+  Roxfort RPG
|-+  99/2000-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Hyde Park
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hyde Park  (Megtekintve 109 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 11:06:29 »
0




London híres parkja a Buckingham Palota közelében, tele ösvényekkel, hatalmas terekkel, mókuskákkal és galambokkal.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 11. 29. - 21:11:09 »
+1

magic song



..s szunnyad még mi csendben van..


Unalmasan ásítok egyet. Hideg van. Rohadt hideg. Olyan jellegű, ami az ember csontjáig is képes lehatolni. Nem számít hány réteg ruha van rajtad, ahogy azt sem mennyi forró teát vagy épp rumot töltöttél magadba. Nem vagyok túlzottan az alkohol híve, bár nem is vetem meg. A tea azonban elmaradhatatlan délutáni kelléke az életemnek. Most azonban még csak reggel tíz óra van és normál esetben ilyenkor még fel sem kelek. A reggeleim jobbára kilenc körül indulnak, de tizenegyik nem lépek ki a London Maison-ből. Most is csak azért teszek kivételt mert Elliot O’Maráról van szó.
Ugyan nem tudom mit várhatok tőle, de abban biztos vagyok hogy mint eddig egyetlen találkozásunkkor, most sem fog untatni. Van abban a félkínai britben, ami kifejezetten érdekessé teszi. És ez részben a páratlan intelligánciája. A másik a származása, a harmadik pedig a mágikus tárgyak iránt tanúsított féktelen érdeklődése és remek ráérzése.
Igen, Elliotban és bennem sok közös van. Mindketten félárvák voltunk, mindketten ugyanarra a sorsra jutottunk végérvényesen, mindkettőnknek megvan a magunkhoz való esze és mindketten igazi életművészek vagyunk. A hasonszőrűek általában nem bírják egymást velünk mégsincs ez így... még akkor sem ha nem mondjuk ki. Mert ha nem így lenne ugyan rohadtul az ágyamban ücsörögnék a meleg takaró alatt, mint egy esőáztatta rohadt ernyő alatt a Hyde park kellős közepén!
A dobolás a fülemben nem szűnik csak erősödik. Az ég nem kék, hanem mocskosszürke, olyasmi jellegű, mint anno a Fonó sor macskakövei. A szenny és a bűz terjengett és ha csak eszembe jut érzem újra azt az áporodott húgyszagot. Még a hideg is kiráz aminek köszönhetően a fekete ernyő meginog a kezemben. A vízcseppek szerteszét gurulnak a föld felé, de nem számít túl sokat ez sem, mert a mellettem álló kőszoborról még több csurog rám akárcsak az égi mennyboltból.
Utálok várni. O’Mara igazán tudhatná ezt és O’Mara igazán szedhetné a seggét.
Elkényelmesedett. Ő is. Istenem, mivé lesz a világ? Minden jó ember talál magának valami ócska, fura firkászt aki felkarolja? Minden megbízható erőm elpártol tőlem? Na jó, azért nincs okom panaszra. Elliot is helyettesíthető és végszükségben néha én is ki tudok ruccanni egy egy terepgyakorlatra. Valójában talán kellene is... hisz oly rég nem törtem már be sehova...
Csak hát megvan a magam dolga. Az üzletfelekkel való kapcsolattartás, az igények maximális kielégítése és a rühes csürhe összetartása pont elég feladatot ró rám. Nem tudok még azzal is foglalkozni hogy egy kurva zárat feltörjek. Igazából talán ez bosszant a leginkább. A szakma szépsége és minden szeretete ott lobog bennem, mégis kötött pályán mozgok. Ahhoz hogy ne hulljon szét a gépezet valakinek koordniálnia kell. És az a valaki csakis én lehetek. Így hát az élvezetről kell lemondanom.
Vajon Elliot is lemondott mindenről? A sérüléséről jó pár pletyka kering. Vajon valóban ezért nem vállal már semmilyen szerepet? Vagy csak a szeretője kedvére akar tenni ily módon? Megváltozhat ennyire egy ember?
Azúrkék szemeimmel az utat fürkészem. Várok rá. Csakis rá. Válaszokat akarok kapni a kérdéseimre. Válaszokat és csakis egyenesen tőle. Ismerem már a reakcióit, tudom mikor hazudik. És ő jól tudja, nekem nem érdemes kertelnie. Átlátok rajta. Könnyedén. Hisz válogatott barmokkal dolgozom együtt, napi szinten rutinfeladat hogy a pofámba hazudókat kiszűrjem...
De Elliot O’Mara mégis más. Magam sem tudom miért. Talán mert az ő végzetének és egyben kudarcának beismerése egy korszak végét jelenté. Ostobaság tudom, de számomra igen. Mert mégis a legjobbak egyike volt és noha megvolt a folyamatos versengés, mégis jó volt vele együtt dolgozni.
Hihetetlen hogy egy firkász ölebe lett. Egy gazdag firkászé. Aki mugliknak ír regényeket... pfff!
Nem, nem a muglikkal van a baj és nem is az írói szakmával. Szeretem én a kultúrát, nemrég átpártoltam a festményhamisítás és rablás területére. Na de maga a tény, hogy ebből megélni? Csakis ebből? Akaratlanul is elborzaszt. És ez már élből a második, ami Elliot O’Mara kapcsán felmerül bennem.
A képlet egyre aggasztóbb, de már látom az esőfüggöny mögül kibontakozni az alakot, aki válaszra méltat hogy akar-e még velem dolgozni, avagy sem.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 11. 30. - 10:36:18 »
+1

T A L Á L K O Z Ó 
A  H Y D E  P A R K B A N 


1999. november vége
Cartwright

.outfit.

Nyáron láttam utoljára Cartwrightot. Emlékszem, hogy remegve ücsörögtem a kocsmában, az asztal fölé görnyedve egy pohárka whisky aranyló színeit bámulva. Próbáltam megfogalmazni a kérdést… vagyis kérést, amit neki intéztem. Sosem gondolkodtam előre ilyeneken, sosem akartam már előre megformázni a később kimondott szavakat, de akkor, ott iszonyatosan szenvedtem. Nem fizikai fájdalomtól, nem megszégyenüléstől, egyszerűen elegem volt. Besokaltam az üldözött. Elegem volt, hogy az egész Rowle család a nyakamba lihegett – legalábbis az a része, amelyik Lisbeth irányítása alatt állt s őszinte fenyegetést látott bennem. Hát mondtam én valaha is, hogy benne akarok lenni apám trükközésébe? Hogy el akarom foglalni a „méltó helyem”? Nem. Soha egyetlen szóval sem, még ha csábítónak is hatott a gondolat, hogy belülről tegyem tönkre a családot. Hát ilyen gondolatokkal a fejemben bukott ki a kérdés: Ismersz valakit, aki ért a fekete mágiához? Csak annyit mondott kerít valakit, ám azóta nem sodort minket újra össze az élet. S talán ez így is volt rendjén. A Deantől kapott névre már régen szégyent hoztam… és egyre inkább kezdtem Rowle-ként viselkedni. Hol volt már az az Elliot O’Mara, aki csak a szenvedélyének élt? Valahol otthagytam anyám lakásának egyik rejtett sarkába, sírva, könnyek között és akármennyire is szerettem volna megragadni, visszakapni, nem leltem rá többé. Egykori életem ködös részévé vált a lakással együtt, amit magam mögött hagytam London egyik rejtett kis utcájában.
Megigazítottam a fekete kabátot, ahogy eső még inkább rákezdett. Éreztem, ahogy a hideg egészen a csontjaimhoz hatol. Egész testemben remegtem, amit a kezemben szorongatott ide-odahimbálózó esernyő is jelzett. Az öcsém azt mondta, ha hízok kicsit, majd nem fogok úgy fázni… hát felszedtem egy pár kilót és a csokoládé helyett már olyan dolgokat is magamba kényszerítettem, amiket Nat egészségesnek titulált. Még is sokkal zordabbnak tűnt az idő, mint tavaly tél elején. Persze akkor tértem vissza Angliába, nem tűnt volna fel az sem, ha megállás nélkül szakad az eső vagy éppen hatalmas hópelyhek hullanak a fejemre. Lefoglalt a tény, hogy visszatértem az „otthonomba” és minden újnak tűnt. Hosszú tetek töltöttem azzal, hogy figyeltem az embereket, mert értettem, amit beszélnek.
Már a park közelében jártam, mikor sikerült alaposan beletrappolnom egy pocsolyába. Éreztem, ahogy a zoknim pillanatok alatt átnedvesedik és ettől csak még jobban reszketni kezdtem.
Merlin seggére! – Morogtam és megálltam egy pillanatra, hogy legalább lerázzam magamról a kellemetlen cseppeteket – már, amiket nem szívott be már is a zoknim és a nadrágom anyaga.
Mi a francot akar éppen ilyenkor Cartwright? Bosszankodtam hát egy sort magamban, miközben tovább indultam. Aztán már azon gondolkodtam, hogy mennyire nem fogok erről beszámolni Natnak. Eddig csak a legutóbbi kocsmalátogatásomon látta futólag Cartwrightot és közölte, hogy nem tetszik neki. Gondolom elfogta a féltékenység vagy egyszerűen csak túl rossz arcúnak találta.
Az esőfüggöny mögött lassan kirajzolódott a magas, izmos alkat, amint esőt szorongatva vár. Könnyedén felismertem, mert bár sokszor próbált meg keresztbe tenni nekem, ő volt valahol az is, aki annak idején életben tartott. Még Franciaországban találkoztunk, mikor mindketten ugyanazt a kastélyt akartuk kirabolni… és bár a versengés mindig megmaradt közöttünk, Cartwright azonnal a segítségemre sietett, amikor visszatértem Londonba. Szerzett megbízásokat vagy éppen a meglévő tárgyaim eladásában asszisztált. Mindent megtett, hogy pénzhez juttasson és még csak jutalékot sem kért. Talán látta, mennyire rá vagyok szorulva. Aztán, ahogy helyre jöttem, rájött, hogy jó üzlet velem társulni… ezért vitt magával abba az átkozott kastélyba, ahol a sérülésemet is szereztem. A kezem önkéntelenül is a combomra vándorolt. Még mindig ott volt benne az az enyhe kis fájdalom, ami csak is a legrosszabb pillanatokban vált vad lüktetéssé. Valójában sem Cartwrightnak, sem a hozzáhasonlóknak nem beszéltem arról, hogy maradandó kárt tett bennem az a fémtüske. Ha voltak is pletykák, én igyekeztem a lehető legjobb hírben megmaradni.
Cartwright… – Biccentettem neki. Pontosan előtte álltam meg, úgy hogy esernyőink összeértek.
Amennyire tudtam közelebb húzódtam hozzá, nehogy illetéktelenek is hallják a beszélgetésünket vagy csak felismerjenek engem. Sosem tudhattam mikor van a nyomomban Lisbeth egyik embere vagy éppen apám kémei.
Nos, mi szél hozott erre? Feltételezem ezúttal nem iszogatni akarsz velem. – Színpadiasan körbe néztem, jelezve, hogy nem éppen a megszokott helyen futottunk össze. Máskor a Vakegérbe hív, ahol whiskyzünk egyet egy kellemes téma felett.


Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 12. 01. - 13:42:06 »
+1

magic song



..s szunnyad még mi csendben van..


Nem tévedek. Valóban Elliothoz tartozik az alak, és a morgós kedve ezen az esős délelőttön pont azt tükrözi, amilyen a környezet. Zord és rideg. Nem lep meg, mert alapvetően is mindig csapongó személyiség hírében állott. Tudok róla egy s mást, amit saját tapasztalás útján nyertem el. Ó én balga... talán ha nem azt a Francia kastélyt akarom kirabolni...
Ámbár tudom jól, akkor máshol más körülmények közt találkoztunk volna. Csak nekünk lenne újdonság, mint oly sok minden más.
– Cartwright…
A nevem említésére arcára emelem a tekintetem. Eddig is őt figyeltem, de nem kifejezetten a tekintetét kerestem. Most azonban ezt is megtalálom. Azúrkék íriszeim az övébe fúródnak. Halovány mosolyszerű suhan át az arcomon, amolyan örömteljes üdvözlégy, de még idejében elfojtom. Elliot kapcsán mást szoktam alkalmazni. Kimértséget. Így erőt veszek arcizmaimon és csak biccentek egyet felé. Ez a jó reggeltnek vagy napnak a megfelelője, vegye ahogy akarja.
- O’Mara.
Ismétlem utána színpadias hanglejtéssel a nevét. Azt a nevet, aki valójában csak félig illeti őt.
Furcsa is az élet. Árva fiúk, apátlanul és lám csak, talán mindössze én kapom azt a sorstól hogy örökké tudatlanságban éljek. Nem mintha kibaszottul érdekelne...
Nem rejtem véka alá azt, hogy emiatt csöppet neheztelek rá. Elliot azon kevesek egyike, akik érdekeltek és még beljebb került a származását körbelengő tényekkel. Igazából az volt az érzésem, hiába ostobaság, hogy olyanok vagyunk mint az érme két oldala. Ugyanaz a sors jutott nekünk, ugyanaz a kín és kudarc... de mindezt felrúgta.
Az aranyvérű söpredékek könnyelmű életének ígérete elcsábította. Legalábbis, így tartja a szóbeszéd. A sérülése pedig ezt megerősítette bennem ahogy az is hogy mennyire kevés szerepet vállal már fel nyíltan mostanság. Mindez összeadva no és megfűszerezve a legutóbbi kérésével... nos, én sem vagyok ostoba.
- Nos, mi szél hozott erre? Feltételezem ezúttal nem iszogatni akarsz velem.
Most már nyílt mosoly suhan át arcomon. Inni, itt? Ugyan, ugyan. Maximum az esőcseppeket nyalhatnánk a szoborról de én inkább kihagynám.
- Elég nehézkes lenne itt. - tárom szét a karom. Jelezvén, nézzen már mégis körbe. - Ellenben közel sem annyira forgalmas mint a Vakegér. Gondoltam nem akarod nagy dobra verni a terveidet.
Gonosz mosolyt villantok. Számító, gonosz mosolyt. Szemeim az arcát fürkészik, a reakciót, várva a jelet, a sugallatot hogy rájön miért is hívtam pont ide. Mert a gyógyír a kezemben van, vagyis egy kis fecnire firkantva. Ez neki a megváltás, nekem ez is csak üzlet.
- Azt hiszem már sejted miért hívtalak. Hidd el én sem szeretek ennyire korán kelni.
Színpadiasan körbenézek és kikémlelek az ernyőm mögül. Az eső nem csitul, de nem is erősödik. Pont ugyanabban a ritmusban dobol, ahogy eddig. Igazából nem zavar a bőrig ázás és egy egyszerű leperex segíthetne is rajtam, de itt a mugliktól hemzsegő belváros lüktető szívében inkább nem használok mágiát. Nem tanácsos. Én pedig merem remélni elég bölcsnek vallhatom magam.
- Szóval örülhetsz. Kerítettem neked, tanárt....
Az utolsó szót megnyomom. Enyhe cinizmus és kevéske utálat csendül bele. Érezheti hogy valójában nem szimpatizálok a tervével. De ő nem tartozik alám így neki nem parancsolhatok. Pedig sokat érhetne a gépezetemben.
- És megjegyzem.. nem volt egyszerű.
Elbiccentem a fejem. Vajon tudja hogy mekkora félelem van a sötét mágia irányába manapság? Vajon sejti mennyien titkolják hogy egykor a Sötét Nagyurat szolgálták? Vajon felméri mekkora kincs ez az információ? És az a nő?
Félek csak sejtései vannak, de hát végtére is ezért jöttem. Hogy felvilágosítsam. Minderről.

Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 12. 04. - 18:06:00 »
+1

T A L Á L K O Z Ó 
A  H Y D E  P A R K B A N 


1999. november vége
Cartwright

.outfit.

Az átnedvesedett anyag, ami hidegen ölelte körbe a lábaimat kezdett egyenesen az idegeimre menni. Megremegett a kezemben az ernyő, ahogy felemeltem az egyiket, aztán a másikat is és nem, ez közel sem segített megszabadulni a kellemetlen érzettől, sőt annyira felbosszantott, hogy a csuklómon megfeszülő bársonyszalag is táncra perdült. Nyugi, O’Mara, egy vizes zokniért még senkinek sem kell letépni a fejét! – gúnyolódott a kis hang, mintha mondadójának éppen az ellenkezőjét akarná elérni.
Ahogy az alkoholról beszéltem, éreztem, mennyire szükségem is lenne rá. Nathaniel mellett alig ha van esélyem inni. Nem azért, engem nem irányíthat senki… de neki mégis olyan könnyen alárendeltem magam. Ha akart valamit, hát nálam könnyedén elérte, mintha csak egy rongybaba lennék, amit kedve szerint pakol ide vagy oda. Nem haragudtam ezért rá, még ha néha heves reakció is tört fel belőlem. Egyszerűen csak engedelmeskedtem neki. Még is, ott az esőben, a vizes zoknival, legszívesebben lángnyelvet döntöttem volna le, hogy az kellemesen átjárja a testem melegségével és kicsit erőre kapjak. Cartwright előtt a legkevésbé sem akartam picsogó ötéves lenni… főleg úgy nem, hogy azt nem társítom semmiféle profizmushoz.
Elég nehézkes lenne itt. – Elvigyorodtam, ahogy kitárta a karját. Volt benne valami színpadias, ami magamra emlékeztetett. – Ellenben közel sem annyira forgalmas mint a Vakegér. Gondoltam nem akarod nagydobra verni a terveidet.
Ajkaim „ó”-t formáltak, ám hang nem tört ki belőlem. Egyszerűen csak álltam és bámultam rá, várva, hogy folytassa a mondandóját. A terveimet… – ismételtem meg magamban az utolsó szót. Éreztem, hogy a szívem heves ritmusra kapcsol. Nem gondoltam volna, hogy még érdekli az, amit legutóbb a lelkére kötöttem… habár batárként tettem. Magyarázattal persze nem nagyon szolgáltam. Csak kétségbeesett pillantást vetve rá közöltem mire van szükségem és kérdeztem, tud-e segíteni benne. Talán érezhette, hogy valami megtört bennem.
Egy pillanatra körbe néztem. Figyeltem a távoli emberi alakokat, akiknek kilétét jól elfedte az esőfüggöny. Az is lehet, hogy apám egyik kéme lapult ott az egyik fa mellett vagy éppen szemben Lisbeth egyik embere közelít, hogy a halálos átokkal némítson el örökre. Vajon Cartwright belegondolt ebbe? Sejtette, hogy veszélyben vagyok s talán ő is azzal, hogy jóban vagyunk? Nem Nat miatt mondtam le a tolvajkodás rendszeres öröméről. Régen nem ő volt az oka, sem pedig a kényelem. Egyszerűen állandóan menekülnöm kellett vagy őt és Deanéket biztonságban tudni. Nem volt időm másra, mint állandóan éberen őrködni, mint egy vadászkutya.
Azt hiszem már sejted miért hívtalak. Hidd el én sem szeretek ennyire korán kelni.
Lassan bólintottam.
Láthatta, ahogy a vigyor egyetlen szempillantás alatt változik komoly, felnőttes arckifejezéssé. Nem egyszer mutattam már ezt meg a világnak. Elliot O’Mara, a nyámnyila, a bohóc, valójában nagyon is gondolkodó határozott ember… vagy mégsem, de legalább van bennem hajlam az ilyesmire. Jobb is volt, ha a világ gyengének hitt, mert amíg Lisbeth vagy apám nem vettek komolyan, nem volt igazán félni valóm.
Szóval örülhetsz. Kerítettem neked, tanárt....
Éreztem az az enyhe cinizmust a hangjába… mintha degradáló lenne, hogy tenni akarok a fejlődésemért. Persze ezen a téren nem nagyon érdekelt Cartwright véleménye. Nem egyszer ücsörögtem tizenévesen a Szárnyas Vadkanban remélve, hogy az ott párbajozó, részeges varázslóktól elleshetek majd egy-két trükköt. Így is lett, aztán jöttek az utazások és a nagy hazatérés. Az elmúlt hónapokban olyan rohamos fejlődésnek indult minden képességem, mintha félév alatt jártam volna ki a Roxfortot, na meg egy lassan egy akadémiát is. Csak éppen nekem ehhez nem volt szükségem egy darab pergamenre.
Egy tanárt? – kérdeztem vissza. A hangomban kíváncsiság és lelkesedés csendült.
Olyan közel léptem, hogy egészen összeakadtak az ernyőink.
És ki az? – érdeklődtem, hátha valami számomra is ismerős nevet bök ki vagy csak egy érdekes élettörténetet.
A szívem olyan hevesen kalapált, mintha álmaim ajándékát nyomtam volna éppen a kezembe. Csakhogy ez más volt: egy esély arra, hogy a Rowle családot ilyen vagy olyan formában, de tönkre tegyem. Szükségem volt arra a tudásra, ami nekik is megvan s amivel nem is olyan régen még életeket vettek el.
El sem tudod képzelni, milyen hálás vagy, Christopher. – Halkan suttogtam a szavakat és igen, a keresztnevén szólítottam. – Persze gondolom ez nem volt ingyen… – Vigyorodteam el aztán, sőt rá is kacsintottam.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: Ma - 20:39:40 »
0

magic song



..s szunnyad még mi csendben van..


Igazából totális idióta vagyok, hogy ingyen gyürkőzök meg valakiért. Valakiért, aki tulajdonképpen nem is számít nekem. Vagy ez nem igaz?
Magam sem tudom eldönteni, milyen kapcsolat is fűz valójában O’Marához. Egyszerre ellenség, egyszerre cinkostárs. Egyszerre  veszélyforrás, egyszerre bizalmas. Egyszerre ismerős és egyszerre ismeretlen. Én mégis ingyen segítek neki. Ez szokatlan, még tőlem is. Rend szerint mindennek szeretem elkérni az árát. Ebből élek. Ez vagyok én. Mert minden, minden csak üzlet. És O’Mara talán tudja ezt és talán fel is ajánl valamit cserébe, de azt nem fogom elfogadni. Tőle nem.
Valamiért ott vibrál bennem az érzés, hogy ezt nem épp miatta, nem érte teszem hanem talán saját magamért. Nem mintha Roxana megvesztegetése nehezen ment volna...
Elég volt két napja magamhoz hívatni halaszthatatlanul fontos ügyben. Már nem az első eset volt, hogy tárgyalóparetnerként kerültünk egy asztalhoz. És nem is az első alkalom volt hogy szeretőkként végeztük az ágyban. De az hogy ő gond nélkül simán és légiesen könnyeden beleegyezett abba, hogy kisegít engem... nos ez nem vallott rá.
Elliot közelebb lépésének eredménye, hogy az ernyőink találkozásának következtében egy adag fennakadt víz fröccsen a szövetkabátom ujjára. Nem épp nagy probléma, ilyen nedves időben ez alapvető dolog, de mégsem örülök túlzottan.
Gyermeteg lelkesedése inkább sajnálnivaló, s talán ha nem láttam volna páratlan tehetségét a saját szememmel talán el sem hinném, hogy vérbeli profi, ami bármilyen értékes szajrét megfúj.
– És ki az?
- Egy nő.
Kezdem de el is akadok. Hogy is írjam le? Hogy lenne helyes? Figyelmeztessem rá, hogy Roxanával ne kekeckedjen? Vagy van annyira balga hogy megpróbálja? Elliotból bármit ki tudok nézni. Bármit.
- Korábban halálfaló volt. Mostanság rejtőzködik és legtöbbször nekem vagy velem dolgozik. Roxana des Pres. Megtalálod őt holnap a Vakegérben. Pontban este hatkor kopogj be a hármas számú szobába a söntés fölött. De vigyázz! Hamarabb érkezz és igyál a számlámra egy pint sört. Kerüld a feltűnősködést.
Hangom kissé komor és rendre utasító. Sőt, hogy nyomatékot adjak szavaimnak enyhén előre is hajolok. Vajon megérti mennyire fontos itt a diplomácia? Roxana biztonsága nekem is számottevő. Nem akarok hogy újabb embert veszítsek. Így is elég volt Jackob lefülelése. Nem is értem, hogy az a kétbalkezes Cobham vagy ki a fene hogy tudta elkapni őt és rábizonyítani a sárkánygyíkbél árusításának vádját. Talán mindegy is...
– El sem tudod képzelni, milyen hálás vagy, Christopher.
Legyintek egyet. Részben mert zavar, hogy hálálkodik. És másrészt idegesít hogy a keresztnevemen szólít. Nem sokan, sőt, egész kevesen mondják nekem és nem azzal van a gond hogy ő ne említhetne így, mindössze... nem vall rá. Rendszeresen a vezetéknevemen szólít, ahogy én is őt. Ahogy a legtöbben. És a szokás hatalmát nehézkes fölülírni.
- Hagyjuk ezt. - nem akarok tovább ilyesmivel foglalkozni. Ahhoz túl korán és túl hideg van. - Még valami. Vigyázz Roxanával. Törékenynek tűnik, de roppant veszélyes. És a saját érdekedben... ne keresd nála a bajt.
Szúrós pillantást villantok felé. Jelentőségteljeset. Nem tudom mit is szűr le ebből. Talán sejtheti, hogy ismerem a lányt jobban is mint illene. Nem zavar ha kikezd vele, maximum jót mulatok majd ha tudom, hogy helyben hagyta O’Marát. Mert des Pres nem bánik kesztyűs kézzel senkivel sem. És Elliot nem szeretné ha a firkász barátjának valamiféle baja esne úgy gondolom... márpedig Roxana fúriaharagjától mentsen az ég! Én pedig jó barátként tájékoztattam. A többi már csak rajtuk múlik.
– Persze gondolom ez nem volt ingyen…
Gondolataimból a szavakat kísérő kacsintás zökkent ki. Eleinte meglepődöm, de csakis egy másodpercig, majd egy suta mosoly ül ki arcomra.
- Semmi nincs ingyen, hisz tudod. És ez is csak... üzlet...
Vállat vonok. Kölcsönös tömegvonzás. Ő is ad és én is. Így működik ez Elliot és köztem. Így működik Roxanával és velem. Kellünk egymásnak más és más célok és szempontok szerint. És ez így van jól. Én pedig ügyelek rá hogy mindenki profitáljon a dologból. De legfőképp én magam.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 11. 30. - 22:07:08
Az oldal 0.211 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.