mindegy. - Jobb ha inkább nem mondok semmit, biztosan hülyének nézne ha  azt mondanám valaki meglökött. - Jól vagyok. - Szorosan megmarkolom a karját, úgy érzem, most jobb, hogy vele vagyok, mint, hogy egyedül menjek a Szellemszállásra. Szerencsémre nem tol el magától, így együtt léphetjük át a Szellemszállás küszöbét.
A Szellemszállás még mindig ugyanolyan ijesztő, mint diák koromban vagy talán most egy fokkal rosszabb. Beérkezve szememet pásztázom az emberek között, hátha felismerek néhány ismerős alakot. Ha menekülni kell jól fog majd fogni néhány ismerős segítsége. Na meg ha rájövök kik vannak a jelmez alatt, akkor meg se fognak tudni ijeszteni. Akárcsak Mathias.
– Látom becsajoztál megint, Montrego – csak a hangról ismerem meg. Ez az az alak a parkból, aki olyan kurtán furcsán nekem jött a parkban. Azt hiszem talán pont ő az akivel, nem akartam találkozni. Még most sme tudom eldönteni, hogy valóban egy szerencsétlen alak volt akkor, vagy csak megjátszotta magát. Bár ahogy a szép és pontosan elkészített jelmezéből kiveszem, inkább az utóbbit tartanám hitelesnek.
- Még mindig, O’Mara... még mindig. Lottie-t csak elkísértem, miután megpróbálta kitörni a bokáját -hát persze O`Mara, Elliot O`Mara a neve. Mathias, mint egy kisgyereknek megpaskolja a kezem jelezvén, hogy most már biztonságban vagyunk és engedhetem. Nem szívesen de ha ő ezt akarja akkor elengedem. Pár perc múlva már tiszta egyedül ácsorgó a Szellemszállás közepén. Pár méterre tőlem a most már Elliot, Mathias és még egy fickó párosa. A többieket nem nagyon ismerem. Az előbbiekhez meg nem szeretnék csatlakozni, hacsak nem muszáj. Szóval inkább egyedül ácsorgok és az ujjaimat pörgetem. Van egy olyan érzésem, hogy lehet jobb lett volna nem eljönnöm erre a partira... Már csak azért is, mert furcsán érzem magamat, így egyedül.  
Naplózva


Olivia G. Stane
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 11. 10. - 09:45:12 »
+1

Sütikézés


A Fúriafíz! Nem egy kedves barátom. Igazából egyáltalán nem vagyok jóba vele. De mint, minden diák én is ezt az utat választottam a Szellemszállásra való bejutáshoz. Merel hugrás társam vezetésével szerencsésen megérkezhettünk a Szellemszállásra. Eleinte azt hittem csupán csak diákok kaptak meghívót erre a partira, de ahogy látom itt nagyon sok külsős is jelen van. A meghívóban ugyan nem állt semmi, csupán a helyszín és az, hogy nem ér kihagyni. Na jó ezt a többiek mondták. De arról senkinek fogalma sem volt, hogy ki küldhette ezeket. Különös, nagyon különös.
Egy griffrendéles lány társaságában érkeztem meg ide. Tulajdonképpen útközben ismerkedtem meg vele, azt hiszem Tania-nak hívják. Nagy kedves és aranyos lány, ez idáig legalább is annak látszik. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Halloween partira érkezve ismerkedek meg valakivel, akivel talán nagyon jóba is lehetek.
Hmmm. Micsoda incsi-fincsi falatok vannak ezen az asztalon. Csokiiii!!! Imádom a csokoládét. Taniaval egyetemben rögtön neki ugrok az egyik csokoládé póknak.  Ennél finomabbat életemben nem ettem.
Pár percig élvezhettem csupán a csokipók ízét, amikor azon kapom magam, hogy a földre esek, jól megütve magamat. Tania mellém huppan és rajtunk meg egy srác esik át. Hát ha így akart levenni a lábunkról akkor nagyon ügyesen csinálta, mert sikerült is. Szó szerint. Pontosan nem tudtam kivenni a fiú jelmezét, hogy mi is akar lenni. Azt hiszem kissé megszédültem az eséstől. Tania rögtön feltápászkodik a földről, nagy káromkodások közepette.
- Ó hát ez valami zseniális. Sötét oldal, meg az instabil birodalmi lépegetőik. - Valahol igaza van. Nagyon is. Megpróbálok lassan én is felállni, a lány segítségével. A ruhámra nézek, szerencsémre én kicsit jobban megúsztam, mint a lány. Az én sütim inkább a földön kötött ki, mint a ruhámon.
- Én jól vagyok. És ti? - nézek a két bajtársamra. A srácot még nem ismerem, pedig ő is iskolásnak tűnik. De én még nem láttam errefelé. Nem, mintha olyan sok diákot ismernék a Roxfortban. Nem vagyok éppen olyan barátkozós típus.
Jaj a drága süti, mért kellett pont a földön kössön ki? Meg ez a srác minek kellett nekünk jöjjön? Olyan jót falatoztunk volna, ha ő ne jött volna belénk.
- Mond csak, te így akartál levenni minket a lábunkról? -  kérdezek rá a fiúra kacérkodva.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
Hollóhát
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 11. 10. - 18:56:42 »
+2

Sikongatás


Egy jó darabig csak meredtem a meghívóra, amit valaki az aktuális könyvembe csempészett. A buli híre teljesen új volt számomra, így nehezen tudtam csak leplezni meglepettségemet, amikor az összehajtott lapocska kihullott a kötet lapjai közül. Nem igazán gondoltam magamra úgy, mint egy olyan diákra, akinek bármiféle hírneve is van, ha valakit rólam kérdeztek az illető válasza általában „az a hollóhátas, aki annyit olvas” vagy valami ehhez hasonló volt, eddig legalábbis. A lényeg, hogy ilyenfajta „privátabb” bulikra még nem igazán hívtak meg. Mostanság egyre több embert ismertem meg, köztük Nolant és egy kicsit nyíltabbá is váltam az emberek felé. Lehet éppen ez az oka annak, hogy most éppen a Szellemszállás felé tartok. Kikérdeztem Olive-ot és Kathrine-t a meghívóról, de ők csak bambán néztek rám és fogalmuk sem volt az egészről. Arról nem is beszélve, hogy ki nem állhatják a Szellemszállást, így kíséretre nem számíthattam. Csak remélni tudom, hogy Nolan ott lesz vagy valaki a kviddics csapatból.

Ha már Halloween, nem maradhat el a jelmez se. Nem akartam klisés lenni, így végül Poe versénél kötöttem ki. Egy fekete estélyi ruha, maszk és fekete madártollakból álló köpeny. Az eredmény ütős lett, viszont lehet túl sok tollat használtam ugyanis a köpeny elég nagyra sikeredett. Próbáltam varázslással némit igazítani, de még így is túl bolyhos maradt. Na mindegy, nem a világvége.

Nehézkesen, de sikerül átmásznom a keskeny alagúton és hirtelen az épületben találom magam. Alig nézek körül, érzem, ahogy hatalmas tollmennyiségemmel eltalálok valakit hátul. Megfordulok és elnézést kérek a két lánytól.
- Sajnálom, véletlen volt! - szabadkozom, és közben előkotrom a pálcám a súlyos ruharéteg alól. Egy intést intézek a köpenyem felé, mire a tollak egy kissé lelapulnak. Kijjebb is nyitom egy kicsit így előtárva az alatta viselt szűk fekete ruhámat. Az esemény váratlan fordulatot vesz, hisz
Evelyn áll előttem, Nolan testvére. Nem kell sok idő, hogy egy kisebb beszélgetésbe elegyedjek velük.
- Egy kicsit, de nem volt vészes. - válaszolok kérdésére, majd kezet rázok
Esmével. - Igen, látásból szerintem ismerjük egymást. - rámosolygok a volt mardekárosra, bár nem tudom, mennyi látszik ki ebből a maszk mögül.

Megfordulok és észreveszem
Nolant, aki éppen felém közelít teljes zavarodottsággal az arcán. Mintha egy idegenre nézne… Lehet a jelmez miatt?
- Szia! - köszönök vissza neki, és már éppen hozzátenném: „Mi az, tán nem ismertél meg?” amikor éles sikítást hallok mögülem. Megpördülök, és magam előtt látom két beszélgetőpartnerem riadt pillantását. Nolan rögtön Evelyn mellett terem és ő is az adott irányba néz.
- Mi a… - mondom, majd én is az ablak felé fordítom a tekintetem és a lábaim hirtelen földbe gyökereznek, amint megpillantom az ablakban vigyorgó fehér rettenetet.

Naplózva


Shirley White
Boszorkány
*****


× A térképszakértő ×

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 11. 10. - 20:51:07 »
+1

SÜTIKÉZÉS

Mostanában állandóan fehér a szemem és a hajam is, szinte már ez számít a természetesnek. Mivel nem olyan megszokottak ezek a színek, így nem is bajlódtam velük.
Ellentétben a ruhámmal, amit azóta csináltam, mióta megkaptam a rejtélyes meghívómat. Egy végzetasszonya -féle hosszú ruhát varrtam magamnak. Illetve csináltam magamnak egy koronaszerűséget is fából, meg kristályokból.
Ilyen szerelésben indultam el hát a Szellemszállásra, ahol a party remélhetőleg bajok nélkül lefolyik és mindenki jól érzi majd magát.
Mire én odaértem már javában állt a bál, egy rakás ember volt ott. Közülük felismertem néhányat. Ott volt Elliot és.. Nathaniel? Vele még nem találkoztam személyesen, de nem hiszem, hogy kedves ismerősöm bárki mással eljött volna. Láttam még Mathiast is, akivel a sárkányos incidens óta nem is beszéltem.. Majd küldenem kéne neki egy baglyot.
Odalépkedtem a süteményekkel telepakolt asztalhoz. Végignéztem a roskadozó bútoron lévő édességeken, majd nyúltam volna egy szimpatikus kekszért..
Ha nem halad el a szemeim előtt valami hihetetlen sebességgel a ruhámra. Ijedségemben akkorát sikoltottam, hogy, ha nem hallotta meg mindenki, szegény srácot mellettem így is, úgy megijesztettem, hogy ugrott egy hatalmasat, mielőtt felém fordulva ijedten bámult rám. Végigmért, majd egy pillanatra talán el is gondolkozott. Aztán odajött és óvatosan leoperálta rólam a nyolclábút. Meg is mutatta mielőtt elengedte volna, de nem mutattam semmi különösebb reakciót rá, úgyhogy hagytam, tegye csak, amit szeretne.
A szerencsém az, hogy a pókoktól nem kifejezetten félek, de nem szeretem, ha a közelemben vannak. Én nem is az állattól ijedtem meg, inkább attól, hogy hirtelen rám esett –, pontosabban a ruhámra.
– Benedict vagyok… és nem Sir Benedict. Naponta küzdök meg ekkora pókokkal – mondta mosolyogva -Van kedved velem sütit enni?
Kicsit megkuncogtam ezt a bemutatkozást.
- Shirley – mondtam vigyorogva – És természetesen sütizek veled.
Levettem az asztalról két pókos sütit, majd az egyiket odaadtam a szemben lévőnek.
- Egyébként elég ismerős vagy, – néztem meg jobban a fiút – mennyi idős vagy?
Ahogy kicsit figyelmesebben végigmértem, láthattam az eléggé fura jelmezét, majd az ismerős arcát. Azt hiszem a könyvtárban láttam sokat.. Meg talán a klubhelyiségben. Bár mostanában nem tűnt fel a jelenléte.
- Griffendéles voltál ugye?
Érdeklődve figyelem Benedictet, miközben majszolom a sütit. Azon gondolkozom, hogy mennyire voltam zárkózott az elmúlt hét évben és mennyire vagyok most.. Bár erre szerintem egyértelmű a válasz, így inkább a fiúra koncentrálok.
Naplózva


Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 11. 05. - 17:58:14
Az oldal 0.242 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.