Középső asztalok

Kisebb-nagyobb, szedett-vedett székek és asztalok állnak a kocsma alsó szintjén. Itt mindig nagy a hangzavar: nem is csoda, hiszen az asztalok sűrűn egymás mellett helyezkednek el, hogy még többen betérhessenek ide.
Titkos beszélgetéseket nem érdemes itt folytatni, még a végén valaki meghallja!

VIGYÁZAT!
A MÁGIKUS SZESZÉLY MEGJELENÉSE ÓTA A VENDÉGEK KEZÉBŐL
GYAKRAN EGY ISMERETLEN ERŐ KAPJA KI A POHARAT ÉS A
FÖLDRE ÖNTI ANNAK TARTALMÁT,  ROSSZABB ESETBEN AZ
EMBER FEJÉRE!

Miss Sephora Tonkin

A régi roxfortos kviddics csapatunkkal időről időre 'ötyézni' szoktunk, általában mindig a törzshelyünkön, a Három Seprűben gyűltünk össze, a régi szép idők emlékére. Ezúttal ráadásul még okunk is volt a mértéktelen ivászatra: Brad, a régi hajtónk ugyanis apa lett. Ahogy ilyenkor szokás, alaposan felöntöttünk a garatra, hogy a kedves kismamának legyen elegendő teje, és az újszülött kis varázsló még véletlenül se szomjazzon. Jól kibeszélgettük és könnyesre röhögtük magunkat a régi poénokon, de aztán - számomra kellemetlenül hamar - mindenki szedelőzködni kezdett, mondván: holnap dolgoznia kell, az asszony várja otthon, satöbbi, satöbbi..

Én voltam az egyetlen, akinek jóformán semmi dolga nem volt, a Szobor Szállóban szálltam meg mára, és egyáltalán nem siettem aludni. Lassan már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy szinte minden barátom fejét bekötötték, alig töltötték be a tizennyolcat. Annak idején apám is rögtön a Roxfort után megkérte anyám kezét, ami nekem egy kissé elhamarkodottnak tűnt így 19 évesen, de ha jobban belegondoltam, végülis, az élet őket igazolta. Bár egyedül maradtam, semmi kedvem nem volt lelépni, az egyetemen ugyanis ritkán engedhettem el magam ennyire, és szerettem volna a lehető legjobban kihasználni a szerencsés alkalmat, hogy ma végre úgy ihatok, és holnap addig alhatok, ameddig csak kedvem tartja.

Éppen a régi asztalunknál ittam hát, amikor megakadt a szemem az új pultoslányon. Természetesen lehet, hogy már egy ideje itt dolgozott, és valójában nem is volt új, hiszen több, mint egy éve jártunk itt utoljára, de akkor még Madam Rosmerta szolgált ki minket, akit most nem láttam sehol. Három pohár jóféle Lángnyelv Whiskey ledöntése után már a szokásosnál is barátkozósabb hangulatban voltam, így amikor intettem a hölgynek az újabb körért, és ő gyorsan kihozta a piát, megkíséreltem rávenni, hogy tartson egy kis szünetet, és a poharak törölgetése és teletöltése helyett inkább velem csevegjen.

- Köszönöm, Miss .. - kezdtem, mikor kihozta a negyedik pohár whiskey-t, majd ugyanezzel a lendülettel hallgattam el, amikor szembesültem vele, hogy nem is tudom a nevét. - Maga igazán kiváló munkaerő! Lenne kedve meginni velem egy pohárral? Természetesen én állom - mosolyogtam rá azzal az öntelt, részeg  arckifejezéssel, amelynek gazdái általában azt hiszik, hogy mivel nekik hihetetlen jó érzés vigyorogni, ez hasonló örömöt jelent majd a mosoly címzettjének is. Holott az utóbbi általában nem volt az. Alaposan elázva, a piától csillogó, már-már kiskutya szemekkel néztem az új Madam Rosmerta szemeibe, reménykedve abban, hogy szívélyes vendéglátóként megszánja illuminált személyemet, és csatlakozik hozzám.

[Esti műszak]

Esti műszak

G I A C O M O

◄ ►

song

Ez az este a szokásosnál is jobban bepörgött. Vagy én lassultam le? Nem igazán tudtam eldönteni. Mindenesetre nem jellemző rám, hogy a napszakokat megszemélyesítem és az sem, hogy két rendelés között nem nézek össze Cézárral.
- Figyu Seph! Szerintem kezdünk öregedni.... – szólt utánam a kis fürtös, én meg csak elmosolyodtam. Ez pont nem az a műszak, amiből nyugdíjba szeretnék menni, de egyelőre ez is megteszi. Sok kicsi sokra megy alapon, ennél már csak jobb lehet, nem igaz? Dehogynem – ezt gyakorta csinálom. Hogy mit? Hogy megválaszolom a saját kérdéseimet. Ha már nagyon elfáradok, vagy azt érzem, hogy csorog  a víz a hátamon  a sok szaladgálástól. Meg amúgyis Peter most úgy sincs itt, hogy biztasson olyasféle víziókkal: hogy majd minden jobb lesz és tök frankón elcsábítok  egy vén nagypapát, hogy a vagyonát szétoszthassam a szegények között. De addigra úgyis gazdagra lopom magam, szóval talán mindegyis – felnevettem. Hogy el tudom szórakoztatni magam. Kár, hogy ezt nem fizetik.
- Sepho – hangzott fel a hátam mögül.
- Okézsoké – sejtettem, hogy a számlát kérik. Olyan vagyok, mint az ördög ügyvédje, a pillantásom haláli. Annyira, hogy most is bevonzottam egy kis pluszt, ettől a papikától is.
Viszont ott az a fura szerzet, vele valahogy nem tudom, hogy kéne viselkedni. Az igaz, hogy már a sokadik kör és nagyon bájosan integet felém, de mindegyik ezt csinálja. Az alkohol, akár egy puszi, gyorsan átmelegíti őket és utána Merlin se tudja már eldönteni, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás vagy a génmanipuláció. Szóval kellő óvatossággal közelítem meg. Az egyik kezemben persze még ott egy tálca, az valahogy mindig odahopponál vajsörökkel meg egyéb extrákkal. Majdnem milói vénusz csak egy kicsit másabb megjelenési formája.
- Igen? – kérdőn pillantok rá. Várom, hogy megfogalmazza azokat az egyetemes életigazságokat, amiket az alkohol hatására magáénak tudhat.
- Tonkin, Sephora Tonkin – egészítem ki. Valahol szórakoztató, hogy kíváncsi a nevemre. Igaz, már sokan mások is voltak… és aztán? Aztán törlődött az infó, így lettem Debora, Barbara és egyszer Héloise is, ha jól emlékszem. Akkor egy barna gitáros ült a Három Seprűben és lerészegedve énekelte, hogy nincs szerencsém, nem szeret Héloise, tényleg. Micsoda ürge volt.
- Maga igazán kiváló munkaerő! Lenne kedve meginni velem egy pohárral? Természetesen én állom – csillogó szemei elárulták, hogy nincs a helyzet magaslatán,
- Egye fene, úgyse pörgök eléggé. Jég dupla whiskyvel, jó lesz? – amikor a mugli világot betöltöm a fejembe, néha kiszól belőlem Charlie. Ahogy meghallotta Cézi, el is indította szóval, alapozunk...

Miss Sephora Tonkin

Tehát - Tonkin, Sephora Tonkin - hangzott el az angyali név. Legalábbis így ittasan annak tűnt. Nagy szerencsémre a modora is illett a nevéhez, mert jóformán hezitálás nélkül helyet foglalt az asztalomnál.
- Egye fene, úgyse pörgök eléggé. Jég dupla whiskyvel, jó lesz? – hallottam a kérdést, amire őszintén szólva sosem tudnék nemet mondani.- Hogy a házimanóba ne! Nehogy elaludjon itt nekem! - válaszoltam kitörő lelkesedéssel.

- Magácska mióta dolgozik itt egyébként a Seprűben? Még nem láttam itt. Igaz, nem vagyok törzsvendég - tettem hozzá, majd hamarosan megjelentek a Sephora által rendelt italok az asztalunknál. - Ajjaj, bele kell húznom! - nevettem, és egy hatalmasat húztam abból a pohárból, amit az előbb kaptam meg a pultos hölgytől, hogy minél hamarabb nekifoghassak a következő körnek. Elvégre ne hagyjuk túlságosan elolvadni a jeget, nem?- Lenne kedve egy játékhoz? - kérdeztem érdeklődő arckifejezéssel, majd szinte választ sem várva folytattam.

- Tetszeni fog, ígérem! A játék lényege annyi, hogy én állítok Önről, vagy az életéről valamit.. Ha talált, akkor egy nagy kortyot kell innia a whiskeyből. Ha süllyedt, akkor viszont rajtam a sor az ivásban. Aztán maga kérdezhet és így tovább - magyaráztam heves gesztikulációval. - Nos, akkor ha nem bánja, kezdek én - könyököltem az asztalra, belefektetve a jobb arcomat, mint aki nagyon elgondolkodik. - Tehát, maga igen jómódú család sarja, és éppen azért ment pultosnak, hogy a fontos beosztást betöltő szülei orra alá borsot törjön, mert ők valami komolyabb foglalkozást képzeltek el magának - mosolyogtam, miközben kíváncsian a szemeibe néztem.

- Hű, hogy magának milyen lélegzetelállító tekintete van, kedves Sephora.. - böktem ki keresetlenül. Nem tehettem róla, a pia úgy hatott rám, mint a Veritaserum, ha már nagyon be voltam nyomva. És most ez volt a helyzet. A piának az őszinteségen kívül ráadásul egy másik, még inkább idegesítő hatása is volt rám. Ilyenkor aztán annyira lelkesen udvaroltam a fiatal, szép boszorkányoknak, hogy szinte lehetetlen volt lelőni. Pedig valószínűleg jobb lett volna, ha valaki ezt teszi. Reménykedtem benne, hogy a pultnál álló alak nem a pasija, mert akkor meglett volna az esélye, hogy idő előtt kipenderít innen.

Hiába, megvolt a maga hátránya annak, ha az ember egyedülállóként beült egy kocsmába. A megivott alkohollal egyenes arányosságban feltételezte, hogy hozzá hasonlóan a vonzó női egyedek is szinglik. Sokszor keveredtem már emiatt az ittas tévhit miatt akaratlanul is kalamajkába. Legutóbb valami elképesztő bűzbomba varázsigét szabadított rám a kiszemelt hölgy féltékeny szerelme, amitől napokig bűzlöttem, és aminek "köszönhetően" mind a színházban, mind a egyetemen alaposan elkerültek a csoporttársaim. De azt kell mondjam, még így sem bántam meg a szóban forgó incidenst..

[Esti műszak]

Esti műszak

G I A C O M O

◄ ►

song

Nem gondoltam volna, hogy így alakul majd az estém. Őszintén szólva, nincs is olyan sok időm, hogy olyasmiken töprengjek, hogy elfogadjam-e egy vendégem közeledését vagy sem, ugyanis folyton száz meg száz elintézésre váró dolog jár a fejemben. Példának okáért olyanok, hogy mit kért a négyes vagy hatos asztal és hogy mikor igénylik majd a számlát, mennyit kell majd visszaadnom stb. Na meg néha ugye poharak is törnek és azokat vagy nekem, vagy Cézinek kell összeszedni, a lehető legkisebb konfrontálódás nélkül, szóval ja, barátságosnak kell lenni. Sőt, ha egy házisárkány vagyok/lennék, akkoris mosolyognom kell mindenkire. Így ebben az esetben sem tehettem kivételt. Megszoktam már, hogy a vendégekkel beszélgetni kell. Olyan vagyok, akár egy szivacs, magamba szívok minden ingert. De néha én is ki tudok akadni, s ezekről Peter tudna mesélni, ha itt lenne, de nincsen.
- Hogy a házimanóba ne! Nehogy elaludjon itt nekem!  - hangzott el a válasz. Na igen. Az hiányzott már egy ideje. Egy jó kis alvás, dehát gondolom nem az én panaszkodásomra kíváncsi, nem azért üldögél itt már úgy ki tudja, hány perce, szóval inkább csak csendben zsebre tettem a gondolataim és visszavonultam a pulthoz, hogy az asztalunkhoz hopponálhassam azokat az italokat, amiket kilátásba helyeztem.
- Íme egy kis whisky  és egy kis jég – mosolyogva tértem vissza egy jól megpakolt tálcával a kezemben. De azért már vagyok olyan rutinos, hogy ne borítsam senki ölébe, szóval az én pohártörésem mondhatni mininális. Nem beszélve Céziről, akinek a fél fizetése erre megy el. Szegénykém.
- Magácska mióta dolgozik itt egyébként a Seprűben? Még nem láttam itt. Igaz, nem vagyok törzsvendég – tekintetem kissé elhomályosult. Igazából sokféleképpen el tudtam volna képzelni a jövőmet, a szüleim is, de hát itt kötöttem ki. Nagyot nyeltem és jókorát húztam a jeges italból. Kicsit mélyen érintett a kérdés, jó pár perc telt el, míg ajkaim hallható választ formáltak:
- Nem olyan régóta, de minden este egy örökkévalóságnak tűnik, főleg ha tele van ez a hely. Mint ahogy most is -  körbenéztem és kissé meg is rémültem. Mindenhol vajsörök és fröccsök és beszélgető emberek, rosszabb volt, mint egy horror film. Hirtelen el is húztam a számat, s hogy jobb kedvre derítsem magam egy tutti-frutti ízű rágógumit halásztam elő a zsebemből. Ahogy elkezdtem rágni, átjárt egy kellemes érzés és fokozatosan kezdtem megnyugodni, Giacomo nagy örömére.
- Ajjaj, bele kell húznom!  - sóhajtott fel és kissé elmosolyodtam. Itt mindenki teljesen időben van, ugyanis nagyon ritka az az alkalom, hogy időben zárjunk és folyamatosan túlórázom, szóval aggodalomra semmi ok. A kérdése kissé meglepett, ilyesmire még senki nem kért, de nagy örömmel válaszoltam:
- Igen, lenne kedvem egy játékhoz, de nyugodtan tegezhet, nem hiszem, hogy akkora a korkülönbség köztünk – nemrég szabadultam a Roxfortból és hát nem igazán éreztem magam annyira idősnek.  A kocsmában tükröződő elismerő tekintetek se azt igazolták, hogy így pillanatok alatt megvénültem volna, szóval nem igazán értettem a magázódás mibenlétét. Ahogy felvázolta a játékszabályokat, egyre kíváncsibb lettem. Arra gondoltam, lehet, le akar itatni, de ez  a játékos forma, egy viszonylag elég humánus módozat. Bólogatva és csillogó szemekkel hallgattam az első mondatokat.
- És mi történik akkor, ha félig igaz és félig nem? Mindketten iszunk? - felhúztam a szemöldökömet és mélyen a szemébe néztem. Ujjaimat finoman végigfuttattam a whiskys pohár csillogó felületén. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen játszmába kezdtem, de ahogy elkezdett bókolni, teljesen ledöbbentem.
- Hű, hogy magának milyen lélegzetelállító tekintete van, kedves Sephora..  – Cézi már elég fura szemekkel mustrált bennünket, de most valahogy még én is azt éreztem, hogy kissé átjárja az arcomat valami kellemes zavarodottság. Próbáltam a piára fogni, de nem, azok a piros foltok nem azért terebélyesedtek egyre inkább ellentmondást nem tűrően arcom viszonylag változatos helyein. Tetszett nekem. Pont annyira, mint valamikor Peter. Az ajkamba haraptam és hogy ne kelljen bármit is mondanom, csak annyit közöltem vele, hogy elviszem az üres poharakat.
Ahogy visszatértem a pulthoz, intettem Cézinek, hogy jöjjön oda.
- Figyu, szerinted fel akar szedni? – kissé zavarodottan pislogva érdeklődtem, ő hátha tud valami okosat mondani.
- Nem tudom Seph, de nagykislány vagy már – Igaz. Nagykislány vagyok és szeretek játszani is, szóval visszaerőltettem magam az asztalhoz és gondolatban felvettem egy bokszkesztyűt, hátha szükségem lesz rá.

Miss Sephora Tonkin

Tetszett, hogy benne volt a játékban, és valamennyire ezt a bevállalóssága mellett a saját ellenállhatatlan társaságomnak tudtam be, hiszen munkája valóban akadt volna bőven a kisasszonynak, mozdulni is alig lehetett a Seprűben.
- Igen, lenne kedvem egy játékhoz, de nyugodtan tegezhet, nem hiszem, hogy akkora a korkülönbség köztünk - fogalmazta meg a párbeszédünk mikéntjére irányuló igényét Sephora, amire nehezen bár, de rábólintottam. Nagyon kedveltem a magázódást egy egyszerű, praktikus okból kifolyólag: így könnyebben ment nekem a bókolás. De a szép hölgyek akarata számomra mindig szent volt, így szívesen alávetettem magam Miss Tonkin kérésének, mégha ezzel meg is fosztottam magamat néhány brilliáns udvarlási frázistól.
- Legyen, ahogy akarod! - kacsintottam rá.
- És mi történik akkor, ha félig igaz és félig nem? Mindketten iszunk? - nézett mélyen a szemembe, amitől jólesően megborzongtam.

Hogy az állításom melyik része talált, és melyik süllyedt, azt ilyen illumináltan már nem tudtam kellő gógyival végiggondolni. De a játékszabályokra vonatkozó javaslata az nagyon tetszett nekem. - Jó ötlet! Igen, ilyenkor mindketten iszunk - vigyorogtam rá, mint a vadalma, majd belefogtam az új körbe én is, és ittam egy jókora kortyot a whiskyből. Ezután szaladt ki a számon az a meglehetősen együgyű bók, amivel benyomásom szerint nem sikerült teljesen lenyűgöznöm Sephorát, mert azonnal menekülőre fogta a dolgot. Derült égből villámcsapásként otthagyott, mondván, hogy elviszi az üres poharakat. Figyeltem, ahogy a pultnál a fürtös arccal diskurált, próbáltam ugyan szájról olvasni, de hát ilyen távolról és ennyi pia ledöntése után esélytelen voltam. Mielőtt teljes melankóliába süllyedtem volna, örömmel konstatáltam, hogy elindult vissza felém az ivópajtásnőm.

- Valami rosszat mondtam? - kérdeztem tőle, miután helyet foglalt. - Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, csak kísértetiesen hasonlítasz valakire... ja meg is van, a számomra ideális  nőre - vallottam be neki egy csábosnak szánt félmosollyal az arcomon. Ha már belekezdtem, akkor nem adom fel ilyen könnyen a vad elejtését.
- Na most te jössz... tippelj rólam, amit csak akarsz - vontam fel a szemöldökömet kíváncsian. Azt imádtam ebben a játékban, hogy mindenki nyert benne. Ha nem talált az állítás, akkor az ember megőrizte a titkait, ha viszont igen, akkor kellő vigaszt nyújtott a torkán végigcsurgó, füstös, testes ital. Reméltem, hogy Sephora is élvezi a játékot, mert nem szívesen eresztettem volna el ilyen hamar.

[Esti műszak]

Esti műszak

G I A C O M O

◄ ►

song

Mivel eléggé felforrósodott a hangulat körülöttem, úgy gondoltam, jobb, ha megteszek pár lépést Cézi felé. A poharak igaz, majdnem kiestek a kezemből, de már ígyis sokféle tekintetet éreztem magamon, nemcsak a pultostársamét, Peteret is - aki dühösen, fejcsóválva leteremtett, hogy mi a fenét csináltam, ameddig ő elutazott -, illetve számtalan olyan ismeretlen emberét is, akikkel soha nem voltam még köszönő viszonyban sem, pedig nem vagyok az a paranoid típus….vagy üldözési mániás? Már keverem a fogalmakat. Szóval próbáltam némi lélegzetvételnyi időt nyerni és ezalatt számtalan forgatókönyvet lejátszottam magamban. Érveltem és ellenérveltem, kikérdeztem Cézit, meghallgattam, amit mondott és arra a döntésre jutottam, hogyha vissza is sasszézok ahhoz az asztalhoz, aminél ott ül az a rettentően jóképű fura fazon, megpróbálok a lehető legérettebben viselkedni és leglazábban kezelni a helyzetet, hiszen igazából nem történik semmi.
Van egy vendégem, akit kiszolgálok, beszélgetünk és mindketten éljük tovább az életünket. Nincsen ebben semmi kivetnivaló. Ahogy egyre közeledtem az asztalunkhoz, futottak össze szembogaraim pár öregember íriszeivel, de néhányszor végigsimítva munkaruházatomon haladtam tovább egyenest a végzetem felé. Igazából mindegyikükkel lett volna kedvem vitatkozni, olyasmi mondatokkal, hogy én nem az a lány vagyok és hogy képzelik mégis, hogy bármi ilyesmit feltételeznek rólam? Nagyon szeretem a barátomat és csak a munkahelyi kötelezettségeimnek teszek eleget. Ne nézzenek már így, nem tettem/ teszek semmi rosszat. Ahogy őket is, úgy másokat is kiszolgálok. Mire a gondolataim végéhez értem azonban, egyenest szembe is találtam magam Giacomoval. Ott ült és várta, hogy bocsánatot kérhessen tőlem. Egyből el is hangzott a szájából, ami csak még inkább fokozta szenvedéseimet, hogy:
- Valami rosszat mondtam? – kissé zavartan túrtam ébenfekete hajszálaim közé és nagyot sóhajtva foglaltam helyet az asztal mellett. Mintha terhes lenne megválaszolnom kérdését, üldögéltem a nagy csöndben, pedig olyan nemes egyszerűséggel és tisztasággal tette fel, hogy nem igazán találhattam benne semmi kivetnivalót.  Mint valami partra vetett bálna tátongtam bele a semmibe. Talán ezt elégelte meg annyira, hogy ismét mentegetőzésbe kezdett:
- Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, csak kísértetiesen hasonlítasz valakire... ja meg is van, a számomra ideális  nőre – nagyot néztem és hirtelen kifakadt belőlem:
- Ugyanmár, ne bolondozz, ideális nő nem létezik – próbáltam meg elhessegetni mindkettőnk feje felől azt a gondolatot, hogy esetleg tetszem vagy tetszünk egymásnak. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy Peternek csalódást okozzak és amúgyis annyi mindenen mentünk már keresztül, annyi minden kötött már egymáshoz bennünket, hogy nem tehettem meg, hogy csak úgy félre lépek.
Ahhoz ki tudja, mennyit kellett volna lopnom a boltokból, hogy ezt a fajta vétkemet törleszteni tudjam és még az se lett volna garancia arra, hogy valaha egyszer megbocsájt majd nekem. Egyszóval nem, ez nem volt járható út és pontosan tisztában is voltam ezzel. Úgyhogy felismerve mindezen tényeket, úgy döntöttem, hogy egy jókorát húzok az előttem álló jeges italból és amolyan kicsit bohókásan meglegyintettem a kezem Giacomo felé is, hogy akkor igyunk és legyünk boldogabbak.
- Egészségünkre! – motyogtam csak úgy bele a levegőbe és remélve, hogy nem lötyögtetem ki a drága italt, néztem egy jó nagyot a pohár fenékre. Végtére is ez már egy régóta bevált taktika, főleg mióta egy kocsmában dolgozom, hogyha nem tudtam mit kezdeni egyes helyzetekkel, akkor fogtam és lehúztam pár felest,  hátha meghozzák a kívánt megoldást számomra.
- Na most te jössz... tippelj rólam, amit csak akarsz – olyan kis izgatottan, gyermekien csillogó szemekkel várta, hogy megfogalmazzam állításaim irányába. De mivel már volt bennem néhány vonóval, jobbnak láttam ismét rákérdezni a dolgokra.
- Az állításnak három részből kell állnia? Vagy hogyan is működik ez? – hát igen valahol elvesztettem a fonalat, de mivel ezen az estén már jónéhány asztalt kiszolgáltam és jónéhány emberrel beszélgettem, egyáltalán nem csodálkoztam rajta. Aztán meg jöttek azok a fura tévképzetek, nyilván az alkoholtól. Mintha Peter ott állna az ajtóban és figyelne, pedig nem volt ott, a legborzasztóbb tény, amivel az utóbbi időben szembe kellett nézzek, hogy nincsen sehol. Se bagoly, se hívás, se semmi, mintha nyoma veszett volna.

Miss Sephora Tonkin

- Ugyanmár, ne bolondozz, ideális nő nem létezik – mentegetőzött a leányzó, amire szélesen elvigyorodtam, de inkább nem szóltam semmit. Ha neki kényelmesebb így gondolni, hát legyen. Rajtam nem múlik.... Megpróbálhatja ugyan homokba dugni a fejét, hogy tetszik a férfiaknak, de sokáig nem fog menni. Le mertem volna fogadni, hogy nem én vagyok az első vendég, és nem is az utolsó, aki bepróbálkozott nála. Valami mindenképpen felkavarta most a kisasszony lelkiállapotát, ami abból is tisztán látszott, hogy nagyot húzott a whiskeyből.
- Egészségünkre! – mondta félig vidáman, félig búskomoran, nem is igazán tudtam eldönteni, hogy nekem szól ez a jókívánság, vagy inkább csak úgy bele a nagyvilágba.
- Az állításnak három részből kell állnia? Vagy hogyan is működik ez? – kérdezett vissza a szépséges csapos, mire lassan én is kezdtem elveszíteni a fonalat, hogy mi is a helyzet. Hogy rendet tegyek a gondolataim között, meghúztam én is a kupámat, aztán lezseren legyintettem felé. Miután megkért, hogy tegeződjünk, ez a lehető legnagyobb természetességgel ment nekem is. Nagy korkülönbség biztos nem volt köztünk és hát lassacskán az elfogyasztott alkoholegységeink is hasonló számot kezdtek mutatni. Minek tartani hát a távolságot felesleges hivataloskodással?
- Áhh, nem kell. A lényeg, hogy mondj valamit, ami szerinted igaz lehet az életemre, és ha eltaláltad, iszok! - mosolyogtam kótyagosan. Az alkohol immáron nemhogy a fejembe szállt, de teljesen átvette az uralmat a gondolataim felett.
- Ha tévedtél, akkor meg rajtad a sor azon, hogy kortyolj egy nagyot! - simítottam végig a lány arcán szinte reflex-szerűen. Egyrészt nagyon tetszett, másrészt volt már bennem annyi pia, hogy az egyébként sem túl erős gátlásaimat levetkőzzem. Jól esett volna odabújni hozzá és beleszagolni a nyakába, de azt is tdtam, hogy ha ennyire lerohannám, akkor bizony tuti menekülőre fogná a dolgot, ezért inkább vártam, mit reagál erre a kis „ártatlan” közeledésre. Nem akartam túlgondolni ezt a mai estét, és szerettem volna, ha ő is elengedi magát a közelemben, Elvégre fiatalok voltunk és függetlenek... legalábbis én.
- Remélem nem tartalak fel nagyon különben... A szívemre venném, ha miattam bajba kerülnél - emeltem színpadiasan a mellkasomra a kezem, amivel az előbb még az arcát simítottam végig. Az, hogy én így ráértem vele beszélgetni, cseppet sem jelentette azt, hogy fordítva is ugyanez a helyzet állt fennt. Emlékszem, volt egy szerepem, amiben részeg kalózt kellett alakítanom, és hihetetlen vicces volt józanul eljátszani, hogy be vagyok rúgva. Ennél már csak az lett volna viccesebb, ha részegen kell józan karaktert eljátszanom.
De ami késik, nem múlik, talán itt az ideje kipróbálni, hogy menne-e a dolog... Igyekeztem komoly arccal nézni Sephorát, mint aki marhára képben van, remélve, hogy nem tűnök teljesen idiótának, és nem állnak keresztbe a szemeim, miközben komolykodni próbálok itt neki. Akárhogy is, egy józan arc nem vedel, úgyhogy egy rövid időre most szüneteltettem az ivást az alakítás sikere érdekében.