+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Covent Garden
| | | | |-+  Starbucks
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Starbucks  (Megtekintve 67 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 12:18:47 »
0

Emily Myra Dean pennájából



A világszerte ismert kávéház már a Covent Garden negyedében is képviselteti magát!
Ha az ember kora reggel nem vágyik másra, csak egy friss kávéra, cappuchinora, vagy egy jó forró csokoládéra, a Starbucks valószínűleg minden igényét ki fogja elégíteni. Különleges eljárással készített italok, akár elvitelre is - így a munkába rohanóknak sem kell lemondaniuk a reggeli koffeinadagjukról.
Ha már ott jártok, egy karamellás macchiatot kérnék!
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 10. 07. - 12:20:24 »
+1



Augustus Pye


Ha már visszajöttem Olaszországból, akkor tudni akartam, hogy volt-e értelme. Mert azok az információk, amiket Rowle adott nekem, nem annyira beszédesek, mint ahogy gondolja. Ezeket eddig én is sejtettem, de az most egy másik dolog. Látni akartam. Tudni, miért nem jött utánam, pedig vártam rá addig a pillanatig, amíg az a nő képbe nem került. De most itt voltam, és ha már itt voltam, akkor válaszokat akartam. Amiket részben meg is kaptam. Nem lepett meg, hogy a házban nem találtam senkit. Ha félt tőlem, és el akart rejtőzni, ez volt a leglogikusabb lépés. Csakhogy valamit elfelejtett. Előlem nem lehet elbújni. Időbe telt mire megtaláltam, de a végeredmény ugyanaz.
Miután véletlenül rábukkantam Londonban amikor új üzlethelyiséget kerestem magamnak, már tudtam mit kell tennem. Leküzdeni azt a vágyat, hogy azonnal hazavigyem és ágynak döntsem. Ezt tudtam, hogy nem így kell megoldani. Így hát szorgosan, mint egy hangya, követni kezdtem, kiismerni az új szokásait. Így jöttem rá, hogy szakított azzal a ficsúrral, akinek még most is ki tudnám tekerni a nyakát, de felszedett egy újat. A baj csak az, hogy az az alak meg a Roxfort védelmét élvezi, ahova nem igazán tudok bejutni. Így nem maradt más választásom, mint várni. Várni a megfelelő alkalomra és időre.
És ez az idő a mai nappal el is jött. Figyelem a néhány nappal korábban zsákmányolt ékszert, ahogy a dobozban ott fekszik az asztalon. Még nem döntöttem el, hogy mi lesz a sorsa. Nem valószínű, hogy valaha odaadom majd valakinek, az már inkább, hogy felhasználom a boltom újranyitásához. Tudom, hogy vannak néhányan, akik jobban szeretik a fekete piacon a nem pénzes cseréket. De most nem is ez a lényeg. Még jó idő van, ezért kiülök a teraszra. Ismét öltöny van rajtam, bár nem tudom miért. Nem akarok sem nagyképűnek sem üzletembernek tűnni. Bár, így leginkább annak tűnök. A fejemen egy kalap, még reggel leborotváltam újra a hajamat. Már idegesített, hogy folyamatosan figyelni kellett rá és rendben tartani.
De már látom is, hogy közeledik. A pincérnő csinos alakja kicsit eltakarja, ahogy lerakja elém a kávémat és a süteményt, de a borravaló és egy hálás mosoly után hamar eltűnik. A terasz majdnem tele van, így ha nem figyel rám kifejezetten, akkor el fog menni mellettem. Ahogy meg is tette már néhányszor a forgalmas utcákon. Vajon tudja, hogy egyszer-egyszer belecsúsztattam valamit a zsebébe? Leginkább jelentéktelen dolgokat, nem az volt a célom az egésszel, hanem az, hogy felismer-e vagy észrevesz-e egyáltalán.
Kiszámítható, mint mindig. A megszokások rabja. Pont ezért nem volt nehéz kitalálni, hogy ma reggel is itt lesz. A Starbucks valóban jó hely, népszerű is és közel van a lakásához is. Elmosolyodom, ahogy ajkamhoz emelem a szivaromat. Régen nagyon szerette ezt, kíváncsi vagyok felismeri-e az illatát majd anélkül, hogy bármit is mondanék. Még messze van, csak a járása alapján látom, hogy ő az, ezért előveszek egy újságot. Valami mugli vacak, bár írnak benne érdekes dolgokról. Talán egy kiadó helyiség is valami félreeső, elhagyatott utcában, amit senki sem venne ki pont ezért. De nekem ez lenne a legjobb.
A szemem sarkából látom, ahogy bemegy a helyiségbe. Gondolom nem tart majd sokáig mire visszaér. Nem készülök fel a találkozóra, felesleges lenne, azon már túl vagyok. Ez csak egy normális beszélgetés lesz két felnőtt férfi között. Mégis sikerül majdnem elszalasztanom a lehetőséget, mikor meginvitálhatom az asztalomhoz.
- Pye… - Félreteszem az újságot, így már akkor is felismer, ha a hangom nem elég vagy befelé menet tényleg elszalasztotta volna a lehetőséget, hogy meglásson. - Nem csatlakozol hozzám?
Szívok egy slukkot a szivaromból, majd félreteszem a hamutartóba. Nem akarom, hogy azt higgye ezzel akarom manipulálni. A kezemmel még intek is egy szék felé. Udvariasan, szépen, ahogy talán azelőtt nem viselkedtem. Ekkor veszem igazából észre, hogy még az ékszeres dobozka is ott van előttem az asztalon. Csodálkozom, hogy addig senki sem lovasította meg, amíg az újságot bújtam.
- Ne kéresd magad, kérlek.
Ez a szó sem hagyta még el a számat. Legalábbis nem gyakran, ha így feltűnik a használata. Nos, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy enged majd, vagy sem, de az biztos, hogy ha nem ül le hozzám, akkor utána megyek, és erre inkább figyelmeztetem is.

- Elmehetsz, nem tartalak itt, de akkor utánad megyek. Az új pasidnak az viszont nem biztos, hogy tetszeni fog, ha az exed felbukkan. Vagy a Roxfort miatt mindegy?

Naplózva

Augustus Pye
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 10. 10. - 16:54:36 »
+1

Keserűbb a kávénál…
Piper



1999. szeptember

outfit

Furcsa keserűség fogott el minden reggel, hiába aludtam jobban az elmúlt időkben. Talán ez volt az élet bosszúja, amiért eladtam apám házát. Kaptam a szabadság és az új esély mellé egy jó adag lelkiismertfurdalást, amit nem tudtam elnyomni. Esélyem sem volt rá, mert akárhányszor tükörbe néztem és megláttam vakszemem homályosságát, eszembe jutott, hogy apám is mennyit szenvedett. Ő is Pipertől kapta a sebét s a fia is… volt ebben az érzésben valami megalázóan szánalmas. Megpróbáltam nem foglalkozni semmivel. Ujjaim óvatosan simították a tincseket a helyükre, amikor kicsit közelebb hajoltam a tükörhöz. Csinos akartam lenni, mintha tetszenem kéne valakinek, holott csak a legközelebbi kávézóba igyekeztem.
Megpróbáltam erősnek tűnni, nem mutatni a szemem állandóan fájdalmas csillogását, mert már nem voltam egyedül. Ott volt nekem Miron meg az érzés, hogy bár egymástól messze élünk, azért van kihez menekülnöm. Sokszor kapott el a Piper utáni vágy, még ha tudtam is róla: nem lenne szabad beleélnem magam. Volt idő, amikor kívántam a halált, amikor könyörögtem Merlinhez, hogy küldje el hozzám és vessen véget a kínoknak. Akkoriban nem volt más csak fájdalom és magány. Az életem nem volt több ücsörgésénél s most végre, még ha a nap nagy részét egy lakásban is töltöttem, minden más lett. Éreztem, ahogy egyre inkább szabadulok a Berwick-upon-Tweedben magamra vett kötelékektől. A londoni lakást sokkal inkább neveztem volna menedéknek, mint apám egykori házát, ami még most is ott állt a Pye birtokon, immáron az egyik unokatestvérem tulajdonaként.
Hangosan sóhajtottam, ahogy lábamat a cipőmbe nyomtam. Elügyetlenkedtem a cipőfűzőkkel, hiszen még mindig úgy remegtek a kezeim, mint Piper idején. Ahogy lehajoltam persze a vállamba nyilallt a fájdalom, pontosan ott, ahová azt az átkozott pengét szúrta, megpecsételve a szakításunkat… szakítás volt az egyáltalán? Kapcsolat sem volt, csak egy kusza valami, ami fájdalmasan siklott a csuklómra és kötözött meg. Talán a lelkem egyrésze még mindig vágyott erre, még mindig akart hozzá kötődni. Csakhogy már nem volt sehol, így keresni sem tudtam egy-egy sötétebb pillanatomban. Nevetni akartam mindig, élvezni az életet, pontosan úgy, ahogy Miron mellett szoktam. De az üres hétköznapokban időnként felpezsdült bennem a vágy, hogy vágjak neki a világnak és kutassam fel az én halálomat, ajánljam neki az életemet és szabaduljak mindentől. Ez voltam én, a bolond, akit nem engedtek gyógyítani, akit eltiltottak az egyetlen imádott dologtól, amilye még volt.
Az utcán haladva, lenéztem remegő kezeimre. Megráztam a fejemet, mintha ennyivel elfelejthetném őket, szabadulhatnék a történtektől, amik állandóan megtöltik elmémet. Úgy rontottam be a kávézóba, mintha azt kívánnám: a következő korty kávé mentsen meg ennek a világnak a kegyetlenségétől. Kivártam a soromat, megrendeltem az Americanot. Várakozás közben is próbáltam az ott kapható melegitalok között böngészni, elterelni a figyelmemet korábbi keserűségemről. Az első korty valóban megnyugtató volt, mint valami nektár, amit az istenek isznak a görög mítoszokban.
Nagyot sóhajtottam és elindultam kifelé. Kilöktem az ajtót, közben Mironra gondoltam és a közös reggeleinkre, amikor teát készített nekem. Hiányzott azoknak a nyári napoknak a meghittsége. Ez már nem volt ugyanaz, messze volt, alig láttuk egymást, volt, hogy két hét is kimaradt. Még is mosoly ült ki az arcomra, ahogy eszembe jutott.
Pye…
Megmerevedtem a mozdulatban. Nem tudtam újabb lépést megtenni. Az az érzésem támadt, mintha a világ fordult volna a feje tetejére velem. Villámcsapásként ért az ismerős hang, mintha nem számítottam volna rá.
Nem csatlakozol hozzám?
Oldalra fordultam. Talán kiült az arcomra a kétségbeesés, ahogy felismertem Pipert, ujjai között egy újsággal. Azt éppen félrerakta, de nem is ezt a mozdulatot figyeltem… hanem az arckifejezést, a tekintetét. Rettegtem. Rettegtem, hogy megöl és többé nem ölelhetem Miront… vagy ami a legrosszabb, hogy miattam majd őt is bántani fogja. Tudtam, mibe kevertem magamat, de akkor még Ainsley és senki mást sem gondoltam volna lehetséges áldozatnak. Csakhogy aztán láttam miket tett, nekem is ártott. Ezért féltem. Féltettem az én utolsó reményemet.
Dolgom van. – Válaszoltam halkan, rekedten, talán nem is hallhatta rendesen.
Ne kéresd magad, kérlek.
Félrehúztam a szám. Nem szokta ezt a szót használni, nem ismerte és nem illett a szótárába Egyszerűen Piper nem ilyen volt. Valamit akart, talán zsarolni, talán bántani megint. Képtelenség lett volna megmondani. Engem még is rettegés fogott el, olyan, amilyet korábban nem éreztem. Talán akkor nem volt elég nagy a veszíteni valóm.
Elmehetsz, nem tartalak itt, de akkor utánad megyek. Az új pasidnak az viszont nem biztos, hogy tetszeni fog, ha az exed felbukkan. Vagy a Roxfort miatt mindegy?
Nyeltem egyet, mert kiszáradt a torkom.
Kezeim automatikusan nyúltak a mellette lévő szék után. Kihúztam és leültem, mint valami mugli robot… a kávét pedig az asztalra tettem. Nem volt gusztusom többé beleinni, pedig úgy kívántam még egy pár perccel korábban.
Miért vagy itt? Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.
Nem néztem a szemébe. A papírpoharat bámultam, amiben szép lassan kihűlt az áhított ital. Egyszerűen úgy éreztem, képtelen vagyok ránézni, de még az illatát sem akartam érezni. Korábban beleveszett a tömegbe a dohány illata, akkor viszont már olyan erősen éreztem, hogy alig tudtam koncentrálni bármi másra. A beszéd is gondot okozott, mintha megbénította volna az agyamat.
Miron nem féltékenykedik. – Tettem hozzá azért.
Naplózva


Piper Walsh
Sötét varázsló
*****


Az ügyeletes rosszfiú

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 10. 13. - 21:45:02 »
+1



Augustus Pye


Látom rajta, hogy nem számított a megjelenésemre. Nem is vagyok meglepődve, de ha már itt van és én is itt vagyok, akkor nem fogom elengedni. Addig nem, amíg a kérdéseket nem tisztázzuk. És legfőképp, amíg el nem mondom neki mennyire tetszik még mindig a szeme csillogása. Még akkor is, ha már csak az egyik esetében élvezhetem. Az a csillogás semmihez sem fogható. Nem akarom bántani, nem is tudnám ennyi ember szeme láttára, ezért is választottam ezt a helyet. Hogy biztos leüljön velem beszélgetni és ha neki ez biztonságérzetet jelent, akkor meg is kapja.
De még így is hezitál. Látom rajta, hogy nem akar leülni, sőt ezzel a kérlek szóval talán meg is ijesztettem. Soha többet nem fogom használni. Undok és nyálas, olyan, amit csak a gyengék és a gyávák használnak. Valamit még motyog is, valami olyat, hogy dolga van, de mind a ketten tudjuk, hogy nem így van. Talán ez az oka annak, hogy meggondolja magát. mert a fenyegetésem közel sem volt annyira veszélyes, mint amiket korábban hallott már tőlem.
Megfogom az asztalon fekvő dobozkát, majd elrejtem a zakóm belső zsebében. Nem hiszem, hogy ma vagy bármikor is ez elkerül tőlem. Legalábbis nem véglegesen. Beszívok egy adagot a szivaromból, és elrakom az újságot is.
- Látni akartalak.
Nem tudom még mennyit mondjak el neki. Egyelőre nem a buta kérdéseire akarok válaszolgatni, hiszen magától is rá tud jönni, ha egy kicsit megerőlteti az elméjét. Mi másért kereshetnék fel valakit, ha már fél éve eltűntem az életéből? Na igen, a bosszú is elég jó indok lenne, de egyelőre nem ez motoszkál bennem. Bár, való igaz, hogy a megcsalása elég indokot szolgáltatna ehhez.
- Sok dolog van, amit tőled akarok, de azt nem most fogjuk megbeszélni.
Szándékosan tartom a hangom hidegen és monotonon. Nem akarom elárulni magam. Pedig örülök neki, hogy látom. Jobb színben is van. Csak egy morgással nyugtázom viszont, hogy mit gondol a párjáról. Eleinte mind ezt gondolják, de aztán változik a kapcsolat, és a végére mind féltékenyek lesznek. De erre majd magától is rájön, nem hiszem, hogy sok idő kell nekik. Főleg úgy, hogy az a kis ficsúr valahol fenn van északon. Ki lenne biztos benne, hogy mivel foglalkozik a párja. Én biztos nem engedném el szem elől. Pontosabban még egyszer nem.
- Nem válaszoltál a levelemre.
Először arra, amiben megírtam, hogy hol talál meg, aztán abban, amiben közöltem vele, hogy ha nem tolja el hozzám a képét, akkor örökre vége köztünk mindennek. De az ígéretemen nem változtatok, és ha legközelebb meglát, akkor a végzetét hozom el neki. Nos, akár így is nézhetnénk, mert most megjelentem. Ha tényleg ez a problémája, akkor azt hiszem, értem, miért kellett noszogatni a maradásra.
- Megfordult a fejedben egyáltalán az, hogy válaszolj? Vagy amint otthagytál azon a vacak szigeten elköltöztél otthonról?
Pedig tényleg egy nagyon takaros kis házat választottam magunknak. Semmi pucc, semmi hivalkodás. Csak egy hullát kellett eltakarítani onnan meg néhány papírt hamisítani és kész. De mára már ennek is vége, immár egy időre megint a Királyságban maradok, szóval August biztos örülni fog majd nekem, hogy gyakrabban lát. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit szól majd ehhez a fejleményhez. Mert arról neki nem kell tudnia, hogy még nem döntöttem mindenben. Nagyban függ a helyem attól, hogy hol tudom megalapítani a patikámat.

- Tudod, nagyon kellemes ez a kávézó, lehet többet kéne idejönnöm.

Naplózva

Augustus Pye
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 10. 17. - 11:27:43 »
+1

Keserűbb a kávénál…
Piper



1999. szeptember

outfit

Talán csak bámultam, hosszú percekig a kérdésemre kapott válasz hallattán. Ujjaim erőtlenül piszkálták a papírpoharat, reménykedve, hogy ez csak egy álom. De nem tértem magamhoz, hiába erőszakoskodtam, hogy nyissam ki a szememet, hogy szabaduljak innen, nem sikerült. Piper maradt, az elviselhetetlenül vonzó dohány illatával az orromban. Remegett a testem, nem tudtam megálljt parancsolni a hevesen kalapáló szívemnek. Hiányzott a hónapokkal ezelőtt Augustus, aki gond nélkül mondta volna: nem fél a haláltól. Piperrel szemben csak neki volt ereje… nem ennek a kiegyensúlyozottabb, boldogabb valakinek. Nem volt persze makulátlan ez sem. A bűntudat tovább gyötört, szinte kínzott állandóan.  Csak akkor voltam boldog, ha hétvégén előkerült Miron és kettesben iszogattuk a bort a lakásom aprócska teraszán, figyelve a város fényeit vagy a sötét égboltot.
Imádtam Londont. Tele volt élettel és annyi inger érte az embert, hogy nem is igazán kellett figyelnie a valódi problémákra. Szerettem lejárni a kávézóba, szerettem kora reggel kocogni a Temze partján, megnézni azt a helyet, ahol Miront megismertem igazán. Ő volt a gyógyír minden fájdalmamra. Piper viszont egyetlen aprócska hanggal, azzal az illattal, felszakította a hegesedő sebeket. Rettegtem. Rettegtem, hogy Miront is elveszi tőle.
Nem válaszoltál a levelemre.
Nyeltem egyet. Ha küldött is bármiféle levelet, azt gondolkodás nélkül dobtam a kandalló tüzébe. Nem akartam róla hallani, mert ha csak eszembe jutott a vállamba nyilallt a fájdalom, ott ahol utoljára megszúrt. Aztán persze kísértett annak a napnak a képe is. Fogalma sem volt, min megyek keresztül… vajon ő is azt mondta volna, hogy igen, talán látó vagy? Nem tudom, nem tudom, mert nem értette és a történtek után nem is nagyon szerettem volna, hogy ez megtörténjen.
Megfordult a fejedben egyáltalán az, hogy válaszolj? Vagy amint otthagytál azon a vacak szigeten elköltöztél otthonról?
Nyeltem egyet.
A papírpohárra néztem és vettem egy mély levegőt.
A történtek után el sem olvastam a leveleidet. – Jelentettem ki aztán, kicsit erőtlen hangon. Lehet, hogy érezte a változást, ami keresztül ment bennem, talán láttam a szemeim csillogásán. Nem tudtam, de nem is akartam megtudni. Rövidre akartam zárni ezt a beszélgetést, hogy hazameneküljek és a körmömet rágva keressem a megoldást, ahogy elbújhatnék előle.
Lezártam azt az életet. A feltételezéseiddel ellentétben egy hónappal ezelőtt költöztem Londonba.
A mondat végén újra nyelnem kellett, mintha a remegést akarnám ezzel kicsit kordában tartani. Hallhatta a beszédemen, hogy nem érzem magamat kényelmesen a közelében… hogy megint félek tőle. Azt hittem meghalt, hogy megszabadultam tőle örökre. Nem így volt. Ainsleyt már elűzte mellőlem, nem engedhettem meg, hogy Miron legyen a következő. Szükségem volt egy támaszra, aki megérthetett.
És nem menekültem előled… – tettem hozzá aztán.
Az ajkaimhoz emeltem a poharat, belekortyoltam a kávéba. Én próbáltam természetesnek tűnni, de őrült módon remegett a kezem. Féltem, hogy átlát rajtam és lecsap. Megpróbál zsarolással sarokba szorítani.
Tudod, nagyon kellemes ez a kávézó, lehet többet kéne idejönnöm.
Letettem a poharat. Éppen csak sikerült az asztalon landolnia. Éreztem, hogy az ujjaimat elhagyja az erő, talán el is sápadtam. Sírni lett volna kedvem, ahogy az őrület ismét megérintette az elmémet.
Akkor én nem jövök többet. – Dacos hangon válaszoltam. – Mondd meg, mit akarsz! Ne ostoba kérdéseket tegyél fel, hogy mit akarsz! Elegem van belőled! – Mintha valami gát szakadt volna át, úgy ömlöttek belőlem a szavak.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.126 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.