+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Batsa Welch (Moderátor: Batsa Welch)
| | | | | |-+  Váratlan vendég?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Váratlan vendég?  (Megtekintve 256 alkalommal)

Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 10. 05. - 20:37:30 »
+1


VÁRATLAN VENDÉG?
Appleby Arrows Gyakorlópálya
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 10. 05. - 20:56:17 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Milyen régen éreztem, ahogy végig simít az a hideg szellő az arcomon…  nem csak úgy simán egy londoni utcán sétálva vagy valami elhagyatott erdőben. Seprűn ülve, érezve a gyorsulást és a szabadságot, hogy arra megyek amerre csak akarok. Világéletemben tériszony gyötört, ami az öregedéssel egyre durvábbnak tűnt, talán azért is választottam inkább a hoppanálás kényelmét az elmúlt hónapokban. Amikor Nattal az első randinkra mentünk és felálltam a kastélyra vezető hidacska öreg fakorlátjára, szabadságról beszéltem, a térdeim mégis remegtek a ahogy lepillantottam a víz nélküli, csupasz árokra. Megannyi kő volt ott vagy apróbb szikladarab, amin betörhettem volna a koponyámat… mégsem az borzasztott el, hanem hogy szinte minden porcikámban éreztem valami különös, félelmetes bizsergést. Nem volt összehasonlítható azzal, amit Nat karjaiban éltem át. Az más fajta borzongás volt, szerelmes, szenvedélyes és vágyakozó…
Nem tudtam elképzelni, hogy újra seprűre üljek, pedig még éppen csak egy éve volt, hogy azzal jártam a világot. Talán Nat félelme ragadt rám, az ösztönös rettegés, ami kiült az arcára, mikor meglátta a Welch seprűt a kezemben. Engem még is vonzott a famunka szépsége, a tökéletes egyensúly és a tény, hogy meglehetősen könnyen gyorsuló, hosszú távok megtételére is alkalmas példányt tarthatok az ujjaim között. Csak érezni akartam az arcomba csapó szelet és a felfedezendő világ ígéretét… hogy attól verjen gyorsabban a szívem.
Egy gyakorló pályához hívott el Batsa, mikor hosszú sorokban értekeztem arról, milyen remek is lenne meghajtani ezt a kiváló seprűt, holott valójában nem is ez volt a szándékom. Csupán meg akartam ismerkedni a hatékony ápolási tanácsokat… na meg egy kicsit kiszabadulni Tengerszemből. Szerettem Natot, mindig is őszinte szerelemmel… szerettem, mikor megfojtott a puszta létezésével és bezárt, mint egy kalitkába száműzött madárt. Ez volt az életem, ez volt a boldogságom, ez volt, amiért Phillippel is készen álltam ölre menni. De kellett egy kis levegő… kellett egy kis levegő, hogy ne Nat, ne az ordító gyerekei legyenek az elsők csak egy pár órára, hanem én, Elliot.
Megéreztem a harmatos gyep átható illatát. Erősebben markoltam rá a seprűre, mikor földet értem hoppanálás után. Mentem volna én előre, de meg kellett torpanom, hogy magamba szívjam azt a csodás aromát, azt a csodás látványt, amit kviddicspálya nyújtott a felkelő nap rózsaszínes fényében. Imádtam minden apró részletét, a kapukat jelző karikákat, amik magasan nyúltak az égbe. Eszembe jutott mennyire vágytam rá, hogy őrző legyek és hogy nyarakon át zaklattam Deant, hogy gyakoroljon velem. Lerázott, úja és újra. Csak Daniellel akart foglalkozni én pedig nem kerültem be a csapatba, egyetlen alkalommal sem s valami különös magány telepedett rám. Apátlan voltam, mintha félárva volnék. Nekem csak egy anyám volt, aki csak sírt és könyörgött, hogy ne keverjem magam bajba, egyek, aludjak rendesen. Még a széltől is óvott, egészen rám telepedett és bár állandóan leráztam, szerettem. Szerettem, mert ő aggódott értem egyedül, ő simított csak végig a hajamat esténként, mielőtt elaludtam és ő ölelt. Nem számított egyetlen lány sem, akivel összebújtam, akinek a fülébe suttogtam szenvedélyes szavakat. Azok sosem szerettek igazán.
Elindultam.
A talpam alatt ropogott szinte a fű, mintha egy kicsit meg is fagytak volna a szálak éjszaka. Egészen lehűlt a levegő. Már nem volt olyan meleg, mint hetekkel korábban és annyiszor csapott le a megszokott angol eső, hogy az ember szinte számolni sem tudta.
A szépséges női alakot már távolról is kiszúrtam, de ahogy közelebb értem vált egyértelművé: Batsa az. Ugyanaz a kellemes arc és barna haj volt, amire emlékeztem. Talán semmit sem változott, én viszont annál többet… gondolom, Nat is panaszkodott, hogy vékonyabb vagyok, én magam pedig tudtam, hogy sokat finomodott az ízlése mellette. Mintha egy jobb csomagolásba bugyolált Elliot lettem volna.
Szia Szépség – köszöntem és ledobtam a táskámat. Egy halom tisztítószer volt nálam, remélve, hogy Batsa elmondja azokról a véleményét majd. – Elhoztam őt.
Emeletem fel kicsit a seprűt, aztán gondosan letettem a földre, hogy kipakolhassam a táskámat. Volt ott Madam Suvickus-féle Seprűfényesítő és egyszerű seprűpolírozóbájital. Ezen kívül volt jó pár olyan dolog, amiket sosem használtam, csak összevásároltam, mikor még a zsebemben volt apám széfjének a kulcsa. – Egyébként hogy vagy? – kérdeztem mikor felemeltem az egyik különös állagú löttyöt.
 
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 10. 06. - 19:11:04 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Ezt sosem fogom megunni… Mosolyodom el magamon, miközben egy pillanatra lehunyom a szemem és csak élvezem, ahogy a süvítő szél végigsimítja arcom, majd eljátszadozik tincseimmel. Mindig is imádtam repülni. Egészen kiskoromban készítette nekem apa az első névre szóló gyerekseprűmet. Már akkor megállíthatatlanul repkedtem a házban ide-oda. A szüleim pedig élvezték, hogy lányként pont ugyanolyan fogékony voltam a sport iránt, mint bátyáim. Sőt… Talán még náluk is jobban. Elszánt voltam és hajtott a küzdőszellem. Csak néha Miron vagy Natan szedték ki alólam a seprűm, hogy bosszantsanak. Natan… Nat… Mindegy… Sóhajtok nagyot és gyorsan kinyitom a szemeim.
Igen. Ez egy olyan élet, ami sok-sok küzdelemmel jár. És valahol nőként még nehezebb az egész. Folyamatosan bizonyítani kell, hogy vagy olyan kemény, mint a férfiak. Még nekem is, holott elvileg nemzetközileg elismert nagykövete vagyok a sportnak. Valaki, akiről legalább egyszer életében mindenki hallott már. Igen… Lehetne mindez ki nem érdemelt visszhang. Csakhogy úgy érzem bőségesen megmutatom a pályán is, hogy nem csak egy szép arc vagyok a mágusújságok címlapján, hanem egy nyerő játékos is. Győzelemre segítettem már az új csapatomat is, nem egyszer, de sokszor. Nem erővel, vagy izmos testalkattal, hanem gyorsasággal és a gyorsaságomból fakadó trükkjeimmel. És mégsem elég. Valahogy mintha semmi sem lenne elég. De… Nem panaszkodhatok. Utálhatnak. Azért mert nő vagyok, azért is, mert jó vagyok. Bármiért. Akárhányszor törik el bordáim vagy karomat, úgyis lejátszom ellenük a meccset, úgyis gyorsabb vagyok, mint ők, és úgyis megnyerem a harcot.

Vetek még egy pillantást a gyönyörű tájra, mielőtt lejjebb szállok a pályánál. Teszek egy kört a karikák körül, aztán lassan ereszkedni kezdek. Ma nincs edzés. A csapattársaim nagy részének nem jutna eszébe ilyenkor kijönni ide. Én is csak ritkán teszem meg, mikor gondolkodnom kell például. Ez a hely gyönyörű, zöld, burjánzó táj, messze a hegyek és völgyek váltakozása látszódik. Csodálatos. A tiszta levegő pedig mintha kiszűrné a rossz gondolataimat, s cserébe a megoldást biggyesztené a helyére. Szeretem. Jó itt. Érintem lábaimmal a talajt, egyszerűen, kecsesen, mint minden egyes leszálláskor. S szinte azonnal lépkedek is már az egyesület épülete felé. Most csak a szertár kell. Nem akarok átöltözni, nem akarok találkozni tagokkal, és kivételesen még csak nem is azért jöttem, hogy a fejemet kitisztítva röpködjek. Mint azon a napon, mikor Miron elmesélte, hogy valószínűleg, és nagyon-nagy rá az esély, hogy Natan, a bátyánk valójában életben maradt…
Igen. Életem legfurcsább napja volt. És azóta mindegyik furcsa, mikor eszembe jut, hogy mi nélküle éltünk le egy életet, ő pedig nélkülünk. Holott együtt kellett volna… Nagyon is hálás vagyok Reednek, amiért egyben tartott ebben az időszakban, különben szétestem volna, úgy fájt. A szüleinknek azóta se mertük elmesélni, bár szerintem most már minél hamarabb kéne. Bizonyára jó hír lenne a számukra. De megértjük Nat aggályait is. Fél és aggódik. Férje van, férje, és családja. Gyermekei… egy gyönyörű kisbaba és egy még szebb nagylány… Egy kész élet. Ami miatt fél, vajon mi elfogadjuk-e majd. Pedig el. Nagyon is. Ő a bátyánk, akit szeretünk, az együtt leélt múltja nélkül. És szeretni fogjuk a jövőjével is.

Pontosan ezért örültem neki, hogy legalább Elliot, a párja odáig van a repülésért és így már van egy közös pontunk, amin elindulhatok, legalább vele. Anno adtam neki egy seprűt, mint kiderült. Bár sajnos már nem emlékeztem rá, pedig nagyon is jó lett volna azt mondani, hogy naná. De túl sok emberrel találkozom nap, mint nap… Mindegy. Most itt vagyok. És lassan meg kell érkeznie neki is…
Kipakolok pár dolgot, egy padot is kiteszek a fűre. Most még kicsit hűvös van, de mára még elég szép időt mondanak az okosok, így nyugodtan dolgozhatunk a szabad ég alatt. A tisztítószerek szaga miatt amúgy is jobb lenne. Itt hamar elviszi a szél… És gondolom Elliot amúgy is szívesen kipróbálná egy híres csapat pályáját. Ha lesz időnk és kedvünk játszhatunk egy-egyet is. Gondolkodom a programon. Mert szeretném, ha nagyon jól érezné magát, mert ő mégiscsak segíthet kicsit összehozni a családot, hisz ő is hozzánk tartozik már. Táskámban még édességet, kávét és üdítőt is hoztam, hogy minden jó legyen. Épp azt pakolom ki, mikor meghallom a jól ismert seprűsuhogást a távolban. Más talán meg sem hallaná, észre sem venné, de nekem ez az életem. A repülés és a seprűk, ismerem már minden csínját-bínját.

- Szia. – Integetek már neki messziről. Aztán mikor leszáll már csak egy nagy puszival üdvözlöm. – Örülök, hogy itt vagy. – Mondom akkora, őszinte mosollyal, hogy eleve arról is leolvashatta mit is gondolok. – Na azt jól tetted! – Mutatok a seprűjére. - Mindenképp játszunk majd. De ha gondolod van még itt pár versenyseprű, vagy az enyémet is kipróbálhatod. – Mondom lelkesen, mert tényleg úgy örülök neki, mint valami ajándéknak. – Hoztam enni, inni… Ó. Látom te meg hoztál mindent, amit használsz… - Lepődöm kissé meg. De nem rosszféle meglepődés ez, hanem örömteli. Ezek szerint ő is lelkesen készült erre a napra. – Köszi jól vagyok, bár most egy kicsit émelygek, lehet túl magasan repültem, vagy túl gyors volt a szint váltás, előfordul néha… Oda se neki… - Mondom továbbra is mosolyogva, lelkesen gesztikulálva. De aztán mutatok a pad felé, hogy oda leülhetünk dolgozni. – Ennyi dolgot használsz? – Mutatok előbb a dolgaira, aztán le is hajolok hozzájuk és elkezdem nézegetni az üvegcséket. – Mindet? – Kérdezem, mert látom, hogy egyféle szerből, több márka is van. – Na, de bocs a túllelkesség miatt. Csak örülök neked. Mivel kezdjünk? Ez a te napod. Egy exkluzív kviddics program. Csak neked.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 10. 10. - 14:32:50 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Éreztem, ahogy a hideg szellő ismeretlen erőket ébreszt bennem… különös lelkesedést valami iránt. Talán a repülés okozta, talán az a kis táv, amit azzal tettem meg, nem tudom. De még mindig éreztem a gyomromban kavargó feszültséget, amit a magasságban töltött percek okoztak. Egy kis hányinger is vegyült bele, némi szédülés, de mégis csak valami régi, valami felszabadító volt, amit ez sem árnyékolhatott be. Boldognak éreztem magamat, gondtalannak, ahogy a táskába túrtam. Vegyszerek tömegét vettem ki, amiket hol Nat, hol én vásároltam meg… mintha valami titkos szövetség lett volna ez: mindketten ápolni akartuk a Welch seprűt. Nat azért, mert engem boldoggá tett, engem pedig a büszkeség hajtott. Nem volt még jobb darabom és ennek szinte örök életet kívántam. Tökéletes volt a kidolgozottsága, puhán siklott a levegőben, elegánsan lehetett földet érni vele… mintha nem is egy ilyen mocskos kis tolvajnak találták volna ki, amilyen én vagyok.
Talán csak Batsa Welch nyűgözött le jobban a seprűmnél. Nem vagyok vak, láttam milyen szép formás alakja van… milyen finom arcvonásai és szépen csillogó szeme. Ha nem Nat húga – akarom mondani feltételezett húga – lenne, akkor bizonyára szemtelenül odavágtam volna pár szenvedélyes, flörtölős mondatott. Most mégis inkább a seprűt választottam témának. Ahogy letérdeltem a harmatos fűbe, éreztem, hogy kicsit átnedvesedik a nadrágom anyaga, de közel sem annyira, hogy zavaró legyen. Szerettem ezt az érzést. Azokra az időkre emlékezett, mikor hatalmas pusztaságokat és erdőket jártam meg egyes egyedül, amikor a nedves avar és fű illata töltötte meg az orromat… és nem voltak görcsök, kötöttség, csak én, a fájdalmam, a harcom a világ ellen. Talán ez utóbbi még mindig ott tombolt bennem egy kicsit, de mégis finomodott, változott.
Mindenképp játszunk majd. De ha gondolod van még itt pár versenyseprű, vagy az enyémet is kipróbálhatod.
Nyeltem egyet. Nem is tudom, miért, talán még mindig kicsit kellemetlenül érintett még mindig a tény, hogy félek a magasban. Persze semmi pénzért nem vallottam volna be mindezt éppen neki, s amúgy is ostobaság lett volna kihagyni egy lehetőséget a kviddicsezésre. Nem mondhatja el magáról minden ember, hogy Batsa Welch-sel volt szerencséje játszani. Így van, kapard össze magad, O’Mara!
Szeretném egy kicsit majd a sajátomat is megjáratni. Még alig volt szerencsém hozzá… Nat mellett az ember nem igazán tud repülni. – Tettem hozzá, majd mintha nagyon leterhelő volna ez az élmény, sóhajtottam mellé hangosan egyet.
Közben még jobban beletúrtam a táskámba, mert majdnem biztos voltam benne, hogy nem csak három darab tisztítószert hoztam el magammal. Volt közöttük mindenféle, olyan ami a fa természetes árnyalatait erősíti fel, ami hosszú ideig tisztántart, ami fényesít… de engem mégis csak az apró karcolások zavartak. Reméltem, hogy Batsa jobban ért hozzá, mint én. Akárhány könyvet bújtam végig a seprűápolásról, nem találtam tökéletes megoldást.
Hoztam enni, inni… Ó. Látom te meg hoztál mindent, amit használsz… – Magyarázta. Lassan bólintottam és még egy pár üveggel kipakoltam táskámból. – Köszi jól vagyok, bár most egy kicsit émelygek, lehet túl magasan repültem, vagy túl gyors volt a szint váltás, előfordul néha… Oda se neki…
Végre az utolsó palack is elfoglalt a helyét a többi mellett. Pontosan nyolcféle vegyszer sorakozott egymás mellett és mögött, különböző színekben.
Ennyi dolgot használsz? – Kérdezte kicsit meglepetten. – Mindet?
Elvigyorodtam és felemeltem az egyik, hogy láthassa ő is, hogy még bontatlan. Azzal együtt én is felkeltem végre a földtől. A térdem persze kicsit mocskos lett a nedves talajtól és a rátapadt földdaraboktól. A combomba is belenyilallt a szokásos fájdalom, ami valószínűleg majd a későbbi kviddicsezést alaposan megfogja nehezíteni. A gyerekkorom egyrésze arról szólt, hogy tökéletes őrzővé válljak… Már nem is tudnál védeni, O’Mara… olyan szerencsétlen vagy… egy nyomorék… A szalag vad táncba kezdett megint a csuklóm körül. Le kellett hunynom egy pillanatra a szememet, hogy normális hangon tudjak egyáltalán válaszolni.
Még egyiket sem használtam nagyon… igazából kicsit féltem, hogy tökreteszem a fát velük. Elég bizarul néznek ki. – Motyogtam kicsit magam elé.
Lehet, hogy hülye arcot vágtam, miközben nagyokat pislogva néztem vissza az üvegekre. Volt bennem egy jó adag gyermeki lelkesedés, ami a seprűkarbantartásnál egészen könnyen észrevehető volt. Szerettem a repülést, egyenesen rajongtam érte. Talán pont azért, mert sosem voltam belőle kiemelkedően jó…
Na, de bocs a túllelkesség miatt. Csak örülök neked. Mivel kezdjünk? Ez a te napod. Egy exkluzív kviddics program. Csak neked.
Elmosolyodtam ezen a kifejezésen. Exkluzív kviddics program Elliotnak… Megismételtem magamban többször a gondolatot, mintha ettől csak hevesebben kezdene dobogni a szavam, de nem olyan vadul és erőszakosan, ahogy a szalag gúnyolódásakor. Nem, ez más volt, megnyugtatóbb.
Mit hoztál enni? – kérdeztem halkan. – Nem igazán reggeliztem…
Zavarba jöttem. Ostoba gyereknek éreztem magamat, aki az anyjától akar ételt kunyerálni… remélve, hogy az legalább valami sütemény. Tudtam, hogy nem az. Egyszerűen nem lehetett olyan szerencsém, hogy a Nat által tiltott, ám általam annyira szeretett csokis muffin kerüljön elő Batsa táskájának mélyéről. Ezért sóhajtottam egyet és témát váltottam: –Inkább a vegyszerekkel törődjünk. Te mit használnál ezek közül?
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 10. 25. - 14:49:01 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Végignéztem Ellioton, majd rámosolyogtam. Egy pillanat alatt tucatnyi különböző gondolat és érzés rohant át rajtam. Furcsa volt. Furcsa, hogy lényegében még a bátyámat, állítólagos bátyámat sem ismerem, de én már itt állok a párjával és próbálok úgy tenni, mintha világéletemben baromira nyitott lettem volna. Csakhogy nem voltam. Mosolyogtam kedvesen, de valójában elfogadtam azt a tényt, hogy senki sem kíváncsi a véleményemre. És most? Most érdekes azt látni, hogy nagyon is számít a véleményem és valójában eléggé érdekes vagyok. Sőt, mások is eléggé érdekesek. Talán épp jókor jött ez az egész szituáció, egy múltból előkerült báty… Az ő léte úgy szintén tanítani fog nekünk ezt-azt a világról és az életről. Kezdetnek például azt, hogyan is kell egy komplett családot beilleszteni egy másik család minden napjaiba. Aztán persze az elfogadásról is futunk néhány leckét. Hisz íme, ez itt a bátyád Nat, ő pedig itt a férje Elliot. És van egy örökbefogadott kínai gyereke, meg egy zabigyereke mellékágról. Nem. Egyikkel sincs bajom, még ha úgy is tűnhet, hogy van. Csak egész egyszerűen emésztgetni kell egy kicsit ezeket az információkat. Mert túl sok dolgot kaptunk egyszerre. És igen. Épp e miatt a túl sok miatt döntöttem úgy, hogy találkozom Elliottal. És persze nagyon is lelkes lette az ötlettől. Épp úgy, ahogy ő maga is, látszólag.

- Hát figyelj… – Mosolygom újra rá, talán végre legyűrve torkomon a kissé kesernyés szomorkás érzéseket. Nem ő vele van bajom, ismétlem magamban, sőt nem is Nattal. Hanem azzal, hogy nem folyamatában ismerhettük őket meg… Holott rég az életünk részének kéne lenniük. – Nyilván utánakérdeztem, hogy mi is a kedvenced. De kicsit csavartam a dolgon és anyám receptje, meg utasításai, alapján braunit sütöttem neked. És hoztam kávét is. – Mutatok előbb a táska felé, ahonnan aztán elkezdem kirakni a dobozt, meg a termoszt az egyik padra. – Tessék. – Nyitom is ki a sütemény fedelét, hogy felé tartsam a szeleteket. – Nem lett túl jó… - Magyarázkodom. – Ehető, de kicsit száraz lett és túl édes. Nem vagyok egy nagy szakács, de próbálkozom.
Elég ciki, pláne úgy, hogy állítólag Nat egész finomakat főz és anyám is világ életében kitűnő szakács volt. Én meg persze sose értem rá ilyesmire… Nyilván most vannak az első szárnypróbálgatásaim.Inkább nem is próbálkozom tovább eladni a majdnem ehetetlen valamit amit hoztam. És előveszem a bolti verziót is,a miből úgy szintén hoztam párat, hogy ne fürödjek teljesen be. Lehet mondhattam volna azt, hogy ezek az enyémek. De már mindegy. És egy bögrét is kiteszek ha esetleg a kávéból töltene magának. – Minden itt van, szolgáld ki magad. – Nyúlok én is a saját sütimért, hogy egyet megegyek, de már a szagától is rosszul leszek, szóval csak szolidan leteszem inkább a fűbe egy szalvétával, hátha csak úgy nézek ki, mint aki későbbre szánja. Bár eredetileg a hangyáknak ajánlom szíves figyelmébe…

- Na szóval… - Csapom össze a tenyereim, hogy aztán újra a tisztítószerek felé irányítsam mindenki figyelmét. – Nem rosszak ezek a szerek. – Kezdek bele. – Az Olaf gyorsOlajozó kivételével. Azt inkább ne használd. Nem károsítja a fát, de az ég világon semmiféle hatása nincsen. Egy ideje már folyik a pereskedés a cég ellen, hogy hagyjanak fel a gyártással, de a hobbi repülők körében valamiért nagyon elterjedt. Jó a reklámja, csinos az üvege. De ennyit tud. Kukába vele. – Teszem arrébb a többitől, hogy soha több ne is kerüljön a  közelükbe. - A Suvickus-féle seprűfényesítő- és polírozóbájital teljesen jó. Használatuk is egyszerű és el is érik a kívánt hatást igaziból, de külföldön sokkal jobbakat is be lehet szerezni. És ha igazán jó hatást akarsz, akkor ezeket természetes, egyszerű anyagokkal kombinálod. Ha például egyszerű méhviaszt vagy apotékákban kapható olajokat használsz mellé, együtt sokszor hatásosabbak, mint a bolti kreált verziók. – Magyarázom, és teljesen bele is merülök a különböző bájitalok vizsgálgatásába. Persze, a seprűm az életem, ki más is tudna ennél többet róluk, mint én vagy a családom? - Megnézzem a seprűd, hogy milyen? Csináljak rajta egy alapkezelést? Vagy mutassam az enyémen, hogy-hogy kell és te utánzod? – Fordulok előbb felé újra, majd a mondandóm közben elindulok a saját seprűmért. A hirtelen mozdulattól persze megszédülök és kicsit ki is kell támasztanom a lábammal, hogy ne essek el. De remélem ebből Elliot nem sokat vett észre. – Ide le tudunk ülni kényelmesen. Sokszor szoktam itt ápolni a seprűm, szép a környezet és a friss levegő is jót tesz.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 10. 26. - 20:08:02 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Nat bizonyára kellemetlennek tartotta volna a viselkedésemet. Egy részem örült, hogy nem látja, amint azonnal lecsapok az ételre – reménykedve, hogy mindez valamiféle édességet fed. Szinte bele sem gondoltam, hogy ezen a találkozón most kettőnket képviselem… mint valami híd, ami összeköti Natot és a családját, a kétség pedig alattam hömpölyög, nagy veszélyes folyó képében. Nem szabadot, hogy a híd leomoljon vagy felrobbantsák. Az árthatott volna Natnak, s én már nem akartam ártani neki többé. Minden fájdalma miattam volt. 
Nyilván utánakérdeztem, hogy mi is a kedvenced. De kicsit csavartam a dolgon és anyám receptje, meg utasításai, alapján braunit sütöttem neked. És hoztam kávét is.
Nyeltem egyet. Nem tudtam mit takar ez az ételnév, de a kávé gondolata nagyon is hevesen tört be az elmémbe. Egy ideig csak bámultam a táskája felé, míg nem az orrom alá nyomta azt a csokis süti kinézetű valamit. Már éppen nyúltam is felé, mikor rövid magyarázkodásként elmondta, hogy nem túl ügyes a konyhába, sőt talán azt is hozzá tette, hogy kicsit száraz… nos kemény volt, mint a kő, de az édes íz kárpótolt mindezért. Mit számít, ha egy kicsit jobban kell dolgoznia a fogaimnak, ha cserébe a tömény cukor pillanatok alatt feltölt?
Minden itt van, szolgáld ki magad.
Nem értem, mi a gond… ez tök jó… – Megrántottam a vállamat és egy egész szeletet benyomtam a számba. Hosszan rágtam, közben Batsa mozdulatát figyeltem, amivel a saját süteményét távolra helyezte, valahova a fűbe. Hmm… pedig én azt is megettem volna… – állapítottam meg, miközben újabb adagot préseltem a számba. Persze, ettől úgy festettem, mint egy dagadt képű hörcsög, szóval jobbnak láttam a vegyszerekre terelni a szót.
A kis bögrét közben megtöltöttem kávéval.
Az Olaf gyorsOlajozó kivételével. Azt inkább ne használd. Nem károsítja a fát, de az ég világon semmiféle hatása nincsen. Egy ideje már folyik a pereskedés a cég ellen, hogy hagyjanak fel a gyártással, de a hobbi repülők körében valamiért nagyon elterjedt. Jó a reklámja, csinos az üvege. De ennyit tud. Kukába vele.
Közben odébb is tette az említett szert. Én még mindig a sütit rágtam és csak egy nagy korty kávéval sikerült azt a gyomrom irányába küldeni. A kávé persze furcsán keserűnek hatott a tömény cukorból áll süteménnyel.
A Suvickus-féle seprűfényesítő- és polírozóbájital teljesen jó. Használatuk is egyszerű és el is érik a kívánt hatást igaziból, de külföldön sokkal jobbakat is be lehet szerezni. És ha igazán jó hatást akarsz, akkor ezeket természetes, egyszerű anyagokkal kombinálod. Ha például egyszerű méhviaszt vagy apotékákban kapható olajokat használsz mellé, együtt sokszor hatásosabbak, mint a bolti kreált verziók.
Bólintottam. Értem én, értem… meg kur… nagyon sok az információ hirtelen. Olajok, meg viasz, meg a seprűfényesítő… és még mi is volt? A testemet tökéletesen lefoglalta a rágás és ezt nem is próbáltam titkolni Batsa elől. Úgy csámcsogtam, mintha muszáj lenne. Ám, ha a genetika az én oldalamon áll, akkor ezt a viselkedést még akár bájosnak is tarthatta. Csak vigyorog, Elliot, akkor azt hiszi, figyelsz! – súgta a kegyetlen kis hang. Talán egyet-egyet lüktetett is a szalag a csuklómon.
Megnézzem a seprűd, hogy milyen? Csináljak rajta egy alapkezelést? Vagy mutassam az enyémen, hogy-hogy kell és te utánzod?
A nyelvemmel kipiszkáltam egy fogamra tapadt sütemény darabot, aztán elvigyorodtam. Igen, Batsa, felfogtam, hogy értesz a seprűkhöz. Ezt mondtam volna, de inkább megköszörültem a torkomat, mintha ezalatt összeszedném a gondolataimat.
Mutass meg egy alapkezelést. Könnyedén megjegyzem. – Ó igen, milyen remeg szöveg ez, ha az ember nem figyel egy pillanatra sem. – Zseni vagyok. – Tettem hozzá, természetesen viccnek szánva.
Batsa valószínűleg nem vette észre vagy nem is hallotta meg. Éppen, mikor ránézetem, úgy tűnt, mintha megszédülne egy pillanatra, legalábbis az egyensúlyát mindenképpen elvesztette. Valamit beszélt is, de nem foglalkoztam vele. Odaléptem mellé és megfogtam a kezét, hogy segítsek megtartani a testét.
Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
Nem vártam választ, csak lenyomtam a padra, ahol az előbb voltunk. Nem voltam hajlandó semmiféle fűbe ülni, miközben őt a rosszul lét kerülgeti… Remélem, nem fertőző… Nem akartam Natnak még egy adag bacit is hazavinni.
Maradj ülve és igyál vizet… – Mondtam és már kutattam is a táskámba valami iható után. Persze csak a laposüveg került a kezembe. – Gondolom, nem akarsz whiskyzni mielőtt seprűre ülsz… de nekem kell… – Meghúztam az üveget, aztán felé nyújtottam, hátha meggondolja magát.
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 10. 28. - 11:53:33 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Csak hagyom, hogy lenyomjon a kis padra, és bár közben elmotyogok valamit arról, hogy amúgy is itt szoktam seprűt tisztítani, úgy érzem nem sikerül róla meggyőznöm, hogy jól vagyok. És bizony tényleg nem vagyok jól… Ami fura. Elég ritkán vagyok beteg. Sokkal többször kezelnek csonttörésekkel és zúzódásokkal, mint boszináthával. Gondolom a sok bájital, amit naponta iszogatok megteszi általánosságban a hatását és megvéd a betegségektől. Az ellenfél játékosokkal és a sebességgel pedig úgysem tud mit kezdeni, ahogy néha én sem.
Arcomat tenyereimbe rejtem, kissé megtámaszkodom térdemen, miközben próbálok úrrá lenni a szédülésemen. Mi a fene lehet ez? Kérdezem magamtól, miközben hangosan kifújom a levegőt és kiegyenesedem ültömben. Elliot felé csak egy enyhe grimaszt sikerül produkálnom, ami valami olyasmit jelenthet voltaképpen, hogy bocsi, mindjárt összeszedem magam és köszi, inkább nem iszok bele a laposüvegedbe, vagy elhányom magam…

Eléggé szerencsétlennek érzem magam, miközben lehunyt szemmel figyelek arra, hogy mélyeket lélegezzek, kizárva minden más szagot és illatot, csak a friss levegőre koncentrálva. Ma még Az időm kilencvennyolc százalékában sikerül tökéletesnek mutatkoznom és épp, mikor igazán annak akarok látszani, na akkor nem sikerül. Ez annyira tipikus. Reed előtt is elég sokszor szerencsétlenkedek. Rendben, persze, szerencsémre azt is elég bájosan sikeredik, de akkor is. Rá minden percemben szeretnék jó benyomást tenni. És igen, ez így van Elliot esetében is, hiszen ő az egyik út ahhoz, hogy Nat majd a mi családunkhoz akarjon tartozni, ha a vizsgálatok alátámasztják Miron elméletét…
De nem sikerül megnyugodnom. Továbbra is csak egyenetlenül kapkodom a levegőt, miközben bekúszik elém Elliot szép kis arca, ahogy lelkesen eszi a szörnyen sikerült sütimet és úgy figyel, mint ahogy én sosem az akadémián… Már amikor bejárok az akadémiára…

- Ahjj… - Bukik ki belőlem egy keserű kis sóhaj, miközben kinyitom a szemeimet. – Fogalmam sincs mi van ma. Igen a repülés néha okoz szédülést, de ma eléggé nem vagyok jól… - Mondom szomorkásan, majd magam elé húzom a táskámat és kotorászni kezdek benne egy vizes üvegért. – De mindjárt összeszedem magam. – Jelentem ki, amiben persze kevéssé hiszek, de azért a kimondása hátha segít mégis. Megint kicsit csöndbe burkolózom és friss, hideg vizem kortyolása közben a messzi hegyeket kezdem el bámulni. Eléggé északon vagyunk ahhoz, hogy itt ritkán süssön a nap. Néha kukucskál csak át a többnyire felhős égbolton. A pálya egy nagyobb völgyben helyezkedik el pár domb és hegy láncolata között. Innen, ülve gyönyörű látványt nyújtanak a sokszor ködbe burkolózó hegyek. Ügyes választás volt épp ide építeni a pályát. A legközelebbi mugli útvonal is elég távol esik innen, ha mégis erre tévedne valaki, a terület bűbájai másfelé küldik tovább útján. A kellemes és zord időjárás gyakori váltakozása pedig felkészít minden játékost a legváratlanabb tényezőkre is. A perzselő forróság az egyetlen, amihez az angliai csapatok nemigen vannak hozzászokva. Nekem volt szerencsém ahhoz is bőven. Számomra inkább a köd és hó az újdonság.

- Nos. – Állok fel, de csak óvatosan, aztán kezembe veszem mindkettőnk seprűjét és a tisztítószereket, hogy lerakjam magunk elé. – Egyszerre fogjuk csinálni. Előbb én megmutatom, aztán te megismétled a saját seprűdön. Szerintem így a legegyszerűbb. – Mosolyodom el kedvesen Elliotra nézve. Aztán újra leülve mellé két seprűtisztító rongyot veszek elő a táskámból és az egyiket felé nyújtom. – Ha jól tudom Nat nem nagyon szeret repülni… - Pakolom oda magunk közé a tisztítószereket, amiket Elliot hozott és előveszek párat a saját készletünkből. – Csak… Úgy emlékszem a bátyámra, mint aki imádott repülni. Persze nem sok emlékem van róla. Mármint többnyire azt hiszem inkább kiszínezett emlékek. Csak hat éves voltam, amikor elvesztettük. Mindegy… - Mosolyodom el halványan. – Elvégre te vagy most itt. És a seprűd. Ezzel kezdjük. – Veszem kezembe a saját készletemből az egyik üvegcsét. – Ebben bronz színű csiszolópor van. Ami valójában nem is csiszol, hanem feltölti az apró repedéseket és karcolásokat. Lényegében kiegészíti a fa mágikus elemeit, a végén teljesen láthatatlanná és észrevehetetlenné válva. De csak kisebb vágásokig használható. – Magyarázom és szórok belőle egy kicsit a rongyomra, aztán Elliot felé tartom ezt is. – Te amúgy hány évesen kezdtél repülni? És a kviddicset is szereted? Vagy csak magát a repülést?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 10. 30. - 15:46:32 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Nem éppen erre számítottam. Nem úgy terveztem a napot, hogy az ájulás határán álló Batsa Welch-t fogom padra kényszeríteni. Szinte éreztem, ahogy minden porcikája meglehet és jól tudtam: ezért nem csupán a hideg északi szél a felelős, hanem valami más is. Talán elkapott egy súlyos betegséget vagy éppen csak egy mezei náthát. Igaz egy jó adag – felnőttekre igazán veszélyes – sárkányhimlő mindenképpen szórakoztatóbb lett volna. Ugyanis még senkit sem próbáltam meg ilyesmiből kikúrálni, de hát könnyedén összedobtam bármilyen erősségű bájitalt. Különös szenvedély volt éppen a lopkodás mellett… talán sokan nem is értették.
A bájitalfőzés, a gyógynövények ismerete közös szenvedély volt az O’Mara családban. Dean, Dean szülei, sőt még Daniel is olyan könnyedén fogadta be ezt a tudást. Én pedig – talán csak azért, hogy a nevelőapám szeressen –, szintén érdeklődést mutattam a tudomány iránt. Egy ideig nehéznek éreztem, időpocsékolásnak, de aztán kiderült, hogy nem is erőlködés az egész. Ugyanolyan tehetséggel vagyok megáldva, mint az O’Mara család vérszerinti tagjai. Az első tökéletesen sikerült bájitalt örömtől remegve bámultam. Lumpsluck nyilván nem is értette, mi ez a különös lelkesedés, mi az a néhány könnycsepp, ami végig folyik az arcomon. Senki sem érthette, csak én és Dean. Ugyanis neki küldtem levelet aznap este. Hosszasan ecseteltem, mi történt Bájitaltanon… válasz még sem érkezett soha.
Fogalmam sincs mi van ma. Igen a repülés néha okoz szédülést, de ma eléggé nem vagyok jól…
Nem voltam teljesen hülye. Kihallottam a szomorúságot Batsa hangjába, ezúttal még sem tettem a vállára a kezemet. Inkább zsebre vágtam azokat. Már sokszor próbáltam lányokat és nőket megnyugtatni… a végén akartak tőlem valamit. Gondolom Nat nem díjazná, ha a húga vagy valami olyasmije próbálná meg a karjaimba vetni magát. Így tartottam a három lépés távolságot, míg megitta azt a néhány korty vizet, ami segíthet neki. Nekem meg maradt a whisky, ami kellemesen átmelegítette minden porcikámat. Talán egy csepp erőt is adott, hogy jobban viseljem a repülést – nem, mintha azelőtt helyénvaló lett volna inni. Féltem, rettegtem, hogy ha lenézek olyan magasságokból, ahol a kapu van, megszédülök, az ujjaim elhidegülnek és lezuhanok. Nem a fájdalomtól tartottam, sokkal inkább attól, hogy Batsa elmondja Natnak és akkor újra ugyanabban a helyzetben találom magamat, mikor legutóbb aggódott semmiségek miatt.
Akkor kaptam fel a fejem és süllyesztettem ismét a zsebembe a lapos üveget, amikor felállt. Közben mélyet szippantottam a kissé hűvös, ám friss levegőből. Szedd már össze magad, te szerencsétlen! – ripakodott rám a kegyetlen kis hang. A szalag most nem „csak” lüktetett, hanem egyenesen megvadult a csuklómon. Éreztem, ahogy rászorul a csuklómra és ugyanazt az őrült ritmust kezdte diktálni, amit a szívem is.
Egyszerre fogjuk csinálni. Előbb én megmutatom, aztán te megismétled a saját seprűdön. Szerintem így a legegyszerűbb.
Valamit mondani akartam. Rászólni, hogy ne pakoljon, maradjon nyugton… de még mielőtt megtehettem volna már megint beszélt és a kezében volt egy halom tisztítószer.
Ha jól tudom Nat nem nagyon szeret repülni… Csak… Úgy emlékszem a bátyámra, mint aki imádott repülni. Persze nem sok emlékem van róla. Mármint többnyire azt hiszem inkább kiszínezett emlékek. Csak hat éves voltam, amikor elvesztettük. Mindegy…
Nyeltem egyet. Nem azért, mert ő maga is megakadt és mondani akartam valamit. Egyszerűen csak megértettem… hogy ez az egész nem rólam szól. Ezért dühösnek kellett volna lennem, de igazából csak megértettem.
Elvégre te vagy most itt. És a seprűd. Ezzel kezdjük.
Egy ideig nem beszéltem. Figyeltem, mit csinál, hallgattam az instrukciókat és utánoztam. Nem volt nehéz, hiszen könnyen megjegyeztem bármit, amit korábban megmutattak – és éppenséggel érdekelt is.
Te amúgy hány évesen kezdtél repülni? És a kviddicset is szereted? Vagy csak magát a repülést?
Valószínűleg más elmosolyodott volna, ha ilyen kérdést tesznek fel. Én mégis mit mondhattam volna? Csak azért szerettem meg a repülést, mert Dean az öcsémet állandóan az orrom előtt tanítgatta… és én csak bele akartam furakodni abba a kapcsolatba? Azt akartam vele elérni, hogy a mostohaapám szeressen úgy, mintha a fia lennék.
Valamikor a Roxfort előtt. – Válaszoltam kicsit talán nyersen, még a vállamat is megrántottam. Tekintetem ott csüngött a seprűn, hogy ne kelljen Batsa szépen csillogó szemeiben elmerülnöm. – Az anyám férjhez ment, mikor kisfiú voltam. A mostohaapám rajong a kviddicsért. Azt hiszem tőle jött ez a szenvedély.
Milyen szépen fogalmaztad meg, O’Mara… A kegyetlen hang ott röhögött a fülembe, én pedig egyenesen beleborzongtam. Semmi sem rólad szól, ez semmi! Egy senki vagy. Megráztam a fejemet, de ezzel aligha tudtam elűzni a kis hangot. Csak arra koncentráltam, hogy normális maradjak, hogy ne egy idegroncsot lásson maga előtt Batsa. A kézremegésem persze mindent elárult.
Tudom, hogy Nat érdekel… szóval, beszélhetünk róla. – Jelentettem ki, legyűrve a bennem tomboló keserűséget. – És igen, fél a repüléstől.
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 11. 02. - 12:10:51 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Gyerekként is én voltam az, akit a leginkább foglalkoztattak maguk a seprűk. Apám például próbálta rávenni Miront a balesete után, hogy tanulja ki a seprűkészítő mesterséget, de egész egyszerűen nem akarta. Én nem csodálkoztam rajta. Őt a gyorsaság vonzotta a kviddicsben és valamilyen szinten a hírnév is. Nem mondom, hogy engem ezek hidegen hagytak, mert nem. De én láttam milyen csodás alkotások maguk a seprűk. És nem csak egy közlekedési eszközként tekintettem rájuk, hanem valamilyen szinten mágikus műalkotásokként. Főleg apám munkáira. Nem mindig a leggyorsabb seprűk voltak, ez tény. De mindegyik egyedi, és mindegyik magán viselte a leendő tulajdonosának különleges jegyeit. És igenis, ha az volt a fontos, apám tudott nagyon is gyors seprűt gyártani. Nem nagyszabású, tömeggyártású versenyseprűk voltak ezek, de az enyém például számtalanszor segített ki szorult helyzetemben.
A gyönyörű körtefa seprűm, amit most is a kezemben tartok amúgy meglehetősen fürge és könnyű. Pontosan az én játékstílusomhoz lett tervezve és kivitelezve. Vagyis a helyzet- és irányváltoztatások nagyon pontosak és gyorsak vele. Így könnyedén ki tudok keveredni játékostársaim mellől vagy közül, és jobban ki tudom kerülni a felém röppenő gurkókat is.
Persze nyílván a kviddicshez nem elég csak maga a seprű. Sok minden függ az embertől, de még több a csapattársaktól. Szóval összetett sport. De milyen is lenne?

Miközben egyenletes mozdulatokkal dörzsölöm a bronz színű port a seprűm nyelébe, ami aztán apró kis csillanások közepette ivódik mágiával a fa felületébe, Elliotra emelem kicsit a tekintetem. Szomorkásnak tűnik. Biztosan én rontottam valamit el, bőségesen képes vagyok ilyesmire. Alapjáraton a közösségi lény vagyok, vagyis annak voltam alkotva… De sosem kellett túl sokat gondolkodnom rajta, hogy kinek mit mondjak. Elég volt néhány kedves szó, fejbiccentés, vagy komolyabb alkalmakkor pá mondat a seprűkről és a kviddicsről. Ha valahol nyilvánosság előtt kellett beszélnem, voltak olyan emberek, akik szépen megírták helyettem a szövegem. Én betanultam és tökéletesen felmondtam, úgy téve, mintha a saját gondolataim közvetíteném ilyen tökéletességgel. Persze valahol ezek tényleg a saját gondolataim is voltak. sosem szólaltam fel olyasmi mellett, amivel nem értettem egyet. De igen, egészen új dolog nekem az, hogy egyedül kell boldogulnom. És persze számtalan dologban bénázok még.

- Csak azért hoztam fel Natot és a repülést, mert látom, hogy téged érdekel. Mármint a repülés és a seprűk. – Kezdem csendesen, bár nem tudom, hogyan javíthatnék bármilyen helyzeten is, főképp, hogy valójában azt sem tudom mit rontottam el és azt a mit hogyan… - Szóval… Őt viszont nem érdekli. Tehát vélhetőleg nem a repülés szeretete hozott össze titeket. – Mosolygok el kissé biztatóan. – A párja vagy. Nyilvánvalóan te is érdekelsz. Nem véletlenül téged hívtalak és nem őt. Hiszen, ha minden igaz, te is a családomhoz tartozol. Csak segíts nekem… - Mondom kissé sóhajtva és finoman hozzáérek az állához, hogy rám nézzen. Furcsa, túlzottan bensőséges, meghitt kis mozdulat volt. S gyorsan el is húzom ujjam, miután finom bőréhez ért. Nem tudom, miért tettem, Reed volt az első és egyetlen eddig, akit meg mertem érinteni engedélykérés nélkül. Akkor is, mint most is, csak kedves akartam lenni. Megmutatni végre valakinek, hogy igenis érző szívem van, aki szeretetre vágyik és szeretet adásra. – A családomon kívül, mindig úgymond ellenőrzött körülmények között ismerkedtem meg emberekkel. Legyenek akár csapattársak, akár támogatók vagy egyéb hírességek. Némiképp ügyetlen vagyok. Szóval csak mesélj magadról. Miket szeretsz, milyen volt az első seprűd például, miket szeretsz még a repülésen kívül. Vagy akár csak beszéljünk arról, hogy mit szeretnél a mai naptól? Miket csináljunk? – Egy ideig a szemébe nézek, de aztán kicsit elkapom a tekintetem és a seprűje felé mutatok. – Gyerünk, csináld! És akkor utána gyorsan felröppenünk vele. Vagy nem akarod?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 11. 03. - 10:22:24 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Jobb lett volna, ha Nat a téma. Nem akartam magamról beszélni, mert akkor eszembe jutottak olyan keserű gondolatok, aminek nyomán a bennem ácsorgó árnyék alak egyre csak nőtt és nőtt. Megéreztem ujjai szorítását a nyakamon, ahogy egy pillanatra elfogy a levegőm. Dean… milyen keserédes volt még csak nevére gondolni. Imádtam, rajongtam érte, apámként szerettem. Mégis éppen ő okozott annyi fájdalmat. Meg akartam felelni neki és ez a mai napig így van. Azt akartam hallani tőle, hogy „fiam”, de állandóan csak Elliotnak szólított. Bár tudtam volna én is egy tökéletes Daniel lenni, valaki aki igazán jól mutat az O’Mara családban. Keleties vonásaim azonban szöges ellentétben álltak az ő markáns alkatukkal, a gondolkodásom pedig beteges volt… őrült és beteges. Sosem tartozhattam igazán abba a körbe, hiába kapaszkodtam görcsösen Dean és Daniel kezébe. Nekem nem adatott meg, hogy bárhová is tartozhassak. Csak Nat maradt.
Csak azért hoztam fel Natot és a repülést, mert látom, hogy téged érdekel. Mármint a repülés és a seprűk. – Halkan beszélt Batsa, úgy hogy az egy pillanatra sem zavarta meg a kora reggeli táj csendjét. Az ő hangjában is volt valami békés, ami ott csendült Natéban. Tudtam, hogy rokonok, elég volt rájuk nézni… érezni a kisugárzásukat. Egyformák voltak, még ha külsőre nem is. Mironban is láttam ugyanezt. A mozdulatai szinte Nat mozdulataink másolataként léteztek csupán. A hangja, a szemének csillogása, minden őt idézte. Batsában ezek lágyabban, nőiesebben, de nagyon is felismerhetően kaptak helyet.
Szóval… Őt viszont nem érdekli. Tehát vélhetőleg nem a repülés szeretete hozott össze titeket. – Elmosolyodott. Szívesen tettem volna én is úgy, de ott lüktetett a csuklómon az átkozott szalag, nem hagyva szabadulási lehetőséget a keserűségből. Éreztem, hogy valami vad érzelmi hullámvasút igyekszik kiszakadni belőlem, ami aztán leigázza és tönkreteszi a napot. Ezért hát küzdöttem ellene, olyan keményen, ahogy csak tőlem telt. Feleslegesen erőlködsz, O’Mara… Rekedt, sötét hangocska kúszott be a gondolataim közé és mintha megint láttam volna azt az árnyat, éreztem volna ujjait a torkomra csúszni. Megint elakadt a lélegzetem.
–  A párja vagy. Nyilvánvalóan te is érdekelsz. Nem véletlenül téged hívtalak és nem őt. Hiszen, ha minden igaz, te is a családomhoz tartozol. Csak segíts nekem…
Lesütöttem a szememet, nem akartam rá nézni. Nem akartam most egy kicsit Nat tökéletes, szerető, befogadó családjának a tagja lenni. Úgy nem tudtam harcolni. Mindez olyan súllyal nehezedett rám, amit nem tudtam elviselni. A testem megremegett, ahogy hozzám ért. Megilletődtem s hagytam, hogy finoman emelje fel az arcom. Egyetlen pillantást vettem rá, az sem volt túl kedves vagy éppen aranyos. Nem tudtam olyan arcot vágni, ahogy kellett volna. Nem tudtam olyan lenni, ahogy Nat elvárta volna. Gyűlölte, ha pofátlan vagyok a családtagjaival. Feltehetően ez erre a helyzetre is vonatkozott.
A családomon kívül, mindig úgymond ellenőrzött körülmények között ismerkedtem meg emberekkel. Legyenek akár csapattársak, akár támogatók vagy egyéb hírességek. Némiképp ügyetlen vagyok. Szóval csak mesélj magadról. Miket szeretsz, milyen volt az első seprűd például, miket szeretsz még a repülésen kívül. Vagy akár csak beszéljünk arról, hogy mit szeretnél a mai naptól? Miket csináljunk?
Sóhajtottam egyet.
Én… – kezdtem motyogva.
Gyerünk, csináld! És akkor utána gyorsan felröppenünk vele. Vagy nem akarod?
Bólintottam és elkezdtem a seprűm ápolását. Nem akartam kapkodni, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit akarok valójában. Már az is meglepett, hogy rólam akar hallani… mármint mióta megérkeztem, nem sok esélyem volt szóhoz jutni mellette. Mégis jól esett, hogy egy kicsit érdeklem.
De, akarom. – válaszoltam halkan. – Mit meséljek magamról? Nem vagyok olyan izgalmas, mint Nat… még csak az első seprűm márkájára sem emlékszem. Valami szarság volt, amit a Roxfortban kaptam a gyakorláshoz. Aztán sosem kerültem be a kviddics csapatba. Valószínűleg nem voltam olyan tehetséges, mint hittem.
Megrántottam a vállamat. Nem akartam a sérelmeiről beszélni, de hát csak kibuktak belőlem. Éreztem, hogy túl erősen szorongatom azt az átkozott seprűt, amitől egyszerre rettegtem és voltam elképesztően boldog.
Sajnálom. – Sóhajtottam. –Inkább beszéljünk Natról…
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 11. 09. - 11:17:33 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Azt hiszem talán egy kicsit túl sok lettem. Vagy vagyok. Mindig féltem tőle, hogy mit gondolnak rólam az emberek, most is félek. De most, amikor a legkedvesebb és bájosabb akartam lenn úgy fest némileg elrepült velem a seprű és folyamatosan csak zavarba hozom Elliotot. Túl sok vagyok. Ha nem mondják meg mit csináljak és azt, hogyan akkor úgy tűnik elviselhetetlen jellemet sikerül összekovácsolnom tulajdon tartalékaimból. Bocsánat… Húzom némi grimaszra az arcom, mikor szegényke valami válaszfélét motyorászik. Aztán persze, mikor fejben összerakom a válaszát csak még inkább sírhatnékom támad…

Merlinre… Bele se gondoltam lényegében mibe tenyerelek bele. Elhívom őt, hogy élvezzen velem egy napot, amikor ő nem került be a kviddicscsapatba. És ahogy elnézem ez még nagy törés is neki, mert ahogy meséli, amilyen sajnálattal, azzal a gyönyörű kis arcocskájával, szinte ölelgetni és puszilgatni volna kedvem. Én beveszlek a kviddicscsapatomba. Gyere. Játssz velem… Mondom ki magamban, miközben érzem, hogy egy könnycsepp csordul végig az arcomon. Most vajon mi van veled Batsa Welch? Kérdezem magamtól, mert általánosságban véve a komolyabb sérüléseim után sem szoktam sírni. De tény, ami tény, hogy engem viszont azonnal beválasztottak iskolám csapatába, majd onnan azonnal ki is halásztak egy szerződéssel együtt, amint végeztem a vizsgákkal. El sem tudom képzelni milyen lehet az, amikor leblokkolnak valakit már az első lépcsőfokon az álmában. És még hol van a többi mindahhoz, hogy aztán nagy játékos legyél… Nem ismerem ezt az érzést. Én a másik oldalát látom. Azt a fájdalmat, ami vegyül az örömmel és a hírnévvel.

- Sajnálom. – Mondom lehajtott fejjel, miközben kicsit letörlöm az arcomat, hogy eltűnjön az az átkos kis könnycsepp. – Nem akartalak szomorúvá tenni, annak látni. Vagy régi sebeket felhozni. – Nagy szomorkás szemekkel nézek rá, miközben rátekerem a karcolásmentesítő porra a kupakját, hogy aztán újra Elliot felé nyúljak kezemmel. Finoman, önkéntelenül simítom meg az arcát, barátságosan, kedvesen, mintha csak ő neki volnék a húga. – Ugyanolyan érdekes vagy, mint Nat. – Mosolyodom aztán el, hátha eltüntetem a szomorúságot arcáról. – Amúgy meg… Tuti jó vagy! – Nevetek kissé pajkosan fel, mintha valamiféle kihívás lenne épp. – Hagyjuk ezt a seprűtisztítás dolgot! Nyomás a pálya! – Pattanok fel, de óvatlan mozdulatomra, nemcsak, hogy megint megszédülök, de le is verem az egyik suvickuszt is. Aminek persze az üvege széttörik a földön és a tisztító erős szaka még így a friss levegőn is egy pillanat alatt szétárad. – Fenébe! – Kiáltom keserűen és azzal a lendülettel a szám elé rántom a kezem és kissé futni kezdek.

Legalább pár lépés távolságba el akarok jutni Elliottól, mielőtt a lába elé hányok. Legalábbis éreztem, ahogy az undok gonoszság végigmarja nyelőcsövem, hogy aztán engem térdre kényszerítsen néhány fűcsomó fölött. Ennyi. Állapítom meg. Miközben ott görnyedek a gyönyörű táj közepén hányva. Ma valakinek nagyon jó napot kellett volna okoznom, erre ez van. Elszomorítom, majd elvonulok hányni. Mikor egy kicsit jobban érzem magam leülök. Nem érdekel, hogy vizes a fű, vastag kviddics ruha van rajtam, nem számít benne az ilyesmi. De csak ülök és elkeseredetten sírok. – Most nézz rám. – Mondom szipogva. – Tökéletes napot akartam, erre mindent elrontok. Szóhoz se hagylak jutni, ha mégis akkor olyat kérdezek, ami fájdalmat okoz neked… Én csak boldoggá akartalak tenni azzal, hogy meghívlak ide… Most meg itt sírok… - Akadok ki teljesen, amitől persze nem tehetek rá sokkal jobb benyomást, mint amit eddig sikeredett összeeszkábálnom. Nem is akarok már én se inkább semmi mást, csak elmenni Reedhez és szépen belebújni óvó ölelésébe…

És akkor bevillan. Mikor is? Hogy is? A könnyeim félelmetes gyorsasággal apadnak el, miközben számolgatom a napokat. És számba veszem a mai nap történéseit. – Csak nem… - Suttogom magam elé. És ez az a pont, amikor már nem tudok azzal sem számolni, hogy van ott valaki, akinek esetleg nem kellene éppen ezt és éppen most hallania. De… - Lehet, hogy terhes vagyok. 
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 11. 14. - 08:21:31 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

„Nem akartalak szomorúvá tenni, annak látni.”
Megismételtem magamban a mondandóját. Mintha csak Nat szavait hallottam volna egy másik hangon. Sőt, talán abban a cirógatásban is ott bújkáltak az ő mozdulatai, az ő melegsége. A nevetésében is egészen őt idézte. Azt kívántam, bár ennyi hasonlóság lenne köztem és Daniel között is. Érezni akartam mindig azt a valódi, testvéri kötődést. Ám ez sosem adatott meg igazán… fiatal volt még, mikor elsodródtunk egymástól, az én hibámból. Az egy másik élethelyzet volt, egy más fajta sors. Hiszen nem is voltunk édes testvérek, míg Daniel igazi O’Mara volt, addig én igazi Rowle – még ha apámnak ezt fájna is belátnia.
Az vagy, O’Mara, egy igazi mocsok… – suttogta a kegyetlen hang, fagyos kacajjal nyomva meg a mondandója végét. Mintha csak Phillip beszéde csendült volna fel bennem. Alázás, szurkálódás, ez az ő műfaja volt. Tudtam, hogy ő szunnyad mélyen bennem, hogy olyan mint egy hatalmas sárkány, ami a felszínre akar törni.
Hagyjuk ezt a seprűtisztítás dolgot! Nyomás a pálya!
Hirtelen pattant fel. Még én is láttam, ahogy meginog és valamiféle ijedtség vagy kétségbeesés ült ki az arcára. Nem értettem hova rohan, de ösztönösen mozdultam utána. Aztán meghallottam a hányás hangját, a káromkodás és azt a szagot. Még nekem is a szám elé kellett kapnom a kezem. Nagyot nyeltem. Na nem, Elliot, te nem lehetsz rosszul! – parancsoltam magamra, mielőtt még rajtam is úrrá lett volna a szédülés. Sok gusztustalan dolgot láttam már az életemben, egy kis hányás még is kifogni látszott rajtam.
Mély levegőt vettem, hogy legyűrjem magamban az undort és a torkomat maró öklendezési ingert. Nyugi… nyugi… nyugi… Ezúttal Nat nyugtató orgánuma csendült bennem és mintha éreztem volna a cirógatását is arcomon. Bele sem gondoltam, hogy valójában a hűvös őszi szellő csiklandozott végig a bőrömön. Kellett az, hogy őt képzeljem oda, hogy az ő illatának emléke töltsön fel.
Most nézz rám. – Hallottam a hangján, hogy szipog. Közben megint ujjaim közé fogtam a pálcámat és egyetlen intéssel távolítottam el a hányást a fűből. Nem akartam látni és nem akartam érezni a szagát, amitől újra elkapott az émelygés.  – Tökéletes napot akartam, erre mindent elrontok. Szóhoz se hagylak jutni, ha mégis akkor olyat kérdezek, ami fájdalmat okoz neked… Én csak boldoggá akartalak tenni azzal, hogy meghívlak ide… Most meg itt sírok…
Sóhajtottam egyet és megráztam a fejem.
Nekem semmi bajom, Batsa. Nem okoztál fájdalmat. – Jelentettem ki. – Veled minden rendben? Nagyon sápadt vagy… – A mondandóm második felét suttogva közöltem.
Nem tudom, miért de valami furcsa, keserű kis érzés fogott el. Egyre-egyre tovább nőtt, holott nem ismerhettem ezeket a tüneteket annál jobban, mint amit itt-ott hall az ember, vagy amit a Szombati Boszorkányban olvas. Még is féltem, hogy azt mondja ki, ami most tőrt döfne a szívembe. Szinte beleborzongtam, ahogy megformálta a szavakat: – Lehet, hogy terhes vagyok. 
Nyelnem kellett. Le akartam nyelni azt a kegyetlen keserűséget, hogy ne érezzem ott a torkomban, a számban, az egész testemben. Nem tudtam tőle szabadulni, mert úgy lüktetett végig a testemen, mint valami elcseszett betegség. Mit vártál, O’Mara? Hogy elkapta a macskanáthát? – gúnyolt a hang, tovább mélyítve a fájdalmamat.
Egész életemben úgy éltem, hogy vágyakoztam valami után. Leginkább családot és gyerekeket akartam. Lényegében megkaptam, ráadásul egyetlen csomagban Nattal együtt… de a tény mégis borzalmasan érintett: az, amit a kapcsolat beteljesülésének tartottam nem lehet igazán a miénk. Vadul kalapált a szívem; féltem, hogy ki fog szakadni a mellkasomból. Vannak dolgok, amiket nem adhatsz meg, Nathanielnek… mert még arra sem vagy jó. A hang tovább gúnyolt. Éreztem, hogy gombóc nő a torkomba, egyre jobban feszíti az állkapcsomat. Az is fájt, legalább annyira, mint a szívem.
Akkor… akkor lehet, hogy gratulálok… – Műmosolyt erőltettem a képemre. Ennél jobbra nem futotta tőlem. – Akkor gondolom, nem ártana őt is minél hamarabb repülésre nevelni.
Pálcámmal a seprűm felé intettem. Megvártam, míg odarepül hozzám és ujjaim közé foghatom. Lassan felemeltem, hogy Batsa is jól lássa. Ne bőgd el magad! – parancsoltam magamra, ahogy a könnyek elhomályosították egy pillanatra a látásomat. Minden önuralmamat be kellett vetnem, hogy ne kezdjek el zokogni.
Készen állsz egy körre? – kérdeztem rekedten, de ugyanazzal a mű mosollyal. Már másztam is fel a seprűre, készen állva, hogy a kapuk felé repüljek és eltereljem a figyelmemet, legalább néhány órácskára a történtekről. A helyükre kellett tennem azokat az átkozott érzéseket, el fogadni, hogy ez is egy olyan dolog, ami nekem nem adatott meg.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.099 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.