+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  Soho
| | | | | |-+  Meredező Pálcák Klubja
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Meredező Pálcák Klubja  (Megtekintve 1105 alkalommal)

Blaire Montrego
Jegelt karakter
***


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 05. 09. - 20:58:32 »
+1

zene:G - Ooh La La

dress


M I R O L

'...minden bűn szenvedélyből fakad. És semmi nem hozza úgy össze az embereket,
mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok....'


~~~~


A gúnyolódása cseppet sem hat meg miután leöntöm az általa fizetett itallal. Elnézem, ahogy komótosan előhúz egy fehér kendőt és megtörli magát vele, nem pedig pálcát ránt és tünteti el a foltot. Na igen, itt mondjuk nem is épp tanácsos lobogtatni. Én sem voltam valami bölcs mikor tettem. Örülhetek is hogy nem lett nagyobb baj.
- Úgy látom, maga csúnyán megsérült... Ismét kárpótolnom kell.
- Nem, nem kell, kösz!
Csattanok fel és tolom el magamtól legalább ugyanannyira erőszakosan, mint amennyire ő rámenős. Valahol sérti az egómat még mindig az előbbi attrocitás és bosszant, hogy a mézes íz a számban azt sugallja hagynom kellene hogy hozzám érjen. Inkább csak körbenézek miközben egy újabb adag italt kapok. Egy kedves biccentéssel köszönöm csak meg a gesztust. Legalább akad valaki aki tényleg figyel rám ebben a lebujban.
- Legjobb lenne, ha most együtt hazamennénk, és én szépen, rendesen begyógyítanám Valetudóval. Utána pedig vissza is raknám a nyakéket a helyére..... hiszen ezt kétség kívül a maga gyönyörű nyakára öntötték.
- Na persze. Talán add valaki olyannak, akinek nem téped ki a nyakából. És amúgy is... a csatja biztosan tönkre ment.
Na igen, erre van sansz. De ott egy jól irányzott reparo és máris orvosolva van a helyzet. Hacsak nem valami speciális ékszer, amit nem lehet ilyen könnyen megjavítani.
- Csak maga olyan rossz kislány volt, hogy kihozott a sodromból, és ennek most ez az ártatlan nyaklánc itta meg a levét.
- Leszarom a nyakláncát Mirol. Én ma jól akarom érezni magam, még ha maga nem is. Szóval ne álljon az utamba, megyek táncolni.
Közlöm ellentmondást nem tűrően miközben felállok. A zene épp megváltozik én pedig felhajtom az italom és a táncosokat megszégyenítő rugalmassággal húzom fel a lábam hogy a székre álljak onnan pedig már csak egyetlen lépés a bárpult. A pultos srác kérdőn pillant fel rám de én csak levigyorgok rá. Élvezem hogy a fények itt másképp hatnak, hogy magasabban vagyok mindenkinél és még azt sem bánom hogy nemcsak Henry, de egyre több férfi kezd körénk gyűlni.
Könnyeden fordulok meg és kezdek a zene ütemére mozogni, eleinte csak szelíden a csípőm, majd aztán mozdul a karom is. Mire feleszmélek a zene visz magával, a lányok pedig meglepve pislognak a színpad túlfeléről rám. Köröttük nem sokan maradnak, mert mindenki felém gyűlik. Elégedett mosollyal arcomon fordulok meg a pult szélén lévő tartóoszlop körül félig felhúzott lábbakkal, majd lazán lehajolva kapok ki egy lángnyelvvel teli üveget a pultos fiú repertoárjából.
- Valaki? Ingyen piát?
A kérdésemet lelkes ováció tör ki és nem is egy jelentkező már nyitja is a száját. Laza csuklómozdulattal szabadulok meg a palackot fogságba tartó dugóról és öntöm a híveim szájába nem figyelve épp hogy Mirol milyen arcot vág. Nem kérdés, őt akarom lenyűgözni, s bár fogalmam sincs jó úton járok-e azért élvezem a felszabadultság eme pazar élményét.
Nem sok kell hogy kiürüljön az üveg, amit a vállam felett hátra dobok. Ekkor látom meg Henry kék tekintetét a tömegben, ami engem mustrál.
Játszani akar? Valóban? A nyakam még mindig szelíden lüktet miatta. Hát játszunk! Majd megtanulja, hogy nem fog Blaire Montregoval büntetlenül kikezdeni.
Megprödülök magam körül fél kézzel végigsimítva a testemen, le a lábaimon át a cipőmig, így jutok el hogy térdelve az engem bámuló férfiak körébe a pultos sráchoz fordulok és könnyeden de szenevedélyesen megcsókolom. Szerencsémre nem ódzkodik, mert valószínű sejti, nem illedő nekem, pont nekem nemet mondania.
A zene lüktet a mellkasomban az ital fel és le száguld az ereimben és szinte diadalmas ordítással pillantok ki fél szemmel oldalra, hogy Henry Mirol engem néz-e. Amikor pedig látom hogy igen elégedett vigyort csempészek ajkaim játékába, hogy lássa és rákacsintok.
Igen Mirol, erről is lemaradtál.
Naplózva


Henry J. Mirol
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 05. 10. - 15:42:34 »
+1



::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit

"Ki itt belépsz...."


nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat





Hisztizik. Már megint. És annyira jól áll neki, hogy hagyom csak, hadd csinálja. - Na persze. Talán add valaki olyannak, akinek nem téped ki a nyakából. És amúgy is... a csatja biztosan tönkre ment - mondja méltatlankodó hangsúllyal, mire kezembe fektetve arcom jobb felét merülök el a csodálatában.
- Ugyan már. Maga is ugyanolyan jól tudja roxfortos gólyakora óta, mint én, hogy egy Reparo után jobb lesz, mint új korában - élcelődök vele tovább jólesőn.
Úgy tűnik, ez az a pont, hogy egy nagyon kicsit talán kezd elege lenni belőlem...
- Leszarom a nyakláncát Mirol. Én ma jól akarom érezni magam, még ha maga nem is. Szóval ne álljon az utamba, megyek táncolni - csattan fel teljes erőből, aztán olyasmire szánja el magát, amitől gondolatban akkorát esik az állam, hogyha ez a valóságban történne... akkor bizony a sebesen zuhanó állkapcsom most kettétörné azt az oly értékes medált is a nyakamban.
Blaire aztán nem doxyszarral gurigázik, az egyszer biztos.... Azt hiszem, Aurelius Jeremiah Mirol most erősen forog a sírjában, amiért helyette én nézhetem végig ezt a jelenetet.
Kevés dolgot tudok ebben a pillanatban elképzelni, ami ennél jobban szívet - és hát egyéb testrészeket gyönyörködtető látványt nyújtana, mint ahogy Blaire egy macska ügyességével felmászik a pultra és fél perc alatt lealázza a tisztes konkurenciát a rögtönzött színpadon... Bár én hatástalanítottam a bevett bájitalt, ezúttal a testem funkcióival már nem boldogulok ilyen egyszerűen. Áll a zászló, de nagyon. Valljuk be őszintén. Azonban ebben a pillanatban ennél mégiscsak fontosabb, hogy pontosan tudom, ezzel nagyon nem vagyok egyedül.... Blaire szemtelen tekintettel hergeli tovább a kedélyemet, amire egy cinkos kacsintással felelek.
Azon felül, hogy a fél klub vendégserege pálcástul vagy sem, de mostmár érte meredezik és az általa kínált ingyen piát vedeli, Rodriguez is elég türelmetlen arckifejezéssel mered rám. Hát nem csodálom... ez az előjáték azért egy cseppet erősre sikeredett. Blaire aztán valamiért egyre közelít a pultos felé, amit nem igazán tudok mire vélni, elvégre az egy szánalmas senki.... és.... láthatóan buzi is.... Gondolom abban a pillanatban, amikor a barna ciklon egy laza mozdulattal lesmárolja.
Majd mintha mindezt csak nekem címezte volna, kihívóan rámnéz. Felvonom a szemöldököm és atrikulálatlan, dühös morgás siklik ki ajkaimon, miközben olyan erővel ragadom meg a pultot, hogy az ujjaim is kifehérednek.
Aztán mint akit vérig sértettek, a nyakéket megragadva sarkon fordulok. Igen, kurvára felcsesz, hogy helyettem ezt a nyikhajt csókolják vérbő ajkai, de alap esetben erre nem azzal reagálnék, hogy ott hagyom az űzött vadat, hanem, hogy felpattanok utána és leteperem a pultra. Most viszont a sértettség álcája mögé bújva inkább előnyt kovácsolok a jelenetből, hiszen jól tudom, nagyon is ideje végre intézkednem... Mielőtt valamelyik másik kanos fasz csap le a Rodrigueznek ígért becses ajándékra. Alig tűnök el a privát mosdóban, ahová Rodriguez is követ, amikor olyan hang dörren kintről, mintha sorozatban lőnének...
- Mi a tetves sárkányhere van? - kérdezem ledöbbenten a spanyol nagykövettől, de láthatóan ő is teljesen meg van lőve és talán ennyire nem is ért angolul. Leblokkolva csóválja a fejét, mire én résnyire nyitva lesek ki az ajtón. Hogy mit látnak szemeim? Na mit? A pulton az  üvegek egymás után lökik ki magukból a dugót, de olyan vehemenciával, hogy annak már a fele sem tréfa. Visszahajtom az ajtót és Rodriguezre meredek, akinek úgy remegnek a térdei, mint a nyárfalevél.... Hát igen, neki még nem volt szerencséje élőben megismerkedni Miss Apokalipszissel. De végre sort kerítettünk erre is. Bár szívesen felajánlanám neki, hogy hajtsa fel gyorsan a bájitalt és ejtsük meg a helycserés támadást,hogy a kiszemeltje megmentőjeként lépjen elő, sápadt arca láttán biztosra veszem, hogy Blaire Montrego feszes és kéjes domborulatú feneke helyett most sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy biztonságban tudja saját seggét. Előkapom a pálcám a zakóm rejtett zsebéből, és a lábammal kilököm az ajtót, magammal húzva Rodriguezt is. A kijárat felé oldalazva egy Protegót kiáltva próbálom védeni a diplomata urat és jómagamat a bekattant dugók záporától, amik azután sem állnak meg, hogy elhagyják üvegüket, hanem össze-vissza pattognak, a térben cikázva. Egy pillanat alatt eluralkodik a pánik a helyen, a muglik rémült rohangálásba kezdenek, a varázslók többsége meg a pálcájával igyekszik védeni magát. Tekintetemmel Blairet keresem, de nincs könnyű dolgom ebben a káoszban...
Naplózva


Blaire Montrego
Jegelt karakter
***


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 05. 11. - 16:39:08 »
+1

zene:G - Ooh La La

dress


M I R O L

'...minden bűn szenvedélyből fakad. És semmi nem hozza úgy össze az embereket,
mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok....'


~~~~


Elégtételnek élem meg, hogy a felvont szemöldök és a kérdő pillantása értelmet nyer, mikor lesmárolom a pultos srácot. Normál esetben nem tennék ilyet, közel sem. De ez... ez speciális eset. Egyrészt mert többet is ittam a kelleténél, másrészt egy sikeres napot zártam és amúgy is... ez a Meredező Pálcák, itt nincsenek újdonságok.
Kivéve egész pontosan egy Henry Mirolt.
Nem is tudom miért izgat ez a pasi. Nem is értem mit akarok tőle. Jóképű, rámenős, és tény ami tény piszok gazdag. Minden nő közel és távol a környéken érte eped (már aki tudja kicsoda is), de mindezek engem sosem motiváltak. Talán a Lestrange miatti szakítás, a Williamsonnal való macska-egér játéknak köszönhető, hogy ennyire felbátorodom, sőt... elkezd érdekelni. És nem csak hogy elkezd... egyenesen akarom hogy hogy csakis rám figyeljen. Nem szokatlan dolog ez, Eric esetében tizenévekig megvolt, de őt csecsemő korom óta ismerem, míg Henryvel két szemvillanáson és egy fél órás találkozáson vagyok túl.
A legborzasztóbb az, hogy ha arra gondolok hogy ma este az ő karjaiba kell elaludnom, nem is tűnik csöppet sem irreálisnak. Sőt... Mintha csak emiatt jöttem volna pont ide.
Talán ezért is jó hogy nem vele kezdek ki, mert bár a késztetés megvan mégsem hazudtolom meg az igazi önmagam.
A dühös fújtatása és az arcát elborító ledöbbenést teljes sikerként könyvelem el. Már várom hogy hogy reagál mit is tesz, de ő szimplán csak elfordul. Kissé csalódottan veszem tudomásul hogy csak így, ennyire egyszerűen elfogadta a vereséget. Mekkora puhapöcs...
Ettől persze a show nem ér véget. Míg Mirol távozik én elegánsan átfordulok a túloldalamra és még egy üveget kinyitva locsolok a fujjongó és egyben ujjongó tömegnek, had szórakozzon a nép. Az én számban keserédes a csók és Mirol távozásának keveréke.
Ahogy a zene elhalkul és elindul a másik a színpadon a lányok is új erőre kapnak. Nincs is kedvem tovább a rivardafényben tündökölni, átadom nekik az ellopott szerepet és mindössze egy percig keresem csak Henry-t hasztalanul a tekintetemmel.
- Ez jó volt mucikám! Remélem a pasim nem tudja meg hogy mit műveltél ma este itt. Gyere...
A felém nyújtott kezet elfogadva már épp másznék le a pultról be a pultos fiúhoz, amikor az első durranás elhangzik. Még magamban kuncogok is egy sort, hogy vajon rajta lesz-e a holnapi újságokon és McGalagony mennyire akad ki a bátyámmal az élen, mikor a puskalövés szerű hangra összerezzenek. Aztán ez nem hagy alább, követi még egy és még egy. Egész sorozat ahogy az elszabadult dugók életre kelnek. Eleinte örömködés majd hangos visongás veszi kezdetét. A félelem másodpercek alatt tör rám. A srác ugyan fog erősen és leránt maga mellé lenyomva fedezékbe, de egy dugó így is fejen talál.
Beleszédülök az erőbe, ösztönösen kapok oda, ahol a sérülést szenvedem. A pultos gyerek kezét már nem érzem magamon, ő rosszabbul jár ahogy a szemén találja el az egyik és kiterül elfekve.
Velőt rázó sikolyt kellene hallatnom, de aki halálfalók körül nőtt fel és túlélt már egy varázslóháborút az azért nem sikongat ennyitől. A srác nem halt meg, tudom jól, csak eszméletét vesztette. Betolom a pult alá, remélve hogy ha valaki be is esik ide, nem rá esik és hogy több sérülést nem szenved.
Ezt követően küzdve a lüktető fejfájással halászom elő újra a pálcámat. Nem lenne ildomos varázsolnom, de a szükség törvényt bont, így egy hangos protego-val próbálok a kijárat felé evickélni. Na ez a pánikoló tömegbe nem egyszerű.
Van aki megüt, majdnem fellök, sőt... fel is lök. A földre esve keményen tompítok a könyökömmel és alkarommal, cserébe a pálcám messzire elgurul. Ahogy a lábamra taposnak fájdalmasan felnyögök miközben kúszni próbálok a dobogó és mindent eltipró lábak alól.
Könnyek szöknek a szemembe, ami csöppet sem segít. Magamban fogászkodom egy nonverbális invito működéséért, de a pálcám csak nem akar megjelenni..
Már átkozom magam és a percet, mikor megálltam ma a Meredező Pálcák előtt... mentem volna haza egyből... én ostoba csitri!
Naplózva


Henry J. Mirol
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 05. 11. - 18:48:12 »
+1



::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit

"Ki itt belépsz...."


nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat




Nagy nehezen végre Rodriguez is összeszedi magát annyira, hogy elővegye a tetves pálcáját, aminek meglehetősen örülök, tekintve, hogy igen csak nehéz egy pálcával védeni kettőnket. Ekkor esik csak le nekem, hogy mekkora hülye vagyok, amiért nem a hátsó ajtón keresztül menekítettem ki a nagykövet urat rögtön. Hiába, az a pár korty whiskey sajnos úgy látszik, lelassította a reakcióidőmet. Bár Blaire sorsa is őszintén izgat, most az a legfontosabb, hogy Rodriguezt biztonságban tudjam, nehogy nemzetközi konfliktus robbanjon ki az ártatlannak indult, de csúnyán eldurvult kis szórakozásunk miatt...Megragadom a diplomatát a vállánál fogva és visszahúzom arra, amerről jöttünk. Kinyitom a mosdó ajtaját, és egy látszólag teljesen közönséges piszoárhoz lépek.
- Mit csinál? - kérdezi hüledezve Rodriguez, láthatóan nem értve, miért most intézem a folyó ügyeimet, de ügyet se vetek rá.
A pálcámmal háromszor rákoppintok a kerámia felületre, és elsusogok egy Alohomorát. A piszoár szája erre szépen fokozatosan elkezd kitágulni, egészen addig, amíg egy alagúttá nem válik.
- Ezen menjen végig és kijut - nyúlok a zsebembe beszéd közben, hogy előhúzzak belőle egy ezüstösen világító kártyát.
- Tessék. A Minisztériumunk menedékhelye. Ha ezzel a kezében hopponál, oda viszi. Nekem még intézkednem kell itt. Holnap reggel felkeresem - biccentek felé búcsúzóul, aztán megvárom, hogy bemásszon az alagútba és sarkon fordulok, vissza a tömegkatasztrófa helyszínére. - Lejato - adom ki az újabb varázsigét, hátha ezzel nem csak lepattintani tudom a dugókat, hanem irányítani is.... Azonnal látom, hogy kudarcot vallok, hisz alig fejt ki ellenhatást a varázslat, ezért visszaváltok a jól bevált Protegóra. Fél percbe is beletelik, mire nagyjából három lépést haladok előre... Iszonyat kínkeservesen tudok csak vánszorogni az ajtó felé. De még így is sokkal jobb helyzetben vagyok a mugliknál, akik közül sokakat úgy telibe találnak a dugók a fejükön, hogy magatehetetlenül roskadnak a földre....Néhány varázsló botor módon megpróbálkozik a dehopponálással, de amint azt tudhatták volna, ha elolvassák az italkínálaton feltüntetett, muglilevédett szöveget, a klubból nem lehet dehopponálni. Akik mégis megpróbálják, amputoportálnak és vérző tagokkal hanyatlanak a földre. Nem tudok és nem is akarok most foglalkozni szerencsétlenekkel, egyelőre fontosabb, hogy Blairet biztonságban tudjam. Pár perces alapos pásztázás után rá is lelek, a pulttól nem messze fekszik a földön. Amilyen gyorsan csak tudok, elérek hozzá, és a Protegót még mindig tartva, másik kezemmel arrébb lököm a rátaposó idiótákat és olyat taszajtok rajtuk, hogy mindenki lássa: Miss Montrego teste nem átjáróház. Egy erős, határozott mozdulattal felhúzom a földről és szorosan átölelem, úgy hogy lehetőség szerint minden porcikáját érezzem. Majd lágyan belesuttogom a fülébe. - Megvagy.... - tegezem le teljesen megfeledkezve magamról.
Ezután a szememmel immáron Gickerson után kutatva megkönnyebbülten felsóhajtok, mikor észreveszem őt a színpadon állva, hősként védelmezve a dugórajtól szegény sikítozó táncosnőket, akiknek csupasz teste tele van vörös foltokkal, mintha csak valami köpölyöző szörny ment volna végig rajtuk az előbb. Gickerson láthatóan sokkal inkább a helyzet magaslatán áll nálam, fél kézzel oltalmaz öt meztelen nőt egyszerre valami menő, világoskék pajzsbűbájjal, amit nem is ismerek. Van stílusa, meg kell hagyni. Nem véletlen, hogy ő a miniszterelnökünk helyettes testőre, és az aurort épp az ilyen eshetőségek végett adta kölcsön Shacklebolt mára.
- Immobilus Maximo - harsogja olyan hangerővel, ami valószínűleg egy előtte kiadott Sonorusnak köszönhető. A varázsigének köszönhetően minden dugó egy pillanat alatt mozdulatlanná dermed a levegőben.
- Mobiliarbus - engedi le a földre aztán szépen lassan a parafa-bajkeverőket Gickerson, aki szerencsére nem ütközik ellenállásba. Úgy tűnik, a Szeszély ezúttal viszonylag könnyen megadta magát, és ennek hála egy sóhaj kíséretében letörlöm a homlokomon gyöngyöző izzadtságcseppeket. A melósabbik része azonban csak most kezdődik a számomra. Azon felül, hogy a sérülteket kórházba kell szállítani, a muglik emlékezetéből is törölni kell az incidenst. Látom, ahogy Gickerson pirosan szikrázó pálcaintéssel értesíti az aurorparancsnokságot, akik bizonyára hamarosan küldik az erősítést. Egy nagyon picit hátrébb lépek, de csak annyira, hogy végigmérjem Blairet, majd jégkék zsarátnokaim ezüst íriszeibe kapcsolódjanak.
- Maga komolyan megsérült, Miss Montrego!- váltok vissza magától értetődően a magázódásra most, hogy elült a veszély.
- Azt hiszem, legjobb lenne, ha azonnal bemenne a Mungóba...Nekem sajnos még el kell takarítanom a Szeszély után - mondom már-már felvágósan.
Naplózva


Blaire Montrego
Jegelt karakter
***


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 05. 16. - 18:47:02 »
+1

zene:G - Ooh La La

dress


M I R O L

'...minden bűn szenvedélyből fakad. És semmi nem hozza úgy össze az embereket,
mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok....'


~~~~


Úgy érzem magam, mint egy ostoba rongybábu, akit egyszerű dróton rángatnak. Mintha nem is én irányítanám a testem, hanem valaki más. Mindössze arra van erőm, hogy védem a fejem, minél kevesebb ütés érjen. Ugyan csak másodpercek telnek el, de hosszú óráknak tűnik a magatehetetlenség. Egész addig hánykolódok benne, mígnem egy erős kar ragad meg és ránt magával. A torkomban dobog a szívem, a gyomrom pedig valahol a padlón marad, s csak akkor tér vissza hozzám mikor a remegésem az erős, stabilan tartó kezek közt lassan csitulni kezd.
- Megvagy!
Fel sem fogom ki szól hozzám ki fog meg. Erős kéz, határozottság sugárzik belőle, de lehet ez a bátyám akár, bár ő talán szelídebben tenné mindezt vagy Strange, ő viszont tőből tépné ki a karom közben a düh miatt hogy ilyen helyzetbe kerültem. Nem érdekel ki és miért, szimplán csak fejem a széles mellkasba fúrom, megvárva a világvégét. S mikor minden elcsitulni látszik, felpislogva Henry Mirolt azonosítom a megmentőmként a könnyfátyol mögött.
Fel sem tűnik ujjaim milyen görcsösen markolják az ingjét, mintha csak az anyag segítene megtartani engem, a súlyom és a valóságot bizonygatná, hogy valóban Mirolt látom magam előtt.
A háttérzaj szinte tompa morajlás, csak a fejemben zúgó hangok és a fülembe doboló vér tölt ki mindent, meg persze Henry tekintete, ami csak néhány pillanatig az enyém, mert utána rólam másfelé fordítja.
Remegő ajkakkal szívom be a bár levegőjét majd fújom ki, elősegítve kisebb és nem túl hatásos módon a gyomrom remegését. A pánik kezd bennem elülni, de ettől még a mézes íz a számban Henry után sóvárog. És ugyan nem olyan erősen mint eddig, de a gyomromba rejtőző pillangók is utána áhítoznak. Így hogy ennyire közel vagyok hozzá, hogy a leheletét érzem magamon, hogy az arcszesze illata tölti ki a terem könnyeden bontanak szárnyakat.
- Maga komolyan megsérült, Miss Montrego!
Újra rápillantok, ahogy a szavakat kiejti. Úgy nézek rá, mintha nem is tudnám kiről beszél. Aztán persze eltelik egy másodperc mire leesik miért is mustrál olyan nagyon. És hogy valójában helytelen ennyire közel lennem hozzá és mellé még ennyire kívánnom is, pláne mikor a világ a feje tetejére képes állni szinte szó szerint.
- Azt hiszem, legjobb lenne, ha azonnal bemenne a Mungóba...Nekem sajnos még el kell takarítanom a Szeszély után.
Ő enged el, mert én nem lennék képes rá. Nem tudom ő fejti-e le magáról a görcsös kezeim, vagy maguktól ernyednek-e el a Mungó hallatára, de ez az egy szó az, amire heves fejrázásba kezdek. A könnyeim eddigre más szinte felszáradtak, és csak a döbbent sokk kifejezésével arcomon meredek rá.
- Nem. Oda nem. Semmiképp!
Nem vagyok a Mungóba menni, semmi pénzért. Az azt jelentené hogy nyilvántartásba leszek és akkor már bizonyítható hogy itt jártam. McGalagony pedig a fejem venné ha megneszelné a dolgot, pláne ha bizonyítani is tudja.
- Jól vagyok. Tényleg. Csak... a pálcám...
Körbepillantva most tűnik csak fel hogy elült a vihar, a dugózápor elcsitult és jajongó, szenvedő emberek sokasága vesz körül. Ebbe a kavalkádba esélytelen meglelnem a rózsafa pálcám, így egyetlen reményem Henry kéznél lévője és szaktudása ami egy laza invito után megajándékoz.... ha megajándékoz.
- Henry... öhm.... köszönöm.
Kezeim görcsösen kapaszkodnak egymásba. Hol összefűzöm ujjaim hol szét, mert egyrészt nem szeretek hálálkodni és még kevésbé elesettnek tűnni. De elismerem ha valaki jó fej és segít, pláne ha szar helyzetből ment ki. Mint ő most pont itt. Így félreteszem a büszkeségem és enyhe zavarral pislogok fel rá, mert hát... szívem szerint még meg is csókolnám. Ami abszurd és nem is értem mi ütött belém.
Naplózva


Henry J. Mirol
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 05. 17. - 08:16:35 »
+1



::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit

"Ki itt belépsz...."


nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat




Látom rajta, hogy szó szerint sokkos állapotban van, és alig tudja koordinálni nem csak a mozdulatait, de a szavait sem.
- Nem. Oda nem. Semmiképp! - ellenkezik hevesen a gondolatra, hogy be kell mennie az ispotályba. Nem tudom, miért gyűlöli ennyire a gondolatot, hogy medimágusok keze alá feküdjön.... talán fóbiája van, vagy az is lehet, hogy nem akarja, hogy a családja, vagy a Roxfort tudomást szerezzen a kis kiruccanásáról, de ez igazából most mindegy is. Vannak sokkal fontosabb dolgok is...  
- Jól vagyok. Tényleg. Csak... a pálcám...
Na tessék. Például ez. - Invito Blaire Montrego pálcája - adom ki az utasítást, mire alig öt másodperc leforgása után megérkezik a válaszreakció is.... de talán.... nem egészen erre számítottunk. A pálca - amelyet átnyújtok neki - ugyanis erősen meghajlott a káoszban őrülten taposó embereknek „köszönhetően”.
- Henry... öhm.... köszönöm - mondja kissé ironikusan Blaire, amiből egyértelművé válik számomra, hogy nem ilyen görbülettel a végén vette a pálcát annak idején.
- Ollivandernél biztosan simán rendbe hozzák - felelem komolyan, majd hirtelen rabul ejtenek a rám meredő ezüst zsarátnokok. Olyan izgatóan néznek, hogy képtelenség ellenállni nekik. Tudom, hogy éles a helyzet, amputoportált testrészek hevernek körülöttem, sokan még mindig sikítoznak, és nem egy vértócsa folyik a padlón, de... Ennyi még jár nekem. Igen. Türelmetlenül mellényzsebre rakom a pálcám, aztán ellentmondást nem tűrően hajolok hozzá, hogy elvegyem, amit akarok. Egyik kezemmel rásimítok a tarkójára, és magamhoz húzom az arcát.
Ajkaim nem lágyan, hanem követelőzően forrnak össze az övéivel, és ahogy magamba fogadom őket, szinte kiszívom belőlük az életet is... Kívülről látom magunkat egy pillanatig.... Kezemet, ami erősen szorítja a tarkóját és a másikat, ami most már a derekát öleli olyan erővel, ami talán fájhat is egy picit. Aztán a meggyszín ajkait, amiket nem játékosan becézgetek, hanem vadul ejtek el, apró harapással megpecsételve a csók végét. Az egész nem tart tovább egy pillanatnál. Egy nagyon hosszú pillanatnál.
Amikor véget ér, hátrébb lépek, mostmár tényleg végleg. Legalábbis egy darabig. Nem akarom, hogy arról írjanak a lapok, hogy munkavégzés helyett fiatal roxfortos lányokkal csókolózok, még ha ez is a valóság jelen állás szerint.
- Ha a Mungóba nem hajlandó menni, akkor menjen a Hiltonba. Pihennie kell Miss Montrego....Hivatkozzon rám a recepciósnál, mondja, hogy vészhelyzet van és kapni fog egy szobát! - nézek rá vágytól izzó tekintettel.
- Amint végzek itt, megyek én is...Hozzám nem mehetünk, mert a lakásomba menekítettem a spanyol nagykövetet, akivel ide jöttem.
Ordas hazugság, de ez most nem számít. A valóság az, hogy a lakásom cseppet sem méltó a Mirol névhez, de ezt az apró kis malőrt pár éven belül orvosolni fogom. Csak előbb még gyűjtenem kell némi galleont.
Tudom, hogy mire utánaérek, valószínűleg oda lesz a mézes órák hatása, de nem érdekel. Egyrészt vihetek magammal utánpótlást, másrészt.... házimanó legyek, ha nem tudom elérni, hogy így megkívánjon bájital nélkül is.
- Mirol - szólít türelmetlen hangon Gickerson, mire még egyszer, utoljára Blairre nézek és kiadom az instrukciót újra.
- Hilton. Recepciós. Mirol. Vészhelyzet. Maximum egy-két óra és ott leszek - mondom, aztán sarkon fordulok, hogy nekiálljak a feladataimnak. Épp jókor, mert most érkezik meg az erősítés az aurorparancsnokságtól. Gickerson elkezdi kiosztani a feladatokat, ezúttal rám marad a muglik felkutatásának és emlékezettörlésének irányítása.
- Kérek minden varázslótársat, hogy emelje fel a pálcáját - harsogom ismét mágikusan felerősített hangon. Mindenki mást, akinél nincs pálca, pár auror segítségével elaltatunk és Exmemoriammal látunk el. Azokra, akik elmenekültek, a Meredező pálcák tulajdonosának segítségével találunk rá. Belépéskor minden vendég kapott egy karszalagot, ami  - ha le is szedte azt - olyan jelet hagyott a csuklóján, ami a következő 24 órán belül mágikus rezgéseket ad le a klub gyanuszkópjának, bizonyítva, hogy ott járt. Nincs más dolgunk hát, mint követni a jeleket.... lehetőség szerint rohadt gyorsan, mert ezután egy sokkal fontosabb, vibráló rezgést kell elintéznem Miss Montrego személyében.
Naplózva


Blaire Montrego
Jegelt karakter
***


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 05. 17. - 21:00:26 »
+1

zene:G - Ooh La La

dress


M I R O L

'...minden bűn szenvedélyből fakad. És semmi nem hozza úgy össze az embereket,
mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok....'


~~~~


Nem kell csalódnom Mirolban. Nem tudom hogy az illem, vagy  valami egészen más, de teljesíti zokszó nélkül a kérésemet, és a rózsafa pálcám nemsokára a kezében landol. Mikor átadja, akkor tűnik csak fel a ferdesége, ami ezeddig nem volt rá jellemző. Szerencsére el nem tört és így elsőre repedést sem fedezek fel rajta, így talán valóban menthető.
- Ollivandernél biztosan simán rendbe hozzák
Hümmögve bólintok, mert valóban igaza van. Remélhetőleg tényleg nem lesz gond, bár biztosan nem olcsó mulatság a pálca rendbe tétele. Mindegy, annyira megszerettem és annyira a szívemhez nőtt hogy mindent elkövetnék az épségéért. Mondjuk elsőre az, hogy innentől jobban vigyázok rá. Meg azt hogy amíg meg nem nézetem nem varázsolok vele. Mert hát ki tudja, hogy egy sérült pálca mit is eredményez. Sóhajtva pillantok fel.
Ez azt jelenti hogy lassan jobb ha ellépek és gyalog vágok neki a hazaútnak. Még jó hogy a Mágus térnél lévő londoni kúria nincs innen túl messze.
Most omlik rám a fáradtság súlya. A tekintetem bágyadtan pilsog fel Henryébe, akit közben valamikor elengedek. Immár saját lábamon imbolygok szelíden, de könnyen megtartva a saját súlyom. Magam sem értem hogy van erőm, mert biztos csúnya kék-zöld és lila foltjaim lesznek a megtaposó lábaktól. Mindegy, éltem már meg ettől is rosszabbat.
Beleborzongok ha csak a háborúra és az akkori rémségekre gondolok. Ez itt ahhoz képest semmi sem volt. Ott viszont... lezárult a gyerekkorom ténylegesen.
S mintha csak a szánalom vagy a szomorúság, talán az együttérzés váltaná ki de mire felpillantok újra a másikra, ő már suhan felém, olyan gyorsan hogy felfogni sincs időm. Az elején egy villanásra még ki is tudom venni égkék tekintetét, de aztán annyira közel kerül hogy minden részlet homályba vész, pont mint akkor mikor a nyakláncot tépte le rólam. Csakhogy immár nincsen rajtam mit letépni, hacsak a ruhámat nem vesszük.
A csókja nem kedves, nem szelíd, hanem vad és követelőző. Olyan, amitől a gyomrom amúgy is összeugrana, egészen minatűrré zsugorodna hogy aztán hirtelen táguljon vissza a normális méretre, de a méz íze a számban mindezt még erősebbé fokozza. Érzem, hogy minden egyes porcikám tűzre lobban miatta és hogy még ha nem is akarnám akkor is visszacsókolnék.
Nem helyes ez, tudom jól. Williamsont egy ilyenért anno simán leátkoztam és mint akkor, most is itt a pálca a kezemben, de eszembe sem jut használni s nem azért, mert épp az imént fogadtam meg, hogy nem varázsolok vele egy darabig...
Nem, mindezt Henry okozza. A belőle áradó erőre van most szükségem, a melegségre, arra hogy valaki védelmezzen és az a valaki, a méz súgja, csakis ő lehet. Én pedig képtelen vagyok ellenállni, pedig az agyam egyik kis rejtett, józan, zugában vörös lámpa gyullad ki. De mit sem törődök vele. Hagyom, hogy magával sodorjon a szenvedélye és ugyanolyan energiáva, amit ő táplál felém adom vissza a kölcsönt. Hozzá bújok, teljes egészében, mintha csak egész este ennek lett volna értelme, erre vártam volna, emiatt jöttem volna. Szabad kezemmel beletúrok selymesen puha aranyszőke hajába, karommal pedig, amit nyaka körül fonok körbe még szorosabban simulok a testéhez.
Érzem a lüktető szívverését, hallom a sajátom ki-kihagyó félütemét, és a gyomromban a verdeső pillangók megállás nélkül tombolnak. Teljesen feloldódom az ölelésében és elvesztem a kontrollt. De ő nem.
Ha ő nem vet véget nem tudom mi is történne. Zihlálva veszem a levegőt, miközben ő eltol magától és fátyolos pillantással nézek rá.
- Ha a Mungóba nem hajlandó menni, akkor menjen a Hiltonba. Pihennie kell Miss Montrego....Hivatkozzon rám a recepciósnál, mondja, hogy vészhelyzet van és kapni fog egy szobát!
Fel sem fogom az elején mit is mond. Csak lassan esik le mindennek az értelme. Első sorban a Hiltoné.
- Amint végzek itt, megyek én is...Hozzám nem mehetünk, mert a lakásomba menekítettem a spanyol nagykövetet, akivel ide jöttem.
Nem figyelek a magyarázkodására. Pillantásom tekintetéről az ajkaira siklik, azokra, amik nem is oly rég az én számra tapadtak. Még mindig izzik az alsó ajkam, ahogy belém harapott és még mindig lüktet a testem ha arra gondolok hogy ennek lehetne folytatása.
De nem helyes.
A hang bennem súgja, mint egy angyal kicsiny glóriával, csakhogy a zsibongó vérem hamar elhallgattatja.
- Hilton. Recepciós. Mirol. Vészhelyzet. Maximum egy-két óra és ott leszek
Bólintok, de ezt már ő nem igazán figyeli, mert már ott sincs. Hallom még ahogy parancsokat oszt és ahogy dirigál én pedig érzem, hogy el kell mennem innen, minél hamarabb ki, a friss levegőre mert ha nem akkor rosszul leszek.
S mikor már a nyílt utcán sétálok magamban vívódva az eseményeket lábaim ösztönösen visznek. De nem haza. Hanem a Hiltonba. Pont oda, ahova Henry kérte és pont úgy cselekszem, ahogy akarta.


Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 02. 06. - 22:24:59
Az oldal 0.058 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.