+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Batsa Welch (Moderátor: Batsa Welch)
| | | | | |-+  Váratlan vendég?
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Váratlan vendég?  (Megtekintve 56 alkalommal)

Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 10. 05. - 21:37:30 »
+1


VÁRATLAN VENDÉG?
Appleby Arrows Gyakorlópálya
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 10. 05. - 21:56:17 »
+1

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Milyen régen éreztem, ahogy végig simít az a hideg szellő az arcomon…  nem csak úgy simán egy londoni utcán sétálva vagy valami elhagyatott erdőben. Seprűn ülve, érezve a gyorsulást és a szabadságot, hogy arra megyek amerre csak akarok. Világéletemben tériszony gyötört, ami az öregedéssel egyre durvábbnak tűnt, talán azért is választottam inkább a hoppanálás kényelmét az elmúlt hónapokban. Amikor Nattal az első randinkra mentünk és felálltam a kastélyra vezető hidacska öreg fakorlátjára, szabadságról beszéltem, a térdeim mégis remegtek a ahogy lepillantottam a víz nélküli, csupasz árokra. Megannyi kő volt ott vagy apróbb szikladarab, amin betörhettem volna a koponyámat… mégsem az borzasztott el, hanem hogy szinte minden porcikámban éreztem valami különös, félelmetes bizsergést. Nem volt összehasonlítható azzal, amit Nat karjaiban éltem át. Az más fajta borzongás volt, szerelmes, szenvedélyes és vágyakozó…
Nem tudtam elképzelni, hogy újra seprűre üljek, pedig még éppen csak egy éve volt, hogy azzal jártam a világot. Talán Nat félelme ragadt rám, az ösztönös rettegés, ami kiült az arcára, mikor meglátta a Welch seprűt a kezemben. Engem még is vonzott a famunka szépsége, a tökéletes egyensúly és a tény, hogy meglehetősen könnyen gyorsuló, hosszú távok megtételére is alkalmas példányt tarthatok az ujjaim között. Csak érezni akartam az arcomba csapó szelet és a felfedezendő világ ígéretét… hogy attól verjen gyorsabban a szívem.
Egy gyakorló pályához hívott el Batsa, mikor hosszú sorokban értekeztem arról, milyen remek is lenne meghajtani ezt a kiváló seprűt, holott valójában nem is ez volt a szándékom. Csupán meg akartam ismerkedni a hatékony ápolási tanácsokat… na meg egy kicsit kiszabadulni Tengerszemből. Szerettem Natot, mindig is őszinte szerelemmel… szerettem, mikor megfojtott a puszta létezésével és bezárt, mint egy kalitkába száműzött madárt. Ez volt az életem, ez volt a boldogságom, ez volt, amiért Phillippel is készen álltam ölre menni. De kellett egy kis levegő… kellett egy kis levegő, hogy ne Nat, ne az ordító gyerekei legyenek az elsők csak egy pár órára, hanem én, Elliot.
Megéreztem a harmatos gyep átható illatát. Erősebben markoltam rá a seprűre, mikor földet értem hoppanálás után. Mentem volna én előre, de meg kellett torpanom, hogy magamba szívjam azt a csodás aromát, azt a csodás látványt, amit kviddicspálya nyújtott a felkelő nap rózsaszínes fényében. Imádtam minden apró részletét, a kapukat jelző karikákat, amik magasan nyúltak az égbe. Eszembe jutott mennyire vágytam rá, hogy őrző legyek és hogy nyarakon át zaklattam Deant, hogy gyakoroljon velem. Lerázott, úja és újra. Csak Daniellel akart foglalkozni én pedig nem kerültem be a csapatba, egyetlen alkalommal sem s valami különös magány telepedett rám. Apátlan voltam, mintha félárva volnék. Nekem csak egy anyám volt, aki csak sírt és könyörgött, hogy ne keverjem magam bajba, egyek, aludjak rendesen. Még a széltől is óvott, egészen rám telepedett és bár állandóan leráztam, szerettem. Szerettem, mert ő aggódott értem egyedül, ő simított csak végig a hajamat esténként, mielőtt elaludtam és ő ölelt. Nem számított egyetlen lány sem, akivel összebújtam, akinek a fülébe suttogtam szenvedélyes szavakat. Azok sosem szerettek igazán.
Elindultam.
A talpam alatt ropogott szinte a fű, mintha egy kicsit meg is fagytak volna a szálak éjszaka. Egészen lehűlt a levegő. Már nem volt olyan meleg, mint hetekkel korábban és annyiszor csapott le a megszokott angol eső, hogy az ember szinte számolni sem tudta.
A szépséges női alakot már távolról is kiszúrtam, de ahogy közelebb értem vált egyértelművé: Batsa az. Ugyanaz a kellemes arc és barna haj volt, amire emlékeztem. Talán semmit sem változott, én viszont annál többet… gondolom, Nat is panaszkodott, hogy vékonyabb vagyok, én magam pedig tudtam, hogy sokat finomodott az ízlése mellette. Mintha egy jobb csomagolásba bugyolált Elliot lettem volna.
Szia Szépség – köszöntem és ledobtam a táskámat. Egy halom tisztítószer volt nálam, remélve, hogy Batsa elmondja azokról a véleményét majd. – Elhoztam őt.
Emeletem fel kicsit a seprűt, aztán gondosan letettem a földre, hogy kipakolhassam a táskámat. Volt ott Madam Suvickus-féle Seprűfényesítő és egyszerű seprűpolírozóbájital. Ezen kívül volt jó pár olyan dolog, amiket sosem használtam, csak összevásároltam, mikor még a zsebemben volt apám széfjének a kulcsa. – Egyébként hogy vagy? – kérdeztem mikor felemeltem az egyik különös állagú löttyöt.
 
Naplózva


Batsa Welch
[Topiktulaj]
***


A játékos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 10. 06. - 20:11:04 »
+1


ELLIOT O'MARA
Váratlan vendég?

Ezt sosem fogom megunni… Mosolyodom el magamon, miközben egy pillanatra lehunyom a szemem és csak élvezem, ahogy a süvítő szél végigsimítja arcom, majd eljátszadozik tincseimmel. Mindig is imádtam repülni. Egészen kiskoromban készítette nekem apa az első névre szóló gyerekseprűmet. Már akkor megállíthatatlanul repkedtem a házban ide-oda. A szüleim pedig élvezték, hogy lányként pont ugyanolyan fogékony voltam a sport iránt, mint bátyáim. Sőt… Talán még náluk is jobban. Elszánt voltam és hajtott a küzdőszellem. Csak néha Miron vagy Natan szedték ki alólam a seprűm, hogy bosszantsanak. Natan… Nat… Mindegy… Sóhajtok nagyot és gyorsan kinyitom a szemeim.
Igen. Ez egy olyan élet, ami sok-sok küzdelemmel jár. És valahol nőként még nehezebb az egész. Folyamatosan bizonyítani kell, hogy vagy olyan kemény, mint a férfiak. Még nekem is, holott elvileg nemzetközileg elismert nagykövete vagyok a sportnak. Valaki, akiről legalább egyszer életében mindenki hallott már. Igen… Lehetne mindez ki nem érdemelt visszhang. Csakhogy úgy érzem bőségesen megmutatom a pályán is, hogy nem csak egy szép arc vagyok a mágusújságok címlapján, hanem egy nyerő játékos is. Győzelemre segítettem már az új csapatomat is, nem egyszer, de sokszor. Nem erővel, vagy izmos testalkattal, hanem gyorsasággal és a gyorsaságomból fakadó trükkjeimmel. És mégsem elég. Valahogy mintha semmi sem lenne elég. De… Nem panaszkodhatok. Utálhatnak. Azért mert nő vagyok, azért is, mert jó vagyok. Bármiért. Akárhányszor törik el bordáim vagy karomat, úgyis lejátszom ellenük a meccset, úgyis gyorsabb vagyok, mint ők, és úgyis megnyerem a harcot.

Vetek még egy pillantást a gyönyörű tájra, mielőtt lejjebb szállok a pályánál. Teszek egy kört a karikák körül, aztán lassan ereszkedni kezdek. Ma nincs edzés. A csapattársaim nagy részének nem jutna eszébe ilyenkor kijönni ide. Én is csak ritkán teszem meg, mikor gondolkodnom kell például. Ez a hely gyönyörű, zöld, burjánzó táj, messze a hegyek és völgyek váltakozása látszódik. Csodálatos. A tiszta levegő pedig mintha kiszűrné a rossz gondolataimat, s cserébe a megoldást biggyesztené a helyére. Szeretem. Jó itt. Érintem lábaimmal a talajt, egyszerűen, kecsesen, mint minden egyes leszálláskor. S szinte azonnal lépkedek is már az egyesület épülete felé. Most csak a szertár kell. Nem akarok átöltözni, nem akarok találkozni tagokkal, és kivételesen még csak nem is azért jöttem, hogy a fejemet kitisztítva röpködjek. Mint azon a napon, mikor Miron elmesélte, hogy valószínűleg, és nagyon-nagy rá az esély, hogy Natan, a bátyánk valójában életben maradt…
Igen. Életem legfurcsább napja volt. És azóta mindegyik furcsa, mikor eszembe jut, hogy mi nélküle éltünk le egy életet, ő pedig nélkülünk. Holott együtt kellett volna… Nagyon is hálás vagyok Reednek, amiért egyben tartott ebben az időszakban, különben szétestem volna, úgy fájt. A szüleinknek azóta se mertük elmesélni, bár szerintem most már minél hamarabb kéne. Bizonyára jó hír lenne a számukra. De megértjük Nat aggályait is. Fél és aggódik. Férje van, férje, és családja. Gyermekei… egy gyönyörű kisbaba és egy még szebb nagylány… Egy kész élet. Ami miatt fél, vajon mi elfogadjuk-e majd. Pedig el. Nagyon is. Ő a bátyánk, akit szeretünk, az együtt leélt múltja nélkül. És szeretni fogjuk a jövőjével is.

Pontosan ezért örültem neki, hogy legalább Elliot, a párja odáig van a repülésért és így már van egy közös pontunk, amin elindulhatok, legalább vele. Anno adtam neki egy seprűt, mint kiderült. Bár sajnos már nem emlékeztem rá, pedig nagyon is jó lett volna azt mondani, hogy naná. De túl sok emberrel találkozom nap, mint nap… Mindegy. Most itt vagyok. És lassan meg kell érkeznie neki is…
Kipakolok pár dolgot, egy padot is kiteszek a fűre. Most még kicsit hűvös van, de mára még elég szép időt mondanak az okosok, így nyugodtan dolgozhatunk a szabad ég alatt. A tisztítószerek szaga miatt amúgy is jobb lenne. Itt hamar elviszi a szél… És gondolom Elliot amúgy is szívesen kipróbálná egy híres csapat pályáját. Ha lesz időnk és kedvünk játszhatunk egy-egyet is. Gondolkodom a programon. Mert szeretném, ha nagyon jól érezné magát, mert ő mégiscsak segíthet kicsit összehozni a családot, hisz ő is hozzánk tartozik már. Táskámban még édességet, kávét és üdítőt is hoztam, hogy minden jó legyen. Épp azt pakolom ki, mikor meghallom a jól ismert seprűsuhogást a távolban. Más talán meg sem hallaná, észre sem venné, de nekem ez az életem. A repülés és a seprűk, ismerem már minden csínját-bínját.

- Szia. – Integetek már neki messziről. Aztán mikor leszáll már csak egy nagy puszival üdvözlöm. – Örülök, hogy itt vagy. – Mondom akkora, őszinte mosollyal, hogy eleve arról is leolvashatta mit is gondolok. – Na azt jól tetted! – Mutatok a seprűjére. - Mindenképp játszunk majd. De ha gondolod van még itt pár versenyseprű, vagy az enyémet is kipróbálhatod. – Mondom lelkesen, mert tényleg úgy örülök neki, mint valami ajándéknak. – Hoztam enni, inni… Ó. Látom te meg hoztál mindent, amit használsz… - Lepődöm kissé meg. De nem rosszféle meglepődés ez, hanem örömteli. Ezek szerint ő is lelkesen készült erre a napra. – Köszi jól vagyok, bár most egy kicsit émelygek, lehet túl magasan repültem, vagy túl gyors volt a szint váltás, előfordul néha… Oda se neki… - Mondom továbbra is mosolyogva, lelkesen gesztikulálva. De aztán mutatok a pad felé, hogy oda leülhetünk dolgozni. – Ennyi dolgot használsz? – Mutatok előbb a dolgaira, aztán le is hajolok hozzájuk és elkezdem nézegetni az üvegcséket. – Mindet? – Kérdezem, mert látom, hogy egyféle szerből, több márka is van. – Na, de bocs a túllelkesség miatt. Csak örülök neked. Mivel kezdjünk? Ez a te napod. Egy exkluzív kviddics program. Csak neked.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 10. 10. - 15:32:50 »
0

V Á R A T L A N  V E N D É G ?


Batsa
1999. szeptember vége

.outfit.

Éreztem, ahogy a hideg szellő ismeretlen erőket ébreszt bennem… különös lelkesedést valami iránt. Talán a repülés okozta, talán az a kis táv, amit azzal tettem meg, nem tudom. De még mindig éreztem a gyomromban kavargó feszültséget, amit a magasságban töltött percek okoztak. Egy kis hányinger is vegyült bele, némi szédülés, de mégis csak valami régi, valami felszabadító volt, amit ez sem árnyékolhatott be. Boldognak éreztem magamat, gondtalannak, ahogy a táskába túrtam. Vegyszerek tömegét vettem ki, amiket hol Nat, hol én vásároltam meg… mintha valami titkos szövetség lett volna ez: mindketten ápolni akartuk a Welch seprűt. Nat azért, mert engem boldoggá tett, engem pedig a büszkeség hajtott. Nem volt még jobb darabom és ennek szinte örök életet kívántam. Tökéletes volt a kidolgozottsága, puhán siklott a levegőben, elegánsan lehetett földet érni vele… mintha nem is egy ilyen mocskos kis tolvajnak találták volna ki, amilyen én vagyok.
Talán csak Batsa Welch nyűgözött le jobban a seprűmnél. Nem vagyok vak, láttam milyen szép formás alakja van… milyen finom arcvonásai és szépen csillogó szeme. Ha nem Nat húga – akarom mondani feltételezett húga – lenne, akkor bizonyára szemtelenül odavágtam volna pár szenvedélyes, flörtölős mondatott. Most mégis inkább a seprűt választottam témának. Ahogy letérdeltem a harmatos fűbe, éreztem, hogy kicsit átnedvesedik a nadrágom anyaga, de közel sem annyira, hogy zavaró legyen. Szerettem ezt az érzést. Azokra az időkre emlékezett, mikor hatalmas pusztaságokat és erdőket jártam meg egyes egyedül, amikor a nedves avar és fű illata töltötte meg az orromat… és nem voltak görcsök, kötöttség, csak én, a fájdalmam, a harcom a világ ellen. Talán ez utóbbi még mindig ott tombolt bennem egy kicsit, de mégis finomodott, változott.
Mindenképp játszunk majd. De ha gondolod van még itt pár versenyseprű, vagy az enyémet is kipróbálhatod.
Nyeltem egyet. Nem is tudom, miért, talán még mindig kicsit kellemetlenül érintett még mindig a tény, hogy félek a magasban. Persze semmi pénzért nem vallottam volna be mindezt éppen neki, s amúgy is ostobaság lett volna kihagyni egy lehetőséget a kviddicsezésre. Nem mondhatja el magáról minden ember, hogy Batsa Welch-sel volt szerencséje játszani. Így van, kapard össze magad, O’Mara!
Szeretném egy kicsit majd a sajátomat is megjáratni. Még alig volt szerencsém hozzá… Nat mellett az ember nem igazán tud repülni. – Tettem hozzá, majd mintha nagyon leterhelő volna ez az élmény, sóhajtottam mellé hangosan egyet.
Közben még jobban beletúrtam a táskámba, mert majdnem biztos voltam benne, hogy nem csak három darab tisztítószert hoztam el magammal. Volt közöttük mindenféle, olyan ami a fa természetes árnyalatait erősíti fel, ami hosszú ideig tisztántart, ami fényesít… de engem mégis csak az apró karcolások zavartak. Reméltem, hogy Batsa jobban ért hozzá, mint én. Akárhány könyvet bújtam végig a seprűápolásról, nem találtam tökéletes megoldást.
Hoztam enni, inni… Ó. Látom te meg hoztál mindent, amit használsz… – Magyarázta. Lassan bólintottam és még egy pár üveggel kipakoltam táskámból. – Köszi jól vagyok, bár most egy kicsit émelygek, lehet túl magasan repültem, vagy túl gyors volt a szint váltás, előfordul néha… Oda se neki…
Végre az utolsó palack is elfoglalt a helyét a többi mellett. Pontosan nyolcféle vegyszer sorakozott egymás mellett és mögött, különböző színekben.
Ennyi dolgot használsz? – Kérdezte kicsit meglepetten. – Mindet?
Elvigyorodtam és felemeltem az egyik, hogy láthassa ő is, hogy még bontatlan. Azzal együtt én is felkeltem végre a földtől. A térdem persze kicsit mocskos lett a nedves talajtól és a rátapadt földdaraboktól. A combomba is belenyilallt a szokásos fájdalom, ami valószínűleg majd a későbbi kviddicsezést alaposan megfogja nehezíteni. A gyerekkorom egyrésze arról szólt, hogy tökéletes őrzővé válljak… Már nem is tudnál védeni, O’Mara… olyan szerencsétlen vagy… egy nyomorék… A szalag vad táncba kezdett megint a csuklóm körül. Le kellett hunynom egy pillanatra a szememet, hogy normális hangon tudjak egyáltalán válaszolni.
Még egyiket sem használtam nagyon… igazából kicsit féltem, hogy tökreteszem a fát velük. Elég bizarul néznek ki. – Motyogtam kicsit magam elé.
Lehet, hogy hülye arcot vágtam, miközben nagyokat pislogva néztem vissza az üvegekre. Volt bennem egy jó adag gyermeki lelkesedés, ami a seprűkarbantartásnál egészen könnyen észrevehető volt. Szerettem a repülést, egyenesen rajongtam érte. Talán pont azért, mert sosem voltam belőle kiemelkedően jó…
Na, de bocs a túllelkesség miatt. Csak örülök neked. Mivel kezdjünk? Ez a te napod. Egy exkluzív kviddics program. Csak neked.
Elmosolyodtam ezen a kifejezésen. Exkluzív kviddics program Elliotnak… Megismételtem magamban többször a gondolatot, mintha ettől csak hevesebben kezdene dobogni a szavam, de nem olyan vadul és erőszakosan, ahogy a szalag gúnyolódásakor. Nem, ez más volt, megnyugtatóbb.
Mit hoztál enni? – kérdeztem halkan. – Nem igazán reggeliztem…
Zavarba jöttem. Ostoba gyereknek éreztem magamat, aki az anyjától akar ételt kunyerálni… remélve, hogy az legalább valami sütemény. Tudtam, hogy nem az. Egyszerűen nem lehetett olyan szerencsém, hogy a Nat által tiltott, ám általam annyira szeretett csokis muffin kerüljön elő Batsa táskájának mélyéről. Ezért sóhajtottam egyet és témát váltottam: –Inkább a vegyszerekkel törődjünk. Te mit használnál ezek közül?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.