+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Abszol út
| | | | |-+  Czikornyai és Patza
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Czikornyai és Patza  (Megtekintve 825 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 11:45:02 »
+1




A Czikornyai és Patza az ország legszínesebb könyvválasztékával várja kedves vásárlóit. Kínálatában megtalálható a tudományos kötetektől kezdve a szépirodalmi műveken át az iskolai tankönyvekig bármi, amire csak egy tájékozott és tudásra szomjas mágusnak szüksége lehet.
Az éppen aktuális bestsellerekből is temérdek kerül e bolt polcaira, méghozzá - a többi könyvkereskedést megelőzve - első állomásként a nyomdákból. Havonta egy-egy írót is meginvitálnak dedikálásra, valamint az időszakosan tartott felolvasóestekre. A társadalom elitje örömmel keresi fel az Abszol út e gyöngyét.
Naplózva

Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 05. 31. - 08:51:25 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Lüktető, ostoba, őrjítő fejfájás, kiszáradt ajkak, fájdalmas nyelés. Jóformán minden reggel így indult a Foltozott Üstben töltött napokban, ám jobb híján jobbnak látszott ott tölteni az elkövetkezendő időszakot. Matlockba mégsem mehettem haza, közölve az én drága öcsémmel, hogy: Keith, értsd már meg, a birtok engem illet. Fogd a vagyonod és vegyél magadnak saját házat! Egyébként is, miféle eszelős őrült ragaszkodna egy romhalmazhoz, ahol jóformán két szoba, na meg a fürdő áll úgy ahogy.
Csendesen önsanyargatásban álltam egy pillanatig az ablakban, tűrve a halántékomban lüktető fájdalmat. Meglehet nem kellett volna a lángnyelvet azzal a furcsa, kesernyés löttyel, csak hogy az ember nem figyel állandóan ilyen apróságokra ha már egyszer jó a társaság és éppenséggel nincs más dolga, mint iszogatni. Szusszanva nyújtóztam egy nagyot, hogy aztán átballagva a szomszédos szobába, összeszedjem végre magam.
A hideg víz az arcomhoz érve maga volt a mámor, ugyan nem csökkentett a fejfájásomon, de különös megnyugvást hozott. Olyannyira, hogy remegő ujjaimmal könnyedén megkötöttem a lila nyakkendőt, amit az éppen csak egy árnyalattal haloványabb lila ingre erőltettem. A mellény és zakó tökéletesen passzolt a nadrághoz, na meg a tegnapi hányásfolttól tompán csillogó cipőhöz – nem, ezt nem én koronáztam meg, hanem egy boszorkány, aki túl sokat ivott a keserű löttyből. Nem baj, Sage, ha egy dolgot megtanultál az az, hogy ne fogadj el akcentusos idegenektől névtelen italokat!
Lassú léptekkel indultam meg kifelé, a vállamra kapva a táskámat. Odalent a fogadós vigyorogva köszöntött, olyan hangosat rikkantva hozzá, hogy kedvem lett volna lenyomni a torkán a pálcámat. Nem is igazán válaszoltam a kérdésére, habár lehet jól esett volna egy tál meleg zabkása a tegnap éjszaka után igen csak savassá vált gyomromnak. Mégsem álltam meg bájcsevegni vele, minél gyorsabban kiakartam jutni az Abszol útra. Mély levegőt vettem, majd halkan dúdolgatva elindultam előre, megpróbálva nem foglalkozni a fejfájással és a szédelgéssel. Apám szavai jutottak eszembe: Aki éjszaka legény, legyen nappal is az, fiam! Ezzel a kijelentésével pedig egyet kellett értenem, elvégre önszántamból ittam.
A sétám első állomása a Scribulous Tintakavalkád volt. A legutóbb levelet küldtem a Roxfortban, miszerint örömmel fogadnék egy álláslehetőséget az iskola falai között. McGalagony igazgatónő pedig alig pár napon belül válaszolt is, hogy mindenek előtt szeretne egy fényképes önéletrajzot és egy publikációs listát látni tőlem. Egy ajánlólevelet is kért a korábbi munkahelyemről… amit egyelőre hamisítani terveztem. Szerencsémre Vincent Brightmore Rektor Úr aláírását egy tíz éves kölyök is tökéletesen le tudná másolni. Így a megfelelő minőségű és mennyiségű pergamen beszerzése után átmásztam a helyi könyvesboltba. Szerettem ezt a helyet, amint benyitottam az ajtón, megéreztem a régi és új könyvek illatának keverékét. Ez volt az én terepem.
Különös mennyit változik az ember a gyerekkorához képest. Tizenhárom éves koromig az olvasás nem tudott lekötni, aztán hirtelen, a roxforti könyvtár valamelyik sarkában ücsörögve egy vaskos kötet bújva ez átbillent a másik irányba. Megszólalt a csengő a fejem fölött, ahogy beléptem az üzletbe. Az egyik eladó máris széles vigyorral köszöntött, én azonban csak biccentettem. Az éles zaj továbbra sem esett jól a füleimnek. Szinte azonnal bevetettem magam a könyvespolcok sokasága közé. Elhaladva egy apró termetű, sötét hajú lány mellett, beléptem az üzlet belső részébe. A legtöbb használt, de gyakran sokkal értékesebb kötet az üzletnek ezen a részén volt.
Azonnal leemeltem egy zöld borítós, ütött-kopott könyvet, aminek a gerincén az állt: Testi elváltozások nagyon hülyéknek. Hümmögve állapítottam meg, hogy ez bizonyos érdekesen hangzik. Az orromhoz emeltem, beszívtam a kedvenc illatomat. Ezután nyitottam ki. Arra azonban nem számítottam, hogy üvölteni kezd és még arcon is köp közben. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy bezárjam. Ennek köszönhetően pedig megbillentem, neki estem a könyves polcnak s hallottam, hogy nem egy kötet lezuhan a földre – egy meg a fejemre, de mivel az már jobban amúgy sem fájhatott volna, nem zavartattam magam.
– Pardon… – pillantottam a közelemben ácsorgó, alacsony lányra. Majd még egy béna viccel is megspékeltem a mondandómat: – Azt hiszem, elfelejtettem megsimogatni a gerincét.

Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 06. 02. - 03:18:24 »
+1

A múltkori incidensből tanulva ezúttal nem hoztam magammal Morgana teljes jegyzetgyűjteményét. A szabálykönyvet se, de az nem zárható ki, hogy megint megtalálok valamit, és kiderül, hogy akkora kötet, nem csak kitámasztani lehetne vele könnyen a Roxfort főbejárati nagy ajtóit, még betörni is simán. Bár remélhetőleg ilyen abominációk már nem lesznek. A táskámat könnyű volt megjavítani, elvégre varázslók vagyunk, két pálcaintés, de megelőzésként csak néhány lap papírt meg pergament hoztam anyám feljegyzéseiből, meg egy sajátot, amin összeírkáltam amit tudtam.
Azért nem egy tudományos dolgozat forrásmegjelölésekkel, sokszor úgy kellett kibogarászni, mikre utal. Felváltva bújom a listámat a megnevezett dolgokról, aminek a felét biztos nem könyvesboltban találom majd úgyse, és a polcokat, hogy megtalálok-e valamit.
A Hold börtönében. Heinlein. Ez nem itt lesz, ez mugli. A Fellmoore Transzfigurárium. Eleve jó lenne tudni, létezik-e, egy krimi-játék MacGuffin-jának tervezte, az is lehet, hogy kitaláció. Varázsló asztrofizika, ezt tudom is, hogy témának tüntette fel, van-e róla bármi irodalom. Gedemund Ollivander. Ő történelemnél lehet, gondolom a pálcaboltosnak valami felmenője lehetett.
Már majdnem indulnék is, amikor valaki mellettem spontán csak a fele polcot borítja magára. Ez Morgana jegyzeteinek képessége, hogy hullanak körülötte a könyvek? Valószínűtlennek tartanám, de kettőből kétszer már működni látszik...
-Ha ez az a könyv lenne, már nyakig papírfecnikben állnánk- jegyzem meg kérdőn felvont szemöldök alól méregetve a hangoskönyvvel birkózó, polcleverő ürgét.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 06. 02. - 08:45:28 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


A Testi elváltozások nagyon hülyéknek még mindig reszketve próbált meg kiszabadulni az ujjaim közül. Nem engedtem neki. Úgy szorítottam, hogy ne tudja megint kinyitni a mocskos száját… száját? Egy könyvnek volna szája? A szabadabbig kezemmel az arcomhoz értem és letöröltem a köpésnyomot, ami alig egy pillanattal korábban landolt valahol a szemem alatt.
– Ha ez az a könyv lenne, már nyakig papírfecnikben állnánk – mondta a mellettem álló, alacsonytermetű lány. Még egyszer felé fordultam, hogy ne csak a magassága legyen az egyetlen definíció, ami belső enciklopédiámba került róla. Sötét haj keretezte hófehér arcát, amivel tökéletes harmóniában voltak barna szemei.
– Emlékeim szerint az nem is köpte arcon az embert – megrántottam a vállam. Nyáltól nedves ujjaimat a nadrágomba töröltem, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire ízléses ez a megmozdulásom. Pár hete már leadtam az olyan luxust, mint a társadalomba való beilleszkedés.
A másik kezemmel még mindig a hisztérikusan morgolódó könyvet igyekeztem féken tartani. Az ugyanis nem csak hangilag jelezte, hogy szabadulni kívánna. Úgy remegett, mintha a kinyitásával elszabadítottam volna a féktelen haragot, ami benne tombolt. Sok különös könyvvel volt már dolgom, bár tény, amit tény, nem egy nyilvános könyvesbolt kellős közepén… rendszert egy csendes könyvtári sarokban esett nekem, aminek kellett. Végül kikapcsoltam az övemet, majd heves mozdulattal rángatva ki a nadrágomból, fél kézzel – némileg ügyetlenül – tekertem a kopott kötet köré. Az persze erre még jobban rángani kezdett és úgy morgolódott, mint egy támadásra készülő vadállat.
Kicsit küszködve próbáltam rászorítani annyira az övet, hogy ne tudjon szabadulni. Még egyszer nekiestem a könyvespolcnak, amitől újabb adag ártalmatlanabbnak tűnő kötet hullott a fejemre. Csak remélni mertem, hogy az aprótermetű lányra nem hullik rá semmi.
– Merlinre! – Sóhajtottam kissé lihegve a küzdelem okozta lendülettől. Addigra végre annyira megszorítottam az övet, hogy kinyílni nem tudott, de morgolódni annál inkább. – Csoda, hogy még nem jött a nyakamra a személyzet. Könyvesboltból még nem dobtak ki… még… – folytattam, majd lehajoltam megvizsgálni a szerencsétlenül járt könyveket. Egyesével végignéztem őket, remélve, hogy nem okoztam bennük túl nagy kárt. A legtöbb érintetlennek tűnt, így szépen visszahelyeztem a köteteket egyesével a polcra. – Megúszták a balesetet úgy fest.
Az ötödik, azaz az utolsó lehullott kötet is a helyére került. A kezemben csak a megkötözött példány maradt, ami természetesen annyira felkeltett az érdeklődésem, hogy meg akartam vásárolni. A Foltozott Üstben még megbirkózhatunk egymással, ha kellő mennyiségű lángnyelv meg fekete lötty került a szervezetembe.
– Bocsánat, hogy belerángattalak ebbe a szerencsétlen helyzetbe… – vigyorodtam el, ahogy a tekintetem megint a lányra vándorolt. Általában jobban kijövök a könyvekkel. Tekintve, hogy munkaeszközök is. Ugye nem sérültél meg? – Érintettem meg a homlokomon növekvő púpot, miközben végig néztem a lányon sebesülések után kutatva. A könyv persze úgy rángott a másik kezemben, hogy már-már félő volt, az öv sem akadályozza meg abban, hogy ismét az arcomba köpjön.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 06. 05. - 15:08:14 »
+1

-Mondjuk lehet így is megér egy próbát a gerinc- teszem hozzá, elnézve a könyv azóta is kitartó reakcióját a polcról levételre. Lehet, hogy ezt a roxforti könyvtár zárolt részlegéről lopta át ide valaki?
-Állítólag az előző LLG tanár abból tanított.
Csak így trivia gyanánt, ha már szóba krtült a szörnyes könyv. Vagy kvázi-szóba került. Az öves műveletet komisz félmosollyal nézem végig a szemem sarkából. Próbálom közben a listámat is nézni, hogy mit érdemes még errefelé keresnem, de abból inkább csak alibi-tevékenység kerekedik. Vállszéles terpesz, hogy le ne csússzon, csak mondom. Illetve nem mondom, de rájöhet magától, már így is levert egy polcot, szerencsésebb nem tetéznie még közszeméremsértés gyanújával is, ha utánanéz egy eladó, mi történik itt.
-Kész csoda- helyeslek, és akkor már ki is nézek a pult irányába, pont tényleg úton van-e az inkvizíció. De túl elfoglaltak ahhoz, sok vásárló van ma.
-Én nem, csak magadat próbáltad meg halálra könyvezni.
Oké, ez lehet kicsit gorombára sikerült.
baQa', az a Pálcakészítés története Nagy-Britanniában persze, hogy a legfelső polcon van, pedig Gedemund Ollivanderhez biztosan jó kiindulópont lehetne. Ez a könyv diszkriminál azért, mert hobbit vagyok.
-Tudnál segíteni azzal a könyvvel ott fent?- fordulok a krónikus könyvleverőhöz mellettem, amivel egyben rá is jövök, hogy ez lehet, nem a legjobb módszer lesz.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 06. 06. - 08:43:32 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Az otromba testemmel jó pár kötetet levertem és ez még önmagában nem is lett volna olyan nagy probléma, mert rendbe tudtam volna tenni őket, ha megsérülnek… de az a púp a második becsapódásnál már kezdett kellően nagynak tűnni a homlokomon. Egy pillanatra meg is álltam, hogy megérintsem a sérült területet. Meglepően forrónak és lüktetőnek tűnt. Ekkor fordultam a mellettem álló lányhoz, egyrészt ellenőrizve, hogy nem sérült-e meg.
– Én nem, csak magadat próbáltad meg halálra könyvezni – válaszolta egy kissé gorombán. Ez nem lepett meg, igazából egy kicsit túl feltűnő jelenség voltam az elmúlt öt percben, ami a legtöbb embert valószínűleg inkább irritálja, semmint feldobja. El is döntöttem, hogy jobb lesz, ha befogom a számat, mielőtt elveszem a kedvét a Czikornyat és Patzától. Láthatóan nagyon keresett valamit, hiszen felém sem fordult. Tekintete továbbra is a könyves polcra szegeződött és a kezében volt valami listaféleség is.
– Bocsi a zavarásért. Megpróbálok kevésbé feltűnő lenni – mondtam valamivel halkabban és én is visszafordultam a polc felé.
Időnként meg-meg rezdült a kezemben szorongatott könyv, ezért jobban rászorítottam. Nem lett volna szerencsés, ha az övvel együtt meglóg… arra még szükségem lett volna ugyanis. Így is kész csoda volt, hogy a nadrágom nem kezdett el lecsúszni. Az elmúlt napokban ugyanis némileg csökkent a méretarányos ruháim száma. A kollégiumi kaját könnyedén bepusziltam, de az Üstbeli ételek borzalmasok voltak. Sem a denevérért, sem az illegálisan beszerzett sárkány steakért nem rajongtam különösebben, ezért nagyrészt csak megpiszkáltam, ami elém került és próbáltam túlélni a felhalmozott nassolni valókkal.
– Tudnál segíteni azzal a könyvvel ott fent?
A tekintetem éppen a Bájitalok őrülteknek című köteten akadt meg, mikor a szemem sarkából láttam, hogy felém fordul. Elmosolyodtam, de csak azért, mert rendkívül aranyosnak találtam az alacsonyságát. Így belegondolva elég viccesen festhettünk egymás mellett állva. Közelebb léptem hát hozzá, hogy megnézzem melyik könyvre gondolt.
– Ez az? – kérdeztem és a Pálcakészítés története Nagy-Britanniában felirattal ellátott, kissé kopottas gerincre böktem a mutatóujjammal. Mivel ilyen közel álltunk egymáshoz, megéreztem az illatát is. Semmihez sem volt hasonlítható, mintha egyszerre lett volna kellemesen édes, vadul fűszeres. Éreztem, ahogy a szívem egy nagyot dobban. Az elegy ugyanis nagyon emlékeztetett valamire, amit nem tudtam hová tenni vagy éppen felidézni. Csak egy érzés volt az egész. Ez pedig olyan nagy hatással volt rám, hogy megremegett a kezem és a Pálcakészítés története kicsúszott az ujjaim közül, ahogy utána kaptam levertem még valamit, ami először az én fejemet találta el, aztán a lány felé hullott.
Fogalmam sem volt, mi történt ezt követően, mintha valami hatalmas feketeség szippantott volna magába, ami csak néhány pillanatig tartott. Madárcsicsergés és erdő illat vett körbe és mikor kinyitottam szememet, verőfényes napsütés fogadott. Fölöttem hatalmas fák lombjai ölelkeztek össze. Hanyatt feküdtem az avarba és minden körülöttem lévő hang olyan élesnek tűnt, aztán a szagok, mintha erőszakosan befurakodtak volna az orromban. Az ujjaim valami szőrfélét érintettek, ahogy pedig végig simítottam a fejemen, mintha ormótlan fülek lettek volna rajtam.
– Ezmegmiez? – hadartam el magamnak gyorsan és nagy nehezen felkeltem. Lenézve a kezeimre emberinek tűntek, csak éppen a körmeim nőttek meg hegyesre. Nagyjából öt perc kellett, hogy felfogjam, úgy nézek ki, mint egy féligátalakult animágus. – Fasza. – Sóhajtottam és elindultam valamerre. Hogy minek azt nem tudtam, hiszen fogalmam sem volt, hol vagyok. Egészen addig gyalogoltam, míg valami ösvényhez nem értem. Azon már végre láttam egy apró, piros köpenyes alakot sétálni. Ekkor éreztem meg azt, amit már az üzletben is: édes és fűszeres tökéletes keveréke… de most még élesebbnek, még vonzóbbnak hatott. Annyira, hogy a gyomrom is megkordult.
– Hova-hova kislány? – A szám elé kaptam a kezemet. Fogalmam sem volt, miért mondom ezt. Koncentrálnom kell! Ezzel a gondolattal próbáltam meg magamnál maradni, mert azt éreztem, hogy valami erő próbál meg irányítani. Várjunk csak… piros ruhás lány… farkas… honnan olyan ismerős ez? Piroska és a farkas?

Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 06. 07. - 00:20:19 »
+1

A fejemet dörszölve értek egyet magammal, hogy hamarabb kellett volna rájönnöm erre a hibára a tervben, mondjuk mielőtt kiejtem a számon. Mondjuk amennyire kiütött a változatosság kedvéért megintcsak levert könyv, nincs is olyan nagy púp a fejemen. Mondjuk koponyatörésnyi.
Vagy nem kiütött, realizálom avarba tenyerelve. Avar. Egy könyvesbolt padlóján? Körülnézek, felveszem a kosaram magam mellől, és be kell ismernem, ez bizony sehogy sem könyvesbolt. Ez erdő.
Elkezdek meg se lepődni a piros taláromon, amit most látok először. Nem rossz, kicsit szokatlan nekem, kicsit régies szabású, de egyértelműen nem bármi olyan, amit ma felvettem, vagy épp láttam valaha. Viszont ha nem tudom hol, miért és hogyan vagyok, és nincs nálam semmim, az nem túl jó, így némi aggodalommal és sietősen libbentem le a kosárról az azt takaró kendőt. Apropó, kosaram se volt soha. De legalább megkönnyebbülve találom benne a pálcám, amit kézbe is veszek, és a mindjárt ismerősebb táskámat.
-Diffindo- vágom rövidebb, kábé térd alá érőre a piros talár alját, mert ha itt ilyen megmagyarázatlan turpisságok zajlanak, nem olyan baj, ha nem akadályozza a mozgásomat ruházat. Ezért nem szoktam kiőltözni kérem. A levágott anyagot lezsugorítva bedobom a táskám mellé, amiből pedig előhalászom Joyeuse-t, biztos ami biztos.
Aztán a kosarat a bal vállamra akasztom, a kezemet belelógatva nyugtatom, és ezt letakarom a korábbi kendővel, elrejteni, hogy alatta a kés nyelét forgatom a kezemben. Elég, ha a pálcán látszik, hogy készenlétben tartom.
Az egész olyan, mint egy Trekes Q epizód, és épp ingerenciám van egyetérteni Worffal.
És mire körülfordulok eldönteni, merre legyen az arra, társaságom is akad.
–Hova-hova kislány?
Az arcába emelt pálcával fordulok a hang gazdája felé. Bár felismerem az arcát kedvenc könyvleverőművészünkként, elsőként Fenrir Greyback körözési plakátjai jutnak inkább eszembe, ahogy emberi formájában is tagadhatatlanul kiütköztek rajta a vérfarkasra utaló vonások, valahogy ahhoz hasonlóan van az ürge félig és mégsem farkasemberré válva.
Csak a felismerés tényéért még nem engedem le róla a pálcát.
Q? Piroska és a farkas? Most tényleg?
-Gondolom, akkor a nagyanyámhoz.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 06. 08. - 19:47:00 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Egyre erősebbé vált az orromban az a bizonyos édes-fűszeres elegy, amit már a Czikornyai és Patzában éreztem, amint a nyakamba borítottam egy jó adag könyvet. Meglepően heves reakciót váltott ki belőlem. A szívem vadul kalapált, mintha csak ki akarna szakadni a mellkasomból és ott volt persze a gyomorkorgás is. Ezt persze csak azután tudtam értelmezni, hogy megpillantottam a piros színekbe öltözött lányt. Szép lassan, de biztosan összeraktam azokat a bizonyos darabokat, amiket a jelen helyzet csöpögtetett felénk. Az erdő, az éles szagok, a béna átváltozás következtében elszenvedett félig ember félig farkas külső és a piros talárt viselő lány… mind-mind ugyanarra a klasszikus mesére utaltak, amit a köztudatban már évszázadok óta úgy ismernek, mint Piroska és a farkas.
A lányt már távolról felismertem. Tudtam, hogy az kistermetű, hófehér bőrű teremtés az, aki ott állt mellettem és az utolsó kérése az volt, hogy kapjam le a fentebbi polcok egyikéről az egyik könyvet. Az illata azonban most sokkal hevesebben költözött az orromba és mintha minden porcikám felett átvette volna az irányítást, meg akartam szerezni magamnak. Mármint nem úgy, habár nem sok ellenvetésem lett volna az ellen, de bele akartam mélyeszteni a fogam, marni és harapni, míg teljesen fel nem falom. Így hát nem is ok nélkül fogta rám azt a pálcát.
– Gondolom, akkor a nagyanyámhoz – válaszolta a korábbi abszolút nem szándékos kérdésemre.
Lesiklott az arcomat eltakaró tenyerem. Minden erőmet megpróbáltam bevetni, hogy legyőzzem azt az átkozott ösztönt, amit ez a hülye mese ültetett belém. Minden lélegzetvételnél belebódultam az illatába. A gyomrom pedig olyan hangosan korgott, hogy már ő is hallhatta. Mintha valami azt súgta volna a hátam mögött, hogy harapjak bele.
– Fenébe… – Simítottam a tenyerem a hasamra és kicsit előre görnyedtem. – Mi van a kosárkádban, Piroska? – Az újabb önkéntelenkérdést, már képtelen voltam visszatartani. Ezért mordultam egyet, de nem kezdtem magyarázkodásba a dolog miatt. Talán rá is ilyen nagy hatással van a mese, a környezet… bár az tény volt, hogy az ő testébe nem költözött bele egy vadállat.
Megpróbáltam kicsit megemberelni magam. A kezembe kellett tényleg venni az irányítást, mielőtt nekiesnék bárkinek is. Kicsit közelebb léptem hozzá, annyira, hogy a pálcája hegye a bordáim alá fúródott. Csak reménykedtem benne, hogy ne átkoz halálra máris. Fogalmam sem volt hogyan festhetek, de belülről nézve azok a körmök, az a lompos farok… nos nem a szexibb féle megjelenés volt.
– Gondolom nem Piroska az igazi neved… – mondtam és felé nyújtottam a kezemet. – Sage Bolton.
Féltem, hogyha megérint, megint elkap az az idióta ösztön. Már így is valami olyan feszültség volt bennem, amit azóta nem éreztem, hogy elolvastam az öcsém, Keith levelét arról, mi történt az apámmal és a mostohaanyámmal a háború alatt. Furcsa érzés volt árvának lenni, furcsa érzés volt felnőttként megélni mindezt újra. Gyerekként mindig ott volt az érzés, hogy nekem nincs anyám… nem érek annyit, mint a testvéreim. Hiába voltam idősebb és okosabb, Keith mindenféle módon elérte, hogy kiközösítettnek érezzem magam, fekete báránynak, aki nem érdemli meg a szülői szeretett. Akkor is feszültséget éreztem, mint a levélnél és ez megint ott tombolt bennem, szinte szétfeszítve belülről. Aztán egy idő után megtaláltam a magam menekvését, a bulikat, az ivást, a cigizést, a lazulást. Az a cseppnyi mámor volt az én biztonságom, amihez újra és újra visszatértem az évek során. Így látszólag sosem voltam ingerült, ideges vagy feszült. Remek kis maszk volt ez. Az én maszkom, az én védelmem.
– Rá kell gyújtanom, azt hiszem – mondtam és remegő kézzel benyúltam a zsebembe. A másik kezem felemeltem, mintha jelezni akarnám, hogy nem támadásra készülök. – Ugye tudod, hogy a mese szerint le kéne térítenelek az útról, mert nekem kell először a házhoz érnem... kivéve, ha közösen esszük meg a nagymamát. – Mondtam és a számba vettem a cigarettát. – Tudnál adni tüzet? – Böktem a pálcája felé. Inkább ez, minthogy hirtelen mozdulattal rángassam elő az enyém és esetleg megtámadjon.

Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 06. 14. - 01:55:56 »
+1

-Nem az, amire számítasz- méregetem leplezetlen gyanakvással a fickót. A képzeletére bízom, hogy mit ért alatta ő, kétlem, hogy egy kés jut majd eszébe. Se vegyes kozmetikumok.
Várjunk, mi van?
Lejjebb engedem a pálcám, ahogy elindul felém, de nem veszem le róla, és el se mozdítom annál többet, hogy ne a szemgolyójával sétáljon bele a hegyébe. Kivárom felvont szemöldökkel, de bordával tényleg belesétál a pálca hegyébe, indokolatlanul közel állva meg hozzám.
Csak miért ragadja meg valami a helyzetben az érdeklődésemet? Veszélyes játék ez így.
-Esther.- Ha pedig gyanakodna arra, hogy nem vagyok teljesen őszinte ezzel a névvel, nyugodtan eszébe juthat, hogy talán okkal nem teszem hozzá a vezetéknevem, hiába nem viszonzom így a rendes bemutatkozást. Vagy hogy a keresztet se az eredetit mondom, ha nem hiszi el az Esthert. Végülis, én csak mondtam egy tetszőleges nevet, nem állítottam, hogy az enyém-e, még csak nem is hazugság igazán.
A felajánlott kézfogásra csak megnyomom a pálcát, ha nem lép vele hátrébb, akkor jobban a bordáiba fúrva, azt nem fogom levenni róla, ballal meg akkor se lenne a legigazibb kezet rázni, ha azzal nem Joyeuse-t rejtegetném a kosár leple alatt. Ér visszalépni egy kultúrált csevelyhez illő távolságra.
Érzem, valahonnan tudom, hogy nem szabad hagynom eltéríteni magam, és mintha ezek a gondolatok nem egészen az enyémek lennének, és mégis az eltökélt elővigyázatosságommal küzdök vissza egy valahonnan jött gyanús érdeklődést. Mi lenne, ha csak egy kicsit engednék neki, amennyire még tudom uralni a helyzetet továbbra is? Úgyis mindig így szoktam, Elliotot is ilyen alapon nem küldtem el egyből az akárhova az első találkozásunk alkalmával, miért lenne nagyobb baj belőle most?
De Sage is igazolja és kissé meg is lep, ahogy beismeri, itt valóban lehet valami narratíva, ami helyettünk ültet gondolatokat a fejünkbe.
-Ha ennyire éhes vagy, amott láttam egy ösvényt, ami kenyérrel volt felszórva, csak nyugodtan.
És nem tudom, neki eszébe jutott-e, de szivességek kéréséhez nagyon ráférne egy megbízhatóbb kezdés, mint az eddigi. Többekközt.
-És ezt egy erdő vagy egy könyvesbolt közepén tartod okosabb ötletnek? Az is jó kérdés, melyikben vagyunk igazából.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 06. 18. - 14:50:42 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Egyre közelebb sétáltam a lányhoz, és közben az a fűszeres-édes keverék még élesebben fúrta be magát az orromba. Olyan erőteljes hatást váltott ki, hogy nem csak a gyomrom korgott eszméletlenül hangosan, de a szívem is úgy lüktetett, mintha ki akarna szakadni belőlem. A testem átvette azt az őrülten sebes ritmust, érezhette Piroska is a reszketést, ahogy nekimentem a pálcájának. Nem számított, hogy annak a hegye egyenesen a bordáim közé fúródott, mintha meg sem éreztem volna. Persze ez nem volt igaz, egyszerűen csak jobban lefoglalt a sötétszemű teremtés, mint az a kis fájdalom.
– Nem számítok semmire, pont ez a szép ebben. – Magyaráztam és felnéztem az égre, mintha valami láthatatlan narrátort keresnék, aki belém plántálta azokat az érzéseket, hogy legyek éhes a lány illatától vagy kíváncsiskodjak, hova tart. A nevére viszont teljesen magamtól kérdeztem rá.
– Esther. –Mutatkozott be röviden. Gyanúsan röviden, így néztem végig rajta, abban reménykedve, hogy leolvashatok róla bármiféle jelet. A kétfogást persze nem fogadta el, csak még mélyebben nyomta a bordáim közé a pálcát. Egyértelmű volt, hogy nem akar a közelébe tudni, holott még meg sem haraptam.
– Bájos.  – Ugyanolyan röviden válaszoltam, ahogyan az imént ő bemutatkozott. Szándékosan hagytam, hogy a gyanakvó él kicsendüljön belőle, aztán mintha láthatatlan kéz rázta volna meg a vállamat, hátra pillantottam, némileg el is távolodva „Esthertől.” Éreztem, hogy azaz erő valami olyasmit akar, hogy térítsem le a lányt az útról, a tekintetem meg szinte ösztönösen a fűben megbújó apró, fehér virágokra vetült.
Éppen szóra nyitottam volna a számat, mikor szerencsére a saját gyomrom korgás megakasztott. Így megint tiszta fejjel tudtam gondolkodni. Mi lenne, ha szembe mennénk a mesével? Mi lenne, ha szándékosan küzdenénk ellen? Ezek a kérdések foglalkoztattak, remélve, hogy ilyen elven kijuthatunk a meséből… persze közben ott volt a gyanú, hogy ez valójában csak egy nagyon életszerű álom és ezért látom ugyanazt a lányt, aki ott volt a boltba.
– Ha ennyire éhes vagy, amott láttam egy ösvényt, ami kenyérrel volt felszórva, csak nyugodtan.
Mély levegőt vettem és még egyszer fölfelé pillantottam. Átnéztem az ösvény fölé behajló, hatalmas lombkoronák között az égre, aztán megint le. Megszemléltem a karmaimat, hozzá értem az arcomhoz, megint tudatosítva magamban, hogy ez bizony tényleg valóságos lehet. Nem véletlenül éreztem úgy, hogy mentem megőrülök, ha nem gyújthatok rá egy cigarettára. Már a számban pihent a szál, mikor ismét a lányhoz fordultam egy kis tűzért.
– És ezt egy erdő vagy egy könyvesbolt közepén tartod okosabb ötletnek? Az is jó kérdés, melyikben vagyunk igazából.
– Azt hiszem lehet, hogy mindkettőben. – Megrántottam a vállam és a fülem mögé tűztem a cigarettát. – Ha viszont, az erdő nem valóságos, akkor az sem lenne valóság, hogy dohányzom. Talán mindez csak a fejünkben történik, tehát a fejünkben dohányoznék. Ha pedig ez a fejünkben történik, akkor lehet, hogy ráhatásunk is lehet az itt történtekre, vagy teljesen más a megoldás a kijutásra.  – Magyaráztam, legalább olyan stílusban, mintha benyakaltam volna egy üveg bort. A sok filozófia óra tehetett persze róla, amit Howard professzor a nyakamba sózott, arra hivatkozva, hogy neki túl sok órája volt a félévben. Így végül a rúnatani szemináriumok mellett ezeket is be kellett vállalnom. Nem, mintha zavart volna, addig is az töltötte meg inkább a gondolataim, mint a matlocki problémák.
– Ismerjük a mesét mindketten– folytattam és megint a sötét szempár felé néztem. – Mi lenne, ha szándékosan szembe mennénk vele? Túl egyszerűen hangzik, hogy a végig játszás lenne a megoldás. Sosem voltam még olyan helyzetben, hogy az egyszerű lenne a jó út. Mit szólnál, ha közösen mennénk megnézni azt a kenyeres utat? Én pedig nem feltétlenül próbálnálak megenni?
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 06. 27. - 03:36:54 »
+1

-Aaaha, pont úgy is néz ki.- Nem az sétál bele a személyes teredbe, aki semmire nem számít. Valamire, más kérdés, mire is. Arra, hogyan reagálsz rá. Mindenesetre hagyja, hogy a rekeszizma közé átkozzak bármit, ha úgy gondolom, végülis megvárhatom, mire számít. Akar valamit, de tudja-e egyáltalán ő?
-Felettébb.- Egyelőre megfigyelem. Ellép végül egy elfogadhatóbb távolságig, ő is óvatos, nem, nem ő itt a veszélyforrás. A könyv játszik velünk talán tényleg? Mik a kiengedési feltételek? Q, hallgatom a szabályaidat, mi a nagy ötlet.
Persze nincs Q.
-De ha ez nem is valóságos, de a kinti valóság igen, és tudatlanul abban is mozgunk, nem én fogom magunkra gyújtani a boltot.
Végighallgatni azért végighallgatom az ajánlatát, bár nekem van jobb dolgom is. Néhány tégely kozmetikum valami kenőcsök pakolások, amit el kellene vinnem... Nem, ennek így semmi értelme. Illetve...
Van valamilyen értelme, nagyon is jól tudom, milyen, micsoda, és egyértelműen próbálok nem gondolni bele. Nem, oda nincs szükségem ismeretlen társaságra, ha ez a könyv ilyet akar játszani velem. És nem is fogom odavezetni véletlenül. Rá nem tartozik.
-Vaaagy, te mennél megenni a kenyeres utat, én meg mennék tovább az én dolgomra. Ismerjük a mesét, el se kezdjük meg se történik, tessék, szembemenés.
Azzal sarkon fordulok. Lassan csak, kíváncsian, és tanán bizalmatlanul is, de mindenképp, a sorsot kísértve. Elindul-e vajon másfele? Utánam jön-e? Én direkt abba az irányba indulok, csak lépésről lépésre még - talán azt akarom, hogy igenis uánamjöjjön? - amiről, valahonnan, tudom jól, hogy kerülőút. Nem vezetem haza véletlenül.
És ha utánam is jönne, még olyan veszélyesnek se bizonyul, mint Elliot volt, még amikor először találkoztunk.
Teszek még egy-két lépést, hátranézve, kísértve a gondolattal, hogy utánam induljon végül, ne az állítólagos kenyérért. Gondolom.
Végülis,..
Sehol vagyunk, miért ne szórakozhatnék egy kicsit..?
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 06. 29. - 12:21:56 »
+1

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Esther. Emésztenem kellett még a bizalmatlanságát, meg azt is, hogy minden oka megvan rá a külsőmre való tekintettel. Egy félig átalakult animágus vagy vérfarkas nem a legszebb látvány és eddig csak a körmeimet és a lompos farkamat láttam, semmi mást nem. Persze azt éreztem, hogy a hajam közül kibújt a hegyes, szőrös fül, amivel jobban hallottam, mint valaha. A szaglásom is felerősödött, de azért annyira ember voltam még, hogy látsszon, nem akarok én rosszat. Ezt már azzal sikerült elszúrnom, hogy túl közel mentem hozzá. Mentségemre legyen mondva, mindig is ilyen voltam. Aki csak ismert tudta, Sage Bolton elég közvetlen mindenkivel. Ezért is találtam meg könnyen a hangot a körülöttem lévőkkel. Ez alól csak Esther kezdett kivételnek tűnni.
– De ha ez nem is valóságos, de a kinti valóság igen, és tudatlanul abban is mozgunk, nem én fogom magunkra gyújtani a boltot.
Mordulva egyet megforgattam a szemeimet és kihúztam a számból a cigarettát, de nem süllyesztettem vissza az aranyozott dobozkába, amiből korábban kiráncigáltam. Sejtettem, hogy most csak még jobban én lettem a rosszarc, aki veszélyes és ránk gyújt egy könyvesboltot, ami egyébként tele van más varázslókkal, akik gond nélkül el is olthatják azt. Nem baj, nem tettem szóvá, egyszerűen csak eldobtam a cigit enyhén megremegve. A stresszt végképp nem bírtam jól és az igenis stresszhelyzet volt, hogy egy ismeretlen lánnyal bekerültem egy mesébe… ahol ráadásul egyre jobban kívánom a húsát érezni a számban. Szép kis teremtés volt. Erre a gondolatomra csak még hangosabban kezdett korogni a gyomrom.
– Most jó? – A kérdés ingerülten csúszott ki a számon, de meg sem próbáltam korrigálni. Inkább bedugtam a kezeimet a zsebembe, hogy az aranydobozkát szorongathassam.
A lábaim már indultak is volna maguktól, hogy megkeressük azt a bizonyos kenyerekkel felszórt utat. Csakhogy akkor meg jött a díjnyertes ötlet, miszerint végig se játsszuk a mesét, el se kezdjük. Úgy éreztem, hogy ez a megoldás arra lenne leginkább jó, hogy soha az életben ne szabaduljunk ki az életünkbe, ráadásul még rá sem gyújthatok. Nem akartam láthatóan remegni, ezért közelebb léptem a lányhoz. Ha valamit ugyanis megfigyeltem, akkor az az, hogy az illata mindenről eltereli a figyelmemet. Le is hunytam a szemem, hogy egy picit élvezzem a fűszeres illatot, ami alatt ott volt valami sokkal, de sokkal érdekesebb is. Az lehetett a saját illata, amit csak eddigre tudtam kivenni a parfüm alatt. A szívem valamivel nyugodtabb ritmust vett fel.
Mielőtt még bármit is mondhattam volna, már hátat is fordított és elindult a saját terveinek megfelelően a dolgára. Ösztönösen indultam meg a nyomában ugyanazon az úton. Bele sem gondoltam, hogy ezzel éppen a megfelelő mesét folytatom.
– Ínycsiklandozó falatnak tűnsz… – szólalt meg ismét a farkasén, amikor hátrafordult, de most nem kaptam a szám elé a kezem. Nem is próbáltam meg visszafogni magam, egyszerűen nem volt értelme. Az már más kérdés, hogy az ínycsiklandozót milyen formában értettem. Határozottan nem csak a gyomromat mozgatta meg az illata és a jelenléte. Az egész testemre és a gondolataimra is egyre különösebb hatást gyakorolt, aminek ettől fogva nem próbáltam meg ellenállni. Végül is, ez csak egy mese, miért ne engedhetnék?
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 07. 17. - 15:48:36 »
0

-Legalábbis nem szenvedünk tűzhalált már.
Furcsa lehet - már annak, aki ismer, de az itt leginkább én vagyok - az a gondolat, hogy pont én legyek ennyire óvatos, aki fizikailag vagyok képtelen félni is, de még ettől függetlenül is fejest ugrok bármi kalandba. Egy dolog: hülye nem szoktam lenni, azért hányok fittyet a szabályokra, mert ismerem őket, tudom mi fér bele, mit tehetek, ha történik valami váratlan.
Itt még egy rejtély, mik a szabályok. Hol vagyunk tényleg, mi történhet velünk, mi belőle a maradandó? Mivel jutunk ki, mivel nem?
Amit ismerek, azzal pofátlanul el is játszok kérem, gonosz kis mosoly fut az arcomra ahogy fordulok indulni, amit Blöki drága talán nem lát már. Persze egyből indul utánam, ahogy arra számítottam.
-Csak a torkodon ne akadjak- kontrázok rá, inkább kihívásnak hangzóan, mint bármi másként. Ha kéne tartanom tőle, már tudnám, a hátamat mutatom, nem tartom pálcavégen vagy próbálok menekülni. Csábíthatna, támadhatna, rám vethetné magát bármelyik értelemben - ismerjük a mesét, a szavai kettős értelme nélkül, eredendően is elég szuggesztív lenne a helyzet - de csak sóvárogva követ. Nem mintha nem lenne még meglepetésem, ha ilyenekre vetemedne, de nem. Nem ő fog.
-Vagy pont ez lenne a cél?- pillantok vissza rá a vállam fölött.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2019. 07. 19. - 17:32:18 »
0

TO; M E R E L

2000. június


"Well, your fingers weave quick minarets
Speak in secret alphabets
I light another cigarette
Learn to forget, learn to forget"


Néhány pillanatnál nem lehetett több, hogy megindultam az Estherként bemutatkozó lány után. A teljességkedvéért maradjunk a Piroskánál. Jobban illett rá és nem csak a mese miatt, valahogy az egész kisugárzásához. Az is lehetséges persze, hogy csak az adott körülmények mondatták velem mindezt, hiszen a tudatomba egyenesen beleékelődött a farkas személyisége, az ő érzékei és minden más, ami hozzá tartozott. Az orromat állandóan újra megcsiklandozta az illata. Nem feltétlenül csak a parfüm, amit magárba borított aznap reggel, hanem valami más is. A saját illata lehetett az, egyszerűen képtelen lettem volna meghatározni, mire emlékeztet.
Utána indultam, korgó gyomorral, félreérthető mondatokkal. Az ösvényre hullott avar ropogott a talpam alatt és bár jó mélyeket szippantottam az erdei friss levegőből, egyre inkább vágytam azt a korábban félredobott cigarettát. A hatalmas fák, a sűrű lombkoronák, még maga a keskeny út is Matlockot idézte. Az ott töltött éveket és a rengeteg keserűséget, amit apám új felesége miatt el kellett viselnem. Persze az asszony még így is a kedvesebbik dolog volt ahhoz képest, amit az új házasság jelentett. Keith rivalizálása megkeserítette a kastélyban töltött mindennapokat. Nem csoda, hogy állandóan a Roxfortba vágytam vagy azután a kollégiumba. Bármit megtettem, hogy ne kelljen otthon lennem, bár a szobám mindig is az én birodalmam volt és igazán vágytam arra, amire minden Bolton. Egy kis lakrészre a kastélyban.
– Csak a torkodon ne akadjak – közölte Piroska a finom falatos megjegyzésem után. Azt már meg sem próbáltam szégyellni. Ha farkasnak kell lennem, hát leszek farkas, csak jussunk ki ebből a könyvből és kerüljek minél gyorsabban távol ettől a lánytól. Nem tudtam mivel van rám ilyen hatással, de a gyomromban furcsa érzés kavargott, az illatától meg zakatolt a szívem. Őszintén reméltem, hogy nincs tényleg másról szól, csak a „farkaséhségről.” Nem voltam rá felkészülve, hogy bárki iránt is bármilyen indíttatású érzelmeket tápláljak. Régóta nem ragaszkodtam senkihez és ezt nem terveztem jó ideig megváltoztatni.
– Vagy pont ez lenne a cél? – kérdezte és picit hárta fordult a válla fölött. Továbbra is tartottam a tempót, csak egy nagyot nyeltem. Megint az jutott eszembe, milyen finom falat, de most nem a gyomrom kordult meg, egyszerűen csak egy nagyot dobbant a szívem.
– Cigi, cigi, cigi – motyogtam magam elé, úgy hogy ő nem érthette persze. Nem voltam benne biztos, hogyha most nem gyújtok rá azonnal, akkor már nem csak a furcsa, bolond, vicces fickó leszek a könyvből, hanem valami elmebeteg is, akit menten felemészt a stressz. Az voltam ugyanis, befeszült, remegős és ezt nem a mese, hanem a lány váltotta ki. Fogalmam sem volt mivel. A kisugárzásával, a viselkedésével, a szövegelésével vagy a furcsa vonzalommal, amit éreztem iránt. Hogy az csak éhség volt-e vagy más, nem tudtam. De egyelőre nem is terveztem kipróbálni semmit.
– Jelen pillanatban örülnék, ha valami a torkomon akadna – bólintottam a mondandóm végén, majd megint a piros köpeny felé néztem, amibe újra-újra belekapott a szellő séta közben. Két lépésből közelebb kerültem hozzá, már csak azért is mert hosszabb volt a lábam, ráadásul tempósabbra vettem a járásom.
– Szerinted tényleg jó ötlet elmenni a nagymama házáig? – kérdeztem, de neszelésre lettem figyelmes a mellettünk lévő bokrokból. A farkasösztönöknek köszönhetően a legkisebb hang is felhívta magára a figyelemem. Így megálltam. Illetve csak megálltam volna, ugyanis amint ezt megtettem, valamibe beakadt a lábam és arccal a bokorba estem. Onnan hamarosan egy apró madár reppent fel, tudatva, hogy csakis ő rejtőzködött abba a bokorba.

Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


V. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2019. 08. 22. - 13:14:02 »
0

Óóó, csakugyan? Hát úgy nem fog a torkodon akadni semmi, ha nem teszel érte. Még motoszkál bennem a gondolat, hogy jó ötlet-e provokálni belőle, hogy tegyen is, bár egyre biztosabb vagyok benne, hogy úgysem tenne semmi olyat, amivel nem bírnék el gond nélkül. Már megtette volna.
-Mint egy szádba repülő sültgalamb?- piszkálódok tovább a vállam fölött lesve hátra, aztán menet közben hátra is fordulok pár lépéssel, Joyeuse-t elengedve a kendő alatt, hogy széttárjam a karjaimat is gesztikulálásként.
-Mikor mondtam én, hogy a nagymama házához megyünk? Talán tök máshova megyünk. Talán nem is megyünk sehova. Talán ez az erdő csak egy útvesztő, és nem az a lényege, hogy valahova jussunk. Na de kinek szól eleve? A te útvesztőd, az ő útvesztőjük, az én útvesztőm?
Ahogy valami miatt megtorpan, én is megállok, aztán végül csak kerdőn nézem, ahogy bezuhan egy bokorba, elijesztve belőle egy madarat, ami nem is sült, nem is galamb, és már a torkánakadni sem fog így.
Azért átveszem a pálcám a kosárba karoló bal kezembe, hogy a felszabaduló jobbot felé nyújtsam, felhúzzam onnan, ha elfogadja.
-És mire felfogod, mit daráltam le az előbb, el is vesztetted a fonalat, hogy hol vagyunk, hova megyünk, és úgy eleve minek. Csak mi vagyunk itt és az erdő, ameddig látod.- Kap mellé egy baljósan bájos vigyort, arról pedig nem kell tudnia, hogy tervem igazából nincs, csak szórakozok vele, és abból improvizálok, ami történik.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 13. - 03:26:03
Az oldal 0.11 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.