+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  Egyéb helyszínek
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  Madame Puddifoot kávézója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madame Puddifoot kávézója  (Megtekintve 661 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 13:00:05 »
0




Egy kávéház, melyet főképp a szerelmespárok látogatnak előszeretettel. Be kell vallani, hogy mást már eleve az ízléstelen dekoráció távoltartana... Pontosan ezért többnyire kétszemélyes asztalok találhatóak a rózsaszín, túlcicomázott helységben, de hátul, egy eldugottabb szakaszon többszemélyes asztalokkal is találkozhatunk.
A hely a diákok roxmortsi látogatásai alkalmával zsúfolásig megtelnek, még annak ellenére is, hogy olykor felreppen a pletyka, itt bizony szerelmi bájitalt rejtenek az italokba. Persze lehet, hogy a rózsaszín pompa éppen ezért nem zavar senkit sem... 
Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 12. 03. - 20:46:47 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Ma a Roxmorts faluban lesz egy előadásunk, aminek én kimondottan örültem. Nagyon régen jártam már itt,talán utoljára egy találkozó alkalmával és persze az iskolával. Életem legszebb időszakát éltem az iskolai évek alatt, és ott ismertem meg a barátaimat, akikkel mostanában ritkán beszélünk. Mindeniküknek valami problémái vannak és sok a dolgunk, így kevesebb időnk van egymásra. De jól van ez így, legalább nem pletykálunk egy csomó hülyeségről. Meg mindig lesz beszélgetni való témánk, amit rendesen kifejthetünk ha találkozunk.
Sokat gondolkodunk, hogy a Roxmortsban melyik helyszín volna  a legmegfelelőbb egy színházi előadáshoz, nem igazán van nagy helyiség ott. És a legtöbb hely foglalt pont aznapra. Hmm. Nehéz eset. Mrs. McGalagony-nyal nagyon sokat társalogtunk, arról, hogy hol is lehetne megtartani ezt az előadást. Ő sokat jár oda és ismeri a legjobb helyeket. Szóval ő tud segíteni. Szóba jött ez is meg az is. De aztán egy nagyszerű ötletünk lett. Mi lenne ha a Madame Puddifoot kávézójában tartanánk meg ezt a műsort. Annál is inkább jó lesz ez a hely, mert ez egy szerelmes sztori lesz. Na meg talán azok fognak csak eljönni akiket érdekel ez, és azok lesznek ott akik úgyis ebbe vannak benne.  Legalább nem fogok csupa álmos és unatkozó ábrázattal találkozni a néző téren. Ott megengedik, hogy varázsoljunk is. Oda varázsolunk öltözőket, meg színpadot és kész. Csak nekünk kell majd a ruhát vinni a szerepekhez. Imádom a varázsvilágot!
Én egy kicsit hamarabb érkezek meg a Roxmortsba, mint a többiek. Szeretnék egy kicsit körbenézni. Kíváncsi vagyok mi változott és olyan jó elmerülni az emlékekben. Amióta végeztem a Roxfortban nem jártam itt. A húgommal sem szoktam itt találkozgatni, csak ritkán és csak a Három Seprűben. Habár a legutóbb igen csak felültett a drága, amiért kissé mérges vagyok. Na jó azért, annyira mégsem, hisz a sors kegyes volt hozzám és megismerhettem egy igazán kedves úriembert Mathiast. Vajon most ő is itt van? Azért összefutnék vele is meg a húgocskámmal is, hogy jól megdorgáljam, amiért legutóbb faképnél hagyott. Na jó talán inkább az utóbbival futnék össze a legszívesebben. Lenne egy két kedves szavam hozzá.
A fenébe! Észre se vettem, hogy mennyi az idő rohannom kell, mert mindjárt én magam kések el az előadásomról. Ilyen nincs! Folyton ez történik, amikor nagyon belemerülök valamibe. Még ráadásul sem a húgommal, sem pedig Mathhias-al nem találkoztam, hogy legalább erre foghassam azt, hogy nem vettem észre az időt. A franc essen belé!
Futó lépésben indulok el Madame Puddifoot kávézója felé, nem figyelek semmire és senkire csak rohanok. Ekkor Puff! neki ütközöm valakinek. Szerencsére nem esem el és ő sem. Felpillantok arra, akit elütöttem. De hisz ez Morgan, ismerem, csak nem tudom honnan. Vagy lehet, hogy mégse. Mindegy.
- Ő szia. Bocsi - motyogom neki. - Figyelj a darab után, ha akarod összefuthatunk és akkor jóvátehetem, hogy beléd mentem - hadarom le, egy mosoly keretében.  Rögtön ezután szaladok is be a terembe.
Szerencsémre még épp időben értem be, ahogy látom jó sokan összegyűltek. Ennek örülök. Gyorsan felkapom magamra a jelmezem, elmormolom még magamba a szövegem és már indulok is ki a színpadra. De még mielőtt a porondra lépnék nagy levegőt veszek.
Hatalmas tapsot kapunk, ez pedig mindennél a legjobb. Ezt szeretem a szakmámban, mikor örömet szerezhetek az embereknek. A taps az ami engem éltet, vagyis minket színészeket. Ez jól sikerült. Nagy sóhajtások közepette leszállok a színpadról és bemegyek az öltőzömbe. Kissé lefáradtam. Leülök a székembe, belenézek a tükörbe, hu milyen rosszul nézek ki. Mint egy lestrapált nem is tudom mi.
Ideje leszednem magamról ezt a jelmez, olyan jól fog esni, hogy megszabadulhatok tőle. Micsoda megkönnyebbülés! Fel sóhajtok, mikor már csak egy melltartó és alsó nemű van rajtam. Magamra veszek egy fürdőköpeny féleséget és lehuppanok laza pozícióba a székemre,a  lábaimat asztalra helyezve. ÁH! Ez de jó érzés.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hetedéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 12. 16. - 01:12:06 »
0

Már az elején tudtam, hogy hülyeség a Szárnyas Vadkanban üzletelni. Mégis megtettem időről időre, mert volt, amit csak így lehetett megoldani. Persze ez ritkán történt meg és csak nagyon indokolt esetben. Például most, amikor egy igen ritka közel-keleti cédrusfaanyag beszerzésére volt szükségem. A felsőoktatási jelentkezésemhez le kell adnom egy munkadarabot, én pedig valami igazán nagy dobást szeretnék s egy kis alapanyag kísérlet bizony teljesen jó ehhez. Még időm is van, nem véletlenül kezdtem el ezzel foglalkozni az első félévben. A bökkenő ott kezdődött, hogy miként szerezzem be? Nos, az első roxmortsi hétvégén szereztem kontaktot, a másodikon pedig esedékes volt a találkozó.
Szóval ezen a hétvégén a többiekkel együtt én is kimentem a faluba, csakhogy én nem nassoláson vagy egyéb léhaságokon törtem a fejem, amikor egy félreeső sarkon befordultam, hogy előkerítsem az egyik, címertől megfosztott iskolai talárom, amit a ruhám fölé húzok, csuklyáját pedig fejemre takarom, jótékonyan árnyékolva be arcom, elvégre nem hiányzik, hogy bárki kifigyeljen és gondok legyenek... vékony jégen járok és karácsonykor se szabadulnék a büntetőmunkákról, ha lebuknék. Így vágok át a sikátoron, hogy a túloldalon már a Vadkan ajtaján slisszoljak be pár gyors lépés után.
A füstös késdobáló nyugtalanító atmoszférája melegen, de kellemetlenül is fogad, mert ahol a meleg ott a büdös és itt sem uralkodnak kellemes illatok, inkább dohány, olcsó alkohol és kétes alakok szaga keveredik a kinti nyirkosság szülte kipárolgásokkal, mely még pregnánsabbá avanzsálja a bukét. Igyekszem a csuklya árnyékából körülnézni, a jelek szerint már van is valaki a megbeszélt sarokban. Szóval a pulthoz lépek először és rendelek két lángnyelvet, amikkel a sarokban lévő asztalhoz is lépek. - Egy lángnyelvet a hideg időre? - teszem fel a kérdést, ami meg lett beszélve s a nem feltétlenül megnyugtató tisztaságú pohár feneke koppan is a poros asztalon, a kapcsolatom pedig bólint. Nem az a bőbeszédű fajta, de nem is gond. Szóval leteszem magam a székre, a magam piáját továbbra is egyik kezemben tartva húzom hátra a fejemről a csuklyát. Sajnos neki muszáj látni, hogy ki vagyok, ezt kikötötte... - Itt van. Remélem a pénz is. - a maga lakonikus stílusában csikorogja el rekedtes szavait, ahogy a kisebb csomagot az asztalra fekteti, én pedig a talárom zsebébe nyúlok. - Persze, amiben megegyeztünk. - bólintok nyugodtan, mire ő csak a fejét rázza. Számíthattam erre. - Nem, többe fog fájni, főleg, ha azt akarod, hogy hallgassak... - villantott egy nem túl bizalomgerjesztő mosolyt ahogy kissé heges ráncokba futott az arca arra utalva, hogy találkozott már a kés hegyével. - A megbeszéltnél többet nem fizetek. - rázom meg a fejem, mert nem is tudnék. Unottan lögybölöm meg az italom pókerarccal, mintha nem is érdekelne, hogy mit fog mondani. Drága eladómat ez persze felnyomja, ráadásul alá is becsült, így teljesen váratlanul éri, amikor meglepő gyorsasággal kapja az italt a képébe, ami marni kezdi a szemét, ez a pillanat pedig pont elég, hogy megmarkoljam a kis zsákot a fával, másik kezemmel pedig a talár rejtekéből egy patron perui instant sötétségpor érje a padlót, hogy én a széket hátrarúgva a sötétség leple alatt máris egérutat próbáljak nyerni... csakhogy azt kihagytam a számításból, hogy a talárban futkosáshoz nem vagyok annyira hozzászokva, így el is vágódok, majd a kialakult káoszban érzem, hogy a bokámnál fogva megpróbál valaki visszahúzni. Én ösztönből rúgok ki hátra, hogy halljak egy kiáltást, majd a szorítás lazul, így elhúzom a lábam s kivergődök az utcára, miután kitapogattam a kilincset. Kár, hogy értékes időt vesztettem, mert így kétségbeesett fogócska alakul ki a szűk, középkori alaprajzú utcák zegzugaiban köztem és, a hangok alapján nem egy-, de két üldöző között. Megmondom őszintén, ez nem pont úgy sült el, ahogy szerettem volna s már nem is emlékszem hogy, de végül sikerül csak bevergődnöm egy helyre pár roxfortos diák közé vegyülve. Bent esik le, hogy Puddifoot-nál kötöttem ki a rettenetes giccsből kiindulva. Viszont odabent sincs nyugtom, mert valaki majdnem fellök, de épp, hogy visszanyerem az egyensúlyom. - Bocsi! - nem nagyon figyeltem oda én sem, ez tény. - Nem tesz semmit, majd megbeszéljük. - hadarom el, miközben az is leesik, hogy én ismerem a leányzót, akivel összeütköztünk, még a nyáron találkoztunk Londonban, valami rémlik... de az eszem most nem itt jár, hanem azon, hogy periférikus látásom észleli az ajtó dühödtebb mozgását. Még mindig a nyomomban vannak! Most beltéri fogócska kezdődik, én pedig már nem is tudom, hogy merre járok, ahogy kerülgetem az embereket, igyekszem meglógni. Egy ajtó előtt gázmaszk táskám zsebébe átrakom a kis zsákot, a talárt pedig ledobom, majd így slisszolok tovább immáron farmerban és bőrdzsekiben, hogy egy másik ajtón forduljak be találomra, majd bezárjam azt. Most megállok egy pillanatra és kifújom magam. Hallom a "taláros ajtó" csapódását egyszer, majd még egyszer. Léptek közelednek. Én pedig sietve ugrom a nyitott nagy, kétajtós szekrénybe és zárom azt. Majd tapsot hallok és hamarosan nyílik az ajtó, de nem azzal a hanggal, amit eddig hallottam. Más jöhetett be... megpróbálok hát kicsit úgy helyezkedni, hogy kis rést nyithassak és kileshessek, ám sokat nem tudok leszűrni, mert sikeresen kivágódom arccal előre. Ez nem az én napom! Felnézve pedig a "lökdöső" lánnyal találom szemközt magam, akinek már a neve is beugrik. - Kérlek Lottie várj, megmagyarázom! - emelem fel azonnal a kezem csitítóan, mert biztos vagyok benne, hogy most a frász jött rá... elvégre most estem ki a szekrényéből, a... szemmel láthatólag az öltözőjében. Kompromittáló. Mondjuk neki is.
Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 03. - 16:13:51 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Ahogy a megérdemelt pihenésemet töltöm a székemben hirtelen valaki kivágódik az szekrény ajtón, hatalmas csattanással. Én meg úgy ugrok fel a székből, mint akibe áram ütött. Lepillantok a földön fekvő illetőre. De hisz őt ismerem. Morgan. Igen azt hiszem Morgan-nek hívják. Mit keres itt és mit akar? Összezárom magam előtt karjaimat, mint egy élve óva csupasz testemet, amit csak egy köpeny takar.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezek rá ijedten és mérgesen. Ösztönösen indulnék el az ajtó felé, hogy segítséget hívjak, hogy valaki kirakja. Ám megtorpanok, amikor felemeli kezét csitítóan.
- Kérlek Lottie várj, megmagyarázom! - Megmagyarázza. mégis hogyan? Mit kereset a szekrényemben? Még mindig erősen szorítom köpenyemet és éles tekintetet vetek rá.
- Reméltem is, hogy megfogod. - mondom dühösen. Leginkább az feszélyez, hogy éppen most kellett úgy döntenem, hogy csupán egy köpenyben hagyom el a fürdő helyiséget, amit ráadásul normálisan be sem kötöttem. Ilyen is csak velem történhet meg. - Mit akartál a szekrényemben? - kérdezek rá, miközben azon munkálkodom, hogy fürdőköpenyem kötőjét gondosan összebogozzam derekam körül. Fel segíteni őt a földről, így, nem áll szándékomban. Majd fel áll ha akar, ugyanúgy, mint ahogyan bekerült a szekrényembe. Ideges és izgatott vagyok. Zavartan érzem magamat, ilyen helyzetben még sosem látott senki sem. Tudom, hogy nem vagyok teljesen meztelen, engem mégis zavar, hogy csupán egyetlen rongydarab takarja meztelen bőrömet.
Ha elkezdett beszélni, akkor közben feléje emelem a tekintetemet. Ha pedig nem akkor kissé megsürgetem a magyarázkodását. - Halljam. Kezdj bele! -  hihetetlen, hogy nem tudom megkötni ezt az átkozott izét. Olyan mintha nem akarna engedelmeskedni nekem. Már egy jó néhány perce ezzel az izével kínlódok és még most sem sikerül rendesen megcsinálnom. Ha meg nem kötöm be, vagy nem fogom, akkor nagy a valószínűsége, hogy szétnyílik, mintegy szabaddá téve bájaimat. Azt meg ugye nem engedhetném meg magamnak. Főleg nem előtte.
Remélem megfelelő magyarázattal tud szolgálni, mert különben nem állok jót magamért. Le kell nyugodnom kissé. Nem törődve a kőtővel, inkább összefogom a köpenyt és töltök magamnak egy korty vizet, amit gyorsan be is vedelek.  Oké Lottie. Nem történt semmi, csupán Morgan a szekrényedbe volt és kiesett onnan pont a lábad elé. Ha jól meggondolom ez eléggé nevetséges szituáció. Elmosolyodom kissé. Tulajdonképpen a lábam elé borul egy férfi, ilyet még álmomban sem képzelhettem volna el.
Nem akarom kinevetni, főleg ha még mindig a padlón van. De ha belegondolok tényleg eléggé kínos és vicces ez az egész. Kezemet szájamhoz emelem, hogy eltakarjam azt, hogy nevetek. Meg is feledkezek arról, hogy nincs bekötve a köpenyem. Már majdnem teljesen szétnyílt, amikor is gyorsan és zavartan odakapok, hogy újra összefogjam.
- Oké. - mondom arat amit mond, persze ha mond valamit. De nem is inkább azért, hanem, hogy elfedjem zavaromat. - Tudom, hogy azt mondtam a darab után találkozhatunk. - említem meg. - De nem éppen így gondoltam a találkozást - jegyzem meg rá emelve őzike szemeimet.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hetedéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 01. 03. - 16:46:57 »
+1

A bukás általában nem nevezhető mókás folyamatnak, most valahogy mégis az lesz. Már nem egy igazi drámai hanyatlásról beszélünk esetemben, csak egy szekrényből zuhanok ki, illetve a rejtekhelyem buktatom le. A helyzet tragikuma abban lehet, hogy nem nézhettem végig a 'teljes" Lottie műsort. Valóban kár... azonban a szőnyegen hasalva nem pont ezen jár az eszem. Inkább azon, hogy el kell érnem, ne csődítse rám a teljes házat. Biztosan itt ólálkodnak még ezek a rohadékok, elvégre megloptam őket... nem számít, hogy ők is hasonlóban gondolkodtak az én esetemben. Közben elkezdek lassan feltápászkodni, kicsit leporolni magam.
- Na szóval, az úgy volt... - kezdek bele minden magyarázatok ősanyjába már talpra állva, mármint ami a megközelítést illeti. - Hogy én eredetileg nem akartam semmit a szekrényedtől, bár ha már így alakult, meg kell jegyezzem, hogy elég tágas bútordarab és a ruháidról párolgó parfümöd maradványa is meglehetősen kellemes illatú. - mellékvágány? Kétségtelenül, de kell, hogy kicsit összeszedjem magam és a gondolataim, meg azt, hogy mit és mennyit is mondjak el neki. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg benne. Elvégre csak egyszer találkoztunk még a nyáron, tán Brightonban a tengerparton, aztán az utcabálban töltöttünk némi kellemes időt, de valamelyik barátnője elszólította s utána már nem akadtam rá.
- Tehát a helyzet az, hogy menekültem, mert két sötét alak üldözött és búvóhelyet kerestem. Megtévesztettem őket, így a szemközti ajtón nyitottak be, én pedig ide osontam be és a szekrénybe húzódtam, mert tudtam, hogy ide is be fognak nézni... - nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el kicsit, ahogy szerencsétlenkedését figyelem, illetve hülye lennék nem észrevenni a bájait, mert mitagadás, Lottie egy igazi szépség. Főleg így. Kezdem magam szerencsésnek érezni balszerencsés helyzetem ellenére is. Ugyanakkor még nem nyugodhatok meg. Bár nyugtalanságom annyira nem mutatom ki, inkább már-már pimasz arckifejezéssel támaszkodom meg lazán pipereasztalának sarkán s úgy vizslatom őt meleg barna tekintetemmel. - Még mindig keresnek valószínűleg, mert... - ekkor hallom meg a döngő lépteket és kaparászást a záron párhuzamban egy kopogással. Csendre inteném Lottie-t, de ő annak ad hangot, hogy nem így gondolta a viszontlátást, én pedig gyorsan döntök s pálcát húzva a fürdő felé intek egyszer, hogy a zuhany meginduljon, másodszor pedig bezárom a fürdője ajtaját, megragadom törékeny csuklóját, hogy behúzzam magammal a szekrénybe, az ajtót pedig magunkra húzom. A két rosszéletű pedig már be is ront a helyiségbe, hogy elképedve nézzenek körbe. Látják Lottie levetett ruháját, majd a fürdőajtó kilincsét kezdik próbálgatni, míg én a szekrény kettőnknek szűkös terében ösztönösen tartom Lottie-t derekánál fogva s nézek vele közelről farkaszszemet, ajkaimmal némán formálva, hogy "egy szót se!" egy vaskosabb, boros hang dörmög a szobában - Hölgyem! Elnézést! - próbálnak neki bekiabálni a fürdőbe, majd válasz híján csak eloldalognak, legalábbis a hangok alapján. Remélhetőleg a trükk ismét megtévesztette őket, azt hiszik, hogy a szoba tulaja a fürdőben zuhanyzik és nem hallotta őket. Mert a trükk lényege ez volt. Nem valami vaskos, de improvizálni kellett. Én pedig még várok, közelről nézve megnyugtatóan Lottie szép őzike szemeibe, karcsú derekát átkarolva s valahol még élvezem is az egész helyzetet. Nem vagyok normális, de ez nem új.
Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 03. 24. - 18:56:51 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Amikor elkezdi a magyarázkodást, már tudom, hogy nem kellett volna erre kérnem. Biztos vagyok benne, hogy minden szó amit mond puszta kitaláció. Karba tett kézzel csak vizslatom szemeit, mintegy unszolva arra, hogy csakis a tiszta igazat mondja el nekem. Az első magyarázatára miszerint, pontosabban megjegyzésére, hogy milyen illatosak a ruháim csak összehúzom szemöldökömet. Egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben, főleg, hogy így betört hozzám. 
Aztán következik az újabb magyarázat, ami aztán már tényleg kiveri a biztosítékot nálam. Persze még hogy üldözik. Na igen. Én meg a Dalai láma vagyok vagy az Angol királynő. Nevetséges. Tudom, hogy azért jött mert mondtam, hogy találkozhatunk a darab után, de én egyáltalán nem így gondoltam. Nem most és nem ebben a pillanatban. Ennek hangot is adok. Azt észre se veszem, hogy Morgan csendre intene. Nem is, hogy nem veszem észre, hanem nem érdekel.
Fogalmam sincs mit csinál de előveszi a pálcáját és megindítja a csapot a tusolómban. Mi a fenét akar? Mérgemnek nem tudok hangot adni, mert hirtelen megragadja karomat és beránt magával a szekrénybe, ahol az előbb még ő volt egyedül. Olyan szűk a szekrény, hogy nagyon közel kerülünk egymáshoz. Érzem testének minden rezdülését és karját a derekamon. Ekkor hallom, hogy valakik tényleg belépnek az ajtómon. Fogalmam sincs kik lehetnek, mert ide nem szokott senki se bejönni kopogás nélkül. Nem értem. Akkor lehet, hogy ezek az alakok azok, akikről Morgan mesélt? Szóval mégsem hazudott nekem? Felemelem boci szemeimet, hogy szembe nézzek vele. Megcsap arcszeszének mámoros illata, valamint férfias parfümje, ami szinte magával ragadja képzeletemet. Most tudom csak jobban szemügyre venni ezt a Morgan alakot. Igazán megnyerő és jóképű fiatalember, legalább is nekem nagyon bejön. Ajkamba harapok zavaromban, fogalmam sincs, hogy ő ezt észrevette-e. De az se baj ha igen. 
Gondolataimból az ránt vissza, hogy hallom amint azok a valakik elhagyják a szobát. Elmenetek. Végre kimentek innen. Újra ráemelem tekintetemet Morganre és összetalálkozik szemünk. Én meg szinte elveszek tekintetében. Azon kapom magam, hogy ajkamat az övéhez közelítem, de aztán meggondolom magamat és gyorsan kimászom a szekrényből.
- Morgan! - dörrenek rá, amikor kikászálódtam a szekrényből. - Hogy hozhattál ilyen helyzetbe? - nézek rá kérdőn persze ha kikászálódott a szekrényből. Aztán egy hirtelen nem is gondolkodva közelebb lépek hozzá és már lendítem is a kezemet, hogy egy jókora pofont lekeverjek neki. Legfőképpen amiatt, hogy megbújt a szekrényemben és a lábam elé huppant. Ha célba ér az ütésem akkor legalább látja, hogy nem szeretem ha váratlanul zavarnak meg, ha nem akkor meg ez van.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hetedéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 06. 06. - 21:28:56 »
0

Édes, ahogy Lottie arcokat vág arra, ahogy beszélni kezdek. Nem nehéz kitalálni, hogy mire is gondolhat s egy színésznőtől talán több önuralmat várna az ember, de én megértem: most van túl egy darabon, a lazításhoz ez nem passzolna. Na meg akkor is tetszik a dolog. Sokkal jobb úgy beszélgetni egy nővel, hogy látom az arcán az őszintének tűnő reakciókat, mintha attól kellene tartanom, hogy mikor szúr hátba.
Hitetlenség ül ki arcára egyre jobban és jobban, én pedig lassan már kezdhetek elgondolkodni, hogy mégis mi a fenével érdemeltem ezt ki? Mármint azt, hogy akármit mondok egy nőnek, az kétkedéssel fogadja. Még akkor is, ha igen rossz vicc lenne azt felhozni, amit én most elregéltem, ráadásul nem is teljesen ellenőrizhetetlen. Valahogy ide lyukadok ki attól függetlenül, hogy kivel állok szóba. S ilyenkor teljesen indokolt a kérdés: miért legyek tisztességes, kiterítenek úgy is - miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is! Alkalom szüli a tolvajt, vagy tolvaj az alkalmat, már tulajdonképpen egyre megy, kezdem úgy érezni: nem kell komolyan vennem, amit a külvilág gondol rólam, de még azt sem, amit én magamról. Akkor nem érhet csalódás. Minden hozzám hasonló fiatal fejében biztos megfordul, hogy már eleget csalódott, pedig még az élete java hátra van s nem is tudhatjuk igazán miről beszélünk, de... ez egy-egy helyzetben nem vigasztal. Mondjuk én inkább tartok ott, hogy már szimplán nem érdekel. Semmi.
Szóval az sem érdekel igazán, hogy a sors elégtételt ad, megmutatva Lottie  számára, hogy igazat mondtam. Változik ettől bármi is? Pillanatnyilag lehet, most lehet, hogy hitelt ad nekem, de tudom, hogy a nő olyan akár a szerencse kereke: forgandó. Nem ő konkrétan, hanem mind. Úgyhogy nem is morfondírozom ezen, nem megyek bele "ugye megmondtam" felesleges körökbe, inkább pálcát ragadok és a biztonságunkról gondoskodom. Harcolhatnék, de azzal csak bajt hoznék a saját fejemre, Lottie-éra és a kimenetele is kétes lenne. A Roxfort ostroma alatt belekóstolhattam ebbe is és tudom, hogy csak a bolond fut neki fejjel a falnak, én pedig nem hiába vagyok Hollóhátas: továbbra is csellel próbálkozom. Minden tettem ezt építi fel és nem lohasztja tettvágyam az sem, hogy az előző trükkök nem sültek el tökéletesen. Hátha majd ez... szóval a víz megindul, mi pedig a szekrényben kötünk ki. Egyszerű, de nagyszerű, lehet pont ez lesz a jó megoldás, nincs túlkomplikálva.
Az azért nem elhanyagolható, hogy egy fehérneműs színésznő nádszál derekát ölelhetem át az akció közben s így várhatom ki keresőim elvonulását, élvezve bőrének puhaságát tenyerem alatt, édes illatát. Szép szemei kérdőn függnek az én tekintetemen, mire csak finoman biccentek egyszerre jelezve, hogy most nem alkalmas megszólalni, másrészt pedig, hogy ez bizony az, amiről beszéltem. A jelek szerint szépen meg is érti, mert jó kislány marad és nem bukunk le. Sőt, annyira "jó", hogy még ajkait is látom kicsit közeledni, de végül inkább elhagyjuk a szekrényt, először ő, aztán én. Azt viszont nem hagyom, hogy itt rikoltozni kezdjen, mert visszajönnek a jómadarak, szóval ujjam ajkaira kerül, vagy épp ujjaim, hogy tompítsam a hangját, így pedig hagyom pofozkodni, kevésbé tudok védekezni, de mondjuk nem is akarok. Egy gurkónak csak a szele az, amit Lottie produkál. De ha ilyen hevesre és szenvedélyesre veszi a figurát, hát legyen: tétovázás nélkül húzom magamhoz immár a szoba közepén, hogy határozott, de mégis lágy csókot csenjek ajkairól hosszan, aztán meglátjuk mennyire kapálózik, csapkod, de legalább csendben lesz... és ez most mindkettőnk biztonságát is jelenti.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.077 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.